Főkarakter: Titkos karakter
Teljes név: Kyle Matthews
Születési hely és dátum: 1980.10.19., Los Angeles, USA
Csoport: Mardekár
Patrónus: farkas
Évfolyam (szak) / Foglalkozás: Hetedik évfolyam
Képesség: -
Mágikus adottság: Nem dobok, hiszen Kyle nem tartózkodott a Roxfort területén a robbanás idején 
Kiemelkedő tudás: Sőtét Varázslatok Kivédése – kiemelkedő, Bájitaltan - kiemelkedő
Kihez tartozol?: Justice Simmons
Jellemed kifejtése
Magamnak való vagyok, ami leginkább abból fakad, hogy sokszor egymagamban üldögélek, külön a többiektől és attól az idióta társasági élettől, amit mások annyira élveznek. Nem állítom, hogy nincsenek barátaim, mert vannak, de épp csak akad egy-két olyan ember, akivel szívesen töltöm a szabadidőmet, rajtuk kívül kevés személy tudja felkelteni a figyelmem.
Éltanuló vagyok, ami talán annak a nyomásnak az eredménye, melyet a családom táplált belém azóta, amióta csak az eszemet tudom. Mindig mindenben tökéletes eredményt kellett produkálnom, teljesen mindegy volt apám számára, miről is volt szó. Mind a sportban, mind az elméleti és gyakorlati mágiában is tökéletesen helyt kellett állnom. Emellett kiválóan gyakorlom a sötét mágiát is, amely olyan fontos a családom számára.
Bosszúálló alkat vagyok, talán pont emiatt osztott a süveg a Mardekárba, és nem oda, ahova eredetileg menni szerettem volna. Általában előbb ütök, és csak utána kérdezek... Ha valaki keresztbe tesz nekem, azt kíméletlenül eltaposom, hiszen erre tanítottak. Nem pocsékolom az időmet ostoba kérdésekre, nem ebből áll az élet.
Megjelenés
Rosszfiús külső tartozik hozzám, habár a Roxfortban alapvetően másnak ismertek meg a diákok, mint a régi iskolámban. Most azonban szükségem van kapcsolatokra, úgyhogy nem hagyhatom, hogy magamra maradjak. A lányok többsége rajong értem, én pedig ezt ki is használom rendesen. Igyekszem a lehető legelőnyösebben öltözködni, hogy később ez a hasznomra váljon. A hajam sötétbarna, ez azonban kiválóan harmonizál a világos bőrszínnel, mellyel a szüleim megajándékoztak. Bárkik is legyenek azok. Sportos vagyok, hiszen évek óta kviddicsezek, ezt pedig a Roxfortban sem hagytam abba, habár akadnak most ennél fontosabb dolgaim is... Igyekszem mindig a lehető legbarátságosabb mosolyt magamra erőltetni, amikor a kastélyban bóklászom, hogy az emberek még hamarabb megbízzanak bennem.
Életed fontosabb állomásai
Családi háttérNem sok emlékem van a gyermekkoromról, talán az a legelső élénk kép, ami a mai napig él bennem, amikor a mugli iskola első osztályában fellöktem egy másik srácot, amiért ugyanaz a lány tetszett neki, aki nekem is. Többre nem is emlékszem, egyedül a sírós képére, miközben a földön hever, és körülötte mindenki rajta nevet, velem az élen. Az, hogy voltaképp mi is lett ennek az ügynek a folytatása, nem rémlik, de az igazat megvallva nem is érdekel. Hamar külföldre költöztünk ugyanis, hiszen apámnak menekülnie kellett az igazságszolgáltatás elől, melyről gyorsan kiderült, hogy hiába a kenőpénz, van akit még így is bűnösnek tartanak... Drága apám pedig az volt, hiszen a Sötét Nagyúr uralma alatt sok ember életét vette el. És hogy miért is tudom ezt? Mert büszke rá. Büszke arra, hogy annyi embert kínzott, majd ölt meg, amennyit csak tudott, emellett pedig büszke arra, hogy a mai napig ő is egyike azoknak, akik még mindig a Sötét Nagyurat szolgálják. Azt a férfit, aki minden bizonnyal már meghalt, noha ezt a Halálfalók egy maroknyi csoportja még mindig nem hajlandó elfogadni. Szeánszokat tartanak a mai napig a titkos kis helyeiken, és még engem is bevezettek a maguk kis világába, amit még élveztem is valamennyire... Némileg bódult örömmel vettem kezembe a lopott pálcát, melyet az orrom alá dugtak, és szinte mámoros pillanat volt számomra, amikor életemben először kínozhattam meg valakit. Jól esett, nem tagadom. Szerencsére, később minden nyomot eltüntettek utánunk, így nem kellett attól tartanunk, hogy ránk akadnak, elvileg pedig addigra már nekem sem volt illegális az iskolán kívül mágiát használnom, hiszen 17 éves koromban levették rólam a jelet.
A titokra fény derül
Azok, akik felneveltek engem, nem azonosak azokkal, akik a vér szerinti szüleimnek mondhatják magukat. És, hogy mégis miként jöttem rá erre? Nem, nem apámék voltak azok, akik megosztották velem ezt a kis jelentéktelen apróságot... Egyszerűen csak óvatlanok voltak. Jó apám ugyanis féltve őrizgetett néhány újságot, melyek majdnem egyidősek voltak velem. Abból pedig egy kétéves kisfiú integetett vissza a címoldalról, alatta pedig az aggódó szülők képe volt, akik sírva kértek mindenkit, hogy aki látta a gyereket, az jelentkezzen. Senki sem tette. Ez még nem is lett volna számomra gyanús, de amikor megtaláltam azt a kis ládát, melyben apám az újságokból kivágott cikkeket őrizte, szagot fogtam... A kisfiú képét összevetettem azokkal a fotókkal, melyek rólam készültek hasonló korban, és a dolgok megdöbbentőek voltak. Az arcom, a gesztusaim, egyszerűen minden egyezett azzal a kölyökkel. Ezt a felfedezésemet azonban a mai napig nem osztottam meg a szüleimmel, apámat ismerve ugyanis aligha jönnék ki szerencsésen a dolgokból. Nem tudom, milyen céllal szakítottak ki az eredeti családomból, habár a vér szerinti, valós szüleim sem érdekeltek. Egy ember volt csupán, aki a cikkben felkeltette az érdeklődésem: az a kislány, aki a nővéremnek mondhatta magát... Fura, hiszen nem emlékszem rá, de szinte azonnal tudtam, hogy meg kell keresnem és bosszút kell állnom rajta. Mellőle vittek el, és noha tudom jól, hogy egy négy éves semmit sem tehetett ez ügyben, de abban is teljes mértékben biztos voltam, hogy nem igazán erőltette meg magát a keresésemben a későbbiek folyamán sem. Mindenesetre, bármi is álljon a dolgok hátterében, nem hagyom, hogy boldog legyen... Bosszút állok rajta, hiszen ő ott volt, ahol lennie kellett, míg én valaki más életét éltem... Nem, neki sem szabad boldognak lennie. Azt hiszem, jelenleg ez az egyetlen cél, ami motivál engem.
A nyomozásNem volt nehéz dolgom eljutni a vér szerinti szüleimhez, hiszen az újságcikk lehozta a nevüket és az akkori címüket is, onnan pedig már sokkal könnyebb dolgom volt. Elsőként a szülőanyámra bukkantam rá, ezzel azonban nem sokat értem, hiszen őt az angliai Szent Mungóban kezelték, aligha tudna számomra fontos információt közölni. Így hát el se mentem hozzá, hiszen nem volt hasznomra. Később rábukkantam az apámra is, azonban ő sem érdekelt engem. Végül ráakadtam a nővéremre, akit Justicenak hívnak, és aki tényleg érdekes volt számomra. Mint kiderült, a Roxfortba jár, úgyhogy el is kezdődtek részemről a versenyfutások... Jó pár kört kellett tennem apámnál, mire engedélyt adott számomra, hogy ott folytassam a tanulmányaim, hiszen ő a Durmstrangot támogatta, ahova eddig is jártam. Én azonban azzal érveltem számára, hogy a Roxfortban lévő egyetemi képzés kivételes lehetőség lenne, és ott is tudnám gyakorolni a fekete mágiát. Számára ugyanis ez volt a legfontosabb: olyan jó halálfalót képezni belőlem, amilyet csak tud, hogy utána legyen valaki, aki a Sötét Nagyúr legjobb szolgálója lehet, és akit ő adott számára. Emiatt is szerettem volna azon a lányon bosszút állni... Ő boldogan élte az életét, barátkozhatott, azt a szakot választhatta, melyet szeretett volna, én pedig bele vagyok kényszerítve egy olyan szerepbe, amely – véleményem szerint – egyáltalán nem illik rám. Vajon, milyen lenne az életem, ha nem történt volna meg ez a tragédia? Nem tudom, addig azonban nem nyugszom, amíg tönkre nem teszem azt, aki minderről tehet...
. 
A pb-t ugyan én választottam, de szupi képet találtál és a gifek is passzolósak, szóval ehhez külön gratula.
