2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A tó partján található a csónakház, ahonnan pl. a Tusa alatt is kifutottak a csónakok a verseny színterére. A csónakház általában természetesen zárva van, a mólóra azonban ki lehet merészkedni, bár a deszkái néhol már kissé kilazultak, tehát csak óvatosan.
Az a lényeg, hogy már nem kergetnek és nagyszerű újra idekint. Még ha hűvösebb is van, valahogy itt kint jobban érzem magam, hiszen nem okozhatok annyi balesetet, meg ilyesmi. Igaz, nem is megy bele a fejembe semmi, aminek bele kéne, de legalább nagy terek vannak, ahol maximum kibicsakolhat a bokám, vagy ilyesmi, de senkit sem veszélyeztetek, akitől rossz választ kaphatnék. A véletlen Leticiával hozott össze végül most is, aki a mólón egyensúlyozott. Ez is fura azért, mert kinek jut eszébe csak úgy kijönni és álldogálni a cölöpökön? Az egyszeri találkozásunk során pedig nem említette, hogy mennyire oda van a mugli tornáért. Ők szokta ilyen gyakorlatokat csinálni, de lehet, hogy ez valami harcművészet, vagy csak meg akarja tudni ilyen fura módon, hogy merről fúj a szél. De ha már itt vagyok, akkor ráköszönök, mégiscsak úgy illik. Azonban tévedtem, ha azt hittem, hogy őt nem ijeszthetem meg, mert de. Kibillent az egyensúlyából, de azért ideköszönt. Kétszer is, egyszer szavakkal, egyszer pedig azzal, hogy az egyensúlya elvesztésével, végül sikerül leugrania a mólóra, de pont oda, ahol állok, így gyakorlatilag leterít, mint egy szőnyeget. Szerencsénkre ő van felül, tehát nagy baja neki nem lett. Én csak a fejemet ütöttem meg kissé, meg néhány köbcenti levegőtől szabadultam meg, ahogy kinyomta belőlem a szuszt. - Nem tudtam, hogy így ismerkedsz – köhögve nevetek fel egy időben az elpirulásommal. Hát nem gondoltam volna, hogy ez lesz, de persze természetesen ezt is én okoztam. - Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni. Nagyon menő voltál! – mondom, miközben hagyom, hogy lemásszon rólam. Gondolom, nem akar sokáig időzni rajtam, úgyhogy amint tudok levegőt venni, máris felpattanok én is. De nyomban bele kell kapaszkodnom, mert az ütés kissé megszédített. - Hé, hé, kicsit mozog a talaj – nyúlok hátra a szabad kezemmel a fejemhez, és kissé megdörzsölöm. Csodával határos módon azonnal elmúlik a szédülésem, mintha mi sem történt volna. Elengedem Leticiát és csak pislogok rá, meg nézem a kezemet. - Elmúlt… Hidd el, nem akartalak indokolatlanul fogdosni – kicsit ijedt tekintetettel nézek rá, mert tényleg nem akarom őt zavarba hozni, meg ilyesmi. Még a végén őt is elijesztem magamtól, vagy megutál. Azt nagyon nem szeretném…
Még mindig nem értem és nehezen is hiszem el, hogy ilyesmire vagyok képes. Azért az embernek egyik napról a másikra nem lesz csak úgy hirtelen jobb az egyensúlyérzéke, mégis úgy fest, hogy pont erről van szó esetemben. Sokkal jobban megy, mint eddig bármikor, pedig nem szoktam se gyakorolni, se máskor mólón egyensúlyozni, most viszont olyan szépen sikerül, hogy csak na. Meg vagyok lepődve saját magamon is és már azon gondolkodom, hogy még hol próbálhatnám ki magamat, ami azért nem életveszélyes, de meg van a kockázata, hogy még érdekesebb legyen mit is tudok még megtenni. Valahogy azt sem érzem, hogy remegne a lábam, hogy nem találnám a helyes lépéseket. Egyszerűen csak érzem hová kell tenni a lábamat és hogyan ahhoz, hogy ne zuhanjak bele a vízbe, ami lássuk be kellemetlen esemény lenne. Mondjuk legalább meg nem ütném magamat, ezért vetettem el az első ötletet, miszerint próbálkozzam a toronyban. Azért onnan nagyot lehet ám esni... viszont így meg rendesen elázom, ha netán még sem sikerül majd egy lépés. Egyelőre viszont jól megy, eljutok az egyik cölöpig és azon egyensúlyozom, mint valami menő harcművész, vagy mi fene. Persze arra most nem nagyon figyelek, hogy ki jár a közelben, hiszen jobban leköt az, amit csinálok, nem nézem ki mászkál az udvaron, közelít-e valaki, pedig lehet hogy a környezetem is fontos lenne. Azért minden még nem megy, idővel majd biztosan össze tudom egyeztetni akár ezt a kettőt is, csak gyakorlás kell hozzá, így hát azt sem szúrom ki, hogy ismerős arc közeledik. Ismerőm ám... veszélyes, na nem azért, mert ártana másoknak, inkább mert kissé ügyetlen, ahogyan erre már sikerült rájönnöm a legutóbbi találkozásunk alkalmával. Így nem csoda, hogy amikor meghallom a hangját megrezzenek és a sikeresen megtartott egyensúlyom is megbillen egy pillanatra. - Szia Troy... - ennyit sikerül első körben kinyögni, aztán próbálom visszaszerezni a megbillent egyensúlyomat, ami úgy fest nem olyan egyszerű, mint amikor még tényleg rendesen rákoncentráltam. A cölöp most mintha nem lenne olyan stabil mint amilyen eddig volt, pedig nem változott az ég világon semmi sem, mégis ez a kis megrezzenés épp annyit nehezít most az eddigieken, hogy akár komoly következménye is lehessen. Persze próbálok visszaállni az eredeti helyzetbe, vagy leugrani a mólóra, csak hát ott is akadályoz a tény, hogy pont ott áll... így a jó ég tudja, hogy mi sül ki ebből az egészből.
//Szerencsefaktor bekapcs
1-2: Leticia beesik a tóba. 3-5: Sikerül leugrania a mólóra, viszont a túlzottan közel lévő Troyt kaszálja el, technikailag rá esik. 6: Sikeresen leugrik a mólóra és megússza a dolgot, csak egy kis heves szívverés az eredmény.
Leticia Samuels carried out 1 launched of one [You must be registered and logged in to see this image.] (6 oldalú dobókocka.) :
//
Bújjunk el ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Hű, ezt megúsztam! Az a hollóhátas fiú nem vette jó néven, hogy harmadjára bukik fel bennem, pedig esküszöm nem akarattal dobtam ki a lábam elé. Oké, értem én, hogy tanulni kell, meg mindenki ideges, de akkor miért járkál fel-alá a társalgóban, és pont előttem. Pedig minden alkalommal figyeltem arra, hogy nehogy valaki lába elé becsúsztassam a kanapén pihenő lábikrámat. mert persze más is oda akart ülni, tehát kitettem a lábam, erre ő felbukott benne. A bocsánatkérés, kétszer még segített, de harmadjára már nem hitte el, hogy mindig pont akkor akartak odaülni a mardekáros lányok, amikor ő jött. Ó, a fenébe, lehet, hogy szándékosan csinálták? Mindenestre a fülem megnőtt és a könyökömből virágok szállnak alá, szerencsém volt, hogy nem a fejemet találta el egyik átok sem. Sikerült leráznom a srácot, vagy a kötelességtudata inkább hagyott futni, a lényeg, hogy most itt kint vagyok a mólónál, ahol elvileg már nem találhat meg. Már, ha nem követi a virágokat. - Finite incantatem! – lebben a pálcám, és megszüntetem a hatásokat, a fülem visszatér normális méretre, a könyökömből pedig megáll a viráginvázió. Egész szép kis tulipánokat szültem pedig, lehet, hogy így kellene virágboltot nyitnom? Á, maradjunk csak a gyógyításnál. A legutóbbi bájital órán Piton megdicsért, de tényleg! Na, nem úgy, hogy „szép volt Dickens!”, az azért túlzás lenne szerintem tőle. De a „na, csak sikerült összehoznod valamit, ami nem robban fel, Dickens!” már annak számít. Tulajdonképpen majdnem minden tanárnál, de azon az órán már békén hagyott, voltak más kiszemeltjei is. Ők nem jártak jól, én pedig végre nyugodtan dolgozhattam és nem történt semmi katasztrofális, sőt egyáltalán semmi. Na, milyen vagyok? Nincs kedvem még visszamenni érthető okok miatt, ezért inkább meglesem a tavat, hátha a szörnyikénk előbújik egy kicsit. Még csak egyszer láttam, és akkor sem vagyok biztos benne, hogy az volt az, de ma érzem, hogy szerencsém lesz. Ahogy sétálok kifelé az egyik cölöpön egy egyensúlyozni készülő lányt látok. Kíváncsiságom határtalan, és egyébként is veszélyes dolog, amit csinál, szóval nem árt, ha van a közelben valaki, ha esetleg váratlan esemény történne. Ahogy közeleden felismerem Leticiát, hát el is kerekedik a szemem, és felgyorsítom a lépteimet. Egészen közel vagyok már, amikor ráköszönök, elég hangosan. - Szia Leticia! Te mit csinálsz? Nagyon baró – remélem, nem ijesztem meg azzal, hogy a hirtelen a semmiből ráköszönök. De biztosan nem, ő egy nagyon jó fej lány és bátor. Még az apjával is szembeszáll, akkor mit neki egy Troy Dickens?
Fura egy érzésem van napok óta, amit nem tudok igazán hová tenni. Olyan... nem is tudom, mintha többre lennék képes, mint eddig. Persze mégis csak boszorkány vagyok, így aztán gyerekként is csináltam meglehetősen fura dolgokat, de ez azért még nekem is új. Ott van például az az aprócska tény, hogy tudok beszélni a kígyókkal... Nem ez olyan, amiről még soha senkinek sem beszéltem. Gyerekként anyának igen, említés szinten leginkább, de ennyi, ő pedig nem forszírozta nagyon tovább. Viszont most ezt nem tudom mire vélni, mert a kígyó dolog már régóta meg van, megszoktam, viszont egy a... nem is tudom, olyan mintha az egyensúlyérzésem megnövekedett volna. Nem gyakoroltam pedig, nem feküdtem rá jobban a témára, mint eddig, és mégis. Persze ez jól fog jönni majd az ereklyevadászathoz, ha épp csapdákon kell átsurranni, meg effélék, ehhez viszont ki kellene ismernem azt, hogy mire vagyok képes, meg hogy egyáltalán hogyan működik és mik a határaim. Ha ez meg van, akkor még mindig megtehetem, hogy beszélek róla valakivel, mondjuk a tanárnővel, vagy az... apámmal? Na jó ezt a második lehetőséget azért függőben hagyom, mert vele azóta sem sikerült dűlőre jutni. Nekem kellene elmennem hozzá, de valahogy halogatom. Minden héten egy kicsit tovább tolom a dolgot, mert mindig találok kifogást. Tanulni kell, meg hasonlók, főleg ezt természetesen. - Na jó... csak nyugodtan. - az orrom alatt motyogom inkább csak magamnak, ahogyan kilépek a móló szélére. Egészen ki, ahol már aki nem bírja a magasságot és netán a vizet se tuti, hogy menten szédülni kezdene, de szerencsére nekem eddig se volt ilyen problémám és most sem. Hát akkor nézzük meg. Első körben csak egészen a szélén megyek végig egészen az utolsó cölöpig, aztán arra merészkedem fel. Először még rendesen két lábbal. Szerencsére a lábam nem túl nagy, így rendesen elfér kettő is egy ekkora átmérőjű helyen, aztán jöhet az egy lábas megoldás és az egyensúlyozás. Hozhattam volna magammal valami könyvet is, az úgy milyen menő már, ha mondjuk valami mérlegállást vágok le és a könyv a fejemen... Tényleg hoznom kellett volna egy könyvet, de ennek hiányában most marad csak marad szimplán az egyensúlyozás. Határozottan jól megy, ügyesen sikerül még oldalra dőlni is kicsit, aztán vissza és még csak meg se rezzen a lábam. Halvány gőzöm sincs, hogy erre hogyan sikerült szert tennem, de... állati!
Bújjunk el ϟ Ruha ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Igazság szerint durcás vagyok és mérges, mint egy gyerek akitől elvették a kedvenc játékát. Na jó, esetemben nem pontosan erről van szó, de az igenis rosszul esett, hogy nem jött el. Nem ismerem én az iskolarendszert, meg a nyári szünetet és elég sok dolgom is volt a nyáron, egy idő után kevésbé jöttem a birtokra, mert máshol jobban feltölthettem a téli készleteimet és kész. Meg hát csalódtam épp eléggé ahhoz, hogy ne is akarjak jönni, mert még véletlenül összefutottam volna vele valahol és akkor csak jó eséllyel még rosszabbul éreztem volna magamat, inkább egyszerűbb volt nem is foglalkozni az egésszel, és most is egyszerűbb lenne szóba se állni vele. Na jó nem is viszem túlzásba, két kemény szót sikerül kibökni, amíg ő beszél, eléggé tőmondatokban kommunikálok annyi szent, de úgy érzem, hogy nem is érdemel mást, úgyhogy nem érdekel, hogy esetleg durcásnak tűnök, vagy hogy furcsán méregetve néz rám. Amúgy is az ujjam a fontosabb, azzal próbálok első körben kezdeni valamit, mert vérzik és az se lenne jó, ha esetleg még el is fertőződne a nem túl profi vashorog miatt. - Nem tudom, nem néztem, már... egy ideje. - rántom meg a vállamat. Nincs órám, csak azt tudom hogy alig pirkadt, amikor elindultam a tóhoz. Akkor akartam jönni, amikor nem sokan vannak erre és talán van esélyem fogni valamit, de ő még ezt is megzavarja, hiszen horgászás közben csendben kell lenni, ennyit én is tudok, nem beszélgetni, mert elijednek a halak és akkor vége az egésznek, esélyem sem lesz, pedig még egy kevéske kenyeret is szereztem, amit bedobtam csalinak az akció előtt. Na nem mintha azzal valamit elősegítettem volna, eddig még nem sikerült semmit sem fogni. - Nem fázom, már megszoktam. - azonnal válaszolok, arra viszont nem, hogy kell-e a kardigánja. Jól sejti, arra tényleg rá kellene beszélnie, hogy elfogadjam és nem lesz egyszerű feladat. Haragszom rá, mert átvert, mert nem jött el egyszer sem. Oké az elején én nem mentem, de nekem okom volt rá, át kellett költöznöm a kentaurok miatt, ő viszont később sem volt ott, és ez igenis felettébb rosszul esett. Újra visszafordulok a víz felé, és persze amúgy látszik rajtam, hogy kissé libabőrös a karom ott, ahol kilátszik. Fázom hát, csak nem vagyok hajlandó ilyen könnyedén bevallani. A vizet figyelem, ami pont szerencse, így még épp megérzem az erőteles rántást, próbálok ellentartani, aztán jön a következő és egy pillanat múlva már arra eszmélek, hogy kibillenek az egyensúlyomból, a damil már sehol, a horogra is keresztet vethetek, de ami a rosszabb, hogy a mellkasomig ér a víz, ugyanis sikerült annak a valaminek lerántani a mólóról, hogy egy kiadós csobbanással végül a vízben kössek ki. Remek! Megkövülten próbálom felfogni és feldolgozni az eseményeket egyszerűen csak állva a vízbe. Érzem, hogy megremeg a szám, bámulok előre, mintha kiszúrhatnám az elveszített damilt, vagy ettől visszakerülnék a mólóra és újra száraz lennék. Hideg van, így már tényleg istenesen, a szám pillanatok alatt reszketni kezd, még sem moccanok, csak érzem, ahogyan meleg, sós könnycsepp gördül le az arcomon. Ez nem az én napom, annyi már biztos. Bizonytalanul fordulok meg végül és nézek fel rá... azt hiszem mégis csak kénytelen leszek elfogadni azt a kardigánt, fázom... nagyon.
Igaz, én szívélyesen köszönök neki, igazán bele sem gondolva semmibe. A gondolkodáshoz, vagy legalább is a helyzet felismeréséhez pedig még túlságosan is reggel van, szóval, amikor morcosan fordul felém, és éppen hogy csak nem köpi oda a köszönést, csak értetlenül ácsorgok a mólón, egyik lábamról a másikra áthelyezve a súlypontomat. A zsebemből kiveszem a kezeimet a dzsekim zsebéből, összedörzsölöm, hogy átmelegítsem, és még pár pillanatig értetlenül nézek rá, amíg el nem hangzik a kérdésem. Arra sem egyhamar kapok választ, tényleg értelmetlenül állok a helyzet előtt. Hogy is szokták mondani, nézek, mint borjú az új kapura? Vagy valami hasonló, az tuti... Amikor végre választ kapok, az sem túl lelkes. Úgy tűnik, rossz napja van. Nos, nekem sem a legkellemesebb a reggelem, de azért ezt nem vetítem ki senkire, bár tény és való, hogy én ritkán mutatom ki, ha rossz kedvem van, meg a mait még nem is lehetne annak nevezni. Egyszerűen csak reggel van. Na de, eltértem a tárgytól. Horgászik, mi… Azt felénk nem így szokták. Kicsit oldalra döntöm a fejem, tényleg elgondolkoztat. Megfogalmazódik bennem, hogy megjegyezzem, talán a csónakházban van valami horgászatra alkalmasabb eszköz, de lehet, hogy most nem értékelné, ha beleszólnék… Legalább is, nem úgy tűnik, mintha olyan jó kedvében lenne. - Mióta vagy itt? Elég hideg van, és korán… - De még milyen korán! Éppen hogy csak pirkad. Bele sem akarok gondolni, hogy mióta ücsöröghet itt. Amennyit hallottam tőle, igazi túlélő, azok meg korán kelnek. Vagy nem? Lehet, hogy tévedek, talán csak a mostani helyzet hozta így, hogy hajnalok hajnalán fenn van, de ha tényleg a Rengetegben lakik… Hát, én ott aludni sem mernék. - Nem fázol? - pillantok ismét rá. - Ha gondolod, odaadhatom a kardigánom. - Bár, nem tudom hajlandó lenne-e elfogadni. De ha mást nem, majd rátukmálom. Jó a beszélőkém, a múltkor is rávettem, hogy elfogadja a segítségemet, csak sikerül majd most is.
Nem számítok rá, hogy ilyenkor reggel találkozom valakivel, tényleg nem és miután most akadt bele az a fránya horog az ujjamra még csak azzal sem nagyon foglalkozom, hogy ki járkál a környéken. Persze ilyesmit nem szabadna művelnem, hiszen mégis csak veszélyes, ha valaki kiszúrja a jelenlétemet itt, miközben nem igazán szabadna a birtokon lennem, mert nem ismer senki és még csak nem is vagyok ide való. A nyaram viszont épp elég pocsékul telt ahhoz, hogy most ne tudjak minden körülményre tökéletesen odafigyelni. Annak is örülök, hogy nem hangosan mondtam csúnya dolgokat e miatt a kis incidens miatt, pedig eléggé a számra jöttek volna kellemetlen szavak, de sikerült visszafogni magamat végül is. Ezek után talán nem meglepő dolog az, hogy enyhén szólva is morcosan kapom hátra a fejemet, amikor meghallom az ismerős hangot a hátam mögött. Az ujjam a számban, amivel próbálom kiszívni a felesleges vért, enyhíteni a fájdalmat és persze megakadályozni, hogy az amúgy vizes és esetleg koszos horog valami nagyobb bajt okozzon. Érthető módon kissé morcosan nézek azért rá, hiszen totálisan eltűnt, én pedig nem vagyok tisztába az oktatási rendszerrel, hiszen sosem jártam iskolába, legalábbis ha gyerekként netán igen, akkor arra nem igen emlékszem. - Szia! - igazából azonnal fordulok is vissza a víz felé és csak épp hogy félvállról dobom oda neki ezt az egy szót is. Nem viszem túlzásba, hiszen igenis haragszom rá, mert igenis felszívódott és ezt nem tudom csak úgy lenyelni, mintha meg se történt volna. Megígérte és én ezt igenis komolyan vettem, mert egészen kedves volt, de tudom, hogy butaság volt, nem szabadott volna megbíznom egyetlen emberben sem, nem is értem, hogy mégis mi a fenéért tettem egyáltalán. Sejthettem volna, hogy úgy se jön el igaz? A kérdésére nem is válaszolok azonnal, inkább a vizet figyelem, ahová sikerül visszajuttatni a horgot, de egyelőre még semmi sem történik, talán mert főleg az ujjammal foglalkozom. - Horgászok. - vagy valami hasonlóval próbálkozom, de újra csak egy kimért egy szavas választ kap. Azt egyébként most is láthatja, hogy nem vagyok éppenséggel vastagon öltözve, kissé a karom is libabőrös itt-ott, mert hát a hajnal nem olyan nagyon meleg már és ez csak egyre rosszabb lesz. Egy telet már kibírtam ebben az erdőben, végül is ugyanúgy kibírhatok még egyet is, még ha jó eséllyel nem is lesz majd könnyű. Élelem kell, még hozzá nem kevés, hogy legyen tartalék és persze oda kell figyelnem hol verek tábort, mert ha megint olyan helyen, ahol lerombolják és ez a tél közepén történik meg, akkor elég nagy bajban leszek és nem tudom, hogy hová mehetnék, ha tényleg elfogy minden tartalékom és nem marad más csak a hideg és a tél.
A nyár mondhatjuk, hogy hosszú volt, de nem eléggé. Franciaország, Írország, Amerika... Meghódítottam a világot! Mindenfelé jártam, megismertem új embereket, új helyeket, nem csak a muglik, de a varázslók szemszögéből is. Pörgött az élet a javából. Tényleg kész csalódás volt visszajönni a Roxfortba. Mintha csak valaki hirtelen megállítani a hullámvasútat a legjobb résznél... Viszont, annyiból jó, hogy újra összeállt a banda. Igaz, még semmi komolyabb hülyeséget nem találtunk ki, de már a kisebb szívatások végigmentek a hálókörletünkben. Természetesen beavattuk az újakat az iskolai élet rejtelmeibe. A mai nap pedig... Hideg. A többiek még mélyen húzzák a lóbőrt, talán én vagyok ez egyetlen hülye, aki már ilyen korán reggel fent van, és a birtokon futkorászik. Ó, igen! Nem adtam fel, kibírtam! Végre sikerült egy elhatározásomat legalább 4 hónapig megtartanom! Mostanra meg már elég jól belerázódtam, a hajnali kelés, a futás, majd a zuhanyzás, és irány az óra. Majdhogynem frissítő hatással van rám. De csak majdhogynem. Azért megvannak azok a reggelek, amikor inkább kiugrok valamelyik ablakon, mint sem felkeljek és elmenjek futni. Persze, azért elmegyek, ha már egyszer eldöntöttem. Ma még egész könnyen felkeltem, és a változatosság kedvéért a Tópart felé vettem az irányt. Igazándiból, eléggé elkalandoztak a gondolataim, és végül is a Mólónál kötöttem ki. Elsőre eléggé úgy tűnik, mintha nem lenne itt senki rajtam kívül, de egy ismerős hang üti meg a fülem. Felvonom a szemöldököm. Tudom, hogy ki a hang gazdája, de eléggé meglep, hogy itt találom. Bár, kissé dejá vu érzésem van, hogy őszinte legyek. - Halihó... - Kicsit megemelem a hangom, elvégre nem vagyok a legközelebb hozzá, de szépen lassan megindulok felé. Nem futok, még csak nem is kocogok, eleget futottam már ma reggel. Aztán a visszaútba még bele sem gondoltam... De nem is akarok, inkább szusszanok egy kicsit. Zsebre vágom mind a két kezemet a melegítőfelsőmbe, és, ha a lány felém fordul, akkor a megszokott vigyorommal üdvözlöm. Bár, megszokott lehet neki a vigyorom? Elvégre, eddig csak kétszer találkoztunk... Na mindegy, a lényeg az, hogy barátságosan rávigyorgok. Na meg, felé közeledek, és, amint kiszúrom, hogy valamit lógat a vízbe, és az ujját rágcsálja... Hát, eléggé érdekesen nézek, azt hiszem. - Mit csinálsz? - teszem fel a kérdést egyszerűen. Azt hiszem felesleges lenne találgatnom, majd ő megmondja. Nekem így elsőre nem esik le, hogy ő éppen horgászni próbál. Felénk azt horgászbotokkal szokták, és hát nem éppen így. Bár, már megjegyezhettem volna, hogy ő teljesen más életmódot él, mint mi, de fogjuk arra, hogy reggel van...
Nem jött el, egyszer sem végig. Na jó tény és való, hogy drasztikusan megcsappant a diákok száma az iskolában, amikor újra vissza tudtam térni, de... akkor is azt mondta, hogy gyakran jár oda, de nem jött. Az első héten egyszer sem, én pedig voltam olyan naiv, hogy azt hittem, hogy jönni fog, de neki esze ágában sem volt. Hát akkor nem foglalkoztam vele, inkább a saját dolgaimmal, aztán utána időm se nagyon volt a birtokra jönni. Költöznöm kellett, ugyanis kiderült, hogy túlságosan közel találtam magamnak jó helyet egy kentaur csordához és amikor egyik éjjel konkrétan megleptek... nem volt valami kellemes élmény. Olyan gyorsan se léptem le még sehonnan. Nem volt kellemes másnap reggel visszasurranni, hogy elhozzam azt, amit nem tiportak teljesen össze. Nem sok minden maradt, csak főképp, amit magammal tudtam vinni első alkalommal, amit be tudtam pakolni a hátizsákba és ennyi. A nyaram azzal telt, hogy feltöltöttem újra a készleteimet és persze kerestem magamnak egy új helyet. Nem mondom, hogy egyszerű volt, mert az erdő bár nagy, de sok fél faj él benne és sokuknak meg van a saját területük, ahová nem túl hasznos, ha csak úgy betoppansz. A kentaurok példájából tanulva erre már sokkal jobban odafigyeltem a későbbiekben és kellett is, ez az én érdekem is volt természetesen. Pár napja viszont újra megjelentek a diákok a birtokon. Onnan tudom, hogy már nehezebb úgy körülnézni és szerezni ezt-azt, hogy belebotlanék egybe időnként. Mondjuk ez se olyan rossz, mert össze tudom szedni a véletlenül kint maradt sálakat és egyebeket. A kviddics pályán nem ritka az ilyesmi, nekem pedig jól jön mindenféle meleg, vagy melegebb ruha, főleg hogy nem sokára megint érkezik a tél. Az éjszakák már így is jelentősen hűvösebbek, mint mondjuk nyáron. Én persze egészen jól hozzá vagyok már szokva, tehát nem olyan vészes, egészen jól bírom összességében, de a tél nehéz, főleg mert kevesebb lesz a megszerezhető étel, az benne a legrosszabb. Most is épp azon vagyok, hogy valami frisshez jussak. Korán van, még szinte reggel, hűvös, majdnem látszik a leheletem, a bőröm libabőrös, de nem foglalkozom vele. Ilyenkor kevesen járnak erre, ezért jöttem most. Csentem el még a nyáron egy horgot. Horgászbotom az nincs, de így se rossz. Száraz kenyér, egy kis kukac, ezeket be lehet szerezni, és így próbálok valami ehetőt fogni. Tudom, hogy élnek a vízben más lények is, mint a halak, de attól még jól esne valami friss és nem mindig csak mókus és társai, azokat már határozottan kezdem unni. - Fenébe! - kis morgás, amikor a horog beleakad az ujjamba, mikor próbálom rápasszírozni a gilisztát úgy, hogy a kis dög túlélje a dolgot, hiszen az a fontos, hogy tekeregjen. Ha csak döglötten lebeg a vízben, akkor egy hal sem fog rákapni. Ehhez viszont nem szabad teljesen átlyukasztanom, annyira viszont kell, hogy a mozgolódásban, ne mossa le a víz a horogról. Amikor sikerül a damilt meglengetem és bedobom a vízbe. Várok, én magam pedig a számba vegyem a hüvelyujjamat. Ez a legegyszerűbb, szépen kiszívjuk a vért és a koszt belőle, és nem lesz semmi komolyabb bajom. Működni szokott.
Amikor pályát választottam, nem hittem volna, hogy tanárnak lenni szívás és kezdem érteni, hogy miért kopaszodnak. Annyi stresszel és határidővel jár az egész cécó, hogy inkább mennék valahova utcát seperni és bérelnék egy egérlyukat, minthogy itt szenvedjek a papír munkával. Minden tökéletesen le lett zsírozva, meg volt az alibi és a hely is, picit tudtam is relaxálni, és jól is esett, de betoppant az én kis szomorú angyalkám, és annyira rossz volt látni, hogy ajkai lefelé görbülnek és a sugárzó mosolya, mely a szemében is csillogott, már eltűnt és helyét aggodalom vette át. Majd kicsit terelem a témát, hogy ne aggódjon még tovább, meg kéne nyugtatnom, csak nem tudom, hogy hogyan tegyem, ami… szerintem rossz. - Ugye? Én szeretek órát tartani és ha rossz kedvem van akkor csak hagyom hogy a diákjaim felvidítsanak, mert szeretnek és nem utálnak, kibeszélnek a hátam mögött… mint az egyik bizonyos proffunkat. -Bár lehet ebbe nem most kéne belemennem, de csak hallotta ő is, hogy mennyire nem szeretik Pitont, amit teljes mértékben meg tudok érteni, én sem szerettem és most is kerülöm, ha tehetem, mert szerintem tök hülyeség az, amit csinál… mármint nem az órája, hanem az, hogy hogyan tartja. Szó szerint a diákok rettegnek, mikor az ő órája következik, bezzeg az enyémre előbb is bejönnek és mosolyognak. Nem tduom, hogy mit csinálok jól, de valamit biztosan. Próbálok lelki támaszt nyújtani neki, megöleltem és reméltem, hogy hatása lesz. Gondolom küszködik a könnyeivel és az aggódással, de tényleg nincs miért aggódnia, minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy kiszabadítsam Lexyt és boldogságban eljöjjünk onnan. Bár nekem alapból nem volt szimpatikus ez a férfi, lehet azért mert neki volt bátorsága megszerezni Savannah szívét? Igen… sajnos féltékeny vagyok rá, hogy neki sikerült, de… én ezt nem tudom neki megmondani.- És hidd is el, én itt vagyok melletted… számíthatsz rám, rendicsek? - Mondom neki mosolyogva és remélem el is hiszi, hogy minden rendben lesz. Nem kell aggódni, érzem hogy nem lesz semmi baj és hazajövünk a kiskutyussal, boldogok leszünk és majd elvisszük az egyik parkba, hogy egy kiadós játékban legyen része, azok után amik történtek vele. Remélem nem fogja csúnyán visszautasítani majd az invitálásomat, ami elég bénára sikeredett… - Örülök és hidd el, bármi áron visszaszerzem a kuytusodat, hogy tudjunk majd találkozni, és hogy jobb legyen a kutyusnak.- egyre gázabbnak érzem magam, ami nem jó, hisz… nem tudom, hogy most mit kéne mondanom és válaszát hallva kicsit el is pirultam. Szóval lesz vele egy randim, ami igazából nem is egy randi, de… a lényeg, hogy meg kell szereznem a kutyát és nem csak azért, hogy randizhassak vele, hanem mert azt akarom, hogy biztonságban legyen az a jószág és ne egy ilyen férfi karjai közt legyen. Perszr mikor megtudom, hogy ez a patkány mit is csinált vele… legszívrsebben porrá törném a gerincét. Hogy volt képes kezet emelni arra a nőre, akiről egész életemben álmodtam? Talán, ha képes lettem volna elmondani neki, hogy mit érzek… Ha lett volna annyi vér a pucámban, akkor nem történne ez, hanem mi lennénk együtt boldogok. Nem csupán erre az egyedre vagyok mérges, hanem kicsit magamra is… - Igen Lexy, de nem csak ő, hanem te is… nekem az is fontos, hogy mindketten épségben térjetek haza… ha történne veled valami… - tényleg számomra nem csak Lexy a fontos, hanem Vannah is. Nem akarom, hogy baja essen, hogy történjen valami, mert ha egymásnak ugranánk azzal a féreggel, akkor biztos megpróbálna minket szétszedni, és akkor fent állna a veszélye, hogy megsérülne… Szóval tényleg le kell nyugodnom és higgadt, tiszta aggyal kell gondolkodnom. Majd mikor felém nyúl és kezét a vállamra teszi, akkor vezsek egy mély levegőt és elmosolyodom, szavaira meg nem tudnék hirtelen mit mondani… majd közelebb hajoltam az arcához. - Nem vagyok az, csak… próbálok az lenni. És nem fogok neki esni egyből, nem akarom lejáratni magam előtted… Ne aggódj értem, jól leszek. - hogy lehet valaki ennyire édes és aranyos? Jól esik, hogy aggódik értem, de teljesen felesleges. Tudok magamra vigyázzni és nem akarok feleslegesen veszekedni vagy verekedni… majd egy kósza tincset eltűrtem a füle mögé és folytattuk utunkat a birtok széle felé, amit hamarosan elértünk. - Persze! - felelem neki, és már sikerült kicsit lehiggadnom, már nem rontanék be ajtóstul. Mikor kinyújtja kezét én megfogom, és már hopponálhatunk is. Majd mikor megérkeztünk, körbe nézek, de még nem kéne indulnunk, magammal szembe fordítottam Vannah-t és rámosolyogtam. - Minden rendben lesz, együtt megoldjuk és haza visszük Lexyt! - mondom neki bátoritó mosollyal az arcomon és remélem hinni fog nekem, nem pedig aggódni. Már csak másodpercrk választanak el attól, hogy megismerjem azt a férfit, akit képes kezet emelni egy ártatlan nőre…
Nem gondolom, hogy ne érdemelné meg a pihenést mindenki, főleg a nyáron. A tanároknak ilyenkor van több szabad idejük és igenis kel kell szépen használniuk. Valahol még egy kis bűntudatom is van, hogy ezt most fel kell rúgnom, de nem tehetek mást, ha nem teszem, akkor nem tudom ezt az egészet megoldani, mert nem mehetek oda Wyatthez eleve varázsolva, főleg hogy nem vagyok valami profi e téren. Nem én vagyok a legjobb pálcahasználó, sosem voltam az, elég erős pedig nem vagyok, hogy tenni tudjak ellene valamit mágia nélkül. Meg aztán ő egy mugli, ha védekeznék előtte a pálcámmal, akkor bajom lenne belőle, még a bokámat is megütném a Minisztériumnál. - Igazad van, te csinálod jól. Nem szabad... túl komolyan venni a srácokat, meg a tanítást, úgy könnyebben tanulnak. - sejtem én, hogy afféle téma terelés akar ez lenni és ennek fényében igyekszem is reagálni rá, de azért így sem megy valami könnyen a dolog. Azért elég nehéz a helyzet még mindig, hiszen nekem csak Lexin jár az eszem és képtelen vagyok elvonatkoztatni tőle. Nem tudok most másra gondolni,csak hogy ha késlekedünk, akkor akár már a halálán is lehet, ki tudja, hogy mi lesz a végén. Nem tudom,hogyan viselném el, ha a kutyámnak baja esne az én gyávaságom miatt, mert nem voltam képes előbb lépni, mert eltűntem és nem hoztam őt magammal. Jól esik, hogy segít és a szavai is sokat segítenek. Próbálom összeszedni magamat, de még így is remeg a lábam, hiszen mégis csak Lexiről van szó és nem akarom, hogy baja essen. Az ölelését szorosan viszonozom, hiszen most kell ez nekem, a segítsége és persze a támogatása is. Erősnek kell lennem, mert nem tudjuk, hogy mi lesz és akkor is ki kell tartanom, ha Wyatt durva dolgokat vág a fejemhez. - Minden rendben lesz. - halk szavakkal ismétlem el az övéit, de bármennyire is próbálok nem megy most az, hogy mosolyt is varázsoljak az arcomra. Kellene, de akkor sem sikerül, csak akkor lepődöm meg, amikor meghallom a következő szavait. - Oh, hát... persze Dany, ez nem is kérdés! Lexi is jön és úgy fog örülni majd. Ki tudja, hogy Wyatt hogyan bánt vele egyáltalán. - igen, tényleg próbálok abban a hitben élni, hogy jól lesz és hogy majd vihetjük sétálni és tényleg nem lesz baja. Muszáj hinnem benne, különben nem tudom, hogy mihez kezdenék magammal, már rég összeomlottam volna még a kedves szavai és az ölelése ellenére is. Viszont ennyire felhúzni sem akartam. Én csak el akarom hozni Lexit, nem akarok bajt, főleg nem akarom, hogy Dany-nek baja legyen, mert Wyatt azért egyáltalán nem gyenge. Nem biztos, hogy egy szimpla ütés annyira betenne neki, hogy onnantól annyi és nem ütne vissza. Nem akarok nagy verekedést, azt szeretném, ha a kutyám végre velem lenne. - Dehogy vagy nyugodt. Most... Lexi a fontos. - az hogy visszahozzuk, nem én, nem a múlt. Meglep azért, hogy ilyen nagyon kifakad, de ő jó ember, eddig is tudtam, hogy így van, de nem gondoltam, hogy így a szívére veszi ezt az egészet. Erőtlenül nyúlok a karja után, csak hogy kicsit megszorítsam a vállát nyugtatásképpen. Én is ideges vagyok, de ettől nem lesz jobb, nem oldódik meg semmi sem. Csak el kell hozni a kutyámat és kész, nem akarok verekedést, de már most is látom Dany-n, hogy mennyire felizgatta ez az egész. - Te túl jó vagy és... és értem, hogy kiakadtál miatta, csak... nem akarom azt sem, hogy bántson. - nem őt becsülöm le, de Wyatt sem egy gyenge fickó. Igen ebből sejthető, hogy amikor engem ütött meg annak bőven voltak azért maradandó nyomai. Na nem olyanok, amik már régóta meg vannak, szerencsére olyan maradandó nincsen, de voltak kellemetlen napjaim, amikor a munkában is magyarázkodni kellett. Egy idő után persze még véletlenül sem hitték el. - Mehetünk? - persze én is sietnék már, de mégis megállok, amikor végre kilépünk a kapun és a kezemet nyújtom neki. Ha meg fogta, akkor hoppanálhatunk, hiszen én ismerem a végcélt, de nem akarom, hogy már a ház előtt elszakadjon tőlem és vadul rohanjon fel az emeletre.
♬ Wakre me up ♬ ♦ Ruci ♦ Help me please! ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.
Örülök, hogy nem szereztem fekete pontot Vannah-nál, mert az ő véleménye számít a legtöbbet... nem akarom, hogy rossz embernek gondoljon, mert tudjátok mi az ábra... Egy csávó aki kiskora óta szerelmes a világ leggyönyörűbb nőjébe, de fél bevallani neki mindent, mert azért annyira nem fasza csávó. Inkább itt töltöttem a napom és rá gondoltam, meg arra hogy hogyan tudnám magamat egy kicsit feljebb emelni magamat a szemébe, de még nem jöttem rá, mert nehéz dolgom van vele. Úgyis volt valami barátja, akivel állítólag jól megvannak és nem tudok annyira önző lenni, hogy elvegyem tőle, de aztán szakítottak vagy mi fene... Én inkább lejöttem horgászni, pihenni és gondolkodni. Már zsong az agyam a sok iskolai dologtól, még mindig nem szeretek előre tervezni, szerintem lazára kell fogni mindent, és nem véresen komolyan. Sokkal jobb az óra hangulata, ha kicsit oldjuk, és a diákjaim is rendesen fejlődnek, szerintem jobban mint a többi tanárnak a diákjai. Nem tudom, hogy hogyan tudják túlélni Piton óráját páran, és azt sem hogy hogyan... Mindegy, mert betoppant az én csodatevő és csodálatos angyalkám, aki... Szomorú... - Igen néha azt is kell, bár nem értem az olyan tanárokat, mint Piton prof. mindig csak görcsöl és tervez előre... Véresen komolyak az órái, és nem ér el vele semmit sem, csak utálatot, mert ez az igazság, ki kell mondani. Én kicsit lazábbra fogom a gyeplőt és a diákjaim szeretnek és az órát is, fejlődnek emellett.-Próbálom ezzel oldani a feszültségét, de gondolom semmit sem segít, mert én ebben annyira nem vagyok jó, bár aggódom érte és a kutyusért is. Bárcsak előbb tudtam volna róla, és még a baj előtt megakadályozni, mielőtt ez történik... Talán, ha előbb elé állok és elmondom neki, hogy miket érzek iránta, akkor nem biztos, hogy ezzel a csávóval jön össze, hanem mondjuk velem. Jó ez persze esélytelen, mert mit látna egy olyan srácban, mint amilyen én vagyok? De nem mondhatok le róla, talán majd egyszer összejön minden, és... egyszer az enyém lehet. - Az ártatlanok sose bűnhődnek és most sem fognak... Bármit kell tennem ennek érdekében, megteszem! Nem lesz semmi baja a kiskutyának, ígérem! - Nem engedhetem, hogy egy ártatlan lélek szenvedje meg azt, hogy egy gonosz ember, így akar bosszút állni egy olyan emberen, aki mást sem érdemel, mint törődést és szeretetet, mert ezt érdemli. Nem pedig azt, hogy ideges legyen és aggódjon a kis kutya miatt, aki semmi rosszat sem tett, csak azért akarják bántani, mert a gazdija nem más mint Vannah. Ez a férfi nem normális és nem érdelem mást, mint fájdalmat és szenvedést... Neki kéne bűnhődnie és nem pedig a kiskutyának. De aggódásom miatt még egy gyors ölelést meg ejtettem, és már... ajjaj... Még egy puszit is nyomtam az arcára. - Minden rendben lesz...- mondom ,majd eleresztem. Talán ezt nem kellett volna, talán kapok pofont, de.. inkább elindultunk. - Akkor hálád jeléül, majd eljössz velem... vajsörözni mondjuk... a hétvégén? És a kutyusnak is veszek egy játékot, majd elmegyünk vele egy parkba, mit szólsz? - Próbálom kompenzálni azt, hogy elhívtam randira... nem tudom, hogy miért tettem, csak úgy kicsúszott a számon és lehet, hogy nem kellett volna, mert most mit gondolhat rólam? Azt hiheti, hogy csak ezért segítek, pedig nem.. Én tényleg segíteni akarok, hogy jól legyen a kutyus és ne egy olyan féregnél maradjon mint az a hapek, mert... Nem engedhetem. Majd mikor elmondja, hogy bántotta.. Nem tudtam visszafognia haragom. Hogy képes bántani egy férfi, egy olyan nőt, mint Vannah? Mivel érdemelhette ki? Ő egy arany teremtés, senkinek sem tudna ártani és nem is tudom róla elképzelni, hogy fűvel-fával csalta, de ő mégis bántotta. nem tudtam mit tenni, siettem csak még jobban, előbb akartam odaérni, hogy megkaphassa azt, amit érdemel.Üdvözlésem egy jobb horog lesz, majd a bemutatkozás egy bal, és felcserélve ismétlést játszunk... - Nyugodt vagyok... - Mondom fújtatva, ne jó... ez nem igaz. Sét vet az ideg és nem tudok ellene tenni, nem tudom elhinni, hogy valaki képes volt bántani azt a nőt, akit szeretek... Minden férfi ki lenne ilyenkor bukva és ideges lenne, természetes hogy kezem egyből ökölbe szorult, és nem tudom visszafogni magam. Le is marad picit, de utána tovább követi az új tempót... - Tudom, hogy Lexi a lényeg, de nem hagyhatom, hogy... megússza, amit tett! ne kérd tőlem, fáj, hogy ezt tette! - mondom neki, és folytatjuk a sétát... nem tudok uralkodnia haragomon. Nem fogom tudni lecsillapítani, csak azon jár az eszem, hogy amint meglátom azt a férget, addig ütöm, míg lábat nyalva bocsánatot nem kér Vannah-tól. De muszáj lenyugodnom és visszafognom magam, mert nem akarom, hogy szavaimból leszűrje az igazat, hogy szeretem, és... Inkább nem is figyelek erre, csak azt veszem észre, hogy a birtok határát már látom!
A szünetet szerintem mindenki azzal tölti, amivel szeretné. Persze tudom, hogy a tanároknak ilyenkor is vannak teendőik és kötelességeik, nem is vitatom, de mégis csak úgy gondolom, hogy egy fokkal kevesebb, mint év közben. Nem kell órákat tartani és persze dolgozatokat javítani sem, maximum a tantervek, vagy egy-egy diák meglátogatását kaphatják feladatuk, ahol mugli szülők vannak a háttérben, akik megnehezíthetik esetleg az iskolába kerülésüket, bár ehhez én annyira nem is értek, hiszen csak egy szimpla könyvtáros vagyok, nem hiszem, hogy tanárnak megfelelő lennék. Ahhoz nagyobb tudás kellene és persze jóval nagyobb határozottság, mint amivel engem áldott meg a sors. Az mondjuk tény, hogy kedvesség van bennem, de sosem tudnék olyan szigorú lenni, mint mondjuk Minerva, és azért a diákok rendes kordában tartásához biztosan erre is szükség van. Habár Dany-ből se nagyon nézem ki, hogy olyan fenemód nagyon szigorú típus lenne. - Valamikor nektek tanároknak is pihenni kell, nem igaz? - mosoly, bár gyenge és visszafogott, hiszen most mégsem az a nagyon mosolygós állapot van, amit az ember magáénak tudhat akkor, ha nincs benne feszültség. Bennem pedig jelenleg nagyon is sok van és egyelőre még nem tudok mit kezdeni vele. Muszáj lenne minél előbb megoldani a gondot és akkor már nekem is könnyebb lesz, addig csak folyton azon jár az eszem, hogy mi lesz Lexivel, hogy mi van akkor, ha bántják őt, ha tényleg az az orvos megöli. Nem élném túl, mert én hagytam ott, ezért olyan nagyon nehéz megnyugodnom, pedig tényleg... tényleg próbálok. Talán ha már úton leszünk, azért jóval könnyebb dolgom lesz. - Igyekszem, csak félek, hogy baja esik, hogy megölik, pedig nem csinált semmi rosszat. - most valahogy még a kedves bók is alig jut el a fülemig, pedig próbálok ráf irigyelni teljesen, de jelenleg nehéz. Más helyzet lenne, ha nem lenne csordultig a szívem aggodalommal, akkor könnyebben hallanék meg mást is, de így most nem megy. Dany egyébként is mindig olyan kedves. Talán nem szép tőlem, de néha már-már általánosnak veszem a kedves szavait, és valahogy nem látok mást mögé, hiszen miért tenném? Úgy láttam, hogy a többséggel kedves és a kollégákkal, a diákokkal is nagyon nyitott, nem érzem magamat különleges helyzetben, vagy csak tényleg ennyire vak lennék? Soha sem éreztem felőle konkrét lépést, nem hívott el még csak egy vajsörre sem Roxmortsba, úgyhogy azt hiszem nincs is okom arra gondolni, hogy a kedvessége többet jelenthet. - Ettől még hálás vagyok, azért is, hogy mellettem állsz és segítesz és hogy próbálod bennem tartani a lelket, ez is sokat jelent. - ezért próbálom tartani magamat és legalább egy mosolyt az arcomra varázsolni, legalább egy gyengécskébbet újra, mert ő nagyon is igyekszik és ennyit bőven megérdemel. Remélem, hogy tényleg minden rendben lesz majd, mert amúgy nem tudom, hogy mi lenne, ha nem lenne. Nem akarom, hogy próbál segíteni, aztán végül mégis összeomlok, mert nem sikerült az, amit szerettünk volna. Valahogy meg kell menteni Lexit, csak ehhez minél előbb el kell indulni, hogy még véletlenül se késsünk el. Wyatt nem érti ezt a világot, nem is ismeri, rólam sem tudta, hogy mire vagyok képes, ő csak egy mugli, nem is sejtette azt, hogy ha levelet küld, akkor nem tart olyan sokáig eljutni Londonba, mint ahogyan azt ő hiszi. Talán... talán van esélyünk. Végül még azt is kibököm, hogy milyen ember volt. Bántott igen, de nem szoktam én ezt nagydobra verni, nincs is rá okom, csak hát... ő kérdezte, és most amúgy is Lexi a lényeg. - Dany... - csak halkan szólok utána picit még le is maradva, aztán kapom össze magamat, hogy meglegyen a lendület és utána induljak végre én is. Látom, hogy milyen mérges, hogy a kezei ökölben, hogy ez az egész mennyire felzaklatta. Nem gondoltam volna, komolyan nem. Tényleg olyan kedves! - Csak hozzuk el Lexit, csak... csak az a lényeg. - nem akarok én mást, nem akarom, hogy egymásnak essenek. Wyatt is elég erős, igaz, hogy talán nem annyira, mint Dany, de azért bőven van ereje, és nem akarom, hogy ebből az egészből komolyabb baj legyen, csak essünk túl rajta, csak mentsük meg a kutyámat és tűnjünk el onnan, hiszen pont azért jöttem el, mert soha az életben nem akartam többé látni sem azt az embert.
♬ Wakre me up ♬ ♦ Ruci ♦ Help me please! ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.
Na jó talán nem kéne szégyenkeznem, mert... Egy szintem azt csinálok, amit mondtam, de nem akartam hogy pont előtte bukjak le, hogy nem is horgászom. Nekem mindig is fontos volt Savannah véleménye, és pont ezért kell azt mondanom, hogy most szégyellem magam. És a tanárok élete nem is olyan jó, mint azt sokan hiszik. Még nyáron bent kell lennünk, és dolgoznunk kell, hogy mihez fogunk kezdeni a jövő tanévben, de ezt sose lehet tudni. Mindig akkor derül ki, vagyis számomra akkor, hisz nem tudhatom előre, hogy milyen tehetséges csoportot kapok.. Sose szerettem előre tervezni, szeretek improvizálni, és be kell vallanom, jól is esett ez a kis pihenő itt kint, hogy nem kellett bent lennem. Sok kollégát nem szívlelek, köztünk Piton prof-ot sem, régebben még engem is tanított, és a hideg kiráz mikor meglátom. Majd mikor meghallom a szavait, akkor kiengedem a tüdőmből azt a levegőt, amiről eddig azt sem tudtam, hogy bent tartottam. - De erről szól. Örülök, hogy nem ítélsz el. -Tényleg megkönnyebbültem, hogy nem ítél el, és igazat ad nekem. Jól esett, hogy ő is így gondolja a dolgot, és nem néz rám rossz szemmel. Máris sokkal jobban érzem magam, de ő neki valami problémája van, mert normális esetben sajnos nem keresne, hogy beszélgessünk, sajnos... Persze próbálok ránézni ártatlanul, és mikor elmosolyodik, akkor én is elmosolyodom, de még mindig látszik, hogy valami nincs rendben... Mi lehet a gond? Valaki bántotta? Valaki megsértette? Ha az illető férfi, akkor összetöröm minden egyes porcikáját, mert Savannah szent és sérthetetlen számomra. Ha valaki őt bántja, akkor engem bánt. - Nyugodj meg, kérlek! rossz látni, hogy egy ilyen csodálatos teremtés, ennyire szomorú. Minden rendben lesz! - Jelentem ki határozottan, és tényleg komolyan gondolom... Nem jó látni egy ilyen csodálatos nőt szomorúnak látni, miden erőmmel azon leszek, hogy segítsek neki, és újra mosolyogni lássam még anélkül is, hogy nem lehet az enyém. Majd ösztönösen megsimogatom az arcát, amire szerencsére nem akad ki, és nem csapja el a kezem... Elmosolyodom bátorítóan. Majd szavai meglepnek,de sajnos igazak... Nem minden férfi képes segíteni egy nőnek, mert... Megváltozott a világ, és nem is értem, hogy miért ilyen irányban. Engem arra tanítottak, hogy mindig is segítsek egy hölgynek, aki bajban van, és szeretek segíteni másoknak, és Savannah-nak is szívesen segítek kiszabadítani a kutyáját, annak a mocsoknak a birtokából. - De én nem vagyok olyan, mint ők... Engem megtanítottak arra, hogy mire valók a férfiak, és mindenkinek tudnia kéne... Szóval ne légy hálás, majd akkor ha már itthon vagyunk. - Természetesen én szívesen segítek neki, és mondanám neki, hogy ne legyen hálás, de az... És talán ezzel egy kicsiit nagyobb esélyem lesz nála... Már ideje lenne neki bevallanom, hogy szaros korom óta bele vagyok zúgva, de nem tudom megtenni most sem, hisz... Nem épp az a pillanat van, amelynek alkalmas erre. Majd elindulunk a birtok határa felé, hogy hopponálni tudjunk, de nekem csak egy kérdés jár a fejemben, és tudni akarom a választ, de még nem merem feltenni, hanem séta közben egy kis idő után teszem fel neki, és reménykedem, hogy tényleg őszintén fog válaszolni. Majd válaszát meghallva, megállok egy pillanatra, és szavai járnak a fejemben: "Nem... nem sokszor és csak, ha... ha tudod ivott akkor más lett, de eljöttem, csak Lexi maradt ott és... épp ezért kell őt elhoznunk, mert Wyatt sok mindenre képes és... és tényleg bántaná őt." Mit érzek most pontosan? Mérhetetlen gyűlöletet és haragot, azután a féreg után, aki megütötte Vannah-t. Ökölbe szorítom a kezem és mélyen szívom magamba a levegőt, majd felgyorsítom a lépteimet, minél előbb akarom oda jutni. - Összetöröm azt a férget... - Ennyit mondok csak, és nem érdekel, hogy mennyire tüntet ez fel rossz színben, egyszerűen meg kell bűnhődnie azért, amit tett, azért mert egy olyan emberrel tette, aki nem érdemli meg... - Nem engedem, hogy bajod essen... Megfog bűnhődni, ezt megígérem, és azt is, hogy ma Lexy-vel térünk haza! - mondom neki, és folytatjuk a sétát... nem tudok uralkodnia haragomon. Nem fogom tudni lecsillapítani, csak azon jár az eszem, hogy amint meglátom azt a férget, addig ütöm, míg lábat nyalva bocsánatot nem kér Vannah-tól.
Megértem őt, hogy egy kis pihenésre vágyik, én is megtenném, csak talán nem vagyok annyira bátor, mint ő, hogy tényleg meg is tegyem, pedig nem lenne rossz. Kifeküdni a napra, hiszen mégis csak nyár van, a diákok már hazamentek, a kastély is egészen kihalt. Ilyenkor azért nem szablyák már meg annyira, hogy mit csinálnak az itt maradt tanárok, sőt szerintem a nyári szabadság idejét mindenki úgy tölti el, ahogyan akarja. Ki tudja talán még McGalagony is elutazik majd valahova. Pitonról nem mernék megkockáztatni egy ilyen kijelentést, ő... nem olyan, no meg a jó ég tudja, hogy nem égne-e el a napon... Jó ezt nem szép így gondolni, én is tudom, csak hát nem sokan vannak, akik nagyon oda lennének érte, bármennyire is nem szép az előítélet. Még számomra is kissé félelmetes, nem hogy egy szimpla diáknak, akinek felelnie kell nála, vagy dolgozatot beadni. - Nyár van Danny, épp arról szól, hogy kikapcsolódj nem de? - gondterhelt verzió, de azért mosoly szökik az arcomra, főleg attól, ahogyan néz. Mintha tényleg rosszat csinált volna. Jó ég! Szerintem rá nem is lehet haragudni akkor sem, ha tényleg valami rosszat tesz, bár nem tudom... valahogy nem nézném ki belőle, hogy bármi rosszat tenne. Ő valahogy nem olyan típus, aki ártani lenne képes bárkinek is, főleg nem szándékosan. Az az igazán kedves jellem, aki tényleg figyel mindenkire, de ettől még egyáltalán nem biztos, hogy rá is ér, hogy még az én dolgaimmal is foglalkozzon, hiszen lehet neki is saját gondja éppen elég. Az enyémeket nekem kellene rendbe tenni, csak hát... ezúttal nem vagyok benne biztos, hogy tényleg sikerülne. Tény, hogy ha Wyatt előtt varázsolnék, szinte biztos, hogy mehetne valami idegszanatóriumba, de... én nem vagyok olyan, hogy valakinek ilyen rosszat akarjak, még ha meg is érdemelné. - Remélem... tényleg remélem, hogy nincs baja. Én... én nem is tudom, hogy mi lenne akkor. - miattam lenne, egyértelműen csak miattam, ha tényleg baja esett volna már, vagy ha már közel lenne hozzá. Lexi jó kutya, én pedig ott hagytam és iszonyatosan rosszul érzem magamat e miatt, nem csoda, ha alig megy most az, hogy a szemébe nézzek, hiába próbál most arra rávenni. Csak az aggódó tekintetemet látja, cseppnyi meglepettséggel fűszerezve talán, amikor megsimogatja az arcomat is még pluszban. Azért lássuk be, nem szoktam ehhez hozzá, de hát eddig is tudtam, hogy Danny tényleg nagyon kedves és figyelmes. Pár pillanatig nem is tudok mást tenni, csak beáll valamiféle szótlan csend, ahogyan őt figyelem, a szavai térítenek újra magamhoz. - Nem minden férfi ilyen Danny. Vannak... mások is, akiket nem érdekel más gondja, úgyhogy igenis hálás vagyok neked. - és ezt nem tudja megvonni tőlem. Valahogy majd meghálálom. Ha tudnék jól sütni, akkor mondjuk azzal, de sajnos ilyen téren nem vagyok profi, de majd kitalálom. Kijavítok helyette pár dolgozatot, vagy esetleg... nem is tudom vállalok helyette pár heti járőrözést éjszaka a folyosón mondjuk, azzal hátha kicsit visszaadom azt, amit ő tesz értem. Persze közben már a birtok határa felé indulok, hiszen nem beszélgethetünk sokáig, maximum már a sietős léptek mellett út közben. A kapu messze van és addig még csak hoppanálni sem lehet, úgyhogy mielőbb el kell érni. A kérdése hallatán viszont már próbálom kicsit kerülni a tekintetét. Azt hiszem ez olyasmi, amiről egy nő se beszél szívesen, hiszen... mégis csak a gyengeséget mutatja. - Nem... nem sokszor és csak, ha... ha tudod ivott akkor más lett, de eljöttem, csak Lexi maradt ott és... épp ezért kell őt elhoznunk, mert Wyatt sok mindenre képes és... és tényleg bántaná őt. - halkabb a hangom, mint eddig, mintha még nekem kellene szégyellnem magamat a miatt, ami történt. Megütött, nem is egyszer, amikor rossz napja volt, vagy sokat ivott, vagy mindkettő együtt, aztán persze bocsánatot kért másnap, volt olyan is, hogy virágot hozott, én pedig elnéztem, megbocsátottam, mert tényleg megpróbáltam elhinni, hogy majd megváltozik, ahogyan mondta. Persze még véletlenül se történt ilyesmi, cseppet sem változott... sosem. Nekem pedig nem volt időm elhozni Lexit is, amikor végre rávettem magamat, hogy összepakolok és eljövök, de ezt is csak az itteni munka miatt tehettem meg. Ha ez nincs... jó eséllyel még ugyanaz lenne a helyzet, mint előtte.
♬ Wakre me up ♬ ♦ Ruci ♦ Help me please! ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.
Rengeteg szabadidőt terveztem nyárra, ehelyett most itt kell rohadnom az iskolában és a jövő évi tanrendet tervezgetni, és előre megírni azt, hogy mit fogok mondani, és leadni a diákoknak. Mekkora marhaság ez, hisz teljesen mindegy, hogy mit írok, azt az anyagot adom le, amelyiket szeretném, nem pedig egy előre megírt valami szerinte haladok. Sokkal jobban szeretek improvizálni és az órán kitalálni, hogy mit is fogok a mai napon tanítani. Szóval mivel már untam azt, hogy bent kuksoljak, ezért kijöttem a mólóra azzal az ürüggyel, hogy "horgászok" egyet, bár eszem ágában sem volt, hisz sokkal jobban rám fért volna egy napozás, és pihenés, már szabályosan azt éreztem, hogy zsibbad az agyam. Lehet már kezdem átérezni azt a fájdalmat, amit a diákok Piton óráján. Már ennyi idősen felkötném magam inkább, ha vele kéne találkoznom, de pihenésemet megzavarja egy igazi tünemény, egyszóval: Savannah. - Jól van na... Csak akkor sem volt szép dolog. - Mondom neki kissé megbánva, és úgy mint egy aranyos kisgyerek, aki belátja, hogy hibát vétett, és jött az a tipikus "ölelj meg sóhaj", de nem hiszem, hogy megölel. De ha ő nem ölelt, akkor megöleltem én, hisz tudom, hogy az ideges és aggódó nőknek jól esik egy ölelést, ezért nem is gondolkodtam sokat a dolgon, egyből húztam magamhoz. Szerencsémre nem vette rossz néven, és nem pofozott fel, hanem egy kis habozás után visszaölelt, de tudni szerettem volna, hogy mi lehet a baj, mert egy kis dolog miatt Vannah nem lenne ilyen, valami komoly dolog lehet a háttérben, de vajon mi? Majd kiderül a dolog... Sajnálom szegényt, mert elveszteni egy kutyát, aki nagyon a szívünkhöz nő, nehéz feladat lehet. "Szerinted... menni fog? Rettegek, hogy már most baja esett, hogy már... ő már..." Majd erre csak bátorító mosolyt húzok az arcomra, és közelebb hajolok, de nem annyira, hogy a magánszférájába hatoljak. Majd felemelem állát, hogy a szemembe nézzen és lássa mosolyomat. - Persze, hogy menni fog, minden rendben lesz, és... Ne gondolj ilyenekre, nem esett baja. Nyugodj meg... - Mondom neki és megsimogatom az arcát hüvelykujjammal. Nem tudom, hogy mivel tudnám sokkal jobban megnyugtatni, de jobb ötlet híján csak megint magamhoz ölelném, de azt már tolakodásnak vehetné, vagy rájönne, hogy hétéves korom óta belezúgtam. Szóval ölelés helyett, mint mondtam inkább megsimogattam az arcát, és bátorítóan mosolyogtam. Nem szabad rossz dolgokra gondolni, hizs nincs baja a kutyusnak. "Köszönöm Dany, komolyan... rendkívül hálás vagyok!" Erre csak elmosolyodom. - Vannah nincs mit köszönni, egy férfinak az a dolga, hogy segítsen egy nőt. Bármekkora baj van, én akkor is segítenék. Azért vagyunk barátok, hogy számíthass rám! - És én halál komolyan is gondolom azt, hogy egy férfinak ez a dolga. Vagyis nem csak ez, de részben ez is. Férfi dolga még az is, hogy egy nő napját szebbé tegye, teheti ezt bókokkal, ajándékkal, vagy szívességgel, főleg ha a nő számunkra fontos, és szaros kötünk óta oda vagyunk érte. Majd elkezd mesélni erről a Wyatt-ről... "Tudod... tudod Wyatt nem volt ilyen az elején, legalábbis nem úgy tűnt. Én nem... nem vagyok ennyire... Csak aztán szépen megváltozott, vagy az elején mutatta másnak magát, én sem tudom, de... nem akarom hogy Lexi igya meg a levét egy rossz döntésnek." Vettem egy mély levegőt... - Ez az az... alak... megütött valaha kész akarva? És komolyan válaszolj kérlek, tudnom kell... - kérdezem tőle, miközben a szemébe nézek, és hallani akarom az őszinte válaszát, mert ha bántotta, akkor keresztbe összeroppantom azt a férget, és... nem tudom még, hogy mire lennék képes, de szinte mindenre, mert az én Vannam-at senki sem bánthatja, és minden egyes mocskos kis féreg, aki csak bántotta háromszorosan visszafogja kapni, mert... Vannah egy angyal, egy jólelkű, segítőkész, imádni való nő, akit szeretek, természetes, hogy így reagálok, bár neki ez az elején kicsit feltűnő lehet.
Engem aztán egy kicsit sem zavar, hogy inkább napozással tölti az idejét, hiszen a szabadidejében mindenki azt tes, amit akar nem igaz? Nem szólhatok én bele, hogy mit tesz, amikor épp ráér, meg egyébként is, én is szoktam lazítani, természetes, hogy ezt ő is megteszi időnként. Önző módon nekem most egyébként is az a fontos, hogy segítsen nekem, ha módjában áll, vagy ha ideje van rá a napozás mellett... amúgy is nem tudhatom, hogy nem kell-e valamit elintéznie mondjuk az után, hogy ezzel itt készen van, vagy ne adj isten már betervezett valami fontosat. Soha sem volt túl nagy önbizalmam, hogy könnyen kérjek mástól segítséget. Jellemzően az a típus vagyok, akit ha kínálnak is inkább nemet mond, még akkor is ha a szíve mélyén igen lenne a válasz, de mégis valami miatt az automatikus reakció a nem. Tudom, furcsán vagyok kissé bekötve, de hát ez nálam valami miatt így alakult. Lehet, hogy majd fejlődöm idővel, vagy változom majd, de félő, hogy az sem most lesz. - Ha pihenni szerettél volna és így tehetted meg, akkor nekem nincs beleszólásom, hogy így döntöttél. - teszem azért még hozzá, mert előttem aztán végképp nem kell szégyenkeznie, hogy mivel tölti az idejét. Persze most több nem megy, mosoly vagy hasonló, csak nagyon gyéren, az segít kicsit, hogy megölel, legalább ahhoz erőt ad, hogy megpróbáljam elmagyarázni az egészet, ami miatt a segítsége kell. Nem egyszerű, mert már közben is az jár a fejemben, hogy mi van akkor, ha mindeközben Lexi már rossz kezekben van, mi van akkor, ha már közel a vég, ha... már bántani akarják őket? Nem élem túl, ha miattam esik baja, tényleg nem tudom mi lesz akkor, ha megölik a kutyámat, mert én gyáva voltam, hogy elhozzam őt akkor, amikor kellett volna, amikor én eljöttem. Tudom, hogy lehetnék erősebb és bátrabb, de egyszerűen nem megy. - Szerinted... menni fog? Rettegek, hogy már most baja esett, hogy már... ő már... - elcsuklik a hangom, és a kezemben szorongatott levél az egyedüli, amin most le tudom vezetni. Újra csak meggyűröm a tenyeremben, hogy ne buggyanjon ki könnycsepp is már megint. Nem kellene már most az ördögöt a falra festeni, abban kell reménykednem, hogy nincs semmi baj, hogy Lexi jól van még, hogy időben odaérünk majd és... minden rendben lesz. Ezt kellene sulykolnom magamnak, de közben nem megy, mert folyton csak rossz dolgok lebegnek a szemem előtt. Az újabb megerősítésre már nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Segít nekem és ez a lényeg, nem kellene már tovább aggódnom, maximum a miatt, hogy időben érkezünk-e vajon, de ha már előre aggódom, attól még semmi sem lesz jobb igaz? Próbálok én megnyugodni, komolyan igyekszem. - Köszönöm Dany, komolyan... rendkívül hálás vagyok! - halovány mosoly, amit sikerül kipréselnem, miközben a levelet a szoknya hátsó zsebébe gyűröm szépen vissza. Ha készen vagyunk az a minimum, hogy szépen elégetem és nem is akarok többé még csak gondolni sem Wyattre, nem hogy a közelébe kerülni. Igyekszem azért nem nagyon azt nézni, ahogy felveszi a pólóját. Most azért ez jóval könnyebben megy, hiszen aggódom annyira, hogy leginkább mennék már most azonnal, hiszen előbb még el kell menni a birtok határáig, hogy onnan hoppanálhassunk. - Tudod... tudod Wyatt nem volt ilyen az elején, legalábbis nem úgy tűnt. Én nem... nem vagyok ennyire... Csak aztán szépen megváltozott, vagy az elején mutatta másnak magát, én sem tudom, de... nem akarom hogy Lexi igya meg a levét egy rossz döntésnek. - magyarázkodom, pedig tudom, hogy nem kellene, nem vagyok köteles beszámolni neki, de mégis ezt teszem. Tudom,hogy ez az egész nem valami jó színben tüntet fel engem, hiszen lássuk be mégis csak elég gyenge jellem vagyok és sokáig tűrtem el a szüleim tetteit is, elég jól belém sulykolták azt, hogy nem sokat érek. Wyatt pedig ezt tökéletesen kihasználta azzal, hogy az elején eljátszotta, hogy rendes, én meg bevettem. Aztán persze egy-egy kiabálás... pofon után jött a bocsánat kérés, én meg elhittem, legalábbis az elején, hogy tényleg megváltozik. Persze nem így lett és most pont e miatt kell sietnünk, nagyon sietnünk, mert sajnos tényleg kinézem belőle, hogy képes és elaltattatja Lexit.
♬ Wakre me up ♬ ♦ Ruci ♦ Help me please! ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.
Na jó talán ebben a pillanatban nem épp én vagyok a minta ember, de hát mindenkinek szüksége van kis kikapcsolódásra és pihenésre. Amúgy sem hazudtam olyan hatalmasat, mert tényleg a mólóra mentem és vittem pecabotot is, nehogy rajtakapjanak a hazugságon, igen... Szóval lejöttem a pecabottal, és mi mást tehettem volna, mint ledobtam a pólóm, és hanyatt feküdtem a mólón, hisz most jött el az a pillanat, hogy Dany Willer-t senki sem fogja zavarni, és pihenhet egész nap, bár... Olyan jó lenne látni Savannah-t, de megszólalni si alig tudnék szerintem, mert... Valamiért mindig zavarban vagyok a közelében, vagy valami butaságot csinálok, talán meg lettem átkozva mugli módszerekkel? Na mindegy, inkább pihenek, minthogy ilyeneken agyaljak, de egyszer csak megjelenik Savannah, mintha egy álom vált volna valóra, milyen vicces... Majd mikor meglátom, hogy ki van bukva valami miatt, már ösztönösen ölelem magamhoz, amit lehet nem fog jó néven venne, de reménykedem abban, hogy nem fog ellökni és megpofozni, és szerencsére nem is tette ezt.. inkább vállamba fúrta az arcát,és én erre csak szorosabban húztam magamhoz, és elkezdtem óvatosan simogatni a hátát, azt akartam, hogy biztonságban érezze magát. Majd szavaira csak biccentek, persze, hogy van időm, miért ne lenne... - Persze, hogy van időm... csúnya dolog volt lelépni azzal az ürüggyel, hogy horgászok, de hidd el segítek bármikor és bármiben, amiben csak kell. - Mondom neki bátorító mosollyal az arcomon, bár már nagyon szeretném megtudni, hogy mi ez az életbevágóan fontos dolog, mert remélem nincs semmi baj sem, amin nem tudnánk megoldani... Szóval várom, hogy végre elmondja, hogy mi is a baj. Majd elkezd valami után turkálni, és elővesz egy levelet, vajon mi állhat benne? De majd kinyögi, hogy mi is a probléma: "A volt pasim... Wyatt írta. Ő egy, hát enyhén szólva sem kedves ember. Nem sokkal az előtt hagytam ott, hogy megkaptam az itteni munkát. Eléggé... erőszakos típus és elvitte a kutyámat, én meg nem tudtam, hogy mit tegyek, gyáva voltam és... De azt hittem, hogy fontos neki, és most írt, hogy be fogja adni egy menhelyre, és már előjegyeztette altatásra. Rá fogta, hogy megtámadta, de Lexi nem olyan. Nem bántana senkit." Első gondolat: megverem azt a kis parasztot és megmentem a kutyát. Második gondolat: kicsinálom azt a férget, és megmentem a kutyát... Szóval erőszakos, mi? Adok én neki olyan erőszakosat... - nyugodj meg Vannah, nem lesz semmi baj. Vissza szerezzük a kutyát, itt lesz velünk, majd sokat játszunk vele, veszünk neki egy új frízbit, és boldog lesz te is és Lexi is. HA egy kis gond adódna, hidd el simán lerendezem, nem kell félteni. - Megint előkeresem a bátorító mosolyomat és azt mutatom neki, hisz tényleg minden rendben lesz, megszerezzük a kutyát, játszunk majd vele, és ha esetleg ez a Wyatt problémát okoz és erőszakoskodna, akkor elintézem, hogy meggondolja magát, és menjen a sarokba sírni, míg elmegyek a nővel és a kutyával. nem lesz itt semmi gond sem, minden rendben lesz. - Persze, hogy segítek... Nem hagyom, hogy egyedül menj egy ilyen alakhoz védelem nélkül... - Mondom neki határozottan, hisz elmondása szerint ez a pasi egy vadbarom, aki veszélyes is... nem hagyna nyugodni a lelkiismeretem, ha nem mennék el vele a kutyáért, és amúgy is, talán még kicsit jobban megismerjük egymást az út alatt, ami nekem csak jó lenne, és biztos vagyok benne, hogy visszaszerezzük azt a kutyust. Majd lenyúlok a földre a pólómért, és felhúzom, miközben izmaim megfeszülnek, és jobban látszik, hogy milyen kockáim vannak.
Fogalmam sincs, hogy vajon fog-e nekem segíteni, de muszáj megpróbálnom. Persze tudom, hogy kedves és figyelmes típus, de talán nem ér rá, van fontosabb dolga, nincs rá kapacitása, tudom is én, de az a baj, hogy nem igazán fordulhatok máshoz. Nem kérhetek egy ilyen jó eséllyel mások számára piti ügyben segítséget az igazgatótól. Az is nagy dolog, hogy itt lehetek, nem pedig, hogy még más szívességekkel is traktáljam, a kollégák, a tanári kar... hát nem vagyok annyira közeli barátságban senkivel sem, hogy legyen, aki segítene nekem, így hát csak ő marad. Na nem arról van szó, hogy amúgy nem kérném meg szívesen, csak hát nem tudhatom, hogyan áll majd a kérdéshez és bőven van rá esély, hogy esze ágában sincs... erre időt pazarolni. Amúgy is mondhatná, hogy boszorkány vagyok oldjam meg, mondhatná ezt amúgy bárki, csak hát ez nálam még sem megy olyan könnyen. Sose voltam valami profi mágiából, mindig is inkább az elmélet ment jobban. Tudok varázsolni persze, nem arról van szó, hogy nem, csak mehetne egy fokkal jobban is. Azt sem tudom, hogy mennyire lennék egyáltalán hasznára az iskolának egyáltalán, ha beütne valami komoly baj netán. Meglep talán elsőre, amikor egyszerűen csak szinte azonnal meg is ölel, de az első meglepettség után már gondolkodás nélkül ölelek vissza, pár pillanatra még a vállába is fúrom az arcomat, csak másodpercekkel később esik le, hogy talán nem kellene, hiszen éppenséggel nincs valami nagyon felöltözve, de annyi így is érződik, hogy a háta... meg az izmai... Oké, azt hiszem most pont nem ezt kéne tapizni és gondolni sem szabadna rá, hiszen a kutyám bajban van, ez most a fontosabb, nem pedig bármi más. - Tényleg csak, ha van időd, de nagyon hálás vagyok Dany. Ez most... szó szerint életbe vágóan fontos. - és máshoz nem tudom, hogy kihez fordulhatnék, de ő segíthet nekem, ő tényleg segíthet. Varázsló és azért elég erős is, ezt most sikerült testközelből is megtapasztalnom. Ha Wyatt akadékoskodna akkor sem lesz baj, és megoldjuk majd... remélem legalábbis. Vissza kell szereznem Lexit, nem bírnám ki, ha bántanák, ha elaltatnák, amikor... semmi okuk sincs rá. A kutyám nem tett az ég világon semmi rosszat! Nem hiszem el, hogy egyáltalán csak ráugat valakire, nem hogy megharapjon bárkit. A részletekbe viszont csak akkor kezdek bele, amikor már elengedett és meg van a már nem zavarba ejtő közelség. Nagy nehezen csak ráveszem magam, hogy előbányásszam azt a rémes levelet a szoknya hátsó zsebéből. Elég gyűrött, nem szórakoztam azzal, hogy rendesen összehajtogassam, ami azt hiszem teljesen érthető. Idegesen hajtogatom szét a papírt. Nem pergamen, teljesen normális hétköznapi darab, tollal írták, amiből sejthető talán, hogy mugli keze van a dologban, nem varázsló ügy, talán pont e miatt is fordultam hozzá. Én is csak végső esetben, vagy akkor se használhatnék varázslatot, ha oda megyek... és pont ez itt a baj - A volt pasim... Wyatt írta. Ő egy, hát enyhén szólva sem kedves ember. Nem sokkal az előtt hagytam ott, hogy megkaptam az itteni munkát. Eléggé... erőszakos típus és elvitte a kutyámat, én meg nem tudtam, hogy mit tegyek, gyáva voltam és... De azt hittem, hogy fontos neki, és most írt, hogy be fogja adni egy menhelyre, és már előjegyeztette altatásra. Rá fogta, hogy megtámadta, de Lexi nem olyan. Nem bántana senkit. - nem tehetek róla, de újra megremeg a szám, miközben a papírt gyűrögetem és próbálom neki felvázolni ezt az egész ügyet. Időbe telik mire sikerül elérnem, hogy ne törjön elő egy újabb könnycsepp is, és meg tudok szólalni. - Segítenél elhozni a kutyámat tőle? - egyedül is megpróbálom, látszik a szememen, de félek tőle, hogy nem lennék elég erős hozzá, vagy akármi történhet. Wyatt nem jó ember. Igen felmerülhet, hogy akkor mi közöm volt hozzá... Tudjátok, akinek pocsék élete van, viszonylag nehezen tesz különbséget rossz és jó ember között, főleg az elején.
♬ Wakre me up ♬ ♦ Ruci ♦ Help me please! ♦ [You must be registered and logged in to see this link.]
A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.
Mivel ma nagyon nem volt kedvem dolgozni, ezért ki kellett valamit találnom, hogy ott élvezhessem a nyarat, ahol egyedül vagyok, és nincsenek papírok, és rám váró nyári feladatok, mint például a tanterv készítés, vagy ehhez hasonló borzalmas nyári munka. Hát tanárnak lenni sem épp a legélvezetesebb dolog. Szóval azt mondtam a tanáriba, hogy elmegyek horgászni. Természetesen kénytelen voltam magam vinni egy botot, nehogy rájöjjenek, hogy csak napozni akarok. Szóval felkaptam egy pecabotot, és indultam is ki a mólóra. Útközben összefutottam egy-két kollégával, de szerencsére mindegyik csak köszönős kedvében volt. Szóval semmi sem áll annak az útjába, hogy elmenjek kicsit "lógni". Amint kiértem a mólóra, el is kezdtem pacázni, csak épp a horogra nem raktam semmit sem, hogy még véletlenül se legyen kapás, mert semmi kedvem sincs valami hallal szórakozni. Szépen ledobtam a pólómat és lefeküdtem napozni, ha itt lett volna egy hölgy, akkor simán élvezhette volna a látványt, de nem volt itt egy lélek sem. Pihenhettem kicsit és kikapcsolhattam a környezetet, nem volt semmi gondom sem. De egyszer csak lépteket hallok, és tudom, hogy hamarosan vége a pihenésnek, vetettem egy gyors oldal pillantást a botra, hogy még ott van-e, és szerencsére ott volt, majd mikor megérkezik a személy, akkor felpillantok és nem más az, mint Savannah... mellkasomban a kis szerv elkezd gyorsabban kalimpálni. Majd felállok, és szembe állok vele. -Szia Vannah! - Üdvözlöm, amjd meglátom a pillantását, és olyan, mintha sírt volna, vajon mi lehet a baj, és egy ilyen tünemény miért sírt? Nem szabadna szomorúnak lennie, inkább mosolyognia kéne, hisz egy nő akkor a legszebb, bár ő mindig csodálatos és szép. Majd már készülök arra, hogy megkérdezzem tőle, hogy mi a baj, de ő belekezd a mondandójába, és én csak magamhoz húzom és átölelem, gondolom most szüksége van egy ölelésre. - Persze, hogy segítek... csak kérned kell, én mindig a rendelkezésedre állok, ezen ne izgulj, rendben? - Majd veszek egy mély levegőt, és beszívom a tökéletes illatát, még szorítok egy utolsót, és elengedem, majd hátrébb lépek picit. Nem akarom, hogy azt higgye erőltetni akarom az ölelést, mert nincs így, csak jó pontot akarok nála szerezni, hogy majd egyszer, mikor képes leszek neki elmondani mindent, akkor ne küldjön el csak simán a fenébe. - És miben kéne segítenem, mi a baj? - Kérdezem tőle, halvány aggodalommal a hangomban, ami teljes mértékben őszinte volt, hisz aggódtam érte, nem szeretem ha egy ilyen csinos hölgy, mint ő szomorú és ha tudok segíteni, hogy ezen változtassunk, akkor bármit megteszek, hogy vidámabb legyen, ez nem is kérdéses.
Nem mondom, hogy kisírtam a szemem, de... de igen pontosan ez a helyzet. Az a baj, hogy ezt még akkor sem tüntetheted el, ha megmosod az arcodat kicsit, akkor is épp eléggé látszik, hogy milyen állapotban vagy épp és én nem kifejezetten vagyok jóban. Ez az egész hír... és fogalmam sincs, hogy kit kérhetnék meg, hogy segítsen. Mármint van ötletem, egy idő után legalábbis beugrik, csak hát az a nagy baj, hogy nem tudom, hogy ő vajon hajlandó lenne-e segíteni nekem és ha nem... hát akkor fogalmam sincs, hogy mit csinálok. Esetleg odamehetek egyedül, de félek, hogy annak nem lenne jó végre, persze rám nézve, de ha nincs más, akkor ez lesz, ha nem segít, hát... megpróbálom egyedül. Wyatt nem épp jó ember és erre én túlságosan későn jöttem rá és Lexi ott van vele. Ebbe még megpróbáltam beletörődni, és reméltem, hogy azért csak-csak szereti a kutyánkat, nem csak azért vette el tőlem, hogy nekem legyen rossz. De amikor egy barátom még a menhelyről írt nekem, hogy Wyatt be akarja vinni Lexit, mert állítólag agresszív és el akarja altattatni... Ezt már nem hagyhatom! Lexi soha nem bántana senkit, ő... teljesen ártalmatlan, még csak játékból sem harapott meg sosem. Én neveltem fel, én tanítottam meg az alapvető kutyaetikettre, hogy úgy mondjam. Persze kölyökként volt, hogy odakapott játékból, de azt is megtanítottam neki, hogy nem szabad és most rá mondja Wyatt, hogy... veszélyes? Ez komolyan nem létezik! Ideges léptekkel vágok át a birtokon. Odabent a tanáriban azt mondták, hogy elvileg kijött horgászni. Végül is simán kinézem belőle, bár azt is, hogy inkább csak kifeküdt süttetni a hasát, de azt nem akarta elárulni másoknak. Már messziről kiszúrom az alakját, ahogyan a stégen fekszik. Na igen sehol sincs egy darab horgász bot sem, bár persze lehet hogy ott rejtegeti valamelyik bokorban, és épp csak addig napozgat, amíg nem jön a várva-vár kapás. Nem... ezt én sem gondolom komolyan. Pillanatok múlva már a lépteim kopognak végig a fa mólón és nem sokkal később meg is állok mellette, vagy legalábbis kicsit felette, jó eséllyel kitakarva a napot. Jó eséllyel láthatja, hogy sírtam talán, ha eléggé figyel, és az élénk napsütés ezt hagyja, mégis egy fáradt mosoly jelenik meg az arcomon. - Dany... szia! - oké tudom,hogy nem fair, hogy csak ezért keresem és nem kéne csak úgy a közepébe vágnom, vagy hát nem is tudom, hogy mit kéne tennem, de most mi értelme lenne kérdezgetnem, hogy hogy van, ha aztán úgyis rátérek a lényegre? Az butaság, csak terelés. - Tudom, hogy nincs jogom ilyesmit kérni tőled, mert miért kéne másnak az én gondjaimmal foglalkozni, de talán... ha épp ráérsz és nincs sok dolgod... segítened kell. Nagyon fontos, iszonyatosan! - nem magyarázom el egyből az egészet, talán nincs is értelme, hiszen ha eleve azt mondja, hogy nem ér rá, hogy nem tartozik nekem semmivel sem, akkor nem sok értelme van, hogy erőltessem a dolgot. Egy próbát azért megér, aztán majd meglátjuk... szeretném, hogy segítsen, de ha nem fog, hát azért sem orrolhatok meg rá. Tudom, hogy milyen, kedves és figyelmes, de nem tudhatom, hogy nem teszi-e ezt lazán és kissé felületesen... azért ennyire még nem tudok megbízni akárkiben. Eleget csalódtam már, hogy ne menjen az olyan könnyedén.
A múlt csak visszahúzza az embert. Olyan, mint egy háló. Az a fajta, amibe belegabalyodik az ember, és megfullad.
Alig vagyok kint úgy negyed órája, de már elegem van. Úgy tűnik, én vagyok ma a legszerencsétlenebb ember az univerzumban, percről percre biztosabb vagyok ezt illetően. Ezzel a fura sráccal kerültem büntimunkára egy romhalmazban, aminek a korhadt, régi deszkái bármikor beszakadhatnak, hogy a hideg vízbe landoljon a rajta álló, aztán még ott van a tetőn olvadozó hó, ami rám zuhant. De legalább ebben az izében nincs annyira hideg mint odakint. Jah, nyugtassuk ilyen béna szöveggel magunkat, mert nem jut jobb az eszünkbe... Én meg a szuper agyszüleményeim... Piton és a büntetőmunkái szerintem megérdemelnének már egy külön könyvet. Sokkal kreatívabb ilyen téren mint a kollégái és lehet, hogy ez fura, de én ezt bírom benne. Ha már annyira szeretek bajba kerülni, akkor örülök a változatos büntetőmunkáknak. Nem olyan élvezetes a serlegpucolás meg a folyosósikálás sokadik alkalommal... - Hú, ehhez a megállapításhoz aztán elég magas IQ kellett - nézek rá "elismerően", mikor szóba hozza, hogy az én napom sem lehetett éppen életem legjobb napja. Az nem kifejezés, mióta Dar meg én szétmentünk.... Oké, tudom, nem is jártunk igazából, na mindegy... Szóval azóta, azt hiszem ez a legpocsékabb napom, eddig semmi szerencsétlenség nem történt velem, talán már itt volt az ideje, igaz? - Elképzelni sem tudod, milyen nehéz kiválasztani mindig a tökéletes színt... És nem tudom mire gondolsz, egy ilyen bűbájt tanultunk és én nem vagyok olyan pocsék bájitaltanból mint egyesek - sóhajtok unottan, miközben a zöld trutyival betakart fal felé pillantok. Még egy költői kérdést is elejtek, hogy vajon mi lehet ebben a vacakban. - Ki az a Neville? Az a fura fogú srác? - nevetem el magam, ahogy eszembe jut az említett személy. Elég sokat röhögtünk rajta, bár mostanra már legalább kikupálódott és nem néz ki olyan gázul, bár a fogai még mindig érdekesen állnak. Franc tudja, nem vagyok képben annyira a más házbeliekről... Közben elkezdem elemezni a zöld, takonyszerű, algás valamit, ami ráragad a pálcámra. Fúj, tűnj már el onnét! Elkezdem rázni és a cucc sikeresen Seamus arcán landol, én meg nem bírom ki röhögés nélkül. Az undorodó arca... Komolyan mondom, hát az mindent megér, de tényleg! Viszont úgy tűnik, hogy korán örültem eme vicces jelenetnek, mert pár pillanat múlva már én vagyok csupa zöld trutymó. Letörlöm az arcomat, bár azt hiszem ez az izé belement a szemembe is, mert csípi mint a szappan... Meg, talán a számba is került, mert... Elég fura hínáros, füves ízt érzek... - Fúúúúj... Ez rosszabb mint a minden ízű drazsé... - kezdem el letörölgetni magamról a cuccot, de rájövök, hogy fölösleges, mert valószínűleg legalább még egy kiló kerül rám belőle a mai nap folyamán, ha nem több. Ha már a robbantgatást emlegette, akkor én is kipróbálom azt a gagyi bűbájt, ami elég jól sül el, mert Seamust is beteríti a takony. Bár, az én mutatványom elég bénára sikeredett, mert én is kaptam egy adagot a cuccból. - Figyelj... Azt mondják, az alga jót tesz a bőrnek... - rántok vállat, jelezve, hogy engem most már nem érdekel, mennyire leszek mocskos, csak ne szakadjon be ez az instabil tákolmány... Nem tudom, hogy a kis akcióink mégis milyen hatással lehetnek rá, de remélem semmi komoly, nem akarok a hideg vízben landolni.
Azért, be kell, hogy valljam, mikor csurom vizesen közelít a kalyiba felé, igen csak humoros látványt kelt. Nem tehetek róla, én tényleg próbáltam visszafogni a röhögést, de nem jött össze. El sem tudom képzelni, hogy sikerült meghempergőznie a hóban, de tuti át lehet fagyva. Mentségemre szóljon, hogy bájitaltan órán ő is kiröhögött engem, márpedig elhiheti, nem kellemes érzés, mikor az képedbe robban egy gőzölgő undormánnyal teli üst. És persze, meg lehet kérdezni, hogy akkor mi a szösznek vettem fel RBF után a bájitaltant. Nos, ez nem csak rajtam állt, vagy bukott, és szeretnék fejlődni belőle, bár úgy érzem, Piton felügyelete mellett ez sosem fog megtörténni. Mikor sorstársam közelebb ér a mólóhoz, gyorsan be is engedem, mert hát azért azt én sem akarnám, hogy átfagyjon. Odabent már gyújtottam némi tüzet, a külső levegőhöz mérten egészen átmelegedett a helyiség, bár van némi kivetnivalóm a huzat miatt, ami a szúette deszkákon át-át lengedez. De végülis, büntetőmunkára jöttünk, nem szaunába. Ingerült kérdésére csupán még mindig fülig érő vigyorral megráztam a fejemet. Próbáltam palástolni, hogy mennyire röhejesen néz ki vizesen a tél közepén, de egyszerűen nem ment. Utána viszont már kicsit komolyabb ábrázattal halásztam elő pálcámat, és ugyan ezzel a komolysággal kérdeztem meg tőle, hogy ő is hozott-e vagy túl jókislány ahhoz, hogy megpróbálja varázslattal elvégezni a büntetőmunkát. Kicsit felvontam a szemöldökömet szavai nyomán. - Héhéhé… Piton prof azt mondta, takarítsuk ki! Azt nem mondta, hogy milyen eszközökkel! És szerintem ránk fér egy kis szórakozás, ahogy elnézlek… - néztem végig még mindig víztől csöpögő ruháján - neked sem volt valami fényes napod. - mondtam, majd fölényesen kihúztam magam feltartva a pálcám. Hihetetlenek a nők… A körmét félti… A körmét… Én sem akarok hozzáérni ahhoz a maszlaghoz, de nem a körmömet féltem, egyszerűen csak undorító. - Nos, remélem, a körmeid tökéletessége ellenére robbantani még tudsz. - Ebben valamiért erősen kételkedtem. Maximum a szokásos robbantó bűbájt ismerheti, magától biztos nem alkotott még egyet sem. Itt az ideje megmutatni neki, mi az igazán jó buli. Már fel is készülök hogy bevezessem kedves évfolyamtársamat a robbantás csodálatos rejtelmeibe, mikor új kérdés hangzik fel irányából. - Őszintén szólva fogalmam sincs. Algából… Tuti valami növény… Neville-t kéne megkérdezni, ő tuti tudná. - Önkéntelenül is elfintorodtam, mikor hozzáért a csúszós, nyálkásizéhez a pálcája végével, akkor meg méginkább, mikor ráragadt. - Pfúúúj… - nyögtem halkan jelt adva undorodásomnak, aztán mikor megrázta… Az élmény örökre nyomot hagyott bennem. Rosszabb volt, mikor közvetlenül az arcomba robban fel valami. Ugyanis ez közvetlenül az arcomba érkezett, és határozottan rosszabb volt, mint egy robbanás. Hideg volt, nyálkás, sikamlós, és ráadásul zöld. Arról hogy undorító, még nem is beszéltem. Természetes reflexszel kaptam az arcomba a kezemet, hogy ledörzsöljem róla, miközben Anne rajtam röhögött. Okés, kölcsön kenyér visszajár, és elismerem, tényleg hülyén nézhetek ki, algával a képemen. Mikor sikerült a földre csapnom a takonyszerű vackot elvigyorodtam. - Csak várd ki a végét, lesz itt még algacsata, ha így folytatod… - motyogtam, majd az algák felé irányítottam a pálcámat, és egy félszótagos robbantást előidéző saját találmányú varázsigével felszakítottam a falról egy adag trutymót, ami ha minden a tervem szerint alakult, a lány arcában, nyakában, vagy ruháján kötött ki. Persze a robbanás kicsi volt ahhoz, hogy akár benne, akár a fa épületben kárt okozzon, de az algák azonnal szétröppentek a nyomán….
ideért.... 
x
• ©