Sétáló utca, egyéb utcák

Vicces mennyi mindent tud jelenteni az a két három év. Ugyanakkor sehol nem szerepel az, hogy ebből bármelyiküknek hátránya származna, vagy kifejezetten szembe tűnő lenne némi generációs különbség.
Szórakozottan nézek rá, tekintetemet megüli némi vággyal telt rózsaszín köd féleség, amivel igen gyakran találkozhat nálam és amihez rendszerint egy játékos mosoly is társul.
- A Farsangi Bálon a tiéd vagyok. Mit szólsz?~ vetem fel ha már így alakult a Karácsonyi Bál. - Amúgy most nem tudom miféle vándorlás van a varázslények körében, de az egész Növényrezervátumban lassan territóriumi harcok folynak..- jegyzem meg mintegy félig mellékesen. Nyújtózom egyet, továbbá az útra figyelek.
Az ajándékozás egyszerűen, könnyeden és örömtelien esik meg, kellően spontán.
Már most imádom azt a mozsarat! Pont nem rég keresgéltem hasonló holmit. Vállon csókolom csak így menet közben szeretve, aztán felvetem, van-e kedve valamerre irányba állni. És van!
A teliholdas megjegyzésére csak legyintek.
- Majd kéznél tartom a kedvenc rágócsontod. Khm!... - nem minden alkalommal, de most kicsúszott. Néha szívom kicsit a vérét(hahamégjóhogynemvagyokvámpír) valahányszor azzal jön, hogy félek-e vele kettesben kódorogni. Neki is mondtam már, hogy a kapcsolatot és minden egyéb érzelmi kötődést kihagynék kettőnk ismeretéből, ha bármilyen formában testet öltene a félelem felé, az miatt aki.
Kezemet a kezébe csúsztatom, ujjaimat az ujjai közé. Szeretem a kezeit. Is...
- És döntöttél már lakás ügyben? Találtál olyat amit el tudsz képzelni új otthonnak?~ kérdem mikor kijjebb érünk már és az erdei utak felé vesszük az irányt. Még arról sem nagyon esett szó, hogy a Karácsonyt úgy egyébként hogyan töltenénk. Mindenképpen hagynék időt az édesanyjával kettesben is.

Ó valóban bizony!
Eddigi együtt töltött idejük alatt, igyekezett vissza fognia magát, nem letarolni Timet az időnként, vagy épp mindig túlfűtött lényével, de valószínűleg hamar rá jöhetett, hogy tudják úgy minőségben tölteni az idejüket, hogy közben megismerjék a másikat, az más kérdés ki mennyire engedte ezt az elmúlt idő alatt.... mindenesetre, esélyesen nem két rózsaszín ködben tobzódó baknyúlként viselkednek. Cody számára pedig nyilvánvalóvá lett, hogy bárminek a visszafogása, leginkább a farkáé mondjuk ki, egyszerűen köddé vált. Megszűnt hiányt képezni, pusztán a minőségi időnek köszönhetően.
Nem iszik (annyit), főleg hobbiból, legfeljebb ha olyan társasággal van ahol ez jól eshet, nem kurvázik és nem fekszik mindenki alá... Mondjuk szép lenne ebből sportot űznie úgy, hogy közben egy kialakulóban lévő kapcsolatot szeretne mélyíteni. Egy szó mint száz! Jót tett ez az egész a srácnak. És csak reméli, hogy a másik is hasonlóan érez.
Veszi a lapot a prefektusos megjegyzésnél és csak szeretve, szelíden, a legnagyobb természetességgel, minden különösebb zavar, vagy túlzott feltűnés nélkül megpaskolja Tim hátsóját.
- Hát persze, hogy beérem veled is!~ némi vigyor kerül a fejére. Aztán kicsit elkomolyodik. - Azért remélem nem unatkoztál nagyon. - inkább talán kérdés mint egyéb és nem, nem legilimentor, csak empatikus. Máskor meg szociálisan analfabéta, szóval végül is jó kombó egy személyen belül... Vajon miért a borzos házat kapta?
Csak reméli, hogy Timnek tetszeni fog a karkötő, és bár a rúnákat így ránézésből nem biztos, hogy meg tudja fejteni, Codynak gondja volt rá, hogy tényleg legyen benne némi kihívás, fejtörő. De azt végül is megállapíthatja, hogy ártó nincs benne.
- Egy kicsit alkimistáskodtam. Vasmeteorit lett átalakítva, meg megformálva és igen, a rúnákat is én véstem bele. - közlöm szeretve. Ha megszimatolja, maga is érezheti, hogy nem szagtalan mint az ezüst, hanem ott van az a jellegzetes halvány vas/acél szag. Az ébenfába ivódott lenolaj édes illata és a frissen kikeszitett, még tulajdonosa "szagát" fel nem vett bőr illata. Valószínűleg, ez csak neki ennyire mintagazdag.
Nos igen... ha nem gyógyító lettem volna, akkor egy utazó alkimistaként tengetném a napjaimat. Bár mivel a gyógyító képességem egyre erősebb, lassan nincs szükségem a szakmai tudásomra. Ettől függetlenül, még mindig jól fog jönni, ha forradalmasítani akarom a mugli és varázs módszereket. Illetve kérvényt már adtam le, hogy felvehessem másodlagos tárgynak az alkímiát. Egyenlőre még választ azonban nem kaptam.
Mikor ő is átadja az ajándékot, nos bevallom sok mindenre gondoltam, csak arra nem amit kaptam. Megilletődötten pislogok az elém táruló tárgyra és az arcomon látszik a meghatottság. Hüvelykujjammal megsimítom a faragott címert, nem jutok szóhoz, csak egy pár pillanattal később. - Ez gyönyörű! Jó szolgálatot fog tenni!~ Köszönöm. - hirtelen nem gondolok rosszra annak nyomán hogy "szerezte". Hirtelen fel sem merül bennem, hogy ez a szócska mit takarhat, mi lehet mögötte. Ma este, egyenlőre még minden ártatlan marad számomra. Gondosan teszem el a táskámba a mozsarat. - Ez remek! Az pedig, hogy öntisztító kifejezetten hasznos. A keveredés, kioldódás veszélyét nagyban kizárja..! - kezdek bele lelkesen aztán hamar leállítom magamat mielőtt reakció anekdotákba kezdenék neki meg félresikerült kísérletek egyébként halál unalmas sztorijába ahol az egyetlen izgalom a kémiai reakciók és a vissza maradt anyagok kapcsolódása. Csak beharapott szájjal bazsajgok.
- Van kedved korcsolyázni? Vagy beülni valahova?~ vetem fel. - Vagy sétálni egy nagyobbat az erdő felé akár? - majd miután esetlegesen meguntuk a sétáló utcák éltét. Most még az erdőben sincs seggsötét mint általában. Néhány út mentén apró pilácsokat, mécseseket helyeztek el néhány méterenként. Én meg nem vagyok egy szívbajos fajta.

Nos igen, még mindig gyógynövény illata van a srácnak, elég könnyű lenne bárkinek is nyomon követnie, akinek kicsit is jobb a szaglása.
És sok minden ellenére nem ivódott belé egy erőteljes paranoia se üldözési mánia sem. Timet várta, Timet kapta. Bár azért ha egy tetőről vetette volna a nyakába magát, (aminél esélyes, hogy pofára esett volna) vagy berántja a sikátorba, lehet jobban meglepődik és talán védekezőbben áll fel míg nem realizálja kivel van dolga.
De ez így jól jött ki.
- Ó kérlek, ha nem tennéd is előre ásnám magamat abban a sorban!~ a mosolya még mindig kidögleszt... Elveszek magam is abban az ölelésben, kaphat egy apró csókot a nyakába, és jólesően inhalálunk a másik illatából, hőjéből. Engem személy szerint nem érdekel az, hogy egy forgalmas sétáló utca közepén vagyunk. A Roxfort óta egyszer sem éreztem, hogy kifejezetten el kellene rejtenem magamat, vagy bárkit aki hozzám kapcsolódott/kapcsolódik. A pillanat tovább megy és mi is.
- Arra a prefektusos incidensre azért kíváncsi lettem volna! De szép is volt mikor még engem is prefektusok hajkurásztak. - játékos álmodozással mondom ki, mintha aaaannyira régen lett volna és egy vén szarházi lennék. De azért a "Bezzeg az én időmben"t már nem sütöm el, csak magam alatt vágnám a fát azt hiszem.
A kérdésére bólintok. - Igen, most kihagytam a bált. Sokáig dolgoztam. Utána meg.. vissza mentem ezért, mert lelkesedésemben otthon hagytam. - ezzel elő szedek egy lapos viszonylag kisebb díszdobozt, minden különösebb sallang nélkül. Nos ahhoz biztosan túl nagy hogy gyűrű legyen benne, babacipőnek meg túl lapos.. szóval rejtély mi lehet benne!
De Tim amint kinyitja fény derülhet rá. Egy karkötőt rejt a doboz, egy acél- ébenfa-bőr kombinációját ötvöző alapvetően letisztult formavilágú elegáns mégis egyszerű karkötőt. Semmi kifejezett giccs. Ha jobban megnézi azt felfedezheti, hogy a belső oldalán rúnák vannak.
- Gondoltam viszek bele egy kis játékot és rád bízom a megfejtésüket. - mondom, miután esetlegesen kivette és szemügyre vette.

Tim pont azon a határon belül érkezik, mikor még nem kerekedek fel és jobb is így, lehet elkerültük volna másképp egymást.
Épp egy friss kürtöskalácson rágódom mikor is le leszek vadászva. Igaz azt hiszem az egyik leggyengédebb módon. Bár azért pillanatra megilletődök mikor mögöttem terem, a lélegzete nyomán átfut a borzongás és mikor meghallom a hangját még hátra is dőlök kicsit a mellkasának. Nem nem az elaléltságtól, csak simán jól esett.
- Tulajdonképpen a kis Jézust a fa alatt... bár ezúttal passzolnám a szülés levezetését.~ A hangom félúton megbicsaklik, bármennyire is lazára, ökörködősre akarom venni, de csak mert épp nagyon jól esik a közelsége. Aztán kibújok a kezei közül és szembe fordulva vele, mikor meglátom elegánsban egy kacér mosoly kúszik a fejemre. - Ó. Te. Jó. Ég! - elismerően füttyentek egy aprót. - Jól nézel ki. - legeltetem a szemeimet rajta még egy pillanatig, aztán egy barátinál valamivel közvetlenebb ölelésre vonom. Eleresztve pedig úgy állapodok meg, hogy széttárt kezeim mindkét irányába egy egy sétáló utca folytatódjon. - Merre?
Miután lőttünk egy irányt és el is indultunk egyrészt megkínálom a kürtöskalácsból, amit valami csoda folytán nem ejtettem el, másfelől máris kérdezek. - Na mesélj, milyen volt a bál és hogy sikerült megszöknöd? ~

Karácsony előtt vagyunk pár nappal. Ezzel együtt a karácsonyi szünet előtt is egyben. Nekem fix a lakásom November közepe óta, ahogy az állásom is a Növény rezervátumban.
A szünet előtti vizsgáimon, iskolai feladataimon túl vagyok. Szünet után jön a következő mérkőzés. Jede-éknek azóta is aktív része vagyok az életüknek. A kicsik gyönyörűen cseperednek. Valamivel gyorsabban is mint kellene, de nagyon szépek és rendes gyerkőcök. Roppant... intelligensek. És még bőven nincsenek egy évesek. Mi lesz itt később..?

Szeptember óta valami megváltozott. Megérett bennem, hogy a szüleimet ki kell ugrasztani a rejtekükről, épp ezért a néhai birtok romjai alól-közül elő ástam a könyvtárunk megmaradt darabjait. Bár nem meglepő módon majdhogy nem az egész sértetlen volt. Varázslattal védett és tartósított ősi könyvekről van szó. Ősi és sötét könyvekről nem mellékesen. Az egykori üvegházban a főépület mellett tizenkét éves elburjánzást találtam. És legnagyobb megdöbbenésemre, azok a birtokon ragadt, a romjaihoz is hozzá láncolódott kísértetek, akiktől annak idején rettegve menekültem, vagy gyomorgörccsel és nonstop paranoiával viseltettem irántuk kölyökként, mert nem egyszer törtek az életemre most... hagytak belépni az ősi erődítmény maradványaiba. Tény, hogy megesküdtem nekik, mielőtt beléptem, hogy megtisztítom a birtokot, ha addig élek is és a szüleimet sem nézem tovább tétlenül. Ehhez azonban tudásra van szükségem.
A lehető legsokrétűbb tudásra, ami rendelkezésemre állhat. A Martimorok egykori könyvtárának tudására. Amiből annak idején tanítani akartak. Amiből Nox is táplálkozott. És sokan mások.
Akkoriban megtagadtam ezt a tudást. Most azonban szó se róla, hogy sötét utakra lépnék, egyszerűen tudnom kell mivel kerülök szembe, ha elébük akarok állni...

Ez az ismeretbővítés azóta is tart, bár mondjuk most novemberben hanyagoltam a dolgot és fontosabb dolgokkal foglalkoztam. Többek között, felajánlottam Timnek, hogy decemberben a nevére iratok egy lakást, ott ahol szeretné, olyan paraméterekkel ahogy szeretné, hogy mire karácsonyra  kiengedik az édesanyját, ne valami homeless közösségi melegedőbe kelljen tölteniük ezt az időt és ne a nulláról kelljen kezdeniük, hanem egy biztonságos fészekben. Megtehetem, szívesen támogatom a srácot. Eléggé a szívemhez nőtt. Most hogy rá gondolok is elönt egy kellemes melegség. Hagytam neki gondolkodási időt, mostanra viszont úgy érzem én jobban izgulok mint ő! Mondjuk ezen nem lepődnék meg, mindig is hajlamos voltam túlpörögni.

Szóval jelenleg karácsony előtt vagyunk valamivel, a szívem tele élettel és kellemes zsongással. A Karácsonyi Bálnak vége, korán volt a kapuzárás és mára már főleg inkább a kicsiknek újdonság és nagy élmény. Bár el kell ismerni az ünnepi kosztért még mindig jár a keksz a manóknak!
Minden kivilágítva, mindenhonnan ömlik a frissen sült ételek illatának kavalkádja, a forralt bor, és hasonló téli italcsodák. Noha amióta Tim képbe került a Varjú meg ki az életemből, kifejezetten nincs igényem a sárga földig hoppanálni magamat két árok között!

Az egyik sétáló utcában várom, kicsit odébb a főtér korcsolyázó, mulatozó zsibongásától zajos részétől. Bár itt is bőven vannak emberek meg mindenféle alakok, nem nagyon zavartatom magamat. Egy egyszerű kapucnis pulcsi meg egy bőrdzseki van rajtam, Hugrás sálammal. Világos farmer, és szokásos tornacsukám. Igen a tél kellős közepén is. Most nem zavar, nem fázom. A bálról élmény lehet a tanároknak össze vadászniuk a diákokat a rózsa kertből a párocskákat meg úgy innen-onnan-mindenhonnan... Elképzelhető, hogy lesz aki kisiklik az ujjaik közül. Bár ha Tim nem érkezik meg úgy huzamosabban, akkor bizony számolnia kell vele, hogy rárontok, ha épp mosdóban van akkor ott, ha a pöckét hegyezi, akkor közben. Persze, már csak azért is, hogy érezze a törődést... Szükségletei közben is.~ Mindezt persze játszi' könnyed hangvétellel és a legnagyobb természetességgel. Elvégre ha az elején kimondatta velem amit, nehogy már tabuk maradjanak.
Jó részben költői túlzok, meg nagy a pofám de van benne igazság.
Képemen folytonosan jelen lévő derűvel és jókedvvel várom hát szeretett lényét!~