2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Egy kicsi, szűkös kávézó borzalmas dekorációval (például arany kupidók rózsaszín konfettit szórnak), a Főutca vége felé. Úgy tűnik, a roxforti tanulók közül csak romantikázó párocskák kedvelik.
Ma nem érdekel a fogyókúra. Amúgy is eleget szoktam mozogni, hogy ne kelljen rettegnem az alakom miatt, de ma meg aztán főleg nem izgat. Már így is benyomtam egy fél doboz bonbont... minimum. Ezek után még simán mehet rá egy csokis muffin, vagy esetleg még egy olyan isteni torta szelet is, netán... Na jó, azért azt hiszem nem kéne túlzásba esni, a csoki akármennyire is szeretném nem fogja helyettesíteni azt, amire most szükségem lenne, vagy inkább akire... bár épp ez az, hogy még csak abban sem vagyok biztos, hogy ez az a személy, aki még hónapja volt. Talán könnyebb lenne tovább lépni, de a fenébe is ez nem csak rajtam múlik, egyedül nem dönthetek benne, de vele az istennek se tudok beszélni. De végre megjön Marietta, így a mosolyom is visszatérhet, bár a gondterhelt felhangja azért még megmarad, de legalább már nem olyan veszélyes mértékű, mint eddig, ez is azt hiszem már előrelépésnek számít jelenleg. Belé karolok, aztán irány befelé. Amúgy is bent legalább meleg van, kint pedig már cseppet sem. Kezd bejönni a hűvös, bár nincs olyan nagy bajom vele, az angliai időjáráshoz vagyok szokva, de azért mégis csak jobban kedvelem a meleget. Lehuppanok hát, a bonbonos dobozt pedig leteszem szépen az asztal szélére. Most itt a süti, ez majd jó lesz később, mert úgyis tudom, hogy hamar el fogom pusztítani, ismerem már ennyire magamat. - Nem is tudom. Az egyiket te kéred, a másikat pedig én, aztán osztozunk. Talán ez a legkézenfekvőbb. - a mosoly visszatér újra az arcomra, ahogy nézem a lelkes válogatását. Ne ez kell nekem! Amannak igaza van, önállóbbnak kéne lennem, nem folyton függni a kapcsolataimtól, de hát ezt mondani könnyebb, mint megtenni, és eddig még nem sikerült gyökeres változást elérnem magamban. Nem tudom, hogy valaha menni fog-e. Megvárom, amíg leadjuk a rendelést, és a pincér egy kis időre eltűnik, amíg mindent elrendez és tálcára pakol majd, akkor tolom csak oda Marietta elé a dobozt, amikor már nyugiban ketten vagyunk. - Képzeld el... ezt küldte valami fickóval, mert nem tud jönni, mert megint valami csapatmegbeszélés van. Szerinted... szerinted egyáltalán igazat mond? - talán egy kissé kifakadok a végén, még ha nem is kéne, de a fenébe is... mi van, ha... ha csak nem meri a szemembe mondani, hogy már úgy is vége, csak én rágódok még mindig ezen az egészen. Miért nem tudott legalább egy kicsit eljönni, ha egyszer írtam neki, hogy fontos, hogy sürgős lenne beszélnünk? Még ez se volt elég, csak a kviddics, folyton csak a kviddics!
Hihetetlen, hogy az a Cedric gyerek ennyire nem foglalkozik Cho-val. Szegény lány rengeteget szomorkodik miatta és nem telik el nap anélkül, hogy ne próbálnánk megvigasztalni a szobában. Megbeszéltük, hogy a roxmortsi hétvégét Madam Puddifoot kávézójában töltjük,
mert itt készítik a legfinomabb vigasztaló forrócsokit és csokitortát, valamint az összes sütijükkel nem tud versenyezni más cukrászda. Muszáj életet lehelnem ebbe a lányba, különben felemészti magát, mint forró pirítós a vajat. Úgy döntöttem, ma igazi csajos napot tartok vele talán ettől sikerül egy időre visszatérnie az élők sorába és ha mást nem, a mai napra kimegy Cedric a fejéből. Pontosan érkezem, s mikor meglátom legjobb barátnőmet hatalmas mosoly jelenik meg az arcomon, s karöltve besétálok vele a sütik mennyországába. - Ahogy a hölgy óhajtja! - válaszolom tettetett komolysággal, mint egy katona, majd elnevetem magam. Cho-nak most a vicces énemre is szüksége van a komoly mellett. Bár állította valaki, hogy nem lehet valaki egyszerre mindkettő?
Ahogy körülnézek, meglátok egy kis asztalt a sarokban, ami tökéletes lesz. Ott senkit sem zavarunk a beszélgetésünkkel és mi sem zavarunk másokat. Odahúzom barátnőmet az asztalhoz, majd miután mindketten helyet foglalunk, elkezdek szemezgetni az étlapon álló sütikkel. - Forrócsokit én is fogok kérni, mert elég hideg van - állapítom meg kilesve az étlap mögül. - Szerinted a nyolcadik, vagy a tizedik süti lehet a finomabb? -kérdezem gondolkozva. Mindkettő olyan jónak hangzik, és nem tudok dönteni. Tény, hogy amennyit futni járok, az se látszana meg, ha mindkettőből rendelnék, de az mégiscsak túlzás lenne.
241 ▲ kicsit gagyi... ▼ [You must be registered and logged in to see this link.]
Jól vagyok. Ha eleget ismételgetem, akkor tényleg így is érzem majd igaz? Ez ilyen egyszerű. Csak úgy kéne mindenhez hozzáállnom, mint Kylenak. Nem foglalkozni semmivel és nem túlgondolni a dolgokat. Csak... lazán, csak könnyedén, mintha mi se történt volna. Én javasoltam pont pár napja Kylenak, hogy ne agyaljon a dolgokon, csak hagyja, hogy megtörténjenek, erre pont én vagyok az, aki mindent állandóan túlgondol, aki képtelen csak sodródni az árral, hanem inkább megpróbál mindent előre gondolni, átvenni minden lehetséges végkimenetelt, hogy mindre fel tudjon készülni, a rosszakra is és a nagyon rosszakra is. Hiába tudom, hogy nem így kéne hozzáállnom, mert csak pont e miatt lesznek a dolgok nehezebbek, de még se megy az istennek se másképp. Ezért van, hogy megbeszéltük Mariettával, hogy itt találkozunk a Roxforti hétvégén, miután én beszéltem cégre Cedrickel. Na jah... beszéltem volna, ha nem valaki más vár a megbeszélt találkozó helyén, hogy szóljon, hogy valami fontos ügy miatt már megint nem tud jönni. Hát ezek után nem nagyon tud meghatni a tény, hogy küldött egy doboz bonbont, meg persze csokibékát, mert tudja, hogy gyűjtöm a kártyákat. Nem sokat segít. Igaza van Kylenak - aki mellesleg túl sokat emlegetek igaz? - hogy nem erről kell szólnia egy kapcsolatnak, nem csak az egyik félnek kell folyton lemondani, miközben a másik inkább csak lazán éli az életét. Én meg úgy érzem, hogy beragadtam valamibe, ami nem működik. Halkan sóhajtok egyet és csak akkor mosolyodom el, amikor meglátom végül feltűnni Mariettát a távolban. Integetek neki és betömöm az utolsó épp a kezemben lévő bonbont is a számba. Pedig úgy terveztem, hogy megosztom vele, de naná, hogy már a felét betöröltem. Miért kell az embernek csokit enni folyamatosan, ha pocsék a kedve, amikor attól csak hízik és így még pocsékabb lesz a kedve? Teljesen logikátlan az egész. - Akkor egy forrócsoki igaz? És minimum egy muffin, csokis, mert arra van most szükségem! - ahogy már olyan sokszor egyszerűen csak belé karolok, hogy aztán belökjem az ajtót és vonjam is magammal. Így már jobb lesz, vele majd tényleg jobb lesz, elfelejtem ezt a sok butaságot és kész.
Egy kicsi, szűkös kávézó borzalmas dekorációval (például arany kupidók rózsaszín konfettit szórnak), a Főutca vége felé. Úgy tűnik, a roxforti tanulók közül csak romantikázó párocskák kedvelik.
