2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Itt készítik a manók a Nagyteremben elfogyasztható ételeket. A diákok számára nem teljesen szabad a bejárás, de sokan azért mégis besettenkednek ide gyakorta egy kis nassolnivalóért, amihez persze érdemes jó viszonyt ápolni a manókkal.
Egyre jobban kezdek felébredni, és a kezdeti zavart, hogy nem tudom, hol vagyok, hogyan kerültem ide, felváltja a mosolygás, az örökös mosolygás, amelyet a lány az ajkaimra csal. Mindenhez hozzáfűz valamit, ezért érdemes megjegyeznem, hogy nála nincsenek költői kérdések, kapásból rávágja, ami az eszébe jut. Ez valahol bájos tulajdonság, mert sosem áll meg a beszélgetés. Ha netán unnám magamat, biztosan őt kell megkeresnem, ha mást nem figyelemelterelésként, de egyébként is biztosan lenne véleménye, bármivel is bombáznám. El is veszítem szép lassan a fonalat, miközben tápászkodom fel, hogy hol is tartottunk. - Hogy mi? Mármint tökös? Neem, a legtöbb egyszínű, vagy valami egyszerű mintás. A mesefigurákból már kinőttem. És úgy látom egyedül vagyok ezzel. – Húzom egy kicsit az agyát, hiszen látom, hogy a kapásból rávágott mondatokkal végül csak sikerült belezavarodnia a mondandójába, ezt pedig muszáj vastagon aláhúznom egy kis rájátszással. Végülis nem vagyunk ellenségek, sőt háztársakként én osztom is azt, hogy jóban kéne lennünk. Mintha ő lenne zavarban attól, hogy csak így rámtalált, és a csacsogással akarná elterelni, hogy ő maga tudatosan van itt éjszaka. Legalábbis feltételezem, hogy még éjszaka van, mert rajtunk kívül nem jár itt senki, és ő pizsamában van. - Ne láss bele anyakomplexust, de még az anyám sem csinált nekem. Csinálj. Kérlek. – Nem akarom magamat kiszolgáltatni, de fura módon jól esik a törődés. A véla dolgot sikerült megoldanom, az ékszer immár hatékonyan működik, de nehéz elfogadhatnom magammal azt a tényt, hogy bár pályát sikerült módosítanom, és akár auror is lehetek, de mindaz, ami a múltamban történt, a külsőmet illetően jó nagy átverés. Talán valóban meg tudtam fogni másokat azzal, ahogyan kinézek, és viselkedek, de ezt nem mind zsebelhettem be igazságosan, hiszen a vérem tesz ilyenné. Szerencsére Frida már nem kell, hogy bedőljön, mert a varázslat immár szinte teljesen le van blokkolva. És egyszer talán túlleszek azon, ami történt. – Nem éppen.. Úgy fest az elmúlt napokban úgy kimerültem, hogy csoda, hogy nem előbb kezdtem alvajárni. Sok tekintetben változott meg manapság minden, viccesnek éppen nem mondanám. De olyan vidám lányt, mint te, nem traktálnék háborús esetekkel. Inkább amíg előkészülsz, szívesen hallgatlak, úgy látom te vagy a nagy mesélő. Mi jót tanulsz itt? – Kényelmesen elhelyezkedek az egyik széken, várva, hogy készüljön az a szendvics. Vajon megpiritja a bacont, vagy nyersen teszi a szendvicsbe?
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem zavartatnám magam akkor sem, hogyha hallanám a gondolatait. Én nem az a fajta lány vagyok, akit bánt az, hogyha cukinak találják, sőt. Igazság szerint Ericát sokkal jobban bosszantotta, hogy "csak egy kis cuki lányzó"-nak titulálták az öcsénk barátai. Pedig igazság szerint én úgy gondolom mind a mai napig, hogy azzal járt a legjobban. Addig volt minden szép és jó, amíg nem látták meg benne az éledező nőt. - Én ugyan nem! Szívemre szorítom szabad kezem - még jó, hogy nem azt, amiben a pite van, mertg akkor nem elég, hogy pizsiben lennék, de még mocskos, maszatos pizsiben is, ami a maxigáz kategóriában aranyérmes lenne, az már száz százalékosan biztos - és tettetem a felháborodottságomat. Még a szemöldökömet is összeráncolom, ajkaimat kissé O alakúra csücsörítem és úgy nézek Gerardra, mint egy ma született - megsértettnek megjátszott - bárány. - Hát tennék én olyat? Komolyan úgy ismersz, mint aki csak úgy forgatja a szavakat kifelé meg befelé minden szégyenérzet nélkül? Mozdulatsort váltva úgy teszek, mint aki elmorzsol egy könnycseppet, majd a végén nem bírom, s kibuggyan belőlem egy kacagás. - Dehogy kéne! Jobb, hogyha inkább a pizsim szóba sem kerül. Bár mondjuk jobb, hogy ez van rajtam, a teddimacis hálóingemben jobban égetném magam. Utóbbi csak egy vicc, nincs egy darab hálóingem sem, mert utálom őket. De ez neki nem kell tudni, s inkább én égessem magam, mint engem égessenek. Na meg zavarf ellen legjobb orvosság a fecserészés. - Miért, neked talán csak tökös pizsamáid vannak? Kérdésemmel együttes időben ér el a felismerés, hogy most aztán mégis milyen rettenetesen belekeveredtem ebbe, mint majom abba a bizonyos házicérnába. Krákogva próbálok szépíteni. - Mármint Halloween tökös. Vagy sütőtökös. Izé.. nem úgy értem, hogy tökös. Mert nyilván minden pizsamád tökös, amit felveszel, hiszen srác vagy. Szóval na.. érted! Legszívesebben a fejembe húznék egy süveget, hogy elhamvadjak alatta, miközben belefulladok az anyagába. Az addig rendben van, hogy gyakran hordok össze marhaságokat, de ez most még tőlem is öt csillagos volt. A rosszabbik értelemben. Ki is rajzolódik arcomra a vörösség tőle. - Gerry, rendben. Mondanám rá frappánsan, hogy te pedig nyugodtan szólíts Fridának, de megtetted, szóval legfeljebb a Rykát tudnám felajánlani, de azt meg annyira nem szeretem. Bár a Gerryhez nagyon jól menne, mint egy szóláncban. Gerry - Ryka. Illenek egymáshoz. Mármint.. Homlokomra csapok, hevesen megrázom a fejem. - Nem úgy értettem! És nem, nem akarom elmagyarázni jelenleg, hogy hogy van az a nem úgy. Illeni egy fiúhoz. Én? Ugyan már! Nem szoktam ezt ecsetelni, sőt, gondolni se rá. Szóval én tényleg nem értettem úgy, hiába is hangzott megint elég áthallásosan. - Eredetileg csak egy kis édességre gondoltam, de társaságban valami egyebet is el tudok képzelni. Esetleg egy baconös szendvics tojással és sajttal? Fura az ízlésem, de ezt talán nem tudja még rólam. Igazából senki se tudja. Nem nagyon szoktam az éjszakai portyáimat mással is megosztani. - Csináljak neked? Ajánlom fel, miközben megindulok a már jól ismert lelőhelyek felé. - Egyébként gyakran kötsz ki a Roxfort különböző pontjain úgy, hogy nem tudod merre vagy arccal előre? Biztos lehetnek belőle vicces sztorijaid. Esetleg.. mesélsz? Rámosolygok kedvesen. Attól eltekintve, hogy halálra égettem magam - és sejtésem szerint fogom is még - kezdek örülni annak, hogy nem vagyok egyedül. Kedvemre való Gerry társasága most.
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Ahogyan öntudatra ébredek, mint valami elfuserált mesterséges intelligencia, rájövök, hogy bizony nem ott vagyok, ahol lennem kéne, de még csak nem is az anyámmal beszélek. Ez utóbbi legalább szerencsés helyzet. Több szempontból is. A sors marketingesei gondoltak rám, és legalább az esztétkai élmény csúcs, a fiatal kiscsaj a csinosabbik felébe sorolható lány ismerőseimnek, azon felül, hogy hozzám képest rémesen fiatal. Korábban ha valaki három-négy évvel alattam járt, lazán egy korosztálynak mondtam magamat, ám Daphne feltűnése óta valahogy a harcminchoz közelihez lövöm be a női érettséget, így amolyan kislánynak kalibrálom be Fridát. Elnevetem magamat, ahogyan eljátssza az anyámat, persze a közelében sem jár, hiszen itt maxon van a cukiságfaktor, anya pedig.. mit ne mondjak, még életében nem kezelt úgy igazán a fiaként sem. Még a semlegestől is nagyon messze áll a stílusa. - Nem úgy.. értem. Állandóan kiforgatod a szavaim.. – Jegyzem meg sértődöttséget imitálva, na nem mintha sokat beszélgettünk volna, s az ajkaim tövében is mosoly bújkál. Igen, amennyire emlékszem, Frida olyan lány, akivel McGalagony beszédei alatt unatkozva bokán lehet rugdosni egymást, és effélék. - A teknősmintás pizsamán? Dehogy. Kéne? – Ezzel talán affelé is elviszem a beszélgetést, hogy egy jó ideig volt egy hírem, hogy sorban állnak a lányok a hálószobám előtt, igaz, nem olyan srác voltam, aki csak úgy megbántott másokat. Szerettem amolyan testi-lelki problémamegoldó lenni, s gyakorlatilag kivétel nélkül harag nélkül váltunk el a lányokkal. Nem egy pizsamát láttam már, bár igaz, a többségük inkább a hálóinget, babydollt részesítette előnyben, de a teknősös pizsamával sincsen egy szál gond se. - Gerard. De jó lesz a Gerry is. – Azt azért nem mondom, hogy hívj ahogy akarsz, mert ezt eljátszottam annak idején Sadie-nél, aki mocskosabbnál mocskosabb jelzőkkel illetett, főleg a hátsómat illetően, és hát nem gyenge, amikor egy pasi érzi úgy, hogy egy darab hús. Szólítson csak a nevemen, az a biztos. No persze a rosszlányokat úgyse lehet kioktatni, vagy irányítani. - Nem túl jó ómen az éjszaka közepén felébredni, mert beindul az anyagcsere, úgyhogy.. kénytelen leszek. Már nem úgy értem, hogy baj, hogy veled, csak mittudomén megüli a gyomromat. Mit ennél? – Tápászkodom fel, megoldva kicsit az ingemet, már felesleges elegánsnak lennem, úgyse megyek sehova, Frida meg kislány, őt nem kell lenyűgöznöm. Amíg ébredezek, hátha kitalálja hogy mit merre. Legalábbis mit adna nekem, hiszen ő már biztosan kitalálta a saját menüjét.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Anya? Felszalad a szemöldököm megdöbbenésemben. Ösztönösen kezdek el kutatni tekintetemmel egy jól kisikált lábas irányába, hogy hátha tükröződöm benne. Fél kézzel a hajamhoz nyúlok, s megnyugodva tapasztalom, hogy nincsenek benne a csavarók. Azokkal aztán tényleg olyan vagyok, mint valakinek az öreganyja, de így feltételezhetően nem komolyságból illetett Gerard az anya jelzővel. Kínos lenne, ha úgy néznék ki, mint valakinek az anyja. Majd egyszer persze szívesen lennék az, de nem ennyi idősen és nem egy nálam idősebb srácnak. Sej, ha éhes vagyok, akkor még nagyobb zagyvaságokat gondolok össze meg vissza, mint amúgy! - Jól van, kisfiam. De csak ötöt! Komolyságot eröltetek a hangomba, s elfojtom a feltörni kívánó kuncogást. Kíváncsi vagyok mi lesz ennek a jelenetnek a vége. Olyannyira, hogy még a pitébe is elfelejtek beleharapni, s fel sem tűnik mennyire nem érdekel épp az étel. Találtam annál izgalmasabbat is a konyhában. A kérdést hallva nem bírom, muszáj vagyok felnevetni. Eddig tartott a kényszeredett komolyság. - Szart remélem, hogy semmit, ugyanis ez a konyha és nem az illemhely. A házimanók kicakkozzák a bőrödet, hogyha összepiszkítod a frissen felsikált padlójukat. Meglep, hogy tudja a nevemet, de nem rossz értelemben. Semmi romantikus jelentőséget nem tulajdonítok neki, de jólesik a figyelmessége. - Akkor.. ömm.. esetleg megdöbbentél? Keresem a megfelelő szót az ijedelem helyére, bár igazság szerint főleg azért beszélek, mert egy kicsit zavarban vagyok. Mégis pizsiben ácsorgok egy fiú előtt éjnek évadján. És hát ez.. ne szépítsük. Kínos. Pláne, amikor zsigerből buktatja le a függőségemet. - Vacsoraidőben tanultam, s hát.. lemaradtam az evésről. - próbálok szépíteni egy kis füllentéssel. Erőnek erejével küzdöm le a kényszert, hogy beleharapjak a pitébe (mit harapjak? Legszívesebben egészben tolnám a gambámba, hátha a nagy falattal el tudom tüntetni saját magamat is). - Gerold, ugye? - próbálok inkább a nevére koncentrálni, amit persze rosszul mondok, de lányos zavaromban az is csoda, hogy a kezdőbetűt eltaláltam. Nekem nincs pasikkal kapcsolatos szuperképességem. Sőt, egyéb se, ahogy a példa mutatja. csak ilyen cikis, mint a stresszevés. - Nem vagy éhes? Ha már így esett, esetleg ehetnénk együtt. Még úgy egy óráig konyhán kívül lesznek a manók. Szerintem ilyenkor zsugáznak valami eldugott seprűtárolóban, vagy tudja a csoda. - elvigyorodok. Oké, zavarban vagyok. De zavar ellen legjobb orvosság a csevegés, attól valahogy mindig feloldódok, hiába hordok össze ostobaságokat.
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Arra ébredek, hogy valaki alaposan oldalba rúg. Legalábbis ez az érzet. Ami már csak azért is furcsa, mert az ágyam (bár kényelmes nagy, kétszemélyes példány), jó ideje nem aludtam együtt senkivel, akivel osztozkodni kéne, ráadásul azok sem vetemednének arra, hogy a bordáim közötti réseket tágítsák. Kiszalad a tüdőmből a levegő, azon kapom magamat, hogy térdelek, és lassan ki kéne nyitni a szememet. - Még öt perc anya.. – Csóválom a fejemet, lehet, hogy otthon vagyok, ahol állandóan rám volt szólva, hogy segítsek hétvégente lemenni vele a piacra, mert aki ugye éjjel legény.. Mondjuk ezt a baromságot sosem értettem. Ha bulizni voltam, miért volna bármi erőm, hogy nappal meg robotolják a házimunkában? Anyám is tudta, hogy ha az éjszakai életet választom, akkor nem fogok koránkelni. De hát a barom elvei.. Mégiscsak sikerül kilesnem a pilláim közül, s észreveszem, hogy egy citromot tartok a kezemben.. Még ha plüssből lenne. De nem, nem az ágyamban vagyok, és valami szöszi beszél hozzám. Hirtelen meg sem hallom, csak a tálcáján tartott tökös pitéket nézem. Lavender ugyan a derelyét szerette ebből a változatból, de az is tökös volt, és automatikusan görcsbe rándul a gyomrom. - Mi a szart.. csinálok itt? – Nyúlok az oldalamhoz, már nem olyan vészes, hiszen csak nekemjött, nem is rúgott meg, csak az álomból kizuhanva éreztem olyan drasztikusnak a karambolt. Megrázom a fejemet, hogy jobban felébredjek, s így már tisztul a kép. A sötét hajú szőke valami kisebb évfolyamba jár, de hozzám hasonlóan griffes. – Nem hoztad, nem ijedtem meg. Ennyire bealudtam volna? Kösz, hogy felébresztettél.. Frida. – Ebben jó vagyok, hogy nagyjából elsőre megjegyzem minden lány nevét, még akkor is, ha sosem beszéltünk, de nekem ez a szuperhős képességem, hogy a lányokról afféle lexikont vezetek az elmémben. – Te viszont..? Stressz-zabálás, vagy mi ez? – A ruhájából ítélve még mindig éjszaka van, és mi másért járna rá a manókészletre?
Zugevő vagyok. Tulajdonképpen ez olyan, mintha egyszer ennék egy nap. Reggeltől-estig. Persze lemozgom, de ettől még nem lesz kevésbé fura, tudom én. Az utóbbi években lettem zug- az állandóanevőből, s nem másért, mint azért, mert annyit hecceltek a folyamatos zabálásommal, hogy meguntam. Senki se szereti azt, hogyha rajta élcelődnek vagy nyelvfenés céltáblája, így kifejlesztettem egy módszert. Ha valaki látja, akkor csak ötször eszek egy nap, betartva a szokásos reggeli-tízórai-ebéd-uzsonna-vacsora pentagrammát (egyszerre amúgy nem eszem nagy adagokat, csak imádok nassolni, rágcsálni), a köztes időkben pedig be-becsusszan egy-egy dugicsoki, keksz, sós vagy édes nassolnivalók. Éjszaka pedig jön az estebéd hadművelet. Na annak aztán szeretem megadnik a módját, a manók örömétől teljesen mentesen. Így, hogy majdnem minden egyes nap idejárok a nyakukra egyik-másik már meg is jegyezte, hogy kivehetném a részem a főzésből is, ha már a dézsmálás ilyen jól megy. Na persze nem nekem mondták, hanem rólam, de mindig van egy-két pletykásabb, akitől visszahallom a dohogást azért. Hiába, nem minden manó csupa vidorság, vannak zsémbelők is szép számmal, ha jól titkolják akkor is. A mai estebédem időpontja jócskán elcsúszott a szokásoshoz képest. Túl hamar nyomott el az álom egy könyv fölött, így nem lefekvés előtt, hanem az első ébredésemkor kordult meg a gyomrom. Anélkül, hogy az órámra pillantottam volna már indultam is meg a konyha felé. Kifakult színű, szivárványmintás pólóban, egy gyorsan fagyhalál ellen magamra kapott farmerdzsekiben (a pongyola kínos lenne, azt nem tartalmazza a ruhatáram) és kockás pizsamanadrágban, zoknitlan lábaimon mamusszal vetem be magam a konyha ajtaján, ahol fókuszom annyira akörül jár, hogy mit egyek még, hogy nem veszem észre elsőre a lomotolót. Akkor sikerül rádöbbenjek, hogy valaki matat a konyhában, amikor majdnem átesem rajta. A bejárat mellett zsákmányolt két szelet tökös pite egyik darabja jobbra a másik pedig balra repül, de az ütközést legalább sikerül kivédenem. - Bocsánat, nem akartam rád hozni a frászt! - mentegetőzöm azonnal kivetítve rá a riadalmamat. Mert ha én majdnem becsináltam a frásztól, akkor nyilván ő is, ez tiszta sor. - Ömm! - megvakarom szőke üstökömet jobb kezemmel. - Elvesztettél valamit? Tudok segíteni? - kérdezem kedvesen. Ha már ilyen faramucin egymásba botlottunk a szó legszorosabb értelmében, akkor ösztönösen előbújik belőlem a segítőkész, udvarias énem, elnyomva azt, amelyik édességre éhezik.[/quote]
|| kiss me hard before you go || ~ summertime sadness ~
Ez nem az én estém, az már biztos. Úgy kezdődött, hogy a sikeresen vettem az akadályokat az auror felvételin, de ez a különbözeti vizsga úgy leszívta az agyamat, hogy úgy véltem, már csak az megy, hogy némi agyatlan iszogatás, aztán egy nagyobbacska szunya. Nem sok fiúbarátom van, legalábbis abból kiindulva, hogy még Lavender előtt milyen életet éltem, inkább a lányokkal kerültem mélyebb ismeretségbe, noha nem az volt az elsődleges cél, hogy ágyba bújjunk, gyakorta megtörtént. Néhány balekot sikerül összegcsődítenem, hátha meg tudnak ünnepelni, és én leszek a központban, de át kéne öltöznöm, mert a professzoraszony pályáján játszósruhában voltam, és mivel olykor bizony hason kellett kúsznom, nem vagyok éppen szalonképes. Addig a többiek megvárnak az udvaron, valaki pedig már el is indul a faluba. Átöltözöm végül egy kényelmesebb, divatatosabb szerelésbe, és a klubhelységben ledobom magamat, hogy legalább szusszanjak egyet, mielőtt még bealszom. Ki tudja, hogy mikor ért utól a buzgóság, mert még arra sem ébredek fel, hogy a manókonyhában térdre ereszkedve alvajárok, s úgy kezdem el a vállam felett kidobálgatni a bent talált dolgokat, mintha válogatnék. Közben csukva a szemem, és a kimerültségtől fel se ébredek.
Egy új élet kezdete ☼ Öltözék ☼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Zugevő vagyok. A bátyám kocsmában volt csapos, így jöhetne onnan is ez a szenvedély, mert sok időt töltöttem nála, de szerencsére erről nincsen szó. Ha arra szoktam volna rá,m amiből ő árusított a legtöbbet, akkor komolyabb gondjaim lennének. Így csak olyan, mintha egyszer ennék egy nap. Reggeltől-estig. Persze lemozgom, de ettől még nem lesz kevésbé fura, tudom én. Az utóbbi években lettem zug- az állandóanevőből, s nem másért, mint azért, mert annyit hecceltek a folyamatos zabálásommal, hogy meguntam. Senki se szereti azt, hogyha rajta élcelődnek vagy nyelvfenés céltáblája, így kifejlesztettem egy módszert. Ha valaki látja, akkor csak ötször eszek egy nap, betartva a szokásos reggeli-tízórai-ebéd-uzsonna-vacsora pentagrammát (egyszerre amúgy nem eszem nagy adagokat, csak imádok nassolni, rágcsálni), a köztes időkben pedig be-becsusszan az irodámban egy-egy dugicsoki, keksz, sós vagy édes nassolnivalók. Éjszaka pedig jön az estebéd hadművelet. Na annak aztán szeretem megadnik a módját, a manók örömétől teljesen mentesen. Így, hogy majdnem minden egyes nap idejárok a nyakukra egyik-másik már meg is jegyezte, hogy kivehetném a részem a főzésből is, ha már a dézsmálás ilyen jól megy. Na persze nem nekem mondták, hanem rólam, de mindig van egy-két pletykásabb, akitől visszahallom a dohogást azért. Hiába, nem minden manó csupa vidorság, vannak zsémbelők is szép számmal, ha jól titkolják akkor is. A mai estebédem időpontja jócskán elcsúszott a szokásoshoz képest. Túl hamar nyomott el az álom egy könyv fölött, így nem lefekvés előtt, hanem az első ébredésemkor kordult meg a gyomrom. Anélkül, hogy az órámra pillantottam volna már indultam is meg a konyha felé. Pólóban, egy gyorsan fagyhalál ellen magamra kapott farmerdzsekiben (a köntös kínos lenne, azt nem tartalmazza a ruhatáram) és kockás pizsamanadrágban, zoknitlan lábaimon mamusszal vetem be magam a konyha ajtaján, ahol fókuszom annyira akörül jár, hogy mit egyek még, hogy nem veszem észre elsőre a lomotolót. Akkor sikerül rádöbbenjek, hogy valaki matat a konyhában, amikor majdnem átesem rajta. A bejárat mellett zsákmányolt két szelet tökös pite egyik darabja jobbra a másik pedig balra repül, de az ütközést legalább sikerül kivédenem. - Bocsánat, nem akartam rád hozni a frászt! - mentegetőzöm azonnal kivetítve rá a riadalmamat. Mert ha én majdnem becsináltam a frásztól, akkor nyilván ő is, ez tiszta sor. - Ömm! - megvakarom üstökömet jobb kezemmel - Elvesztettél valamit? Tudok segíteni? - kérdezem kedvesen. Ha már ilyen faramucin egymásba botlottunk a szó legszorosabb értelmében, akkor ösztönösen előbújik belőlem a segítőkész, udvarias énem, elnyomva azt, amelyik édességre éhezik.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Konyha 2019-01-02, 16:47
Konyha
Itt készítik a manók a Nagyteremben elfogyasztható ételeket. A diákok számára nem teljesen szabad a bejárás, de sokan azért mégis besettenkednek ide gyakorta egy kis nassolnivalóért, amihez persze érdemes jó viszonyt ápolni a manókkal.
