2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Lesz időm még szitkozódni a menekülésünk végén, egyelőre viszont amiatt kell aggódnom, hogy a tulaj nem-e fog emlékezni az arcunkra. Ezen gondolatok közepette idegesen ajkamba harapok, majd ciccentek is egyet ráncolt homlokkal és szigorú szemekkel. Nem állok meg, addig nem, ameddig biztonságba nem érünk, s bár jobb lett volna Cosette-t ott hagyni, hogy ne legyen teher, valamiért mégse tudtam megtenni. Lehet akkor most nekem sem kellene lóhalálában futnom, mert mégis ki gyanakodna rám a bolt rablását illetően? Szép kis álmokat dédelgetek, ám a végkimenetel az elképzelésem szöges ellentétének bizonyul. Nagy levegővételekkel próbálom rendezni a légzésemet. Nem vagyok formában, pedig nem vagyok annyira vézna, izomtalan kölyök, aki kettőt lép és már lélegeztetőgépre kell csatolni. Legszívesebben visszavonnám azt a bocsánatkérést, amiért nem voltam képes átlátni az üzlet védővarázsát. Ilyeneken nem is gondolkoztam a tervem megalkotásakor, hisz' csakis a cél lebegett szemeim előtt, s azt el akartam érni bármi áron, még ha a tárgy megszerzésével nem is jött volna össze az elképzelésem. Azért megnyugtat, hogy komolyabb baja nem esett, még a végén újabb vonást húzhatok a listámra. Már csak az hiányozna, hogy valaki megint miattam sérüljön meg... Már ennek a gondolatától is borsódzik a hátam és egy idegen érzés költözik belém, amit egyelőre megmagyarázhatatlan okokból nem tudok megérteni. - Hogy mi? -nézek rá tudatlanul, amikor a táskáról kérdez és a tábla is a kezemben landon végül. Sikerült a terv. Olyan hihetetlennek tűnik. Mintha már a megoldás kapujában állnék. Kell azért pár pillanat, hogy rájöjjek milyen táskáról beszél, melyet egy nagyító bűbájjal varázsolok vissza eredeti méretére. - Az újat is megtarthatod. - teszem még hozzá, ha megfordulna a fejében, hogy visszaadja a kapott holmikat. A sérüléseit sikerül valamelyest ellátnom és jelenleg az sem különösebben zavar, hogy a vére átitatja az ingem ujját. Egyszerűen nem tudok úgy ránézni, hogy ilyen helybenhagyott állapotban van. Akaratom ellenére is, de az a nap jut az eszembe, amikor Erica lezuhant arról a sziklás szirtről. Bele se merek a mai napig gondolni, hogy milyen állapotában találtak rá... - Ne aggódj emiatt. - egyenesedek fel és egy pöccintéssel kitisztíttatom a ruhám felsőjét, majd elteszem a pálcámat. - Igen, megvan. Az alkunk végül sikeres lett. Köszönöm a fáradozásodat, Cosette. -nyújtom felé kezemet búcsúzóul, hiszen most annak jött el az ideje, nem igaz? Mi mást mondhatnék neki. Valamiért még mindig szívesebben tartanám magam mellett, mert a lelkem mélyén nem szeretném, ha még egyszer ilyen állapotba kerülne. Én sem lehetek mindenhol ott... S ahogyan ő a korábbi sérüléseit szerezte, úgy újakat is tud, anélkül, hogy én bármit tehetnék. Ez rettentően bosszantó, de egyszerűen nem tudom még döntésre bírni magamat, ezért csak hagyom, hogy elfogadja a kezemet és felhúzhassam a földről. Több szó nem bukik ki belőlem, így csak biccentek egyet, majd a táblát a kabátom alá bújtatom. Hezitálok egy pillanatig, mielőtt hátat fordítva vissza nem sietnék a Roxfortba. Ezzel a táblával talán válaszokat is tudok kapni végre!
Nem alakul a legjobban a kijutás, pedig bent még minden rendben van. Senki sem szúr ki, gond nélkül el tudom tenni a táblát, hogy aztán feltűnésmentesen megpróbáljak kisétálni, ami már viszont nem sikerül olyan könnyen, mert valami védelmi rendszer aktiválódik, ami majdnem megakadályozza, hogy le tudjak lépni. Csak a reflexeim és a gyakorlottságom segít annyit, hogy legalább átjussak a felcsapó indákon, de így is sikerül elesnem és megsérülnöm. Ennyit az új ruhákról... De most nem foglalkozom az efféle apróságokkal és egyébként sincs már szükség rá, hogy a ruhám normálisan nézzen ki, vagy épp én magam. Az erdőben aztán a kutyát se érdekel, hogy nem vagy tipp-topp. Kapkodom a lábaimat, nem törődve az időnként a bokámba hasító fájdalommal, amíg aztán Galen elém nem vágódik. Ő nem sérült meg, e miatt gyorsabb nálam, és tud magával húzni, hogy ne kapjunk a hátunkba semmiféle varázslatot, ami megállítana és sikerül eljutni az erdőig. Talán a tábla nem volt annyira fontos a fickónak, vagy még nem tudja, hogy mit hoztam el és ezért nem jön utánunk, vagy küld valakit. Egyelőre nem számít, mert amikor megállunk akkor mázsás súlyként omlik rám a sérülések ténye. Nem fújtatok annyira, mint Galen, hiszen én azért elég jó állóképességgel rendelkezem, de ezúttal engedek a késztetésnek, hogy leüljek magam is a földre. Az orrom még mindig kissé szivárog, nem is néz ki valami jól, a bokám pedig érezhetően sajog. Hallom, ahogyan felmorran, oldalt pillantok és szinte már várom, hogy lehordjon, amiért nem figyeltem jobban, de hát mégis honnan tudhattam volna, hogy efféle csapda lehet az ajtóban? Nem szoktam bemenni sehová, a kertekből viszek el ezt-azt, amire szükségem van és itt se lett volna gond, ha nincs ez a furcsa varázslat, ami megpróbált megállítani. - Mi? - kérdezek vissza meglepetten, aikor azt mondja, hogy sajnálom. Na erre igazán nem számítottam és hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak rá, csak értetlenkedve meredek rá, hogy aztán lassan bólintsak a következő kérdés hallatán. - Volt már rosszabb, nincs gond. - válaszolom végül lassan, hogy aztán a táskába nyúljak és előhúzzam azt a táblát, amire annyira fájt a foga. Azért egy kis büszkeség látszik az arcomon, hiszen megszereztem, ő pedig mintha végig úgy gondolta volna, hogy úgy se leszek rá képes. Lehet, hogy nem alakult a dolog tökéletesen, de végülis az a fő, hogy sikerült nem? Már épp mondanám neki, hogy igazán nem muszáj maradnia, hiszen az alkunk teljesült, adott enni tegnap, ma ruhákat, és most meg van, amit ő akart, de nincs rá alkalmam, mert újabb meglepő szó hagyja el az ajkait. Segít? - Odaadod a táskámat? A másikat. - nyújtom felé a táblát. A táskám azért sokmindent rejt, néhány gyógynövényt is, olyat is, ami vérzést csillapít és van ott olyan viszonylag tisztább rongy is, amivel meg tudom törölni az orromat, bár úgy fest erre nincs szükség, mert a csere lebonyolítása előtt ő már közelebb is húzódik. Felhúzom kicsit a nadrág szárát, hogy szabad legyen a sérülés, amit a tüske okozott, és bekötözhesse a sebet. Az orrom alatti vékony vércsíkot pedig a saját ruhájával törli le? Csak meglepetten pislogok, pillanatokig nem is tudok megszólalni. Ez épp olyan szokatlan és furcsa helyzet, mint este, amikor úgy tűnt nem tudja, hogy mit mondjon, a fürdésem után. - Köszönöm! - bököm ki aztán, amikor már úgy tűnik a lábam is jobban van és az orrom alatt sem szivárog a vér. - Sajnálom, hogy összekented a ruhádat. Én már rendben leszek... meg van, amit akartál. - teszem hozzá aztán lassan. Végülis lehet, hogy jobb is ha szétválunk, hiszen ha a boltos mégis bezárt volna gyorsan, hogy kövesse a nyomunkat, akkor nem lenne okos dolog sokáig időzni itt és ha kétfelé indulunk el, akkor könnyebben eltűnhetünk. Ő a Roxfortban, én pedig a fák között. Elég jó vagyok benne, hogy elrejtsem a nyomaimat, van benne gyakorlatom.
Sikerül egy ideig elvonni a tulaj figyelmét és még hosszabb csevegésbe is lendülünk hála a fantáziámnak és kíváncsi természetemnek, amivel szóval tudom tartani a különleges ereklyékről. Nem merek igazán Cosettere pillantani, inkább engedem neki, hogy ő uralja a terepet. Nekem egyetlen feladatom van jelenleg: Langdon elterelése. Annyira nagy hévvel estem neki a tervnek, hogy a részletekre igazán nem törekedtem. Megtaláltam Cosette-t, akiben láttam némi reményt. Segíthet visszahozni a nővéremet. Legalábbis jó úton haladunk afelé, hogy legalább kommunikálni tudjak vele. Juan a szellemidézésben segít, bár azóta se sokat hallottam róla, de nem is lesz rá szükségem, ha Cosette lopási akciója sikerrel jár. Fél szemmel azért vetek egy pillantást felé és csak ekkor kezdődik minden baj. A hely védelmező rendszerére nem igazán gondoltam, ezt főképp az elsietett tervelésnek köszönhetjük. El is ejtek pár szitkozódó szót, mire a tulajra pillantok és vetek felé egy félvigyort, mielőtt én is távozóra fognám a nagy kavalkádban. Remélhetőleg el lesz foglalva a hiányzó tárgy hűlt helyével, mert legalább most nem velem van elfoglalva, hanem a “tolvajával”. Mielőtt még utol tudná érni Cosette-t, szépen bevágok elé és megragadva a szőkeség karját kezdek el rohanni vele úgy, hogy vissza se nézek. Egyelőre nem veszem tudomásul a sérüléseit, de most nincs is időm megvizsgálni, hogy jól van-e. Biztonságosabb helyre kell rohannunk, ami valamilyen okból kifolyólag a lány otthonának számít. A Tiltott Rengeteg… Addig meg sem állok, ameddig el nem érem az erdőt és biztosra nem megyek, hogy a régiségkereskedés tulaja nem jön utánunk. Elég nagy utat kell megtennünk, de egyelőre nem érzem, hogy fáradnék. A felgyülemlő adrenalinnak köszönhetően Roxfortig tudnék rohanni. Egy fél évnyinek tűnő rohanás után végre sikerül az árnyak közé érkeznünk, majd a fák takarásában megpihennünk legalább pár pillanatig. Az egyik fának vetem hátamat, miközben el is engedem Cosette kezét és lecsúszok annak tövébe. Fejemet hátradöntöm, miköben lihegve próbálom összeszedni a maradék levegőmet, ami a tüdőmbe szorult. Rendezem légzésemet valamennyire, s csak ekkor nézek fel Cosette-re, hogy észre is vegyem ezúttal a véres pontokat rajta. Először az orra, aztán a bokája. Mérgesen morranok fel, ami elsősorban saját magamnak értetődik, nem pedig neki. Én rángattam ebbe bele és most ő issza a levét a felületes tervemnek. - Sajnálom… - esik ki ajkaimon kissé nehezen, mert ez nem egy hétköznapi szó, amit olyan gyakran használnék. A mostani alkalommal viszont némi bűntudatot is ébreszt bennem a tetteim következménye. Ennek nem így kellett volna lennie… - Jól vagy? - nézek rá és egyenesedek fel. - Segíthetek. - újabb idegen szavak szöknek ki Galen Herbs szájából, ám nem úgy tűnik, mint aki annyira bánná a dolgot. Rendbe akarom hozni őt és segíteni rajta… Akárcsak egy elesett varázslényen… A pálcámat elő is húzom, hogy aztán a bokáját egy kötöző bűbájjal fertőtleníthessem és elláthassam. Az orrát viszont az egyenruhám ingének ujjával törölgetem le.
Végre csak elkészülök, bár igazából gyors vagyok, maximum ő érezheti úgy, hogy sokat kell várnia, ami persze igazából nincs így. Azért arra pislogok párat, hogy a táskámat csak úgy összekicsinyíti, de nagyon remélem, hogy a benne lévő holmiknak ettől nem lesz semmi bajuk és azt is, hogy visszatudja majd normális állapotra állítani. Nagyon morcos lennék, ha nem így történne. Lehet, hogy szép az új táska, de én már megszoktam a régit és ez azért biztosan nem olyan, mint az. Abban sok a zseb és mindennek van hely, amire épp szükségem van. A bolt felé indulunk hát miután a fizetés is megtörtént, hogy én egyelőre kint maradjak és csak néhány pillanattal Galen után lépjek be a boltba. Furcsa, hogy nem akad meg rajtam egyetlen tekintet sem, legalábbis a megszokot piszkos külső miatt nem, hiszen jelenleg rendezetten festek. Valójában a szőke haj és a babaarc egészen bájos is lehetne, ha nem ülne rajta most is az a nem túl vidám tekintet. Ez van, ha az ember már túl régóta van egyedül, kicsit elfelejti milyen is vidámnak lenni, netán emberek között. Ügyesen nézelődök hát a sorok között és próbálom kiszúri a táblát. A nehézség, hogy kicsit magasabban van, mint gondoltam volna, úgyhogy félszemmel, amikor meglelem azt figyelem, hogy Galen mennyire sikerese vonja el a figyelmet. Láthatóan az a Langdon nem nagyon figyel hátra, így első körben csak leveszem a polcról és nézegetni kezdem, mint egy átlag vevő, hogy aztán a táblával a kezemben óvatos lépettekkel orientálódjak az ajtó felé és amikor egyértelmű, hogy a tulaj nem néz erre, akkor egy szempillantás alatt a táskám ba csúsztatom. Eddig rendben is megy a dolog, halkan elmormolok egy viszlátot, hogy aztán kilépjek az ajtón. A gond csak itt kezdődik. Vélhetően minden itteni tárgy olyan védőmágiával van ellátva, ami nem engedi, hogy csak úgy kividd. Az ajtó két oldalából és a padlóból is elég hirtelen csapódik ki néhány inda. Sikerül kikerülnöm többet is, de az utolsó elkapja a bokámat, aminek hála lendületből sikerül hasra esnem. Azért jól jön a tőr, amit áttettem az új táskába, mert bár a tulaj már mozdul, de nekem még éppen sikerül elvágnom azt az indát, hogy aztán felpattanva futásnak eredjek. Ennyit a szép és tiszta új ruháról, ami mostanra már kellően piszkos, hiszen mégis csak a földre estem. Arról nem beszélve, hogy a hasra esésnek hála, kissé vérzik az orrom is, a bokámat pedig a kapkodás miatt vágtam meg a ruha szárával együtt. De kint vagyok és csak reménykedni tudok abban, hogy Galen bevédi a hátamat, ha esetleg az az alak utánam találna küldeni valami kellemetlen varázslatot.
Mindig is a saját érdekeimet helyeztem előtérbe és ezalól az én biztonságom sem kivétel. Ha valaki bajba sodor azzal, amit ő elront, akkor valószínűleg egy életen át fogok a nyakára járni, hogy végül behajthassam rajta a tettei árát. Engem alapból nem egyszerű lerázni, ha egyszer már sikerült elcseszniük az életemben valamit, legyen szó egy egészen apró dologról is. Ettől függetlenül Cosette emlékeztet egy vadonélő bestiára, aki szelídnek tűnik, de legbelül könnyen lehet egy fenevad. Az emberi oldalát még nem igazán látom és valószínűleg ezért érzem úgy vele kapcsolatban, hogy ha ő maga bajba kerül, akkor nekem kell tennem valamit az ő érdekében. Teljesen ellentmondtam ezzel a saját elveimnek, igaz? Csodás... - Nem kell túl ragozni. - teszem még hozzá utólag, mert igazán nem szívlelem, ha valaki pökhendi velem szemben, még ha van is mire vernie a mellét. Még nem láttam őt terepen, ezért csak bízni tudok abban, hogy a képességei elég fejlettek egy ilyen rabláshoz. Időm sincs igazán lereagálni a táska érkezését, ami annyira mellkason vág, hogy még belém is szorul a levegő. Több okból sem vagyok képes kinyögni egy árva mondatot. Kezdhetnénk az öltöző stabiliságával, ami hatalmas nagy kamu, de legalább nem hozok még nagyon szégyent magamra. Vagy várjunk csak... De.... A pénz kérdésére már végképp köpni-nyelni nem tudok, ezért is húzom rá a függönyt inkább és vonulok el, hogy a saját fejemben rendezzem le a gondokat. - Még hogy azt gondolná az ember... - morgom kelletlen grimasszal immáron a ruhás sorok között. Egyszerűen nem bírom kiverni a fejemből az elhangzottakat és minél tovább rágódok rajta, annál idegesebbé válok. Miért hagyom én ezt neki? Szerencsére nem tart sokáig az öltözködése és nem kell rá rontanom, ami amúgy se lett volna túlságosan kézenfekvő. Akaratom ellenére is bevillan előttem a pucér, karcolásokkal teli háta és le is fagyok, egészen addig, ameddig meg nem látom teljes felszerelésben. Hála Merlinnek... Bólintok neki egyet vissza megértésünk jeleként. A táskáját viszont nem akarom magammal cipelni, ezért egy Reducioval összezsugorítom és bedobom a nadrágom zsebébe, ameddig odabent vagyunk. - Jó reggelt! Mr Langdon? - lépek a pult elé és támaszkodok meg rajta. Amennyiben a tulaj fel is tűnik, én szépen elkezdem őt kikérdezni először egy önoltó beszerzéséről, majd pár japán ereklyéről, amiről tudomást szerezhetett már és esetleg elő is fordul az üzletében. Az efféle tárgyakról ugyan keveset tudok bestiamesterként, viszont mindig is érdekeltek, csak épp nem foglalkoztam velük eleget. Remélhetőleg a fickó fel tud világosítani egy-két dologgal kapcsolatban és megmutat ezt-azt, ameddig Cosette szépen elcseni a táblát a polcok egyikéről. Ahol én állok, onnan egész jól látható és biztonságosan le is tudná kapni, ha Langdon nem figyel épp...
Igazából nem veszem zokon, amit mond. Tényleg én vagyok jó eséllyel a jobb ebben és azzal is tisztában vagyok, hogy ő nem akar belekeveredni. Mossa kezeit, hogy úgy mondjam. Ha arról van szó, simán ott hagy majd a bajban, csak hogy neki ne essen baja és én ezzel teljese tisztában is vagyok. Igazából nem bánt meg vele különösebben hiszen eddig is kellően undok volt velem, meg kioktató amikor épp ahhoz volt kedve. Miért lenne hirtelen csak úgy kedves, netán áldozná be a hírnevét miattam? - Tisztában vagyok vele, hogy én egy beáldozható gyalog vagyok a sakk tábládon. És igen, valószínűleg jobb vagyok ebben. - vonom meg végül a vállamat. Nem vagyok egy sértődős alkat és tisztában vagyok ezzel az egész helyzettel. Gondolom, ha megszerzem a táblát, akkor már úgyse lesz szüksége rám. Nem ringatom magamat felesleges álomvilágban. Az ilyen badarságból az ember hamar kinő, ha egyedül marad egy erdőben és csak rajta múlik hogy éli túl. Felkészítettek ugyan, de ez még nem jelenti, hogy könnyű lenne. - Akkor addig kénytelen leszel te vigyázni rá. - nyomom a mellkasához a táskámat, mármint a régi ütött-kopottat, hogy aztán kissé furán nézzek rá, amiért az öltöző oldalát kezdi ez pakolgatni arra hivatkozva, hogy attól félt, hogy netán összedől. - Ha azt nézzük, hogy a csap is rossz volt. És még azt gondokká az ember, hogy neked a pénz nem akadály. - szökken fel a szemöldököm, de egy kis mosoly mégis csak ott játszik a szám szegletében, amiből látszik hogy egészen jól szórakozom a helyzeten. Mintha Galen már megint furcsán viselkedne. Mindig csak néhány pillanatig teszi, hogy aztán el is múljon a dolog és persze utána mindig még a megszokottnál is undokabbra vált. Nem is húzom jobban, mert csak annál erősebben vág vissza. Én pedig most inkább elnézni akarom ezt a szokatlan állapotot, a friss új ruhákat. Nem is kell sokat várnia igazából, hiába sürget annyira. - Szerintem sem. - fordulok még körbe a tükör előtt, hogy aztán a régi ruháimat a régi táskámba pakoljam, ami már nála van. Nos az én helyzetemben nem tehetem meg, hogy pazarlok, tehát nem tehetem meg hogy csak úgy kidobjak valamit, mert van új. Ez a ruha se tart örökké. A kérdésre csak bólintok és megvárom, amíg rendezi az anyagi részét. Az eladó hölgy azért kissé furcsálkodva néz minket, de nem tesz szóval végül semmit sem. - Jól van. Szerintem nem lesz gond, ha nincs az a tábla túlságosan szem előtt. - bólintok végül. Még azt is hajlandó vagyok elfogadni, ha netán azt mondja a régi cuccaimat rejtsük el addig valahol, mert ő sem akar azokkal bemenni a boltba, vagy hátha ismer olyan varázslatot amivel ezt meg tudja tenni anélkül is hogy felügyelet nélkül az utcán maradjon a holmim. Na nem mintha nagy eséllyel vinné el bárki is. A boltnál tehát még váltunk egy pillantást, de aztán előre engedem, én pedig a kirakatot kezdem el nézegetni, hogy aztán nem sokkal utána én is bemenjek nézelődni. A szőke hajam és a babaarcom valójában ebben a ruhában tényleg nem kelt nagy feltűnést, így remélhetőleg hamar kiszúrom majd a táblát, amíg Galen a tulajjal foglalkozik.
Nem igazán engedhetem meg neki, hogy lazsáljon, főleg így, hogy mindjárt célegyenesbe érünk és lényegében csak az utolsó simítások hiányoznak. Lehet elhamarkodottan döntöttem vele kapcsolatban, de általában ha látok némi lehetőséget valakiben, akkor azt meg is ragadom. Ezért is kezdek egy kicsit kételkedni a képességeiben, minél közelebb menetelünk ahhoz az üzlethez. Először talán élesben kellett volna letesztelnem mire is képes? Most már mindegy. Az utolsó remény morzsáját még elültetem benne, aztán lesz, ami lesz. Legalább ha elkapják, akkor sem én húzom a rövidebbet. Bár így utólag azért sajnálnám, ha lebukna. Végül is egész szende az életviteléhez képest, akárcsak egy számkivetett vadonélő varázslény... A maga módján nekem annak is számít, s mint tudjuk, nem hiába tanulok bestiamester szakon. Ragaszkodok a különleges fajokhoz. Ez természetesen még nem elég ok arra, hogy aggódjak érte. Vagy igen? Még szép hogy nem... Ő mégse számít egy thesztrálnak vagy házimanónak. Még a házimanókat is többre tartom... Pfft, kár is ilyeneken gondolkozni. Egy pillanatra elhallgatok, ahogy próbálom magamban rendezni a gondolatok áradását és meggyőzni magam arról, hogy Cosette-re nem úgy tekintek, mint egy gondoznivaló bestiára. Pedig elég erősen fókuszálok arra, hogy ne engedjem át a magam köré épített falon, viszont valami azt súgja, hogy ő a tudta nélkül is szép lassan átsiklik egy apróbb résen. - Hogy én? Nem, nem, nem. Ez a te feladatod és valószínűleg jobb is vagy benne... Ha én lebukok, az a világ végét jelentené, de a te létezésedről aligha tud valaki, ezért is vagy tökéletes a célra. - intézem felé a szavakat hasonló hangvételben, mint amivel ő illetett engem. Az meg se fordul a fejemben, hogy esetleg ezzel megbántanám. Ameddig az én nevem tiszta marad, addig nem aggódok semmi más iránt és jobb is lesz, ha elkergetem a felé irányuló "gyengéd" érzéseket. Nem fog lebukni. Ha le is bukik, akkor pech, de nekem mi okom legyen arra, hogy kiakadjak emiatt és aggódjak? Másrészt, nehogy most álljon neki kakaskodni, mert a végén tényleg beállítom itt az utca kellős közepén, hogy ellopott tőlem valamit. Az viszont igaz, hogy ő profi lehet lopásban és én inkább a háttérben lévő támogató szerepét tudom a legjobban betölteni. Meg aztán ahogy mondtam is, mégis ki ismerné őt fel? Nem olyannak látszik, mint aki sokakat ismerne Roxmortsból. A nevét aligha tudják errefelé. Velem már teljesen más a tészta... - Ha céltáblát akarsz magadra aggatni, akkor viheted azt a rongyot, de én előre figyelmeztettelek. - csóválom meg fejemet, jelentőségteljesen rápillantva a táskára, hogy annak maradnia kell addig, amíg el nem lopja, amire nekem szükségem van. Az újabb, jóval elegánsabb táska felbukkanása után megvizsgálom az anyagot és annak méretét, végül elismerően bólintok egyet. - Igen, ez elég nagy lesz hozzá. - erősítem meg, aztán egy pillanatig csak állok is tovább a fülkében, arra várva, hogy elkezdje az öltözködést. Aztán esik csak le a tantusz, főképp az értetlen pillantásaiból, végül utolsó mentsváramként megpaskolom a fülke falait távozásom előtt. - Öhm... Csak ellenőrzöm, hogy minden rendben van-e a fülkével, nehogy... összerogyjon. - zavartan rántom el a függönyt és takarom el a mögötte álló Cosette-t. Ez közel volt... Mégis mi ütött belém? Az alkohol és a kevés alvás. Hát persze. Egyértelmű, még ha ennek a fele se lehet igaz, nekem elég indok a ma reggeli különös viselkedésemre. El is kezdek nézelődni a sorok között, főképp az ingeknél, ahol számomra is feltűnik egy-egy ízléses darab. - Hogy állsz, minden a mére... - fordulok sarkon, kezemben egy sötétzöld inggel, melynek belseje szürke-fekete kockás mintával ékeskedik. A szavam is elakad és majdnem el is ejtem az említett inget, amikor egy sokkal rendezettebb Cosette verziót látok meg. Ki gondolta volna, hogy pár normális ruha ekkorát dobhat a külsején? - Nem rossz. - szökik ki belőlem egy halkabb elismerés. - Akkor készen állsz? - nézek rá és akasztom is vissza magam mögé az inget. Ha igennel felel, kifizetem a holmijait és útra is kelhetünk. A bolt már nyitva lehet és mi leszünk az első vásárlók. - Először én megyek be, felmérem a terepet. Lehet lesznek rajtunk kívül mások is. Elvonom a tulaj figyelmét, szóval tartom és elintézem, hogy ne legyen útban. Ekkor jössz te a képbe. Látni fogod a táblát a polcok egyikén. Annyi lesz a dolgod, hogy elérd, elrejtsd és távozz. Örökké nem fogom tudni fenntartani az emberünket, úgyhogy gyorsnak kell lenned. - közlöm vele végül a fejemben kiforrott tervet, amint az utcára lépünk ismét. A kis üzlet nincs messze, innen már látni is lehet a félhomályban, főleg a feliratos tábláját: Langdon Régiségkereskedés.
- Jól van! - húzom el a számat. Már egészen közel vagyok ahhoz, hogy azt mondjam neki, hogy lehet jobb lenne, ha mondjuk inna megint valamit, mert tegnap este egészen más volt, mint most és most megint elviselhetetlen. Csak morog és úgy fennhordja az orrát, mintha valaki felkötötte volna neki és nem tudná leengedni miatta. Ez pedig nem tetszik, sőt kifejezetten bántó, még ha az alku alku is és nem hátrálhatok ki belőle, de ettől még nem fog jobban tetszeni a hozzáállása. - Jól van nagyokos. Bár, ha ennyivel jobban tudod, nem értem miért nem te csinálod. - vetem oda, hiszen olyan rémesen nagyképű, hogy a végén még én is felhúzom magamat, ha elfogy a türelmem. Lássuk be kezd idegesíteni, hogy úgy gondolja ő mindent jobban tud. Én vagyok a tolvaj és sosem buktam még le. Nekem kell oda bemenni, akkor miért nem úgy tegyem, ahogyan tudom? A boltban se koncentrálhatok csak a táblájára. Lehetnek ott mások is, akik észrevehetnek, no meg maga az eladó, akkor pedig bajba kerülök, ha csak az a fontos, hogy elhozzam azt a vackot. Szerintem ő ebbe bele se gondol, vagy csak nem ért hozzá, de nekem azért osztja az észt, mintha annyival okosabb lenne. - Ebben is el tudom. - paskolom meg a kopott táskát az oldalamon, bár szó se róla az új ruhákhoz nem annyira fog passzolni. Lehet, hogy nem ártana egy új táska helyette? De az biztso, hogy valami nagy habos-babos ruha nem jönne jól. Abban kényelmetlen lenne, nem tudnék jól mozogni és persze megtartanom se lenne semmi értelme. Lekapok hát pár ruhadarabot a vállfákról, ami így hirtelen szimpatikus, mert sok időt nem ad, hogy érdemben körülnézzek. Egy szimpla farmer, egy virágos, könnyed esésű blúz és még gyorsan elragadok egy táskát is, ami hasonló méretű, mint az enyém. - Ebbe szerinted beleférhet? - mutatom még meg neki, amikor beérek utána a fülkébe, de persze azért megtorpanok, miután leteszem a kiválasztott ruhákat a székre, ami odabent van. A függönyt még nem húzom be, mert hát gondolom ki fog menni nem? A tekintetem is kis értetlenséget tükröz, hogy így beloholt az öltöző fülkébe és nem csak elkísért addig, hogy betessékeljen. Mégis hol lógnék meg? Nincs ablak és semmi más, ahol megtehetném, hogy lelépek öltözködés közben és amúgy se lenne értelme. Ha egyszer megegyeztünk, akkor nem fogok lelépni és megteszem, amit kért, legalábbis mindent megteszek azért, hogy sikerrel záruljon ez a mai akció. Úgy érzem, hogy igazán szavazhatna nekem valamivel több bizalmat, amit valahogy az istennek se akar megtenni.
Nem veszem túl jó néven a megjegyzéseit, viszont nem is akarom jobban belevonni magam így a reggel elején. Amúgy is egy kissé másnaposnak érzem még magam a tegnap este után és most kezdem megbánni azokat a ledöntött lángnyelv whiskeyket. A fejem kissé hasogat, ráadásul ezen Cosette magasabb hangszíne sem segít túlzottan. Kelleni fog pár perc, mire legalább annyira össze tudom szedni magam, hogy ne robbanjon szét a fejem egyetlen szavától sem. Halántékomat masszírozom a kérdésáradat elhangzása után. Pontosan erről beszéltem. - Nincs. Nincs képem róla, de eltéveszthetetlen. Csak kapd le az egyik polcról és hozd el nekem.- legyintek egyet utószóként és remélhetőleg nem fog további kérdésekkel traktálni, mert akkor tényleg én magam vágom fel az ereimet. Vagy az övét… A kirakatokra én is vetek pár pillantást, ám közel sem fürkészem az árukat olyan kíváncsisággal, mint ő, ezért is próbálom visszarázni a jelenbe, hogy végre figyeljen.- Nem. De itt most nem egyszerre kell figyelni több mindenre.- utánzom hanglejtését és morranok én is irányába. - Ha valamit csinálsz, akkor száz százalékot adj, ne ötven-ötvenet. A végén még lemaradsz valamiről, vagy a boltban fogsz más felé kalandozni. Akkor mi lesz? Téged elkapnak és akkor majd figyelhetsz több mindenre, egyszerre. - húzom össze szemeimet és mosolyodok el diadalittas cinizmussal. Nehogy azt higgye, hogy lankadhat a figyelme, mert ő képes több feladatra egyszerre koncentrálni. - Hm. - vonom össze karjaimat és vakargatom meg államat, amikor valamelyest leesik a tantusz mondandója után. - Ezekben könnyebben el tudsz rejteni egy táblát, bár igazad van, a mozgásban korlátozhat. Esetleg van valami, amit jónak vélsz? - veszem elő a normálisabb énemet és még hangomból is érezhető az együttműködés csírája. Együtt kell vele dolgoznom, ha sikeressé szeretném tenni a kis lopási akcióját. Természetesen az is előfordulhat, hogy ő mégsem annyira jó tolvaj… - Fogd meg, ami tetszik és kövess. - indulok el nemleges választ el nem fogadva és várom be az öltözőfülkék egyikében. Ha kell én magam cibálom bele valamelyik ruhába, de arról ne is álmodjon, hogy ezt megúszhatja, még ha nem is tűnik annyira lázadónak.
Morcos, megint ugyanolyan morcos, mint amikor még nem ivott. Ezek szerint csak akkor tud másképp viselkedni, ha azt az alkoholt dönti le a torkán? Ez azért elég szomorú, ha jobban belegondolok, de persze eszembe se jut, hogy szóvá tegyem, vagy legalábbis inkább csak véletlenül csúszik ki a számon, hogy azért feltűnt, hogy mennyire nincs jó kedve. - Csak egy megjegyzés. - vonom meg a vállamat, amikor felém fordul, hogy viccnek szántam-e, amit mondtam. Nem hiszem, hogy magyarázattal tartozom neki, így is kénytelen vagyok alkalmazkodni. Megfürödtem, megpróbáltam az ágyban aludni és elrontotta az időérzékemet a függöny, amit legalább letépett, ami amúgy sokkal jobb is így. Nem is értem, hogy miért jó nekik, ha függöny mögött alszanak és nem kelnek reggel a nappal együtt. Kész időpocsékolás. - És nem lehet ilyenből több, ami hasonló, de még se az? Nincs róla legalább egy képed? - próbálkozom, mert a könyv se egyszerű, főleg ha netán több könyv is van, akkor nehzebb keresgélni. Ami pedig még nehezebbé teszi a dolgomat, a könyv és a tábla is nagy méretű lehet, tehát biztosan nem egyszerű őket kihozni, mint mondjuk egy apró tárgyat, amit az ember egyszerűen elrejthet mondjuk a ruhája alá, vagy ilyesmi. Viszont, ha kihozok valamit, ami esetleg még nem is az, ami kell neki... na az úgy még kellemetlenebb. A kirakatok viszont eléggé elvonják a figyelmemet, pedig arra is azért figyelek, amit mond, de amikor csettintgetni kezd, akkor elszakítom a tekintetemet a kirakattól, hogy most már teljesen rá fókuszáljak. - Igen, mindent tökéletesen értettem. Te nem tudsz több mindenre figyelni egyszerre? - morranok oda, mert tényleg úgy fest, mint aki ballábbal kelt. Csak azért, mert nézelődöm kicsit, még nem kell így viselkedni. Besorlok hát inkább a boltba követve őt és immár ott nézve körül. Nem igazán jártam még ilyen helyen és még új ruhám se volt soha. A kentaurok nem szoktak boltba járni, bár egyszer volt rá példa, hogy az egyik születésnapomra kaptam egy vadiúj sálat, de sajnos már nincs meg. Elveszítettem, amikor menekülni kellett otthonról és a Tiltott Rengetegbe jöttünk. - Csipkés.. fodros? Muszáj ezt? Nem lehetne simán normális? - húzom el a számat, de persze az eladónő máris lendül, hogy lekapjon pár szebb ruhát az egyik fogasról, amik láthatóan nem nyerik el elsőre a tetszésemet. - Ha olyan ruhám lesz, amiben nem tudok rendesen mozogni, akkor mégis hogyan gondolod, hogy megszerzem azt a táblát? - hajolok kicsit közelebb Galenhez, hogy megpróbáljam megértetni vele, hogy talán elég lenne pár teljesen átlagos, de új ruha, esetleg egy farmer és egy blúz, de hogy olyasmit vegyek fel, amiben nehezebben tudok mozogi annak semmi értelmét se látom, még ha láthatóan azoknak az anyagoknak olyan lágy esése is van, mint a fene és biztosen őrülten puha lehet az anyaguk.
Próbálnám a lehető legnyugodtabb arcomat mutatni, ami egyáltalán nem könnyű, miközben továbbra is a függöny tart fogságban. Kell egy kis idő mire sikerül letépnem és lerúgnom azt magamról. - Igen, a nap már hét ágra süt. - sóhajtom, miközben sürgető mozdulatokkal intek neki és én is igyekszem a lehető leggyorsabban összeszedni a dolgaimat, mielőtt még tényleg lecsúsznák a bolt nyitásáról. Mihamarabb az Aranytalárhoz érünk, annál hamarabb tudja felvenni az inkognitóját, amire hatalmas szükségünk van a terv elvégzéséhez. Ha nem válik be, majd visszaküldöm az éj leple alatt, hogy törjön be. Azért mégiscsak van némi esélyünk, ha egy rendes vásárlónak néz ki, nem pedig egy utcalakónak. - Ez valami vicc akart volna lenni? - állok meg egy pillanatra a szedelőzködésben és homlokráncolva fordulok vissza felé várva a magyarázatát. Nem vagyok vicces kedvemben, pláne ha már ilyen közel állunk a célhoz. Ám amint látom, hogy ő már startra készen, felfegyverkezve áll, inkább elengedem a mérgem és vezetve duónkat lépek az utcákra Cosette oldalán. Az Aranytalár irányába fordulok és adok némi időt magamnak ahhoz, hogy elmagyarázzam mi után is vadászunk. - Egy táblát, betűkkel és számokkal. Esetleg egy könyvet, aminek A nadragulya útmutatója a nekromanciához a címe. Kétlem, hogy ez odabent lenne, úgyhogy inkább az előbbihez hasonlót keress. Ha megtaláltad, utána rajtad áll sikerül e ki is hoznod onnan. Ne aggódj, kintről figyelni foglak, ha valami rosszul sülne el. - veszem elő egy valamennyivel kellemesebb hangnemem. Nem fogok bunkó és önző lenni vele, ha azt akarom a tervünk sikerrel járjon. Már így is képzelhetem mennyire nehéz dolgom lenne vele, ha végül nem fogad szót. - Figyelsz egyáltalán? - csettintek párat előtte kissé gorombább, mélyebb hangon szólva hozzá, mialatt az Aranytalárnál is megállunk. Akkor tűnik fel mennyire bámészkodik, amikor rám kellene figyelnie. - Mindegy is, szükséged van új ruhákra, ezekben mindenki ki fog nézni.- sóhajtok fel lemondóan és már nyitom is neki az ajtót, hogy aztán odabent rögtön elénk kavarodjon az eladónő és bájos mosolyát ránk villantva ajánlja fel a segítségét. - A hölgynek szüksége lenne egy felújításra. Esetleg akad itt valami, ami aranyszegélyes, csipkés, fodros, ami elragadóvá tehetné? - biccentek egyet Cosette felé elővéve az üzletember stílusomat. Bele a közepébe és addig nem nyugszom, míg meg nem találjuk a tökéletes darabot neki.
Az este számomra végülis eseménytelenül telik, azt leszámítva, hogy valamikor félúton úgy döntök, hogy inkább választom a kemény padlót, mint a túlságosan puha ágyat, amiben sehogyan sem tudok elhelyezkedni és sehogyan sem találom meg, hogyan is fekhetnék úgy, hogy kényelmes legyen, vagy legalábbis olyan, mint amit már megszoktam. Arra viszont igazán nem számítok, hogy még így is ő az, aki hamarabb ébred nálam, bár puszta ösztön, hogy felébredek a zajra, ahogyan mocorogni kezd, de arra igazán nem számítok, ami ezután következik. Ha komikus jelenet volt az, amikor a képünkbe kaptuk a vizet a fürdőben, akkor most még inkább az, ahogyan oldalba rúg és átesik rajtam, magával rántva a függönyt is és szinte teljesen belekavarodva az anyagba. - Aludtam. A nap még nem... - és de. Most döbbenek rá, hogy a nap már éppenséggel kelni kezdett, amire én nem keltem fel. Na ez az átka annak, ha az ember függöny mögött élvezi az éjaszkát. Nem ehhez szoktam hozzá, engem felébresztenek a napsugarak, de ha nem is érzékelem őket, mert egy függöny zárja ki őket, akkor nehéz felkelni úgy, ahogyan megszoktam. Az ő arcán ellenben látom a döbbenetet, még sem kezdek el magyarázkodni. Sejtheti, hogy az ágy szimplán kényelmetlen volt számomra, nem tudtam vele mit kezdeni, úgyhogy azért jöttem le inkább a földre. A modora viszont visszatér a tegnap először megismerthez, mármint ahhoz, amikor még nem ivott annyit a különféle italokból. Mogorva és olyan, mint aki épp bal lábbal kelt. Ez utóbbi nem tudom, csak azt, hogy kissé sajog az oldalam, ahol eltalált, de hogy azt bal lábbal sikerült-e, na azt nem tudom. - Látom jól aludtál. - jegyzem meg csak úgy mellékesen, hiszen nem viselkedik valami kedvesen. Parancsolgat, mintha valami szolga lennék, pedig alkut kötöttünk és mégis úgy tesz, mintha felettem állna. Ezzel nem erősít meg abban, hogy lenne értelme varázslók között élnem. Elhúzom hát egy pillanatra a számat, de aztán már talpon is vagyok, a vállamra kapom a táskámat és belebújok a vastag, kissé foghíjas pulcsiba, hogy jelezzem, tőlem akár indulhatunk is, ha olyan nagyon sietős neki. - Addig pontosan magyarázd el hogyan néz ki az, amit el kell hoznom. - sorolok be mellé, amikor már az utcán vagyunk. A boltokat nem ismerem annyira, általában Roxmorts határában vadászom, a főutcán még nem nagyon voltam, ezért észreveheti, hogy időnként egészen rácsodálkozom egy-egy kirakatra és bár feltettem neki a kérdést, még sem teljesen rá figyelek, ha válaszolni kezd. Azért elég érdekes üzletek vannak itt, még annál is érdekesebb kirakatokkal, és persze nem feltétlenül a ruhák kötnek le, bár azok között is akadnak csodaszépek, de persze ott vannak az édességek is, meg a lassan szállingózó emberek, akik persze eléggé furán néznek ránk, főleg rám. Na ezért se járok a főutcán.
Hümmögök egyet a válaszadására. Az ugyan meg se fordul a fejemben, hogy neki okkal másabb az ébresztője, de nem is tulajdonítok ennek túl sok figyelmet. Hogy is tehetném, akkor valami olyan történik, melyet a lelkiismeretem bán. Szerencsére röpke pillanatig tart az egész öltözködése, viszont így sem úsztuk meg, hogy lássak egy leheletnyit a csupasz bőrből. Az egész testem égni kezd és a lábaimból is kiszáll némi erő, ami eléggé megnehezíti a mozgást... Helyette földbe gyökerezett lábakkal állok előtte, s látszólag ő is ledermed, ami egyáltalán nem segít a helyzeten. Végül én mozdulok meg és szólalok fel jóval durvábban, mint korábban, de kénytelek vagyok valami mással előállni, ha nem szeretném elveszíteni a maradék önkontrollomat. Régen voltam már együtt valakivel és nekem is megvannak az igényeim, bármennyire is hihetetlennek hangzik. Esetünkben most elég is valaki, akit az utcáról szedtem fel... Igen, most már teljesen biztos, hogy nem vagyok százas a ma estén. Nem kellett volna annyit innom, de a tervem túl stresszes és a nyakamba van zúdítva minden a háttérből apám által... Mert hát természetesen őt kell meglátogatnom a nyáron és még fogalmam sincs mivel állok elő neki. Annyi biztos, hogy hazugság lesz a vége. - Végülis... Érthető. - fogadom el válaszát némileg sértetten, mert értem én, hogy az a "megbízhatóság" nekem lett szegezve. Inkább hátamat fordítom neki a biztonság kedvéért, mert jelenleg akaratom ellenére is felpezsdült állapotba kerülök, ha szemet vetek rá ismét. Inkább meg se szólalok a későbbiekre, csak csendben megpróbálom álomra hunyni szemeimet. Jobb ez így. A reggelig úgyis túlélhetem az éjszakát, ha egyáltalán sikerül elaludnom, de ebben Cosette forgolódása sem segít az elején. Aztán mégis úgy elsötétül minden, mintha bottal vágtak volna tarkón.
Másnap reggel, Napfelkelte előtt
Még sötét van odakint, ahogy felnyitom álmos szemeimet. Az ablakból csupán leheletnyi fény szűrődik be, az is az utcalámpáknak és az égbolton tündöklő Holdnak köszönhető. A fejem hasogat, a világ még mindig forog, de már józan vagyok... Valamennyire. Nehezen tolom fel magam a süppedős matracról. Nem volt a legkényelmesebb választás, mivel érzem ahogy a hátam már most fájdogál a kiállóbb rugóktól, melyeken egész este feküdtem szinte mozdulatlanul. Ezért sem nagy csoda, hogy ugyanabban a pózban ébredtem, mint amiben elaludtam. Amennyire sikerül, összekapom magam és rögtön az ágy másik végébe pillantok, de abban a másodpercben egyszerre önt el a méreg és a kétsébeesettség. Már pattanok is fel, hogy Cosette nyomába eredhessek, mert az hétszentség, hogy neki hűlt helye. Pedig azt mondta nem lóg meg! Tántorogva ugrok le az ágyról és teszek egy kerülőt, mire majdnem orra bukok valamiben. Helyesbítek... Akkorát zakózok, hogy az már nevetséges. Hatalmas robajjal érem a padlót, ezzel szépen felverve az alattunk lakók nyugalmát, mert hogy én még bele is kapaszkodok a függönybe, de azt szépen kiszakítom helyéről és a földre rántom. - A fenébe is. - morgom halkan, bár teljesen feleslegesen. Akit fel lehetett ezzel ébreszteni, annak már kiszállt az álom a szemeiből. Egy kis időbe beletelik, mire le tudom magamról rázni a poros, doh szagú függönyt és végre megvizsgálni miben is estem el ekkorát. Cosette fekszik a padlón egy párnán, vagyis kétlem, hogy alszik, mert ezzel az akciózásommal őt is felvertem. Amúgy is. Idő van! - Mit csinálsz?- kérdezem hangomban cseppnyi döbbenettel, közben elnyomom minden dühömet, amit az imént rá akartam ömleszteni. Ennek most nincs itt az ideje. El kell indulnunk vagy tényleg befellegzett a tervemnek. Először is szereznem kell neki valamennyivel normálisabb ruhákat, meg aztán a ma reggel arra is jó, hogy jobban feltérképezhessük a boltot. - Ha kész vagy a fetrengéssel, akkor indulhatunk. Két megállónk van. Aranytalár és Langdon Régiségkereskedés.- tápászkodok fel nagy nehezen. - Mire az utolsóhoz odaérünk véglegesítjük a tervet. - adom ki a terv frissítését, aztán én is szedelőzködni kezdek, legalábbis magamra aggatom a kabátomat és sapkámat. A pálcám is a helyén, tehát indulásra készen állok. Nem bajlódok az ágy visszaigazításával, az sosem volt a kedvemre, meg amúgy is nem a saját ágyamról van szó, akkor meg mit erőlködjek. Az ajtóban várom meg Cosette-t és ha ő is kész van mindennel, akkor irány vissza a Roxmorts utcáira. Nem sokan lézenghetnek ott, tekintve, hogy még reggel hat óra sincsen, viszont néhány bolt már szép sorjában nyitja ki ajtajait.
Nem is értem, hogy miért is gondolja valaki, aki egy olyan hatalmas kőkastélyban él, hogy más, akinek ennél jóval veszélyesebb élete van, sokáig alszik. A korán az nálam koránt jelent, de persze ez nekem egyértelmű, mint kiderül neki azért kevésbé. - Hajnalban, napfelkelte körül - adok választ és persze nem tudok róla, hogy ő előbb fordul meg, vagy legalábbis, hogy mennyivel, mert amikor készen vagyok akkor már szembetalálom magamat vele és olyan furán néz már megint, hogy nem is tudom, hogy mit mondjak, vagy tegyek. Egy pillanatra én magam is lefagyok, amíg ő nem moccan meg, mert nem értem, hogy mi is történik pontosan és hogy miért olyan más most az egész lénye, mint eddig. A határozottság, az a komoly tekintet, a lekezelő szavak... Furcsa, de most egészen kedvesnek tűnik az ábrázata. Még sem tart ez tovább, mint néhány pillanat, amíg magához nem tér a kérdésem hallatán és el nem indul az ágy másik oldalára. - Talán. - bököm ki szűkszavúan kicsit elmerengve. - Ha van, aki segít, akiben... megbízom. - teszem még hozzá lassan még egy pillanatást vetve már szinte csak a hátának. Igen az előbb felettébb kedvesnek tűnt az ábrázata, most pedig megint undok a hangja, mint ahogyan eddig. Undok és lekezelő, már-már fenyegető, mint ahogyan az elején is zsarolással indított, hogy segítsek neki, pedig ki tudja már akkor is egyszerűbb lett volna felajánlania az alkut és kész. Fura alak, nehéz kiismerni és nekem pont ez a félelmetes az emberekben. A kentaurok talán sokak szerint félelmetesek, harciasak, védik a tülerüket, de valójában kedvesek és következetesek. Velem sose voltak undokok és mindig tudtam, hogy mire számítsak tőlük, de Galen más. Sejtelmem sincs, hogy mire hogyan reagál, mikor lesz dühös, mikor figuráz ki, vagy néz úgy, mint az előbb. - Én megtartom a szavam, amíg nincs rá okom, hogy ne tegyem. - vetem oda, hiszen újra felbukkan az unok énje, ami cseppet sem kedves és erre nehéz is lenne kedvesen reagálni. Sóhajtok csak egyet, aztán kissé kényelmetlenül elhelyezkedem az ágyon. Furcsa és szokatlan, túl... puha, úgyhogy nem fogok neki sokat segíteni az elalvásban. Idegen a környezet és szokatlan is, úgyhogy forgolódok egy sort, mire sikerül elaludom és ki tudja talán reggel tényleg megijedhet, mert nem talál az ágyban, ugyanis a párnával együtt éjjel levándorlok a kemény padlóra aludni.
Teljesen kétbalkezesnek tűnik a nagy döbbenetemben, ami igen ritkán fordul elő. Valamennyire már kijózanodtam és hiába próbálom betudni a furcsa érzéseket az alkohol hatásának, tudom jól, hogy ez nem az. Elfogadni viszont nem fogom, mert akkor a saját mércémnek mondok ellent, azt pedig nem tehetem. Cosette inkább tűnik egy gondoznivaló tiltott rengetegi lénynek, mintsem...annak. Pedig elég hívogató a jelenet, ahogy elkezdi felvenni a ruháit. Mintha látnám magam előtt a fantáziám szüleményét és semmiről sem maradnék le. Ez persze ostobaság... Még így is furdal a kíváncsiság és egy hajszálon múlik az egész jelenet lerombolása. Egy ideig sikerül uralkodnom magamon, bár a testem annyira felforrósodik, hogy izzadtág lepi el homlokomat. - Mit jelent a korán..nálad? - lendítem tovább a szavak tengerét, ha már ez az egyetlen, ami képes fókuszban tartani. Egy pillanatra le is hunyom szemeit, hogy valamelyest erőlködve ugyan, de kirobbantsam a kéjsóvár gondolatokat fejemből. Nem hallom mit válaszol, talán ezért fordulok meg. Talán azért, mert látni akarok valamit... Talán csak türelmetlen vagyok már... És lám, szemhéjaim enyhén megremegnek, amint egy pillanatra végigkalandozik tekintetem a csupasz bőrfelületen. Sosem gondoltam volna, hogy egy ilyen sérülékeny bőrön mennyi sebhely terül szét. Nem sokáig tudom elemezni a teste egy nagyobb felületét, mert arra felső húzódik, s így a legjobb. Még állok ott tovább, megszeppent kisfiúként, akinek nagyon kordában kell tartani az alsó felét, ha nem akar leégni... A kérdése úgy repül át fejem felett, mintha amerikai focilabdát hajítottak volna felém a célvonalba. Ezért is időzik el tekintetem rajta egy kissé tovább a kelleténél, ám amikor ő ad választ a korábban feltett kérdésemre, valamennyire összekapom magam és megkerülöm az ágyat, így a neki ellenkező oldalra érek. Jobb ez így vagy aludhatok a félrelépéseim között örökké. - Azon dolgozok, hogy szebb legyen.- adok választ neki végül. Ez az igazság, bár a módszereim nem tűnhetnek a legjobbnak, én tényleg próbálkozok. Magamért, legalábbis. - Megpróbálnád azért? - érdeklődök tovább. Igencsak érdekes terület ez, hiszen nem nőtt fel emberek között, főleg nem ilyen mágiával felruházottak között. Más világ lehet ez számára, akárcsak egy erdőben élő varázslénynek. Jelenleg én is annak tartom, mert ha tényleg úgy van, akkor ő igen is varázslattal van megáldva. - Rendben, csodás. Ideje aludni. Ha reggel nem talállak, képes leszek felforgatni az egész környéket, hogy megtaláljalak, úgyhogy azt javaslom, ne is gondolkozz ilyesmin.- hadarom el fenyegetőbb hangnemben, majd ülök le az ágyra tőle jóval távolabb, csak hogy aztán levethessem magamat a párnára és hátat fordíthassak neki. Körülbelül jó pár miliméterre vagyok attól, hogy lezúgjak a matracról, de inkább ez, minthogy "véletlenül" hozzáérjek. Még nem nyugodtam le eléggé ahhoz, hogy egy hasonló megmozdulást semmibe vehessek.
Szó se ró róla azért zavarba ejtő a helyzet, de még se jöhettem kis másképp, hiszen a ruháim eláztak, plusz még piszkosak is és azt mondta, hogy kezd majd velük valamit. A törölköző azért ügyesen, szorosan van megkötve, de még ennek ellenére, hogy amikor leteszem a ruháimat összekulcsolom magam előtt a kezeimet, hogy biztosra menjek és le ne essen. Galen már így is olyan furán néz, hogy nem tudom, akkor mi lenne, aztán meg a pálcáját is majdnem ejeti, amit annak tudok be, hogy odalent elég sokat ivott azokból az alkoholokból és hát azt mondta, hogy nem épp a legjobb hatással vannak az emberre. Gondolom az ügyességen se sokat javítanak. Bólintok hát és leteszem a ruhákat és egészen ámulva figyelem, ahogyan szinte táncot járnak a levegőben a varázslat határásra. Szépen megtisztulnak és még meg is száradnak rövid idő alatt. Azért ez nem rossz dolog. Sokkal gyorsabb lenne így nekem is, mint hideg időben várni, hogy megszáradjon, amit átmostam a patakban. - Köszönöm! Ez... egész szép volt. - bököm ki, aztán az ágyhoz lépek és amikor hátat fordít, akkor én magam is így teszek,hogy nekiálljak szépen felöltözni. Még így is kellő zavarban tekerem le magamról a törölközőt és bújok bele gyorsan a ruháimra. Tiszták, persze attól még kopottak, itt-ott szakadás is van rajtuk, de ilyesmivel én sose foglalkoztam. Azért ruhát lopni elég nehéz feladat, az emberek ritkán hagynak kint pont olyan méretet, ami nekem jó lenne. - Nem gond, én mindig korán kelek. - jegyzem még meg, hiszen az erdőben az ember nem alhat csak úgy sokáig, főleg ha napi betevő falatot is be kell szereznie magának. Általában a nappal kelek, néha korábban is, ha úgy alakul. A kérdéseire viszont nem tudom, hogy mit mondhatnék. Túlságosan lényegre törőek és mégis mit mondhatnék rá? Mindig azt tanultam, hogy óvatosnak kell lennem az emberekkel, mert veszélyesek. A családomat.. a csordát, emberek ölték meg és ki tudja, hogy mi történt az eredeti családommal. Akkor mégis hogyan élhetnék köztük, ha nem bízom bennük? Szótlan maradok hát, legalábbis amíg öltötöm szinte végig. - Nem tudom. - bököm ki végül egészen halkan, szinte csak magamnak motyogva, amikor már az utolsó darabál tartok és épp a felsőmet veszem fel. Nagyjából ekkor fordulhat meg kérdés nélkül Galen, aki így a csupasz hátamat látja egy pillanatra. A halvány bőr alatt táncot járnak a lapockák, ahogyan felnyújtózom, hogy belebújjak a ruhába. Láthat néhány sérülést is, apróbb karcolásokat, kis hegeket, régi sebek emlékeit és egy nagyobb, talány tenyérnyi részt az oldalamnál, ami egyértelműen régi égés nyoma lehet. De hamar eltűnik a hófehér bőr, ahogyan felhúzom a felsőmet, kiigazítom alól a vizes hajat is, hogy aztán megfordulva már szembe találjam magamat vele újra. - Szebb élet? A tiéd szép? - szegezem neki végül a kérdést, leülve az ágy szélére. - Még nem sok jót tapasztaltam az emberektől, a varázslóktól. Nem tudom, hogy akarok-e közöttük élni. - persze akadnak kivételek. A vadőr, akivel az erdőben alálkoztam és talán Galen se rossz ember, de még ez utóbbiban se vagyok teljesen biztos, hiszen ő is csak azért van itt, mert kell neki a segítségem és lássuk be az ismeretségünk szimpla zsarolással indult. Akiket pedig előtte láttam embereket ártottak, azoknak, akiket szerettem, akik fontosak voltak nekem és vigyáztak rám. Hát miért akarnék én közöttük élni?
A fejem zsong a tennivalók listájától és az alkohol pokoli utóhatásától, mely nem szűnik az idő múlásával sem. Vizet kellene innom, de végül is az imént vágott fejbe a kád tsunamija, úgyhogy egy darabig azt hiszem még túl élem. Cosette-t nem szívesen hagyom ott bent magára azzal a "fenevaddal". Ki tudja mikor teker valamit félre, aztán megint eláztatja a fürdőt. Remélhetőleg a tulaj nem lesz annyira kiakadva és nem veszik észre a csöpögést az alsóbb szinteken. Mindenesetre még kora hajnalban, napkelte előtt lelépünk. Orrnyergemet masszírozva próbálok jelenleg is lazítani ezen a kemény fafelületen, amit nem neveznék széknek, inkább kínzó eszköznek. Fejemet továbbra is az ajtó felé fordítva várom, hogy megjelenjen a lány és biztosra mehessek nem rombolta szét se a kádat, se önmagát. Amint Cosette kilép a fürdőből, mintha egy teljesen másik személlyel lenne dolgom. A korábbi koszos, csatornaszagú utcalakóból most egy tiszta, illatozó hölgy lép elő, ami még engem is meglep. Egy ideig csak némán meredek rá, mint aki most látja először meg benne azt a furcsa bájt, amit az a sok retek takart. Különös bizsergés jár át, amit betudok az alkohol és a nőtlenség hatásának. Az egy szál törölköző pedig egyáltalán nem segít az amúgy is labilis helyzetemen. - Oh... Persze. Egy pillanat.- rántom elő pálcámat szépen bénázva egy sort, mert aligha nyúlok hozzá, már ejteném is ki a kezemből. Intek neki, hogy tegye csak le, s ha ezzel megvan felállok székemről, hogy egy tisztító bűbájjal makulátlanra pöccinthessem ruháit. A ruhák szépen felemelkednek, pördülnek egyet ide-oda, hogy aztán minden koszt lerázva maguktól összehajtódhassanak Cosette mellett. Az ágyra lebegve ejtődik le a ruhacsomag én pedig kissé hezitálva teszem csak el pálcámat, míg Cosette-n időzik tekintetem. Nyelek egyet, mielőtt megszólalhatnék. - Tessék. Öltözz fel és próbálj meg aludni. Korán foglak kelteni.- szedem össze minden önuralmamat és fordulok is háttal neki. - Nem kérdeztem még... De... Mik a terveid a jövőre nézve? Élsz tovább az erdőben? Vagy egyszer te is a varázslók között fogsz élni elfogadva azt, ami körülötted mozog? Hiszen már itt vagy, bizonyára te sem tudod mi rejlik benned. Milyen potenciál... Lehetőségek, egy szebb élet.- terelem a szót olyan irányokba, amely a figyelmemet is más vizekre sodorhatja. Érzem, ahogy arcom ég az alkoholtól és egyre inkább ragad magával a mélybe. Nem tudok már tisztán gondolkozni ahhoz, hogy ne csináljak őrültséget. Megfordulhatnék, hiába lenne illemtelen... Mély lélegzettel próbálom uralni a vegyes érzelmek csordáját önmagamban, s mindeközben minden porcikám azt akarja forduljak meg és családomat megszégyenítve tegyek valami megbocsáthatatlant. Ökölbe szorulnak kezeim, körmeim már-már véresre mélyednek bőrömbe, ahogy önuralmat gyakorlok a részeges fejemen. Úgy tűnik, mintha órák telnének el és inkább azelőtt fordulok vissza, mielőtt megkérdezném hogy áll. Reményeim szerint felöltözve, ám valami bennem legbelül azért könyörög, hogy mégse így legyen.
Bólintok végül még a csapkataszrófa előtt. Biztos igaza van, de hát ha én a hideg vízhez szokam, akkor magyarázhat. Na pont e miatt nem akarnám megszokni, hogy más is lehet valami, hiszen neki csak az a tábla kell. Ha az meg van, akkor mehetek szépen vissza oda ahonnan jöttem és amit már megszoktam és jól ismerek, tehát miért akarnám megszokni a melegvizet és az ágyat? A csap viszont kiütéses győzelemmel megnyeri a meccset és úgy beterít minket vízzel, mint annak a rendje. Talán még fürödni is kevesebb értelme van így, de hogy a ruháink csurom vizesek lettek az biztos. - Jól van, megtalálok mindent gondolom. - bólintok végül és behúzom magam mögött szépen az ajtót, hogy lerángassam magamról az elázott ruhákat. Abban pedig csak reménykedem, hogy amikor kimegyek akkor nem valami olyan látvány fogad majd, hogy ő is épp hasonlóan cselekszik, hanem a pálcájával szépen helyre tudja hozni a saját ruháit is magán, mármint amit még nem vett le már előzőleg. Odabent tehát szépen elmerülök a tényleg kellemesen meleg vízben, ha már a csap végre rendesen működik, hogy aztán arra kapjam fel a fejemet, hogy kintről hallom, hogy szól nekem. Még mázli, hogy pont akkor teszi, amikor feljövök a víz alól és nem előtte néhány pillanattal, mert akkor meg se hallom. Az meg igen kelletlen lett volna ha mondjuk bejön megnézni, hogy nem fulladtam-e bele esetleg a kádba. - Igen, már jövök! - pattanok ki gyorsan a kádból és kapok magamhoz egy törölközőt, hogy nagyjából áttöröljem a hajamat, ne csöpögjön belőle vészesen a víz és persze én magam is megtörölközzem. Aztán persze sikerül elbizonytalanodni, hogy most akkor mi legyen, hiszen az amúgy nem túl tiszta ruháim csurom vizesen ott vannak még mindig a földön. Végül marad a törölköző, amibe jól becsavarom magamat, hogy aztán felnyaláboljam a ruháimat és azokkal együtt induljak el kifelé kellően zavarban és félősen, hiszen mégis csak egy szál törölköző, ami rajtam van. - Akkor ezekkel tudsz kezdeni valamit ugye? - nyújtom felé, vagy ha azt mondja, hogy tegyem le valahová, akkor leteszem. Azt nem tudom, hogy ő szándékozik-e fürödni, vagy elég volt neki az is, amit a rosszalkodó csapból kapott a képébe, úgyhogy ha ki is derül mi legyen a ruhákkal, akkor egyelőre leülök óvatosan az ágy szélére és bizonytalanul nézelődök időnként körbe az olyan nagyon idegen szobában. Ha elég magas az ágy akkor akár még a láblógázás is simán beleférhet, hiszen egyelőre nem tehetek mást, mint hogy várjam a ruháimat, hogy fel tudjak öltözni vagy újra a fürdőben, vagy it kint, ha ő is úgy dönt, hogy megfürdik.
Nem folytatom a korábban felvetett pálcaismertető kurzust, inkább minden erőmmel azon vagyok, hogy valamilyen illata legyen neki és azt a vakolat retket szépen lemossa magáról. Talán nem kellene itt töltenem az éjszakát, de két okom is van arra, hogy miért ez a helyes megoldás. Egy; újdonsült tolvajomon tudom tartani a szemem, kettő; ilyen részegen valószínűleg az első kavicsban elzakóznék. Tehát marad a Három Seprű.- Biztosra veszem, hogy hidegebb, de hogy is fogalmazzak... A kulturált emberek szeretnek melegvízben fürdeni a hideg helyett. Oké, mondjuk a hideg jól megindítja a vérkeringésedet, ez tény...- gondolkozok el így a végére teljesen elvesztve a korábbi határozottságom az ellenérvem kifejtésében.- Mindegy is! A hideg az nem normális.- szögezem le ellentmondást nem tűrően, mert még a végén itt olyan filozofálásokba kezdek, aminek saját magam leszek a rabja. Vagyis a mostani esetünkben a saját fafejűségem átka vág pofán, amikor próbálnék én segíteni neki, csak éppen nem úgy sikerül az, ahogy kéne. A rám érkező víztömeg így sem kellemes, hogy alig van rajtam ruha, hiszen olyan hideg, mintha Alaszkából utazott le volna egészen a roxmorts-i csőrendszerig. Visszafogok egy nem túl kellemes káromkodást és inkább csak alsó ajkamba harapok. A hideg víz és a rajtam felülkerekedő düh szépen ki is józanít annyira, hogy legyen annyi lélekjelenlétem a csap rendbehozásához is. A kérdését követően szinte szigorral arcomon bírálom el, ahogy ott áll mellettem ő is, mint egy ázott veréb. - Fürödj meg és utána beszélünk a ruháidról is. Törölköző, amivel megszárítod magad elvileg van odabent is. Szappan a kád szélén vagy a mosdó mellett. Ne felejtsd el használni.- simítom hátra vizes hajamat, amíg elfordulok tőle és intek is egyet hátra, hogy iparkodjon. Ha be mer menni a fürdőbe, addig egy vízlepergető bűbájjal megpróbálom rendbe hozni magam és a földre dobott ruháimat is felkanalazom. Azt hiszem kellő éberségre tettem szert ahhoz, hogy ne döntsem meg ezt a lányt. Hogy is járhatott egyáltalán ilyesmi a fejemben? Ennyire rég lett volna? Ezen javítani kell, de nem itt és nem most. Magamra aggatom a hiányzó ruhadarabokat, majd az ágy melletti székre zuhanok. Fejemet a támla mögötti falnak döntöm és lehunyt szemekkel próbálom megszüntetni azt a szédelgő érzést. Az alkoholnak kelleni fog egy kis idő, mire felszívódik, addig viszont el kell viselnem a folytonos hullámvasutas cirkálást. Ki kell találnom a holnapi tervet. Ha sikerül valamit szereznünk, nyert ügyünk van. Ha viszont sikertelen lesz a lopás, azt hiszem valamivel mégis kompenzálnom kell majd a próbálkozását. Akármennyire nem akarom megjutalmazni az elbukott katonát... Ez mondjuk azon is múlik, hogy azon a helyen egyáltalán még ott van e az, ami nekem kell... Vagy csak legenda lenne és nem is létezik? Itt azért felfigyelek a hosszas csendre és a fürdő felé hajolok. - Minden rendben odabent?
Azért erősen ráncolom a homlokomat, mert még mindig nem értem, hogy ponosan mire is gondol ez alatt a más pálcák dolog alatt. Bár igazából én nem értek hozzá, úgyhogy biztosan ő tudja jobban, hogy milyen pálcák vannak még és hogy olyat még nem láttam. Persze lehet, hogy nem is akarok, mármint nem érdekel annyira az ő világa, akkor miért akarnék másféle pálcákat látni, ha még azzal, ami van se tudok mit kezdeni? - Aha, te biztosan jobban tudod. - bólintok végül, hogy aztán csak megvonjam a vállamat elengedve a témát. Végülis fontos, elég lenne ha a nálam lévő pálcával tudnék varázsolni, még ha valószínűleg tényleg elég bonyolult dolog is lehet, ahogyan már sejtette is az előbb. Lehet, hogy nem is vagyok rá képes és csak csalódnék, ezért most nem erőltetem. Más a cél, azt a valamit kell ellopnom neki, amivel szellemet akar idézni, még ha elég buta ötletnek is tűnik beszélni valakivel, aki már meghalt. Kár őkat bolygatni hiába hiányoznak annyira. Maradok inkább a víz engedéses küzdelemnél. Próbálok valamit a kádba varázsolni, de hát nem érek hozzá, úgyhogy gőzöm sincs, hogy pontosan mit is csinálok. Csak nagyokt pislogva nézek rá oldalra, amikor elkerekedik a szeme, mert hideg a víz. - A patak ennél hidegebb. - bököm ki és megpróbálom követni, amit mutat, hogy mit is kell megnyitni, hogy meleg legyen a víz és hol is van az a bizonyos dugó. Sikerül kiszúrnom a lyukat is, ahová be kell dugni, ez legaláb sikerül, de azt a másik csapot akárhogy próbálom nem sikerül elfordítanom, amiből szerinte a meleg víznek kellene jönnie. - Szerintem ez nem működik. - vonom le a következtetés és kicsit félreállok, amikor úgy dönt, hogy majd akkor ő megpróbálja. Viszont ez sem ment meg attól, hogy, amikor sikeresen letöri a csapot akkor ne kapjak én magam is egy nagy adag vizet. Úgy festünk mindketten egy pillanat alatt, mint két ázott nyúl. A hajamból és a ruhámból is csöpög a víz, neki legalább mivel nem volt már rajta minden ruhája ennyivel nagyobb szerencséje van. - A vizes ruhákat is... helyre tudod hozni? - pillantok rá kissé ledöbbenve, főleg amikor egy mozdulattal megjavítja a csapot, bár attól még csurom vizesek maradunk. Minden ruha úgy tapad rám, mint annak a rendje, simán indulhatnék egy vizespóló versenyen, bár tény, hogy a deszka alkatommal azért olyan nagy hatást nem váltanék ki senkiből sem. Mindenesetre végképp elbizonytalanodva ácsorgok a kád mellett, amiben még mindig egy adag hideg víz van csak, bár talán a javító varázslata helyre állította úgy a csapot, hogy már a meleget is meg lehet nyitni, hiszen szappan vagy efféle még nem került rám, szóval bár most már vizes vagyok, de attól még tiszta nem.
Végül is mindenkinek más véleménye van az alkoholról és mindenki máshogy is éli meg a részegség következményeit. Van, aki teljesen kifordul magából és tör-zúz, de van, aki egy igazi szeretetéhes báránnyá válik. Nos, önmagamat nem igazán tudom elhelyezni ebben a kettőben... Fene tudja, talán valahol a kettő között vagyok, egy kis szexuális vággyal megspékelve. Egyáltalán nem bárom a női társaságomat, bár jobb tetszene a szituáció, ha tiszta és elegáns lenne. Persze az ügyön már rajta is vagyok, s csak rajta múlik, hogy hallgat-e rám vagy marad olyan szutykos, mint egy erdőlakó. - Nem csak fa pálca létezik, de nem bonyolódok bele, majd te is megtapasztalod vagy látni fogsz mást... Bizonyára az lesz az első alkalmad. - vonom le a következtetést, s itt mintha lenne annyi lélekjelenlétem, hogy nem erőltetem rá magamat. Nem volna ellenemre egy demonstráció, de azt hiszem az ő részéről engem hamarabb négyel fel, minthogy én bármit tehetnék. A fejem kótyagos, szemeim pedig ide-oda ugrálnak a környezetemen, mintha épp egy hullámvasútról szálltam volna le. - Csak dobd le őket és megoldom a mosás részét. - pördítem meg pálcámat a kezemben, melyet a földre dobott ruhadarabok közül pecáztam ki. Egy ideig csak nézem a próbálkozását. Olyan ügyetlennek és kezdőnek tűnik, hogy kénytelen vagyok odalépni hozzá. Mégiscsak ráfér egy segítő kéz. Ujjaimat a jéghideg víz alá tartom és rögtön elképedek, amikor tudatosul bennem, hogy ő ebbe akart beleülni. - Ez jég hideg! Meg vagy őrülve? Nézd. Ha a másik csapot csavarod el, akkor melegebb lesz. Az ott. Az ott pedig a dugó, hogy a víz megmaradjon. De mindenképp állítsd le, mielőtt kifolyna és elúsztatod az egész fogadót. Menni fog?- nézek rá kissé kételkedve a képességeiben. Maradok, ha kell, de akkor én fogom a saját fejemet hideg víz alá nyomni. Nem szabad semmi meggondolatlant tennem. Ha esetleg problémája van a másik csappal, akkor én magam nyúlok oda és eresztem meg a melegvizet. Legalábbis ereszteném, csak hogy az meg se moccan, mintha pillanatragasztózták volna. Arcomra rögtön kiül egyfajta düh, amiért egy kis csap így kifog rajtam, ezért erősebben csavarok rajta egyet. Ó, bár ne tettem volna... A kezemben marad a csap tekerője, helyéről pedig megállíthatatlanul ömleni kezd a víz mindenfelé, főképp minket talál képen. Beletelik egy kis időbe, mire megtalálom az ágyon hagyott pálcámat és egy Reparot elmormolva rendbe hozzam a csapot... Szinte csavarni lehet a vizet ruháimból, a hajamról nem is beszélve, ahogy sokkos állapotban, immáron kijózanodva állok a szoba közepén.
Furcsa. Sose akarnám, hogy olyan állapotba kerüljek, amikor nem tudom, hogy mit teszek és nem vagyok ura teljesen önmagamnak. Vajon, ha olyan átlagos életet élnék, mint ő, akkor ez kevésbé lenne számomra furcsa? Nem tudom, már az is önmagában rossz érzéssel tölt el, hogy egy szobában kell töltenem az éjszakát. Szokatlan és igen rettenetes bezártság érzést ad. Innen nem lehet csak úgy elszaladni, nem lehet csak úgy lelépni, amit én megteszek, ha bármi balul sül el. Nem tudom, hogy egyáltalán képes leszek-e aludni majd egy ágyban, főleg hogy Galen meg olyan nagyon furán viselkedik. Csak elképedve nézem, hogy úgy vigyorog, mintha folyamatosan vicceket mesélnék. Ha most egy külső szemlélő nézne minket biztosan nem értené, hogy mi a fene folyik itt, hiszen az ő képéről le se lehet törölni a teliszájas vigyort, én ellenben óvatosan, gyanakvóan pislogok, már-már szinte félve - Milyen pálcák? Azt hittem csak ilyen van, ezek a fából készültek. - pislogok rá, amikor már felfelé haladunk a lépcsőn. Nem tudom, hogy mire gondol, de hát ő ismeri a varázsvilágot, akkor ő tudja, hogy hogyan mennek ezek a dolgok. Lehet, hogy van valamiféle gyakorló pálca, amit én is kipróbálhatok, de honnan szerezzek olyat? Azt is e miatt csak kis fáziskéséssel fogom fel, hogy leveszi a felsőjét is úgy dobja le magát az ágyra. Azért ezen a ponton kissé izonytalanul nézek oda, amikor paskolgatni kezdi az ágyat, de szerencsére még azelőtt feláll onnan, hogy nekem döntés kellene hoznom. - De... nekem nincs most itt másik ruhám. - értem én, hogy mit akar. Gondolom büdös lehetek, vagy ilyesmi. Szoktam fürdeni, időnként a patakban és a ruháimat is azért amennyire lehet rendben tartom, de persze tény, hogy nem olyan mértékben, ahogyan azt ő elvárná gondolom. Még van egy másik váltóruhám is, bár persze ez a jobb és a melegebb, de amikor kimosom kell, hogy valamit felvegyek helyette. Mindenesetre teszek pár bizonytalan lépést a fürdőszoba irányába, ahol ott a kád, hogy aztán kissé ügyetlenül tekergetni kezdjem a csapot próbálgatva, hogyan jön belőle víz egyáltalán. Arra mondjuk elsőre nem is gondolok, hogy mondjuk be kellene dugni egy dugót, mert hiába sikerül megnyitnom a vizet az még attól lefolyik. Az se zavar különösebben, hogy elsőre a hideget sikerül megtalálnom. Nem keresgélem a meleget. Fürdötem én már meglehetősen hideg patakban, igazából a melegvizes kádban ázást még nem is nagyon próbáltam.
“No snowflake in an avalanche ever feels responsible.”
[You must be registered and logged in to see this image.]- Nem. Legalábbis, eddig még nem volt példa rá. - tűnődők el rajta egy pillanatig, de nem igazán rémlik olyan eset, amikor igazán elszaladt volna velem a ló. Mondjuk inkább úgy, hogy nem agresszív irányba terelődök, ha részeg vagyok. Sokkal inkább a... Testi vágyak kielégítése felé, ami aztán végképp nem bűn, nem igaz? Csak vigyorgok tovább, mint egy vadalma, szinte minden negatív gondolatomtól megfosztva. Ugyan érzem egy kicsit a fejembe szálló alkohol hatását és kissé olyan, mintha egy hullámvasúton ülnék, viszont most magasról teszek rá. Itt van a kezemben a problémám megoldása, egy tolvaj a tökéletes tervem megvalósításához, hát mégis mi más hiányozhat az életemből? Azt bánom csupán, hogy egy eléggé koszos és bűzös társaság, amin könnyen változtathatunk, amennyiben sikerül becibálnom az egyik fürdőbe. Míg ezen a terven járnak agytekervényeim, tovább terelődik a szó a pálcák felé. Kislány... Mutatok én pálcát. - Nem a legjobb ötlet, de tudod, vannak olyan pálcák, amiket nagyobb biztonságban is ki lehet próbálni. - vetem be gondolataimat immáron szóban. Most jutottam el arra pontra, hogy egyáltalán nem érdekel mi hagyja el a számat. Ám van egy cseppnyi lélekjelenlétem ahhoz, hogy ezt a beszélgetést már az egyik Három Seprű szobájában folytassam. - Ugyan kérlek, mégis csak jobb, mint az erdő. Már akinek.- csóválom meg fejemet és gombolgatom ki egyenruhám felsőjét, hogy megszabaduljak a kényelmetlen anyagtól. Amint azt le is dobom cipőm mellé, egy lendületből dobok egy hátast az ágyon. Kissé rozoga állapotban van és a por is láthatóan felszáll, ahogy elsüllyedek a matracon. - Na, gyerünk, ne légy szégyellős, próbáld csak ki.- ülök fel ezúttal és bátorító vigyorral paskolom meg magam mellett az ágyat. - Bár nem ártana neked egy fürdő. - ciccegve állok fel ezúttal, mielőtt még bármit is szólhatna és nézek körbe a kis szobában, ha esetleg megáldották ezt a helyet legalább egy káddal. Ugyan kicsi és ennél is szűkösebb szobába nyílik, legalább van. Meg is adom neki a lehetőséget, hogy szépen befáradjon oda és intézkedjen magát illetően. Csak aztán se esik le, hogy szegénynek tiszta ruhái sincsenek, bár legyen ez a legkevesebb. - Menni fog, vagy fogjam a kezed?- gúnyosan mosollyal dőlök az ajtófélfának és fonom össze karjaimat mellkasomon. - Hidd el, fel fog frissíteni, utána nem kérek többet. - magyarázom neki, hiszen valljuk be, még így részegen sincs sok undorom így egy szobában lenni vele, meg aztán megesz a kíváncsiság, hogy milyen lehet, ha kicsit összekapja magát.
Olyan életet élek, ahol az ember egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy csak úgy önkívületi állapotba kerüljön és ne legyen minden tettének az ura. Az erdőben, ha akkor kerülsz bajba, amikor nem tudod, hogy mit csinálsz pontosan neked annyi. Ő persze másféle életet él, gondolom könnyebben megteheti, hogy ilyet csinál magával, de akkor is furán nézek rá. Valahogy nem tudom mikor érezném úgy, hogy nem akarok tudni magamról még akkor sem, ha biztonságosnak tűnő helyen lennék épp. De hát lássuk be eleve nem bízom senkiben, így nehéz olyan helyet találni, ahol ez fennállhatna. - De nem félsz, hogy olyat teszel, amit később megbánsz? - látom én hogy vigyorog, tehát valószínűleg nem szabadna azt gondolnom, hogy értelmesen lehet vele beszélni jelenleg, de ez egyelőre nem ugrik be azonnal. A szavai alapján viszont ez az állapot olyan, amikor nem teljesen ura önmagának, tehát tehet olyasmit is, ami aztán később visszagondolva nem tetszene neki sem, vagy akár nem is emlékezne rá és akkor nem zavarja? Én biztosan nem akarnék ilyen állapotba kerülni. Még ha finom is volt annak az áfolyás lének az illata, ezek után meg se fordul a fejemben, hogy újra akár csak megkóstoljam. Azért nem tudom megállni, hogy amikor magyaráz ne jelenjen meg végül egy futó mosoly az arcomon. Igazából egészen vicces, ahogyan próbál meggyőzni, hogy ez így teljesen normális és rendben van, csak ne kürtöljem világgá, mert még mások is meghallják. Mintha már nem lenne egyébként is olyan állapotban, hogy mindenkinek teljesen egyértelmű legyen, hogy részeg. - Azt hiszem értem. Akkor nem érdemes olyan helyen kipróbálni, ahol gondot okozhat ugye? - bár kissé bizonytalan vagyok, hogy okos ötlet-e most bármiféle érdemi témában beszélni vele, mert félő, hogy egyre kevésbé fog tudni normális válaszokat adni. Ezért inkább felállok az asztaltól, amikor ő is ezt teszi, de a maradék ételt nem hagyom csak úgy ott az asztalon. Mégis csak ki lett fizetve és egyébként is finom attól, hogy nem fért bele mind a gyomromba még nem hagynám csak úgy kárbaveszni. Azért még mindig kissé megilletődötten indulok el a lépcsőn felfelé és amikor beérünk a szobába, akkor is láthatóan csak egyik lábamról a másikra állok bizonytalanul. Nem szoktam az ilyesmihez. Akkor viszont határozottan összerezzenek, amikor meghallom a hátam mögött kattanni a zárat, de továbbra is csak a maradék pitémmel ácsorgok. - Milyen kicsi a hely. - bököm ki körbepillantva, felmérve a terepet. Na igen én aki tágas terekhez szoktam elég furán érzem magam egy szobában, ahol gyakorlatilag néhány bútor van csak és érdemi szabad tér nem igazán. Ágyban sem aludtam igazából azóta, hogy emlékszem bármire is, a kisgyermekkoromból pedig semmi sem rémlik
“No snowflake in an avalanche ever feels responsible.”
[You must be registered and logged in to see this image.]Igen, van bennem már egy jó adagnyi az alkoholos italokból, s talán itt lenne az a pont, amikor megálljt kellene parancsolnom magamnak azért, hogy ne süllyedjek le egy bizonyos szintre. Ha elkap a sötétség, nem tudok majd ura lenni magamnak. S ez most nagyon is úgy látszik, hogy afelé hajaz. Ledöntöm azért még a maradék áfonyás levet, így az extra cukor is dob egyet az alkohol hatásán. Ez már Cosettenek is szembetűnik és szavain csak jólesően felnevetek. - Előfordul, de rá se ránts! Minden a legnagyobb rendben. Mondjuk úgy... Hogy az alkohol vagy kihozza belőled az állatot, vagy szimplán jó kedvre derít. Most szerencséd van, kislány.- vigyorgok továbbra is. Szórakozott arccal vizslatom őt tovább, már-már azon gondolkozva miként tudnám helyrepofozni őt, hogy ki is nézzen valahogy. Egész kellemes, baba arca van látszatra, még a kosz sem tudja ezt eltakarni. Óvatlanul is, de azon kapom magam, hogy róla elmélkedek, ám az újabb kérdéshulláma egy pillanat alatt rendre vág. - Túlfűtöd magad, leiszod magad, kiütöd magad. Lényegében részeg leszel és kába az alkoholtól. Nos, ez történik most is, de ssssh, nem kell mindenki orra alá dörgölni.- emelem mutatóujjamat ajkaim elé, ezzel is csendre intve magunkat. Igen, úgy vélem az az utolsó korty tényleg betett és nem csak jó kedvem van, de melegem is. A sapkámat lerántom fejemről, hogy ezúttal a nyakkendőmön is lazítsak és megszabaduljak egy-két gombtól a felsőmön. Fő a kényelem. - Hacsak nem rombol le mindent körülötted, akkor téged fog választani. Egyfajta kötődés. Elég fura.- vonom meg a vállamat. Jelenleg nincs több kedvem tovább boncolgatni az ő talált pálcáját. Majd, ha egyszer megint úgy van hozzá hangulatom, akkor beszélünk róla. Most viszont túlságosan is fűtött hangulatban vagyok, ami nem jelent túl sok jót, ha tovább innék. Ezért is indulok el inkább a hálók felé. Feltehetőleg a szoba kétfős, tehát két ággyal lesz felszerelkezve. - Igen, szobát.- intek is neki, hogy ne késlekedjen tovább, bár amikor felkapja a pitéjét és úgy követ tovább, azért kellemes mosollyal nyugtázom azt. Milyen elragadó... Sok lépcsőfok után érkezünk meg a szobák folyosójára és használom is fel a kulcsot az egyik ajtóhoz. Amint belököm az ajtót, tekintetemmel már keresem is az ágyat, ahová le tudom magam vetni. Egészen apró szoba, ahhoz képest, de van itt minden, amire egy éjszakához szükségünk lehet. Ágy, párnák, takaró és felettébb jó hangulat. Főleg nekem... Kulcsra is zárom az ajtót, amennyiben Cosette is beljebb fárad, s csak akkor dobom le cipőimet a földre.
