Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


2000-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 1999-2000-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

Legfrissebb









ϟ Üvegházak
  Yesterday at 20:29
Gina Accipiter
A hónap posztolói
Cody Armstrong
 
Quinn A. Perold
 
Gina Accipiter
 
Bexley Wildfield
 
Corvus Flint
 
Sasha McCaine
 
Rose-Neira Brooks
 
Calista Merrick
 
Megan Smith
 
Benjamin Morgan
 
Statisztika

Összesen 627 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Dracklana

Jelenleg összesen 36978 hozzászólás olvasható. in 3367 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 13 felhasználó van itt :: 4 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Közös társalgó (II. emelet)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
Ugrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next
SzerzőÜzenet
Carol Smith
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 156

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2018-04-29, 16:45


Yngrid& Carol



[You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]

Rémes érzés kimondani, hogy talán jobb lett volna, ha anya örökbe ad, ha normális családom van és nem kell az egész gyerekkoromat utazással, költözéssel és valami talán nem is létező dolog előli meneküléssel tölteni. Sosem mondtam még ki ezt így nyíltan és kellően pocsék érzés, hogy most megtettem, de ha egyszer így van... De persze a húgom sora se volt jobb, ahogyan ő mondta, de végül mégis lett egy rendes családja, ami nekem nem adatott meg. Talán ő még fiatalabbként még annyira se viselte volna el a sok költözést, mint én és ki tudja hová vezetett volna a dolog.
- Sajnálom. - bököm ki halkan. Tudom én, hogy neki is rémes lehetett, de hát nekem se volt jobb. Kár lenne vetélkedni, hogy kinek volt rosszabb gyerekkora. Ez nem valami verseny és nem is hiszem, hogy jó dolog lenne győztesen kikerülni belőle egyikünknek sem. Ezek után nem csoda, ha hideg zuhanyként éri, amikor még Samaelt is bedobom a kalapba és még arról is mesélek, ami vele történt. Na igen talán ezt a részt jobb is lenne kihagyni, de ha már őszinte vagyok akkor mégis csak ez is ide tartozik. Nem titkolhatom, annak nem sok értelme lenne. És persze azt a hatást váltja ki, amire számítani lehet. Yngrid kellően kiakad.
- Félreérted, biztosan félreérted. Nem akartam és ő sem... Yngrid... - felállok ugyan és próbálom rávenni, hogy maradjon, de láthatóan esélyem sincs és nem akar már meghallgatni. Elszorul a torkom és amikor bevágja maga mögött az ajtót most már nekem is újra könny gyűlik a szemembe. Rettenetes alak vagyok igaz? És nem tudom, hogy ebből bármilyen pozitív módon ki lehet-e jönni egyáltalán. Mégis miért kellett Samaelnek bármit is kezdenie egy ilyen fiatal lánnyal, főleg hogy nem akart tőle semmit és én azt a tényt egyelőre még nem is tudom, hogy Samael tisztában volt vele, hogy Yngrid a húgom. Lehet, hogy akkor még nem találkoztunk és nem pattant ki a szikra közöttünk, de akkor se szabadott volna ezt tennie és akkor most minden egészen másképp alakult volna, de így... kész katasztrófa.

//Én is köszönöm! Very Happy Meg van a mélypont. Very Happy//




[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Rút kiskacsából igenis lehet

HATTYÚ
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yngrid Osborne
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 16
ϟ Hozzászólások száma : 72

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2018-04-23, 15:53


Carol & Yngrid

[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

Megdöbbentenek Carol szavai, mármint az elmesélése alapján ismerem valamennyire a családi háttértörténetét, tudom, milyen az anyja, az én anyám, de hogy valaki ilyet mondjon... Tényleg nem érti, miről is van szó igazából, ő azt hiszi, sokkoló számomra megtudni az igazságot, de ez az egész ennél jóval bonyolultabb. Felkavaró, fájdalmas, ráadásul tizenhat üres év lebeg a fejem felett, melyet nem tölthettem a családommal, az igazival! Miért érdekelne hát, milyen emberek valójában, ha közben ők a családom? Hiába menekült vele az anyja annak idején évekig, rám sokkal rosszabb sors várt az árvaházban. Elvégre, amíg be nem fogadott az Osborne-család, addig idegenektől idegenekig vándoroltam, akik olyan kis ostobaságok miatt pateroltak vissza oda, hogy selypítettem, túl világos volt a bőröm színe vagy a sok furaság, amit műveltem, esetleg megbántottam az egyik vér szerinti gyermeküket, ezt pedig ők nem tűrték. Szerinte ez mennyivel volt jobb számomra?
- Téged nem passzolgattak ide-oda, mint valami selejtes árut! - vágom vissza, a kelleténél kissé élesebben, de hát ez nem pont az a helyzet, amikor az ember a hanglejtésére figyel. Teljesen kivagyok, minden annyira új számomra, még maga a gondolat is megvisel, hiszen jelenleg is a testvéremmel vagyok egy helységben! Komolyan nem tudom, mit kellene tennem... Öleljem meg vagy küldjem el melegebb éghajlatra anyámmal együtt? Vágjam a képébe, hogy nem kérek belőlük? De mégis, akkor mi mindent fogok eldobni magamtól a jövőmet tekintve?
- Én ezt nem értem... - szólalok meg, amikor feljön Samael neve is, Carol pedig mesélni kezd. Egyelőre nem áll össze a kép, elvégre számomra csak halandzsa, amit most mond, nem igazán értem a szavai lényegét, de kezdek rosszat sejteni. Nagyon rosszat. Valamiért úgy érzem, nem fog tetszeni, amit mondani szeretne, emiatt pedig csak húzza az időt, hiszen ő is nagyon jól tisztában van mindezzel. - Hogy jön ide Tom és az, hogy szakítottatok? - teszem fel végül azt a kérdést, melyre a leginkább nem szeretném megkapni a választ, de nem tehetek mást, ki kell adnom magamból mindazt, ami a lelkemet nyomja. Hiszen már teljesen mindegy, nem igaz? Ez a nap sokkal rosszabb már nem lehetne, minek is meneküljek a következményei elől?
- Hogy mi??? - csattanok fel, amikor Carol hebegve-habogva, de elmondja azt, amit szeretne, én pedig úgy érzem, már nem bírom tovább. Ez számomra sok egyszerre, az az érzés pedig, hogy Samael csak kihasználta azt, hogy hajlandóságot mutatok a dolog felé, még inkább elkeserít. És pont Carollal? Aki elvileg a nővérem? - Hagyd abba, én ezt nem akarom hallani! - kiáltok rá mérgesen, a kelleténél kissé talán hangosabban is, de nem érdekel. Jelen pillanatban semmi sem érdekel, csak az, hogy mikor szabadulok már innen. - Sőt, semmit se akarok hallani, amit te mondasz! Hagyj engem békén! Te és Samael is!
A könnyeim utat törnek maguknak, én pedig lendületesen hátat fordítok a lánynak, akiben annyira megbíztam még nemrég és akivel kapcsolatban úgy érzem, hogy elárult. Egyszerűen nem szeretnék a közelében lenni, mert ezzel csak fájdalmat okozok magamnak, szóval elmegyek. Kilépek hát az ajtón, majd elindulok a Hugrabug klubhelyisége felé, a lehető leggyorsabban, nehogy Carol utolérhessen, ha esetleg még ezek után is beszélni szeretne velem...

(Köszi a játékot! Very Happy)

[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Carol Smith
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 156

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2018-04-17, 17:44


Yngrid& Carol



[You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]

- Tényleg nem érthetem, mert én meg... én sokszor vágytam másra. - nehezen mondom ki, főleg hogy sosem tettem még meg és még a hangomat is lehalkítom, mint aki pontosan tudja, hogy nem illik ilyesmit mondani, főleg nem a saját anyjáról, de akkor is így van. Nem egy álmatlan éjszakám volt gyerekként egy-egy újabb költözés előtt vagy után, amikor azt kívántam bárcsak valaki más életét élhetném, valaki más lehetnék, akinek nem kell folyton félnie, folyton költöznie és folyton menekülnie egy láthatatlan ellenség elől, aki talán csak az anyám fejében létezik. A Roxfort volt az életemben az első olyan hely, ahol végre kicsit megnyugodhattam és jó eséllyel azért is osztott a süveg a Mardekárba, mert a sok költözés és a sok félelem azért nyomot hagyott bennem, akármit is lát Yngrid, vagy akár Samael, én pont e miatt nem érzem magamat annyira különlegesnek.
- Samael? - kérdezek vissza. Azt hiszem arra végképp nem vagyok felkészülve, hogy még vele kapcsolatban is magyarázkodjak, pedig Yngrid ezt várja. Vagy könnyebb letépni minden ragtapaszt egyszerre? - Ő is... meglepődött. - bököm ki végül, pedig tudom, hogy ez nem lesz elég. Nem csoda, ha lesütöm a pillantásomat, mielőtt rászánnám magamat, hogy bármit is mondjak, pedig tudom, hogy muszáj leszek. - Tudod Samael és én... Ez nagyon bonyolult és csak egyre bonyolultabb. Szakítottam Tommal pár napja. Meg... megcsókolt valaki mást és nem éreztem, hogy van értelme, de Samael ő... - nagyot nyelek, pedig ebből már sejtheti, hogy nem pusztán egy barát, vagy egy idegen, akit azért küldtek, hogy vigyázzon rám. - Ő nem akart semmi rosszat és amikor veled találkozott velem akkor még nem. Csak nem akarta, hogy más... kihasználjon és amikor elmondta én totál kiborultam, mert amúgy is annyira fiatal vagy és ő meg... De közben annyira kedves és azt hiszem érzek iránta valamit, ő pedig azt hiszem szeret, de ez... ez tudom, hogy csak még bonyolultabbá tesz mindent. - bököm ki végül. Ezek után nem is tudom mennyire akarna találkozni anyával, pedig megrázom a fejemet, amikor azt mondja nem kellene, mert csak rosszabb lenne anya labilissága. De most képtelen vagyok beszélni és ezt szavakkal is kifejteni, egyszerűen nem megy, mert sejtem, hogy ki fog akadni ezen az egész Samael ügyön. Félek, hogy túl sok ez neki, de ha lassan adagolom, vagy holnap mondom el a többit azzal se érek sokat, főleg hogy közben tegnap az első csók is megvolt és kétlem, hogy jobb lenne, ha Yngrid észrevenne minket valahol együtt. Akkor már jobb, ha tőlem hallja.




[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Rút kiskacsából igenis lehet

HATTYÚ
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yngrid Osborne
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 16
ϟ Hozzászólások száma : 72

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2018-03-25, 13:51


Carol & Yngrid

[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

- Az életben semmi sem egyszerű! - vágom rá Carol kijelentését hallva, miközben magamban minden más érzelemmel próbálok megbirkózni. Nem különleges? Talán a saját szemében nem számít annak, de számomra igenis az, ez pedig nem csak a szépsége miatt van, hanem amiatt is, mert a hirtelen jött népszerűsége ellenére is megtanult ember maradni. Én is népszerű vagyok, de leginkább csak a vagányságom miatt számítok annak, nem pedig a különlegességem révén. Azt pedig nem értem, hogy ha elvileg testvérek vagyunk, akkor miért nem lehetek én is olyan, mint ő? - Te ezt nem értheted, én mindig is a családommal szerettem volna lenni, az igazival, bármilyenek is voltak... - szólalok meg, hiszen Carol tényleg nem érti, mivel neki nem az a sors jutott, ami nekem. Ő csak sejtheti, milyen érzés az, amikor örökbe fogad egy idegen család, miközben csak álmodozik az ember arról, milyen lehet az igazi családja. Jó, én leginkább nemesi, arisztokrata szerepben képzeltem el anyámat és apámat, de valahol mélyen akkor is sejtettem, hogy a valóság teljesen más. Nem jobb, de akkor is az igazi családom mellett lehettem volna. Yngrid Smith... Furcsa, nem igaz?
- Még ha ez olyan egyszerű is lenne – nevetem el magam keserűen Carol tanácsát hallva és magában talán még ő is belátja, hogy ez nem megy csak úgy parancs szóra. Hiába tudom jól, hogy az ember vágyai nem valósulnak meg állandóan, attól még jelen vannak. Ez olyan, mintha azt tanácsolná számomra, hogy ne álmodozzak... Igenis le kell futtatnom magamban azt, milyen lett volna az igazi családom mellett maradni és Carollal együtt felnőni.
- Rád? - pillantok fel kérdőn és ismét belém hasít a fájdalmas felismerés, miszerint én ettől még nem leszek a családja tagja. Elvégre, rá akarnak vigyázni, én nem számítok, mert engem nem ismernek, még a létezésemről se tudnak semmit sem. Samael azonban... Ő talán már akkor is tudta? Mintha valamit említett volna, de nem igazán tudom összerakni magamban a mozaikot. Akkor és ott nem pont erre koncentráltam, a későbbi szavai pedig teljesen kimentek a fejemből, mert csak üres locsogás volt, semmi több. - És Samael? Ő mit szólt ehhez?
Mert hát lefeküdt velem, bármennyire is szégyellem a dolgot, de akkor mit szólhatott ahhoz, hogy pont én vagyok a védence húga? Szégyellte volna magát? Elmondta egyáltalán Carolnak a dolgot? Á, nem hiszem, nyilván nem szerette volna megbántani és lejáratni magát a lány előtt. Elvégre, nyilván nem örült volna annak, hogy Samael és én... Na, mindegy.
- Nem! - vágom rá gondolkodás nélkül a dolgot, habár az érzelmeim elég vegyesek ezzel kapcsolatban, de a mostani válaszomban biztos vagyok. Talán idővel meggondolom magam, de most még nem vagyok kíváncsi arra, aki szintén nem volt kíváncsi rám. És ami az igazat illeti, attól is félek kissé, hogy mit szólna hozzám. Tetszenék neki? Vagy nem kedvelne? Fogalmam sincs, de nem is szeretném megtudni. Már így is túl sok ez az egész. - Én nem szeretném magam beleártani az otthoni ügyeitekbe és megbolygatni a légkört. Nem lenne fair. Lehet, hogy ismét eluralkodna rajta a paranoia, nem gondolod?
Nyilván rémes lehetett Carol számára az az időszak, ami éppen csak véget ért, ha pedig én is felbukkannék... Nem ismerem a betegséget, de nyilván nem lenne valami jó hatással a nyugalmi időszakra. Elvégre, az érzelmi hatás nem elhanyagolható, egy paranoiás ember számára pedig egyenesen feldolgozhatatlan lenne. Talán el se hinné és folyamatosan valami csapdát sejtene a háttérben.
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Carol Smith
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 156

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2018-03-21, 19:53


Yngrid& Carol



[You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]

Azért annak örülök, hogy egyelőre hagyjuk a Samael témát. Elég bonyolult még önmagában is, de hogy még beszéljünk is róla úgy, hogy Yngriddel volt egy éjszakája, közben pedig irántam érez komolyabban és hát mindemellett meg ez a Tom eset is... Elég sok lenne egyszerre. Elég lépésekben haladni és ezt a testvéri szálat tisztázni, aztán majd ráérünk minden mással foglalkozni.
- Tudom, de én... én nem vagyok annyira különleges, ahogyan gondolod. Látod, hogy a Mardekárba kerültem, aminek oka van és még csak népszerű sem voltam. Talán rosszabbul járták volna velem, mint... így... Ez nem ennyire egyszerű. - rázom meg a fejemet, hiszen az első években visszahúzódó voltam, magamnak való a Mardekárosok között, akit senki se ismert és aki nem ismert senkit sem. Inkább megmaradtam szépen magamban és nem is erőltettem semmit. Bár persze talán az én életem is másképp alakul, ha van egy húgom, de az is lehet hogy az anyám még paranoiásabb lett volna ebben az esetben és akkor még rosszabb lett volna az én helyzetem is és talán nem is lettünk volna olyan jó testvérek. Ez mind nyitott kérdés és hát nem tudhatjuk. - Talán nem is érdemes azon gondolkodni milyen lett volna. - teszem még hozzá, hiszen lássuk be tényleg lehetett volna jobb a helyzet és az enyém is, de utálhattuk is volna egymást és akkor nem jobb, ha korábban is testvérek vagyunk. Mostanra érettebb vagyok és ő is, anyám is pár éve egy fokkal nyugodtabb, így nekem is könnyebb. Most is azt mondja, hogy szerinte jobb vagyok nála, talán pár éve ez még féltékenységet szül és ellenségeskedést.
- Tudod volt az a kép és Samael segített. A nénikém küldte egy barátnőjének a fia, hogy vigyázzon rám, tudod apa miatt és eljött velem a Minisztériumba, ahol ott voltak a válaszok. Nem is gondoltam volna. - hát igen, ha az a kép nem kerül elő, akkor fel sem merül bennem, hogy utána nézzek ennek a rokoni kérdésnek. Aztán csak a fejemet rázom meg, hiszen anya nem tud erről semmit, vele még nem beszéltem, még a képet se mutattam neki, amit találtam. - Nem, én... nem tudtam, hogyan mondjam el neki, vagy kérdezzek rá. Tudod anya eléggé... labilis. Te szeretnél vele találkozni? - oh hát gondolom igen, de azért Yngrid más, mint én. Ő hirtelenebb típus és lehet hogy most elsőre majd azt vágja rá, hogy esze ágában sincs megismerni az anyánkat, hiszen mégis csak elhagyta.



[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Rút kiskacsából igenis lehet

HATTYÚ
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yngrid Osborne
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 16
ϟ Hozzászólások száma : 72

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2018-03-18, 10:55


Carol & Yngrid

[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem állok fel, továbbra is a helyemen ülök, hiszen ha most felpattannék, akkor minden bizonnyal elveszíteném az egyensúlyomat és kicsúszna a lábam alól a talaj. Még mindig annyira nehéz elhinnem, amit Carol nemrég közölt velem... Ő lenne a testvérem? Én lennék a húga? Magamat nézegettem azon a képen, amit annak idején mutatott nekem? Annyira furcsa, véletlenszerű, hogy mindez akár egy álom is lehetne. Már pont kezdtem megkedvelni, erre most mindent felborít egy ilyen hír. Gyűlölnöm kellene? Szeretnem? Miért nem mondja meg ezt számomra senki?!
- Oké, értem... - biccentek egyet és szó nélkül el is hiszem, amit ő mond, hiszen miért is kérdőjelezném meg a dolgot? Nekem ott van Brandon, Samaelhez pedig semmi közöm sincs azon az egy félresiklott éjszakán kívül, amit leginkább elfelejteni szeretnék, úgyhogy inkább nem is merülök bele mélyebben a témába. Ha pedig Carol azt mondja, hogy semmi közük sincs egymáshoz, az bizonyára úgy is van. Ráadásul, itt és most fontosabb dolgokat kell átbeszélnünk, Samael pedig részemről nem élvez prioritást.
- Jobb volt? - pillantok fel könnyes szemekkel Carolra, miközben alig hiszek a fülemnek. Tényleg azt mondta, hogy jobb volt? Komolyan? Nem értem, miért gondolja olyan jónak azt, amikor az ember idegeneket tekint a családjának és ide-oda hánykolódik, amíg valaki véglegesen örökbe nem fogadja. És igen, arra is meg van az esély, hogy egy gyereket visszavisznek, mert nem felelt meg az elvárásoknak. Mintha valamiféle műszaki cikkek lennénk... Elvittek minket kipróbálni, majd vissza. Ez Carol szerint jobb? - De bármilyen családom is lett volna, te ott lettél volna mellettem! - vetem ellen, miközben újabb gombóc keletkezik a torkomban. - Bármilyen is az anyukád és az apukád, mi ketten akkor is ott lettünk volna egymásnak! Mellettem lettél volna, amikor elkezdem az iskolát, segítettél volna mindenben és... és...
Nem tudom. Végigpörgetem magamban azokat a pillanatokat, melyeket testvérekként éltünk volna át és rájövök, hogy mindez nem csak egyféleképpen alakulhatott volna. Lettek volna rossz pillanataink is, összekaptunk volna egy-két dolgon, de még így is az igazi családomat választottam volna, mint az árvaházat. Elvégre, Carol is felnőtt, én miért ne tettem volna? Nem állítom, hogy olyan rémes lett volna az árvaház, hiszen ott ismertem meg Brandont is, de az igazi családom...     Carol mondatára, miszerint nem kell egyformának lennünk, szótlanul csóválom meg a fejem. Szeretnék olyan lenni, mint ő, hiszen külsőre olyan szép. Tudom, hogy nem csak ez számít a világon, de unom az átlagos kategóriát. Nem vagyok csúnya, de annyira szép se, ez pedig kissé bánt engem. Mindenesetre, nem állok le az igazamat bizonygatni, hiszen úgyse értené meg az álláspontom. Ráadásul, ezerszer fontosabb dolgokat kell átbeszélnünk.
- És miként tudtad meg? - teszem fel a kérdést, szándékosan kerülve a válaszadást az igazi családomat illető viszonyomról. Még nem voltam képes tisztázni magamban, hogyan is viszonyulok a dologhoz, hiszen elég vegyesek az érzelmeim. És igen, az is igaz, hogy nagyon erős a késztetés arra, hogy elrohanjak, de látom, hogy Carol is szenved és nem szeretném pont őt büntetni ezzel. Elvégre, nem ő hagyott ott. - És mi lesz ezután? Az anyukád már tudja? - szándékosan kerülöm az anyu szót, elvégre nem ismerem Carol anyját, nekem pedig már van egy, aki felnevelt, Egyelőre idegen számomra az asszony, de nem hiszem, hogy bármikor is anyának fogom szólítani. Azt ki kell érdemelnie, márpedig nem sokat tett az ügy érdekében. Nem ő keresett meg engem, hanem a testvérem. Ha azon a nőn múlott volna, akkor sohasem tudom meg az igazat.
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Carol Smith
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 156

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2018-03-15, 20:13


Yngrid& Carol



[You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]

Elég nehézkes valamiről beszélni valakivel, amit még te sem értesz teljesen. Nem csoda, hogy most a Samael témát kerülöm a leginkább, hiszen már eleve nehézkes az a tény is, hogy Yngrid a húgom és úgy vélem elsősorban ezt kellene tisztáznunk, meg persze hogy ez mit jelent neki és mennyire változik az én megítélésem a szemében csak mert kiderült a rokoni kapcsolat. Nagyon remélem, hogy azért nem küldd el, de ezzel is számolnom kell.
- Hogy mi? Oh nem... mi csak barátok vagyunk, vagy... valami affélék. - habogok, és persze próbálom kimagyarázni, hiszen nem vagyunk együtt Samaellel, viszont egyelőre azt sem tudom, hogy hogyan is vagyunk, főleg azok után, hogy szakítottam Tommal, Samael pedig egyértelműen komolyan kedvel, ha nem... szeret is, de ezt kétlem, hogy jó lenne közölni Yngriddel, akinek már a tekintetéből is jól látszik, hogy egy ilyen hír biztosan végképp sokkolná. Én pedig nem is szívesen beszélek vele Samaelről úgy, hogy közben tudom mi volt közöttük, de ezt még sem mondhatom el, mert miért is tudnám? Bonyolult az egész. - De most igazán nem Samael a lényeg. - teszem még gyorsan hozzá, hiszen azt kell elmondanom, hogy a testvérem és ezt kell megbeszélnünk, amire persze nem épp jó reakciót kapok, de nem is olyat, amire fel tudtam volna készülni. Fogalmam sincs, hogy ő ennyire rossz véleménnyel van önmagáról.
- Ez elég... bonyolult. A családom tudod, hogy nem átlagos és talán jobb is volt, hogy rendes helyen nőttél fel. Apa... ő kiskorom óta az Azkabanban ül, anya pedig.. Nagyon sokat utaztunk egész életemben, ő pedig folyton félt valamitől. Azt hiszem nem akart ennek kitenni téged. - igazából ezt így még nem is nagyon gondoltam át, pedig van abban ráció, amit mondok. Érthető, ha anya nem akart egy csecsemőt hurcolni magával mindenen keresztül és jobbnak látta, ha inkább rendes szülőkhöz kerül. Persze kétlem, hogy most hirtelen Yngrid ezzel az állásponttal egyetért majd, de valahogy azt sem hiszem, hogy most bármilyen álláspont tetszene neki az örökbe adásával kapcsolatban.
- De hát az nem baj. Nem is kell... egyformának lennünk. - rázom meg a fejemet a kezemet tördelve. Próbálom én, mint idősebb tartani magamat, de nekem sem egy könnyen a könnyek visszatartása, pedig nagyon igyekszem. Yngrid totál ki van és azt is megérteném, ha mondjuk most és itt faképnél is hagyna, hogy inkább rendezze nyugodtan a gondolatait és csak később keressen meg, bár elmondhatatlanul örülök, hogy végül nem teszi ezt.
- Hát én... nem is tudom, nekem is új még, de örültem, mert jóban vagyunk és kedvellek is, csak... csak féltem, hogy utálni fogsz majd és elküldesz, hogy neked ez nem kell. Azt mondtad nem érdekel az igazi családod. - arról nem beszélve, hogy miután tudom, hogy Yngrid és Samael között mi volt, még inkább sokk-ként ért, hogy mi ketten testvérek vagyunk és őszintén szólva e miatt nem is igen örültem a dolognak, de ez olyasmi, amit ebben a pillanatban félre kell tennem és persze nem tehetem meg, hogy csak úgy elmondok neki bármit a Samael dologból. Annak kétlem, hogy jó vége lenne.





[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Rút kiskacsából igenis lehet

HATTYÚ
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yngrid Osborne
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 16
ϟ Hozzászólások száma : 72

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2018-03-11, 11:32


Carol & Yngrid

[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

A név egy pillanat erejéig visszhangzik a fejemben, mintha alig akarnám felfogni, mit is mondott az előbb Carol. Samael? Az a Samael, akivel nemrég beszéltem? Carol ismeri? Lassan kezdem összerakni magamban a dolgokat, nem sokáig tart, hogy Samaelt és Carolt egy párként lássam a lelki szemeim előtt, még abban az esetben is, ha a szőkeség azt mondta, hogy közös barát. Carol a maga tökéletes kinézetével és mellette Samael, akár egy görög isten... Na igen, Samael legalább magában beismerte, hogy én tényleg nem vagyok mellé való, még ha az ellenkezőjével is hitegetett azon az éjszakán. Egyszerű szavak voltak azok, semmit se jelentettek számára, nekem viszont még így is rosszul esik, hogy ennyire hülyére vett. Oké, aláírom, hogy nem vagyok otthon a párkapcsolatokban és nem kellett volna rögtön Samael lábai elé vetnem magam, neki azonban lehetett volna annyi esze, hogy nem él vissza a helyzettel. De bezzeg a fiúk védekezhetnek azzal, hogy olyan esetben nem az agyukkal gondolkodnak, a lányoknak pedig mindig észnél kell lenniük. Igazságtalanság, hogy akárhányszor pörgetem vissza a fejemben a történteket, mindig magamat gondolom vétkesnek, nem Samaelt.
- Igeeen... - biccentek óvatosan, amikor pedig Carol kissé elakad a mondandójával, már sejtem, hogy itt több van a háttérben. Elvégre, milyen más esetben lenne zavarban, hogy ezt ki kell mondania? Valami van köztük, ami talán még nem hivatalos és ami talán már akkor is tartott, amikor én kerültem a képbe, ez pedig kimondottan zavar engem. Ha Samael és Carol már tényleg együtt voltak akkor is, akkor esélyes, hogy Carol emiatt szeretne velem beszélni, mert tudomására jutottak a történtek. Ez pont beleillik a képbe... - Ti együtt vagytok?
Kérdő tekintettel pillantok a lányra, miközben magamban sorra veszem a lehetőségeimet. Ha nekem esne a történtek miatt, akkor elmondhatnám, hogy Samael nem említette a dolgot, de vajon elhinné-e? Butaság lenne tőle egyből csak engem hibáztatnia, hiszen az ilyesmihez két ember kell, habár a rózsaszín köd miatt az emberek bármit elhisznek a másiknak, csak ne kelljen szembenézniük a szörnyű igazsággal.
Carol következő mondatai azonban szinte egy csapásra kitörlik belőlem a Samaeles dolgot, szinte minden más kiszorul az elmémből, amikor közli velem a dolgot. A fájdalom átveszi az aggodalmak helyét, miközben én magam hitetlenkedve meredek a szőkeségre, aki állítólag... A nővérem lenne? Tényleg így van? De nem, az nem lehet, hiszen mi ketten annyira mások vagyunk. Jelen pillanatban csak a tagadást tartom a legjobb módszernek arra, hogy ez meg se történhessen.
- Akkor miért adtak örökbe? Miért dobtak el maguktól a szüleim? Miért nem ők neveltek fel? Miért nem...
Szerettek? Annyi meg annyi kérdés merül fel bennem a történtekkel kapcsolatban, hogy egyszerűen nem is tudom, melyiket vágjam Carol fejéhez. Ő ezt nem értheti, de abban, akit árvaházba adtak, folyamatosan kétségek merülnek fel a személyes értékeivel kapcsolatban, még akkor is, ha időközben más, szerető családhoz kerül. Bizonyítani akar, mindenkinek megfelelni, ez pedig komoly lelki nyomást jelent, miközben magában még mindig úgy érzi, hogy nem elég jó, mert az igazi szülei nem szerették. Ezt egyedül csak Brandon mellett nem érzem, de ő jelenleg nincs mellettem, úgyhogy elég nehéz megemésztenem magamban a hallottakat.
- Tessék? - pillantok meglepetten Carolra, miközben kézfejemmel igyekszem eltüntetni arcomról a kitartóan legördülő könnycseppeket. Meglep a kijelentése, de közben meg ad is számomra némi löketet, miszerint van valaki a családomból, az igaziból, aki talán visszaadhatna valamit abból a hiányolt érzésből. - Nem bánod? De én... én nem vagyok ugyanolyan, mint te. Annyira mások vagyunk. Mindketten.
Szinte eszembe se jut a Samaeles dolog, egy pillanatra sem, hiszen itt és most valami más köti le a figyelmemet. Carol a nővérem. Barátként jól kijöttünk, de testvérként... A testvérek folyamatosan marják egymást, nem jönnek ki jól egymással, nekem pedig kifejezetten nehezemre esne rögtön úgy gondolni rá, mint a nővéremre.
- Ez még annyira új... Kell egy kis idő. Én... Te mit szóltál, amikor megtudtad?
Igen, szükségem van arra, hogy Carol szájából is halljam a dolgokat, mert a bennem kavargó érzelmek tényleg túl soknak bizonyulnak. Ő talán tudja, mit kellene tennem annak érdekében, hogy ne emésszen fel mindez egy szempillantás alatt.
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Carol Smith
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 156

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2018-03-06, 11:45


Yngrid& Carol



[You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem csoda, hogy nem akarom egyből kimondani, hogy ki is az a közös barát, hiszen számára talán sokkal több, vagy egészen mást jelent Samael. Esetemben viszont nehezebb ez az egész, mert talán jobban kötődöm hozzá, mint kellene és az egyértelmű, hogy ő nem csak pusztán kedvel. De még mindig nem tudom, hogy Yngrid hogyan viszonyul hozzá, arról nem is beszélve, hogy mégis csak ő feküdt le vele és persze ha netán nem is jelentett neki sokat akkor se értékelné, ha kiderülne, hogy Samael velem nem került ennyire közeli kapcsolatba, de mégis valahogy kialakult köztünk ez a... valami, vonzalom, vagy minek nevezzem. Ezért is bököm ki elég nehézkesen a nevét, hiszen eddig még csak nem is említettem Yngridnek, a közös lovaglás után sem. Valahogy nem volt rá alkalom.
- Samael. Úgy tudom te is... ismered. - akadok el és igen nehezen fejezem be végül a mondatot. Na igen, nem csak ismeri, de ezt még sem mondhatom ki csak úgy nyíltan. Mégis honnan kellene nekem tudni, hogy ők mit csináltak együtt? Az már tényleg lehet, hogy gyanúra adna okot, épp e miatt nem bökhetek ki effélét és hát most nem is ez a legfontosabb, hanem a lényeg, hogy Yngrid a húgom és most már épp ideje elmondanom neki. Rágtam magamat e miatt épp eleget, de sokáig nem húzhatom a dolgot. Na igen kellemetlen, hogy ez a beszélgetés másodszor játszódik le, hiszen Tom már egyszer ellőtte az esélyemet és utána igen nehezen szedtem össze megint a bátorságomat, főleg hogy egyéb problémák is beálltak a sorba.
- Tudom, hogy ez... sok, engem is meglepett, de... de biztos. - próbálok közbevágni, amikor ellenkezni kezd, aztán meg a könnyek és, hogy még ezek után kiböki azt is, hogy rossz ember, én meg tökéletes, amire elkerekedik a szemem. Na jó, akárhány lehetőséget is vettem sorba, akármivel is számoltam, ez pont nem tartozik közéjük és most fogalmam sincs, hogy mit mondjak. Azt hittem meglepi, vagy egyszerűen el sem hiszi, netán azt mondja hagyjam békén. Igen, erre gondoltam először, hogy elküld, hogy nem kell neki család, mert már van neki és egyébként is mi elhagytuk, még ha én akkor még annyira kicsi is voltam, hogy nem volt ebbe beleszólásom.
- Dehogy vagy rossz ember! Hogy gondolhatsz ilyet? - megremeg a szám, hiszen sír, totál kiborítottam és ezt igen nehéz nyugodtan viselni, főleg nekem, akiben szintén épp elég feszültség gyűlt már össze az utóbbi időben. - Én pedig cseppet sem vagyok tökéletes, nem... nem értem miért jön mindenki ezzel. - rázom meg a fejemet, egy pillanatra lecsukva a szememet, hogy legördülhessen az első könnycsepp, ami már a szemembe gyűlt. Próbálom tartani magamat, de nem mondhatom, hogy könnyen megy, főleg hogy Yngrid ilyen butaságokat beszél.
- Én... én cseppet sem bánom, hogy épp te vagy a húgom. - teszem aztán gyorsan hozzá, ami nem teljesen igaz. Hiszen Samael miatt azért mégis csak bonyolulttá vált a helyzet, de ez nem Yngrid hibája, sőt még csak nem is az enyém, úgyhogy e miatt nem szabadna rosszul éreznem magamat, neki meg főleg nem. De hogy rossz ember lenne... egyáltalán miért gondol ilyet magáról?




[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Rút kiskacsából igenis lehet

HATTYÚ
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yngrid Osborne
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 16
ϟ Hozzászólások száma : 72

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2018-03-05, 04:18


Carol & Yngrid

[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

Kissé fura számomra Carol viselkedése, elvégre elég feszült, amikor megérkezek, mintha minimum rosszban lennénk, pedig kifejezetten jónak érzem a viszonyunkat. Kedvelem őt, még annak ellenére is, hogy alig ismerem, de már most tudom róla, hogy nagyon rendes, úgyhogy elég rosszul esik ilyennek látnom. Én bántottam volna meg valamivel? Nem szoktam másokat kibeszélni, de talán mondtam valamit, amit valaki félreértett és továbbadta neki, Carol pedig ezt a lelkére vette. Nem rémlik ilyesmi, de sajnos semmi más nem jut eszembe, amivel ezt válthattam ki nála. Hiszen mi más miatt viselkedne ennyire idegesen pont az én közelemben?
- Velem? - nyílik el csodálkozva a tekintetem, amikor végre kinyögi azt, amit szeretne. Jóban vagyunk, az igaz, de miért pont velem szeretne beszélni arról, hogy mi történt vele? De meghallgatom, elvégre jól tudom, hogy nem sok barátja van a kastélyban, de mintha lenne egy lány, akivel évek óta jó barátnők, miért nem őt kereste fel ezzel? Nem mintha nem örülnék ennek, mert kifejezetten jól esik, hogy pont rám gondolt, csak kissé furcsállom a döntését. Év eleje óta ismerjük csak egymást, én speciel nem őt kerestem volna fel a Samael-Brandon téma kapcsán, de talán jó oka van annak, hogy pont velem szeretne beszélni. - Közös barát? - kissé hülyén nézhetek rá, bár ha azt vesszük, elég sok ismerősöm van, akiket Carol is ismerhet, úgyhogy inkább lenyelem a kérdésem a közös barát kilétével kapcsolatban. Gondolom, nem is fontos. Amikor eljut a mondandója végére, érdeklődve pillantok rá. Szóval ezért szeretett volna pont velem beszélni! - Igen? És ki az?
Mert igenis érdekel a dolog, hiszen Carol eléggé a szívén viselte az ügyet, láthatóan rosszul is érintette, amikor értesült róla, de talán most végre jobban érezheti magát. Elvégre, ezek szerint megtalálta a testvérét. Felemelő érzés lehet, gondolom.
- Tessék? - még a szavam is elakad egy pillanatra, miközben úgy érzem, mintha megfagyna körülöttem a levegő, majd minden rossz érzésem egyszerre bukkan felszínre bennem. Samael, Brandon, most pedig ez... Egyszerűen túlcsordulnak bennem az érzelmek, nem bírok velük egyszerre, nekem ez nem megy. Tényleg én lennék az? Carol lenne a nővérem? Az a lány, aki ennyire kedves és tökéletes, egy földre szállt angyal... Pont ő lenne az? - Ez nem... - nyögöm ki nagy nehezen, miközben szoborrá dermedve ülök a helyemen és hatalmas gombóc jelenik meg a torkomban, melyet képtelen vagyok leküzdeni. - Én nem lehetek az... - jelentem ki remegő hanggal, a szemem sarkában pedig megjelenik az első könnycsepp, ami végigcsordul az arcomon, majd lassan, de biztosan újabbak követik azt. Szorgalmasan hullanak alá, de egyelőre nem a sírás vesz erőt rajtam, hanem továbbra is a csodálkozás uralkodik felettem. - Én rossz ember vagyok... - teszem végül hozzá, elvégre világéletemben azzal ostoroztam magam, hogy azért nem kellettem a vér szerinti szüleimnek, mert nem voltam jó, erre pedig még egy lapáttal rátesz az a szörnyű érzés, hogy olyan könnyen beadtam a derekam Samaelnek, miközben még mindig Brandont szeretem és Carol emiatt utálni fog engem, könnyűvérűnek fog tartani, olyasvalakinek, aki tényleg nem lehet az ő testvére, úgyhogy inkább el is utasítom a tényeket. - Én nem lehetek a húgod, mert te tökéletes vagy, én meg nem – ennél a pontnál azért már eltörik a mécses, halkan pityeregni kezdek, miközben igyekszem minél láthatatlanabb lenni a lány szemében. Ez az egész... Minden egyszerre bánt. Az, hogy lefeküdtem Samaellel, holott nem kellett volna. Az, hogy szerelmet vallottam Brandonnak, de ezt a hibámat nem osztottam meg vele. Az pedig, hogy Carol a nővérem... Azt hiszem, ez az egyetlen olyan érzelem bennem, mellyel kapcsolatban még nem tudok dűlőre jutni. Zavar a dolog, hiszen haragudnom kellene rá, de közben meg valahol mégse tudom ezt tenni, mert nekem is kellene egy valódi család, vagy csak egy nővér. De nem, nem érdemlem meg őt, mert az, amit tettem, nem helyes, rossz ember vagyok, mindig is az voltam.
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Carol Smith
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 156

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2018-03-02, 20:49


Yngrid& Carol



[You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]

Frászban vagyok, szóval amikor megérkezik fel is pattanok, ami egyértelműsíti, hogy elég komoly lehet a téma, ha egyszer ennyire hatással van rám. Csak akkor ülök vissza az ölembe ejtve a kezeimet és idegesen tördelve az ujjaimat, amikor ő is helyet foglal. Laza és úgy fest nincs rossz kedve, de hogy hogyan fogadja majd a hírt, hogy ő a húgom, meg úgy általában mindent, ami mostanában történt... na arról igazából fogalmam sincs. Én már fejben minden lehetőséget átpörgettem és persze a legtöbb elég rossz lehetőség volt, szóval nem számítok semmi jóra. Persze van esély arra is, hogy esetleg rendben lesz minden és hogy jól kezeli majd a hírt, de valahogy nem merek ebben reménykedni, mert akkor még pocsékabb lesz majd a pofára esés. Főleg úgy, hogy tudom Samael beszélt vele és az a beszélgetés sem alakult éppenséggel a legjobban, ha jól értesültem róla.
- Szia! Igen elég sok minden történt mostanában és... pont e miatt muszáj beszélnünk. - na jó most akkor hogyan? Vágjak a közelébe, vagy próbáljam valahogy fokozatosan közölni a hírt vagy... mi lenne a jó megoldás? - Szóval... van úgy fest egy közös barátunk, aki segített nekem kideríteni, hogy ki is az a baba képen. Tudod, amit mutattam. - kezdek bele, de felnézni is alig merek, nem hogy nyíltan egyből a közepébe vágni. Annyira zavarban vagyok és annyira félek a reakciójától. Már lehet, hogy azt is rossz néven veszi, hogy ismerem Samaelt, nem hogy még ha ennél többet is elmesélek neki és még bedobom a testvér dolgot is. Nagy levegőt veszek és próbálkozom a folytatással, legalábbis keresgélem a szavakat.
- Nem is tudom, hogyan mondjam el, mert ez eléggé... szóval... minden jel arra mutat, hogy a húgom... szóval te vagy az a képen. - bököm ki végül, továbbra se sikerül felnézni, csak zavartan próbálom keresni a szavakat és persze próbálok nem megint a legrosszabb lehetőségekre gondolni, pedig biztosan kiakad majd, főleg ha vele is sok minden történt mostanában és hát nem a legjobb dolgok. Félek, hogy mi lesz majd, hogy mit mond és mi a reakciója, ezért lopva rá pillantok, de épp csak annyira, hogy megpróbáljak leszűrni valami reakciót.




[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Rút kiskacsából igenis lehet

HATTYÚ
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Yngrid Osborne
Reveal your secrets

avatar

Hugrabug

ϟ Kor : 16
ϟ Hozzászólások száma : 72

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2018-02-27, 04:23



Carol & Yngrid

[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this image.]

 Mostanában annyira furcsa minden... Kezdve Samaellel, aki lepattintott, noha vele kapcsolatban tényleg nem voltam biztos a dolgomban és még én is le szerettem volna zárni a kettőnk közt lévő valamit Brandon miatt, de most... Hát, bánt a tudat rendesen, hogy igazam volt és tényleg olyan, amilyennek gondoltam és csak arra kellettem neki. Rendben, ebben a felében én is hibás vagyok, hiszen túl könnyen tettem meg mindent, de annyira bizonytalan voltam magamban, hogy Samael ebből a szempontból pont jókor érkezett. Ami azonban a legjobban bánt az az, hogy annyira igyekezett elhitetni velem, hogy nem csak arra kellettem és igazán kedves lány vagyok, stb, hogy ezzel csak az ellenkezőjét érte el. Minden sokkal egyszerűbb lett volna, ha én mondok számára nemet és nem ő keres fel ezzel. Ő azért könnyebben kezeli az elutasítást, én viszont... Még úgy is rosszul esik, hogy közben Brandont szeretem és Samaeltől már egyébként is búcsút szerettem volna venni. Csak remélni merem, hogy nem minden esetben ilyen nehezek az érzelmek, mert ha még egy ilyen alkalmat át kell élnem, akkor komolyan nem tudom, mihez fogok kezdeni magammal.
Pont a bennem uralkodó zűrzavar miatt igyekszem jelen pillanatban csak Carol levelére koncentrálni. Rég nem beszélgettünk, most pedig a társalgóba hív, de miért? Talán segítséget szeretne kérni a testvére utáni kutatásban? Hát, annak nem sok értelme lenne ott nekiállni, ezt leginkább a könyvtárban tehetnénk meg, szóval ötletem sincs... Tisztában vagyok azzal, hogy nincsenek barátai és én is kedvelem, tényleg, de simán összefuthattunk volna a kastélyon belül máshol is. A közös társalgó annyira hivatalos, nekem legalábbis mindig annak tűnt. Ott az emberek komoly dolgokról beszélgetnek, nem baráti csevejek színhelye. Leginkább családi látogatásokra van fenntartva, vagy nem is tudom... Mindenesetre, nem habozom, hiszen számomra is jót tenne már egy kicsit beszélgetni valakivel, akinek kiönthetném a szívem. Carol pedig bizonyára meghallgatna és nem is ítélne el, hiszen mindig olyan kedves.
- Szia! - lépek be az ajtón, majd csukom be magam mögött. Carol még mindig nagyon szép és mint egyfajta példakép áll előttem. Én is szeretnék olyan lenni, mint ő, mindig tökéletes és kedves. - Megkaptam a leveled, mi a mai téma tárgya?
Érdeklődve huppanok le az egyik kényelmes fotelbe, majd kiveszek egy cukorkát az asztalon álló kis tálkából, kicsomagolom, majd bekapom. Kíváncsi szemekkel pillantok Carolra, aki aggódó képet vág, én pedig egy pillanatra elbizonytalanodom. Mi baja lehet? Gyorsan lenyelem hát az édességet, majd megszólalok:
- Figyelj... Nem gond, hogy mostanában nem beszélgettünk. Nem haragszom. Biztos sok dolgod volt, megértem. Az én életem is a feje tetejére állt mostanában, szóval még jót is tett egy kis magány.
Bátorítóan elmosolyodom, hiszen nem szeretném, ha miattam érezné ennyire rosszul magát. Rendes tőle, hogy ennyire aggódik amiatt, hogy vajon haragszom-e rá, de általában nem vagyok olyan típus, aki ilyen kis apróságért menne neki másoknak. Bizonyára jó oka volt erre, hiszen nem gondolom olyasvalakinek, aki csak úgy hanyagolná mások társaságát.
[You must be registered and logged in to see this image.]
[You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.]


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Carol Smith
Reveal your secrets

avatar

Mardekár

ϟ Kor : 19
ϟ Hozzászólások száma : 156

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2018-02-25, 15:26


Yngrid& Carol



[You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.][You must be registered and logged in to see this link.]

[You must be registered and logged in to see this image.]

Nem húzhatom ezt az egészet tovább, bármennyire is túl sok most a zűr körülöttem és bármennyire is fogalmam sincs, hogy az érzelmi káoszt hogyan fogom rendezni a saját fejemben, pedig valahogyan muszáj lesz, de ha legalább ezt a részt lezárom, vagy legalábbis elindítom akkor egyel kevesebb lesz. Kivéve, ha ahogyan félek tőle Yngrid egyszerűen elküld melegebb éghajlatra, főleg úgy hogy Samael még beszélt is vele a Minisztériumi utunk után, még ha engem azt mondta nem is említett, csak a tényt, hogy elhamarkodták a dolgokat és hogy Yngridnek sokkal jobban oda kell a jövőben figyelni, hogy kinek adja ki magát. Erre én most a nyakába zúdítom az újabb infot, miközben lehet hogy a Samaeles eset is megviselte és közben nem lenne rossz valahogy kipuhatolózni nála, hogy egyáltalán jelentett-e neki bármit is az az eset. Na, de ezt eleve hogyan tegyen meg, ha egyszer furán venné ki magát, ha nyíltan rákérdeznék, mert hát honnan tudnám, hogy lefeküdt egy szinte számára vadidegen sráccal? Na jó, ebbe nem akarok belegondolni, mert újra csak elszorul a torkom és jön az a pocsék érzés, amit nem tudok hová tenni.
- Nem lesz baj... igaz? - mondom a tükörképemnek mielőtt kilépnék a szobámból, hogy a cél felé vegyem az irányt, azaz az közös társalgó felé. Küldtem egy baglyot Yngridnek, hogy beszélnünk kellene és hogy nagyon fontos és persze elnézést kértem tőle, hogy mostanában kissé felszívódtam, hiszen kerültem mindenkit nem csak őt. Inkább a klubhelyiségben tartózkodtam, ahová nem igen teheti be a lábát senki a jelenleg érzelmi káoszomat okozó személyek közül és persze az óráimra mentem el, ami amúgy muszáj volt. Most viszont le kell rendeznem a dolgokat, legalább egy részét és legalább fokozatosan haladva, mert sose leszek jobban, ha nem teszek azért, hogy jobban legyek, igaz? Még ha jó eséllyel az a bizonyos ragtapasz lerántás igen-igen fájdalmas és kellemetlen pillanatokat is fog okozni majd.




[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Rút kiskacsából igenis lehet

HATTYÚ
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Megan Smith
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 18
ϟ Hozzászólások száma : 413

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2017-01-12, 20:52

Érzékelem, hogy a nő a maga furcsa módján próbál rávezetni, hogy valakihez tartoznom kell és talpra állhatok egyszer. De a hely nagyon alkalmatlan arra, hogy át is tudjam érezni a szavait. Most túlságosan erős a negatív érzés, hogy meg tudjon néhány szó vigasztalni, még ha ezek a szavak képesek lennének jó útra téríteni. Tényleg erre lenne szükségem. Új életet kezdeni, lezárni a múltamat. Csak képesnek kéne lennem rá. Képessé kéne tennem magamat rá. Akkor olyanná válhatnék, mint Stella, aki ugyanúgy elvesztette a családját, és még is tud gondtalanul élni az iskolában. De nem megy, ha ezredszerre is hallom ezt, akkor sem. Mert ameddig nem tudom, hogy mi történt a múltban, mi történt azóta apámmal, él-e egyáltalán a húgom, addig semmi sincs lezárva.
Ahogy a kezünk egymásba simul egy kis megnyugvásra lelek, de ez gyorsan elillan, hiszen a madár - vagy akármi - jelenléte olyan mélységesen megbotránkoztat, mintha minden fájdalmamat meg leste volna az engedélyem nélkül. Kihoz a sodromból, mikor nem hajlandó a szavamra elrepülni, és persze nemet intek a fejemmel, arra, hogy netalán engem keresne a lény. Ha engem is keresett, megtalált, de nekem fogalmam sincs, hogy miért van itt. Az, hogy nem bízom benne persze ott is gyökerezhet, hogy nincs az a lény a földön, akire ha rátekintek képes lennék bízni benne. Persze van ennek fokozata, nem minden megjelenő alakra fogok pálcát és robbantom rá az egész ablakot, de most olyan felfokozott lelki állapotban vagyok, hogy talán ha embert láttam volna meg, akkor is ugyanígy cselekednék. Talán.
Nem reagálok az utolsó szavaira, csak kissé az ajkamba harapok, tépelődve a tetteimen. Mielőtt túl mélyen elgondolkoznék a történteken Ariadné társas hoppanálással hazaröpít minket a kapuhoz.

- Úgy érted, köszönöd a semmit?... - kérdezem egy apró, bágyadt, keserű mosollyal. Csöppet sem vezettem körbe, csak elvitettem magammal egy igen csak nyomasztó utazásra. De azért néhány pillanat múlva, mielőtt még elfordulna, hogy távozzon, aprót biccentve szólalok meg újra. - Te is vigyázz magadra, Ariadne Halifax.

Vigyázz magadra! (...) A sebzett, kaotikus, gyászoló ember az utolsó, aki meg tudja fogadni ezt a jó tanácsot. Aki mély válságban vergődik éppen, még egy díszhalra se tud vigyázni az akváriumban, hogy a fenébe tudna ebben az állapotban saját magára vigyázni?

Iselin C. Hermann

// Köszönöm szépen a játékot! Smile)) //


[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok,
Sötétség vesz körül,
Csillagot nem látok...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ariadne Halifax
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 24
ϟ Hozzászólások száma : 67

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2017-01-09, 12:07

to Megan
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Valóban nem, nem a helyettesítés a lényeg. Ám új életet kezdhetsz valaki mással is.  – Az apátiát megértem, engem is az jár át. Mégis, valahol legbelül titkon még hiszek abban, hogy egyszer majd jobban leszek, boldog lehetek. Nem most lesz ez. Talán öt év múlva. Majd egyszer. Megan nálam sokkal fiatalabb, olyan lány, aki most teljesen reménytelennek látja a jövőt, amit megértek, még ha nem is tudom szinte egyáltalán lekezelni. Nem én leszek a barátnője, aki kirángatja a gödörből, de annyi iskolatársa van, biztosan talál köztük olyat, akire számíthat. Nem érzem azt, hogy el lenne cseszve az élete, még sok minden áll előtte, és nem várható el tőle, hogy az én fájdalmamat is elemezgesse. Csupán ötleteket adok neki, és sejtheti, hogy hasonló cipőben járok, de ez nem biztos, lehet, hogy csak sablon megoldásokat javasolok, amiket már ezerszer hallhatott másoktól.
Csupán érdeklődő az érintésem, mert nem tudhatom, hogy nem olyan madárról van szó, aki például animágus, és őt keresi, vagy valami figyelmeztető familiáris, hogy távoznia kéne. Elsőre nem ártom bele magamat az ügyeibe, most ő van itthon. Meglepetten simitom rá a tenyeremet az ujjaira, és az előbbi gondolatmenet ellenére mégiscsak összakapaszkodunk.
- Azt hittem, téged. – Felelek, és amikor pálcát ránt, én is megteszem, leutánozva a mozdulatát. Ezek szerint semleges vagy ellenséges lénnyel van dolgunk, ha a hugrabugos ennyire nem bízik benne. Elengedem a kezét, hogy jobban tudjunk egyensúlyozni a törmelékek között, és várom, hogy a lány vajon mit lép. A robbanóátok kiüti a párkány jókora gombócát, mert a madár még előtte felreppen, és felháborodottan károgva szárnyal el. Vissza sem néz. Igaz, a madarat aligha szoktak ilyet.
- Hát ezt jól elintézted. – Fűzöm hozzá, nekem aztán oly mindegy, hogy ki lett volna. Ráadásul Megan tényleg felnőtt, a robbanás nem volt zért olyan hangos, hogy ne lehetne betudni egy sima autócsattanásnak. Ráfogok a vállára, és már hoppanálunk is. A Roxfort vaskapuja előtt állunk. – Most mennem kell, hosszú még ez a nap. Majd beszéljünk, próbálj magadra vigyázni. Köszönöm a körbevezetést. – Biccentek, és elengedem, majd elindulok az erdő felé, megnézve, hogy az előző biztonsági tiszt felállított védelmi mágiái mennyire aktívak még.

//Köszönöm a játékot!//



[You must be registered and logged in to see this link.] || Just for you|| [You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
   
I hate that I like you.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Megan Smith
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 18
ϟ Hozzászólások száma : 413

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2017-01-01, 14:46

Mintha a fülemben harangok zengenének, olyan furcsán és tompán hallom meg Ariadné szavait, pedig itt áll a közelemben. Lassan felé fordítom a tekintetem és még ha meg is lepnének a szavai, olyan tompa vagyok, hogy ez a meglepődés nem látszik rajtam.
- Nincs. És nem is lesz. Nem helyettesíthet egy személy egy egész elcseszett életet... - a hangom már nem tükröz dühöt, mintha az a korábbi kicsi harag már semmivé foszlott volna bennem. Próbálok elszakadni a múlttól, a nyomasztó érzéstől és a kísérteties látomásoktól, amik gyötörnek. Persze ezek nem szó szerinti látomások, csak az elmém és a fájdalmam játszik velem, de lepörög előttem minden, ami akkor történhetett újra-és újra, mintha valaki szándékosan akarna kínozni ezzel. Ahogy kirúgja anyám a lába alól a kis hokedlit, ahogy felnyög és szerencsétlenségére nem törik el a nyaka hanem fulladozva himbálózik a kötélen míg el nem éri a halál...  
Elképesztően önzőségnek hathat, hogy nem reagálok a gyanúra, hogy Ariadné is elvesztett valakit, de olyan sokkos állapotok kerülgetnek, hogy valószínűleg kell még néhány perc, hogy a beszélgetésünket újra átéljem és megértsem a szavainak a mögöttes tartamát.
Ahogy megérinti a vállamat sikerül kicsit kiragadnia a gondolataimból és mintha eddig nem is vettem volna levegőt olyan hirtelen kezdem el most kapkodni. Öntudatlanul nyúlok most Ariadné keze felé, hogy karcsú, jéghideg kezemet az övébe csúsztassam. Persze lehet, hogy leráz és elhúzza a kezét, de minden esetre érte nyúlok. Sokkot kaptam? Vagy pánik roham kerülget?
Oda kapom a fejemet a holló irányába, ami meredten bámul bennünket és károg, de anyám arcát már nem fedezhetem fel benne.
- Mit keres Acton közepén egy Holló? - kérdezem megütközve, aztán, lehet meggondolatlanul, de pálcát rántok. Még nem jártam ki a hetediket, de a tizenhetet már betöltöttem, ergo elméletben szabad varázsolnom anélkül, hogy bajba kerülnék.
- Takarodj innen, akárki is küldött. - szólok rá ingerülten, mert kicsit olyan érzésem támad a lény láttán, mintha azért jött volna, hogy a fájdalmamból lakmározzon. A probléma csak az, hogy már olyan mélyen belém ivódott a keserűség, hogy a sérelem, hogy valaki, vagy valami végignézte amíg összeomlottam az "engedélyem nélkül" kissé elveszi a józan ítélőképességemet.
- Azt mondtam... takarodj... Bombarda! - bukik ki belőlem az első varázsige, ami eszembe jut és a pálcámmal egyenesen a furcsa hollót célzom meg. Nem törődve azzal, hogy mugli házak között vagyunk, nem törődve azzal, hogy az ablak, aminek párkányán a holló ül hatalmas ricsajjal törhet be.


[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok,
Sötétség vesz körül,
Csillagot nem látok...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ariadne Halifax
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 24
ϟ Hozzászólások száma : 67

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2016-12-31, 12:11

to Megan
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]


Ha csípős válasszal felelne, ahogyan az arcára van írva, azt is el tudnám fogadni. Minden joga megvan hozzá. Én ilyen vagyok, és ez már aligha fog változni. Dumbledore-nak köszönhetően össze tudtam magamat szedni, hogy legyen miért harcolnom, hogy megvédjem a gyerekeket, de hogy még empatikus is legyek az irányukba, az egyszerűen nem megy. Régen sem a jóérzés vezette a döntéseimet, csak tettem amit helyesnek gondolok. És most mégiscsak némi gombóc nő a torkomra, ahogyan szinte üveges tekintettel állom a pillantását, magamra kéne vennem, hogy milyen nyersen bánok vele, s talán megenyhülni kissé. Nem teszem. Ehelyett elfordítom a tekintetemet, s alig érezhetően megvonom a vállamat. Számomra alig érezhetően, mert ő pontosan láthatja.
- Aha. – Bököm ki kedvenc szavamat, ami alkalmasint azt fejezi ki, hogy nincsen különösen hozzáfűznivalóm. Lépdelek a ház egykori romjai között, figyelme, hogy ne szakadjon alattam be semmi, ám apró termetem nyomán ettől végképp nem kell tartanom. Ettől még elveszíthetem az egyensúlyomat, beletenyerelhetek valami szálkába, vagy rozsdás szögbe, tehát nem árt az óvatosság. Ritka egy lepusztult hely ez, az emlékek béklyója körbelengi, nekem is rossz kedvem támad, bármerre is nézzek. Olyan helyeken kéne mászkálnom, ami felvidít, de ez itt a saját múltamra emlékeztet. Igaz, az én szüleim nem ölték meg magukat.
- Tudod.. ha valaki meghal, akit szeretünk.. Mi mi vele halunk. És halottak maradunk, amíg nem találunk valaki mást helyette. Neked van ilyen? – Kérdezem révetegen, ebből rájöhet, hogy én is így vagyok most, pont ezért nem várhat tőlem semmilyen bíztatást. Nem tudunk egymásba kapaszkodni, hiszen az egyik félnek ahhoz aktívnak kéne lennie. És erről szó sincsen. Én sem vagyok képes senkinek sem megnyílni. Jó eséllyel mindez egy ideig nem fog változni. Érdeklődve kapom fel a fejemet, ahogyan a holló megérkezik. A sötét aurát érzékelem, ám nem ez a legfurcsább. Mintha egy pillanatra egy nő arcát venné fel a sötét madár arca. Én ugyan nem ismerem fel, de Megan anyjáé. Megrázkódom, nem vagyok benne biztos, hogy mindketten láttuk, ezért egy lépést sasszézom Megan felé, és kérdőn érintem meg a vállát. A madár ismét „normális”, de vészjóslóan károg.



[You must be registered and logged in to see this link.] || Just for you|| [You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
   
I hate that I like you.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Megan Smith
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 18
ϟ Hozzászólások száma : 413

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2016-12-20, 10:25

Ariadné kérdése egy aprócska haragot szít fel bennem. Elképesztően rosszindulatúnak hat, akármennyire lehetséges, hogy igaza van. De anyámat szeretem, szerettem, így itt és most csak a nőre tudok haragudni, akinek lépésenként lassan megnyílik, akit a bizalmamba fogadok, erre ilyen közbevetéseket tesz. Az arcom kissé elvörösödik, de mély levegőt veszek és az ajkamba harapva tartom vissza a csípős választ. Csak a szikrázó szemeim, amivel a helyet figyelem, árulják el, hogy hez most eléggé arcul csapott.
Eszembe se jut, hogy a széltől kócos, csapzott hajamat bármilyen rendszerbe szedjem, saját akarata szerint mered a világ minden tája felé, mintha valami nagyon rossz farsangi Einstein lennék. A külsőmmel csöppet sem törődök már, ahogy körbetekintek a régi emlékek között. Lidércként tódulnak a fejembe a régi képek, veszekedések, üvöltözések, sírások, pofonok, amiktől a falig tántorogtam, és az apró maroknyi kedves, szép emlék.
- Nina a húgom, Lena a szobatársama Roxfortban. - felelem röviden, és lenyelem a kibukni készülő könnyeket. Megfeszítem a vonásaimat, és mélyen beszívva a levegőt vágok neki benyitogatni minden szobába. Fogalmam sincs, hogy mit keresek, azt se tudom, hogy volt -e értelme ide jönni, azon kívül, hogy még elevenebben érzem a fájdalmat, mint általában. Mikor kivágom a konyha ajtaját egy felborult hokedlit találok és egy köteg régi kötelet a földre dobva. Az arcom falfehér lesz és a kezem a kilincsre szorul, vasmarokkal tartva, belekapaszkodva. Nem hiszek a szememnek, nem hiszem el, hogy amikor apám lelépett innét, még arra se vette a fáradtságot, hogy eltüntesse a nyomait.
- Itt akasztotta fel magát. - suttogom halkan, és szép lassan megpróbálom lefejteni a kezemet a kilincsről, de az úgy elgémberedett, mintha már nem is tartozna hozzám. A konyha ablakán beszűrődik az utcai lámpák és a hold fénye, megvilágítja a romos konyha tárgyait. Tökéletesen látom, hogy hogyan köthette fel a kötél egyik végét a csillárra, hogyan rúghatta ki maga alól a széket, hogyan himbálózhatott élettelen teste... Vajon Nina talált rá? A kicsi, jókedvű tündér, aki úgy oda volt az életért, úgy szerette a mamát és a papát is?
Nyelek egy nagyot, bár a gombóc a torkomban alig hagyja. Nem veszem észre, hogy az utcai lámpa fénye megremeg, ahogy a sötét alak átsuhan előtte. Az én szemem csak az eldőlt hokedlit és a kötelet látja, és amúgy is pattog előtte a fájdalom és folyamatosan villódzik. A levegő érezhetően elkezd hűlni, bár én ezt csak a sokknak tulajdonítom, és lassan a két karommal átölelem magamat, hogy kicsit melegítsem a testem és nagyobb  biztonságban érezzem magam.
Mindeközben a sötét alak, akárki vagy akármi is legyen az, az ablakhoz ereszkedik, leszáll a párkányra és egy sötét gombszempár bámul befelé, egyenesen minket nézve. Ha látnám se tudnám a sötétben megállapítani milyen lény az, csak azt, hogy fekete, és hogy biztosan nem a mugli szomszédok háziállata. Talán egy animágus. Talán egy familiáris. Vagy csak egy idézett állat? Egyelőre a sötét aurájával csak figyel, miközben én meredten bámulok és egyre mélyebbre süllyedek a borzalomban és egyre élénkebben látom magam előtt anyám halálát. Nem tudok beszélni, nem tudok Ariadnéhoz szólni, bár úgy hiszem, hogy tökéletesen látja az összefüggéseket és nem is várja el, hogy bármit is mondjak.


[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok,
Sötétség vesz körül,
Csillagot nem látok...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ariadne Halifax
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 24
ϟ Hozzászólások száma : 67

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2016-12-19, 19:15

to Megan
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]


- Értem. Úgy fest, te sem voltál elég motiváció, hogy élni akarjon. – Jegyzem meg talán nyersebben a kelleténél. Az én szüleim annyira mások. Bennük ott volt az összetartás, engem is az utolsó lehelletükig védelmeztek, holott én nem vagyok egy érzelmes alkat, nem is tudom, hogy mit mondjak. Ennek a lánynak barátra van szüksége, olyan támogatásra, aki megérti a fájdalmat. Én megértem ugyan, de nem tudok mit kezdeni vele, nem tudom feloldani a lelke mélyén felgyűlt feszültséget. Nyilvánvalóan meg kéne ölelnem, de nem visz rá a lélek, engem sem szoktak ölelgetni, furcsállanám, ha bárki megtenné. Azt hiszem, belőlem kispórolták az érintés kémiáját. Mintha nem is nagyon lenne értelme.
- Miért ragadta el? – Kérdezek rá mint egy mellékesként, lényegében akkor Megan teljesen árva, hiszen az anya halott, az apja a távoli homályban, és még a testvére sem állhat így mellette. Két lépéssel lemaradva követem a diákot a kertben, amely szebb napokat is láthatott, átlépdelem a köveket, amelyek itt-ott szét vnnak hagyva, a pálcám pedig a kezem ügyében. Ki tudja, hogy az elhagyatott házat most éppen ki vette birtokba. A hajamat lófarokba fogom, hogy még véletlenül se zavarjon, ráadásul a repüléstől alaposan összekócolódott.
- Nem igazán értelek. Ez a Lena a testvéred, vagy Anina? – Nem tudhatom, hogy valamelyik éppen a barátnője, hiszen még csupán pár napja kezdtem a megbizatásom teljesítését a Roxfortban. Ahhoz képest, hogy azt hittem, Megan majd körbe fog vezetni, inkább az ő múltjába teszünk most betekintést. Tapintatosan elfordítom a tekintetemet, amikor láthatóan már mindjárt elsírja magát. Odalépek az egyik ablakhoz, hogy legalább kitárva szellőztessek, annyira komoly itt a por mennyisége. Ahogyan kinézek a feltáruló résen, úgy fest, valami közeledik kintről. Szárnyas, akár egy denevér. Mégis, holló is lehet. Aurája sötét.. kérdés, hogy mit akar tőlünk..




[You must be registered and logged in to see this link.] || Just for you|| [You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
   
I hate that I like you.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Megan Smith
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 18
ϟ Hozzászólások száma : 413

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2016-12-03, 10:40

Nem nagyon figyelek a nő megjegyzésére a Roxfort szüneteiről, nyilván tudom, hogy mikor lehet maradni, ez afféle felesleges közbevetés lehetett, hogy ne álljon be a kínos csönd, vagy hogy a hangjával is bátorítson, hogy folytassam, nem tudom. Ellenben totál felesleges. Próbálok nem elmerülni az emlékekben, de igazán nehéz, tekintve, hogy most akarok éppen visszatérni arra a helyre, ahol minden elkezdődött.
Egészen sokáig torpanok meg a régi, romos házunk előtt, azt hiszem éppen próbálom összeszedni az összes lelkierőmet.
- Nem tudom miért tette. Nekem soha nem küldött el ilyen levelet, amikor kicsi voltam akkor meg nem... nem engedtek el ide az intézetből. Végül teltek az évek és egyre rosszabb lett volna visszatérni ide. - válaszolom, vontatott hangon, próbálom megtartani a tárgyilagosságomat, miközben mesélek, ami igen csak nehéz.
Mikor rákérdez a húgomra kicsit úgy érzem magam, mintha gyomorszájon vágtak volna.
- A húgomat elragadta apám, csak engem hagyott magamra. Nem tudom hol van, boszorkány-e. Nem tudom emlékszik rám, vagy sem. Nem tudom él-e még egyáltalán. Semmit sem tudok. - válaszolom, aztán átvágok a romos előkerten és bevágom az ajtót. A zárunk sose volt jó, most meg már eltelt hét év és itt volt elhagyatottan a ház, tudtam, hogy úgy is nyitva lesz. Minden poros, minden lestrapált és ősöreg. Látszik a házon, hogy amikor még éltek benne, akkor se volt valami rendezett és fényűző, igencsak szegények voltunk és mivel apám egy senkiházi volt és anyámnak kellett dolgoznia, főznie, nevelnie minket, lényegében mindent csinálnia, a házra nem sok ideje maradt.
- Mindig azt mondtam Lenanak, hogy mindent megtettem, hogy megtaláljak Aninát... de még se tértem ide vissza, soha. - suttogom, éppen csak olyan hangosan, hogy Ariadné hallja, igazából magamban beszélek. Mintha megvallanám bűnömet.
Nem tudom mit keressek, nem tudom, hogy igazából mit akarok találni, de szépen lassan elkezdek körbesétálni, miközben a por fojtogatja torkomat. Vagy a könnyek.


[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok,
Sötétség vesz körül,
Csillagot nem látok...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ariadne Halifax
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 24
ϟ Hozzászólások száma : 67

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2016-11-29, 07:23

to Megan
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]


Direkt nem nézem az arcát, hiszen magamat látom benne. Abból indulok ki, hogy számomra sem volt sosem túl üdvözítő, amikor sajnáltak, amikor érzelmeket próbáltak kicsiholni belőlem, vagy éppen méltatták, amikor sikerült. Szenvetlen vagyok vele, mert magammal kapcsolatban másoktól is ezt várom. Na igen, az ember magából indulok ki. Átfut az agyamon, hogy másvalaki talán csititgatná, netán megölelné, én sajnos erre képtelen vagyok. Korábban sem voltam ilyen alkat, de a történtek hatására kiüresedtem, és ez nem esélyes, hogy megváltozzon. Így tartva a távolságot mellette repülök, s csupán néha fordítom el a fejemet, hogy lássam őt, egyébként mereven bámulom a lassan kibontakozó várost a rémlovak patái alatt.
- Nos.. a legtöbb szünetnél erre van lehetőség, kivéve nyáron, amikor bezárunk. – Már többesszámban beszélek, noha diákként haza kellett mennem, de a Roxfort immár az otthonom, a tikkasztó nyári nagymelegben is a kastély hűs falai között lesz a szobám, afféle menedék, ahova mindig visszavonulhatok. Különös érzés ide visszatérni, immár felnőttként, főleg McGalagony arcán láttam, hogy viaskodik az érzéseivel. Korábban is magázott, az igaz, ám diákként bármit mondhatott, manapság csupán a feladatkörömmel kapcsolatban inthet meg.
- Miért tette? Hagyott hátra bármi búcsúlevelet? – Nem érzem azt, hogy tapintatosnak kéne lennem. Ha ez bármilyen sebet is tépne fel, akkor nem kezdett volna bele. Nem udvariasságból kérdezek rá, valójában érdekel. Egyébként is kissé ismerkednem kéne, oldani a köztem és a mások közti falat, talán ez jó megközelítés. Ha nem is leszek empatikusabb, de segíthet valamennyit mindkettőnknek. – A hugoddal? Ő is itt tanult a Roxfortban? – Ezt a részét már nem értem, miért mondott le róla az apja? Elképzelhető, hogy minden problémát az okozott, hogy Megan boszorkány, és az anyja ezt nem tudta elviselni? Kérdőn nézek a fiatal lányra a ház előtt, vajon be szándékozunk menni?



[You must be registered and logged in to see this link.] || Just for you|| [You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
   
I hate that I like you.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Megan Smith
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 18
ϟ Hozzászólások száma : 413

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2016-11-16, 21:16

Hallgatom a tanácsait, és még kissé egykedvűen, vállvonva fogadom, mit sem sejtve, hogy a közeljövőben éppen egy ilyen mentorba futok bele. Vagy nem éppen ilyenbe. Minden esetre miközben a felszállunk valahol az életemért imádkozom először, majd furcsa módon egész ösztönösen mozgok az állaton - és valahol pedig elgondolkozom, hogy mi is lehetne az, amit magamra tudnék erőltetni, amit meg tudnék tanulni.
Nem tudom, hogy mi történik velem. Nem tudom, hogy miért mondom el ezeket, talán az arcomba csapó szél, a száguldás, ami kicsit megtöri a lelkemet és még a szemembe is könnycseppek szöknek... persze nem azért, mert gyengeséget mutatok, hanem azért, mert az erős szél csípi. Elgyengülök, és megadóan sóhajtok fel, de képtelen vagyok kiüvölteni a világnak a múltamat, még ha senki se hallaná az égen, akkor sem. Biccentek felé, hogy szálljunk le, egy utcával a régi házunk mellett.
Mikor könnyedén lecsúszok a hátasról kicsit zsibbadva nyújtom ki a tagjaimat, még is csak eltelt egy kis idő míg ideértünk és addig nem volt más dolgom, minthogy ugyanabban a pózban simuljak az állathoz és tartsam magamat. Utána kihúzom magamat, és néhány lépéssel megindulok, de lassan, nem olyan szándékkal, hogy Ariadnét faképnél hagyjam.
- Mikor eljöttem otthonról a Roxfortba csak egy-két levelet váltottam anyámmal, amiben azt mondta, hogy a szüneteket is töltsem az iskolában, ha lehet. Aztán a tavaszi szünet után már nem is kaptam tőle több levelet. - elhallgatok, a féltve őrzött kis papirosokra gondolok, amik a szobámban a polcomon lévő ládikában pihennek. A ládikát még Lenától kaptam, életem első igazi ajándékaként.
- Anyám a tavaszi szünet után megölte magát, de én csak az évzáró után tudtam meg... - folytatom halkan, az arcom nem árulja el a fájdalmamat, tárgyilagos maradok. Ez kell ahhoz, hogy el tudjam mondani. Ha átérezném, ami történt, ha kiengedném az érzéseimet, akkor csak zokognék.
- És azt is, hogy ne menjek haza, mert apám lemondott rólam és elment a húgommal együtt. Azóta se hallottam róluk.
Éppen akkor fejezem be a mondatot, amikor a tipikus londoni sorházhoz érek, éppen csak egy sötétebb, lepukkantabb környéken, messze a dús kertű, gyerekbarát környéktől. Két többé-kevésbé rendezett kert között bújik meg az elburjánzott növényzetű, összeszemetelt, törött üveggel "díszített" 66-os szám.
- És ez volt a házunk.


[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok,
Sötétség vesz körül,
Csillagot nem látok...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ariadne Halifax
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 24
ϟ Hozzászólások száma : 67

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2016-11-10, 18:28

to Megan
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]


Nem tisztem, hogy figyelve az arcát kicsiholjak belőle valami érzelmet. Nem tartozunk egymás iránt felelősséggel, de mintha valami hasonló egykedvűség járná őt át, mint ami engem is kerülget egy jó ideje. Fel sem merül, hogy elvárjam, hogy megnyíljon felém, lévén nem vagyok a barátnője, s még csak a tanára se. Az egyetlen, amit tehetek, hogy magamban nyugtázom a tényt, hogy átsuhant az arcán valami olyan, amit eddig nem tapasztaltam, és hogy élvezzük egymás társaságát, már amennyire ez lehetséges, lévén mindketten komolyan passzívak vagyunk ezen a téren. Elindulunk a birtokra, én már magabiztosan pattanok fel a rém lóra, nem csak a családom pusztulása óta látom őket, én magam is pokolra küldtem néhány delikvenst, amire nyilván nem is lehetek büszke.
- Ezt nem is lehet erőltetni. Akkor tanulj valami olyat, amiről úgy véled, hogy a később hasznos lehet, és ismerkedj. Előfordulhat, hogy olyan mentorokat találsz, akik hatására fellobban benned a kiváncsiság, a vágy, hogy részese legyél valami újnak. – Ez csak javaslat, ha szándékosan el akarja szigetelni magát a jövőalkotás elől, nem én leszek, aki ráerőlteti az akaratát. A mai nap különben sem a pályaválasztási tanácsadásról szól, elméletileg most ő vezet körbe engem. Bár ha belegondolok, ezt meg is tettük, és most csak valami közös programmal zárunk, hátha attól kicsit feljavul a hangulat. Elindulunk a levegőben, úgy fest Megan jó érzékkel irányítja a saját hátasát, noha nem tudom hogy mennyire látja. Nem érzem úgy, hogy oda kéne hintáznom hozzá, hogy besegítsek. A rémlovak szélsebesen vágtatnak a levegőben, és kishamar meg is jelennek London első tornyai.
- Hogyne tehetnénk. És mi történt velük? – Fűzöm tovább a szót, nagyon úgy fest, hogy ő is elárult. Az apja talán él. Ezt nem tudom eldönteni, sosem voltam túl empatikus alkat. És talán nem is várja el. Kissé arébb szárnyalunk, az általa megnevezett kerületbe, és várom, hogy miért is kellett idejönnünk.




[You must be registered and logged in to see this link.] || Just for you|| [You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
   
I hate that I like you.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Megan Smith
Reveal your secrets

avatar

Varázshasználó

ϟ Kor : 18
ϟ Hozzászólások száma : 413

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2016-11-01, 19:51

Úgy tűnik, hogy kirándulás lesz ebből, ami valahol mélyen elég mulatságos, mert elméletben azért osztottak be mellé, hogy a Roxfortot mutassam meg, mi meg lelépünk innét. Mindegy, minden jobb, mint itt körözni és valami unalmas előadást tartani, hogy ez itt a százhuszonhatodik élő portré, lakója a Hájas Pék, békés varázsló volt, de leütötte egy életre kelt péklapát.
Felkapom a fejem, amikor azt mondja, hogy "mágiamentesek is akarunk lenni", és kissé eltűnődöm. Már... nagyon régen volt. Talán nem is kísérettel kéne mennem, hanem egyedül, hiszen ez az én, személyes fájdalmam, az én gyerekkorom. Még latolgatom magamban a döntést, de látszik rajtam, hogy valamit megmozdított bennem, valami elindult.
Nem öltözöm át, alapból volt rajtam egy dzseki, tökéletesen elég lesz. London szeszélyes város, de a rosszmájúak terjesztésével ellentétben azért nem mindig csak esik az eső. Meg ha esik is, akkor sincs még ilyen tájban hideg.
- Értem. De mi van, ha szenvedély sincsen bennem semmi iránt? - kérdezem vissza, a teljes beletörődöttséggel a hangomban. Szinte színtelen, mintha halott lennék belülről, de már annyi sincs bennem, hogy meglepődjek a saját hangomon. A birtokra érve kicsit meghökkenek, ugyanis nem láttam anyám holttestét - hála az égnek -, így a thestrálok láthatatlanok a számomra. Természetesen tudom mi a képességük, hogyan "működnek", és vakon tapogatózva érintem meg azt, amelyiket Ariadné nekem szánt. Kitapogatom az egész testét, simogatva, lágyabban, mint akármilyen embert érintenék, majd a segítséget finoman, egy fejrázással elutasítva vakon ülök fel az állatra. Mikor tanultuk őket nem ültünk fel a hátukra, így különleges élmény érezni a lószerű lényt a lábam között és még is látni, ahogy a külső figyelők azt láthatják, hogy lebegek a levegőben. Amikor felszállunk előre dőlök az állat nyakára, és még jó pár percig így maradok, egészen addig, míg meg nem ismerem a mozgását és elmúlik a remegés a karomban. A kérdés annyira meglep a süvítő szélben, hogy hirtelen kibukik belőlem az őszinteség.
- Nem tudom. Apám úgy tudom soha nem tudta meg, anyám pedig... azt hiszem örült és rettegett egyszerre, hogy elhagyom őket. - a hangom fel kell emelnem, hogy hallja, így kicsit meg is remeg, ahogy keserű emlékek ébrednek bennem. - Soha nem beszéltünk arról, hogy mi lehetne belőlem. Tizenegy éves voltam, még nem kellett erről beszélnünk, fogalmam sincs anyám mit akart volna. Apám pedig nem érdekelt volna, akármit is mond. - folytatom, és a düh szikrája pattan az élettelen szemeimbe. Ha már ide sorolt mellém, ha már erről beszélünk, mély levegőt veszek, majd megfontoltan megszólalok.
- Tehetünk kitérőt Actonba? - kérdezem, és ha a nő esetleg nem tudná, elmondom, hogy merre található a Londoni kerület. Igen, azt hiszem itt az ideje, hogy oda menjek. Nem Lénával, a lány talán beleroppanna a fájdalmamba, ami rám zúdulhat a helyet látva... de hogy ez a nő mit tesz, azt nem tudom. Szánni fog? Sajnálni? Nem érdekel, ezekből nem kérek. Látszik az arcomon, hogy nem azért kérdezem a helyszínt, mert az örömet fog okozni nekem, de fontos még is. Vajon új emberek költöztek oda? Boldogan élnek, mit sem tudva mi történt ott?
Nem tudva, hogy ott akasztotta fel magát az anyám?


[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
Az én útaimon
Nem nyílnak virágok,
Sötétség vesz körül,
Csillagot nem látok...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ariadne Halifax
Reveal your secrets

avatar

Személyzet

ϟ Kor : 24
ϟ Hozzászólások száma : 67

TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet) 2016-11-01, 13:51

to Megan
i'll whisper a secret

[You must be registered and logged in to see this image.]


Ha belegondolok, én is ilyen vagyok mint ő, szájhúzok a hatalomra, a rendszerre, a kapcsolatokra, mindenre, csak most kettőnk közül én vagyok az idősebb, így ha mind a ketten negatív hangulattal nézünk szembe a kiadott feladattal, attól félek akkor pocsék lesz az egész. Ezúttal felvállalom, hogy én vagyok a felnőtt, és próbáljuk megnézni, hogy mit hozhatunk ki a helyzetből. Végtére is Megan szimpatikus lány, el tudom képzelni, hogy valami rágja belülről, de annyira nem érdekel most a dolog, hogy felvállaljam a tapintatlanságot. Ha úgy véli, hogy szeretne nekem megnyílni, a lehetőség adott, ám úgy vélem, több időt kellene együtt töltenünk, hogy igazi barátnők legyünk. Egyikünket sem ilyen anyagból gyúrták. Viszonzom a mosolyt, hasonlóan haloványan, mint ő, akkor ezt túltárgyaltuk. Azt viszont továbbra sem tudom, hogy miért lett pont ő mellém rendelve azon felül, hogy egy házimanó is nagyobb lelkesedéssel mutatná be az iskolát, és Megan tényleg olyan céltalannak tűnik.
- Akkor legyen az Abszol-út, és ha kissé mágiamentesek is akarunk lenni, akkor London külkerülete is szóba jöhet. Ott ehetünk valamit, vagy elmehetünk akár az Oxford Streetre. – Bólintok, én kész vagyok arra, hogy melegebb ruhát varázsoljak, és miután az egész napot az ismerkedős körtúrára szántam, akár már most ebben a percben is indulhatunk. Kérdőn emelkedek fel, már csak rajta múlik, hogy mennyire kell leszaladni a Hugrabug hálókörletekbe valami melegebb ruháért, esernyőért.
- Komoly tévedésben vagy Megan, ha azt hiszed, hogy akkor lehetsz valaki, ha kiemelkedő vagy. Nem a tehetség határoz meg, hanem a szenvedély. Talán azt hiszed, hogy én ügyesebben mozdítom a csuklómat, ha a hálóbűbájt kell alkalmaznom amikor elkapok valakit? Ez nem feltétlenül így működik. – Rázom a fejemet, de nem megyek bele jobban. Alig vagyok pár évvel idősebb mint ő, pontosan tudom, hogy én sem szerettem, amikor meg akarták mondani, hogy merre vezessen az utam, ezt mindenkinek saját magának kell tudnia. Át lehet adni tapasztalatokat, de ahogy mondani szokták, kalácsot adj, ne tanácsot. Úgyhogy elviszem ebédelni, és talán még valami ügyes varázszert is kap tőlem a körbevezetésért cserébe, ha elfogadja, és nem veszi lekenyerezésnek. Szóval indulhatunk? Akár átöltözött, akár nem, elindulunk kifelé, és a birtokon thestrálokat veszünk igénybe, én már sokszor ültem rajtuk, látom is őket, de felsegítem a lányt, ha kérné, vagy nem látná az állatokat. Visszafelé majd hoppanlálunk a kovácsoltvas kapu elé, hiszen a halálpacikat el kell majd engednünk, hogy visszatérjenek az iskolába, nem várakozhatnak a lakott terület közelében. Ha már felemelkedtünk, mellé reptetem a hátasomat, és témaváltás gyanánt kérdezem most megint én.
- A szüleid mit szóltak, hogy a Roxfortba fogsz járni? Büszkék voltak, vagy inkább valami mugli vonalat akartak volna? – Nyilván a múltra értem, hiszen már kész felnőtt, a kezdetek érdekelnek.






[You must be registered and logged in to see this link.] || Just for you|| [You must be registered and logged in to see this link.]


[You must be registered and logged in to see this image.] [You must be registered and logged in to see this image.]
   
I hate that I like you.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Közös társalgó (II. emelet)

Vissza az elejére Go down

Közös társalgó (II. emelet)

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 3 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2, 3  Next

Similar topics

+

Similar topics

-
» Négy emelet boldogság
» Társalgó
» Hisztis Myrtle mosdója (II. emelet)
» Prefektusi fürdő (V. emelet)
» A társalgó

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Kastély és Birtok :: Emeletek (1-7.)-