2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Pontosan tudja, hogy kikaptak. Nincs ebben semmi trükk, semmi nehéz dolog vagy kitalálhatatlan, főleg nem neki. A cikeszt elkapták, de pontosan tudja, hogy a pontállásoknál ez teljesen lényegtelen. Annyi, hogy nem kell elkullogniuk. Földet éréskor nem szól semmit senkihez, és mindenféle vállveregetés, meg vigasz borzalom elől könnyed mozdulattal kitér, egyedül Sidney az, aki mellett megáll egy pillanatra. - Köszönöm. Ügyesen irányítottál, nem rajtad múlt. Gratulálok, szép volt. - és érződik a hangján, meg a mimikáján is látszik, hogy komolyan gondolja. A következő szám felvezetésére biccent egy aprót, jelezve, hogy értette a feladatot, azt pedig,hogy várakozáson felüli volt a teljesítményük, nemes egyszerűséggel engedi el a füle mellett. Aztán örül annak, hogy az edző elhajtja a riportereket, nem igen tudna velük most mit kezdeni. Nem is akar. Belép az öltözőbe, és amilyen gyorsan csak tud, átöltözik, és továbbra sem kommunikál senkivel sem, összeszedi a cuccát, és hacsak nincs most semmi egyéb eligazítás, vagy bármi más, akkor fogja a cuccát, a vállára csapja a táskát, és egyszerűen eltűnik a folyosókon, visszatér a szobájába, vagy ki tudja merre csavarog egy nagyot.
Mint mondtam a kviddics nem lesz az én sportom. Bár vesztettünk, de hála annak, hogy Morticia kapta el a cikeszt nem is kaptunk ki nagyon. Matematikai esélyeink még vannak. Feltéve ha nekünk is sikerül számot nyerni. Ez még csak az első kör volt, nincs veszve semmi. Ahogy a csapattársaim földet érnek, azért mindenki kap tőlem egy "Szép volt, büszke vagyok rád." mondatot, egy amolyan biztató vállveregetéssel. Tudom, hogy nyerni akartak, majd a következő körben. Danyhez érve a tenyeremet a szája elé emelve gyógyítom meg azt a karcolást, amit valahol a kvaffért folytatott küzdelemben szerzett. Látom, hogy elsőre eléggé megdöbben de csak egy enyhe mosollyal, és vállrándítással állok tova, mielőtt magához térhetne, és elárasztana a végtelen locsogásával. Igazából, ha belegondolok ez volt az első kedves gesztus tőlem az irányába. Eddig elég durván, és lekezelően bántam vele. Nem hittem, hogy képes bármit komolyan venni, vagy a csapat érdek miatt tényleg jól teljesíteni. Nem néztem ki belőle sokat. Ezért el is határolódtam tőle. A mai meccsen azonban egyértelműen sokat nőtt a szememben. Legalábbis addig, amíg képes csendben maradni... Közben az edző ismerteti a következő feladatot. Én pedig tova libbenek Danytől Gillyhez. Utóbbi még kap tőlem egy amolyan vigasztaló ölelést, a "Büszke vagyok rád." mondat mellé. Tőlem szokatlan közvetlenséggel. Azt hiszem ez az első alkalom, amikor én kezdeményezem az érintkezést, és nem ő. De most mindenki eléggé csalódott lehet, szóval rájuk fér pár biztató szó. Na nem mintha ebben én nagy szakértő lennék. Legtöbbször, ha kinyitom a szám, az inkább visszafele sül el, mint szeretném. Nyilvánvaló kommunikációs gondjaim vannak az emberekkel. - Nyugi, a következő a te számod lesz. Verhetetlen vagy benne. - fűzöm még hozzá halkan Gillynek az edző szavai után. Elég egyértelmű, hogy ennek a számnak ki a sztárja a csapatunkból, és kire kéne bízni az egészet. Legalábbis szerintem. Remélhetőleg Lizzy szerint is. Ahogy az edző a kezembe nyomja a táblát, amikor mindenki indul, csak egy rövid pillantást vetek rá, és egy sóhajjal a vállam alá csapom. - Remek. Úgy fest megkaptam a valószínűség számolgató statisztikus szerepét. - pillantok fel Codyra, most neki címezve a szavaim. Közben akaratlanul is a franciák csapata felé terelődik a pillantásom. - Te Cody! Ezek annyira irritálnak. Fel kéne találni valami véla ellenes bűbájt, vagy főzetet, vagy mit tudom én. Úgy a sárba döngölném őket. - adom elő remekbe szabott ötletem, miközben lassan megindulok a csapat, és az edző után...
♫ Zene ♫ ϟ Nincs jutalom munka nélkül, győzelem erőfeszítés nélkül, győztes csata kockázat nélkül. ϟ
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Győzni nem sikerül, de rosszabb is lehetne. Nem kezdek el senkit sem hibáztatni, azzal úgy se érnék semmit. Lizzyvel úgy érzem mindent megtettünk, de mégis csak az írek ellen kellett épp kviddicsezni. Mintha a franciák ellen szépségversenyt kellene nyernünk... csoda, hogy nem lett rosszabb a vége. A füttyögést én nem tudom azért annyira figyelmen kívül hagyni, mint az edző, bár automatikusan rá pillantok, hiszen sejtem, hogy számára milyen lehet már csak a jelenlétük is az alapján, amit tudok róla de nekem azért így is megrezzen az arcom és enyhén szólva is csúnyán nézek a vélák irányába, főleg arra a már nem törött karú illetőre, aki amúgy megérdemelne akár egy újabb kartörést is azért, amit tenni próbált. Annak azért őszintén örülök, hogy végül nem nekem kell ezt a tánc mizériát lerendezni. Én és a tánc... Lizzy ellenben kérhet tanácsot a testvérétől, aki gondolom le tud vezetni valami tánc csapatot, már csak az a nagy kérdés, hogy kikkel, hiszen a lányok között nem igen van 3 táncos lábú lássuk be, a fiúk között pedig... sejtelmem sincs. Mondjuk, ha jól sejtem Chris és Daniel gond nélkül szórakoznának el ezzel a feladattal, csak kérdés, hogy a szórakozás elég-e egy győzelemhez és arra most nagy szükségünk lenne. - Szép volt! - lépek oda még Lizzy-hez mielőtt elindulnánk az öltözőkbe, csak aztán állok meg, amikor az edző megállít. Nagy levegőt veszek és még egy mosolyra is telik a férfi felé. Úgy fest egészen jól ismer már, de azt hiszem ezúttal képes vagyok kezelni a helyzetet, magamhoz mérten nem is olyan rosszul. - Köszönöm! Nem lesz gond... komolyan, jók voltunk! - tényleg mindenki kihozta magából a maximumot és sok értelme úgy se lenne utólag azon kattogni ki mit szúrt el, vagy ki mire figyelhetett volna jobban. Ez most így jött ki és talán így is kellett lenni, hogy a későbbiekben még jobban odakoncentráljunk majd.
Ezen nincs mit szépíteni, a világbajnok írek ellen most kevés az esély. Szerencséjük volt, hogy pont az ő versenyszámukkal kezdődött a tusa, de mivel a mágikus sportversenyre nem minden válogatott játékos jött el, aki a kviddicsben is játszik, ezért tudták őket az angolok legalább megszorongatni, hiszen Sidney és Elizabeth küzd erőn felül, néhány gól is születik, és noha a Graves fiúnál van jobb őrző a világon, azért egészen odateszi magát. Miután Stansson kiadja a javaslatot, hogy Sidney üzenjen Morticiának, a vámpír végül el is kapja a cikeszt, így nem lesz belőle bődöletesebb vereség. Most aztán lehet majd bőven számolgatni, hogy a vereség mellé még hány pont fog kelleni. Stansson szerint a másik kettőt meg kéne nyerni a biztos továbbjutás miatt, de esetleg egy döntetlen beleférhet körbeverés esetén, de akkor nagyon a többi csapat kezében van a sorsuk. A lelátóról gúnyos füttyögés hallatszik, ahol a franciák helyet foglaltak, de Stansson faarccal inti magához a csapatát. - Egészen jó volt, várakozáson felüli. Megkaptuk a következő szám sorsolását, táncmutatvány lesz, méghozzá egy triónak kell előadni a nemzetükre jellemzően valamilyen produkciót. Három lány, vagy három fiú. Ezt majd Ollivander, mint kapitány eldönti. – Inti tovább a csapatát, megrázva a fejét a sajtó képviselői számára, most aztán nem akar nyilatkozni. Tudja, hogy a vereség a két lány számára a legfájóbb, hiszen Lizzy éppen a saját sportjában vesztett, Sidney pedig mint mindig, győzni akart. Amikor a többiek elindulnak, őt még visszafogja a vállánál. – Lépj rajta túl, ne akarj mindent azonnal. A végső győzelemhez vezető út hosszú, és ma az eredménytől függetlenül nagy lépést tetettek meg hozzá. Kezeld a helyén, büszke lehetsz magadra tizes. – Engedi el a lányt. Noha a hangneme most is határozott, kemény, pattogó, mint aki nem ismer megalkuvást, a tekintetéből ezúttal elismerés sugárzik a lány felé. A kezében megjelenik egy táblácska, amit nézeget egy percig, majd Cody és Gina kettősének a kezébe nyom, s eltűnik a folyosón. A táblán ez látható.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Oké, nincs mellébeszélés, a másik őrző egész egyszerűen jobb nálam. Többet véd, mint én, még is csak világbajnokokról beszélünk, az egész csapat az, nálunk viszont csak Lizzy a szupersztár. Próbálom magam nyugin tartani, biccentek is Lizzy-nek, hogy mindent megteszek és menjen nyugodtan vissza a helyére, de közben az motoszkál bennem, hogy vajon edzőbá’ van e olyan köcsög és haragtartó, hogy bevállalja, hogy égjek mint a boszi máglya és bukjon az egész csapat miattam, csak azért, hogy az ő férfi egója helyre kerüljön azután, hogy könnyedén elpicsáztam vagy… vagy mi a francért ragaszkodott olyan nagyon, hogy én legyek ezen a poszton. Minden esetre le se szar, hiába akarnék neki jelelni, hogy ugyanmá bácsi kérem, nem látja hogy sikerül leégnem? Miért is nem cserélhetünk, ha egyszer sokkal jobb vagyok terelőnek? Mindegy. Nem akarom, hogy Lizzy vagy Sidney, vagy Gina vagy akárki a másik torkának essen azért, mert engem kritizálna vagy éppen védene, szóval fül becsuk, minden kritika csak építő, éljen a lelkes szurkolás nekünk. Sikerül valamennyit javítanom az előző etaphoz képest, jobban moccannok a labdák után, kevesebbet ugratnak be egy csellel, de a végeredmény-tábla olyan gyorsan pörög, hogy azt se tudom, hogy miben kéne éppen reménykednem, hogy Morticia kapja ela cikeszt, vagy már amúgy is késő hozzá… A szőke fürtjeimet gyakran tolom hátra az arcomból idegesen a fejemre lapítva, nem jön vissza a mosolygós lazaság, amivel a pacsiknál neki akartam menni az egész meccsnek, de azért nem megyek át morgós állatba se. Éppen csak igyekszem húdekoncentrálni, hogy ne az legyen a holnapi lapokban, hogy Elisabeth Ollivander könnyedén letagadhatna, mert a tehetségből a családban csak neki jutott. Pedig aztán nekem is van tehetségem! Csak hát úgy fest, hogy nem ebben, vagy legalább is jobban menne, ha tizenegyéves korom óta napi rendszerességgel edzenék, mint a zöld koboldék.
Nem állunk jól, de legalább ez most jelen esetben tuti, hogy nem rajtam fog elcsúszni, hiszen én osztom az íreket rendesen. Igyekszem segíteni a hajtókat még az eddiginél is jobban, hiszen egyelőre úgy fest Daniilt leszámítva nincsenek a helyzet magaslatán és Chris sem a legjobban szuperál, bár az nem tetszik, hogy Lizzy lépten-nyomon körülötte húz el, hiszen ezúttal nem az ő dolga, hogy az őrző posztját betöltse és amíg ott van a pályán zajlanak az események, ám egyelőre megtartom magamnak a véleményemet. Nem hasznos, ha meccs közben azzal foglalkozunk, hogy osztjuk egymást, Chris hallhatóan már így is kellően felhúzta magát Ginán, ami félek nem javít majd a teljesítményén. Nem, egyelőre még mindig nem álltunk össze csapattá és bármennyire is jól csinálom én, az én dolgom lett volna az is, hogy összekovácsolódjunk, tehát ha veszítünk az az én kudarcom is, nem csak azoké, akik most nem voltak elég ütőképesek. Épp ezért próbálok még többet beleadni, osztani a hajtókat, néha még az ellenfél fogója felé is küldök egy gurkót, hátha megkavarom annyira, hogy nem leli meg a cikeszt Morticia előtt, aki egyelőre nem úgy fest, mintha bármit is kiszúrt volna, ami pici és fénylik. - Ezen a meccses is elmehet, ne vele foglalkozz, hiába van igazad, majd a végén oszd ki! - azon a ponton azért már megelégelem Lizzy önkényeskedését, amikor Gina felé indítja meg a gurkót. Annak ellenére, hogy jogos, hiszen a csapatunk legfiatalabb tagja úgy osztja az instrukciókat, mintha értene a kviddicshez és mintha ő lenne a pályán. Bárkit könnyen felhúzna vele, de muszáj kizárnunk ezt most, mert ha rá figyelünk abból csak rosszabb helyzet alakulhat ki és már a mostani állapot se túl fényes lássuk be.
A Tűzvillámok nagyon jó seprűk. Elképesztően könnyű őket kezelni. Gyorsak, fordulékonyak. De ez aligha elég az írek ellen. Nagyon jók, amint azt az eredményjelző tábla is mutatja. Legalábbis a hajtóik eredményesebbek mint mi. Ez pedig nem jó. Nagyon nem. Igyekszem minél többször kvaffot szerezni, és át is juttatni az ellenfél karikáin, vagy épp olyan helyzetet teremteni, amiből Gilly vagy Daniil kerül lövőhelyzetbe, de eddig ez nem bizonyult elégségesnek. Az egyetlen remény, ha a mi fogónk hamarabb kapja el a cikeszt, mint mielőtt a kritikus 15 gól különbség beállna. Hiszen láttunk már olyat, hogy a cikeszt elkapó csapat veszít. Csakhogy én nem szeretnék sehogyan sem veszíteni. Mindenképpen időt kell nyernünk Morticiának, hogy elkaphassa a cikeszt. Ami azt jelenti, hogy nem hagyhatjuk, hogy tovább nőjön ilyen ijesztő iramban a gólkülönbség. Rá is repülök egy újabb ír passzra, hátha elcsípem a kvaffot a levegőben... Közben azért néha megeresztek egy biztató kiáltást két hajtótársam felé. Remélem, hogy nem vesztik el a lelkesedésük és a kedvük, és kitartóan küzdenek tovább. Előbb-utóbb nekik is sikerrel kell járniuk a pontszerzésben. Nagyon kellenek azok a pontok. Cody, és Gina szurkolásából, és kiabálásából nem sok minden jut el hozzám. Egyrészt nincs is időm figyelni rájuk, másrészt a tömeg általános zaja teljesen elnyomja a hangjukat. Így akár azt is ordíthatnák, hogy "Meztelen véla lányok a pálya jobb oldalán!" Valószínűleg erre se reagálnék. Vagy talán erre azért mégis... de mindenesetre nincs időm feléjük hallgatózni, ezért inkább a saját dolgommal foglalkozok a kvaff megszerzésével... Bár nem nézek a lelátóra, igazából már azt sem tudom, hogy Cody, Gina és az Edző merre vannak a stadionon belül, automatikusan úgy veszem, hogy mindhárman hajráznak, és buzdítanak minket, ami ránk is fér lássuk be....
ϟ A Varázslók Mágikus Sportja többnyire olyan, mint a szex. Minden pasi azt hiszi, hogy jó benne. ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
A kviddics nem lesz az én sportom. Tudod mi a rosszabb még annál is, ha téged püfölnek szét két megtermett gurkóval kétoldalról? Hát az, ha nem ronthatsz be a pályára, és nem segíthetsz a csapatodnak. A tehetetlenség igazán őrjítő dolog. Az edzőre nézek, és bár látszik mennyire feszült, mégis sokkal jobban viseli ezt, mint én. Aztán a szurkoló Cody felé, aki inkább lelkesnek tűnik, mint kétségbeesetnek. Na pedig én kétségbeesett, és ideges vagyok. Aggódom a többiekért. Bár tehetnék értük valamit. Bármit. Egy képtelen pillanatig még az is megfordul a fejemben, hogy konfúziós bűbájjal taszítom a gurkót McGregor vagy valamely ír játékos felé, esetegesen a kvaffnak segítek túljutni az ír őrzön, és karikákon. De aztán el is vetem a gondolatot. Feltételezem valamiféle csalás elleni védelemmel azért el van látva a pálya. Így marad az ideges szurkolás. A felém repülő gurkót nem igazán veszem magamra, vagy célzásnak, inkább egy véletlen szerencsétlen ütésnek. Főleg, hogy mielőtt elérhetné a pálya szélét az írek terelője tovább is üti. Az alkaromon lassan megjelenő csúnya zúzódásról tudomást sem véve kiabálok tovább. Vagy verem a korlátot. Vagy fel-alá járkálok hol Codyba, hol az edzőben megbotolva. Minden esetre kezdem felvenni Cody szurkolási stílusát, és olyanokat bekiabálni inkább, hogy "Szép volt Dany!" "Hajrá Chris, te vagy a jobb!" "Ügyes vagy Gilly, ne hagyd magad!" "Hajrá Lizzy, hajrá Sidney! Zúzzátok le őket!" Azt hiszem ez a legtöbb, ami most tőlem telik. Igyekszem biztatni a csapatot, közben meg bőszen fohászkodom magamban, hogy Morticia hamarabb kapja el az átok cikeszt, mint mielőtt túl nagy lenne a gólkülönbség. Bár meg kell hagyni a hajtóink, és meglepetésemre Dany eléggé próbál kitenni magáért, csak hát az ellenfél jobb. Mindensetre bár nem kedvelem a kelekótya, szószátyár hugrás olaszt gondolatban a következő góljánál tőlem is kap egy jó pontot. A fene egye meg mikor lesz már vége ennek az átok meccsnek?!
♫ Zene ♫ ϟ Nincs jutalom munka nélkül, győzelem erőfeszítés nélkül, győztes csata kockázat nélkül. ϟ
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Ahogy nő a feszültség, és ahogy nő a pontszámok különbsége, úgy nő a feszültség a lányban is. Lehet, hogy a többiek is feszültek, de egyikük sem szerződött, profi játékos. Elizabeth pontosan tudja, hogyha elvesztik a meccset, akkor esélyesen az ő karrierje is véget ér. Szerencsére azonban ezen nincs ideje gondolkozni, és nem is pánikol be - ahogy az egy profitól elvárható. Tudja, hogy nem jó terelő, és azt is, hogy nem lehet elég jól átlőni a labdát a karikákon, mert a gurkó nem arra való, minden esetre megpróbálja néhány alkalommal, legrosszabb esetben nem sikerül. Ahogy beér Chris mellé, és váltanak pár szót, biztatásképpen dob felé egy csábos mosolyt meg egy kacsintást. - Bármi történik is, ne hagyd magad felhúzni, jó? - hagy még ott egy biztató mondatot, és már ott sincs, szépen elhúzza a csíkot. Sidney az, aki a legjobban leköti a figyelmét, igyekszik vele együttműködni, mert a lány a csapatkapitány, és igyekszik keveset pislog az eredményjelző felé. Amikor azonban valamiféle kiabálást hall meg lentről, azaz Gina szavai eljutnak hozzá, mert véletlenül éppen megint egy labdát cselez ki a saját karikájuktól, akkor egy izmosat üt bele az egyik gurkóba, és egyenesen Gina felé indítja meg. Az ő testvérének ne ugasson be senki, aki nem véletlenül nem kapott seprűt a segge alá. És ha ezért fog kapni, akkor azt majd elintézi a Herr-el, személyesen, de jelenleg egy cseppet sem érdekli. Felőle lehet akármekkora stratéga a lány, egyrészt feleslegesen kiabál, másrészt nem sok köze van a kviddicshez, és Lizzy önérzetét sérti, ha valaki a testvérét támadja. Amint ezt a kis botrányt lerendezte, már húz is előre, és igyekszik Gilly közelébe férkőzni néhány dugóval a levegőben, nem kenyere az akrobatika, de igyekszik felhívni magára a figyelmet, hogy addig is tudjanak esetleg a hajtók pontot szerezni. Dolgozik benne az adrenalin, meg az, hogy pontosan tudja, hogy neki nagy baja nem lehet, éppen ezért igyekszik néha szabályszerűen belerepülni egy-egy ütésbe vagy kvaffba, hogyha éppen nem az egyik gurkóval üti el. Közben pedig egyre azon van, hogyha nem egyenlítenek sürgősen, akkor kénytelen lesz valamiféle cselhez folyamodni, hogy büntetőket kaphassanak, hátha azzal tudnak egyenlíteni. De csak ezért nem akar direktbe ütközni senkivel sem - egyelőre.
Érezhetően feszült, ezt már Cody és Gina is látja rajta, utóbbi lelkesen üvöltözik be a pályára, mintha minimum valami segédezdő lenne. Stansson a tarkójára kulcsolja a kezét, ahogyan benntartja a levegőt, láthatóan a két terelő tökéletes a posztján, egymás után ütik le nem csak a hajtókat, de a többi terelőt, még az ír őrző is kap egy gyomrost. Ám sajnálatos módon a taktika hiába van kiélvezve a két lányra, ők nem a pontszerzők, hiszen gólt dobni sem tudnak az ütővel, sem pedig cikeszt elkapni. Ráadásul érkezik a hír, hogy több csoportmeccs is véget ért, s mind az oroszok, mind a franciák, mind Dél-Afrika győzelemmel kezdte a tornát, vélhetően cseppet sem erőltették meg magukat. Stansson úgy véli, komoly hibát vétett azzal hogy csak a két lányra bízott mindent, mert bár Sidney ügyes csapatkapitány, úgy repül, hogy a hajtók tudjanak dobni, de rendszerint McGregor túlságosan gyorsan magához tér, s elveszi az angol hajtóktól a kvaffot, egyedül Daniel tud beszórni néha egy-egy gólt. Morticia most a közelében sincsen a cikesznek, de mintha az ír fogó rárepülne olykor. Hiába, megnyerték ugyan a világbajnokságot, de Krum ellenében nem sikerült akkor cikeszt elkapni. Ha Sidney olykor lenéz, akkor bíztató hüvelykujj felmutatást kap, s a férfi swatos jelekkel üzeni a lánynak, hogy közvetítse Morticia felé, hogy nem feltétlenül kell megvárni azt a pontot, amikor a cikesszel nyerhetnek. Inkább kapjanak ki kevésbé, de a részpontszámok is számíthatnak majd a végső számításnál. Egyelőre marad ez a felállás, aztán majd meglátják. Az eredményjelzőn a kilencven-harminc szerepel az írek javára. Na és persze a nézők soraiban némi tülekedés, megérkeztek a franciák a meccsre, csillogó ezüst véla hajukról már messziről felismerni őket. Stansson csak unottan odapillant, és megtapsolja a saját csapatát, mintegy jelzésként, hogy nem zavarja a konkurencia figyelő tekintete.
//Határidő: november 15.
Ugyanolyan célszám dobást kérek, de most elég 40 összpont ellen dobni.//
Ezek szerint azon kevesek közé tartozom, akik Chrissel egy hullámhosszon biztatni vágyják a csapatot ennek fényében nem kérdés, hogy viszonzom- e a pacsiját. És még egy fél kézfogás, haveri ölelésre is vonom, ahogy egyébként Daniilt és Danyt is. A többiekkel annyira nem közvetlenkedek. Gill visong egy sort és hörög meg mutat ránk lelkesen Ginaval hogy kötelezően szurkoljunk ahogy a csövön kifér. - Mindent bele fiúk lányok!! - mondom még csillogó szemekkel lelkes arccal. Az edzőért akármilyen csúnyán is néz rám, aggódok, csak mint eddig, nem látványosan. Néha mérem csak végig egy egy idegörlőbb pillanatban. De nem bámulom, meg elemzem másodpercről másodpercre. Az felteszem, csak plusz idegeskedést okozna hogy nem hagyják ellenőrzés nélkül levegőt venni. Cserébe sokkal inkább a lelátókon pásztázom az embereket. A reflektorok meg a távolság miatt, valójában esélytelen, hogy kiszurjam azt a bizonyos személyt... Persze nem adom fel, el nagyon nem mozdulhatok, hiszen ha történik valami, bár Gina képes a gyógyító képességét használni, azzal azért nem lehet mindent helyre rakni. Kötelességem és felelősségem itt maradni. Ginát pedig nem fogom körútra küldeni. Főleg, hogy nem ismeri a boszorkány arcát akit keresni kéne... Meg amúgy is Stansson a lelkemre kötötte hogy erről kussoljak. Jó mélyen. Így nincs tovább pörögni ezen. Inkább hagyom magamból kikelni a vér szurkolót és a stratégiai kritika helyett, akárhogy is állunk elő veszem a lelkes szívvel lélekkel hozzá állásomat és valahányszor valaki át dob a mieink közül a karikán vad ovációban torok ki. - Szép volt! Csak így tovább! Gyönyörű mozdulat Sidney! Gyerünk srácok! - amikor nem jön össze megejtek valami lagymatag tapsot az Íreknek a mieinkbe meg a lelket igyekszem önteni. - Nem para! A következő körök a mieink! - Akár hallanak belőlem valamit akár nem azért én kitartóan hajazok nekik. Chrisen látom hogy idegesebb a kelleténél így nem elvonva a figyelmét, de azért hátha eljut hozzá neki címezve kiáltok fel* - Gyerünk oroszlán! Ne hagyd magad! Reggelire megeszed őket! - noha ez össze stégében szólhat az összesnek aki kicsit is oroszlánnak érzi magát. Gill pályája elég meredek, így magára vonzza a tekintetemet. Párszor alig kerüli el hogy fejen csapja egy egy gurkó ami miatt kissé aggódva követem az útját. Passzolni mondjuk ügyesen passzol a srácoknak. De mielőtt az írek kapuja közelébe jutna, mindig elűzi a gurkó és amit maga tudna dobni, azt is kénytelen a srácoknak passzolni, hogy legalább a kvaff náluk maradjon. A többieken is rajta tartom a szemem, de eddig az első kör ha nem is a leg sikeresebben, de vér nélkül zajlik... Ez is valami. Meg azért mi is bevittünk pár találatot. Nekem nem célom a pálya széléről stratégiai állásokat bekiabalni. Ők vannak fent, totál más szögből látják az eseményeket. Nekik kell fent helyt állniuk. A support részemről jelenleg egyenlő a vad ovációval.
I believe in the power of laughter and crying because both are the antidote to hatred and terror.
Nem igazán tartom fairnek, hogy az írek ellen játszunk, de úgy tűnik most ezt dobta a gép. Ahelyett, hogy mindenki rettentően feszengene mindössze csak lazán kellene kezelni a helyzetet. Egyébként vicces, hogy pont én gondolom így, aki még egy sziára is ráparázik sokszor. Jól tudom, hogy nagy tétje van az egész versenynek, hiszen nem mindegy, hogy az utolsó helyek egyikén kullogunk vagy világbajnokok leszünk. Sosem voltam igazán optimista típus, így nem is hiszem azt, hogy megnyerhetnénk a fődíjat, de szeretném, ha minél jobban teljesítenénk. Ez Stansson edzővel talán sikerülhet is, de néha úgy érzem, hogy a személyiségéből adódóan ahelyett, hogy motiválna, inkább visszaránt a mélybe. Ez nem igazán jó a csapatnak szerintem, bárhogy is gondolja, de ez van. Már a meccs előtt is vágni lehet köztünk a feszültséget. Talán ez az egyik oka, hogy csak kevesen viszonozzuk Chris pacsiját. Én még biztatóan rá is mosolygok a szőke srácra, de ez nem jelenti azt, hogy magabiztos lennék. A kviddics nem az erősségem és még az is megrémiszt pluszban, hogy az írek ellen vagyunk. Senkinek nem dob a kedvén, hogy a meccs szinte el sem kezdődik, de az írek máris átveszik a vezetést. Nem vagyok valami kitartó típus, így fejben kezdek lemondani a győzelemről, de azért úgy vagyok vele, hogy testileg odateszem magam amennyire csak tudom. Küzdeni fogok, még akkor is, ha nem hiszek a sikerben. Még sosem repültem Tűzvillámon, így elsőre meglep, hogy mennyire gyors, s egyben könnyű is irányítani. A mérkőzés nagy részében félszemmel Dany-t és Gilly-t figyelem, hogy hátha kapok egy passzot és ez többször is megtörténik Dany-től. Nem lep meg, mindig megpróbálom belőni és pár alkalommal sikerül is, ami miatt mindig nagyot dobban a szívem. Persze olyan is van, amikor félrecélzok vagy éppen a passzot sem sikerül továbbütnöm, egyszerűen csak elszerencsétlenkedem, de azért sokat dob az önbizalmamon, hogy ez nincs mindig így.
sometimes you have to give up on people, not because you don't care because they don't
A legtöbbekhez hasonlóan Chris lelkesítőnek szánt pacsijából én se kérek, igazság szerint észre se veszem, annyira el vagyok foglalva azzal, hogy végre rettegjek is egy kicsit a versenyen. A földön nincsen baj a képességeimmel, de a levegőben nem tudom, mennyire vagyok használható, fényes nappal. És ha az a hülye cikesz pont a nappal szembe akar repülni? Még az a szerencse, hogy a kviddics nem teljesen ismeretlen a számomra, bár csak tartalékos voltam a mardekáros csapatban és nem játszottam sok meccset, de a többiek közül sem mindenki rendszeresen űzi a sportot. Úgyhogy összeállt a sztárcsapat, valamire azért csak jók leszünk. Az írek ellen kikapni nem szégyen, mert ugye világbajnokok, de persze nem ez a cél, viszont jó nagy adag szerencse kellene ma nekünk. Mikor elindulhatunk, felpattanok a Tűzvillámra és felszállok. Ilyen jó seprűn még sosem ültem, meg is lepődöm, mennyire könnyű irányítani és milyen gyors. Igazam lett azzal kapcsolatban, hogy amint felrepülök, elmúlik a félelem és az izgalom, máris sokkal jobban tudok összpontosítani. A meccs előtt kaptam Codytól egy főzetet, ami kicsit enyhíti a nappal rám váró zavaró folyamatokat a testemben, legalább most látok valamennyire, de azért remélem, rövid meccs lesz. Sőt, az lenne a legjobb, ha pár felhő megjelenne az égen. A többiek fölé szállok fel, és a cikeszt keresem a tekintetemmel, illetve azon vagyok, hogy a másik fogót összezavarjam. Sokkal jobb a hallásom, mint neki, még így nappal is, ezért azt többnyire észreveszem, ha ő mutatna be egy kamu rárepülést, mivel a cikesz hangját abból a távolságból meghallanám, ezt az előnyt rendesen igyekszem is kihasználni. Nem kaptam arra vonatkozóan instrukciót, hogy mikor kapjam el és meddig húzzam az időt. Én nem tudok most azzal foglalkozni, hogy áll a meccs, csak néha pillantok fel a táblára, és az írek eléggé elhúztak, de nem annyira még, hogy eljöjjön az én időm. Közben kikerülök egy ír gurkót, és igyekszem arra is figyelni, hogy mikor jelez a csapatkapitány, hogy indulhassak a kis aranylabdáért.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Nem vagyok én ehhez szokva, a pacsimra alig páran lelkesednek, ami körülbelül olyan érzéssel tölt el, mintha ahelyett, hogy egy jó kis játék állna előttünk, mindenki a kivégzésére indulna. És ez valahogy kicsit demotiváló. Ugyan amerikában nem tűzvillámot használok, az elég gyorsan kiderül, hogy jó ez a járgány és úgy kanyarodik, ahogy kanyarodnia kell. Nem vagyok valami orbitális tehetség, az edzőbá' valószínűleg csak azért rakott ide, mert magas vagyok és képben is a játékkal, de egyértelmű, hogy az ellenfeleinkkel szemben, akik körülbelül úgy festenek, mint akik seprűvel a seggükben születtek, ez nem lesz elég. Igyekszem fürgén mozdulni és a legtöbb labdát vissza is verem, de sokkal több a támadásuk, mint nekünk, és ha a pályán 80%-ban ők támadnak, akkor hiába verem vissza a felét, még mindig ők a sikeresebbek… Eszembe sem jut, hogy kiabáljak a többiekkel, hogy miért nem támadnak többet, miért mindig a mi karikáink előtt folyik a játék, de Lizzy megjelenik mellettem egy kis rejtett kritikával. - Igyekszem hugi, de nehéz, ha folyamatosan itt folyik a játék, az a legnagyobb segítség, ha félpályán át se engeded a kis koboldokat! - válaszolom, nem megsértődve egyelőre, hiszen tudom, hogy ő az ász őrző, és én se értem miért én vagyok itt pontosan. - Szükség van a terelőkre, nem maradhatsz hátul, de azért köszi. - teszem hozzá még kicsit szépítve a dolgot. Egy pillanat erejéig az edző bára nézek, hogy komolyan nem lehet-e helyet cserélni a kis szupersztárral, de ha megrázza a fejét, akkor nem forszírozom és elfogadom a sorsomat, hogy ahogy nő az írek pontszáma, úgy fog mindenki természetesen az őrző ellen morogni, pedig így is rengeteget védek statisztikailag csak… túl sok jön át rajtuk egyszerűen. Néhány perc múlva viszont amikor meghallom Gina kiabálását halványan felemelkedik bennem a pumpa és majdnem elszáll a Los Angelesi lazaságom és a játék helyett visszaüvöltök a lányra, de egy hatalmas mély levegőt véve eleresztem a dolgot és a labdákra és az ellenfelekre koncentrálok továbbra is. Tudom, hogy a csapat képtelen jókedvűre és lazára venni ezt az egész játékot és én se teszem ezt, mert aztán a pályafutásunk rövidesen véget érne és rituálisan feláldoznának lustaságért, de pöröghetek én a fejemen is, akkor se leszek elég jó őrző úgy fest.
A normál életben sem vagyok kifejezetten beszédes típus és hát kviddics közben végképp nem érzem úgy, hogy beszélgetnem kellene, egyébként is kellően nagy a hangzavar ahhoz, hogy érdemben kommunikálni lehessen egymással. Inkább figyelek miután megkaptam az instrukciókat az edzőtől és elrúgtam magamat a földtől. Csak bólintok neki, igyekszem figyelni arra, amit tanácsolt, aztán majd meglátjuk, hogy mire jutunk. A pontatlan hajtókkal sok mindent nem tudok kezdeni, hiszen elég lesz a gurkókra figyelnem, nem még arra is, hogy ők hogyan ügyeskednek a kvaffal. - Maximum az ellenfél sérül, rendben. - jegyzem még azért meg egy félmosollyal, aztán emelkedem fel és veszek fel valami kezdő pozíciót szépen, hogy nekiessek a menetnek. Nem könnyű annyi szent, egyelőre még nem működünk csapatként és egyértelmű, hogy az ellenfél sokkal összeszokottabb és sokkal több gyakorlattal és tapasztalattal rendelkeznek nálunk. Igyekszem pontos célzásokkal és persze minél erősebb ütésekkel küldeni meg a kvaffot az ellenfél irányába, megzavarva őket annyira, hogy a mieink könnyebben kerekedjenek felül, vagy... legalább legyen esélyük? Az egyértelmű, hogy a többfelé való figyelem nem az erősségük a fiúknak, így hát időnként azért muszáj vagyok én is elereszteni a hangomat, amikor nem érem el a gurkót, hogy a hajtóink még időben hajolhassanak el. Tényleg jó lenne, ha nem sérülne le valaki már az első meccsen, hiszen csak egyre keményebb lesz majd minden menet.
Alig hogy felemelkedünk a magasba a Tűzvillámokon és felhangzik a sípszó az Ír csapat máris támadásba lendül, mire én akár csak kettőt pislantanék máris gólt lőnek. Meglehet kissé lassú az első reakcióm, és már a második körben is elveszítjük a kvaffot. Ez rohadtul nem lesz így jó. Egyenlőre csak próbáljuk felvenni a tempót, amit az Írek diktálnak, csakhogy így villám gyorsan elveszítjük a meccset. Meg kellene akasztani az ellenfél lendületét, de már három góllal is vezetnek. Végre elcsípem a kvaffot, és végre képes vagyok célba venni az írek jobb szélső karikáját a szépítő Gólért! És megvan! Csakhogy egy pillanattal tovább örülök a kelleténél, így elvétem a következő passzot, és az írek növelik ismét az előnyüket. Mi meg futhatunk az eredményjelző tábla után. Szóval ismét rárepülök a kvaffra, nem túl barátian ütközve egy ír játkossal, de sikerül kitépni a kezéből a labdát, és megküldeni Gilly felé, hátha ő is szerez egy szépítő gólt, igaz közben sikerül szájon vágnia, amitől felreped az ajkam, de jóformán észre se veszem ezt az apróságot. Mindenesetre küzdünk hősiesen. Ahányszor csak lehetőségem van igyekszek labdát szerezni, passzolni Daniil vagy Gilly felé passzolni, vagy ha passzot kapok a karikákat célba venni. Még ha az ír csapat jobb is mint mi, akkor sem adhatjuk fel. Ha nem sikerül egy támadás, majd újra próbáljuk. Igaz ennek az a következménye, hogy egy alkalommal, amikor nálam van a kvaff, ha Sidney nem ordít rám, akkor egy gurkó lefejezett volna. Így is csak centikkel került el, viszont az átok labdát elejtettem a kitérő manőver közben, amit persze az írek szedtek össze. Na remek.... Ismét kezdődik a repülés az eredményjelző tábla után. Egyre kínosabb lesz ez így... Nem jó. Nem engedhetjük el az Íreket túlságosan nagy gólelőnnyel...
ϟ A Varázslók Mágikus Sportja többnyire olyan, mint a szex. Minden pasi azt hiszi, hogy jó benne. ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
Sosem érdekelt a kviddics. De most ez a meccs egész más. Az írek elleni meccs sok mindent eldönt. Legszívesebben berepülnék a pályára és lelökném a seprűjéről azt a McGregor srácot. Alig kezdődött el a meccs, és máris az íreké a kvaff. Nem jó ez így. Ha Cody vet rám egy pillantást rögtön érezheti, hogy idegesebb és feszültebb vagyok mint valaha, és még csak nem is leplezem. Fel-alá kezdek járkálni, és a kezemmel nem tudok mit kezdeni, és véletlen Codyt találom el már másodszor, ahogy elhaladok előtte... Aztán az edző hangja ránt kissé vissza a valóságba. Tekintve a 3-0-ás állást valószínűleg jelentős fáziskéséssel. - Már, ha nyerünk, és nem esünk ki rögtön. CHRIS BAL OLDALT!! AZ ÉG SZERELMÉRE!!! - ordítok be a pályára tehetetlenségemben, na nem mintha az egyébként üvöltő közönség nem nyomná el a hangom. Valsz úgyse hall belőle semmit a srác. Mindeközben sikerül akkorát vágnom az alkarommal a fakorlátra előttünk, hogy a fa is meg az alkarom is nagyot reccsen. De még csak le sem pillantok, csak ordítok tovább a különböző csapattagoknak különböző taktikai instrukciókat, szinte a biztos tudatban, hogy semmi haszna sincs, hiszen az őrjöngő tömeg hangja úgyis elnyomja az enyém. Legfeljebb ha az edző figyelhet fel a taktikai képességeimre. Ugyanakkor mérhetetlenül hálás vagyok azért a mondatért tőle, csak hát nem nyugodtam meg. A meccs végére valószínűleg be is fogok rekedni ha minden így megy tovább...
♫ Zene ♫ ϟ Nincs jutalom munka nélkül, győzelem erőfeszítés nélkül, győztes csata kockázat nélkül. ϟ
"Nem akarom feledni a fájdalmat. Az tesz azzá, aki vagyok."
Valahogy sikerül a reggeli kávés incidens előtt felkelnie és kiosonnia,így nem látja ahogy a srác ráhajt a testvérére. Csak később, amikor megint megjelenik, de most van sokkal fontosabb dolga is. Gilly reakciójára széles mosollyal válaszol, majd természetesen alap, hogy visszaölelgeti a lányt, és a szerencsekézfogás is elmaradhatatlan. Nem az a babonás alkat, de megvannak a maga kis szokásai. A Tűzvillámot magabiztosan, rutinosan fogja a kezében, és miután tanácskozott Sidney-vel, felszáll a seprűjére, és finoman a pálya közepére irányozza magát. Onnan nézi, ahogy Stansson még mond valamit a lánynak, de nem akar belefolyni, hiszen ezen a meccsen nem ő a csapatkapitány, és ami azt illeti, eléggé bizonytalan abban, mennyire fognak tudni jól szerepelni ezen a meccsen. Tudja, milyen egy alapvető íve van a meccsnek, és tudja, hogy a családja esélyesen inkább rá fog figyelni, mint Sidney-re, aki kérdés, mennyire tudja átlátni a helyzetet, és mennyire tudja magát beleélni a meccsbe. Majd kiderül. Ahogy felharsan a síp és felröppennek a gurkók, Lizzy azonnal beáll a védelmi vonalba, első körben, és az érkező labdákat onnan próbálja meg sikeresen eltéríteni, majd előrelendül, hogy támadjon, de valami nem az igazi. A csapat nem tudja megszerezni a kvaffot. Mielőtt még megindult volna a támadó vonal felé, a harmadik sípot hallja, így felhúzza a Tűzvillám elejét, és leparkol Chris mellé. -Hé, minden rendben? A bal szélső karikád elég gyenge, itt maradjak hátul? - kérdezi jelentőségteljesen, és nem azért, mert nem bízik Chrisben. - Megpróbálom bejátszani a labdákat, jó? -- kacsint a maga édes mosolyával, miközben finoman megsuhogtatja az ütőt, ami a kezében van, majd Sidney felé veszi az irányt, és mutogatva jelzi neki, hogy megpróbál ütni egy hosszút, ha tud, ússzon fel rá. Ha sikerül a lány mellé keverednie, akkor még szóval is rásegít a dolgokra, és amennyire lehet, igyekszik levadászni a gurkókat, és hosszú, ívelt labdákként ütni át a pálya másik felére, a karikákra célozva, illetve ha sikerül neki, akkor megpróbálkozik valami csavarttal is McGregor felé. Tudja,hogy ez a meccs eleje, és a nyitányban még nincsen semmi extra, és a cikesz számít igazán, de nem akarja,hogy a másik csapat nagyon elhúzzon, ezért kezd taktikus ütögetésekbe. Jobbat nem tud igazából, mint ezzel fedezni és megzavarni a többieket, ha pedig elég tiszta a pálya éppen, akkor feljebb repülni és karikára ütni a fránya labdákat. Közben folyamatosan figyeli a farkaslányt, hátha esetleg valami mondandója, vagy kérdése van. Ő maga nem fél odafent, nem nagyon lehet baja, így csak centikkel kerülgeti a gurkókat meg a seprűsöket. -
McGregort ő is veszélyes pontnak tartja, ám elégedetten konstatálja, hogy a két húzónév a csapatból az ukáznak köszönhetően kibékült, és talán tudnak is együtt dolgozni. Mindazonáltal most ő is határozottan feszült Sidneyhez hasonlóan, hiszen ez most neki is új, idegen terep, másféle megmérettetés, mint eddig. Egy másik csapatért felel, ráadásul edzőként, amire az egész világ felkapta a fejét. Az angolok stílusa nyilvánvalóan teljesen más, mint Dél-Afrikáé, és most Stanssonon több millió szempár, hogy vajon mit tud kihozni a szinte teljesen tapasztalatlan csapatból. Lizzy csókdobását nem, de Chris pacsiját lereagálja, ez talán egy kicsit a saját feszültéségét is kezdi levezetni. Mindenhonnan vakuk záporoznak a bevonuló csapat képébe, hiszen kétoldalról a kilátóról a sajtó képviselői lógnak le. A seprűket már a kezükbe nyomták, mindenkinek hagyományos Tűzvillám jár, nincsen kivételezés. Mielőtt elenegedné őket, átfogja Sidney vállát, hogy maga felé fordítsa. - Smallwood, ahogy megbeszéltük. Ez az első meccs még nem a háború. Nem akarok sérülést, ez a legfontosabb. A részpontszámok is számítanak, vereség esetén is van esélyünk továbbjutni, de akkor se kapjunk ki nagyon. Ha úgy látod, hogy nincs más út, akkor Maganti kapja el a cikeszt. Dolohovra és Paisleyre pedig figyelj, pontatlannak érzem a passzaikat. – Nincsen más hozzáfűznivalója, ráadásul nem is nagyon van most idő bármit is pluszban megbeszélni. Elengedi a lányt, meg úgy a csapatot, és a partvonal mellé áll, hiszen nem a nézők között van a helye. Cserére itt nincs is lehetőség, tehát Ginának és Codynak nem kellett beöltözni. A sípszóra várva Cody felé csak egy szúrós pillantást vet, hogy nehogy aggódni merjen miatta. Ginát ellenben megszólítja. - Nem lehetünk jók mindenben. Majd lesz olyan versenyszám, amiben te leszel a sztár. – Mormolja maga elé fókuszálva, majd felpillant a karikák előtt lebegő csapatára. Amint a sípszó felharsan, be is indul a szélsebes légvágta. És pár perccel később már az írek vezetnek három dobott góllal. Ez aztán jó kezdet.
//Határidő: november 4.
A dobások fórumába mindenki dobjon egy 10 oldalúval, aki játszik a kviddics meccsen. A dobások értékét kell majd a csapatnak összeadni, akkor állunk jól majd az első félidőben, ha legalább 50 pontnyi dobás összejön. A 2-9 dobás értéke annyi, amennyit dobtál. Ha 1, akkor 0 pontot ér a dobásod, és még az előtted dobó pontját is lenullázod, kivéve ha ő eleve 10 vagy több pontot dobott. Ha valakinek 10 a dobása, akkor ismét dobhat rá, és az még hozzáadódik. Ha ilyenkor 1et dob, akkor az 11 pont, nem pedig 0. Ha valaki egymás után több 0-át dob, egészen addig dobhat, amíg 0 a dobása, és az mind összeadódik. //
Morticia ahhoz képest mekkora mufurc, elég jó arcnak tűnik. Ha nem is túl derű látó, vagy nyitott, de legalább meg van mindenről a sajátos véleménye, ami számomra szimpatikus. Ez van! Azért amikor esetlegesen zenehallgatásra kerül a sor, felteszem neki a remek kérdést, hogy és erre hogy lehet táncolni, vagy mozogni? De egyébként békén hagyom. Cserébe Ginát faggatom ki végre az édesapjáról. A fürdés nálam egy konkrét rituálé. Szóval utolsonak megyek, hogy a csajokat ne tartsam fel. Termeszetesen arc és hajápolással egybe kötve, és ha már ott vagyok a körmeimet is rendbe rakom. A pizsamám azt hiszem nincs tekintettel az érzékeny lelküekre, mert azon kívül, hogy a melegítőszerű hosszú nacihoz egy hasvillantós pulcsi társul, a mellrészre egy giga-csillám-láma van nyomtatva. Mindezek után, nyugodt lelekiismerettel fekszem le hajcsizni és úgy alszom mint a tej!
Masnap reggel Dany lep meg mindegyikünket egy egy kávéval. És ha valaki, akkor én aztán szívesen fogadok minden bókot. Ez éltet, többek között! Kap cserébe egy kacér mosolyt meg egy lelkes szurkolós ölelést. - Köszönöm!~ igazán figyelmes. - Aztán persze eszembe jut, hogy nem csak ők fognak játszani, hanem én is velük! Nagyon viszon nem tapadok a srácra, hamar el is eresztem. Hiszen arról volt szó, ha a bajnokság végéig el bírjuk viselni egymást és nem megyek az agyára, akkor vissza térünk a dologra. - Ah köszi! Tudom. - Jelentem ki a hajamat csavargatva, meglegyezgetve magamat, mintha csak túlfűtene a tökéletesség. Persze tisztában vagyok vele hogy vannak nálam jobbak a poszton, de kit érdekel!
A hugom mikor betalál, nem tudom tőle zokon venni a mozdulatot meg a mondatát. Igazából el is kapom egy testvéri halkan visongo ölelésre, amit egyébként a meccsei előtt már szinte rutinos mozdulatként ismerhet tőlem. - Te is vigyázz magadra! És mindent bele! - ezt követően a kabala kézfogásunkra invitálom. Csak ez után engedem el. Én is a többiekkel feszítek a mezben és olyan szinten tulteng bennem megint az izgalom, hogy még a hajam is feltöltődik és ha nem lenne szoros kontyba, most nem csak egy két szál meg a babahajam állna égnek, hanem mint akinek egész este lufit dörgöltek a fejéhez! Kicsattanok csak a villám ne caa0jon belém a többi nem érdekel! Ez az állapot egészen addig tart, ameddig pályára nem lépünk. Onnantól meg szűnik minden más a feladaton kívül.
You should see me in a crown I'm gonna run the city of nothing
Este, mikor befoglaljuk a szállást még úgy tervezem, hogy elalvás előtt olvasgatok egy kicsit az anyanyelvemen, hiszen nem nagyon használom mostanában és félek, hogy kopni fog. Ez eddig mind szép és jó, de amint megérkezünk és ledőlök az ágyra mindenféle fürdés és pakolás nélkül bealszom. Ez nem éppen a legjobb kombó, de nincs mit tenni ellene. Végülis tényleg örülök, hogy Cody-val vagyok egy szobában, így megismételhetjük a múltkori ivászatot bármikor, amikor lesz rá erőnk és amúgy is előtte mindenféle szorongás nélkül lehetek önmagam. Ebből adódóan így ha bejövök a szobánkba nyugodt lehetek és nem kell azon stresszelnem, hogy például valaki zaklatni kezd a beszédem vagy a stílusom miatt. Mondjuk ezekhez már hozzászoktam az évek alatt, de azért egy nagy verseny közepén nem éppen a legjobb dolog, ha még emiatt is csesztetnek. Örülök, ha túlélem az egészet minden nemű kalamajka nélkül. Reggel korábban felébredek a kelletténél. Talán azért van, mert az este túl hamar bealudtam. Habár semmi ötletem, hogy miben fáradhattam el ennyire, talán az út volt a mumus, pedig ahhoz már hozzászoktam, mivel London és Moszkva sincs valami közel egymáshoz. Kissé bágyadtan ülök fel az ágyamba és körbepillantva látom, hogy a szobatársam még szunyókál. Hát hogyne tenné, hiszen még csak hajnali öt van. Gyorsan elmegyek lezuhanyozni, majd eszek valamit és lemegyek edzeni egy kicsit. A kviddics nem éppen az én sportom, így egy kicsit jobban stresszelek attól, mint kellene. Gyorsan repül az idő és mire észhez térek már a többiek is megérkeznek és együtt megyünk a helyszínre. Kissé kifárasztottam magam az edzéssel, de érzem, hogy így csak jó lesz. Már kevésbé izgulok, pedig ez az első igazi megmérettetésünk itt. Az sem dob rá a lapátra, hogy az írek ellen játszunk. Habár én bízom Lizzy-ben főként ezen a téren és tudom, ha ő itt lesz, abból nagy baj nem lehet. - I-igen, na-agyon ü-ügyesek leszünk! – szólalok fel végre én is, először önszántamból a többiek előtt és egy mosolyt is eleresztek. Ideje lenne jobban beépülnöm a csapatba, mert én is a szerves része szeretnék ennek lenni és nem csak lézengeni köztük.
sometimes you have to give up on people, not because you don't care because they don't
Meg is lepődöm, mikor Sidney odajön mellém a visszaúton, igaz, hogy jól elbeszélgettünk a múltkor, de ettől még azt feltéteztem, hogy nem bír engem, mint ahogy nem is szoktak. Ennek ellenére nem igazán szólok hozzá, meg úgy senkihez, nem vagyok beszédes kedvemben, mily meglepő. A szállodában ismertetem, hogy ki hova kerül, látom, hogy nem mindenki örül túlzottan, én meg teszek rá, mert nekem mindegy, kikkel vagyok összezárva, csak hagyjanak békén. Úgy veszem észre a lányokon, hogy ez menni is fog. Következik a kérdéses játék vagy feladat, ki minek érzi, nekem leginkább nyűg, mert őszintén nem érdekel senkiről semmi, és magamról sem szeretek beszélni, szóval furcsa ez, mert néha idegesít, hogy senkivel nem beszélgetek. Sidney-vel más volt mondjuk, van bennünk közös. Persze ott az ellentét, ami a fajnak is köszönhető, meg talán annak is, hogy én senkit se kedvelek meg túlzottan, csak legfeljebb hosszú idő után. A saját kérdésemre már adtam választ, amivel Cody elégedettnek tűnik, bár továbbra is kérdez, nekem meg most tényleg nincs ínyemre a hosszú ecsetelgetés, úgyhogy letudom egy gyors – Aha, ismerem őket– válaszal, majd motyogva hozzáteszem, hogy máskor megbeszéljük, vagy meghallja, vagy nem. Chris rekciójáról nem tudom, hogy gúnyolódik-e, úgyhogy figyelmen kívül hagyom, Gilly megjegyzésére pedig szívesen rávágnám, hogy nem biztos, hogy szeretné azt tudni, de nem teszem, csak beleegyezőleg bólintok a fejemmel. Az én kérdésemen Lizzy eléggé felháborodik,ami egyrészt nagyon vicces, majdnem fel is röhögök, de még időben sikerül visszafognom magam. Az rendben van, hogy taszító minden rajtam, de nekem aztán olyan mindegy, ki mit csinál a hajával, az ilyenek alapján nem szólok le senkit, de azért igyekszem egy megnyugtató választ adni, cseppet sem megnyugtató hangon. – Csak kíváncsiság volt, semmi több. – Gilly megjegyzései legalább elterelik a figyelmet rólam, mert azokra hosszabban kell válaszolni, mint az én megjegyzésemre, úgyhogy innentől kezdve a ruhám piszkálása köti le a figyelmemet, a többi kérdés és válasz teljesen hidegen hagy már. A nevem említésére azonban felkapom a fejem, meglep, hogy Chris két feladattípusban is alkalmasnak tartana. Csodálkozom, hogy eszébe jutottam, majd lehet, hogy meg is említem neki a következő „véres” találkozón. Végül el lettünk engedve, én még nem mentem el aludni, este nem is tudnék, úgyhogy elindultam egy sétára. Pár óra múlva visszatérek, beosonok a szobába, és levetem magam az ágyra. Beteszem a fülhallgatómat és zenét hallgatok, itt legalább nincsenek letiltva a mugli cuccok. Reggel korán elmegyek fürdeni és átöltözni, kviddics lesz az első versenyszám, amibe beválogattak fogónak. Az igaz, hogy gyors vagyok, de koncentrációs zavaraim vannak ilyen korán, mert ugye éjszaka lenne az igazi, de esti meccs ritkán van. Kijövök a fürdőből, addigra a többiek is át vannak már öltözve, és pont akkor lép be Dany a kávékkal. – Oh, köszönöm – veszem el tőle meglepetten, erre aztán nem számítottam. Bár nem szeretem a kávét és nem is hat, azért megiszom, mert nem akarok bunkónak tűnni, csoda, hogy egyáltalán eszébe jutottam. Miközben beülünk a buszba, nem nézek senkire, nem akarok idegesnek tűnni. Világbajnok csapat ellen kikapni nem kínos, de akkor sem akarom, hogy miattam bukjon el a dolog, mert akkor aztán várhatom, hogy bármi másba is betegyenek. A pályán még kapunk néhány instrukciót, majd várom, hogy kezdődjön a meccs. Izgulok, de el fog múlni, amint felszállhatok végre.
Ha esetleg veszít az ember, hát veszít. Nem lehet mindig nyerni. De mindig jön egy másik verseny, amit meg lehet nyerni, és meg is kell!
Dany abban a pillanatban, hogy megéreztem a rezgéseket Gilly és közte már is Daniel lett, a közellenséggé vált a szememben. Na jó, ennyire azért nem durván, de még is csak jobban fürkészem őket, hogy mi keszül, mint eddig. Fogalmam se volt, hogy én vagyok a csapatban az egyetlen, aki csak az ilyen beszélgetésekkor beszél az edzőbával, mindenki más már lepacsizott vele és harmadjára hallja ugyanezt a kérdést. Olyan semmitmondó választ kapok, hogy csak pislogok rá és egyértelműen elfintorodom, hogy csak ennyi tellik. Nem szólok be, és nem is firtatom tovább, de azért vágok, egy "bitch please" szemöldökfelhúzást. Gilly randira hívásos kérdését nem csak én firtatom, hanem úgy tűnik Lizzy is kivan tőle, de ezt majd a lányok maguk között megbeszélik, én meg csak egy atyai testőr vagyok, hogy nyakon csípjem a kis sihedert, ha kellemetlen lesz a jelenléte az unokahuginak. Mikor meghallom Cody-tól, hogy egyik szempontból a csapat legjobbjának tart vetek neki egy sármos és egyben hálás vigyort, de mivel az előbb a tájékoztatón elkenték a száját, mármint úgy a kedvét, nem kezdem el körbeugrálni. Utána oszlattunk, de sokáig nem aludtam el, talán a a sajtótájékoztató spanolt fel, talán csak azt, hogy egy tök új országban, világrészen vagyunk, és hajt a vérem, hogy lelépjek felfedezni. Na hát le is léptem a szobából, még ha nem is klasszik városnézés lett belőle. De itt a verseny napja, ide kell fókuszálni, nem a kibontakozó családi drámákra, és ahogy szépen beöltözv kivonulunk és Lizzy beveti a szempillarebegtetést megvakargatom a tarkómat. - Mindent megteszek, szupersztár. Azért a családi meccseken láthattad, hogy én se vagyok teljesen balfék. - viszonzom a kis mosolyt, de elvonja egy percre a figyelmem, hogy Dany megint körüldongja Gilly-t. Nagylevegőt veszek és jó testvérként kivonom magam, nem játszom a klisés gonosz bátyust, aki minden pillanatban közéjük áll. Csak akkor lépek majd közbe és szorongatom meg a nyakát, ha valami rosszat csinál a kis fajankó. Nem vagyok a hierarchia híve, így már igazából nem is tudom, hogy most ki a CSK, azt hiszem Sidney, de mivel Lizzy a kviddicsbajnok tuti, hogy nem fogom a griffendéles lányt követni csak azért, mert Stansson azt mondta, ha egyszerűen az unokahúgom a hozzáértőbb. Persze az a legjobb, ha mindketten majd végig egyetértenek és összedolgoznak, de ha nem, akkor tuti, hogy a rang nekem semmit se fog jelenteni abban, hogy válasszak kire hallgassak. - Jó lesz ez, no para, király csapat vagyunk! Pacsikat, sorjában! - mondom lelkesen, a tenyeremet kinyújtva és végigkocogok mindenki mellett, pacsira várva, Stanssonnal végezve. Aztán, ha jeleznek, tőlem jöhet a pályára vonulás és essünk neki.
Ez a nap is eljött és a levezető futás éjszaka sokat segített, hogy ne legyen frusztrált a francia pasas miatt, még ha ez okból kifolyólag nem is aludtam valami sokat. Viszont legalább nem azon kattogok, mi lett volna, ha épp Stansson nincs ott. Most pedig főleg az kell, hogy ne kattogjak semmin, csak a feladatra koncentráljak. Azért nem mondom, hogy nem lep meg az edző elegáns kinézete, mert hát rendesen kitett magáért és tényleg szépen felöltözött és... hát jól is áll neki a fekete, főleg ilyen stílusban. Mielőtt viszont még ezen elkalandozhatnék megérzem a karomon Lizzy kezét és hát igen rendesen meglepődöm, mert bár szobatársak vagyunk, igazán csak az alvás volt a fő időtöltés a szobában eddig, nem igen került sor kommunikációra azon kívül, mint hogy kész-e a másik. Végighallgatom, amit mond és végül bólintok is, bár én komoly vagyok, de inkább a feszültség, mint az ellenségeskedés miatt. Nem vagyok a házam kviddics csapatában sem, nem vagyok profi, bár tény, hogy elég nagyot tudok ütni. - Szóval McGregor és védjük a mieinket. Jól van... akkor azt mondod, ha esetében kicsit nagyobbat ütök a kelleténél akkor sincs gond... - na azért itt egy kicsit mégis csak elmosolyodom, hiszen már nyílt dolog a csapaton belül és hát mindenki számára, hogy vérfarkas vagyok és ha tőlem indul el egy gurkó az nagyobbat üthet és hát az edző megmondta, amit tudunk azt használjuk ki, más is ki fogja ugyebár. Mindenesetre elfogadom a nekem nyújtott kezet és meg is rázom. Szokásomhoz híven nem beszélgetek, inkább koncentrálok, magamhoz veszek egy seprűt, meg persze az ütőt és amikor eljön a pillanat irány felfelé. Figyelek amire csak tudok. Biztosan időbe telik majd mire megszokom a helyzetet, talán az elején még lesz egy kis fejetlenség is, de majd belejövök, belejövünk ,hiszen ezúttal Lizzyvel egymást kiegészítve kell segítenünk a csapatot, megtisztítani a hajtók útját, és feltartani az ellenfelet. Végül is jól hangzik és mivel neki ebben nagyobb gyakorlata van, még ha eredetileg nem is terelőként, nem is volt kérdés, hogy e téren hallgatok rá. - Jól van srácok, mindent bele! - végül is ha már én lettem a csk, azért ennyit még közvetlenül a síp megszólalása előtt azért mégis csak odakiáltok a többieknek. Aztán lássuk a medvét!
Chris elég csúnyán néz, és morrant rám, mire csak egy bocsánatkérő mosolyt villantok rá. Tudom én, hogy félti az unokahúgait, de nem éppen én vagyok az a veszélyes alkat, akitől féltenie kéne őket. Oké, azt el kell ismernem, hogy Gilly gyönyörű szép lány, és nem lenne ellenemre, ha esetleg kicsit több is alakulna kettőnk közt, mint szimpla csapattársi barátság. De sosem bántanám meg vagy olyasmi. Direkt biztosan nem. Sőt. Bár sokan gondolják rólam, hogy csak egy olasz gigolo vagyok, de valójában nagyon is hűséges típus vagyok. Szóval amikor vége lesz a kérdés körnek visszamegyek a szobámba, csak hogy nem sokkal később le is lépjek Sidneyvel kávézni. Az est többi része remélhetőleg csendesen telik, hacsak nem akar Chris beszélgetni Gillyről, vagy bármi másról... Viszonylag utálok korán kelni, de most mégis beállítom az ébresztőórát. Igazából csak a pompás tervem miatt, hogy korán elmenjek kávéért, és nem sokkal később Gillyék szobája ajtaján kopogok. Egy tálcán egyensúlyozok be négy kávét, mint egy pincér. Gondoltam meglepem a lányokat. Először Morticiát kínálom egy derűs mosollyal, majd Gilly felé fordulok kedvesen mosolyogva. - Kávét a legszebb Napsugárnak? - kérdezem, amit egy kis kedves bóknak is szánok egyszerre. Egy kis figyelmesség még nem árthat. Ekkor megjön Gina, majd gyorsan le is lép egy kávéval. Úgy fest a kis vörös, korán kelő alkat. Később amikor megkapjuk, hogy ki milyen poszton játszik majd, csak elégedetten tudomásul veszem a sajátomat. Remélem sikerül bizonyítanom mindenkinek, hogy bár elsőre link alaknak tűnök, azért igen is van helyem a csapatban. Miután átöltöztünk, és elindulunk fel a pályára még átkarolom Gilly vállát. - Te leszel a legügyesebb hajtó. - mosolygok rá biztatóan, majd elengedem, és izgatottan várom a meccs kezdését a többiekkel együtt...
ϟ A Varázslók Mágikus Sportja többnyire olyan, mint a szex. Minden pasi azt hiszi, hogy jó benne. ϟ
"Azt mondják, nem védelmezhetjük örökké a szeretteinket, szerintem pedig ez hülyeség. Mi másra való a család?"
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets
Tárgy: Re: VMS - Írország vs. Anglia, 1. csoportmeccs
️
