2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Roxmorts elsőre azt gondolnánk, hogy egy egészen kis falu, pedig azért elég sok varázslócsalád él itt és egyre növekszik a mérete évről évre. Vélhetően akadnak olyanok, akik pont az iskola közelsége miatt költöznek ide, no meg az egyetemi bővítés a falura is kihatott. Több lett az egyetemisták számára is alkalmas szórakozóhely, no meg az éjszakai élet is azért bizonyos területeken felkapottabb lett. Kialakult egy kis kertvárosi rész, ami mindig csendesebb és inkább csak lakóházak vannak arra, de persze a központi sétálóutca is ott van a sok bolttal és üzletekkel. A falu a növekedésnek hála viszont elég sok zegzugos és keszekusza utcát tudhat a magáénak. Érdemes azért ismernie az embernek a helyet ahhoz, hogy ne tévedjen és kavarodjon el. Nem mondhatóak az utcák párhuzamosnak és persze olyan is akad, ami szinte az erdőbe torkollik. Elég jól el lehet tévedni tehát, ha nem figyelsz és könnyen a falu külső területeire kavarodhatsz...
- Tökéletes! - pillantok a kabátra. - Oh hogy örültem, amikor vége lett az iskolának, hogy nem kell végre egyenruhában járkálni! - szélesedik ki a mosolyom. Hát igen azért valakinek, aki szeret csinosan és szépen öltözni és ez mindkettőnkre jellemző, azért eléggé felemelő élmény, ha végre tényleg azt veheti fel, amit csak akar. Az egyenruhák se voltak csúnyák a Bauxbatonsben, ahogyan a Roxforti sem szörnyű, de lássuk be mégis csak mindenkit egyforma keretek közé szorít és maximum csak néhány kiegészítővel emelkedhetsz kia tömegből, már persze ha épp nem túl konzervatív a tanárod, hogy problémát csináljon a dologból. Az angolok pedig sajnos elég konzervatívak tudnak lenni. - Oh hát tudod a fiúk mások, más szemmel nézik a dolgokat és az angolok... hát ők meg végképp. Itt minden olyan szürke és ez valahogy általános és megszokott számukra. - ami persze nekem tényleg sokszor ilyannyira fura és nehezen elfogadható. Sokkal jobban szeretem a napsütést, a színeket, ezek vidítanak fel, itt meg a folytonos eső...De nem érek vele sokat, ha folyton kesergek e miatt, ezért újra vissza is tér a mosolyom, miközben a ruhát magam előtt tartva nézegetem magamat a tükörben még egyszer. Ha Bill nem is veszi észre, én úgyis tudni fogom, hogy csodaszép és... talán James észrevenné. Oh miket is gondolok! James lehetséges, hogy nem is kerül elő többet, hogy más teendői vannak és bőven elég, ha tíz évente összefutunk egyszer. Nem kellene, hogy érdekeljen a véleménye. - Tökéletes ötlet! Sokat jársz amúgy a faluba? Anyáék gondolom elengednek gond nélkül. Nem is tudom mennyire gyakran van rá lehetőség, hogy megnézzétek a boltokat. - igazából nem tájékozódtam még, pedig ha egyszer oda jutnánk és gyerekünk lenne, addigra tudnom kellene. De olyan távolinak tűnik, hogy gyerekem legyen és olyan lehetetlennek is. Nem is tudom... egy gyerek valahogy néha úgy érzem nem illene hozzám, pedig biztos vagyok benne, hogy egy olyan családban, mint a Weasleyk, ahol jócskán vannak gyerekek, mondhatni elvárt, hogy legyen egy rakás unoka is. Nem tudom mikor leszek erre felkészülve.
Örülök, hogy Fleur ilyen pozitív és mindig feltöltődöm tőle, ha találkozunk. Szeretem amikor tanácsokat ad és tudunk beszélgetni hosszabban, ilyenkor egészen máshogy érzem magam és egészen fellelkesülök. Vele le tudom küzdeni a fenntartásaimat, levetkőzöm a gátlásaimat és ilyenkor úgy megyek vissza az iskolába, hogy most már majd igazi Gabrielle Delacour-ként fogok viselkedni és kinyitom a számat is jobban, nem hunyászkodom meg. Eddig inkább csendes megfigyelőként voltam jelen, de igyekszem többet beszélgetni és próbálkozni a barátkozással, jó lenne a többiekkel is ezt kibontakoztatni majd. Felemelem kezeimet győzedelmesen, amikor Fleur mondja, hogy alig várja már, hogy hazamenjünk és kicsit süttessük magunkat a napon otthon a kertben a medence mellett. Látszik az arcomon, hogy ettől még inkább felvidultam és remélem, hogy Bill nem fogja majd keresztbe húzni a számításainkat, na meg nem mellesleg Fleur munkája sem. Még néhány nap is nagyon sokat jelentene, viszont elhatároztam, hogy bizony ha kell, Bill elé állok és megmondom neki, hogy akkor jöjjön ő is, vagy ne, de ne álljon az utunkba. A kabát is felkerül rám időközben, a tükör előtt nézegetem magam, majd amikor Fleur figyel, odafordulok és kikérem a véleményét róla. - Na, mit gondolsz? - Egyszerű, de mégis csinos, a mindennapokban tökéletes lehet amikor éppen nem a Roxfortos egyenruhában kell flangálnunk az iskolában. - Ezt biztosan észrevenné... Nem lehet olyan érzéketlen, hogy ne lássa meg a szépet! - Hallom picit Fleur hangján az elkeseredést ebből a szempontból. Nem tudom igazából, hogy milyen lehet a kapcsolatuk Billel, de nem is szeretném nagyon feszegetni ezt a témát most. Úgy érzem, csak elrontaná a hangulatot. Így picit a kezembe is veszem az irányítást most, mielőtt még nagyon lelombozódnánk. - Fizessünk és menjünk vajsört venni! Aztán még beugorhatnánk az édességboltba is, azt mondják az iskolában, hogy árulnak most valami újfajta extrasavanyú robbanóscukorkát. - Vigyorodom el kicsit kajánul, és a karomra terítem a kabátot, hogy ha Fleur sem akar mást venni, akkor a kasszához mehessünk.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Szerencsére a szüleink e téren azért jól neveltek minket, bár ebben persze az iskolának is nagy szerepe volt. A Bauxbatons nem épp arról híres, hogy szabadjára engednék a diákokat, elég nagy a szigor, úgyhogy érthető módon egyikünk sem kallódott el és hát sosem vágytam rá én sem, hogy ilyesmiket kipróbáljak, mint az alkohol komolyabb fogyasztása, vagy épp a dohányzás. Utóbbi kifejezetten undorító szokás úgy gondolom. - Minden megy majd a maga útján és szépen kialakul. - célzok ezzel részben a későbbi szakválasztásra, no meg picit arra a fiúra is, hiszen látom én, hogy elpirul. Biztosan tetszik neki, és ha még kedves és jól is érzi magát vele az már eleve egy jó alap. Kérdés, hogy az a srác észreveszi-e majd mindezt, mert félek, hogy Gaby túlságosan bátortalan, hogy bármit is tegyen, no meg mi azt tanultuk, hogy nem igazán illendő egy lánynak kezdeményezni. Ezt én is csak életemben egyszer hágtam át és abból házasság lett. - Már most várom! Hiányzik a napsütés. - igazából nem vagyok oda Angliáért. Azt hiszem meg lehet szokni idővel, de néha attól félek inkább csak bele lehet fásulni és rettegek attól, hogy esetleg ez a sors vár rám. Nem tudom, hogy mit tegyek, mintha Bill nem is hallaná meg, amikor arról beszélek, hogy szükségem lenne rá, hogy kicsit elszakadjak innen és világot lássak, de neki ott a munka. Talán határozottabban kellene mondanom neki, de nem szeretném azt sem, hogy csak az én erőltetésem miatt mozduljon ki, vagy jöjjön el Franciaországba. - Igazad lehet. - méregetem továbbra is a ruhát és persze belül igen kellemetlen érzés, hogy elsőként az jut eszembe vajon tetszenek-e Jamesnek és nem pedig az, hogy Bill mit szólna hozzá. Ő valahogy nem kifejezetten van oda a színes, vidám darabokért, nem szokott foglalkozni a ruháimmal. - Tökéletes lenne neked, mindenképp próbáld fel! - pillantok a kabátra, miután végül leveszem a virágos ruhát is és átveszem a hajpántot. Igazából ritkán hordok ilyen jellegű kiegészítőket, valahogy mindig is úgy gondoltam, hogy nincs szükésgem rá, de a húgom kedvéért felpróbálhatom. - Oh, ő észre sem venné. Tudod férfiak... - mosolyodom el, de ezúttal azért kicsit gondterheltebben, mint kellene. Lássuk be talán tényleg jólesne, ha Bill gyakrabban tenné szóvá, hogy milyen a külsőm, a ruhám, hiszen számomra ez fontos, de őszintén kétlem, hogy észrevenne egy hajpántot, főleg hogy reggelente sietősen indulunk és este találkozunk csak újra.
Határozottan bólogatni kezdek Fleur mondandójára. Ugyan már beléptem a tinédzser korba bőven, de még mindig nem látom értelmét az eszeveszett alkohol ivásnak és a cigarettázásnak meg egyéb szeszélyeknek. Nagyon sok diákot látok sunyiba ezekkel a dolgokkal mulatni az időt, engem valahogy sosem vonzott, pedig már lett volna lehetőségem több mindent is kipróbálni. Valószínűleg majd egyszer mindenre sor kerül, de addig is szeretném megőrizni magam így, ahogy vagyok. Belepirulok a fiúkról való beszélgetés végébe. Fleur jól ismer már engem, én pedig még magamat kevésbé. Határozatlan vagyok több területen is és ez kihatással van a kapcsolataimra is. Mint barátokkal, mint fiúkkal. Kell némi idő még sikerül megnyílnom és jobban kiengednem a hangom, de majd idővel ez is biztosan megváltozik. - Hát... majd igyekszem. Aztán meglátjuk mi lesz. Még én sem tudom mit akarok igazából. - Vonom meg kicsit a vállamat. Ezek a beszélgetések mindig erőt és picivel több önbizalmat adnak nekem, imádok a nővéremmel beszélgetni. Bárcsak ismét többet találkozhatnánk, akkor biztos megint másként állnék a világ felé és jobban be is tudnék illeszkedni! Majd a nyáron, amikor náluk leszek, ez a kívánságom is valóra fog válni. - Ugye? Szerintem itt azért olyan mogorvák az emberek mert keveset süt a nap... vagy nem tudom. De majd otthon feltöltődünk mindketten. - Angliát még nem ismerem, nagyon kevés dolgot tudok róla és kevés helyen is voltam, de célom, hogy a nyár folyamán a szabadidőmben majd többet járjak ki túrázni és felfedezni, hiszen azt mondják, itt is lelhet az ember értékekre és emlékekre. Bevallom, ezt a részét is várom már, de legfőképp, hogy vége legyen a nyomasztó vizsgaidőszaknak és végre mindannyian felszabadulhassunk kicsit. A ruhákra téved a tekintetem, kicsit bele is feledkezem közben és elképzelem, hogy milyen lenne ezekben a nyári estéken Párizs utcáin végigsétálni. A Szajna partján, majd egy esti hajókázással a város fényeit lesve... Párizs szuper romantikus hely, ilyenkor még inkább hiányzik! - Szerintem nem. Egy kardigánnal vagy valami hasonlóval tökéletes lenne. Nem próbálod fel? - Közben leveszek egy vékonyka kabátot a fogasról, szép bézs színű, tavaszias. Megnézem közelebbről is, magam elé teszem és kíváncsian pillantok Fleurre, a véleménye miatt. Ha tetszik neki is, akkor majd felpróbálom, ha nem akkor keresek inkább valami mást. Közben látok meg egy csinos hajpántot is. - Oh, ez nagyon jól illene a ruhához. Biztosan Billnek is tetszene. - Teszem még hozzá és a testvérem kezébe adom az említett kiegészítőt is.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
- Nem is lenne jó, kétlem, hogy jó szemmel néznék, ha úgy vinnélek vissza a többiekhez a nap végén. - mosolyodom el fejcsóválva. Hát igen a végén még galiba lenne és máskor nem találkozhatnánk így, vagy rosszabb esetben eleve valami büntetést kapna, hogy túlzásba esett kirkorúként és eleve eltiltanák a falutól egy időre. De ha szépen odafigyel ő is, én is akkor biztosan nem lesz majd ilyen baj. Csak módjával kell inni azt a vajsört, hiszen elég enyhe, de sose lehet tudni. A féltékenységet illető szavaira csak bólintok. A Billel való kapcsolatom nem mondható teljesen felhőtlennek. A szülei már eleve nehezményezték, hogy a házasság után nem vettem fel a nevét, pedig ahogyan azt Molly Weasley egyszer finom célzással a tudtomra adta ez mégis csak illő lenne. Hát én nem tettem meg, bármennyire is illő lenne. Ennyit meg akartam tartani önmagamból, valahogy így éreztem jónak, Bill pedig nem várta el, hogy én is Weasley legyek. Vannak épp elegen nem? - De, ha jól sejtem nem lenne ellenedre akár több is. Légy határozott Gaby, a fiúk... nos néha maguk se tudják, hogy mit akarnak, amíg mi nem vezetjük rá őket. - szórakozottan mosolyodom el, kicsit belesimítva a húgom hajába, de épp csak annyira, hogy pár apró mozdulattal játszam néhány tinccsel, aztán el is lépjek mellette, hogy megnézzem a ruhákat. Igazság szerint a magunkfajtáknak mondhatni amennyivel könnyebb, annyival nehezebb dolguk is van. Amikor a Roxfortba jöttem a Tusa miatt komolyan meg volt az esélye annak is, hogy annak ellenére hányan vittek volna el szívesen a karácsonyi bálba, a végén senki sem meri majd feltenni a kérdést. Bill öccse például majdnem rosszul lett, amikor megpróbált megkérdezni. Szegényt őszintén sajnáltam, még ha nem is mondhatam volna neki igent, ha egyáltalán sikerül neki, főleg hogy szó szerint ordibált velem ijedtében. A fiúk sokszor teljesen érthetetlenek tudnak lenni. - Csodás lenne mon chéri! Hiányzik Párizs nyüzsgő forgataga. Mintha ott mindenki sokkal boldogabb lenne... de talán csak meg kell szoknom Londont. - teszem gyorsan hozzá, hiszen nem akarom elvenni a húgom kedvét Angliától, de sajnos még nem sikerült teljesen megbarátkoznom vele. Bevallom sokkal jobban érzem magamat akkor, amikor nem angolokkal találkozom. Ezért is hasznos, hogy a munkahelyem, hiszen ott erre azért igen sok lehetőség van. Közben leveszem a ruhát, amikor Gaby talál. Igazi nyári darab, tarka, virágos, nem túl rövid, de nem is túl hosszú, épp térd felett ér. - Szerinted nem túl lenge? - emelem magam elé, hiszen ez egyébként egy pántos kis ruha. Bár, ha az ember felvesz hozzá egy vékony kis bolerot... Annyira talán nem vészes a kivágása sem, bár azért jócskán ad dekoltázst az biztos.
Bólogatok. A tanulás fontos, ezt magam is tudom, csak még nagyon bizonytalan vagyok abban, hogy merre felé vigyen az utam. Sok minden érdekel, de különösképp még semmivel nem találkoztam, amiben kiemelkedő lehetnék... de talán még nincs igazán késő, az előttem álló évek majd megmondják, hogy merre is lesz az az arra. - Oké, akkor majd lassan iszom, nem akarok becsípni... - Pillantok fel a nővéremre. Nem félek az új dolgok kipróbálásától, de azért sokszor bizonytalanul állok hozzájuk. Aztán persze sok esetben az a típus vagyok aki fejjel megy a falnak, és végül valami rossz fog kisülni belőle... de hát egy pohárka vajsörből csak nem lesz semmi probléma. Csak... Elmélkedve hallgatom Fleur mondandóját a féltékenységről. Mindig tanulok tőle valamit, mindenről és én úgy szeretem ezt. Sokkal magabiztosabban lépek egy- egy ilyen beszélgetés után vissza a mindennapokhoz, jó érzés, hogy van egy ilyen nőrévem, akivel mindenről tudunk beszélgetni. - Ebbe úgy igazán még bele sem gondoltam, egyébként. De jó, hogy ilyesmiről is beszélgetünk mert legalább fel tudok készülni, ha később lesz valami... - Nem akarok belemenni az ő magánéletébe jobban, most inkább nem kérdezősködöm erről többet, inkább csak azon gondolkodom el, hogy nekem eddig volt e valami olyan dolog az életemben, amire kihatással volt ez a vélaság csak nem vettem észre... Aztán áttérünk a Remy témára, amiből már kezdem levenni, hogy Fleur mire is célozgat. Kicsit nagyobb mosoly jelenik meg az arcomon. - Hát, elég sokat találkozunk igen, de még nem úúgy, tudod... - Nyújtom el kicsit a szavaimat. - Csak barátok vagyunk, meg még csak ismerkedünk, de nagyon kedvelem őt. - Pillantok fel a nővéremre. Még igazi párkapcsolatban sosem voltam, csókolózni már csókolóztam még a Beauxbatonsben egy játék alkalmával, de az sem olyan igazi volt... Talán majd hamarosan én is rálelek az igazi szerelemre, hiszen Fleur is pár évvel volt csak idősebb tőlem, amikor megismerkedett Billel. A ruhákba feledkezem végül én is, egyik csinosabb a másiknál, még nem is jutottam el a kabátokig sem. - Igen, azt már én is várom. Remélem, a nyáron haza tudunk látogatni majd kicsit, otthon még melegebb is lesz majd mint itt. Jól fog esni egy kis medencézés, egy kis párizsi vásárlás... - Feledkezem bele Franciaország gondolatába néhány apró sóhajon belül, majd a kezembe akad egy csinos ruha, ami biztosan nagyon jól állna Fleurnek. - Mit szólsz ehhez? - Veszem le a fogasról majd nyújtom át neki, miközben én a mögöttünk lévő kabátokhoz fordulok és azokat kezdem el lapozgatni.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
- Ez jó ötlet, a tanulás mindig fontos. - mosolyodom el, miközben egymásba karolva indulunk el az utcán. Én is épp csak futólag veszem észre, hogy azért egy-egy szempár időnként megállapodik rajtunk, de már megszoktam, hogy a véla felmenők ezzel járnak. Gaby még olyan fiatal, nem is lenne okos döntés, ha nem akarna tovább tanulni, hiszen fontos, hogy az ember fejlessze magát, akkor lesz több lehetősége az életben és akkor tud minél többet kihozni magából. Ha tehetném, ha más körülmények között lennék talán én magam is megtenném, de az én helyzetem már egészen más, mint az övé. - Egy pohárra lcsak nem, de majd fokozatosan lassan iszod és ha úgy érzed, vagy én úgy látom szólok. - nyugtatom meg. Persze előfordult már, hogy valaki becsípett egy kis vajsörtől is. Nem egy tömény ital, nem véletlenül a diákok is megkóstolhatják, de van aki kevésbé bírja és persze, ha valaki mondjuk nem csak egy pohárral iszik, hanem többel, vagy egy nagy korsóval... De egyébként sem hiszem, hogy a húgomnak ártana, ha egy kicsit elengedné magát, aztán a levegőn úgyis kitisztul a feje, ha esetleg bele is szállna az a kevéske alkohol. Mire visszamennek az iskolába már nem lenne érezhető. - Oh hát drágám ezt a férfiaknál azért nem lehet tudni, esetünkben pedig... Azért tudod mégis csak véla részben vagy te is, muszáj arra is gondolnod, hogy ez mit vonhat maga után. Ki tudja mikor tetszik meg neked valaki. - igazából régen nem sokat beszélgettünk a fiúkról, hiszen nekem is Bill az első igazi szerelmem, valahogy a Bauxbatonsben lekötött a tanulás és a rengeteg kötelezettség, nem is volt mód ilyesmivel foglalkozni. A húgomnak viszont tényleg fel kell készülnie rá, hogy a mi életünk kicsit más lehet, mint azoké, akik nem ilyen képességekkel születtek. - Szóval jó vele beszélgetni. És sokat keresi a társaságodat? - nem kérdezek azért rá nyíltan, hogy tetszik-e neki a srác, pedig végülis ki tudja. Gaby szép lány, biztosan hamarosan már sorbanállnak majd a kegyeiért a fiúk. Emlékszem jól, amikor először jöttem a Roxfortba... hát nem volt bonyolult a karácsonyi bálra partnert találnom magamnak. Kicsit el is merengek inkább a ruhákat nézve. Egészen régen vettem már fel ilyen szép ruhát. A Minisztériumban azért visszafogottabb öltözetet várnak el, de itt minden annyira szép! - Talán színházba, és közeledik a nyár, egyre jobb végre az idő. Már úgy várom, hogy kevesebbet essen! - oh hogy mennyire lelkesítő ezeket a szép ruhákat nézegetni, szemezgetni közöttük és lapozgatni őket. Gyakrabban kellene vásárolni járnom, ez nem is kérdés.
Csak mosolygok és kicsit megforgatom a szemem. Akármennyire is azt szeretném, hogy ne aggódjanak értem, nyilván ez sosem fog úgy lenni. Természetesen ezzel tisztában is voltam, hisz fordított esetben is így történne, mint ahogy ezt a múltkor is tökéletesen megmutattam, hisz minden követ megmozgattam azért, hogy eljussak Fleur-höz és megbizonyosodjak róla, hogy minden rendben vele. Nekem csak ő van itt, és nagyon fontos nekem, nem tudnám feldolgozni, ha elveszíteném. - Mindenképpen szeretnék továbbtanulni majd, de még nem tudom, melyik szakon. - Vonogatom meg a vállamat. Én észre sem veszem a körülöttünk lévők tekinteteit, most csak a nővéremre figyelek és az egyetemi téma meg túl jól elvonja a figyelmemet minden másról, mert hát nem kell mondanom, hogy ebben a dologban még mindig bazira bizonytalan vagyok. - Szuper! Szerinted az megárthat? Egy pohárral? - Nem veszem le a cukkolást a vajsörrel kapcsolatban, így picit el is bizonytalanodom a kérdésben, de sosem volt gondom az új dolgok kipróbálásával, így talán most is bevállalom ezt az italt, na meg mi gond lehet, hiszen Fleur itt van velem, maximum valahogy hazavonszol az iskolába, ha olyan nagyon megütni ez a dolog. Mondjuk, ha már a diákok is fogyasztják, valószínűleg nem lehet olyan vészes. Nagyon érdekel, hogy Fleurnek milyen barátai vannak itt Londonban és hogy merre jár el kikapcsolódni, na meg miket csinál úgy alapjáraton a szabadidejében, így azt hiszem nem meglepő, hogy egyből megkérdezem, hogy ki is ez a barát. - Ó, értem. Biztos feltűnik akkor előbb vagy utóbb. És hát, ha csak a barátod, akkor miért lenne féltékeny Bill? - Még sosem volt párkapcsolatom, így nem igazán látok bele ezekbe az ügyekbe, úgyhogy lehet, hogy csak spontán nincs elég tapasztalatom ahhoz, hogy valójában megértsem, mire is értette ezt most Fleur. A nővérem tekintetére kicsit elvörösödöm. A sokatmondó pillantás elsőre megpróbálom kicsit elkerülni vagy épp csak elsiklani felette, de nem megy, így tovább mesélek, egy apró mosollyal az arcomon. - Igen, nagyon kedves. Kicsit szeleburdi, mert mindig a folyosókon gördeszkázik, de amúgy meg egy házba járunk és csak úgy... jó vele beszélgetni. - Nem is tudom igazán mit mesélhetném még róla, így megvonom a vállam és igazából szerencsére a kirakat eltereli kicsit a figyelmünket, úgyhogy belépek az üzletbe, udvariasan üdvözlöm az eladót, majd egyből a ruhák felé veszem az irányt. - És, hová fogod felvenni a ruhát, amit veszünk majd neked? Nézd, ezek olyan szépek! - Igyekszem némileg én is puhatolózni felőle, ha már ő is ezt teszi, de azt hiszem bennem közel sincs ezzel kapcsolatban annyi tudatosság.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
- Hát persze mon cherie! Nagy vagy már, de azért aggódhatok érted, én mindig kicsit nagyobb leszek, ez a dolgom. - mosolyodom el, mielőtt elindulnánk egy csókot lehelek a homlokára, hogy aztán belém karolhasson. Két szőke vélaszármazék egy kis falu utcáin, hát igen kapunk néhány vizslató tekintetet, de ehhez már szinte hozzászoktam a Minisztériumban. Tisztában vagyok vele, hogy ha nem lennék férjnél, vagy csapongóbb lennék akkor nem lenne gondom vele, hogy találjak magamnak valakit, sőt volt is már rá példa, hogy kaptam burkolt ajánlatot... Az emberek azt gondolják, hogy ha vélavér csörgedezik az ereidben máris képtelen vagy parancsolni magadnak. Csúnya dolog az előítélet. - Oh az egyetem, tovább tanulsz majd te is? Persze van még időd felmérni, hogy mi tetszene. - kíváncsi vagyok rá, hogy gondolkodott-e már esetleg ilyesmiben. Én már igen, de hát az én életembe nem tudom hogyan férne bele már a tanulás. Az ember nem akkor szokott beülni az iskolapadba, amikor már férjnél van és amikor persze elvárnák tőle, hogy családot alapítson, hogy gyerekei legyenek... Nem tudom, hogy lenne-e értelme ilyesmin gondolkodnom egyáltalán még, ha a szüleim finanszíroznák is a dolgot. - Akkor egy csinod ruha nekem és neked egy vékonyabb kabát és persze a vajsör, de aztán azt csak módjával. Ha még nem ittál, könnyen a fejedbe tud szállni. - nyomom finoman a könyökömet az oldalába csak úgy cukkolásképpen. Azért lássuk be mindketten vékony testalkatúak vagyunk, nem is túl magasak, elég könnyen megárt nekünk az alkohol és nem lenne jó, ha akármilyen ismeretlen ám bizonyára kedves férfiak segítenének ki a bajban. Ez ugyan nem London, de jobb ha az ember óvatos. - Üzletember, talán elutazott valamilyen fontos ügyben. Nem is tudom, írhatnék... de a címét sem tudom. Buta voltam, mert nem kérdeztem rá. A tetejében férfi, nem tudom, hogy Bill nem lenne-e féltékeny. - elbizonytalanodom. Ha nem adsz rá okot..., de valahogy még ilyesmi nem merült fel közöttünk sosem. Mármint én nem vagyok féltékeny típus, de azért az már előfordult, hogy Bill érdeklődött a kollégáim iránt és azt hiszem örül neki valahol, hogy nem barátkoztam komolyabban. Ha megemlíteném Jamest... lehet, hogy nem venné jó néven, azt sem tudom illendő-e férjes asszonyként egy facér férfivel barátkoznom, bármennyire is csodás volt a társasága legutóbb. - Szóval Remy... egy kedves srác. - szökik fel sokat mondóan a szemöldököm, olyan "mesélj még" pillantással, hogy aztán bekanyarodjunk a Gaby által kiszúrt üzletbe megnézni a ruhákat. - Ez remek ötlet! - bólintok kissé elmerengve a hajpántokon. Vajon ezt az új ruhát majd hová vegyem fel? Ha James előkerül... Az már talán tényleg túlzás lenne, ha új ruhában, új hajpánttal mennék el vele vacsorázni, vagy akár csak ebédelni egyet? Bill biztosan nem örülne és talán fordított esetben én sem.
Bólogatok a mondandójára. Magam is hallottam már néhány történetet a múltból és igaza van, az iskolának érdekes dolgai vannak, a diákok könnyen bajba keveredhetnek ebben az óriási kastélyban, na nem is beszélve a környékéről... de azért bízom benne, hogy Fleur hisz bennem annyira, hogy tudja, igyekszem kerülni a bajt és vigyázni magamra. Ha az elsőt amúgy annyira nem is az utóbbi időben, akkor az utóbbit biztosan. - Jó, ebben igazad van. De ha történik is valami, akkor is vigyázok magamra. Már nem vagyok olyan kicsi. - Picit kihúzom magam és el is mosolyodom. Persze neki mindig a kishúga leszek majd, akit félthet, de nekem is ő a nővérem, akit meg én, tehát ez totál kölcsönös. A Roxfort pedig olyan hely, mintha a kastély direkt azt akarná, hogy találj olyan dolgokat, amik bajba kevernek vagy pedig csak felfedezésre várnak. Nem vagyok egy nagy kalandor típus, de az izgalom egészen furcsán hatott rám a múltkor is. Nem volt olyan rossz érzés. Ha pedig kell, bevállalós is tudok lenni. - Szerintem igen. Egyre jobban kiismerem magam és az embereket is. Sok érdekes és különböző személyiség jár ide, de szerencsére még az idősebbek is kedvesek. A múltkor beszélgettem egy egyetemista lánnyal, aki alkímia szakon tanul. - Magyarázom nagy lelkesen, amikor elindulunk az utcán és nézelődni kezdünk az üzletek között. Le sem tagadhatnám amúgy, hogy mennyi minden érdekel, csak még azt nem tudom, hogy majd mit kezdek magammal az életben, de hát ez is majd hamarosan kiderül, néhány éven belül biztosan. Akad még némi időm, az pedig hogy mi fog majd arra sarkallni, aminél végül átvágom a szalagot, ez még a jövő zenéje. - Ú, egy új ruha? Egy csinos? Azt én is vennék! Amúgy azt hiszem, most van mindenem. Talán valami vékonyabb kabátot vagy mellényt én is nézek közben. Utána megiszunk valamit? Azt mondják, finom a vajsör az egyik fogadóban, de én még sosem ittam. Szerinted? - Pillantok fel kérdőn, kissé bizonytalan tekintettel, de utána inkább az üzletek között nézelődöm és keresem a megfelelőt, ahol valami csinos dolgok lehetnek a kirakatban és megfogja a tekintetem eléggé ahhoz, hogy be is menjünk. - Ú, egy régi barát? Biztosan találkoztok még, ha dolgozik ő is, akkor lehet, hogy elfoglalt. Mit dolgozik? A minisztériumban ő is? Miért nem írsz neki? Abból baj nem lehet... - Nem szeretném a nővéremet csalódottnak látni sem hallani. És amúgy is, most egészen belejöttem a kérdezősködésbe, talán olyan gyorsan ledaráltam mindezt, hogy nem is biztos, hogy minden kérdésemre tud majd egyszerre válaszolni. Na de, ahogy őt is, engem is érdekel az ő társasága. - Hát, nagyon különbözőek. Minden házból ismerek már embereket, de akivel eddig a legtöbbet mászkáltam az Remy, őt ismertem meg az első napon. Nagyon kedves fiú... - Mesélem lelkesen, mosolyogva. - A többiek is nagyon kedvesek, mondjuk néhányukkal nehéz volt kicsit, mert furcsán viselkedtek velem az elején, de aztán végül megismerkedtünk. Még elég keveset tudok rólunk, ha őszinte akarok lenni, de majd lassan jobban megismerem őket. Nem gondoltam, hogy rögtön valami nagyobb társaságba keveredek... - Látszik az arcomon, hogy izgatott vagyok ezzel kapcsolatban és talán egész nap tudnék mesélni, de ahogy haladunk előre, megakad a szemem egy üzleten és ha Fleur is belemegy, akkor akár be is mehetünk. - Vegyünk valami hajpántot is, virágosat, az olyan csinos lenne egy szép ruhához! - Mutatom a kirakatban lévő, forgó polcon elhelyezkedő hajpántokat és egyéb ékszereket, miközben már fél lábbal az üzletajtóban állok.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Azért persze, hogy aggódtam a hír hallatán, még ha azt is írták, hogy nem történt semmi komoly baj, tehát senki sem hagyott el mondjuk valahol egy ujjat, vagy ilyesmi. De mégis csak a húgomról van szó, aki fontos nekem és aki most egy új és számára ismeretlen helyen próbál helyt állni, ami tudom, hogy nem könnyű feladat. - Jól van, reméltem is, hogy nem lett baj. Azért ez mégis csak a Roxfort, mondhatni... tudnak itt történni azért dolgok, sok mindent hallottam már. - bár tudom, hogy Gaby nem olyan típus, aki bajba keveredne, de azért mégis azért vagyok a nővére, hogy aggódjam érte, főleg ha távol vagyunk egymástól. Sokkal könnyebb volt, amikor napi szinten találkoztunk, ha csak néhány percre is, de ez már jó ideje megszűnt, hiszen én hamarabb fejeztem be az iskolát, mint ő és most már a megszokot helytől is távol van. - Oh ez jó hír! Akkor úgy érzed, hogy keszdesz beilleszkedni? - nehéz dolog egy új és idegen hely, ezzel tökéletesen tisztában vagyok, de ha azt mondja, hogy kezd alakulni annak kifejezetten örülök. A barátok fontosak, különben az ember nem érzi, hogy kezd beilleszkedni és persze egyedül lenni soha sem jó. Közben elindulunk, én pedig körbenézek kicsit. Egyre jobb az idő, így a kis falu is egyre forgalmasabb, egyre többen szabadulnak ki az utcára. London minden évszakban zsúfolt, az emberek megszokták az esőt is, így olyankor is ugyanúgy mennek a dolgukra, de azért Roxmorts mégis csak kis hely, hogy itt a rosszabb idő csökkenti a járókelők számát, a jó viszont kicsalogatja őket. - Azt hiszem nem lenne rossz egy új ruha tavaszra. Neked nem kell valami a suliba? - morfondírozom el, nézelődöm a boltok irányába. Persze ihatunk egy kávét is és csak lófrálhatunk is. Előttünk az egész nap, én legalábbis ráérek, bőven elég valamikor késő délután visszaülnöm a vonatra, hogy hazamenjek. - És milyenek ezek a barátok, akikkel titkos helyeket találtsz? Mesélj róluk! Nálam nem sok minden változott. Találkoztam egy régi baráttal, ami eléggé meglepett, de azóta nem láttam, biztosan elfoglalt. - érezni azért egy cseppnyi elrejtett csalódottságot a hangomban. Azért mégis csak piszkál ez az egész, hogy hol lehet vajon James. Jó volt vele találkozni, beszélgetni, de talán tényleg csak újfent ennyi volt mindazok ellenére, amit mondott, hogy ő is szívesen újra látna. Olyan egyedül vagyok Londonban, tényleg jó dolog enne egy barát, akivel időnként megihatok egy kávét, vagy akivel eltölthetem a napközbeni szüneteket és így kicsit könnyebben telne a nap.
Szeretném kicsit azt érezni újra, amit Franciaországban legutóbb. Amikor még mindketten a Beauxbatons-be jártunk és olyan sok időt töltöttünk együtt. Persze mindkettőnek megvolt a maga társasága, mégis a mi kapcsolatunk valahogy egészen különleges volt számomra mindig is. Nem igazán ismerek sok olyan testvérpárt, akik ugyan ezt mondhatják el magukról, de persze biztos vagyok benne, hogy nem mi vagyunk az egyetlenek, akadnak még néhányan. Úgyhogy igazán bizakodva állok neki ennek a napnak és ez az izgatottságomból is tökéletesen látszik. Ahogy eszeveszett kalimpálásba kezdek mikor meglátom a nővéremet, a vigyor szinte levakarhatatlanul az arcomra kerül. Ugyan nem vagyok valami túl magas, de talán még ebben az emberforgatagban észre fog venni viszonylag könnyen. Nem tudom, hogy egy sima roxmorts-i napon is ilyen sokan lehetnek e itt kinn, vagy csak ez az iskolai hétvége szüleménye, de mindenesetre nagyon izgalmas. Jólesik a nővérem ölelése, a puszikat is viszonozom, majd kicsit lesütöm a szemeimet amikor a hopponálás óráról kérdez. Valahogy éreztem, hogy kaptak róla értesítést, de azért mégis csak reménykedtem benne, hogy nem kell ezzel foglalkoznunk ma. - Te is hiányoztál nekem! - Mosolyodom el picit, elvégre nem gondolok olyan rosszul vissza erre a hopponálás órára és az ott történtekre, na meg hát nyilván senkinek nem kell tudnia bizonyos részletekről... Mert akkor Fleur biztos azonnal hazaküldene. - Ne aggódj, minden rendben. Nem történt semmi rossz, csak valahogy elkeveredtünk a többiektől. Aztán együtt megkerestük a kiutat. - Mesélem egy kisebb lelkesedéssel. Valamilyen szinten azért jó érzés visszagondolni erre a dologra, még ha ez csak töredéke is az igazságnak, de valahol büszkeséggel tölt el, hogy mi együtt, közösen megoldottuk ezt a rejtélyt, segítettünk is másoknak és még viszonylag, némi komplikációk árán ugyan, de épségben visszajutottunk az iskolába. - Ha valami komoly lett volna, úgyis téged kereslek fel először, tudod. Amúgy meg, képzeld, szereztem néhány barátot is! - Próbálom elterelni kicsit a gondolatainkat a 'rossz dolgokról' és visszatérni a mindennapokba. Amikor legutóbb beszélgettünk, még nem igazán voltak barátaim, de most már ehhez egészen másként állok. Még ha a csapatban nem is érzem magam száz százalékosnak és nem is ismerem olyan jól a többieket, de ez amúgy is csak idő kérdése és meg fog változni. - Találtunk a Roxfortban egy titkos szobát, tele mindenféle elrejtett tárgyakkal. Mint egy bazinagy talált tárgyak osztálya. Elég menő... - Mesélem, közben pedig belekarolok és elindulok szép lassan az üzletsorok irányába. - Mesélj, veled történt valami izgalmas? Mit gondolsz, hová menjünk be először? - Lehet, hogy túlzásba viszem a lelkesedést és túl sok mindent zúdítok egyszerre Fleurre, de maximum majd leállít, ha túlpörgök.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Határozottan jót fog tenni, hogy kicsit kimozdulok a város megszokott forgatagából. Vidéki lány vagyok, bár imádom Párizst is, de mi nem a nagyvárosban nőttünk fel és őszintén szólva néha nagyon hiányzik a nyugalom, ami Londonban egyáltalán nem található meg, most pedig aztán főleg nem, hogy minden mintha egyre jobban felbolydulna. A Minisztériumban áll a bál, szervezik az új auror képzést, ahol valami gyorstalpalón akarnak embereket majd az utcára dobni, mert megcsappant a bevethető aurorok száma. Agyrém! Nem is értem, hogy ezt hogyan gondolják, hiszen iszonyú veszélyes lehet nem elég képzett embereket bevetni. És próbálok most arra az apróságra sem gondolni percenként, ami már napok óta a gondolataimat tépázzal. James azóta sem jelentkezett. Persze tudom én, hogy rengeteg dolga lehet, hogy az üzlet akár el is szólíthatja, hogy elutazzon valamerre, mégis vártam a levelét és már majdnem másfél hét eltelt azóta, hogy összefutottunk abban a kis kávézóban. Annyira jó volt vele újra beszélgetni! Egészen beleéltem magamat, hogy újra találkozunk majd, de azóta se jött se egy bagoly, se más üzenet és kezdek attól tartani, hogy az egész csak valamiféle udvariassági kör volt. Végülis sok idő telt el azóta, hogy Párizsban találkoztunk, lényegében felnőttünk és talán az is elriaszthatta, hogy férjnél vagyok. De attól még igazán lehetnénk barátok is, vagy... talán szerinted nem? Csak sóhajtok egyet és gyorsan eltűntetem a gondterhelt apró ráncokat az arcomról, amikor meglátom a húgom eszeveszett kalimpálását a tömegből. Miatta jöttem, úgyhogy most szépen félre kell tenni mindenféle bút és bajt, hogy rá koncentrálhassak. - Mon chéri! - azonnal meg is ölelem, amikor sikerül átjutnom a tömegen és még két puszit is kap az orcája két oldalára tőlem. A mosoly az arcomon tökéletesen elrejti a zavaros gondolatokat. Egész életemben profin gyakoroltam, hogyan kell tökéletesnek lenni és ehhez az is hozzátartozott, hogy mindig magamba zártam, ha valami gondom volt. Végtére is az nem lehet tökéletes, aki kimutatja a bajt. - Hiányoztál! És mondd mi történt? Az iskolából csak egy rövid levelet kaptam, hogy az első hoppanálás órán kissé félresikerültek a dolgok, de ne aggódjunk mindenki jól van és nem lett komoly baj. - még kicsit meg is tapogatom sérülést keresve, bár bízom annyira a Roxfortban, hogy tájékoztattak volna, ha netán tényleg valami baj történik, de azért no... sose lehet tudni. Még a szüleinkkel is beszéltem, hiszen ők is megkapták az értesítést és hogy ők nem kaptak-e esetleg több információt, de ők se tudtak többet és engem nyugtattak, hogy biztosan nem történt baj, ha azt írták, hogy minden rendben van. Hát nagyon remélem! Lássuk be én részt vettem az itt rendezett Trimágus Tusán és ott azért voltak dolgok, amik nem úgy sikerültek, ahogyan kellett volna.
A megbeszélt helyen, ámbár jóval a megbeszélt idő előtt már itt vagyok Roxmortsban, ahogyan megbeszéltük azt a nővéremmel a múltkor. Nagyon örülök annak, hogy kicsit ki tudunk végre kapcsolódni és nem csak néhány percre, néhány futó pillanatra kaphatom el a Minisztériumban aggodalommal teli. Egy kicsit azért most is aggódom, mert a múltkori hopponálás óráról nem tudom, mennyit tudhat biztosra, hogy értesítették -e őt a dolgokról vagy ilyesmi, de megpróbálom ezt most legyűrni, hiszen egy nagyon szuper csajos napra készültem, ahol végre én is megismerhetem a Roxmorts szuper helyeit és ezzel együttvéve lazíthatok. A múltkor úgy láttam, ez a nővéremre is nagyon ráférne. A nyüzsgés közepette nyújtogatom a nyakamat Fleurt keresve. Közben azért megfigyelem a főutcán lévő boltokat, azt, hogy hova mennek be sokan és honnan jönnek ki nagy csomagokkal az emberek. Vannak már terveim, és csak remélni tudom, hogy Fleurnek is lesz majd. Akad köztük némi enni és innivaló is, talán egy kora tavaszi fagylalt, ami most mindennél jobban esne. - Fleur, Fleur! - Felbuzdulva, vidáman kalimpálok a tömeg széléről amikor meglátom közeledni a nővéremet, és ha egészen közel ér, akkor megragadom karját, átkarolom és kicsit magamhoz is ölelem. - Úgy örülök, hogy el tudtál jönni! - Szinte azonnal el is felejtem az aggodalmaimat, a gondolataim csakis arra terelődnek, hogy vajon merre menjünk először, milyen ruhákat vegyek, milyen italt igyak és milyen ízű fagyit vegyünk. Igazi csajos csajnak mondanám magam, ha valami megkérdezné, bár mondjuk tökéletesen le is olvasható ez rólam. Nem csoda, a francia nők jó ízléssel rendelkeznek, ezt soha nem tagadom. Még nem kezdeményezek, megvárom, hátha van valami mondandója, ötlete, ne csak mindig én legyek a bugris, aki azonnal akar mindent. Már megtanultam valamilyen szinten visszafogni magam, nem vagyok kislány és azt szeretném, ha mások is ezt gondolnák.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Van abban valami, amit mond, azért is ellenőrizzük mindig a papírokat, hogy véletlenül se legyen olyan, aki aztán tényleg megpróbál lelógni úgy a faluba, hogy nem kapott rá semmiféle engedélyt a szüleitől. De azért szerencsére még nem nagyon voltak olyanok, akik próbálkoztak volna trükkökkel, vagy legalábbis én megúsztam eddig őket. - Oh hát nem is tudom. Biztosan, de én nem ismertem ilyeneket. Azt hiszem valahogy mindig a rendes gyerekekkel barátkoztam. - vonom meg a vállamat már-már elnézést kérően, mintha mindenkinek kellene, hogy legyen lázadó időszaka, nekem pedig ez valahogy kimaradt az életemből Világ életemben jókislány voltam, nem renitenskedtem, pedig állítólag jó dolog időnként szembemenni a szabályokkal. Nem tudom, én mindig ennek csak a hátulütőit éreztem, ha aztán elkapnak, vagy már közben is az izgalom, ami számomra nem lenne sehogy sem pozitív dolog. - Oh köszönöm, talán be is szerzek egyet! - újabb bók, hogy mennyire kedves! Örülök neki, hogy eljött, így biztos, hogy egészen más lesz majd ez a kirándulás, mintha egyedül kellene végigszobroznom, vagy unatkoznom a napot. - Milyen kár... - mosolyodom el és talán még egy kicsit el is pirulok, hogy ezt így kimondom. Azt hiszem egyáltalán nem bánnám, ha úgy szánta volna, ahogyan nem akarta. Egy félreeső hely egy kis kísérletezésre... Tudom, az ilyesmi a gyerekek, a fiatalabbak reszortja, de lássuk be alapvetően nem is tudom mikor randiztam utoljára. Volt pár hamvába holt próbálkozás az elmúlt pár évben, de igazából valahogy egyik se volt az igazi, ezért egy-egy randi után mindig találtam valami kifogást. Szerencse, hogy nem kollégákkal próbálkoztam, vagy inkább ők velem, így nem szült a dolog kellemetlenséget maga után. Talán csak az új vadőrünk, aki azóta is az iskolában van, de vele még csak egy randink sem volt, a fickó túlságosan szótlan típus és hamar rájöttem, hogy sokkal jobban el van magában, mint hogy az én fecsegésemet hallgassa. - Én biztosan elolvasnám! - vágom rá hirtelen, kellő lelkesedéssel. Végtére is érdekelnek a varázslények és bár első ránézésre nem lenne ez bárkinek egyértelmű, de most is épp egyel beszélgetek és ez határozottan felemelő. De persze egyáltalá nem ez, ami érdekes Spencerben. Tény, hogy sellő, de sokkal fontosabb mennyire kedves és nyílt fickó. - A szüleim... kissé maradiak és már a születésem után nem sokkal lebeszélték ezt, hogy apa cége rendben működhessen. Elég bonyolult, de mégis egyszerű történet. - és nekem persze nem tetszett a fejlemény, viszont most mégis olyan furcsa, hogy zavar ez a dolog. Nem is tudom, hogy miért, szóval teljesen jogos Spencer kérdése, ezt kellene átgondolnom. - Nem, nem voltam szerelmes, de kedveltem, talán idővel megszerettem volna. De azt hiszem... irigy voltam inkább, amikor elment. - elhúzom a számat és lesütöm a pillantásomat, mert ezt így talán még nem is mondtam ki. Igen, irigy voltam arra a lányra, hogy Maurice annyira szerette, hogy szembe ment a szüleivel és elszöktek együtt és most el akarja venni feleségül ilyen hosszú idő után... bár az sem biztos, hogy őt. Igazából nem tudom, hogy kivel szökött el pontosan. - Most pedig egyszerűen kellemetlen lenne. Talán azt a lányt veszi el, talán mást, nem is tudom, de én ennek a közelében sem vagyok és elmenni egyedül... - sóhajtok egyet, mert ha már kibontom és meghívó van benne, akkor nem tehetem meg, hogy nem megyek el, viszont ha elmennék rettenetesen kellemetlen lenne. Végig kellene néznem az esküvőt, miközben rokonok és ismerősök lennének ott, akik ha esetleg szóban nyíltan a szemembe nem is tennék fel a kérdést, de biztosan a hátam mögött, vagy a tekintetükben ott lenne, hogy és én, hogy-hogy még mindig egyedül vagyok, miután ott hagytak az oltárnál is már?
Igaz még diákként, de egyszerf én is jártam McGalagony irodájában, sose felejtem az "élményt". Szerintem azóta vagyok allergiás a macskákra.. bár még szerencse, hogy ezt a témát nem feszegetjük épp Dasievel. Kicsit kínos lenne a gyerekek füle hallatára azért. - Azért hogy is szokták mondani? Láttam én már karón varjút. - nevetem el magam. - Volt egy évfolyamtársam annak idején, nos ő állandóan bepróbálkozott ugyanazzal a stiklivel, s minduntalan elhitte, hogy akkor épp megússza. Griffendéles létére elég szabadon értelmezte a "bátorság" kitételét. Neked nem voltak ilyen iskoláskori ismerőseid? - kérdezek vissza, hogy ne csak fecsegjek, hiszen az is érdekel, hogy melyik témához ő mit tud hozzátenni. Őszintén szólva kábé mindegy lenne miről beszél, csak hallhassam a hangját. Nem is tudtam, hogy egy nőnekm lehet ilyen kellemes hangtónusa, amíg megb nem ismertem Dasiet. Vagy csak nem figyeltem eddig a hangokra, mert nem volt miért? - Pont illene a szemed szépségéhez. - bukik ki belőlem a folytatás, mely még mindig a szegény kicsúfolt kissrác mellett kardoskodásért szólna, de vegyül bele egy adag őszinte bók is, amit nyilván beszélgetőpartneremnek szánok. Sármos mosolyt villantok közben Dasiere. - Ha gondolod, akkor szívesen segítek a kísérletezésben. Ismerek pár félreeső helyet. Khm.. ez nem úgy szánódott, ahogy hangzott! - köszörülöm meg a torkomat pár köhhintés után. Remélem nem érti félre az én teljesen ártatlannak és jószándékúnak szánt megjegyzésemet, ugyanakkor aztg is remélem, hogy a hormontúlfűtött kiskamaszok se teszik, akikke Roxmortsba tartunk épp. Remélhetőleg ők úgy bele vannak merülve a saját csevegésükbe, hogy semelyikükhöz nem jutnak el a szavaim. - Szeretnék írni a sellőkről egy könyvet, de nem olyan száraz fajleírást, hanem sokkal inkább benyomásokat arról miként reagálnak más fajok arra, hogyha kiderül, hogy valaki sellő, kinek milyen előítéletei vannak, ezek mennyire valóságalapúak.. ilyesmit. Nem tudom valaki elolvasná-e egyáltalán, de egész érdekes a kutatómunka hozzá. - mesélek a könyvről lelkesen. Igazából lehet, hogy tényleg csakm nekem érdekes a téma, de őszintén szólva most, hogy Dasienek mondok róla dolgokat egész kezd kíváncsivá tenni, hogy mi lesz a reakciója. Ő az első közönségem, hogyha azt vesszük. - Jaj! Hát ez az elrendelt házasság dolog nem hangzik jól. Miért nem akarták hagyni, hogy azzal lépj frigyre, akit te is szeretnél? - kérdezem először a történet első felét megragadva. De aztán a folytatás felvet bennem újabb kérdéseket. - De együtt voltatok? Szeretted őt? Mármint úgy értem, hogy.. szóval azért nem mered kinyitni, mert rosszul esne látni, hogy akit szerettél mást vesz el, vagy más oka van?
old but absolutely loved code by:[You must be registered and logged in to see this link.]
Dasie Saint-Quentin
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sétáló utca, egyéb utcák 2020-05-04, 15:05
Na igen a tanár, ha egyszer belebújik a tanár szerepbe, akkor néha kifejezetten nehéz belőle kibújni, főleg akkor ha mutatni kell a diákoknak, hogy azért mégis csak van tekintélyed, még ha néhány napja McGalagony épp be is hívott magához, hogy elbeszélgessen veled, mint egy gyerekkel. Oh hogy az mennyire kellemetlen élmény volt! De legalább megismertem a kis Amyt, aki viszont egy igen kedves és nyitott kislány, úgyhogy ennyi előnye volt a dolognak, még ha az igazgatóhelyettes-asszony irodájából kilépve legszívesebben a föld alá süllyedtem volna szégyenemben. - Nem, azt hiszem már tudják, hogy az ilyesmi nem igazán hatásos. Úgyis csak megütnénk a bokánkat. - mi is és persze az adott diák is. E téren az iskola azért elég szigorú, nem igazán van kivétel. Aki nem kapott engedélyt, az nem jöhet, bármennyire is kiszúrás ez azokkal, akikkel nem foglalkoznak eleget a szüleik. - Ugye? Szerintem is csodásak azok a színek! - mosolyodom el én is lelkesen. Milyen kedves tőle, hogy segíteni próbál szegény srácnak! Nem is kérdés, hogy beszállok a dologba, bár valószínűleg e téren két felnőtt véleménye nem sokat nyom majd a latba, de azért mégis csak próbálkozhatunk. - Egyelőre nem tökéletesedett, de talán majd idővel. Az biztos, nem próbálkozom vele olyan helyen, ahol láthatnak. - mosolyodom el és a viccelődő megjegyzése még el is nevetem magamat. Tudom, hogy poénnak szánta és igen azt a legutóbbi helyzetet tényleg muszáj az embernek lazán kezelni, mert épp elég az, hogy McGalagony is elővett miatta. - Oh egy könyv? És miről fog szólni, mi a terv? - mindig is irigyeltem azokat, akik tudtak írni, valahogy nekem ehhez soha sem volt érdemben tehetségem és nem hiszem, hogy ez olyasmi, amiben az ember fejlődhet, ha sokat gyakorolja. Mondjuk azt sejtem, hogy Spencernek azért lehet ideje bőven. Nem tudom, hogy pontosan mik is az itteni feladatai, nem is tudom maximum a faji konfliktusokat tudja elrendezni valami módon, de mást mit tehet még? - Elég hosszú történet, de röviden összefoglalva a szüleim jónéhány éve szerettek volna férjhez adni. Tudod elrendelt házasság volt, csak épp nem úgy alakult, ahogyan gondolták. Most pedig azt hiszem egy meghívó lehet benne az exvőlegényemtől talán a jelenlegi esküvőjére. - húzom el a számít. Nem mondom én, hogy nagy szerelem volt, valószínűleg pocsék házasság lett volna, de attól még nem kevésbé fájdalmas, ha megbékélsz valamivel, azt gondolod végül is adhatsz egy esélyt neki, mert miért ne, aztán faképnél hagynak az oltárnál. Ezek után elmenni az esküvőjére? Nem... kétlem, hogy jó ötlet lenne.
Örömmel figyelem Dasiet ebben a szerepben. Ahogy elkéri az engedélyeket, ahogy kedvesen de határozottan irányítja a csoportot.. nagyon tetszik, amit látok. Már úgy értve, hogy azt eddig is láttam, hogy egy gyönyörű nőről van szó, de tanárszerepben tündökölni még nem volt szerencsém megtekinteni őt. Eddig. S mi tagadás, ez a fajta kedves, bájos határozottság nagyon is illik hozzá, ha kérdeznék akkor igen, pontosan ilyennek képzeltem el oktatóként őt. Nem zavar, hogy hangosabban szól hozzám, cseppet sincs olyan érzete, mintha lekiabálná a hajamat. sokkal inkább megmosolyogtat, hogy még nem lépett ki azonnal a szerepéből, s hagyom is, hogy ezt a mosolyt lássa rajtam. - Ma nem volt csintalan, aki engedély nélküli kirándulása szükségességéről akart meggyőzni? - teszek fel egy kérdést, mert bár nem én vagyok a riporterek gyöngye, sőt, cseppet sem vagyok riporter, de ismerkedni szeretek és ahhoz hozzájárnak a kérdések is. - Nézd, milyen menő darab! Én tuti ölni tudtam volna érte diákkoromban! - utalok a kicsúfolt srác kendőjére direkt hangosan, reménykedve, hogy meghallják a kuncogók és befogják a gambájukat. A csúfolódás az nem szívügyem, sőt, kifejezetten allergiás vagyok rá, de azt is tudom, hogyha nyíltan a srác mellé állnék, akkor meg azért frocliznák, szóval maradok ennél az indirekt módnál, s közben legalább tudom fegylmezni magam, hogy ne szaladja körbe a vigyor a fejemet, amikor Dasie elfogadja a felkínált karom. - És jutottál vele valamire? Nem értek a rúnákhoz, de ha elfogadsz egy tanácsot, inkább olyan terepen próbáld ki, ahol vakon is elboldogulsz. - hajolok közel hozzá, s súgom a fülébe cinkos kuncogással kísérve. - Sok minden velem nem szokott történni, a fajképviselet nem igazán teljes munkaidős állás a gyakorlatban. Oktatóanyagokat készítettem, s jegyzeteket egy könyvhöz. Nem tudom, hogy valakit érdekelne-e meg nem is vagyok író, de szórakoztat, ami azt illeti. Ezt még senkinek sem mondtam el, de most annyira adja magát, hogy nem tartom magamban Dasie előtt a szándékaim. A kérdése meglep, hirtelen váltásnak élem meg, de nem zavartatom magam miatta. Magától értetődő természetességgel bólintok rá. - Volt. Ami azt illeti elég gyakran előfordul. Nem szeretem a konfliktusokat, s amiből azt neszelek arra nehezen veszem rá magam. Történt valami?
old but absolutely loved code by:[You must be registered and logged in to see this link.]
Dasie Saint-Quentin
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sétáló utca, egyéb utcák 2020-04-10, 14:47
- Kérem mindenkitől a szülői engedélyeket, csak utána állhattok be a sorba! Ahogyan szoktuk! - engedem el a hangomat. Tanárként kell, főleg ha az ember vállalja, hogy lekíséri az aktuális diákkompániát Roxmortsba és bár nem egyedül teszem, de azért mégis csak valakinek vállalnia kell a hangerőt és mivel eleve apró a termetem valahogy a hangerőmmel sosem volt problémám. Most is egyből sorra kapom a papírokat, amiket persze azért meg is nézek egy-egy gyors pillantással, hogy aztán pár kötegenként a mellettem ácsorgó házimanónak adjam oda, aki gyűjti őket. Én nem fogom az egész stócot azért megsétáltatni, csak leadom őket neki, ő pedig felviszi az irodámba, hogy aztán leadhassuk majd az igazgatóhelyettes-asszony felé a nap végén, hogy kik voltak velünk. Nekem már elég a névsor majd, hogy a visszatéréskor is annyian legyünk, ahányan elindulunk. A sor elején egy másik kísérő tanár, én pedig a párosával, legalábbis nagyjából párosával beálló diákok mögé sorolok be, amikor már mindenki meg van és nem is kell sok az ismerős arc-hang párosítás fel is tűnik mellettem. - Oh szia! Hát pesze, örülök neked! - az első szavaknál még a hangerő talán kissé emelkedettebb, de gyorsan visszahalkítom magamat, főleg hogy az előttünk lépdelő két másodikos kislány egyből fene nagy kuncogásban tör ki és valahogy kétlem, hogy a pár sorral előrrébb haladó kissrác egyébként tényleg mókás zöld-sárga vállkendőjén szórakoznának. Ha jól sejtem az édesanyja adhatta rá azzal, hogy ha nem viseli nem mehet Roxmortsba... szegény kölyök. A karját persze elfogadom, mármint Spencerét, nem a kissrácét és immár belé karolva indulunk a kis csapat hátvédjeként Roxmorts felé. Azért így sokkal érdekesebb lesz, mint egyedül lett volna. - Bevallom dolgozatot írattam, úgyhogy lefoglalt a javítás és próbáltam csiszolni azon a rúnán is, amitől legutóbb megmentettél. És neked? - azért a sapka felkelti a figyelmemet, bár én is kitettem magamért. Egy szép kék szalag fogja össze a hajamat és igen egy csinosabb hosszú ujjú kék blúzt is mellé passzítottam, ami azért nem túlságosan hivalkodó, de mégis csak mutat valamennyit. Aztán rövid hezitálás után kibuggyan belőlem a kérdés is, ami azt hiszem már-már olyan, mintha őt vártam volna vele. - Volt már olyan, hogy nem mertél kibontani egy levelet? - mintha csak költői kérdés lenne, de persze sejthető, hogy távolról sincs így, hogy nagyon is célzatos a kérdés és talán most is ott lapul nálam, vagy a szobámban egy bontatlan levél.
Talán nevetségesen hangzik, de izgulok. Oké, hogy nem randit beszéltünk meg Dasievel, csak egy szimpla második találkozót, amit egyébként simán megejthetnénk minden cicimázás nélkül, hiszen egy helyen dolgozunk, de.. én valahogy mégsem tudom megemészteni a pillangókat a gyomromban. És ez valahol jó érzéssel tölt el, mert azt jelenti, hogy élek. Már nem a maga lélegzős voltában, mert arról eddig is tudomásom volt, hanem a lélekkel kapcsolatosan. A bátyám halála és a körülötte levő mindenféle cécó mégsem vett ki belőlem annyit, mint amennyit sötétebb perceimben hittem, s ettől nagyon boldog vagyok. Nem akartam elveszíteni önmagam, s már kezdem sejteni, hogy nem is fogom. Szóval mint mondottam: izgulok. Kezdem megérteni a nőket, akik hatszázszor átöltöznek, mielőtt megtalálják a tökéletes kiruccanós szettjüket. Ugyan én ennyire nem ragadtatom el magam, nem cserélem le amit már egyszer kiválasztottam, de a kiválasztással elbíbelődök egy darabig. Mert nem akarok túlságosan hivatalos lenni, így bár szeretem az öltöny-nyakkendő kombinációt edzőcipővel, most mégis hanyagolom. Viszont a túl laza sem lenne valahogy oké a fejemben, mert azzal meg azt éreztethetném, hogy nem tisztelem meg eléggé az eseményt, ami meg nagyon távol áll tőlem, szóval maradok annál, hogy farmert húzok - nem szakadtat, nem koptatottat, inkább klasszikus (egyesek szerint ódivatú, de nem érdekel) fazont, hozzá piros flanelinget a tipikus favágókockákkal, de cipőnek edzőcipő vagy bakancs helyett egy elegánsabbnak is felfogható darab kerül rám, valamint kabát gyanánt nem valami dzseki, hanem szövetkabát és mindehhez egy laza, kissé bohém sapka is. Csak, hogy a dolog kellően kontrasztos legyen. Mosolyogva csapódok Dasie mellé, amikor megpillantom őt. - Jó újra látni téged! Ugye az érzés kölcsönös? - mivel rá is kacsintok, s alátni-t kihangsúlyozom a mondatomban, remélem sejteni fogja, hogy a vakvarázslatos találkánkra célzok, s nem önteltkedni akarok itt valami kicsikarni akart bókkal. Mivel egyelőre diákokat kísérünk, megfordul a fejemben, hogy nem kéne, de aztán végül elvetem és hagyom jellememet kiteljesedni a magam udvariasságában, szóval a karomat nyújtom felé, hogyha szeretne élni vele, nyugodtan belém karolhasson. - Hogy teltek az elmúlt napjaid? Mivel múlattad az időd?
old but absolutely loved code by:[You must be registered and logged in to see this link.]
Cody L. Mortimer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Sétáló utca, egyéb utcák 2019-03-10, 23:32
Végül is Cody is "szívózott" vele egy kicsit a farsangi bállal kapcsolatban. Talán Tim is megengedheti magának, hogy kéresse magát. - Azért remélem nem bánod majd, ha a sátorban nem lesz mellettünk még egy okami is. De ha ezen múlik a boldogságod, akkor elintézhetjük.~ vigyorgok én is egy sort. A segítsége kincset fog érni. - Mi az, amiről úgy véled feltétlen kell majd, hogy nálunk legyen? - teszem fel a kérdést, mert ha már felmerült, akár meg is beszélhetjük, hogy mikor meg hogy legyen. Legalább én is tudom jelezni előre hogy lesz még egy arc a megszokottakon kívül. És akárhogy is, Cody örül, hogy Tim nem kentaur. Nincs baja a félhumanoidokkal, egyéb humanoidokkal, ismer is néhányat, hellyel közzel még semleges is a viszonya azzal a néhánnyal, látott is már el egyet kettőt közülük, leginkább csak emiatt, roppant érdekesnek találja a sajátos gondolatrendszerüket, a társadalmuk felépítését és a kultúrájukat, de sosem gondolt olyasmire, hogy vágya lenne bármire is egy kentaurral.... elvégre a lófasznak is van vége, csak erre nem biztos, hogy mindenki kíváncsi... khm... továbbá az üvegházakba vetődött kerti törpékkel se kapott még ihletet Hófehérkéset játszani, pedig gyakran lett volna rá lehetősége... Ha ujjaik szét csúsznak, hagyja. Kezeit lassan a zsebébe rejti. Szemet forgatva oldódik a hangulata és arcára apránként vissza kúszik a mosolya is. Bár az utolsóra nyel egyet. - Feléd nem éreztem ezt egyszer sem. Anyudtól meg... azért... khm.. kicsit tartok. - majd bele gondolok mit mondtam és javítom magamat, nem magyarázkodó hangulattal, inkább tényközlően, komolyan, mégis egyfajta bensőségességgel fordulva Timhez. - Bár ez nem is igazán a lényének szól, inkább annak, hogy... - és itt kicsit elhallgatok aztán csak pár pillanat után mondom ki - Hogy eddig egyetlen egyszer lettem bárki családjának is bemutatva és nem sült el túl jól. Noha Deborah legalább már ismer valamennyire. ~ megejtek egy esetlen mosolyt. Adok egy néma pillanatot annak ami még tavasszal történt, ami apránként felszárítaná a mosolyomat, de inkább kidobom az ablakon. Gyors terelés: felpillantok a srácomra, tekintetemben újra ott a játékos csillogás. - Ha viszek palacsintát, eltekintünk a harapástól?~
Tárgy: Re: Sétáló utca, egyéb utcák 2019-03-10, 22:41
Tim & Cody
[You must be registered and logged in to see this image.] Őt cseppet sem zavarja sem a sötét, sem a visszaverődő fény, hála annak a fajnak, amihez tartozik. Amikor rátérnek az útra, a látvány minden esetre tetszik neki. Amikor pedig megtudja, hogy valamikor kimehet Codyval, akkor kifejezetten lelkes lesz, és a szemei is csak úgy csillogni kezdenek. - Egy közös sátrazás veled és varázslényekkel egészen jó programnak hangzik. - nyomja meg azt a bizonyos két szót, majd rákacsint a fiúra, mint aki egy kicsit kéreti magát, de végül belemegy a dologba, és hagyja magát elrángatni tulajdonképpen. Az meg igaz, hogy Tim esélyesen és sokat tudna segíteni, mert más módszerekkel dolgozik, és jobban érzékeli a változásokat, ha a varázslényekre van hatással, hiszen hiába humanoid, akkor is egy a sok varázslény közül. Akár kentaur is lehetne, csak akkor Codynak nehezebb dolga lenne vele. Lehet többször bokrosodna meg.. Látva Cody idegességét, meg a felhúzott vállait, és azt, hogy ki is mondja, hogy kifejezetten ideges, akkor Tim egy kissé elmosolyodik, és biztatóan öleli át a srác vállát, elengedve ezzel a kezét, amit eddig fogott, összekulcsolt ujjaikat is szétválasztva egy kicsit, amíg biztatóan megszorongatja a srác vállát. - Ne izgulj, anyám nem harap.. - és ott a sunyi mosoly. -.. nagyobbat, mint egy átlagos farkas. - fejezi be a mondatot rövid hatásszünet után.
Tárgy: Re: Sétáló utca, egyéb utcák 2019-03-04, 01:31
Alapvetően elég sötét lenne így a fák között, talán csak a decemberi hónak köszönhető némi fényvisszaverődés, na meg a mécseseknek, amik most nem a hold hideg kék fényével, hanem sárgás meleg fénnyel világítják be az utat. Október, november körül kerültem a növényrezervátumba. És azóta lényegében mikor nem az egyetemet csinálom, akkor ott dolgozok. Részmunkaidős állás az Aranyvarjú helyett. A pillanat után eltűnődöm azon amit mond. - Voltaképp nincs akadálya, hogy valamelyik nap velem tarts. Vagy többre is. - vetem fel és hasonlóan felvillanyozódok a gondolatra, hogy Timmel még adott is lenne össze dolgozni! Villantok is felé egy lelkes mosolyt, ami már lényegében meginvitálás, hogy persze jöjjön! Tanulhatok is tőle bőven egy ilyen közös munka során, ami csak plusz öröm. - Vannak páran a gondozók közül, akik most, hogy ez az "invázió" állapot van, kisátoroztak megfigyelő pontokra. Ezt igazából mi is megtehetjük. Akadt néhány hamukusza is a melegházak fűtőrendszerénél és kis híján az egészet majdnem leégették. - nos igen, be kell látnom, hogy Tim határozottan sokat tudna segíteni! A varázslények ilyen mennyiségű felbukkanása, főleg hogy ennyiféle bukkant fel közel egy időben, rekord idő alatt talán pont, hogy valami fontos dologra is utalhat, amit egyszerű varázshasználó emberek észre sem vesznek. Szomorú, hogy a specialistákkal az a benyomásom; egy taliga majom többre menne náluk. Tim viszont egy minden szempontból humanoid, ugyanakkor varázslény. Akár ösztönösen is ráérezhet az események miértjére. A foglaló megtételére biccentek egy mosollyal. Akkor bizony meg lesz ejtve. Az utolsókra kicsit felhúzom a vállaimat. - Hmh.. jah. Bíztató.~ azért kicsit magasabbra csúszik a hangom mint tervezem, még ha ugyanúgy halk és nyugodt maradt is. Nyelek egyet és megpróbálom elképzelni a helyzetet... Azért kíváncsi leszek, Tim anyja mit fog ahhoz szólni, hogy a fia ez alkalommal keverte az üzlettel a magánéletet... Persze... Lehet minden simán fog menni és nem lesz tényleg semmi gond. Azért ki is ül az arcomra ami odabent lezajlik. - Inkább izgulok. De azt legalább nagyon.~
Tárgy: Re: Sétáló utca, egyéb utcák 2019-03-03, 22:03
Tim & Cody
[You must be registered and logged in to see this image.] És meg is várja szépen a választ, mintha addig nem is akarna továbbmenni, de szerencsére egészen hamar rávágja. Helyes, helyes. És bár nem jutottak el még olyan nagyon messzire, és Tim nem az a kifejezetten kisajátító típus, de tény és való, hogy inkább alfa karaktere van a srácnak, max egy bétával még megelégszik, de a hierarchián lejjebb nem igen mozdul szívesen. Bár falkavezér sosem volt, ez tény és való, és elég apró volt ahhoz, amíg falkában élt, hogy ne legyen nagyon az élen, jelleme akkor is korán kiderült. Nem szívesen hódol be másoknak, keresi a lehetőséget és az üzletet, nem harccal szerezve meg stabil helyét alapvetően. Diplomáciai érzéke ennél nagyobb, hát még az üzleti.. Cody mesélésére pedig egészen izgalomba jön, mindig is szerette ezeket a furcsa, különös lényeket, így szívesen hall róluk a fiú tolmácsolásában is. Szeretne később is ezzel foglalkozni, sárkányokat is szívesen tartana és szelídítene, vagy kereskedne velük. Ezt még nem döntötte el. De a Bestiamester szak felé kezdett el húzni az utóbbi időszakban. - Egyszer igazán elvihetnél oda, lehet, hogy hasznomat vennétek. Kiszagolhatnám, mi van ott. - lelkesedik egy kissé, bár sejti, hogy ez közel esélytelen, és hirtelen nem is tudja pontosan, Cody mikor fog visszamenni, vagy csak a nyári, átmeneti gyakorlata volt ott. Amikor pedig azt a bizonyos pillanatot kitartják, majd a büntetés kerül szóba, akkor Tim arcára sármos, kihívó félmosoly költözik be. - De, kifejezetten a büntetéseden gondolkoztam.. de ahhoz itt túl forgalmas.. - és ez is egy olyan Tim kijelentései közül, amiről nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy fenyegetés, vagy valamiféle erotikus felhangja van. Talán mindkettő. Talán egyik sem. De tény, hogy a srác ezt a helyzetet kifejezetten élvezi, és az is igaz hogy ő sem olyan, aki szívesen enyeleg a másikkal a nyílt utcán. Egyszerűen nem szereti a nyilvános flörtölés ilyen részeit. A kezét azonban nem húzza el és kézen fogva, kényelmes léptekkel sétál, andalog a sráccal. - Tegyük le a foglalót. - biccent határozottan, és nem zavarja, hogy Cody szerez neki egy lakást. Az ő fejében egyszerű cseréről, üzletről van szó, meg szívességről, amik jól kombinálhatóak. Majd megtesz érte valami mást. Közben pedig bizony rátérnek a romantikusabb részére az útnak, az apró mécsesekkel. - Semleges? Ez azért annyira jónak sem mondható. De legalább nem fog rád támadni a vacsora közben, biztató. - biccent határozottan, aztán sejtelmesen villannak meg a szemei. - Még nem. De ami késik, nem múlik. Ne aggódj.
Tárgy: Re: Sétáló utca, egyéb utcák 2019-02-24, 21:13
Játszva szemet forgatok, mintha olyan nehezemre esne eldönteni, hogy tényleg csak a Farsangi bálon, vagy azért máskor is esélyt adok ilyesmire. - Hmm... - évődve megkocogtatom mutató ujjammal formás állam - nem is tudom.. Talán szóba jöhet máskor is.~ mondom végül, nem igazán kéretve magamat tovább, sőt kissé talán túl könnyedén vágom rá, jelezvén, azért vannak bizonyos helyzetek, amikor nagyon is élvezem, hogy valaki kisajátít. És ha ez a valaki történetesen egy olyan személy akit még szeretek is, akkor az duplán jó. Ezeket a helyzeteket értelmezésben szűkítse mindenki a hálószoba falai közé... Vagy bármilyen köztéri, természeti helyre, amiben van némi kihívás, izgalom, vagy kockázat (nem egészségügyi).. A közelebb hajlásra érdeklődő kutyaszemekkel pillantok Timre, amolyan "akkor most kapok kekszet?" fejjel. Arra a harapásra szusszanva nyelek egyet... Aztán... mintha mi sem történt volna. - Mm.. Például a Japán kert tavában össze találkoztam egy kappa családdal.. Kissé ijesztő volt. A bambusz ligetet ellepték a szárnyas kígyók és akkora Billywig kasokat találtunk a kaucsuk pálcafákon, pár nap leforgása alatt, mint te vagy én. - mesélem neki, miféle izgalmakkal találkozni ott. - A szirti rózsáknál... úgy negyven méter magasságban nyílnak ezek a növények, olyan karomnyomokat találtunk amit még nem sikerült azonosítani, de az biztos, hogy jól mászik sziklát. - össze gondolom mivel akadtunk össze a gigarezervátum területén. - Ja igen, és az őstölgyesbe bevette magát valami, vagy valamik, amiről megint nem sikerült még megállapítani, hogy micsoda, de az biztos, hogy valami értelemmel bíró élőlény. Legalábbis a "szakértők" ezt mondták. Engem mint mezei növénygondozót nem engedtek oda. - osztom meg vele az infókat. Hiszen nem kifejezetten titok, elvileg a Prófétában is bármikor megjelenhet. - Ha engem kérdezel, olyan mintha vándorolnának, vagy menekülnének, és új területeket keresnének. Csak... fogalmam sincs hogy mi lehet valójában a háttérben. - haladunk tova, vállon illetem, a kis szívózásom persze megteszi a hatását és mikor kitartva a pillanatot azon mérlegel most vagy az erdőben törjön ketté mint egy darab ropit, félig kihívóan félig játékos jókedéllyel nézek rá. Nem azért, mert kételkednék benne, hogy nem képes megtenni, egyszerűen a bizalom miatt amit megszavaztam neki. - Most azon gondolkozol hogyan büntess meg? - kérdem végül mérsékelten komolyan, nem nem bírom befogni a lepénylesőmet. De azért nyelek egyet, ha nagyon csúnyán néz már rám. Meg el is engedem és hagyom ellebegni, mikor látom, hogy vette a lapot. Ennyi faszméregetés egymás közt nekünk is kell. Bár Tim nem tudom mennyire örül, hogy teljesen egyenrangú félként kezelem magunkat, holott bizonyos szempontokat figyelembe véve kettőnk közül ő az alfa. Vagy mi. Ujjaim az ujjai közé csúsznak. És a mellkasomat elönti egy egyszerű kellem mikor nem húzódik el. Már nem vagyunk annyira forgalmas részen és ez az a pont amit még megengedek magamnak nyilvánosan, meg mondjuk az ölelést, kisebb gesztusokat. A többi a kettőnk dolga. Büszke buzi vagyok kéremszépen. Ennyi jár nekünk.~ A házikóra felderülök. - Ó ez remek! És szeretnél még nézelődni, vagy tegyük meg a foglalót még a napokban? - kérdem szemérmetlenül, de pusztán egyszerű jó szándékkal. Ahogy Jade-éknek is segítettem, ugyanazt miért ne tehetném meg a páromért? - Szívesen megyek. Régen nem nagyon volt szokás a birtokon, legalábbis nem a normál emberek által ismert fogalmak szerint. - szusszantok, minden sajnálat, vagy világfájdalomtól mentes a kijelentésem. Ezen nincs mit szépíteni, se kiakadni. - Örömmel fogadom a meghívást! Majd viszek én is valami finomat. És igen, egészen semleges volt a viszonyulás mikor elköszöntem tőle. Értelemszerűen te érdekelted... Ömm.. - mondjuk itt elgondolkozom egy pillanatra és Timre nézek - Arról amúgy tud, hogy mi együtt vagyunk? - közben persze rátérhettünk a mécsesekkel, kicsi függő lámpásokkal jelzett, döngölt földes fák közé vezető útra.
