2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
A kérdése nyomán magamat vizslatom, mintha valami hirtelen támadó külsérelmi nyomot kellene felfedeznem, hogy aztán nagy fújtatva megrázzam a fejemet. Nem, én sem vagyok teljesen jól, de ez most mellékes. Az én lelki nyűgjeim mit sem számítanak, ha a testvérem ágynak esik. Már így is komoly fejlődésen mentem keresztül, főleg neki, meg Noelnek köszönhetően. És pont Noellel van baj, de kár ezen Charlene-t idegesíteni. Viszont ha megkérdezte, akár egyenlő félként is tekinthetem, hiszen látja rajtam, vagy érzi belőlem. Az ikerhatás mikre nem képes. - Én.. nem annyira, de ez bonyolult. Zűrök vannak Noellel, de inkább bántó, bosszantó, mintsem olyan, amin idegeskedned kéne. Nagyon jó fej srác, és most a körülmények áldozata lett, én meg aligha tehetek semmit. Mindegy, majd csak lesz valahogyan. – Mosolyodom el haloványan, kedves tőle, hogy rólam kérdez, holott ő az, akinek az egészsége megrendült. Azt hiszem mással nem is lennék ilyen, még komoly jellemfejlődés árán sem. Akivel viszont egy méhen osztoztam, gyakorlatilag a tökéletes másolatom, nos ott olyasvalakit találhatok a személyében, aki életem végéig elkísér, legalábbis így hittem, hogy most kiderüljön, ez nem is olyan biztos. Ha történik vele valami, megint egyedül maradok, és visszazuhanok az önzőségbe, vagy talán még rosszabb is lehet, hiszen már megtapasztaltam, hogy milyen az, amikor mindig van valakim. Rohadt érzés lenne elveszíteni. - Tudom-tudom, már megint magamra gondolok. Csak azért, hogy nehogy lerobbanjak én is, mert akkor ki ápolna téged? – Vonogatom a vállamat, végülis ez is igaz, na meg nem is, hiszen ott vannak a medimágusok. Az mégse ugyanaz, hiszen ha a testvérem felébred, akkor bár nem voltunk mindig jóban, igenis úgy helyes, hogy engem lásson. Különben meg én is úgy érzem, hiába faggatnám a másik szöszit, ha tud is valamit, nem akar vele terhelni. Pedig megtehetné, hiszen tudja rólam, hogy nagy szarkavaró vagyok, de ezt úgyse lehet erőltetni. - Hát jó, akkor szólok nekik, meg mindenki másnak is. Jobbulást klónom! Majd még jövök. – Hajolok oda, és egy puszit nyomok az arcára, még egy röpke ölelés is belefér, aztán feltápászkodok, és búcsút intve elindulok kifelé, első körben a medimágusok irányába, hogy aztán megkeressem a szüleinket, no meg Shane-t.
♪ With love ♪ ϟ Aktuális viselet ϟ Klón életre hívás
Kótyagos kissé a fejem, de azért kezdek valamelyest jobban lenni. Csak ne lenne bennem az a nagy adag aggodalom, hogy hogy van Shane és hogy mi történt, csak hát minden részletet még sem köthetek Bonnie orrára, hiszen ő nem tudja, hogy mi történt és azzal, ha elmondanám talán csak belekeverném őt, amit pedig főleg nem szeretnék. Meg kell gondolnom, hogy mit mondok és teszek, mielőtt még valami komoly baj lenne belőle. - Azt hiszem már rendben vagyok, csak rossz, hogy nem tudtam semmit. Te is jól vagy? - bármennyire is vidornak mutatja magát, azért én mégis csak látom rajta, hogy mintha valami nem lenne teljesen rendben. Nem tudom, hogy mi a gond, de azért csak-csak testvérek vagyunk és még ha nem is voltunk olyan sok időt eddig az elválasztás miatt, azért mégis csak valahol tudat alatt sejtem én, hogy valami nincs nála rendben. Persze nem akarom kihúzni belőle a dolgot, de ha elmesélné szívesen meghallgatnám, még ha most én is aggódom eléggé, de ha Shane jól van akkor minden rendben. - Dehogy, ez nem valami ragályos dolog, ne aggódj. Nem hiszem, hogy veled is megtörténne. - elmosolyodom, bár a víz tényleg jót tesz, azért lehet hogy igaza van és jobb lenne, ha megnézne egy nővér is. Meg aztán addig szólhatna Shane-nek, meg persze apának, hogy tudják, hogy magamhoz tértem és jól vagyok. - Nem, a víz elég volt, szólj nyugodtan és amíg megnéznek értesíted Shanet és apát? Meg esetleg anyát is. - vele még mindig nem vagyok éppenséggel a legjobb viszonyban, de talán ő is aggódott, szóval annyit azért csak megérdemel, hogy tudja magamhoz tértem és jól vagyok, meg aztán tényleg érdemes lenne valakinek megvizsgálnia, úgy a biztos. Elvileg tényleg jól érzem magamat, de azt sem tudom, hogy mitől volt ez az egész és mi volt, ami így kiütött ilyen hosszú időre. Persze a részleteket nem mondhatom el, főleg mert azt sem tudom, hogy azóta történt-e valami az ügyben, hogy Shane jutott-e valamire, netán az egész kómának köze volt a dologhoz és ő is bajba került... Nem csoda, ha még mindig nem tudok megnyugodni úgy igazán, amíg nem tudom a részleteket.
A mosolya láttán szélesedik a vigyorgásom, ha már ilyen jól van, hogy értékeli a stílusomat, akkor igazán okom lehet a bizakodásra. Segítek neki felülni, igazgatom a párnáját, és töltök neki az odakészített limonádéból. Azért limonádé, mert az töményebb, meg még cukros is, hátha kicsit gyorsabban magához tér, legalábbis ezt vallják a medimágusok. Nincsen affinitásom felpattanni, hogy szóljak nekik a csodálatos ébredésről, Shane pedig valahol messze a távolban intéz valamit, amibe nem avatott be, tulajdonképpen nem diskuráltunk sokat, alig ismerjük egymást. - Hát ööö.. ismersz, tudod, hogy kell valami körítés. – Nevetgélek, miközben sikerül elhelyezkednie, én pedig visszaülök a helyemre, amíg iszik, utána veszem csak el tőle a poharat, és helyezem vissza az éjjeli szekrényre. Az ablak nyitva van, jó kis finom nyári szellő jön be, talán ez is segít majd neki a gyógyulásban. - Mindenki jól van hugi, csak te döglődtél eddig. Most már úgy látom te sem. – Bólogatok, kezd már visszatérni is a színe. Azért azt csalódottan veszem tudomásul, hogy folyton csak Shane után tekergeti a nyakát. Bárcsak rám is így vágyakozna Noel. De nem, amilyen az én szerencsém, persze, hogy Noel visszafogott, és mástól lesz gyereke. Jelenleg fogalmam sincs még, hogy mennyire fog működni az köztünk, de tényleg jó lenne. Most viszont Charlene a fontos, végtére is egészen megszoktam már, hogy van egy klónom. - Ah, és ez velem is megtörténhet? Na nem mintha aggódnék, de érted, nem árt tudni az ilyesmit. – Ha ez valami, ami mindkettőnket érint, akkor jó, ha felkészülök rá. De Charlene sem nagyon tudja, vagy nem akarja elmondani nekem? - Kérsz még valamit? Vagy szóljak a nővéreknek? – Kérdezek végül rá, most még inkább haszontalannak érzem magamat, mint előtte, amikor csak olvastam neki. Akkor legalább volt célja a létezésemnek, hogy az ágya mellett beszéljek hozzá, hátha így vissza tud térni az ébrenlétbe. Na és most?
♪ With love ♪ ϟ Aktuális viselet ϟ Klón életre hívás
Hát igen elég csúnyán össze sikerült vesznem nekem is apával, amikor kiderült, hogy mit is művelt. Lássuk be nem egy nagy élmény majd húsz évesen rájönni, hogy van egy ikertestvéred, aki persze megpróbál megtépni mert azt hiszi, hogy te másoltad őt, miközben erről ugye szó sincsen. Nem volt épp zökkenőmentes a kapcsolatunk az elején, de az hogy most is itt ücsörög az ágyam mellett bizonyítja, hogy Bonnie is sokat fejlődött annak hála, hogy megtaláltuk egymást és persze azt is mutatja, hogy igenis sokat számított, hogy megtaláltuk egymást. Nem is értem, hogy a szüleink hogyan gondolták, hogy rendben van az, hogy elválasztanak minket egymástól, de most nem ez a fontos, hanem hogy mi történt és egyáltalán mióta vagyok itt és persze hol van Shane, hiszen nincs itt és persze, hogy ez számomra aggodalomra ad okot tudva az előzményeket és a fenyegetést. - Borzos? Ez olyan... degradáló mondták már neked? - csak elmosolyodom, de inkább iszom egy kicsit, az jól fog jönni, teljesen ki van száradva a szám, ami érthető hiszen elég sokáig voltam kómában. Biztosan apa is volt itt látogatóba, de ott a munkája, még sem ülhetett mindenki az ágyam mellett, amíg magamhoz nem térek. - Akkor jól van... ez a lényeg. És apa? Ugye ő is rendben van, meg anya is? Te jól vagy azt látom... ugye? - igen mindenki felől aggódva érdeklődöm, pedig én voltam az, aki kómában volt majd három hetet, ami nem kevés idő, gondolom ők hogy aggódhattak értem, erre mégis én érdeklődöm, hogy ők jól vannak-e. Faramuci egy helyzet igaz? Arra még sem tudom hirtelen mit mondjak, amit ő kérdez, csak finoman vonom meg a vállamat és ülök kicsit feljebb, már amennyire megy, mert nehéznek tűnik a mozgás. Azért fekszem már egy ideje ahhoz, hogy időbe teljen majd mire visszanyerem a régi formámat. - Nem tudom, csak arra emlékszem, hogy elájultam. Azt hiszem ittam előtte valamit, de olyan gyorsan történt az egész és... Shane tényleg jól van ugye? - ha valami a miatt történt valami, akkor jó lenne tudni, hogy ő is rendben van-e. Alig aludt aggódott, de pár napot nem is volt itt, akkor biztosan volt valami, amit persze nem Bonnie orrára kötött, ami amúgy teljesen érthető, de ettől még nem kevésbé vagyok kíváncsi, hogy mégis mi történt, amíg nem voltam magamnál.
Azon túl, hogy rémesen halvány a bőre, egészen jól néz ki. Mindkettőnk porcelénos külsőt örökölt anyától, és ez így van jól, de Charlene-on most látszik, hogy valami komoly kórságon eshetett át. A krágogós hangja ellenben nem rémít meg, sőt, felvillanyoz, hiszen egészen természetesnek hat, nem olyan, mint egy haldokló utolsó rebegése. Azt kisöpröm a gondolataim közül, hogy aki végül meghal, az utolsó időkben mégis jobban lesz kicsit. Nem, nem veszíthetem el az ikertestvéremet, miután annyi év után egymásra találtunk. Sosem fogom megbocsájtani anyának, hogy eltitkolta. Talán nem is ilyen lennék. Lehet hogy nem annyira magabiztos, mint most, de legalább lett volna, aki kiegészít, amikor magam alatt vagyok, és akivel megoszthattam volna a boldogságomat. Nem, egy ikertestvér az ember másik fele, nem szabad elválasztani sohasem őket. - Ne becsüld le magadat, egészen hasznos dolgokat találhatnék a ruhatáradban, ha bejutnék egyszer a hugrabug klubhelységbe. Különben is, miért lettél borzos..? Érthetetlen. – Morfondírozok, mintha ez lenne most a legfontosabb. Szerencsére van az ágya mellett egy éjjeli szekrény, friss vízzel, hiszen a mungóban bármikor feltámadhatnak a betegek, így gyorsan töltök is neki, hogy ne szenvedjen ennyire a szárazságtól. Illetve az ágyától nem messze a falon látok egy csengőt, amivel nővért lehet hívni, azt megrebbentem. Nem ad hangosan csilingelő hangot, csak aprót, hogy a beteget ne zavarja, de máris közeledő lépteket hallok, muszáj volt szólnom, hogy tudják, hogy el kell látni a testvéremet. - Három hét úgy nagyjából. Jó pár napig távol volt, de már itt van egy ideje, sőt, nem is nagyon aludt, hátha valamikor magadhoz térsz. Tipikus, hogy pont most. Hazaküldtem hajnalban a Roxfortba, de máris értesíthetjük. Különben meg.. mi történt hugi? – Sürgetem, hátha tud még mondani pár szót, mielőtt megtörik a magányunkat az ápolók. Mégiscsak kiváncsi vagyok. De nagyon!
♪ With love ♪ ϟ Aktuális viselet ϟ Klón életre hívás
Fogalmam sincs, hogy mi történt, egyelőre az is csoda, hogy tudom, hogy hol vagyok, de ez is csak halványan rémlik. Annyi biztos, hogy ez a Szent Mungó, de pontosan nem tudom, hogy miért vagyok itt. Homályos minden, a fejem is zúg, csak azt tudom hogy Bonnie hangját hallom és ezért kezdem el nyitogatni a szememet. Jó érzés, hogy itt van, vagy hogy van itt valami, elég pocsék lett volna úgy ébredni, hogy senki sincs a közelben és azt sem tudom, hogy kivel mi van és velem mi történt egyáltalán. A sapkák most végképp nem érdekelnek, de ha Bonnie már megint valami ilyesmit szeretne rám erőltetni, hát persze hogy most ez az első, amivel egyáltalán foglalkozom. Talán még könnyebb is, mintha ténylegesen azzal törődnék, hogy kiboruljak mennyi ideig voltam kómában. - Neked jól áll, de nem vagyunk egyformák... legalábbis mindenben. - eléggé krákogós a hangom, de egy halvány mosolyt azért sikerül meresztenem, még ha nem is valami biztató, de azért fogjuk rá, hogy nem olyan vészes, ahogyan vagyok, bár jó eséllyel sápadt és erőtlen. A mágikus hatásoknak hála azért nem fogok összeesni, ha felállok, de azért egy pohár víz mindenképpen jól esne. - Nem tudom, csak kaptam egy levelet... elolvastam és onnan... semmi, de... adnál egy pohár... vizet? - mert totál ki van száradva a szám és ha nem iszok annak tuti, hogy nem lehet semmi jó vége. Ha ez magától nem jutott eszébe azért annyi kellene, hogy legalább ha szólok hozzon valamit. Talán annak is lenne értelme, ha valami gyógyítónak szólna, azt sem tudom mennyi ideje vagyok itt. - Mennyi idő telt el és... hol van Shane? - na igen ezek is elég fontos kulcskérdések és ezekre is jó lenne kitérni, persze miközben hoz nekem vizet. Ha jobban belegondolok sok szempontból ijesztő tény, hogy Shane nincs itt, hiszen azt hinné az ember itt virraszt az ágyam mellett, hogy ha felébredek akkor egyből itt lehessen, de nincs itt. Talán Bonnie elküldte pihenni, mert már sokat virrasztott mellettem és az ikrem kicsit átvette a helyét, hogy tudjon valamennyit pihenni?
Még a Noel által talált darabot is mellőzni vagyok kénytelen, mert nem tudtam koncentrálni, ezért leálltunk egy időre, hiszen semmi értelme, ha a főszerelő nincs ott fejben. Ez most túl sok, hogy a klónom ágynak esett, a majdnem-pasim pedig „gyereket vár” valaki mástól. Sosem gondoltam magamat jó problémamegoldónak, csak kizsaroltam mindenkiből azt, ami nekem volt jó, de most ez nem lehetséges. Mindkét katasztrófa esetén kénytelen vagyok várakozni, remélve, hogy valahogyan megoldódik a részvételem nélkül is. Ez aztán tényleg kínzó, idegörlő kispad, ahol csak ücsörgök, nem tudván, hogy lehetne-e bármi fontosabb szerepem a megoldásukban. Charlene-nel is éppen kezdenénk pótolni az elveszett éveket, erre teljesen kidől. Még csak nem is hibáztathatom, mert sosem tenne olyasmit, amivel másokat idegesít. Nem, az ikrem az igazi cuki lány, velem ellentétben, aki igazán keresztbe tud tenni másoknak. Maggie-t is leállthatnám, de tudom, hogy azzal csak Noelnek ártok. A csudába! Már nem is várnám, hogy a szőke tükörkép válaszol, amikor nem csak hogy moccan, de meg is szólal. Még jó, hogy nem ittam éppen, mert biztosan félrenyeltem volna. Így is csoda, hogy nem esek hátra. - Úúú... de én szeretem, és jól állna neked is, magamon próbáltam. – Hajolok közelebb átölelve őt, beterítve a saját szőke sörényemmel, hogy magamhoz vonjam. Aztán rájövök, hogy ez így nem lesz jó, mert bele fogunk fulladni a dupla hajszálakba. Hátrahúzódok, miután meg tudok szólalni. – Hugi, miért ijesztgetsz? Rosszul lettél? Krónikus betegség? Rám is hatással van? – Tudom, hogy sok a kérdés, de legalább örüljön, hogy nem rajzoltam pasi nemi szerveket az arcára, miközben aludt. Oh, pedig a beauxbatonsban.. szép emlék volt!
♪ With love ♪ ϟ Aktuális viselet ϟ Klón életre hívás
Hetek, hosszú hetek teltek el ebben az állapotban és én az ég világon semmit sem érzékeltem a külvilágból. Most mégis változik valami, nem moccanok fel, sőt fel sem pattan a szemem hirtelen, vagy ülök fel, hogy ráhozzam a frászt az ikremre, helyette lassan kezdem nyitogatni a pilláimat. Erősnek érzem a fényt és valami iszonyú gyengének is érzem magamat, e miatt talán Bonnie észre sem veszi elsőre, hogy valami változást állt be. Az utolsó szavait viszont már hallom, ezért valamiféle gyenge mosollyal és finoman szólva is rekedt hanggal szólalok meg, szó szerint alig hallhatóan suttogva. - Nem szeretem... a sapkákat... te is tudod... - halvány gőzöm sincs, hogy mennyi idő telhetett el, de hiába próbálok megmoccanni, úgy fáj mindenen, mintha épp tegnap lett volna az a hosszú nap, amikor reggeltől estig a srácokkal kosaraztam a parkban és utána este majdnem térden csúszva mentem haza. Apa persze rendesen megijedt, amikor másnap puffanást hallott a szobámból, mert annyira be voltak állva az izmaim, hogy nem tudtam megmoccanni. Amikor kikeltem végül az ágyból, szó szerint összeestem. Igen, a másnapi sulit sikerült kibekkelni, bár nem volt szándékos, az otthon fekvés egy olyan energiabombának, mint én, finoman szólva is átok volt. Azért legalább egy kicsit megpróbálok fészkelődni, jól jönne egy nagy pohár víz is, no meg egy kicsit feljebb csúszni, úgy kényelmesebb lenne, de egyelőre sok mindennel nem próbálkozom, mert netán vinne a lendület és megint valami kellemetlen puffanás lenne a következménye.
Láblógázva olvasgatom a magazint Charlene ágya mellett. Most már képes vagyok ezt nyugodtan megtenni, pedig az első órákban, napokban nagyon ki voltam bukva. Minden előzmény nélkül így kómába esni. Nem ismerem az ikrem előéletetét, nem mondott semmit, hogy bármiféle betegsége lenne, azt pedig erősen kétlem, hogy valami ellensége bántotta volna. Ha csak nem tévesztette össze velem. Ám az se valószinű, igazi méhkirálynő voltam, de hogy megölni akarjon valaki, neeem.. Talán Maggie lehetett? Pont a klónomon áll bosszút? Amíg Charlene fel nem ébred, feleslegesnek tartom ezen gyötrődni, hiszen a pasija nagy dirrel-durral elment valamit intézni, akkor inkább itt maradok. Anya természetesen többször volt nála, és az apját is elértük, aki persze az én apukám is, de még nehéz úgy gondolni rá. Sosem volt túl életszerű, hogy a testvéremért aggódjak, hiszen anya mellőzte a látványos férfitársaságot, így maradtam egyke Charlene feltűnéséig, most viszont már el sem tudok nélküle egyetlen napot sem képzelni. Jó, most néhány napra mégis eltűntünk Noel-lel, de amire visszajöttünk, ez a hír fogadott. Erősnek kell maradnom, mert a testvérem is mindig az.. De ki kell faggatnom, ha végre magához tér. Semmi változás az állapotában, de ez legalább semleges hír, mert rosszabbul sem lett. Akkor pedig van remény, hogy valahogy átlendül ezen a különös holtponton. Könyvet nem hoztam, mert csak unnám az olvasását, de a divatlapból komoly lelkesedéssel olvasom fel a napi szépségtippeket, és úgy mutogatom oda Charlene orra alá, hogy mi is állna neki jól. Vagyis nekünk, hiszen mindkettőnk alakja közel azonos, és még magasságra sincsen látható különbség. - Nézd csak.. tudom, hogy fehérmániás vagy, ez a te színed? Horgolt sapi, tisztára mint ha valami.. Hé Charlene hugi, nem is figyelsz rám..! – Fújtatok, de csak bosszankodom, mert olyan tehetetelnnek érzem magamat, nincsen semmit, amit tehetnék, hogy jobban legyen. És hogy megint egyesítsük az erőinket. Egészen megszoktam, hogy van valaki, aki feltétel nélkül elfogad. Rájöttem, hogy milyen jó is, ha az emberből van még egy.
♪ With love ♪ ϟ Aktuális viselet ϟ Klón életre hívás
