2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A tó partján található a csónakház, ahonnan pl. a Tusa alatt is kifutottak a csónakok a verseny színterére. A csónakház általában természetesen zárva van, a mólóra azonban ki lehet merészkedni, bár a deszkái néhol már kissé kilazultak, tehát csak óvatosan.
Vigyorgok a válaszán, nekem a fejlődő fiatalságról teljesen más jut eszembe, nem holmi kisdiákok, vagy hogy nekem pajzsként kellene előttük játszanom a hős lovagot. Dorothyt valami teljesen másra tudnám megtanítani, ha nem feszülne köztünk ez a rohadt szabály, ám az ajka remegésére tudok csak gondolni, a keble süppedésére, a szabály pedig szép lassan mosódik el bennem percről percre. Még jó, hogy viszonylag keveset töltünk együtt, mert már régen valami ostobaságra ragadtattam volna el magam csak azért, mert tetszik nekem. Csak erről lenne szó? Hogy egyszerűen leteperném? Benne van a pakliban, igen, de nem is az, hogy egyszer használnám, majd eldobnám. Van köztünk egy nem kis korkülönbség, ezt leszámítva azon tűnődöm akkor, amikor nem a résnyire nyitott lábait figyelem, hogy milyen tehetséges boszorkány, másokkal milyen figyelmes, s mindent szenvedéllyel csinál. Szar ügy, de összességében tetszik. - Amit nem tudsz, az nem fáj, ugye édesem? Vagy tudni akarod? A jó öreg tanárúrnak priusza van, jobb, ha tőlem tudod, és nem mástól. – Vonom meg a vállamat, ami azt idézi elő, hogy felszisszenek, az égési sérülések szép lassan kihültek, érintkezve a csípős levegővel már fájdalmasan húzódnak. Tényleg fel kell kerekednem, ám sajnálnám itthagyni őt, még jó, hogy társamul kívánt szegődni, legalábbis ezt ajánlotta fel az előbb. Csak akkor megyek bele a dologba mélyebben, ha úgy akarja. Mármint a témát illetően. Ha a korábbi elmélkedésem mélységeit nézzük, azt nem szabad, nagyon csúnya, szinte mocskos dolog lenne, s megmarad egyenlőre a fantáziálás szintjén, amelynek újabban Dorothy a főszereplője. Vajon minden gyakorló tanár átesik az ilyesmin, ha fiatal kislányokat tanít, vagy csak én vagyok ilyen kanos? Áh, mondtam már, tetszik! Már magamban sem tudom eldönteni, hogy mit is akarok tőle, de rohadt nehéz még megszólalni is, mert ahogy telnek a percek, megint a varázsa alá vonz, gyorsan le kéne koptatnom, a szobámba rohanni, és kiereszteni a fáradt olajat. Most azonban még itt vagyunk, egymás kezében, amit én kezdeményeztem, sikerül vele láthatóan sokadszor zavarba hozni a kicsit. Kicsi? Butaságot beszélek. Felnőtt nő, aki folyamatosan odavonz magához, még csak meg sem próbál eltaszítani, pedig tudnia kell, hogy mit kockáztatok. Tudnia kell, hogy mennyire páratlan teremtés, ha így tudok rá nézni. Na nem mintha annyira el lennék szállva magamtól, biztosan találna magának korban jobban hozzáilletőt. Aki ráadásul nem is olyan eltévelyedett bárány, mint én. Mégis, visszadobálja a labdáimat, mint most is. Nem tudatosan, de akkor is. Elnevetem magam a tévesztésére, hát erről beszéltem. Nem is tudom, hogy reagáljak. A derekát kapom el, miután senki nem figyel ránk, magamhoz rántom de csak egy pillantás erejéig. – Nem foglak megcsókolni. Nem én. – A pillantásomból viszont egyértelműen érezheti, hogy többet jelent nekem a pillanat, mintha valóban megtenném. Nem tehetem, az ő karrierjét is derékba törhetné egy ilyen pletyka. Fájdalmas így szétválni, de megteszem. A vöröslő képét talán inkább valamivel helyre kéne zárni a tanítás témájával. – Na persze, McGalagony, Piton... a rugalmasságukról lennének híresek? Jó nekem ahogy van. Teszem a dolgomat, szürke eminenciásként. – Finoman az álla alá boxolok, amely lágy simítással ér fel, ha beérünk az épületbe, úgysem lesz lehetőségem semmi ilyesmire. Sőt talán már most elijesztettem, lehet, hogy felnyom a tanári szobában. Hát ennyi.
- Végül is igaz, azért vagy tanár, hogy megvédd a fejlődő fiatalságot. - mosolyodom el. Csak akkor fagy a mosoly szó szerint az arcomra, és megy át majdnem aktív szájtátásba, amikor nekiáll itt nekem még nyújtózkodni is, és feszítgeti a mellizmait, meg minden és... Mielőtt még oda nézne kapom el a tekintetemet és kezdem el fixírozni a vizet. Oké, ez így nem a legjobb, nem lenne rossz, ha ráerőltetném a kabátomat, vagy valami, mert finoman szólva is nehéz a beszélgetésre koncentrálni. Azt is csak azért nem kérdezem meg, hogy mit jelentenek a tetoválások, mert akkor aztán végképp tuti, hogy elkalandozna a tekintetem. - Miért nem mehetsz máshová? - nem rémlik, hogy mesélte volna. Annyira azért nem tudok róla sokat és kétlem, hogy az iskolai diákok orrára lenne kötve, hogy vannak itt olyanok, akik megjárták Azkabant, akik halálfalók voltak. Nem tudom, hogy ebben az esetben máshogyan néznék-e rá, de az tuti, hogy azért kíváncsi lennék, hogy pontosan mi is történt, hogy mikor került be oda. Biztos... biztos tévedés volt. Erre megint befeszít, hogy megmutassa nekem, hogy nem lenne rá jó a kabát, amit elhittem volna én úgy is, ha csak szimplán kimondja ám. Erre még rátesz egy lapáttal a megjegyzésével is, amire már csak egy zavart mosolyt tudok megereszteni, miközben a hajamat a fülem mögé tűröm. Mégis mit lehet reagálni arra, hogy a formás kis testemről beszél, meg hogy itt feszít, meg minden előttem. Nem, azt hiszem ezt jobb, ha inkább nem kommentálom. Nyújtom a kezem mindenesetre, amikor feláll, hogy felsegítsen, és fel is húz. Csak akkor nyelek egy nagyot, amikor nem engedi el azonnal a kezemet. Pislogok párat, és csak akkor nézek hátra, mennyire álltam közel a vízhez, amikor végül elengedi a kezemet. - Nem... nem hiszem... nem estem beléd... izé, a vízbe nem esnék. - oh, jó isten! Ezt komolyan kimondtam? Talán nem mondtam ki, talán csak a gondolataimban volt meg, vagy... vagy nem hallotta? Most égett meg, talán a füle is sérült és... Hát mégis hogy a fenébe ne hallotta volna? Kb. lassan már rákvörös képpel gyűröm a fotót a farzsebembe, és fixírozom vadul a móló deszkáig. Menjünk be most! Az már egy fokkal jobb, amikor már csak mellette haladok, legalább nincs meg a szemkontaktus és nem látszik olyan látványosan, hogy tiszta vörös a képem. - Értem, de talán majd változtathatsz idővel nem? Akár csak mindig egy keveset, vagy... vagy megnyerheted magadnak azokat, akik a tanácsban vannak. - akár mondjuk ezzel az esettel, hiszen veszélyes volt, amit a srác kipróbált és nem biztos, hogy én bármit is tudtam volna kezdeni a helyzettel, ha nekem akar jönni három lángoló kutya, vagy mi.
- Ugyan, ez volt a dolgom Dorothy. – Vonom meg a vállamat, közben karjaimat a magasba emelve nyújtok egyet. Nem az a cél, hogy még jobban kiugorjanak tökéletesre kidolgozott mellizmaim. Sokkal inkább az, hogy a harci helyzetben beállt lapockáim, és a nyakam visszaugorjon a helyére. Mondjuk jobb lenne, ha a borostyánszemű gyúrná ki őket, csak attól félek, amint hozzámér a dolgos kis kezével, már biztosan a szoknyája alatt matatnék. Már ha szoknya lenne rajta. Mert sajnos feszülős naciban van. Hát még ez se sikerül. - Legnagyobb bánatomra én nem mehetek. A birtok, és Roxmorts. Eddig terjed a hatásköröm. Megpróbálhatom ugyan rábírni az öreget, de... – Ingatom a fejem, követve ábrándos tekintetét a víz felé, ám valahogy mégis rá tér vissza a tekintetem. Ha sikerülne egy ilyen kirándulás, talán még el is tudnék vonatkoztatni a tanárságtól, mondván most nem vagyunk az iskolában, de így... nem sok esélyt látok rá. Pedig aztán lehet, hogy csak kiderülne, hogy lazán lekoptat, vagy ha mégis sikerül, megeshet, hogy csak túlértékelem őt. - A kabátodat...? – A játékos vigyort már nem is akarom semmisé tenni. Kihúzom magam, feszítve egyet, csak azt mutatom, hogy ha az említett ruhadarabot rám tudja préselni, hát akkor boszorkány a javából. Különben meg ha nem volnék tanár, lehet hogy mégis hagyná, hogy rámásszak, láttam már idősebb pasival, igaz csak egyszer vagy kétszer. Nem mondom, hogy nem mardosott a féltékenység, ám minek utána semmi jogom nincsen ebben gondolkozni, azzal van, akivel csak akar. – Félek szétszakítanám, és nem lenne többet jó a formás kis testedre. – Pattanok fel, ahogy jelzi, hogy elkísérne. Mindkét kezemet nyújtva felsegítem, s megvárom, míg elteszi a fényképet. Talán csak a hosszú azkabani rabság okozta, hogy azóta még jobban pasinak érzem magam, talán az előttem álló szinte kész nő, akivel nagyjából egy percet sem kéne töltenem, mert csúnyán rámkattintják a bilincset, ráadásul visszaesőként még össze is adják a halálfalós múltal, hát az senkinek nem hiányzik. Viszont egy édes csók, egy durvább löket erejéig... Áh, nem érné meg. – Vigyázz, bele ne ess... – Még mindig nem engedem el őket, ujjaimmal finoman végigsirógatok a kézfejein, s fogva tartom a tekintetét. Muszáj megszakítanom a kontaktust, mielőtt még a karjaimba kapva bedurvulok. Amikor már megvan az egyensúly, megszakítom végül az érintést, s mellé sorolok be. - Hivatalosan egy fenét. Van egy minisztériumi tanterv, amire Dumbledore magasról szarik, eddig jó. Kikérte a véleményemet, és továbbította az igazgatótanács felé. Fájdalom, de nem vagyok a tagja, és nem is leszek. – Rántom meg a vállamat, nem érdemes ezen nyavajognom, annak is örülhetek, hogy jelenleg szabad vagyok, valami háziőrizet ez, mert nagyon messze nem mehetek, és legalább az otthonomnak nevezhetem a kastélyt.
Azok a kis célzó megjegyzések, amiket nem mindig olyan egyszerű hova tenni, bármennyire is igyekszem. Így is nem egyszer van, hogy konkrétan nagyot kell nyelnem, hogy képes legyek hova tenni azokat, amiket mond. Igazából néha nem is tudom, hogy mire véljem, hiszen csak akkor ilyen, ha ketten vagyunk, ki tudja, hogy nem így van-e másokkal is, ha szintén csak ketten vannak? Ettől persze még a helyzet ugyanaz, nem kéne folyamatosan a csupasz felsőtestét néznem, mint aki a tetoválásokat tanulmányozza csak állandó jelleggel, de ezt... elég nehéz megállni. Próbálom tartani a szemkontaktust, de nem egyszerű. - Nem is hősnek, de... akkor is mentetted a helyzetet. Azok a kutyák nem voltak kifejezetten gyengék. - sőt elég sok mindent szétkaptak volna itt az udvaron, akár még engem is, ha nem szedi le őket. Persze oké, hogy csak gyakorlás volt a dolog, de attól még igenis elég nagy része volt abban, hogy ne legyen komolyabb baj, akármit is mond. - Pont északra? Mennék... komolyan remek lenne! Sok felé jártam már a szüleimmel, de az Antarktisz... hideg, de akkor is. Szeretném látni az északi fényt egyszer. - ábrándos tekintettel nézek el a vízfelszín felett a távolba. Igen, az jó lenne, tuti, hogy mennék vele. A szüleim nem olyanok, hogy ne engednének el, főleg ha másokkal megyünk egy konkrét sulis utazásra. Jó lenne, annyi hely van még, amit szívesen fedeznék fel és remélem, hogy egyszer tényleg lesz majd rá lehetőség, akár vele, akár mással, akár egyedül, teljesen mindegy, csak szeretnék minél többet látni a világból és minél több csodát. - Esetleg a kabátomat. - zavartan tűröm a hajamat a fülem mögé, és próbálom az enyhe pírt, ami az arcomon játszik eltüntetni. Na mintha az olyan könnyen menne. Nem vagyok túl jó a palástolásban, pedig kéne, most főleg nagyon jó lenne, mert nem akarom hogy lássa rajtam, hogy ez hogyan érintett, főleg azok után, hogy Roy-jal... Nem tudom, hogy ez most miért más. Talán érettebb lettem? Esetében valahogy túl gyorsnak éreztem mindent, amit ő viszont szeretett volna, de most... hát az istennek se tudok nem arra nézni, ahova nem kéne. A mellkasa, az izmok a vállán, ahogy minden mozdulatnál megfeszülnek... - Szívesen elkísérlek a gyengélkedőre, ha szeretnéd. - teszem még gyorsan hozzá, mert azért kabát nélkül én is fáznék és azt aztán végképp nem szeretném, hogy a pólón lazán minden áttűnjön, akkor lennék ám végképp baromira zavarban. - De végül is tanár vagy, beleszólhatsz valamelyest, hogy mit taníts nem? - nem értek én ehhez annyira, hogy most akkor mennyire van beleszólása a saját tantárgyába. Gondolom másokéba nincs, de a sajátja az más tészta. Azt csak megmondhatja, hogy mit akar tanítani gondolom, legalábbis részleteiben, ha nem is módosíthatja teljesen a tantervet.
Kislánynak semmiképpen nem nézem abban a tekintetben, hogy már egyetemista, végeredményben már alig kötik a kezét szabályok, sokkal inkább olyan tekintetben bosszantó, hogy valahol meg diák, hogy mindennemű dolog vele kapcsolatban kizárva. A bájos kis barna loknijai, a hittől csillogó szemei nagyon is nőiesek olyan értelemben, ahogyan nekem kellene, és még csak hozzá sem nyúlhatok. Így ha össze kéne foglalnom, annyira kislány, amivel ki tudná hozni belőlem az állatot. Az egésznek semmi értelme. Dumbledore mentőszárnyai alatt vagyok csak itt, minden más esetben mehettem volna szépen életfogytosnak vissza az Azkabanba, így mindezidáig megmaradtam a pikáns, ám ártalmatlan megjegyzéseknél, ha meg kettesben vagyunk, néhány kevésbé titkolt pillantással. Fura lenne ha megszöktetném? Szörnyen... - Cöh... hősnek ne állíts be tündérem, mert még a végén elhiszem magamról. – Köszönöm meg a bókot, mert valami olyasminek szánta. Egyszerűen nem tudom elfogadni, túl sokan szenvedtek már miattam, ezért kellett gyakorlatilag az egész lelkemet, életemet a jó szolgálatába állítanom, hogy törlesszek valamicskét abból, amiből kiindult ez az egész. Láttam én már Dorka teljesítményét, tudom, hogy vagány tud lenni, ha akar, nagyon is illik hozzá az magabiztos kezdeményezés, amely az egész bosziságát fémjelzi, csak valahogy civilben ilyen kis aranyoska. Érdekes, hogy mint lány meg nem olyan nagyszájú. Vagy csak velem? Kifejezetten kiábrándító lenne, ha éles lenne a nyelve. - Ha lenne lehetőség rá, hogy elmenjünk páran mondjuk északra, biztosan vinnélek titeket. – Eszembe sem jut, hogy mennyire belehibázok, hiszen ő is oda vágyik. Csak felvetettem valamit, csak éppen az igazgató szeretne szem előtt tartani, meg hát az igen nagy probléma lehet, ha mondjuk a nyomomba ered egy aurorcsapat, és kiprovokálja, hogy valóban olyat tegyek, amit halálfaló múltam alapján megalapozottnak látnak, és már kaszlizhatnak is be tárgyalás nélkül. Vagy ami még jobb, szükség esetén szolgálatban ölhetnek is. Azt inkább kihagynám. - Majd mindjárt összeszedem magam, hacsak te nem húzód le a feszülős kis pólód, hogy kölcsönadd. – A francba, már megint túllőttem a célon, most fog felpattanni, itthagyni, vagy ami még rosszabb, beköpni McGalagonynál, aztán már mehetek is mittudomén vadőrsegédnek, aki csak szénlapátolásra van tartva, egyébként ki sem tudhatja a fejét a fák közül. Mindig kihozza belőlem azt, hogy így viselkedjek. Sok volt az a nyolc hónap nő nélkül, azóta felfokozottabbak az érzékeim, hajlamos vagyok akkor is ruha nélkül elképzelni egy szépséget, ha nyakig fel van öltözve. Dorothy fiatal bája, kisugárzása meg egyenesen gerjesztős. A többi pasi tanár hogy bírja ezt? Vagy mondjuk a diáktársai? Tipikusan az a csaj, akire még a lányok is rámásznának. Franc, be kéne ugranom a vízbe, és lehűteni magam, mielőtt még őt döntöm le itt a mólónál. - Amiről nem tudnak, az nem fáj nekik. Az egyetem amúgy is más. Elfelejthetjük a jól bevált tanterveket, lehet kiséretezni, végülis önálló felnőtt varázslókat adunk ki a kezünkből, akik már nem csak a tőlünk tanultakat hasznosítják, valamit várunk tőlük. Valami önállót. Na de nem ezt... Az idióta... – Megborzongok, valóban kezd csípős hideg lenni, még jobban kirajzolódnak az izmaim, mellbimbóim is megkeményednek. Vagy az csak a vágytól van? Sötét pillantásom valahol a lány nyakhajlata és ajka között cikázik. Nehéz ügy...
Titkos? Nem mondanám, bár tény, hogy a szüleim írták, csak épp nem szívesen mutatnám meg épp neki azt, hogy levelet olvasok a szüleimtől. Azért azt nem akarom, hogy pont ő nézzen ennyire... kislánynak, hogy még a szüleimtől függök. Jó-jó nem is vagyok már kislány, de attól még a családom fontos, nagyon sok időt töltöttem el eddig velük és ezen nem is fogok változtatni, csak hát még se azt lássa rajtam, hogy épp nagy honvággyal küzdök. Nem is mondhatnám igazából, hogy honvágyam van, hiszen az annak lehet, akinek van konkrét lakhelye, én viszont ilyesmivel nem kifejezetten rendelkezem. Túl sok felé jártunk már a világban, nem vagyok igazán sehova sem való, mindig ott töltöttük az ünnepeket, ahol épp voltunk. - Értem már, és akkor gondolom te megmentetted őt, meg a fél birtokot a pusztulástól, cseppet sem kevéssé látványos módon. - nem mondom, hogy nem nagy dolog, amit csinál, mert hát eléggé az. Az ember csak pislog, ha ilyen varázslatokat lát, főleg hogy én soha sem ilyen típusú boszorkány voltam. Jobban vonzanak a rejtélyek, jobban szeretek kutatni, mint sem, hogy hatalmas varázslatokkal rengessem meg a világot. Az valahogy nem illik hozzám, de azért esetében felettébb sokat dob a külsején... nem kicsit. Lehet, hogy nem azt kéne néznem, hogy milyen tetoválásai vannak, vagy épp, hogy nincs rajta már túl sok ruha, hiszen megégett és ellátásra szorulna gondolom elsősorban, mégis elég nehéz ilyen esetben erre koncentrálni. És ezek után sikerül elhagyni azt a fotót... hát nem valami széles mosollyal konstatálom, hogy megtörténik a dolog, főleg hogy vissza sem adja azonnal. - Igen, azt hiszem büszkék, de nem kifejezetten felfedezők. Kutatók... ereklyéket keresnek. Egész kiskorom óta vittek magukkal mindenhova és én ezt szeretném csinálni. Bejárni a világot... minden apró zugát, ahol csak rejtőzhet valami. - érdekes, valami izgalmas. Én is erre vágyom, kalandos életre, amikor olyasmit is láthatsz, amit a legtöbben sosem. Eljutni látni az Északi fényt, és közben felkutatni a Jetit... bármit, csak ne kelljen egy irodában ülnöm és ott unni el az életemet, az az, amit biztos, hogy nem bírnék ki. - Akkor lehet, hogy fázni fog, ha már nem füstölögsz. De nem kéne legalább a gyengélkedőre benézned? - nem fest valami jól, de azért ezt nem mondom ki ilyen nyíltan, még a végén esetleg zokon venné, de na elég szépen megégett több helyen is, szerintem hasznos lenne, ha rendbe tetetné magát, mert jelenleg nagyon nincs jó állapotban, de nem hiszem, hogy el tudnám rángatni mondjuk a Gyengélkedőre, ha ő magától nem akar eleve menni. A szavaira azért sikerül kissé elpirulnom. Nem is a megnevezést, azt már megszoktam, de azért lássuk be elég keresetlen szavai vannak és amit még a végére hozzátesz, bóknak számít egyértelműen. - Gondolom csak próbálkozott, de tudod sok szülő nem támogatná a sötét varázslatokat. Ez még sem a Durmstrang! - kissé zavartan nevetem el magam. Mindenki tudja hogy ott azért elég sok mindent tanítanak, amit a legtöbb hagyományosabb iskolában sosem mernének. - De azért úgy látom, hogy te próbálsz reformálni. - legalábbis most sem fogta vissza magát. Gondolom egy bizonyos határig miért ne próbálhatna mást is kihozni a tanításból?
Amikor már közel voltam a mólóhoz, akkor fedeztem fel a fiatal lányt, s tudtam, egy esélyem van, ha nem akarom, hogy pont felé tereljem a rémséges triót. Gyakorta hazardírozom pont a saját életemmel, máséval nem tenném. Connie halála ráébresztett, hogy még magammal sem tehetek meg akármit, embertársaim életét óvnom kell, ha bármit is vezekelni akarok abból, ami történt. A külvilágnak mutatom a macsó rosszfiú szerepét, sokszor még valóban így is van, belül már nehezebb a helyzet. Sosem voltam vallásos tipus, de valami mantrát manapság már szoktam mormolni hugom lelki üdvéért, aki miattam került a túlvilágra. Már ha létezik olyan. Tudom, hogy infernusokat lehet teremteni, de úgy igazán senki nem lehet visszahozni. Connie elment, és a legtöbb, amit tehetek hogy legalább megpróbálok úgy tenni, mint akit érdekli az áldozat, amit hozott. Letudom végül a kutyukat, és a csajszi mellé dobom le magam. Miközben hűtöm magam, oldalt pillantok, biztosan nem nyújtok bizalomgerjesztő látványt, ahogyan távozik belőlem a füst, meg is vagyok pörkölődve, ez ezzel jár. Véletlen, hogy pont őt sodorta ma ki a sors, hiszen pont ez a lány, akin megakadt már egy ideje a szemem, ezzel együtt meg bosszantó, hogy pont ő lát így alig ruhában. Ha nem volna meg köztünk a felesleges tanár-diák szakadék, akár még örülnék is a dolognak, így kárvallottja vagyok a dolognak, ha netán zavarba sikerül hoznom. Na nem mondom, eljátszadoztam már a gondolattal, hogy mi lenne ha... Eddig még nem jutottam tovább. Valami levelet tanulmányoz, amiről elvonhattam a figyelmét. Ha nagyon zavarok, már megyek is, de mégis elteszi amit olvasott, most vagy túl titkos a dolog, vagy nem volt eléggé fontos. - Az egyik felsős diák.. azt hitte, hogy már érett a mesterdiplomára, nem szükséges elvégezni az utolsó két évet. Kisérlete egyértelmeűn kudarccal végződött. – Csóválom meg a fejemet, majd a füsstől most tör rám a köhögés, és csuklás egyszerre, döngetem a saját mellkasomat, hogy kijőjjön, aminek ki kell jönnie. Szívom is az orromat, hogy tisztuljanak a légutak, biztosan nem túl kellemes látvány. Felpattanok a tovaszálló fénykép nyomában, és lehajolok érte, mielőtt még végképp elveszítenénk. Talán tapintatlan dolog, de rápillantok, félmosollyal szorongatva, egyenlőre vissza sem adom, ismét helyet foglalok mellette, hogy közösen nézzük. - Már a szüleid is vakmerő felfedezők voltak? Büszkék rád? – Kérdezem amikor végül mégis a kezébe nyomom, elmerülve abban az imádnivalóan csodás borostyán pillantásban, már átkozva az eget, hogy tanári állást vállaltam el. Leléphetnék, őt is megszöktetve, az sem érdekel, ha netán ellenkezne. Ficánkolna egy darabig, majd belenyugodna. Hát ellen lehet nekem állni? Áh, francokat, kislány még, én meg egy ex-fegyenc vagyok. Akár jobbat is érdemelhetne. - Úgy nézek én ki, mint aki fázik...? – Röhögök fel sötét pillantással, még csoda, hogy nem pattogzik le a bőröm, olyan szinten felpattogzott, majdnem hólyagzik az égési sérülésektől. Még jól is esik, hogy nincsen rajtam túl sok minden, legalább nem érintkezik semmivel a hámszövet. A tegezésen teljesen átsiklok. A lazább tanárok közé tartozom, ami a diákokkal való kapcsolatomat illik, ő egyértelműen valami kedvenc, akit ugyan titkolnom illene. Egyenlőre megy, csak privátban cicusozom, és amikor egyre levittem az osztály lány tagjait roxmortba, megittunk egyszer egy pertut, más tanárok jelenlétében kötelező a magázás, egyébként magasról leszarom. – Azt hiszem merőben más elképzeléseim vannak a tartervet illetően, mint a minisztériumnak, vagy akár az iskolavezetésnek. Ha rajtam múlik, már korábban megtanulták volna a sötétebb varázslatok alapjait, és nem betoji szarosként kerülnek hozzám, mert ez a kis segg is, aki nem tudott semmit, csak imponálni akart egy magadfajta babának. Nem. Hazudok. Meg sem közelített téged.
Azért nem kicsit lepődök meg, amikor meglátom a jelenetet a parton nem is olyan messze. A tüzes kutyák, meg az egész... hát enyhén szólva is egy olyan szint, amire a legtöbb diák inkább csak vágyik. Azon túl, hogy látványos, veszélyes is, amit csinál. Láttam én már sok mindent apuékkal, főleg mert nem egy olyan helyen voltunk, ahol nem gyenge csapdák voltak, de itt a Roxfortban még nem igazán futottam bele hasonlóba, most pedig főleg csak pislogok, és még a levélről, meg a honvágyról is könnyedén elterelődik a tekintetem. Lassan azt is felismerem, hogy kiről van szó. Az egyik tanárunk és nem is akármilyen tanár. Olyan, akire a legtöbb lány csorgatja a nyálát, még ruhában is, de amikor felém közelít, akkor abból már nem sok van rajta. Akaratlanul is végigsiklik a tekintetem a felsőtestén, a tetoválásokon és felsejlik bennem az egyértelmű "Mit is jelenthetnek?" kérdés, de aztán lesütöm a szemem, amikor közelebb ér, mintha csak a levelet tanulmányoznám. A mindig határozott külső se perc alatt lehull ilyen helyzetekben. Nem értek a pasikhoz, nem értek az idősebb pasikhoz sem, meg a fiatalabbakhoz sem és mégis csak mellém ül le az egyik felettébb dögös tanárunk lényegében egy rövid nadrágban, legalábbis a farmerből kb. ennyi maradt. Kissé zavartan mosolyodom el, miközben a levelet a kabátom zsebébe gyűröm. Gyerekes dolog nem? - Oh, nem gond, de mi történt? Elszabadult valami... dolog? - vagy inkább varázslat, nem dolog. Jó ég, miket beszélek mégis? Közben persze észre sem veszem, ahogy a levél zsebbe szuszakolása közben az egyik fénykép, amin a szüleim lelkesen integetnek egy piramis majdnem csúcsáról, szépen leesik mögöttem a mólóra, ahogy egy kósza szellő kifújja a kezemből. - Nem fázol? Mondanám, hogy kölcsönadom a kabátomat, de szerintem kicsi lenne rád. - mert olyan izmaid vannak, hogy... Hm... oké, azt hiszem figyelem inkább a vizet. Hirtelen még abban sem vagyok biztos, hogy tegezhetem-e, hogy ilyesmit megbeszéltünk-e egyáltalán, vagy ebből gond lenne csak.
Ha a lány kicsit oldalt pillant a csónakház mellett elterülő sík placcra, láthatja a csata utolsó pillanatait. Valamelyik kilencedikes egyetmistám azt hitte, hogy elérte hatalma csúcsát, és már bármire képes lehet. A gyengélkedőre került, talán nem is fog emlékezni az esetre, testének nyolcvan százaléka szénné égett, a gyógyítóknak nem lesz egyszerű dolga, a bájitalok kizárva, hiszen a nyelőcsöve is biztosan a kutyák gyomrában végezte, teljesen szétmarcangolták. Nem tudom, hogyan lehetett olyan ostoba, hogy a legendákból ismert Tindalosi vérebek lángváltozatát akarta létrehozni. Teremtett magának három borjú nagyságú rotweilert, csupa tűzből, vérből. Csak éppen parancsolni nem tudott nekik. Elcsaltam a dögöket a rózsalugas környékéről, hogy ne kezdjenek még nagyobb pusztításba. Nem koncentrálhattam teljes mértékben a védekezésre, mert akkor azt hihették volna, túl kemény ellenfél vagyok. A ruháim nagy része már leolvadt rólam, bőröm pár helyen megperzselődött, a végjáték még csak most kezdődik. Folyamatosan hátrálok a dögök elől, elemi erő pajzsokkal védve magam, így is áthatol néha a forró gőz, amely a pofájukból kitör. Félkörben közelítenek, időnként megpróbál az egyik mögém kerülni, iyenkor kap is a pofájába egy vízzuhatagot, ám túl erősek, hogy végleg vissza tudjam szorítani őket. Fél szemmel már látom, hogy a tópart közel van, itt fogok elbánni velük, viszont van egy lány is, akit nem kéne veszélynek kitennem. Elvégzem hát a végső igézetet, a Fekete Tóból egy pók formájú vízből teremtett lény képződik, szinte úszva, csápolva a kavargó vízfelületen. Elrugaszkodik, és pontosan mögéjük placcsan. Csáprágóival a középsőt harapja ketté, a szélsők pedig póklábai áldozataiként alszanak ki. Szusszanva támaszkodok a térdeimre, s lépek előre. A koncentráció végeztével teremtményem is alakját veszti, víztócsa jelzi csak, hogy ott volt, s az is kúszik vissza a mélybe. Gyakorlatilag egy a farmerem foszlányaiban vagyok, az is térd alatt a semmivé lett, felsőtestem meztelen, látszanak a tetoválásaim, kissé még én is füstölgök. Fájdalmas művelet volt, mégis elég lesz majd benyakalnom egy Éltető Elixírt. Most pedig lehűtöm magam. Lehuppanok a lány mellé, s a pálcát elteszem a helyére. - Bocsánat a közjátékért cicus. – Nos igen, az egyik kedvencemről beszélünk, ha kettesben vagyunk, azon ritka alkalmakkor így szólítom. Van benne valami igazán dögös, ha nem valami diáklány lenne, már régen túllennénk a dolgon. Így viszont csak meresztgetem a szemem időnként, mert hát ugye jól megszerkesztett szabályaink szerint tilos lenne. Pedig már felnőtt a lelkem. A vízbe mártom a kezeimet, s megmosom az arcom, még a hajamra is lötykölök, mert most éppen égnek áll. A mellkasomra még nem mernék, mert így is fájdalmas minden lélegzetvétel. Oldalt pillantok a levélre, honvágya lenne a kicsikének? Apuci itt van, és megvédi. A hideg éjszakákon pedig betakargatja. Khm.. Vetek rá egy érdeklődő pillantást, mintha azt várnám, hogy mikor küld el, hogy megzavartam az olvasgatásban. Pedig ezek a borostyán szemek, az a feszülős kabát. A végén még jól jövök ki a tüzes kutyusok sztorijából.
Nem arról van szó, hogy nem szeretek a kastélyban tartózkodni, de azért mégis már egyetemista lettem. Valahogy jobban eltávolodtam a megszokott dolgoktól, mint a bent ücsörgés a négy fal között. Jóval kevesebb órám van, jóval több az időm is, persze amikor nem épp gyakorlaton vagyok, így aztán nem csoda, ha néha... unatkozom, vagy épp magányra vágyom. Az idő hűl lassan, ezért egyre kevesebben tartózkodnak kint és persze egyre több a levél is, ami szintén akadályozza a szórakozást azoknak, akik még mondjuk a futkározás szintjén megragadtak. A szél pedig a kviddicset akadályozza, szóval egy szó, mint száz jól érezem magam kint, főleg itt, amerre ritkán jár tömeg. A móló szélén ücsörgök törökülésben. Egyszer testhez álló farmer van rajtam, ami jól kiemeli vékony alkatomat, felül egy azért nem túl mélyen, de mégis nőiesen dekoltált sötét piros felső, ami felett egy bélelt bőr kabát, mert mint mondtam már nincsenek olyan rendkívül nagy melegek, ezért rommá fagynék itt ücsörögve valami vékony izében. Épp levelet olvasgatok, időnként felsóhajtva. Ha befejezem a sulit én is mehetek újra terepre. Iszonyat mód hiányzik! A szüleim minden hónapban írnak, van amikor gyakrabban is. Most épp végre eljutottak Braziliába... nélkülem! Úton vannak egy maja templomhoz... nélkülem! Én csak olvashatom a leírásokból, hogy merre járnak, hogy miket csinálnak és ez konkréten totál kiborító. Én is szeretnék ott lenni velük, iszonyatosan jó lenne, de még van hátra a suliból és ha tanulok akkor is csak közelebb kerülhetek az igazi nagy vágyaimhoz. Tehát egyelőre marad a levél, a részletes leírások, no meg persze a sok kép, a mosolygós integető szüleimről. Legalább mindent dokumentálnak, így már szinte olyan, mintha ot lennék velük, ez is valami.
Ha balul üt ki valami, a harc csakis a végsőkig menő harc lehet.
Luna Lovegood
Reveal your secrets
Tárgy: Móló és csónakház 2014-10-16, 10:19
Móló és csónakház
A tó partján található a csónakház, ahonnan pl. a Tusa alatt is kifutottak a csónakok a verseny színterére. A csónakház általában természetesen zárva van, a mólóra azonban ki lehet merészkedni, bár a deszkái néhol már kissé kilazultak, tehát csak óvatosan.
