2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Itt általában azok a diákok tanulnak, akiknek az önálló házifeladat elkészítés esetleg nehézségeket okoz, vagy akiket külön ide oszt be egy-egy tanár, sok esetben az előbbi ok miatt. Évfolyam és ház szempontjából a tanulószobában tartózkodók elég vegyes felhozatalt mutatnak. Általában a tanulószobán felügyelő tanár is jelen szokott lenni, de nem minden esetben. Inkább akkor, ha nagyobb csoportok azt a feladatot kapták, hogy itt végezzék el a házijukat, de a terem akkor is nyitva áll azok számára, akiknek pl. túl zsúfolt a szobája, vagy a klubhelyisége, amikor épp nincs itt felügyelő tanár.
Délelőtt van, a Tanulószoba most üresen és csendesen áll. Egyetlen apró, kis halk hangocska tölti be a teret, egy vékonyka kis dúdolászás. Hogyha jobban körbenézel, felfedezhetsz mást is. Egy aprócska kis kocsi, rajta néhány takarítós cucc és egy rózsaszín masni. Hogyha követed a hangot, akkor megláthatod az egyik asztalnál a széken Winnie-t, a házimanót. Serényen mozgatja a kezét, aminek hatására az asztalon fényesen siklik-csúszik egy törlőrongy, nedves csíkokat hagyva maga után. Ahogy végez az asztallal, fülét az asztalra tapasztja és úgy szintből nézi meg munkáját, majd néhány porszemet aprócska ujjaival csippent fel. -Hmm-hmm… - hümmög magában elgondolkodva, magához hívja a rongyot, kicsit kirázza, majd egy laza mozdulattal a háta mögé hajítja, a rongy pedig a padló előtt megáll a levegőben és beszáll a kis kocsitartójában, hogy felváltsa egy tisztább, még nem használt rongy. Winnie lassan lemászik a székről és a következő asztalhoz szökken, amin néhány könyv található. Felugrik a székre, elolvassa a címeket, majd szép lassan a helyükre repteti őket, hogy ezt az asztalt is rendbe tehesse és porszem-mentesítse. Halkan és fürgén dolgozik, és biztos benne, hogy el tudna tűnni, ha bejön valaki. Bár háttal az ajtónak kicsit nehezebb…
//A gifnél először csak a könyvet, meg a tollat láttam, és utólag láttam meg a beuszó unikornist. Halál jót röhögtem. //
>A lángok nem emésztik fel a múltat, csak még nagyobbá teszik felfelé kúszó árnyékát.<
Ha már ilyen barátságosan megszólított, beljebb is lépek, biztosan invitálásnak szánta a vicceskedő szavakat. Rá kacsintok, felmutatom a mutatóujjamat felé és csettintek egyet a nyelvemmel. - Nem. Bármilyen hihetetlen, ez nem csak a pasik szokása. - elgyűröm azt a mérhetetlen mennyiségű zsák édességet a retikülömbe, ami nem nagyobb egy pénztárcánál. - A bálon igazán szép ruhát varázsoltál magadnak. Feltételezem... saját toldás volt. Nagyon tetszett. Imádom az avantgard stílusú holmikat. Meg úgy.. mindent! - jegyzem meg lelkesen és a "mindent"nél épp úgy csillognak a szemeim mint egy eszelősnek. És ha már beljebb is jöttem, közelebb is illegek kecsesen. - Most meg ez a balett! Kicsi korom óta táncolok, de balettozni sohasem engedtek... - undok kis grimaszra bicsaklik a szám - Biztosan attól féltek, elsodrom őket a hátsómmal. Vagy esetleg össze töröm a koponyáját valamelyiknek... Na mindegy is. Kis rohadékok.. - sóhajtok egy drámait alélt mosollyal - De amit te művelsz az nagyon tetszik. - hümmenek egyet - Nincs kedved közösen táncolni? - vetem fel egyszerűen egy kihívó mosollyal, de inkább pajkos incselkedés van rajta mint rohadék hencegés.
A szabadidővel csak az a baj, hogy mindenre jut időd, még olyan dolgokra is, amikre nem igazán kéne. A gondolkodás sosem szül jó dolgokat, amik nem feltétlen jók. Egyszerűen úgy érzem, hogy ketyeg az óra a fejem felett és hamarosan a végzet közbeszól, már nem lesz annyira egyszerű és tökéletes minden, mint most. Utálni fognak és kiközösíteni, talán nem is a származásom miatt, hanem mert hazudtam... de igazán ez sem igaz, mindössze ők mondogattak mindent és én nem ellenkeztem, nem javítottam ki őket. Kényelmes volt, hogy végre annak néztek, ami mindig is lenni szerettem volna. A tánc az egyetlen dolog, ami segít csillapítani a hangos gondolatokat és ami túlsegít a buta töprengéseken. A zongora régi barátom, imádtam a hangját, konkrétan szerelmes voltam akárhányszor egy csodálatos darab felhangzott. Szerettem táncolni, azt viszont nem szerettem, amikor valaki nézett, így mikor zörgést hallok, felfigyelek rá és a piruett végén még a zongora szó is megszűnik. Csak állok kecsesen és a nézek a hang irányába. - Érdekes és egyszerre felkavaró, hogy figyelsz... az hittem ez csak a fiúk ostoba szokása. - jegyzem meg lesajnálóan és mikor meglátom, hogy édességet zabál, legszívesebben csak mellébökném, hogy így is hatalmasak a kannái.
>A lángok nem emésztik fel a múltat, csak még nagyobbá teszik felfelé kúszó árnyékát.<
Hogy minek is csíptem ennyire ki magamat? Mintha randira mentem volna, vagy mintha inkább randiról jöttem volna? Magam sem tudom. Így esett jól. Néha egyszerűen csak megnyugtat mikor egy egy piperkőcebb ruhadarab kerül rám. A tanáraimat még mindig kikészítem a cipőimmel meg az időnként.. Na jó a valójában mindig aluldekoltált cuccaimmal. De aligha érdekel. Ameddig Piton orra nem lóg a melleimbe addig pont semennyire nem érdekel kit mennyire zaklat fel. Ugyanakkor valami határozottan megingott bennem az utóbbi időben. Ameddig Lizy karrierje ível felfelé és mindenféle csapat megkeresi, addig engem a tánckörök vissza dobnak. Soha nem fordult elő velem ilyesmi. A tánc az életem! Ez mentett meg! Ezt művelem éjjel nappal, még álmomban is! Hogy a francba tehettek ilyet velem??! És miért?! Képesek voltak azt mondani, hogy a derékméretemmel nem illenék az összképbe! Szívem szerint combbal törtem volna össze az összes koponyáját! Olyan ideges lettem, hogy a vizsgabiztos ruhája véletlen spontán ki is gyulladt. Kimondhatatlanul szomorú vagyok és egyáltalán nem találom a helyemet. Pedig... Nem egy rohadt tánckör aminek lényegesnek kellene lennie, hanem.. a táncnak! Jól esne Danyvel lenni és jól esnének a bókjai, de közben mégsem. Mégsem vágyom rá. Kezdem úgy érezni, valami elromlott bennem. Erről az is tanúskodik, hogy bár valóban randira indultam hozzá, Roxmortsba.. kibérelt egy meghitt kis szállást ahol talán... végre tovább léphettünk volna az enyelgésen. Fűt a kíváncsiság meg úgy minden és közben mérhetetlenül rettegek. Dany mindig kedves velem és bókol.. Mi van ha nem veszem észre hogy csak megjátsza magát? Félúton hátra arcot vágtam és csak bolyongtam a randi helyszíne körül mint valami hibbant. Végül megálltam a Mézes falás előtt és az ajtó előtt kukába hányva a tényt, hogy mennyire is vagyok hajlamos a cukorra, bementem és a legnagyobb zsákot megtömve távoztam. Azóta egész úton idefelé olyan vagyok mint egy édességet a fejébe egyre csak tömő zombi. Minden tökéletes rajtam. Ápolt vagyok és csodálatos. A hajam, a körmeim, a sminkem, a direkt erre a napra válaszott parfümöm, a fogaim, az emésztésem! Mégis bágyadt kiüresedett báj honol a képemen és egyre csak tömöm azokat a fánkokat. Egyrészt majd megveszek mert nem is emlékszem mikor ettem utoljára nem cukormentes dolgot... Mikor is megtorpanok és két harapás között keservesen csendesen felzokogok. Mi van velem?! A következő pillanatban azonban megcsapja a fülemet valamelyik teremből elő szivárogni egy ismerős dal és nagyjából két másodpercbe sem telik, leporolgatom a mancsomat és megtörölgetem az arcomat. Újra fixálom a sminkemet majd oda kommandózok a magassarkúmban. Macskaügyességgel vagyok képes közlekedni benne, amire máris jön egy kis vállveregetés magam számára. Hiszen ki az aki még képes hangtalanul közlekedni egy lakk platformban a kőpadlón?! Bedugom a fejemet az terem ajtaján. És jó hogy nem volt falat a számban mert most biztos, hogy minden kecsességet mellőzve hullott volna ki belőle. Ez a csaj! Ez az a csaj! Rátapadnak a szemeim minden mozdulatára. Nem tudom közben nem csekkolni mindenét. Olyan eszméletlenül kecses! Pillanatra elönt valami féltékenységféle, de aztán össze szedem magamat és a csodás feszes kerek hatalmas cickóimra gondolok meg a fenekemre... Amivel a vizsgabiztos koponyáját is képes lennék össze roppantani... Az elmém pedig elégedetten csillapodni kezd. A süteményes zsákot úgy markolászom, mintha minimum más lenne, pedig csak egy újabb fánk után kutatok. Nincs időm levenni a tekintetemet erről a csodáról. Bár azért a zsákkal való matatás lehet zavaró lesz. Félúton.
Tudtam, hogy nem éppen ez a terem a legalkalmasabb erre, tudtam hogy nagyon későn, már majdnem a kijárási tilalom előtt kell jönnöm. Gyorsan haladtam felfelé a lépcsőn és hamar elrendeztem a termet mágiával, hogy alkalmas legyen táncolásra. Nagyjából egy jó háromnegyed órám van, mielőtt vissza kell mennem és előtte még a padokat is vissza kell rendeznem. Élesen szívtam be a levegőt, majd elkezdtem nyújtani. Szükségem van most a táncra, annyi évig balettoztam és én voltam az egyik legjobb a csoportunkban. A tanárom mindig azzal viccelt, hogy sokra vihetem, hogy egyszer prímabalerina lehetek, mire csak legyintettem egyet. Muglik gyermeke voltam, egy senki, egy egyszerű lábtörlő, akibe mindenki csak beleakartam törölni a talpát. De itt nem, itt vagyok valaki még. A zongorát egyszerűen megbűvöltem, hogy pont azt a darbot játssza le, amire szükségem van. Frederic Chopin - Nocturne In C Sharp Minor. Az egyik, ha nem a legszebb zongorajáték, amit életemben hallottam. Az utóbbi időben nagyon nem volt időm arra, hogy táncolhassak, féltem is tőle, hogy berozsdásodtam, de az első lépések után csak követte magát a többi. Kecsesség, tökéletesség és erős koncentráció. A zenére nem csak táncolni kell, érteni kell és egyszerre élvezni, az érzéseket pedig lépések formájában közölni, hogy mindenki számára érezhető legyen. Hogy mit érzek jelenleg? Túl sok mindent és túlságosan egyszerre. Csak kavarognak és csomót kötnek egymásra. Félek. Megfogják tudni, ha nem is tőlem, akkor az a szemét fogja elmondani mindenkinek... Ha kiderül, akkor újra kezdődik minden, mindenki sértegetni fog, semmibe fognak venni és úgy és ott aláznak meg, ahol csak tudnak. Itt erőseb... itt sokkal erősebb az utálat és az elkülönülés, mint nálunk. Harag. Nem kellett volna hagyni, hogy mást higgyenek rólam, nem engedhettem volna meg... De egyszerűen olyan jó volt végre más lenni, annyira könnyű volt felvenni egy maszkot és egy új szerepet, amire mindig is vágytam. Csipetnyi remény. Lehet, hogy itt más lesz. Jelenthetek már nekik annyit, hogy nem fognak fennakadni a tényen, hogy nem vagyok aranyvérű. Életem egyik legszebb piruettjét csinálom éppen.
Ez nem az én napom és az már biztos, hogy nem jövök mostanában ide tanulni, ha csak nem muszáj, mert nem sikerült túl sokat haladnom, viszont egyre rosszabb a helyzet, amikor még az a srác is tovább piszkálódik, pedig én aztán tényleg nem tettem semmi rosszat. Idegesen fújtatva indulok hát utána, pedig tudom, hogy nem lesz jó vége, mert nem fogja csak úgy szívjóságból visszaadni a jegyzeteimet, de mivel kellenek és mivel a Bex-szel való beszélgetés nagyjából kifulladt nincs mit tenni. Egyébként sem fogok vele egyetérteni, hiszen folyton csak a saját igazát szajkózza, olyasmikről, amik kész marhaságok, mint ez a származási dolog. Nem lesz senki több a családja miatt és elég gáz, hogy sok Mardekáros így áll a többiekhez. Ezért lep meg annyira, amikor ő kiált a srác után és hogy még nekem is segít. Ettől még nem leszünk jóban, főleg hogy a véleményével nem értek egyet és főleg, mert attól még piszkált odabent és nem hagyott tanulni. Ezt azért nem felejtem el, csak mert segíteni akar felállni. - Nem kell segítened, majd én megoldom. - húzom el a lábamat, hiába próbálkozik. Igenis ettől még nem változik a véleményem. Lehet, hogy van egy határ, amit mondjuk már nem lépne át, de attól még olyan határokat igen, amiket ugyanúgy nem kellene. Odabent is Ginát szidalmazta, meg ez a sárvérű dolog... Nem, ezt én biztos, hogy nem fogom csak úgy lenyelni, mert most van egy zsepije, meg mert utána kiáltott annak a srácnak. Akkor is azt mondom, hogy egyformák, maximum van, aki... - Van, aki még a rossznál is rosszabb. - teszem hozzá egy vállvonással, miközben feltápászkodom és bár kissé bicegek, de nekiállok szépen összeszedni a jegyzeteimet. Ideje tényleg visszavonulót fújnom, mert a végén még totál lerokkanok itt. Nem igazán van szükségem a segítségére és valószínűleg megköszönni sem fogom, ha mégis ezt tenné, bár miután eleve elhúzom a lábamat, kétlem, hogy a jegyzetek összeszedésében segíteni akarna. Így hát amikor meg vagyok, akkor szépen elpakolom a cuccomat és köszönés nélkül szándékozom távozóra fogni. A Griffendél toronyba legalább nem jöhetnek be. Sokkal jobban járok, ha ott próbálok tanulni akkor is, ha nincs nagy csend. Volt már ennél csúnyább sebem is, majd lemosom és bekötözöm, vagy ilyesmi. Akkor is megoldottuk Bellel, amikor még nem volt se mágia, se semmi, ez a horzsolás nem fog taccsra vágni.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ugyan Katherine Benedict nem aranyvérű varázsló, de méltónak kellene lennie a vezetéknevéhez. A Benedict család is elég ősi és nagynevű tudtom szerint, habár azt nem tudom, hogy vetekszik-e a Wildfield-del. Az már más kérdés, hogy Kath apja volt olyan bolond, hogy összefeküdt egy sárvérű vagy mugli nővel. Pontosan nem tudom, de nem is érdekel. Ebből is már látszik, hogy vannak olyan varázslók és boszorkányok, akiket nem érdekelnek a vérbeli különbségek, pedig inkább harcolni kellene az elvegyülés ellen. Nem mondom, hogy el kell venni a mugliszármazásúaktól a lehetőséget, hogy tanuljanak, de el kellene szeparálni őket. Annyi különbség és vita éleződik ki köztünk és köztük, hogy így mindenkit megkímélnének egy csúnya fejfájástól. - A szülők és a vér már dob a megítéléseden a társadalomban – rántom meg a vállam. Tényleg nincs értelme erről vitázni ezzel a harmadéves kislánnyal, mert túlságosan fafejű, beszűkűlt látásmóddal rendelkezik. Persze nem hibáztathatom, ez a szülők sara, hiszen ők nevelik ilyenné a gyermekeiket. Azt hiszik, ha Dumbledore nézeteit és tanait vallják, akkor majd jobb pozícióba kerülhetnek a mi kis világunkban. Ez természetesen nem így van, mert attól, hogy az iskola falai között ő a fejes még a külvilágban nem feltétlenül. Valóban nagy szava van, de nem mindent elsöprő. Majd egy napon Kath is rájön erre. Csak figyelem, ahogy a nagydarab srác elbánik a lánnyal. Kath nagyot esik, hallatszik a puffanás. Én amondó vagyok, hogy senkit sem szabad ok nélkül bántani, viszont ha adnak rá okot, akkor ne kíméljen senki senkit. Kissé böki a csőrömet, hogy ez történik, így szúrós tekintettel nézek a srácra. - Normális vagy? Menj innen és hagyd békén! – rivallok rá. Jóval kisebb vagyok nála, de a magabiztosságom erősebbé tesz. Talán még jobb varázsló is vagyok, mint ő. – Ahogy mondod, mind egyformák vagyunk – forgatom meg a szemeim. Letérdelek Kath mellé és megnézem a sebét. Nem túl nagy, mondjuk biztosan fáj. Felületinek tűnik, ami többnyire égetni szokott tapasztalataim szerint. Nem a legkellemesebb érzés. - Szerintem pár napon belül elmúlik, de ha szükségesnek érzed nézesd meg Madame Pomfrey-val – tanácsolom és odaszorítok egy zsebkendőt a sérült felületre.
És akkor még azt mondja Ben, hogy a Mardekárosok sem mind egyformák, amikor itt a fülem hallatára mondja ki ezt a cseppet sem szép szót, hiszen akármit is mond ilyet nem illik mondani és baromira csúnya dolog is. Még a tanárok se tolerálják, úgyhogy nem is szokott ilyesmi hangosan elhangozni, csak csendben, hogy lehetőleg senki se hallja. - Nem ez az igazság, ez egyszerű bántás és semmi több. Nem vagy több te se, mint bárki más, teljesen mindegy, hogy kik a szüleid! - talán egy kicsit még a hangomat is megemelem, mert milyen jogon mond ő ilyesmit és miért gondolja magát olyan nagy valakinek? Közismert tény, hogy vannak olyan sárvérűnek titulált diákok, akik sokkal okosabbak és ügyesebbek, mint azok, akik aranyvérűnek gondolják magukat. Én pusztán félvér vagyok, ezt már tudom, hiszen apa varázsló, de ettől még nem tetszik, amikor valakit így leszólnak, hiszen ott van Gina, aki tök rendes, de simán megcsinálta a bájitaltan házimat, azaz segített benne. Sokáig viszont már nem kell vitáznom Bex-szel, hiszen az a nagydarab srác végül csak nem tudja megállni, hogy belém kössön. Egyszerűen elveszi a jegyzeteimet és a táskájába süllyesztve lelép vele. Nekem nem is kell ennél több, faképnél hagyhatom végre Bexleyt és a srác után mehetek, aki persze tisztában van vele, hogy ez így lesz, így amikor kilépek az ajtón meglep a hirtelen az utamba kerülő láb, ami történetesen az övé és mivel sietősen, lényegében futva érkezem... Elég nagyot sikerül esni, át a magasra tartott lábon. A táskám elrepül, mert csak a vállamra dobtam, a könyökömet sikerül lehorzsolni és jó eséllyel a térdemet is, bár azon az iskolai harisnyán keresztül nem látszik, csak az a jó kora kopás a térdén, ami felsejlik az enyhe folyosói fényben is. A puffanás nem túl nagy, én meg inkább csak nyekkenek egyet, a srác meg horkanva dobja rám a jegyzeteket, hogy azok szanaszét repüljenek a földön, miután most már egyértelmű, hogy amikor kiért szépen félbe tépte az egészet. - Mind egyformák vagytok! - kiáltok utána, nem foglalkozva vele, hogy ki látja, vagy nem látja a jelenetet. Felülök a földön és a vérző könyökömhöz próbálok összeszedni valami zsepit a táskámból. Vörös a szemem, de inkább a nyilvánvaló haragtól, nem attól, mert annyira fáj, hogy ettől elsírom magamat. Mérgesen szorítom össze a számat, aztán nincs mit tenni, össze kell szedni a jegyzeteimet is még és valahogy rendbe kell tennem őket és az már biztos, hogy önszántamból tuti nem jövök ide tanulni többet.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Kissé elgondolkoztat a dolog, hogy vajon én is ennyire kis jelentéktelen görcs voltam-e egy évvel ezelőtt. Nehéz felidézni, hogy hogyan viselkedtem és reagáltam különböző szituációkban. Talán én sem voltam jobb egy fokkal sem Kath-nél, de én szeretném ennek az ellenkezőjét hinni. Azaz egészséges, ha mindenki kissé jobb színben tünteti fel magát, mert az dob a saját megítélésén és önbizalmat is kap valamelyest. - Illik vagy nem illik ez az igazság és ezt te is tudod. Ez a szó csak a sárvérűeknek fáj és a védelmezőiknek. Nem lenne gond ezzel, ha elfogadnák, hogy kik is ők valójában – rántom meg a vállam. A becsukott könyvemet kezdem el bámulni, mintha annyira érdekes lenne a matt fekete borítója rajta a már ezerszer elolvasott címmel. Érdekesnek tartom egyébként, hogy a mugliszármazásúaknak mennyire fáj, ha úgy nevezzük őket, amik. El kellene fogadniuk, hogy nem érnek fel velünk és akkor nem lenne gond. Ez nem azt jelenti, hogy nem lehetnek okos és tehetséges varázslók csak tudniuk kellene, hogy hol a helyük a hierarchiában. - Pedig nagyon is igazságos – zárom le rövidre. Kath-nek is úgy kellene látnia a dolgokat, ahogyan én is látom vagy legalábbis nagyon hasonlóan. Talán, ha nagyobb lesz minden jobb lesz. Lehet szó hónapokról vagy évekről. Egyszer talán minden megváltozik. Mindössze egy csalódásra van szüksége, amit Gina Accipiter bármikor megadhat neki, mivel az a lány olyan, mint egy időzített bomba. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogyan lehet szeretni vagy egyáltalán elviselni. Figyelem, ahogy a srác odaáll Kath mellé és elveszi a jegyzeteit, s a táskájába süllyeszti. Kissé elmosolyodom, már az elején is mindig ő pisszegte le a harmadéves griffendéles lányt. Viccesnek könyvelhető el a szituáció, ahogy Katherine feláll és követi a srácot, hogy visszaadja neki azt, ami az övé. Igazából szerintem semmi esélye az idősebb és magasabb srácnál, de azért valamennyire érdekel a végkimenetel, így felpattanok és követem őket a hosszú folyosóra.
Próbálom figyelmen kívül hagyni, amit mond, de egyre nehezebb dolgom van. Mintha direkt próbálná kiprovokálni, hogy olyan dolgokat mondjak, amiket igazából nem is akarok, de ő eléri, hogy sértegessem, pedig tényleg csak tanulni akartam és főleg nem akarom annak a srácnak a haragját kivívni, mert már így is elég csúnyán néz rám lassan folyamatosan. - Ezt te mondtad, nem én, bár... valószínűleg egyetértünk és... ezt a szót nem illik használni! - emelem meg kissé a hangomat, amikor Ginát még sárvérűnek is nevezi. Én is az vagyok, hiszen bár az apám részéről a családom varázslócsalád, de az anyám egyszerű mugli és én is úgy születtem, hogy semmit se tudtam a mágiáról. Egyébként is mesélték már nem is egyszer, hogy igazán aranyvérű családok már alig-alig akadnak, hiszen időnként mindenhol van egy kis keveredés, ezt már szinte lehetetlen kivédeni, csak vannak olyan családok, akik nagyon magasan hordják az orrukat és úgy gondolják, hogy ők már csak azért is többek másoknál, mert sose volt közük muglikhoz, mintha olyan rettenetesek lennének, akik nem varázslónak vagy boszorkánynak születtek. - Mindenki tudja, hogy cseppet sem igazságos, csak ti gondoljátok úgy, hogy igen! - kicsit megint megemelem a hangomat, amire már a másik oldalamon ülő is lepisszeg. Nem is értem, hogy Bexley miért nem hagy végre békén, hiszen nem én provokálom, csak mintha minimum unatkozna és nem akarna tanulni, ezért inkább mással foglalja el magát, jelenleg az én piszkálásommal. Még, hogy a Mardekárosok se mind egyformák... Bennek fogalma sincs róla, hogy milyen hatalmasat téved. Néha gőzöm sincs, hogy ő ezt tényleg elhiszi és csak naiv, vagy van valami személyes tapasztalata is. Bár ahogy mondják a kivételek erősítik a szabályt. Vissza már nem szólok ezúttal még sem, épp készülnék, hogy felállok és lelépek, amikor valaki megkocogtatja a vállamat. Felpillantok, de az a srác már nincs ott a helyén, ahol eddig volt. Hátranézek és igen, pontosan ő az, aki mögöttem áll és vagy fél fejjel magasabb nálam, ahogyan sejtettem is az ülésmagasságából is. Nyelek egyet, de mielőtt megszólalnék egyszerűen átnyúl a fejem felett és elveszi előlem a jegyzeteimet, hogy a táskájába süllyessze. - Hé! Mit csinálsz? - egy árva szót se szól, csak elindul kifelé, én meg faképnél hagyva Bexleyt pattanok fel, hogy utána menjek. Kellenek azok a jegyzetek, még ha elég nyilvánvaló is, hogy csak azért vette ki, hogy kint a folyosón már ne legyen más, aki esetleg szemtanúként szolgálhat, ha esetleg móresre akarna tanítani, mert nem maradtam csendben. Nem mintha az én hibám lett volna. Vetek még egy csúnya pillantást Bexleyre, csak aztán iramodok meg a srác után. Kellenek nekem azok a jegyzetek!
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem értem hogy lehet ekkora az arca valakinek tizenhárom évesen. Kath simán visszaszólna szerintem bármelyik felsőbb évesnek, ha úgy adódna a helyzet. Nem hiszem, hogy egy kis ideig is megijedne vagy bármi ehhez hasonló. Nálam azért van egy határ, de köztudott, hogy a griffendélesek mennyire bunkók és kiszámíthatatlanok. Ha segíteni akar nekik az ember is személyes sértésnek veszik és úgy tesznek mintha mindenki felett állnának. Nagy hősnek gondolják magukat, a sárvérűeket támogatják a legtöbben és lenézően, álnok képpel bámulnak végig a diákokon. Nem értem miért hiszik azt, hogy mindenkinél jobbak, pedig ennek pont a szöges ellentéte az igaz. - Mindenképp rosszul jársz, ha rólam van szó, mert én olyan gonosz vagyok, hogy mindig mindenkinek csak rosszat akarok - forgatom meg a szemeim. A szülei semmi jó modort sem neveltek bele ebbe a gyerekbe? Mindössze egy évvel vagyok idősebb nála és mégis hatalmas szakadékot érzek kettőnk között. Mintha jóval korosabb és bölcsebb lennék. Talán a második igaz is. - Ja, aha, mint a sárvérű, okoskodó Accipiter, aki egyébként síkhülye - közlöm egyszerűen. Nem vagyok valami szívbajos. Egyszerűen rühellem Ginát és sokszor nem tudom megállni, hogy szidni kezdjem. Amúgy sem jó, hogy a mugliszármazásúak valamilyen csodának köszönhetően belopják magukat néhány lelkileg gyenge aranyvérűek szívébe. - Csak a sztereotípiákra alapozol és nem is ismered igazán Piton professzort. Félsz tőle, mert szigorú és igazságos, így minden rossz dolgot képes lennél összehordani róla - közlöm Kath-tel a szomorúnak vélt igazságot. Valóban nem egy példakép a házvezető tanárom, de azért az már nekem is sok, amit néhányan állítanak róla a különböző roxforti házakban. Néha magukba nézhetnének ezek a diákok és átgondolhatnák, hogy tettek-e eleget a sikerük iránt bájitaltanból vagy csak elvárják, hogy a szájukba repüljön a sült galamb. Nagyon nem mindegy a kettő. - Érettebbnek gondoltalak, de még nagyon gyerekes vagy. Néha én is tévedhetek - teszem hozzá flegmán és őszintén. Biztosan sértésnek veszi majd és nekem esik. Meglepne, ha az ellenkezőjét cselekedné.
Épp eleget piszkáltak már Mardekárosok, köztük Bex is ahhoz, hogy ne nagyon tételezzek fel róluk semmi pozitívat. Jó eséllyel, ha netán a segítségét ajánlja fel a mögött is valószínű elég nagy adag titkolt hátsó szándékot sejtenék, semmi pozitívat, ezért is takarom el inkább a füzetemet, attól tartva, hogy csak azért nézi, hogy mondjuk belekössön abba, amit leírtam, vagy esetleg eleve az írásomat kritizálja, főleg mert én elég gyakran használok sima ceruzát, meg golyós tollat, ami nem annyira elterjedt a suliban, inkább csak a muglik között. Emlékeszem én még, amikor elsőben egy egész adag tintát kaptam az arcomba az egyik golyóstollamból óra végén Corvus egyik haverjától. Napokig nem jött le még varázslattal sem a kék folt az arcomról. Nem volt valami kellemes élmény minden nap úgy nézni tükörbe, hogy emlékezzek arra, hogy megaláztak. Arról nem is beszélve, hogy az egyik kedvenc pulcsim is majdnem oda lett e miatt. - Kétlem, hogy bármivel jól jártam volna, amit tőled kapnék. - húzom el a számat. Tényleg nem tudom róla elképzelni, hogy pusztán azért segítene, mert jót akar. Egyébként is, ha segítséget akarok kérni, akkor... - És amúgy is vannak nálad okosabb barátaim is. - teszem még hozzá a halk megjegyzést, amivel persze szándékosan meg akarom bántani, bár minden bizonnyal esélytelen a dolog, de akkor is úgy gondolom, hogy Ben például mivel eleve Hollóhátas sokkal okosabb, mint ez a Bex, aki szintén itt próbál értelmet verni a saját fejébe, ahogyan én is. Meg persze ott van Gina, akire amúgy is felnézek, ami eleve azt vonja maga után, hogy tuti sokaknál okosabb. - Mert Griffendéles vagyok és ránk pikkel, úgyhogy ha megpróbálnám maximum kinevetne és kész! - ő becsukja a könyvet, én pedig újra próbálok visszapillanatani a jegyzeteimbe és bár sose szerettem templomba járni, de kezdem úgy érezni, hogy lassan csak akkor úszom meg ép bőrrel ezt a mai napot, ha elhoppanálok egy kiadós liturgiára, na nem mintha profi lennék imádkozás terén, de az a srác már határozottan csak engem fixíroz és talán csak percek kérdése, hogy ide is jöjjön, nem törődve azzal, hogy attól ő is bajba kerülhet.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ez a kislány nem semmi. Mikor kedvesen, ami tőlem rendkívül szokatlan, megérdeklődöm tőle, hogy mégis mit tanul eltakarja előlem a füzetét. Nem lestem bele, de lehet azt kellett volna és úgy megkíméltem volna magunkat egy felesleges kérdéstől. Nem értem miért tör rám néha, hogy jótékonykodnom kell rászorulókon. Olyankor úgy érzem, hogy meginog az erős személyiségem. Talán ez most csak azért van, mert Kath fiatalabb nálam. Jól tudom, hogy mindössze egy évvel, de ebben a korban még szerintem az is sokat számít. Gina előtt sosem viselkednék így. Előtte egy pillanatra sem ingok meg. Bugyuta Karvaly. Rosszallóan elkezdem csóválni a fejem és a számat is elhúzom, míg egyenesen a lányra nézek. Úgy csinálok, mintha az akkora tragédia lenne, hogy eltakarja a jegyzeteit. - Talán azért mert felajánlottam volna a segítségem? Az is lehet, hogy jól jártál volna vele, de ez már késő bánat kicsi lány – válaszolom flegmán és előre fordulok. Végre visszatérek önmagamhoz. Nem tudom tényleg, hogy mi ez a puhányság, ami néha rám tör, de már éppen ideje lenne levetkőznöm. Apám mindig szigorú és kemény az emberekkel. Mindneki azt kapja, amit megérdemel. Én is olyan akarok lenni, mint ő. Hirtelen visszafordulok Kath felé és mérgesen tekintek rá. Már éppen abbahagytam volna a zaklatását, de ezzel kihúzta nálam a gyufát. Miért csinálja ezt? Utálom, amikor mindenki azzal jön az összes mardekárosnak, hogy Piton csak kivételezik velünk. Ez nem feltétlenül igaz egyébként. Valamivel kevésbé szigorúbb, mint a többi házbeliekkel, de ez nem jelenti azt, hogy laza és kedves. Hű önmagához, ha rólunk van szó és nem fél minket is büntetni és pontokat levonni. - Verd ki ezt a kényszerképzetet a fejedből, Benedict. Ha meg sem próbálod, akkor mégis honnan tudod, hogy nem adna neked haladékot? Úgy fél minden diák tőle, mint a tűztől, de ha emberszámba vennétek, akkor ő is titeket. Tudod ez kölcsönösen működik és ne várd, hogy a szádba repüljön a sült galamb – forgatom meg a szemeim. Elég beszűkült látáskörűek ezek a griffendélesek. Talán Pitonnak egyszer végre sikerül már gatyába ráznia őket. - Így van, már azt várom, hogy kiborulj – forgatom meg a szemeim és becsukom magam előtt a könyvet. Felesleges nyitva lennie, ha úgysem foglalkozom vele. Ha a felügyelő tanár pedig idejönne és megkérdezné, hogy mégis mit művelek, akkor rávágnám, hogy Kath-nek segítek.
Valahogy a kérdését hallva automatikusan húzom magamhoz még közelebb a jegyzeteimet, mintha csak takarni akarnám őket. Bár így is látni lehet, hogy bűbájtanról lehet szó, legalábbis a pár szó, mondat után, amit esetleg Bex elkaphat, ha még az előtt pillanat bele, hogy megpróbálom kicsit elrejteni előle. De hogy miért érdekli, hogy mit tanulok... Biztosan valami módon abba is bele akar kötni, nem csoda hát ha e miatt én inkább gyorsan takarom előle, mert úgy biztos, hogy jobban járok, mintha tudná, hogy mi van előttem. Amúgy is az lenne az igazi, ha békén hagyna, hiszen így elég nehéz tanulni, de egyelőre nagyon úgy fest, hogy esze ágában sincs. - Miért érdekel ennyire? Nem neked is inkább tanulnod kellene? - szökik fel a szemöldököm kissé morcosan nézve rá. Hát igen, nem hagy az istennek se tanulni, azt hiszem nem csoda, ha nem vagyok valami boldog, meg annak a srácnak is folyamatosan rám vonja így a figyelmét, aki úgy fest, hogy fel se fogja, hogy nem én vagyok a hibás a miatt, hogy beszélek. Bex nem hagy békén, ahogyan előtte se én voltam, aki rosszat tett, de úgy fest kipécézett magának annyira, hogy nem igazán érdekli nem én tartom szóval magamat, hanem engem tart más. Persze Bex egy csúnya pillantást se kap... simán lehet, hogy a srác ismeri, valami Mardekáros, aki csak a magamfajtákba köt bele. És még én nem hagyok másokat tanulni... - Ja persze... biztosan meg lehet valahogy magyarázni, de te is tudod, hogy Piton kivételez a Mardekárosokkal... folyamatosan. Nem értem, hogy miért véded ennyire, vagy egy ismeretlen lányt. Kétlem, hogy ha nekem lenne nyomós okom, akkor elfogadná. - na igen, ahogyan Gina is egyetértett velem, Piton tuti, hogy nem adott volna nekem engedményt csak azért, mert meghalt bátyám. Jó eséllyel akkor is ugyanúgy elvárt volna tőlem mindent ugyanúgy, ha elmondom neki ezt az apró tényt, és nem adott volna haladékot a félresikerült házimra. Ha Gina nem segít, valószínűleg kaptam volna egy jó nagy adag pontlevonást, amiért nem tudtam megcsinálni. Kifogást pedig nem fogadott volna el, ezt tudjuk mindketten. - Igen, ez valószínű, mert ha nem így lenne, akkor... most tanulnál és engem meg békén hagynál. - húzom el a számat, noha érzem én jól a szavaiból, hogy ez nem más, mint gúnyos megjegyzés, de akkor sincs igaza. Nem hagy békén tanulni és nem hiszem, hogy csak azért, mert már készen van, hiszen nem jött annyival előttem, mivel amikor jöttem nem volt tömeg. Szóval csak simán unatkozik, vagy annyira nem is fontos neki, hogy megtanulja azt, amiért jött. Úgy fest én is nagyot tévedtem, mert nem kellett volna ide jönnöm. Talán a következő alkalommal megkérem Bent, ő tényleg jó eséllyel könnyebben rávenne a tanulásra, mint... ez a jelenlegi kellemetlen helyzet.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Őszintén örülök, hogy végül csak rávettem magam, hogy jöjjek ki a tanulószobába. Ugyan itt sem azzal foglalkozom, amivel kellene, de egyértelműen jobban telik az idő, mint a szobámban. Valószínűleg csak ültem volna az ágyon és bámultam volna a tankönyvre. Most legalább jól szórakozom. Jó, igen, tudom, nem kellene tőlem fiatalabbakat szekálni ok nélkül, de néha belefér. Érdekes, hogy a legtöbbször én vagyok a szó szólója annak, hogy előzmény nélkül ne szívassunk senkit sem, de most sikerült megtörnöm a saját szabályomat. Jobban belegondolva Kathrine Benedict nem az a lány, akit annyira féltenem kellene attól függetlenül, hogy egy évvel alattam jár. Elég bátor, akár a többi griffendéles, mivel szerintem simán vissza merne szólni nekem durvábban is. Persze a bátorság az nem egyenlő azzal, hogy okos is. Pont olyan ostoba, mint a többi vele egy házban élő egyed. - És mit akarsz tanulni? – kérdezem kíváncsian. Ha azt válaszolná, hogy legendás lények gondozását vagy átváltoztatástant még segítenék is neki. Akármennyire önző vagyok szeretek villogni a tudásommal és sajnos ezt nem minden tárgyból tehetem meg. Ez a kettő pont ideális és őszintén hiszem, hogy tudnék neki segíteni. Ha viszont megszólal, hogy számmisztika vagy bájitaltan, akkor inkább kirohanok, mint belepillantsak a könyvbe. - Abba nem gondoltál bele, hogy annak a lánynak valami problémája van, amiért haladékot kapott? Vagy talán kedvesen beszélt Pitonnal és még jó tanuló is? Még az is lehet, hogy mindig csak kiválókat kapott, ám most valami közbejött, így nem tudott készülni? Vagy mind egybe – válaszolom tettetett felháborodással. Jól tudom, hogy Piton kivételez a mardekárosokkal, de úgy teszek, mintha ez nem lenne igaz. Viszont a többi házban már nagyon felfújják a dolgokat. Attól, hogy néha kapunk engedményeket még velünk is szigorú. Lefogadok a nagy és bölcs McGalagony sem különb sokkal. - Nem, mikor lejöttél ide a testem valami mágikus dolog folytán megérezte, hogy te itt vagy és hivatásom téged szekálni. Ez az indoka annak, hogy itt vagyok és nem a tanulás – forgatom meg a szemem gúnyosan. Mi másért jönnének egy tanulószobába a diákok, mintsem tanulni?
Lehet, hogy mégis a szobámban kellett volna maradnom? Vagy megkérhetném Bent, hogy tanuljunk együtt, ő tuti, hogy nem hagyná, hogy valami elterelje a figyelmemet. Ő eléggé odatud mindenre koncentrálni, csak nekem nem megy a dolog elég jól, pedig most tényleg próbálkoztam. Nem én tehetek róla, ha folyton van valaki, aki belém köt, aztán mintha én tettem volna rosszat a srác is rám néz csúnyán, pedig Bexley nem hagy békén és továbbra is beszél, miközben tudom, hogy csendben kellene lenni, de még sem hagyhatom csak úgy annyiban. - Nem az én hibám volt, de most már csak tanulni akarok. - vágom rá, de még sem bírom ki, hogy ne szóljak oda neki. Így is épp elég bajom van a bájitaltannal, amit próbálok megtanulni, legalább valami alap elfogadható szintre, erre sehogy se hagy békén és látom rajta, hogy akkor se lesz hajlandó, ha én nem szólok hozzá. Úgyis addig provokál majd, amíg végül nem vágok vissza, mint ezzel a Pitonos dologgal is, pedig tudom jól, hogy azért őket sem osztályozza máshogy, de azt mindenki tudja, hogy sok esetben viszont nekik kedvezményeket ad, ami azért baromira nem fair. - Akkor máshol kompenzálja. Múltkor is hallottam egy lánytól, hogy látta, amikor Piton valakinek plusz határidőt adott egy házira és persze Mardekáros volt. Úgyhogy nektek csak könnyebb. - vonom meg a vállamat, mintha igazából nem is érdekelne a téma, csak ő nem tud leszakadni róla. A végén még le leszünk pisszegve és ahogy sejtem azt a szúrósan néző fiút simán lehet, hogy Bexley ismeri és akkor ebből megint én jövök ki rosszul, pedig igazából ő nem hagy tanulni, nem pedig fordítva. Persze biztosan azt várná el tőlem az a srác, hogy hagyjam annyiban és hagyjam, hogy piszkáljon, mert egy idő után abbahagyja, de tudjuk jól, hogy a Mardekárosok nem olyanok, akik csak úgy abba szokták hagyni. - Eddig se beszélgettem senkivel, hagyj már békén! Te nem tanulni jöttél? - nézek rá kérdőn és próbálok újra visszafordulni a jegyzeteimhez, de már érzem, hogy semmi esélyem sincs. Vagy lelépek, de akkor meg esély van rá, hogy az a srác utánam jön, vagy maradok és Bexley-vel küzdök, hátha sikerül legalább valamennyit a fejembe erőltetni a bájitaltanból, bár valahogy egyik megoldás se tűnik jónak. Miért van az, hogy a legtöbb kellemetlen helyzetből egyszerűen lehetetlenség jól kijönni, főleg ha Mardekárosok piszkálják az embert? Pedig én igazán igyekszem nem bajba keveredni, de úgy fest még akkor is sikerül, amikor kimondottan jól akarok viselkedni és próbálok tanulni.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Tudom, hogy nem kellene Katherine Benedict-tel foglalkoznom most, hanem csak és kizárólag a tanulásra koncentrálni, de ez annyira lehetetlen küldetésnek tűnik jelenleg. Hiába határoztam el magam, hogy most az egyszer rendesen leülök és bemagolom az anyagot, még ennyi sem jön össze. Azzal is tisztában vagyok, hogy értelem szerint a legjobb tanulni és nem folyamatosan ismételni magunkban a leckét, mert úgy persze, hogy nem jegyzem meg hosszú távon. Igazából azt hittem ha így csinálom, akkor semmi sem terelheti el a figyelmem. Hát hatalmasat tévedtem. Tipikusan rám jellemző, hogy rögtön az első adandó alkalommal belekötök valakibe, pedig különbnek tartom magam a többi mardekárosnál. Nem bandázok és ok nélkül nem kötök bele senkibe. Lényegében Kath beszélt, szóval fogjuk arra az egészet. Csak próbálom jobb belátásra bírni meg ilyenek. - Jól hallottam, hogy beszéltél, ne is tagadd – rázom meg a fejem lemondóan. Talán még a végére meg is sajnálom a harmadéves griffendélest. Valószínűleg ugyanazért van itt, mint én, mert nem tud egyedül a szobájában tanulni. Mindig eltereli valami a figyelmét, de a tévhitekkel ellentétben itt sem könnyebb egy fokkal sem. – Ja hogy szerinted Piton csak úgy osztogatja a jó jegyeket, mert mardekáros vagyok. El kell keserítselek drágám, de ez nagyon nem így van – vágom rá gyorsan, s kissé fel is húzom magam rajta. Sajnos egyáltalán nem jók a jegyeim és a bájitaltan sem dob az átlagomon egy cseppet sem és van képe ilyeneket mondani. Piton professzor valóban szigorú tanár és egy kicsit enyhébb szívű a mardisokkal, ami eléggé feltűnő, de ez nem egyenlő azzal, hogy lazábban osztályoz nekünk. Nem értem miért hiszi ezt az összes nyomi griffendéles. - Eddig sem tanultál, hanem dumáltál – nézek rá felhúzott szemöldökkel. – Miben lesz másabb, ha csendben maradok? Mással kezdesz el beszélgetni? – kérdezem kíváncsian. Az előbbi beszólása után már nagyon bánom, hogy egy kis időre is megsajnáltam. Most már ha némasági fogadalmat sem tesz, akkor sem hagyom békén. A Pitonos dologgal eléggé megérett bennem a dolog, hogy szekáljam még egy jó ideig. Most már van rá igazi okom is legalább. Nekem így is megfelel.
Kellett is nekem ide jönnöm. Sehogy se jó ez, hiszen a szobámban más dolgok vonják el a figyelmemet, itt meg mások miatt megy nehezen a tanulás, de akkor mi lenne a jó megoldás? Együtt kellene tanulnom egy Hollóhátassal mondjuk, aki úgyis fejbe kólint, ha nem a könyvre koncentrálok, de valamivel finomabban, mint az épp vállon bökdöső... Mardekáros. Hát komolyan ennyire nincs nekem szerencsém, hogy pont ő kerül mellém? Persze neki aztán jóval könnyebb, mert ha jól tudom akkor eleve valami aranyvérű családból való, legalábbis úgy sétál a folyosókon, mint valami páva és persze őt sosem piszkálják, mint ahogyan engem Corvus meg a hülye bandája, meg a hozzájuk hasonlók. Elhúzom a számat, amikor tudatosul bennem, hogy pont sikerült a legjobb helyet kifognom. A szobámban kellett volna maradnom, ez most már nem kérdés. - Én nem... nem dumáltam, ő szólt hozzám. - intek az állammal a srác felé, aki már a könyvébe van temetkezve, amiért persze legbelül hálát adok, mert a végén még észrevenné, hogy róla beszélek és annak tuti, hogy újfent nem lenne jó vége. - Egyébként is tudod van, akinek muszáj tanulnia, mert nem kap jó jegyet csak azért, mert a házvezetője tanítja a bájitaltant. - szúrok vissza, ezzel arra célozva, hogy Bexnek sokkal könnyebb dolga van, mint nekem, hiszen ő Mardekáros, Piton akkor is jó jegyet ad neki, ha csak megvillantja a jelvényét, nekem meg minden egyes érdemi pontért meg kell küzdenem. Komolyan, mintha direkt arra menne rá az a rémes denevérember, ahogyan Gina nevezi, hogy minél több helyen és módon hozza pocsék helyzetbe a Griffendéleseket. Ezzel persze remek példát mutat a házába járóknak is, mint pl. Bexnek. - Úgyhogy, ha megbocsátasz, akkor tanulnék. - fordulok vissza a könyvemhez és csak lopva pillantok a srác felé, aki az előbb beszólt. Már megint rajtam a tekintete és cseppet se néz kedvesen. Egyre jobban alakul a helyzet, hogy mit ne mondjak. A végén még majd szedhetem a lábaimat, amikor vége ennek a tanulásra szánt időnek, mert még megtalál várni a folyosón és... elgyepál? Pedig most se én tehetek arról, hogy beszélek, hiszen Bex az, aki piszkál és csak nem hagyhatom annyiban a dolgot.
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem könnyű az élet, ha az ember tanulási nehézségekkel küzd. Mindig van valami, ami eltereli a figyelmemet, s amire van fogni, hogy én már pedig most nem tanulok. Az sem megoldás, hogy állandóan Ginától csórom el a házit. Még Corvust is mindig könyvvel látom a kezében. Én meg csak azt jegyzem meg, ami érdekel. Persze azt sem órákon kívül ülök le és olvasgatom a könyvet. A tanórákon figyelek vagy előrelapozok, mert egyszerűen nincs jobb dolgom. Nem szokásom beszólogatni a tanárnak és bontani a rendet míg ő tanítani próbál. Igen, csak próbál, mivel a diákok háromnegyede úgysem figyel és magasról tojik az egészre. Bár én is azon szerencsés egyedek közé tartoznék, akiket ez tényleg feltüzel! Kócos hajjal, karikás szemekkel indulok el a tanulószoba felé. Hónom alatt jó pár vaskos könyv van, amiket még ki sem nyitottam, de mivel már január van épp itt az ideje. Igazából nem paráznék annyira rá, ha a múltkor nem kaptam volna azt a rivallót édesanyámtól, amiért nem tanulok. Plusz tavaly ilyenkor még az sem hatott volna meg, de nem szeretnék évet ismételni és azért jövőre le kell raknom pár RBF-et. Ez pedig nem fog műlödni csodával határos módon, ez igenis kőkemény tanulást igényel. Belépve a terembe körbenézek és rengeteg ismerős arcot pillantok meg. Áh szóval ezért nem ér rá senki ebben az időben! Nem köszönök, mindössze elsétálok a sorok között és egy random lány mellé ülök le. Kinyitom a könyvem és olvasni kezdem, de ekkor meghallom, hogy a kislány mentegetőzni kezd. Csak ekkor veszem észre, hogy ki mellett is foglaltam helyet és arcomra rögtön egy gonosz mosoly kúszik. Hirtelen megfelejtkezem a tanulásról és minden sokkal érdekesebbnek tűnik, mint a szöveg a könyvben. Még az asztal lapja is érdekfeszítővé válik. Kath felé nézek és megbököm a vállát. Már előre érzem, hogy ez izgisebb lesz, mint a tanulás. - Már megbocsáss, de ha nem tűnt volna fel itt mások tanulni szeretnének, te meg itt dumálsz – rázom a fejem lemondóan, mintha annyira érdekelne a tananyag. – Nem szégyelled magad, hogy ennyi idős létedre itt bontod a rendet? – kérdezem fennhangon, s próbálok olyan hangnemet megütni, mint McGalagony szokott az óráin, amikor fegyelmezésre kerül sor. Kicsit vicces, hogy a korával dobálózok, mivel maximum egy-két évvel lehet nálam fiatalabb. Pontosan nem tudom, sosem figyeltem, amikor erről volt szó.
Az egyik évfolyamtársam, nevezetesen Lucy azt mondta, hogy itt majd sokkal könnyebben fog menni a tanulás, majd meglátom, mert ha nem egyedül próbálom akkor jobban megragadnak a dolgok. Egyelőre nem mondanám, hogy igazat adok neki. Lássuk be nekem így csak még inkább elkalandozik a figyelmem és a tetejében Lucy se jött, pedig azt mondta, hogy ő is itt lesz 4-kor, vagy... 3-kor? De ha előbb jött, csak szólt volna, hogy miért nem voltam itt, vagy küld egy üzenetet, vagy valami, vagy nem is ezt a napot beszéltük meg? Ráncolom kicsit a homlokomat, ahogyan a ceruzám végét rágcsálva naná, hogy nem azzal foglalkozom, hogy tanuljak, hanem inkább azzal, hogy vajon Lucy miért nincs itt és hogy ott szemben az a két lány min kuncog folyton, meg az a srác mit csinálhat az asztal alatt a túlvégen. Na hát ez az, hogy nem azt kellene néznem, hogy mások mit tesznek, hanem elsősorban azzal kellene foglalkoznom, hogy nekem mit kellene a fejembe verni, de hát a bájitaltan még mindig kifejezetten nehezen ragad meg a fejemben. Azt hiszem az a házi is kizárt, hogy sikerült volna, ha Gina nem segít be az elkészítésében. - Mit bámulsz? - ripakodik rám az előbb említett srác, aki még mindig az asztal alatt matat, én pedig igazából már nem is nézem, csak szimplán sikerült elbambulnom a ceruzával a számban. Elvörösödöm és kissé kihúzva magamat köszörülöm meg a torkomat. - Bocs, én nem is... - legyint egyet, ezzel belém fojtva a szót, aminek hála persze a mellettem ülő Hollóhátas lány jól le is pisszeg, pedig nem is én szólaltam meg. Ben évfolyamtársa, láttam már vele együtt kijönni óráról, csak azért tudom és hát amilyen könyv halom van előtte, gondolom ő nem küzd olyan tanulási nehézségekkel, mint én. Visszatemetkezem hát a jegyzeteimbe és kiszedem a ceruzát is a számból, mert a végén teljesen lerágom róla a radírt és lassan már a fáig jutok, az pedig annyira nem finom. Na nem mintha mások szerint a radír az lenne. Jó válogatós vagyok mi? Normális esetben az ember eleve nem eszik ceruzát, én meg még válogatok is, mert csak a radír részét rágom le. Na erre varrj gombot!
♫ Be lettél oltva ♫ ϟ Kinézet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Itt általában azok a diákok tanulnak, akiknek az önálló házifeladat elkészítés esetleg nehézségeket okoz, vagy akiket külön ide oszt be egy-egy tanár, sok esetben az előbbi ok miatt. Évfolyam és ház szempontjából a tanulószobában tartózkodók elég vegyes felhozatalt mutatnak. Általában a tanulószobán felügyelő tanár is jelen szokott lenni, de nem minden esetben. Inkább akkor, ha nagyobb csoportok azt a feladatot kapták, hogy itt végezzék el a házijukat, de a terem akkor is nyitva áll azok számára, akiknek pl. túl zsúfolt a szobája, vagy a klubhelyisége, amikor épp nincs itt felügyelő tanár.
Halál jót röhögtem. 
