2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Blegondolok a manós dologba. Nevetés gyanánt nyikkanva prüszkölök egyet, nem állok neki vihogni de érezhetően kellett némi eröfeszités hogy ne süssem ki vele Mira fülét. - Na jó, szerintem hab lett volna a tortán! Nekem nagyon tetszett volna. Lehet legközelebbi sulis bulin tényleg rá kéne venni őket hogy bulizzanak velünk, már csak a képek kedvéért is megérné a fáradtságot!- szusszantok jókedéllyel. Aztán szép fokozatosan visszább apad, bár nem tűnik el végleg szerencsére. -De... elég esélyes hogy megzápult az agya. Fogalmam sincs mennyi idős lehetett, de biztosan tulélt ezt azt.-vonok végül vállat. Kétség nem fér hozzá, Kobalk roppant érdekes szerzet volt. - Még az is lehet, hogy tényleg ott volt valami testvére. Amilyen kisértettanya volt a ház, cseppet sem csodálkoznék rajta!-bukik ki belőlem. Éljen, hát az az egy pohár hogy bassza meg!...Na sebaj. A tanárról elmerengek. -Állítólag megölték. Egy Griffendéles srác meg egy Mardekáros csaj került szóba. A srácnak nem tudom a nevét, de a csajszi a... az a fura sebhelyes egyetemista lány. Állítólag az ő társaságukban akadtak a holtestre. Deee....- nyújtom el a gondolatot, és megvakarom az orrom oldalát, megdörgölöm a szemeimet. - Csak egy hülye pletyka. Csak nem...-el is hesegetem az egészet- Mindegy. A Fekete tóban való pancsolást te is élvezted volna az tuti!- megejtek egy mosolyt. A következőkre a mosoly a fejemen marad és megveregetem a vállát. -Igen, az vagy, de nem is te lennél ha nem csinálnál ilyeneket.-szusszantok komolyabb képet öltök. - Még megteheted, hogy az orra alá mószerolód.- továbbra is támogatnám hogy megtegye. Később sokkal rosszabb lesz. -Engem nagyon régi hagyományok szerint neveltek, amik közül alig érzek magaménak valamit. A legjobb dolog amit megmutattak, hogy milyen nem szeretnék lenni. -na igen, nem csak jó példa létezik, de mind tanít valamit - Mugli intézetbe kerültem ameddig meg nem érkezett a roxforti levél. Bár a nevelőnő boszorkány. Dorothy. Nála, meg a családjánál vagyok nyaranta. De érzem hogy hamarosan tovább kell állnom. Nem tudok róla hogy lenne rokonom, bár ez nem zár ki semmit.. -Lepillantok a lányra. - Szerették volna ha méltó leszek a család nevéhez, de... kötve hiszem, hogy ha a szüleim elé kerülnék egy zöld villanáson kivül lenne más amit kapnék tőlük... - megcsoválom a fejemet - Nem lennének elragadtatva attól ami lett belőlem..- elhallgatok. - és de, szerették volna, ha olyan könnyeden bánok az életekkel, ahogyan ők. Első lecke gyanánt anyám megölte a kutyámat előttem, a kezembe adta, utána kivitt a késő őszi viharba és elásatta velem. Asszem' öt éves voltam..- hallgatok egy rövidet, Mirában össze állhat a kép, miért félek a vihartól. Bár ez előtt Karmizh is gondoskodott róla hogy rettegjek tőle.- A szelleme ott maradt kisérteni, de mindig hozzám maradt hű, vigyázott rám... meg... lehetett vele játszani, ha eldobtam a labdáját mindig vissza hozta.- Így belegondolva hiányzik az a kis dög. Akármilyen formában is. -Egy idős volt velem.- testvérek...hallgatok egy sort. -Apám megrögzötten félre kúrogatott. Egy féltesómról tudtam, mikor anyám megtudta a féltesómat is kinyírta..-olyan arcot vágok mint aki többszörösen állapodik meg annál az érzésnél, hogy az élete egy kész szellemkabaré volt anno. -Ő is ott ragadt a házban egy darabig.... Apám hobbijából kiindulva lehet még jó pár féltestvérem.- elfintorodok. Aztán eszembe jut még valaki. - Nekem pont elég volt, hogy az őrült szabályaikat és szokásaikat igyekeztem tökéletesen kivitelezni, de az hogy mindig láb alatt voltam és emiatt meg is kaptam mindig a magamét arról tanuskodik hogy nem igazán sikerült. De tény, ha annyira sem tudtam volna megfelelni az elvárásaiknak, akkor minden bizonnyal nem élnék.- eltűnődöm és megosztok Mirával valami egészen bizalmasat. Egyszerűen kibukik belőlem- Tudod... én a kezdetektől más voltam mint ők. Bennem, bennem volt az érzés, mikor a szüleidet isteneknek tartod. És az isteneknek vélt személyek hibáit és bukását látni... mindig kiábrándító. Mindig erősnek, megingathatatlannak és hidegvérűnek mutatták magukat , egy darabig nem is volt baj, ameddig a személyem nem kezdett kialakulni és ameddig nem szeretett volna érvényesülni... és valahányszor láttam az emberi arcukat mindig dühösek lettek rám. - vállat vonok - Láttam mennyi áldozattal önrombolással és kegyetlenséggel jár fenntartaniuk a Martimor nevet. Bennem pedig egy dolog fogalmazodott meg emlékszem, az hogy én ezt nem szeretném. Nem így akarom élni az életemet. Sikolyok, szellemek, rettegések és dührohamok közepette... így is jutnak rémálmok, bőven elég az maradékul. Bár az hogy mit szerettem volna ehelyett az út helyett nem tudtam volna megmondani. Nem láttam mást és enyhén szolva is kétségbe estem a gondolattól, hogyan lehetne kikeveredni ebből a hangyafészekből. Végül az hogy eltüntettek a házból pont megoldott mindent. Új utakat adott az élet. És ezért hálás vagyok.- érezhető hogy nehezen beszélek erről az egészről, de Mira most kaphat egy elég személyes képet. -Akkoriban még csak egy kiskölyök voltam. Nem volt így meg, hogy mi a hiba és hogyan oldható meg. - megcsoválom a fejemet és némi hallgatás után máshonnan folytatom - Amikor a birtokra került egy lány, tőlem idösebb volt és ahogyan bántak vele...-nem folytatom, de el lehet képzelni az arcomból ítélve mit csináltak vele - Akkor jött egy újabb él, hogy végképp nem akarom ezt. Nem szeretnék így bánni más emberekkel és nem szeretném, hogy így bánjabak velem.
- Most miért? - pillantok fel Cody-ra mosolyogva, kissé meglepett arcot is vágva, ezzel is jelezve számára, hogy ez csak poén, semmi több. - Hoztam volna egy fényképezőgépet, hogy gyorsan lekaphassam vele őket. Mekkora lett volna végigtapétázni táncoló manókkal a Roxfort falait... Lett volna meghökkenés, nem is kicsi, ebben teljes mértékben bizonyos vagyok. Azért a diákok arcát is megérte volna szemügyre venni, ahogy álmos fejjel szembesülnek még a magukat riszáló manókkal, akik elvileg róluk gondoskodnak. Mekkora poén lett volna! Természetesen, jellemző rám, hogy mindig mindent igyekszem a vicces oldalról megközelíteni, ezzel is feldobva az unalmas hétköznapokat. - Állítólag elég nagy varázserejük van, emellett pedig rohadt sokan is vannak, annyian már csak összedobnak valamit – vonom meg a vállam Cody ellenvetését hallva. - Egyébként sem idegen tőlük, hogy egy egész éjszakát a könyvtárban töltsenek helyettem. Ha megkérném őket, tuti megtennék... Részemről az is oké lenne, ha Mia cselekedne hasonlóan, hiszen kettőnk közül leginkább ő az agy, de mivel erre zéró esélyt látok, maradnak a manók. Nem idegen számomra az a gondolat, hogy kiszolgáltatom magam, még szeretem is, ha mindent elém tesznek, kifejezetten élvezem a dolgot. Rossz főnök lennék, mert nem igazán hatna meg az alárendeltjeim panaszáradata. Az ugyanis lenne bőven, ha mindig az én kívánságaimat kellene lesniük. - Nem lehet, hogy addigra már megbolondult? - vonom fel a szemöldököm kérdőn. A manók is majdnem olyanok, mint az emberek, ők is tudnak betegek lenni, szóval ez nem elképzelhetetlen. - Mennyire volt öreg? Úgy hallottam ugyanis, hogy az öregebb varázslények halmozottan hajlamosak erre. Az én nagyimnak is volt egy olyan betegsége, hogy mindig minden apróságot ellopott, majd letagadta. Talán a ti manótoknak is ez lehetett a baja, ha nem pont az agymenés. Fene se tudja, nem vagyok én orvos, vagyis rohadtul nem értek az ilyesmihez, de okoskodni azt nagyon szeretek. Cody pedig szinte ontja magából az olyan sztorikat, melyek alkalmasak erre, úgyhogy szépen ki is használom a helyzetet. Mia mindig mindenben okosabb, állandóan felhoz valami olyasmit, amiben ő az aduász. A fiú ezzel ellentétben nem fog velem vitatkozni, vagyis nagyon remélem, hogy nem ezt teszi majd. - Biztos valami idióta betévedt Roxmorts-ból – legyintek egyet lazán Cody szavai hallatán.[color=lightgreen] - Tuti valamelyik csajjal jár a suliból, aki meghívta őt erre a hülyeségre és eljött. Aztán pedig elvonultak valami félreeső helyre, hogy kettesben lehessen – A tanár eltűnése nem rendít meg különösebben, kissé még örülök is neki. Minél kevesebben vannak, én annál boldogabb vagyok.[b] - Mi volt a horrorisztikusabb része? A molesztálás egyelőre nem érdekel, sok ilyen sztorit hallani errefelé is, de a másik verzió kifejezetten felkeltette a figyelmemet. Talán megölt valakit? Vagy őt ölték meg? Igen, ez elég izgalmas sztorinak ígérkezik, maximum majd utánakérdezek a dolgoknak, ha már annyi embert ismerek a suliban. Miát is felüthetném, hiszen olyan a csaj, mint egy jó kis enciklopédia, habár kétlem, hogy hallott volna ilyesmit. Az izgalmas dolgokból valahogy szinte állandóan kimarad. - Mindjárt neked lesz viselkedés zavarod – forgatom meg rosszallóan a szemeim és kifejezetten örülök annak, hogy Cody végre abbahagyja a piszkálódást. Timothy és én eléggé fúj-páros lennék, ezt is leginkább miatta, hiszen én azért sokkal jobban nézek ki, mint ő. Tuti nem fogom magam vele égetni. - Igen, valami ilyesmit – bólintok a kérdését hallva. - Tudod, Mia élete szerelme, szóval úgy éreztem, annyit igazán megtehetek a sok éves buziságai miatt, hogy egy életre megtanítom számára a leckét. Most pedig nem mondtam el neki... Jó hülye vagyok. Amennyi munkám benne volt ebben... Na jó, nem olyan sok, de az biztos, hogy normális esetben megmondtam volna Timothy-nak, de abban az estében semmi se volt normális. Jobban mondva semmi sem úgy alakult, ahogy én szerettem volna, ez pedig gáz. Miranda Hartford pedig nem ismeri be a hibáit. - Te mégis teljesen más lettél – szólalok meg, hiszen azért belőle nem nézem ki, hogy vonzanák az ehhez hasonló dolgok. - Mármint, én azt hittem, hogy az aranyvérűek mindegyike kötődik a hagyományokhoz, mert annyira büszke a származására, bármilyen is legyen a családja. És akkor most hova mész a nyári szünetekben? Van valami normális rokonod, vagy mész oda, ahol eddig laktál? Elképzelésem sincs erről, habár mintha említette volna nemrég, hogy valaki más nevelte fel, de az alkohol eme részről már rég megtette a hatását. Lassan, de biztosan kezdek kissé elálmosodni, így egyre kevesebb információ ragad meg bennem a dolgokkal kapcsolatban, mivel nem vagyok képes kellően odafigyelni. - Mit tettek még veled a veréseken kívül? - húzom végig mutatóujjam az egyik régebbi hegén, mely fájdalmas emlékeztetője lehet a múltjának. - Nem rángattak el a halálfalók gyűléseire? Nem próbáltak meg belőled is gyilkost nevelni? Volt esetleg testvéred? Az igazat megvallva minden érdekel, egyelőre viszont ennyi kérdés feltételét érzem indokoltnak. Érthető, hogy Cody nem szeret erről az időszakról beszélni, de az én kíváncsiságom sem épp elhanyagolható szempont.
-Nem tudom te hogy vagy vele, de én a legkevésbé sem vágyom táncolni látni őket. Félre ne értsd, felőlem akármit csinálhatnak, csak nem biztos hogy a tanúja szeretnék lenni...- de azért engemet is somolygásra késztet a gondolat. -A manók nem vagyok benne biztos, hogy tudják az éves anyagainkat... De ettől még egy próbát megérhet.- hagyom rá, bár némiképp abszurdumnak tűnik. -A mi manónk nagyon fura volt.- tűnődök el vissza emlékezve Kobalk-on. -Mindig elpakolt mindent, ha pedig megkérdezted tőle, hol van ez vagy az, hisztérikusan a földre gömbölyödött és sipákolni kezdett, hogy nem ő volt hanem a testvére.. Sosem volt testvére.- sóhajtok egyet.- Ezt leszámítva mondjuk én kedveltem. Érdekes gondolatai is voltak. -de ebbe most rohadtul nem fogok bele menni. Mira feltételezésére bólintok. -Szerintem mindenképpen tudnak kiindulópontot adni.- de jó is lenne. A Valentin napra szemet forgatok egy fura mosollyal kísérve. -Igen sok jóképű figura volt ott. Bár volt egy nagyon fura is a tömegben. Hiába volt meg a sármja... egy címeres fasznak tűnt. És nem mellékesen szerintem nem is volt a suli diákja. Az egyik helyettesítő tanárt pedig azóta nem látták... Lehet leitta magát, molesztált valakit és jól kirúgták. Legalábbis hallottam ezt a verziót is..- meg hallottam egy kissé horrorisztikusabbakat is. De... csak nem. A kérdésemre a kis felháborodásán jót szórakozom. -Lehet kiderül beléd van zúgva, csak viselkedési zavara van és nem tudja kifejezni magát.- tippelem be, de ezt már csak a hajnali kóma mondatja velem. Inkább leszállok Miráról meg erről a témáról. Azt hiszem nem nagyon vevő rá. Bevallom annyira nem csodálom. Én sem feltétlen örülnék ha egy ellenlábasommal hoznának össze, akár gondolati szinten is. Bár előtte nem mennék vele randira sem, az tuti. -Tulajdonképpen mit vártál ettől a cseltől? Hogy beugratod és az orra alá dörgölöd? -kunkorítom ki, de aztán el is engedem. Nyilvánvalóan ez volt a cél. Mikor a családom szóba kerül, úgy döntök, pohár után nyúlok, és töltök magamnak valamit. Bevallom nem figyelem mit. De festéklemosó szaga van, és mikor lehajtom érzem hogy ökölbe szorul tőle az arcom. Megrázkódom. -Azta... kurv...arghh.... -aztán túlteszem magamat az első undoron és lehúzom a maradékot. Megköszörülöm a torkomat. -Fogalmam sincs hol kezdjem. De bármit hallottál a családról, nyugodtan el lehet hinni. Halálfalók, elmebetegek és lehanyatlottak. Hál égnek! Sokmindent nem tudok még én sem. Ameddig otthon laktam eléggé burokban éltem a család dolgait tekintve. Közben meg minden ott volt a szemem előtt. Anyám vetekedett a fúria- fűzzel. Apám meg egy nyámnyila pánikbeteg szoknyapecér. A birtok kísértetektől hemzsegett és bla bla bla... -elhallgatok. Fintor ül az arcomon, méghozzá valahol az elkeseredett düh és a tehetetlenség keverékének egy fura kétségbeesett elegye. -Bocsáss meg! Egyszerűen csak utálok róluk beszélni. Olyan érzésem lesz tőle, mintha megidézhetném vele őket.- dünnyögöm a végére. -Nem tudom mit mondhatnék róluk. Mire vagy kíváncsi?- adom be végül a derekamat. Így talán könnyebb lesz. Kérdésekre válaszolnom, mint magamtól beszélni róluk. De a képem némiképp felenged.
- Pedig elnéztem volna, ahogy a konyhában rázzák magukat a ritmusra – hunyom le a szemeimet, majd kissé bizarr kép jelenik meg elmémben, amint a manók fűszoknyában dance-elnek a konyhaasztalon, az aprított hús és a félig-meddig megpucolt vöröshagymák mellett. Vicces látvány lett volna, meg kell hagyni. Cody ötlete hallatán kissé gondolkodóba esem: - Jól van, akkor majd mondom nekik, hogy egy évre előre csinálják meg a beadandó házimat. Szerintem ez elég jó üzlet lenne, nem? De most tényleg, miért nem kéri senki sem erre a manókat? Van egyáltalán olyan a Roxfort házirendjében, miszerint varázslények nem írhatják meg a tanulók helyett a beadandókat? Nem is kellene a korrepetálásért fizetnem, ha a konyhában lévő lények ebben a segítségemre lennének. Na, nem mintha eddig egy lyukas galleont is kiadtam volna rá, de akkor is... Ezek után már ennyire se lennék hajlandó. - A főzetben? - nyílnak el a szemeim, de be kell ismernem, Cody mond valamit. Végül bizonytalanul vonom meg a vállam: - Hát, szerintem megtehetjük... Ők ugyebár aligha tennének fel kérdéseket, még örömmel is állnának a rendelkezésünkre, nem? És úgy tudom, hogy hatalmuk is van, elég sok tudás birtokában vannak, vagy ha konkrétan erről nem tudnának semmit sem, még akkor is ott az a lehetőség, hogy valami könyvet ajánlanak. Legalább lenne valami támpont arra vonatkozóan, hogy merre induljunk el. Miához nem fordulhatok ezt a témát illetően, habár még abban sem vagyok biztos, hogy bármiről is hallott volna... Az ilyen jellegű varázslat nem olyasmi, amit hatodéves korukban vesznek a diákok. Talán Cody számára már benne volt már a tananyagban, de nekünk még egyáltalán nem. Hiszen emlékeznék rá. Talán. - Hát, csak úgy hittem, hogy volt ott valaki, aki kifejezetten érdekelt – felelem. - Biztos sok jóképű pasi volt ott, de gondolom, szinte mindegyiknek volt már valakije... Igen, általában mindig ez a helyzet, bárkit is szemelek ki magamnak, útközben szinte állandóan kiderül róla, hogy kapcsolatban van, én pedig bukom a dolgot. Cody is csak azért kivétel ez alól, mert meleg, szóval ez pont kapóra jött, de még ő se mondható a pasimnak. Mondjuk, ezzel ráérek még, hiszen tizenhat évesen bőven fiatal vagyok, kellene plusz egy-két év, mire kerítek magamnak olyasvalakit, akivel elég jól kijövök ahhoz, hogy járni kezdjünk. - Mi lenne? - kérdezek vissza, majd megcsóválom a fejem: - Semmi. Bár, ha valami kellően veszélyes dolog derül ki róla, akkor garantálom, hogy nem ússza meg ép bőrrel a dolgot. Nem igazán mondanám magam olyasvalakinek, aki annyira bosszúálló típus lenne, de ha kiderül, hogy Timothy hazudott számomra egy-két dologban, akkor kellőképpen meg lesz szorongatva, annyi szent... Azt ígérte, hogy tanítani fog, úgyhogy meg is kell ezt tennie. A kettőnk közti kapcsolat pedig továbbra is változatlan marad majd, mert én nem fogok összejönni vele, annyira még nem hülyültem meg. Előbb nyírom ki. Annyira őrültnek már tartom magam, hogy az ő halála miatt menjek az Azkabanba. - Martimor? - döbbenek meg, habár a név sokat nem mond el számomra. Hallottam már itt-ott róla, de csak kétes információkat, semmi konkrétumot: - A Mardekár körein belül azt rebesgetik, hogy az egy feketemágus-família volt, de hivatalos feljegyzést még nem találtam róluk... Nem mintha kerestem volna, de hogy Cody is ennek a családnak a tagja lett volna... Áh, nem, az teljes mértékben lehetetlen, minden bizonnyal vaalmi tévedés, csak én gondolok rosszra. Vagy nem? - Csak mesélj, utána majd eldöntöm – nyelek egyet. Nem vagyok biztos abban, hogy hallani szeretném a fiú beszámolóját, de ha már rávette magát arra, hogy elmondja, akkor nem lenne szép dolog részemről elutasítani.
-Pedig jó móka volt. Nem, szegények eléggé le voltak terhelve. Szerintem fel se fogták, annyi dolguk volt, és nem mentem le a konyhába feltenni nekik a kérdést.- mosolygom meg a gondolatot. De majd valamikor viszek nekik valamit. Ha van kedved velem tarthatsz. Bizonyára imádni fogják az angyalarcodat utána. Csak meg ne sértődjenek...szóval mielőtt bármi ajándékkal meglepjük őket, cserébe kérjünk valamit... -ekkor eszembe jut valami -Tulajdonképpen megkérdezhetjük őket, tudnak-e segíteni a főzethez valókban. Legtöbbjük régebb óta él mint mi, akár még tippet is kérhetünk tőlük, az emlékeket hogyan lehet vissza nyerni... lehet valamiért cserébe, akár őket is meg lehetne kérni hogy hozzák vissza... Noha akkor oda a kempingezés és a Zsebpiszok-közös kiruccanás is. De hátha hamarabb válaszokat kaphatsz. -gondolkodom hangosan. aztán hallgatok és tűnődök tovább. Aztán elvigyorodom az Elijah-t érintő részen -Nem hajtottam rá, de nem sokon múlott. -szélesebbre húzódik a vigyorom -Miért kéne bárkinek is lennie? Tudom a Valentin nap a párokról szól, én csak kikapcsolódni vágytam, gondoltam miért ne csatlakozhatnék egy ilyen bulihoz is? -nem volt senki aki miatt mentem valóban. Párakat mondjuk talán jobban megnéztem mint kellett volna. Arra hogy keveset mesélek szusszantok egy halkat és egyenlőre hallgatok. Gyűjtöm a lelkierőmet hogy vallomást tegyek. Mira lesz az első aki a suliban az igazgatón, vagy a tanárokon kívül tud erről. Egyenlőre hagyom hogy Tim körül kavarogjon a téma. -Kíváncsi leszek mi lesz veletek ez után a kis magánakciód után..- megcsóválom a fejemet egy sokat sejtő szelíd mosollyal- De néha voltam, és akadt is... erre arra partner. Viszont tartós egyikből sem lett. Miattam sem nagyrészt. Valahogy jobban lekötött a suli, meg egy csomó minden... Nagyrészt a múltam... vagyis a családom múltjának feltérképezése. Az a nagyjából tíz év csak egy nagyon kis részletet mutatott belőlük, és isten ments, hogy felvegyem a munkásságuk fonalát!- megrázom a fejemet mintegy tiltakozásképpen még a gondolatra is- Egyszerűen érdekel... és mivel nemrég felbukkantak a szüleim... szeretném tudni kikkel is találom szembe magamat, ha egyszer oda kerülök valami folytán..- szusszantok és végül kibököm- Az anyám Lilitha Martimor, az apám pedig Gorgot Harton- Martimor. Az eredeti nevem pedig nem Cody Armstrong, hanem Liberyus Martimor. -hadarom el egy szuszra csendesen, mosolyom szomorkássá válik. - Nem tudom hogy hallottál-e a családomról... De ha igen, akkor remélem értelmet nyer, miért nem mesélek róluk. Ha nem hallottál róluk....- sóhajtok egyet, és a beszámolót utóbbi esetben meghagyom a válasza utánra.
- Azt hittem, hogy egy hatalmas baromság lesz az egész, de már bánom, hogy kihagytam - sóhajtok egy nagyot. Számomra minden buli jöhet, teljesen mindegy, mi a témája, csak lehessen inni és elfelejteni mindenféle baromságot, legalább a következő napig. - És a házimanók legalább megköszönték a nekik küldött számot vagy a fülük botját se mozdították rá? Elmosolyodok, azért minimum egy gyümölcskosár dukált volna a fiúnak, ha már gondolt rájuk. A fejemet merném ugyanis tenni rá, hogy senki másnak még csak eszébe sem jutott az, hogy nekik küldjön valamit. Még nekem se ők lettek volna az első gondolataim... Szégyen, de ez van. Annyira természetes, hogy mindent megcsinálnak, fel se tűnik az ember számára, hogy ők is ott vannak valahol. - Elijah? - A név hallatán felvonom a szemöldököm, majd lassan megcsóválom a fejem. Nem ismerem. - Ráhajtottál? Volt ott egyáltalán valaki, aki tetszett neked? Elvégre, a Valentin-nap a szerelmesek ünnepe, talán Cody is kiszúrt magának olyasvalakit, akihez fűzhetné is valami valamikor, és már most kiszemelte magának. Tiszta cool lenne testközelből végignéznem, ahogy két pasi egymásba zúg. Meg kell hagyni, nem sok ember mondhat el ilyesmit magáról. - Rohadt keveset mesélsz a múltadról, a családodról – vonom meg a vállam. - Sose említed név szerint őket, sose mondod, hogy ez meg az a rokonod lenne... De mint mondtam, ez a te magánügyed, nem faggatlak, nem kell emiatt aggódnod. Ha szeretnél, akkor mesélsz, de gondolom, oka van annak, hogy ezt eddig nem tetted meg. Azért az emberek többsége szeret a családjáról mesélni, bármilyen viszonyban is volt velük annak idején. Azt tudom, hogy Cody-t verte az anyja, láttam a hegeit is, de ezen kívül semmi mást sem említett. Semmit az égegyadta világon, ez pedig rohadt kíváncsivá tett. Nem faggatom, mert van bennem ennyi empátia, de nem bánnám, ha kissé mélyebben belemenne a dolgokba. - Ettől függetlenül még emberek között nőtt fel – morfondírozok magamban, figyelmen kívül hagyva Cody iménti kötekedését. - Alhatunk egy nagyot, ha gondolod, nekem se ártana egy kis pihenés... Amikor Cody hanyattdől velem, átölelem, pont úgy, mintha a pasim mellett hevernék, majd a mellkasára hajtom a fejem. Fogalmam sincs, kihez fordulhatnék ebben a helyzetben, ha ő nem lenne, ezt azonban természetesen nem hangoztatom számára. - És még egyszer sem próbáltál ki ilyesmit? - hüledezek, habár szerintem már biztos elment legalább egy ilyen rendezvényre, csak nem nyerte el kifejezetten a tetszését. - Sokkal könnyebb lehet számodra is, ha direkt rendezvényekre jársz... A srác következő kérdését hallva megdermedek egy pillanatra, de magamban igenis belátom, hogy valóban megfogott valamivel a fiú. Utáltam eddig, ki nem állhattam, most viszont... Á, nem, nekem aztán nem kell, de mégis jó lenne, ha ő feküdne itt mellettem, nem? Na jó, már megint hülyeségeken jár az eszem. - Nem csigázott fel! - emelem fel a hangom kissé megbotránkozva. - Ne beszélj már ilyen baromságokat, mert nem áll jól neked. De főleg ne vigyorogj így!
Vállat vonok arra hogy milyen volt, igyekszem felidézni. - Nem volt rossz. Noha egyedül mentem és csak a házimanóknak küldtem számot. Aztán páran meguntuk a nyálverést a színen, úgyhogy elhagytuk a Szükség Szobáját és lementünk a tó partjára piknikezni...- igyekszem össze szedni a maradék emlékemet, de valamiért kifejezetten nehezen megy -Na igen, aznap kissé jobban leittam magamat. -megcsóválom a fejemet -Szegény Elijah... Jó mondjuk ritkás emlékeim szerint nem csináltam semmi kompromitálót... de nem sokon múlott.- elgondolkozom, de nem, nem jut eszembe már semmi. -Hogy érted, hogy titkolok valamit? Mármint, ez most miből jött? -érdeklődöm egy mosollyal, mert nem biztos hogy tudom mire gondolt épp. Kifejezetten örülök, hogy Piton békén lett hagyva, meg a szertárja is. -Romantikus és egy kicsit agresszív..-dünnyögöm, de csak húzom. Nem mintha vágynék egy emlegetett pofonra. -Azt mondtad születésénél harapták meg. Az elég régóta. Voltaképp ebbe nőtt fel. És nem, ez valóban nem mentség rá hogy egy tahó. Csak egy két helyzet jutott eszembe, amiért ez érdekes lehet, vagy pár dologhoz megadhatja a hozzáállását. -aztán belekezdek, de abba is hagyom. -Bocs nem tudom mi van velem...- ásítok, aztán eldőlök hanyatt, Mirával együtt -Agyamra mentek a hajnali órák. -az újabb kérdéseket hallva elgondolkodom, hallgatok egy sort. -Vannak persze. De gyakorlatilag étteremben, pont annyira fellelhetőek vagyunk mint parkban, vagy bárhol máshol. Így kijelölt pontok, inkább olyan találkákra vannak, amik nem feltétlen a lassabb lefolyású ismerkedésekre van. Egyébként bárok környékén szoktak hirdetések lenni vakrandikra, vagy egyebekre. Újságban is láttam már. Egy két kulcsszó mindig el van rejtve, amiből, ha benne vagy, fel fogod ismerni, hogy nem hagyományos randihírdetésről van szó. -egyik kezemet a tarkóm alá csúsztatom, azt hogy miért nem élek ezekkel a lehetőségekkel lógva hagyom. Annak ellenére is, hogy tudom az okát, még ha az nem is a legjobb mentség. -Pedig csak van benne valami számodra, ha képes volt felcsigázni. -ejtek meg mellé egy szélesebb mosolyt. Már vigyornak is beillik.
- Számomra csak akkor buli egy buli, ha pia is van a közelben – hagyom rá Cody-ra a dolgot, miközben megvonom a vállam. Az az igazi, ha a sárga földig iszom magam, ennyi az egész. Az egyik mondatát hallva felpillantok: - Te voltál a Valentin-bulin? Milyen volt? Én el nem mentem rá, mivel nincs senkim, nem is ünneplem az ilyesmit, meg egy sokkal jobb helyen volt akkor party-time. Nem szeretem a roxfort-i ünnepségeket, mintha nem lenne meg bennük ugyanaz, mint egy szimpla házibuliban. Az ember a tanárai figyelő tekintete mellett egyszerűen nem tud annyira szabadon szórakozni... Meg a fenének se hiányzik, hogy a következő óráim egyike arról szóljon, hogy mennyire seggrészegre ittam magam. - Szerintem meg titkolsz valamit – szólalok meg hirtelen, végig sem hallgatva a fiút, egyszerűen csak közbeszúrom a dolgot. Azt természetesen nem tudom, mit titkol, de az tény, hogy annyira sokat nem mesélt még magáról, úgyhogy van valami a háttérben. - Mármint, olyan furcsa vagy néha.. - itt azért egy pillanatra bizonytalanul megvonom a vállam. Kár volt nekem megszólalnom, amikor konkrét indokokat képtelen vagyok felhozni magamtól. Eszem ágában sincs Cody-t faggatni, nekem is vannak titkaim, tehát igenis megértem, hogy akadnak olyan dolgok, amelyekkel ő nem szeret dicsekedni. - Nyugi, nem faggatlak, ez a te dolgod. Csak megjegyeztem, hogy tudd, tudom, hogy van valami a háttérben. Halványan elmosolyodok, Cody jó társaság, mert mellette mindent sokkal de sokkal hamarabb elfelejtek. Ha most nem lenne itt, akkor már minden bizonnyal részegen aludnék valahol a Szükség Szobáján belül, másnap pedig iszonyatos fejfájással ébrednék. Így azonban van valaki, aki eltereli a gondolataimat, ez pedig igenis nagyon kellett. - Jól van, nem erőltetem a dolgot – sóhajtok egyet csalódottan. Miért fél mindig mindenki Pitontól? Ezt azonban már nem kérdem meg, mert valamennyire még én is sejtem a dolgot, nincs szükségem arra, hogy Cody is megerősítse. A következő mondatát hallva viszont némileg megrökönyödve pillantok rá: [color=lightgreen]- Kemping? A szabadban? - Micsoda hülye kérdés! [b]- Te megőrültél? Nem, cseppet sem vagyok lelkes, nem szeretem a sátrazást meg a hegymászást, meg a csalánt, meg a szabadban WC-zéstől egyenesen a hideg ráz ki. Mégis ki élvezi ezeket a dolgokat? A természet lágy ölén még TV sincs... Na jó, a Roxfortban sem, de az már megint egy másik dolog. - Több pofont tudnék kiosztani egyszerre – válaszolom Cody kérdését hallva: - Néha elég nagy szükség van rá, hidd el... Túl sok mardekáros szeret kötekedni, én pedig, ha lenne egy plusz karom, akkor az egyiket a nyakánál fogva tartanám, amíg a másikat szarrá verném. Szép álom, minden kellemetlenséget megérne számomra. - Igen – jegyzem meg keserű arcot vágva. - Mondtam már, hogy romantikus alkat vagyok, komolyan elképzeltem magamban, hogy aki vámpírrá tett, az mindezt azért tette, mert titokban szerelmes belém és ha egyszer ráakadok, akkor együtt leszünk... Megvonom a vállam arra a megjegyzésre, miszerint veszélyes fenevadak lennénk. Hülyeség lenne a saját fajtámtól félnem, szóval ezt nem is teszem inkább. - Timothy már rég az. Voltaképp nagyon-nagyon régóta. És igen, elég nagy eséllyel nem tudja, milyen lehet embernek lenni, de attól még ugyanúgy lehet egy tahó paraszt, nem gondolod? - Igen, a srác az, ismerem már évek óta, nekem senki se mondja, hogy mindez amiatt van, mert vámpír a lelkem. - Itt vagyok például én is, egy földre szállt angyal, senki ki nem nézné az ártatlan arcomból, hogy bármi közöm is lenne a veszélyes lényekhez. Cody következő szavait elengedem a fülem mellett, már annyian próbáltak észhez téríteni, hogy kifejezetten unalmas témakörnek számít ez nekem. Ismerek már minden indoklást, minden ellenérvet, de semmi se hatott meg, pedig volt, aki ezeknél sokkal, de sokkal csúnyábbakkal próbálkozott. - És miért nem mész el valamerre randizni? - vetem fel a következő kérdésemet, habár eszem ágában sincs lepattintani alkalmi partneremet. Nem, Cody kell nekem, szóval talán nem is igazán illene feszegetnem ezt a témát. Mindenesetre – ha már belekezdtem – folytatom: - Nektek is vannak ismerkedő helyeitek, nem? Vagy ez felétek hogyan működik? Valljuk be, a fiú számára nem lehet valami nagyon könnyű az ismerkedés, ha már meleg. Ő nem mehet oda bárkihez, mert elég nagy esélye van annak, hogy csúnyán elutasítják. - Fúj... Nem! - vágom rá a választ, habár belül igenis jóképűnek tartom Timothy-t, bár ezt a világért be nem vallanám. - Kell a fenének, nekem biztos nem... Pont passzol Miához, mindketten ugyanolyan egoista majmok... Mintha egy kicsit fájna, hogy a testvérem iránt érdeklődik, de ezt az érzést hamar félreteszem magamban. Nem, engem nem érdekel Timothy, még a ma esti dolgok után sem. Továbbra is rühellem, nem szerettem meg egy pillanat alatt.
-Számomra egyetlen buli sem tartott még sokáig ha nagy mennyiségben került elő pia. Bár szerencsére ismerem a határaimat, és ha csak épp nem beleszarok a határaimba, akkor tudom is tartani magamat hozzá és egész szépen kihúzom. - jegyzem meg mintegy apróságot.- Mint az idei Valentin bulin. Másfelől a társaságot mindig jobban élvezem egy fokkal józanabbul, mint részegen. Oldódok, viszont oda tudok figyelni magamra.. meg úgy a környezetemre. Tudod, ha el szeretném kerülni a bajt, vagy a feleslegesen kínos helyzeteket, normálisnak kell látszanom. Nem mintha bármit titkolnék, azonban nem hiszem hogy sokan kíváncsiak lennének ilyesmire, így egyszerűbb. Nekik is, meg nekem is.- Bár jól tudom, ezek csak átmeneti szórakozások. Oldott, gátlások nélküli, felszabadult alkalmat azonban csak keveset tudnék mondani. Főleg ahol mondjuk nem vadidegenekkel vagyok, hanem legalább haveri közeggel.. Ezt alá támasztja, hogy ha valaki az mondaná, mondjak pár nevet a barátaim közül, nem valószínű, hogy tudnék bárkit is mondani, aki havernál, ismerősnél több lenne. Azzal hogy oda figyelek magamra, pont azt is kikerülöm, hogy flörtbe kezdjek olyannal, akiről tudom, hogy nem kellene. -Majd valamikor kiruccanhatunk.- mondom végül, de előbb intézzük el az emlékeket. Ott is lesz alkalmunk kiruccanni, bár az is igaz, hogy pia nélkül, legalábbis mindenkinek jobb lenne, ha a vadkemping nem csatakrészeg állapotban esne meg. -Nem Mira! Pitont felejtsük el!- inkább kérem mint utasítom. -Igen megyünk kempingezni.- mosolyodom el a hozzá állásán. -Meg merem kockáztatni, hogy még tetszeni is fog! -kivéve ha ránk ront valami, bár ezt kétlem, de aztán ki tudja. Ahogy fellelkesedik a Zsebpiszok -közre, nem lepődöm meg és nem is botránkozom meg. -Sok érdekességet találni arra az biztos. Többet mint gondolnád. -megmosolygom -Komolyan utána kutattál hogy lehet több kart csinálni? Mégis mit csinálnál annyi kézzel?- megpróbálom elképzelni a képet -Utána nem mehetnél muglik közé... Bár az tuti hogy lenyomnád Timothy-t gitárban.- meg úgy bárkit bármiben, amihez alapvetően több kéz praktikusabb, vagy könnyítő tényező lenne.- Kétszer olyan gyorsan tudnál sminkelni. Na nem mintha nem lehetne megoldani pár pálcavonással... -bár hogy mikor kerültem olyan helyzetbe, hogy ez utóbbival tisztába kerüljek, az már egy más kérdés. Aztán komoly képpel hallgatom tovább. -Komolyan bánt, hogy aki vámpírrá tett, nem életed lovagja? Ne értsd félre, csak ez számomra egy nagyon fura felfogás. Nekem a vámpírok veszedelmes fenevadak egyfelől. Az utóbbi időben keresgéltem egy kicsit, de nem találtam meg az eredetüket. A született vámpírok számomra például jókora talányok. Egy született férfi vámpír és ember nő frigyéből születhetnek újabbak. Ez azt jelenti, hogy az ilyen családokban legalább egy fiúnak kellett születnie, hogy az egész tovább tudjon menni. Ami azt jelenti, hogy baromira messzire nyúlik vissza az ilyeneknek a gyökere. Ők igazi ősi lények leszármazottai, nem csak úgy teremnek mint mondjuk a harapottak.- levegőt is veszek ám néha - A harapottakat meg inkább az idő és a tapasztalataik teszik magasztossá, bölcsé, veszedelmessé, szörnyeteggé, vagy bármi mássá. Idő nélkül viszont épp olyanok mint az emberek, felszívódott méreggel a szervezetükben... Ha Timothy születése óta vámpír... ő sosem tapasztalta milyen embernek lenni. Sosem tapasztalta, milyen a vérszomj nélkül, sosem tapasztalta milyen... ténylegesen gyengének és tehetetlennek lenni. Ugyanakkor folyamatosan tanúja lehet, hiszen körülötte a többség egyszerű ember. Talán semmi máson keresztül nem is tudná megtapasztalni, csak azokon keresztül, akik körülötte vannak. Különös rendszer lehet az, ahol nem nevelik beléd, nem ültetik el benned, hogy azért mert más vagy, még nem vagy szörnyeteg, viszont mégis ezer meg egy irányzó elvet és szabályt raknak rád.... -elhallgatok -Hát... nem élném az ő életét. És bevallom Mira, veled sem cserélnék. - mosoly gyűlik az arcomra, bár nem igazán vidám. A gövetkező gondolatokat viszont nem osztom meg vele inkább, egyrészt mert ittas, és az sem biztos hogy ebből bármi megmarad, másfelől mert nem akarom elvenni az életkedvét, és attól sem akarom megfosztani, hogy különlegesnek érezze magát a bőrében. Nem arról van szó, hogy nem különleges, a vámpírsággal viszont valószínűleg még sok gondja lesz a jövőt illetően. Főleg ha felnőtt korára is megmarad, hogy szembe menjen az árral. Tény, most még fiatal. És az is tény, hogy sajnos az ekkor elkövetett baklövéseink kamatos kamattal zuhannak később a nyakunkba. Noha az örvény előbb utóbb kidob és utadra enged. A társadalom örvénye azonban kegyetlen és ha minden áron annak akar megfelelni az ember, akkor kinyír. Ugyanez történik ha minden áron szembe megy vele. Talán valahol középen van az út. Megfogadni és használni belőle azt ami előre visz, és ennyi. Önmagadat sosem a társadalmon keresztül fogod megtalálni... A gondolatokat az újabb kérdés szakítja meg és jobb is. Sóhajtok egyet ami ásításba nyúlik, aztán hallgatok egy rövidet. -Ígérem veled tartok. - dünnyögöm és rácsókolok az üstökére -Nem nincs senki... és szerintem a nagy ő nem is mostanság fog az életembe betoppanni. -valamiért valóban így is gondolom. Bár nem vagyok emiatt elkenődve különösebben. Aztán Tim bukkan fel ismét témában nekem pedig a zavar fut át a fejemen. -Bevallom, nem néztem még meg olyan szemmel... De tény, feltűnt már, hogy mikor épp nem játssza meg a mosolyát, van egy különös sármja. Na meg van egy elég átható nézése... -nekem ennyi maradt meg, nem is sokat találkoztam vele, és annyira nem is feltétlen vágyom, hogy ez pótolva legyen. -Miért, te mit gondolsz, jóképű? -tényleg érdekel, merre indult el a ma este után a Timmel kapcsolatos benyomása.
- Én pedig úgy értem, hogy majd szépen fel lesz tornázva a béka segge fölé – kacsintok egyet Cody-ra. Komolyan nem értem azokat a fiatalokat, akik állításuk szerint vagy nem bírják az alkoholt, vagy csak egyszerűen nem szeretik... Én Cody helyében tuti edzeném magam azért, hogy minél többet megihassak eme folyadékból egy éjszaka alatt. Azért valljuk be, elég kellemetlen tud lenni csak azért nem inni semmit, mert hamar kiüti az ember lányát. Egy bulit élvezni kell. Sokáig és itallal. Ez a két elem nélkülözhetetlen. - Legalább ebben egy véleményen vagyunk – sóhajtok fel. Hatalmas megkönnyebbülés számomra azt hallani, hogy a fiú sem vágyik arra, hogy lépten-nyomon valami értetlenkedő idióta kérdéseket szegezzen neki. Az a gond, hogy ha egyszer elveszítem a türelmem, akkor igen hamar lobbanékonnyá válok és kitörök, mint egy vulkán. Onnantól kezdve pedig csak úgy ontom magamból a lehető legjobb sértéseket. - Mondjuk, az igaz, hogy Pitont provokálni olyan, mint egy alvó sárkányt szemenbökni – jegyzem meg bólogatva. - Bár, velem mintha kissé kedvesebb lenne, talán még azt is megúsznám, ha kirámolnám a kisszekrényét... Mardekáros vagyok, a bájitalok mestere minden diákjával kivételezik, méghozzá eléggé feltűnően. Megértem én, hogy mások tartanak tőle, néha engem is kiráz a hideg, amikor dolgozatírás közben fel-alá járkál, de annyira nem tartok tőle, mint más házak diákjai. Cody pedig ennek tetejében hugrás, azokra pedig valamilyen különös oknál fogva még jobban fúj, mint a griffendélesekre vagy a hollóhátasokra. - Úúú, megyünk kempingezni? - kérdem tettetett izgalommal. Nem igazán vagyok oda a természetért, nem születtem kiránduló alkatnak, de ha a fiú igényt tart a társaságomra, akkor vele megyek. Elvégre, ha mellette vagyok, akkor sokkal nagyobb biztonságban lesz, mint egyedül. Vámpír vagyok, max átharapom a torkát a kellemetlenkedő alakoknak. A következő hely hallatán elismerően füttyentek egyet: - Na, legalább valami értelmesebb cél... Imádom a Zsebpiszok-közt! Nemrég láttam ott egy olyan boszorkányt, akinek a hátán plusz két karja volt. Állítólag valami tiltott kísérlet eredménye, habár még mindig nem találtam olyan bűbájt vagy bájitalt vagy összetevőt, aminek ez lenne a mellékhatása... Elharapom a mondatot, majd néhány pillanat erejéig gondolataimba merülök. Nem érdekel, mit gondol Cody rólam amiatt, hogy ennyire jártas vagyok azon a helyen, lázadó természetem van, nem hiszem, hogy velem kapcsolatban olyan tippei lettek volna eddig, hogy a londoni könyvtárban lógatom a lábacskáimat. Nem, annyira ismer már engem, hogy tudja: nem megyek könyvek közelébe még véletlenül sem. - Jó-jó megyek, mondtam már – vetek egy gyilkos pillantást a fiúra. Nem szeretem, amikor valakinek igaza van velem szemben, márpedig ebben a percben Cody pont az én gondolataimat fogalmazta meg. Elismerem, ez az én érdekem is, főleg az enyém, ő tesz szivességet azzal, hogy segít nekem. Nem várhatom el tőle, hogy mindent a maga nyakába vegyen csak azért, mert én nem szeretek könyvtárba járni... Most az egyszer le kell ezt nyelnem magamban. - Minden felzaklatott vele kapcsolatban – válaszolom a fiú kérdését hallva. Érdekes, amíg Timothy-val voltam együtt, addig élveztem a társaságát, most viszont ismét úgy vagyok vele, hogy kell a fenének. Bizonytalanul megvonom a vállam: - Az nem zavar, hogy vámpír, az viszont már sokkal jobban, hogy ő harapott be... Tudod, magamban abban reménykedtem, hogy ha megtalálom a beharapómat, akkor... na... járni fogunk. De vele kizárt, hogy bármilyen kapcsolatba is kezdjek! Határozottan megcsóválom a fejem, miközben a hideg is kiráz attól a gondolattól, hogy én és Tim egy párt alkotnánk bármikor is. Egyébként pedig tényleg valami olyasmit terveztem el, hogy ha egyszer rábukkanok arra, aki vámpírrá tett, én leszek az illető szerelme és valami szenvedélyes kapcsolat lesz köztünk... Nem tudom, néha vannak ehhez hasonló őrült álmaim, és leggyakrabban képtelen vagyok belátni magamban azt, hogy ez mind csak álom marad. Most viszont akkora sokk ért az egész kapcsán, hogy le is tettem eme célomról. Én és Timothy? Isten ments! - Az tuti, hogy nem lesz több ilyen... - mormogom az orrom alatt. Nem, soha többé nem fogom hagyni azt magamnak, hogy jól érezzem magam a másik fiú társaságában. - Gyűlölöm és utálom, majd erre emlékeztetem magam. - Cody következő mondatait hallva kissé komolyabb arccal pillantok rá, olyannal, amilyet tőlem még nem is igazán láthatott, majd ismét megszólalok: - Hát, eléggé kiakadtam azon, hogy akár meg is ölhetik... És igen, az is zavar, hogy szerinte én kértem meg erre. De ezt majd úgyis kiderítjük, nem igaz? Szent meggyőződésem, hogy Timothy csak hazudott, amikor ezt mondta, habár fogalmam sincs arról, mi oka lenne Miának ilyesmit előadni. Ja, de... Szerelmes belé, csak a saját nevét nem szerette volna bemocskolni. - Segítek, ígérem – biccentek. - De akkor te meg ígérd meg nekem, hogy majd valamikor eljössz velem valamerre szórakozni. Nem tudom miért, de sokkal jobban érzem magam Cody társaságában, mint bárki máséban. Vele nyilvánvalóan képes lennék kellően elengedni magam és egy hatalmasat bulizni. Oké, ő nem egy ereszd el a hajam-típusú alkat, de élvezem a vele töltött perceket. - És veled mi a helyzet szerelmi téren? - sandítok hátra rá érdeklődve. - Van már valaki, akit kinéztél magadnak? Timothy szerinted helyes srác? Mármint úgy kinézetre... Fogalmam sincs arról, mi a francért lyukadok ki állandóan ennek az állatnak a nevénél, de visszaszívni már nem tudom a kérdést, meg hát egyébként is érdekel a válasz. Én utálom a srácot, ezért nem is nézek rá úgy, mint egy pasira, de talán Cody tudna vele kapcsolatban valami hasznosat mondani.
-Nem, én úgy értem, hogy a béka segge alatt van az alkohol toleranciám.- mosolygok rá -De rendben, valamikor keríthetünk sort rá. -Nem zárkózom el. Ha talál helyszínt az ilyesmire, vagy szórakozóhelyet ám legyen! -A hivatalos útnak nem az a lényege, hogy feltétlen izgalmas legyen. De amire gondoltam is csak félig lenne az, pontosan emiatt, mert a kérdezősködéses részt én is szeretném elkerülni. Pitont hagyjuk ki az egészből! Ha nem baj nem én inkább nem konfrontálódnék a vén méregköpővel. -végigfuttatom az agyamon a lehetőségeket. -Három alapért csak egy kisebb kirándulást kellene tennünk kedves természet anyánk ölén. Ami azt jelenti, hogy egy Roxmortsi kirándulást akár ki is lehetne tolni evégett. Onnan elég sokfelé el lehet jutni. Van egy alap amit tuti nem fogunk tudni máshol csak a zsebpiszokban beszerezni... Szóval, panaszt ne halljak! Hidd el, némi utánajárás is hoz magával elég izgalmat. Aztán ha megéltük a másnapot, össze dobjuk és megcsináljuk a szérumot. DE első körön könyvtár. Egyébként ketten többre mennénk, és a te érdeked lenne főleg a dolog. -de ennél többet a könyvtárra nem pazarlok szót. Nem akarom hogy még sírva is fakadjon ma. Bár lehet a könyvtár nélkül is be fog következni, csak eleget kell emlegetnem Timet. Megejtek egy visszafogott hehe-t ahogy az "utánzásra" reagál. Meg kellene már tanulnom értelmesen nevetni. Akkor legalább etéren nem kellene visszafolytással bajlódni. -Mi zaklatott fel jobban vele kapcsolatban? Az hogy vámpír, hogy ő a beharapód és erre elvileg te kérted? Az hogy jól érezted vele magadat ma este, ami valljuk be, enyhén szólva is megdönti kettőtök elméletét? Vagy amit mondott, hogy mi várhat rá? Esetleg hogy te is bele keveredhetsz?- nem fogok kispórolni egy kérdést sem, ha kell józanul újra fel fogom tenni őket neki, már csak avégett is hogy átgondolja, hátha segít neki helyre raknia az egészet. Vagy nem...Átkarolom lazán, érezheti hogy minden ellenére még bőven álommeleg vagyok. -Ha megtaláljuk mi segíthetne, utána nézünk az alapanyagoknak, mihez mi kell, és merre kell keresnünk. Ezekben kérném is a segítségedet!- Ahogy így hozzám bújik megmoccan bennem valami, csak sajna nem felé. Úgy összességében a fizikai kontakt nyomán. Néha eltűnődöm miért nem nyitok senki felé? Miért vagyok remekül el ameddig egy csepp inger sem ér. Ha meg ér, enyhén szólva is félve kezelem? És épp ebből kiindulva, miért érem be inkább egy szórakozóhelyi kalanddal? És miért nem inkább egy fix kapcsolat a cél? Néha felmerülnek ezek a szentimentális gondolatok és néha jó ötletnek találom mégis nyitni és ismerkedni, de újra és újra csak egy egy éjszakás valami lesz belőle. Valószínűleg rosszul közelítem meg a dolgot. A környezetemben nem is ismerek senkit akinek hasonló lenne az érdeklődése. Valószínűleg ez is erősen hozzá járul, amikor meg olyan közegbe keveredek... Valahogy nem a tartós párkapcsolat kialakítása van előttem... Sokkal inkább egy alkalmilag merev valami...A hétköznapokon gyakorlatilag nagyfokú aszexualitásba tolom magamat. Elég cseszegetést kapok innen onnan anélkül is, hogy bármi jóképű vagy csinos egyednek utána fordulnék, bár tény, szívesen megtenném. Egyszer kiváncsi lennék, mi lenne velem egy ingergazdag környezetben... Vajon elnyelne a mocsár? Vajon visszafordíthatatlan lenne? Vajon az aszexualitás átfordulna, vagy feloldott, kényelmes mederbe érne..? Megdörgölöm a szemeimet és igyekszem vissza ölteni az előbbi ábrázatomat és az iménti eszmefuttatást kirúgni az ablakon.... Valahonnan a sokadik emelet ablakán.
- Igen, mert nincs rajtad egy deka felesleg sem... - bólogatok egyetértően. Természetesen én is tudom, milyen az, amikor az ember lánya/fia nem bírja az italt, elvégre én is egyszálbél vagyok, egyszerűen képtelen vagyok hízni akár egy dekát is. Na, nem mintha annyira akarnék. - Majd egyszer tartunk egy iszákos-napot, megtanítalak arra, miként lehet kissé kitolni a lerészegedést. Legalább egy kicsit érezd jól magad, mielőtt teljesen kidőlsz. Például, ha az ember sós kekszet rágcsál közben. Na, az eszméletlen jó tud lenni, én legalábbis így tapasztaltam magamon. Tudom jól, hogy nem minden ember egyforma, de pont ebben a pillanatban lépett nálam első helyre Cody leitatása. Szeretem a kihívásokat, tuti, hogy sikerül megoldanom azt, hogy lássam részegen. Azért kíváncsi vagyok arra, milyen a srác olyankor, amikor kifordul önmagából. Tuti rámászna minden pasira a közelben... Nahát, mókás lenne leszedni őt róluk. - És mi abban az izgalom, ha a hivatalos úton jársz el? - vonom fel a szemöldököm, nekem aztán semmi gondom nem akadna azzal, ha esetleg valami bajba keverednénk, sőt... Kíváncsi vagyok, ezúttal miként reagálnának a hír hallatán a szüleim. - Sok ideig tartana mindent beszerezni, Piton pedig hótziher, hogy nem adna semmit sem a bájitalos szekrényből. Mindenki csak kérdezősködne, hogy mi miért kellene, kifaggatnának, én viszont nem akarok senkinek semmit se mondani. Hagyjanak engem békén... Valóban nem szívesen osztom meg másokkal a terveimet, mert elég szépen hozzászoktam már ahhoz, hogy mindig mindenről le akarnak beszélni az emberek. Én azonban szeretem a saját utamat járni, nekem senki se osztogasson tanácsokat, maximum csak akkor kérek belőlük, ha az illetőnek tökéletes az élete. Ilyen ember viszont aligha akad a világegyetemben, úgyhogy hagyjanak engem békén a kérdéseikkel. Ha valakivel meg szeretném beszélni a dolgokat, akkor úgyis meg fogom tenni. - Helyes, legalább nem nekem kell a könyvtárban ücsörögnöm – biccentek egyet megkönnyebbülten, miközben Cody leveszi a bakkancsát, majd törökülésbe vágja magát. - És ha nem tudjuk beszerezni őket? A hivatalos eljárásokkal csak az a gond, hogy mindig mindenkinek van egy kérdése, amit fel is fog tenni. Én pedig senkinek se szeretném megmondani, hogy vámpír vagyok és pont azt próbáljuk meg kitalálni, hogy eredetileg miként történt a beharapásom. Valami jó kis mesét kell kitalálnunk, ami hihető és nem vet fel felesleges kérdéseket. Van ötleted? Kérdőn meredek a fiúra, ő azért sokkal nyugisabb természet, mint én, mindezek mellett pedig nem is ivott olyan sokat a mai este folyamán. Vagyis egyáltalán nem... Józan ésszel pedig sokkal, de sokkal könnyebb reális dolgokat kitalálni, mert ha én itt és most elkezdek ötletelni, akkor annak nem lesz jó vége. A fantáziám elég gyakran fut vakvágányra, ezt pedig nem szeretném megkockáztatni. - Aha... Nem! - vágom rá határozottan a magam válaszát a fiú ötletét hallva. - Egyébként meg nem is utánzol olyan jól. Nem vagyok ilyen. Vagyis inkább csak nem szeretném belátni magamban a dolgokat. Azért nem sértődök meg a kifigurázáson, mert csak feldobni szerette volna a hangulatot, de nem is díjazom annyira. Túlságosan leköt ez a Timothy-ügy ahhoz, hogy most vele foglalkozzak. - Is-is – vonom meg a vállam, Cody-val azért sokkal könnyebb megbeszélni ezeket a dolgokat, mivel mi ketten már voltunk olyan viszoyban. Az tuti, hogy más előtt nem tárulkoznék ki ennyire, mert elég sok kellemetlen helyzetet szülhet a dolog. - Nem, de úgy gondoltam felvetem a dolgot, hátha... Megvonom a vállam, valóban nem pont a szex az a dolog, amire jelenleg szükségem lenne, örülök is neki kissé, hogy a fiú nem használja ki a dolgot és mászik rám azonnal. Nem zavarna, mert élvezném, de mégis örülök neki. Amikor Cody széttárja a karját, hozzábújok és én is átölelem. Nem tudom miért, de jól esik a közelsége, holott normális helyzetben csak egy újabb áldozatomként tekintenék rá, már ami a szekálásokat illeti. - Ne segítsek a nyomozásban? - nézek fel végül a srácra, mivel kissé megesik rajta a szívem, meg hát egyébként is: ez az egész az én érdekeimet szolgálja, ki kell hát vennem a részem a munkából.
Nagyrészt végig csöndben hallgatok, hagyom hogy csapongjanak a gondolatai. Addig én a magamét apránként összeszedem. -Jó az is igaz, hogy nem kell sok, hogy szétcsapjam magamat és még csak tizenhét vagyok.- megcsoválom a fejemet- Ne gondolj semmi extrém helyzetre, annyira nem sűrűn gyakorlom. - szép is lenne. A legtöbb közöm az italokhoz a nyári melók miatt volt. -Na jo, ácsi! - Tartom fel ismét a kezeimet, de most nem megadást áll szándékomban közölni vele, hanem azt hogy most fejezze be szépen az eszmefuttatást. -Én is böven csinálok hülyeséget, te is böven csinálsz hülyeséget, legalább kettőnknek együtt legyen annyi eszünk, hogy nem halmozzuk!- azért vigyor van a fejemen - Félre ne értsd, nem lecseszlek, csak nem kéne a szarnak még egy pofont adni, föleg nem közösen.-hallgatok egy rövidet, leülök mellé az ágyra, kifűzöm a bakancsom, lerúgom a lábamról aztán szembe fordulok vele, törökülésbe vágom magam és úgy folytatom a csokizabálást. - Első körön utána nézek hogy a főzet alapanyagai meg a vámpíriságod mennyire kompatibilisek, aztán majd kitaláljuk hogy szerezzük meg, vagy be. Deee... kivételesen most jó lenne hivatalosan eljárni. Az hogy nehéz beszerezni valamit nem azt jelenti hogy beszerezhetetlen vagy expedíciót kell indítanunk érte a Vorbathori vermekbe. -na jó azok a vermek baromi királyak voltak, amikor Dorothyékkal egy nyáron ott jártunk! Visszatértek a témákhoz - Nézd, ha ismersz, más vámpírt, azt csinálsz amit akarsz. De azért majd ha kijózanodtál fontold meg! -eltűnődöm- Nem kellemes, de ha csak egy kicsit akarsz koppanni, akkor elé állsz és közlöd vele, hogy "bocsika szivem, de átbasztalak, remélem minden pillanatot élveztél!" - affektálok is kicsit, némiképp tuljátszva Mira jellegzetes gúnyos hangsúlyát, de még poénra vehetően. Hátha egy kis önparódia még nem árt meg neki. Aztán tovább és még annál is tovább terelődik a téma. Nekem pedig felszalad egyik szemöldököm és mosoly kúszik a képemre- Tánc közben, a magad mozgása, vagy ő húzott fel inkább?- aztán tovább viszi a gondolatot, nekem pedig a mosolyom kissé feszessé válik - Mira... matt részeg vagy, nem is a legjobb lelki állapotban, biztos vagy te abban hogy ilyesmire vágysz? - Szeretném ha valoban elgondolkozna a kérdésen. Nem lenne problémám azzal hogy életre keltsem a testem, de megfektetni egy csajt részegen sosem tartozott az én morálomba. Mindig is kihasználásnak gondoltam az ilyesmit, még ha a másik épp hangulatban van is. Végül széttárom felé lazán a karomat. - Na jo gyere ide, egy ölelés még belefér!
- Felesleges aggódnod, nem szokásom belemenni hülyeségekbe – vonom meg a vállam, habár mindketten nagyon is jól tudjuk, hogy ez egy hatalmas baromság. Én vagyok mindig az élen, ha olyasmit kell csinálni, ami veszéllyel járhat. Mindig mindenbe bele lehet rángatni, én hülye meg még élvezem is a tilosban járást. Ez a legnagyobb különbség köztem és Mia között... Őt ilyesmire tuti nem lenne képes senki se rávenni. Cody szétcsapatós megjegyzésére elhűlve meredek rá: - Nekem muszáj innom... Ezelőtt nem sokkal Timothy-val randiztam, kell az alkohol, máskülönben képtelen vagyok elviselni még a gondolatát is. A másik jó kérdés már csak az, hogy akkor mi a francért engedtem neki, hogy olyasmit műveljen velem és pláne miért szeretném ismét megismételni a dolgot? Egyszer taszít a gondolat, rá két percre meg már életem legjobb ötletének gondolom, hogy újból megszivassam. Most viszont nekem innom kell, mert nincs más, ami gyógyír lenne a bajomra. Egyszerűen képtelen vagyok józanul szembenézni a tetteim következményeivel. - És nincs senki más, aki taníthatna? - fakadok ki, miközben egy újabb pohár italt tartok a kezemben, ezt azonban nem hajtom fel olyan gyorsan, mert konkrétan érzem, hogy kissé kezd sok lenni. Egyelőre még elfér az ujjaim között. - Kötelező nekem pont attól a bamba rocksztártól órákat vennem? Nem vagyok rá kíváncsi, akkor inkább ölök embereket halomra, de nekem ne pont ő mondja meg, hogy mit is kell csinálnom és mikor! Persze, az emberölés nem igaz, nem óhajtom elvenni mások életét, ezen a ponton talán kissé túlzásba estem, de tényleg nem szeretnék pont Timre hallgatni semmiben sem. A mi viszonyunk nem pont olyan, hogy készségesen szót fogadjak neki, habár egy jó tanítvány pont ezt teszi. Aha.. én meg az engedelmes kisdiák. Ennél távolabb semmi sem áll tőlem. - Nekem hiába mondod az elmeélesítő elíxirt, úgyse tudom, mi az – ásítok egy hatalmasat. Az ital hatása lassan kezd kijönni rajtam, úgyhogy inkább leteszem a poharat, nehogy lehajtsam. Fene se szeretne Timothy miatt fejfájással kelni reggel. - Nem Mia vagyok, hogy minden hülyeségre emlékezzek, amit Piton lead az órákon... Se odafigyelni nem szoktam, se tanulni... Szerintem az egész bájitalosdi hülyeség és ugyanezt gondolom magáról az iskoláról is. Feleslges baromság, csak azért van kitalálva az egész, hogy a szülők le tudják passzolni a srácokat a tanévre. - Piton szertárából nem tudjuk kilopni őket? - vonom fel a szemöldököm, ezerszer csináltam már ilyesmit, habár abból kilencszázkilencvenkilencszer le is buktam. Nem mintha annyira meghatott volna a dolog, voltam én már büntetőmunkán eleget, szinte hiányom is van, ha valamelyik tanár nem küld rá. - Receptet is tudok hamisítani. Vagyis, ismerek valakit, aki tud. Kétlem ugyanis, hogy Madam Pomfrey önként és dalolva felírná nekünk mindenféle magyarázat nélkül. Tipikus Mira-féle gondolkodás, hogy mindig mindent igyekszem a lehető legillegálisabb módon elintézni. Már rögtön arra gondolok, hogy szekrényeket kell éjjelente kirámolni és iratokat hamisítani, habár talán Cody tud más módot is erre. Az úgy viszont rohadt unalmas lenne, úgyhogy remélem, hogy az én verziómnál maradunk. - Akkor majd be kell ülnöd a könyvtárba olvasgatni egy keveset – széles vigyorra húzódik a szám, ugyanis az az egyetlen hely, ahova én nem fogom elkísérni a fiút. Be nem rángat oda, annyi szent. - Vigyél magaddal papírt és pennát, jegyzetelned is kell majd. Örülök annak, hogy Cody nem ellenkezik, nincs most kedvem még más lelkiállapotával foglalkozni, meg hát na... Erről is szól kettőnk kapcsolata, nem igaz? Ha itt és most rámásznék – márpedig az alkohol elég erősen bíztat rá -, akkor se ellenkezhetne, mert megállapodtunk, nem? - Az erotikus tánc mond valamit? - húzom fel a szemöldököm. - Te... úgy felizgultam, hogy már majdnem visszajöttem, hogy ágyba rángassalak. A többit nem mesélem el Cody-nak, elég esélyes, hogy nem igazán tetszene számára a dolog, még én is csak töménytelen mennyiségű alkohollal vagyok képes elviselni a gondolatot. - Bár, az ágyba rángatás még mindig áll – vetem fel az ötletem. A whiskey megtette a hatását, már nem vagyok annyira gátlásos ezzel a témával kapcsolatban, mint eddig. - Mit szólsz? Megerőszakolni azért nem fogom, ha nem szeretné, akkor nem lesz itt semmi.
-Neked legyen igazad!- tartom fel mindkét tenyerem a lány felé- Azért remélem, ilyesmire nem kerül sor sem most sem máskor. -leengedem a kezeim és nézem ahogy Mira felhajtja mielőtt annyit mondhatnék hogy bikk-makk... látom hogy ebből csunya másnap lesz de ráhagyom. A szavait hallva megvonom a vállamat - Néha nekem is jól esik szétcsapnom magamat, de vagy tartok egy mértéket és figyelek mit iszom, vagy hoppanálás nélkül kerülök a-ból b-be.- nem ellékesen úgy, hogy még nem tanultam meg. Rálegyintek, aligha fontos most ez, és figyelek is tovább a lányra. Hallgatom, hogy felzaklatta a dolog - Jó ezen nem is csodálkozom.- hallgatom a ledöbbenését arra hogy felvetettem, a srác a szárnyai alá vehetné. -Ugyan már! Szerintem te is nyugodtabb lennél, ha tudod, legalább a vámpirságodat illetően teljesen te rendelkezel magad felett, nem pedig az feletted. - bár valamiért nem gondolom hogy egy percet is stresszelte magát ezen ezelőtt. Végigpörgetem mi is kell a főzethez. -Egy darabon egyezik az elmeélesítő elixírrel. Szkarabeusz, gyömbér...., ginzeng, rozmaring, ginko, marsi gyökér, szellemfű, varcsa máj.- eltűnődöm - az utolsó hármat lesz nehéz beszerezni. Ha a kész főzetet szeretnénk beszerezni... akkor leginkább pénz kell hozzá, meg mondjuk Madam Pomfrey igazolása, kvázi egy recept, a pecsétjével, vagy az aláirásával. -szedem össze az egészet- A mellékhatásoknak, meg egyebeknek majd utána nézek. Most számba kell venni, hogy vámpír vagy, és nem szeretnélek kinyírni, azzal, ha valamelyik összetevő nem kompatibilis ezzel az állapottal.- így talán nem is lesz olyan egyszerű. És receptre kiírva sem lesz olcsó mulatság. Arról nem is beszélve, hogy ha hivatalosan járunk el, nyilván olyanok is szeretnék tudni az eredményt, akiknek talán semmi közük hozzá. Nem tiltakozok, tulságosan el voltam gondolkozva, így Mira csokjára eszmélek, de már meg sem lep. Annyiszor játszott már ezzel ha épp ketten voltunk, hogy sikerült megszom a spontán szájra puszijait. A mondatára ami a csókját követi baráti kajla mosolyra húzódik a szám. Aztán pislogok kettőt és ki is bukik belölem, ami a hirtelen feltételezésnek köszönhető en merül fel bennem -..Mégis miféle helyzetbe keveredtél te, aminél én jutottam eszedbe?..- továbbra is mosoly bujkál a fejemen, de ez most inkább kiváncsi, cinkos és barátian cukkoló.- Ez azt jelenti, hogy nem csak beszélgettetek. -valahol felmerül bennem, hogy ha valóban nem csak beszélgettek, Mira jobban bele lépett mint kellene.
- Ugyan már, tudod jól, hogy engem nem lehet csak úgy elintézni – pillantok Cody-ra jelentőségteljesen. - Különben is: ha olyan nagy lenne a baj, akkor nem igazán lennék képes leveleket irogatni, nem igaz? Abban az esetben most is Madam Pomfrey kaparna össze kiskanállal a földről... Ez az egész leginkább csak lelkileg viselt meg. A randi, az átverés, majd a szórakozóhelyen történt események számomra túl soknak bizonyultak. Bosszúnak indult, valamiféle leckének és mégis én voltam az, aki rosszul jött ki a helyzetből. Timothy minden bizonnyal most is jól érzi magát valamerre, mert sikerült Miát lépre csalnia. Én viszont itt siránkozok Cody társaságában. Szánalmas vagyok, de komolyan. - Hát akkor majd én – veszem el a poharat, melyet a srác letett, majd egyszerre hajtom le annak tartalmát. Normális esetben én se bírom az ennyire erős italokat, de itt és most semmi se úgy történik, ahogy a józan ész diktálná. Leteszem az üres poharamat, majd folytatom: - Azt azért észben tartom, hogy téged nem szerencsés ötlet itatni. Ha pedig bealszol, akkor én is... Ezt az egészet ráérünk reggel is megbeszélni, nekem semmi se sürgős. Az igazat megvallva azért igenis bánnám, ha Cody bealudna, mert nem véletlenül küldtem számára a baglyot, de ha most mindketten bekómálnánk, az se lenne túl nagy gond. Az alvás csak segít számomra a helyzeten, habár itt már tuti lesz másnaposság, szóval inkább még most szedjük össze a dolgokat, amíg nem kell pokoli fejfájással kínlódnom. Talán mi ketten össze tudunk hozni valamit, ha mást nem, akkor legalább a lelki békémet. - Már én is sajnálom, hogy akkor és ott nem voltál egy kicsit rámenősebb a lebeszélés terén – állapítom meg kissé búskomoran, habár nagyon is tisztában vagyok azzal az aprócska ténnyel, hogy hiába mindenféle jóakarat, engem semmiről sem egyszerű meggyőzni. Cody maximum csak annyit ért volna el az egésszel, hogy szépen összeveszek vele, semmi többet. Amit egyszer a fejembe veszek, azt nem verem ki egykönnyen a gondolataimból, kivéve, ha esetleg valami olyasmi történik, ami miatt meggondolom magam. Itt történt, csak túl későn. - Fogalmam sincs, akkor már nem figyeltem oda rá annyira – csóválom meg a fejem bizonytalanul, miközben igen erősen próbálkozok azzal, hogy felidézzem magamban Timothy szavait, de ez egyszerűen lehetetlennek bizonyul számomra. A kijelentése után történtek homályba vesznek, mely leginkább az italnak köszönhető és természetesen annak is, hogy akkor és ott egy teljesen más jellegű probléma kötött le. - Tudod, kissé kiakadtam, nem pont az kötött le, amit ő magyarázott össze.-vissza. Csak el szerettem volna jönni onnan, érted? Vissza az iskolába, hogy egyedül lehessek. Vagy veled... De mindenképp távol tőle. Mégis mi hatással lenne rám a dolog? Talán engem is elővennének? Esélyes, elvégre én is vámpír lettem, de rám nem vonatkoznak a japán törvények, nem igaz? Esetleg Timothy teremtményeként én is bűnös lehetek? Ez már sokkal logikusabb, hallottam már lényekről, akik semmit se tettek, mégis halállal lakoltak a teremtőjük bűneikért. Teremtő... Az enyém pont Timothy lenne? Az a srác, akit legszívesebben a két kezemmel fojtanék meg, de közben nem szeretném, ha halálra ítélnék? Kissé ellentmondásos vagyok, de ebben a pillanatban is érzelmek tömkelege van bennem, képtelen vagyok egyszerre csak egyet megragadni. Gyűlölöm a fiút, közben meg mégsem... Azt hiszem, kifejezetten kezd itt az agyamra menni valami. - Foglalkozni velem? - kissé hüledezve meredek a srácra, a következő pillanatban pedig harsány nevetésben török ki. Nem őszinte a boldogságom, de akkor is... - Miért akarod azt, hogy engem büntessenek? Majd én foglalkozok magammal, te pedig velem. Köszönöm, de megvagyok Timothy segítsége nélkül is. Már csak az hiányzik, hogy napi szinten járjon a nyakamra... Igaz ugyan, hogy azt akartam, tanítson, de most meg már valamiért nem igazán szeretném a dolgot. Persze, Cody mond ezzel valamit... A vérszomj bennem is megvan, egyelőre uralkodok magamon, de azt is tudom jól, hogy ez napról-napra rosszabb lesz. Előbb vagy utóbb, de szükségem lesz Timothy segítségére és tapasztalatára. Ha pedig ezzel megmentem az életét, akkor talán hajlandó is leszek belemenni a dolgok ezen részébe. - Ha nincs semmi komoly mellékhatása, akkor szerintem nyugodtan megpróbálhatjuk a dolgot – vonom meg a vállam, szintén gondolkodóba esve. - Ha nem jár nagy kockázattal, akkor miért ne? Talán még eszembe is jut pár vicces emlék. Mi kell hozzá? Elfogadom a Cody által felém nyújtott csokit, majd elmélyülten rágcsálni kezdem, miközben a fiú arcát tanulmányozom. Olyan kis helyes... Persze, nem az én esetem, de azt legalább már tudom róla, hogy valamennyire hasonlít rám személyiségileg. Hirtelen közelebb hajolok hozzá, majd ha engedi, akkor lágyan megcsókolom, végül elhúzódok tőle. - Bocsi, de ez kellett. Tudod, a randin eszembe jutottál ám.
Amikor fiatalabb voltam, és a birtokon éltem, rendszerint felkeltem éjszaka. Vagyis Gargoyle kísérlete ébresztett fel. Nem láttam, de hallottam a szuszogását, a nyüszögését, a kaparászását, vagy épp a labdája pattogását, ami mindig az ágyamnál állapodott meg. Leültem az ágyam előtti szőnyegre éjnek évadján, üdvözöltem pár szóban és elgurítottam neki. A labda pedig mindig vissza gurult hozzám. Eleinte megijesztett a jelenség, és azt hiszem, ez természetes is, aztán már inkább örültem hogy a kutyám, akármiféle formában is, de velem maradt. Emlékszem apámmal volt egy beszélgetésem, ami után minden áron szerettem volna megértetni szerencsétlen kutyával, hogy már halott, és nem jó hogy itt ragadt és hogy szeretném, ha tovább állna, mert biztos boldogabb lesz, ha ez bekövetkezik... Egy időre nem is hallottam egy pisszenést se, aztán mikor anyám kirángatott az ágyból, mert elől hagytam valamit... azt hiszem az üvegfigurákkal játszottam a vitrinből.. akkor újra előkerült. Életemben nem hallottam olyan ádázul hörögve morogni és acsarkodni, mint akkor. Az ijesztő, hogy a kutyám egy foxi volt, a foxik pedig kistestűek és nem nehezek, a morgását anyám felé, mégis jóval a fejem felett hallottam, és meg is rogyott a padló itt ott. Anyám csuklóján maradt is egy harapásnyom arról az estéről és nem éppen egy fox terrier fognyomát adta vissza. Onnantól, párszor még megpróbáltam elküldeni, de valahogy mindig nehéz volt és leginkább eredménytelen, velem ugyanolyan barátságos maradt.. szerencsémre.
Ha egy kísértetért képes voltam éjszakánként felkelni, nem tudnék tükörbe nézni, ha ezt egy élőért nem tudnám megtenni, puszta kényelemből.
-Ugyan már, örülök, hogy nincs nagyobb baj. Mármint hogy legalább fizikailag rendben vagy. - nyelek egyet, épp elég rémképem van arról, mi történhet egy fiatal lánnyal, azonban tovább is lendülök rajta, nem biztos, hogy most ezek a gondolatok helyénvalóak lennének ide. Mikor a kezembe adja az italt nézek egy nagyot, forgatom egy rövid ideig -Mira, én most nem iszom, ha nem baj. Egy pohár pezsgőtől is képes vagyok berúgni, ez..- emelem meg a poharat -Kinyírna. Pár napra biztosan. Másfelől, most jobb szeretnék józan maradni. Hogy nézne ki, ha az élménybeszámolód közepén bealudnék?- rámosolygok némi együttérzéssel, aztán leteszem a poharat amellé amelyik majdnem összetört. -Tudod mikor a tudtomra hoztad, ki lenne az első áldozatod és mi módon, sajnálom, hogy nem tudtalak lebeszélni.- főleg hogy Mira megígérte, hogy átgondolja, így rá is hagytam utána. A tény hogy ez a Timothy gyerek vámpír, pár dolgot megmagyaráz, bár rohadtul nem nyugtat meg. Mikor megkér hogy hallgassak róla, biccentek egyet. És hallgatom tovább.
Az elmondás alapján párhuzamot vonni, a Japánban történtek és az itteni események között, igen... érthetetlen számomra, de betudom annak, hogy minden vidéknek meg van a maga kicsavart eszménye az ilyesmire. Hallgatom tovább és egyre csak kerekednek a szemeim. Aztán mikor a végére ért pislogok párat. -Csak egy kérdés, mondott, olyat, hogy az a... tárgyalás, rád is hatással lehetne? Mert ha igen, akkor lehet logika abban, hogy eltűntet a színről egy emléktörléssel.- hallgatok egy kicsit, vacilálok, aztán kibukik belőlem. -Bár sosem tűnt olyannak, aki képes lenne, nem másra kenni amit elcsesz. De aztán ki tudja... Ha megtanították a vérszomjon uralkodni, akkor igen sokat tanulhatnál tőle te is. -megdörgölöm a halántékomat mert enyhén benyilal. -Ha annyira óvni akar, vagy felelősséget vállalni, akkor tanítson. Ha annyira komoly ez a tárgyalás, akkor szerintem az lehetne enyhítő körülmény, ha vállalja azt a következményt, hogy foglalkozik veled.- nekem legalábbis ez lenne a hulla logikus. Töröm a fejemet, forgásra bírom a kerekeket aztán egyszer csak termelődik annyi energia, hogy kigyulladjon a lámpa a fejem felett. -Van egy gyógyfőzet, amit.. hát eredetileg az időskori hallucinációkra és emlékzavarokra használnak. De memória vesztés esetén is szokták használni. Viszont nem tudom, hogy a felejtésátokra működik-e... Az exmemoriam-et használta, vagy mást, vagy erről nem esett szó? -zúdítom rá a kérdéseket, és már pakolászom össze a főzethez valókat fejben. Megdörgölöm a fülcimpámat - Az is igaz, hogy a hozzá valókat nem egyszerű beszerezni és nem is adják ki csak úgy. Bár ami veled történt, szerintem elég nyomós ok lenne... -megkordul a gyomrom és felfedezem a temérdek mennyiségű csokit. Ami pont jó lesz rá, hogy egy kis energiát kapjak, másra nem igazán. Elveszek hát egyet, ketté töröm, egyik felét Mirának nyújtom a másikat én rágcsálom el.
A pohár mégsem törik össze, hála Cody látványos akciójának. Én természetesen még mindig túl álmos vagyok ahhoz, hogy bármit is felfogjak ebből, egyelőre még igyekszem magamhoz térni. Szemeim megdörzsölöm, lassan kezd tisztulni a kép, egyelőre még nem vagyok másnapos, csak kissé becsiccsentve. Erre azonban szükségem van ahhoz, hogy túllendüljek a történteken. - Akkor jól elhúzüdott a mai nap – állapítom meg álmos hangon, miközben nyújtózkodni kezdek, majd kérdőn pillantok a fiúra: - Biztos vagy te ebben? Látod, hogy képes vagyok hajnalok-hajnalán is zaklatni téged... Halványan elmosolyodok, végre kezdem kissé jobban érezni magam. Cody jelenléte megnyugtat némileg, rendes srác, ő biztos nem fog hülyének bélyegezni vagy más sértő szavakat vágni hozzám. Biztos, ami biztos alapon azért a Whiskey-ért nyúlok, nekem erre szükségem van, majd egyet a fiú felé nyújtok, miközben ő meglepődik az előbbi kijelentésemen. Nem csodálkozom rajta, én is ezt tenném a helyében, de hát ez történt, mi mást mondhatnék. - Ezt idd meg – szólalok meg, majd felhajtom a saját italomat, végül bólintok: - Igen, megcsináltam és igen, hallgatnom kellett volna rád. Hülye ötlet volt. Én legalábbis mindenképp megbántam, talán tényleg sokkal jobban jártam volna, ha szépen megülök a seggemen és igyekszem nyugton maradni. Így viszont elértem azt, hogy Timothy azt hiszi, Miával randizott, bennem minden összekuszálódott és sejtelmem sincs arról, mit kellene tennem annak érdekében, hogy a helyükre kerüljenek a dolgok. Talán Cody tud valami megoldást, habár az se baj, ha nem, nem is ezért hívtam ide. Egyszerűen csak kell valaki, aki meghallgat és nem nevet ki közben. - Upsz... Ezt nem tudtad? - csodálkozom el a fiú reakcióján, habár én se igazán tudom, miért is lepődök meg ennyire ezen a kis apróságon. Gondolhattam volna, hogy nem sokan tudják Timről, hogy ő is vámpír, nyilvánvalóan nem tudta, én is csak azóta, hogy lebuktattam a sikátorban. Arcom a tenyerembe temetem, majd gondterhelten sóhajtok egy nagyot. Már megint sikerült elrontanom valamit, mostanában ez nem újdonság tőlem. Végül felemelem a fejem, majd megvonom a vállam: - Mindegy, erről ne beszélj senkinek, maradjon az ő kis titka. Hidd el, vannak akik figyeljenek rá... Timothy elmondása szerint legalábbis mindenképp. Kétségtelen, hogy szemmel tartják, szinte minden mozdulatát lesik azt várva, hogy mikor követ el valami óriási baklövést. Az a férfi a szórakozóhelyen legalábbis mindenképp erre gyúr. Be akarja mártani mások előtt a fiút, mert nem kedveli a fajtánkat. Ez a vele történtek után teljesen érthető, de akkor is... - Részletesebben? - tanácstalanul megforgatom a szemeimet, nem csoda, hogy Cody lemaradt, neki még minden annyira új. - Jó, akkor kezdem az elején... Én vámpír vagyok, és mint kiderült Timothy harapott be engem. Itt még hadovált valami emléktörlésről, de ez most lényegtelen... Timothy-t Japánban harapta be egy született vámpír még pár hónapos vagy hetes korában, mit tudom én. A lényeg az, hogy ott akkoriban ez volt a divat. Beharaptatták a gyerekeket, hogy az a vérvonal maradjon fenn, olyan, mint nálunk a Sötét Nagyúr-dolog, érted? Utána azonban történtek dolgok, a srácnak el kellett jönnie ide, blablabla... Megtanították viszont a vérszomjon uralkodni valami szörnyen kegyetlen módszerrel és évente végre kell hajtania egy tesztet, amelyen bizonyítja, hogy képes uralkodni magán... Ha nem sikerül neki a dolog, kivégzik. A tárgyalás pedig az én megharapásom miatt lesz. Halálra is ítélhetik... De én örülök annak, hogy vámpír vagyok, az nem lehet Timothy számára felmentő körülmény? Mondott ugyan hülyeségeket, de nekem semmivel sem ártott. Tény, hogy a sráccal ki nem állhatjuk egymást, de az, hogy esetleg miattam ítélik majd el... Nem, az nem lehet, meg kell tennem mindent, amit csak tudok, annak érdekében, hogy ne következzen be a dolog. - Ajjj, én se tudok semmit – emelem fel a hangom kissé ingerülten. Nem Cody-ra vagyok mérges, hanem erre az egész helyzetre. - Állítólag nem pont az történt a Rengetegben, amire én emlékszem, mert kitörölte az emlékeimet. De miért tett volna ilyet? Meg akart óvni, azt mondja... Persze, mert eddig olyan viszonyban voltunk egymással... Kamu az egész! Hitetlenkedve nevetek fel, most aztán tényleg eléggé magam alatt vagyok, ezt még a vak is észeveheti. Minden annyira kusza számomra, annyira nem áll össze semmi sem.
Eleresztem, ha ébredezni kezd, elkapom a le repülő poharat, a legkevéssé sem vágyom üvegpohárnak a csörömpölésére. Leteszem a földre minden gond nélkül és figyelek, hátha ki tudok hámozni valami érthetőt, annak ellenére, hogy látványosan most itta le magát. -Fogalmam sincs mennyi az idő, valahol három és négy között lehet szerintem, de nem ezzel foglalkoztam. -közlöm könnyedén, mintha nem okozott volna egy kisebb szívbajt az a szerencsétlen madár. De hát baj van, ilyenkor joszerivel leszarom a magam pontját.- Semmi baj, én mondtam, hogy bármikor számíthatsz rám. Ha egy kis szunyokálás miatt nem tartanám a szavam, már régen r..... Randiztál Timmel.... Micsoda??- elöször azt hiszem csak rosszul hallom amit hallok! -Ó szeri! Azt ne mondd hogy megcsináltad mégis!- Mira tudhatja, hogy mikor beavatott a "remek tervbe" már az elején közöltem vele, hogy szerintem rossz ötlet. Tul sok a buktató, tul sok amit maga után vonhat... hát csak bele lépett... lassan pislogok egyet mint aki beigazolodni lát valami kilátásba helyezett katasztrófát. Aztán Mira elszól valamit ami totálisan ledöbbent. -Mi... várj, én lemaradtam ott, hogy Timothy.... Timothy vámpir??? Ő harapott meg?...-hallgatok egy sort ledöbbenve. Nekem ez teljesen új infó. El is vesztem kissé a fonalat és koncentrálnom kell, hogy újra felvegyem. Részben mert tényleg borzasztóan meglep, részben meg, mert most számolódik fel nálam a maradéka annak, hogy pár perce még aludtam. -Tárgyalás... miféle tárgyalás? Mira én ebből egy kukkot nem értek így, nem fejtenéd ki részletesebben? -szivesen elmondom én a véleményemet, fmggetlen hogy javit-e Mira hangulatán vagy sem, de előbb kicsit többmindent kell megtudnom. Ismerem a srácot... volt pár igen kellemetlen pillanat a sulis éveim alatt, amit masszivan neki köszönhettem. Arról nem is beszélve, hogy a társaság amiben mozgott/mozog, rendszerint küldte a mardekáros gólyákat beavatás gyanánt a nyakamra... Bevallom az elején igen rosszul érintett, azota remekül elszórakozom rajta. És amióta tapasztalták hogy elmarad a kivánt hatás, azota békén is hagynak szerencsére! Szóval engem is meglep, hogy a srácnak van egy jófej oldala is. De ha Mira képes róla ilyet állitani, az után a mennyiségű szenny után, amit egy egy beszámoló alkalmával hihetetlen lelkesedéssel tudott rá zúdítani.... hiszek neki. Aztán ismét eszmélek, mert a tárgyalás és az hogy rá akarja kenni, nem hangzik túl jól együtt. -Mit akar rád kenni? Mira mi történt? -elnyomok egy ujabb ásitást. Azt hiszem ez most elnézhető. Elvégre nemrég keltett fel a madara és most hogy "leülepedtem" kissé visszatért a pillanatnyi kóma, amiből bizony némi oxigén esélyesen kiszedhet.
Fogalmam sincs arról, mit álmodtam, ha egyáltalán bármit is álmodtam... A lényeg az, hogy a jótékony sötétségbe veszve mindent elfelejtek, ami a mai nap folyamán történt velem. Timothy, a beharapás, az a fickó meg természetesen Mia. Minden a homályba vész, semmi gondom sincs az élettel vagy önmagammal, egyszerűen csak vagyok. Ezért szeretek aludni... Minden probléma megszűnik anélkül, hogy az ember bármi gondot és figyelmet fordított volna a megoldásukra. A jótékony alvásból egy messzi hang szakít ki. Egy pillanatig nem foglalkozom vele, tudomást sem szeretnék venni róla, egyszerűen csak lebegni tovább abban a másik világban. A hang tulajdonosa azonban továbbra sem adja fel a dolgot, kitartó fickó lehet, így inkább kinyitom a szemem. A külvilágból elsőként csak egy sötétbarna bozontot látok magam előtt, majd kis idő múltán tisztul a kép és minden lassan a helyére kerül? - Cody? - ülök fel továbbra is álmosan, miközben a magamra terített takaróról lebucskázik egy üvegpohár, majd ezer darabra törik. Nem foglalkozom vele, álmos mozdulattal dörgölöm meg a szemem, hátha csak egy jelenéssel van dolgom. A fiú azonban továbbra sem tűnik el, inkább csak még élesebben van a látóteremben. - Te vagy az? Nem, a Szentlélek... Komolyan nem tudom, milyen válaszra számítok a srác részéről, amikor én küldtem számára a levelet, hogy gyorsan jöjjön ide. A fáradtság viszont közbeszólt, én pedig nem vártam meg, amíg megérkezik. Pech. - Bocsi, elaludtam – teszem hozzá magyarázatképp, miközben rutinos mozdulattal nyúlok a hajamhoz, hogy legalább egy kicsit rendbe tegyem az ujjaimmal. Tudom jól, mennyire hasonlít alvás után egy élő szénakazalra és hát nem szeretném, hogy bárki is így lásson. - Mennyi az idő? Nem térek még rá a lényegre, húzom a dolgot, mint a rétestésztát, mert hát fogalmam sincs arról, hogy a fiú mit fog erre reagálni. Kiborul majd, hogy ilyesmit tettem? Esélyes. Magamban azért elhatározom, hogy az intim pillanatokról semmit sem mondok neki, egy árva kukkot sem. Nem mintha attól tartanék, hogy féltékeny lesz, mert nem lesz az, egyszerűen csak még engem is kiborít az a gondolat, hogy hagytam Timothy-nak, hogy ilyesmit műveljen a testemmel. - Gondolom, aludtál, amikor rádtalált a baglyom – állapítom meg a nyilvánvaló tényeket. - Nem állt szándékomban ilyenkor zaklatni, tényleg ne haragudj, de olyan sok minden történt ma... Randiztam Tim-mel. Cody aligha érti a helyzetet, főleg amiatt sem, mert szakavatott abban, hogy én és Timothy miként is viszonyolunk egymáshoz. Nem lepne hát meg, ha esetleg értetlenkedő tekintetekkel találnám szembe magam, így hát folytatom: - Miának adtam ki magam. Tudod, ahogy eddig terveztem. A legnagyobb gond itt csak azzal van, hogy olyasmi is tudomásomra jutott, aminek nem igazán kellett volna... Gondterhelten sóhajtok, Cody még nem gyakran láthatott ilyen képet vágni, általában semmit sem vagyok képes komolyan venni, ezt már annyian megmondták nekem. Ez a helyzet azonban más, kihat az egész életemre, én pedig nem tudom, mit kellene tennem... - Elsőként talán az a legnagyobb gondom, hogy Timothy jó fej... - tördelem az ujjaimat aggódó tekintettel. - Érted? Túl jó fej... Hogy fogom ezek után zaklatni? Megkedveltem. Az utolsó szót kissé nehezen préselem ki magamból, de hát be kell számolnom erről valakinek, muszáj kimondanom a dolgokat, hogy biztosítson arról Cody, miszerint csak tévedek azzal kapcsolatban, hogy megkedveltem a legnagyobb ellenségemet. Mert ilyen nem létezik, igaz? Én vagyok az idióta, amiért azt hiszem, hogy mást is érzek iránta, mint gyűlöletet. - A másik a vámpírságommal kapcsolatos... Azt állította, hogy én kértem meg arra, hogy beharapjon, ő csak kitörölte az emlékeimet. Rám akar mindent kenni! Kissé kiakadok, reszketek egész testemben, ahogy visszagondolok a jelenetre. Mégis miért mond ilyesmit? Oké, hogy nem vagyunk oda egymásért, de ez már tőle is igen nagy bunkóság. [b][color=lightgreen]- Nemsokára tárgyalása lesz, gondolom ezzel szeretné magát kirántani a helyzetből. Te mit gondolsz?
A melegebb idő miatt, meg hogy friss levegő jöjjön be, több ablakot is nyitva hagytunk a srácokkal. Én bőven az igazak álmát alszom, szétvetett tagokkal hanyatt, ahogy szoktam. Az arcomat mellkasomat egyszer csak légáramlat éri, én pedig felnyitom a szemeimet. Lassan pislogok és szeretném felemelni a kezeimet, hogy megdörgöljem a szememet, mert kissé homályos a kép. A kezem azonban nem mozdul. A kép viszont az álom kidörgölése nélkül is tisztul és a fölém hajoló alak képe élesen rajzolódik ki, engem pedig teljesen lebénít a látványa, és a tüdőmből kiszorul a levegő. Jellemzően pont akkor, mikor kiáltásra vettem volna egy mélyebbet. Karmizh hajol fölém én pedig teljesen sokkot kapok. Olyan sebességgel uralkodik el rajtam a pánik és az iszony hogy arra szavak nincsenek. Ami külön ijesztővé teszi, az egyébként sem bizalomgerjesztő karmazsin vörös vérben úszó ábrázatát, hogy az arca most egészen bagolyszerűvé torzult. Szeretnék elhúzódni. Nagyon! Szeretnék kiáltani, az állkapcsomba azonban görcs állt és véleményem szerint csak nyöszörgésre futja. Kívülről azonban néma minden, legfeljebb halálra rémült, megfeszült ábrázatom látszódhat. Ahogy Karmizh egy ragadozó madár fejmozgásával hajol közelebb, mintha csak azt szeretné ellenőrizni, hogy a fejem jó szögben áll-e ahhoz hogy kitépje a szememet, úgy én egyre kétségbeesettebben küszködök, hogy ajkaimmal megformáljam a szót, "segítség". Levegőm sincs hozzá, nem hogy egyéb. A bagolyszerű torzult, délibábként vibráló pofa egyre közelebb ér én pedig egyre inkább vergődnék odébb. Komolyan bennem van, hogy elbőgöm, vagy össze vizelem magamat... Nem bírom tovább összezárom a szemeimet és totális tehetetlen pánikban várom hogy bekövetkezzen aminek be kell. Lidércnyomásomból egy éles fájdalom tép ki, egy éles fájdalom, ami olyan mint egy harapás.. inkább csípés a fülcimpámba. Abban a pillanatban megszűnik és felold a blokkoltság én pedig olyan erővel taszítom félre magamat az előbb még érzékelt veszély irányától, hogy kis híján lezuhanok az ágy túloldalán. Hirtelen ülök fel és kapkodom a levegőt, reszkető hasfallal. Körülnézek rettegve, attól, amit esetleg látni fogok, de semmi, minden nyugodt, a srácok békésen hortyognak, pont mint mielőtt elaludtam volna.. Senki nincs rajtunk kívül idebent, csak egy kicsi macskabagoly pislog rám értetlenül és csapkod a szárnyaival felém türelmetlenül. Bennem pedig tudatosul egy felismerés. Alvásparalízis... Gyűlölöm...!! Amióta elkerültem hazulról nem volt jó ideig, aztán újra kiújult mikor megkaptam a hírt, hogy anyámék esetleg mégiscsak élnek... -Jó jó, nyugalom! -suttogom az egyre vadabbul csapkodó bagolynak, jó hogy nem kezd rikácsolni. -Nézzük mi a frászt hoztál ilyenkor!- forgatok szemet és megdörgölöm az arcomat, hogy némi életet masszírozzak kihűlt képembe, meg nem mellékesen letöröljem a jeges verítéket. Lekötöm a levelet még mindig reszkető kézzel és a nyitott ablakból beszűrődő hold fényénél, egy jókora ásítással kísérve kezdem olvasni. A levél rövid, lényegre törő és a frász tör ki rajtam tőle. Mira... Jó ég, mi történhetett vele?! Nem nagyon foglalkozom azzal, mi van, vagy épp mi nincs rajtam. Gatya van, póló van, magamra kapok egy együtteses pulcsit... nincs is másmilyenem... meg felcsapom a bakancsomat, nem találtam és nem is érdekelt épp hol a papucsom, ez közelebb volt, bár épp hogy körbe tekerem rajta a fűzót, a franc fűzögeti, megkötöm annyira hogy a lépcsőn ne vágódjak el és kész! Pálca a gatyába csodás! Na húzzunk a francba! Rohanva teszem meg a távot, meglepő de alig csapok zajt, amit jó esetben pedig, surranóval, kőfolyosókon nem lenne nehéz. A szobához érve veszem csak észre hogy a pulcsit rohadtul fordítva vettem fel, de aligha érdekel egyetlen másodpercnél is tovább! Hogy miért gondolom, hogy baj van fogalmam sincs, és az is igaz, hogy jobban tovább gondoltam a kelleténél, de hát na! A levél hangvételéből nem éppen az sütött, hogy éjszakai kalandra vágyik. Meg aztán az a remek ébren álmodás is belém vágta az ideget. Miközben belépek a szobába igazítom meg a pulcsit, közben meglátom a lányt, az ágyon fekszik, poharak, félig, fullra üres üvegek erre arra... Itt nagy a baj... Nem torpanok meg, odalépek hozzá és noha még kapkodom a levegőt, véig nézek rajta. Jó! Legalább sérülést nem látok! Megérintem a vállát és megszólítom. -Mira!.. Mira jól vagy? - nem ordítom le, a futástól kissé berekedtem, de nem vészes, halkabb, kedvesebb hangot igyekszek megütni. Olyat, amiből egyből süt, hogy, "nyugi, már nem vagy egyedül, na mond mi fáj!..." Ha elsőre nem ébred fel, finoman megingatom.- Mira! Halihó, itt vagyok. Mi történt?
A mai este folyamán történt események igencsak felzaklattak lelkileg, álmomban sem hittem volna, hogy ez az egész így fog alakulni. Elsőként Timothy másik oldala lepett meg, a fiú teljesen más ember, mint amilyennek én magam megismertem, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezt a személyiségét is gyűlölni tudnám. Nem, kifejezetten szimpatikus srác, de erre azért számítottam is valamennyire, elvégre mégiscsak azt hitte, hogy Miával áll szemben, várható volt tehát, hogy megpróbálja a jobbik oldalát mutatni felém. A másik dolog viszont ennél sokkal, de sokkal komplikáltabb... Mi az, hogy én kértem meg arra, hogy változtasson át? Mi ez az egész hülyeség? Valamiről hadovált nekem, de bennem egyszerűen nem áll össze a kép, teljes egészében halandzsa ez az egész történet... Ezzel szerinte megússza a dolgot? Állítása szerint ugyan nem engem okol a történtekért, de ha a tárgyalásán ezt a mesét fogja bedobni, akkor minden bizonnyal meg fogja úszni a büntetést. Okos, nagyon okos! Mindezek mellett még azt is volt esze beadni Miának, vagyis nekem, hogy csak óvni szeretett volna ezzel. Fura egy szemlélete van, annyi szent. A randi utáni programom ugyanaz, mint Timothy-nak, habár szerény személyem előbb a bagolyház felé veszi az irányt, hogy írjak egy üzenetet Cody-nak. Szükségem van a fiúra, kell valaki, akivel megbeszélhetem a dolgaimat, ő pedig nyíltan vállalkozott erre, habár most minden bizonnyal el fog átkozni, amiért az éjszaka kellős közepén zaklatom a hülyeségeimmel. Voltaképp azt is megtehetném, hogy belógok a klubhelyiségükbe, felverem álmaiból, majd mindent elmondok neki. Ma azonban ehhez sincs kedvem, leginkább csak le szeretném inni magam a sárga földig, miközben van mellettem valaki, aki független mindettől, képes reálisan szemlélni a dolgokat és nem fog megkérni arra, hogy fogjam be. Cody pedig önjelölt lélekbúvárként feladatot kap tőlem. Miután elküldtem a pár soros levelet, melyben arra kérem a fiút, hogy jöjjön azonnal a Szükség Szobájába, sietős léptekkel veszem az irányt az említett hely felé. Szerencsére senkivel sem futok össze a folyosókon, ma Frics is minden bizonnyal sztrájkot tart, ami kifejezetten jó abból a szempontból, hogy nem kell megtennem a Mardekár-Szükség Szobája távot. Biztos vagyok ugyanis abban, hogy amint kényszerlandolást hajtanék végre a hálókörletemben, ismét visszatérnék. Ma semmi hangulatom a macska-egér játékhoz ismét, így megkönnyebbülten nyitok be a terembe, ami szinte azon nyomban az én hangulatomhoz igazodik. Egy ágy áll egy kis teremben, az előtte lévő asztalon temérdek mennyiségű ital és csokik hevernek. Kiváló búfelejtő, annyi biztos. Bele is vetem hát magam a dolgok sűrűjébe, rögtön poharat ragadok a kezembe, megtöltöm Lámgnyelv Whiskey-vel és szinte azonnal le is hajtom, majd újra töltök. El akarom felejteni Timothy-t a mai nappal együtt, nem akarom, hogy emlékezzek rá, ki szeretném inni az elmémből. A fiú olyasmiket mondott, amivel felkavarta a lelkivilágom, voltaképp neki állítottam csapdát, mégis én estem bele... Ilyesmi azért még soha életemben nem történt velem, eddig minden tervem sikerre vittem, most azonban pont vele botlok meg. Nem, nekem ez nem kell, köszönöm szépen. Már nem számolom a poharakat, az időt se nézem, ha a madaram felkeltette Cody-t, akkor jó eséllyel már úton van, ha viszont nem sikerült neki, az is jó. Elálmosodok az italtól, így elheveredek az ágyon, majd lehunyom a szemem. Szinte abban a pillanatban Timothy képe jelenik meg előttem, amit nem veszek túl jó néven, de szerencsére hamarosan mindent elnyel a jótékony sötétség, én pedig megnyugtató álomba mélyedek.
