2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A híres és hírhedt auror család, a Troops família otthona. Maga a kúria egy hatalmas erdősávokkal, rendezett parkokkal tarkított hatalmas birtokon fekszik Corby városának észak-nyugati határában. A birtokon található még egy nagyobb tó is, melyet kisebb patakok táplálnak. A tó partján egy kis csónakház, és móló, ahonnan a család tagjai, és vendégei kedvük szerint indulhatnak csónakázásra, vagy éppen a nyári hőségben megmártózhatnak a tó hűsítő vízében. Szerencsésebb napokon a csendesebb megfigyelők találkozhatnak az erdősávokban megbújó jellegzetes állatvilággal. Vagy éppen a gondozott parkokban egy-egy nem hétköznapi mágikus gyógynövénnyel, gondosan és szép egységbe fonva a virágágyásokkal, díszcserjékkel határolt sétaútvonalakkal.
A ház belsőépítészeti jegyei az elegáns viktoriánus stílust idézik. Legalábbis ami a földszintet illeti, itt található egy kisebb fogadó szalon, egy hatalmas bálterem, ebédlő, dolgozószoba, sőt még a családi magánkönyvtár is. A figyelmesebb látogatók találkozhatnak ezen helyiségekben néhány értékesebb műkinccsel is, mint festmények, vázák, kerámia szobrok. A fogadószalonhoz kapcsolódik továbbá egy nagyobb nyitott terasz, ahol idilli környezetben fogyaszthatják el a reggelijüket, vagy éppen a délutáni teájuk a családtagok, esetleges vendégeik. Az emeleten találhatók a család hálószobái, melyeket ki-ki a maga ízlése szerint formált és alakított ki az évek során. Illetve itt foglalnak még helyet a vendégszobák is. Természetesen mindegyikhez saját privát fürdőszoba is tartozik. A legtöbbhöz pedig egy-egy kisebb erkély rész is kapcsolódik. Ahogy az már lenni szokott a kiszolgáló személyzet számára az alagsori részen van kialakítva a cselédszállás, konyha, tároló kamrák. Mellék helyiségek természetesen a ház mindhárom szintjén megtalálhatók.
Mindent egybevetve egy igen impozáns, nem hétköznapi otthonba látogathat el, aki van olyan szerencsés, hogy meghívást kapjon a család valamely tagjától. A birtokot leginkább egy arra kijelölt zsupsz-kulcs állomás, vagy a kandallóhálózat igénybevételével lehet megközelíteni. A birtokot és a családot védő egész sor védőbűbáj miatt nem lehet csak úgy behoppanálni a küszöbre. Ugyanezen bűbájok hivatottak arról is gondoskodni, hogy a városlakó muglik se tévedjenek véletlen be a birtokra, és lássanak meg olyasmit, amit nem kéne. Ennek ellenére azért a birtok megközelíthető a város felől is, de csak az avatott emberek számára. Ők egy szélesebb kövezett úton egy kovácsolt vaskapuhoz érkezhetnek, amin átlépve tárul eléjük a birtok és a kúria a maga teljes valójában.
Szerző
Üzenet
Janette Troops
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Troops-kúria és birtok 2023-07-07, 09:44
Az élet sajnos gyakran nem igazságos. Néha kötelességből olyat is fel kell vállalnunk, amit nem szívesen tennénk önszántunkból, ha ezt kívánja a család érdeke. És mi még Juliával szerencsések vagyunk abban a tekintetben, hogy "csak" az aurori pálya tűnik előre kitaposottnak számunkra. Persze a nyilvánosság, és a külvilág előtt viselkedni kell, vigyázni, hogy mit mond az ember, de még mindig sokkal szabadabban mozoghatunk, mint azok a szerencsétlenek a volt iskolámban. Az ő életük lehet az igazi aranyvérű pokol. Ugyanakkor bár egy részről értem, hogy Ninon apja féltheti a lányát, esetleg távol akarja tartani a veszélyes szakmáktól, mint az aurorság, másrészt mégsem, hogy ezért kitagadja. Én bármit megtennék, hogy megtaláljam, és újra együtt lehessek apámmal. Még ha sejtem is, hogy erre vajmi kevés esély van. Valahol talán tetszik Ninon hozzáállása a dolgokhoz. Mármint lehet csak azért mert én egy hajszállal nyíltabb lázadó vagyok Juliánál. - Ez is járható. - bólintok rá vidáman a felvetésre, hogy ma adagoljuk a bácsikámnak az infókat, és holnap keverjünk bajt. De ha még le is buknánk, akkor is magamra vállalnám az egészet, hogy az én ötletem volt, és vittem bele az egyébként ártatlan lányokat. Sokat már nem ronthat a bácsikámmal való állandó vitákból álló kapcsolatomon. Mármint tényleg szeretem, hálás is vagyok, és még egyes nézeteivel is egyet értek, vagy épp próbálok megfelelni, csak néha túl merev, és képtelen eltérni a saját elvárásaitól. Ez nem teszi egyszerűvé a kapcsolatunkat. - Ezzel együtt is van saját akaratuk, lelkiismeretük, ha engem kérdezel abból túl sok is van nekik, bizonyos szintig saját döntéseik is, az viszont már teljesen más kérdés, hogy ez mennyire mehet szembe a gazdájuk akaratával, vagy esetlegesen lelkiismeretlenségével. De ezt az a problémát azt hiszem nem itt fogjuk megoldani. - ez még mindig elég komoly társadalmi probléma, főleg a begyöpültebb araranyvérű családok esetében, ahol mint rabszolgát tartanak manókat, és nem mint mondjuk háztartási alkalmazottat, akik dolgoznak azért cserébe, hogy legyen mit enniük, egy biztonságos helyük, ahol élhetnek, nevelhetik a gyerekeiket stb. Bár így belegondolva, még sosem láttam házimanó kisgyereket. Azok vajon milyenek lehetnek? - Én is ezt gondolom, legalábbis ezt mondogatom magamnak évek óta. Csak... ettől nem könnyebb. - fordulok előbb Julia felé, amikor az apám kerül szóba. Nem szeretek erről beszélgetni, de most nem is kerülöm ki. - Köszönöm. Lassan 6 éve már, nem sokkal az után történt, hogy engem kivett a Roxfortból, és elküldött oda. Tudom, hogy szinte semmi esélyem megtalálni, és megtudni, hogy mi történt vele, de nem adhatom fel. Amikor Jake és én elmentünk a házunkba, hogy átkutassuk nem találtunk túl sok nyomot. Egyszerűen nem tudtam egyedül visszamenni... és most, hogy már Jake... - elhallgatok, és sóhajtva dőlök hátra, hogy vegyek pár mélyebb levegőt. Érezhető, hogy ez engem is mélyen érint. Azt hiszem egyikünk élete sem fenékig tejfel. Még ha Ninon esetében jó is lehetetett utazgatni, nyelvet tanulni, az állandóság hiánya azért tényleg rossz lehet. - Én megértem. Milyen hobbikat szedtél fel magadra? - furcsa de talán az elején ha nem is túl jó pont egy megjátszásos dolog, valahol talán az akkori csapatból én értettem meg, és fogadtam el ezt a legkönnyebben. Vagy léptem rajta túl. A fene tudja. - Felőlem hozhatod a sütis tálat. - vigyorgok Juliára, ha ő is benne van, és tényleg elindulunk valamerre. Bár talán abba tényleg jobban belegondolhattam volna, hogy szegény Ninon egész idáig utazott, fáradt lehet... de hát empátiából van még mit tanulnom nekem is...
Egy félmosollyal csóválom meg a fejemet. Valójában bármenyire is lázadoztam az itteni élet ellen, azért a külvilág számára mégis nagyrészt megfeleltem neki, szóval a lopkodás apámtól elég távol áll tőlem. Minden olyan hobbit, ami nem tetszene neki titokban űztem eddig és természetesen Brianről sem tudott soha. Még jó, mert amilyen bűntudatom van, ha én attól tartok netán köze lehet a bátyám kómájához, apa kitudja, hogy mit gondolna. - Vagy kerüljük a nyílt konfrontációt. - mert hát mégis kire fognánk, hogy eltűnik az ital az irodájából, ha nem mi csináltuk? Lehet, hogy én vagyok a leggyávább hármunk közül és persze a lányok talán csak viccelnek, de én inkább megelőzöm, hogy mégis komolyan vegyék az ötletet. Nem lenne ideális tényleg lenyúlni valamit, aztán jól lebukni vele. Inkább reagálok a házimanó kérdésre, bár azért érzem, hogy e téren vendégünk eléggé más véleményen van, mint mi. - Ha rendesen bánnak velük, akkor vannak lehetőségeik igen, de... tudod ők mindig is így éltek. Sokuk nem is akarna utcára kerülni, mert nem tudnának mit kezdeni a helyzettel. - felelem és látszik, hogy tényleg így is gondolom. Mi rendesen bánunk a manókkal és tényleg nem tudom, hogy mihez kezdenének amúgy. A varázslények élete nem egyszerű a mai világban és valahogy nehezen hiszem, hogy csak úgy fizetésért mennének el valahová dolgozni és amúgy is mire költenék? A hatalmuk gyakorlatilag végtelen, hiszen még sok térkorlátozó varázslatot is simán felül tudnak írni. Lehet, hogy egy szabad házimanó akár még veszélyes is lehetne, hiszen gyakorlatilag erősebbek tudnak lenni, mint egy tapasztalt varázsló. Valahogy nehéz lenne elképzelnem, hogy csak úgy lófráljanak a világban. Nekik se árt a stabil család. Olyanok, mint egy kutya, kell nekik egy állandó pont. - Biztosan jó oka volt, hogy odaküldött. Talán épp így akart megvédeni valamitől. - kotyogom közbe, bár ezt már mindenbizonnyal más is mondta Jennynek, vagy netán ő maga is így gondolja, csak hát attól még nem lett kellemesebb az idő, amit kénytelen volt eltölteni egy szinte börtönben. Cseppet sem irigylem érte az biztos. Apa szerencsére sose tett ilyesmit, pedig a mi családunkban élni sem a legveszélytelenebb. Erre csak rátesz egy lapáttal, hogy Jake kómában fekszik, a másik bátyám pedig természetesen mindenáron bizonyítani próbál apának. Ki tudja, hogy ő mikor jut valami rossz sorsra. Belegondolni is rémisztő. Tudom, hogy ezért nem is okos dolog keresnem a bajt, de egész életemben nehéz úgy élni, hogy mindig csak azt teszem, amit kel. - Az elején bevallom nem volt túl szimpatikus ez a megjátszás, de már értem az okát. - bököm ki, bár azt hiszem sejthette Nina, hogy hogyan állok hozzá az elején, aztán azért a rémségek, amik történtek összecsiszoltak kicsit minket. Van még út előttünk, de már legalább értem, hogy mit miért tett és hogy nem egyszerű élete lehet. Bármennyire is izgalmas sok helyen járni, de mindig költözni, semmi stabilitással az életben azért elég húzós lehet. - Jó lehetett olyan sok helyet látni, de nem hiányzott sosem valami igazi otthon? - öntöm szavakba a gondolataimat végül, mert bár elmondta mennyit utazott, de valahogy egyértelmű a mögöttes tartalom, hogy ehhez hogyan viszonyult. Sok hobbi és a nyelvek iránti érdeklődés pipa, na de mennyire volt ez neki nehéz? Gondolom, ha e miatt lett bizalmatlan másokkal, akkor azért az nem olyan kellemes. Elgondolkodom, amikor tovább pattintja nekem Jenny kérdését. Általában tudom a mértéket, de igazán gyakran nem szoktam iszogatós helyekre beülni. Valójában azóta, hogy Briannel szétmentünk nem is került rá sor. Talán nem lenne rossz. - Jól van benne vagyok, de azért útközben még bedobok egy sütit. - úgy talán kevésbé üt majd, ha esetleg nem vesszük észre mennyi csúszik le.
Kicsit azért keserű a számban a terv, mármint nem is fogok hazudni, tényleg az auror szakra jöttem a Roxfortba, de Janette és Julia előadásában eléggé gyászos az egész. Őket kényszeríteni akarja a családjuk, engem meg kitagadott az enyém, mert idejöttem. Hol van ennek bármi értelme? - Legyen a mai program az, hogy beadjuk neki a maradásomat iskolakezdésig és a holnapi az, hogy lopunk tőle. - vigyorodom el kicsit, egy bajkeverő mosolyával. Ami kéznél van, megiszom azt, most első körben örülök, hogy ülök egy kicsit meg hogy zabálhatom a házi süteményeket - legalább is azt, amelyik nem tűnik habosnak-tejesnek. - Nem tudom, nekem a rabszolgaság egy kicsit megfekszi a gyomromat és ez éppen annak tűnik. Lehet egyáltalán saját akaratuk? Szünetük? Nyaralásuk? Családjuk? Fizetésük? - bambulok el kicsit, elgondolkozva sorolva a dolgokat. Mintha a nyelvem hegyén lenne az, hogy hozzátegyem, hogy képtelen lennék ilyen házban élni, de azzal elég rondán belerondítanék abba, hogy a vendégszeretetükön múlik, hogy itt, vagy egy árokban, esetleg híd alatt töltöm az éjszakát. - Inkább hangzik úgy, mintha a foglyuk lettél volna és nem a diákjuk. Örülök, hogy nem ez azért az átlag és lassan mindenki halad a korral. - válaszolom, hiába tanultam a Drumstrangban és a Beauxbatonsban most pedig a Roxfortban, a gyökereim egyértelműen muglik - legalább is így tudom. - Sajnálom az apádat, Janette. Mikor tűnt el? Semmi nyom nem maradt utána? - kérdezek vissza, hiszen olyan hihetetlenül hangzik, hogy az apjuk annyira auror-auror-auror-mániás és még sem tudott semmit tenni azért, hogy megtalálják az... öccsét? Vagy bátyját. Akármelyikük is legyen az idősebb, a lányok körülbelül egykorúak, szóval az se segít belőnöm. Futtában eszembe jut, hogy vajon valamelyik testvérnek van-e vétójoga az itt tartózkodásomban, de végül inkább meg se kérdezem, majd a szívükbe lopom magam valamivel. A nagy testvérüknek előadom az aurormániát, a legkisebbet meg elviszem sörözni. - Egész kiskoromban utazgattunk, aztán a varázsló-iskolai szünetekben is, szóval Európa országainak a felét már simán kipipáltuk, persze nem minden zegzúgot, van ahol csak a fővárost, ilyesmi. Minden sulival és minden utazással újabb hobbit kaptam magamra, meg újabb nyelvek kezdtek el érdekelni. Bocs még egyszer a francicázás miatt a küldetésen, kicsit szkeptikus voltam és kíváncsi mit reagáltok, ha azt hiszitek, hogy nem igazán értem. - hozom fel a közös halálközeli élményünket beletűzve a válaszba. Janette felvetésére felkapom a fejem, bár nem volt két perc, míg ideértem és kicsit kimerített az Eiffel-torony megmászása és érzelmileg az, hogy apa kidobott, de nem vagyok én semmi rossznak elrontója. - Julia? - fordítom tovább a kérdést, felvont szemöldökkel, ami részemről azt jelenti, hogy ha ő benne van, akkor én is.
A családommal az a legnagyobb baj, hogy mindent is az auror hivatás magas piedesztálszerű oltára alá helyeznek. Ugyanakkor ez még Nininon szerencséje is lehet, ha jól játssza ki ezt a kártyát. - Pontosan. A lényeg: az auror szakma mindnek felett. - mosolygok Ninonra ahogy levonja a következtetést. Tulajdonképpen elég jól is jönne számára a bácsikám támogatása, amit elég könnyen megszerezhet, ha okosan adja elő az auori jövőképét. Esetleg megfűszerezve az opáleső történéseivel. Na nem mintha az olyan kellemes emlékeket idézne bármelyikünkben is, de a bácsikám szerintem érdekelné Ninon látásmódja az egész eseménnyel kapcsolatban. - Kár, hogy nem lenne túl jó ötlet betörni a bácsikám irodájába és felderíteni a készleteit. Talán mindenki találna ízlésének megfelelőt. - vonok vállat az egész alkholos témára. Julia nyilván az édes likőrök felé húz, Ninon meg a keserű sör pártján áll. Én pedig valahol a kettő között a vajsörrel, édes, fél-édes borokkal. Azt hiszem hármunkanak nagyon más az ízlésünk, de ez nem is különösebben baj. - Hasznosak, csak nem mindegy hogy bánnak velük. Ha már szabályozzuk a dolgot, leginkább a durva bánásmódot, büntetéseket kéne megtiltani, vagy hogy a gazda-manó viszonyban olyanra kényszerítsék őket, amiket a saját lelkiismeretük szerint nem tennének meg saját akaratból. - fűzöm hozzá a házimanó témához a saját véleményem. Elkényezettet gazdag lány vagyok, ezt sosem tagadtam. Nincs ellenemre, hogy házimanókat tartsak. Viszont azt is tudom, hogy megvan a maguk mágiája, amit sok sötét varázsló használt ki a maga sötét javaira. Lényegében kényszerítve, vagy éppen ilyennek nevelve, kondicionálva a saját szolgáit. Ezt, és a valóban sokszor kegyetlen bánásmódot viszont én is visszautasítom. Még az én szurkálódó, felsőbbrendűséget mutató, arrogáns szeszélyeimnek, vagyis a sznobizmusomnak is vannak határai. - Megértelek. Engem is. És most képzeld el, hogy 4 évet éltem egy ilyen helyen. Életem legborzalmasabb időszaka. Szerencsére ez még Kelet-Európában sem túl gyakori, vagyis általánosabb, mint itt, de azért nem ennyire elvakult formában. Pechemre az apámnak sikerült a világ egyetlen kb 70 fős leányinternátusát megtalálnia, ahol ezek még uralkodó nézetek. Néha szeretném megkérdezni az apámat, hogy mért kellett kivennie a Roxfortból, és egy ilyen helyre száműzni, még ha csak ideiglenesen is. Ő sosem volt ennyire maradi gondolkodású. - sóhajtok egyet komoran, ahogy hátra dőlök a székemben. Látszik, hogy nem szívesen beszélgetek erről a témáról, de valahogy mégis felszínre bukik. - Persze ehhez előbb meg kéne találni. Amire néha úgy érzem semmi reményem. Főként most. - és ezzel az utolsó mondattal egyszerre utalok a Testvériség működésére, és Jake kómájára, aki a kórházban fekve nyilván nem segíthet nekem, de a ki mindig is a támaszom volt ebben. Az egyetlen támaszom, és vigaszom, akihez fordulhattam. Azért érdeklődve pillantok Ninonra Juli kérdése nyomán. Érdekel, hogy ő vajon merre járhatott, és milyen élete lehetett eddig? - Lányok, mivel messze van még az este és vacsora idő, mi lenne ha elmennénk, és keresnénk valami beülős helyet, ahol Ninon kaphat sört, Julia valami likőrt, és én is találok valamit mondjuk félúton egy üveg Bordeauxi borral? - szúrom közbe még azért a saját ötletem. Csak annyira ne ázzunk el, hogy haza se tudjunk jönni...
- Igen, ha felhozod neki az aurori pályát, akkor máris nyert ügyed van, ez nem is kérdés! - erősítem meg én is Jenny szavait. Apa engem is jobban értékel azóta, hogy elvégeztem az akadémiát. Azt a részt persze már nehezebben érti meg, hogy nem szeretnék ezzel foglalkozni. Az a rémes nyomozás se feküdt nekem. Majdnem bele is haltam és végig rettegtem. A terepmunka nem az én asztalom. Akkor már inkább az orvosi út, azon belül pedig még mindig kapcsolódhatok a parancsnoksághoz. Ott is van szükség helyszínelőkre, nyomolvasókra, gyógyítókra vagy épp utólagos vizsgálódásokra. Ezek jobban fekszenek nekem, mint a nyílt akciózás és persze sokkal kevesebb veszéllyel is járnak. Bár igaz, ami igaz, mint kiderült én sokkal jobban viselem a veszélyt. Ettől még nem szívesen mennék direkt elébe. - Nem is tudom, már kóstoltam, de még nem ragadott magával. Leehet, hogy nem volt elég jó társaság hozzá. - vonom meg a vállamat, bár volt rá példa, hogy sörrelt kínáltak, de nekem valahogy tényleg nem jött be. Nem hiszem, hogy ez változna, de nem vagyok olyan karakán típus, hogy mindenáron ellent akarjak mondani Ninonnak. Egyébként is ő itt a vendég. A vajsör azért még nekem is fekszik, sokkal kellemesebb és jobban hajaz az ízvilága egy likőrre, mint a rendes sörre. - Ha nem is mindenhol, de a tehetősebb családoknak van házimanójuk a mai napig is. Azért elég hasznosak tudnak lenni, bár egyre többen kardoskodnak a házimanók jogaiért. - hümmentek egyet, mert őszintén szólva még nem tudom, hogy etéren én milyen véleményt támogatok. Ha egy házimanót rendesen tartanak az olyan, mint egy kutya, hiszen jó sora van, kap enni-inni, lakhat valahol, családja van. Persze, ahol kínozzák és bántják őket ott tényleg jobb lenne, ha nem lennének, de erre meg ilyen formában nem lehet szabályt hozni. Egyelőre, ha jól tudom a kevés aktivistán kívül más nem igazán foglalkozik az üggyel. Vannak nagyobb gondok is a világban. Jenny szavaira azért én is elképedek, mert bár mesélt már róla körvonalakban, de mindig olyan fura hallani. - Tiszta múlt század. Persze azért egyre ritkábbak az ennyire begyöpösödött családok. Talán idővel mind aladnak majd a korral, ahogy nőnek fel az újabb generációk. - felelem, hiszen az én családom sem ilyen és azért a Roxfortba is sok aranyvérű család sarja jár, akiknél ez nem feltétlenül általános erejű tény. Ettől még persze akadnak néhányan, akik tök zakkantak, de nekik is vannak gyerekeik, akik majd szépen elengedik ezeket a buta régi eszméket. - Te sokfelé jártál már? - fordulok végül Ninon felé. Bár a családom tehetős, de igazából vajmi keveset láttam eddig a világból. A tanulás, az előmenetel a legfontosabb nálunk és hát az apám a művészet iránti rajongásomról se tud. Tavaly nyáron felmerült, hogy elmennék Briannel Párizsba, de nem tudtam, hogyan adjam be itthon a dolgot úgy, hogy ebből kihagyom a lényeget... Briant. Szóval nem jött össze, idén pedig még nem volt alkalmam agyalni rajta, hogyan próbálhatnék beadni apának valami utazási ötletet. Ezen a majdnem halál se sokat segít.
Próbálom leplezni a meglepettségemet, hogy ilyen gyorsan belemennek abba, hogy nem csak látogatóba jöttem, hanem az utazótáskámban minden ingóságom is benne van, ami kellhet. Egész egyszerűen figyelmeztetés nélkül be is cuccoltam, és már is mind a ketten azzal foglalkoznak, hogy milyen érveket kell felhozni a ház urának, hogy ne legyen probléma. Egy kicsit nyelek, ilyen lenne, ha lennének testvéreim? Próbálom nem mutatni azért, éppen elég, hogy a panda szememet azonnal kiszúrták meg a nehézfejű apákról beszéltünk, de azért jó tudni, hogy számíthatok rájuk. - Akkor, ha jól értem, ha elég jó védőbeszédem lesz lehet, hogy a végén azt hiszi ő találta ki, hogy a tehetséges auror kadétot mentorálja. - vonom össze a szemöldökömet. Nem különösebben hat meg az se, ha hazudunk kell, de az, hogy auror akarok lenni nem hazugság, szóval miért is ne lovagoljuk meg. Úgy, hogy egész életemben bizonytalan volt az élet, elég erőteljesen belémnevelődött, hogy minden eszközt ki kell használni, minden kiskaput meg kell találni a túlélésért és azért, hogy megszerezzem, amit akarok. Szó sincs persze arról, hogy rossz ember lennék és másnak ártanék, csak most tényleg szó szerint nincs hova mennem szeptemberig, szükségem van arra, hogy a Troops-papa befogadjon. - Talán még vissza is fogom magamat a kedvéért. - mondom, de azért ezt már kevesebb átéléssel, nem szeretem, ha egy dobozba zárnak és nem lehetek az, aki vagyok, mindig, minden körülmények között. - Vajsör, hm, végül is benne van a nevében, de kétlem, hogy bármi köze lenne az ízének az igazihoz. - válaszolom, ezzel eléggé egyértelműen bevallva a sorok között, hogy még soha nem próbáltam ki. Kicsit elmosolyodom arra, hogy Julia nem szereti a sört, egy kis nevetés ki is csúszik. - Ízlés kérdése, ráadásul az tényleg olyan, hogy elsőre soha senkinek se ízlik, aztán ha társaságban újra és újra megkóstolod rájössz, hogy milyen frissítő. A likőrök is finomak, de azok eltellítenek és nehezek, ráadásul egy csomóban van tej, amivel nem vagyok valami jóban. - vonom meg a vállamat, nem különösebben szégyellve az intoleranciámat és hogy előfordul, hogy rámjön tőle a szapora. Igaz fiatalok vagyunk már, de nem ötévesek, hogy kicsúfoljanak érte. Ha meg azt tennék, akkor tudnám, hogy rossz helyre fordultam segítségért. A süteményekből is úgy veszek, hogy kerülve a habos-babos fajtákat, miközben egy kicsit azért érdeklődő-döbbent arckifejezéssel hallgatom a válaszaikat. - Házimanók, igen, ők amúgy is varázslattal csinálnak mindent, nem is lehet nagyon ellesni tőlük semmit. Azt hittem azok csak az iskolátokban vannak. - derül ki egy újabb hiányosság az angliai varázsvilág ismeretében. Aztán Janette elkezd leírni egy olyan világot, amit maximum a könyvekből láttam, hiszen se a Drumstrangban, se a Beauxbatons-ban nem voltam ilyen elvárások elé állítva, még ha az utóbbiban tényleg az is a profil, hogy a lányok milyen kecsesek, tökéletesek… sorozatgyártottak… - Úristen. Már a leírásodtól kerülget a hányinger. Az aranyvér amúgy is túlértékelt, de hogy a nőknek annyi legyen az élet, hogy háztartás és gyerek… Ez felér egy emberkínzással. Az iskolában remélem sokszor fogunk összefutni, mert szükségem lesz rátok, ha olyan ficsúr kerül a szemem elé, aki ilyesmiket várna el nagyon gyorsan ejtsem. - mondom, engem nem köt semmi ilyenféle elvárás. A Drumstrangban persze hamis papírokat kellett gyártanunk és “igazolni”, hogy én is tisztavérű boszorkány vagyok - miközben a képességeimből ítélve inkább valami random genetikai korcs -, mert ott még mindig elvárás a felvételhez, de még ott se erőltettek rám ilyesmit. Nem is tudtak volna. Annyit tettem volna, amennyi elég a ketteshez és ahhoz, hogy tovább mehessek a következő évfolyamra és ennyi. A legtöbb olyan dologgal, ami nem érdekel ugyanígy teszek, elég sok tantárgyat ignoráltam, de azért amire szükségem van, arra rendesen figyeltem. Igaz ott volt az ajánlólevél Philiptől, az dicsérő levél magától Caramelltől, de szerencsére az alap tudásom is megvan az auror szakhoz, nem csak “szerencsés egybeesés” minden. Vagy szerencsétlen, ha apám szemszögét nézzük, aki egyenesen kitagadott, amikor elmondtam neki, hogy eldöntött tény, hogy ide jövök továbbtanulni.
Megértem, hogy végül nem akar hosszabban beszélgetni az apjáról, vagy kiönteni a lelkét, de a társaságra szüksége van, hogy legalább egy kicsit kizökkenjen a jelenlegi lelki állapotából. Így persze nem is tartom fel, amikor a tükörnél rendezi a sorait, és az apja témáját se feszegetem tovább, csak bólintok Juli szavaira. Az apák gyakran ilyenek. Az én apám se osztotta meg velem, hogy annak idején mért vett ki a Roxfortból egyik pillanatról a másikra alig évkezdés után, és száműzött négy borzasztó évre egy eldugott kelet-európai Merlin háta mögötti leányneveldébe. Életem legborzalmasabb időszaka volt, és csak a nénikém levelei tartották bennem a lelket, főleg az után, hogy megtudtam az apám nyomtalanul eltűnt. Ez az ördögi bizonytalanság pedig azóta is folyamatosan eszi a lelkemet. Ami meg azt illeti, lehet hogy szép és előkelő házunk van, de gyakran az embereknek fogalmuk sincs, hogy a szép falak mögött mennyi minden kevésbé szép dolog lapul meg. Az elvárások, kötelezettségek béklyói, és a folyamatos feszültség. Azt hiszem senkinek sem fenékig tejfel az élet, csak másként nehéz. - Szerintem megoldható a dolog. Csak ha a bácsikám bármikor, bármit kérdez tőled igyekezz oda kilyukadni a válaszaiddal, hogy mennyire boldog vagy, hogy felvettek az auror szakra, és mennyire nagyon szeretnél auror lenni, mert hát mennyire nagyon nagyra tartod a nemes auror hivatást bla..bla... és le lesz nyűgözve. Lehet ha megemlíted, hogy látni szeretnéd a Parancsnokságot még körbe is kalaúzol az egyik nap... vagy utasít valakit erre. - nem igazán gondoltam végig a meghívást, de visszavonni sem fogom a szavam, szóval, ha Ninon szeptemberig maradna, akkor valahogy meg fogjuk oldani. Ehhez, pedig talán nem árt, ha elnyeri a bácsikám jóindulatát, ami elég könnyű, ha az ember aurornak készül. Tekintve, hogy számára ez az egyetlen elfogadható hivatás, ami létezik. Ezért is ilyen nehéz Juli, Jo, és az én dolgom is. Ámbár tulajdonképpen minden Troops családba született gyermeké. Ámbár úgy érzem engem jelenleg az auror pálya felé inkább sodorna a Testvériség iránt érzett vak gyűlölet, és bosszúvágy, mint a helyes indítékok. Talán ezért is kéne most egyet inkább hátra lépnem. - Én rejtegetek néhány üveg vajsört a szobámban. Az erősebbek a bácsikám dolgozó szobájában vannak. Azt nem igazán dézsmálnám meg, amíg nem adtuk be neki a tartózkodási szándékod. - mondom ki hangosan is Juli gondolatmenetét. De talán az a pár üveg vajsör és csokilikör is elég lesz egyenlőre. Aztán később szerezhetünk valami független készletet, amiről a bácsikámnak és a nénikémnek nem kell tudnia természetesen. Szemlátomást nem nagyon tiltakozom Ninon "lázadása" ellen. - Meglepődnél hány aranyvérű család. - sóhajtok kicsit Ninon kérdésébe, majd belefogok egy talán kissé komikus ábrázolásba, ahogy a hajam beőszül, és a képem átalakul egy ráncos vén banyáévá. - Az ifjú hölgyeknek meg kell tanulniuk, hogyan irányítsanak megfelelően egy háztartást. Hogyan bánjanak a személyzettel, milyen költségkerettel tudnak hatékonyan gazdálkodni, hogy megfelelően beosszák a jövendőbeli férjük nehezen megkeresett vagyonát. Fontos, hogy mindig mindenben a lehető legnagyobb odaadásban segítsék leendő házastársukat, és karrierjét. Tehát megfelelően kell részt venniük a különböző társadalmi eseményeken, és fontos, hogy megfelelően és hatékonyan meg is tudják szervezni ezeket, hogy ne a házastársukat terheljék ilyen jelentéktelen dolgokkal. Az is kiemelten fontos, hogy megfelelően gondoskodjanak a gyermekáldás örömeiről, és a fiú örökösről, akinek a megfelelő nevelése szintén a ház asszonyának a dolga... - az egész előadás valami rémesen magas hangon, és sznobisztikus múlt századi stílusban zajlik. Frenetikus. De amikor elnevetve legyintek egyet, jelezve mennyire vettem ezt komolyan úgy általában véve. - Ms. Peterson szerint már az is kimerítette az órája elleni lázadást, ha a hajam barnáról szőkére váltott, mert nem illendő az ilyesmi. Sejthetitek mennyit másoltam a "Ifú hölgyek megfelelő viselkedének" kódexét. - forgatom meg a szemem. Az első dolgom volt felgyújtani azt a múlt századi borzalmat, amint kitettem a lábam abból a leányneveldéből. Ennyit az oktatásom hasznosságáról.
Nem vagyunk még azért annyira közeli, vagy régi barátok, úgyhogy ha a helyében lennék akkor én se akarnám most itt hirtelen kiönteni a lelkemet csak úgy. Sőt valójában még érdemben arról se beszéltem senkivel, ami velem történt, pedig bőven van, ami miatt kattog az agyam rajta. Nehéz ügy, ha úgy fest lazán túlélhetsz mindenkit, akit ismersz. Belegondolni is ijesztő, nem hogy beszélni róla. - Az apák azt hiszem gyakran ilyenek. - zárom egyelőre én is a témát. Ha jól sejtem ez kicsit most amúgy is olyan lehet, hogy ha Ninon elkezdene beszélni róla, akkor nehéz lenne csak úgy abbahagynia. Vannak dolgok, amiket az ember nem szívesen tereget ki, sőt olyanok is bőven, amiket nem is nagyon tudna. Én már csak tudom, épp elég titkom van, amikről nem beszélek, pedig egy külső szemlélő mindig azt hiszi, hogy aki ilyen helyen él annak minden szép és jó. Közben meg tele vagyunk feszültséggel és mindenféle rejtegetnivalóval. - Oh... - csúszik ki elsőre, amikor a szeptembert említi, mert hát addig még van majdnem két hónap. - Azt hiszem ezt azért meg kell beszélni apával, de... ha ketten kérjük és elég jó indokokat találunk rá. Meg kell jól alapozni az érvelést. Hely végülis van, de az azt hiszem nem lenne ideális, ha elrejtenénk. - neki se és hát nekünk is épp elég sok fejfájást okozna, hogy eltitkoljuk, hogy itt van. Nem, azt hiszem ezt el kell mondani és megkérdezni apát, hogy nem lenne-e gond. Végülis tényleg van üres szobánk, hogy elférjen, és nyáron igazából nincs mindig itt valaki, sőt apa akár utána is járhat, hogy Ninon rendes lány. Nem hiszem, hogy azért jönne ide, hogy lenyúljon valamit, vagy tudom is én. - Én nem igazán szeretem, inkább az édesebb italokat. Talán van valahol egy kis csokilikőr, de sör... - kérdőn pillantok Janettere, amikor visszatér a sütivel. Nem sok alkohol van itthon annyi szent, az erősebbek meg apa dolgozószobájában inkább és hát az nem lenne ideális kezdés, ha megdézsmálnánk, aztán próbálnánk beadni, hogy lenne egy vendégünk egész nyárra. Apa persze talán a helyzet miatt enyhébb lesz, de jó lenne nem már előre eljátszani az esélyünket valami iszogatással. Nem mondom, hogy sose szoktam, de erről a családom nem igazán tud. - Házimanók, de ők nem igazán arra vannak, hogy bárkit is oktassanak ilyesmire. - rázom meg a fejemet, és azt hiszem nem is értékelnénk, ha tőlük próbálnánk meg tanulni, bár ez a háztartástan. Én is mindig felesleges dolognak gondoltam. Nem kifejezetten vonzott sosem és nem is nagyon kedveltem. Ha az ember valamit meg akar tanulni, akkor megcsinálja és kész, de attól, hogy valami tanár próbálja a fejébe verni, még nem lesz meg a motivációja.
Azért nem olyan meglepő, hogy Juliát rendesen kizökkentem a megjegyzéseimmel és az öleléssel. Igazából nem szándékos az egész, nem arról van szó, hogy ki akarnék ugrasztani bármit is a bokorból, mint a francia akcentus az első találkozásunkkor, csak így jön ki a lépés. Egész életemben állandóan költözködtünk így gyorsan kötöttem barátságokat, magas lángon égtek, aztán következő költözésnél tökéletesen elhamvadtak. Ugyanígy lesz most is, senkivel nem fogom tartani a kapcsolatot, bár hallottam róla, hogy nem annyira ritka a más országból idetelepülő egyetemista, szóval azért számítok ismerős arcokra. Hogy a neveim tömkelegét mivel fogom megmagyarázni... talán az igazsággal. Számítva arra, hogy a Roxfortban, auror szakon úgy se lesz olyan könnyű hozzám férni. Én is tudom, hogy a terv nem éppen kiforrott, de ez nem jelenti azt, hogy meghátrálok. Soha többet nem fogok bújkálni. Ugyan ismertem gazdagabb diákokat a Drumstrangban és a Beauxbatons-ban is, lényegében mivel házhoz sose mentem soha nem szembesültem azzal, hogy miben is merül ki az életüknek a mássága. Azokat, akik sznoboskodva szórják a pénzt persze ki tudom szúrni, meg amikor utazgattam fel is rúgtam "véletlenül" néhányat, de ismerni meg jóban lenni velük és egy család kóriájában lenni más. Minden esetre ők egyértelműen nem azok közé tartoznak, akiket bottal se piszkálnék meg, hiszen ahogy nincs ott a hideg Troops-papa azonnal megy a festészet meg főzőcskézés és senki se kis előkében hímezget az ablakban míg a másik a pianinon pötyög és trillázik a madaraknak mint valami Disney hercegnő. Janette válasza súrolja ugyanazt a kínosságot, mint ami az én nyitásomat követi, de azért elmosolyodom egy kicsit, bár a nyúzott fejem és az apám témája eléggé szétcsapja az egész beszélgetést. A művészlelkű jobban beleérez a dologba, tényleg nem akarok annyira egyedül maradni és nem is olyan hosszú cucc amíg megtörlöm a szememet, főleg, ha csak annyiba tellik, hogy egy nedves törlőkendővel törlök kettőt aztán el is felejtem az egészet, mert jó az ahogy van. - Hja, jó is lesz... mondjuk az. - nézek ki magamnak egy tükröt az előtérben, általában az ajtók mellett szokott lenni, hogy mielőtt kilépne az ember az utcára még utolsó pillantást vessen magára. Tényleg körülbelül két másodpercet törődök azzal, hogy a szemem alól eltöröljem a feketét, de nem szedem le teljesen, a szemhéjamon maradhat. Amúgy is szinte védjegyem, hogy fekete ceruzával ki van húzva a szemem, csak általában nem panda. - Köszi, cukik vagytok, jó tudni, hogy nem csak az én apám keményfejű, hanem másé is. - válaszolom először, aztán egy kicsit mormogós-motyogós folytatás érkezik. - Hát. Előbb utóbb. Asszem. Gondolom, hogy jobb lesz. Azt hiszem inkább engedjük el és tényleg beszéljünk másról. - válaszolom a bíztató szavakra, mert valójában fogalmam sincsen. Makacs, brutálisan makacs, egész életemben ő vigyázott rám és mindig minden úgy volt, ahogy ő akarta. Rengeteget utazgattunk, világot láttunk, nyelveket tanultam, ez volt a jó része az egésznek - a rossz pedig az, hogy ha ő azt mondta, hogy költözünk, akkor költözünk. Meg az, hogy folyamatosan hallgattam, hogy bárhová mehetünk, csak az Egyesült Királyságba nem. És mitadjisten hol indítanak egyetemi képzést... csak nem a Roxfortban? - Ameddig szeretnék? - csillan fel a szemem, és miközben Julia belémkarol és elkezd terelgetni a nyakamat Janette felé fordítom, főleg, hogy ő meg vélhetően a másik oldalról lapogat. - Már kimondtad, nem szívhatod vissza, a becsületed a tét, szeptember elseje hogy hangzik? - mondom gyorsan, mint aki úgy veszi, hogy ebből már nincs is visszaút. Pedig nyilván kivághatnának, mint macskát szarni, csak arra apellálhatok, hogy majdnem meghaltunk együtt és hogy csóri kis hajléktalan vagyok, akinek rajtuk kívül szó szerint nincs hova még mennie. - Tudom, hogy valószínűleg süket fülekre fog találni, de sörözni szoktatok? - kérdezek rá, mert ha erősebbet nem igazán néznék ki belőlük, de valamit csak kéne inni. Csak ameddig a felnőttek házon kívül vannak, bár nem tudom, hogy a lázadásuk kimerül-e abban, hogy van egy ártalmatlan hobbijuk, amiből a felnőtteknek nem feltétlenül van hasznuk, vagy... az én-féle lázadásomba és lazulásomba is csatlakoznának. - Mondjuk, ha a recept anyukádtól van és nem is háztartásóráról, akkor szerintem tán még is kidobott pénz volt. Ki fizet azért, hogy a gyerekét olyanra tanítsák, amit amúgy is folyamat láthat otthon a két szép szemével? Jó, értem, talán nem a szüleitek csinálják a dolgokat, de valaki főz, valaki mos, valaki... mi van még háztartástanon? - akadok itt meg, nyilvánvalóan nekem kimerült az eleganciám abban, hogy a francicák között elkezdtem jégtáncolni és azzal roham léptekben lágyult a mozgásom. Minden esetre elég gyorsan ráröppenek a sütire, nem vagyok egy nagy konyhatündér, apám se, a házi koszt az igazából nekem egyenlő az iskolai étkezésekkel, otthon soha nem volt semmi... házi.
Hát, azért a piros festékből egy leendő aurornak nem nehéz vérre asszociálnia. Különösen, ha az ember már látott ezt azt. Például az unokahúgát egy elég halálosnak tűnő sérüléssel, a saját vérében feküdni. Jelenleg azt hiszem, ha egy mumus elkövetné azt a hibát, hogy a Troops-kúriába keveredik, akkor valami ilyesmi képet mutatna fel előttem. Szerencsére azért ilyesmitől jelenleg nem kell tartanunk. A legrosszabb, ami történhetne, hogy a bácsikám váratlanul állít haza, és kezd el veszekedni Juliával a festés, velem meg a személyzet szekírozása, és sütögetés miatt. Valakinek, aki egy aurorokkal teli házban nő fel nem nehéz kiszúrni a több napos, sírástól elkent sminket. Szinte azonnal megérzem, hogy van itt valami még. Ámbár a poénra csak megtörlöm az arcomat. - Persze, a legjobb a szem előtt, azaz arcon tartani a bizonyítékot. Akkor senki sem veszi észre. - mosolyodom el egy talán szerencsétlenül lecsapódó poénnak szánt mondattal. Bár a folytatás azért tényleg erősen meglep. Hiszen kinek lenne kifogása a Roxfort és az auror szak ellen? Ez tisztességes, és tiszteletre méltó célkitűzés. Már abban az esetben, ha az ember lánya tényleg ezt akarja csinálni egész életében. Noha mindezekkel együtt is, kétlem, hogy a bácsikám valaha kitagadná bármelyikünket is. Talán veszekedne, kiabálna, mondana dolgokat, fenyegetéseket, amiket nem gondol komolyan, éppen csak első mérgében szalad ki a száján, de végül úgyis megbékélne. Júliával már nem vagyunk kislányok. Nem dönthet mindig mindenben helyettünk. Remélem, hogy Ninon apukája is jobb belátásra tér majd. - Addig maradsz itt, amíg szeretnél. És Juliának igaza van. Az apák néha szörnyen fafejek, de majd megbékél. Ne tudd meg, hogy én mennyit harcoltam a bájitalkeverő szakért, vagy Juli a gyógyítóért. Mégis itt vagyunk. Majd a te apukád is elfogadja, ne félj. - ölelem át azzal a mozdulattal Ninont, amolyan vigasztalásnak, bátorításnak szánva a dolgot. Tükrünk meg tényleg elég sok van. Nem igazán számít, hogy a vendégünk rendbe hozza-e a sminkjét, vagy sem. Inkább hagyom, hogy Juli a terasz felé kezdje terelgetni. Én viszont lefelé szaladok egy lépcsőn, hogy pár pillanattal később egy tálcával a kezemben bukkanjak fel a teraszon. A tálcán természetesen sorban sorakoznak szépen elrendezve az epres-csokis muffinok. Le is rakom az asztalra, úgy, hogy mindenki könnyen elérhesse. - Anyukám receptje. Talán nem volt minden háztartástan óra kidobott pénz. - jegyzem meg félig viccesen. Bár azért Julia tudja, hogy mennyire utáltam azokat az órákat. A világból ki lehetett volna kergetni velük. Én nem egyszerűen egy gazdag kitartott feleségecske akarok lenni. Sosem akartam. Mindig nagyon másra vágytam, bár még magam sem tudom pontosan mire. Bár ahogy mostanában alakulnak Brandonnal a dolgok, hirtelen ez mégsem tűnik olyan ijesztő verziónak. A fene se érti ezt az egészet.
- Hm? - pislogok azért kettőt, hogy a piros festékről egyből a vérre asszociál. Nem csoda, hogy egy zavar nevetés végül a reakció, mert tényleg fura megjegyzése, de nem mindenki egyformán kezeli a traumákat és hát amit átéltünk nagyon is traumatikus volt. Láttunk meghalni nem egy embert, hullákat is, és hát engem is majdnem. Én a könnyebb megoldást választottam, nem beszélek róla, ezért is zökkent ki kicsit, amikor ő bizony simán felhozza. - Hát ő... én se. - felelem zavart szemlesütéssel, de ez épp csak addig tart, amíg ő nem moccan, hogy megöleljen. Na ezzel végképp meglep, hiszen elég karakán lánynak tűnt elsőre, tőlem rettentő távol is állt a stílusa, amiért nehezen fogadtam el a csapatban és az efféle érzelmi reakciót őszintén nem néztem volna ki belőle. Főleg, hogy én már engedném el, de ő még mindig tart. Nyelek egyet, amikor aztán szétválunk és néhány pillanat múlva az unokatestvérem is befut. - Nincs itthon senki, máskor jobban figyelek azért. - mosolyodom el, hiszen tudjuk mindketten, hogy a Troops familiában nem divat az efféle önmegvalósítás. Legyél valaki, az a lényeg és hát én őszintén szólva néha sokkal szívesebben lennék senki, aki felszívódik és azt tesz, amihez kedve szottyan. Azért észbekapom ám, amikor Jenny megkérdezi Ninont, hogy mi a gond, főleg hogy láthatóan a poénnal próbálja elütni a kérdést. Azért határozottan meglepődöm, amikor a válasz végül megérkezik. Vajon, ha azt mondanám az apámnak, hogy nem fejezem be a sulit, nem megyek a Minisztériumba, hanem elmegyek éheső művésznek, akkor velem is ugyanezt tenné? Nem csoda, hogy először nem is nagyon tudom, hogy mit mondhatnék erre. - Szerintem nem vészes! Van, aki direkt így hordja. - felelek inkább a szemét érintő kérdésre. - De amúgy van egy csomó tükrünk. Most ért ide, biztosan nem akarna máris begubózni egy szobába egyedül. - pillantok a végén Jennyre, bár lehet, hogy rendbe akarná szedni magát Ninon, de nem tűnik kifejezetten olyan lánynak, aki az ilyesmire nagy hangsúlyt fektet és valahogy úgy sejtem, hogy az ő a helyzetében én például nem akarnék egyedül lenni. - Az apák meg néha rettentő idióták tudnak lenni, de csak megbékél. Együnk inkább valamit és beszéljünk vidám dolgokról! Persze, ha inkább mesélnél és kibeszélnéd, az is oké. - lépek közelebb és az előbbi ölelés után egészen helyénvalónak tűnik, hogy simán belekaroljak Ninonba és úgy mutassam meg neki a kis teraszt, ahol majd megkóstoljuk Jenny sütijét is, meg eszünk, iszunk valamit. Azt azért sejtheti, hogy itt egyáltalán nem elvárt, hogy puccos nagyvilágiként viselkedjen. Lehet, hogy a családom ismert varázslókörökben, de őszintén szólva valahogy mindig is az átlagosabb világ vonzott. Talán azért is volt olyan könnyű dolga Briannek. Könnyű kiigazodni rajtam és így átejteni is.
Nem tudom pontosan mire számítok, de a házból meg birtokból ítélve talán leginkább arra, hogy valami régimódi ruhás házvezetőnő nyit fontoskodva ajtót. Vagy mi az isten a nevük, cseléd. Arra biztosan nem, hogy Julia festőköpenyben maszatosan jelenjen meg egy kicsit lihegve. Mondjuk az a része igazán nem érdekes, csak az, hogy mindkét lányt csak egyenruhában láttam lényegében a kalandunk során és fogalmam se volt arról, hogy Julia fest, és arról se, hogy azért annyira nem királykisasszonyok lakják ezt a kúriát. A türelmetlenségem elszáll, ahogy meglátom, de a nyúzottságom nem. - Csini a ruci, valamivel jobban áll, mint amit a kapitányságon kaptunk, főleg, hogy most a piros végre nem vér. - mondom, bár eléggé morbid megjegyzés, de lehet, hogy ezzel dolgozom fel, hogy milyen horrorisztikus is volt az az egész. Komolyan mindannyian azt hittük, hogy ott a vége, főleg Juliának, akit kilyukasztottak. - Még mindig nem hiszem el, hogy kutya bajod. - teszem hozzá, és ezen a ponton barátságosan előrelendülök, hogy egy mosollyal megöleljem, gyanúsan túl hosszan egyébként. A szavaim lehet, hogy nem a legjólneveltebbek vagy tradicionálisan a legkedvesebbek, de mindketten tudhatják, hogy számíthatnak rám, én ott leszek fedezni akármilyen gányba taposunk bele. Bár egyelőre csak vendégségbe jöttem, elméletben, nem azért, hogy újabb kalandba vágjunk bele. A kérdésre, hogy melegem van-e csak megvonom a vállam, nem olyan vastag az a dzseki és alatta csak egy szakadt fekete póló van. Amikor elengedem az ölelésből jól sejti, hogy annyira nem várok a betessékelésre, főleg, mert Janette is megjelenik meg egy házimanó is, aki felkapkodja a táskámat, elveszi tőlem - mondjuk erősen furcsállkodva - az összenyomott energiaital dobozát és türelmesen várja a dzsekimet. Az első kettőt még csak odaadom neki, de olyan meredten bámulok néhány pillanatra fapofával rá, hogy leesik neki, hogy teljesen hiába vár, megtartom a dzsekit. - Szia. Ehm... - krákogok kicsit, amikor Janette azonnal levágja, hogy valami van. Terelésképpen a lány arcába nézve odabökök. - Kokain? Művészek és drogosok, nem is kúria, hanem drogtanya ez? - kérdezem, de erőteljesen vérszegénynek hat az egész kijelentés, még ha polgárpukkasztó is. Végül a tartásom kicsit összecsuklik, de nem vagyok hajlandó lesütni a szememet, egyenesen az arcukba mondom, szégyen nélkül, de azért egyértelműen ott a konfliktus bennem. - Csak annyi van, hogy lényegében szeptemberig hajléktalan vagyok, mert az apám azzal a lendülettel, hogy megmondtam neki, hogy elhagyom Franciaországot és ide jövök, kidobott. - sarkítom le az egészet, kicsit szerencsétlenül összefonva a karjaimat magam előtt, még toppantva is egy kicsit. Egész életemben ketten voltunk a világ előtt, bár ők nem feltétlenül emlékeznek valószínűleg a hátteremre, maximum arra, hogy mondtam, hogy az apám mugli zsaru. Minden esetre elég brutális pofon most ez az egész, még ha csak egy-két hétről is van szó, akkor is valahogy meg kell oldanom. - Megvagyok, ha ennyire para csak mutass rá az egyik tükörre és megtörlöm a szemem. - teszem hozzá, visszatérve a pandaságomra, nem akarok tollászkodni és főleg nem akarok most egyedül maradni. Az Opál Eső óta amúgy is egyre kevésbé szeretek egyedül maradni, pedig legjobb tudomásom szerint egyke vagyok, sokat voltam egyedül, még is az álmaimban mindig ott van a barna, kedves arcú lány és egy maroknyi kisgyerek.
Az idő már csak ilyen. Ha az ember hajtaná, akkor alig vánszorog, ha pedig elmerül valamiben, akkor egy pillanat alatt is órák tudnak elmúlni. Talán ez is a különbség Julia és köztem, ő képes a képeibe, és a művészetbe menekülni. Teljesen el tud merülni benne, mindent kizárva. Én viszont folyton agyalok, és folyton aggódom valami miatt. Jó néha napján, ha az egyetemen a gyakorló bájital laborban vagyok, vagy a parancsnokságon a gyakornoki munka miatt, akkor néha megfeledkezem a külső tényezőkről. Ez azonban a legtöbbször nem ilyen egyszerű. Bár a mai napon szerencsére elég kellemes izgulni valóm van. Várom, hogy Ninon megérkezzen, ami elég különös érzés most számomra. Mivel már szinte mindent jó előre elrendeztem, ezért végül, ahogy Julia is sejtette a konyhában kötöttem ki a manók, és a személyzet bosszantására. Mármint ezúttal nem direkt, esküszöm. Csak muszáj volt vagy tízedjére is megkérdeznem, hogy a vendég szoba ki van-e takarítva, ágynemű húzva, friss virág a vázában a dohányzó asztalkán? Persze már első kilenc alakalommal is ugyanazt a választ kaptam. Végül, hogy lekössem magam, az anyukám egy régi epres muffin-ját kezdem el elkészíteni. Igen, én személyesen, nem a személyzet. Nem sok mindenem maradt az anyukámtól, mivel kiskoromban halt meg, de az egyik ilyen kis kincsem a kézzel írt receptes könyve. Éppen beraktam a tepsit a sütőbe, amikor meghallom Julia hangját, és hogy megjött a vendégünk. Így én is felszaladok a lépcsőn eléjük az előtérbe. Remélhetőleg addigra már Ninon is beljebb került, és Julia is becsukta az ajtót. - Itt is vagyok. - mosolygok Juliára, de aztán szinte rögtön tovább fordulok Ninon felé. - Szia! Örülök, hogy megjöttél. - köszöntöm vidáman, ahogy odalépek hozzá, de aztán feltűnik az elmaszatolódott, vagy legalább 3 napos sminkje, és hogy nem éppen a lelkes boldogság sugárzik az arcáról. - Jól vagy? Minden rendben? Ha szeretnél előbb egy kicsit pihenni, és felfrissíteni magad, előkészítettem neked egy vendégszobát fent. - kérdezem meg, de persze nem kell semmit elmondania, amit nem akar. Ugyanakkor célzok finoman a nem túl szerencsés sminkéjre, ami szinte rögtön elárulja, hogy nincs minden rendben, annak aki ránéz. Közben pedig egy házimanó is megjelenik, hogy elkérje a vendég csomagjait, és kabátját, hogy elhelyezze azokat a fenti vendégszobában. - A helyedben Húgi, én abban nem flangálnék idelenn. Nyugi, nem árulom el, ha te se engem. Már ami a "haszontalan" időtöltéseket illeti. - mutatok Julia festékes kötényére egy kis cinkos mosollyal. Ellenben nekem meg egy kis liszt maradt az arcomon, de azt meg ki látja? Na meg persze a jelentőségteljes pillantásom a konyhába lefelé vezető lépcső irányába mindent elárulhat Julia számára.
Kissé elszaladt az idő, azt se tudom hány óra van. Nincs itthon tömeg és ez mindig alkalmas arra, hogy bezárkózzak a szobámba és alkossak. Azt hiszem semmi értelme nem lenne, hogy ezt az oldalamat teljesen elnyomjam magamban, úgyhogy nem is teszem. Apunak úgy se tetszene, de ha nem nagyon tud róla, akkor nem fáj ugye? Szóval előkaptam egy vásznat és most kissé itt-ott festékesen állok meg, amikor meghallom lentről a kopogtatást. Várok néhány másodpercet, de lehet, hogy aztán újra felhangzik, ha nem érkezik senki ajtót nyitni, így elhúzom a számat egy pillanatra, végül leteszem az ecsetet egy vizes pohárba, a pálcámmal pedig intek, hogy a festékes paletta ne száradjon meg, hanem kis időre konzerváljam a jelenlegi állapotába, aztán automatikusan beletörlöm a kezemet a rajtam lévő köténybe, amit még levenni is elfelejtek, csak kivágom a szobám ajtaját és futólépésben száguldok le a lépcsőn, hogy aztán az ajtó előtt megtorpanva ijesztő hirtelenséggel csapjam le a kilincset és tárjam ki az ajtót. - Már ennyi az idő? - szusszanok egyet és kissé fújtatva engedem ki a levegőt. Ez van, ha a ház, amiben laksz elég nagy ahhoz, hogy az ajtóig eljutve is elfáradj kissé. Persze lehetne hoppanálni is, de azért ott még nem tartok, hogy a wc-re is hoppanálva menjek... Azt hiszem tényleg folytatnom kellene az edzéseket, mert hiába az Akadémia, már túl sok idő eltelt azóta, hogy ott állóképességet növeltünk és sajnos az ilyesmi nem tart örökké. - Szia! Nincs meleged? - kérdem aztán és végre a köszönést is sikerül teljesíteni. Egész más vagyok most, mint amikor bizonytalanul ácsorogtam a rendőrségen. Az nagyon nem az én terepem volt, de most itthon vagyok és azóta már eltelt egy kiadós időmennyiség. Még mindig nem teljesen sikerült felfognom ezt az új infot az örök élet dologról, de... azt hiszem nem is lenne hasznos, ha mélyebben belegondolnék, hogy valószínűleg túlélem majd minden rokonomat sokszorosan. - Jenny! Megjött! - kiáltom el végül magamat befelé fordulva az ajtóból a ház irányába. Lehet, hogy Janette valamit a konyhában sürgölődik, utasításokat oszt a manóknak, vagy a jó ég tudja, és azért nem hallotta a kopogtatást. Aztán persze hátrébb lépek és intek Ninonnak, hogy lépjen csak beljebb, mert még mindig az ajtóban ácsorog szegény, ha csak nem lépett el mellettem, de azt igazán nem illik ugye. Behajtom mögötte az ajtót, ha már beljebb jött és újra körbepillantok, hogy merre van Janette. Biztosan mindjárt jön.
Viharosan érkezem, legalább is ami a hangulatomat illeti. Egy jó nagy táska van a hátamon, mintha minimum a Kilimanjárót készülnék megmászni, és ha még ehhez hozzátesszük, hogy még a méretéhez hozzáadódik, hogy tértágított darab is... Nem kicsi. Ezzel ellentétben én egy karcsú teremtésnek tűnök, habár dzseki, farmer, acélbetétes kombó elárulja, hogy nem az a fajta vagyok, aki elolvadna az esőben. Az eső... Az Opál esőre a francia Beuxbatons-os kis ruhámba érkeztem, mielőtt átöltöztünk volna mugli kadét ruhába, franciásan affektáltam, míg nem ismerkedtünk meg, de most semmi ilyesminek nincsen egy csepp nyoma se. Lehet, hogy egy aranyvérű családhoz érkezem, de nekem ez nemsokat jelent. A Drumstrangban is "tisztavérűek" vannak és nekem is úgy kellett csinálnom, mintha valami pedigrés lennék, de ott se piperkőc mindenki, sőt, talán az alapozta meg a keménykedős botharcos vonalat bennem, hogy a sok srác között kicsit beolvadtam közéjük és minden létező játékban benne voltam. Körbenézek, hogy hova érkezem, de csak úgy félvállról nézegetve a környezetem, nincs nagyon szó arról, hogy el lehetne varázsolni egy birtokkal és egy kúriával. Soha az életben nem laknék ilyenben, legalább is néhány nappal ezelőttig erőteljesen ezt vallottam. A város felől jöttem, a kezemben még ott lötyög az energiaitalom, ahogy a lépőköveken csattogva a csizmámmal elérek végre az ajtóhoz. Nem vagyok különösebben lusta, nem is választottam a leggyorsabb utat, de látszik rajtam, hogy nem csak, hogy nem elegáns teához öltöztem, de még zaklatott is vagyok. A sötét szemceruza és a szempillaspirál kissé elkenődve az arcomon, de azért nem pandásan csordogálva, ha sírtam is, már nagyon rég volt, vagy csak két napos a sminkem. Megfogom a kopogtatót és hangosan odaütögetem az ajtóhoz, vagy megnyomom a csengőt, akármelyik is legyen, aztán felemelem az italt, hogy befejezzem és zörgéssel összenyomjam a kezembe. Annyira nem vagyok suttyó, hogy eldobjam és szemeteljek az ajtajukban, csak belegyömöszölöm a dzsekim zsebébe. - Janette? Julia? Egyéb Troops-ok? - kérdezem félhangosan, miközben belekúszik a fejembe, hogy mekkora családjuk van, mennyi testvérrel, és hogy én még az egyetlen családtagommal is úgy összebalhéztam, hogy az Egyesült Királyba költözhessek és elkezdjem a Roxfortot, hogy kvázi kidobott. Szuper. Egy pillanat erejéig eljátszok a gondolattal, hogy egyszerűen átússzak a falon, de nem szeretnék fennakadni valami utolsó védőbűbájon és a falba fagyni szóval csak lecibálom a hátamról a túratáskát és letámasztom a lábamnál, miközben várok. Ha haragudnék Janette kirohanása miatt, akkor itt se lennék, bár hiheti, hogy a megjelenésem valamilyen lázadás egyenesen a húdefelvitteadolgát családja ellen, de valójában csak ez az alapállapotom. Illetve a sminkem általában szebben van felrakva és jóval türelmesebb is vagyok, mert most már egy percen belül toporgok és idegesen motyogok magamnak.
A mai nap lehetne egy teljes átlagos nyárvégi nap is. Azonban a mai napot megkülönbözteti a többitől, hogy Ninon elfogadta a meghívásom, és jó előre megüzente, hogy ma érkezik. Aminek meglepő módon nagyon örülök. Nem túl sok vendéget fogadtam még itt az otthonunkban. Miért nem? Egyszerűen a legtöbb kapcsolatam megmarad a felszínes bájcsevegések szintjén. Igaz, hogy mindig is megvolt a magam köré gyűjtött kis rajongói sleppem, de egyiküket sem éreztem igazán méltónak rá, hogy az otthonomba is beinvitáljam őket, azon túl, hogy a Roxfortban megengedtem nekik, hogy körül rajongjanak. Amire mindig is afféle kiváltságként tekintettem. De tudjátok mit? Ezekben nem igazán volt semmi, ami őszinte érzelmeket váltott volna ki. Egy ideje, főként amióta Brandonnal is megismerkedtem érzem, hogy megváltozott bennem valami. Már nem azokat az üres, és semmit mondó bájcsevegéseket, és felszínesen udvarias kapcsolatokat keresem. Talán ezért is ez a meghívás is. Ninon rettentő mód különbözik tőlem. A neveltetése és az egész lénye teljesen más. Mégis volt alkalmunk rá, hogy együtt bonyolódjunk bele egy nyomozásba. Ami hát egyik oldalról igencsak sikeresnek volt mondható, a másikról viszont érzelmileg túlságosan is felkavaró volt. Ha megkérdeznétek mi volt életem legrosszabb napja, nos azt hiszem, hogy az a nap, amikor Juliát láttam felnyársalva, és Jo-t ájultan abban a viskóban, határozottan versenyre kell azzal, mint amikor az apámat láttam utoljára. Nem tudnám megmondani melyik volt szörnyűbb, de hogy egyiket sem felejtem el soha, az is biztos. Nem, még egy családtagomnak biztos hogy nem engedem, hogy baja essen. Visszatérve a lényegre, és Ninonra, nos nem akartam úgy ráförmedni szegényre a végén, tényleg. De nem is voltam ura az érzelmeimnek, azt hiszem teljesen érthető módon. Ellenben úgy döntöttem, hogy szeretném jobban megismerni, a nyomozás szörnyű keretein kívül is. Ezért is írtam neki végül levelet, amiben elnézést kértem a kirohanásomért, és meginvitáltam ide. Amikor pedig Ninon megüzente, hogy elfogadja a meghívást, az első dolgom volt, hogy Juliának is megmutattam az üzenetet. Hiszen rajtam kívül ő töltötte Ninon társaságában a legtöbb időt. Ezen felül meghívtam Titát is, de ő egyéb elfoglaltságok miatt nem tudott eljönni, amit azért kicsit sajnálok. Minden esetre már előkészítettem egy vendégszobát Ninon számára az emeleten. Arra is gondoltam, hogy délután kiülhetnénk süti és tea mellett a teraszra beszélgetni hármasban. De talán jobb, ha ennyire nem komplikálom a dolgot, és majd alakulnak maguktól az események, amint a vendégünk megérkezik...
A híres és hírhedt auror család, a Troops família otthona. Maga a kúria egy hatalmas erdősávokkal, rendezett parkokkal tarkított hatalmas birtokon fekszik Corby városának észak-nyugati határában. A birtokon található még egy nagyobb tó is, melyet kisebb patakok táplálnak. A tó partján egy kis csónakház, és móló, ahonnan a család tagjai, és vendégei kedvük szerint indulhatnak csónakázásra, vagy éppen a nyári hőségben megmártózhatnak a tó hűsítő vízében. Szerencsésebb napokon a csendesebb megfigyelők találkozhatnak az erdősávokban megbújó jellegzetes állatvilággal. Vagy éppen a gondozott parkokban egy-egy nem hétköznapi mágikus gyógynövénnyel, gondosan és szép egységbe fonva a virágágyásokkal, díszcserjékkel határolt sétaútvonalakkal.
A ház belsőépítészeti jegyei az elegáns viktoriánus stílust idézik. Legalábbis ami a földszintet illeti, itt található egy kisebb fogadó szalon, egy hatalmas bálterem, ebédlő, dolgozószoba, sőt még a családi magánkönyvtár is. A figyelmesebb látogatók találkozhatnak ezen helyiségekben néhány értékesebb műkinccsel is, mint festmények, vázák, kerámia szobrok. A fogadószalonhoz kapcsolódik továbbá egy nagyobb nyitott terasz, ahol idilli környezetben fogyaszthatják el a reggelijüket, vagy éppen a délutáni teájuk a családtagok, esetleges vendégeik. Az emeleten találhatók a család hálószobái, melyeket ki-ki a maga ízlése szerint formált és alakított ki az évek során. Illetve itt foglalnak még helyet a vendégszobák is. Természetesen mindegyikhez saját privát fürdőszoba is tartozik. A legtöbbhöz pedig egy-egy kisebb erkély rész is kapcsolódik. Ahogy az már lenni szokott a kiszolgáló személyzet számára az alagsori részen van kialakítva a cselédszállás, konyha, tároló kamrák. Mellék helyiségek természetesen a ház mindhárom szintjén megtalálhatók.
Mindent egybevetve egy igen impozáns, nem hétköznapi otthonba látogathat el, aki van olyan szerencsés, hogy meghívást kapjon a család valamely tagjától. A birtokot leginkább egy arra kijelölt zsupsz-kulcs állomás, vagy a kandallóhálózat igénybevételével lehet megközelíteni. A birtokot és a családot védő egész sor védőbűbáj miatt nem lehet csak úgy behoppanálni a küszöbre. Ugyanezen bűbájok hivatottak arról is gondoskodni, hogy a városlakó muglik se tévedjenek véletlen be a birtokra, és lássanak meg olyasmit, amit nem kéne. Ennek ellenére azért a birtok megközelíthető a város felől is, de csak az avatott emberek számára. Ők egy szélesebb kövezett úton egy kovácsolt vaskapuhoz érkezhetnek, amin átlépve tárul eléjük a birtok és a kúria a maga teljes valójában.
