2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Ezek szerint gyorsan változhat a véleményem. - nem is értem, hogy mi volt az, amit szerettem benne, hogy miért bánkódtam annyira miatta, hiszen ez a stílus... A vigyor, ami a képén van, mintha minimális együttérzés se lenne benne, mintha még próbálna abból is gúnyt űzni, amiből szinte senki sem tenné meg, de ő... És még képes azt mondani, hogy én változtam meg? Hogy én lettem más, amikor úgy viselkedik velem, mint valami használt ronggyal, amit félredobhat, amikor már nem kell és úgy beszélhet vele, mint valami utolsó... Ettől ne érezzem csak még inkább úgy, hogy hatalmas hibát követtem el? Nem kötődöm hozzá már érzelmileg ez tény, na de ez a viselkedés... És még ő képes kimértre váltani? Én nem aláztam meg őt, ő viszont lépten-nyomon ezt teszi és én nem ilyennek ismertem meg. Talán nagyon tévedtem és akkor csak a jobbik arcát mutatta szándékosan felém? Vagy tényleg azóta változott meg? - Hogy én? Nem látod, hogyan alázol meg... újra? Te tényleg nem hallod magadat? - mégis ki lenne képes rá, hogy miután most láttam el a sérülését, miután most voltunk együtt, pedig mélyen megbántott kétszer is, még megpróbál a porba alázni azzal, hogy villog mikor volt együtt és kivel pár hete? Mintha nem is az az ember lenne, akit ismertem és jelen pillanatban fogalmam sincsen, hogy mégis hogyan voltam képes engedni neki, vagy vele lenni régen. És amikor hátat fordítok neki még akkor is képes tovább beszélni és tovább feszíteni a húrt. Pakolom az üvegcséket és várom, hogy távozzon, helyette beszél és beszél... és már úgy érzem jobb lenne hozzá vágnom az egyik üvegcsét, azzal talán belé fojtanám a szót. De én nem vagyok ilyen... és sose voltam, ezért csak összeszorítom a számat és immár határozott pillantással fordulok felé, még akkor is, ha a harag és az idegesség már elérte, hogy könny szökjön a szemembe. De nem fogom hagyni, hogy a szeme láttára sírjam el magamat. - Már megmondtad, hogy neked édes mindegy, hogy kivel vagy... akkor keress valaki mást. Ha én akarok valamit, majd én kereslek, te csak ne tegyél nekem ajánlatokat, főleg ne ezek után. Nem tudom, hogy mi történt veled, de... nagyon más vagy. Soha nem aláztál meg, most pedig már nem először. Remélem azért tudsz tükörbe nézni... és most menj már el végre! - nem kiabálok, akkor biztos, hogy a végén még tényleg eltörne a mécses, de elég határozottan formálom a szavakat. Ebben az is benne van, hogy még meglátom. Ki tudja, ha netán úgy döntök, hogy szükségem van pusztán szexre, jobb vele, mint egy vadidegennel, maximum megmondom neki, hogy egy árva szót se szóljon, se előtte, se utána és kész. Csak szex és ennyi, nekem nem kell hozzá bor és egyéb, csak az, hogy inkább meg se szólaljon. Ha pedig holnapra még dühösebb leszek rá, hát elkerülöm őt és eszem ágában sem lesz a közelébe menni az életben sem többet.
Nem értem, miért értetlenkedik Madison a kérdésemet illetően, hiszen egy ideig együtt voltunk, azt hiszem, jogos, hogy valamennyire érdekel a szerelmi magánélete. Természetesen nem szeretném visszacsábítani magamhoz, hiszen az a hajó már rég elúszott, de akkor is... Ennyit nem kérdezhetek meg anélkül, hogy idiótának nézne? Szerettem őt annak idején, még ha nem is teljes szívemből, de éreztem iránta valamit, érdekel az élete. Érdekel, miként alakul a sorsa nélkülem és igen, az is, hogy kivel együtt éli a mindennapjait. Mástól is megkérdezném, szóval még csak nem is foghatja arra, hogy még mindig nem szerettem ki belőle teljesen. Tudom jól, hogy a lányok szeretik ehhez hasonló téveszmékbe ringatni magukat, mintha rajtuk kívül nem lenne senki más, aki boldoggá tehetné az adott férfit. - Nemrég még nem ezt mondtad – felelem higgadtan, miközben a vigyorom továbbra is töretlen. Ellenállhatatlan vagyok ez tény, még Maddie sem állíthatja, hogy semmi se mozdul meg benne a közelemben. Elvégre, elég hamar belement a csábításomba, nem sokáig kérette magát, ha nem ismerném eléggé, akkor még azt mondanám, hogy világéletében ilyen volt. Jól tudom azonban, hogy számára sokkal több kell, mint szép szavak... Nem, nekem csak szerencsém volt, hiszen pont egy gyenge pillanatában kaptam el, ő pedig beadta a derekát. Most pedig azt állítja, hogy semmi közöm hozzá? Hallja egyáltalán azt, amit mond? Igenis van hozzá közöm, ha a múltunkat tekintjük, akkor nem is kevés, de már a jelent illetően sem tud belém kötni. Elvégre, pont az imént teljesedett be mindkettőnk gyönyöre, méghozzá igen hangos sikolyok közepette, ami a szőkeséget illeti. - Ugyanezt mondhatnám én is... - felelem immár kissé kimérten, hiszen Maddie felháborodása azért bennem is lángra lobbant némi haragot. Most komolyan engem szeretne rossznak beállítani? Csak kérdeztem, egy egyszerű választ vártam tőle, nem azt mondtam neki, hogy kötelezze el magát mellettem! Mintha olyan alak lennék, aki mindenkit szándékosan riaszt el a közeléből. Akkor megérteném a haragját, de így... Hetek óta nem beszéltünk egymással, ha a folyosókon össze is futottunk, akkor is csak egy zavart köszönés-féleség hagyta el ajkainkat, majd mindenki ment a maga dolgára. Egyszer se bukkantam fel ott, ahol ő pont randizott volna, egyszer se kellett miattam zavarban lennie, most is beleadtam apait-anyait, hogy jól érezze magát, ő pedig így reagálja le... - Sokat változtál. Régebben nem ilyen volt, nem kért számon, sohasem ártotta bele magát az ügyeimbe, nem vont kérdőre, ha késtem pár percet a megbeszélt találkozókról. Megértette, hogy rajta kívül is vannak dolgok az életemben, melyeket rendeznem kell, hiszen nincs más választásom. Most viszont... Nem tudom, egyszerűen nem értem, nem ugyanazt a lányt látom benne, akit régen. Már nem dobban meg a szívem, ha vele vagyok, egyszerűen nem azt érzem vele kapcsolatban, mint eddig. - De azért élveznéd, ha téged keresnélek fel, igaz? - ismét mosoly kúszik a szám szegletére, még az se igazán érdekel, hogy már magára kapta a blúzát és nincs meg benne az a szenvedély sem, amit nemrég csillapítottam. Igenis élvezem Maddie haragját, még annak ellenére is, hogy nem igazán díjazom ama mellékest, hogy az ellenem irányul. Eddig egy ártatlan kislány volt, akit mindig óvni és védeni kellett, most viszont életre kelt benne a fúria. Teljesen már arcát mutatja velem szemben, mint azt eddig tette és noha úgy érzem, szeretni már nem tudnám, azért egy teljesen más tevékenységet minden zokszó nélkül kibírnék mellette. - Csak gondolj bele, milyen jó volt nemrég... Ennél sokkal, de sokkal jobb lehetne, ha este tennénk ezt meg, romantikus körülmények között. Csillagvizsgáló-torony? Nemrég küldtek otthonról egy jó minőségű bort, az kellően ellazít majd. Nem leszel ennyire... khm... feszült. Más a pofátlanság netovábbjának mondaná az alábbi szavaimat Maddie reakcióit látva, én viszont kihívásnak tekintem a dolgot. A szöszi elég csúnyán berágott rám, itt az ideje kiengesztelnem valamivel.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Mintha csak egy csapásra megváltozott volna megint. Ugyanúgy viselkedik, mint legutóbb, sőt talán még annál is kezd rosszabb lenni ez az egész, ő maga. Értetlenül nézek rá, hiszen miért fontos az annyira volt-e bárki is? Miért érdekes ez? Azért akarja tudni, hogy kárörvendjen rajta? Főleg ahogyan beszél... mégis mit képzel rólam? Nem ő vagyok, nem vagyok annyira kiéhezve, hogy saját magamat szórakoztassam, én nem vagyok olyan és nem is leszek sosem. Talán, akiket ismer igen, de én nem. - Semmi közöd hozzá Kyle! Sőt hozzám sincs semmi közöd! - főleg amikor még tovább is beszél. Tovább fejtegeti a szavakat, én pedig képtelen vagyok felfogni hogyan lehetett hozzá bármi közöm is, akár máskor, akár most... Mégis ki ez az ember itt előttem egyáltalán? Persze tudom volt undok másokkal is, még régebben, na de vele sosem viselkedett így és igazán ezt az arcát még másokkal szemben sem tapasztaltam meg. Na de most megkaphatok mindent egyben abból, amit régen mondjuk úgy megúsztam, legalábbis nagyon úgy fest, hogy ez az ő igazi arca, csak eddig jól titkolta. Az arcomon a megrökönyödés helyét lassacskán valamiféle undor veszi át, de még azt sem tudom, hogy magammal szemben érzem ezt, vagy vele, vagy azzal, ami történt... Mégis mi a jó fenét műveltem egyáltalán? Csak beszél és olyan dolgok jönnek ki a száján, amiket el sem tudtam volna képzelni. És én még miatta voltam kiborulva, én még miatta húztam fel magamat... mégis mi a fenéért? - Fogalmam sincs... egyszerűen, ahogy így nézlek fogalmam sincs, hogyan lehetett hozzád bármi közöm most, vagy régen... - egyszerűen csak kikapom a kezéből a blúzomat és gyorsan belebújok. Kellő távolságba hátrálok tőle, mert komolyan még az is taszít most, ha csak rá nézek. - Tűnj el innen Kyle! És a közelembe se gyere többet. Ha valami bajod van Madam Pomfreyt keresd, ha már neked úgyis mindegy... - remeg szinte a szám, a haragtól, amit most iránta érzek. Gyorsan megoldotta, hogy minden más elszálljon belőlem, mintha nem is lett volna. Mérges vagyok, jó ég még sosem voltam ennyire mérges talán senkire sem. Azzal hátat is fordítok neki és kissé remegő kézzel, de elkezdem a gyógyitalos szekrényt rendbe tenni. Eddig is ezt csináltam, nem fejeztem be és neki hála most még újabb dolgom is van vele, miután ő... Na nem, erre nem is akarok gondolni. Nem vagyok normális! Mégis mit hittem, vagy hogyan vakíthatott el egy érzés ennyire?
[color=#ffff00] Hát, egy jó ideje vágytam már egy kielégítő szexre, de hogy mindezt pont Maddie részéről fogom megkapni... Hát, azt hiszem, előbb vágtam volna rá, hogy Aurora lesz az, akit a közeljövőben megdöngetek, annyira nem számítottam a szőkeségre. Őt sajnos az érzelmei vezérlik, egyszerűen képtelen elengedni magát olyasvalaki mellett, aki megbántotta, de úgy tűnik, ma nagyon is sikerült neki a dolog. A hangja alapján legalábbis úgy szűrtem le, hogy nem igyekszik visszafogni magát, ennek pedig kifejezetten örülök. Soha életemben nem szerettem ugyanis a halk lányokat, hiszen a szex az élvezetekről szól, nem pedig arról, hogy visszafogjuk magunkat, ezt pedig már nem egyszer fejtettem ki Maddie részére is, amikor szóba jött köztünk a téma. Valahogy, mintha minden sokkal élvezetesebb lenne, ha hangot is adunk neki... Na, nem mintha ez a dolog úgy önmagában nem lenne pont elég élvezet, de ez leginkább hab a tortán-effektus. Nagy nehezen felrángatom a sliccemet, hiszen nem szeretném odacsípni azt, amitől ennyire sikongatnak a lányok, majd végre újra rendes öltözetben állok Maddie előtt, miközben ő még mindig kissé hiányos harci díszben leledzik. Egyáltalán nem zavar a dolog, sőt, élvezem is, habár így nehéz lesz elérnem, hogy ne legyen továbbra is szűk a nadrág ülepe. - Egy szóval se mondtam, hogy nem voltam beindulva – vonom meg a vállam azzal az idegesítő vigyorommal, majd folytatom: - Te viszont... Amilyen sikolyokat lenyomtál... Esküszöm, kész szerencse, hogy senki se ment el a Gyengélkedő előtt és nézett be hozzád. Szóval, ismét megkérdem: mikor voltál együtt utoljára bárkivel is? Vagy esetleg eddig csak az ujjaiddal szórakoztattad magad? Nem fogom vissza magam, hiszen nem arról vagyok híres, hogy mennyire tapintatos tudok lenni másokkal szemben. Madison pedig kellően felizgult ahhoz, hogy tudjam, mostanában senki sem ápolta azt a titkos kis helyet odalenn. Szép és csinos, de mint fentebb is említettem, ő inkább olyasvalaki, akinek érzelmekre van szüksége ahhoz, hogy bárkivel is ágyba menjen. Hamarabb vonul zárdába, semmint csak az élvezetekért feküdjön össze egy pasival... Eddig legalábbis ebbe a hitbe ringattam magam, most viszont minden megváltozott egy csapásra. Nem igazán ellenkezett, amikor hozzábújtam, viszonylag könnyen adta magát, őt ismerve pedig akkor fennáll annak a lehetősége is, hogy még mindig érez irántam valamit. Elvégre, mennyire kiakadt a legutóbbi beszélgetésünk alkalmával... Gondolom, aznap este álomba is sírta magát. Ez viszont csak az én dolgomat könnyíti meg, hiszen így sokkal nagyobb esélyem van arra, hogy elcsábítsam. - Ha jól emlékszem, te is azon voltál, hogy minél hamarabb megszabadulj a ruháidtól – veszem át tőle a blúzát, majd előveszem a saját pálcám, hogy kérését teljesítve hozzam rendbe a felsőt. Nem bánnám, ha nem venné vissza, de hát így csak nem engedhetem ki a folyosóra, szóval elmormolom a megfelelő igézetet, mire a ruhadarab ismét régi állapotában tündököl. Amikor már sürgető pillantásokat vet felém, egy lusta mozdulattal nyújtom át neki, melyből szinte rögtön leszűrheti, hogy sokkal inkább elnézegetném egy szál melltartóban, mint abban az idióta felsőben. - És én meg is mondanám, hogy a Roxfortba érkezésem előtt egy héttel – felelem ártatlan képet vágva, majd csillogó tekintettel teszem még hozzá: - Egyszerre három csajjal... Nálad jobban pihegtek, mire végeztem velük. A mosolyom még inkább szélesedik, habár már eddig is a fülemig ért, de az emlékek hatása ezt váltja ki belőlem. Jó kis nap volt az, nem is tagadom, szinte ki se jöttünk az ágyból, de pont erre is vágytam. Hatalmas élvezetekre, gyönyörtől sikongató lányokra és sokáig tartó szexre. Nem számoltam ugyan össze, hogy aznap hányszor rándult össze az én testem is, de nyilván elég gyakran. - Hidd el, ha Madam Pomfrey lett volna itt, akkor ő is hasonlóan végezte volna – vágom közbe, habár ez azért túlzás, nem mászok rá mindenkire, ezt nyilvánvalóan Madison is nagyon jól tudja. - Kanos voltam, na, most ez olyan nagy bűn lenne? Érdekes, amíg rajtad dolgoztam, addig egy pillanatra sem panaszkodtál, akkor meg nem mindegy? Örülj neki, hogy végre volt valaki, aki kielégítette minden vágyadat. Azért egy kicsit hátrébb lépek a lány elől, nehogy pofon legyen a szavaim jutalma, de egyébként pedig teljesen jogosak a szavaim. Ő sem ellenkezett, akkor meg milyen jogon von engem felelősségre? Egy pillanatig sem mondta, hogy ez nem helyes, amikor pedig megpróbált ellentmondani, az is elég gyéren hangzott, cseppnyi határozottság se volt benne.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Nem mondhatom, hogy egyszerű összeszednem magamat ezek után. Neki persze könnyebben megy, mint mindig, ahogyan a szakítást is könnyebben kezelte, főleg hogy ő volt az, aki kezdeményezte az egészet. Most viszont még képtelen vagyok dühösnek lenni, túlságosan jó volt végre elengedni magamat kicsit és a kielégülés... Igen, azt hiszem jól fog sikerülni a holnapi vizsga, minden idegesség elszállt belőlem, minden rossz érzés. Most az lenne a legjobb, ha egyszerűen itt helyben ledőlhetnék, de ez azért nem ennyire egyszerű. Be kellene fejeznem a leltárt és mintha lett volna olyan üvegcse is, ami halkan koccant, át kellene néznem a szekrényt, de előbb meg kellene moccannom, ha már neki olyan könnyen megy, pedig esetében az egyből látszik, hogy még mindig kihívás lesz majd felhúzni a sliccét. De persze ott az a kaján vigyor a képén, nekem viszont meg kellene keresnem a szétszaggatott blúzt, a melltartómat, a bugyit... nem fair, hogy nekem van ebben is nehezebb dolgom. Elsőre nem is válaszolok neki, inkább megkeresem a cuccaimat, még ha tényleg nehéz is megmoccanni, hiszen még mindig a jól eső bizsergés jár át, arról a kellemes lüktetésről nem is beszélve, ami nem hiszem, hogy egy hamar el fog múlni. - Mintha neked nem tetszett volna. Egyébként is te voltál annyira beindulva... nem? - vágok vissza, most már megtalálva a hangomat, legalább már a melltartót felvéve és a bugyit visszahúzva a szoknya alá. A pálcámat, ha jól emlékszem letettem valahová még akkor, amikor elkezdtem rendet tenni, hogy még véletlenül se lépjen egy bájitallal sem reakcióba valami kósza elsült varázslat. Az nagyon veszélyes tud lenni és egyébként is zavart volna a hajolgatásban, meg a többiben. Amikor a kezét gyógyítottam sem kellett, hiszen a képességem és a kenőcs segített elsősorban. - Muszáj volt ezt? - azért egy pillanatra elhúzom a számat, hiszen a blúznak annyi, a pálcám viszont még mindig nincs meg. Egyelőre hát keresgélek, aztán végül csak felé nyújtom a blúzt olyan "ha már szétszaggattad hozd helyre" pillantással, én pedig tovább keresem a pálcámat, amit végül az asztal alatt lelek meg. Nem is tudom, hogyan került oda egyáltalán. Na persze ezzel megint sikerül csinálnom előtte egy jós kis hajolást, de ha úgy nézzük ezek után már nem igazán számít. Aztán sürgetően pillantok rá, készen van-e már a blúz, mert ő fel van öltözve, én pedig még mindig melltartóban, az előbbi élvezettől enyhén átütő mellbimbókkal... szóval jól jönne az a blúz, a végén még elkezdem kellemetlenül érezni magamat, főleg hogy érkezik a kérdése is. - Na ehhez az ég világon semmi közöd Kyle! Ide jössz a legutóbbi után enyhén szólva is részegen, sérülten és letámadsz és még... te teszel fel kérdéseket, főleg ilyeneket? Én is megkérdezhetném, hogy te mikor voltál bárkivel is. - kissé azért morcos vagyok és igenis kellemetlenül érint a viselkedése. Ha meg van a blúzom akkor se perc alatt visszaveszem, és most már rendet teszek a szekrényben. Nem most fejezek be mindent, az már biztos, főleg mert jót tenne egy zuhany és egy alvás. Előbbi, hogy lenyugodjak én és a testem is minden tekintetben, utóbbi pedig... azt hiszem szintén e miatt. Az biztos persze, hogy igen jól fogok aludni, annak ellenére, hogy ez a kaján vigyor most nem hoz kimondottan tűzbe, de akármit is mondok, vagy gondolok azért mégis elég könnyű dolga volt. A fenébe is... marhára nem fair!
+18 Még szerencse, hogy Madison sem volt mostanában senkivel sem, hiszen akkor könnyűszerrel elhajtana maga mellől. Így azonban a vágyai felülírják az érzelmeit, nekem egy pillanatra pedig eszembe ötlik az a kérdés, hogy vajon mennyire is tudott túllépni rajtam annak idején. Volt már azóta randevún? Minden bizonnyal, hiszen álomszép, szinte minden férfira hatással van valamilyen szempontból, egyszerűen nem lehet csak úgy elmenni mellette... Az ember tekintete szinte állandóan megakad valamelyik porcikáján, erre pedig az a legjobb bizonyíték, hogy még én sem voltam képes nem elidőzni a domborulatain, pedig volt már alkalmam többször is testközelbe kerülni vele. Mindezek ellenére viszont nem lehet betelni Maddie tökéletes idomaival, mintha csak az ég is nekem teremtette volna. Olyan, mintha megpróbálta volna a tökéletes nőt megalkotni, ez pedig jóformán sikerült is neki. Az egyetlen hiba talán az benne, hogy nem az enyém. Mondjuk, erről sem ő tehet, én pedig – ha egyszer kimondtam valamit – ragaszkodom is hozzá, szóval aligha fogom felvetni számára, hogy kezdjük újra, bármennyire is szeretném. És lássuk be: Madison mellett biztos veszélybe kerülne a Justicet érintő tervem is, hiszen a lány valahogy képes hatni rám, még akkor is, ha egy szót sem szól hozzám. - Helyes – szólalok meg, amikor érzem, hogy a lány ellazul és megpróbálja átadni magát az általam okozott élvezetnek. Ujjaim eközben ki-be siklanak a barlangjában, néha párosan nyomulva, máskor pedig csak szólóban, de annál keményebben. Kaján mosoly kúszik ajkaimra, amikor Maddie arcára téved a pillantásom és látom rajta, hogy mennyire is élvezi a dolgot. Igaz ugyan, hogy már szétmentünk egy ideje, de a testiség még mindig felparázslik bennünk a másik iránt. Még soha senkit se láttam ilyennek, miközben szeretkeztünk. Senkiben sem volt meg az az angyali báj, ami állandóan ott honol a szőkeség arcán, még ilyenkor is... Csakis ő képes annyira beindítani, hogy a szerszámom már anélkül is kőkeményen meredezik irányába, hogy bármit is segítettünk volna rajta. Felemelő érzés hallani a sóhajait, miközben néha megfeszül a gyönyörtől a teste, ő pedig szinte alig tudja visszafogni azokat a halk kis sikolyokat... Hallom, ahogy zihálva szedi a levegőt, néha lassabban, máskor pedig gyorsítva, miközben az ellen küzd, hogy idejekorán elmenjen. Mit ne mondjak, mindig is élveztem azt, ha szex közben én lehettem az, aki megszabja a másik fél számára a határokat. Maddie akkor fog elmenni, amikor én akarom. Nem mindig vagyok ugyan befolyással az efféle dolgokra, de élvezem a látványt, amit a lány vonagló teste nyújt. Mellei meg-megrezzennek, finoman himbálózva, mire én egyiket megcélzom a számmal, majd nyelveimmel kényeztetem, miközben ujjaim szorgalmasan munkálkodnak áldozatukon. Nem sokkal később a szőkeség már a szekrénykén csücsül, én pedig kiéhezve veszem birtokba a testét. Felnyögök, amikor megérzem magam körül az ismerős melegséget, de ezen nem akadok fenn egy percre sem, munkába látok... Soha életemben nem voltam az, aki visszafogta volna magát a szeretkezései során, sokkal jobban kedvelem a kőkemény csatákat, melyek rendesen megizzasztják az embert, és amelyek sikolyokat varázsolnak elő a nők ajkairól. Maddienél pedig igenis el akarom érni azt, hogy sikítson a gyönyörtől, így amikor látom, hogy élvez valamit, akkor kissé jobban elhúzom azt a mozdulatsort, hogy hallhassam azt az édes kis hangját... Miközben rajta munkálkodom, ajkaimmal ismét a kebleit veszem célba, majd felváltva kóstolom meg az egyiket, majd a másikat. Nyelveimmel kényeztetem, miközben odalenn kíméletlenül ostromolom, nem foglalkozva azzal sem, hogy a krémes szekrény néha-néha megrezzen, sőt, mintha egy két tégely még el is dőlne a polcon. Maddie engedelmeskedik a felszólításomnak, amit örömmel veszek tudomásul, hiszen mindig is szerettem az irányító szerepében tetszelegni, még az ágyban is. A szőkeség pedig behódol nekem, engedelmesen megfordul, majd lehasal, én pedig újabb kegyetlen mozdulattal teszem őt magamévá. Végül hamar elér a beteljesülés, majd zihálva húzódok el tőle, noha férfiasságom még cseppet sem lankadt le, de igenis kell a szünet. - Úgy látom, tetszett a dolog – állapítom meg kaján mosollyal. Na igen, a nyögései és az arca pirossága mindent elárult számomra. Időközben felhúzom magamon a cipzárt, nem szeretnék itt úgy beszélgetést folytatni, hogy valami ide nem illő kandikál ki. - Mikor voltál utoljára együtt bárkivel is? Kitettem ugyan magamért, mint szinte állandóan, de azért Dr. Szöszi kissé korán ment el, más szóval: nem mostanában voltak intim kapcsolatai. Nem is csodálom, hiszen az én teljesítményem után kész kihívás hozzám hasonlóan jó palit kifogni. A mosolyom továbbra is töretlen, ezek után még egy jól irányzott ütés sem törölheti le a képemről.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Az eszem tudja, hogy nem kellene ezt csinálnom és azt is hogy el kellett volna küldenem, de most nem az eszem irányít. Még csak nem is a szívem, hiszen már nem szeretem őt. Elérte, hogy kiszeressek belőle, ha bármi pislákolt is hát azt legutóbb végképp kioltotta. Most valami egészen más irányít, valamiféle elemi ösztön, szenvedély, ami csak arra jó, hogy kellő kielégülésért sikítson és én képtelen is vagyok ellenállni neki, bármennyire is tudom, hogy kellene. Így hát igaza van, nem rágódom a múlton, csak még pár pillanatig, amíg az eszem még próbál pár üzenetet továbbítani, de egy hamar gátat szabok neki és már nem figyelek semmiféle jelzésre, semmiféle logikára, egyszerűen csak engedek és átadom magam neki, az előttem álló vad szenvedéllyel támadó Kylenak. Tűz és víz mindig is azok voltunk és ezt most újra jól bizonyítja, hiszen én szinte csak engedem, hogy tegyen bármit... amihez épp kedves szottyan, hiszen annyira már ismerem az nekem csak jó lehet, mert bármennyire is azt hinné róla az ember nem foglalkozik semmivel csak önmagával velem sosem volt ilyen. Mindig arra törekedett, hogy én is élvezzem, talán azért mert együtt fedeztük fel ezt a kiaknázhatatlan örömforrást és stresszoldót, talán... ki tudja, most nem számít. - Igen... igyekszem... - elengedni magamat. Ez a legnehezebb, hónapok óta nem engedtem el magamat. A sok tanulás, a feszültség, a készülés a vizsgákra, a nyári gyakorlat. Nem volt rá alkalmam, hogy akár csak egy pillanatig is elengedjem magamat, csak tettem, amit kellett és most teszem, amit akarok, és élvezem a jól ismert ujjgyakorlatot. Még mindig ugyanolyan ügyes, bár kínzónak nem érzem a mozdulatait, csak még inkább felhevít velük és ő is tudja így csak még könnyebb dolga lesz, hiszen már olyan nedves vagyok amennyire csak egy nő lehet, ha annyira ki van éhezve, mint én. Lepillantok, akaratlanul is, amikor a nadrág a földre kerül, eddigre jó eséllyel már a bugyi is valahol a lábaimnál, a bokám körül, elég csak kilépnem belőle, hogy amikor felültessen már ne maradjon már csak a szoknya, ami nem sok vizet zavar. Ő pedig nem fogja magát, így aztán egy hangosabb nyögéssel konstatálhatom, hogy e téren mit sem változott, még mindig nem fogja vissza magát. A szekrény csak úgy kong mögöttem, de most ez sem érdekel, nem aggódom az üvegcsék miatt, csak úgy és újra az jól ismert kellemes impulzus szalad végig a gerincem aljától a tetejéig, ami tudom jól, hogy milyen élvezetet ígér közben s a végén is. Persze meglep, amikor a mozdulatsor abba marad, és már majdnem fájdalmas a sóhaj, amikor elhúzódik, de sokáig nem kell szomorkodnom, mert újra beveti magát, én pedig már a kis kiszögellés szélét markolom. Már nem foglalkozom azzal sem, hogy ki hallhatja meg odakint, csak adja az ég, hogy ne járjon erre senki, mert nehéz lenne kimagyarázni bármit is. Elég egyértelműek a nyögéseim, bármennyire is próbálom visszafogni őket. - Abba ne... hagyd... - csak ennyit sikerül elrebegnem, hiszen nagyon jól csinálja és én érzem jól, hogy ez dupla menet lesz, legalábbis részemről. Az ujjaim már szinte fehérek, ahogyan a bútor szélét szorítom, a testem megfeszül és az eddiginél is hangosabb nyögésekből sejtheti, hogy az első meg is van. Na igen, ez van, ha az ember tényleg ki van éhezve, még hozzá nem kicsit. Alig tudom visszafogni magamat és ezek után megmoccanni, főleg elfogadni, hogy abbahagyja. Szinte remegek, de teszem amit kér, megfordulok és engedelmesen hasalok le, hogy tegye, amit csak szeretne. Régen is behódoltam neki gondolkodás nélkül és most sincs ez másképp, felkönyökölök annyira, hogy elérhessen, és az újabb erőteljes lökésekkel újra a vég közelébe sodorjon. Halkítanom kellene, de nem megy, amikor érzem, hogy megfeszül bennem már megérkezik a halk, elfojtatni próbált sikítás is. Nem is értem hogyan voltam képes megvonni ezt magamtól. Pihegek, ahogyan ő is, pedig az oroszlán része az övé volt, de mégis úgy érzem magamat, mint aki háromszor körbefutotta a birtokot, pedig nem vagyok oda futásért, de a szex... egyértelműen oda vagyok érte. Szinte már önkínzás volt, hogy nem foglalkoztam vele az utóbbi hosszú, hosszú hónapokban.
+18 Kíván engem, ezt le se tagadhatná, hiszen azok az apró libabőrök a testén mindent elárultak számomra. Maddie még mindig nem közömbös irántam, talán érzelmileg már rég kihűlt benne a szerelem, de a test vágyait nehéz felülírni magában. Akaratlanul is elárulta a vágyait, már most tudom, hogy félig nyert ügyem van nála, pedig még bele se fogtam a dologba. Ajkaimra kaján mosoly csúszik, miközben lehajol, én pedig bepillantást nyerhetek melleinek dombjai közé. Elképzelem, amint ujjaim végigsimítanak rajtuk, majd határozott mozdulattal beléjük markolnak... Sajnos, nekem már kissé nehezebb eltitkolni a vágyaimat, alul máris megmoccant valami, én viszont nem zavartatom magam. Túl sokat ittam ahhoz, hogy ilyesmiken problémázzak bárkivel kapcsolatban is. Az pedig, hogy most az exem a partnerem, még egyet lendít a bátorságomon. - Miért rágódsz a múlton? - teszem fel a kérdést, miközben tekintetem leplezetlenül végigsiklik Madie testén, majd mögé simulok. Ágyékomat a fenekének nyomom, érezheti, mennyire kívánom őt, hogy mennyire szeretnék végre vele lenni... - Felesleges. Csak itt és most érezd jól magad. Eme szavakat már a fülébe suttogom, miközben vállára omló tincseit az előbb említett testrésze mögé tűröm, majd belecsókolok a nyakába. Madie... Kellesz nekem, sokkal jobban, mint bármikor a kapcsolatunk alatt. Soha, egyetlen nőt sem kívántam még ennyire, mint őt. Voltak ugyan utána is kalandjaim, rengeteg dologban vettem részt a kapcsolataimnak hála, de az nem ugyanaz, mint egy hozzá hasonló lánnyal együtt lenni. - Engedd el magad – tanácsolom neki, végül ismét szembe találhatja velem magát, majd a következő pillanatban az ajkaira vetem magam, miközben ujjaim minden lehetséges tiltás ellenére már odalenn matatnak, néhol lágy, néhol durvább mozdulatokkal ellenőrizve a meghódítandó területeket. Érzem, hogy nem csak én voltam az, aki már rég ki volt éhezve egy vad csatára, nagyon úgy néz ki, hogy Madie számára is kellett már ez, mint szomjazónak a víz. Hozzám hasonlóan kíván engem, én pedig nem habozok, az övemhez nyúlok, miközben ő a blúzt hámozza le rólam. Hamarosan megpillanthatja ágaskodó férfiasságomat, amely azzal az ígérettel meredezik irányába, hogy itt és most bizony lesz valami... Egyelőre azonban nem cselekszem, ismét ujjaim veszik birtokba a lány alsóbb részeit, noha igenis tisztában vagyok azzal, hogy ez számára csupán felesleges kínzás, semmi több. Végül abbahagyom, majd a szekrény alsó kiszögellésére ültetem, ahonnan kényelmesen hozzáférhetek. Nem habozok, szinte rögtön belé hatolok, majd kíméletlenül ostromolni kezdem, miközben háta egy-egy erőteljesebb lökésnél a szekrénybe ütközhet, noha annyira nem, hogy az fájdalmat okozzon számára. Kis idő múltán abbahagyom, még mielőtt bármelyikünk is elmenne, majd kihúzom belőle férfiasságom, végül letérdelek elé, hogy most a nyelvemmel szerezhessek neki gyönyört. Lábait széttárom, végül ajkaimmal olyan vadul kezdem el falni, mint az iménti csóknál tettem a dolgot. Egyik kezem ujjai eközben saját testrészemet veszik kezelésbe, nehogy elszálljon belőle a lelkesedés. Na igen, kellemetlen helyzetbe csöppenhetnénk, ha cserben hagyom a szőkeséget... Az akció viszont sikeres, szerszámomat sikerül kellőképpen kőkeményen tartani, végül felállok, lesegítem Madie-t a krémes szekrényről, majd kissé parancsoló hangnemben szólalok meg: - Most fordulj meg – Talán nem túlzás azt állítanom, hogy a vágytól remeg a hangom, amikor pedig a lány engedelmeskedik, majd előredől, ismét belé hatolok, végül élvezettel teli hangon nyögök fel. Egyelőre viszont finom mozdulatokkal kezdem el kényeztetni, mintha csak szűz lenne és fokozatosan kezdenek egyre erőteljesebbek lenni a lökések. Amikor úgy érzem, hogy nemsokára itt a vég, lassítok, hiszen számomra nem csak a saját, hanem az ő élvezete is fontos. Kezeimmel eközben a melleit markolászom, majd ismét gyorsítok, végül egyre erősebb mozdulatokkal lököm közelebb a csúcshoz. A saját vulkánom azonban hamar kitör, képtelen vagyok tovább húzni az események végét, végül lüktetve megyek el a lányban. Pihegve hagyom abba a mozdulatsort, habár továbbra se húzom ki magam belőle, erre egyelőre nincs szükség.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Ha tudnám, hogy mik fordulnak meg a fejében... Mázli, hogy nem vagyok legilimentor, mert jó eséllyel a jelenleginél is jobban zavarban lennék, sőt minden bizonnyal már fülig vörösödtem volna. Pedig voltunk együtt, de mégis csak más volt az a helyzet, hiszen jelenleg nem vagyunk jóban, összetörte a szívemet... kétszer és bár nem kellene mindent ennyire komolyan vennem és a lelkemre, de ettől még így van, nem tehetek ellene sok mindent. Nagyon csúnyán megbántott legutóbb is, de ennek ellenére hatással van rám. Foghatom arra is, hogy csak az az oka, hogy régen volt közöm bárkihez is és persze egy kis feszültség levezetés még nekem sem ártana, épp e miatt olyan nehéz figyelmen kívül hagyni azt a csókot, vagy a finoman szólva is sokat mondó pillantásait. - Mert... megbántottál? - halk szavak, amik épp csak addig érnek bármit is, amíg mögém nem lép. Kellene az ellenállás és nemet kellene mondanom neki, sőt faképnél kellene hagynom, még ha nem is tudom, hogy nem engedné és akkor durvábba menne át, de képtelen vagyok rá. Olyan fáradt vagyok és még rengeteg feladat van előttem, a nyár és a tanulás, a következő vizsga... Ha egy kicsit elengedem magamat, amit nem szoktam, de talán ez egyszer én is megtehetem, hogy valami olyat teszek, amit nem szokásom. Egy kicsit... hagyom, hogy a gondolataim tova szálljanak és akkor talán még az a holnapi vizsga is sokkal könnyebben fog majd menni. - Pedig kellene... - pedig megérdemelné, hogy ellenkezzek, hogy ne legyen ilyen könnyű dolga, hiszen még csak nem is józan, ivott, még ha nem is annyira sokat, de akkor is ivott. Talán józanul nem is lenne itt, bár azt mondják, hogy az ital azt hozza elő belőled, amilyen igazából vagy, feloldja a gátlásokat, amiket a józan ész hoz létre. Akkor mégis miért viselkedett úgy a mólónál? Részben bocsánatot kért a maga nyakatekert módján, de akkor mégis miről volt szó és... Nem, nem szabad gondolkodnom, ezért tolom lejjebb a kezét és próbálok kizárni inkább mindent, mert sokat nem érek a folyamatos agyalással. És egy villanás múlva már heves szívdobbanások kíséretében a hátam a krémes szekrénynek vetődik. És ebben a pillanatban még azzal sem foglalkozom, hogy ez akár még gond is lehet a szekrény miatt és a krémek miatt. Valahogy igen... és ez a fő az a vad és heves csók egy pillanat alatt kiürít mindent a fejemből. Úgy fal, mint az éhező, aki napok óta semmit sem evett és én viszonozom ezt. Azóta, hogy velem voltam nem volt senki. Egy-egy kósza randevú és őszintén szólva csak most tudatosul bennem, hogy miről is mondtam le ezzel. Nem azt mondom, hogy a szex a minden, vagy a vágy és a szenvedély... azért nem semmi tud lenni, főleg vele. Valahogy mindig tökéletesen össze tudtunk hangolódni, talán mert együtt fedeztük fel ezt az egészet és ő most sem fogja vissza magát. Halkan felnyögök már attól is, ahogyan a bugyi alá jut és az ismerős mozdulatok... hangosabb nyögés következik, mintha eddig tényleg kizártam volna, hogy mi is maradt ki jó ideje az életemből. Most, hogy érzem a mozdulatot egy pillanat alatt lüktetővé válik a vágy és persze kellően síkossá a környezet. Hát igen ez van, ha hónapok óta senki sem matatott ott, ahol most ő teszi. Én pedig nem vagyok olyan, aki mindent önmagának eszközölné. Nehéz bármit is tennem, főleg nem gondolatokkal, a kezem is ösztönösen mozog. Egy pillanatra ugyan lefagyok, amikor a blúz recsegve szakad le rólam, de komolyabban ez most nem érdekel, elmerülök a vad csókcsatában, amit csak egy pillanatra szakít meg, ahogyan a felsője alá nyúlok, hogy lehúzzam azt róla. Arra a pár másodpercre ugyan el kell szakadnunk egymástól, de ennyit azt hiszem kibírok, főleg ha addig sem hagyja abba az odalent munkálkodást, ami csak újabb sóhajokkal vegyített nyögéseket vált ki belőlem. Már most sem vagyok csendes, mi lesz még itt később? Csak most ne jöjjön senki sem a kórtermekbe, mert a végén még meghallaná, hogy mi folyik a belső irodában... és az kissé ártana a jó híremnek.
Amióta ebbe az iskolába kerültem, bőven volt már időm arra, hogy megbánjam a lánnyal való szakítást. A Durmstrangban annyira egyszerű volt megírni azt a levelet, olyan könnyű volt elküldeni, semmi se bántott... Igyekeztem nem elképzelni Maddie reakcióját, igyekeztem nem arra fókuszálni, hogy miként érezheti magát, amikor olvassa a soraimat, és ez szerencsésen sikerült is. Itt viszont testközelből megtapasztalhattam, mennyire bántotta ez az egész a lányt és valamiért elég rosszul is éreztem magam miatta. Szerettem, sokkal jobban, mint bárki mást és hiába vált semmivé ez az érzelem, még mindig nehezemre esik pont őt szenvedni látni. - Majd lefürdesz – jegyzem meg, amikor hátat fordít, majd tekintetem a lány tökéletes alakján felejtem, miközben elképzelem a zuhany alatt. Uralkodnék magamon, de ez nagyon nehéz számomra, hiszen pontosan tudom, mit rejt maga alatt a ruha. Rég volt már, hogy felfedeztem Maddie testét, szinte már homályba vesznek az érzések, én ezeket viszont nem akarom elfelejteni. Újra és újra át szeretném élni, ahogy megrontom az ő ártatlan szentélyét, ahogy sárba tiprom az angyali tulajdonságait, hallani akarom a hangját, amint az én nevemet sóhajtja az éjszakába. Egyikünk sem szűz már, tudom jól, hiszen mindketten együtt éltük át az első alkalmat, de Maddie... Mindig, amikor rá pillantok olyan, mintha még sohasem lett volna senkivel sem előttem, annyira tiszta... A világos haja, a világos bőre, a világos szeme... Mind-mind arról árulkodik, hogy ő a legtisztább dolog, amihez valaha is közöm lehet az életben. Miért ne használhatnám hát ki ezt? - Miért ne? - kérdezek vissza, hiszen logikus érveket ebben a pillanatban nem vagyok képes felhozni, az ital már rég odalenn munkál, már annak is örülök, hogy eddig nem vágtam gerincre a lányt és erőszakoltam meg. Márpedig nekem kell Maddie, vele akarom tölteni ezt az éjszakát, szükségem van rá, szükségem van mindenére. Ha kell, erőszakkal, de meg fogom tenni. Ezt viszont egyelőre szeretném elkerülni, így amikor hátat fordít nekem és a távozásomra vár, lágyan simulok mögé és helyezem kezem a mellére. Az a puhaság... Igen, erre emlékeztem, ez kellett nekem. Voltam már más nőkkel is, de az ő melle valahogy, valamiben más, különbözik a többiekétől. Azt pontosan nem tudom megmondani, hogy miért, de sokkal nagyobb vágyat ébreszt bennem, mint bárki más. Talán ennek az lenne az oka, hogy hónapok óta nem voltam már senkivel? Esetleg maga a lány kelt bennem ehhez hasonló gerjedelmet? - De te nem ellenkezel – susogom a szavakat a fülébe, hiszen annyira egyértelmű, hogy ő is szeretné. Megtehetné, hogy kiszabadul a karjaim közül, hiszen nem szorítom annyira, mégsem hátrál sehova sem, engedelmesen áll egy helyben, majd egyik kezét az enyémre helyezi és abba az irányba indul el, ahova én is tettem volna egyébként is. Ujjaim végigsimítanak a combja belsején, majd onnan indulnak felfedezőútra, felfelé. A szoknya nem akadály, türelmetlen mozdulattal csusszanok alá, majd húzom végig kézfejem a szőkeség bugyiján. Alatta érzem a finom halmot, majd elégedetten morranok egyet, végül egyetlen, ellentmondást nem tűrő mozdulattal fordítom meg Madisont, hogy velem szemben álljon. Amikor ezt megteszi, háttal a krémes szekrénynek lököm, ami kissé meg is remeg, de nem érdekel, ajkaimmal már követelőzve falom a lány ajkait, miközben ujjaim a bugyi alá csusszannak és már ott matatnak. Lágyan végigsimítok velük a szeméremajkain, majd az egyik szégyentelenül belecsusszan abba a barlangba, ahova reményeim szerint az én egyik testrészem is kerülni fog. Szabad kezemmel szinte lerántom róla az iskolai inget, mely engedelmesen reccsenve szakad végig, én pedig hátrahajítom, majd a melltartón át élvezem továbbra is melle puhaságát. Igen, ez egyelőre még maradhat, de idővel majd ettől is megszabadítom.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Nem fogom elküldeni, mert ezt a hivatást választottam és ez igenis egy hivatás. Az a dolgom, hogy segítsek mindenkinek, még annak is aki ennyire megbántott, még hozzá kétszer is, mert Kyle nem aprózta el. Először a levelével, majd most amikor felbukkant itt a szavaival, pedig én úgy gondoltam ez már elmúlt és nem számít és most itt van és mintha csak tovább nehezítené a dolgomat, főleg úgy hogy ha még hozzávesszük azt is mennyire hosszú heteim voltak és a nyári szünetem sem a pihenésről szól majd. Nem járok el szórakozni, technikailag nem igen van közöm a pasikhoz sem, és hát... attól még emberből vagyok, nőből vagyok, vannak igényeim, amikkel jó ideje nem foglalkozom. - Persze nem is, ha nem én leszek vérmaszatos más miatt. - persze mintha nem lehetne egy pálca mozdulattal helyre tenni a dolgot. Ezzel én is tisztában vagyok, viszont azzal cseppet sem, hogy milyen szemeket mereszt, amikor épp nem nézek oda, vagy hogy milyen tökéletes belátást biztosítok neki, pedig ez sem szándékos, ahogyan arról sem, hogy mik járhatnak a fejében. Az enyémben nem jár ilyesmi... nem is járhat! - Nem, nem örülök neked Kyle. Épp más dolgom volt és... már miért is örülnék neked? - foglalkozom inkább a kezével és nem vele, vagy a szavaival. Egyébként is túl sokat ivott, talán nincs is tisztában azzal, hogy a tettei, vagy épp a szavai mit is jelentenek, vagy mit tett előzőleg. Lehetséges, hogy tényleg nem gondol bele most, vagy előzőleg sem gondolt, hogy milyen bántó lehet. Ez jócskán benne van a pakliban, de nekem most egyébként is csak az a dolgom, hogy a kezét ellássam és hogy ne foglalkozzam a szavaival, a célzásokkal és főleg nem azzal, hogy mindezt tetézve miután bekentem és rendbe tettem a két kezét megcsókol. Nem kellene, főleg mert hatással van rám, e miatt főleg nem kellene, de mégis megteszi, én pedig inkább elrebbenek és várom, hogy elmenjen végre, mert ezt akarom... Ezt akarom? Az ajtó még sem csukódik, bármennyire is ebben reménykedem. Helyette mögöttem jelenik meg és amennyire szinte számítani is lehetett rá nem csak azt nézi, ahogyan a krémeket pakolom el, hiszen amikor becsukom a szekrényt szinte azonnal újfent hozzám simul és ezúttal jóval... egyértelműbb helyzetben, vagy mondjuk úgy állapotban, mint amikor betoppant ide. Egy pillanatra lehunyom a szememet. Még a torkom is kiszárad, főleg ahogyan rájátszik és a fülemhez hajol, majd a nyakam... Igen, tudom én, hogy ő mennyire jól ismer és bennem is feldereng hát persze az a nem kevés együtt töltött éjszaka, vagy épp nappal különböző helyeken és pózokban. Az apró libabőrök újra megjelennek és bár kellene, tudom, hogy kellene mégsem moccanok és vonom ki magamat a karjai közül, csak egy halk sóhajt hallatok, ami szinte már arra utal, hogy eszem ágában sincs elküldeni. Talán egy kis felüdülés a nyári hajtás előtt, hogy a rám váró vizsgák is jobban sikerüljenek, miután kiengedtem a gőzt... De én nem vagyok ilyen, nem vagyok olyan típusú lány... igaz? - Túl sokat... ittál... - gyenge próbálkozás és persze szinte már értelmetlen is, én is tisztában vagyok vele, főleg hogy a kezem teljességgel ellent mond a szavaimnak. Az övé, az egyik már a mellemen pihen, a másikra viszont az én kezem csúszik rá. Az iskolai egyenruha van rajtam, rövid szoknya, hosszú zokni, a szabad kezére csúsztatom hát az enyémet és finoman indítom el lefelé pontosan oda a combom irányába vezetem le, majd kicsit feljebb... Szabad utat adok? Megőrültem? Vagy csak még mindig emlékszem rá, hogy milyen ügyes mozdulatokkal juttatott el olyan magasságokba, ahol már nem gondoltam egy vizsgára, vagy bemagolandó tételre sem? Rendkívül ügyes ujjai vannak és persze közösen kitapasztaltuk, hogy hogyan érdemes őket jól használnia és nagyon jól rá is érzett, hogy mi az, ami úgy igazán eget rengető bevezetést biztosít számomra a nagy durranás előtt,vagy mondjuk úgy egy elődurranást.
Amiről nem tudok, az nem fáj, így nekem se okoz semmi negatív érzést sem a Madie-ben irántam kavargó düh, melyet a viselkedésemmel okoztam neki az elmúlt időszakban. Ráadásul, némileg az elfogyasztott alkohol is a fejembe szállt, szóval semmi sem akadályoz meg abban, hogy rámásszak a lányra. Az a kerek hátsója és a tökéletesebbnél is tökéletesebb mellei... Tisztában vagyok azzal, hogy nem szándékosan tárulkozik ki, de így csak még nagyobb a csábítás. Eszembe jutnak azok az éjszakák, melyeket még annak idején töltöttünk együtt és kifejezetten kezd rajtam eluralkodni a vágy a lány iránt. - Ugyan már, nővérke vagy, téged nem kellene, hogy zavarjon ez a dolog – világosítom fel a nyilvánvalóról, majd nagy nehezen elszakítom pillantásom arról a tökéletes alakról, hogy immár a saját tenyeremet vegyem szemügyre. Nem szép látvány, de volt már ennél rosszabb is, vagyis hát úgy gondolom, hogy egy Gyengélkedőn ennél durvább dolgok is előfordulnak, ez már igazán semmiség. Fura lány ez a Madison, az ember ki se nézné egy hozzá hasonló bombázóból, hogy pont ez a pálya kelti fel a figyelmét. Másokon segíteni... Nemes gondolat, csak hát mindennek elég sok árnyoldala is van, de ha ő ezt szereti, akkor lelke rajta. - De ugye örülsz nekem? - mosolyodok el, amikor egy lemondó sóhajjal megcsóválja a fejét. A libabőrök, azok az apró kis libabőrök... Éreztem ám, tudom jól, hogy mennyire kellemesen érintette a társaságom, és hiába próbálja meg tagadni, jól tudom ám, hogy még mindig képtelen ellenállni számomra. Tetszik neki az udvarlásom, talán vágyik is arra, hogy a magamévá tegyem valamelyik ágyon. Izgató ez a kórterem, veszélyes, hiszen bármikor betoppanhat valaki és megláthat minket, de ez számomra nem gond. [color=#969696]- Jól van – vonom meg a vállam, bár egy szót még jónak látok hozzátenni: [i]- Egyelőre.. Nem szeretném, ha Madison rajtam kívül másért is aggódna, szóval nem is pazarlok több szót erre a jelentéktelen kis incidensre. A lány érintése kifejezetten jót tesz a kezemnek, mintha kissé enyhülne is a fájdalom, bár ez minden bizonnyal annak az oka, hogy időközben kikerültek a bőröm alá került szilánkok is. Sokat jelent, de nem hiszem, hogy ennyire... Tapasztalataim szerint egy kis ideig még megmarad a kellemetlen érzés. - Néha én is a hagyományos módokat részesítem előnyben – fűzöm hozzá, majd ajkaimon kaján mosoly jelenik meg, azt hiszem, elég egyértelmű, mire is gondolok magamban. Lenne még mondandóm, de azt már inkább magamban tartom, hiszen nem szeretnék undorítónak hatni a lány szemében, az már részemről is bunkóságnak számítana. Ismerem már Madisont, jól tudom, mit díjaz és mit nem egy kapcsolatban, márpedig a trágár beszéd nem olyasmi, amit jó pontként könyvelne el magában. - Ebben lehet, hogy igazad van – hagyom rá a lányra a dolgot, de miközben ő elfordul, én kissé tüzetesebben szemügyre veszem a tenyerem. Tényleg az alkohol miatt látom másnak? Tény, ami tény, így lemosva és lekezelve sokkal jobban mutat, mint véresen. Talán nem is ment bele annyi üvegszilánk, mint hittem, elvégre nem néztem meg túl jól. Nyilván csak a fájdalom miatt éreztem sokkal többnek, meg ha Madie csinált volna valamit a sebeimmel, akkor nem az lett volna a logikus, hogy mindet eltünteti? Itt-ott viszont még így is felbukkan egy-két karcolás, szilánk ejtette seb, de lényegesen kisebbek, mint amennyir vért vesztettem belőlük. - Kialszom? - kérdezek vissza, miközben a lány arcát figyelem. Láthatóan zavarba hozta a csók és még tetszett is neki, szóval nem hiszem, hogy olyan nehéz dolgom lenne vele. Amikor villámgyorsan felegyenesedik, nem zavartatom magam, én is felállok a helyemről, majd a háta mögé lépek és megvárom, amíg mindent elpakol. Nem lenne túl kellemes érzés, ha egy krémet tartalmazó tégellyel vágna fejbe. - Én egy kissé más éjszakai elfoglaltságot találtam ki kettőnk számára... Miután ezt végigmondom, karjaim a derekára simulnak, végül ágyékom a hátsójának nyomom, ő pedig már abban a pillanatban érezheti, hogy miről is beszélek konkrétan. - Emlékszel a régi, szép időkre? - búgom a fülébe, nyakán érezheti a leheletemet is, amint a szavakat súgom. - Én még tudom, mit szeretsz... Hadd háláljam meg, amit értem tettél... Ezt mondva finoman beleharapok a nyaka hajlatán elhelyezkedő bőrbe, arra azért vigyázva, hogy ne okozzak fájdalmat neki. Eközben jobb kezem elindul a melle irányába, majd tenyerem ráhelyezem az egyikre. Azt hiszem, eljutottam arra a pontra, amikor már egy pofon se érdekel, annyira kanos vagyok...
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Attól még igenis mérges vagyok rá, hogy nem mutatom ki úgy, ahogy kellene, mert igenis nagyon csúnyán viselkedett, a tetejében kétszer, amikor felszívódott és egy levélben szakított, aztán amikor itt beszéltünk... igenis nagyon bántó volt és fájt is és ezt nem lehet csak úgy elfelejteni, még akkor sem ha kellemesen bizsergető volt a köszönése és ha egy pillanatra még talán valahol mélyen a gondolataim mélyén talán el is merengtem rajta milyen lenne valójában egy pasi, aki így köszön be a nap végén... De nem Kyle! Ő már eljátszotta az esélyét! - Nem volt... egyáltalán nem volt kellemes, főleg hogy véres a kezed. - és engem is összemaszatolt, még ha mindketten tudjuk is jól, hogy nem bonyolult dolog egy pálcaintéssel a ruhát kitisztítani, de akkor is... Tudom, hogy érezni lehetett a bőrömön az apró libabőröket, tehát igen jól eső érzés volt, főleg hogy igazából Kyle óta nem is volt már. Néhány kósza randi, de a legtöbb srác eléggé... hogy is mondjam nehéz eset és nagyon mások, mint kellene, én meg válogatós vagyok azt hiszem, vagy csak bennem van a félsz, hogy valaki megint úgy átejt, mint ahogyan Kyle tette? - Tény... mert ha annyit ittál volna, akkor eddig se tudsz elkeveredni. - csak egy sóhajjal csóválom meg a fejemet. Utálnom kellene a viselkedése miatt, de ivott, nem csoda, ha most ilyen. Bezzeg, amikor józan volt olyan hűvösen viselkedett velem és nekem ezért kellene észnél lennem, hiszen megint ugyanezt teszi majd, amikor jól lesz és kitisztul a feje, miért lenne akkor bármi más? És egyébként sem ilyen egyszerű ez, megbánt, aztán csak úgy idejön és úgy ölelget, mintha még a Durmstrangban lennénk? - Hát persze, úgy kezdődött, hogy visszaütött. Bele sem merek gondolni mi van a másikkal. - sőt azt hiszem nem is akarom tudni. Egyelőre más nem jött ide, az is lehet, hogy az illető nem Roxfortos diák, de én most vele foglalkozom, mert az ő keze véres és talán még szilánkok is vannak a tenyerében, tehát végképp el kell rendeznem szépen. Ezért mosom le óvatosan és már csak az érintésem is jót tesz neki, pedig csak azt próbálom megnézni, hogy maradt-e még szilánk, de láthatóan nincs több. Legalább valami, bár azt tényleg éreztem volna, amikor átölelt. - Csak megnézem nem marad-t benne üvegszilánk, azt így egyszerűbb. Nem mindenre jó a pálca, van amit a hagyományos módon jobb csinálni. - úgy magyarázok, mint egy békés és kedves ápolónő és végül is most annak is kell lennem. Nem szabad Madisonként itt lennem és rá sem tekinthetek Kyleként. Ezt is meg kell tanulni, ha az ember olyan pályára, megy mint én. Gyógyító leszek és tudnom kell elvonatkoztatni. Nem aggódhatok jobban egy gyerekért teszem azt, akkor is ugyanúgy higgadtnak kell maradnom, mint ahogyan most, ez a legfontosabb. A kérdésére csak kissé értetlenkedve pillantok rá, bár tudom én, hogy miről beszél. Volt már pár... furcsaság, de egyelőre igyekeztem ezzel nem foglalkozni. Mindig van épp elég dolgom, ami leköt, nem figyelhetek minden részletre. - Mármint... micsodát? Sokat ittál Kyle, ezt már megbeszéltük. - elhessegetem inkább a témát és fordulok is, hogy levegyen a kenőcsöt és óvatosan el is kezdem bekenni a kezét. Bele sem gondolok, hogy ezzel pont, hogy olyan lehetőséget adok neki, amit nem kellene, hogy szép mély dekoltázs villantok behajolva elé. Ez van, ha lusta vagy odahúzni egy széket. És még csak az egyik keze sincs készen teljesen, máris megakadok, hiszen egy pillanat csak az egész, ahogyan a száját finoman az enyémnek nyomja, csak egy röpke olyan igazi lopott csók ez. Érthető, ha lefagyok egy másodpercre. Így nehéz csak egy gyógyítónak lenni, nem Madisonnak és őt egy betegként kezelni, nem mint Kylet. Én sem vagyok fából, bár ezzel biztosan tisztában van sőt... legutóbb úgy tűnt ő volt az, akibe semmiféle érzelem nem szorult. Vissza ugyan nem csókolok, túl gyors is a mozdulat, de látszik, hogy hatással van rám. - Kyle, te mégis... mégis mit... Csak a kezedet teszem rendbe, aztán kialszod magad. - gondolatban megrázom a fejemet, amihez egy pillanatra még a szememet is lehunyom, azt már észre sem veszem, ahogyan beharapom a számat. Valami ösztönös reakció ez az előzőre, vagy mi, ami fel sem tűnik nekem, aztán inkább a másik kezével foglalkozom, azt is rendbe kell tennem, szépen bekenni és odafigyelni, hogy ne kalandozzon el megint. Ezért itt már gyorsabb vagyok és hamar fel is egyenesedem, hogy a helyére tegyem a kenőcsös tégelyt és visszazárjam a szekrényt. Mély levegő beszív, kifúj, beszív, kifúj. Háttal állok neki immár újra, mintha csak rendezkednék, de közben a szám szélét harapdálom és a szívverésemet próbálom lassítani. Mégis mi a jó fene bajom van? Szépen elküldöm és kész. - Kész is vagyunk. - kell még pár pillanat, aztán majd megfordulok, ő pedig mehet. A mágikus krém pillanatok alatt beszívódik és gyorsan megteszi hatását, a hegesedést gyorsítja, már most olyan, mintha pár napos sebek lennének, holnapra nyoma sem lesz.
Jól sejtem: Maddie nem fog elküldeni, hiszen – ahogy volt már alkalmam megismerni a lányt – élete a hivatása, mindig mindenkin segíteni szeretne. Számára teljesen mindegy, kivel milyen viszonyt ápolt előtte, ha az illető segítségre szorul, akkor Madison lesz az első olyan ember, aki mellé siet. Egyszerűen képtelen nemet mondani mások számára, ő valahogy nem ilyen, teljesen ellentéte az én személyiségemnek. Nem hajtja bosszúvágy, senkit sem áll szándékában bántani, még akkor sem, ha az illető megérdemelné. Talán annak idején ezt szerettem benne annyira? Erről már fogalmam sincs, de a kinézete semmit sem kopott, azóta talán csak még nőiesebb lett. - Azért elég kellemes volt, nem? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, nekem igenis egy jóleső bizsergés futott át a testem minden egyes pontján, amikor Maddie mögé simultam, majd apró csókot leheltem a nyaka hajlatába. Bizonyára ő is hasonlót érzett, egyszerűen csak nem hajlandó ezt belátni magában. Megértem, elvégre nemrég nem pont a legszebb körülmények között váltunk el, de türelmes vagyok. Jó ideje loholok már Justice nyomában, Madison hozzá képest piskóta. Hamar beadja a derekát számomra, elvégre mindketten jól emlékszünk még, hogy annak idején mennyi szenvedélyes pillanatot töltöttünk együtt. - Nem ittam – csóválom meg a fejem, habár magamban igenis jól tudom, hogy a belőlem áradó tömény alkoholszag hamar elárulhatja Madison számára az igazat. Kit is szeretnék ezzel becsapni? A lány ápolónak készül, nyilvánvalóan látott már el ittas fiatalokat, egyértelműen leveszi a jeleket... - Nem ittam annyit – teszem még hozzá, elvégre semmi értelme sincs a mellébeszélésnek, meg egyébként sem hiszem, hogy olyan meglepő lenne az, ha egy pasi lemegy Roxmortsba iszogatni egy keveset. Amikor Madison hátat fordít nekem, hogy előkeressen ezt-azt, egy pillanatra elidőzik tekintetem a lány formás hátsóján. Tényleg csak egy pillanatra, hiszen hamar visszafordul, hogy ismét velem foglalkozhasson. - Nem én voltam – vonom meg a vállam, hiszen tényleg ez a helyzet, én aztán semmit sem tettem, csak védtem magam. Az, hogy az az üveg rossz helyen volt rossz időben, nem az én hibám... Az már viszont teljes mértékben, hogy nem viselkedtem ember módjára. Madison kérdését hallva csupán ismét vállat vonok: - Fogalmam sincs, egyszerűen csak nem állt szándékomban hagyni magam. Ha már belémkötött, akkor nem hagyhatom szó nélkül a dolgot, nincs igazam? Halványan elmosolyodom, elvégre a lány mozdulatai emlékeztetnek arra, amikor gyermekkoromban anyám kísért a csaphoz, hogy lemoshassa kezemről a vért, melyet ilyen-olyan balesetek során szereztem. Soha életemben nem voltam jó gyerek, minden hétre jutott valami sérülés, melyeknek révén aztán a közeli ispotályban kötöttem ki. Emlékszem, amikor egyszer apám bájitalaival kísérleteztünk és teljesen belilultam... Két napig benn tartottak, mindenféle hülye italokat adtak nekem, mire kissé halványult a színem. Onnantól csupán három teljes napot vett igénybe az utókezelésem. - Vannak gondjaim – válaszolom kurtán, miközben pillantásom Madison ujjaira esnek, aki pont a tenyeremet maszírozza, hogy kitapinthassa az esetleges szilánkok helyeit. Talán van pár, amelyik mélyebbre fúródott a kelleténél. - Nem lenne jobb ezt pálcával? - vetem fel a kérdést. Fogalmam sincs arról, miként mennek itt a dolgok, de a mágia sok dolgot tett könnyebbé az évek folyamán. - Vagy jobban szeretitek kézzel csinálni az ilyesmit? A sebeim Maddie érintéseitől látványosan gyorsabban gyógyulnak. Figyelem a lány ujjait, ahogy gyengéd mozdulatokkal simít végig a tenyeremen, miközben sérüléseim fokozatosan javulnak. - Ezt meg mégis hogy csinálod? - vonom fel a szemöldököm, de nem rántom el előle a tenyerem, bolond lennék ilyesmit tenni. Megbízom Madisonban és elsőre talán kissé fura képessége van, nem ijedek meg tőle. Időközben engedelmeskedem a lány kérésének és helyet foglalok az egyik kis széken, miközben ő valami krémet keres. Végül lekap a polcról egy kisebb tégelyt, majd ismét kezelésbe vesz, tekintetem pedig a melleire siklik és igyekszem ruha nélkül elképzelni... Áh, nem bírom ki, kész vagyok ettől, talán többé nem kellene innom? Mégis, Maddie és én sokáig együtt voltunk, nem hiszem, hogy olyan furcsa lenne az, hogy ismét feltámad bennem a testi vonzalom. Hirtelen előrehajolok, majd olyan gyors csókot nyomok a lány puha ajkaira, hogy ideje sincs elkapni a fejét. Gyors és rövid, mivel nem bízom abban, hogy viszonozza a dolgot, de nekem éreznem kellett.. Szükségem van Madisonra ma éjszaka, ha pedig így adódott, miért is hagynám annayiban a próbálkozást?
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
Igen, hát persze, hogy el kellene küldenem, de mégis csak én vagyok itt egyedül, aki jelenleg segíthet azon, aki bajban van és lássuk be Kyle nincs épp a legjobb állapotban, az ember pedig nem igen szokott inni, főleg nem ennyit, ha nincs valami komolyabb problémája, neki pedig talán van, csak... persze be nem vallaná. Ő nem az a típus, sosem volt igazán lelkizős, még én is csak az érzéseinek a legfelszínét kapargathattam meg, ha egyáltalán valamennyit sikerült megértenem belőle. - A Gyengélkedőre nem pont köszönni jönnek be Kyle és... főleg nem így. - azért lássuk be nem épp az átlagos köszönési forma, hogy odalépünk a másik mögé a nyakát csókolgatjuk. Ezt akkor tesszük, ha annak köszönünk, akihez közünk van, nekünk pedig nincs egymáshoz közünk erre már rávilágított, sőt ahogyan a tudtomra adta ami közünk volt egymáshoz az sem az volt, amit én gondoltam. Ezért kellene elküldenem, de még sem visz rá a lélek. Erősebbnek kellene lennem igaz? - Nem betegnek tűnsz, inkább ittasnak, de annak nagyon is és az ember nem iszik ok nélkül, főleg te nem. - oh nem, ő sosem volt az a bulizós fajta, főleg mert nem igen szerette, ha nem volt teljesen a tettei ura, ha nem volt tudatánál, most viszont pontosan erről van szó. Elég szépen sikerült kiütnie magát, csoda, hogy áll a lábán, aztán megmutatja a kezeit. Hát tényleg nem beteg, de ahogy a kezei kinéznek... Most pillantok csak le a hasamra, ami igen szintén véres egy kissé, ami így már teljességgel érthető. Nem csoda, ha elkerekedik a szemem és azonnal fordulok is, hogy lekapjam az egyik üvegcsét a szekrényből. Legalább, ha már ezzel foglalkoztam pontosan tudom, hogy mi hol van. - Jesszus, te aztán jól elintézted magad! - aggódva pillantok rá, észre sem veszem most, hogyan mér végig. Egyébként is sokat ivott, nincs is teljesen magánál, akkor pedig főleg nem számít mit tesz éppen. - Na jó, előbb kimossuk a sebedet, aztán szépen lekezelem. Mégis miért kellett nekimenned valakinek? - csak sóhajtok egyet és szépen meg is fogom a kezét a csuklójánál fogva, hogy a csaphoz vezessem és első körben szépen kitisztítsuk a sebet és a kezét is lemossuk, mert így még az sem látszik, hogy maradt-e benne egyáltalán szilánk, amit ki kell szedni, bár azt éreztem volna, amikor átölelt, ha csak nem mélyen van. A krém erre is jó lesz, segít kilökni mindent, ami nem oda való, de ahhoz előbb tiszta kéz kell. - Nem kellene bajba keveredned és ha az ivás ezt okozza, akkor innod sem. Egyáltalán miért? - nem tudom, hogy képes lesz-e egyáltalán válaszolni, de most nem is rá nézek, csak a kezével foglalkozom és valami nekem is kell, hogy lekössön, amíg ezt teszem. Szépen finoman és óvatosan mosom le a kezét, közben végig is simítok rajta újra és újra, hogy kitapintsam nincs-e benne jól érezhető szilánk. A képességem, amit nem igen használta még sokszor automatikusan kapcsol be és kezdi a sebeit feljavítani, összébb húzni, segíteni a gyógyulást. Amikor készen vagyok szépen előkerül egy tiszta, száraz törlő kendő. Mágikus anyag, beszívja a vizet és azonnal szárad. Ezzel törlöm végig óvatos és finom mozdulatokkal, csak aztán jöhet a krém. - Ülj le, egy pillanat és... Meg van! - hirtelen azt sem tudom hová tettem a kis tégelyt, de végül az is meglesz. Áttetsző krémmel kezdem el szépen bekenegetni a két tenyerét oda hajolva kissé, ami persze azzal az egyszerű következménnyel jár, hogy pont behajolok neki és dekoltázst villantok, de nem szokásom effélével foglalkozni, amikor épp egy sérülést látok el. A krém egyébként is remek készítmény, pillanatok alatt beszívódik, ha van még rejtett üvegszilánk azt kitolja a bőr alól és összehúzza a sebeket. Elég gyorsan helyre hozza, mintha több napos sérülés lenne, aztán már a heg szépen rendbe jön magától.
A kezem lüktet a bőröm alá fúrodott kis szilánkok miatt, elég kellemetlen érzés, nem csoda hát, hogy nem igazán adom fel a dolgot. Aurora kenőcseihez nem igazán szeretnék nyúlni, ő aztán tuti kiverné a hisztit, amiért volt képem a cuccai között matatni, hiába próbálnám elmagyarázni számára a dolgot, aligha értékelné a szándékaimat. Emellett pedig még egy törött orral is gazdagabb lennék, mert az ilyenkor jár tőle. Akkor pedig újabb látogatásom lenne a Gyengélkedőbe, minek fussak hát felesleges köröket? Ha már itt vagyok, akkor gyógyítsanak is meg, nem igaz? Nem csapok túl nagy zajt, egyszerűen nem szokásom sehol sem vágtatva közlekedni, mint egy idióta. Normálisan lépkedek, ahogy egyébként is szoktam, de sehol sem látok senkit sem. Értem én, hogy a gyógyítóknak is pihenniük kell, de akkor sem hiszem el, hogy ennyire üresen hagyták volna a kócerájt mindenféle felügyelet nélkül... Bárki bármikor bejöhet? Nem, csak kell lennie itt valakinek, ha már az ajtó is nyitva van. Elvégre több száz diák jár a Roxfortba, előfordulhat, hogy valaki éjjel sérül meg, ha pedig súlyos a dolog, akkor nem fognak reggelig várni az ellátásával. Végül rálelek Madisonra, átkarolom, majd a magam sajátos módján üdvözlöm is a lányt. Kaján mosoly jelenik meg ajkaimon, amikor összerezzen hangom és az érintésem váratlanságától, valamiért mindig is szerettem a frászt hozni az emberekre. Maddie pedig mindig is olyan cuki volt, amikor megijedt valamitől... Azok a tágra nyílt szemek és az ajkai... Óh, istenem, az ajkai voltak a legjobbak az egészben! Az embernek szinte rögtön csókolni támadt kedve őket egész álló nap. Most pedig itt vagyunk, kettesben, senki sem zavar minket, miénk az egész kóceráj. Már a kezemben lüktető fájdalom sem tűnik olyan fontosnak. - Szerinted? - vonom fel a szemöldököm kérdőn, habár a lány ezt nem láthatja, mivel továbbra is háttal áll nekem. - Csak köszöntem. Már azt sem szabad? A kérdés természetesen költői, az pedig már önmagában kész csodának könyvelhető el, hogy Madison nem igazán igyekszik kiszökni karjaim rabságából. A legutóbbi találkozásunk nyomán elvárható lenne a lány részéről a kiakadás, ő viszont nem teszi. Soha életében nem volt képes senkire sem hosszabb ideig haragudni, úgy tűnik, még mindig dobogós helyen vagyok nála. Ezt pedig elég gyorsan képes vagyok a javamra fordítani... - Miből veszed, hogy nem vagyok beteg? - kérdezek vissza, majd elengedem a lányt, de a bejáratot továbbra is eltorlaszolom. Innen ma nincs kiút. - És igen, ittam. Néha azt is kell. Miközben ezt mondom, felemelem mindkét kezem, mintegy magyarázattal szolgálva a szőkeségnek arra, hogy miért is vettem errefelé az irányt. Mindkét tenyerem csupa vér, talán még Madisonra is jutott egy kevés, habár neki már meg kellett szoknia, elvégre a Gyengélkedő igazán bővelkedik az ehhez hasonló témákban. - Volt egy kis verekedés, én pedig beletenyereltem az üveg szilánkjaiba – amit előtte a csávón vertem szét, de ez cseppet sem fontos információ. - Tudnál vele mit kezdeni? Nem szeretnék holnap úgy megjelenni az órákon, hogy két kerek mondatot sem vagyok képes leírni... Fogalmam sincs azt illetően, hogy Maddie ma voltaképp milyen hangulatában is van, de ahhoz már eléggé ismerem, hogy tudjam: még azt is meggyógyítaná, aki előtte megölni szerette volna. A lány túl lelkiismeretes, senki szenvedését sem képes végignézni, bárki is az illető. Én pedig egykor fontos voltam számára, még ha nem is túl sok ideig, de jelentettem neki valamit. Jól tudja, hogy nem vagyok olyan rossz ember, mint amilyennek sokan hisznek. - Tudod, nem értek az ilyen bűbájokhoz – vonom meg a vállam egy tanácstalan mosollyal, miközben azért tekintetem szórakozottan végigsiklik a lány alakján. Sokat ittam, ilyenkor pedig hajlamos vagyok letámadni másokat, ezzel tisztában vagyok, de mivel igen ritkák ezek az alkalmak, nem szoktam zavartatni magam. Madison és én egyébként is feküdtünk már le egymással, nem pont ez lenne az első alkalmunk.
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
A Gyengélkedőn nem mondhat az ember olyat, hogy elnézést, de sajnos zárva vagyunk, pedig valahogy nem igazán értékelném most a társaságot. El vagyok az üvegcsék pakolgatásával és a rendszerezéssel, elsőre meg se nagyon hallom, hogy közeledik valaki, elég halk a köszönés, én pedig hátul vagyok és valahol remélem, hogy úgyis elmegy az illető, ha csak nem valami komoly, mert ha az, akkor majd hangosabban fogja jelezni, hogy itt van. A hangok végül elhalnak, én pedig tovább pakolászok szépen a polcokon és a vitrinben. Nem hallok kopogást, sem a léptek zaját, úgyhogy inkább a dolgomra koncentrálok, ezért történhet meg, hogy még akkor sem veszem észre a közeledő Kylet, amikor már közvetlenül a hátam mögött van. Nem csoda, hogy a frászt hozza rám, amikor megszólal, plusz még biztos, ami biztos át is karol és a felcsúszó pólónak hála a sima bőrre siklik a keze. Persze tőle ez cseppet sem meglepő, legalábbis nem kellene, hogy annak érezzem, de azért ezúttal egészen más a helyzet. Megrezzenek, majdnem kiejtem a kezemből is az aktuális üvegcsét, csoda, hogy sikerül megtartanom, a hangjáról legalább felismerem. Tény és való, hogy ismerjük már egymást épp elég... mélyen, de a legutóbbi viselkedése után érthető módon ez most nem egy olyan helyzet, hogy az ilyesmit jó néven vegyem, főleg hogy mire feleszmélek még egy lágy csókot is lehel a nyakam hajlatába. Persze a fizikai reakció nem kizárható, apró libabőrök szaladnak végig a nyakam mentén szinte azonnal. - Kyle... mit művelsz? - végre sikerül magamhoz térni a ijedtség és a meglepettség kombinációjából. Az üvegcsét visszateszem a polcra és szépen igyekszem lefejteni a kezeit magamról, hogy aztán behúzzam a szekrény ajtaját. Ez már csak ilyen, megszokás, védem a fontos bájitalokat, főleg hogy Kyle érezhetően ivott, csak még azt nem tudom, hogy mit és mennyit. - Rendet teszek és rendszerezek épp, mert besegítek a Gyengélkedőn te viszont... nem kellene, hogy itt legyél, mert nem vagy beteg, viszont ittál igaz? - oh bárcsak más típusú ember lennék, bár csak jobban tudnék haragudni rá, pedig minden okom meg van. Nagyon csúnyán viselkedett akkor is, amikor levélben szakított velem és akkor is, amikor legutóbb olyan cudarul bánt velem, de látszik rajta, hogy most nincs épp a legjobb passzban, annyira már ismerem, hogy ezt kiszúrjam rajta, főleg mert tudom jól nem az a bulizós típus, aki azért ivott, mert épp valami party-ról jön, főleg mert ahhoz még elég korán is van. Gondolom rossz passzban van és a miatt az italozás és nekem nem szabadna megsajnálnom őt... tényleg nem! - Jól vagy? - nem, erre a kérdésre sincs szükség, gondolatban adok saját magamnak egy kis fejbekólintást, hiszen már a kérdésből is érezni, hogy aggódó. Végül is ezzel foglalkozom, gyógyító vagyok, leszek, de Kyle nem viselkedett velem valami szépen, őt igazán nem kellene sajnálnom, hiszen magának keresi a bajt. Akár még barátok is lehettünk volna, de szemét volt és nekem is annak kellene lennem vele. Meg kellene tanulnom, hogy azt hogyan kell.
Kezemet szorongatva lépkedek sietősen a Gyengélkedő irányába, miközben megpróbálok némileg lehiggadni, ami nem túl egyszerű ebben a helyzetben. Fogalmam sincs, ki kezdte az egészet, voltaképp nem is verekedni mentem le Roxmortsba, egyszerűen csak kikapcsolódni szerettem volna pár pohár sör társaságában. Aurora, Justice és ez az egész rohadt iskola kezd már lassan az idegeimre menni, néha komolyan úgy érzem, hogy kár volt belevágnom a dologba. Azokat a francos cikkeket elég lett volna egyszerűen figyelmen kívül hagynom és most nem tartana az egész dolog itt... Egyszerűen nem jutok egyről a kettőre, mindig valami váratlan akadály keresztezi utamat, amelyet csak lassan tudok átlépni, de az év vége már a nyakamban liheg. Ha hazamegyek nyári szünetre, akkor apám aligha fog visszaengedni ide. A jegyeim látványosan romlottak, amit ő annak fog betudni, hogy a Roxfort híresen laza iskola. Lementem hát a Szárnyas Vadkanba gondolkodni és inni, de az alkohol túl hamar elvette a józan eszemet, így azt néztem, kivel tölthetném a ma éjszakámat. A pultos nem igazán jött be, valamiért nem szeretem az annyira szőrös egyedeket, de amikor egy fiatalokból álló társaság lépett be az ajtón... Egyetlen lány volt köztük, az is pont a kedvemre való, így megpróbáltam ráhajtani, ami nem ment könnyen. Ki hitte volna, hogy ott van a pasija is? Dulakodtunk, ő a pultra lökött, minek köszönhetően beletenyereltem az előtte eltört pohár szilánkjaiba, ennek köszönhető a sérülésem. Végül eltörtem az orrát és eljöttem onnan. Nem hiszem, hogy nem lesz még ennek folytatása, hiszen a meccs döntetlen lett, szóval bizonyára megtalál még. - Jó estét! - köszönök be, miután belépek a Gyengélkedő ajtaján, de itt nincs senki... Egyetlen beteg sem fekszik a kórteremben, a világítás nagy része már le van kapcsolva és semerre sem látom a javasasszonyt. Nem ismerem személyesen, eddig még szerencsésen elkerültem az ilyen helyzeteket, most sincs túl sok okom maradni, nem komoly a sérülésem, voltaképp magam is helyre tudnám hozni, ha értenék is hozzá... Valamire képes vagyok, egyfajta kontár munkára, de nincs az az ember, aki bevállalná, hogy én kezeljem. Súlyosbítani pedig nem szeretném a helyzetemet, ha Aurora kenceficéit használom, akkor még egy törött orral is szembenézhetek. Nem, még ma meg kell engem gyógyítani, mert holnap jó lenne jegyzetelni is az órákon. - Van itt valaki? Válasz híján beljebb tessékelem magam az ajtón, majd körülnézek. A javasasszony irodája pont a kórtermek mellett helyezkedik el, de ott sincs senki, így egy csalódott sóhajjal megyek tovább a következő helyiséghez. Talán csak nem hallanak engem, elvégre azt tudom, hogy a betegek pihenése érdekében zajvédett a kórterem. Csak nem hagyják itt felügyelet nélkül ezt a sok gyógyszert, nincs igazam? Egy kis ajtó azonban nyitva van, fény szűrődik ki rajta, így hát arra veszem az irányt. Kopogtatásra emelem a kezem, hogy jelezzem, itt vagyok, azonban amikor megpillantom nem messze tőlem azt a formás popót, meggondolom magam. Hadd pakolásszon még egy kicsit a csaj, biztos nagy a rendetlenség idebenn. Valamiért nem ugrik be, hogy Madison az, amit simán betudhatok az alkohol hatásának is, hiszen az arcát nem látom, de a hangjáról azért csak képes lennék felismerni, nem igaz? Ez viszont ezúttal nem sikerül, csupán akkor eszmélek fel, amikor a csajszi ismét egyenesbe vált, majd lábujjhegyen ágaskodni kezd. Pólója alól kilátszik a dereka, a puha, ruganyos bőre... Istenem, mennyi ideje is volt már, hogy utoljára szeretkeztünk? - Szia – szólalok meg kellemes hangon, miután a lány mögé lépek, ezzel is minden bizonnyal a frászt hozva rá. Kezeimmel lágyan átkarolom, ujjaimmal a hasát simogatom, nem is zavartatva magamat. Elvégre, ismerem már minden porcikáját, ő is az enyéimet, nem igaz? - Hogy-hogy egyedül vagy itt? A nyakába lehellek egy apró csókot, amit akár vehet barátinak is, habár én ezt azért másnak szánom. Lehunyt szemmel szívom magamba a lány hajának illatát, miközben óhatatlanul is úrrá lesz rajtam a nosztalgia. Maddie... Sokkal jobban jártam volna, ha nem hajtom el annak idején, hanem megpróbálok vele mindent újrakezdeni. Legalább lett volna okom arra, hogy lepattintsam magamról Aurorát. És még a szex is meg lett volna oldva...
zene || viselet || megjegyzés ||[You must be registered and logged in to see this link.]
- Igen Madame Pomfrey már csak néhány apróság és én is megyek. - köszönök el a Roxfort fő gyógyítójától. Szerencsére még mindig van időm rá, mert akarok szánni, hogy foglalkozzam az itteni teendőimmel is, sőt néha tudom úgy kell innen kitennie a szűrömet, mert magamtól nem igen akaródzik a távozás, de hát most is van még dolgom. A maradék gyógyitalokat elrendezem szépen még a szekrényben, felírom miből mennyi van, nem árt néha és tudom, hogy Madame Pomfrey ezzel nem igazán szeret pepecselni. Előszeretettel készít el mindent, amire itt szükség van, na de hogy számba szedje, miből mennyi van... na azért nincs oda, ami végül is érthető, én se ezt szeretem a legjobban csinálni, de nincs vele nagy gondom. Pakolászok tehát, a kezemben pálca, az asztalon egy pergamen, ami felett egy toll szépen jegyzeteli mindazt, amit mondok. A szekrénynél nyújtózkodom, tologatom az üvegeket, időnként nincs mit tenni le kell menni kutyába, hogy az alsó polcokon lévő üvegeket is megnézhessem. Szerencsére minden fel van címkézve és minden üveg jelölt, így pontosan lehet tudni miből mennyi van még. Aztán majd a végén szépen kijelölöm azokat, amik már fogytán vannak és nem árt egy kis utánpótlás arra az esetre, ha ne adj isten hirtelen történne valami tömegprobléma, akkor ne legyünk meglőve. Persze akadnak olyan gyógyitalok is, kenőcsök, amiket nem lehet előre összeállítani, tehát még át kell néznem a hozzávalókat is, a kis előre összekészített dobozokat, amikben minden meg van, ami egy-egy adaghoz szükséges, hogy ha sürgős a dolog akkor egyből neki lehessen állni és ne a szekrényekben keresgélni még a hozzávalókat. Azt hiszem egészen jól állunk, mostanában viszonylag nyugodt a Roxfort, én pedig nem igen foglalkozom mással, főleg ezzel és a tanulással. Kylet is kivertem a fejemből, meg a viselkedését is és azzal sem foglalkozom, hogy azt pletykálják van valami menyasszonya is. Hát nekem ehhez nincs közöm és gondolom valami aranyvérű lány lehet, akihez hozzá adják, akit még csak nem is ő választott. Nem mondom, hogy rossz májú vagyok, de valahol mélyen azért remélem, hogy az a lány valami elviselhetetlen hárpia lehet, vagy legalábbis csúnya. Nem... a lány miatt nem szabad ilyesmit gondolnom, na de Kyle... ő nagyon is megérdemli.
