2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Amióta az egyetemi szekció bejött, minden annyira más. Ugyan a nagymúltú Roxfort megtartotta szigorú hagyományait, ami a legalábbis a hét tanévet taposó kisdiákokat illeti, de az egyetemisták szabadabb életet érdemelnek. Ennek fényében a Roxfort zárva van mint bentlakásos iskola a nyár folyamán, és hazaküldik azt, aki még nem tette le a záróvizsgákat, viszont aki már önköltségi alapon továbbtanul, annak végleges helye van, amíg el nem végzi az egyetemet. Ennek fényében kisdiákkal aligha találkozhatunk a nyári szünet alatt, a felnőtteké a kastély. Ugyan Dumbledore végezte el az újításokat, ő maga mégiscsak a régmúlt tanára, így nem tud olyan oldottan viselkedni, mint a fiatalabb korosztály, hiszen rengeteg az egyetemi tanár, aki egykori diákokból lett mentor. Ezért aztán, hogy a fiatalság is kissé kitombolhassa magát, az igazgató, s a vezető tanárok többsége felajánlotta, hogy a nyár legmelegebb szombatján Londonba mennek, hogy megnézzék Dumbledore kamarazene előadását, s az egyetemisták vehetik birtokba a kastélyt. Azaz csupán a Szükség Szobáját, hiszen a nagyterem, és a folyosók továbbra is szent. A szükség szobája úgy lett kialakítva, hogy akár több száz főt megmozgató bulit is magába tudjon fogadni, tágas csarnokokból áll, leválasztott külön szobákból, az egyikben példának okáért egy egyetemistákból álló színdarab állt fel, s adja elő Shakespeare Szent Iván éji álom című darabját, ha már nyárról van szó. A főteremben tánc folyik, ami kissé hajaz a Trimágus tusán rendezett karácsonyi bálra, csupán itt lényegesen szellősebben lehet felöltözni a kánikulára való tekintettel. Élő zene van, valamelyik fiatal egyetemi tanár intézte. Egy fiúkból álló poprock banda, akik egész népszerű feldolgozásokat játszanak. És persze enni és innivaló van dögivel, a mágikusan megbűvölt pultok újratöltik magukat. Ha valaki netán nem roxfortos bentlakó lenne, akkor is idetévedhetett, hiszen nyilvánosra volt meghirdetve, nem csoda, hogy ha valaki meghívja a külsős ismerősét.
//A következő hozzászólás július 26, tehát július 25-ig írjatok.
Noha gyönyörű, kézzel készített, egyedi szabású estélyimnek méltóságteljesebb szerepet is el tudtam volna képzelni mint koszos ablakrések önjelölt törlőrongya, pillanatnyilag ez a probléma háttérbe szorul - nem akadunk fenn ilyesmin, pláne figyelembe véve a tényt, hogy két perccel ezelőtt mindösszesen néhány centiméter választott el a forró kínhaláltól. Átérvén a túloldalra meglepettség lesz úrrá rajtam. Sehol senki, egy árva lélek sem... De még kijárat sem. Különös, ha ez zsákutca, akkor feltételezhető hogy a támadó még a robbanás előtt elhagyta a helyszínt, méghozzá abban az irányban, melyről én, vagyis mi érkeztünk. Azonban ha emlékezetem nem csal - márpedig nem csal -, az égvilágon senki nem volt, aki szembetévedt volna velünk. Egyre jobban kezd aggasztani a korábban látott cinkos összenézés, mely mögött August személyét sejtettem mint főkolompos. De nem, tévedtem. Milyen égő... Akárcsak August. Ha. Ha. És hogy mi következik ebből? Az, hogy irány visszafelé. Még egy menet a szűk kis alagútban, s lám, ott vagyok, ahonnan elindultam. Még egy utolsó pillantás a friss és ropogós hullabácsira, aztán irány a lángok ette pokol - avagy a főfolyosó. S látván, hogy a tűz minden irányban terjed, és nyilvánvalóan mugli praktikákról van szó, mi mást tehetnék? Megsimogatom a padlót. Ennyi évszázad vad trappolása alatt biztos megfáradt szegény... Csak vicceltem, az anyagot keresem, melyben a tűz terjedését sejtem. Ha az megvan, elvezethet egy újabb forráshoz; hisz ha az előző állomásom volt a rajt, kell hogy legyen egy cél: ott, ahol a nyom véget ér. Játszadozzunk hát.
Senki nem jön, az ég világon senki, hiába a sikoly és hiába kezdek egyre jobban megrémülni. Lássuk be még nem igen volt dolgom hullával, meg aztán efféle helyzetekkel sem. Én kerülöm az ilyesmit és a fene nagy önbizalomhiányomnak nem tesz jót, hogy az ég világon senki sem figyel fel a sikításra, mert sikítottam ugye? Biztosan emlékszem, hogy igen. Bizonytalanul állok egyik lábamról a másikra és persze egyre erőteljesebben hatalmasodik el rajtam a jelentéktelenség érzése. Ez is csak egy újabb olyan helyzet, amikor nem számítok, amikor senki észre sem vesz és amikor nem is tudok mit tenni, hiszen nem vagyok auror, még csak tanár sem és a varázslás sem az erősségem. Az más téma, hogy ez most nem is menne, de hát nem került elő a pálcám és nem is próbáltam meg, hiszen nem vagyok magabiztos boszorkány, most pedig főleg nem, amikor jó eséllyel még a kezem is remegne, ha pálcát kéne fognom. Amikor valamelyest legalább sikerül megnyugodnom... tényleg csak valamelyest, végül csak észreveszem, hogy a vérnyomok nem teljesen véletlenszerűek. Valószínűleg nem a halott tanár kente oda őket, de akkor vajon mire szolgálnak? Főleg a festményeket érintik, talán e miatt nem mozognak és nincsenek a helyükön a lakóik, hogy... ne legyenek szemtanúk! Felkapcsolódik a kis villanykörte a fejem felett. És minderre egyedül jöttem rá! Na és persze ezt senkinek sem mondhatom el, mert egyedül vagyok. Gyors visszatér a talajra és egy hatalmas sóhaj. Visszamehetnék a terembe, de hát úgy sem érdekel senkit sem, hogy hol vagyok, akkor meg... Végül nagy levegőt veszek és nincs mit tenni, mindig is a leginkább nyugodtnak és a leginkább biztonságban egy helyen éreztem magamat és ott talán még erről a varázslatról is kiderül valami, ami lekapcsolta a festményeket és finoman szólva megzavarta az egész iskolát és talán üzenhetek az igazgatónak is, hogy baj van. Nincs más hátra, mint előre, irány a könyvtár! Persze magamhoz mérten óvatosan közlekedem és persze tőlem várhatóan nem kivont pálcával, inkább karba font kezekkel finoman szólva is berezelve, de haladok, ez is valami. A könyvtárhoz érve előkeresem az ósdi kulcsot, hiszen nem vagyok itt, a könyvtár is zárva és kinyitva az ajtót - ha sikerül - be is lépek, hogy körülnézzek a festményekre ható varázslatok között.
♬ Dancing queen ♬ Ruci Egy lezáratlan akta [You must be registered and logged in to see this link.]
A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Már osonok egy ideje, mire véletlenül elhaladok valami tükröződő felület előtt és legnagyobb döbbenetemre meglátom magamat benne. Először végignézek magamon, aztán a tükrön, végül megint magamon. A tehetetlen düh kirobban belőlem, idióta módon elkezdem ütni a falat és jónéhány pillanatig tart mire visszanyerem az önuralmamat. Bámulom egy kicsit a vérző és nyilalló öklömet, aztán idegesen fújok egy nagyot. - Zseniális. Osonok itt mint valami idióta, ez a fos pedig nem működik... Dünnyögöm félig magamnak, félig a pálcámnak, aztán elrakom a haszontalan fadarabot. Ösztönösen nyúlok a mugli fegyverem után, de se pisztolytáska, se pisztoly - elvégre egy Roxfortos bálba jöttem, nem a frontra. Sóhajtok egy világnagyot, kerítek az egyik asztalról egy vajazókést, hogy legalább valamilyen fegyver legyen nálam, aztán folytatom az osonást, immár egy kicsit kevesebb lelkesedéssel. A zsákként eldőlt diákokkal nem foglalkozom, a jelek szerint mindenki életben van. Olyan alakkal eddig még nem találkoztam akinek ne lenne valamilyen gondja, így haladok tovább. Sajnos még mindig zabos vagyok a bénázásom miatt, így az nem egyelőre nem tűnik fel, hogy a gyógyitalok, vagy a nem pálcához kötött varázslatok, bűbájok és egyebek működnének.
- Látod, ebben egyetértünk – sóhajtom némileg gondterhelten Shanna kijelentését hallva. Igen, jobb lenne, ha kissé többet tudna erről az egészről, ha más nem, hát legalább ő, mert ez a sötétben való tapogatózás... Nos, mit ne mondjak, engem személy szerint teljes mértékben kiborít. Sokat láttam már életem során, főleg apám mellett, de az valahogy mindig lemaradt, hogy a dolgok elméleti oldalát is megfigyeljem. Egyszerűen nem vagyok az a típus, aki szeret könyveket lapozgatni annak érdekében, hogy választ kapjon a miértekre, most pedig idő nincs beülni a könyvtárba. Shanna arcára emelem a pillantásom, amikor a pentagramm elé áll és nem nehéz rájönnöm, hogy fél. Kétségkívül elég kockázatos, amit tesz, pont emiatt is ajánlottam fel számára, hogy segítek neki benne. Nem szokásom végignézni, amint más öngyilkossági kísérletet hajt végre a közelemben, ahhoz sokkal jobban szeretek hősködni, ennek okán pedig kisebb fintor suhan át az arcomon, amikor Shanna megakadályoz benne. Most komolyan azt várja el tőlem, hogy maradjak nyugton? Mindenesetre, szót fogadok, hiszen, valljuk be, a finom munka nem az én erősségem, hát úgy kb. semmiben sem. Elteszem a tőrömet, majd kissé hátrébb lépek, végül megszólalok: - Oké, akkor itt maradok, de előre szólok, ha bármi olyasmi történne, ami az életedet veszélyezteti, nem fogom hagyni, hogy befejezd a dolgot... Persze, csak abban az esetben, ha lesz időm közbelépni, hiszen azért az ehhez hasonló alakzatok elég hirtelen szoktak cselekedni. Az egyik pillanatban még semmi gond, a másikban viszont már repül mindenki, aki a közelében van. Abba aztán már bele se merek gondolni, hogy mi lesz abban az esetben, ha Shanna megpiszkálja. Csak abban reménykedhetünk, hogy az, aki a padlóra helyezte, elfelejtette azt, hogy aki megtalálja, talán megpróbálja hatástalanítani. A lány óvatosan lát munkának, amit nem is csodálok, hiszen nem mindennap hatástalanít az ember egy időzített bombával felérő ismeretlen alakzatot. Mint az a mugli szerkezet, ez is bármelyik pillanatban működésbe léphet, úgyhogy szinte visszafojtott lélegzettel, a pálcámat szorongatva figyelem a ténykedését. Ha baj történne – bármilyen jellegű – azonnal közbe fogok lépni, nem érdekel, mennyi lett volna még hátra ebből az egészből. Közben sikoly csapja meg a fülemet, amit normális esetben nem hagynék figyelmen kívül, most viszont nem tehetek mást. Shanna nem maradhat egyedül, hiszen az ismeretlen szőkeség nem hiszem, hogy meg tudná védeni őt. Nem sokkal később sikerül megtörni a varázst, én pedig megkönnyebbülten lélegzek fel. A szöszi felé fordulok és csak most veszem észre, hogy már láthatóan sokkal jobban van. Kinézetre egész helyes kis teremtés, meg kell hagyni, most pedig, hogy kutya baja, eggyel több ember van velünk. - Kettőnk közül én vagyok vadász – felelem a kérdését hallva. - Szóval, mellettem nem igazán kell attól tartanod, hogy bármiféle szörnyeteg is megsebezzen. Jó vagyok a szakmámban – teszem hozzá némileg büszkén, majd folytatom: - Shanna pedig – mint láthattad – a rúnamágia szakértője. Te értesz valamihez? Jelenleg minden segítő kézre szükségünk van, hiszen itt kétségtelenül történik valami, csak még azt nem tudom, hogy mi az. Örülnék annak, ha a kis szőkeség is profi lenne valamilyen mágiaágban, hiszen akkor talán nem lesz olyan nehéz számunkra kideríteni a dolgok hátterét. - Tessék? - döbbenek meg Shanna szavai hallatán és egyből kiesik a fejemből az előbbi gondolatmenetem. - Mégis honnan... Ki mondta neked, hogy ott van? Mert hát eddig egy szó sem esett a Griffendél-toronyról és hát olyan a világon nincs, hogy eddig senki sem fedezte volna fel ezt a nyavalyás valamit. Elvégre, ott mindennap emberek vannak, valaki csak benézett már az ágya alá, nem? - Segítek, de... - itt azért megcsóválom a fejem. - Shanna, csak akkor menjünk, ha teljesen biztos vagy a dologban, nem lenne szerencsés értékes perceket elveszítenünk. - Ezután a szöszi lányhoz fordulok: - Te velünk tartasz?
- Bár többet tudnék, hogy válaszolhassak a kérdéseitekre. - sóhajtom és harapok azonnal az ajkamba. Igen, információ, rengeteg mindent tudunk és látunk már, eltűnt mágia, lezárt iskola, időzített, megtervezett támadás, pentagrammák, sehol egy házimanó, mérgezett puncs eltompítani az elménket... A pentagramma felett állva már eléggé küzdenem kell, hogy ne hagyjon el a bátorságom, és bízzak a tudásomban és megérzéseimben. Teljes a hangzavar a környéken, most már nem mágikus zene és ricsaj, hanem az emberek kétségbeesése és menekülési ösztöne az, ami piszkálja az elmémet. A tőrömet odaemelem a mágikus véset vonalához, és amikor Peter felajánlja, hogy segítene, azonnal lendül a kezem. - Ne, ne, ne moccanj. Nem tudsz segíteni, ez most nagyon finommunka lesz. És ha meghalnék, keresd meg Jacob Troopsot, és mondd neki, hogy a tónál találkozunk. - mondom neki, akármilyen furcsán is hangozhat, ami mondok. Mert ha én most itt meghalok, nincs az az isten, hogy a lelkemet bárki elszakítsa a helytől, mielőtt még beszélhetnék Jake-kel. Azt hiszem ha meghalok, kinyír. Tehát újra visszafordulok, még egy kicsit hezitálok, hogy a tökéletes úton induljak el, aztán kizárok mindent és mindenkit a környezetemből. Ehhez persze az kell, hogy bízzak Peterben, hogy bármi történik körülöttem, akkor védni fogja a hátam, de a lényeg, hogy teljes koncentrációval haladok a pengével nagyon lassan. Így eshet meg, hogy bár az agyam valahol felfogja Savannah sikolyát, sőt, még fel is ismeri, hogy ő az, nem közvetíti az információt most és nem is tudatosul bennem mindez, még a pentagramma sivalkodása se, csak arra figyelek, hogy ne hibázzak. Mert nem óhajtok ilyen fiatalon meghalni. Mikor megtörik a pentagramma és bevillan nekem a következőnek a helye, megszűnik a koncentráció is, amivel olyna feszülten figyeltem, hogy még a homlokomon is elkezdett gyöngyözni a verejték. Azonnal kiegyenesedek, megrázom magam, fellélegzem, és csak ekkor figyelek a hozzánk verődött lányra. - Auror. Shanna Griffin, másodéves egyetemista. - mutatkozok be, gyorsan, de amint megcsap a füstszag és a tűz hangja azonnal beugrik Savannah sikolya is. Gyönyörű fáziskésés. - Tudom, hogy hova kell mennünk a következő pentagrammához, és kell a sgítséged Peter. Vigyél be a Griffendél toronyba. - mondom neki, miközben már el is indulok ki a helységből, de nem azonnal a griffesek tornyához, hanem néhány lépést lépek a folyosón, a számat eltakarva a káros fojtogató gázoktól a ruhám anyagával. - Savannah! Savannah! Merlin szerelmére, válaszolj! - Kiáltom a nő nevét, habár nagyon valószínű, hogy nem fogom már megtalálni, de akkor is biztos vagyok benne, hogy az ő sikolyát hallottam... Bajban lehet, és lehet, hogy egyedül van. Nagyot nyelek, miközben próbálom kipislogni a szememből a csípős füstöt és kiszúrni a nőt. De ha nem sikerül... Ha már nincs itt a Szükség szobája előtt, akkor Peter felé fordulok, és a szöszi vagy Cody-felé, ha jönnek. Mennünk kell. - Ha nem szerezzük vissza a mágikus képességeinket, nem tudjuk visszaszorítani a tüzet se. - mondom, vérbeli varázslóként, akinek semmilyen mugli módszer nem jut kapásból eszébe, csak az, hogyha a pálcája és a képességei meglennének, minden könnyebb lenne.
A vadőr immár jobban van, és nem bukik ki belőle újabb adag, miközben a különös ékszert bányássza ki az előző adag okádék közül. A holmi egyenlőre úgy tűnik, hogy elvesztette mágikus mivoltát, mint ahogy Graves pálcája is, hiszen egyszerű fadarabnál már nem mutat több hajlandóságot, így az álcázóvarázs sem sikerül. Ettől még elindulhat a még ébrenlévők irányába, el is kap egy-egy foszlányt, amelyben nagyjából meg is erősítik a gyanuját, valami szervezett akció lehetett, hiszen többen igencsak párhuzamosan lettek rosszul, nem működnek a varázslatok, csak egy-egy gyógyital, ami véletlenül a diákoknál van. Ez mondjuk adhat ötletet, hogy ha Graves tud olyan szobáról, ahol mágikus italok vannak az iskolában, ugyanis ha már főzetbe van zárva, az nem minősül mágiának, pusztán főzetnek, tehát működhet is.
Shanna, Peter & Cody
A lány végül nagyon óvatosan, miliméterenként töri meg a pentagrammát (és persze szólnia kell Peternek, hogy ő ne nyúljon hozzá), és ezer szerencséje, hogy ennyire ismeri a sötét varázslatok mágiaelméletét, mert tudja, hogy ha nem lenne ennyire zseni, már lángoló fáklyaként mosolyogna a többiekre, mielőtt pillanatok alatt szénné égne. A rúnakör olykor sivitva panaszkodik, amiért megzargatják a nyugalmát, kissé füstöl is, de végül kimúlik, s már nem több, egy egyszerű körnél, amit ezüstporral rajzoltak fel. Vagyis mégis.. Mintha Shanna érezné, hogy merre is van a következő ilyen. A griffendél toronyban. De hogy fog ő behatolni oda hollóhátasként? Cody sikeresen felgyógyítgat többeket, a gyógyuló diákok morogva próbálnak meg varázsolni, és valami kijárat után kutatni, több klikk is elindul, magukra hagyva hőseinket. A szöszi végül hálásan heveredik le az ágyra, amit Peter talál neki, ő és vesz a Cody által felkínált golyócskákból, és már egészen értelmes arcpír tölti ki a pofiját. - Vérfarkas? Mit keresnének itt vérfarkasok? Ti afféle.. vadászok vagytok? – Pillog Shannára és Peterre, aki látszólag nagyon profiként nyomják. Ekkor hatol el a robbanás hangja idáig, ahova Nox és a pasija benyitottak. És most már egyértelműen érződik a tömény füstszag, s hallani az egyre terjedő tűz ropogását.
Savannah
A könyvtárosnéni sikolya természetesen a szükség szobájába is behatol, de nincs jelentősége, mert a többség vagy rosszul van, vagy már menekül, tehát nem sokan sietnek a nő segítségére. Kénytelen ezúttal egyedül boldogulni. Ha megvizsgálja a vérnyomokat, észreveheti, hogy nem pusztán az illető mázolta el a saját vérét a festményeken, hanem komplett mágikus rituálé is történhett, valaki elsőként a festményeket kapcsolta ki egy erőteljes sötét varázslattal, hiszen azok tanuk, és jobb, ha nem látnak semmit. Az biztos, hogy a Roxfortban nem lehet ilyesmit tanulni, hivatalos órákon legalábbis biztos hogy nem. Vajon a könyvtárban találni ilyesmiről feljegyzést?
Nox
Nox zseniális focistaként nem arébb cselez, hanem befelé, egyenesen a védők irányába. Na de hagyjuk is a focinyelvet, arra próbálkozik, amerre nem is számítanának rá, egyenesen a tűz irányába, még ha meg is kell kerülnie azt. Szerencséje van, talál egy oldalsó ablakot, egy régen valami lőrés lehetett, mögötte egy nem használt kamra, azon át be tud evickélni, és annak a hátsó ajtaján ki, hogy megnézze, honnan is indult a robbanás. A másik oldalon egész egyszerűen mugli gyújtózsinorokat talál, olajoskannánat, mindent, ami egy iskola felgyújtásához kell. Ám semmi többet, ez zsákutca, innen hogyan távozott az elkövető? Vagy talán pont arra, ahol a folyosó halad, tehát meggyújtotta, és távozott ott, ahol az ajtó kirobbant végül? Az tehát már biztos, bárki is volt, értett a mugli dolgokhoz. Amikor visszaér a fő folyosóhoz a szükség szobájához, akkor ott már komoly tűz van, és folyamatosan terjed. Elképzelhető, hogy az egész roxfort, vagy legalábbis a fő folyosók már fel vannak locsolva szabad szemmel nem látható, vagy érezhető gyúlékony anyaggal.
//A következő hozzászólás október 5, tehát október 4ig írjatok.
Akinek dobnia kell, az kérem itt tegye, még a hozzászólás megírása előtt: [You must be registered and logged in to see this link.] Illetve kérem a hszben más színnel jelölni a nekem szóló infókat, hogy arra tudjak koncentrálni, köszi! //
Hazudnék, ha azt mondanám nem gondolkoldtat a szituáció, elvégre miért is kóvályognának alvilági manusok egy roxforti bálon, továbbá miért facsarja egyre erőteljesebben az orromat ez az irdatlan füstszag? Szó se róla, hogy ismeretlen volna, csupán erőteljes gyanú ébred bennem, hogy talán nem a megfelelő irányba indultunk kiútkeresés végett. A következő pillanatban ez be is igazolódik: kattan a kilincs, nyílik a zár, s robban ami mögötte van. Pár másodpercnyi süket repülés, csak egy, a valóságban bizonyára vérfagyasztó, most mégis tompa sikoly jut el a tudatomig, no meg az erőteljes fájdalom, amit a folyosó egyik ódon falfelületének köszönhetek. A padlón landolok, némileg forog körülöttem a világ, s fájó végtagjaim sem biztosítanak épp kellemes közérzetet, de muszáj lesz feltápászkodnom, ha nem akarok szerencsétlen August sorsára jutni. Némi halk nyöszörgés közepette ezt meg is ejtem, s csak aztán kezdem felmérni a terepet. Egy szánakozó pillantás a férfi parázsló holtteste felé, majd sebes léptekkel indulok el a folyosón, ahonnan jöttünk. A helyzet tehát világos: valaki, vagy valami csapdájába sétáltunk; én, és mindenki, aki jelen volt a rendezvényen. Kivéve persze ha az elkövető is ott ólálkodott egy darabig. S így jobban belegondolva, számos gyanús gesztust hagytam akkor és ott figyelmen kívül, amiket talán nem szabadott volna... Én botor. De ugyan ki gondolkodna ilyesmin egy diákbálon? Ez sem mentség, de sebaj, sebaj... Ezen a ponton azonban megtorpanok. Mint azt láthattuk, a folyosók nem nyújtanak túlzott biztonságot, nekem pedig szükségeltetik elindulni valamerre. Minél gyorsabban. Azonban kíváncsiságom, ami egyben a végzetem, új célt sugall: immáron nem a menekülés a cél, sokkal inkább a felderítés. Nehogy már kimaradjak a buliból. Ideje hát előkotorni azt a jó öreg halálfaló trükköt. Elég hát egy röpke pillanat, s testem fekete füstfelhőként él tovább, utat törve magának egyenest a folyosó egyik ablakán át - feltéve hogy az nincs semmiféle mágikus csápdával/védelemmel ellátva. Cél a lángokban álló folyosó eleje, az a hely, ahonnan a robbanás feltételezhetően megindult. Vagy más nézpontból: a hely, ahol feltételezhetően a robbanás okozója fellelhető. Oda tervezek derült égből becsattanni, s ha másra nem, arra mindenképp jó módszer ez a kis kerülő, hogy egy lépéssel mindenki más előtt legyek.
- Minden mágia? - ismétlem döbbenten Shanna szavait, hiszen annyira hihetetlen ez az egész. Mégis miként tűnhet el minden mágia egy csapásra a világunkból? Valaki szórakozik velünk, ez teljesen biztos, de ki az, aki ilyesmiben lelné örömét? - És annak köze lehet ehhez? Mert hát nekem eddig nem sok közöm volt az ehhez hasonló szimbólumokhoz, nem is igazán vágytam arra, hogy kiismerjem őket, mert van azért hatalmuk. Persze, nyilvánvalóan ezek se úgy működnek, hogy fogok egy krétát és felrajzolom ide-oda, bizonyára ennél bonyolultabb a dolog, most viszont nem kívánok elmélyedni benne. Bőven elég számomra az, hogy ezek a valamik jelen vannak az iskolában. - Kösz – biccentek egyet Cody felé, majd kiveszek egy szemet a bogyók közül, ezt pedig annak ellenére teszem, hogy lassan már kifejezetten jobban vagyok. Hála az égnek, gyűrtem már le ennél makacsabb mérgezéseket is a foglalkozásomnak hála. Vadászként a szervezetem szinte mindenre felkészült már, hamarabb kilábalok az ilyesmiből, mint azok, akik életükben sohasem találkoztak a mérgezés tüneteivel. - Ti nem vagytok rosszul? Hiszen, mint látom, nem csak én vagyok az egyetlen a teremben, akin eluralkodott valami megfejthetetlen... Többen is ájultan alélnak a padlóra, vagy éppen sietve masíroznak valami félreesőbb helyre, hogy romantikus körülmények közepette üdvözölhessék gyomruk tartalmát. Cody és Shanna viszont nem tűnnek betegnek, vagyis én kifejezetten nem látom őket annak, ellentétben azzal a szőkeséggel, aki mintha felém vette volna az irányt. Még elég távol van és igen lassan halad, úgyhogy akad még időm nézelődni, noha azért a szemem sarkából figyelemmel tartom a lányt is. - Nem tudom, én valahogy kifejezetten nem tudom jó ómenként elképzelni a dolgot – vágok egy fintort a hollóhátas lány szavait hallva. - Gondolj csak bele, pont most találtam meg őket. Szerintem ez nem lehet véletlen, nincs igazam? Itt azért Cody-ra pillantok, hátha osztja a véleményemet. Több ilyen pentagramm is van a kastélyban, talán száznál is több, eddig azonban egyik sem okozott gondot, vagy legalábbis akkorát nem, hogy engem is érintsen a dolog. Nem is izgattam hát magam rajta, hiszen semmi baj nem volt velük, annyira szorgalmas meg nem vagyok, hogy külön házit sózzak a saját nyakamba. - Ja, ismerem ezt a dumát – biccentek egyet helyeslően Shanna szavait hallva, habár az nagyon is igaz, hogy ez az egész nem csak légből kapott valami. Dumbledore tényleg nagy mágus, a lehető legnagyobb, mellette biztonságban vagyunk. Esetleg csak voltunk? Mert hát tény, ami tény, ő sosincs ott, ahol valami történik... - Na jó, mi a fene folyik itt? - fogom meg a lányt, aki már elég erősen szédeleghet, majd mindenféle esetleges ellenkezését figyelmen kívül hagyva kapom a karjaimba. Támogathatnám is, de ha elájul, akkor még nehezebb lesz vele a dolgom, és hát időnk se sok van, hiába nincs olyan messze az a bizonyos szoba. Amikor odaérünk, a lányt a félrehúzott ágyra fektetem, hogy addig is pihenjen, majd a kis duó felé fordulok: - Akkor legalább ti ketten össze tudtok hozni valamiféle megoldást – szólalok meg. - Mert én ezekről semmit sem tudok az égegyadta világon... Talán valami beépült tanár lehetett a tettes, vagy egy vérfarkas. Természetesen itt ismét Dane jut eszembe, ki más is lehetne az, aki itt képbe lép? Vagy az a farkas lehetett a tettes, akinek az ügyében nemrég figyelmeztetett? Amikor Shanna megszólal, előveszem a pálcám, majd egy pajzsbűbájt lövök el a szőkeség felé, aki láthatóan már mozdulni se nagyon bír. - Már így is elég rosszul van, így biztosabb – jegyzem meg, miközben Cody lelép, majd én is előveszek egy bicskát a zsebeim egyikéből, végül odalépek a pentagramma egyik ágához, majd ismét megszólalok: - Ketten egyszerre, úgy talán nem lesz akkora ereje, mint egyébként. Egyébként se hagynám, hogy egy lány hajtson végre öngyilkos küldetést a közelemben, meg hát ennek a jelnek akkor a legerősebb a hatalma, ha teljes, nincs igazam? Minél több ágát szakítjuk hát meg egyszerre, annál kisebb lesz a ránk váró erőhatás... Legalábbis nagyon remélem.
Az hogy sok minden történik egyszerre, vagy közvetlen egymás után, enyhe kifejezés. Érzem, hogy a pánikkeltés központivá kezd válni. A félelem irányíthatóvá teheti az emberek tömegét. Halálfalókra utaló jeleket keresek akarva akaratlanul is. Végül is a fiatal gyerekkoromat mondhatni közöttük töltöttem. Csak felismerem legalább benyomás szinten hogy tényleg velük van-e dolgunk vagy valami mással. Peter elég rosszul fest, és Shanna kérdésére a homlokomra csapok. -Van! Bocsánat, bocsánat, egyszerűen kiment a fejemből! -szabadkozom és már szedem is elő a mellényem belső zsebéből a kis vászonzacskót. Kinyitom, benne jelentéktelen marcipángolyókra emlékeztető gömbök vannak. De sajnos csak 30 szem. Peter felé fordulok. - Gyógynövényekből van. Nem pont mérgezésekre, de erős rosszul létre jó.- Azzal a kezébe nyomok egyet -Edd meg! - és bár látom, hogy jobban lesz, bizonyára erős szervezet, biztos ami biztos. Majd a lányhoz fordulok, neki is adok egyet. Olyan jellegzetes, markáns gyógyfüves illata/szaga van. Itt ott látni a morzsolt darabokat benne, ízre pedig édeskés, fűszeres, valahol a krumplicukor utóízével. Gyomor nyugtató, koncentráció segítő, émelygést csillapító. Nem egy bezoár, ha meg nem is szünteti véglegesen, enyhíthet a problémán. Közben válaszolok Peter kérdésére. - A pentagramma... Én csak a hagyományos vonatkozásokat ismerem róla, hogy alapvetően az egyik legerősebb szimbólumnak tartják, ezért használhatják a körök alapjául. Önmagában viszont egyáltalán nem negatív a jelentése sőt... Többszörösen érvényesül benne az aranymetszés, az öt ága jelölhet bolygókat, az öt elemet, sokmindent... Noha valószínűleg az én ismeretem ezekről csak felületes, és semmi köze ezekhez. - Pillantok a falra, vérrel firkált képződményre. Aztán megerősítem magamat és a többieket. -Semmi köze hozzá...- ezt követően újra bele fogok, hátha most Peterhez is eljut amit elsőre közöltem. - Az iskolát lezárták. Átalakították, olyan mint egy erőd, vagy egy börtön.- foglalom össze röviden. -Mindjárt jövök!- lépek ki a társaságból és ezzel a szobából mielőtt Shanna megdobná a jelet és a rosszul levők felé veszem az irányt, a többiekhez képest látványosan jól vagyok, és valamelyest még a hidegvéremet is sikerült megőriznem. Csak a kezeim hűltek ki a belső feszültségtől. Ideges vagyok, de ha neki állok pánikolni semmivel nem vagyok előrébb. A rosszul levőkhöz lépek oda, pár szót váltok velük, amolyan "tessék, talán segít" némi ébresztgető pofozgatás aki annyira ki van ütve "nyeld le" és hasonlókkal övezve a kezükbe nyomom vagy segítek eljuttatni a szájukig is a gyógyszert. Ötöt meghagyva, gondolván hátha jó lesz későbbre, szétosztom közöttük találomra. Tehát ha beválik a cucc, 25 ember jobban lesz, vagy legalább a földről talán könnyebb lesz össze szedni. Közben ösztönösen a képességemet is használnám, de azonnal szembe ütközik valószínűleg amit Shanna mondott, "mintha muglik lennénk". Egy kissé ledermedek, hiszen ez azért elég ijesztő érzés. Semmi más nem volt nálam, csak a pálcám, és ez a kis zacskónyi cucc, meg az ami jelenleg baromi hasznos lenne, viszont most megcsap a tehetetlenség szele. Vagyis inkább egy robbanás hangja és fénye, és valamivel később egy velőt rázó sikoly.
Nem távolodom el a szükségesnél jobban a szükség szobájának bejáratától, már csak azért sem, mert jelenleg túlságosan furcsa a helyzet ahhoz, hogy elég bátor legyek hozzá. Nem vagyok tanár, nem kimondottan a diákok védelme miatt maradok a közelben, inkább azért, mert magamat nem tudom, hogy meg tudnám-e védeni, főleg hogy azt sem tudom, hogy mitől kell, de hogy valami nagyon problémás itt az holt biztos. Azért óvatosan megnézem a festményt, mert a vér mégis csak vér, bár ha annak tűnik csak akkor még reménykedhetek, hogy esetleg mégsem az... A helyettesítő tanárt meglátva viszont már egyértelmű, hogy vérről van szó és persze érkezik is az várható reakció a hangos sikítás, ami megtöri a folyosó csendjét és valószínűleg még a szükség szobájába is behatol. A lábam persze a földbe gyökerezik, mire végre a szám elé kapom a kezemet, hogy ne legyek olyan hangos. Szóval, aki az előbb beszélt velem nem ez a fickó volt, vagy... ez a test nem igazi, de ezt hogyan vizsgáljam meg? Eszem ágában sincs odamenni és megtapogatni, elég élethűnek látszik és ha nincs itt mágia, akkor nem lehet illúzió sem, legalábbis remélem. - Shanna... Shanna! - bár nem mondanám hangosnak magamat, de mégis csak őt ismerem igazán egyedül, így nem csoda, ha neki próbálok szólni, bár egy fél pillantással is látszik, hogy jelenleg kissé ő is el van foglalva. Az sem biztos, hogy meghall, bár a sikoly elég hangos volt. Így inkább megpróbálok a képekre figyelni, ami most igen nehéz, hiszen első körben arra figyelek nehogy vértócsába lépjek, mivel ha valakinek a torkát vágják át ott elég nagy mennyiségű vér folyik el. De végül megpróbálom a vérnyomos képeket megvizsgálni, van-e köztük összefüggés, vagy lehet hogy csak a halott tanár tapogatta össze a haláltusája közepette?
♬ Dancing queen ♬ ♦ Ruci ♦ Egy lezáratlan akta ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.
Mikor megkeresem a familiárist és egy megkövült állatot találok a helyén elég rendesen összeszorul a torkom. Ezek a lények a mi teremtményeink, ahogy a patrónus, úgy ezek is a lelkünk egy darabját szimbolizálják, és mióta megidéztem minden esetben a társam volt... És most úgy hever mint egy Petrificus Totalus áldozata. Savannah-t elragadják az események, és már nem is tudom követni a szememmel, hogy merre van. - Nem vihetem magammal, túl nagy és nehéz... - motyogom csak magamnak és szegényt a falhoz tolom, hogy ne essen át rajta senki és biztonságban legyen, aztán tovább kell mennem. - Pentagrammát? Nagyon is nagy baj van. Nem csak itt hallgatott el minden. Minden mágia megszűnt. Mintha hirtelen mindannyian muglik lennénk, miközben ki tudja, hogy veszély leselkedik-e ránk. - foglalom össze, és nem pánikolva, de azért pattógós hangon, aggodalommal, kicsit sietve. A manólázadás elvetve, bár tény és való, hogy semmit se tudunk a manók erejéről és évszázadok óta szolgálnak minket, szóval ki tudja mikor változnak meg az idők. De igaza van, ez nem valószínű, valami másnak kell a háttérben lennie. - Rendszerint rúnamágusok alkalmazzák, rengetegféle mágikus kört tudnak vele létrehozni, kirekesztő, berekesztő, és gyakori kapcsolatban van a sötét mágiákkal, tehét nem a legtisztább mágiaág. Persze itt is tanulnak a Rúnamágusok róla, szóval nem feltétlen rossz. - teszem hozzá, a kérdésre válaszolva a kérdésére. Peter után felém fordul, akkor vele együtt mondom a nevét. - Igen, Cody, már találkoztunk, te vagy a gyógysütis srác. Shanna Griffin. - mosolyodom el, de most a barátságos mosoly idegesen kényszeredett. Hiszen annyi minden történik éppen, és nagyon felidegesít a gondolat, hogy úgy érzem a mágikus képességeim egy csapásra eltűntek. Védtelennek érzem magam és a magabiztosságom is kicsit meginog, ahogy próbálom átgondolni a helyzetet és új stratégiát kidolgozni. Peter elképesztően rosszul néz ki és nem is nagyon fogja fel, amit Cody mond nekik, és azonnal a keze után nyúlok, hogy megtámasszam, ha szédelegne. - Jól vagy? Cody, tudsz valami nem mágikus gyógyszert neki? - Amiket ő közöl velünk, az megint nem azt tükrözi, hogy ez egy hirtelen ötlet, hiszen lezárni az egész iskolát. - Tehát ezért rendezték ezt a bulit. Ezért nincsenek itt a tanárok, és vagyunk mi egy helyre gyűjtve. A Roxfort a legbiztonságosab hely a földön. - visszhangzom a régi dogmát, ami valószínűleg mindenki fejében jár, amikor beüt a krach. Bejön a képbe egy random csaj, és mivel a legtöbb embert az iskolában ismerem, így őt is próbálom azonosítani, ahogy Cody-t is azonnal felismertem annak ellenére, hogy egyetlen közös óránk sincs, más ház és más évfolyamára járunk. Szóval ki ő? Peter megmutatja a pentagrammát és ekkor kezd tisztulni a kép. Nagyon is jó emberhez lépett oda segítséget kérni. - A pentagrammák miatt nem tudunk varázsolni, és az egész Roxfortban ki tudja mennyi van. Ki tehette ezt? Mikor? Hiszen észrevétlenül elhelyezni és életbe léptetni ennyi rúnakört, elképesztő munka. - magyarázom Peternek, de nem éppen elragadtatással, inkább szörnyülködve, aztán pálca és egyéb mágikus komponens híján egy tőrt veszek elő és nagylevegőt veszek. Jelentőségteljesen ránézek a társaimra, Peterre, Cody-ra és a random szétesett csajra. - Szerintem lépjetek hátra. - szólok a vállam fölött, aztán jön az öngyilkos küldetés... mágia nélkül megbontani egy pentagrammát? Fizikai behatással, de hogy fog-e robbanni, fogalmam sincs, és hogy mágia nélkül hogyan védekezzek, ahhoz sincsen semmi fogalmam.
// Sötét varázslatok kivédése - született tehetség, talán segít a pentagramma megtörésének túléléséhez. //
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Nem ismerem fel az izé formáját, és ahogy óvatosan beleszippantok, a szag sem igazán emlékeztet semmire. Persze nehéz is lenne, nagyrészt a hányásom bűzlik mindenfelé, és ez egy darabig nem is fog változni. Nézem még pár pillanatig a függőt, aztán megrántom a vállamat, zsebre vágom a cuccot és kilépek a budiból. Itt aztán újra megtorpanok, mert amíg én a szir-szar problémáimmal és a hányással voltam elfoglalva, addig valami komolyabb dolog is történt. Az iménti erőlködés miatt még nem érzem magam a helyzet magaslatán, de azt azért elsőre is össze tudom rakni, hogy valami nagyon nincs rendben. Kóválygó, vagy összeesett embereket látok a mosdóban, egy-kettő talán vérzik is de a jelek szerint csak azért mert fejjel tompították az esést. A vérzőket azért megtapogatom, de pulzus és légzés rendben, és ránézésre nem a következő tíz percben fogják feldobni a bakancsot. Sóhajtok egy világnagyot - közben megfogadom még egyszer, hogy kurvára fizetésemelést fogok kérni -, aztán előhúzom a pálcámat és elősunnyogok a mosdóból. A helyzet odakint is pont ugyanilyen, a legtöbben már padlót fogtak, aki pedig nem az is úton van vízszintesbe. - Mi a tosz... Szalad ki a számon halkan, mert ez valami nagyobb, összehangoltabb balhéra utal. Felmerül bennem, hogy azonnal eltűnök a francba és hozok pár aurort, de aztán úgy döntök hogy az információ fontosabb... így maradok és felderítek. Álcázóvarázst bocsájtok magamra biztos-ami-biztos, aztán elkezdek árnyéktól-árnyékig osonni, és keresni azt aki még túlságosan stabilan áll a lábán. Biztos lesz mondanivalója...
A férfi kezd jobban lenni, hiszen még az emésztési folyamat előtt megszabadult a minden bizonnyal mérgező, vagy kábító étel-italtól. Körülötte azonban nem ilyen szerencsések a diákok, vélhetően nem ilyen hirtelen tömték magukat, hanem fokozatosan adagolva, így a felszívódás is végbement, vagy a vége felé tart, így koppannak a fejek a földön, több ájulás is bekövetkezik. Graves végre nem szédül, és nem szívbajos, mert a pálcájával ki tudja emelni a függőt. Valamiféle egyszer használatos holmi lehet, hatása a százfűlé főzethez hasonlatos. Valaki itt el akart vegyülni, egyszerű diáknak tűnni. És a függőre már nem volt szüksége, mielőtt távozott volna.
Shanna
Shanna elég sanyarú következetésekre jut. Megtalálja a sarokban a familiárist, a sas olyan, mintha kővé dermedt volna. Nem halott, de nem moccan, kitömött bábura hasonlít. A lány nem is érzi vele a lelki kapcsolatot, csak nagyon halványan, jelezve, hogy a madárka nem halott. (most még!). Sem a telekinézis, sem pedig az animágia érzékelése nem működik. Úgy érzi, mintha ő, és rajta kívül mindenki más mugli lenne. Viszont furcsa szagot érez, csalhatatlan orra a sötét varázslatokhoz jelzi, hogy itt valami olyan globális mágiát hajtottak végre, amihez sokan kellenek, és egy komoly területre ható varázslat. Beazonosítani nem tudja, de vélhetően az egész roxfortot érinti. Előre megtervezett akció kell, hogy legyen, elképzelhető, hogy kitalálója éveken át tökéletesíthette? De vajon ki akarna ennyire a Roxfortnak ártani?
Dobást kérek a hsz előtt 10 oldalúval.
1-2 Csak annyi infó jut eszébe, amit most leírtam. 3-6 Azt is be tudja azonosítani, hogy rúnamágiáról van szó, csak meg kéne találni az összes idézőkört, ami zavarja a mágikus blokkolást. 7-9 Ezen felül azt is érzi, hogy vért kell hozzá áldozni. 0 – Ráébred, hogy nem teljesen van leblokkolva a hely, valahol a birtokon belül lehet egy olyan helység, ahol van még mágia.
Savannah
A helyettesítő tanár bólint, és előresiet, terelgetve a diákokat előre, amíg Savannah még visszafordul a másik kettőhöz, vagy szólnak a még bent lévőknek. Több diák is felfigyel rájuk, és sietősen elindulnak a nagyterem irányába. A fiatal könyvtárosnéni amikor odalép a vérnyomos festményhez, észreveszi, hogy nem sokkal arébb be van húzva egy sötét beszögelésbe pont az a helyettesítő tanár, akivel az előbb beszélt, és aki előresietett, tehát nem lehet itt halottként. Valaki felvette az alakját, ami furcsa, hiszen a százfűléfőzet csak olyanokra érvényes, akiknek él még a másolandó célpontja, tehát itt más varázslatról lehet szó. A helyettesítő tanár torka viszont el van metszve, és azonnal elvérzett a szerencsétlen. De akkor miért kenegették szét a vérét bizonyos festményeken?
Peter & Cody
Miután Alex nem nagyon foglalkozik a szöszivel, a zavarodott tekintetű lány egy másik srácot keres, talán valaki markánsabb tud neki segíteni, és Peter felé botorkál, aki még szintén küzd valami rosszulléttel. Ám a vadász pont az ilyen sötét dolgok ellen edzette a szervezetét, ezért kitisztul a látása, és már jobban is van, viszont Graves-hez hasonlóan azt látja, hogy többen is összeesnek, szó szerint eldobva a rókabőrt, vagy csak simán elájulnak. A fiatal szőke lány még tartja magát. - Megtennéd, hogy segítesz..? Mi ez az egész? Valami volt a vacsiban.. Vagy az italban. – Támaszkodik a srácra szédelegve, és nem is nagyon figyel a távolságtartása, lazán odasimul, jelezve, hogy meg kell tartani, mielőtt összeomlik. Peter immár nincs rosszul, de a lány az ájulás határán. Természetesen ettől még közelíthet Cody és a szoba felé, a lányt támogatva. Cody is becsatlakozik tehát, és az elfüggönyzött szobában ismét megvizsgálják a pentagrammát. Egyértelműen összehangolt munka, minimum tucatnyian kellett, hogy csinálják, már ezt az egyet is, de többnek kell lennnie. Viszont úgy, hogy
Nox
Nox tehát érzi a bódítót és a fürtsszagot, de megindul August mögött. Érdekes, hogy a két halálfaló lazán sétálgat az amúgy nem a számukra fenntartott iskolában. A nő ha jobban átgondolja, amikor látta, hogy vagy tucatnyian felállnak és távoznak a színi előadás vége előtt pár perccel, mintha észrevett volna valami cinkos összenézést. Bárki is tervezte el mindezt, gondosan előkészített stratégia alapján ment végig. August viszont úgy tűnik csupán ösztönlény, érzi, hogy sürgősen távozniuk kell. El is indulnak de nem arra, amerre Savannah terelgeti a többieket, hanem egy másik folyosón, ahol August egy ajtóra mutat, vélhetően ez lesz a kijárat. Lenyomja a kilincset, és a következő pillanatban:
A fickó lángoló fáklyává vállva rohan még pár lépést, aztán összeesik. A robbanás Noxot is nekikeni a háta mögött lévő falnak, de ez mindössze a légnyomás, nem ég meg, és nem veszti el az eszméletét. Viszont a folyosó, ahova benyitottak, lángokban áll, és már terjed oda is, ahol Nox összeesett.
//A következő hozzászólás szeptember 18, tehát szept 17-ig írjatok.
Akinek dobnia kell, az kérem itt tegye, még a hozzászólás megírása előtt: [You must be registered and logged in to see this link.] Illetve kérem a hszben más színnel jelölni a nekem szóló infókat, hogy arra tudjak koncentrálni, köszi! //
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Verejték csorog rajtam, minden izmom megfeszül, és sugárban hányok. Kimondottan gyűlölöm az érzést, utána az embernek olyan érzése van mintha valaki jól elverte volna. Szerencsére többé-kevésbé eltalálom a célpontot, így legalább a méltóságom egy morzsája meg tud maradni, már amennyit meghagyott belőle a diáksereg előtt való okádás. Amikor végre véget ér a dolog, a kézfejemmel megtörlöm a számat, aztán lágyan összecsuklom a fülke sarkában és csendben szuszogva próbálom összeszedni magam. Nem megy gyorsan. Végre aztán sikerül feltápászkodnom, pár mozdulattal rendbeszedem magam - bár az izzadtságfoltok nem tűnnek el -, aztán már nyúlnék hogy lehúzzam a produktumot, amikor feltűnik valami csillogás. Összehúzott szemmel nézem egy darabig a valamit, aztán úgy döntök hogy akármilyen perverz, csak megnézem jobban. A pálcámat előhúzva kiemelem az izét, és megnézem jobban hogy mi az. - Hát, az kurvaélet hogy ilyet nem ettem... Dünnyögöm magam elé miközben jobbról-balról megszakértem a függőt és próbálom kitalálni hogy hogyan kerülhetett oda, ahova...
Amikor a könyvtáros megemlíti, hogy ők is érzik, miszerint valami nincs rendben, kissé gondolkodóba esem. Oké, akkor ezek szerint nem csak nekem vannak furcsa gondolataim a mai nappal kapcsolatban, hanem másoknak is? Komolyan, mi folyik itt? Mintha valamiféle átkot bocsátottak volna az iskolára, de az nem lehetséges, hiszen Dumbledore csak tett ellene, nem? Mondjuk, mint már korábban is, most is eszembe ötlik az, hogy Dane is könnyűszerrel bejutott, még csak megerőltetnie sem kellett magát, igazak hát a pletykák, hogy az igazgató öregszik? - Öhm... egy pentagrammát – válaszolom Shanna kérdését hallva, miközben azért egy pillanatra elakad a szavam. A csend az én fülemet is megüti, hiszen ezelőtt pár másodperccel még ment a zenebona. - Ezt te csináltad? Azért lássuk be, ilyen varázslatot nem túl könnyű ellőni, még egy gyakorlott hollóhátas számára sem, hiszen az, hogy egy egész terem elhallgasson... Láttam ugyan, hogy a lány megpróbált varázsolni nemrég, de úgy néz ki, valami nagyon félresikerülhetett részéről. - Semmi gond, legalább lesz egy kis csend – vonom meg a vállam még mindig elképedve, de magamban igazán örülök a dolognak, hiszen jelen helyzetben leginkább zavaró ez az egész zene, nem megnyugtató. Igyekszem folyamatosan a pentagramma származásáról filózni, de abban a zajban egyszerűen lehetetlen volt. [color=#B40404] - Manólázadás? - hökkenek meg a lány szavain, de való igaz, hogy sehol sincsenek a manók. Nem mintha addig annyira feltűnőek lettek volna, hiszen igyekeztek mindent úgy tenni, hogy ne legyen zavaró a jelenlétük. [i]- Nem, nem hiszem, hogy ők lázadnának. Hacsak hobbiból nem firkálgatnak ötágú csillagokat... Mert több is van, nem igaz? Mintha egyet láttam volna valamikor, még harmadikos koromban. Igaz, akkor nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget neki, hiszen nem voltunk ehhez hasonló helyzetben, emellett pedig egy tizenhárom éves gyereket nem pont az érdekel, hogy mi van ott a falon. Nem elég ezt az egyet megtörni, kisebb nyomozást kellene indítanunk ahhoz, hogy mindre ráleljünk. Márpedig a Roxfort nem kis hely. - Cody? - pislogok párat, valami miatt mintha nem látnám tisztán a fiút, vagy fogalmam sincs, konkrétan mi is folyik itt jelen pillanatban. A látásom elhomályosodik, a srác hangja sem olyan élénk, mint normális esetben, mintha félálomban hallanám. Igaz is, talán le kellene dőlnöm egy pillanatra, szundítani egy keveset. De nem, tartanom kell magamat, hiszen valami történik itt! Mindenesetre, Shanna és Cody láthatják rajtam, hogy valami nincs rendben. Úgy nézhetek ki ebben a pillanatban, mintha Binns professzor egyik végtelenül hosszú óráján lennék. - Na jó, ezt magyarázd el újra, mert nem igazán értem... És tényleg nem fogtam fel egy szót sem a szavaiból, vagy legalábbis elég nehezen. Esetleg ő hadart volna? Bizonytalanul pillantok Shannára, hátha ő értette a fiú által elmondottakat, de a lány arca se teljesen tiszta számomra. Pislogok néhányat, mire élesedik a kép, de csupán pár másodperc erejéig. - Mit tudsz a pentagrammákról? - teszem fel azért neki is a kérdést, miközben minden bajom ellenére elindulok a szoba felé. Kissé mintha imbolyognék, úgy megyek, bele is ütöm a csípőm egy asztalba, de nem érdekel. Csak érjünk oda!
August! Hát persze, most már emlékszem... Vajon csak az alkalmi smink teszi, vagy tényleg ennyit vénült? Sebaj, nem ijedek meg az érettebb korosztálytól, csupán kellett egy kis idő, mire beugrott a karakter. Azt viszont továbbra sem értem mi a fenét keres itt. - Meglepő, nemde? Legalább annyira mint hogy itt találtalak. - Jegyzem meg sejtelmesen, majd különös fintorai, valamint megjegyzése is eljut a tudatomig. Akarva akaratlanul is szimatolni kezdek, s meg kell hogy állapítsam: igaza van. Itt valami tényleg nem stimmel, vagy legalábbis nem gondolnám hogy a gyújtogatás a buli programlistáján szerepelne. Szóval vagy máris ennyire elszabadult a buli, vagy valaki rettenetes szakács - s ez, valamint újdonsült kiszemeltem tökéletes motivációként szolgál a távozásra. Elvégre a Roxfortról beszélünk, ha ilyen gond akad, majd valaki úgyis megoldja. - Most hogy mondod, valóban... Remélem nem bánod ha veled tartok. - Egy pillanatra hátranézek, tekintetemmel Codyt keresem, de mivel nem találom, nélküle indulok útnak. Nem kell őt félteni - és amúgy sem vagyok képes ilyen érzéseket produkálni -, no meg otthon úgyis elmeséli melyik barom képzelte hajlakknak az öngyújtót, feltéve hogy erről van szó. Általános gyanúm persze lankadatlan, továbbra sem értem mit keres a drága August pont ezen a helyen, pont ebben az időpontban, de ha ő az aki kivezet innen, ám legyen.
A hozzászólást Nox Djarum összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2017-08-31, 20:28-kor.
A lányoknál a "Megyek és bepúderezem az orrom." igen sok mindent jelenthet, de nekünk elég annyit tudni, hogy mindenképp dolga van. -Rendben, akkor később tali!- intek rá és elindulok valamerre. Nox szerencsére tud magára vigyázni, bár ez nem jelenti azt hogy nyugodt szívvel cápák közé dobnám. És bár elgondolkoztat amit mond, biztos vagyok benne, hogy amit érzek, az nem a program része. Még ha üres fecsegésnek is hangzott csak. Ahogy haladok és figyelek a környezetemre a derűm fokozatosan kezd háttérbe szorulni. Tömeges vándorlás indul a mosdók felé, szétterjed a csönd, a házimanók valós hiánya, és mikor elérek egy szobába, körül nézvén elhányja magát az agyam és annyi kérdés tör fel, hogy alig győzöm időrendbe és ésszerű sorrendbe, mondatokba szedni őket. Talán nem is kell. Talán csak elég ha felteszem a kérdéseimet és észrevételeimet valakinek. Lehetőleg kurvagyorsan! Kifelé lépek hát a szobából és tekintetemmel vadul keresem az ismerős arcokat. Noxot nem találom és ez annyira nem tölt el örömmel, de bízom benne. A Griffendéles srácot hamarabb kiszúrom annyira nem is messze, így felé veszem az irányt. Mondanám hogy tankként indulok meg, de az én alkatommal legfeljebb olyan manőverek kivitelezhetőek mint a Kóbor Grimbusszal egy forgalmas dugóban! A lényeg hogy céltudatosan haladok, és oldalról kapom el a fiatal férfi vállát. - Peter!!- arra ugyan nem emlékszem hogy anno bemutatkoztunk-e, de arra igen, hogy Sophia és Jade végigbőgték a valentint, nem keveset emlegetve a nevét. Nem voltam benne biztos hogy a lány ővele van, de mikor bebizonyosodik, rá is ráköszönök. - Szia! Cody vagyok. -mutatkozom be sebtében egy futó, félig már már kétségbeesett, félig reményteljes mosoly kíséretében. Aztán Peterre zúdítom mit is láttam. - A Roxfortot lezárták. Rácsok vannak az ablakon és az egész... olyan mintha egy erőd lenne. Olyan mintha nem is lenne kijárat!- levegőt veszek - Szerintetek minket akartak bezárni, vagy valamit.. ki akartak zárni? - nem zárom ki utóbbit sem, hiszen csak egy részletet láttam csak. Valószínűsítem, hogy hosszabb okfejtésre nem lesz idő, így igyekeztem a lényeget megragadni. - Ti miket láttatok, vagy tapasztaltatok? - szegezem nekik a kérdést, mert az csak nem lehet, hogy hallucinálok!
- Sokkal jobb, mint jó néhány tanárom, amikor még ide jártam. - és igen ezt veheti bóknak és a hálás pillantásom is egyértelműen neki szól, hiszen rengeteg segítséget kapok tőle. Nem az a türelmetlen tanár, akikkel dolgom volt és épp e miatt képes segíteni nekem, ami a legtöbbeknek nem igazán sikerült. Persze tény, hogy esetemben nem is működik az általános bánás mód, a fene nagy önbizalomhiányom miatt, de amikor ezt még diákkoromban tetézte egy-egy finoman szólva is nehéz eset a tanárok közül... hát nem csoda, ha a mágikus képességeimet nem sikerült tökélyre fejlesztenem annak ellenére sem, hogy egyértelműen képes lettem volna rá, ahogyan Shanna mellett is sokkal több esélyem van előre lépni. Bár már nem akarok semmi különlegeset elérni, de azért mégis csak jó lenne, legalább valamelyest fejlődni, hogy még se az a könyvtáros legyek, akinek az elmélet meg van, de még az is nehezére esik, hogy a helyére reptessen egy könyvet a könyvtárban. - Oh... igen ez nem rossz ötlet, mi is érzékeljük, hogy valami nincs rendben. Shanna... át kellene mennünk a Nagyterembe, megnéznéd kérlek nincsenek-e még szétszóródva... azaz megnéznétek? - pillantok a közben betoppanó Peterre, hátha vannak külön szobák még, ahol esetleg akadnak diákok, akiket szintén jó lenne elterelgetni. Talán a naivitásom az oka, hogy a tanárral tartok, annak ellenére, hogy én is úgy tudtam egy sem maradt az iskolában, vagy pusztán a fene nagy irányíthatóságom, hiszen egy határozott ember szól épp hozzám, de teszem, amit kér, remélve, hogy Shanna is hamarosan utánam jön majd és a Nagyteremben találkozunk. Ez mégis csak egy Roxfort, nehéz elhinni, hogy bármely pontja is egy bizonyos átlag szintnél veszélyesebb lehet. Így hát segítek a helyettesítő tanárnak terelgetni azokat a diákokat, akiket könnyen elérek és itt vannak a tánctér közelében, legalábbis egyelőre. - Nem furcsállja? Minden... mintha a mágia hirtelen leállt volna, ez létezhet? És azok... az vér? - ő a tanár mégis csak, nem csoda, ha rá pillantok kérdőn, miközben a diákokat terelgetem kifelé az ajtón. Nem vagyok nagy hangú alkat, azt a másik félre bízom, hogy bekiabálja az "Irány a nagyterem!" szöveget mondjuk, én inkább csak a közelemben lévőknek szólok és irányítom őket kifelé, időnként visszapillantva, hogy lehetőleg Shannát se veszítsem nagyon szem elől, amíg nem muszáj, de mégis óvatosan annyira legalább előre lépkedek, hogy megnézzem a letöröltnek tűnő vérfoltokat a falon. Hátha csak... piros festék, vagy valaki szétkente a ketchupos melegszendvicsét.
//A nullás dobás trükkös lesz XD "0 – Egyenlőre csak lépdelnek a mágiamentesnek tűnő folyosón. 1-5 Savannah a fent látottakon túl mintha letörölgetett vérnyomokat is felfedezne egy-egy falon. 6-0 A fentieken túl szintén megérzi a füstszagot."
(3-at dobtam, csak itt a hszben. Éljen a kevés alvás )//
♬ Dancing queen ♬ Ruci Egy lezáratlan akta [You must be registered and logged in to see this link.]
A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.
Kicsit felkuncogok, amikor meghallom a válaszát. - Ezek szerint jó tanár vagyok, köszönöm szépen. - veszem bóknak, és jól is esik, hiszen mindig mindenbe a szívem-lelkem beleadom, ahogy így van a korrepetálásokba is. Aztán persze erről a kellemes gondolatról eltereli a figyelmemet hogy a puncs gusztustalan, hogy az egész hely mintha vibrálna vagy elúszna, hogy emberek tűnnek el, hogy ahogy Savannah figyelmeztetésére körbenézek házimanókat se látok. Minden nagyon... furcsa. Felfordul a gyomrom attól, hogy nem tartok mindent tökéletesen kézbe és nem látok tökéletesen tisztán, tehát a varázslattal megpróbálom legalább a hangzavart eloszlatni. De úgy tűnik, hogy ez nem volt a legjobb döntéseim egyike. Ahogy kiröppen a varázslat, a pálcám mágikus hatalma érezhetően megfakul, és az egész terem elcsendesül, minden mágikus hang elhallgat. Igen, jó vagyok, de ennyire azért nem, hogy az egész termet elhallgattassam egy pálcaintéssel. Összevonom a szemöldökömet, és éppen fordulnék vissza Savannah-hoz, amikor őt már "elrabolja" az egyik helyettesítő-tanár, szóval már vége is a teljesen közvetlen hangvételnek, mert a tanárok előtt még is csak tartani kell a távolságot. Ennyit arról, hogy tanárok nem lesznek itt. Nem tudom, hogy vele tart és elszakadunk egymástól, vagy őt hagyja ott és visszajön tanácskozni, de időközben egy oroszlán is odacsapódik közénk, így Savannah helyett neki mondom, bár reménykedő pillantást vetek a nő felé, hogy ne kezdjen el terelgetni, hanem maradjon velem. - Én esküszöm, hogy nem ezt akartam csinálni. Tudok segíteni, ahogy rájövök, hogy mi folyik itt. Mit találtál? A manók eltűntek, lehet, hogy most tényleg egy manólázadásról van szó? - vetem fel ezt az abszurd ötletet, miközben a szívem szakad meg, ahogy megforgatom a pálcám, megpróbálok varázsolni vele, de nem megy. Nem hogy a pálca nem akar működni, de még a fejem se tiszta, nem tudok összerakni egy épkézláb varázslatot. Mintha az egyik karomat vágták volna le. Gyorsan felpillantok, hogy a familiárisom meg van-e még, hiszen azt is a mágia hozta életre, aztán észrevétlenül, mikor Peter nem figyel, vagy akárki más a környezetemben nem figyel, a pálcámat elengedem a kezeimmel, de mielőtt eltávolodna a kezemtől a Telekinézis képességemmel a levegőben tartom, mintha még mindig fognám, csak egy-két centire lenne a tenyeremtől magam mellett. Tudnom kell, hogy a képességem is cserben hagy-e, teljesen mágikusan védtelenül indulok neki az ügynek, vagy azért van kapaszkodó. Az animágia alakváltást nem bolygatom meg itt, mindenki előtt, bár jó lenne, ha valamit legalább "éreznék", hogy meg van-e a tehetségem még hozzá, vagy annak is annyi. Mindennek annyi. Itt az idő átgondolni, hogy mire megyek mágia nélkül én, akinek mindene a mágia.
// Képességcsekkolás: 1. Familiáris meg van-e még, működik-e a képessége. 2. Telekinézis működik-e, vagy leesik a pálca. 3. Animágiát érzékelem-e, ha egyáltalán lehet. //
Alex és Graves útjai ezúttal elvállnak, a vadőr távozik, Alex pedig nem tudja már megvizsgálni különösebben az italt. A srác továbbra is egy helyben ácsorog, és észrevesz egy fiatal lányt, aki éppen most kezdheti az egyetemet, mert nagyon kis elesettnek tűnik. Úgy látszik, hogy szédül, mert a szemét behunyva az egyik székre támaszkodik, és próbál nem elájulni. Elképzelhető, hogy evett, vagy ivott valamit, aztán erőt venne magát, és kinyitja a szemét. Pont Alex-szel találkozik a tekintete. Kissé segélykérően pillog.
Vadőrünk tehát kisiet a mellékhelységbe, ahol rajta kívül egyébként egyre többen tartózkodnak, egy-egy diák már szó szerint a falnak van dőlve, és nem azért, mert máris beállt a piától. Kezd egyetemleges lenni a rosszullét. A csendvarázs nem sikerül, ugyanúgy hallja a saját hangját, mint a többiekét. Sikerül kiadni magából a gyomra tartalmát, és egy fokkal jobban van, szerencsére még nem szívodott fel az a különös anyag, aminek most már az utóízét is érzi a nyelvén.
Dobást kérek 10 oldalú kockával, és az eredmények alapján reagálni. 1 – Semmi extra, csak a fent írtak. 2-6 – A wc kagylóban a most eldobott rókabőr alatt mintha valami csillanna. Ha van még hozzá ingere, akkor egy különös, zöld kristályos függőt tud kihalászni a trutyiból. 7-0 Nem csak a fenti ékszert találja meg, hanem haloványan a helység csempéjébe vésve egy varázsjellel is szembesül. Mintha valami védő kör lenne, amit ő maga is alkalmazott a roxfort környékén, ám ez mágiát semlegesít. A Roxfort területén lévő összes mágiát!
Shanna
Shanna madárkája ott köröz, hogy bármiben segítsen, s amikor Shanna elmondja a mágiasemlegítető igét, úgy érzi, mintha egy globálisabb varázslat utolsó tégláját rakta volna a helyére. A pálcája picit megfakul, mintha többé nem volna képes mágiát ontani magából. Ezután a teremben minden zene, mágikus effekt abbamarad, mintha elvágták volna. És Shanna azt érzi, hogy még az egyszerűbb varázsigék se jutnak az eszébe..
Savannah
A könyvtárosnéni egyértelműen látja, hogy egyre többen nem értik a dolgot, sokan meg vannak zavarodva. Éppen elkapja a tekintetével az egyik helyesítő tanárt, és mivel összenéznek, a férfi felé indul el. – Ms. Harper. Jó lenne a gyerekeket átterelni a nagyterembe. Valami gond van a szükség szobájával. Biztos vagyok benne, hogy csak valami mágikus anomália, ami rövid időn belül helyreáll, de addig is inkább használják a nagytermet. – Jó példával jár elől, mert odalép a nagy ajtóhoz, és kitárja azt, remélve, hogy a könyvtáros segít a terelgetésben. Savannah a helyettesítő tanár háta mögötti folyosón azt látja, hogy az összes festmény be van merevedve, nem mozognak, mintha mugli festmények lennének.
Dobást kérek 10 oldalúval.
0 – Egyenlőre csak lépdelnek a mágiamentesnek tűnő folyosón. 1-5 Savannah a fent látottakon túl mintha letörölgetett vérnyomokat is felfedezne egy-egy falon. 6-0 A fentieken túl szintén megérzi a füstszagot.
Peter
A pentagrammát nézegetve a vadász arra juthat, hogy ebből a jelből bizony számos van a kastélyban, amik ki tudja hogy kerültek oda. És az is biztos, hogy hiába is törné meg ezt a jelet itt a szobában, önmagában nem jelent semmit. Csak akkor érne el igazi hatást, ha minden jelet meg tudna szünetni, de vélhetően okosan el vannak rejtve. Ezt is véletlenül találta meg, és ki tudja, hogy hány lehet.
Cody
A fiúban erősödik a gondolat, hogy ha kint még volt is valami átalakulás a kastélyban, az már véget ért. Sőt, aki elindította, már biztosan nincs itt. De vajon mi történhetett, és ki csinálhatta mindezt? Ahogyan beljebb indul, a kisebb szobák egyikében köt ki, és az első, amit kiszúr, rácsok vannak az ablakon. Eddig a Roxfort nem börtön volt, akkor most hogy kerülnek oda rácsok? Sőt, ahogyan körbejáratja a tekintetét, mint szakavatott átváltoztató, egyértelműen látja, hogy az épület mintha a szerkezetét illetően meg lenne erősítve. Összébb vannak húzva a falak, nincsenek rések. Mintha az egész gondos, aprólékos munka eredménye lenne. Mintha.. nem is lehetne kijutni innen..
Nox
A gonosz boszi odamegy az ismerőshöz, akit most még nem is tud hova tenni, de ahogyan találkozik a pillantása, be is ugrik neki legalább egy név, August. Valami luxuspartyn találkoztak, mindketten a másik nemet vadászgatták, de egymásban felismerték a bestiát, így maradtak a semleges állásponton. - Áh, szépségem, te is itt? Jobb, ha lelépsz szivi, itt valami.. nagyon szaros.. – Mormolja, és máris a kiutat nézi, mintha szimatolna valamit. Sőt, most hogy látszik a férfin, Nox is valami különös illatot érez.
10 oldalú kockadobást kérek.
1 – Semmi különöset 2-5 – Valami bódító lehet a levegőben, ettől is meg vannak oly sokan zavarodva, hogy elnyomja minden érzéküket valami. 6-0 – A fentin túl Nox még füstzagot is érez. És nem olyat, mintha valami sültet égettek volna el. Tűznek a füstjét.
//A következő hozzászólás aug 31, tehát aug 30-ig írjatok.
Akinek dobnia kell, az kérem itt tegye, még a hozzászólás megírása előtt: [You must be registered and logged in to see this link.] Illetve kérem a hszben más színnel jelölni a nekem szóló infókat, hogy arra tudjak koncentrálni, köszi! //
Csak idegeskednék, ha nem járnék utána a dolgoknak, hiszen az évek folyamán rájöttem már, hogy a megérzéseim többsége igenis helyes és talán nem ártana odafigyelnem rá. Különben is, mi baj történhetne? Maximum páran hülyének néznek, amiért ilyen korán leléptem a buliról, ennyi az egész. Semmi baj sem származna abból, hogy egy kicsit a saját szakállamra nyomozok, még le is kötném magam kissé, az utóbbi időben még alkalmam sem volt használni a fegyvereimet. Persze, Dane előbb-utóbb kiharcolja magának a dolgot, egyelőre viszont elég szépen tartom magam. Ki hitte volna, hogy egy múltban köttetett barátság még akkor is megmenti az életét, amikor már rég kiérdemelte volna a halált? Elindulok hát valamerre, habár fogalmam sincs azt illetően, konkrétan merre visznek a lábaim, egyelőre csak megyek, valamiféle isteni szikrára várva, hátha eltalálom, mitől lehet ilyen rossz érzésem a dolgokkal kapcsolatban. Időközben felmérem a körülöttem lévő arcokat, némelyikre csupán egy futó pillantást vetek, míg megint másokon azért megakad a tekintetem egy-két másodperc erejéig. Leginkább a nőéken, de akadnak itt olyanok is, akik más miatt keltik fel a figyelmem, nem pont a csinos pofijukkal. Vannak errefelé fura szerzetek, meg kell hagyni, és ha Danenek is sikerült úgy bejutnia az iskolába, hogy nem merült fel a neve a gyilkosságok kapcsán, akkor más gonosztevőnek sem akadály Dumbledore jelenléte. Komolyan, ez az iskola egyre veszélyesebb... Végül egy olyan szoba felé veszem az irányt, amely távol esik a tömegtől, egy csendesebb részen helyezkedik el, valamiért pedig felkelti a figyelmem. Ide még senki se jött be, mintha mindenki távol szeretne maradni tőle, habár kinézetre semmi látványos oka sincs a dolognak. A terem ajtaja ugyanolyan, mint mindegyiké, semmiben sem különbözik a Roxfort többi termétől. Benyitok hát, a kilincs könnyen elfordul, nincs kulcsra zárva, szóval semmit sem szeretnének rejtegetni mások elől. Pillantásom csupán végigsiklik a szobán, elsőre észre se veszem a rendetlenséget, hiszen nem olyan feltűnő, amikor azonban másodjára is körbenézek, már feltűnik az elhúzott ágy és az alatt lévő pentagramma. Jól ismerem a mintát, találkoztam már vele néhány alkalommal, még amikor apámmal vadásztam és noha a konkrét jelentésével nem vagyok tisztában, annyi biztos, hogy semmi jóra nem számíthatunk. Szólnom kellene valakinek az ügyben, egy szempillantás alatt eszembe jut, hogy az iskola személyzetéből ketten is jelen vannak, valamiért azonban ódzkodom pont őket értesíteni a dologról. Nem szeretem a hivatalos utat járni, hiszen az időbe tellik, én azonban mindig magam intézem a dolgokat. Kihátrálok hát a szobából, óvatosan behúzom magam mögött az ajtót, majd egy gyors terepfelmérés után mégis a könyvtáros nő és a hollóhátas lány felé veszem az irányt. Talán nem jó ötlet, de más egyelőre nincs a tarsolyomban. - Zavarhatom a hölgyeket? - lépek melléjük egy barátságos mosoly kíséretében, miközben tekintetem azért végigsiklik rajtuk. Mindketten jól néznek ki, habár most nem pont ezért vagyok itt, szóval koncentráljunk csak a tárgyra. - Lenne itt valami, ami talán érdekelné magukat. Tudnának segíteni egy kicsit? Normális esetben nem kérnék segítséget, megoldanám magamtól a dolgot, de ha nem értek valamihez azt mindig beismerem és nem állok neki hencegni. Most is ez a helyzet, hiszen a könyvtáros sokat van könyvek közelében, nyilván érdekli is a téma, csak átlapozott már egyet-kettőt a munkája alatt, tudhat valamit a rúnákról. A lányka pedig a hollóhátba jár, nyilván odafigyel az órákon, nem igaz?
- Valamit, vagy valakit. - Továbbra is fenntartom a nézetet arról, mennyire alul értékelt hely ez valójában. Ha én valaha ide járhattam volna... Nem maradt volna könyv, mely ne viselné ujjlenyomatom, nem maradt volna terem, mely legalább egyszer ne zengett volna lépteim zajától. Vagy legalábbis erre törekedtem volna. Ez valahol szomorú, de talán jobb is így... A hatalom csak tudatossággal működik, ha túl korán ízleli meg az ember, elvakulttá válhat vele szemben, garantáltan eltiporva amúgy is múlandó vagy képzelt rangját. - Zavar? Ugyan kérlek, nem a tömeg zavar, csak egyes részei... - Célzok itt szűkszavúan a robusztus vadőrre, további magyarázatot azonban nem fűznék a dologhoz. Hiába hogy kiértünk a tömegből, majdhogynem ott vagyunk, ahonnan jöttünk, csupán más megvilágításból. De ez talán nem is baj, mi több, gyanút ébreszt bennem... - A manók? Oh, persze, itt még él a szokás... - Jegyzem meg egy árnyalatnyi lenézéssel a hangomban, természetesen nem a manók irányába. Bármilyen hihetetlen, az én szememben mindenki egyenlő: egyenlő mértékben kihasználható. Legalábbis kezdetben. S erre a szerepre egy házimanó is épp olyan kecsegtető potenciál, mint bármi más, legyen az ember vagy varázslény, netán bármi egyéb. Gondolataim azonban elterelődtek, s ennek oka nem más, mint egy arc. Egy ismerős karakter, épp előttem, kifelé igyekezve a bálteremből. És bár pontosan nem tudom ki a tulajdonosa, biztosra veszem, hogy nem egy békés nyáresti pikniken láttam először - ha valóban láttam már. - Bizonyára ez is a program része. Most viszont ha megbocsátasz, megyek és... bepúderezem az orrom. - Közlöm szinte már sietősen, tekintetemet le sem véve az említett illetőről. Ő a célom, így hát nem meglepő, ha magabiztos kecsességgel préselvén át magam a bódult tömegen, egyenest felé veszem az irányt. A közelébe érve azonban észrevétlenre lassítok, épp csak amíg a kijáratnak támaszkodva szembekerülök vele. Ott felvéve a szemkontaktust, lágyan a vállára helyezve kacsómat igyekszem köreibe férkőzni. Mit mondhatnék, mint férfi sem utolsó, noha pillanatnyilag nem ez az egyetlen ami motivál. Egy flörtre élezett, szúrós tekintet, egy kacér mosoly, s kezdődhet a becserkészés. Kiderítem ki ez az alak. - Hová-hová, szépfiú? Hisz csak most vettelek észre.
- Azt azért nem hiszem hogy diáktemetőnek használnák, de nem mernék megesküdni rá, hogy nem veszett el itt a múltban valaki. Szerintem, nincs jobb hely a Roxfortban arra, hogy valamit elrejts. Egyébként volt, hogy régi raktárként mutatkozott meg. Jó nagy raktárként.... De valóban remek kérdés, hogy az alapítók mi céllal építették.- ezzel a kérdéssel is alá támasztom, hogy csak találgatok, és alternatíváim vannak, a valódi célt, nem ismerem. Bár valami könyv biztosan van róla. Hogy vajon a szerteágazó kíváncsiságom, csapongó gondolataim és ezer apró hülyeség aminek épp örülök, vagy csupán a vakvéletlen, hogy Nox a tovább haladást veti fel, én pedig automatikusan teszem le a tálcát az egyik asztalra, rajta az érintetlenül hagyott kajákkal. Mikor leteszem, valójában épp hogy oda tudom préselni az asztal szélére, mert azok csak úgy ontják magukból a jobbnál jobban kinéző cuccokat. -Uhh... a manók kitesznek magukért...- Össze vonom a szemöldökömet aztán Noxhoz fordulok. -Persze, mehetünk beljebb. -Aztán eltűnődöm és szelíd érdeklődéssel dobom fel a gondolatot- Téged mióta zavar a tömeg? -persze tudom én hogy ha állandó a zsigvásár van az ember körül, néha szeret elvonulni, kikapcsolni. Elindulhatunk egy kevésbé tömött terem felé. Közben nézelődök ismerős arcok után kutatva. Lépten nyomon pedig fura érzésem támad ahogy a környezetemet szemlélem. - Ömm... Valahogy most sokkal tömöttebnek tűnik minden valóban, mint a Valentin napi bálon. Jut eszembe... ott voltak manók. Küldtem is nekik egy szép számot, dehát... Valentin nap, dráma. Pont lemaradtak szegények. -apró cseprő emlékek csak. Nézelődök tovább, és egyre inkább eltölt valami különös. - Olyan érzésem van, mint mikor először tapasztaltam meg, hogy a talpam alatt alakult át a Szoba, de... most nem kellene ezt éreznem, mármint, ha a Bulira szervezték át, akkor miért változtatnának rajta menet közben? - kérdőn nézek Noxra és némiképp tanácstalanul. A jókedvemet ugyan nem űzte szét még semmi, de mintha az agyam mélyéről elő jönne némi... kétely.
Salvation comes with a cost. Judge us not by our methods, but by what we seek to accomplish.
Le sem esik elsőre, hogy mi történt, csak bambán nézem a kölyköt és próbálom feldolgozni a hallottakat. Oké, persze, nem vagyok tanár, nem vagyok nevelő, csak egy csóro vadőr, de azért basszameg, ilyen visszaszólást még nem kaptam mióta itt dolgozom. Fel is megy bennem a pumpa, a homlokomon pedig verejtékcseppek jelennek meg. Aztán a semmiből feltűnik egy idióta, és az idillnek annyi. - Az elnézéseddel sajnos nem tudok mit kezdeni, attól még nem lesz tele a poharam. Szóval... Érzem, hogy fordul velem a világ, és hirtelen rádöbbenek arra is hogy nem a pipa és az elfogyasztott - amúgy döbbenetes mennyiségű - étel és ital miatt gyöngyözik a homlokom, hanem azért, mert valami igen csúnya dolog készül. Pislogok kettőt, hogy összeszedjem magam aztán folytatom. - ...keríts egy piát nekem, meg magadnak. Aztán elbeszélgetünk arról, hogy mi és hova vezet, ha visszaszólsz egy itt dolgozónak. Suta befejezés, de egyelőre többre se energiám, se időm. Minden létező méltóságomat és erőmet összeszedve faképnél hagyom a kölyköt és elindulok a legközelebbi mellékhelyiség felé, erővel tartva magamat vissza attól hogy futólépésre váltsak. Egyébként is, nem vagyok benne biztos hogy az segítene a helyzeten, így higgadtan és céltudatosan vágok keresztül a vendégeken, egyedül a boldogságra nyíló ajtót tartva szem előtt. Amint beléptem a mellékhelyiség ajtaján, utolsó erőmmel még ellövök egy csendbűbájt, aztán üvöltve kezdek hányni, kiadva mindent amit eddig sikerült elfogyasztani.
Tudtam, hogy felesleg eljönnöm erre a rendezvényre. Nem is értem, hogy tudott erre rávenni egy alsóbbéves. Nem szoktam hagyni magam, ha arról van szó, hogy a saját akaratomat kell érvényesítenem. Mindenesetre inkább nem panaszkodom, elvégre amíg van mit innom, addig semmi baj nincs. Úgyis hamar el fogok menni. Frusztrál ez a sok tekintet, kacsintás, és a szemérmetlen villantások hada. Nem is csoda, hogy kis idő elteltével a földön kötök ki két pohár társaságában. A helyzet ugyan nem kívánja meg, de szívesen rájuk köszönnék. Kíváncsi vagyok, mit reagálna erre a mi drága vadőrünk. - Elnézést kértem.. - tápászkodok fel és leporolnám magam, de félbemarad a mozdulat, mikor meglátom a földre ömlött italomat. Mintha kavarogna benne valami, aminek nem kellene. Rövid vizslatás után azonban arra jutok, hogy biztosan csak a konyakok látom. - Semmire sem jó ez a stílus. - főleg velem szemben. Tény, hogy nem én vagyok a legbátrabb ember az iskolában, de nyúl sem vagyok, hogy megijedjek egy nem teljesen burkolt fenyegetés miatt. Majd hoz magának újat. Ha innen szerezte, van még belőle. - Ön is szerezhetne nekem egy pohár narancslevet. - közlöm higgadtan, szinte már diplomatikusan, és arckifejezésem sem árulkodik túl sok érzelemről.
//Sajnálom, higy ilyen kis bénácska lett, és színt majd még rakni fogok rá, de most nem tudtam volna akadálymentesen megoldani azt is.
Ruci 
)//
