2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Kicsit megcsóválom a fejemet, ahogy végigpillantok Hannah-n. Azt hiszem kicsit adrenalinfüggő lett mostanában, de azért jó lenne, ha vigyázna is magára, és tényleg nem szegné valami a nyakát a rengetegben, vagy máshol ahol kalandot keres. Azért... Kár lenne érte. Jó, igen, kicsit aggódom, pedig bízom az életösztönében és az ügyességében, csak... Mivel mostanában itt lehet legtöbbször megtalálni, ez azért elbizonytalanít abban, hogy igyekszik e vigyázni magára. A parlagi sas büszkén nézelődik erre-arra, lassan mozgatva a fejét, fenségesen, amitől a szívem repes akárhányszor arra pillantok. Talán kicsit túlzásba esem, talán valami groteszk anyai ösztönről van szó, de akárhányszor arra gondolok, hogy képes voltam kivitelezni a varázslatot és életre hívni őt, magamból, elfog egy elképesztő lelki túlfűtöttség. - Igen, azt hiszem. Persze lehet, hogy valakinek már sikerült, csak nem olyan nagy a szája, mint nekem, hogy villogjon vele. Ki tudja. - nevetek fel egy picit, aztán kicsit lefagy az arcomról a mosoly, mikor észreveszem, hogy Hannah azért ahogy jobban megmozgatja a tagjait, vág néhány fájdalmas fintort. Önző voltam, hogy ahelyett, hogy pihenni hagytam volna, villogtam a familiárisommal? - Na jó, azt hiszem záróra, mielőtt Pomfrey vagy valamelyik másik gyógyító dob ki mellőled. Hannah, kicsit vigyázz jobban magadra jó? És pihend ki magad. Ja, és... Tessék. - adok oda egy könyvecskét, amire rá van ragasztva egy színes ceruzakészlet. Egy Legendás Lényekkel telített színező könyvecske. - Csak hogy biztosan egy helyben maradj. Jó pihenést, Hannah. - köszönök el, és odahajolok egy nagyon-nagyon óvatos ölelést megejteni, nehogy bármije belefájduljon. Azzal intek a sasnak, aki azonnal felröppen és együtt távozunk a gyengélkedőből.
- Meglehet, hogy igazad van. - Merengek el kijelentésén a testőrös dologról. Mostanság egyre több probléma történik és hát nem kellene ennyit kockáztatnom, mert aztán még a végén jól megütöm a bokám és egyszer csak már is leszek. Nem véletlenül tiltott rengeteg a tiltott rengeteg. - Vagy lehet, hogy csak nem kellene többet bemennem. Ami szerintem 99%-ban kizárt dolog. - Úgysem bírnám ki. Egyszerűen annyira kalandvágyam van mostanság, hogy nem tudok letenni az ilyen dolgokról. A legendás lények órák már nem elegek; unalmas veszélytelen állatokkal foglalkozni sem az. Szerintem a nyáron Romániába fogok menni, sárkányokat kutatni. Őszinte meglepődöttséggel, de teljes elismeréssel pillantok Shannara, amikor berepül a familiáris állata az ablakon. Ahogyan egymást méregetik és közben szinte elvesznek az éterben, nekem annyira meghitt... hogy szinte én is egyből megérzem azt, hogy milyen jó lenne, ha nekem is lehetne! - Az első? Hú, akkor külön gratula! - Tekintek a madár után, de még nem szerencsés ennyire mozgatnom magam, hiszen gondolnom kell a nemrégiben történt balesetemre is. Fáj mindenem; bár ezt most Shannanak sikerült kicsit elfeledtetnie velem. - Ez mennyire menő már. Persze, gondolom nagy felelősség, de úgyis vigyáztok magatokra. - Nem tudom, nincs kilátásban most semmilyen veszélyesnek mondható helyzet sem... legalábbis remélem. Mostanában túl nagy a csend. Csak maradjon is így. Nem hiányzik semmilyen balhé. Amit kell azt meg megcsinálom én is magamnak. Felsóhajtok. - Lehet, hogy tényleg kicsit hagynom kellene ezt a tiltott rengeteges hülyeséget és valami mással foglalkozni, mert idén még mást sem csináltam a tanuláson és a kutatáson kívül.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Bólintok az ötletre, hogy elközelebb elhív magával. - Majd én vigyázok rád, úgy tűnik, hogy kell neked egy testőr. Vagy azt alkalmazol, vagy lassan egy saját gyógyítót fizetsz meg, mert az itteniek megunják a plusz munkát. - nevetek kicsit fel, persze tudom, hogy nincs szüksége ilyesféle védelemre, de azért én komolyan szívesen elkísérem bármilyen kalandba. Persze, az ésszerűség határán belül. Ha valami túl nagy hülyeség, inkább lebeszélném, ha lehet. Aztán jön a nagy belépő, amire a szívem csak úgy repes a büszkeségtől. Egy mázsás súlynak érzem a "madárkámat" a kezemen, még is tartom és végigsimítok rajta, a szemem csak úgy csillog. Komolyan, mintha egy anya örülne a gyerekének, olyan szeretettel és csodálattal nézek rá. Aztán rájövök, hogy nem kéne így elragadtatnom magam, mert nem kettesben vagyunk, Hannah is itt van. Hát, remélem nem para, ha látja, hogy ennyire elbambultam. - Sikerült hát! És azt hiszem az iskolában én vagyok az első. - húzom ki magam, aztán a sasra pillantok, mintha némán kommunikálnánk és kicsit meglendítem a kezem, hogy felszálljon. Jobb hijján az egyik paraván tetején állapodik meg, de nem megy távolra, mert úgy hiszem a gyógyítók nem örülnének a röpködő madárnak itt. Baglyokat se nagyon engednek be a postával. - Apám ahogy tehette elmondott mindent, amit tudnom kell, de így se volt valami egyszerű. Tényleg nagyon bonyolult, de... hát látod! Olyan mintha, egy különálló életet hívtam volna elő a lelkemből, istenem annyira izgalmas! Csak hát... persze rajta keresztül sebezhetbb is vagyok, de hát vigyázok rá, mint a szemem fényére. És ő is vigyáz rám. - teszem hozzá, és Hannah-ról a sas felé biccentek. Még nem neveztem el, de ami késik nem múlik. Tehát a nagytermetű, tiszteletet parancsoló sas minden rezdülést fürkész maga körül, nem mintha bármi veszély fenyegetne minket. - Amíg te kiütetted magad és itt pihengettél, addig én griffmadár tollat szereztem és megcsináltam a familiáris idézést. - mondom, kicsit mosolyogva, nem mintha szándékosan pihengetett volna itt, mint valami tengerparti poci süttetésen.
Felvont szemöldökkel tekintek Shannara, miközben ő próbálja kielemezni a helyzetemet. Elmosolyodom, aztán csak úgy megrázom a fejem. Egyszerűen. Mostanság a fene se tudja, mi ütött belém, nagyon felbátorodtam és teljesen másként látom a helyzetemet, mint például egy évvel ezelőtt. Emlékszem még milyen kis félénk voltam mondjuk két éve és hogy még akkoriban az erdőben sem jártam egyedül... - Csak úgy... így dobta a gép. Legközelebb majd elhívlak téged is. - Mosolyodtam el. Mondjuk lehet, hogy ketten többre megyünk, sőt, biztos, de aztán hogy mivel találkozunk szembe, az már más kérdés, hogy nem e hasonlóképp jutunk ki mint most én. - Pontlevonás? Hát, remélem inkább a büntetőmunka. Vagy inkább egyik se. - Fintorgok. Túl sokat akarok. Annak amit csináltam lesz következménye, és nem csak az, hogy most itt fekszem a gyenguszon. Csak megforgatom a szememet és inkább megpróbálok nem erre gondolni egy kis ideig. Shannanak pedig sikerül teljesen elvonni a figyelmemet, amikor hirtelen felkel és az ablakhoz lép. Összehúzom a szemöldököm, őszintén nem teljesen értem miről is beszél. Azért kíváncsian várom, mi fog kisülni ebből a helyzetből. Elég mesébe illő ez az egész - na mondjuk a varázsvilágban mi nem az? - és amikor berepül a madár, hát még a szám is tátva marad! Végig követem a szememmel. - Vúúú! - Tekintetem őszintén a madarat kémleli tetőtől talpig amikor Shanna kezén állapodik az meg. Kicsit feljebb kell ülnöm, óvatosan meg is teszem és pillanatok múlva a barátnőmre szegezem tekintetemet. - Na várjunk csak... ő... ti... sikerült megtanulnod a familiárist? - Mennyi minden történhet két nap alatt! Arcomon őszinte öröm lelhető fel, tényleg örülök neki, hogy Shannanak sikerült elsajátítania ezt. De oly sok kérdésem van, mégis annyira le vagyok nyűgözve, hogy nem tudok jelenleg megszólalni.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Körülbelül szinkronban forgatom a szememet Hannah-val, amikor meséli, hogy milyen zavaros körülmények között került ide, és hogy egy csomó mindenre nem is emlékszik. A Rengeteg egyre közkedveltebb kirándulóhely lett, mióta megnyitották a felsőoktatást a Roxfortban és itt maradtak az idősebbek. Ők már bemerészkednek akármit is mondanak a tanárok, és persze ezt látva a fiatalabbak is egyre pimaszabbak és bátrabbak. És a Gyengélkedő így telik meg gyakran... - Elképesztő, hogy ennyire egy rugóra járt az agyunk, csak nem a griffmadarat kerested? De miért mentél egyedül? - kérdezem, és igyekszem leplezni a mosolyomat és a vidámságomat, de látszik, hogy ki akar robbanni belőlem. - Úgy se vesznek elő túlságosan, de ha pontlevonást kapunk neked annyi. - nézek rá, megjátszott szigorúsággal, bár nagyon nem szeretném, ha kapnánk pontlevonást, azért még is csak az a lényeg, hogy egyben van. Most már. - Én is elmentem, csak én nem egyedül. És szereztem a tollából... - kicsit elhallgatok, a szemem vadul és lelkesen csillog, vagy inkább szikrázik. Felállok az ágyáról és ruganyos léptekkel az ablakhoz lépek, hogy kitárjam. Jó. Tudom, hogy ez így színpadias, de muszáj volt, nem bírtam magammal, hogy csak úgy bemutassam. Így kellett. Amikor kitárom az ablakot egy hatalmas, fenséges sasmadár repül be az ablakon, tesz egy kört, majd a kezemen száll le, amire a mutatvány közben egy bőr alkarvédős kesztyűt húztam. - Erről maradtál le! - mondom lelkesen és büszkén kihúzva magam, éppen úgy, ahogy a gyönyörű madár feszít a karomon. A gyönyörű és dögnehéz madár, szóval egészen biztos, hogy nem fog sokáig a karomon ücsörögni. Tudja, hogy apám meg akarta tanítani nekem a familiáris idézését, és hogy ezen ügyködtem egy ideje, de nem tudom, hogy leesik-e neki, hogy ez nem csak egy egyszerű betanított madár, mint a solymászok madarai. Ő bizony az enyém. A társam.
Unatkozom. Nem is tudom igazából, hogy lehetek ennyire szerencsétlen, főleg, hogy most még pluszba egyedül kell itt feküdnöm a gyengélkedőn. Ettől rosszabb már nem is lehetne. Még egy kis kaját se kaptam, amivel biztosan arra céloznak, hogy kell a diéta. Pedig ne, nem akarom! Mégis, felcsillan a szemem, amikor hirtelen nyílik az ajtó és a barátnőm lép be rajta. Elmosolyodom, de csak kicsit, és természetesen jókedvűen fogadom jókívánságait is. - Köszi, most megnyugodtam. Jaj, és ne is említsd... ja, nem emlékszem rá! - Kacsintok egyet, és az ép kezemmel elveszem a bonbont amit felém nyújt. Szemem forgatom és miközben ő a bájitalokat nézegeti, én kicsit feljebb ülök, hogy normálisan tudjak dumálni, nem érzem már magam jól nagyon fekve. Sőt, legszívesebben akár fel is kelnék, de felsőbb utasításra még nem szabad. - Nem tudom már, elég zavaros, hogy miközben visszarohantam a birtokra, mibe nem mentem bele. - Talán még néhány unikorniskakiba is beleléphettem, de őszintén nem néztem még rá az ágyam mellett letett bakancsomra, hogy kiderítem, milyen dolgok nincsenek rajta. - Meg akartam nézni egy állatot a rengetegben, ami csak azon az egy estén látható. Csak ez valahogy nem sült el túl jól. Szerintem most már őrizetbe fognak venni, vagy a fene se tudja. Nyilván meg kell húznom magam egy ideig... - Fintorodom el, ehhez pont semmi kedvem sincs, de nem lesz más választásom. Próbálom elterelni a témát magamról, de közben azért kinyitom a bonbonos dobozt, és közénk teszem, hogy mindketten nyugodtan vehessünk belőle. Nyami, kaja! - De inkább mesélj, miről maradtam le?! - Pampogom tele szájjal.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
Nagyon-nagyon durva volt az a gurkó-balhé a mai Mardekár-Hugrabug meccsen és ráadásnak ma volt a debütálásom is kommentátorként. És nem is ment rosszul, a neveket kapásból mondtam, a szabályok tiszták, a manővereknél is felismertem néhányat a játékosok szándékából, azt hiszem összességében nem ment olyan rosszul. Csak John Doe ne kapott volna ekkorát. Egy doboz csokival a kezemben sétálok be a gyengélkedőre, és kíváncsian nézek körbe a teremben. A fiú bekötözött... mindennel fekszik, de magánál van. Rámosolygok, aztán két lépéssel faképnél is hagyom. - Ó, Hannah, fantasztikusan nézel ki! - köszöntöm az akkora hazugsággal, hogy a plafon szinte el is kezd repedezni fölöttünk. Lecsüccsenek az ágya szélére és a nagy doboz bonbon keveréket felé nyújtom. - A gyógyulásra kell az energia. Bár azt hiszem vittél már be elég sok mindent. - ráncolom kissé össze a homlokom látva az orvosságokat a közelben. Mindet felveszem, végigolvasom, pontosan tudom, hogy melyik bájital mire való. Nem gyógyító vagyok, de a bájitalfőzés a kisujjamban van. - Fájdalomra... Csontforrasztásra... Felületi sebekre... Méregtelenítő? Valami mérgezőbe is beleszaladtál? Ha már itt tartunk, végre elmondhatnád, hogy miért jársz ennyiszer kint és miért kell felhizlalnom csokikkal kétnapos kiesések után. Nem vagyok túl vádaskodó, a hangomból inkább érdeklődés és aggódás csendül ki. Kedvelem őt, persze, hogy tudni akarom miért van állandóan gyengélkedőn, de annyira sokszor nem beszélünk, hogy beavatott volna. De ami késik, nem múlik, és a csokinak ki tudna még is ellenállni...
Nem biztos, hogy olyan nagyon jó ötlet volt a múlt este kiszökni a Tiltott Rengetegbe. Az utóbbi időben már elég sok baj történt velem ezek a helyzetek miatt, és most megint csak itt vagyok. Ebben a hónapban már többet voltam a gyengélkedőn mint eddig, akármikor. Talán ez azt jelenti, hogy abba kellene hagynom a kijárkálást mert idén nagyon balszerencsés vagyok. Pedig már egészen belejöttem és jónak is találom a helyzeteket a kutatásaimhoz -még ha túl veszélyesek is-. Felkelek, kinyitom a szememet. A gyengélkedő erős, idegtépő fényét mindig is utáltam. Körülnézek, nincsenek sokan benn, két ággyal arrébb talán valami kviddics balesetes fiú fekszik. A polcomon néhány orvosság, fájdalomcsillapító leginkább. A kezem bekötve. Valószínűleg már megitattak valamit velem, mert nem érzek semmi fájdalmat. Még nem, de hiszen alig mozdultam meg! Átgondolom az este fejleményeit, már ha egyáltalán ez az este volt az és nem aludtam át mondjuk egy egész napot, ami esélyes, nem hinném, hogy ennyi idő alatt helyretettek volna. Komolyan semmi fájdalmat nem érzek. - Á, végre felkelt! Elég ramaty állapotban hozták be két napja, nem is akarom tudni, hol járt... - A javasasszony áll mellém, kedvesen mosolyogva és nyújt felém egy tablettát, amit nem ellenkezve be is veszek. Gondoltam... emlékszem rá, hogy nagyon megsérültem és ugyan sikerült elmenekülnöm, de a birtokon valahol, talán a vadőr házához közel eshettem össze. Kicsit feljebb ülök, elgörnyedve érzem magam. Semmi kedvem már itt lenni, pedig még legalább a mai napot ebben a kényelmetlen ágyban kell töltenem. Minden egyes ajtónyílásra is felfigyelek, remélve, hogy valaki beesik aki hozzám jön, engem látogatni -csak ne a házvezető legyen, ajjaj-, de eddig még minden hiába. Valakinek csak feltűnik az eltűnésem! Ha tudnék, levelet is írnék, de a bekötött kezemmel valahogy úgy érzem, nem menne.
♫ Zene ♫ • Aktuális viselet • [You must be registered and logged in to see this link.]
