2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem igazán sikerül előre lépnünk, én nem tudom megérteni őt, meg az indokait, ahogyan ő se nagyon érti, hogy miért is találom annyira rémesen ellenszenvesnek őt, pedig nagyon így van. Mégis csak embereket öl, amit nem tudok a saját értékrendemmel egyeztetni, egyszerűen nem megy és akármit is mond nem fogom tudni megérteni azt, amit tesz. Mégis csak egy olyan valakiről van szó, aki gondolkodás nélkül öl meg másokat, hát persze hogy nem tudom kedvelni. Akárki is dönti el, hogy kit öljön meg, az nekem nem normális dolognak számít, hogy ő ezt így elfogadja és nem is gondol bele, hogy mi van akkor, ha esetleg téved az, aki a feladatot kiadta neki. - Elveszed valakinek az életét, az... hogyan nem a te felelősséged lenne? - értetlenkedve rázom a fejemet. Lehet, hogy engem nem bántott, de amit felajánlott az se valami kedves és normális dolog igaz? Ne adja itt nekem az ártatlant, mert igenis rossz ember, aki rossz dolgokat tesz és én nem tudok úgy állni hozzá, mintha ez nem így lenne. Veszélyes alak, nagyon veszélyes! De talán igen ha vissza tudom kicsit fogni már az is valami és ha elmegy, akkor ezzel már elértem valamit, bár gondolom akkor máshol keresne olyat, akit megölhet. Ez se hangzik sokkal jobban, de hát mégis mi a fenét tehetnék? - Jól van, valahogy megoldom. - mondom ki végül. Még én magam sem tudom, hogyan de valahogyan majd sikerülni fog, mert nem igen van más választásom, ha azt akarom, hogy ne öljön meg mást. Ki tudja, hogy milyen utasítást adnának még ki neki, nem akarom megvárni, hogy arról kapjak hírt, hogy valakivel tényleg végzett az iskolában és tudjam, hogy megakadályozhattam volna. Majd ha más nem, akkor odahamisítom a szüleim aláírását, de hátha rá tudom beszélni a házvezetőmet, hogy e nélkül is engedje. Végül is megbízható vagyok és prefektus is, szóval... van rá esély, hogy nem lesz ebből komoly gond, legalábbis remélem, hogy így lesz. - Holnapután... ez nem valami sok. - de nem kekeckedem, amúgy sincs értelme, hiszen eldöntötte, eldőlt, hogy mit akar, és egy pillanat múlva már le is lép, még csak nem is köszön. Elhúzom a számat, aztán sóhajtva dőlök neki a korlátnak, hogy kinézzek az erdő felé. Nem tudom, hogy mi lesz ebből, de semmi jót nem jósolok magamnak. Két hét... valahogy csak kibírom, legalábbis nagyon remélem, mert mást nem tehetek. Aztán majd szépen lelép és nem hal meg senki sem és a családomnak se lesz semmi baja, én pedig napközben úgyis órára járok. Csak nem lesz olyan rémes az a két hét, ki fogom bírni.
//Köszönöm a játékot, remek volt! Megy ez a gonoszabb típus karú neked. //
Megijeszteni nem állt szándékomban, hiszen ha nem ölöm meg, akkor onnantól már puszta szadizmus az idegein táncolni. Sokkal inkább az lett volna a cél, hogy találjunk valami üdvözítő megoldást, az első direkt próbálkozásom nagyon nem volt az ínyére, ettől még előfordulhat, hogy odáig jutunk, de most ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy nagyon magabiztos, kiáll a saját elvei mellett. Ahogyan én is, ezért bizonygatom legalább minimálisan, hogy nem vagyok egy állat. Szexuális téren azért tudok durvulni, de csak akkor, ha van értelme, nem erőszakolok nőket. Ami pedig a munkámat illeti, józanul követem a parancsot, nem vagyok fanatista, csupán hiszek abban, amit mások kitaláltak. A Hollóhátas lány ellenben tovább okoskodik, amivel vitatkoznom kéne, csak nincs hozzá kedvem, azt hittem ezt már lezártuk. - Kislány az én szakmámban nem alapozunk a lelkiismeretre. De hogy lásd, hogy van, még élsz, nem rémlik? És ha parancsot teljesítek, szerinted vagyok abban a helyzetben, hogy megkérdőjelezzem, amit kiszabadtak? Ha nem az én felelősségem, akkor tegyek úgy, mintha megrendítene a dolog? – Azért látszik, hogy amit mond, az alapján elgondolkozom a véleményén, éppen ezért is adok az áldozatnak haladékot, ezzel együtt a prefektus lánynak is, akinek még a nevét sem tudom, de hát az majd kiderül, tudok utána kérdezősködni, ha nagyon eltűnne a szemem elől. Bár ha megegyezünk, szavatartó lánynak tűnik. Elképzelhető hogy kezdi átérzezni, hogy nem vagyok annyira szemétláda, mint ahogyan előadtam magamat, kicsit rá is játszottam. - Ez csak egy általános megjegyzés volt. A főnökeim, tehát okosabbak. Aztán lehet, hogy nem is. – Vonom meg a vállamat, nem fogom erről győzködni, hiszen már a szexet illetően is nagyon elutasító volt, még azt is meg merném kockázatni, hogy szűz, bár ebben a korban, amennyinek kinéz, elég kétesélyes. Jó, a férfiasságom fájdalamasan megrándult amikor kategórikusan nemet mondott, de hát ez csak azt jelenti, hogy kihívásnak tekinthető a dolog, pláne, hogy belefoglaltam, hogy én nem fogok hozzáérni, kivéve ha ő teszi meg velem. Amilyen dacos képet vág, bőven úgy gondolom, hogy legbelül most azon fogadkozik, hogy ez nem történhet meg. Hát ki tudja, a két hét hosszú idő. - Ha életekről döntünk, akkor minden szónak súlya van. Vagy így, vagy sehogy. – Ha eddig ő kötötte az ebet a karóhoz, most én teszem. Ha már játszunk, azt tegyük reálisan, szabályokkal hiszen ha csak a folyosón találkozunk, még az esélyét sem adja meg, hogy netán komolyabban megismerjen, és rájőjjön, hogy tévedett. Pedig valahol ez lenne a cél. Nekem is van büszkeségem, én is belegondolok, hogy bőven elveszíthetem ezt a fogadást. Akkor pedig visssza kell vonulnom Franciaországba, és valami komoly indokot kell megfogalmaznom, miért vallottam kudarcot. - Helyes, akkor ezt megbeszéltük. És hogy lásd, nem vagyok még csak türelemtlen sem... adok haladékot, hogy el tudd intézni. Holnapután délután ötkor várlak a Hollóhát klubhelység előtt. Ez majdnem két nap. – Bólintok, igen, elmegyek a két hét lejárta után, ha úgy alakulna, hogy nem tudtam róla meggyőzni, hogy az illetőenek halnia kell. Persze akkor is veszít, ha ő kíván meg engem. Neki csak tartania kell magát, ennyi az egész. Az meg sem fordul a fejemben, hogy addig csapdába csal, ennyire nem gondolnám gerinctelennek, amikor tisztességes ajánlatot kapott. Bár ki tudja... Részemről lezártnak tekintem a beszélgetést, további köszöngetés nélkül lesétálok a lépcsőn.
◊ Hangulatkelt zenénk ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
..,
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jean-Luc & Cho 2016-02-25, 19:54
Jean-Luc & Cho
♫ Solitude ♫ ϟ Öltözet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Talán már ennél jobban nem is nagyon tudna megijeszteni, de azért erre nem vennék mérget. Rendesen rám hozta már a frászt így is, félek tőle, ami érthető valakit meg akart ölni, és nem úgy fest mintha velem olyan állati kedves és megértő lenne most. Persze állati magabiztos, de én akkor sem hiszem el, hogy minden utasítás amit kap olyan tökéletes. Mégis csak tárgyalás nélkül öl meg embereket és még a halálfalók is kapnak az esetek nagyobb részében tárgyalást, pont azért, mert nem lehet csak úgy a tettei alapján elítélni valakit, amikor még nem tudjuk, hogy tényleg igazán bűnös-e, nem áll-e mondjuk Imperio hatása alatt. - De ők nem is vadásszák le őket távolról, az... más ha nincs választásod és más, ha megölsz valakit csak így, mert azt hiszed, akik kiadják a parancsot jól döntenek. Mi van, ha tévednek? Akkor... mi van a lelkiismereteddel? - bár arra hamar rá kell jönnöm, hogy valószínűleg nem igen van neki lelkiismerete, ha képes ilyesmit felajánlani nekem, vagy hát efféle zsarolással akar élni. De nekem eszem ágában sincsen lefeküdni vele, egy ilyen alakkal... egy gyilkossal? Egyébként sem vagyok ennyire könnyűvérű, de az biztos, hogy vele aztán végképp nem akarok semmit sem, lehetőleg beszélni sem, de ez ellen nem sokat tehetek. Legszívesebben minél előbb feladnám és kész. Egyébként is lehet hogy naiv vagyok, de közben meg adok az embereknek esélyt, kivéve persze neki, mert róla nem könnyen tudnám ezek után elhinni, hogy van jó oldala is. - Honnan tudhatnád, hogy nálad okosabbak? - kötöm az ebet a karóhoz, a második felére már nem is reagálok. Kívánatos vagyok... az ő szájából hallva ez nem hangzik olyan jól, meg hát lássuk be nem épp mondható ez bóknak úgy igazán egy olyan lánynak, mint én. Ha valaki elém áll azzal, hogy szépnek talál igyunk meg egy forrócsokit és beszélgessünk az más, de ő meg akart valakit itt ölni, aztán meg megzsarolt, a családomat fenyegette és csak egy éjszakáról beszélt, mintha valami szép használati tárgy lennék. Na nem... ez nem így működik, az én világomban nagyon nem. - Összeköltözés... nem gondoltam, hogy komolyan mondod. A szüleim biztos, hogy nem egyeznének bele, még csak nem is meséltem rólad, hogy ebbe belemenjenek. - ez az alku része én is tudom, de... hogyan oldjam meg, hogy ne legyen belőle baj a szüleim részéről? Persze lehet akár saját szobám is egyetemistaként, de közben meg nem vagyok még nagykorú, hogy ebben egyedül döntsek. Visszajutna amúgy is a fülükbe, ha más nem akkor a bátyám által, ha csak nem kérem meg, hogy ne mondja el senkinek. Nem egyszerű azért ez így, sőt... az én nagyon kötött életemben, az én nagyon komoly és szabálymániás szüleimmel, akik még a mai napig sem fogadták el azt sem, hogy kviddicsezem... nem tudom ezt hogyan oldjam meg, bár ha jól sejtem őt ez a része cseppet sem fogja érdekelni. - Jól van, valahogy megoldom... két hét, csak annyi és utána elmész. - csak hogy megerősítse ez nem kamu, de azt hiszem valahogy másképp is bizonyítania kellene, hogy tényleg nem ver át, mert annyira nem bízom benne, sőt semennyire sem.
Azért a lehengerlő mosolyt gyorsan eltűntetem az arcomról, mert annyira megijeszti, amit nem szándékozom tovább mélyíteni. Azt gondoltam, hogy lehet egy izgalmas éjszakánk, és valahogy a feszültséget át tudjuk fordítani, erre azonban esély sincsen, tovább pedig nem szándékozom nyomulni, hogy még inkább bántó legyek. Jó, nem vagyok egy szent ember, de azért velejéig romlott gonosz sem. Nem túlzottan gondolkozom már a múlton, de az biztos, hogy olyanoknak nem akarok ártani, akik nincsenek a listán, mert hogy ők jó indokkal vannak rajta. De hogy ez Cho-val olyan értetem meg? Egyátalán miért próbálok vele kommunikálni? Talán mert meg akarom neki mutatni, hogy nem vagyok szörnyeteg? Igen, azt hiszem valahol mélyen a csábítás mellett nekem is vannak érzéseim, hogy valaki felnézzen rám, tiszteljen, ebben most nem igazán vagyok megfelelő irányba állítva. - Ugyan, nem kell mindenhez tárgyalás. Szerinted az aurorok, akik feketemágusok üldöznek, és varázspárbajba keverednek, csak kábítanak? Ha ölni kell, mert megalapozott a gyanu, akkor ennyi. A megbízóim sem találomra mutatnak rá valakire. Malcolm Rivers a következő, kétlem, hogy egy ártatlan bárány lenne.. – Húzom el a számat, Cho vélhetően végtelenül naív, prefektusként büszkén rója az iskola folyosóit, azt hiszi, hogy arról szól az élet, hogy házpontokat gyűjtünk, és kviddicsezünk. Azért ennél jóval komolyabb a helyzet. És ahogyan kiakad az ötletemre, hát igen, nem vagyunk egyformák, mintha arról győzkönénk a másikat, hogy a saját álláspontunk a helyes. Én azonban elengedem őt, ahogyan a szüleit is, hogy lássa, nem ragaszkodom makacsul ahhoz, hogy megfeleljek annak a képnek, amit rólam gondol. Oké, hasonlítok rá, de azért nem mindenben. Felkészülök rá, hogy ismét felém akarjon sújtani a pálcával, ám ha már beszélgetésbe bonyolódunk, bízom benne, hogy nem kell kicsavarni a kezéből. - Szó sincsen róla, hogy jónak érezném magam. Csak... Más törvények szerint élek mint te. Elfogadom, ha nálam okosabbak döntik el, hogy ki az, aki élhet. És fogadd el, hogy ha mondjuk azt mondom, hogy kívánatos vagy, azon nem megrémülni kell. Bár... ebben a helyzetben talán kicsit erős volt, na, de ettől még normális vagyok. Hiszen nem foglak bántani, az nem az én asztalom. – Nem közeledem, megmaradok abban a két lépés távolságban, amit most kiszabtunk magunknak. Tetszik, igen csinos, egzotikus lány, de hát lássuk be, nem minden csaj gerjed a rosszfiúkra. Fenntartom a lehetőségét, hogy megszerzem magamnak, de nem ajtóstul rontok a házba, az sokkal nagyobb kihívás, ha felkínálom a lehetőséget, hogy ő lépjen. - Oh, édes, hát mert félreismersz. Gyilkos vagyok, de nem szadista állat. Azt akarom, hogy te is lásd, hogy ki a célpont. Hogy beismerd, hogy talán nem rosszul döntök. És végtére is ha ennyire hiszel magadban, hogy úgysem akarsz tőlem semmit, akkor biztonságban vagy. Ha meg mégis, nem fogom az orrod alá dörgölni. De az összeköltözéshez az alku részeként ragaszkodom. Nem fogok leselkedni, ez nem erről szól. – Adom meg az ultimátumot, ezzel aligha járhat rosszul. Persze igen, kellemetlen lehet egy idegennel sokat együtt lenni, de még mindig jobb, mintha azonnal kenyértörésre vinnénk ezt a beárulós, vagy összebújós dolgot.
◊ Hangulatkelt zenénk ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
..,
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jean-Luc & Cho 2016-02-21, 10:51
Jean-Luc & Cho
♫ Solitude ♫ ϟ Öltözet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
El sem hiszem, hogy tényleg egy ilyen szituációba keveredtem, még hozzá itt a kastélyban. Képtelenségnek tűnik. Egy srác, aki velünk egykorúnak tűnik, de közben azért van itt, hogy másokat megöljön egy távcsöves puskával, mert állítólag halálfalók vannak a diákok között, vagy tanoncok... már azt se nagyon hiszem el, hogy tényleg így van. Az is lehet, hogy csak ő képzeli be, vagy ő hiszi ezt, vagy a jó ég tudja, nem hazudik-e szándékosan. Annyi biztos, hogy félelmetes és hamar kiderül, hogy nem kellett volna sem kérdezősködnöm, sem itt maradnom a közelébe, mert ebből a helyzetből nem igen jöhetek ki jól. Veszélyes, hiszen fenyeget és láthatóan ártani akar nekem és még ki tudja, hogy kinek. - Teszem is! Mindenki, aki tárgyalás nélkül ölne kegyetlen. - és veszélyes és azzal, amit ki akar csikarni belőlem csak még inkább igazolja azt, amit gondolok róla. Veszélyes és még a veszélyesebbnél is veszélyesebb, én viszont biztos, hogy ilyesmibe nem megyek bele és az is, hogy mindenáron ellen fogok állni neki, akármi is történjen. Nem fogom csak úgy hagyni magamat, még ha a pálcám nem is ér semmit, mert erősebb, vagy gyorsabb nálam, de ettől még eszem ágában sincs behódolni. - Újdonság? Te... nem vagy normális! - újdonság legyen valaki olyannal lefeküdni, akit mindenkinél jobban elítélek? Na jó azért Voldemortot nem írja felül, de majdhogynem közel van hozzá, akár ő maga is lehetne halálfaló, ezzel a hozzáállással könnyedén. Természetesen, amikor elengedi a kezemet a pálcát azonnal megint rá emelem. Ez nem is volt kérdés igazából. Csak azért, mert úgy fest, hogy még sem csikar ki belőlem ilyen döntést, attól még eszem ágában sincs megbízni benne. Az a biztos, ha megpróbálom megvédeni magamat, akármit is akar tőlem a továbbiakban. A családomat is megfenyegette, nem hiszem én azt csak úgy el, hogy békén hagyna. - Attól, hogy lehetnél rosszabb is, még nem leszel jó, ez... - megrázom a fejemet, ezúttal már legalább rá nézek. Alkudozunk, de miről, az életemről, a családomról... rólam? Csak azért, mert ő a kisebbik rossz, még rossz marad és nem lesz hirtelenjében jó, ezt ő se gondolhatja komolyan. Ettől még embert akar ölni, ki tudja hányat ölt már meg egyébként is. Ettől még rossz ember, hiszen engem is megfenyegetett, nem fogom piedesztálra emelni csak azért, mert most valami enyhébb rosszat akar kicsikarni belőlem. Figyelem, amit csinál, de nem mondom, hogy a tekintem enyhül, hiszen már eleve nem valami jól indított azért lássuk be. Az újabb szavak viszont már rendesen meglepnek, nem is értem, hogy ez vajon miért merült fel benne, vagy... miért. - És ez... miért jó neked? - hát persze, hogy gyanakvó vagyok, valami kiskaput keresek, amit aztán később kihasználhat és mégis csak valahogy árthat nekem, vagy akárkinek. Persze a második megoldás a jobb, kibírok két hetet a közelében valahogy, ha nem öl meg senkit, aztán még mindig szólhatok a tanároknak, ha elment, adhatok róla személyleírást, hátha megtalálják és utólag elkapják, hogy másnak később se árthasson, de egyáltalán mire jó ez neki? Ez az, amit még mindig nem értek.
Kiváncsi volt az indokokra, amit amúgy nem is kellett volna elmondanom. Talán megsajnáltam, hogy bántanom kell, így saját magam számára is húzom az időt, hiszen egyébként csinos, dögös lány, nem kéne így történnie, ám úgy tűnik, igen fiatalka, tapasztalatlan még, nem tud mit kezdeni a felmerült helyzettel. Mondhatnám azt, hogy ez még jobban felfokozza a vágyaimat, amivel sajnálatos módon nem tud azonosulni, pedig akkor ő is elodázhatná, hogy kenyértörésre kerüljön sor, vagy hogy ölnöm kelljen. Sőt, még azt is, hogy ha elengedem, akkor dilemmázzon rajta, hogy szaladjon-e szólni a tanároknak arról, hogy mit tervezek úgy, hogy közben a családja van fenyegetve. Amíg beszélgetünk, addig nem történik semmi. Igaz, megzsaroltam, és vállalom is a csúnya pillantást, hiszen ebből olyan túl könnyen nem lehetett volna kijönni. - Nem fogom magyarázni, hogy miért teszem. Az aurorok, méregkeverők azt tesznek, amit akarnak. Csak mert nekem más a módszerem, már egyből kegyetlennek tartasz. Hát tedd. – Rázom a fejemet, a tekintete tele van rémülettel, én meg nem akarok szadista lenni, aki ijesztgetéssel teper le egy lányt. Más az, amikor meg akarok ölni valakit, és más a csábítás. A kettő nem is említhető egy lapon. A pálcáját könnyedén hárítom, a válaszára azonban kissé enyhítek a tekintetemen. - Ugyan, ha olyan lennél, akkor meg sem lepődtél volna azon, hogy mit csinálok. Pont az lett volna a lényeg, hogy valami újdonság is legyen az életedben. – Engedem el a kezét, felkészülve arra, hogy ismét rám emelje, de rájöhetne lassan, hogy ez nem így megy, másféle megoldást kell találnunk a problémánkra, hiszen ahogyan végigsimítok rajta, meg is rezzen, én meg azért erőszaktevő nem vagyok, hogy abban leljem élvezetemet, hogy más majd összecsinálja magát tőlem. Rossz vagyok, ebben egyetértünk, de bizonyos tekintetben máshogy ítélem meg magamat. Bólintok, és elengedve őt, hátralépek. - Nem is ismersz, holott pontosan tudod, hogy lehetnék ennél rosszabb is. Megölhettelek volna. Megerőszakolhattalak volna. Büntetlenül. Hiszen elnémítalak, megteszem, aztán megöllek. És mit csinálunk? Alkudozni próbálok veled. De rossz vagyok, ez stimmel... – Az egy lépés távolságot tartom, hogy igenis végighallgassa, amit mondani fogok, mert fontos, és még nem végeztünk itt. Ám előtte a pálcámból eltűntetem a szüleit érintő varázslatot. A két idősebb Chang alakja kicsusszan a pálcából, és köddé válik. - Akkor az utolsó ajánlat. Ha ennyire undorodsz tőlem, bizonyosítsd be, hogy mennyire jó prefektus vagy. A szüleid már nincsenek benne az alkuban, ők szabadok. Tehát a feltételem: az egyik megoldás az, hogy szaladsz ahova akarsz, jelenteni például, addig én nem teketóriázok, megölöm a célpontot, és minél többet a listámról, majd eltűnök. Hidd el, tíz perc is csodákra lehet elég. A második verzió: két teljes hétre hajlandó vagyok félretenni a dolgomat, és te is ezt fogod tenni. Jegeljük a dolgot. Nem fogok soha többé hozzád érni kivéve ha te akarod, és fenyegetni senkit ebben a két hétben, ám együtt kell lennünk, szinte végig. Ha van rá lehetőség, akkor egy szobában aludni. Bizonyítsd be, hogy undorodsz tőlem annyira, hogy nem fogsz te magad vágyni rám. Ha tartod magad, a két hét leteltével elhagyom a Roxfortot, anélkül, hogy bárkit bántanék. Ha pedig nekem lesz igazam... nos ezzel nem kell számolni, hiszen egy életre eldöntötted, tehát ebben csak nyerhetsz. Tehát...? – Kérdezek rá, egy hollóhátasnál a logika a másodikat diktálná, ám amennyire okosnak gondolja magát Cho, úgy gondolja, hogy gyorsabb lehet nálam, és még azelőtt szólna a tanároknak, hogy ölnék. Azonban nem tudja, hogy mire vagyok képes. Immár ellépek tőle teljesen, ha szaladni akar, akkor azzal egyértelműsíti a választását.
◊ Hangulatkelt zenénk ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
..,
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jean-Luc & Cho 2016-02-16, 16:20
Jean-Luc & Cho
♫ Solitude ♫ ϟ Öltözet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Nem nagyon volt még az életemben olyan helyzet, ami a rózsaszín felhőt eloszlatta volna. Tényleg hiszek benne, hogy az emberek eredendően jók, és ha netán még sem, akkor is oka van annak, hogy rossz irányba változnak. Biztosan esetében is erről van szó, csak hogy ahogyan beszél valahogy egyre kevésbé érdekel, hogy mi lehet ez az ok. Az egy dolog, hogy már önmagában az is gyomorforgató, hogy le akart lőni valakit, hogy tényleg meg akart ölni valakit, de az hogy még fenyeget is... na az végképp arra mutat rá, hogy nem igen szabad hogy érdekeljen engem az, hogy mit miért csinál, hogy mik azok a bizonyos indokok. Rossz ember és talán annyira rossz, hogy már az is marad és nem az én dolgom amúgy sem megváltani a lelkét. - Igen... azt látom. - húzom el a számat egy pillanatra, de lassacskán az undoromat felváltja, vagy inkább hozzácsapódik még egy nagy adag félelem is. Érthető, olyasmit akar tőlem, amit eszem ágában sincs megadni, amivel fogalmam sincs, hogy mit kellene kezdenem. Egyre abszurdabbá válik a helyzet. Hiszen ez egy iskola! Ez a Roxfort és itt nem szabadna ilyesminek történnie. Lehet, hogy halálfalókra vadászott eddig, vagy ezt teszi itt is, de az ő lelke is épp olyan sötét, mint a rossz fiúknak, ha ilyesmivel akar rávenni, hogy tartsam a számat. Nem csoda, ha végül pálcát ragadok, még ha a kismonológja végén el is kapja a csuklómat és nagyon is érezhető, hogy jóval erősebb nálam, nekem pedig kb. esélyem sincsen tenni ellene bármit is. - Én nem... vagyok olyan! Nem tudnám élvezni ez ilyen alakkal, nem is értem mit gondoltál, hogy majd beadom a derekamat csak úgy? Utána... utána is feladhatlak a tanároknak... erre nem gondoltál? - reszket a hangom, mert hát félek tőle. Tényleg erősebb és gyorsabb és persze gyakorlottabb is nálam, de ettől még biztos, hogy nem lennék képes rá, hogy odaadjam magamat neki, hiszen rettenetes alak. Félelmetes és... amit művel az szó szerint gyomorforgató. Nem csoda, hogy amikor már túlságosan közel van, akkor még a fejemet is elfordítom tőle. A lépcsőt fixírozom, amikor a hátam már a kemény is hideg falnak van nyomva. Még az is jobb lett volna, ha ott sikerült volna leesnem. Enyhén szólva is csúnyán nézek rá, amikor arról beszél, hogy csak érezni akar belülről, amikor a hajamon simít végig megborzongok, de nem mondanám, hogy jólesően, sokkal inkább a félelem miatt libabőrös a nyakam. - Tudod, hogy én mit érzek, ha... rád nézek, és miért nem tudnék veled... Undort... amit csinálsz... Halálfalókat ölsz azt mondod, valami nagyobb jó érdekében, és közben én nem tettem semmit, de fenyegeted a családomat és engem is. Rossz ember vagy... utálom a rossz embereket. - vissza se nézek rá, ha csak nem erővel akarja elérni, hogy ránézzek, akkor a fejem még mindig oldalra fordítva van, hogy ne kelljen túlságosan közel lennem hozzá és ne érezzem a leheletét az arcomon. Akárhogy is nézzük egy gyilkos áll előttem, én pedig nem vagyok olyan lány, aki csak úgy odaadná magát bárkinek is, de főleg nem egy ilyen alaknak.
Úgy tűnik, újdonsült ismerősömnek valóban rózsaszín felhők lebegnek a lelke körül, azt hiszi, hogy minden szép és jó, az összes ember racionális. Azért elég durva, hogy így szinte felnőtt nőként kell szembesülnie vele, hogy sajnálatos módon nem a cukiságról, vagy igazságról szól az élet. Rólam semmit nem tud, s ez most nem az a helyzet, amikor elmesélném neki sanyarú sorsomat. Pedig lenne mit, bőven lenne. Az árvaház, a magány, a kiképzés, de hát úgy tűnik teljesen felesleges lenne, le vagyok nála írva, biztosan én vagyok az érzéketlen, és hideg gyilkos. Valahol igaz, noha a küldetések között imádok hódítni, valahol a lányok egy részét vonzza az alkalmi ágybabújás egy sötét alakkal, úgy tűnik Cho valahogy nem az a típus, akinek ettől nedvesedik be a bugyi, de hát istenem. A haragos sötét szemek csak provokálnak, nem fogok meghátrálni tőle, csak meg máris ítélkezik felettem. Ezzel csak felkelti az érdeklődésemet. Ha elment volna innen, mintha nem látott volna semmit, azzal járt volna a legjobban. De most már nincsen visszaút. - Ne törd magad tündi-bündi.. – Rázom a fejemet gunyoros félmosollyal, picit még a fejemet is ingatom hozzá. – Nem kell belelátnod a lelkembe, hogy eljátszd a megbocsájtó apácát, nincsen rá szükségem. Már mindegy, hogy mi volt, ilyen vagyok, ha tetszik, ha nem. – Lehet, hogy érzéketlen vagyok valamilyen tekintetben, más szempontból pedig nagyon is megélem a mindennapjaimat, s ezt ő nem fogja tudni megérteni. A pálcámmal lekövetem a családját, és immár tudom, hogy kit kell felkeresnem, ha az egzotikus szépség nem úgy táncol, ahogyan én fütyülök. A pálcarántása láttán felsóhajtva szemforgatok. - Kislány... ha tudnád, hogy hányan fenyegettek már ilyesmivel, pálca, kés, láncfűrész. S lám, még mindig élek, ebben ne gondolsz bele. Csak annyit mondtam, hogy akár élvezhetnéd is a dolgot, aztán vége lenne, mehetnél, ahova csak akarsz. Azt gondolod, hogy nem vagyok gyorsabb nálad? Képzettebb? Erősebb? – Lassan araszolok felé, miközben beszélek, majd egy erőteljes mozdulat, ahogyan a csuklója után kapok, és másfelé tartom a varázseszközt. Felkészülök rá, hogy mondjuk lendíti a térdét, netán a másik kezével csapna meg. – Nem akarlak bántani. Csak egy kicsit... érezni téged belülről.. – Rázom meg a fejemet, tudom, hogy jobban már nem hátrálhat, hiszen akkor leesne a lépcsőn, így csak a falnak vonom, hogy legalább biztos legyen a helyzete. Egy francia bérgyilkosnak is jár egy kis... szünet. Nem akarok vele erőszakoskodni, pedig letéphetném a ruháját, okozhatnék fájdalmat, de annak mi értelme lenne? Nem vagyok egy kéjgyilkos. Csupán megtetszett a riadalma, és csinos lány. - Gondolj csak bele.. Nem tudja meg senki, elfelejtjük ezt az egészet, és vége. – Félmosolllyal simítok végig a haján. Egyátalán nem tűnök örülnek, pillantásom szinte perzselő. Tudom, hogy mit csinálok, a mosolyom pedig nem ördögi, szadista.
◊ Hangulatkelt zenénk ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
..,
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jean-Luc & Cho 2016-02-06, 17:25
Jean-Luc & Cho
♫ Solitude ♫ ϟ Öltözet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Tényleg nem értem. Emberek életéről döntenek. Emberi életekről, ami... valahogy hihetetlennek tűnik számomra még mindig és ő erről úgy beszél, mintha semmiség lenne. Embereket öl meg, ha azt kérik tőle. Olyanokat, akikről semmit sem tud. Mi van, ha átverik és olyanokat öl meg, akik semmi rosszat nem tettek? Értem én, hogy lehetséges valaki beépül ide, halálfalók a szülei, de mi van akkor, ha tévednek? Mi van akkor, ha nem veszélyes az, akivel végezni akar, vagy akivel végez is? Mi van, ha tévednek? És egyáltalán hogyan létezhet olyan valaki, aki még csak bele sem gondol mit jelent elvenni valakinek az életét? Elvenni a jövőjét, az esélyét arra, hogy rendes élete legyen az iskola után és erről ő csak így rezzenéstelen arccal beszél, mintha valami ki semmiség lenne. Nem értem. - Akkor nyugodtan tarthatlak annak... érzéketlennek. Csak tudnám mitől lettél ilyen. Mit csináltad veled? - mert hogy senki se születik így az is biztos. Senki sem lesz érzéketlen csak úgy magától, annak mindig van valami oka, de esetében vajon mi? Vajon hogyan lett ilyen, vajon mi tette gyilkossá, vagy kik tették és mivel? Olyan mintha kiöltek volna belőle minden érzést, hiszen aki nem képes egy ismeretlen életébe belegondolni az valószínűleg kötődni sem képes, szeretni, aggódni másért. Azért dolgozik egyedül, de vajon mitől lett ilyen? Teljesen kifacsarhatták, főleg hogy miként beszél érzem is... komolyan mondja, tényleg nem érdekli mit gondolok és az sem, hogy mit jelent megölni valakit, elvenni az életét, mintha Istent játszana. - Akkor... akkor nem érdekelnek az indokaid. - rázom meg a fejemet. Rosszat sejtek, nagyon rosszat, főleg ahogyan néz rám és amiket mond. Nem csoda, hogy most már ténylegesen megijedek. El kellene mennem, elmenekülni, de azzal, hogy a szüleimet fenyegeti... nem enged moccanni. Még ha nekem is hinnének a tanárok, ha mindezt elmondanám, akkor is ki tudja addig mit tenne, vagy milyen kapcsolatai vannak. Ahogyan beszél egyre inkább elkerekedik a szemem. Komolyan arról beszél, amit hallok? Hogy én... adjam oda magamat neki csak hogy békén hagyjon? Jó ég! Nem tehetek róla, de ösztönös a mozdulat, ahogyan pálcát rántok. Kész csoda, hogy a fenyegetésének hála eddig ez még nem történt meg. Éppen csak az a gond, hogy kissé reszket a kezemben a pálca és tudom, hogy azonnal használnom is kellene. Kábítani teszem azt, akkor nem tehet semmit sem a családommal, de nem tudom, hogy ki tudnék-e nyögni egy igét egyáltalán. - Neked... neked valami baj van a fejeddel. Én nem fogok... eszem ágában sincs! Ha bántasz, vagy a családomat akkor neked is rossz lesz, mert... mert elmondom mindenkinek és nekem fognak hinni, nem neked! - mögöttem ott a lépcső, de nem lépek hátrébb a végén még lezuhannék, bár most erre nem gondolok. A gondolkodás nem igen menne. Nem nézek hátra, de jó eséllyel, ha felém lépne, vagy újfent fenyegetni akarna, akkor hátrálnék, akkor pedig akárhogy is, de ott a lépcső lefelé...
Ha úgy érzi, hogy megijesztem, akkor jól gondolja, végtére is ez a cél. Nem nézek ki őrültnek, nagyon is csinos vagyok külsőleg, ám pont ez a cél. Hogy ne lehessen gyorsan összerakni hogy miért vagyok itt. A ház is a hugrabug, nap mint nap eljátszom én a szerethető vesztest. Ha minden jól megy, egy teljes évig itt tudok maradni, és likvidálni a listámra felírtakat, méghozzá úgy, hogy balesetnek álcázom. Hiszen a mágikus lövedékek nem kimutathatóak, többségében úgy tűnik majd, mintha valami krónikus betegség végzett volna velük hirtelen. A kérdésén elmosolyodom, ám nem gonosz, vagy perverz módon, pont ez benne a félelmetes, hogy nem érdekel túlzottan, amit teszek. Pusztán katona vagyok, parancsot teljesítek, a felelősséget nem én alakítom ki. Persze ha véletlenül elkapnának, a francia kormány még azt is letagadná, hogy valaha ismert, nem hogy ők képeztek ki. - Miből gondolod, hogy érdekel? A politikusok döntsenek, én elvégzem a munkát. Ennél nem is lehetne egyszerűbb. És mielőtt egy állatnak tartanál, a véleményed úgysem fog zavarni. – A pálcámat veszem elő, és végighúzom a lány alakja felé intve, s egy pillanatra feltűnnek szellemszerűen a szülei, már letapogattam, így biztos lehet benne, hogy ha a legapróbb jelét látnám annak, hogy be akar árulni, akkor azonnal menekülök, sőt, a pillantásomból ítélve még akkor is tudnék ártani a szülőknek, ha véletlenül elkapnának. Na igen, muszáj bebiztosítanom magamat, hiszen kell a menekülőút. - Ez nem ilyen egyszerű. Már felbosszantottál. Elfogadhattad volna amit láttál, ám te tudni akartad az indokokat. Akkor már nincs visszaút. Nem csak hogy nem mondhatod el a szüleid védelmében a titkomat... – Egyértelműen többre gondolok most. Talán ha nem lennék francia, hanem egy unalmas brit, akkor megelégednék az alku ilyen leegyszerűsítésével. De hát a prefektus nem tűnik rossz husinak, még ha fiatal is állatira, ám sebaj, ettől még elszórakozhatok vele. - A tanárok a tanítással vannak elfoglalva, és a külső ellenségtől védenek. Ha valaki diák, és végigjárta a hivatalos utat, nem tartják szemmel. Különben pedig ha már hollóhátas vagy szivem, lehetne annyi eszed, hogy kitalálhattad volna. Végtére is egy ilyen szép lány... igazán lehetne készségesebb is. Egyszeri alkalom, és szabad vagy. A szüleid is. Úgy vesszük, hogy nem találkoztunk. Nem leszek durva, sőt... Veheted egyéjszakás kalandnak, szó sincsen arról, hogy bántanálak. – Nem vigyorgok, tényleg nem vagyok annyira kiéhezve, hogy a nyálamat csorgassam. Csak hát egy francia bérgyilkos az én értékítéletemben ilyen, egy csinos lány ha véletlenül tanuja lesz a bűnös üzelmeknek, bizony használnia kell a testét, hogy ha ki akar kerülni a csapdából. Ellenkező esetben tényleg csúnya dolgok történhetnek.
◊ Hangulatkelt zenénk ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
..,
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jean-Luc & Cho 2016-01-29, 21:11
Jean-Luc & Cho
♫ Solitude ♫ ϟ Öltözet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ijesztő a fickó, már csak a nézése is, de szavai és a reakciója... Eleve nem értem még mindig igazán, hogy miért van itt kapásból egy puskával, de biztosan oka van rá, csak hát... őrület, hogy ha tényleg emberre vadászik. Én próbáltam inkább abban a hitben ringatni magamat, hogy tévedés, hogy szimplán csak viccel, hogy nem mond ilyesmit komolyan, hiszen csak egy diák! Hogyan lehet ilyesmi egyáltalán ilyen biztonsági előírások közepette? Nem értem... tényleg nem értem. - És honnan tudod, hogy ők... tényleg annyira értenek hozzá? - na jó azért ezt már tényleg sokkal óvatosabban kérdezem meg, mert kellemetlen az egész helyzet, meg a téma is és hogy itt vagyunk és nekem el kellene már mennem, de... valahogy érzem a közelségéből is, hogy az nem fogja csak úgy egy könnyen engedni. Aztán jön is a fenyegetés, ami már meg se lep különösebben, mivel teljesen passzol a jelleméhez és ehhez a puska dologhoz is. Megfenyegeti a családomat lényegében. Ennyit arról, hogy megyek és szólok egy tanárnak, hogy egy srác itt garázdálkodik az iskolában puskával és embereket akar lelőni, mert valakik erre utasítást adnak neki. Még mindig nem értem, hogy miért nem fülelte le régen egy tanár. Nincs valami szabály arra, hogy nem lehet puskát behozni az iskolába? - Mit... mit akarsz kitalálni számomra? Nem tettem ellened semmit sem igaz? Akkor... akkor nem kellene ártanod neked. Hallgatok... ígérem. - persze ezt mondaná bárki, de az is lehet, hogy csak el akarok tűnni innen. Ha már elkapta egy tanár, akkor nem árthat a családomnak igaz? Az is lehet, hogy csak kitalálta az egészet és nincs is mögötte senki sem, aki mondjuk ide küldte, hogy embereket öljön meg. Akkor viszont simán elkaphatják és nekem nem lesz bajom és a családomnak sem. - De... de az iskola jól védett, hogy lenne ez lehetséges? A tanárok nem vennék észre? És... és mi van, ha mégis tévednek, akik ide küldtek és olyat ölsz meg, aki nem kellene? Én... én nem tudom, hogy mit... mit vársz tőlem. - jól van, ha ezt akarta elérte félek tőle. Nem tudom, hogy mit akar tőlem és azt sem tudom, hogy mit tegyek ellene, vagy hogyan védekezzem ellene. Azt pedig főleg, hogy mit tegyek, hogy békén hagyjon. Nem hiszem hogy elég, ha csak azt mondom, hogy nem mondom el senkinek, hiszen nem ismer, miért bízna bennem? Ezért mondok azért olyan kérdéseket is, amik mondhatni egy kicsit azért... megpróbálnak a lelkére hatni, a lelkiismeretére, ha egyáltalán van neki ilyesmi, mert ebben azért nem vagyok teljesen biztos. Mégis csak embereket öl, sötét varázslókat, de hát... miből gondolja, hogy tényleg mindegyik az? Miért gondolja, hogy az ő megbízói jobbak, mint a szerinte korrupt aurorok?
Ha azt hiszi, hogy mindennek megvan a logikája, hát ki vagyok én, hogy kiábrándítsam őt? Feladatom van, azért vagyok itt, miért kéne magyarázkodnom? Úgy látom a rózsaszín kis világában él, prefektus, azt hiszi, csakis annak van létjogosultsága, amit ő helyesnek, normálisnak vél. Pedig annyira nem így van, végtére is a világ nem így működik. Nem csak jók, és gonoszok vannak, én magamat sem tudnám hová besorolni. Valahol a semlegesség határán, hiszen nekem indok sem kell, hogy öljek, csupán parancsot teljesítek. Hogy ettől meg kéne rémülni? Egy iskola közepén talán. De minél előbb felnő a mandulaszemű kislány, annál jobb. Ha ezzel nekem kell elősegítnem, hát megteszem szívesen, habár nem ezért jöttem ide. Fiatalnak tűnők, talán egyetemistának, de nem tanulni jöttem ide. Egy igazi gyilkos vagyok, valaki, aki talán már máglyára való. Valaki, akinek már nincsen vesztenivalója. Mégsem hiszem azt, hogy én volnék a leginkább égetnivaló, hiszen akiknek a likvidálásával megbíztak, azok ténylegesen másoknak ártanak, én csak kártevőket írtok. Jó, talán kicsit élvezem is perverz módon, hogy én lehetek a végzet fegyvere, most mit tagadjam, az már ténylegesen álszent dolog lenne. - Itt a tévedés. Nem én döntöm el ugyanis. Megbízást kapok. Azok döntik el, akik értenek hozzá. – Közel vagyok, vészesen közel, jelezve, hogy még nem döntöttem el, hogy életben hagyom, és megmaradjon vele a fenyegetettség érzése, vagy egyszerűbb lenne elhallgattatni. Nem tehetek én róla, hogy a csinos külsőm alapján nem volna könnyű feltételezni, hogy gyilkos vagyok. A francia kémügynökség pont azért alkalmazott engem, mert könnyen elvegyülök, rám nem gyanakszik senki. Ezért is kellett a hugrabugba mennem, amely köztudottan bénácska csoportosulás. Oké, alaposan fel szoktam öltözködni, hogy ne tudatosuljon senkiben, hogy mire lehetek képes más puszta kézzel is. A tetkómról nem is beszélve, valahogy az mindenkiben rosszfiús érzést kelt, ezúttal joggal, még a javítóban varrattam, mielőtt az ügynökség rám talált volna. - Oh, dehogy, több ez mint fenyegetés. Csak éppen eldöntöm, hogy mi legyen a sorsod. Meg akarsz halni te is? Ugye, hogy nem. Akkor találjunk ki valamit számodra. – Rázom meg a fejemet, tényleg nem akarom megölni, de még csak felpofozni sem. A maximum annyi, hogy addig nem engedem el, amíg nem mondtam el, amit akarok. A lényeg, hogy mehet, ha már tudja, hogy amint jelentené valakinek hogy ki vagyok, vagy a családját figyelmeztetné, már halottak is. S ő élhet a tudattal, hogy csak beleártotta magát az ügyembe. - Pontosan azt akarom. Sötét varázslókat. Olyanokat, akik másokat kínoznak meg, káoszt szítanak. Hinnéd vagy sem, az egyetemisták között igen sokan vannak, akik rossz társaságba keveredtek. A megbízóim ezt már nem nézik tétlenül, s nem a korrupt aurorokra bízzák őket. Így egyszerűbb, tisztább. Tehát...? Mit vagy hajlandó megtenni azért, hogy mindezt elfeledjük, és a családodnak se essen bántódása? – Pillantok sötéten, kék szemeim töményen olvadnak bele az ő feketéibe. Gúnyoros félmosollyal várom a hatást, kitalálható, hogy ezen én csak nyerhetek, bármit is dönt.
◊ Hangulatkelt zenénk ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
..,
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jean-Luc & Cho 2016-01-20, 21:12
Jean-Luc & Cho
♫ Solitude ♫ ϟ Öltözet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Szándékosan nem akarom megérteni, amit mond, vagy tényleg nem értem? Magam sem tudom, talán ez most nem is számít. Egyszerűen csak nem akarom komolyan venni azt, hogy azért van itt fent, hogy lelőjön valakit... méghozzá egy másik diákot. Ő is diák! Ez teljesen lehetetlennek tűnik, hiszen mégis csak egy iskoláról van szó, iskolába járunk könyörgöm. Ide nem szoktak olyanokat beengedni, akik meg akarnak ölni csak úgy másikat a csillagvizsgálóból távcsöves puskával... vagy mivel becélozva. Ez mégis csak egy varázslóképző, lehetetlennek tűnik, hogy bárki ilyesmire képes legyen és most mégis úgy tűnik, hogy valószínűleg van olyan, aki képes erre, mert aki most itt áll előttem egyértelműen veszélyesnek tűnik, főleg a szavai alapján. - Nem, tényleg nem neked kellene eldönteni. - egy pillanatra azért elhúzom a számat, ahogy lassan tényleg tudatosul bennem, hogy komolyan beszél nagyon is, túlságosan is és ez félelmetes. Tényleg képes lenne lelőni valakit? Nem vagyok én Teréz anya, de hogy valaki halált érdemelne bármi miatt is, amikor nem is tudhatja, hogy milyen ember, vagy miért tett valamit. Azért ez... komolyan hihetetlennek tűnik, hogy létezik egyáltalán ilyesmi a Roxfortban. Nem is kellene itt lennem és persze leginkább most mennék, hogy jelentsem valakinek, hogy mi történt itt és mit hallottam, de közben meg... nem tudom, hogy okos ötlet lenne-e itt hagyni. De mégis csak jelentenem kell, mert a végén még tényleg megöl valakit. De persze azonnal megakadok, amikor burkoltan fenyegeti a családomat. Ez a rossz abban, ha az ember külseje elég jellegzetes. Nem lenne nehéz dolga, hogy kiderítse ki vagyok és az egy dolog, hogy a szüleim viszonylag messze élnek, de itt van Liling is az iskolában, akit már nem egyszer összetévesztettek velem. - Te most... fenyegetsz engem? - igen el vagyok képedve rendesen. Ehhez nem szoktam hozzá, még itt a Roxfortban sem. Voltak már érdekes helyzetek, amikbe keveredtem, főleg az első négy évben, amikor volt az a sok furcsaság, főleg a Trimágus tusa éve negyedikben, amikor a tó fenekén kötöttem ki. Még jó, hogy végig eszméletlen voltam... de ez most egész más. Nyíltan fenyeget, hogy ha elmondom valakinek, hogy itt láttam és miért volt itt, akkor abból komoly bajom lehet és persze a családomnak is. Igen, azért erre értelemszerűen megállok már. - Hát akkor mi, ha nem az, aminek látszik? Magyarázd el. Nem... lelőni akarsz valakit azzal a puskával? - jó vagyok én mugliismeretből is, ennyit azért tudok, még ha nem is tudnám megmondani pontosan hogyan működik, vagy milyen fajtájú és biztosan nem tudnám használni sem. De jó ég! Tényleg valakit le akart lőni vele, vagy le akarna a jövőben és ez nekem teljesen lehetetlennek és hihetetlennek tűnik. Talán csak viccel... de túlságosan komolyan beszél, az a baj.
Még vacilálok erőteljesen, hogy mit kezdjek vele. Nem, az egyértelműen nem lenne helyes, hogy ha bántanám, végtére is ártatlan, és nincsen köze egy ügyhöz. Bár ennyi erővel a célpontjaim is lehettek ártatlanok. Nem... ez így ebben a formában nem igaz, mert ezt az egyet kértem, hogy olyanokat kapjak, akik valami módon összefüggésbe hozhatóak sötét ügyletekkel. Ha már árvaházban nőttem fel, akkor tudom, hogy nincsen senkim a többi árvagyereken kívül, és olyanokra hajtok, akik valami módon ártanak másoknak. Sötét varázslók, gyilkosok, tolvajok. A mostani is egy ilyen lehet, már végzős egyetemista, alig van az iskolában, a szokásait kell feltérképeznem, hogy megtudjam, hogy ki is ő, ám a halála nem lehet kérdés, még akkor sem, ha a hollóhátas prefektus lány most megzavart, és úgy tűnik, teljesen felborítja a terveimet. Én voltam a hülye, óvatlanul nem raktam ki védőbűbájokat, azt hittem, hogy ezekben a késői órákban már senki nem jön fel ide a magaslatra. Fogjuk arra, hogy még új a hely számomra, nem vagyok tisztában a sajátosságaival. A mandulavágású keleti szépség azért nem csak az ártatlansága miatt lágyítja meg a szívemet, hanem a külső is számít, hazudnék magamnak, ha ezt nem vallanám be legbelül. Na nem azt mondom, hogy egy bányarémet már régen átemeltem volna előzékenyen a korláton... Elsőre nem is válaszolok, hagyom, hogy a hatásszünet is megtegye a magáét, végtére is ha egy kicsit jobban belegondol, könnyedén kitalálhatja magától is, hogy mire gondolok. - Na nem kell itt játszani a Teréz-anyát. Csakis olyanokat, akik rászolgáltak. Bár ahogyan elnézem az ájtatos kis pofidat, szerinted úgysem szolgált rá senki, vagy nem nekem kéne eldönteni. – Nevetem el magamat, ám nem úgy, mint egy szadista őrült. Egészen sármosan, hát tehetek én róla, hogy meglátott? Ha más körülmények között találkozunk, akár még szóba is jöhetett volna valami, két gyilkosság között igenis van magánéletem, franciaként imádom hajszolni a női nemet, de még inkább a női igent. Párizsban kettő is volt egyszerre, egy hivatalos, meg egy szerető. Jobb is váltogatni, hogy ne válljon unalmassá a dolog. - Én se rád. Akkor most kitalálhatjuk, hogy mihez kezdünk a helyzettel. – Bólintok én is, noha nem tágítok a közeléből, a puskát már gyakorlott gyorsasággal elraktam, és bevágtam egy tértágított kézitáskába. A lányt vizslatom, hol a tekintetét, hol pedig a pulcsiját, de hogy a prefektusi kitűzőt, vagy az ingerlően domborodó idomokat, azt még nem tudja ebből leszűrni. Talán mindkettőt. Vagyis mindhármat. – Csak tessék, menj csak, addig én utánanézek, hogy melyik családot kell majd alaposan kiismernem, ha eljár a szád. Biztosan menni akarsz? – Burkolt fenyegetés arra vonatkozóan, hogy a Chang család bizony rettegésben élhet a következőkben, ha véletlenül a legkisebb jelét is látom annak hogy a lány léptei valahova úgy vezetnének, hogy árulkodna rólam. Arébb lépek, mintha engedném, hogy menjen, és most én dőlök neki a korlátnak. – Azt hiszed, hogy ha látsz valamit, már egyből felborul a világképed. Hát nem árt tudnod, hogy nem minden az, aminek látszik, ne vonj le téves következtetéseket...
◊ Hangulatkelt zenénk ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
..,
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jean-Luc & Cho 2016-01-13, 20:27
Jean-Luc & Cho
♫ Solitude ♫ ϟ Öltözet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Csak arra vágytam, hogy kicsit egyedül legyek és kipihenjem a mai nap fáradalmait, e helyett felrúgok valakit, akit nem akartam és az illető még határozottan furcsán is viselkedik, sőt... nagyon furcsán. Őszintén szólva egyelőre nem igazán tudom, hogy mit kezdjek a helyzettel. Nem akarom komolyan venni, hogy tényleg azért van itt, hogy belőjön valakit, vagy... felmérje a terepet ahhoz, hogy később lelőhessen valakit. Totál lehetetlennek hangzik. Ez mégis csak egy iskola, ez mégis csak a Roxfort! Itt nem szoktak mindenféle bérgyilkos diákok lenni, vagy nem is tudom, hogy milyen névvel is ruházhatnám fel őt. Tényleg nem értem. - Hogy mit kezdj velem? - értetlenül kerekedik el a szemem, mert még mindig nem tudom ezt mire vélni. Fura egy helyzet és... fura egy alak, főleg a puskájával, hiába kezdi el most már összeszerelni, attól még nem lesz kevésbé furcsa. Ezek után már rá is mutat arra, hogy igenis azért van itt, hogy... megöljön valakit? Most komolyan ez nem valami vicc? Nem csoda, hogy pár pillanatig csak nézek rá, hogy mikor mosolyodik el, azt jelezve ezzel, hogy csak szórakozik velem és természetesen nem komolyan mondja azt, amit mond, de csak nem jön semmiféle mosoly és semmi egyéb grimasz, amiből erre következtethetnék. De ez attól még... jesszus! - Szóval... meghal... Azért vagy itt, hogy megölj valakit? De az... - megrázom a fejemet és még mindig nem igazán akarom ezt elhinni. Biztosan tréfa, csak olyan jól adja elő, hogy elhiggyem neki, aztán amikor már eléggé elképedtem és amikor mondjuk meg is ijedtem tőle, akkor leleplezi az igazat és jól elneveti magát. Kár, hogy nem tűnik olyan jellemzően nevetős típusnak. Francba! - Én csak... - na jó, akkor most kell valami jó választ adni erre a kérdésre és egyelőre még nem vagyok benne biztos, hogy mi is a jó válasz, mert hogy én nem akarok a puskája útjába kerülni, az is biztos. - Friss levegőre vágytam és egy kis jó kilátásra, és ez a kettő most így... adott, de nem számítottam rád. - jól van, azt hiszem eljutottam arra a pontra, hogy zavarni kezdett, hogy ott van a prefi kitűző is a mellkasomon. Lehet, hogy ez most problémát jelent majd. Nem kimondottan járőrözni jöttem, de annyira vagyok kötelességtudó, hogy ha találok valakit, aki komolyan embereket akar ölni, akkor arról mindenképpen szólnom kell. - De azt hiszem már eleget levegőztem, úgy hogy... nem is zavarlak tovább... - igen azt hiszem ez lesz a legjobb, lelépek, és kész, aztán szépen megyek és szólok a házvezetőmnek. A nevét ugyan nem tudom, de ha itteni diák, akkor meg fogom találni. Jól megjegyzem magamnak a külsejét, hogy tudjak adni róla tökéletes leírást, aztán majd tudom azonosítani... vagy tudom is én. Szóval megpróbálok ügyesen elkezdeni lépkedni hátrafelé, és lefalcolni.
Nem rezzenek meg, ahogyan a bordáim közé rúg a cipőjével, nem láthatott, ez nem az ő hibája. Pillanatokkal később már szinte a korláthoz szegezve faggatjuk egymást, a téma persze ugyanaz, mit keres itt a másik. Nem akarnék csak úgy eltűntetni valakit, aki nincs is a listán. Túl feltűnő lenne, a másik, hogy nem is fizetnek érte. Felesleges munkát nem végzek, bár ha arra gondolok, hogy továbbadhatja, hogy mit csináltam itt, és hogy ki vagyok, azért elgondolkoztató. Vagy a pillantásomban valami igazán veszélyes, amitől egyszerre érezheti magát kellemetlenül, s nőként, merthogy francia vagyok, két gyilkolás közben a lételem a csábítás, most is szinte körbeforgatnám, hogy megnézzem, hogy milyen formájú a hátsója. Amolyan gömbölyded, almaformára gondolnék. Ám most a tény, hogy az utamban áll, kicsit fontosabb, így rövidre kell zárnom a dolgot. - Bocsánatkérés elfogadva, már csak azt nem tudom, hogy mit kezdjek veled... – Pillantok le az udvarra, mintha csak a magasságot méregetném, ám az ajkaim tövében gyúló mosoly jelzi, hogy nem, egy nővel azért mégsem tennék ilyen dicstelent. Ettől még nem tudom, hogyan fogjam be a száját, hiszen nem tűnik ostobának, hogy ne jőjjön rá, hogy egy puska mire lehet való. S a pillantásom nem azt sejteti, hogy galambok lennének a célpontjaim. Ha csak nem tekintjük őt is galambnak.
- Neked aztán a logikát nem nagyon tanították meg ugye? Belenézel a távcsőbe, és ha meglátod a célpontodat, meghúzod a ravaszt. A humanoid zsákmány pedig meghal. – Mindannyian tudjuk, hogy az ember olykor rákényszerül, hogy öljön, én a kelleténél látványosan többet, de hát ez egy ilyen dolog, nincs mit szégyenlenem rajtam, ha rájön valaki. Nem tudom, hogy miért tartaná a száját, talán ha felfogja, hogy nem vagyok velejéig romlott gonosz, csak végrehajtó. Ha úgy vesszük, bérgyilkosoknak is kell lenniük. Komótosan kezdem szétszerelni a puskát, most biztosan nem lesz rá szükségem, csak a távolságot méregettem, sokkal jobban érdekel, hogy mi az ő célja. - Muszáj visszakérdeznem, hiszen elvethetjük, hogy te is ezért. Akkor mit keresel itt? – Kérdezem metsző pillantással, még mindig nem tudtam eldönteni, hogy mi legyen a sorsa. Ha mozdulna, hogy elszalad, vagy segítségért kiált, azzal nyilvánvalóan megpecsételi a következő léptemet, ám a beszéddel feltartom a későbbi döntés súlyát. Kipillantok innen, sehol senki nyílt színen, és mögötte sem látok senkit a lépcsőn felfelé igyekezni. Ilyentájt este már kihalt mindent, sokan nyugovóra tértek, ám ő prefektus, ahogyan a jelvénye is mutatja, ezért mászkálhat hát mindenfelé. Ha túlontúl kötelességtudó, bajban leszünk...
◊ Hangulatkelt zenénk ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
..,
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jean-Luc & Cho 2016-01-02, 10:49
Jean-Luc & Cho
♫ Solitude ♫ ϟ Öltözet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Fura egy alak, már csak azzal is, hogy a földön fekszik láthatatlanul és miért van nála puska? Elég paprikásan reagál, pedig nem akartam semmi rosszat, sőt még bocsánatot is kértem tőle, ezért nem értem, hogy ezt miért nem fogadja el. Engem legalábbis úgy neveltek, hogy ha a másik hibázik is ugyan, de aztán elnézést kér, akkor megbocsátunk neki. Jó persze nem bocsátunk meg válogatás nélkül bármit ez is igaz, de azért ez most nem olyan rettenetesen nagy bűn, amit ne lehetne elnézni. Amúgy sem értem, hogy miért van itt, nyúlra vadászni nem ilyen nagy távolságból kell, meg hát az ilyesmi a vadőr dolga, tőle kell engedélyt kérni gondolom. Nem is hallottam még olyasmiről, hogy valaki az erdei vadakat akarta volna levadászni, szóval már az egész helyzet alapból is felettébb meglepő, az pedig ahogyan beszél és végigmér már-már zavarba ejtő. Mintha szándékosan a frászt akarná hozni rám, vagy ha nem is szándékosan, de mégis csak kezdem úgy érezni, hogy sikerül neki. - Jól van bocs, nem tudtam, hogy kisajátíthatja a valaki a tornyot, csak... - megrázom a fejemet. Nem kell neki magyarázkodnom, hogy miért vagyok itt. Levegőzni akartam kicsit és nézelődni, de nem kell neki ezt megmagyaráznom, nem tettem rosszat, még mindig úgy vélem. Ő viszont úgy néz rám, mintha épp azon gondolkodna, hogy rettenetes hibát követtem-e el és hogy ezt hogyan kezelje, de hát mi olyan nagy bűn abban, hogy itt vagyok? - Hogy érted, hogy nem galamblövészet miatt? Akkor miért? - talán túl naiv vagyok és ezért nem feltételezek rosszat másokról. Nézem, ahogyan elkezdi szétszerelni a puskát gyakorlottan, hozzáértően. Én még csak nem is fogtam soha sem ilyesmit a kezembe, egyébként is miért nem pálcával oldja meg, miért kézzel, mint valami mugli. Egészen úgy viselkedik, én pedig még most sem gondolok semmi rosszra, hogy netán valakit meg akarna ölni? Ő is csak egy diák, ha veszélyes lenne, akkor nem lehetne itt igaz? Az iskolában elég jó megfigyelő rendszerek vannak és nem vesznek fel csak úgy bárkit, meg hát sok a szellem, akik bármikor meglephetik az embert, még azt is, aki a földön fekszik, bár ha láthatatlan... - Na jó, mit csinálsz itt? - közelebb lépek és csak azért sem hagyom annyiban. Prefektus vagyok, vagy mi a szösz. Flitwick nem váltott le csak azért, mert egyetemista lettem, mert mindig jól végeztem a dolgomat és figyelmes vagyok, ez azóta se változott és most már egyre inkább zavarni kezd a viselkedése. Ez a puska, meg ezek a célozgatások, lehet hogy szólnom kellene egy tanárnak, mert nekem nem akar normálisan válaszolni?
Ahogyan hason fekve mérem be a főépület bejáratát, kissé elgondolkozom. Nincsen szükség különösebb koncentrációra, most még a távolságot vizslatom, a széljárást, a körülményeket, hogy mi szólhat közbe, ha bármi is negatívan hatna majd a lövésemre. Ezért nem veszem észre, hogy valaki közeledik, holott az illatokra nagyon érzékeny vagyok, a lányoknak vannak olyan parfümjei, ami úgy belenyomakodik az ember orrába, hogy nem tud tőle szabadulni. Elképzelhető, hogy az érkező olyan természetes illatosítót használ, amely még véletlenül sem illan felém, vélhetően csak megmosakodott, és semmi extra. Nem jajdulok fel, ahogyan belémrúgva átesik rajtam, pusztán megnyikkanok, mindez ösztönös. Felpattanok, és megfogom, mielőtt még kiesne. A korlát elég magasan van, mégis látok rá esélyt, hogy átszédüljön rajta, így nem kockáztatok. Végtére is a munkám ellenére nem vagyok rossz ember. Csak teszem a dolgomat, amire kiképeztek, aligha van már saját életem. Az árvaház alaposan rátett arra, hogy ne is akarjak, bőven jó nekem az, hogy mások mondják meg, hogy mit tegyek. Még ha olykor is el is gondolkozom rajta, hogy csak bábnak használnak. Nehéz eldöntenem, hogy mit is kezdjek vele, hiszen már látta a fegyvert. Nem szokásom ártatlanokat bajba keverni, viszont tanut sem lenne jó magam után hagyni. Dilemma, amely az amúgy általánosságban pókerarcomra most nagyon is kiül, járatom a tekintetemet, vizslatom az alakját, és persze a vonásait, hogy most mire is jött rá. - Nem kellett volna. Mégis így tettem, kár volt idetévedned. – Rázom meg a fejemet, komoran méregetem, aztán elengedem. Nem fogom kilökni a korláton, más módszerekkel hallgattatom el. Elsőre vélhetően szép szóval. Amit most nem tudok prezentálni, még túl ideges vagyok a történtek miatt. - Aligha értékelné a magánakciómat. Nem galamblövészet miatt vagyok itt. Úgyhogy ha sikotozva el akarsz rohanni, essünk túl rajta. – Ellépek mellőle, és elkezdem szétszerelni a puskát, látszik rajtam, hogy profin csinálok, olykor a mandulavágású szemekbe pillantok, igazán egzotikus lány, vélhetően ha nem volna ilyen csinos, puszta kézzel megfojtom, vagy ilyesmi. Részrehajló vagyok, pedig nem szabadna...
◊ Hangulatkelt zenénk ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
..,
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jean-Luc & Cho 2015-12-27, 19:40
Jean-Luc & Cho
♫ Solitude ♫ ϟ Öltözet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Olyan nagyon bizonytalan vagyok, egyre inkább úgy érzem, hogy nem fog menni ez az egész kviddics dolog, pedig csapatkapitány is lettem idő közben, de mit érek vele, ha nincs meg hozzá az önbizalmam? Ha rá tudnám venni Rogert,hogy segítsen, hogy visszajöjjön játszani... de esélyt se látok rá, akkor kit kérdezhetnék meg? Talán kérhetnék tanácsot Harry-től... Cedrickel még nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ez jó ötlet legyen. Tudom, hogy nincs jó, eléggé ki van, elég sokan ezt pusmugják és van egy olyan rossz érzésem, hogy részben miattam van az egész. Ha segítek neki, ha mellette vagyok... De ő ment el! Ő volt az, akinek a kviddics volt a fontosabb, nem pedig az, hogy velem legyen, nem az én hibám, hogy így alakult. Nincs értelem valakivel úgy együtt lenned, hogy csak levélben beszélhettek. Fiatal kori szerelem... el tud múlni, akkor pedig nem volt annyira fontos és értékes, hogy még többet küzdjünk érte. Talán a szüleimnek igaza van, talán a kviddics is ilyesmi, egy rajongás, aminek semmi értelme sincsen, amit úgy se fogok tudni sosem magas szintre fejleszteni,csak azt hittem, hogy jó vagyok benne, mert azok, akiknek fontos voltam azt mondták. Roger, Cedric... de ők azért tették, mert szerettek, kedveltek, mint barátot, vagy többet, nem számít, de elfogultan ítéltek és az eredményeim mára azt mutatják, hogy... nem kellett volna azt hinnem, hogy igazuk van. Erre az amúgy is rossz közérzetre már csak rátesz egy lapáttal, hogy majdnem sikerül átesni a korláton. Valaki itt hagyott valamit az útban láthatatlanul? Nem is értem, hogy gondolta? Ez azért elég veszélyes. Nincs időm megnézni, hogy mi az, mert bár ki nem estem volna valószínűleg amúgy sem, de hirtelen valaki elém kerül, vagyis mellém leginkább, elkapja a csuklómat, nem is óvatosan és szinte a korlátnak présel. Nem tudom eldönteni, hogy most segíteni akar, vagy ki akar lökni... Csak nem az utóbbi, ez mégis csak egy iskola, nem én tehetek róla, hogy láthatatlanul feküdt a földön. Ez nem megszokott dolog, nem szoktak ilyet csinálni általában, főleg nem olyan helyen, ahol mások is megfordulnak és meg van az esélye a felrúgásnak. - Hogy... mi van? Mi a bajod neked? Bocs, hogy beléd rúgtam, de... nem kellett volna a földön feküdni, főleg nem láthatatlanul tudod ugye? - csak most veszem észre a kezében a puskát, de még mindig nem gondolok semmi rosszra. Mégis miért gondolnék? Az csak egy puska, biztosan nem egy diákot, vagy tanárt akart vele lelőni... Nem, az nem lehet, hiszen ez egy jól védett iskola, itt ilyesmi nem történhetne meg. - Vadászol? Megbeszélted az igazgatóval? - vagy Hagriddal, vagy az új vadőrrel, nem is tudom, hogy most ki az illetékes, de biztosan nem lehet csak úgy állatokat leszedni puskával úgy, hogy nem kérdezte meg valakitől. Meg egyébként is innen nagyon messze van minden, ha el is talál valamit, mire odaér addigra bottal ütheti a nyomát. Bár persze, ha a fegyver mágikus és messze lát vele, ne adj isten még esetleg érzékelni is tudja utólag a zsákmányt mágiával, amit eltalált... De minek vadászni itt egyáltalán? Kapunk rendesen mindenféle étkezésre mindenféle fontos ételfélét.
Éduárd igen jó barátom, pedig legalább egy huszassal idősebb nálam, jó ideje képzi ki a hozzám hasonló beszivárgókat. Kopaszodik már rendesen, a stressz is benne van. Sokat köszönhetek neki, ő az egyetlen, aki nem egy darab húsként tekintett rám, feláldozható gyalogként használva, a végére már egészen apufigura volt számomra, és most három év után az elválás hagy bennem némi űrt, pedig máskor is küldött már ehhez hasonló feladatokra, de Angliába még soha. Itt nem leszünk bagolykapcsolatban, csakis magamra vagyok utalva, és ha nem jelentkezem másféle módon tizennyolc nap után... Akkor nem küldenek mentőegységeket, elkönyvelik, hogy meghaltam. Voltam már olyan rázós helyzetben is, ahol mások tizennyolc órát sem bírtak volna ki, nem hogy napot, mégis túléltem. Ide logikusan nem hozhatok éles fegyvert, nekem magamnak kell róla gondoskodnom, lemenni Londonba, és a különböző alkatrészekből, és szépen összerakosgatni magamnak a fegyvert, amely természetesen csakis mágikusan működik Az első feladat úgyis a felderítés, smúzolás. A létszámot tekintve rengetegen vannak, mészárlást nem akarok. Tanárokkal pedig végképp nem akarok összetűzni, ha csak egy párat kiiktatok majd az utolsó éjszaka, a szökésem idején, és inkább adatokat szerzek. Senki nem vár tőlem most pontosabbat. Addig pedig játszom az elkényeztetett úrifiút, csak érdeklődve bejelentkezett az egyetemre, ráadásul hugrabugosnak, hogy még véletlenül sem legyek gyanus. Az aktámban is ez áll, árva, ám kiváló képességű ifjú, aki egyetem előtt áll. Hogy aztán nagy dilemmák után, rágódva azon tűnődjek, hogy bár idősebb vagyok mint az átlag, ideje lenne pályát választanom. Az első estém van itt. Memorizáltam már a hely felépítését, nem fogok elkeveredni. Nem tudnék úgy aludni, hogy legalább nem néztem egy kicsit körül. Felsétálok a legfelső pontra, ahol szembetalálkozok egy viháncoló párral, akik itt szándékoztak egymára találni. Horkantva adok utat, de legalább tudom, hogy nem leszek egyedül. Olymindegy, bele kell kezdenem az ismerkedésbe. Hagyom őket elsodródni mellettem, hogy felhágjak a grádics utolsó fokaira, és betérjek kilátóba, ahonnan majd az egész birtokot szemmel fogom tartani. Többször tervezek majd visszatérni ide, szigorúan tanulási célzattal, ha kérdezi valaki. Külsőmet tekintve úgy nézek ki, mintha most húztak volna ki valami divatbamutatóról, csinosra belőtt frizura, vagány farmerdzseki, divatos mellény. Valahol az a célom, hogy a dögös és nyálas között helyezkedjek el, becsüljenek csak le, legyek én az, aki a jó képességű, eszes, de ártalmatlan fiatal gyerek. Lehasalva veszem magam elé a messzelátót, amivel az egyik célpontomat figyelem majd meg. Még túl korai lenne bármit is leszűrnöm, az pedig végképp nem érdekel, hogy a mardekáros fiú kinek ártott, és mit, ha rajta van a megbízók listáján, akkor mindegy, hiszen a Francia Mágiaügyi minisztérium már csak ilyen, úgy gondolja, hogy Anglia nem a szövetségesünk, és nem árt, ha minél több aranyvérű örököst teszük el láb alól. A messzelátó egy mágikus karabélyra van szerelve, amit az elmúlt órákban pusztán önszorgalomból raktam össze. Kidugom a csövét a kilátó korlátjának két pillére között, és magamra hintek egy káprázatbűbájt, hogy ne láthasson senki. Türelmesen várakozom, talán órákat is itt kell majd hasalnom. Úgy fél óra múltán valaki úgy oldalba rúg, hogy meg is nyikkanok, pedig birom a fájdalmat. Annyira a feladatomra koncentráltam, hogy észre sem vettem, hogy jön valaki. A varázs lehull, én pedig gyorsan felpattanok, hogy elkapjam a korlátnak vágódó lány csuklóját, át ne essen rajta, mellesleg enyhén villámlik a tekintetem, balomban ott van a puska, amely egyértelműsít valami helyzetet. - Ez... súlyos hiba volt. Nem kellett volna idejönnöd. – Talán egyszerűbb lett volna, ha rásegítek a lány lendületére, és átdobom, hogy kellemes ívben placcsanjon szét. Mégsem teszem, egyrészt mert nem ártott nekem, másrészt túlságosan figyelemfelkeltő lenne, többet nem tudnék már ide feljönni.
◊ Hangulatkelt zenénk ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
..,
Cho Chang
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jean-Luc & Cho 2015-12-27, 19:35
Jean-Luc & Cho
♫ Solitude ♫ ϟ Öltözet ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
Ha november, akkor kviddics szezon. Ennek az évnek egyszerűen muszáj jobban sikerülnie. Gyakoroltam, rengeteget és úgy érzem, hogy ez ért is valamit, muszáj volt érnie. Nem lehet megint olyan szerencsétlen az évem, mint a tavalyi. Minden, ami csak lehetett összejött, rossz meccsek, sikertelen cikeszelkapások, fáradtság, rengeteg vizsga és felkészülés, rengeteg gond pasi fronton, most már tényleg valami jónak kell jönnie. A vizsgáim viszont legalább jól sikerültek és Flitwick professzor úgy döntött, hogy ebben az évben is maradhatok prefektus, vagy legalábbis segíthetem az alsóbb évfolyamosokat, ami azért mindenképpen jó. Szerettem mindig is ezt csinálni és ez továbbra sem változott. Ettől függetlenül viszont nekem is kell egy kis egyedüllét, egy kis pihenés és erre mindig tökéletes megoldás a kilátó. Jól érzem itt magamat, még ha elég hűvös is van már ahhoz, hogy kelljen a sál és a sapka is, de innen belátni még a kviddics pályát is. Ha nincs alkalmam lemenni, mások edzenek, vagy időm nincs rá, akkor innen is látom és valahogy feltöltődöm tőle. Még mindig nem döntöttem el, hogy jövőre mi lesz, vagy az után. Elvégzem az egyetemet, lehetek utána tanár, de hogy akarok-e az lenni... na ezt még mindig nem tudom. A kviddics vonz, de nem valami jó ómen, hogy Roger visszajött, ott hagyta, nem régen pedig Cedric is visszajött, bár vele még nem volt alkalmam beszélni azóta. Tudom, hogy miattam csinálta, de azt hiszem elfogadta már, hogy nem fog működni, kihűlt ez az egész a sok távollét és a ki nem mondott szavak miatt. Mindig is éreztem, hogy nyomasztja valami más is, de sosem tudtam, hogy micsoda. Talán kérdezhettem volna többet, de nem akartam kihúzni belőle a szavakat, meg aztán úgy még nehezebb, ha egyszer távol van a másik tőled, ő pedig elment kviddicsezni. Szóval ez az év más lesz, megpróbálok megszabadulni a rossz dolgoktól és valahogy túltenni magamat rajta, jobbá tenni a dolgokat, változtatni és fejlődni és remélem, hogy sikerülni fog. Talán van rá esély, vagy... nem, de arra kell építenem, hogy most tényleg jobb lesz. Gyorsítok az utolsó lépcsőknél, mielőtt felérnék a toronyba. Szerencsére nem fulladok ki, annyiszor jártam már meg ezeket a lépcsőket, hogy épp elég edzett vagyok ahhoz, hogy ne terheljen le nagyon. A korlát felé lépdelek, hogy kinézzek és megint megleshessem a pályát. Ha jól tudom ma a Griffendél edz odalent, azt talán még lentről is megnézhettem volna, de innen se rossz. Az utolsó lépések előtt viszont akadályba botlom, még hozzá láthatatlanba, épp e miatt a lendületem megmarad, a lábam pedig ütközik annak a valaminek, én pedig úgy istenesen nekiesem a korlátnak. - Mi a...? - remélem, hogy nem az ikrek hagytak valamit elő, valami láthatatlant, de nem ugranak elő sehonnan, hogy nevetve figurázzák ki a majdnem hasra esésemet, szóval... Megfordulok és megközelítem a láthatatlan valamit, hogy kitapogassam, hogy vajon mi lehet az, ami majdnem átdobott a korláton. Ha nagyobb a lendületem, komolyabb baj is lehetett volna ebből.
//
