2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Userinfo: Főkarakter Teljes név: Imogen Isla Nolen Becenév: Mo, Momo Születési hely és dátum: Inverness, Skócia; 1982. jún. 30. Csoport: hollóhát Patrónus: óriás szitakötő Évfolyam hetedik Kiemelkedő tudás: Legendás lények gondozása és Gyógynövénytan Kihez tartozol: saját karakter
Jellem: Melankólia, légiesség. Vívódásait csendesen dolgozza fel, búját-baját igyekszik palástolni, a lehető legkevesebbet mutatva a külvilágnak mindabból. Noha a felszínes szemlélő a nyugodtsága, finom arcélei láttán naivságot vélne benne, botor dolog volna ilyesmivel megbélyegezni. Tisztában van az élet farkastörvényeivel; előbbi tulajdonságát levetkőzni látszik. Ösztönös ez, érezvén, a jövőben jobb eséllyel vészelheti át az esetleges tragédiákat: ugyanis bizonytalan önmagában. A képességei gyanánt folyton kételkedésbe burkolózik, úgy hiszi, törékeny, aki képtelen megvédeni magát éles helyzetekben. Aggódó, pesszimista oldala ilyetén kerekedik felül rajta, költözik be olykor mindennapjaiba. Esztétikai érzék, kreativitás, csöppnyi tehetség; ha ceruzát fog kezébe, az magától szaladni kezd a papíron - olykor a számmisztika füzetének margóján -, jobbára a vásznon. Szén, pittkréta, akvarell; s ha éppen száradóban az alkotás, szívesen búj skandináv krimiket. Ásványokat és növényeket gyűjt, présel, majd gondosan albumba rendezi őket. Rajong a természet és az ember örökbecsű alkotásaiért. Bárminemű érdekesség lázba hozza, legyen az egy trükkös bűbáj, történelmi esemény, vagy akár a mugli tömegközlekedés. Vagy éppen az aktuális tananyaghoz kapcsolódó, kutatómunka címszó alatti könyvtári rostokolás.
Kinézet, megjelenés: Tejfehér bőr, ábrándos szemek, fitos orr - melynek környékén sűrű szeplő-rengeteg bukkan fel - és dús, zabolázatlan hajzuhatag. Bájos arca van, mégsem jellegzetes szépségideál. Néha-néha viszont elidőzik rajta az ember tekintete… bár nem mintha igényelné. A rendszeres jóga megtette jótékony hatását és szemrevaló lánnyá formálta. Bezzeg néhány évvel ezelőtt pár fiútól még megkapta a Csupacsont gúnynevet a kamaszkori nyúlánksága végett... Kifinomult esztétikai szempont szerint válogatja ruháit, szekrényében megtalálható minden, mi ízlésének sajátja; szolid lányos ruhák, szoknyák, blúzok. Pasztellszínek, klasszikus szabásvonalak. Egyébiránt nem vonzza magához alantas praktikákkal a másik nem tagjait. Különben is, az arra érdemesek képesek átlátni az anyag érdektelenségén, s a lényegre figyelni, nem igaz?
Fölemelt karral álltam az ég alatt és teli volt a rét csillaggal és katicabogárral!
Gyerekkorom csillagpöttyös volt, hűs és lágy, biztonságos. Anya szikla volt a viharban - ám a férfi, akivel összekötötte életét, nem kívánt huzamosabb ideig legyökerezni. Hagyta, hogy az élet viharai elmossák mellőlünk. Továbbállt, maga mögött hagyva a korlátozottságnak elkönyvelt családját, s a születendő fiát. Anya sokáig bánkódott, kiváltképp, miután olyan dolog történt, ami felfoghatatlannak tűnt; a magzat elvesztését az események rohamos rosszabbra fordulásával magyarázta, a mérhetetlen csalódással, ami hátrahagyott űrként kavargott tovább benne. Fantáziálásom a kistestvérről és apáról hamar elcsitult, és az új élet szele jótékonyan ért el hozzánk. Egészen a mugli világba sodort. Anya mindenáron felejteni akart, szakítani a mágiával, csak egy kis időre, hogy megnyugvást találjon messze, a csalfa ígéretektől, emlékektől.
Londonban, a nagynénémnél telepedtünk le, aki forró öleléssel fogadott minket. Varázstalan volta miatt azonban soha nem neheztelt sem ránk, sem rokonaira, akik örökölték azt, amit ő nem. S bár a Bernardok évtizedek óta félvéreket nemzettek, Evával ez a szál nem tört meg; ikerfiai elsőévesek voltak a Roxfortban. Kicsi voltam még, és az új környezetnek épp csak egy kicsit éreztem másságát.
Óvatosan adagolták a varázslóiskola cseppjeit, de egyre többet és többet követeltem a meséből. Ittam a mesének hitt valóságot. Odahaza persze természetesnek tűntek az önmagukat csoportosan elmosogató tányérok, de ott, az ilyesfajta dolgokat Eva érdekes módon egymaga, saját kezűleg végezte...
Gördülékenyen ment a beilleszkedés; általános iskolába jártam, bár minden reggel orromra kötötték, hogy nem beszélhetek arról a másik világról. Nehezen álltam meg. Csintalan gyerek voltam, mint sokan mások, és az összes percét szerettem. Sárosan tértem haza, kék-zöld foltokkal voltam tele. Labdát rugdostam a fiúkkal, s nem egyszer betörtem az igazgatói iroda ablakát. A nap hátralévő részében persze sötétedésig kint játszottam az utcabeli gyerekekkel, többek között imádtam fulladásig hajtani az elnyűtt drótszamarakat. Gracievel hamar megtaláltam a közös hangot, és lassacskán kiváltunk a társaság hebrencsségéből.
Nem tarthatott sokáig. Alig múltam kilenc, mikor anya elérkezettnek látta az időt, hogy visszatérjünk Invernessbe. Feltöltötték őt a londoni évek, mégis honvágya volt. És a legkevésbé sem akart tovább pióca maradni a nővére nyakán - folyton ezt hajtogatta -, hiába bizonygatta Eva az ellenkezőjéről. Végtére is, jól megvoltunk. Szívem szerint titokban Graciet is bepakoltam volna a bőröndömbe - mert, mi ketten szétválaszthatatlanok voltunk. Nem akartam csak úgy otthagyni. S bár tudtam, nem örökre maradnunk, azért eljátszottam a gondolattal, egy kicsit elhittem.
Gracie nem tudta, kivel barátkozott valójában. Pedig az első lett volna, akinek örömmel mutattam volna meg, miként lebeg a kerti asztalunk. Hiába, a fogadalom alól ő sem lóghatott ki. Nap nap után reménykedtem - számtalanszor vártam a pillanatot, hogy Gracie becsönget hozzánk, s abban is, hogy két év múlva együtt szállunk fel az Expresszre.
S annak ellenére, hogy Skócia az otthonom, néhány hétig még egyedül éreztem magam. Kisgyerekként kerültem el, és a kamaszkor küszöbén állva láttam rá újra a gyönyörű lankákra. Vártam a tizenegyedik születésnapom, a hírhozó tollast, vártam a fordulatot az élet óriáskerekén... Mégis egy kicsit tartottam tőle. Újabb beilleszkedés, újabb emberek, s az elvárások. Ingoványos talaj érzete a talpam alatt - valahányszor belegondoltam, mennyire egymagam leszek... Anya pedig látta rajtam. Rendszeresen kijártunk. Hosszú, ráérős séták voltak azok, és napsütéses, madárfüttyös erdei kirándulások; hegynek fel, völgyben le. Aprók voltunk, de a nyár legnagyobb, legfinomabb szeletei gond nélkül belénk fértek, s az emléke még sokáig eltelített.
Az utolsók közt szállt fel a vonatra. Alig akadt már szabad fülke, de nem ő volt az egyetlen, aki izgatottan lézengett a folyosón. Számíthatott volna rá, kínos helyzetet teremt magának, ha be kell kéredzkednie valahová; roppant szégyenlős. De a búcsúzkodó, ölelésből-ki-nem-engedő, szentimentális anyukák már csak ilyenek. Biztos ami biztos, utoljára végignézte az összeset, nem haladt-e el véletlenül egy ürességtől kongó fülke mellett - sajnos nem. Mélyet sóhajtva elhúzta az egyik kézre eső ajtót. Csak egy lány volt odabenn, s éppen olyan félénk kisugárzás áradt a kuporgó, tájra figyelő lényéből, akár Momoéból - a szőke üstök látványa egy pillanatig gyanút ébresztett benne, de csak akkor bizonyosodott meg igazán, mikor ijedt tekintetük egymásra szegeződött... - G-Gracie... Te vagy az? - lépett közelebb, s bár a válasz nyilvánvaló volt, a meglepetés ereje magasabb tónusba szöktette hangját - Mégis...? Hiszen te...
Bizony, az üknagyapja varázsló volt. A kastély varázsa, és az új világ tetézte a már felfokozott hangulatot, úgy éreztük, a valóság és az álom határai elmosódnak körülöttünk; nem akartam felébredni belőle. Gracie nélkül legalábbis. Évekig építettük kettesben a saját helyünket ebben a másságban. Padtársak, hálótársak, cinkosok, önfeledt diákok, barátnők. Sülve-főve egymás nyomában - még a nehéz időkben is. Mert idővel jöttek, hiszen az érem szebbik fele mögött végig jelen volt a sötétebbik. Hajlamosak voltunk nem venni tudomást róluk. Nagyhatalmú, derűlátó tanáraink végett nem volt okunk túlságosan félni; féltek ők helyettünk. Mind értünk vannak - s ez többszörösen bebizonyosodott. Évek múlásával azonban voltak hetek, mikor jobban éreztem volna magam otthon, valahol, ahol nagyobb biztonságra lelek, de olykor szégyelltem a gyávaságom - Gracie a származása végett elkerülhetetlenül sodródott diszkrimináns helyzetekbe, vált rosszakarók áldozatává. Milyen jogon aggódtam a saját bőröm iránt, ha valakinek százszor keserűbbek lettek napjai? Noha csak távolból figyeltük a Potter fiú ténykedéseit, az események nagyon is közelivé nőtték ki magukat. Nem múlhatott úgy el tanév, hogy ne fejlődött volna drámává - mindannyian részt vettünk benne, a szövegkönyv egy, de a szerep más volt. Gracienek és nekem is merőben más jutott...
Egy év telt el azóta, egy éve nem tudok semmit Gracie-ről. Akkor, szeptemberben egyszerűen nem tért vissza a Roxfortba, és nem szólt róla. A családjával sem tudjuk felvenni a kapcsolatot - a bagoly pedig a saját levelemmel jön vissza. Nem tudom, kinek vagy miben higgyek. Anya ráadásul azt mondja, a spekuláció felőrli az embert...
A hozzászólást Gwyneira Nolen összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2018-02-20, 12:20-kor.
Silent Zodiac
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Imogen Nolen 2016-10-23, 18:27
Elfogadva!
Hali fali ^^
Na akkor a javítást köszönöm, így már semmi akadálya, hogy elfogadjalak Először is nagyon tetszik a stílus, ahogyan írsz Választékos, szépen fogalmazol és tartalmas. Élveztem minden sorod olvasását és bevallom én vártam a folytatást, mert most kezdett igazán izgalmassá válni a történeted. Meglepő volt a fordulat, hogy a régi ismerőse is varázsló, erre nem számítottam, én azt hittem az lesz, hogy végig titokban kell majd ezt tartania De arra kíváncsi vagyok, hogy hová tűnhetett, remélem hamarosan megtalálod rá a választ és megint együtt tudtok lenni Nem is húzom tovább az idődet, foglalóz, ha még nem tetted volna, aztán már mehetsz is játszani
Választékos, szépen fogalmazol és tartalmas. Élveztem minden sorod olvasását és bevallom én vártam a folytatást, mert most kezdett igazán izgalmassá válni a történeted. 
Meglepő volt a fordulat, hogy a régi ismerőse is varázsló, erre nem számítottam, én azt hittem az lesz, hogy végig titokban kell majd ezt tartania 
De arra kíváncsi vagyok, hogy hová tűnhetett, remélem hamarosan megtalálod rá a választ és megint együtt tudtok lenni 
