2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Én aztán sosem voltam felületes típus, hiszen én magam sem szeretem, amikor valaki a külsőm után ítél. A hajam szőke, Hugrabugos jelvény van a mellkasomon, a szüleim muglik, ha ezt így mind összerakjuk, akkor jó eséllyel az emberek nagy része nem fogja azt gondolni rólam, hogy olyan nagyon kiemelkedő vagyok, pedig a Gyógyítás nagyon megy és sokaknak én segítettem a Gyengélkedőn is Madame Pomfrey mellett, arról a nyári ösztöndíjprogramról már nem is beszélve, aminek hála a gyakorlatomat a Szent Mungóban tölthetem már így az első egyetemi évem végén. Azért ez kimondottan nagy dolog! - Héj! Nagyon vicces vagy igaz? - látom én a mosolyt a szája sarkában, hiába igyekszik annyira elrejteni, de attól még ott van az és tudom ez alapján, hogy esze ágában sincs megbántani engem, vagy bármi ilyesmi. Kedves srác, biztosan könnyen be tud majd illeszkedni az iskolában, vagy eleve az osztályban is. Szerintem, ha késbe bemegy se ették volna meg, sőt jó eséllyel talált volna olyat, aki segít neki, ha nem pont én vagyok az, de nekem se gond. Majd... beosztom kicsit másképp az időmet és akkor nekem is bele fog férni. - Megértelek és gondolom nem tudhattad soha sem, hogy mondjuk ki miért akar veled barátkozni, mert valaki vagy, vagy azért, aki vagy. Nehéz lehetett, de itt most majd könnyebb lesz. - azt nem teszem hozzá, hogy mondjuk lehet hogy akkor nem kellene elmondania, hogy kicsoda. Én nem fogok ezzel visszaélni természetesen, de lehetne óvatosabb, mert ha könnyen elmondja kicsoda, akkor más ugyanúgy állhat hozzá, ahogyan az otthonában, ahol nem szerette a megkülönböztetést. - Kedves vagy. Persze itt se mindenki áll így hozzá, de... - megrántom a vállamat finoman. Hát igen azért vannak ilyenek és a legrosszabb, hogy pont Keith szülei, akik szintén nagy mugli ellenesek. Aranyvérű család, és persze rémesen viselkedtek karácsonykor és épp e miatt rág annyira a tény, hogy Keith hazament még egyszer és nem tudom, hogy miért és mi lesz, amikor visszajön. Mi van, ha mégis beszélnek a fejével? - Végül is apa is orvos, csak a muglik között, de én szeretem ezt csinálni, nem azért teszem, mert ő is az, csak tetszik. - persze nem tudom megállni mosoly nélkül a kommentjeit. Vicces, szinte mindenre mond valami vicceset is, azon kívül, hogy kedves is. Biztos vagyok benne, hogy gyorsan és könnyen be fog illeszkedni és sok barátja lesz és nem feltétlenül csak azért, ahonnan származik, hanem a stílusa miatt. - Te aztán sok mindenről tudsz sok mindent, meglepő, hogy nem Hollóhátas vagy. - mosolyogva csóválom a fejemet, de azt láthatja rajtam, hogy amúgy érdeklődéssel figyelek minden szavára, nem tartom unalmasnak azokat, amikről mesél a más népek mágiáját. Tényleg érdekesnek vélem ezt az egészet és nem gondolom, hogy mondjuk okoskodó lenne. Igazából a Hollóhátasok sem azok, csak sok mindenről sok mindent tudnak, de pont e miatt nehéz a diákokat igazán jól bekategorizálni egy-egy házba, hiszen a legtöbbekben azért sok minden meg van. Nem is tudom, hogy a Süveg mi alapján dönt ilyenkor. Oda kerül az, aki kicsit vegyesebb, ahol kevesebben vannak a beosztás alkalmával? - Szerintem nem állna jól neked, ha valaki félne tőled. - azért kissé itt már zavartan mosolyodom el, hiszen mégis csak közben még a számhoz is nyúlkál csak úgy fesztelenül. Nekem azért ez a fajta közeledés picit nem is tudom... meglepő, miután alig csak egy jó fél órája beszélgetünk talán. Nem szoktam ennyire közvetlen kapcsolatba kerülni másokkal, új nekem a dolog, de igyekszem kezelni és az fel sem merül, hogy fültövön vágjam. Nem mondjuk a mellemet tapizta le, az valószínűleg azért sokkal rosszabbul érintett volna, akkor lehet hogy megrezzen a kacsóm, neki pedig megfájdul az arca. - Szerintem simán lehetséges és biztosan menni fog majd, ha ott leszel és találsz majd ezt, meg azt, bízz magadban. - biztatóan mosolyodom el, hiszen eddig olyan kis magabiztos volt, most pedig mintha mégis kicsit bizonytalanabb lenne szegény, de talán csak egy kis megerősítésre vágyik, az mindenkinek kell néha. - Oh hát én se vagyok annyira tökéletes, nekem is vannak gondjaim, csak hát... igyekszem megoldani őket és meg vannak a terveim a jövőre nézve. - mosolyodom el újra, mert már megint bókol és kedvesen a tetejében. Én azért tényleg nem érzem magamat ennyire kiegyensúlyozottnak, vagy tökéletesnek. Igyekszem megoldani az életemet és őszintén szólva Keith előtt elég jól is ment a dolog, de most kissé nálam is összezavarodott minden. - Magas? Szóval ki ítél a külső alapján? - na jó azért itt a széles mosoly mutatja, hogy most meg én ugratom inkább csak kicsit. Mondjuk úgy gondolom, hogy nem árt, ha azért magasságban is passzol egymáshoz két ember. Ha nagy a különbség az azért gondot okozhat bizonyos... helyzetekben. Lassacskán viszont elköszönni látszik újdonsült ismerősöm, bár az ökölpacsi meglep, ilyesmivel nem igen szoktam operálni. Pislogok párat mire végül én is viszonozom a gesztust. - Én is örültem, hogy találkoztunk és akkor majd a korrepetálást se feledd el, tényleg szívesen segítek. Szia Lance! - valahogy jobban kézre... szájra állna nekem két puszi, de végül nem erőltetem a dolgot, még mindig kissé zavarban vagyok amúgy is az előbbi szájleporolás dolog miatt.
Nem akarok én okoskodni, aki mindent a beszélgetőtársa szájába ad, de azt meg kell hagyni, hogy csillagászatból tényleg penge vagyok. Jó, még néhány másik dologból is, barátok híjján igyekeztem kiművelni magamat a fenti dolgokból is, a mágustörténelemből, minél több varázsigét betanulni, na és persze rengeteget úsztam, s a tópartra is felszöktem, hogy szokjam az itteni létet. Hogy tökéletes lennék? Koránetsem... Csupán úgy érzem, hogy társaság híjján volt rengeteg időm rá, hogy okosodjak, és a testem se legyen ebihal. - Hát pedig most tisztára felületesnek gondollak, aki mindig a külcsíny alapján ítél. Mintha téged nem is érdekelne a mögöttes tartalom. – Meg-megrándul néha az ajkam jelezve, hogy nemsokára elnevetem magamat. Meglepően jól sikerül a barátkozás, pedig azt hittem, hogy meg se tudok majd szólalnia a fentiek jelenlétében. Azt hiszem inspiratívan hat rám, hogy elszakadtam az otthoni béklyóktól, és végre önmagam lehetek, anélkül, hogy bárki is felülvizsgálná minden mondatomat. És hogy milyen az igazi önmagam? Még keresgetem. Kicsit provokatív, de kezdeményező, lelkes típus. Végül nem bírom tovább, sikerül elvigyorodnom amolyan telifogas mosollyal, jelezve, hogy nem szegeztem volna neki ilyen „sértést”, ha nem volna megkapó a társasága. - És ezzel jártál jobban. – Bólogatok, nem akarok elárulni semmi fixet magamról, és a jövőben vissza kéne fognom a népem sajátosságát illető jellemzőket. Ha Maddie egy kicsit is okos, és az, mert elméleti dolgokról beszélünk a viccelődésem ellenére is, simán összerakhatja, hogy nem vagyok teljesen ember, és akkor aztán a jóindulatára lenne utalva nem csak az sorsom, hanem a tómélyieké is. Na nem mintha kinézném Madisonból, hogy bárkit is beárulna, de na, ennyivel azért mégis tartozom apáéknak, végtére is az új felesége sellő, nem szólhatok rá egy rossz szót sem, és eszem ágában nem lenne elárulni őket. És azon tűnődök inkább, hogy Maddie átlagember, és szinte mindenki ilyen kedves. Vagy.. ő a kivétel, és nála sokkal inkább bántóbbak... Vagy... ő még elég flegma, érzéketlen lány, és hozzá képest a többség angyal? Nem, az utóbbit kizárnám, azt hiszem ő szimplán rendes, aki szívesen veszi, ha másokat érdekel, hogy mi van vele, és automatikusan kedves úgy mindenki felé. Az túlzottan nagy önbizalomra vallana a részemről, ha csak engem látna szimpatikusnak. Mert hát jogos, egy kész főnyeremény vagyok, úgy vicceskedve megjegyzem magamban, de ha jobban felülvizsgálom az érzéseimet, minden oka van kedvelnie engem, hiszen viccesnek gondolom magam, és nem nézek úgy ki, mint egy háromnapos, döglött tintahal. - Végülis nem jöttem zavarba, csak furcsán érint, valahogy üdvözítő, hogy egy lehetek a millióból, nem pedig az az egy, akire a millió felfigyel. Érted, ugye? Muglik? Ugyan, ha valaki a származás alapján ítél meg, az egy sznob seggfej. – Ezzel mindkettőnknek választ adok, töretlen jókedvvel persze. Nem akarok úgy kinézni, mint aki mindenen vigyorog, így most nem is teszem, csupán derűsen szemlélem a vonásait. Átlagos lánynak gondolja magát, holott több annál, nagyon is érdekes személyiség. Teljes mértékben osztom azt, hogy az határoz meg minket, ahogyan másokhoz viszonyulunk. Adni jó, még ha a többség imád valóban olyan felületes lenni, mint amivel az előbb éppen húztam az agyát. Mert tényleg csak vicc volt, nehogy már tökéletesen azt higgye, hogy szimpatikus. Mert az, és a nevetésemmel ki is nyilvánítottam, úgyhogy már cseppnyi menekülőutat sem hagytam a szimpátiámat leplezendő, hát ez van. Nem is lenne elegáns lépés. - Köszi. Végülis akkor te is magadért vagy itt, elfogadod, hogy a szüleid mást csináltak, de a magad útját járunk. Hasonlítunk Maddie, csak neked sose lesz ilyen széles vállad. Na jó, ha sok súlyt emelsz, akkor talán, de úgy kifejezetten kiábrándító lennél. – Bólogatok, nem tudok leakadni róla, hogy mindenre valami riposzott vágjak ki, holott kedves teremtés, meg kell szoknia, hogy ha valakit kedvelek, akkor a magam szeretteljes módján az őrületbe kergetem, na nem bántó módon, csak úgy megadva a kapcsolat, beszélgetés sava-borsát. Ez vagyok én, egy kedvelhető, ám iszonyatosan törtető sellő, aki valahogy mindig ragaszkodik az utolsó szóhoz. - Nehezebb? Ha egész életedben azt csináltad volna, akkor nem ezt mondanád. Nekem éppen hogy pálcával szöszölni rém idegesítő, de majd megszokom. Itt... annyira más minden, muszáj lesz alkalmazkodnom. Ne hidd, hogy csak egyfajta mágikus metódus van, ha elutaznál a világ másik pontjára, biztosan meghökkennél, hogy miket csinálnak. Gondolom ez abból ered, ahogyan a természeti népek különböző módon nyúltak hozzá a mágiához, mind a saját szájizük szerint szelíditette meg. Mi az elemek által, ti pálcával, valaki nem is tudom... hógömbökkel... csak példának mondom, nehogy utánanézz... – Rázom meg mosolyogva a fejemet, természetesen nem célom, hogy hirtelen rajta akarjam kipróbálni a mókás oldalamat, és végső soron mi értelme lenne elcsúfítani rózsaszín tincsekkel a szőkéjét? Ha majd akar, akkor saját elhatározásból vált hajszínt, de a leginkább azt hiszem, hogy ez áll neki a legjobban, mintha szüksége lenne arra, hogy ennyire intenzív legyen. – Na most megsértődhetnék, azt hittem, hogy karizmatikus vagyok, akitől talán félni is lehet. – Vonom meg a vállamat, és hajolok picit közelebb, hogy megszabadítsam az oda nem illő morzsáktól. Nem csak azért, mert illik morzsátlanul mászkálni a folyosókon, jobb, ha legalább tudja, hogy miért vigyorognak rajta. Meg hát miért is fognám vissza magamat, a bizalmába fogadott, hát ennyinek bele kell férnie. Ha nem, akkor fültövön vág. Ez azonban nem következik be, veszi az akadályt. Helyes, ügyes Maddie! - Vagy... abban kell reménykednem, hogy vannak még modernkori kalózok, akik elássák az összeharácsolt vagyonukat? Én viszont nem vagyok olyat ötletes, mint hinnéd. De sebaj, attól még próbálkozni lehet, köszi a megerősítést. És te? Olyan kiegyensúlyozottnak tűnsz, nekem rengeteg dilemmám van, hogy mi lesz majd velem, milyen leszek majd tíz év múlva, te pedig olyan türelmesen viseled a világ apró rezdüléseit is, többek között engem... hogy nem is számítottam ilyen kellemes fogadtatásra. Mondd csak, mindenki ilyen itt? – Ez még csak neki szól, nem pedig a két lánynak. A másik kettő közül a magas vörös még vissza is néz miután abbahagyták a kuncogást, még hosszasan figyel a folyosó fordulója előtt. Meglepetten nézek vissza Maddie-re. – Hm... túl magas volt ő nekem. – Rázom meg a fejemet, na most én vagyok felületes, felszínes, hogy a külső alapján ítélek. Aztán lehet, hogy kedves csaj, de az viháncolás... na nem, ezt nem akarom. Különben is, ha lesz, akivel haverkodhatok, beszélgethetek, felesleges egyenlőre csak a külsőmet méltató lányokkal kavarni. – Aurornak? Áh, ahhoz túl sok szabályt kéne ismerni, és betartani. – Kelletlen árnyék fut át az arcomon, de nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam a rossz kedv. Lassacskán letelik a tanóra, mégsem gondolom úgy, hogy máris el kéne válnunk, a saját órarendem még nem érdekel, de neki vélhetően van időbeosztása. – Hát igazán köszi a beszélgetést, feltétlenül igényt tartok a társaságodra. Ugye látlak még? – Kérdezem, és odanyújtom a behajlított kezemet egy ökölpacsira. Ez most a legideálisabb elköszönés. Szerintem.
Kedves srác, igazából nem is bánom vészesen, hogy lemaradtam, mert így szert tettem egy új ismerősre, ami valószínűleg egyébként nem sikerülhetett volna, hiszen órán nehezebb ismerkedni, főleg akkor, ha nekem már eleve vannak ott barátaim, neki ellenben nincs senki, akit ismerne. Bár ahogy látom azért egészen könnyen ismerkedik és beszélget másokkal, vagy csak akkor, ha nincs nagy tömeg? - Csak nem akartam felületesnek tűnni, de persze érdekelnek a magyarázatok is, hogy miért olyan, amilyen, csak ahogy mondod mégis a látvány az, ami először megfogja az embert. - legalábbis én így vélem és valahol persze ez nem csak a csillagokkal van így. Az emberek esetén is hasonló a helyzet, hiszen ha valaki megtetszik neked, akkor elbeszélgetsz vele, ha csak nem valami miatt már eleve a beszélgetéssel kezded és mondjuk fokozatosan alakul ki valami, hiszen ilyen is lehet. De azért a külső, az alap szimpátia mégis csak sokat számít. - Ez nekem nem tűnt fel, de őszintén szólva még sose hallottam óriáshalat fulladozni. - meglepett mosoly kúszik az arcomra már csak azért is, hogy egyáltalán ilyesmi felmerült benne. Az embereknek általában nem efféle hasonlataik vannak, de nem tulajdonítok ennek nagyobb jelentőséget. Egyszerűen csak lehetséges, hogy szereti a halakat, nem véletlenül olyan különleges a sütije íze is. Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy vajon miért akart ide jönni tanulni. Tény, hogy a Roxfort messze földön híres iskola, de nem gondoltam volna, hogy tényleg ilyen nagy távolságokból is érkeznek diákok csak azért, hogy az itteni tanáros csiszolják az elméjüket. - Nem akartalak zavarba hozni, csak új vagy, én meg kíváncsi, de megértelek. Nem jó mások árnyékában felnőni. Bár nekem se könnyebb. Az én szüleim muglik, nekem ezért kell többet tennem azért, hogy elfogadjanak, főleg egyesek. - na igen sárvérű vagyok, ahogyan sokan mondanák és persze nekem nehezebb is volt az első évem, hiszen minden annyira új volt és szokatlan. Nem mindenki veszi jó néven, ha szinte mindenre rácsodálkozol. Van akinek teljesen általános dolog mondjuk egy Nefeleddgömb, nekem meg szimpla noteszem van még a mai napig is. - De szép dolog, hogy önmagad akarsz sikereket elérni. - teszem még hozzá egy elismerő mosollyal, hiszen azért ez nagy dolog. Olyan is vannak, akik szívesen sütkéreznek az őket nem feltétlenül joggal megillető hírnévben. - Biztosan érdekes lehet, nem sokkal nehezebb, mint pálcával? - tudom megint egy kérdés, de érdekesen hangzik az, amit mesél és nem sokakkal találkoztam eddig még, akik más országokból, vagy más iskolából jöttek ide tanulni, főleg olyannal, aki eddig ennyire más módon tanulta a mágiát. - Nem is tudom... akarjak? - azért elbizonytalanodom. Szeretem a hajszínemet és a rózsaszín nem hiszem, hogy jól állna nekem, bár gondolom csak nem lenne maradandó... igaz? Már épp rákontráznék a szavaira, hogy ő is egy diák nem kell tartanom tőle, hogy megmérgezne a sütivel, meg amúgy is olyan ártatlan képe van, amikor letörli a számat. Na jó, azért ez a fajta közvetlenség azért egy kissé meglep. Kell is pár másodperc, mire sikerül a dologból magamhoz térni. - Nem tűnsz... veszélyesnek, aki mérgező sütikkel járja a kastélyt. - bököm ki végre egy zavart mosoly kíséretében. A hajamat a fülem mögé tűröm. Nem is volt igazán szanaszét, csak valami mozdulat kell, amivel a hirtelen jött zavaromat le tudom kezelni. - Ne állj így hozzá, biztosan vannak még olyan dolgok, amiket más nem fedezett fel. Tudod változik a világ, fejlődik a technika, más ötleteid lehetnek, mint a régieknek. - én mondjuk sosem akartam bájitalokat feltalálni. Mármint nem a hírné a célom, hanem, hogy segítsek másoknak, tehát ha valamit már feltaláltak, akkor azt jó eséllyel egyébként is ismerem, de tényleg az a legfontosabb számomra, hogy tegyek másokért. Végül még abba is belemegyek, hogy majd akkor viszonozhatja a szívességet, bár egyelőre halvány gőzöm sincs, hogy mivel tegye meg. Nem arról van szó, hogy nincs szükségem semmire, de... igazából most úgy érzem, hogy rendben vagyok. Persze vannak gondjaim, de nem lehet őket megoldani úgy, mint az ő baját egy kis korrepetálással. - Jól van, gondolkodni fogok rajta. - erősítem meg, hogy biztos legyen benne, és akaratlanul is elmosolyodom a két lány reakciójára. - Úgy látom más is szívesen korrepetálna. - helyes srác és olyan közvetlen mosolya van, nem csoda, hogy esetleg tetszik azoknak a lányoknak. Lehet, hogy új itt, de ezzel a hozzáállással biztosan nem lesz gondja a beilleszkedéssel. Szerintem jól fogja érezni magát majd itt. A nagy védelmi beszédére újra elnevetem magamat. Hát érdekes srác, annyi biztos, talán kissé túlbuzgó, de nem zavaróan. Kifejezetten aranyos. - Ez kedves tőled, ha valaki bántani akarna mindenképpen neked szólok, de nincsenek itt olyan sokan, akik kellemetlen alakok és az ember megtanulja őket idővel kezelni. Csoda, hogy nem aurornak jelentkeztél. - ha már ennyi védelmező ösztön van benne az még jobban állna neki szerintem, de persze akár csinálhat többfélét is akár egyszerre. Lehet ereklyevadász is mondjuk, aki veszélyes tárgyakkal foglalkozik és az auroroknak is besegít. Sok lehetőség van.
Szerencsésnek mondhatom magamat, hogy a csillagászat szempontjából egy rokonlélekkel futottam össze, aki ráadásul kedvesen terelget az új iskola falai között. Megtörténhetett volna velem az a csúfság, hogy egy olyan tanulóval futok össze az óra előtt, aki mondjuk utálja a tárgyat, vagy egyébként is bunkózik az újakkal. Igaz, fordított esetben én is kigáncsolhattam volna futás közben, vagy ilyesmik, így most szerencsés véletlennek tudom be, hogy mindketten elkéstünk. Végülis így az első napom érdekesebben alakul, mint terveztem, nem kell egynek lennem a sok közül, és ha nem értek valamit a komoly lemaradás miatt, akkor nem ciki, ha felemelem a kezemet, és kérdezek valamit, hiszen Maddie tudja, hogy totálisan le vagyok maradva az anyaggal, mi máshogyan tanultuk, és az eddig tapasztaltak alapján türelmesnek bizonyul. - Miért hangzana bután? Végső soron szinte mindent az érzékeink alapján döntünk el. Nincs olyan ember, aki azt mondaná, hogy ha a csillagok nem ragyognának ilyen fényesen, vagy nem látszódna az a kék köd némelyik bolygó körül, akkor érdekelné a dolog. A látványnak igenis van szerepe, ebben is. – Talán udvariaskodásnak hat, de hát a víz alól nyilván én is a látványra figyeltem fel. Nem csak az emberek, de talán minden élőlény vizuális típus, valami megfogja, és ezért kezd el érdeklődni. Így van ez a szőke lánnyal, már külsőleg is szimpatikusnak tűnik, ha ez nem lenne kölcsönös, vélhetően gyorsan továbbállt volna már. - Komolyan? Azt hittem én úgy nevetek, mintha valami óriáshal fulladozna... – Vigyorgok vissza Madisonra, nem tudom, hogy miért éppen a nevetésén akadtam fent, mondhattam volna azt is, hogy csinos a pulcsija, vagy mittudomén, de külsőt csak így elsőre nem illik méltatni, mert a legtöbb lány végletes az ilyesmiben, megriad, vagy netán célzásnak veszi, a nevetéssel meg tényleg őszinte voltam, hát vicces volt, és nagyon is passzolt hozzá. Biztosan a fél iskola a baráti körébe tartozik, ha ennyire közvetlen, ráadásul még kezdeményező is, hiszen nem csak gépiesen válaszolgat, sokadik alkalommal kérdez vissza. Ez őszintén szólva is komoly felüdülés, hiszen lent a tóban engem valahogy mindenki elkerült, egy trónörökössel mutatkozni valahol cikinek számított, mintha minimum stréber lennék. Na jó, azokat sikerült kiszúrnom, akik csak ezért akartam barátkozni velem, mert majd enyém lesz minden. Nem, nekem olyan barátok, haverok kellettek volna, akik szemében senki vagyok, és azért bírnak, mert netán jópofa vagyok. Ez itt talán felmerülhet. - Mondjuk úgy, hogy otthon engem mindenki ismert, mert az apám fontos személy volt, és nem lehetett megoldani, hogy ne úgy gondoljon rám mindenki, mint a fiára. Váltani akartam, magam mögött hagyni mindent. Fúha, ez jó kérdés, van még pár ilyened? Nem gondoltam volna, hogy ennyire zavarba jövök majd ezektől... – Mosolygok, ahogyan megtámasztom a falat, hazudni sem nagyon akarok, de ha a szó szerinti igazságot mondom, akkor fene tudja, hogy mennyire lesz zavaros. Netán valami köztes megoldás? – Pálca nélkül varázsolunk, főleg az elemi erőket szelidítjük az ujjaink köré. Tudom, hogy ez most így érthetetlen, majd egyszer megmutatom. De... vettem pálcát, és meglátjuk, hogy mire megyek vele. Akarsz mondjuk rózsaszín hajjal mászkálni? – Babrálok a varázseszközöm mentén az oldalamon, s habár csak viccelek, ha rábólogat, végtére is kipróbálhatom a vegyített mágiát, a sajátomat, és amit itt fent tanított a magántanárom, elképzelhető, hogy kisül belőle valami... fura, de vicces. - Te meg naív vagy, hogy édességet elfogadsz egy idegentől, hát nem tanítottak nektek ilyeneket? Különben is, tiszta morzsa a szád. Na itt.. – Nyúlok oda, csak lassan, hogy ne rettenjen el, és egy lassú mozdulattól lesöpröm róla, anélkül, hogy bármi célzatosan művelnék. Illik-nem illik, most nincsen előtte tükör, én meg látom, segítek. – Ezt el is várom, én valahogy bármennyit eszek, sosem érzem magamat úgy komolyan tele. Adottság azt hiszem, de még nem híztam el tőle. Én? Ereklyevadászat! Már otthon is folyamatosan azt olvastam, hol vannak elásott kincsek, és arról ábrándoztam, hogy mit harácsolok majd magamnak össze. Szívás, de az ilyen kincsek többsége már rohadt régen fel van fedezve. Valahogy az az érzésem, hogy ha az ember kreatív próbál lenni, gyorsan ráébred, hogy nem ő a világ főszereplője, és rajta kívül már több ezren gondoltak ugyanarra, és rég lecsúszott mindenről. Na jó, a gyógyításban talán nincsen ilyen hátrány, kivéve ha fel akarsz találni valami jó kis gyógyító igét, bájitalt, és nevetve közli az ispotály vezetője, hogy előtted már százötvenen kitalálták. Eh, rossz korbe születtünk Maddie! – Eszegetem én is a rákos-halas édes sütit, még mindig rengeteg van belőle a táskámban, talán az egész tavi készletet elhoztam? Miután ragaszkodom a viszonzással, ezért meglep, hogy úgy tűnik semmire nincsen szüksége, Ennyire mindene meglenne? Basszus, de jó neki, nálunk otthon a tó alatt mindenki nyüglődött, állandóan gondokkal küzdöttek, az itteniek ennyire mások lennének? Ajjaj, gondban leszek, de végtére is én akartam. – Mindenképpen. Ha találkozunk még, kifejezetten rossz érzésem lenne, hogy csak én tartozok. Agyalj akkor. – Elhalad mellettünk pár kisebb leányzó, vélhetően sokkal fiatalabbak mint mi, én meg ott támasztom a falat Maddie mellett, mintha fűzném, és nagyokat vigyorgok rá, pedig szó sincsen ilyesmiről, hogy már gyorsan rávetném magamat az első lányra, aki szembejön, csak jól elvagyunk. A kicsik nagyon kuncognak rám, ez azért más, mint otthon, hiszen nem tudják, hogy ki vagyok. Hm... Mi a fene...? - Azt észrevettem, akkor te vagy itt a reklámarc? Ééén? Naná, nem tűnt fel, szembeszállok én bárkivel, aki csak egy rossz szót szól rád, vagy megbánt. Ugye vannak ilyen gonoszok itt? Dúl bennem a bizonyítási vágy! – Nevetem el ismét magamat, a grifffendélről igazából csak annyit tudok, amennyit a tanórárimon hallottam, de valójában még senkivel nem találkoztam közülük. Lehet, hogy totálisan rosszul képzelem el őket.
Legalább nem egyedül maradok le, végül is ennek van azért haszna, ha ezt nézzük. Akkor se lett volna szép tőlem, ha utólag bemegyek, ha nem együtt késünk el. Viszont így legalább nem kell egyedül áthidalnom az időt, amíg a következő órám lesz, vagy nincs is ma már több órám? Késő van... én pedig nem vagyok a helyzet magaslatán, annyi már biztos. Érthető, túlságosan zűrössé vált az amúgy egyszerű és normális életem. Nem is tudom... furcsa az egész, mintha az eddigi nyugis évek után most kaptam volna meg minden egyszerre, csak hogy nekem is kijusson a bajokból, ha már eddig megúsztam őket. Jobb lett volna, ha továbbra is megúszom, hogy mit ne mondjak. - Igen persze, bár... azt hiszem hozzád képest ez bután fog hangzani, de egyszerűen csak szépek és ezért érdekelnek. - mosolyogva vonom meg a vállamat. Persze az ő megközelítése sokkal tudományosabb és jobban is hangzik, mint az enyém, de hát ez van. Szeretem a csillagokat, anyával is néztük őket sokszor nyaranta. Megnyugtatnak és épp e miatt érdekelnek is. Na persze nem vagyok olyan, hogy a tudomány elveheti majd a rajongásomat, mert mondjuk elveszi a varázst. Csodálatos dolgok a csillagok, távoli világokat mutatnak nekünk, ki tudja hogy milyeneket, hogy van-e valahol még élet rajtunk kívül is. A kis bók azért meglep, talán még kissé zavarba is jövök tőle, legalábbis az arcomon megjelenik azért egy halvány kis pír. - Oh, hát... köszönöm. Te sem panaszkodhatsz. - végül is igaza van, a nevetés fontos. Valamit elindít az emberben, ha tetszik neki a másik nevetése. Ha pl. idegesítene, akkor biztosan nem szívesen beszélgetne velem, így viszont akár még barátok is lehetünk. Azért az nem lenne rossz. Az utóbbi időben megfogyatkoztak a barátaim. Azt hiszem elegük lett belőle, hogy túlságosan sok időt szánok a tanulásra, a Gyengélkedőre, aztán persze Keith... és valahogy sikerül elhanyagolnom mindenki mást. Tudom, hogy nem szép tőlem, de azért mégis csak fontos a tanulás és nagyon nehéz egyensúlyt hozni mindenbe, főleg hogy a nap csak 24 órából áll és néha aludni is kell. - Dél-Afrika? Jó messze van! És miért akartál ide jönni? Miben más ott a mágia? - észre sem veszem, hogy egyből kérdésekkel kezdem el bombázni, ami nem biztos, hogy tetszeni fog neki, de hát mégis csak elé különleges dolog, hogy ilyen messziről érkezett hozzánk. Tudom én, hogy a Roxfort elég nagy hírű iskola, de hogy még olyan messzire is elér a híre, az azért tényleg meglep és nem gondoltam volna. Bár ki tudja az is lehet, hogy valami egészen más oka van annak, hogy ő mégis csak itt akart tanulni a jól megszokott helyett, vagy csak ott nincs egyetemi képzés és ezért itt akarta tovább képezni magát. Mondjuk biztosan nehéz lehet egy egészen új rendszert megszokni. - Ezek szerint ez a kedvenced, ha ilyen sokat hoztál. - mosolyodom el. Oh hát emlékszem én még elsőben, amikor ide jöttem tanulni rengeteg mindent akartam elhozni otthonról, aztán szépen hozzászoktam a helyhez és már nem volt olyan sok minden, amit magammal akartam hurcolni mindig. Lehetséges, hogy majd nála is így lesz. - Az én édesanyám mesés csokis kekszet tud sütni, majd hozok belőle neked cserébe. - teszem még aztán hozzá. Na igen abból már sokszor hoztam a suliba, végül is viszonzásként neki is jár és én is imádom. Feltankolhatok belőle kicsit. - Gyógyítónak készülök elsősorban, de érdekel a Csillagászat is, azért vettem fel. Te melyik szakra jársz? - ez inkább afféle hobbi nekem, ami érdekel és szeretem csinálni, de a gyógyítás az, ami igazán közel állt hozzám mindig is. Valahogy így alakult. Egy kicsit besegítettem a Gyengélkedőn pár éve és valahogy jött az egész magától, most pedig már nem tudnám feladni. - Viszonzást? Hú, hát én... - na jó hirtelen fogalmam sincs, hogy milyen viszonzást kérhetnék tőle a segítségemért. Nem is tudom, hogy mi az, amire egyáltalán szükségem van. - Gondolkodhatok rajta, ha mindenképpen ragaszkodsz hozzá? - azt hiszem úgy azért könnyebb lenne. Egyelőre tényleg nem tudom, hogy mit kellene kérnem tőle cserébe. Ő most jött ide, nem korrepetálhat más tantárgyból. Esetleg... nem is tudom, hozhat még sütit, de az meg sok van neki, vagy mesélhet az iskolájáról.... Na még kitalálom. - Sokak szerint a Hugrabug a selejt, de én sose gondoltam így. A süveg szerint a Hugrabugosok igazságosak, nyájasak, türelmesek és békések... végül is azt hiszem épp e miatt kerültem ide. Te harcias vagy és bátor? - a Griffendélesekről legalábbis ezt mondják, bár ott is akadnak kivételek. Vannak olyanok, akikre nehéz egy ház tulajdonságait ráhúzni, mert akár sokfelé is tartozhatnának. Én se vagyok gyáva csak mert Hugrabugos vagyok ugyebár.
Miután lefelé nem mehetünk a lépcsők hangulatváltozása folytán, elindulunk a folyosón. Koraeste van, logikusan akkor vannak az órák, amikor használhatnánk a távcsöveket is, nálunk ez most kimarad, mégsem kell teljesen mellőznünk a témát, mert elméleti szinten beszélhetünk róla. A nap még csak most megy le, aranyló korongja narancs lángnyelveket nyal az arcunkra, ahogyan átsétálunk az oszlopokkal tarkított üvegablakok árnyékában. Nem haladunk gyorsan, olykor kész vagyok megállni, hiszen olyan vagyok, mint valami sötétben nevelkedett növény, a fény felé török. A víz alól is lehetett látni ezt a gyönyörű csillagot, így ha Maddie nem sietne tovább, akkor megállok, hogy elidőzzek a látványnál. Odakönyökölök a párkányra, és megidézve bámulom a naplementét, a távolban baglyok repkednek ritmikus tánccal úszva a langyos szállők szárnyán, vélhetően a mai utolsó postákat kézbesítik. - Mert komoly tudomány, mintha azt sugallná, hogy honnan jöttünk, és kik vagyunk. Te is kedveled? – Pillantok fel nagy kényelmesen a párkányról nézelődve, ha már nem kell most bemennie, remélem, hogy nem untatom. Miután sokat voltam egyedül az utóbbi időben, egyrészt jól esik a társaság, másrészt felmerül bennem, hogy talán ráerőltetem az akaratomat, és a témáimat a lányra, aki kalauzomul szegődött az első érdemi iskolai napomon, ha már voltam ilyen balfék, hogy sikerült mindkettőnket kizárnom az óráról. A lány leírásából a tanárnő kedvesnek tűnik, ám nem alapozhatok arra, hogy a külsőm alapján enyhül meg, és kínál hellyel, mert a csoporttársaim előtt bőven leírnám magam, s nem ilyen kezdeti véleményalkotással akarok nyitni. - Tetszik a nevetésed. Még ha csak a visszahang okozza is. – Vigyorogva felelek, vidám lánynak tűnik, aki mintha mindennek a jó végét próbálná megfogni. Végtére is ezzel én is így vagyok, még ha pocsékul alakult is az életem anya halálától kezdve, valahogy mindig próbáltam keresztülvinni az akaratomat, és végül elérni, amit szeretnék. Talán magányos út az, ha az ember trónörökösnek születik, de azzal hogy most találtam valakit, akit ez nem érint, és így el tudok beszélgetni. - Egy nagyon messzi suliba, Dél-Afrikába. – Nem akarok hazudni, ám a világunkat nem lehet csak úgy felfedni az emberek előtt, apa is jobban járt volna, ha nem mászkál fel. Igaz, hogy akkor nem születek meg, de hát ez az egyezség lényege, hogy ha már feljövök, akkor nem kevernem a lenti meg a fenti dolgokat, és az igazgatót meg a házvezetőmet leszámítva senki nem tudhat a kilétemről. Végtére is az, hogy mi vagyok, csak egy pici információ, az életemről azért tudok némi ferdítéssel beszélni. A titoknak meg titoknak kell maradnia. – Ott nagyon mások voltak a szokások, a mágiát is máshogyan munkáltuk meg, úgyhogy ne csodáld, ha mindenen szájtátok. – Simítok végig a szőke hajamon, zavarban ugyan nem vagyok, csak kicsit bánt a hazugság dolog. Nem ül ki az arcomra, jó régóta gyakorlom ezt a féle pókerarcot, csak meglep, hogy milyen könnyedén el tudunk beszélgetni, találhattam volna egy gonoszabb emberi lényt is. Ráadásul Maddie finomnak találja a lenti sütit, hatalmas pirospont! - Ízlik? Van még egy hajórakománnyi... Tértágított.. . – Paskolom meg az oldaltáskámat, és odaintem, hogy kukantson csak bele. Ha megteszi, láthatja, hogy katonás rendben sorakoznak a gondosan elrakokott, becsomagolt halas sütik, és érezhető az illatuk, mert bár édesek, de ennyire töményen érezhető a különleges aroma. – Nem sokat. Csak annyit, hogy ide érdemes járni, mert itt nevelik ki az évezred komoly diákjait. Te mit tanulsz még? Komolyan kiülnél velem a sötétbe csillagokat lesni? De ez így nem fair, kérj te is valamit, nem szokásom csak úgy elfogadni az önzetlen segítséget, a világ nem ilyen. Úgyhogy... elvárom, hogy viszonzást kérj, oké? – Nem gondoltam volna, hogy már az első napomon igazán jó társaságba botlom, de úgy vagyok vele, hogy a barátkozásnak a kölcsönös bizalom, és jókedv az alapja, és nyomasztana, ha a titok mellett még rá is telepszem viszonzatlanul. Az óra egyébként lassan negyed órája mehet, sajnálom, hogy lemaradtam róla, de legalább nem kell bénázni az étkezéseknél, hogy nem ismerek még senkit. Úgy vélem, hogy ha majd úgy ülök le az asztalomhoz, hogy odaintek a lánynak, akkor hátha mások is azt látják, hogy érdemes velem ismerkedni. Vagy mindez naív képzelgés? Nem, el kell kezdeni valahol ezt az egészet. - A házakkal kezdek tisztában lenni, a Süveg olyan gyorsan rávágta, hogy Griffendél, hogy csak úgy lestem. Neked mi ez a borz? A Hugrabug a kedves, jó fej lányokat vonzza be, nem? – Bököm meg a vállát, végtére is nem csodálkozom, hogy az oroszlánokat kaptam, meg is lepődtem volna, ha máshova kerülök, és az emlékeim szerint mintha a nyájasság lenne a Hugrabugosok ismérve. Hát ez alapján, amit Maddie mutat, úgy gondolom, ő itt a minthapéldányuk.
Halvány sejtésem sincs róla, hogy mi jár a fejében, ahogyan arról sem, hogy kicsoda valójában, mármint hogy a víz alól származik és nem a innen, ahonnan mi is. Hallottam én is sok mindent már más fajokról, vélákról, sellőkről, de még nem volt lehetőségem rá, hogy találkozzam velük, legalábbis úgy, hogy tudja is róla, hogy az illető az. Tudom, hogy vélaszármazékok járnak az iskolába és vannak köztük népszerűek is, akikről lehet sejteni, de azért azt sem mondhatja az ember biztosra, na de tiszta vérű véla, netán sellő... azért nem mindennapi látvány lenne. Mondjuk ha jól tudom, akkor mondhatni rejtőzködnek, tehát nem láthatjuk meg őket úgy sem csak úgy, de ettől még különleges lenne arra rájönni, hogy valaki nem pusztán ember. - Miért szereted ennyire a csillagászatot? - na nem arra vonatkozik a kérdésem, mintha ez annyira hihetetlen lenne, mert sokan kedvelik... na jó azért nem sokan, de bőven vannak, akik igen. Tény, hogy nem az a tipikus mágiatan óra, mint a bűbájtan mondjuk, az elmélet nem fog feltétlenül meg olyan sok embert, mint a gyakorlat, de ő tényleg úgy beszél, hogy oda van érte nagyon és kíváncsi vagyok, hogy miért. Csak mert szép, érdekli, vagy valami más oka van rá. - Új vagy itt, persze, hogy segítek ennyit. - teszem még hozzá. Protekció, vagy sem, ismerem a tanárnőt és nagyon kedves és segítőkész, nem hiszem, hogy gond lenne abból, hogy segítsen nekünk és megadja a mai anyagot, amiről lemaradtunk. - Héj, csak eleve itt voltam. - nevetem el magamat, hiszen nem vagyok én csaló, csak már régen felvettem a csillagászatot, no meg én is szeretem, érthető módon ezért sok időt is szánok rá, de abban igaza van, hogy külön órákat adni nem biztos, hogy a tanárnőnek lenne ideje. - Szeretnéd, ha segítenék én, és átvennénk az alapokat? Végül is nekem belefér. - igaz, hogy nekem is van épp elég dolgom, de szerintem ez beleférne még. Szeretek segíteni és kevés alvással is túl lehet élni azért egy ideig. Persze figyelnem kell arra, hogy mi vár rám a következőekben, mert a saját dolgaim is fontosak. Ott vannak a saját vizsgáim is, no meg muszáj odafigyelnem mindenre, hogy aztán majd tényleg meglegyen az a nyári gyakorlat a Szent Mungóban. Jövőre pedig még jobban rá kell feküdnöm a tanulásra, hogy aztán majd tényleg jeles eredményekkel végezzek. - Oh, így már értem, hová jártál eddig? - mert hát gondolom, ha ide jött tanulni és átjelentkezhetett így év közben, akkor biztosan volt valami alapja, ami alapján ezt megtehette nem? Mármint csak úgy az embert nem szokták átvenni, ha nagyon eltérő a mágiaalapja, mint a miénk, akkor kellene különbözeti vizsgákat tenni, meg hasonlók. Persze nem tudom, hogy esetében ezzel mi a helyzet, első ránézésre simán el tudom képzelni, hogy mondjuk a Bauxbatonsből jött, oda simán beillene, de azért nem mondanám ezt fixre. Magas és a külseje is nagyon megnyerő, beillene oda, hiszen ahogyan mondani szokták a franciáknál kifejezetten jól néznek ki az emberek. - Köszi Lance, nagyon jól néz ki. - veszek, mert illik és amúgy tényleg nagyon finom édes az illata a sütinek. Az első harapás után jön is a mmm hangocska, tényleg nagyon finom, úgyhogy kell pár pillanatot várnia, mire a válasszal is előállok a kérdésére. Persze közben elindulunk a folyosón, hogy ne zavarjuk meg a bentieket, meg hát nem sok értelme lenne itt kint ácsorogni. - Hű, hát nem is tudom. Az is számít, hogy mit tudsz az iskolából. Én amúgy sem vagyok annyira központi szereplő, hogy mindent tudjak. - nem ismerem a titkokat, nem folyok bele annyira mindenbe, bár mivel a Gyengélkedőn dolgozom tudok olyasmiket, amiket nem feltétlenül mindenki, de nem hiszem, hogy arra kíváncsi ki sérült meg legutóbb mondjuk kviddicsben és ki törte össze magát.
Attól eltekintve, hogy újszerű volt az ütközés, sajnálom nagyon. Nem vagyok megilletődve, inkább magamban vizsgálom felül, hogy mennyire más ez, mintha a víz alatt történt volna. Sokkal életszerűbb, megélhető. Test a testnek feszül, nincs köztük víz, amely ellentartana, itt fent nem lehet annyira siklani, ellenben a levegő sokkal inkább átható, nem megfogható. Ebből a szempontból nem bántam meg, hogy ennyire bátran nekivágtam az ismeretlennek? Egyátalán megbántam? Hát nem mondom, van egy apró honvágyam, ez természetesnek hat, abból az irányból nézve viszont, hogy mióta vágyom ide fel, sokkal inkább izgalommal tölt el az egész. Új ismeretség, világnézet, végtére is oly távol áll egymástól a két világ, ritka az, ha valaki részese tud lenni a másiknak. Amennyire csak lehet, titkolnom kell a származásomat, nincsen rá szükség, hogy bárki is kekeckedjen, netán kihasználja a hátrányomat. Beilleszkedek, átlagos leszek. Ez mondjuk nem is tudom, hogy mennyire fog menni, mert összenézett két lány utánam, amikor jöttem fel a folyosón, holott nem tudják, hogy afféle trónörökös vagyok, akkor lehet, hogy mégiscsak van hatása a külsőmnek? Hm... azért embernek lenni sem rossz, sőt! Nem mosolygtam rájuk, olyannyira meglepett a dolog, inkább tűnődve baktattam felfelé, hogy legalább az első órámról ne késsek el. Hát persze, hogy sikerült, ilyen az én formám, és ekkor kenődtünk fel egymásra az ismeretlen lánnyal, akinek hamarosan a nevét is megtudom, és az információt; csoporttársak leszünk. - Naná, hogy kell. Elvileg most tanuljuk a Monoceros-t, nagyon kiváncsi lettem volna rá. A mindenem a csillagászat. Ezzel most nem szerzek túl jó belépőt, de fogjuk az átjelentkezésre. Te leszel a protekcióm a késésre? Köszi! – Felelem hasonló stílusban, miután átgondoltam a lehetőségeimet. Mindketten lemaradunk az óráról, de nem halálos, új ismerősöm meg tudja oldani. Kicsit talán szétszórtnak tűnik, de lehet, hogy ez csak a mostani percre érvényes, nagy kapkodásban volt ugyanis, hogy még észre sem vett. Az enyéimet már sipitoztak volna az ütközéstől. Hozzá képest magasabb vagyok, legalább egy fejjel, tudjuk be ezt a géneknek, a srácok közül ugyanis még itt is kimagasodtam, amikor a tömegben álltam, remélem ez benne mégsem kelt kisebbségi érzést. - Csalós! Bezzeg nekem most kellett jönnöm, kár, hogy nem voltam itt én is. Úgy teljebb lenni, így rengeteget pótolhatok. Könyvből ismételni nem az igazi. Kétlem, hogy a tanárnő bármennyire is kedves, nem fog rám külön időt szánni, hogy végigvegyük az alakzatokat. – Talán kicsit gonosz dolog tőlem a célozgatás, az ajkaim tövében bújkáló mosoly azt árulja el, hogy szimpatikusnak tartom így elsőre, és ha már így egymásnak csapódtunk, kérhetek tőle némi segítséget. Fordított esetben ha ő tévedne le hozzánk a tó aljára, biztosan elkaluzolnám a palotában, meg az udvarban, megmutatnám neki a lila-kék fényben játszó üvegtornyot is, a víz alatt olykor felrobbanó szivárványhalak játékát, a sellő, izé, az ember legyen segítőkész! - Most jöttem igen, féléves átjelentkezés. Az apám csak akkor engedett el, amikor betöltöttem a tizennyolcat, nálatok meg hiába van már egy évvel korábban nagykorúság, nem érdekelte. De végre itt vagyok. – Rázom meg a kezét, érintésem picit hűvösebb, mint egy átlagemberé, de nem feltűnően. A víz alatt élünk, kevés napfény ér minket, a vérkeringés más. Azért halak nem vagyunk, de akkor is más ez így. Ahogyan beszélgetünk, egyre jobban akklimatizálódom, az elején sem voltam félénk, csak bizonytalan, hogy mi merre. Ám a királyi vér mégiscsak kiütközik, kezdem ismét kagylóhéjban érezni magamat. - Lawrence. Vagy Lance. Kérsz? – Veszek elő a táskámból egy zacskót, amiben otthoni sütemények vannak. Édesek, bár a tartalmuk más, mint az itteniek, de rendkívül édesek, omlósak. Ez leginkább a mandulára hajaz, hiszen vannak magvaink, és édesítőnk. Akár kér, akár nem, én elkezdem őket befalni. – Ha már így alakult, és okoztam neked egy szünetet az órák között, mit érdemes tudni a helyről? Már azon túl, amit egyébként bárki tudhat a könyvekből. – Eszegetem, és megindulunk a folyosókon, hogy ne csak ácsorogjunk beszéd közben.
Ha sietsz, akkor kicsit elmosódik körülötted még a világ is. Ezért lehet, hogy tényleg alig tudatosul bennem az ütközés, mennék is tovább, ha nem állna szegény ilyen tétovázva, a helyett, hogy velem együtt be akarjon menni. Végül is nem késhettünk sokat ugye? Nem néztem az időt már percek óta, az is lehet, hogy megbukott az időérzékem és ő is már azért nem ment be, mert túl sok idő eltelt és csak kellemetlenséget okoznánk vele? Igen, végül erre a következtetésre jutok, valószínűleg nem kellene bemenni, mert kellemetlenné tennénk másoknak az órai részvételt. Pech... nagy pech, hogy mit ne mondjak, pedig érdekelt volna az óra. Most majd vadászhatok valakit, akitől elkérem a jegyzeteket, ami soha sem ugyanaz, mint ha maga a tanár mondja el. Egyébként is ez a Ms. Callahan nagyon kedves nő, az is lehet, hogy esetleg őt is betámadhatnám azzal a kéréssel, hogy segítsen ki egy kicsit. Hm... lehet, hogy ez lesz, hátha megérti és legalább annyival könnyebb dolgom lesz pótolni majd a kimaradást. - Én se örülnék, ha valaki késve esne be mondjuk egy fontos témánál. A tanárnő tök rendes, szóval majd megkérdezem mi volt, ha gondolod elkérem a jegyzeteket és te is megkapod, persze ha kell. - kedvesen elmosolyodom. Oké kiverem a fejemből a csalódottság érzését, ami miatt úgy fest, hogy nem jutok be az órára. Nem olyan halálos... majd pótolom és kész. Nem kell mellre szívni. Pont elég bajom van e nélkül is, ha túlgondolkodom ezt az egészet az tuti, hogy senkinek se tesz jót. Nekem meg főleg. Oda kell figyelnem a tanulásra és pont e miatt késtem most is, szóval ez így nincs rendben. - Igen, én már jó ideje, mármint a kezdetétől fogva, úgy értem év elejétől. - oké, kicsit sikerül belebonyolódni, de a lényeg, hogy én szeptembertől már tanulom a csillagászatot és pont e miatt rossz, hogy most meg lemaradok az új év első órájáról, pedig a téli időszakban a legjobb, mert vannak időnként éjszakai órák is, amikor ténylegesen csillaglesre megyünk, ami azért elég különleges. A legtöbb tanár általában könyvből tanít, kivéve Hagrid, de ha jól tudom neki aztán elég sokan kritizálják is a módszerét, pedig nem hiszem, hogy olyan rettenetes lehet élőben is látni azokat a lényeket, amikről olvastál. - Azért megjegyzem őket pár hónap alatt, te nem jegyezted meg a csoporttársaidat? Mármint... új vagy itt, gondolom előtte máshol tanultál, mert még a suliban se láttalak. - na jó nem azt mondom, hogy mindenkit ismerek, de azért sokakat igen, ha más nem hát látásból az arc meg van és ha valaki tök új, az azért feltűnik. - Egyébként Madison vagyok, Maddie. - nyújtom felé a kezemet. Tényleg újnak tűnik, főleg hogy milyen elveszett volt szegény a legelején, amikor ideértem. Látszott rajta, hogy nem igen tud mit kezdeni a helyzettel és ez azt jelenti, hogy vagy új, vagy iszonyat félénk, vagy a kettő együtt, de az aztán nagyon hátrányos kombó.
Nem tudom, hogyan fogok beilleszkedni, lehet, hogy csak arra vágytam, hogy végre feljöhessek, ez viszont csak egy vágy volt, a tettek már teljesen mást diktálnak. Sellő lévén tökéletesen tudok mindkét világban lélegezni, mégis úgy érzem, hogy amióta feljöttem, szúr a mellkasom, vízért kiált! Biztosan ez csak valami képzelt tünet lehet, mindenképpen el tudnék vegyülni, a nyakláncot leszámítva semmi nem kell ahhoz, hogy teljes értékű ember legyek. Sejtem, hogy apa annak idején mennyit vacilált azon, hogy anyát, vagy a trónt válassza, vélhetően az előbbi lett a döntés tárgya, ezért mentek szét, és az örökös vívódást lelkiismeretfurdalás válthatta ki, amikor anya meghalt. Ez is egy banális momentum, annyit forgott a varázsvilágban, erre egy mugli autó üti el? Én ilyen helyzetben megkockáztattam volna a lebukást, a pálcámmal arébblőttem volna a kocsit. Lehet, hogy nem volt rá lehetősége, vagy csak nem akarta, hogy mindenki megtudja, hogy ki is ő. Késő bánat, mert így mindkettőnket itthagyott. Pedig kiskoromban mennyit mesélt nekem a fenti világról, bár jobban emlékezném. Most már csak meseszerűnek tűnik mindez, nem tudok olyan momentumokat kiragadni, amelyre élesen visszagondolhatnék, így azt a pár látogatást kell csak alapul vennem, amelyet fent töltöttem. Le kell szögezni, az emberek nem szeretik annyira a halat, mint mi, így az étkezésemet alaposan át kell alakítanom. Állítólag apa próbálta rászoktatni anyát a nyers tengeri koktélra, de ő nem volt rá vevő. Furcsa dolgok vannak. És hogy magamat minek vallanám? Nem tudnám eldönteni. Eddig szinte mindig a víz alatt éltem, az udvarban, a Fekete Tó mélyén. Logikus is volt az elmúlt pár évben, hiszen nem lett volna senki, aki fent vigyáz rám. Na de majd most a saját uszonyomra állok. Izé, nehogy valami hülye hasonlat becsússzon. Eddig jutok a gondolatmenetben, mert kénytelen vagyok visszafarolni, úgy inamba száll a bátorságom. Talán ha időben érkeztem volna, leülnék, láthatatlanul meghúznám magam, ha nem is szó szerint, de senki nem kérdezné meg, hogy mit keresek az órán. De így.. késve... idegesítő kérdések kereszttüzében... Na nem, szent hal! Most biztosan nem vagyok rá készen. Riadtan fordulok hát meg, és a lendületből majdnem falhoz csapom a mögöttem siető lányt, aki szerencsére még nálam is jobban elkésett, mert nem nagyon veszi fel, hogy így beleütköztem. Remélem nem valami vérfarkas, vagy valami nálam is különlegesebb csodalény. Bár ne általánosítsunk, tételezzük fel, hogy a többség átlagember. Már megint a szokásos gőgöm, amelyből nem tudok kinőni, itt nem a sellőkirály fia vagyok, pont azért jöttem el, hogy beilleszkedjek. Túlzottan megszoktam, hogy kirekesztenek, és már csakazért is úgy tettem, ahogyan elvárták tőlem. Magányos útjaimon bizony jaj volt annak, aki meg mert zavarni, holott ez csak a látszat volt, valójában nagyon is vágytam volna a társaságra. Mint amikor csak azért lesz valaki nőgyűlölő, mert sikertelen hódító. Ezzel nem lett volna baj, a sellőlányok el voltak tőlem alélva, csak éppen olyan plátói szinten, hogy ha visszakérdezve megszólítottam őket, vihogva szétspricceltek. Hát ennyit a vonzerőmről... A lány kikerül, és már menne is be, erre még inkább lépek egyet hátra. Aztán kettőt előre, keresgélve a hangomat. - Nem mondtam, hogy kulcsra. Csak tessék. – Intek, és legbelül a kis hang örömmel nyugtázza, hogy nem nyekergés jött ki a hangszálaimból. Fog ez menni! A csillagászat engem is érdekelt volna, de nagyon, ám a fent említett okokból ez most elmarad. Erre a lány is osztozna a sorsomban. Mi van??? - Igazaaam? – Visszhangozom, legbelül pedig kupán vágom magamat a hirtelen kirohanásért, most biztosan egy idiótának gondol. Felborzolódik a szőke haj a tarkómon, de nem, csakazért sem fogom zavarba jönni, így gyorsan átfordítom a dolgot, hogy előnyöm származzon belőle. – Mármint ja, ahogy mondod, ne zavarjuk a bentieket. Bizony, új. Te már régebben jársz erre az órára? – Bentről hangok szűrődnek ki, de csak összefüggéstelen foszlányok, így nem is odafigyelek, hanem a lányra. A szeszélyes lépcsők pedig irányt váltanak, mivel az óra elkezdődött, így nem fogunk lejutni. Ellenben a csillagvizsgáló mellett fut egy fenti folyosó, kiváló látképpel, így kizárásos alapon arra veszem az irányt, s feltételezem, hogy a lány sem akarja kivárni, míg a lécsők idegondolják magukat, s jön velem. - Sokan vagytok egy ilyen előadáson? Csak azért kérdezem, hogy a társaidat memorizálod közben? – Kérdezem érdeklődő mosollyal, de még nem jutott eszembe, hogy be is mutatkozzak. Inkább csak azt nézem, hogy biztosan nem ütöttem e meg nagyon.
Nem hiszem el, hogy késésben vagyok. Én nem szoktam késésben lenni, de ez az egész most kivételesen teljesen összezavart. A téli szünet... Keith szülei, a fenyegetés, ami az apja szájából elhangzott, hogy képes lenne elfelejtetni engem vele. Tényleg úgy tűnt, hogy mindent megtesz azért, hogy ezt az egészet valahogyan bojkottálja, de vajon tényleg sikerülhet neki? Nem értem, hogy ha már elkezdődött a suli, akkor miért kellett Keithnek visszamennie oda, miért nem hagyta annyiban a családi dolgokat és kész? Nem hiszem, hogy jó ötlet a családja közelébe menni, amikor ennyire ellenzik a kapcsolatunkat, mert az én szüleim csak muglik és nem elég érdekesek és nem elég arany a vérük. Nem is értem, hogy ebben a korban hogyan lehetnek még mindig ennyire kicsinyesek és felületesek, hiszen mégis csak... az életünkről van szó, amit ők abból akarnak eldönteni, hogy kinek milyen vér folyik az ereiben? Kiválóak az eredményeim, az egyik legfiatalabb boszorkány leszek, aki a nyári gyakorlatát a Szent Mungóban töltheti, hát nem ez számít? Az órát nem nézem most meg, csak sietősen loholok végig a folyosón. Na ilyenkor igazán pech, hogy még a klubhelyiségünk is az alagsorban van. Felérni a Csillagvizsgáló-toronyba egy örökkévalóságnak tűnik. A talár csak úgy lobog a hátam mögött, szőke hajamat is rendesen borzolja a menetszél, az utolsó métereket már futva teszem meg, mert nem hallok hangokat a folyosón, ami nagyon rossz jel, mert azt jelenti, talán már elkéstem és elkezdték az órát. Megtorpanok, amikor meglátom a kint ácsorgó srácot. Nem ismerem, legalábbis így elsőre nem ismerős, pedig azokat ismerem, akikkel egy órára járok, meg hát sokakat a Gyengélkedő kapcsán, de őt... na róla az ég világon semmit sem tudok. - Hát, de ki lehet azt nyitni, vagy... - már a kezem a kilincsen pihen, de aztán még se nyomom le. Nem akartam elkésni, de igaza van, nem fair megzavarni azoknak az óráját, akik képesek voltak időben ideérni, csak mert én késtem, mert elbambultam az időt és nem figyeltem rá, hogy mikor kezdődik az órám és mennyi időbe telik ideérni. Az én hibám, ne mások szívjanak miattam és legyen nekik kellemetlen az, hogy rájuk török óra közben. Sóhajtok végül egyet és erőtlenül ejtem le a vállaimat. - Oké, igazad van, ennek annyi, kár, biztos jó kis óra lett volna. És te... új vagy? Vagy... még tuti, hogy nem láttalak Csillagászaton, elég jó az arcmemóriám. - kicsit azért hátrébb lépdelek, nem akarom, hogy kellemetlen legyen ott bent azoknak, akik hallják, hogy beszélgetünk kint, hogy itt megy a motoszkálás, ők meg a tanárra akarnak figyelni. De tényleg nem ismerem a srácot és ha valamit nem tudok, akkor hajlamos vagyok feltenni a kíváncsi kérdéseimet, ahogyan most is, szóval vajon ki lehet?
Amennyire vártam, hogy végre itt legyek, ahhoz képest annyira parás az egész helyzet. Kismillióan elzúdulnak mellettem ahogyan véget érnek az órák, míg én a válltáskámmal nézelődök, és próbálok nem kinyúlni értük, hogy megérintsem őket, mert még kész dinkának néznek. A szobám tisztára furcsa, a szép köveim ott nem fénylenek annyira, mint a víz alatt, kincseim nagy része teljesen elvesztette a jellegét. Talán túlértékeltem őket, a víz fénye nem bukik meg annyira rajtuk, a nap máshogyan világítja meg, ha egyátalán besüt az ablakon, ettől kissé elmegy a kedvem, azt hittem, hogy ha hozok a lenti dolgaimból, akkor nem lesz annyira honvágyam. Annyira itt akartam lenni, ugye nem fogok már az első napon csalódottan visszaúszni a tóba? Nem, meg kell emberelnem magamat, évek óta ezt akarom, akkor be kell illeszkednem. Átlagos akartam lenni, hát megkaptam, viseljem a következményeit. Nem folytattam ezért a kipakolást, az emberi ruhák nem ismeretlenek számomra, voltam már párszor fent, volt egy kis kirakott csomag a Tó környékén, ahol át tudtam öltözni, de csak mostanra sikerült kiharcolnom, viszont az elmúlt fél évben amennyire csak lehetett, próbáltam megtudni mindent az emberek világáról. Akit az igazgató mellém adott tanárt, az öltözködésre is felhívta a figyelmemet. A köd, és a hideg itt jobban érvényesül, mint lent, ezért jó melegen kell öltözni, főleg télen, így a bőrdzseki lett az univerzális választás, sokakon azt láttam. Kaptam sok fenti pénzt, így bevásároltam némi segítséggel, és próbáltam nem nagy dobra verni, hogy miért nézek ilyen szájtátva, álmélkodva. Ha megkérdezték, hogy honnan jöttem, azt kellett mondanom, hogy Dél-Afrikából, mert az jó messze van, ezért nem vagyok tisztában az itteni viszonyokkal. Az első órám majd a csillagászat lesz, de már most látom, hogy iszonyatosan el vagyok késve. Azért vettem fel ezt az órát, mert a csillagokat én is mindig imádtam nézni a víz alól, vagy ha feljöttem a felszínre, úgy is, ebben nem lehet nagy különbség. Ám látom, hogy lassan bezáródik az ajtó, nem csak, hogy elkéstem, bizonytalan is vagyok, s nem moccanok, hogy bemenjek a toronyszobát jelző ajtón, hanem az utolsó pillanatban sarkon fordulok, és tökéletesen telibe kapok valakit, aki még nálam is jobban elkésett volna. Szerencsére egyikünk sem esik el, szabadkozva emelem fel a kezemet. - Ööö... bocsánat, az én hibám. Menj csak nyugodtan, én már tuti nem megyek be. Bezárták az ajtót, és.... inkább kihagyom. – Kérek elnézést, és arébb állok, hogy a szőke lány el tudjon haladni mellettem, ha velem ellentétben ő mégis benyitna. Nem hiszem, hogy akkor követném a példáját. Biztosan izgalmas óra lett volna, de még erőt kell gyűjtenem az ilyesmihez.
