2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Az iskola bejárata előtt közvetlenül található udvari rész padokkal, boltívekkel. Itt szoktak pl. gyülekezni a kisdiákok a Roxmortsi kirándulások előtt.
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Szerző
Üzenet
Seth Dark
Reveal your secrets
Tárgy: Perold game 2019-11-13, 17:40
Quinn A. Perold
Szeretek éjszaka utazni és ami azt illeti eléggé megszoktam már a mugli módszereket. Persze, ahhoz is köze van a dolognak, hogy amennyire lehet kerülöm a feltűnést. Nem igazán gondoltam bele elsőre abba, miként is fogok nekilátni az új feladatomhoz, ezért a vonatút ideális volt erre a célra. Már most herótom van az egésztől, miszerint egy agyon dédelgetett chiwawa értelmi szintjén lévő gyereket kelljen pesztrálnom. Mint mindig ez is a kéz kezet mos elvén működik, jelenlegi helyzetemben pedig az egyetlen amit tehetek az ha jó képet vágok a dologhoz. Megigazítom a bőrkabátomat belső zsebéből előkeresem a koporsószeget, az egyik legrosszabb és nehezebb szokás amit felvettem. Környezetemet tanulmányozva nekiindulok egyértelmű célomnak a kastélynak, látványos és még egy kósza gondolatom akad azzal kapcsolatban: Nem is lehet olyan rossz ide járni. Ám mégsem egy Ilvermorny. Roxmorts utcáin van olyan boszorkány aki megborzong a látványomtól, remélem nem azért mert ennyire rosszul festek. Farmer és fekete póló nem nevezhető kifejezetten télies viseletnek, bakancsom néha megcsúszik a nedves talajon, ami azt illeti hűvös is van mégse foglalkozok vele. Addig érzem, hogy élek. Nincs nálam semmi cucc és nem azért mert előre küldettem, hanem szimplán azért mert nincs is másom. Szerencsére látásból ismerem a célpontomat, így talán nem lesz olyan nehéz megtalálni. Viszont koránt sem kellene a diákok között mászkálnia mikor még a számban pöfékel a füstölni való. Nekitámaszkodok egy padnak, onnan mustrálom a környezetemet.
Lotte & Gina Komolyan ez a lány. Mintha nem értene a szép szóból. Hát nem voltam elég egyértelmű? Hogy mondjam még másképp, hogy azt akarom tűnjön el a fenébe, és hagyjon békén. Kész fejfájás ez a csaj. De komolyan. És még csak nem is olaszul beszéltem hozzá. Végül veszek egy mély levegőt, és úgy válaszolok. - Hadnagy a szabad akaratából a legjobb barátom. Megkérdezheted tőle. Jól van, nyugalom fiú. - paskolom meg nyugtatólag a thesztrál nyakát, és kezdem el vakargatni a homlokcsontját. És mintha ez tényleg csillapítana az idegességén. Abbahagyja a kapálást a melső lábával. Ugyanakkor a Lotténak szánt mondatokban van valami gúnyos is. - Ti ketten meg ne veszekedjetek! Ha így viselkedtek nem kaptok friss menyét húsit!- tapsolok hangosan egy ütemet, mire a karám másik felében éppen összevesző két állat szétválik, fújnak még egyet, aztán elballagnak az ellenkező irányba. Ez eddig még sose sikerült. Mégsem volt hiába a 4 évnyi idomítás. Egy kis mosollyal csóválom meg a fejem, majd visszafordulok Lotte felé. - Nem tudom szebben, és egyértelműbben mondani. Azt akarom, hogy hagyj végre magamra. Van elég bajom nélküled is, amit át kell gondolnom. Nem mindenkinek jutnak olyan luxus dolgok, mint egy anyuci. Menj csak árulkodni, akihez akarsz. Szerinted ez megijeszt valakit, akinek már rég nincs vesztenivalója? Menj csak, és fújj be McGalagonynak. Legalább lesz 5 teljes percem némi áldott csendben, mielőtt ideér. Mond csak el neki, hogy itt ábrándozok, olyan hiábavaló dolgokról, mint egyetem, normális élet, Piton prospektusait nézegetve, ahelyett hogy órán lennék. Gondolom el lesz ragadtatva. Pedig még így is tartom a szín kitűnő átlagot. - na ezt megint jól megcsináltam. Ezt megint mért mondtam el a szöszi hercegnőcskének. Megingatom a fejem saját magamon, és inkább elterelem ezt a dolgot. - Mellesleg kétszer mondtad, hogy "Harmadszor". Három után négy jön, és úgy öt. Szerintem inkább neked kéne matekórát venni.- gúnyolom ki ismét. Hátha megsértődik, és tényleg magamra hagy. Az lenne a legjobb. Talán nem veszi komolyan azt, amit az egyetemről álmodozásról mondtam. Elvégre ez tényleg csak egy kósza gondolat, ami aligha válhat valóra, hiába minden szorgalom, tehetség, igyekezet. Az ilyesmi a kiváltságosok előjoga, mint Lotte. Nem az olyanoké, mint én, bárhogyan is sóvárgok rá. Egyszerűen sóhajtok, és háttal lefekszem Hadnagy hátára. Békésen becsukom a szemem. Nem úgy tűnök, mint aki el akar indulni bármerre.
Ez a lány kész pszichopata. Szerintem valami pszichomágushoz kéne járnia nem pedig a Roxfortba. Majdnem felrobban mikor hozzá érek a tesztrálhoz. Olyan szerepek mereszt rám, amivel ölni lehetne. De én nem ijedek meg tőle. - A tesztrálok senki tulajdonában sem állnak. - mondom határozottan el sem engedve a fejét. - Ők szabad lények ha nem tudnád. - mondom egy fintorral az arcomon. Komolyan. Úgy viselkedik ez a lány, mint valami kis hisztis pisis. Most már kezdem érteni, hogy miért is nincsenek barátai. Nincs az a lény, aki el tudná viselni ezt a hisztipisztit. Ha én volnék az anyja vagy valami rokona bezárnám egy szobába és szó szerint addig ott tartanám, amíg nem tanul meg viselkedni. Még engem is megijeszt, hogy milyen gondolatok jönnek az agyamba. De hát ez a lány csak ezt hozza ki belőlem és szerintem másból is ezt hozná ki. Ha a tanárok és az igazgató helyében lennék már rég elküldtem volna egy pszichomágushoz vagy hasonlóhoz, mert biztosan valami nagy probléma van a fejével. - Először is te is az én dolgom vagy, mert nekem feladatom, hogy mindenki órán legyen ilyenkor. - mondom határozottan. Ha közbe akarna szólni nem engedem meg hanem tovább folytatom. - Másodszor úgy viselkedsz, mint egy kis hisztis pisis., akinek csak egy jókora anyai pofon hiányzik, hogy megnevelje. Harmadszor te engem ne hessegess, mert nem vagyok sem madár sem pedig a szolgád, akit csak úgy elküldhetsz. Harmadszor pucolj befele órára, amíg még finom vagyok és nőies, különben szólok az igazgatónak meg a tanári karnak, hogy rúgjanak ki. Esetleg vigyenek el egy pszichomágushoz. Neked talán az utóbbi kellene leginkább. - hangomat kissé félemeletem és ellentmondást nem tűrően mondtam ki gondolataimat, olyan hangnemben, amitől még én magam is megijedek. - Ötödször ha nem akarod, hogy Hagrid is itt találjon és magyarázkodnod kelljen, akkor azt ajánlom, hogy menj befele!
Hát ez a lökött liba meg mégis mi a fenét gondol?! Csak így utánam jöhet bárhova? Mért nem tud ez a saját dolgával foglalkozni? De tényleg. Ártottam én neki? Na jó, ez tekinthető költői kérdésnek. Ne válaszolj. De akkor sem léphet be a karámokba csak úgy. Sőt! Hogy meri megérinteni Hadnagyot! Ő az enyém! Az én legjobb barátom, nincs szüksége rajtam kívül senkire se. Legfeljebb a szelíd óriás Hagridra, de ő meg könnyen kezelhető. Tulajdonképp egészen bírom a mamlaszt. Azért remélem épp nem itt kóvályog. Nincs kedvem Prefi libával a nyakamon magyarázkodni neki. Na nem mintha nem venne be mindent, amit mondok neki. Szegény naiv óriás. - Ne nyúlj Hadnagyhoz! Ő az enyém! - morranok idegesen, féltékeny gyilkos tekintettel a szöszire. Mintha csak az állat is megérezte volna az idegességem, megingatja a fejét, és idegesen kezd kapálni a földön az egyik mellső lábával. Jelezve menne valamerre, de mégsem tesz semmi agresszív mozdulatot. Persze én se akarom, hogy Lotte esetleg megsérüljön a meggondolatlansága miatt. Csak épp nem a jó ember útjában van. Szó szerint. - Mi a fenét akarsz tőlem? Mondtam már, törődj a magad dolgával, és hagyj engem békén! Van elég bajom a sületlenségeid nélkül is Szöszi. Szóval tipli van! Na hess, hess! - legyintgetek a kezemmel, mintha tényleg csak valami ostoba madarat próbálnék odébb hessegetni. De tényleg jó lenne, ha odébb állna már. Semmi kedvem itt megvárni Hagridot, és még neki is magyarázkodni. Sőt senkinek nem akarok semmit megmagyarázni. Ennyi.
Hihetetlen ez a lány. Vagy túl csökönyös vagy pedig nem túl okos, ahhoz, hogy belássa nem akarok én neki rosszat, csak azt, hogy ne csapják ki holmi hülyeség miatt. Egyszerűen nem tudom megérteni az ilyeneket. Én szép szóval is próbálom, de még az sem segít ezen. Amikor megragadom szinte lelök a földre. Eskü. Ha nem volnánk a suliba biztosan behúznék most neki egyet. De tudom, hogy nem tehetem. Charlotte te nem vagy ilyen. Próbálom magamnak mondogatni, hogy nem szabad. Nem szabad. De úgy érzem, hogy ez a lány eléggé kihoz a sodromból, bármennyire is nem vagyok verekedős típus. Nagyot sóhajtva most mégis békén hagyom. nem éri meg összepiszkolni a kezem vele. Inkább leülök egy köre és onnan próbálok szebb hangnemben beszélgetni vele. De ez sem használ. Sőt azzal jön, hogy nem értek semmit. Ha ő tudná, hogy de mennyire értek mindent. Azt hiszi nekem olyan könnyű életem van. Most meg elszalad. Hova a fenébe megy. Nem hagyhat így itt. Nekem vissza kell őt vinnem a Roxfortba órára. Utána menjek vagy ne? Efféle gondolatok keringnek az agyamban. Igazából tudom, hogy én kapok egy büntetést ha nem viszem őt vissza órára. De még ezt is bevállalnám. Nincs kedvem a társaságában lenni és veszekedni se akarok vele. Megtorpanok egy pillanatra. valahogy azt érzem, hogy jobb ha hagyom az egészet a fenébe. Mintha nem is találkoztam volna vele. Meglehet, hogy el is hinnék nekem. Mégis érzem, hogy valami van ezzel a lánnyal. Nem kéne hagynom, hogy így elmenjen. Á. Egye fene. Utána rohanok gyorsan. Pár pillanat múlva észre is veszem, a teszzrálok felé veszi az irányt. Igen én is látom őket. Valójában eleinte nem értettem miért. Azt hittem én is olyan vagyok, mint mindenki más és nem látom őket. De aztán rájöttem, valószínű a nagybátyám miatt látom őket. Mindegy is nem fontos. Észreveszem, amint Gina az egyik tesztrálra ül fel és rajta lovagol. Nem nem engedhetem, hogy elrepüljön. Már többször voltam a tesztráloknál , így nem félek tőlük. Oda megyek, ahhoz, amelyiken Gina ül. Hozzá érek a fejéhez, hogy Gina ne tudjon elmenni vele. - Szállj le kérlek. Beszéljünk. - próbálok kedves lenni vele. Habár nagyon nem kéne. Mert ahogy ő viselkedik. Senki se tűrné ezt. Na de egy próbát megér.
-Ja, ja persze Szöszi. Ezt mintha már hallottam volna.- intem le egy elég flegma mozdulattal az okoskodását, hogy ő a prefi, meg büntetőmunkára küldhet, ha nem megyek szépen órára. Most ennek meg kéne hatnia? Mégis mit gondol kivel beszél? Nem egy megszeppent hugrás elsős vagyok, aki az árnyékától is megijed. Szívem szerint csak simán itt hagynám Miss Fellengzős Önelégült Tökélyt. Lehet hogy másnál ez a leereszkedő arrogancia bejön, de én kaptam már ennél csúnyább fenyegetéseket is nála ezerszer ijesztőbb alakoktól. Így könnyed léptekkel veszem célba a Rengeteg szélét, és a karámokat. Amikor is elég váratlanul ér, hogy a prefi megragadja a karom. Szándékomon kívül fordulatból a másik kezemmel sikerül egy elég nagyot lökni szerencsétlen lányon, hogy leszakadjon rólam. A mozdulat inkább volt reflex szerű, és védekező, mintsem szándékos. Sajnálatos módon elég rosszul tűröm az érintést. Nem vagyok hozzászokva. Igazából Codyn kívül senkinek se hagyom, hogy hozzám érjen, még orvosi értelemben sem, ha csak el akarná látni egy sebem. És még vele se egyik napról a másikra jutottunk oda, hogy meg merjem mutatni neki a zúzódásaim. - Bocs. Nézd, nem akarok ártani neked, de ezt ne csináld többet. Ha csak nem minden vágyad, hogy betörjék a csini orrod.- hátrálok a lánytól feltartott tenyérrel. Tényleg nem akarom bántani, vagy megütni, verekedni vele. Nem lenne esélye ellenem. Igazából az inkább verés mint verekedés lenne. De momentán nem akarok balhézni vele. Meg úgy senkivel se. Csak azt akarom, hogy hagyjanak békén. Figyelem, ahogy letelepszik egy kőre, és újra hozzám kezd beszélni. Most ettől a kedves nyájas hangszíntől kéne meghatódnom? Tényleg azt akarja, hogy valaki betörje az orrocskáját, amit folyton oda üt, ahova nem kéne? Végül nyugalmat erőltetek magamra és csak sóhajtok egy világ nagyot. - Te tényleg nem érted igaz? Menj vissza a tökéletes családodhoz, a tökéletes anyukád szoknyája mögé, és ne üsd bele az orrod abba, ami nem tartozik rád. Ha csak nem akarod tényleg kivívni, hogy valaki betörje azt. Ez volt az első és utolsó baráti tanácsom. Viszlát Charlotte.- mondom komolyan, és ismét hátat fordítok neki. Laza, de elég gyors tempóban veszem az irányt a karámok felé, ismét. Ahogy megpillantom a thesztrálok karámját laza mozdulattal ugrok át a kerítés felett. Nem nézek hátra, nem tudom, hogy Lotte követ-e. Minden esetre, ha látja őket, akkor nézheti, ahogy az egyik méretes csődőr homlokát vakargatom, majd egyszerű könnyed mozdulattal ülök fel a hátára. Ha nem látja őket. Nos az az ő baja. Akkor valószínű elég furán néz ki, hogy a levegőt vakarom, és a levegőn lovagolok. Azaz thesztrálgolok...
Gina kisasszony persze még mindig sütteti magát, mintha meg se hallotta volna, amit mondok. Szépen elállom a napot, hogy így legalább elérjem, hogy rám figyeljen. - Szia Charlotte! Éppen csak a semmi közöd hozzá helyen van még egy kis dolgom.- Na lám csak lám, hogy fenn hordja valaki az orrát. De ezt éppen ő nem teheti meg egy prefektussal. Szerencsére nem ő az egyetlen ilyen arrogáns diák az iskolában, így már mondhatni tapasztalt vagyok az ilyenek terén. - Éppenséggel közöm van, mert én vagyok a Prefektus, ha nem tudtad volna. Mint Prefektus kötelességem a diákok felügyelete és az, hogy eljárjanak órákra. - mondom határozott hangnemben. Nem tágítok mellőle amíg vissza nem megy órára. Ha magamnak kell becipelnem őt, akkor is beviszem a saját puszta kezemmel. Nem érdekel, hogy mit fog mondani. Én teljesítem a kötelességemet, mégpedig azt, hogy őt most éppen órára vigyem. Meglepettségemre Puffancs kisasszony hirtelen feláll, kitépi kezemből az egyetemi tájékoztatót és elindul a másik irányba. Ennyivel nem ússza meg. Ebben biztos lehet, nem szeretem az ilyen morgolódó kisasszonyokat. - Viszlát Charlotte!- mire ezt kimondja én már a nyomában vagyok és elkapom a karjánál magam felé fordítva őt. - Most azonnal visszamész órára avagy büntető munkára küldelek!- vetem oda neki mérgesen. Oly annyira elegem van a hisztis diákokból, hogy csak na. Torkig vagyok velük. Van egy olyan érzésem, hogy ez a Gina sem különb, mint ők. Úgy viselkedik, mint egy 5 éves kisgyerek, akinek elvették a játékszerét. Megragadom ismét a karját és próbálom arra kényszeríteni, hogy velem jöjjön az iskola felé. Egyszerűen nincsen most türelmem arra, hogy vesződjek vele. Túl mérges vagyok hozzá. Mélyet lélegzem és aztán kifújom, ezzel próbálom lenyugtatni magamat. Már amennyire sikerül. - Na jó. Oké. Figyelj. - kezdek bele finomabban a szövegembe. Próbáljuk másképp a dolgokat, Lássuk mi is lehet a problémája ennek a Ginának. - Tudod én se rajongok nagyon a mágiatörténetért. Ha nem lenne a családomban ez a nagy hajsza a tanulmányi eredményekért, talán én se volnék jó ebben. vallom be őszintén a gondolataimat. Igazából való igaz, ha nem volna a családi hátterem, meglehet, hogy én se volnék ennyire jó az egészben. Megpróbálok a legkedvesebb lenni, ami csak valaha voltam. Megpróbálom elgondolni, hogy mitől lehet ez a lány ennyire harapós és agresszív. Bár meglehet, hogy nem fog sikerülni. - Szóval mi a probléma? Nekem elmondhatod. Ígérem nem mondom tovább senkinek. - leülök az egyik kivágott fa tővére és várok a válaszára.
Jól eső dolog, ha Nap simogatja az ember arcát, a madarak csicseregnek, és egyszerűen csak élvezni lehet a gyönyörű tavaszt. Igazán idili lenne minden, ha hirtelen nem fogná fel valaki a napfényem. Mért vagyok ilyen szerencsétlen? Most komolyan. Egyszerűen vannak emberek akikkel nem lehet kijönni jól. Charlotte von Rosemberg pont ilyen. Nem tudnám konkrétan megmondani mi irritál ennyire a szőke lányban, egyszerűen csak már a jelenléte is zavar. Mért pont neki kellett megtalálnia?
- Szia Charlotte! Éppen csak a semmi közöd hozzá helyen van még egy kis dolgom.- mondom nem kis cinizmussal a hangomban. A legkevésbé vele van kedvem beszélgetni. Ő annyira tökéletes. Túl tökéletes. Csak egyszer élném meg, hogy Miss Tökélynek nem jön össze valami. Tökéletes család, tökéletes szépség, tökéletes tanulmányok, tökéletes prefiség, tökéletes barátok és kapcsolatok. Neki mért megy minden ilyen könnyen, amikor nekem semmi nem jön össze ebből... Na jó, idén szín kitűnő leszek, és talán már Cody, Szöszke és Ben miatt kicsit kevésbé vagyok magányos. Bár fogalmam sincs mért állnak szóba velem. Azt hiszem kezdem megkedvelni őket. Túl Tökéletes Kisasszonnyal ellentétben.
Egyszerűen felállok egy könnyed mozdulattal, és kitépem a kezéből az egyetemi tájékoztatót, majd hátat fordítva elindulok az ellenkező irányba. A Tiltott Rengeteg felé. Nem igazán van ma kedvem mélyen az erdőben kószálni. Egyszerűen csak remélem oda nem követ. Majd megállok a rengeteg szélén a hipogriffek vagy a thesztrálok karámjánál. Még a thesztrálok is jobb társaság, mint Lotte.
- Viszlát Charlotte!- vetem még hátra a lánynak, és remélem ennyivel le is ráztam a szőke prefit. Nem igazán akarok zűrt vele, csak azt akarom, hogy békén hagyjon.
Csodálatos nap ez a mai. Nem csak azért, mert ilyen ragyogóan süt a nap, hanem, mert úgy érzem végre egy kissé felém fordult a szerencse. Mintha, az a srác végre egy apró jelet mutatott volna arra, hogy kedvel engem. De nem vagyok benne ennyire biztos, meglehet, hogy csak én látom a dolgokat így. nem számít, már az is fontos, hogy én így érzem. Abban is nagy szerencsém van, hogy ma elmaradnak az óráink. A tanárok úgy gondolták, egy kis szabadnapot adnak nekünk, hogy készülhessünk magunkra is a RAVASZ-ra. Ígérem megfogom tenni, miután elvégeztem prefektusi teendőimet. Először is körbejárom a Roxforth épületét, tudniillik a kisebbek igencsak szeretnek meglógni az órákról ilyen szép időben. Igazuk is van egy részben, hisz én is jobban szeretek a természetben járni és a madarak csicsergését hallgatni, mint hogy végig üljek egy unalmas órát. De úgy gondolom azért jöttek ide, hogy tanuljanak és nem azért, hogy másvalamivel töltsék el az idejüket, arra ott vannak a szabad idők. Mcgalagony professzortól megkaptam minden évfolyam pontos órarendjét, így tudom, hogy kinek hol kell lennie most. Ez most sokban segít nekem. A többi prefektus társammal együtt, fel osszuk a megfigyelni való területeket, így könnyebb megtalálni a csatangolókat, már ha vannak ilyenek. Most, különösen fontos, hogy mindenki részt vegyen az órákon, hisz valami vendégek érkeznek nem soká és jó benyomást kell keltenie az iskolának és a diákoknak. Én kapom az udvar átfésülését, pontosabban inkább én választom azt az átfésülési területet. Így legalább egy kicsit a természeteben lehetek és hallgathatom az éneklő madarakat és csodálhatom a virágzó fákat, aminél számomra nincsen csodálatosabb dolog a földön. Egy bő félórája járhatom, már az udvart, eddig még nem találtam senkit se a diákok közül, aki óra helyet inkább ezt a helységet választotta volna. Mint, aki jól végezte dolgát, már nem is figyelve annyira visszaindulok az iskolába. A szemeim hirtelen egy vörös hajzuhatagon állapodnak meg. A fűben fekszik és valamit olvasgat. Határozott léptekkel elindulok feléje, ha jól sejtem, most mágiatörténet órán kellene lenni és nem itt hemperegni. Azt hiszem észre se vesz, annyira bele van merülve az olvasásba. Mikor közelebb érek látom, hogy egyetemi tájékoztatót olvas. Remek. Csak nem épp most kéne ezt. Amúgy is ha órára nem jár akkor, hogy akarhatna egyetemre menni. Direkt úgy állok meg felette, hogy az árnyékom pontosan az arcát takarja el. Kikapom kezéből egy hirtelen mozdulattal, a tájékoztatót és figyelmeztetem. -Hát te mit keresel itt? Nem mágiatörténet órán kéne lenned?
Mit mondjak, nincs a legjobb napom. Nem is a legrosszabb, de nem is a legjobb. Még sincs nagyon kedvem a dupla mágiatörihez, ebben a szép napsütötte időben. Nem is mentem be. Bár gyakorlatilag az az óra az egyetlen, amin ki tudom aludni magam, mégis jobban esik a tiszta tavaszi napfény. Az udvaron egyszerűen keresek egy füves részt és leheveredek. Lassan becsukom a szemem, és mélyeket lélegzek a friss levegőből. Szegény többiek, akik az órán aszalódnak. Binsnél aligha van unalmasabb lény a földön. Nincs is erőm hozzá, hogy vitatkozzam vele. Ma valahogy csak egy kis csendre vágyom. Különben is, tök mázli, hogy mindent megjegyzek, amit olvasok. Nem nagy kaland önállóan megtanulni egy könyvet. Ehhez nem kell Bins. Nélküle is meg tudom tanulni a tárgyát. És maradjunk is ennyiben. Már csak a hatod, heted éveseket irigylem igazán. Nekik vannak lukas óráik, és ráadásul csak azokat a tárgyakat kell tanulniuk, amikben tehetségesek, és amikből RAVASZ akarnak. Nos én nem akarok RAVASZT mágiatöriből. Tök mindegy mit akarok kezdeni a felnőtt életemmel, ahhoz a mágiatöri biztosan nem fog kelleni. Meglehet felhúzok egy kunyhót a Tiltott Rengeteg közepén, és ott tengetem magányos erdőlakó életem felnőttként. Elvégre az erdő mindennel ellátja az embert, ha tudja hol keresse. Még pénz sem kell az élethez. A természet adja, én pedig elkérem. Ennyire egyszerű. Mégis most felülök, és kiveszek egy papírt a táskámból. Az egyetemi tájékoztató, amit Piton prof adott az előző félévben, nem sokkal a Millennium előtt. Nézegetem a papírt, miközben hátradőlök, és ismét elfekszem a fűben. Vajon mért kecsegtet hiú reményekkel, ha tudja, hogy semmim sincs, amiből fizethetném, és az ösztöndíjat is a minta diákoknak tartják fenn. Rólam pedig mindent el lehet mondani, de hogy minta diák lennék azt nem. Én csak bajt tudok okozni. A múltkor is... a tóparton, meg a büntetőmunkán az üvegházban... pedig esküszöm a jó szándék vezérelt. Én saját magamon kívül senkit se sodornék bajba. Jobb is, ha távol marad mindenki tőlem, mielőtt még bajt hoznék rá. Akkor viszont mégis, mi ez röpke reménysugár? Még azt sem tudom milyen szakot választanék? Annyi minden érdekel. Bár bejárhatnék az egyetemista órákra... Szívszorítóan szép álomkép... De vajon elérhetem-e valaha??? Csak fekszem a fűben, és erről morfondírozok magamban, az undok mágiatöri óra helyett, latolgatva, hogy mégis mekkora az esélye annak az ösztöndíjnak, hiába vagyok egyébként mindenből kitűnő... biztos van olyan, aki példás és szép, okos és akinek már ki van adva a hely, függetlenül attól, hogy szüksége van-e rá vagy sem...
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Gina Accipiter
Reveal your secrets
Tárgy: Elülső udvar 2018-04-22, 18:22
Elülső udvar
Az iskola bejárata előtt közvetlenül található udvari rész padokkal, boltívekkel. Itt szoktak pl. gyülekezni a kisdiákok a Roxmortsi kirándulások előtt.
