Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


2000-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 1999-2000-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Legfrissebb









ϟ Kockadobások fóruma
  Yesterday at 13:56
Gina Accipiter
A hónap posztolói
Luna Lovegood
 
Nox Djarum
 
Sidney Smallwood
 
Cody Armstrong
 
Gina Accipiter
 
Nancy Lukey
 
Jacob Troops
 
Ginny Weasley
 
Janette Troops
 
Daniel G. Paisley
 
Statisztika

Összesen 591 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Colette Blackbourne

Jelenleg összesen 39349 hozzászólás olvasható. in 3498 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 19 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 16 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Westmoreland birtok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Noel Westmoreland
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 115

TémanyitásTárgy: Re: Westmoreland birtok 2016-01-14, 20:02

[You must be registered and logged in to see this image.]
Végletes érzések között csapongok és egyelőre még nem találtam meg azt az egyensúlyt, ami ne borítana ki véglegesen. Nem csoda, hogy képtelen vagyok kezelni a helyzetet, Maggie mindig ilyen állapotot hoz ki belőlem, főleg azóta, hogy felnőttem és elkezdtem másképp látni a világot, azt ami történt, őt... minket. Nem tudnám pontosan megmondani, hogy ez mitől alakult ki, mi miatt változott, vagy hogy mikor, de így lett és most nem tudom, hogy hogyan kellene megértetnem vele azt, hogy nem tudok mit kezdeni a jelenlétével.
- Nem én... én mást akartam. Gyerek voltam még hozzá a francba is! Fel sem fogtam az egészet, fel sem fogtam, hogy mit csinálsz... hogy mit csinálunk... Én... - elakadok, főleg mert kiabál... amitől én most csak elhalkulok, mintha behúznám fülem-farkamat. Nem tudom, hogyan kellene megmagyaráznom neki, hiszen láthatóan egészen másképp látja, ahogyan én. Igaza van, nem kényszerített, de a bizonytalanságomat kihasználta és a maga javára fordította, a félelmemet átalakította és tudta, hogy nem mondok neki ellent, mert úgy legalább nem kell, hogy egyedül legyek. Ki tudja az is lehet, hogy vannak dolgok, amikre egyszerűen csak másképp emlékszünk már évek távlatából, de én idővel rájöttem, hogy nem, hogy nem akarom és ő akkor is nehezen engedett nekem és fejezte be és most is azt érzem, hogy vérig van sértve csak mert én... nemet mondtam neki. Elmenekült, pedig meg is próbálhatta volna kezelni valahogy... a változást.
- Nem csak én féltem és... igen Maggie segítettél, de... akkor is túlzásba vitted. Ez... - megrázom a fejemet. Nem foglalkozom vele végképp, hogy a kezemből csepeg a vér még most is a padlóra, hogy a szüleink bármikor bejöhetnek, hogy megnézzék mi a fene folyik itt, hogy mi ez a kiabálás, hogy mi történik, ami miatt nem az asztal leszedésével foglalkozom, hanem inkább vitázunk egymással. De nem jön senki, az ég világon senki, ami végül is nem lep meg. Sosem érdekelte őket igazán, hogy mi van velünk, nem is értem, miért gondoltam, hogy beállítanak. Ő pedig sír, nézem csak tompa pillantással, ahogyan a könnycseppek legördülnek az arcán. Nem tudok mit mondani, igaza van. Ha jó lett volna neki, akkor nem jön vissza, ha élvezte volna azt az életet, de visszajött... valószínűleg nem volt jó neki ott, de itt jobb?
- Majdhogynem együtt nőttünk fel, nem csak... a vér tesz testvérré. - nehéz úgy beszélni, hogy sír, nehéz úgy szavakat találni, hogy ennyire ki van borulva, hogy végletek között csapong, hiszen az előbb még kiabált, most pedig újra dacosan néz rám. Képtelen vagyok ezt jól kezelni, csak állok kukán és próbálom felfogni ezt az egészet, próbálom kitalálni, hogy mit mondhatnék. Nem akarok visszavágni, én csak... magam sem tudom, hogy mit akarok. Hosszú, fájdalmas pillanatok telnek el miután a rideg hang megérkezett, én pedig még most sem foglalkozom a vérrel, ami a padlót áztatja. Azt is majd jó eséllyel nekem kell eltakarítani onnan.
- Segítettél... nekem... amikor nem volt más, ez igaz, de... - akadozva beszélek, próbálom összerakni azt, amit gondolok, de képtelen vagyok rá. Nem tudom, hogyan kellene megfogalmaznom, hogy hol találnám meg a megfelelő szavakat. Magam sem tudom mit akarok, hogy elmenjen? Vagy azt, hogy legyen velem, mint egy testvér... de csak úgy mint a legelején, amikor még védelmet éreztem, amikor nem éreztem magamat furcsán a közeledése miatt, amit valahogy nem fogtam fel sem. - Miért nem érted? Tudsz... nem úgy lenni velem? - nem tudom, hogy képes-e rá és nem tudom én magam sem, hogy ennek pontosan mi az oka. Hiszen valami pasassal jött most ide igaz? A véla vér, ami az ereimben csorog, az lehet rá vajon hatással? Vagy csak a közös emlékek, a vihar... nem tudom. Nem azt akarom, hogy elmenjen, csak azt akarom, hogy akkor menjen el, ha nem tud velem másképp viselkedni.


Maggie & Noel

[You must be registered and logged in to see this link.] | "Merry" Christmas |[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
I'll be a better man today
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Magnolia Westmoreland
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 27
ϟ Hozzászólások száma : 16

TémanyitásTárgy: Re: Westmoreland birtok 2016-01-12, 21:37

[quote="Magnolia Westmoreland"]
[You must be registered and logged in to see this image.]
Amikor egy évvel ezelőtt elküldött, még nem volt ennyire határozott, ennyire tudatos, ennyire hajthatatlan. Akkor még tudtam volna rá hatni, ha van rá erőm, de most már végképp kicsúszni látszik a kezeim közül. Valahogy azt hittem, ha elmegyek, és majd csak nagysokára jövök vissza, a dolgok elcsitulnak, a sérelmek elfelejtődnek, és ott tudjuk folytatni, ahol abbahagytuk, de nem így történt. Most már látom, hogy az az egy év végképp éket vert közénk, és már bárhogy is próbálkozhatok, a régi módszerekkel, már semmire sem megyek vele. Biztos vagyok benne, hogy megbeszélte valakivel, hogy kiadta a mi kis titkunkat. Érzem, ahogy a keserű felismerés belémmar, és kezeimet ügyetlenül lógatom magam mellett, miközben újra próbálom lenyelni a könnyeim. Elárult. Ez a nagy igazság. Azt mondta, soha nem mesél majd erről senkinek.
– Nem akartad? Én valahogy egészen másra emlékszem. Mégis mit akarsz most ezzel mondani? Hogy kényszerítettelek? Hogy megerőszakoltalak? Vagy mi a fenét?
Heves szavaira én is hevesen válaszolok, habár ő csak megemelte a hangját, én hogy visszavágjak, már szinte ordítok. Nem érdekel, hogy ha meghallják a szüleink. Bár őket ismerve úgysem hallják meg, mert egyszerűen szarnak a fejünkre. Mégis melyik tisztességes házban lehet évekig folytatni egy olyan viszonyt, ami ketténk között volt? Ami kettőnk között volt, de már nincs többé. És amiről most kiderül, hogy hazugság volt.
De nem lehet az. Nem lehet. Igaznak kell lennie. Őszintének. Amilyenne én éreztem, még mielőtt minden elromlott volna. Noel volt a menedékem olyan hosszú időn át, és most van képe azt mondani, hogy minderre kényszerítettem? Hogy nem önszántából tette, amit tett?
– Azt hiszed, hogy csak te féltél attól a kibaszott vihartól, Noel?
Ezzel a mondattal, mintha megpecsételtem volna a sorsom, nem bírom tartani magam. Tovább már nem megy. Nem tudatosul bennem, de érzem, hogy a forró, sós könnycseppek szaporán gördülnek le az arcomon. Nem kapok oda, nem is akarom letörölni, nincs is erőm hozzá. Csak hagyom, hogy megforgassa bennem a kést, még egyszer, utoljára. Érdekes, mégis ő vérzik.
– Ha annyira jó lett volna, szerinted visszajöttem volna valaha is? Azok után, hogy elküldtél, visszajöttem volna, hogy mégegyszer megalázkodjak előtted, ha nem lett volna egy pici kis esélye is annak, hogy boldogulok?
Minden szavamnak külön nyomatékot adok, közben szipogok, mint egy kisgyerek és a hangom is fátyolossá válik. Valószínűleg a sminkem is elmosódott.
– Rendes testvér... - ízlelgetem egy darabig a szavakat, majd meglepetésemre sötéten felhorkanok. – Hiszen még csak nem is vagyunk testvérek – vetem oda, és megteszem azt a mozdulatot, amit már rég várt tőlem: egy lépést hátrálok.
– Kikészítlek? Hát elnézést, hogy azon kevesek közé tartozom, akiket még érdekelsz ezen a világon, és nem szarják le magasból, hogy mi van veled. Nyilván a törődésemmel kikészítelek, nyilván a puszta jelenlétemmel is kikészítelek. Hát jó, ha ezt akarod. Elmegyek a fenébe.
Hangom sokkal inkább dacos, mint beletörődő, mintha annyi idő után most újra magára találna. Öklömmel erszakosan törlöm le a könnyeket, nem foglalkozva azzal, hogy milyen harci festést hagyok így majd az arcomon.
– Azt hiszem nincs keresnivalóm ebben a házban ezután. Eddig is csak maittad volt valamennyire elviselhető – teszem hozzá most már kifejezéstelen, rideg hangon. A lábaim mégsem mozdulnak, mintha földbe gyökereztek volna. Pedig most nem arról van szó, hogy arra várnék, mégis marasztaljon. Nem, éppen eléggé megalázottnak érzem magam így is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Noel Westmoreland
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 115

TémanyitásTárgy: Re: Westmoreland birtok 2016-01-07, 17:55

[You must be registered and logged in to see this image.]
Feszültség, na az bizony van, nem is kis adagnyi bennem, majd szét vet. Nem értem miért jött vissza, jobb volt amíg nem volt itt. Én is kezdtem helyrerázódni. Az utóbbi időben ritkábbak lettek a dühkitörések, egy fokkal már jobba a helyzet, legalábbis így éreztem és most... most majd megint visszatér a jól megszokott rendszer? Ez nem jó, sőt... baj, nem akarom! Nem akarom azt sem, hogy itt legyen, vagy ne viselkedjen így. Most is azt csinálja, próbál hatni rám, közelebb jön, távolodik, mintha csak azt várná, hogy a második esetben majd én megyek utána és visszahívom, majd én kérlelem, hogy mégis csak legyen úgy, mint régen, de azt nem akarom. Nem lehet, mert nem volt rendben, amit csináltunk, amit csinált, mert egy idő után nem akartam, furcsa volt és idegen és... gyerekként az embernek nem szabadna ilyesmit megtapasztalnia és ő még most sem érti meg, hogy igenis hibát követett el.
Igaz, már az előtt is voltak velem bajok, hogy az egész elkezdődött, de aztán csak minden még rosszabb lett, aztán hogy elkezdte több bajom lett, mint előtte. Volt ami úgy tűnt jobb lesz, de valahol bent mélyen csak újabb és újabb töréseket szenvedtem el.
- Én nem akartam mindent, amit te! Én... én nem tudtam ellenkezni Maggie! Gyerek voltam, aki fel se fogta, ami történik és nem merte elmondani senkinek és hiába tudta, hogy nem jó, de nem tehetett ellene semmit, mert jobb volt, mint egyedül a szobámban rettegni a vihar elől. Nem érted?! - nem, látszik rajta hogy most sem érti, én pedig a végére még a hangomat is megemelem kicsit. Nem nagyon, nem kiabálok, de megemelem. Érzem, ahogyan elönt a harag... nem is tudom pontosan mi, de valami ahhoz hasonlatos érzés, ahogyan próbálom visszafogni magamat, de egyre kevésbé megy, mert túl közel van és iszonyatosan nehéz tartani magamat. Nem tudom megállítani, az ujjaim maguktól cselekednek, erősödik a szorítás a bögrén, amit mindketten tartunk és aztán roppanás, de mégis alig érzem a fájdalmat a kezeimben, csak akkor eszmélek fel igazán, amikor ráüt a kézfejemre, hogy kiessen belőle az ott maradt szilánk, ami halk koppanással végül a padlón végzi a vércseppekkel egyetemben, amik már előtte lehullottak és persze újabbak és újabbak követik őket.
- Nem tudom, de... eddig se voltál itt, annyira rossz volt? Ha képes vagy úgy viselkedni, mint egy rendes testvér, de így... Kikészítesz, hát nem látod? - nem, nekem ez nem jó és igen talán önző vagyok, de arra gondolok most, ami nekem jó. Épp elég nehézség van az életemben, volt előtte is, épp e miatt fogadtam el a közeledését gyerekként, mert jó volt, igen. Ebben az egyben igaza van, tényleg jól esett és tényleg nekem is jó volt, de azóta megváltoztak a dolgok. Felnőttem és már nem akarom azt, amit régen és rajta még mindig azt látom, hogy ha akarnám akkor ő örülne neki, akkor kifejezetten élvezné is, de én már megváltoztam és eszem ágában sincs azt akarni, amit ő. A kezem közben még mindig békésen vérzik, pedig tudom, hogy el kellene látnom, de csak nem olyan vészes a sérülés, hogy komoly baj legyen belőle és most nem vagyok képes még erre is odafigyelni. Bőven elég, hogy rá kell koncentrálnom.


Maggie & Noel

[You must be registered and logged in to see this link.] | "Merry" Christmas |[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
I'll be a better man today
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Magnolia Westmoreland
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 27
ϟ Hozzászólások száma : 16

TémanyitásTárgy: Re: Westmoreland birtok 2016-01-04, 23:23

[You must be registered and logged in to see this image.]
Ha a feszültség olyannyira tapintható kettőnk között, mint most, ebben a pillanatban, akkor csak idő kérdése, hogy mikor pattan el az utolsó szál húr, vagy ömlik ki a pohárból az a bizonyos víz. Szinte másodpercre pontosan ki tudom számolni, annyira ismerem már Noelnek ezt az oldalát. És ismerem magamat is nyilván, mint a rossz pénzt. És általában nem szoktam semmit tenni, hogy ezt az előre kiszámított kritikus pontot megelőzzem, hanem egyenesen nekifutok fejjel. Most habár habozok, mégis hagyom, hogy a dolgok folydogáljanak a maguk medrében. Szükség van arra, hogy Noel kiakadjon, szükség van arra, hogy én kiakadjak. Nem hallgathatunk tovább, mert abba mindketten belepusztulnánk. És most itt nem a gyerekes szócsatára vagy az ártalmatlan marakodásra gondolok, hanem az igazság kimondására.
Szavai úgy hatnak, mint az éles kések. Nem egy pár, nem egy tucat, hanem ezernyi és milliónyi apró penge, ami a húsomba hatol, és odaszögez, abba a helybe, ahol állok. Ha akarnék sem tudnék mozdulni. Még egy félszeg pislantásra vagy arcizom rándulásra sem telik. A levegő megfagyott közöttünk, és szánalomraméltó, de nem tudok reagálni a szavaira.
- Ez.. ez nem ilyen egyszerű - préselem ki nagynehezen a szavakat. Mintha mindegyik ólomsúlyú volna. - Mégis ki dönti el, hogy mi helyes és mi nem? Hogy mi van rendben és mi nincs? Egy pillanatig habozok, lehunyom a szemem, aztán mikor kinyitom, még mindig ott áll előttem. - Bántottalak én valaha? Kényszerítettelek akaratod ellenére? Eszedbe juttatok valamit, Noel, mert úgy látszik elfelejtetted. Te is ugyanúgy velem akartál lenni. Ugyanúgy szükséged volt rám, mint... Itt hirtelen elakad a szavam. Már azon is meglepődök, hogy idáig sikerül értelmes mondatokban fogalmaznom. Noel azonban egyre dühösebb, szertelenebb. Úgy vágja hozzám az elutasító szavakat, hogy azok bizonyosan fájjanak. Én viszont nem hátrálok, s ennek az az átkozott bögre issza meg a levét.
Hallom a roppanást, érzem, hogy kicsúszik az ujjaim közül. Odakapom a tekintetemet, és látom, hogy Noel keze vérzik. Markában még mindig ott szorongatja a véres cserepeket, megakadályozva, hogy azok a földre hulljanak. Kézfejemmel a kezére csapok, hogy a szilánk kirepüljön és ne sértse mégjobban fel a tenyerét. S már kapnék is felé, hogy megvizsgáljam közelebbről, amikor kimondja a bűvös szót.
Ismét mozdulatlanságba dermedek, mintha sóbálvány átkot szórt volna rám. Úgy nézek ismét a szemébe, mintha éppen az előbb csapott volna pofon.
- Tessék? Jól hallottam, Noel? Te könyörögsz? -arcomon megjelenik egy kifürkészhetetlen mosoly. Talán kínomban mosolygok, vagy csak élcelődni akarok rajta? Egy pillanatig habozok. Tovább erőszakoskodhatnék, vagy csak simán visszavonulót fújhatnék. Egyikre sem vagyok képes. Jó pár eseménytelen másodperc telik el, mire újra megszólalok.
- De ha elmegyek... akkor velem mi lesz? - a kérdés ott lóg árván a levegőben, a fejünk felett. A kérdés, amelynek meg sem szabadott volna születnie. A kérdés, amely a legigazabb mondat, ami elhagyta a számat ebben az életben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Noel Westmoreland
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 115

TémanyitásTárgy: Re: Westmoreland birtok 2015-12-20, 16:48

[You must be registered and logged in to see this image.]
A rideg maszk. Ez kellett ahhoz, hogy túl tudjam élni ezt az egészet. Felnőttem, már nem az a kiskölyök vagyok, aki egyedül félt a vihartól és akinek oltalom kellett ezért minden elviselt, azt is, ami ellen ágált és amiről tudta, hogy nincs rendben, legalábbis valahol a lelke mélyén, de még se tehetett ellene semmit sem... egy ideig. Végül csak nekem mondtam neki, ha nem tettem volna ki tudja, hogy mennyire sérülök végül, na nem mintha amúgy a lelki békém olyan rendkívül jó állapotban lenne. A szüleim még mindig problémásak, mármint az apám, a mostohám nem érdekel különösebben és Maggie... bár ne jött volna vissza!
- Oké, akkor a te dolgod, hogy mi a jó neked, az enyém pedig, hogy nekem mi a jó. - rántom meg a vállamat, mintha képes lennék tényleg hitelesen úgy tenni, mintha minden oké lenne és lazára tudnám venni a figurát a közelében. Persze nem megy, még nem. Talán akkor, ha beszélni kezd, amikor kiderül, hogy a fickó tényleg a pasija, de még ez is valahogy kétséges. És egyáltalán, ha majd válaszokat ad, akkor azok igazak lesznek majd? Nem arra irányulnak, amire eddig is? Hogy elérje a célját, hogy elérje nálam azt, amit akar? Nem érti meg még mindig, hogy én nem akarom, nem akarok tőle semmit, már nem. Nem félek a vihartól... Na jó a francokat, félek még mindig, de már nem bújnék be az ágyába és hagynék mindent csak azért, mert félek. Ezt fel kellene fognia és inkább olyan, mintha megsértődött volna rám, csak mert én megértettem, hogy amit csináltunk... nem volt normális.
- Oh persze, megfogadtuk, aztán amikor megkérdeztem, hogy ez az egész... így rendben van-e... rendben volt-e, akkor az igazat mondtad? Amikor megpróbáltál meggyőzni róla, hogy nincs baj az egésszel? - szinte már sziszegem a szavakat. Persze ő is keményebbre veszi a figurát. Ne akarjon kihozni a sodromból, tudja jól, hogy olyankor milyen tudok lenni, már tapasztalta ezt is, ami jó eséllyel az apám és az ő tettei miatt alakultak ki így. Képtelen vagyok levezetni a feszültséget, meg az idegességet, sose kezeltem jól az ilyesmit, és kétlem, hogy azóta sokat változtam volna és már jobban menne.
- Fogtad magad és leléptél egy szó nélkül ez elég gyerekes reakció. - a hangom határozottsága talán az első szavakig tart, addig amíg nem teszi a kezét arra a bögrére, amelyiken az enyém is pihen. Kb. addig vagyok képes kitartani, aztán foszlik a nagy keménység, főleg amikor megint túlságosan közel van hozzám. - Hát akkor ne tűrd el... menj el megint! - nem húzódom hátra, pedig minden porcikám azért sikít, hogy megtegyem, hogy távolabb legyek tőle. Helyette a bögrét szorítom meg, amit ő is fog, olyannyira, hogy szinte nem is érzékelem a roppanást, amivel sikerül először még csak megrepeszteni, hogy aztán az ujjaim között és egyben az ő keze alatt is darabokra törjön az egész. Fel sem szisszenek, amikor felsérti a tenyeremet egy méretesebb darab, viszont ez legalább valamelyest észhez térít, hogy hátrébb lépjek. Nem érdekel, hogy a padlóra cseppen a fér, a kezemet magam mellé lógatom le lazán, még csak meg se nézem milyen mértékű a vágás.
- Hagyj békén Maggie... kérlek... - összeszorítom a számat egy pillanatra, amikor rájövök, hogy azt az utolsó szót is kiejtettem. Nem kellett volna, nem szabad, nem könyöröghetek neki. A francba is... miért kellett visszajönnie?


Maggie & Noel

[You must be registered and logged in to see this link.] | "Merry" Christmas |[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
I'll be a better man today
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Magnolia Westmoreland
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 27
ϟ Hozzászólások száma : 16

TémanyitásTárgy: Re: Westmoreland birtok 2015-12-17, 02:46

[You must be registered and logged in to see this image.]
Annyi minden van mögöttem, annyi mindenen mentem keresztül, és miért? Hogy a végén ott folytassam, ahol abbahagytam? Noel felvette egyszer azt a rideg maszkot, és úgy tűnik, hogy azóta sem vette le, vagy csak az én érkezésem örömére öltötte újfent magára? Mindegy, a lényegen úgy sem változtat. Mar minden szavával, de ezt nem szabad éreztetnem vele, hiszen pont ezt akarja. Bántani. És talán meg is érdemlem. Ó, hogyne érdemelném. Csak az a kérdés, hogy mikor lesz már vége a vezeklésnek. Szándékszik-e egyáltalán megbocsájtani vagy életem végéig távol akar tudni?
– Persze, könnyű úgy tenni, mintha mindent olyan jól tudnál. Szerintem jobb, ha inkább nem te mondod meg, hogy mi a jó nekem – váltok hirtelen hangnemet, ami egyáltalán nem meglepő tőlem. Ha bántanak, énis bántok, ha kell, mégnagyobb vehemenciával. Végre eljutottunk addig a pontig, hogy tényleg, őszinte kíváncsiságból kérdez. A baj csak az, hogy mindez hazugságra épül, de mit számít az, ha felketettem a kíváncsiságát?
Mélyen bólintok, így válaszolva a kérdésére. Így legalább nem kell megszólalnom, mégis egyértelművé teszem, hogy Jeff vagy hogyishívják és én egy pár vagyunk. Ő viszont gyanakszik, és tulajdonképpen megértem, én is gyanakodnék az ő helyében. Régen itt jött az a pont, amikor levetkőztem a külvilág felé mutatott arcomat előtte, és beavattam legféltettebb titkaimba, amelyeket senki másnak nem meséltem el. Csakhogy most nem ez jön. Többé már nem. Ehelyett csak tovább mérgesítem a helyzetet.
- Mi az, hogy mennyi igaz ebből? Mégis miért hazudnék neked? Hát nem megfogadtuk, hogy mindig az igazat mondjuk egymásnak? – csattanok fel idegesen. Igaz, ennek a fogadalomnak a letevésénél Noel kilenc éves volt, és igazából én forszíroztam az egészet. De az is igaz, hogy tényleg betartottam mindig ezt az egyességet. Hát mindennek van egy vége, nem? A külsőmre tett megjegyzést igazából már tűkön ülve vártam. Első körben az anyámtól és a nevelőapámtól, de ők habár teljesen kikészültek látszólag, egy szót se szóltak, sejtettem ezek után, hogy Noelnél fog robbanni a bomba.
– Nocsak, ki itt a kis végtelenül korlátolt? Most komolyan ilyen hülyeségekbe kötsz bele? Lázadás, meg ilyen baromságok? Mégis hány évesnek nézel engem? – csattanok fel, de távolról sem vagyok annyira felháborodva, mint ahogy azt mutatom. Újra megkísérlem, hogy közel férkőzzek hozzá. Ezúttal a mosogatóhoz lépek, és ugyanarra a bögrére teszem rá a kezem, mint ő. - Azt hiszem, néha elfelejted, hogy nem valamelyik picsával beszélsz a suliból. Nem tűröm meg ezt a felsőbbrendű okoskodást se tőled, se mástól – préselem ki a fogaim között, miközben mélyen a szemébe nézek, egész közelről, szinte teljesen megszűnik a fizikai távolság köztünk. Érzem a forró levegőt az arcomon, amit az orrán kifúj.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Noel Westmoreland
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 115

TémanyitásTárgy: Re: Westmoreland birtok 2015-12-13, 16:17

[You must be registered and logged in to see this image.]
Igen volt időszak, amikor ez nekem is jó volt, amikor nem éreztem azt, hogy nem normális az, amit művelünk. Tényleg így van, de aztán elmúlt, rájöttem, hogy nem szabad, mert lehet hogy nem vagyunk édes testvérek, de ez akkor sincs így rendben, se az, amit gyerekként művelt velem, se az, amit később akart. A szüleink egy pár, nekünk ilyet nem lehet csinálni és amúgy sem akarok és ezt próbáltam megértetni vele. Igen az elején tényleg próbáltam neki elmagyarázni, hogy álljon le, hogy értse meg, hogy én nem akarom, aztán amikor rájöttem, hogy nem érti csak szavakból, akkor nem volt más, mint a határozott nem és az erőteljesebb tartózkodás és azt hiszem annak meg lett a hatása és most... nem értem a nagy visszafogottságot, meg a könnyeket a szemében, amiket visszatart, de ott vannak. Tudom, hogy csak azért csinálja, hogy rám hasson így, de nem fogom hagyni, hogy ezzel bármit is elérjen. Elment és... nem kellett volna visszajönnie!
- Hát akkor miért mentél el? Tudod... nem baj, hogy elmentél úgy sokkal egyszerűbb volt... sokkal könnyebb, talán neked is. - nem is válaszolok a másik kérdésre. Hogy örülök-e, hogy látom? Hát hogy örülnék? Amiket művelt az előtt, hogy elment... nem akarom azt még egyszer, hogy megpróbál sarokba szorítani, hatni rám, ki tudja mikor kezdene el zsarolni. Nem, nem akarom megvárni most sem, ezért igyekszem és ezért vagyok határozott... kívül. Soha sem voltam az belülről, soha sem tudtam kezelni a feszültséget, ezt pont ő tudja a legjobban, most is legszívesebben eltűnnék a közeléből, vagy a következő tányért a helyett, hogy megtisztogatnám eldobnám a fenébe, hogy csattanjon a falon és darabokra törjön, az lenne csak az igazán élvezetes, és legalább levezetném a feszkót is.
- Szóval tényleg a pasid? - most talán először nézek határozottabban rá, mintha csak az arcáról szeretném leolvasni a választ, hogy vajon tényleg erről van-e szó, nem csak valami hülye átverés miatt hozta ide a pasit, vagy hogy kiborítsa a szüleinket. Talán igen valahol kíváncsi vagyok rá, hogy merre járt. Talán igen valahol mélyen én is szeretnék elhúzni innen és világot látni, mert abban van izgalom és mert a szüleinket soha sem érdekelte egyikünk sem igazán. Nem tudom az apám miért ilyen érdektelen velem, de soha sem volt más, egy mostohától pedig talán nem is várhatok el ennél sokkal többet, főleg egy olyantól, aki a saját lányával se viselkedik nagyon máshogy.
- Ebből mennyi az igaz Maggie egyáltalán? És... mi ez a kék haj, meg az egész? Valami látványos lázadás a világ ellen? - na igen mások vagyunk, én inkább magamba fordulok egy gitárral, ő pedig ilyesmiket művel. Nem tudom, nekem sok ez a színáradat, meg a tetoválások, régen nem ilyen volt, vagy a franc se tudja. Egész más az, amire gyerekként emlékszem és az, amire később most. Azt sem tudom, hogy miért kérdezek egyáltalán tőle, ezért rázom meg a fejemet, mintha nem várnám igazán a választ, csak kicsúszott volna a kérdés. Foglalkozom a pakolással, sietősen, jó lenne befejezni, hátha megúszom, hogy a szüleink kitaláljanak még valami családi programot, bár ahogyan őket ismerem már elhúztak kettecskén beszélgetni, vagy akármi, csak hogy ne kelljen a közelünkben lenniük, egyáltalán nem lepne meg.


Maggie & Noel

[You must be registered and logged in to see this link.] | "Merry" Christmas |[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
I'll be a better man today
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Magnolia Westmoreland
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 27
ϟ Hozzászólások száma : 16

TémanyitásTárgy: Re: Westmoreland birtok 2015-12-10, 23:23

[You must be registered and logged in to see this image.]

Talán mégsem volt olyan jó ötlet visszajönni. Ez csak akkor fordul meg a fejemben, amikor megtorpan, és türelmetlen, kérdő tekintettel mered rám, miközben a testünk egészen közel van, és még sincs közel egyáltalán. Nem a kérdésen rökönyödök meg, habár az is hagy maga után kivetnivalót. Mégis inkább attól rándul görcsbe a gyomrom, ahogy kérdez.
Nem igaz, egy év igen is hosszú idő. Baromira sok. Főleg, ha úgy élsz, mint én. Folyamatos bizonytalanságban, távol mindentől, ami valaha számított, hét koszos knúttal a zsebedben, mégsem tudsz visszajönni, mert érzed, hogy nem kellesz senkinek. Valahányszor elindulsz hazafelé, mindig valahol máshol kötsz ki, az ellentétes irányba. És csak mész és mész, ameddig a lábad bírja. Nem fogod fel, hogy mekkora veszélynek teszed ki magad, és hogy milyen védtelen és sebezhető vagy.  De hát honnan is tudhatná? Neki biztosan úgy elrepült, a kúriánk kényelbében és a Roxfort védelmező falai közt, gondtalanul.
Érzem, hogy elszirul a torkom, annyira kiszáradt, hogy nyelni sem tudom, mert egyszerűen nincs mit. A kezem tétován megindul a keze felé, de félúton belefagy a mozdulatba. Akárcsak az arcom, amin egy pillanatig semmi érzelem nem mutatkozik.
- Hogy miért jöttem vissza? Nem azt kéne inkább kérdezned, hogy miért mentem el? Hát ennyire nem örülsz, hogy láthatsz? – hangom szenvtelen, kihívó és éles, de nem mindent tudok ennyire kézben tartani. A szemem ég, és viszket, és biztos vagyok benne, hogy a könnyek, amelyek utat akarnak törni maguknak, már láthatóak. Pedig nem akarom, hogy lássa, mert biztos vagyok benne, hogy azt hinné, csak így akarom manipulálni. És igaz is, a múltban számtalan példa volt rá, hogy így akartam szánalmat ébreszteni benne, azt akartam, hogy foglalkozzon velem és hogy figyeljen rám. Ugyanez volt a módszerem a kínos beszélgetések, a komoly témák és a sarokbaszorítások elkerülésére is. Szóval volt ideje kiismerni. És elég valószínű, hogy most is ehhez folyamodtam volna, csakhogy ezek a készülődő könnyek bizony igaziak. És ez annyira meglep, és iszonyatosan szégyellem magam miatta, hogy egyszerűen nem tehetek mást, félre kell álljak az útjából. Csak abban reménykedhetek, hogy még így is sikerül szóval tartani. Csakhogy ezen a ponton már inkább azon vagyok, kisétálok és visszamegyek oda, ahonnan jöttem: bele a vakvilágba. Erőtlennek érzem magam vele szemben. Ezt korábban sohasem éreztem.
Lehajtom a fejem, így arcom egy pillanatig kékes hajam takarásába kerül, miközben elállok az útjából. Így sikerül gyorsan, még csírjában elfojtani azt a kikívánkozó érzelmi billogot.
– Kit? Jaj, hogy a pasimat! Igen... nos neki le kellett lépnie, amúgy sem akar még nagyon sok időt tölteni a szüleimmel, még a végén azt hinnék, hogy feleségül akar venni. – hallom a saját hangom, de mintha nem is én beszélnék, és nem is a saját életemről lenne éppen szó. Nem tudom, hogy mi vezetett rá első pillanatban, de már nincs mit tenni. Kamuztam és kész. Így legalább majd azt hiszi, hogy túltettem magam rajta, és végre felolvad köztünk a fagyos hangulat.
Ostoba Maggie, hát tényleg ilyen hülye vagy? Most komolyan? Minek kellett ez? Mit akarsz elérni? Miért akarsz egyáltalán maradni? Menj, menj! – a belső énem kiabál, de én tudomást sem veszek róla, sőt, méginkább megtromfolom az előbbi hazugságot.
– Ami mondjuk igaz is, de szerintem anya nem lenne elragadtatva, ha megtudná, hogy a lánya kezét Kijevben egy illegális utcai motorversenyen kérték meg, az nem éppen hivatalos. Vagy szerinted igen?
Szerencsétlen Jeff/Jonathan/Jersey valószínűleg sohasem járt még Kijevben és a motorjával is csak nagypapa tempóval közlekedik az utcákon, de amit nem tud, az nem fáj. Én viszont alaposan benne vagyok a szószban. A legesélyesebb mondjuk az, hogy Noel teljesen átlát majd rajtam. Mert nem hülye. Egyáltalán.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Noel Westmoreland
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 115

TémanyitásTárgy: Re: Westmoreland birtok 2015-12-10, 20:37

[You must be registered and logged in to see this image.]
Igyekszem, tényleg nagyon igyekszem, hogy minél előbb készen legyek és elmenekülhessek a szobám békés magányába. Nagyon remélem, hogy elfogadja szépen és nem jön utánam, vagy azzal a fickóval lesz majd, vagy a szüleinkkel, nekem aztán teljesen mindegy. Csak az a célom, hogy minél előbb készen legyen és elpakoljak mindent. Nem büdös a munka, szó sincs róla, de nem akarom megadni az esélyt arra, hogy betoppan és... tudom is én. Egy évre eltűnt és ahogyan visszatért az finoman szólva is nagy változást mutat. Ki tudja, hogy megváltozott-e más téren is. Lehetséges, hogy igen, hogy már szó sincs arról, ami miatt tartok a találkozástól, de sose lehet tudni és ahogy mondani szokták jobb félni, mint megijedni, én pedig már jó ideje tartok a nővéremtől. Ki tudja, hogy mikor akarja rám húzni a vizes lepedőt, beadhatná a szüleinknek azt is, hogy én csináltam, ráerőltettem magamat, vagy tudom is én és nem akarok esélyt adni neki arra, hogy idáig eljusson a gondolatmenet. Talán azzal a fickóval jól el van és nem lesz semmi gond... remélem, hogy így lesz.
Aztán meghallom a léptelek és persze nem a nappali felé veszik az irányt. Összeszorítom a fogamat, amikor a hangja is eljut hozzám, csak pár pillanat fáziskéséssel fordulok meg, hogy a szemébe nézzek. Kellene valami remek kontra, de igazán nehéz bármit is mondanom, amikor leginkább itt se kellene lennem, azzal járnék a legjobban, ha elslisszolnék mellette és szó nélkül eltűnnék a felfelé vezető lépcsőn, de ki tudja hagyná-e, aztán megkapnám az anyjától, hogy nem tettem rendet.
Azonnal ellenkeznék, amikor újra megszólal, hiába az eddigi konok hallgatásom, nem sikerül vele elijeszteni, de még se jön ki a hang a torkomon. Nem kerülhetem el látványosan, ha még itt lesz netán napokig, valahogy ki kell bírnom vele egy légtérben igaz? Az ajtó becsukódik mögötte, én pedig tovább teszek-veszek, igyekszem még gyorsabbra venni a figurát, csak akkor torpanok meg, amikor elállja az utat. És még én nem viselkedem felnőttesen, amikor rám kényszeríti, hogy beszéljünk, miközben én nem akarok.
- Egy év, annyi idő alatt nem nőttem olyan sokat Maggie, te viszont sokat változtál. Miért jöttél vissza? - talán túlságosan nyílt a kérdés, nem tudom, nem is igen számít, hiszen érdekel, hogy mit akar itt. Egészen jó volt a helyzet azzal, hogy lelépett, erre visszajött ezzel a kék hajjal totál bevadult külsővel, azt hiszem érthető, hogy nem bízom abban, hogy ez rám nézve jót jelent. Talán csak beköszön az ünnep idejére és kész... végül is megváltozhatott, csak ne szépfiúzzon nekem és ne nézzen úgy, mint régen. Egy pillantás és eltűnök a színről, visszamegyek a Roxfortba, ott legalább nyugi van. Na persze azt még nem tudom, hogy épp Roxmortsban nyitja az új szalonját, még nem tudom, de bizonyára a képembe vágja majd, vagy másképp szánja a megdöbbentő hírt. A bagoly nem is érdekel, amúgy sem hiszem én el komolyan, hogy küldött volna bármiféle baglyot. Kétlem erősen, de tegyünk úgy, mintha így lenne, csak simán nem foglalkozom a dologgal, ahogy őt is próbálom figyelmen kívül hagyni és ellépni mellette.
- Be kell ezt fejeznem, neked meg be kellett volna mutatnod a pasidat a szüleinknek nem? - nem figyeltem, nem füleltem, hogy a fickó már lelépett, annyira nem is érdekelt a dolog, pedig örülhettem volna neki, hogy hozott valakit, vehetném úgy, hogy ez rám nézve jót jelent, de az a baj, hogy egyáltalán nem vagyok benne biztos Maggiet ismerve, hogy ez így van. Amúgy is főképp az érdekel, hogy miért van most itt, vagy hogy miért ment el, bár ez utóbbi talán kevésbé. Vajon miattam? Azért, mert nemet mondtam neki és elegem lett abból, amit művelünk? Gyerekként még könnyebben tudott hatni rám, de már nem vagyok kiskölyök, idősebb lettem és már könnyebben tudok neki nemet mondani, így megy ez.


Maggie & Noel

[You must be registered and logged in to see this link.] | "Merry" Christmas |[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
I'll be a better man today
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Magnolia Westmoreland
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 27
ϟ Hozzászólások száma : 16

TémanyitásTárgy: Re: Westmoreland birtok 2015-12-07, 23:23

[You must be registered and logged in to see this image.]

Hát nincs abban valami szívszorítóan gyönyörű, hogy karácsony estéjén együtt ünnepel a család? Inni az édesebbnél édesebb mézborokat, hallgatni a kés koccanását és csikorgását az ünnepi porcelántányéron, érezni négy szempár ideges tekintetét ahogy rámmerednek. Állni mindenki tekintetét, és arcomra fagyott vicsorral koccintani. Karácsonyból jeles! Gratulálunk, Maggie, kihoztad idén is ebből a szánalmas faünnepből a maximumot.
Nem egészen két órával ezelőtt még az utcasarkon fagyoskodtam, szívtam egymás után azt azátkozott bagót, és legalább négyszer ültem vissza a motorra, de az a csávó, Jeff, Jersey.. franc emlékszik már a nevére, mindannyiszor visszatartott, és gyakorlatilag betuszkolt a verandára. Én meg azt mondtam neki, hogy csak akkor megyek be, ha ő is jön velem. Így minden valószínűség szerint az idegesen feszengő, de a beszélgetést fenntartó anyám azt hiszi, hogy ez a széttetovált fickó a barátom. Vagy egyáltalán van valami köze hozzám. Azért biztos megnyugodna, ha megtudná, hogy csak két napja ismerem. Már ha azt lehet ismeretségnek tekinteni.
Bedobom az utolsó csavart sonkát is és elégedetten pillantok fel a tányéromról. Próbáltam finoman, nőiesen enni, nem úgy mintha hónapok óta éheznék. Pedig az átmeneti szállások és a töménytelen mennyiségű alkohol és fű miatt nem igen jutott pénz másra. Most viszont hogy tele van a hasam, már nem foglalkoztat semmi és senki ezen a világon, csak a tőlem balra ülő öcsém. Az egyetlen szempár tulajdonos, aki még csak egy fél pillanatra sem nézett felém huzamosabb ideig. Szemem sarkából figyeltem csak eddig. A szám kiszárad, és a tenyerem izzadni kezd, ahogy a pohár felé nyúlok. Pedig azt mondtam, hogy soha többé pia. Most mégis azon kapom magam, hogy görcsösen rákulcsolom az ujjaimat a pohárra, olyannyira, hogy azok teljesen belefehérednek.
Amikor a mostohapám kimondja a varázsszót, kecses, hosszú léptekkel indulok meg az ajtó felé és kitessékelem Jonathant.
- Remélem ízlett a kaja. Majd hívlak, ha valami gáz van – biccentek felé, amikor értetlenül mered rám, majd becsukom sietve a bejárati ajtót. Innen hallom, ahogy anyám rekcumolni próbálja Noelt, ami valljuk be ráfér. Micsoda kis felfújt hólyag lett belőle egy év alatt. Vagy mindig is ilyen volt?
Anyám abban a hiszemben, hogy a “párom” velünk tart egy kis beszélgetésre, ünnepélyesen átvonul a nappaliba, én viszont egyenesen a konyha felé veszem az irányt. A csörömpölésből ítélve Noelt minél hamarabb túl akar lenni a dolgon. Egy pillanatig csak az ajtóból figyelem, ahogy frissen szerzett szabadvarázslásjogát fitogtatja. Arrogáns, kissé flegma mozdulatokkal lengeti a pálcát. El is felejtettem már, hogy milyen jól áll neki egy ilyen egyszerű dolog is, mint a varázspálca. Bezzeg, ha én előveszem az enyémet, mindenki sikítva rohan a másik irányba, és bármilyen kis dologról is legyen szó, annyira elnagyoltak a mozdulataim, hogy félő, kiszúrom valakinek a szemét. Nem arról van szó, hogy rosszul varázsolnék, egyszerűen csak nem esztétikusan. Szerencsére azok a tetkók, amiket megbűvölök, nagyon jól funkcionálnak. És esztétikusabbak, mint amilyen én valaha leszek.    
- Hé, szépfiú, de megnőttél  - annyi minden volt a nyelvem hegyén. Annyiféle beszélgetést, első mondatot elképzeltem már a fejemben, de ez biztos nem volt köztük. A szavak úgy égnek a számon, mintha most nyeltem volna le az egyik hangulatvilágító gyertyát. A hangom már cseppet sem cserfes és magabiztos, mint ahogy azt a szüleim felé mutattam. Nem, Noelben mindig is az volt a pláne, hogy előtte nem kellett színlelni. Csak hogy közben nem szabad elfelejtenem, hogy mi történt egy évvel ezelőtt. Éppen karácsonykor. - Félek, hogy valahol elveszett a bagoly, amit a születésnapodra küldtem – szólalok meg ismét. Ugyanolyan sután, mint az előbb. Pedig ő is tudja, hogy nem volt semmiféle bagoly.
- Várj, segítek - beljebb lépek, és becsukom magam mögött, szinte hangtalanul az ajtót és szótlanul nekiállok a maradék tányérokat a mosogoatóba pakolni. Szerenék mondani valamit, de nem találom a szavakat. Szeretnék elszaladni. De azt már megtettem tavaly. Nem lehet ennyire unalmas.   - Szóval úgy döntöttél, hogy nem fogsz többé hozzám szólni? Nagyon érett – szólalok meg végül azon a hangon, amelyet a szüleim előtt is használtam, ahogy ismét üresen marad a kezem. Ezúttal közé és az asztal közé állok, ezzel kényszerítve, hogy rám figyelje és megálljon egy pillanatra.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Noel Westmoreland
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 115

TémanyitásTárgy: Re: Westmoreland birtok 2015-12-07, 22:17

[You must be registered and logged in to see this image.]
Én próbáltam, komolyan... nagyon igyekeztem, hogy kibekkeljem valahogy ezt a hazajövetel dolgot. Egyszerűen nem akartam a családommal lenni, nem köt is semmi jó, mi értelme annak, hogy eltöltünk együtt valami béna hideg ünneplést? A suliban sokkal jobban érezném magamat. A többség hazautazik, nyugodtan komponálhatnék, elfoglalnám magamat békésen, az lenne az igazi ünnep, azt élvezném tényleg, helyette viszont itt kell lennem itthon és itt van ő is... Egyek és igyak, mintha jól érezném magamat, amikor alig megy le egy falat a torkomon?
Az egész rosszul indult. Meglátni itthon őt, már attól valami enyhe gyomorgörcs állt be nálam úgy pedig elég nehéz enni, hogy közben a gyomrod helyén csak egy ökölnyi - értsd mondjuk egér ökölnyi - méretű kis izé van, amibe nagyjából két szem kenyérmorzsa fér el, nem pedig méretes hússzeletek és köret, amit a mostohaanyám próbált meg belém plántálni minden áron. Ettem amennyit tudtam, próbáltam nem figyelni arra, hogy Maggie ott ül az asztal másik felén és hogy a szüleink megpróbálnak úgy tenni, mintha nem szívódott volna fel egy évre és nem lennének kiakadva rá. Mire jó ez az egész? Úgy teszünk mint valami normális boldog család, amikor technikailag mindkettőnk élete el van cseszve? Szinte akárhol máshol lennék most, de komolyan, bárhol, mégis itt kell lennem és kénytelen vagyok időnként valami kényszeredett mosolyt az arcomra varázsolni, ahogyan a mostohaanyám a semmiről fecseg és apa az üzletről magyaráz. Kit érdekel? Én csak Maggiere tudok figyelni és akkor áll meg bennem az ütő még inkább, amikor pattannék fel az apám asztalbontása után és meghallom a mostohaanyám jellegzetesen fülsértő hangját.
- Noel, kérlek szedd le az asztalt, ha már itthon vagy legalább csinálj is valamit. - a jó büdös... elhúzom a számat, aztán kelletlenül lépdelek vissza. Na ez az, amit nagyon el akartam kerülni, de valószínűleg ahhoz minimum hoppanálni kellett volna abban a pillanatban, hogy az apám lenyelte az utolsó falatot, hogy még véletlenül se érhessenek el a feladatra szólító szavak. Erről viszont már lecsúsztam, nem fogok tudni csak úgy kámforrá válni, pedig nem akarok esélyt adni Maggienek, hogy beszélgetni akarjon velem, főleg nem csak úgy kettesben. Eltűnt egy évre és kár lenne tagadni, élveztem! Az pedig ahogyan visszatért... hát finoman szólva is drámai a változás, de nem pozitív irányba. Nem lett hirtelen jó kislány külseje, nem tűnik úgy, mintha én ezzel jól járnék. Vadabbnak tűnik, mint volt és csak azért, mert jó pofizik a szüleinkkel még koránt sem biztos, hogy hozzám másképp fog állni majd, mint amit eddig megszoktam tőle.
- Oké. - igen, mintha minimum a fogamat húznák. Érthető, a fene se akar pakolni, hogy ők az apámmal addig szépen elhúzzanak, én pedig állhassak neki természetesen pálcával elkezdeni az egészet, a helyett, hogy bevehetném magamat a szobámba minimum bezárt ajtók mögé. Tányérok a mosogatóba, a maradék dobozokba és a hűtőbe. Elleszek egy darabig, amíg minden készen lesz. Szándékosan kerülöm a nővérem tekintetét. Azért imádkozom titokban, hogy fogja magát és szépen ő is menjen a dolgára, vagy a szüleink hívják magukkal beszélgetni, vagy tudom is én... csak hagyja el a konyhát, ha már én kénytelen vagyok itt maradni pakolni.


Maggie & Noel

[You must be registered and logged in to see this link.] | "Merry" Christmas |[You must be registered and logged in to see this link.]
[You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
I'll be a better man today
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Noel Westmoreland
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 20
ϟ Hozzászólások száma : 115

TémanyitásTárgy: Westmoreland birtok 2015-12-07, 21:52

*** Otthon édes otthon... ***


[You must be registered and logged in to see this image.][You must be registered and logged in to see this image.]
I'll be a better man today
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Westmoreland birtok

Vissza az elejére Go down

Westmoreland birtok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Similar topics

+

Similar topics

-
» Földesúri birtok
» Földesúri birtok
» Yamanaka birtok
» Hazukage birtok
» Nara birtok

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Varázsvilág :: Otthonok-