A jelöltek - Roxforti nagymese - A csapat

Történt már egy s más ebben a varázslatos iskolában, ezt el kell ismernem. De mostanában elég nyugodt időket élünk, Voldemort halott és habár bizonyára munkálkodik a Sötét Erő, egyelőre még nem ütötte fel ocsmány képét. De ha megteszi, a Rendnek köszönhetően aligha gyorsan fogunk majd tudni róla. Én magam is kémként is töltök be fontos szerepet az iskolai tanár álca mellett. Habár mindkettőt élvezem, előbbi kicsit veszélyesebb, ezért jobb szeretek a katedrán állni és élvezni az előadásomat. Most azonban már a legtöbb gyerek hazament, már csak a szokásos - és unalmas - adminisztráció maradt hátra a tanévből, aztán nekünk is kitör a nyári szünet. Ennek annyira nem örülök, jobban szeretek itt a Roxfortban maradni, hiszen ez az otthonom, itt érzem magam biztonságban. Sajnos a nyár nekem általában a legnehezebb időszak, hiszen az teljes munkaidős kémkedést jelent, ami nem túl könnyű. Ezért az utolsó napok is itt maradok az iskolában és kihasználom a helyzetet és a szabadságot. Még ha ezernyi papírt is kell kitöltenem a diákokkal kapcsolatban.
Az estémet is ennek szentelem, és habár a vihar tombol odakint, egyelőre mélyen belemerülök a dolgomba. Enyhén maximalista vagyok, így szeretem, hogyha időre készen vannak a dolgaim értékelhető, megfelelő minőségben és formában. Mikor a huzat kivágja az ablakot és enyhe esőpermet hull a hátamra,felvont szemöldökkel állok fel és lépek az ablakhoz, hogy erőteljesen becsukjam és be is zárjam azt.
- Ejha... - nézek kifelé. Jó nagy vihar kerekedett párpercen belül, ami habár Angliában nem meglepő, a Roxfort területén kicsit igen. Figyelem pár másodpercig a villámokat, majd egy hatalmas dörrenés terít le a lábamról. Hogy mi?
Ahogy lassan kinyitom a szememet, körbenézve sötét füvet látok magam körül és tócsákat. Odakint lennék? Felnézek, pislogok párat és való igaz: odakint vagyok a Roxfort udvarán, a szobám ablaka pedig ismét ki van tárva, és odabent ég a lámpa. Összevont szemöldökkel, értetlenül állok fel, majd megigazítom magamon a taláromat, amely alatt egyszerű fehér ing, egy barna mellény van, valamint egy barna farmert viselek és egy egyszerű cipőt. A pálcám pedig... Nos, a pálcám nincs nálam. Ijedten nézek fel ismét az ablakra, majd végre körbenézek és meglátom a kollégákat. A többségüket ismerem, ha nem is beszéltünk még, természetesen futottunk már össze a folyosón, vagy a Könyvtárban, így úgy gondolom, hogy valami furcsa varázslata történik most az iskolának. A gomolygó ködöt is észreveszem, és habár nem fűlik a fogam ahhoz, hogy belesétáljak, valamit ki kell találnunk. Kicsit közelebb sétálok hozzá, majd nonverbálisan olyan igét gondolok ki, amivel lágy szellőt tudok kelteni, hogy eloszlassam a ködöt. Kíváncsi vagyok, hogy mit rejt. No és persze azt, hogy mi ez a hatalmas csapongó erő bennem, mert úgy érzem, majd szétvet és hogy a varázslataimhoz szinte fókusz sem kell. Az elhatározás és az ötlet megvan, most kiderül, hogy a varázslatból így lesz-e valami... És ha sikerül, kiderül, mit rejt a köd.