2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A bejárat mellett két oldalt kazettás ablakokon keresztül lehet belátni az üzlethelyiségbe, hasonló stílusú a bejárati ajtó is, piros fából, boltívesen, a felső részen ablakos megoldással. Az üzlethelyiség két részre van osztva, belépve egy kisebb előtér fogadja a vásárlókat, a falak mentén polcok, kis üveges szekrények adnak otthont a különböző tárgyaknak. Természetesen az értékesebb fajtákat a kulccsal lezárt szekrények őrzik, nehogy avatatlan kezekbe kerüljenek. Balra egy kisebb pult látható, pirosra és feketére festett fából, a sarkán egy csillogóra kisuvickolt viharlámpával. Jobbra egy boltíves átjáró vezet a fűszeres részbe, ahonnan kellemes, zöld és föld illat áramlik ki. Tele cserépbe ültetett növényekkel, varázslatos, megbűvölt, gyorsan növesztett szárak, gyökerek, színes bogyókat lógatók, folyton mozgók sorakoznak az asztalokon, komódok tetején, az ablak előtti polcon, falra szerelt tartókban. A bejárattal szemben csigalépcső tekeredik felfelé, az alján megbűvölt, őrző és illetéktelen személlyel szemben sipítozó lánccal. A lépcső a tulajdonos otthonába vezet, oda tilos a belépés.
Kívül, a bejárati ajtó felett kazettás üveggel zárt erkély, téli kert látható, a ki nem nyitható ablakoknak számtalan további növény húsos levele tapad, ennyi látható csupán a fenti lakás rejtelmeiből.
Halkan nevetgélek, de enyhén szélesre nyitott ajkakkal, mert tényleg cuki pofa, ahogyan szabadkozik, mintha hozzám lenne kötve, pedig erről szó sincsen. Én táncoltam vissza, holott kezdeményeztem, ezzel biztosan jól összezavartam, és legjobb lenne tisztába tenni ezt az egész ügyet, erre kiderül, hogy még mindig rólam ábrándozik. Talán a dekoltázsom miatt? Khm... meglehet, igaz, nem miatta vettem fel, általánosságban szeretek mindenkinek tetszeni, de ha már ennyire akarja, akkor igazán beadhatom a derekamat, egy vacsora, de még egy éjszaka sem a világ, utána ha tényleg komolyan mondja, hogy vállat rántunk, akkor legyen. Nem vagyok a hosszú, tartalmas kapcsolatok híve, de nem is gondolom azt, hogy el kéne dobnom magamtól a lehetőségét. - Végre nem becézgetsz. Mármint becézhetsz, de ne a nevem alapján, azt túlzottan imádom, hogy csavargassuk. Volt egy pasim jó régen, kis kurvának hívott. Tőle mondjuk elnéztem.. Tőled valami aranyos állna jól. – Bólintok, nekem teljesen jó lesz, hogy a fürdőjében vedlek át, már azon agyalok, hogy átöltözöm egy tartalék felsőbe, és talán egy kicsit a hajamat is megigazítom. Sminkkészlet mindig van nálam, lemosom a mostani szolídat, és lényegesen kihívóbbat teszek majd fel, hiszen ha velem akar vacsorázni, hát kapjon is valamit a pénzéért. – Tudom, arra értem, hogy ha kavarunk, de utána rövidre zárjuk, nem akarok mosolyszünetet.. – Nem is tudom jobban kifejteni a dolgot, mert a növényke teljesen meghülyül, ettől még nem akarom taccsra tenni az esti programtervet. Körbenézek hogy látok-e valami ellenelixírt, de mivel már én voltam a hatékony megoldás, hogy a metszőolló ejtette sebet begyógyítsam, nem akarok én lenni a mentőőv megint. Így hát nagy levegőt veszek, és odalököm, mielőtt sarkonfordulva otthagynám. - Akkor én mentem átöltözni. Ha nem boldogulsz, akkor elhalasztjuk. – Cinkos mosollyal sietek el, és bevetem magamat a fürdőszobába. Előtte még útba ejtem a hátsó raktárat, ahol a váltócuccom van. Nem is foglalkozom a benti hangokkal, miszerint a növény kezd gigantikus méreteket ölteni. Még szerencse, hogy itt van az a dögös felső, amiben nagyon megnéztek a napokban. Van hullámcsatom, és a sminkkészlet is itt, úgyhogy függetlenítem magamat a problémától, s irány a fürdő. Elkezdek készülődni, a táskámat is hozom, van benne édes-tömény parfüm, remélem, hogy mire végzek, Max már a sarkára állt, és elhárította a Bibircsók indidenst. Ez úgy tűnik afféle próba is, hogy mennyire tud férfi lenni válsághelyzetben. És tulajdonképpen kezdek éhes lenni, úgyhogy ráhangolódtam arra a vacsorára, most már nem szívesen engednék belőle.
♫ Broken ones ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ További bonyodalmak ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Már az is zavarba hozott, hogy egy másik nőről faggatott, az ágy emlegetése ebben a formában abszolút kiüt. A hajam minden bizonnyal már lángvörös és talán jelzi zavartságom nagyságát, hogy folyamatosan váltakozik a vörös és a bíbor között. *-Neeeem! Persze, hogy nem, de....boldogulok....úgy értem feltalálom magam.....de ez nem megy csak úgy.....úgy értem, akárkivel. *Meglehetősen intim a téma, személyes. Főleg így zavart keltő, hogy pont imádatom "tárgya" szövi bele gondolatait a szavaiba. Hogy csinos pofa vagyok, nos én nem gondolnám bár tény és való azért ha beszabadulnék egy lányos anyák, szombati gyülekezetébe minden bizonnyal több vevőm lenne a következő héten. Persze a külső nem számít manapság, sokan vannak még olyanok akik előbbre tartják a vér tisztaságát, a családi hátteret, a nemesi címet és az erszény vastagságát. Én csupán az aranyvérrel állhatnék be a sorba, de azt meg én nem tartom fontosnak. meglátásom szerint aki boszorkánynak vagy varázslónak született, mindegy kik voltak a szülei, a világunkhoz tartozik. Fel sem tűnik, hogy Dana kvázi gyerekként vagy kamaszként kezel, a csengő nevetése jobban hat rám mint a szavai és ezért veszem a bátorságot arra, hogy elhívjam végre vacsorázni. * -Nekem bárhogyan megfelelsz Daná...Dana. *Hoppá! Eszembe jutott, hogy nem szereti ha becézem, pedig Emmácskának nincs kifogása ellene, de igaz az is, hogy ők ketten nagyon különböznek egymástól.*-Természetesen felajánlom a fürdőszobámat, hogy készülődhess.*Vetem közbe még teljesen ártatlanul és önzetlenül, bár én úgy hittem haza szeretne szaladni és majd én érte megyek, de amit ő mondott inkább Emmácskától vártam volna. Végül mindegy az egész mert sokkal nagyobb dolog történik mint egy smink igazítása, a bolt leamortizálását azonban megelőzi még némi információ amitől persze rájövök mi is az ami Danácskát visszatartja tőlem. *-Mi-mi-milyen következményekre? Miért nem sülne el jól? Te kedves lány vagy, eddig is kijöttünk egymással, és különben is....ááááá, ez! *Nem találok szavakat arra ami kezd szó szerint kibontakozni előttem. A Bibircsók hatalmas méretet ölt rövid idő alatt, és hirtelen nem is tudom mivel zabolázzam meg. Ez a gond Danával, amit eddig még nem ismertem be magamnak, az örökös megfelelési kényszer ami bennem lobog eltereli a figyelmemet. Ha egyedül lennék vagy Emmácskával ilyen nem fordulna elő velem soha, vagy ha igen nem az én hibámból és akkor is tudnám kezelni a helyzetet, de most tanácstalan vagyok. Az indák lefolynak az asztalról és megindulnak a másik felé, közben az egyből kettő lesz, a kettőből négy. * -Reducio! Reducio! *Előkapva a pálcámat próbálom visszafordítani a folyamatot de persze nem sikerül, hiszen a Bibircsókot nem mágiával növesztettem meg hanem elixírrel, és erre egy másik elixír a gyógyír.*
Meglepetten emelem fel a fejemet, ahogyan hevesen viszakozik, hogy senki nem merülhetett fel nála. Oké, nem az a kedvemre való tipikus rosszfiú, de vannak, akik az ilyen cukikat szeretik. Nem mondom, hogy anyucikicsifia, mert akkor azt negatívan használnám, holott igenis kedvelem őt, csak eddig félretettem, hogy pasiként gondoljak rá. Jó, ott volt az a csók, de nem jelentett semmit, ha számolgatám, hogy kivel smároltam már, nem is tudnám számon tartani. És most ha levonom a következtetéseket, nincsen neki más, de úgy elámult a kérdésemen, hogy az általam még kissé utált becézgetést is megint rám aggatta. Egye fene, elnézem ezt neki. - Nem tudom Max, miért ne lehetne valakid? Csinos pofa vagy főnök, és szeretném, ha boldogulnál. Azért tanácsokat hadd ne adjak, hogyan találd fel magad az ágyban, szerintem nagyfiú vagy már te ehhez. – Kacagok fel édesen, és érdeklődve nézem, ahogyan a növényt próbálja élesztgetni, még nem tudom, hogy milyen eredménnyel. Drukkolok neki, egyébként is kevés az önbizalma, ebből kifolyólag ott van neki az a furcsa lila haj, legalább ebben legyen sikerélménye, hogy feléleszti a Bibircsókot, meg a bimbóját, ha már az enyémhez nem férhet hozzá. Azt nem tudom, hogy ez mennyire jelen idő, hiszen tudom, hogy mocsok módon bántam vele, nekem is volt némi hiányérzetem a kimaradt kufircolás miatt, de akkor úgy tartottam hogy nem akarok zavarba jönni, hogy nincsen állásom. De talán van annyira tisztességes, hogy nem dobna ki, ha mégse jön vele össze. Csak a legnagyobb bajom, hogy utána már nem kavarhatnék másokkal nyíltan mert a pasi egó valahogy nem ismeri azt a fogalmat, hogy elengedni, úgyis féltékeny lenne, arra pedig semmi szükség. Viszont ha ennyire vágyakozik... Egy vacsorából végülis nem lesz ágyjelenet, ennyire talán belemehetek, aztán majd meglátjuk. - Nos rendben, ha megfelelek így... nem kell nagyon rákészülnöm. Nem akarok neked szívrohamot okozni, hogy vajon nem szököm-e meg tőled. Hagytam itt tegnap egy sálat, a nyakam köré rakom, meg némi plusz smink, de ez megoldható itt is. Jó lesz így? – Még mindig mellette guggolok, a térdeink szinte össze is érnek, és alaposan beláthat a dekoltázsomba, de egye fene, ennyit szeretek neki kedvezni. – Hát.. azt, hogy nem csak két ember kapcsolatáról beszélünk. Te a főnököm is vagy, és ha nem sül el jól ez az egész, számíthatok a következményekre, ugye? – Kérdezek rá, és meghökkent pofival pattanok fel, hogy végignézzem, ahogyan a növény elkezd gigantikus méreteken ölteni, de nincsen rá ötletem, hogyan lehetne leállítani. Talán egy reducto varázslattal?
♫ Broken ones ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ További bonyodalmak ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Dana nem is jellemezhetne jobban. Valóban nem tudom hova kapjak ha valamilyen oknál fogva pánik hangulat kerülget. Talán ezért rontottam el a főzetet is ami miatt azóta színe váltós hajjal kell megküzdenem. Végeredményben félig-meddig siker is, hiszen egyetlen varázslat vagy bájital hatása nem nyúlik el évekre, csak tudnám, hogy az hogyan sikerült. Ráadásul hangulatfüggő és bámulatosan érzékelteti mikor milyen a kedvem, mert ha bajban vagyok általában vörössé válik mint az arcom, ha csak simán zavarban akkor lila; azt hiszem. Jobb ilyenkor nem tükörbe nézni. * -Te vagy az én hideg vérem. Mármint…úgy értem az eszem. Vagy valami ilyesmi. *Némely dolognak a megfogalmazása is nehézségekbe ütközik, főleg Danával kapcsolatban, arra persze nem jöttem rá, hogy ez azért van mert rágörcsölök. Emmácskával mindig felszabadultnak érzem magam, nem okoz gondot a fogalmazás, a szinonimák megtalálása, a könnyed beszélgetés. Danával zavarban vagyok mert mindenáron meg akarok felelni és ez pont akkor nem megy természetesen. Az, hogy kivirultam, hát…ezt a nőkre szokták mondani, azért remélem nem nőnek néz. Biztosan nem virultam ki, inkább ellenkezőleg piszok rosszul érzem magam Emmácska miatt, mert szerintem Daniel nem hozzá való és féltem őt, hogy ez a házasság csúfos véget ér. Nő van a dologban, balgaság. Engem csak dana érdekel, hogyan is gondolhatta, hogy valaki más, Merlinre! * -Danácska dehogy! Nő? Mégis milyen nőre gondolsz, hiszen….~Nekem csak te vagy. Hogy mikor vallom be kerekperec? Talán soha, talán ki kellene böknöm most azonnal. ~ *Ám ez nem olyan egyszerű mikor így néz rám és másik nőről faggat éppen. A Bibircsókkal küzdök és végül csak eljutok oda, hogy jó helyen használjam az elixírt, ez a kis odafigyelés legalább helyére tesz picit és képes vagyok, igaz némi dadogással de elhívni vacsorázni. Ha nem is vallottam be neki, hogy mennyire oda vagyok érte, legalább a vacsi meglesz, és talán egy kellemesen hangulatos helyen, romantikus felhanggal jobban fog menni és ő is jobban fogadja majd. Még a cicára is rákérdezek nehogy gond legyen vele de ahogy Emmácska is mondta és valahol az elmém mélyén sejtettem is, nincs macskája. * -Mit szólnál a mához? Korábban bezárhatok és lenne időd elkészülni, tudom a nők szeretnek mindenre…..gondoltam, hogy a cica csak….bonyolítani? Nem akarsz bonyolítani? Izé….*Ezen a ponton ráborítom az egész elixírt a Bibrcsókra.* -Nem jön össze…..Mit értesz bonyolításon Danácska? Két ember kapcsolata nem lehet olyan bonyolult. *Igazából most el vagyok veszve egy kicsit, a helyzetem bonyolult, fogalmam sincs, hogy ebből hogyan és merre másszak ki, hogy a lényeg ne vesszen el. A Bibircsók azonnali növekedésnek indul, mind a bimbó mind a bokornyi levél én pedig hátrálok nehogy valamilyen módon a bimbóban túltengő nektár kicsepegjen és rám.* -Ohóóohóóó! Baj van Danácska!
Összességében nagyon is kedvelem őt, nem tudom utálni az esetlensége miatt. Pontosan tudja, hogy nem ilyen pasikkal szoktam általában járni, ő valahogy mindig rászorul arra, hogy odafigyeljek rá, mert olyan kis ügyetlen, bátortalan, mintha mindig tőlem várná a bíztatást, még a hétköznapi életben is. Nem akartam bonyodalmakat, ezért is léptem végül le a múltkor, de úgy tűnik, részéről nem változott semmi, ugyanúgy engem akar, ami nagyon hízelgő, de ha minden nap itt vagyunk egy légtérben, ráadásul csak ketten, akkor igen kínossá válhat a dolog. Egyébként sem vagyok híve a munkahelyi szexnek, na de ráadásul ha csak ketten dolgozunk az üzletében, minden beszélgetés személyeskedést jelent, nem lehet tudni, hogy mint főnök szól hozzám, vagy mint pasi, és ez így állandó félreértésekhez vezethet. Szívem szerint nyilván odadobnám neki, hogy legyen egy kicsit jobb kedve, de semmi több, de ezt nem lehet megtenni, ha másnap is találkozunk, és netán többet akarna. Én... nem tudom, hogy belemennék-e, a pillantásából ítélve neki ez nem pusztán egy éjszakáról szólna. Jóég! Sosem voltam senkinek a szeretője, nagy ritkán ismételtem egy jól sikerült randit, na de többször? Minek? Valahogy nem tud lekötni senki, és azt hiszem bennem sem látnak többet, mint a gerincrevágható csinos barnát. Most Max mit akar? - Igaz, de te szétszórt vagy Maxy, és ha pánikba esel, akkor semmi nem jut az eszedbe. Inkább én vagyok a mentőöved. – Még mindig nem derült ki, hogy saját részre hozta annak idején a Bibircsókot, vagy egy komoly vevő rendelésére kezdte el nevelgetni. Lehet, hogy be se vallaná, de nagyon gondoskodó tud lenni, lehet, hogy én is ezért járnék jól vele, ha egyszer félre tudnám tenni a rosszfiú mániámat. Egy aranyos, kedves pasival mindenki jól járna, kérdés, hogy mennyire tud izgalmas lenni, ha minden kiszámítható. Most én vagyok a mentsvára, aki szinte hozzáértetlenül, de mégis megmenti a bimbóba beleállt ollótól. - Nem is tudom, az elmúlt egy-két hétben mintha kivirultál volna. Nő van a dologban, ugye? – Kérdezem mosolyogva, észreveszem közben a pillantását, hogy sikerült a dekoltázsomba bejutni a tekintetével, alig moccanok, vagy ha igen, akkor picit előrehajolva, hogy elősegítsem a dolgot. Ennyi kárpótlás igenis is jár. A kérdésre meglepetten ciccentek a nyelvemmel, és nem sokat habozva bólintok, naa.. végre valami kezdeményezőkészség. Nem kérdezek rá, hogy ez most randi, vagy csak munkavacsora. Egyértelmű. - Naná. Ma munka után, vagy a héten valamikor? És... nem. A cicám nem éhes. Ne haragudj Maxy, nincsen cicám, csak nem akartam, hogy megbonyolítsuk a dolgokat. Hogy bárkinek is kellemetlen legyen, ha nem jön össze. De végülis.. – Vonom meg a vállamat, fiatalok vagyunk, éljünk a mának. Csak nem rúg ki, ha nem passzolunk egymáshoz, és ha mást nem, legalább ingyenvacsi, táncolni meg imádok. Már csak az a kérdés, hogy mikor. Ha ma, akkor haza kéne ugranom minimum átöltözni.
♫ Broken ones ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ További bonyodalmak ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Meg vagyok ijedve, szó se róla, hiába mondja, hogy semmi baj sincsen és én is látom rajta, azért az ijedtség hirtelen sok adrenalint pumpált belém és ennek utóhatásaként kissé remegnek a kezeim. Nem tűnik fel a „Dana nénizés” sem, hogy ennek talán árnyaltan de gúnyos hangsúlya van felém, hogy némi rosszallás csendül ki belőle a becézés miatt. Pedig kérte, hogy ne tegyem, tudom és emlékszem rá, mindig és azóta is emlékeztem, de most önkéntelenül is kibuggyan belőlem. Mindezt a féltés és az aggodalom teszi, azért féltem és aggódom érte mert szeretem. Igen, még mindig. Épp ezért nem hagy hidegen az sem, hogy lecsúsztatja a kezét a hasamra, pedig már az is vágyat ébresztett bennem, hogy egymáshoz simultunk, a féltő, szerető és oltalmazó meg persze ijedt érzéseimnek hála. Természetesen zavarban vagyok emiatt, élénken él még az emlékezetemben az is, hogy milyen gyorsan tűnt el a szemeim elől mikor kvázi szerelmet vallottam neki. Nem jó ómen ez az ölelgetés, hát még amikor anyaian megpaskolja az arcomat. Kissé degradál, hogy gyereknek tekint, hogy ennél többre nem tart.* -Jól vagy, akkor jó. Megesik. Igen, velem mindig megesik. *Morgom szégyenteljesen az orrom alatt és némi elkeseredettség is társul hozzá. Szerencsétlen vagyok nem is vitás, az elszúrt elixír is ennek hozadéka ami miatt most ki tudja milyen színben pompázik a hajam, ügyetlen vagyok és hasznavehetetlen. Nem jut el a tudatomig – talán önmagam tagadásának intenzivitása miatt – hogy mindez csupán Dana jelenlétében van így. Persze az izgatottság amit mellette érzek, talán az teszi, vagy épp az ahogyan tekint rám. Emmácska egészen más, de ő a barátom, sokkal több mindent elnéz nekem, sokszor szándékosan nem veszi észre a hajam színének a változását, nem teszi szóvá, nem nézi virgoncan vidám szemekkel. Az sem tűnik fel, hogy Dana mennyire buján ejti ki a szavait, vagyis az, hogy buja igen és csábító és szexi, de a szándékosságot nem feltételezem, viszont elég nagy hatással van rám. * -Azt hihetném, hogy jobban tudod nálam mit hova. Persze nem ismered a virágokat úgy mint én. Ez a Bibircsók nagyon különleges. *Különleges bánásmódot is igényel, nem bimbó lefejezést ahogy én tettem majdnem. Talán az elixírrel még sikerül helyrehozni, és nem vész kárba öt évnyi dédelgetés. Szerencsére háttal állok már neki és a virággal foglalatoskodom, igyekszem legyőzni a kezem remegését és sikerül annyira elterelnem a figyelmemet a lenti tájról, hogy kezdeti gerjedelmem visszavonulót fúj. * -N-n-n-nekem az lazítás ha a virágokkal bíbelődöm. Nincs időm kimozdulni. Különben is kivel mennék? *Még akad némi dadogás de nem számottevő, válaszolok mielőtt lenéznék rá, ezért jövök csak később zavarba hiszen mikor felé fordulok mert tudatosul bennem, hogy a hangja fura helyről érkezett meg hozzám, egyből a keblei halmainak völgyébe láthatok. * -Öööö….mit szólnál ha….szóval….elkísérnél egy vacsorára? Olyan kellemes hangulatú zenés helyre gondoltam ahol táncolhatnánk is. Tudod már….régóta….tulajdonképpen azóta, hogy elmentél…..nem éhes a cicád? Szóval, én szívesen….örülnék neki ha együtt töltenénk egy estét. *Nehezen de csak kijött belőlem a kérdés. Tudom, hogy tisztázni kellene az egész történetet, de egyrészt nem vagyok biztos magamban, másrészt egyáltalán nem vagyok biztos Danában és nem hiányzik még egy olyan porrongyos égés mint amilyen a legutóbbi volt. Eléggé leforrázva éreztem magam és fogalmam sincs miért érdemeltem ki.*
Nem sokkal később már térek is vissza az elixirrel, Max továbbra is teljesen maga alatt van. Nem tudom, hogy a növény miatt, vagy éppen azért, mert még mindig nem beszéltük meg azt, ami kettőnk között történt, ha az utóbbi, akkor talán erőt veszek magamon, és nem lépek le, még akkor sem, hogy ha a határozott kérésem ellenére továbbra is Danácskázik. Imádom a nevemet, meg azt is, ha becéznek, na de nem a kettőt vegyítve. Most mégsem pirítok rá, ezt megadom neki, hogy ha már mindenben hibáztatja magát. - Nyugalom Max, azért nem eszik olyan forrón Dana nénit. Baleset volt, tudok vigyázni... - Magamra, tenném hozzá, amikor belémfojtja a szót, meg a szuszt is, és úgy magához ránt, hogy a cickóim a mellkasára préselődnek, megszólalni sem tudok elsőre. Mégis, engedelmesen, macskamód bújok, hátha ettől megnyugszik a szentem. A kezeim lejebb csúsznak a hasára, ösztönösen simítom végig az izmait, tudom, hogy ezzel tovább bátorítom, de egye fene, miért ne tenném meg? - Jól, hát persze, semmi gond, megesik az ilyesmi. – Paskolom meg az arcát, és amikor eltávolodunk egymástól, akkor érzem, hogy mennyire elvörösödött, csoda, hogy alul nem indítottam be a vágyait, vagy még túlságosan zavarban van, ezért késik a hatás. Hátrébb lépek, hogy meggyőzödjek róla, hogy elmúlt a pánik hangulat. – Az elixírt a bimbóra. Tudod, oda a végére. – Susogom ismét álszentül vigyorogva, mint aki nem tudja, hogy ez mennyire kétértelmű. Az utóbbi időben annyi munkám volt, hogy rendre elhárítottam a próbálkozásokat, pedig továbbra is sorban állnak értem, de így már legalább egy hete nem voltam senkivel, ami Dana-viszonylatban egy örökkévalóságnak számít, így az édes zavarát szinte győzelemnek tudom be, amivel valamit kezdenem kéne. De továbbra is ott a dilemma, hogy a főnököm, és ha már túl vagyunk a dolgon, lehet, hogy megromlana a kapcsolatunk, és ki is rúgna. Így nehéz kockáztatnom, nem is döntöttem még el, hogy mit reagáljak. Ha ő akar velem tenni valamit, legfeljebb ráfoghatom, hogy ő támadott le. Bár egy főnök azt mond, amit akar, és hiába magyarázkodnék, hogy nem is provokáltam, holott de, pontosan így történt. Inkább mellé gugolok, hogy segíthettek, bár ez egyébként is egy emberes munka. Az eszembe sem jut, hogy így pont beláthat a dekoltázsomba, csak az érdekel most, hogy sikerüljön rehabilitálnunk a virágot. Nem is tudom, hogy miért neveli, talán valami komoly vevője van rá, vagy csak saját kedvtelésből? - Túl ritkán mozdulsz ki főnök, az agyadra ment egy egyedüllét. Lazítanod kéne néha, nem? – Kérdezek oldalt pillantva, cinkos hunyorítással adom a magas labdát, aztán azt kezd vele, amit csak jólesik. Még az is elképzelhető, hogy nem leszek elutasító.
♫ Broken ones ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ További bonyodalmak ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Talán nagyot kiabáltam, bár nem tudatosul bennem, hogy Danácska megijed, megtorpan, az viszont igen, hogy legalább nem nyúlt a virághoz. Szerencse, hogy a metszőolló nem őt találta el, most nem egy értékes Bibircsókot siratnék hanem Danácskával hoppanálnék a Szent Mungóba. Gondolataimnak ezen fonalán tudatosul bennem mit okozhattam volna az ügyetlenkedésemmel és persze ezen agyalok, sápadok el. Nem figyelek Danára, arra amit mond a növénynövesztő és szármegújító elixírről, csak nézem őt, tulajdonképpen mindenhol, hogy épségben van-e vagy megsérült és én nem vettem észre valamit. Ám mikor sarkon fordul és a polchoz megy, akkor kezdek megkönnyebbülni, mert ha s volna, most minden bizonnyal nem járkálna, főleg nem olyan kecsesen ahogy teszi. A csípője ring mint a nyári szél fújta zöldellő fűrengeteg a mezőn, a haja pedig olyan akár a tenger hullámai, fodrozódnak, hullámzanak, libegnek, ugrálnak. Úgy állok mint egy faragott faszent, bár jelen pillanatban szerintem abban is több élet van mint bennem. Úgy érzem túl gyorsan visszatért és megállt előttem, hogy kikerüljön belőle a látásom fókuszából körülbelül minden, és csupán a nagy szemei maradnak meg a fűillatú fiola, amivel jelenleg nem tudok mit kezdeni. Dana sosem figyel rám igazán, mégis tudja, hogy az az elixír mire jó. Újabb tévedés vele kapcsolatban de most nem ez érdekel igazán és nem is a Bibircsók. * -Nem sérültél meg? Szent Merlin! Meg is ölhettelek volna!!! *Kikerekednek a szemeim amint teljességgel tudatosul bennem mi történt és mi történhetett volna ha danácska nem torpan meg, nem tőlem függött, hogy épségben maradt. *-Danácska, annyira sajnálom, kérlek bocsáss meg! Biztos, hogy jól vagy?....hála az égnek! *Hozzálépek és érzelemtől fűtötten ölelem át, nem is gondolkodom, csak megteszem, elvégre Emmácskával is így teszek gyakran…bár vele már nem tehetem meg.* -Tunkolni? Mit és hova? *Nehezen de eljut végre az agyamig, hogy mondott valamit mert nem maradt csöndben, de igazából nem értem, mert a korábbi pár perc kiesett a miatta való aggódásom közepette. Aztán némi lélegzetvételnyi csend telepszik meg lopva és akkor térek észhez, érzem meg a keblei kicsúcsosodását a mellkasomon és zavartan távolodom el tőle. Ugyanazt érzem mint legutóbb a konyhámban és ez meglehetősen kellemetlenül érint abból a szempontból, hogy nem vagyok képes uralkodni magamon. Azóta is Dana járt a fejemben, a menekülése amit nem visszautasításnak éltem meg, de épp annyira letaglózott. Torkot köszörülve lépek el mellőle és veszem el a fiolát, majd fordulok a Bibircsók felé.* -Igen, ez jó ötlet. Talán sikerül. Nem veszhet kárba öt évnyi munkám. Persze, beletunkolom…vagyis csak bele kell csepegtetni…izé. Hát…. *Hát…hiába fordítok neki hátat, az ágaskodó bimbók képe tisztán és élesen van előttem.* -A bimbóba bbbbele….kell kenni és rá a sz-sz-sz-szárra. *Érzem, hogy ez így eléggé kétértelmű, de ő kezdte és elvette az eszemet vele, most meg zavartan, kékülő hajjal dadogok. Nem lesz ez így jó, tisztáznom kell vele a dolgokat, már rég meg kellett volna tennem de egyszerűen nem volt hozzá bátorságom. Főleg, hogy azóta mintha kerülne, de az is lehet, hogy csak úgy csinált mintha semmi sem történt volna, pedig igenis történt. Megcsókolt! Ő, engem! Mégis hogyan kezdjek hozzá? Nem lehet egyszerűen csak letámadni vele, elő kell készíteni a terepet mint a virágoknak az ágyást….a fenébe is, a ragyásképű troll egye meg. *
Még szerencse, hogy úgy lefagytam, hogy megálltam a mozdulatban, habár nem tudom, hogy miért is szerencse ez. Mérgező lenne a növény? Olyan szép, ösztönösen nyúltam felé, a drága főnök meg akkorát üvöltött rám, hogy nem is tudtam, hogy így ki tudja ereszteni a hangját. Most nagy kárt okoztam? Végeredményben ő volt, a metszőolló szinte kinyírta a virág ékét, és látom Maxen, hogy teljesen ki van borulva. - Nem menthetetlen. Ha adunk neki abból a különleges növényelixírből, amit annak a pofátlan, átverős megrendelőnek hoztál, aki végül nem is jött érte, még hasznát is vehetjük. – kérdezem ártatlan pofival, gyorsan megoldást kell találnom. Max tipikus pasi, mindig csak egyfelé tud koncentrálni, most éppen arra, hogy mennyire nagy a baj. Nekem kell helyette továbbgondolkoznom. Sarkon fordulva dobom magam mögé a hajamat, és suhanok át a polcok között, és megállok ott, ahol a félrerakott áruk vannak. Maximilian túl naív, sokszor még önköltségi árat sem kér, elég a többségnek utolólag fizetni, ha megvannak a beszerzések, én azt hatalmas butaságnak tartom, hiszen így nem egyszer ráfizet, de hát nem az enyém az üzlet, órabérben vagyok itt. És nem akarom kiábrándítani, hogy amilyen kedves, elnéző mindenkivel, állandóan baleknek nézik. Szívfájdalom, de olykor én is, hiszen tudom, hogy olykor hogy néz rám. Most is, ahogyan visszafelé igyekszem a fehér fiolával, amelynek már csavarom is le a kupakját. Fűillat száll fel, amolyan igazi növényillat, remélem hatásos lesz. És már megint úgy néz rám. Nem is csak az arcomat, úgy az egész alakomat, mint a múltkor. Nem ábrándult ki belőlem? Csak egy szenvedélyes csók volt, semmi több. Oké, tudom én, hogy mindenkinek megmozgatom a fantáziáját, még a nőknek is, akik a kedvemért áttérnének a ferde hajlamra, csak éppen nekem nem kellenének. Én azért maradok a pasiknál, az igazi macsóknál, de... Max olyan elárvult kiskutya, hogy nem tudok nem elfogódott pillantással visszasandítani. Mégis megköszörülöm a torkomat, és közelebb tartom hozzá a fiolát. - Na megpróbálod beletunkolni? – Na jó, ez kicsit kétértelműen hangott, átkozom is a kaján lelkemet legbelül, de hátha ettől jobb kedve lesz. Nem érzem zavarban attól, ahogy mustrál, még kissé ki is húzom magamat, amitől hetyke cickóim még jobban ágaskodnak. Hopsz, lehet, hogy elfelejtettem melltartót venni? A héten negyedszer? Megesik. Különben is, így sokkal jobban érezni az illatomat. Na vajon Max mikor vesz levegőt? Remélem nem fullad meg. Dög vagyok!
♫ Broken ones ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ További bonyodalmak ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Persze nem ott jár az eszem ahol kellene, hiszen állandóan csak Davidre gondolok és arra, hogy nem sokára Emmácska férje lesz és akkor sokkal kevesebb időt tölt majd itt, annak ellenére, hogy meg vagyok győződve arról, hogy még magányosabb lesz. David nem az az otthon ülős fajta vagy a kirándulós, hiszen még a virágot sem szereti és nem figyel Emmácskára sem. Még sem tudtam lebeszélni róla pedig éreztem, hogy nem jó neki, csak azt nem értem, hogy akkor miért csinálja. Dana talán tudná rá a választ, elvégre ő is nő, hiába különböznek annyira egymástól, ebben azért csak megértik a másikat, ez nem stílus és nem is divat, amiben ne értenének egyet. Csak ódázom a kérdéseimet, még fogalmazom magamban de sokkal jobban érdekel a virág és bele is feledkezem, amikor Danácska közelít hozzá attól félek, hogy megérinti hiszen minden nő ezt tenné ha egy bimbózó virágról lenne szó. Megelőzvén rákiáltok, de talán hangosabban a kelleténél, hiába ha az ember fél vagy félt valakit valamitől akkor hajlamos még nagyobb veszedelmet okozni mint amennyi valójában van. Ez még nem is lenne baj, Danácska csak pislog de szeren csére, hála a lélekjelenlétemnek nem nyúl a virághoz így nem is sérül meg, viszont én ügyetlenebb vagyok mit általában szoktam lenni. Mivel az olló kirepült a kezemből a fejemhez kapom mindkét kezem és úgy sopánkodok a haldokló, vérét folyató bimbó láttán.* -Nnnnem ttttudom. Ccccsak repült. És most néééézd Danácska, az egyetlen bimbó. Tudod mikor lesz ebből megint virág? Öt év múlva. *Lehúzom a kezem az arcomról, nyúzom vele a bőrt is, nyúlik az teljesen eltorzítva az arcomat, míg végül erőtlenül leengedem a testem mellé. Aztán nézek csak Danácsára aki úgy áll ott velem szemben mint egy durcás kislány. Egy nagyon édes, nagyon bájos durcás kislány. Nézem őt és a tekintetem lejjebb csúszik, aztán még lejjebb. Megcsodálom a kebleit és kissé kihagy a lélegzetem a blúzon átsejlő bimbóktól, úgy látszik ez a mai nap a bimbókról fog szólni. Aztán a pocija, finom és bársonyos, minden bizonnyal mert még nem volt alkalmam megsimogatni. El is felejtem a Bibircsókomat, Csak nézek Danácskára, a nagy sötét szemeibe, ő meg vissza rám. Különben egész jó elfoglaltság.*
Az utóbbi időben egészen keveset pasizok, és lássuk be, ennek megvannak az okai; nyíltan nem akarom ezt csinálni Max előtt, az a pár héttel ezelőtti csókcsata olyan furcsán jött ki, teljesen felrúgott volna mindent, ha lefekszem vele, és lássuk be, nem szeretem a bonyodalmakat. A másik még fontosabb, egyszerűen nem érek rá. Emmának már igen komoly ez a kapcsolata, és lőtávolon belül van az esküvő. Ez ellen én berzenkedek rendesen, viszont hangosan nem emeltem szót, csak szemforgattam, mert még azt is elérhetem, hogy meg se hívnak. Én vagyok a fő koszorúslány, és minden kreativitásomat be kell vetnem, hogy az ifjú pár legfontosabb napjára jól felkészüljek, kísérgetem Emmát ruhapróbákra, segítek a dekoráció kiválasztásában, tortakóstoló, ilyesmik. Mintha a vőlegénye alaposan kihúzná magát a dolgok alól, de hát nem akarom megmondani, hogy én megmondtam. Az egész házasság oltári nagy hülyeség, de hát ők tudják. Legalább Max boltja megy, ebben segédkezek, még ha a gondolataim máshol járnak. Így is kapok néhány ajánlatot, amit diszkrétan utasítok el, amolyan majd pár nap múlva próbálkozzon mindenki, hiszen a saját ruhámról is majd döntenem kell, ugyanis Emma csak a színt határozta meg, a stílust nem, de vagyok olyan előzékeny, hogy fogok vele majd egyeztetni erről. Természetesen nem tudok róla, hogy az unokatestvérem közben Maxet kérte meg, hogy kísérje el a ruhapróbára, ha erre fény derül, alaposan ki fogok majd akadni. Ellenben azt érzékelem, hogy Max az utóbbi napokban igen frusztrált, amit nem értek, csak sejtem, hogy nő van a dologban. Kétlem, hogy miattam emésztené magát, mert ha nagyon akarja, hát istenem, egyszer megoldhatjuk, hogy egymásnak essünk, de akkor szigorúan le kell szögezni, hogy komoly következmények nélkül. De mégis, mintha nem rajtam járna az esze, mert nem az alakomon felejti a tekintetét, mint régebben, hanem csak úgy elbambul. A fura növényt szándékozom most megnézni, de fel sem merül bennem, hogy hozzáérjek, ellenben Max úgy rámkiállt, hogy csak pislogok, mint hal a szatyorban, aztán a hirtelenségéből kifolyólag már meg is történik a baj. - Hát ezt... meg hogy sikerült? Mi ez egyátalán? Rendelésre hoztad Maxi? – Kérdezek vissza szándékosan becézgetve, mert pontosan tudja, hogy mennyire rühellem, amikor a nevemet kicsinyíti le. Imádom, ha becéznek, de azt ne a nevemmel tegyék, bármi mást képes vagyok elviselni, csak ezt ne. Csípőre vágom a kezemet, a hasam így bőven kilátszik a top alól, hetyke kebleim megfeszülnek. Ezúttal nem raktam frizurába a hajam, rendezetlenül, ám nem kócosan szálldos körülöttem. Sötét szemeimmel értetlenkedve meredek a „főnökre”.
♫ Broken ones ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ További bonyodalmak ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
*Eljött a tavasz, ezt onnan tudom csupán, hogy hétágra süt a nap és minden fényét beönti a bolt ablakain, odakint pedig csicseregnek a madarak. Ja és persze bimbót növesztett a Tüskés Bibircsók. Ilyenkor mindig megcsodálom, bár nem célszerű túl közel menni hozzá, mert a tüskéi mérgezőek, hogy védjék a növekvő virágot, de pár lépés távolságból már sok mindent lehet látni. Egészen elmélyülök a csodálatában, mindig egy picivel előbbre hajolok de közelebb nem megyek, így mostanra úgy nézhetek ki mint aki azzal kísérletezik meddig képes megtartani az egyensúlyát és mikor esik orra. A bolt belső szobájában most szinte minden növény éledezik és zöldell, Emácska virágja is amit a Roxmortsba való visszatérése alkalmából hozott, ott pompázik sárga virágjaival a többi között. Lehoztam a szobámból, hogy legyen társasága. Dana a vevőtérben szöszmötöl, az üzletben nincs más rajtunk kívül, bár még kora délelőtt van, úgy tűnik ma elkerülik a boltot. Persze megértem én, sokan örülnek a kivételes jó időnek és kihasználják. Talán holnap én is kimegyek az erdőbe, hogy néhány gyógynövényt begyűjtsek, de csak is zárás után, sötétben mikor már feljött a hold. Holnap telik ki teljesen, ilyenkor érdemes szedni a Fátyolkát. Már túltettem magam azon, hogy Emmácska férjhez megy, bár azt hiszem azzal sosem volt gondom, hiszen csak jót kívánok neki és boldogságot, csak az a David vagy Daniel nem hozzá való. Ám nem tudtam lebeszélni, igaz nem is nagyon igyekeztem, a kiállításon is éreztem még a vajsör áldását, azóta pedig inkább nem hoztam szóba. Még vár rám egy ruhanézés, csak azt nem értem miért nem Danát kérte meg, ő jobban ért hozzá. Nagy sóhajjal gyűröm vissza magamba a gondolataimat és elfordulok az ablaktól és a Bibircsóktól, szerencsére nem estem hasra, így a méltóságomat is meg tudtam őrizni Dana előtt. Azóta az este óta mintha semmi nem történt volna, ugyanaz minden nap, én csak bámulom és amikor felém fordul elkapom a tekintetem. Minek is erőlködjek? Igazából nem tudom a mai napig sem miért volt olyan sürgős megetetni a macskát. Felveszem a metszőollót és levágok egy apró kacsot a fehér Tündérvirágról. Több is van belőlük, a helyiség közepén álló asztal egészét elfoglalják, úgy gondoltam méltó lenne ezzel díszíteni mindent Emmácska esküvőjén, igazán illik hozzá és fehér, az ártatlanság színe és kellemes illata betölti majd a teret amint kinyílnak. És persze csak akkor nyílnak ki amikor én akarom, nem előbb és nem később, pontosan az esküvő napján, hiszen meg vannak bűvölve. Ehhez legalább értek, nem úgy mint a bájitalokhoz. Gondolkodtam egy főzeten amit Danielnek szántam, de még gondolkodom azon, hogy megitassam-e vele, nem biztos, hogy Emmácska örülne annak ha az esküvő botrányba fulladna. Egyelőre még gondolkodom, erősen hezitálok, csak egy hajszál választ el….Lépések nesze hallatszik, dana közeledik de mikkor felé nézek látom, hogy nem is engem néz hanem a Bibircsókot. merlinem, csak nehogy megérintse!* -Ne nyúlj hozzá Danácska! Nem szabad! *Még a kezemet is nyújtom felé, hogy azzal is visszatartsam, persze a metszőolló kirepül a kezemből és egyenesen beleáll a Bibircsók bimbójába. -ÓÓÓÓ! Tejószagútrolltrutyi! A Bibircsókom!!!
Ahogy nézem csúnyán kiütötte magát, s azzal, hogy ide tért be, elsőre nem nagyon tudok mit kezdeni, nem vagyunk ispotály. Maximiliam zárt palackokat árul, s azok sem orvosságok, ahogyan a neve is mutatja inkább ritkaságok távoli tájakról. Mégis gyorsan járatom az agyamat, sötét tincseim egyikét a fülem mögé tűröm, hogy ne is zavarjon a nagy gondolkozástól. A pasi szinte eltolja a pultot, annyira támaszkodik, s villámgyors megoldásra lesz szükségünk, ha nem akarom, hogy mondjuk összerókázza az egész boltot. Már így is kész lassan eldőlni, vagy felfeküdni a pultra, ez azért nem szeretném. Gyorsan előresietek az ajtóhoz, belülről rákulcsolva a zárat, a megfordítom a táblát, mostantól zárva vagyunk, remélem Max nem öl meg miatta, majd ki kell magyaráznom. A heves nyögdécselésre érek vissza. - Igaz, még a végén elvesztenéd a testrészeidet. Várj csak, hozok egy vödröt. – Elsiklok mellette, hogy az oldalsó mosdóhelységbe siessek, s pár pillanattal később már jövök is, piros műanyagvödörrel a kezemben. Odahajolok, hogy ha szükséges, megtámasszam a férfit, gondosan ügyelve rá, hogy ha megindulna a folyamat, ne telibe kapjam, még legyen időm hátrahőkölni, elkapni a fejemet. – Semmi gond, túlélem. – Na a lehellete nem valami fincsi, mégis ha már betért hozzám, erőt veszek magamon, leküzdve az önzőségemet, és hogy ilyen állapotban nem éppen kelti egy dög hatását. Vagyis úgy dög, hogy jópasi, ezt most nem tudnám ráfogni, úgy meg igen, hogy van háromhetes vizihulla töltete. - Teljesen felesleges mindkettő. Úgyis kidobnád magadból. Előbb tessék könnyíteni a gyomrodon. Dana vagyok. Gyakran iszol ennyit szivi? – Kérdezem méregetve, s odatartva a vödröt, ugrásra készen, hogy ma erőt venne rajta az inger, ne legyek az útjában. Jobbnak látom inkább felcsüccsenni a pultra, és onnan tartani neki a vödröt. Manószerűen láblógázok, várva, hogy mi fog történni. Végtére is ha leszámítom a furcsa szagot, kedvesnek tűnik az illető, remélem mihamarabb jobban lesz...
♫ Postcards ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Unalmas napnak tűnik (?) ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Minden akaraterőmet összeszedve igyekeztem a lehető leg emberibbnek mutatkozni. Igazából már azzal is megelégednék, ha nem tűnnék ijesztőnek, holdkórosnak, vagy valami nagyon durva szanatórium-szökevénynek. Kifejezetten nagy feladatnak tűnt. Már akkor elhibáztam, amikor elindultam otthonról. Lefürödtem, de az óriási karikákat a szemem alól semmiféle varázsfőzet nem tüntethette el. A hajam kócos volt, a bőröm hófehér a rosszulléttől, hangom pedig rekedtebb egy bénán hangolt zongoránál is. Egyáltalán. Egy zongora képes lenne olyan hangot kiadni mint én? Hm? Kétlem. Halkan felnyöszörögtem. Ki dobszólózik a fejemben? - Kedvesem. – szólítottam meg a lehető legnyájasabb módon, így kendőzve el, hogy most, pont most rettenet rossz kedvem van. Pedig elég csinos lenne, konstatáltam magamban, leszűrve azt a nagyon kevés körülményt, amit a környezetemből képes vagyok most feldolgozni. Ha nem érezném magam ennyire cefetül, minden bizonnyal bepróbálkoznék nála, de most nem. – Nézz rám. – kértem hörögve. Arra a miliszekundumra, amíg végigmért, még ki is tudtam volna húzni magamat, de aztán egyből visszadőltem a pultra. – És most…szerinted komolyan úgy nézek én ki, mint aki képes jelenleg hopponálni bárhová? Idáig is a nyálamon csúsztam el, az már meghaladná a képességeimet. – mély levegő. Szájon be, orron ki. Be a szépet, ki a csúnyát, ahogy édesanyám tanította. – Elnézést. –Lehet goromba voltam. Nem akartam. Jelenleg az ő csinos kis kacsójában vagyok. Nem kockáztathatok. – Tehát ez egy ilyen…ilyen fűszer bolt igaz? Lehet itt kapni paradicsomlevet? – kérdeztem elhaló hangon, tíz körömmel kapaszkodva a pultba. Hányinger. Még ez is. Oké. Leküzdjük. Mély levegő. És megint. Megint, és megint. Oké, a látásom nagyjából kitisztult, már csak pár apróság kell, aztán megint önmagam lehetek. – Vagy fájdalom csillapítót. Vagy kávét. Akármit. – alkudoztam elkeseredetten. – Vagy a nevedet. – gondolataim ezer felé csaponganak, de ez egyszer megengedem magamnak. Úgysem valószínű, hogy találkozunk még. – Én Ferdinand vagyok. És rettenet másnapos. – vallottam be bűneimet bánatosan. Aki nem bírja a piát minek iszik? Jogos a kérdés, a válaszom pedig annyi volna, hogy bírom én, de sajnos az éjszaka úgy alakult, hogy magammal versengve igyekeztem önnönmagamat az asztal alá inni.
Nemrég nyitottam, így picit álmos vagyok, ezért beteszek hátul valami halk zenét, hogy felébredjek tőle. Előreindulok, megizgatva a hajamat, mert vevők várhatók hamarosan. Feketében vagyok, még ha ez nem is közvetíti teljesen a hangulatomat, pedig lehetne. Nem akartam megbántani Max-et, csak elragadott a dolog heve, mert virágot hozott, és csokit, azt hittem, hogy vár érte valami viszonzást, aztán útközben rájöttem, amikor már csókolóztunk, hogy oltári nagy hiba lenne továbbmenni, mert ha mi ketten elkezdünk kavarni, akkor megromlik a kapcsolatunk, elveszíthetem a munkámat, ezért aztán inkább az elején megszakítottam a dolgot, még ha ezzel biztosan el is ástam magamat előtte. Azóta igyekeztem kerülni őt, nem akartam magyarázkodni, hogy nincs is macskám. Még egy állatot sem tudnék felelősségteljesen ellátni, nem hogy kapcsolatba ugrani. Remélem, hogy majd elül a vihar. Azóta másfél hét telt el, kétszer nem tudtam megúszni, hogy találkozzunk. Nézett rám a hatalmas szemeivel, én meg úgy tettem, mintha semmi nem történt volna. Tudom, hogy önző dolog, majd túllesz rajtam. Emmának sem említettem, hiszen olyan jó barátok, felesleges lenne még vele is összerúgni a port. Majd csak vége lesz a dolognak. Amint betettem a zenét, elindulok kifelé, mert hallom, hogy valaki köszörüli a torkát, nem is hallottam hogy bejött, vagy köszönt volna, vélhetően pont akkor babráltam a mágikus magnóval, ám már sietek kifelé, kezemben a gőzölgő kávé, amit sikerült olyan forróra alkotnom, hogy mozgatom a kezemben a csészét, hogy ne égessen túlzottan meg, s még eszem ágában sincsen belekortyolni, bőven elvagyok az illatával. Ez másokat is idecsalogathatna, csak az a gond, hogy nem hatol át az ajtón, így a vendégek moroghatnak egyedül, hogy ők miért nem kaphatnak. Pedig ez butaság, ha elég jó pasi valaki, akkor biztosan megkínálom majd. Miután mágia jelzi, hogy érkezett valaki, gyorsan visszatérek a hátsó szekcióból a pulthoz, s miután a ruházatom igen csalósnak van titulálva, ha pasi az illető, biztosan el tudok neki adni valamit. Hogy ez mit jelent? Egyszer Max jelezte meg, amikor elmentünk billiárdozni, hogy ez az öltözék csalós, a túl merész dekoltázs miatt nem tud koncentrálni, így csalás, hogy én nyerek. Na persze... Valójában jobb vagyok még billiárdban is nála. - Szia! – Kortól és nemtől függetlenül tegezek mindenkit, kaptam már érte fejmosást az idősebb nyanyáktól, de nem érdekel, a tegezéssel a betévedők kilencven százalékát helyesen meg lehet szólítani, és tekintve, hogy fiatalnak is tűnik a srác, nem hiszem, hogy gond lenne ebből. Lehet, hogy diák, de az is lehet, hogy már végzett. És végtére is a pasiknál nem számít a kor. Fújkálom a kávémat, és közeledek, a hajam hátul befonva, s most válig érő, hogy ne legyen mindig töredezett. - Nézelődsz... vagy konkrét elképzelésed van? – Lépek ki mellé, és kérdezek kislányos csilingeléssel a hangomban. Ez azért tudatos, valahogy a pasik jobban szeretik, ha egy nő törékeny, édes, nem pedig olyan határozott, mint én szoktam. Lássuk, hogy mire megyek vele. Meglepődve tapasztalom, hogy mintha türelmetlen lenne, mert az első mondata után már lassításra is int, így megilletődve fonom karba a kezeimet a mellkasom előtt. – Roxmortsban. Ez a Csetresz és Fűszer. Sikerült elszúrni a hoppanálást? – Kérése szerint próbálom mindezt lassan, tagoltan artikulálva közölni.
♫ Postcards ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Unalmas napnak tűnik (?) ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Én vagyok az egyetlen, aki ég és föld harcait vívja álarcom mögött? Az árnyékok üvöltve döngetik elmém zárt kapuit és én egyedül vagyok. Valami kell. Valami nagyon kell. Hogy mi? Bármi, csak enyhítse a fejemben lüktető borzalmat. Ugye milyen szofisztikátlan írtam le, hogy cefet másnaposan vergődök az ágyamban. Valami nedves ért az arcomhoz. Langyos, és nedves. Ugye nem? Oh, hála Merlinnek, csak az álmomban kicsurrant nyálam az. De valami még mindig kell. Először is víz. Miután megittam nagyjából egy panamacsatornának megfelelő mennyiségű folyadékot, szomorúan kellett konstatálnom: nem hatott a lé-böjt kúra, ide valami durvább kell. Megpróbálkoztam egy mugliknak szánt bogyóval is, de csak-csaknem, visszaaludtam tőle. Félig felöltözve (értsd egy szál talárban). Szóval ismét végigkellett küzdenem magam az ébredés fájdalmas procedúrájával. De felöltöztem. Eljutottam az ajtóig és kiléptem a napsütésbe. A zajok, a fény, mindez óriási megrázkódtatásként hatott rám, de valahogy elkeveredtem Roxmortsig. Na nem is olyan nehéz ez. A siker hamis megnyugvásba ringatott. Valamiért azt hittem képes leszek ma a társadalom használható tagjaként funkcionálni, de hamar jön a felismerés, várjátok ki. Itt van valami. Bolt? Felnéztem a cégérre. Nem, nekem most nem édességbolt kell. Kifaroltam az ajtóból, és benyitottam egy parfümériába, egy talárszalonba, egy állatkereskedésbe és még a postát is megjártam, mire meguntam a kóválygást és beléptem a soron következő üzletbe. Az illatok tengere még egy érzékemet megbénította, de átbotladoztam a pulthoz, ahol egy fiatal, tüneményesnek látszó hölgyemény eléggé magára vonta volna józan figyelmemet, de így most a hatással, amit rám gyakorolt nehezen tudtam volna bármit is kezdeni. – Elnézést. – szólítottam meg rekedten, a pultra könyökölve. – Kérem, megmondaná, hol vagyok? – kérdeztem komolyan, de még mielőtt bármi válasz elhagyhatta volna a száját közbevágtam. – Kérem, kérem beszéljen nagyon halkan, és lassan… - tettem hozzá és én is hasonlóan halkan, lassan beszéltem. Félek, a felfogóképességem is kárt szenvedett a tegnap estében, de remélem ez csak időszakos dolog. Jelenleg még az élet is fáj. Reménykedve sandítottam a hölgyeményre. Nagyon fáj a fejem. Elég kényelmes a pult. Mit szólna, ha végignyúlnék rajta? Hm?
Megjegyzés | Ruha | zene | [You must be registered and logged in to see this link.]
Nemrég nyitottam, így picit álmos vagyok, ezért beteszek hátul valami halk zenét, hogy felébredjek tőle. Előreindulok, megizgatva a hajamat, mert vevők várhatók hamarosan. Feketében vagyok, még ha ez nem is közvetíti teljesen a hangulatomat, pedig lehetne. Nem akartam megbántani Max-et, csak elragadott a dolog heve, mert virágot hozott, és csokit, azt hittem, hogy vár érte valami viszonzást, aztán útközben rájöttem, amikor már csókolóztunk, hogy oltári nagy hiba lenne továbbmenni, mert ha mi ketten elkezdünk kavarni, akkor megromlik a kapcsolatunk, elveszíthetem a munkámat, ezért aztán inkább az elején megszakítottam a dolgot, még ha ezzel biztosan el is ástam magamat előtte. Azóta igyekeztem kerülni őt, nem akartam magyarázkodni, hogy nincs is macskám. Még egy állatot sem tudnék felelősségteljesen ellátni, nem hogy kapcsolatba ugrani. Remélem, hogy majd elül a vihar. Azóta másfél hét telt el, kétszer nem tudtam megúszni, hogy találkozzunk. Nézett rám a hatalmas szemeivel, én meg úgy tettem, mintha semmi nem történt volna. Tudom, hogy önző dolog, majd túllesz rajtam. Emmának sem említettem, hiszen olyan jó barátok, felesleges lenne még vele is összerúgni a port. Majd csak vége lesz a dolognak. Amint betettem a zenét, elindulok kifelé, mert hallom, hogy valaki köszörüli a torkát, nem is hallottam hogy bejött, vagy köszönt volna, vélhetően pont akkor babráltam a mágikus magnóval, ám már sietek kifelé, kezemben a gőzölgő kávé, amit sikerült olyan forróra alkotnom, hogy mozgatom a kezemben a csészét, hogy ne égessen túlzottan meg, s még eszem ágában sincsen belekortyolni, bőven elvagyok az illatával. Ez másokat is idecsalogathatna, csak az a gond, hogy nem hatol át az ajtón, így a vendégek moroghatnak egyedül, hogy ők miért nem kaphatnak. Pedig ez butaság, ha elég jó pasi valaki, akkor biztosan megkínálom majd. Amikor kiérek az ügyféltérbe, elsőre nem látok senkit, már biztosan elindult a polcok között, nézelődik. Bekukkantok a sorok között, és a másodiknál pillantom meg a delikvenst. Nem akarom megijeszteni, ezért már messziről ráköszönök. - Szia! – Kortól és nemtől függetlenül tegezek mindenkit, kaptam már érte fejmosást az idősebb nyanyáktól, de nem érdekel, a tegezéssel a betévedők kilencven százalékát helyesen meg lehet szólítani, és tekintve, hogy hozzám képest még fiatalnak is tűnik a srác, nem hiszem, hogy gond lenne ebből. Fújkálom a kávémat, és közeledek, a hajam hátul befonva, s most válig érő, hogy ne legyen mindig töredezett. - Nézelődsz... vagy konkrét elképzelésed van? – Lépek mellé, és kérdezek kislányos csilingeléssel a hangomban. Ez azért tudatos, valahogy a pasik jobban szeretik, ha egy nő törékeny, édes, nem pedig olyan határozott, mint én szoktam. Lássuk, hogy mire megyek vele.
♫ Postcards ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Unalmas napnak tűnik (?) ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Kell pár új hozzávaló és úgy hallottam, hogy itt nagyjából mindent beszerezhetek, amire szükségem van. Néhány napja kivégeztem az egyik kedvenc üstömet, ami nagyban hátráltatja a külön gyakorlatokat és persze azt is, hogy fejlődni tudjak abban, amit igazán élvezek. Méregkeverés... hogy miért ezt a szakot választottam? Pofon egyszerű. Nem kell hozzá sem csapatban dolgozni, se nem kell hozzá másokat is megérteni, se nem kell azzal törődni a többiek mit akarnak, csak saját magaddal és annyi mindent alkothatsz, amit egy szimpla földi halandó el se nagyon tud képzelni. Mármint azok az átlagosak, akik mindent pálcával hadonászva oldanak meg. Na igen az apám tőlem is mindig ezt várta el, hogy pálcával oldjam meg a nehézségeket, és én ebben soha sem voltam annyira kiemelkedő, ahogyan várta. Persze a sok gyakorlás meghozza gyümölcsét, de az, amit igazán szeretek csinálni mégis csak ez. - Jó napot! - automatikusan köszönök, amikor benyitok az üzletbe, hiszen minden bizonnyal akad itt is előadó. Ha nem így lenne, akkor a kis csengő nem jelezné, hogy vevő érkezett, mert gondolom azért történt, hogy tudtára adja az eladónak, hogy figyelnie kell, nehogy valaminek lába kéljen. Ez persze nem történhet meg, pénzem az van, az apám nem vonta meg tőlem a támogatást, amit a mai napig sem értek. Azt hiszem még mindig abban reménykedik, hogy eléri a célját, pedig csak azt érte el, hogy napról-napra jobban gyűlölöm. Ki tudja, talán a következő lépés az lesz, hogy mérget csempészek majd az italába és élvezettel nézem végig, ahogyan kínok között elhalálozik... Majd meglátjuk, hogy képes leszek-e ilyesmire, vagy marad a harag és a gyűlölködés, ami szépen lassan felemészti a lelket, mint a fortyogó mocsár a belé ragadt tetemeket... Egészségünkre! Kicsit megköszörülöm a torkomat, ha netán még nem hívtam volna fel a figyelmet az itt létemre, csak aztán indulok el befelé, hogy szétnézzek. Nem kérdezek, legalábbis egyelőre. Jártam már itt, bár nem sokszor. Általában a holmijaim nagy részét Londonban szerzem be, de most nem volt kedvem utazgatni, és ha már itt ez az eldugott kis bolt, adok neki egy esélyt. Ha jó lesz, akkor máskor is ide jövök és nem pedig az Abszol útra. Annyi biztos, hogy sokkal közelebb van, szóval nem lenne rossz, ha megtalálnék mindent, ami kell. Első ránézésre elég jó a felhozatal, még olyasmi is van, amire nem is nagyon számítottam. Adhatok neki egy esélyt.[/color]
Próbálom ezt az egész témát valahogy finoman megközelíteni, de nem lep meg, hogy Max úgy sem érti, hogy mire is akarok kilyukadni. Egyszerűen... nem is tudom, ő mindig olyan naivan látja a legtöbb dolgot, amivel persze nincs baj, de pont e miatt nem lát a dolgok mélyére, Dana mélyére sem, fogalma sincs róla, hogy majd mire hogyan fog reagálni, hogy nem lesz-e rossz vége majd ennek az egésznek. Féltem őt, hogy akkor csak még jobban össze fog törni, de az a baj, hogy akármit is teszek, még sem tudom felkészíteni rá, hogy jobban viselje, vagy... velem van a baj, én vagyok a rossz, hogy nem tudok ebben az egészben valami jó végkimenetelt látni és hagynom kéne az aggódást és csak arra gondolni, hogy milyen rendben lesz? - Jól van, az úgy tökéletes lesz, beszélj vele holnap. - bár még mindig nem hiszek abban, hogy akár csak kicsit is élvezné. Dana nem az az erdő járó típus, nem olyan, aki szeret fák között mászkálni. Szerintem irtózna a bogaraktól, hogy le kell ülnie esetleg egy fatönkre és a szalonna sem valami kalóriaszegény étel, bár komolyan nem vagyok benne biztos, hogy nem én feltételezek-e eleve rosszat róla, ami persze tudom, hogy nem szép tőlem, de mégis... mit tehetnék, ha egyszer jelenleg attól tartok, hogy esetleg megbántja a számomra legfontosabb személyt, hiszen Max a legjobb barátom és bár Dana az unokatestvérem, ott van a vérségi kötelék, de mégis csak erősebb ez, ami barátilag köztünk van. - Hát, ha így mondod, akkor nem is kérdés, hogy maradnom kell. - tér vissza újra a mosoly az arcomra. Próbálom az aggodalom kis felhőit elűzni a gondolataim felől és remélem, hogy sikerülni is fog. Nem szabad túlságosan sokat gondolkodnom, az sosem szül jót. Nem is értem, hogy miért nem tudom a dolgokat én is csak úgy lazán és könnyedén kezelni, mint a legtöbben. Miért kell nekem folyton olyan sokat gondolkodnom? Pont abból születnek sok esetben a rossz dolgok, hogy az olyanok mint én átrágnak minden opciót, aztán már előre elvetik a lehetőségeket, mert úgy se jönne össze, miközben persze bele sem gondolok, hogy talán mégis csak működne az egyik megoldás, ha legalább kipróbálnám. A gyors fürdés után nem sokkal már vissza is térek hozzá és persze ő már megint úgy mint általában én nagyon elgondolkodott és nem úgy fest, mint aki jó dolgokon filozofál éppen. Ebben aztán biztosan hasonlítunk, mindketten hajlamosak vagyunk a dolgokat sok esetben nem túl pozitívan látni, pedig nem minden olyan rossz, mint azt az ember elsőre hiszi, csak egy kicsit... lazábban kellene állni a dolgokhoz. Nem tudom, hogy ezt hogyan kellene elsajátítanom, vagy épp megtanítani neki. - Nem hegyen akarok én aludni, tökéletes lesz így Max, én a kanapén is ellettem volna, ez itt királynőhöz illő kényelem. - mosolyodom el és természetesen viszonozom a puszit, amikor közelebb hajol. Egy pillanatra időzöm csak el így közelről a vonásain, mintha csak a fejében akarnék járni és tényleg tudni szeretném, hogy vajon min is járhatott eddig az esze. Biztos, hogy nem a párnákon gondolkodott el ennyire, azt valahogy nem tudom elképzelni, de nem faggatom, ezúttal nem. Úgyis ismerem már annyira, hogy ha valami fontos és el akarja mondani, akkor úgyis megteszi. - Én is örülök, hogy itt vagyok. Jó éjszakát Max, aludj jól! - a mosolyom talán nekem sem az igazi, ezen a kiránduláson jár az eszem és Danán és jó eséllyel az álom sem jön majd azonnal a szememre, de hát ezzel nem lehet mit tenni. Nézek utána, ahogy távozik és még egy halk sóhajt megengedek magamnak, mielőtt elhelyezkednék a puha párnákon. Alvás... az kell most, és ki kellene űzni a gondolatokat a fejemből, minél előbb.
//Éééén is! Nagyon szuper volt és iszonyat örülök, hogy megcsináltuk ezt a párost, úgyhogy jöhet is az a biztosan rendkívül boldog és vidám kirándulás. //
*Néha annyira lelkes tudok lenni, hogy nem figyelek másra. A meglepetéseket szeretem, legalábbis ha jó meglepetés, örömteli és azzal másnak is mosolyt tudok csalni az arcára. Eszembe sem jut, hogy esetleg Emmácska hirtelen felbukkanása kellemetlen perceket okozhat Danának, mert miért is okozna? Én biztosan szeretném meglepni az unokatestvéremet, ha lenne, már csak ilyen vagyok, izgulnék a viszontlátás öröméért, és végül is Emmácska és Danácska jóban vannak. * -Nem hiszem, hogy kellemetlen lenne neki újra találkozni veled, de ahogy te szeretnéd. Elújságolom, hogy hazajöttél amikor elhívom őt a kirándulásra, de talán holnap reggel találkoztok úgy is. *Persze, meg fogom tudni magyarázni miért töltötte Emmácska nálam az éjszakát, remélhetőleg Danácska megérti, és különben sem fog semmi történni, hiszen barátok vagyunk, ennyit igazán megtehetek érte, hogy egy hosszú út után kényelmes helyet biztosítok neki, hogy pihenhessen. nem, igazából nem jut eszembe olyasmi, hogy Danácska féltékeny lenne Emmácskára, az én részemről nincs oka, akkor pedig ilyesmi nem is létezik. Az ölelés jólesik, régen volt már benne részem, ez is, mint ahogy úgy egyáltalán Emmácska, már nagyon hiányzott. Volt, hogy Emmácskát vigasztalni kellett, de általában nekem volt nagyobb szükségem rá, elvégre az életem egy nagy káosz, törmelék és sikertelenség. Emma és Dana tartotta bennem a lelket eddig, Emmácska a szavaival és az öleléseivel míg Dana pusztán a jelenlétével és a mosolyával. * -Viccelsz? Neked itt a helyed. Itt Roxmortsban, Roxfortban, te ide tartozol. *Szerintem ő viszi az életet a faluba, mindig van néhány jó ötlete, mindig képes nevetni, nem csodálom, hogy két kézzel kaptak utána a varázslóképzőben. Az iskola csak nyert vele nem is keveset, ő nem csak egy egyszerű tanár aki minden tudását átadja a tanítványainak, hanem a lelkét is beleadja maximálisan. Biztos vagyok benne, hogy pár nap múlva ő lesz mindenki kedvenc tanár nénije. A mosolyom aztán hamar leolvad, mint oly sok mindent, a vendéglátást is elfelejtem egy kicsit, de hát Emmácska társasága eltereli a figyelmemet szinte mindenről, ezért ugrom is, hogy eleget tegyek a kívánságának és az ígéretemnek.* -Jó, csak pár perc. *Tényleg csak pár perc amíg mindennel elkészülök, nem tart soká és az ő mosolyától az enyém is visszakerül az arcomra, hogy aztán később ott üljek bánatosan az ágy szélén a saját szerencsétlen életem felett gyászolva. Nem akarom ráborítani a borús gondolataimat, legfőképpen most nem , hiszen alig ért haza, még meg sem pihent és rengeteg dolog vár rá holnaptól. Költözés, berendezkedés, megszokni az új helyet és még a kirándulásra is készülnie kell, bár az elemózyiás kosarat én ígértem, úgy is hoz valamit. A torokköszörülésre kapom fel a fejemet de sajnos még ez sem veri ki a fejemből a párnák számának gondolatát. Felállok és az ágyra mutatok, már majdnem elkezdem mondani mi bánt amikor észbe kapok. Nem, most nem szabad, Emmácskának pihennie kell nem velem foglalkoznia. Ráér, és ha a kirándulás jól sikerül, akkor talán már nem is lesz szükség egy újabb panaszáradatra.* -Csak a párnákon, hooogy jó lesz-e. Kérsz még? Mert van a szekrényben. tényleg szívesen, csak aludj jól, az a fontos. *Nem tudom elhiszi-e amit mondtam, sosem tudtam jól hazudni, igaz nem is nagyon akartam. Azért remélem, megérzi, hogy most nem szeretnék ebbe belebonyolódni és nem faggat tovább. Majd holnap elmondom, vagy azután, vagy nem is kell. Ha kér még párnát előkerítek még párat és csak azután hajolok oda hozzá, hogy adjak neki egy jó éjszakát puszit.* -Örülök, hogy itt vagy Emmácska. Aludj jól, szép álmokat! *A mosolyom ha nem is a régi és felhőtlen, azért elég széles és ha nem tart vissza akkor magára hagyom a szobámban, hogy végül én magam is lemosakodjak és kényelmetlenségbe helyezzem magam a kanapén.*
// Úristen, annyira imádtam a játékot és annyira várom a következőt, ami megint biztosan szuper lesz. Köszönöm neked a játékot és elsősorban a karaktert!!! //
Már magam sem tudom, hogyan jutottunk el oda, hogy a közös estéből végül az lett, hogy Danát is elhívjuk kirándulni. Nem azt mondom, hogy gondom van vele, de ők így is annyit vannak együtt, Max egy kicsit az enyém is lehetett volna, vagy... ezt amúgy is butaság remélni, mert egyébként sem érnék el vele semmit, ha velem lenne úgy igazán? Csak ábrándoznék feleslegesen, miközben egyébként is Danáról mesélne nekem, akkor pedig végeredményében teljesen mindegy, hogy ott is van velünk vagy sem nem igaz? Csak hát még sem így terveztem, de a pattanás incidenst sem terveztem be, tehát lássuk be ez az este nem pont úgy alakult, ahogyan szerettem volna, bár magam sem tudom pontosan, hogy mit is akartam igazán. Talán tényleg kell nekem egy macska és el kell fogadnom a tényt, hogy magányos macskás öregasszony lesz majd belőlem végül. Nem is értem, hogy miért nem szereztem be még egyet, az iskolában ellenne, barátkozhatna Friccs macskájával, bár nem mintha Mrs. Norris olyan kedves és kommunikatív típus lenne. - Oh hát nyugodtan szólhatsz rólam, nehogy... nem is tudom, jobb, mintha a végén kellemetlen lenne. - a jó ég tudja, esetleg Dana úgy gondolja ketten mennek, valamiféle randi célzattal, én meg betoppanok, abból azt hiszem csak baj lenne és nem akarom, hogy már a elején rosszul indítson. A meglepetések jók, de azért vannak olyan helyzetek, amikor jobb nem kockáztatni, hogy a másik aztán még sem tudja, hogy mi is vár rá. Nem akarok ebből a kirándulásból valami kellemetlenséget kihozni, bár már így is meg van rá az esély, hogy nem fogom magamat tökéletesen érezni, de azért reméljük, hogy nem lesz majd semmi baj. - Néha kell a környezetváltozás, hogy az ember tudja, hogy hol a helye. - mosolyodom el, miután elengedtem. Kellett ez az ölelés, Dana nem biztos, hogy jó szemmel nézné később a kiránduláson, ki tudja hogyan alakulnak a dolgok majd kettejük között. Meg aztán annyira ismerem már az unokatestvéremet, hogy felettébb féltékeny tud lenni, mintha csak minden kizárólag az övé lehetne. Nagyon remélem, hogy nem próbálja majd meg elérni, hogy Max és én ne legyen barátok többé, mert azt nem tudnám elviselni, főleg ha már végre újra itt vagyok. Max fontos nekem és nem akarom elveszíteni, lenyelem a Dana-békát is, csak így maradjon minden, ahogyan most van. - Ne aggódj, azért még bírom. - pattan is, én pedig nem tudom visszafogni a mosolyt. Max tökéletes házigazda, de persze még ehhez sincs túl sok önbizalma, pedig én aztán nem várok el tőle királynői kiszolgálást. Az utolsó falatot még én is a számba tolom, csak aztán veszem át a kezembe nyomott inget. - Köszönöm szépen! Tökéletes lesz és a vacsora is igen finom volt, mint mindig. - pillanatokkal később már el is tűntem a fürdőszobában, hogy aztán frissen, lefürödve és persze az ingében kerüljek elő újra. Nem vagyunk már gyerekek, nem érzem azért vészesen kellemetlenül magamat és azért elég hosszú is az ing, nem vészes. Azért talán egy zavart mosoly így is van az arcomon, ahogyan a szobája felé veszem az irányt, ahol már szépen rendbe van téve minden, de ez igazából cseppet sem lep meg, az annál inkább, hogy az előbbi vidorságához képest most mennyire el van gondolkodva. Egy pillanatra állok csak meg, aztán kis torokköszörülés után lépdelek közelebb, hogy végül leüljek szépen mellé az ágyra. - Nagyon elgondolkodtál, hol jár az eszed? - biztosan Danára gondol, mert hát mégis mi másra gondolhatna egyébként? A lehetőségekre, az esélyekre, én pedig azért remélem, hogy sikerül neki és majd ide teheti azt a két párnát hamarosan. Jót akarok neki és már bánom, hogy az előbb ha csak egy rövid ideig is, de negatívan álltam az egész Dana-kérdéshez.
*ó, hát persze, a barátok féltik egymást, én is féltem Emmácskát néha, de ő olyan talpraesett nő, hogy biztos vagyok benne, vele soha nem történhet rossz. attól még aggódom amikor hosszú ideig messze van tőlem, és ha valamelyik levelében egyszer is lett volna olyasmi ami aggodalomra adhatott volna okot, minden bizonnyal azonnal seprűre, vonatra ültem volna, vagy hoppanálok ha pontosan tudom hol keressem. Eddig azonban nem volt nagy baj, hacsak azt nem vesszük annak, hogy megint csalódott valakiben, de nem éreztem úgy, hogy nagyon bele lett volna zúgva. Nem is valakiben csalódott hanem az életben újra, azon meg nem tudok segíteni, legfeljebb vigasztalni pár szóval. Azért is örülök, hogy most itt van mert mindent megbeszélhettünk ami kimaradt a levelekből és ha a Roxfortban fog tanítani, jó hosszú ideig a közelemben lesz, nem kell majd mást tennem csak meglátogatni őt az iskolában, persze hétvégén ha erre engedélyt kapok. Ám ugyanúgy találkozhatunk Roxmortsban is, nálam vagy egy másik kellemes helyen mondjuk a falun kívül amíg jó idő van. Engem sem kell félteni, elgalábbis úgy érzem annyira nem mint ahogy az elmúlt pár percben Emmácska aggódott értem Dana miatt. Tulajdonképpen csak Dana miatt aggódik amit nem értek, mert egyáltalán nem olyannak képzelem őt amilyennek Emmácska lefestette. azonban nem akarok vele tovább vitázni ezen, még a végén én bántanám meg őt, hagyom hát tovább libbenni a témát egy mosollyal ránézve, de azért remélem többet nem esik szó erről. Kissé kínosnak érzem, mintha kisfiú lennék vagy egy tehetetlen pipogya alak aki semmire nem képes és a végén orra esik. Nos, szoktam orra esni de nem azért mert becsapnak és átvágnak a palánkon. Mindezen túl Emmácska roppant kedves és megértő és ezt szeretem benne, szinte sosem veszekedtünk még úgy istenigazából, valahogy mindig képesek voltunk a kompromisszumra a másikkal szemben, és mondhatnám azt is, hogy összeillünk mert ugyanazokat a dolgokat szeretjük mindketten. Ha annak idején másképp alakulnak a dolgok, biztosan szép pár lettünk volna, bár nagy a valószínűsége, hogy megmaradt volna kamasz szerelemnek, de annak is meg van a maga szépsége. Sajnos az érzelmeink elkerülték egymást, ahogy Emmácska is engem, ám valószínűleg maradt még abból a régi szerelemből, különben most nem lennénk ilyen jó barátok. * -Ez remek ötlet, biztosan Dana is örülni fog neki. Szóljak rólad vagy szeretnéd meglepni? *Persze, hogy lelkes vagyok, hiszen szeretek kirándulni és ha Dana is jön velünk akkor talán több alkalmam nyílik majd közeledni hozzá, másrészt ha Emmácska a közelemben van bátrabb is leszek. Mellette úgy érzem kivirulok, a nap süt, az ég kék és hallom a madarak énekét. felugrom a vajsörért és sietek vissza a két telitöltött pohárral, valóban annyira lelkes vagyok, hogy most semmit nem hallok ki Emmácska hangjából, ha mégis azt a fáradtságnak tudom be, hiszen hosszú volt az út még ha nem is vonattal jött és már későre is jár.* -Nekem is hiányoztál. Nem kellett volna elmenned olyan messzire és olyan hosszú időre. De most már sokáig itt leszel. *A közelsége és annak tudata jócskán feldobja a kedvemet, gyanítom ma éjszaka nem sokat fogok aludni, talán lemegyek a boltba a virágaimhoz és elszöszmötölök velük. Kitalálok valami különleges formulát a Danának szánt virághoz. Amúgy barátian megropogtatom Emmácskát amikor átölel, biztosan nem okozok neki fájdalmat mert arra azért ügyelek, és még egy puszit is adok az arcára, utána viszont alaposan zavarba jövök. A lelkesedésem és az Emmácska ittléte feletti örömöm némileg elvonta a figyelmemet és levont néhány pontot a vendéglátásom minőségéből, pedig az imént gondoltam arra, hogy nagyon fáradt lehet. Fel is pattanok, hogy intézkedjem, de előtte még felhajtom a vajsörömet.* -Merlinre! Persze, hogy megkapod, hiszen megígértem. Ne haragudj, hogy így elfelejtettem, kimerült lehetsz. Máris megágyazok neked. *Már repülök is, na nem igazából de sietek annyira, hogy ha rajtam lenne a köpeny az vidáman lobogna utánam. Fél perc múlva már kint is vagyok és Emmácska kezébe nyomok egyet az ingeim közül, hogy kényelmesen aludhasson és ne kelljen az utcai ruhájában lefeküdnie. Zavart nevetéssel sütök el egy poént.* -Hoztam neked egy inget, remélem jó lesz, csak ilyen van. Háló-ing. Tudod hol a fürdőszoba, találsz tiszta törölközőt a kisszekrényben, érezd magad otthon. *Én magam már megyek is a pálcámmal felszerelkezve, hogy nem sokára a saját ágyneműmmel rakjam tele a kinti kanapét és némi varázslattal tisztára húzott párnákkal és takaróval rakjam tele a széles ágyat. Egy kicsit elmerengek azon, hogy itt vagyok huszonhét évesen és még nem volt két párna és két takaró az ágyamon. Szánalmas és szomorú. Ha Emmácska készen van – míg én méláztam volt bőven ideje – az ágyon ülve találhat mélyen elgondolkodva.*
Igazság szerint eddig is így gondoltam ezt, csak valahogy nem volt merszem ki is mondani, hiszen még is csak Maxről van szó, aki azért lássuk be nem rendelkezik túlságosan nagy mértékű önbizalommal és ha még ezt is letöröm, mert elmondom neki, hogy Danánál talán tényleg nincs esélye, és hogy talán nem is kellene próbálkoznia... nem hiszem, hogy túlságosan jól jönnék ki a dologból, ő pedig főleg nem. Ezért próbálom ezt az információt is csak óvatosan és finoman adagolni neki, nem vágom bele a képébe, az fel sem merült volna bennem valószínűleg, hiszen így is teljesen meg van döbbenve az őszinte szavaim hallatán. Szeretném, ha magabiztos lenne, de ehhez valaki mással kellene kezdenie, nem is tudom... Max túlságosan kedves és naiv, hozzá valaki olyan illene, mint én aki tényleg odafigyel az érzéseire, aki észreveszi a kis közeledéseket és kedveskedéseket, aki örülni tud az apró kedveskedésnek és nem tetszeleg mindenki előtt, de ilyet is nehéz találni, főleg úgy, ha nem is néz körül, csak akárhová is tekint Danát látja maga előtt. - A barátok féltik is egymást, és az soha sem lehet túlzó. - egy finom kis mosolyt még megejtek azért. Nem hiszem, hogy túlzó lennék egyébként, egyszerűen csak tényleg aggódom érte és nem szeretném, ha sérülne a szíve. Olyan jó szíve van és félek, hogy Dana nagyon csúnyán össze tudná törni, ha nem figyelne oda eléggé. Ezek után szinte sokként ér az, amit hozzátesz a kis kirándulásunkhoz. Tényleg azt hittem, hogy ketten megyünk, mint a régi szép időkben, de persze hogy nincs szívem azt mondani neki, hogy hagyjuk ki az egészből Danát. Valahogy nem tudnám megtenni, főleg amikor látom, hogy mennyire belelkesedik már csak a lehetőség miatt és, pedig még Dana igent sem mondott és az is lehet, hogy el sem jön, mégis annyira oda van a lehetőségtől is, hogy nem lenne szívem azt mondani, hogy ketten menjünk, pedig az tetszene igazán. Beletörődöm ebbe is, mint ahogyan már jó ideje mindenbe, ami vele kapcsolatos. Ez van, ha az érzések elkerülik egymást, én nem tudtam, hogy volt idő, amikor ő oda volt értem, én pedig most vagyok, de most már nem számít, mert az ő szíve másért dobog és ki tudja, hogy ez megváltozik-e valaha is, no meg miért is érdekelném őt, hiszen egészen más vagyok, mint a vad és zabolázatlan unokatestvérem. - Igazad van, bár úgy terveztem, hogy majd hozzá is beköszönök a napokban, de akkor... összevonom a kettőt. - a bizonytalanságom alig hallatszik kis és azt hiszem Max most annyira örül, hogy ha kihallatszana se venné észre, ezért inkább gyorsan bólintok a kérdésre. Vajsör, igen azt hiszem az majd tényleg elveszi kicsit a zavaró gondolatokat. - Barátok vagyunk Max, ez csak természetes. - mosolyodom el finoman. Na igen, ez eddig is így volt, én szeretem őt... nem csak barátként, de ezt nem tudhatja. A szeretet viszont lehet nagyon is olyan erős, hogy feladunk érte bármit, hogy a másik boldog legyen, én is épp ezt teszem immár jó ideje. - Igen, szerintem is, hiányoztál Max, nagyon! - annyi még belefér, hogy előrehajoljak kicsit és megöleljem, persze miután a kezemben lévő aktuális falatot bekaptam, hogy ne kenjek a hátába még véletlenül se semmit, az nem lenne valami kellemes élmény neki sem és én is rosszul érezném magamat. - Szóval tényleg megkapom az egész ágyadat? - téma terelés az érzelgős témákról, miután elengedtem. Vissza kell fognom magamat, hogy ne szagoljak bele a hajába, vagy hogy ne fúrjam a fejemet a nyakhajlatába, pedig milyen szívesen megtenném! Semleges témáról kell beszélni, különben csak túláradnak bennem az érzések és nem tudom őket visszafogni, ez pedig senkinek sem lenne hasznos, hiszen ő Danát szereti, nem zavarhatom össze.
*Mondhatnám azt, hogy mit tudja ő, hiszen alig találkoznak, találkoztak az elmúlt időben én viszont minden nap együtt vagyok Danával, a rokonság még nem feltétlenül jár megismeréssel. Tudom, hogy Dana mindenkivel flörtöl de nem azért mert neki ez a lételeme, hanem mert alapjában véve ilyen közvetlen természet, másrészt még gondolom keresi az igazit, aki eddig úgy néz ki nem én vagyok. de én hiszem – talán naivul – hogy nem lesz olyan amilyennek Emmácska lefesti amint révbe ér az élete, remélhetőleg az én oldalamon. Emmácska mindig is gondoskodó volt, abszolút Dana ellentéte, ő meg inkább meghúzza magát. Ha nem lennék annyira elvakulva Danától minden bizonnyal az ő visszahúzódó viselkedése lenne szimpatikus számomra, mert én magam is ilyen vagyok és nem csak azért mert az annak idején bekövetkezett baleset miatt udvari bolondnak érzem magam, azelőtt sem voltam egy hódító lovag. Dana azonban elbűvölt és én ugyan nem veszem észre, de Emmácska már említette, hogy érte még megváltozni is hajlandó vagyok, az már más kérdés, hogy ez nem igazán sikerül és itt jön a képbe az idétlenkedés és az újabb, sorozatos kis balesetek.* -Igen Emmácska a barátok őszinték egymással és te mindig is az voltál, de szerintem túlzottan féltesz. *Azt már nem teszem hozzá durcásan, hogy nem vagyok már gyerek és képes vagyok önállóan gondolkodni, dönteni és élni az életemet. Ezzel csak megbántanám és tulajdonképpen felesleges is megemlítenem, de a hangomba azért csak belekerül egy kis sértődés. Ezzel szeretném is lezárni a dana témát, úgy tűnik Emmácska túlságosan rátelepedett erre, holott sok minden másról kellene beszélgetnünk, példának okáért a kirándulásról és ha már ideköltözik arról, hogyan töltjük majd el a szabadidőnket egymással, elvégre barátok vagyunk. Nem is veszem komolyan a Dana mániáját, többek között ezért is jut eszembe, hogy Dana is velünk jöhetne, miután biztosított arról, hogy a mumus helyre, a Tiltott Rengetegbe nem megyünk. Annyi más szép hely van az iskola körül ahol jól érezhetjük magunkat, a fenének sem hiányzik az izgalom, van bőven az életemben, persze szerencsére nem olyanok mint amit az a sötét erdő nyújthat. Miután telepakoltam a tányérját magamnak is szedek és teletömöm a számat finomságokkal, várva a válaszát. Eszembe sem jut, hogy csak kettesben szeretne lenni velem, azt az olyan nők szokták szeretni akik szerelmesek a kiszemelt férfiba és Emmácska mint tudjuk jól pont belém nem az, szóval én csak arra gondoltam, hogy ha már rokonok és mi barátok én meg Danába….akkor lehetnénk együtt is. Nagy elánnal rágom, forgatom a hatalmas falatot a számban és teljesen biztos vagyok abban, hogy Emmácska örülni fog, hogy találkozhat a kuzinjával és hármasban kellemesen eltöltünk egy napot valahol. Rágás közben – mert csukott szájjal teszem – Emmácskára mosolygok, hogy meggyőzzem az ötletem kiválóságáról, és annyira beleélem magam az egészbe, hogy nem veszem észre a különbséget a mostani és a korábbi mosolya között, és nem hallok a szavak közé sem.* -De hát Danával is rég találkoztatok. Barátilag megyünk el….ha nem zavar, akkor jó, nagyon jó, meglátod remek lesz. Kérsz egy kis vajsört? Tudod annyira szeretlek amiért ilyen aranyos vagy és megértő. *Én persze örülök, határtalanul boldog vagyok és vigyorgok mint a vadalma, úgy nézek Emmácskára mint egy istennőre aki teljesítette a kívánságomat. akár kér akár nem, töltök neki a vajsörből és nyújtom a poharat, hogy koccintsunk a találkozásunkra, a közös időtöltésre és az iskolában való munkájára.* -Jó, hogy itt leszel a közelemben Emmácska.
Olyan nehéz ez. Egy baráttal őszintének kell lenned, megmondani neki az igazat arról, amit gondolsz, de óvatosan, hogy ne legyen belőle nagyobb baj, hogy ne érezze magát végtelenül rosszul. Én viszont egyelőre nem tudom hogyan mondjam meg neki azt, amit kellene, mert nem akarom letörni a maradék lelkesedését és nem kellene csökkentenem azt a kevéske önbizalmát sem, csak hát úgy fáj a szívem, hogy szenvedni látom őt és attól félek, ha még sikerülne is neki ez az egész, utána csak még rosszabb lenne. Ki tudja, hogy Dana meddig lenne érdeklődő vele szemben, ha most nem figyel fel rá? Megbántaná, rosszabb esetben ennél is jobban összetörné a szívét, amikor már egészen beleélte magát valamibe, ami nem valósulhat meg. Annyira féltem őt, ez a legfőbb, kisebb része az, hogy igen... azt hiszem e mellett azért az is benne van a pakliban, hogy nem akarom őket együtt látni, de ez a kisebb része, nem a fő ok, ennyire nem vagyok önző. - És ha akkor is flörtöl, amikor nem kellene? Nem zavarna téged? Szerinted megváltozna, ha ti... Féltelek. Tudom, hogy nem szabadna ezt mondanom, de a barátok őszinték igaz? - és hogy eddig miért nem tettem? Mert nem volt ennyire közel ehhez az egészhez, mert egyre komolyabban veszi és én igenis rettegek tőle, hogy komoly baja lesz belőle, hogy Dana ripityára töri a szívét, mert neki csak egy játék lesz, egy próba, míg Maxnél ez egész más. Ő oda van érte, szerelmes, hogy vajon Danába, a külsejébe... azt nem tudom, hiszen azért ez sem mindegy, és nehéz eldönteni. Dana nagyon szép és különleges és persze vonzza a férfiakat a stílusával és a jellemével, amit általában ki is használ, még ha nem is szándékosan, vagy tudatosan. Nehéz ez, tényleg nehéz, nekem meg főleg, hiszen mégis csak a legjobb barátomról van szó, akit nem akarom, hogy próbából bántson. - Dehogy megyünk! A diákok se mehetnek oda, mi sem szegünk direkt szabályt. - mosolyogva rázom meg a fejemet. Eszem ágában sincs természetesen a Tiltott Rengetegbe menni vele, az azért nem az igai piknikező hely, ezt mind tudjuk, senki sem vitatná. Egyébként is a végén még ránk mozdulnának valami húsevők, farkasok, vagy tudom is én, azt azért nem kellene kockáztatni. A kis kellemetlen helyzetünk viszont nem akarom, hogy még jobban megbonyolítsa a jelenlegi helyzetet, hogy e miatt még az ételek között is válogatnom kelljen, úgyhogy végül igenis veszek szépen abból a sonkából. Majd odafigyelek, hogy hová kerülnek a morzsák mondjuk és akkor nem lesz semmi gond, és talán már ő sem fog szólni, egy maszat miatt, mert esetleg másnak látja. A kérdésére már épp válaszolnék, de a kifli időt ad nekem. Ami most jó, mert amúgy sikerülne kissé befagynom a felvetett ötlet hallatán. Dana is jöjjön... istenkém ez miért jut most eszébe? Azt hittem, hogy mi megyünk, hogy a mi napunk lesz, hiszen Danával így is naponta együtt van. - Oh, hát... végül is miért ne, ő is jöhet, ha azt szeretnéd. Bár én azt hittem, hogy... tudod rég találkoztunk és akkor barátilag megyünk el, de nem zavar engem Dana sem. - azt hiszem még sem megy tökéletes mosolyt varázsolni az arcomra, pedig igazán igyekszem. Tovább küzdök a kiflivel, az legalább most elrejti a gesztusaimat, és ez határozottan sokat segít. Dana... nem akarom, hogy jöjjön, de ezt még sem mondhatom ki nyíltan. Barátilag mi mentünk volna el ketten, erre most ő is jön és az egész róla fog szólni, ahogy túlbeszél mindenkit és persze amúgy is csak nyafogna rajta, hogy nem tetszik neki, hogy a földre kell ülni, vagy nem eszik zsírosat és miért nem hoztunk sütni több zöldséget... Jó, talán túlzok egy kissé, de azért nem annyira.
//
