2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Nem is feltétlenül érdemes közel menni hozzájuk. - mosolyodom el szelíden. - Az könnyen valamelyik testrészedbe, vagy akár az életedbe is kerülhet. De vannak olyanok is, mint a sárkány, amitől speciel a távolság sem igazán véd meg a sebessége, és a tűzokádás képessége miatt. - teszem még hozzá egy fél-mosollyal. - Igen tény, hogy ezeknek a lényeknek egy igen jelentős része nem éppen a dédelgetni való háziállat kategóriába tartozik, de aki ezt a szakmát választja az amúgy is tisztában van ezzel. Én pedig amúgy is pont ezért érdeklődöm irántuk, mert ritkák, és veszélyesek. Többet szeretnék tudni róluk, hogy ne árthassanak senkinek, és, hogy nekik se árthassanak, márpedig ez csak akkor jöhet szóba, ha jobban megismerjük őket, és ezt a tudást másoknak is át tudjuk adni. - toldom meg a válaszomat kissé elkalandozva a gondolataimban. Amikor észbe kapok bocsánatkérően pillantok rá, mielőtt folytatnánk a beszélgetést. - Nem, de sajnos a többségük igen. És tisztában vagyok vele, hogy vannak kivételek. De túl kevesen, és egyikük sem lényeges pozícióban, hogy változtasson. A fennmaradó rész pedig vagy az előbbi kategória, aki úgy gondolja, hogy a varázslók felsőbbrendűek, és mindenhez joguk van, vagy inkább tétlen marad, és nem tesz semmit, mert fél, és mert ez a kényelmesebb megoldás. - Még mindig a fejemet az oszlopnak támasztva bámulok ki, a szemeimmel lustán követve az égen köröző madarakat, és szemügyre véve az iskolai birtokot, mielőtt visszafordulnék a lányhoz hallva az ő válaszát. Természetes, hogy vannak a varázslók között is olyanok, akik fel sem fogják, hogy esetleg valami gond lehet a nézeteikkel, mert őket is így nevelték,a hogy a felmenőiket is, és hogy esetleg nem minden van rendben azzal a felfogással, hogy a varázslók jobbak, és fontosabbak mindenkinél. És innen már csak egy lépés, hogy eljussunk a halálfalók ideájáig... - Tudom. Láttam. Tapasztaltam. Nem mintha nem remélném, hogy nem javulhatnak a dolgok. - billentem oldalra a fejemet egy kissé erőltetett mosollyal az ajkaimon. Na jó a legutóbbi kijelentésem nem feltétlenül igaz, de néha tényleg próbálok reménykedni, hogy a varázslényekre is jöhetnek majd még jobb idők...egyszer. Csak győzzem kivárni. - Meglehet. - nevetem el magamat halkan. - De esetenként százalékosan kisebb az esélye, hogy esetleg megüti a bokáját, mert valami olyat tud, ami nem tartozik rá. - tárom szét a karjaimat egy hanyag mozdulattal. A tudással, és a tudásszomjjal alapvetően nincs semmi gond, sőt ez nagyon jó dolog hisz közhelyes ugyan, de tény, hogy a "Tudás hatalom". De amikor valakinek a tudásszomja főleg abban nyilvánul meg, hogy mások dolgába ártja bele magát, az már nem túl előnyös, és a többség nem is favorizálja az ilyesmit. - Persze nem egyszerű. De szerintem csak akaraterő kérdése az egész. - vonom meg lazán a vállaimat. Persze, hogy én is sokszor vagyok úgy, hogy majd belepusztulok, valami annyira érdekel, de ha tudom vagy érzem, hogy a kérdésekkel olyan témát feszegetnék, ami esetleg elég rizikós vagy abszolút nem tartozik rám, akkor inkább lenyelem a dolgot, és megtartom magamnak a kérdéseimet. Az esetek többségében, ahogy eddig tapasztaltam a kívánt információ így vagy úgy, de úgyis eljut, majd hozzám, és pedig elégedett lehetek, hogy nem hoztam baj a fejemre azzal, hogy nekiálltam kérdezősködni. A válaszára halványan elmosolyodom. Igazából tényleg inkább az Ő érdeke, hogy ne csalogassa elő azt az oldalamat, amit leginkább Carmen vagy Jim előtt veszek elő. Ők elviselik, sőt még értékelik is a humoromat tekintve, hogy Ők is hasonló mentalitású, és karakterű emberek, mint én, de elég sokan vannak, akiknek sok lenne az, amit "Mi" viccesnek tartunk és jót vidulunk rajta. Mi egyszerűen ilyenek vagyunk és kész. Mások viszont nem, és ezt igyekszem tiszteletben tartani. - Persze. Gyerekkorunk óta. - bólintok. Na jó igazából tényleg körülbelül azóta, hogy egyáltalán az eszünket tudjuk. Ráadásul legjobb barátok is vagyunk már azóta így aztán számomra természetes, hogy semmi sem változott azóta, hogy másik házakba kerültünk. - A süveg anno majdnem 5 percet gondolkozott, hogy a Hollóhátba vagy a Mardekárba pakoljon szóval annyira talán nem is meglepő, hogy még mindig legjobb barátok vagyunk. - mosolyodok el szelíden. Flitwick egyszer mesélte, hogy a süveg nála is rengeteget tipródott, hogy melyik házba rakja csak nála a Griffendél, és a Hollóhát között vívódott. Mindenesetre én örülök, hogy végül a Hollóhátba került, és Ő lett a házvezetőm. - Igen. Bár engem az élettelen dolgok sajnos nem érdekelnek annyira, mint Carmen-t. Értem. Izgalmasnak tényleg biztosan izgalmas. - érteke egyet a lánnyal. - Sajnos ez már csak ilyen. - vonom meg a vállamat egy halovány mosoly kíséretében. A Mardekár hagyományosan nem éppen a legszociálisabb ház, ha a többi iskolai házról van szó. Ha nem ismersz korábbról valakit, aki később Mardekáros lett akkor nemigen lesz rá esélyed, hogy összebarátkozz akár eggyel is.
- Hát valószínűleg sehogy. De én speciel tuti nem mernék odamenni hozzájuk. Nem vagyok félős, csak jobb szeretem, ha távol maradnak tőlem. – vonom meg a vállam. Tényleg nem vagyok egy nagyon ijedős fajta, illetve emberekkel szemben az vagyok, de az állatokkal nem, csak nem bírom a varázslényeket. A muglik állatai annyival másabbak, ők nem annyira veszélyesek. Talán nem is az a baj, hogy félnék tőlük, hanem, hogy könnyedén széttéphetnek, ha nem vigyázok. Az embereknél nincs ilyen veszély bennem, nem tudom miért. - És úgy gondolod, hogy minden varázsló ilyen? Bele se gondolsz, hogy talán van kivétel? – Szerintem ezt most rosszul gondolta a fiú. Nem minden varázsló olyan, hogy képes bármit megtenné azért, hogy neki jó legyen. Szerintem igenis vannak olyanok, akik foglalkoznak másokkal. Mondjuk valószínűleg igen kevés, mert manapság a legtöbb embert tényleg csak ez érdekli, de akad azért bőven kivétel is. Én még a Mardekárból is tudok mondani egyet, de még sok más embert is. Abban egyet tudok érteni, hogy sok ember ilyen, abban már kevésbé, hogy mindenki. - És ezt honnan tudod? – kezdem el csóválni a fejemet. Kétlem, hogy áthágnák a saját törvényeiket csak ezért. Talán a halálfalók igen, de ők megint mások, ők rosszak. De mondjuk egy minisztériumi ember nem valószínű, hogy megtenné. Én legalábbis nem tenném. - A tudatlan ember viszont buta marad. – vonom meg a vállam. Nekem épp eleget mondták már ezt és rühellem, hogy azt hiszik, nem vagyok okos, csak azért, mert nem beszélem jól a nyelvet és nem tudom magam olyan jól kifejezni. - De beláthatod, hogy elég nehéz, ha érdekel a téma. – mosolygok halványan a fiúra. Biztos neki is volt már olyan, hogy nem bírta megállni, hogy ne kérdezősködjön, mert annyira kíváncsi volt. Szerintem mindenkinél volt már legalább egy ilyen alkalom, nekem több is volt, hiszen kevés barát híján kevés dologról is tudok, és ha valaki olyat hoz fel, ami engem érdekel, akkor könnyedén túlzásba esek a kérdésekkel. - Hát… igen. – mondom halkan. Az okos igen, de én nem vagyok az mások elmondása alapján, így én nyilván a saját hibáimból tanulok. A válaszára bólintottam, és reménykedtem benne, hogy tényleg így fog tenni és nem egyből leordítja a fejemet, mint mások. Ha szólnak, leállok, csak nem tudom hol a határ, így jobb szeretem, ha megmondják, nehogy átlépjen véletlen. - Hát jó. – mondom végül. Ha ennyire nem akarja, hát én nem erőltetem kivételesen, ha egy régebbi ismerősömről lenne szó, nyilván addig nyaggatnám, amíg meg nem csinálja azt, amit akarok, vagy ki nem akad rám. Inkább az utóbbi szokott előfordulni, de a barátaim hamar megbocsátanak nekem. - Ó, szóval már régebbről ismeritek egymást? – kérdezek vissza. Ez valahol megnyugtató, hiszen akkor ez nem azt jelenti, hogy Mardekár párti. Ha régebbről ismeri, mint hogy idekerültek, akkor rendben van, régi barátságok nem mennek csak úgy tönkre egy másik házba való kerülés miatt. Én is még mindig ugyan olyan jóba vagyok a legjobb barátommal, pedig ő Franciaországban tanul, de még így se tudnának minket szétszakítani. - Az Ereklyevadász az jó szak! Legalábbis a barátnőm is azon van, igaz ő tízedikes, de tetszik neki. – kezdek el gondolkodni. Ebony is azon a szakon van, emlékszem még nyáron mesélt róla. Azt hiszem akkor mondtam el neki a kis történetemet arról, hogy miért utálom a házát. Bár őt nem lehet odasorolni, teljesen más, mint a többiek. - De igen, kár, hogy közülük sokan nem így gondolják. – Hanem úgy, hogy bárki mást a földbe tiporhatnak anélkül, hogy bármi baj lenne belől, pedig igenis lesz. Csak mindig kimagyarázzák magukat.
C'est difficile de la comprendre. Maisbencore plus de la connaître.
Cerberus Szidorov
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szido & Sili 2016-02-28, 22:28
Nos minden embert más érdekel. Engem speciel vonzanak azok a lények, amelyek a veszélyesebbek közé tartoznak, pontosan azért mert ugyanakkor ezek a legérdekesebbek is. Persze ijesztő tud lenni, amikor az ember belegondol, hogy ezek az állatok akár meg is ölhetnek méghozzá nem feltétlenül a legkellemesebb módon. Én viszont talán pontosan emiatt akarok még többet megtudni róluk...mindent, amit csak lehet. Másfelől az emberek félnek tőlük, pont ahogy tőlem is félnek csak azért mert az vagyok ami. Ha jobban belegondolok igazából a vérfarkasokat is oda sorolják egy kategóriába a sárkányokkal, kimérákkal, a baziliszkusszal, és a többi nyalánksággal. Ha nagyon sarkosítani akarom a dolgokat, akkor akár azt is mondhatom, hogy csak a saját súlycsoportomról akarok többet megtudni. - Igen. Végül is ez is csak egy munka. - mosolyodom el haloványan. - Ezt is meg kell valakinek csinálni. Ha senki nem foglalkozna ezekkel a lényekkel, csak azért mert félelmetesek, és esetleg otthagyhatjuk a fogunkat, akkor mégis hogyan tudhatnánk meg róluk bármit is? - vonom meg a vállamat miközben felelek a lánynak. Na igen a tudás hatalom, és fegyver is egyben. A fegyver ahhoz, hogy meg lehessen változtatni a társadalom véleményét bizonyos dolgokról. Bár amilyen csökönyös a mágustársadalom, amennyire sokszor képtelen hajlani a pozitív változások felé is...Vannak egyszerűen tények, amiket nem hajlandóak elfogadni, mert egyszerűbb visszahúzódni a kis kagylóhéjukba és ragaszkodni rég elavult eszmékhez, mint megváltozni az újak kedvéért. - Lényegtelen, hogy kinek mit jelent a szó. - rándul enyhén gunyoros mosolyra a szám széle. - A varázslóknak csakis a saját igazuk számít. Ez mindig is így volt, és mindig is így lesz. Sose érdekelte őket, hogy ha más lényeken kell keresztülgázolniuk, másokat kell elnyomniuk csak azért, hogy jó legyen nekik. - vonom meg a vállamat, miközben kibámulok a toronyból. Így igaz. Koboldok, manók, sellők, kentaurok...vérfarkasok. Évszázadok óta a mágus társadalom szabja meg az életterüket, az életfeltételeiket...az egész életüket. - Ha pedig úgy érzik, hogy nem egyezik meg a saját igazukkal, akkor még a saját törvényeiket sem tartják be. - Ott vannak például az én fajtámra vonatkozó törvények. Elvileg ugyanolyan könnyen kellene tudnom bárhol munkát vállalnom, mint bármely más varázslónak vagy boszorkánynak, de mégse ez a helyzet. De hát nem véletlenül született meg a régi mondás: Minden törvény csak annyit ér amennyit be tudnak belőle tartatni...Feltéve, hogy be akarják egyáltalán tartatni. - Na mindegy is, ne is beszéljünk róla. - zárom le a magam részéről a témát. Sajnos kicsit megint elkalandoztam, hagytam, hogy elragadjon a hév. Komolyan mondom egyszer tényleg ez lesz a vesztem. - Igen néha elég nehéz megállni, hogy ne kérdezősködjön az ember, de olykor viszont tényleg jobb a boldog tudatlanság. - nevetem el magamat én is halkan. - Gyakorlás kérdése. Ha eleget gyakorlod, akkor egyszer eljutsz arra a pontra, hogy megálld kérdezősködés nélkül. - mosolygok rá jóindulatúan. - Ez azt hiszem jobb megoldás, mint mindig a saját hibánkból tanulni. Arra ott vannak a mások hibái. Okos ember abból tanul nemde? - vonom fel a szemöldökömet. - Mindenképpen szólni fogok, ha így alakul a dolog. - biztosítom a lányt. Nos igen több mint valószínű, hogy tényleg így fogok tenni ha nagyon belemegy a dolgokba. Bár az igazat megvallva jobban szeretem valami frappáns, esetleg vicces dologgal elütni az ilyen dolgokat, mert szerintem azért az mégiscsak kevésbé gyanús mintha rászólsz valakire, hogy akadjon már le a témáról. - Meglehet. De talán mégis jobb, ha nem ismered meg. - vigyorgok rá. Igen elég sokan mondják, hogy gusztustalan, nyers, fekete, tapintatlan stb. tud lenni a humorom pedig sokszor csak az igazságot próbálom megvilágítani kevésbé nyers módon. Nos igen beismerem, hogy ez néha nem úgy sikerül mint ahogy én azt elképzelem vagy szeretném, de ez már csak egy ilyen biznisz sajnos. - Aham. - Nos sejtettem, hogy nem lesz neki túl szimpatikus a válasz. A legtöbb embernek nem az, de ez azért érthető is. A többi ház tagjai nemigen szívlelik a Marrdekár tagjait, de ez azért valamilyen szinten érthető is a mentalitásukat, és a megnyilvánulásaikat tekintve. - 8.-ik-os. Ereklyevadász. Ismerjük egymást, amióta csak az eszünket tudjuk. Az, hogy másik házba került igazából nem változtatott semmin se nálunk. - vonom meg ismét a vállamat. Igen még a harapás sem tudott minket szétszakítani, ami a sahját szüleimmel szétszakított. Ezért mindig is hálás leszek Carmen-nek. Pedig róla előbb feltételezné az ember, hogy magamra hagyott volna. Hisz ha valaki, akkor Ő tényleg vérbeli Mardekáros. - Értem. - mosolyodom el. - Hát végül is építeni kell a házak közötti kapcsolatokat nem? - Nos igen csak a Mardekárral nem sokan akarnak kapcsolatot építeni, és a többség az Ő köreikben szintén így érez.
Oldalra billentem a fejemet a fiú válaszát hallván. Ismert mágusgyilkosok? És ő nem fél tőlük? Mert speciel nagyon tudok félni ezektől az izéktől. Illetve nem is az, hogy félni, mert kevés dologtól ijedek meg, csak úgy belegondolni, hogy valakinek az legyen álma vágya, hogy olyan lényekkel dolgozhasson, ami simán megöli őket furcsa. Legalábbis nekem az. Mert oké lehet, hogy szereti a varázslényeket, de tényleg muszáj pont azokat szeretni, amelyikek a leghalálosabbak? Vagy azok nem ezek? Magam sem tudom. De ezt nem jegyzem meg neki, nem akarok ebbe beleszólni, szíve joga szeretni őket, meg minden csak nekem ne kelljen szembekerülnöm eggyel. -Érdekes, de ha téged ez érdekel, akkor az tök jó. – mondom neki végül. Úgyis kellenek olyan emberek, akik ezeket szeretik, mert ha nem lennének, akkor ki végezné el az ő munkájukat? - És sárkányokban melyik fajtát? Mert ugye ott is vannak különfélék nem? – Legalábbis úgy emlékszem vannak. - Ezt hogy érted? – kérdezek vissza. - Mármint azt, hogy érdekesen kezelik ezt a szót? Mert nekem mondjuk, azt jelenti, hogy mindenki a bűneinek megfelelő büntetést kapja és az ártatlanokat pedig fel kéne menteni ez alól, vagy ha olyan eset, akkor megpróbálni neki segíteni jónak lenni. – Persze ez számomra egy egyedi látásmód, mondjuk az is igaz, hogy talán a Mardekárosokkal nem is vagyok annyira igazságos, mert egy egész házat okolok egy ember miatt, de oda csak gonoszok járnak, illetve azt hittem, de most már tudom, hogy bőven akad azért ott is jó. Illetve kettő biztosan. -Ne is mondd. – nevetek fel halkan. - Kerültem én már annyiszor bajba a kíváncsiskodás miatt! Bár mostanában már vigyázok, kinek mit mondok, de azért előfordul, hogy még mindig túl sokat kérdezek. – Bár ez igen kevésszer jön össze, de mentségemre legyen mondva, próbálkozok és ez a lényeg. - Szóval, ha már úgy érzed kezd eleged lenni belőlem, akkor nyugodtan szólj leállok. – Emiatt nem fogok megsértődni. Jobb szeretem, ha inkább szólnak, hogy idegesítő kezdek lenni, mint valami béna indokkal megpróbáljanak megszabadul tőlem, vagy valami hasonló dolog. Persze lehet, hogy csak én gondolom így, de én jobb szeretem, ha őszinték velem az emberek, még akkor is, ha ez kicsit rosszul esik, mert azt ki tudom heverni, de azt, hogy valaki hazudik már kevésbé. -Na most már kíváncsivá tettél. – dőlök neki a falnak vigyorogva. Az emberek nagy része csak annál kíváncsibb lesz valamire, ha azt mondják nekik, ne akarják megtudni, vagy jobb, ha nem tudják. Eddig is kíváncsi voltam arra, hogy vajon Szido milyen is tanórákon kívül, de most meg még inkább mozgatja a fantáziám, hogy milyen is lehet. A fiú válaszára lehervad a mosoly a számról. -Mardekáros? – kérdezek vissza megdöbbenve. Egy Hollóhátas és egy Mardekáros? Azt hittem csak én vagyok ilyen elvetemült, hogy a legjobb barátnőm onnét való, de úgy fest mások is akadnak, akik onnét választanak barátokat. -Hányadikos? És hogyhogy onnét? Vagy miként? Ne értsd félre tök jó, hogy onnét van barátod, nekem is a legjobb barátnőm oda jár, csak meglepő. – Meg az is, hogy valaki képes szóba állni egy hozzájuk hasonlóval. Persze persze én is ismerek onnét két olyan embert, akiket imádok és szeretek, de az más, számomra ők nem is tartoznak közéjük. Illetve Julian igen, mert ő tényleg olyan, mint a többiek, csak velem kedvesebb.
C'est difficile de la comprendre. Maisbencore plus de la connaître.
Cerberus Szidorov
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szido & Sili 2016-02-07, 10:50
Sokan vannak vele úgy, hogy a Legendás Lények Gondozását olyanok választják, akiknek van némi beütésük tekintve, hogy az ember könnyedén otthagyhat egy-két végtagot vagy akár az életét is főleg, hogy ha a veszélyesebb lényeknek szenteli az életét. Én a magam részéről úgy vagyok vele, hogy ez sem veszélyesebb meló, mint ha mondjuk valaki a varázslóbűn üldözési főosztályon dolgozik vagy auror lesz. Az ember könnyedén otthagyhatja a fogát ezekben a szakmákban is, de a varázslényeket valamiért mindig könnyebb elővenni ha veszélyes dolgokról van szó hisz ezek átkok nélkül is képesek elvenni egy ember életét. Arról nem is szólva, hogy bizony se egy Sárkányt, se egy Mantikórt nem fog senki elteríteni egy kábítóátokkal - egy Nundu-t pedig azt mondják még sose tudott 100-nál kevesebb varázsló legyőzni annyira erős lények kvázi ebben a szakmában az ember nem feltétlenül megy sokra nyers erővel, szóval ide inkább ész kell, és ismerni kell az állatokat amivel dolgozunk. Ennyi a titka az egésznek. Legalábbis ez az én véleményem. - Hmmm. - gondolkodok el egy pillanatra mielőtt válaszolok. - Főleg az "Ismert mágusgyilkosok", amikkel elég érdekes lehet dolgozni, de ha választanom kéne, akkor azt hiszem, hogy a Sárkányok. - felek végül egy fél-mosollyal. Nem valószínű, hogy Sil maga különösebb érdeklődést mutatna a téma után szóval nem is firtatom inkább tovább, hanem megvárom az Ő válaszát. - Jó szakma az is, bár engem annyira sose vonzott. Nem is az a gond, hogy piszok sokat kell dolgozni vele, mert ez a Bestiamesterre is igaz, de a varázslótársadalom elég érdekesen kezeli az "igazság" szócska jelentését, szóval annyira nem érezném magamnak a hivatást azt hiszem. - felelek egy vállrándítás kíséretében. Na igen, amíg a minisztérium úgy kezeli a hozzám hasonlókat meg a többi varázslényt, mint például a Házimanókat, vagy a Koboldokat ahogy nem hinném, hogy akár bármilyen szinten is érdemes igazságról beszélni a varázslók, és boszorkányok között. Nem véletlenül hívják például a Koboldok is "pálcásoknak" a magunkfajtát, és állnak hozzánk úgy, ahogy...Persze mindkét oldal sáros, de alapvetően a varázslók kezdték el azt a folyamatot, ami végül a mostani helyzet kialakulásához vezetett, és elsősorban Ők a felelősek, azért, hogy nem történik semmi változás... - Nos igen. A kíváncsiság egy bizonyos fokig hasznos tud lenni, ha mondjuk tanulásól van szó, de egy bizonyos szint után már könnyen megütheti a bokáját az ember, aki mondjuk más dolgai után kíváncsiskodik. - felelek a lánynak egy halvány mosollyal. Át tudom érezni, mert jómagam is kevesebb dolgot utálok jobban, mint amikor valaki szaglászik a dolgaim után. Amiről úgy gondolom, hogy senkinek semmi köze sincs hozzá, azt nem véletlenül gondolom úgy. Ha pedig valaki nem ért a szép szóból lelkem rajta én megmutatom, hogy mire célzok, de abban nem feltétlenül van köszönet. De szerencsére a többség ért a szép szóból szóval nem igen kell durvulnom ilyen téren. - Nem vagyok benne biztos, hogy szeretnéd tudni. - nevetem el magamat halkan. A legtöbben nem is tudom, hogy is szokták jellemezni? Azt hiszem a szarkasztikus, bunkó, tapló, fekete- és hasonló szinonimák elég sűrűn előkerülnek ilyenkor. Én szerintem csak szimplán szókimondó, és többnyire helytálló, de hát én tényleg csak viccnek szánom a dolgokat. Arról már nem én tehetek, hogy ez pár embernek nem jön át. Szomorú...hisz sokkal vidámabb lenne az élet, ha mindenki poénra venne bizonyos dolgokat, és nem látna beléjük többet, mint amik. - Majdnem. Egy felsőbb éves Mardekáros. - mosolyodom el szelíden.
Semmi bajom sincs a Legendás Lények Gondozásával, csak az nem nekem való tantárgy. Imádom az állatokat persze, ki ne szeretné őket, csak én inkább az olyan hétköznapiakért vagyok oda, mint a bagoly, kutya, macska. Nem is, a kutya inkább nem, a macskák sem szimpatikusak annyira, bár velük nincs olyan különösebb gondom, mint a kutyákkal, csak nem ők a kedvencem. Egyedül a haverom macskáját szeretem, bár néha az az állat is képes kiborítani, főleg mikor nekem kell etetnem, mert az az idióta elutazik valahová, de egyébként aranyos. Miután nekem baglyom van így értelemszerű, hogy azok a kedvenceim, bár köztük is az én szépségem. A kérdésemre adott válaszán el kellett gondolkodnom. Melyikek is azok a lények? Jó volt a tárgyból, mégsem tudtam úgy megjegyezni a dolgokat, hogy azok a fejemben is maradjanak, de talán egy párat sikerült összeszednem. - És van kedvenced közülük? – kérdezem érdeklődve, ha már mást úgy sem tudok ezzel a témával kapcsolatba. Csak meg ne kérdezze, hogy nekem van-e, mert akkor bizony bajba leszek, hogy pontosan nem is tudom, milyen lények tartoznak oda. Bár legrosszabb esetbe azt mondom, hogy nem tudom, vagy, hogy nincs, de azért jobb lenne elkerülni az ilyen kellemetlen helyzeteket. - Hát tudod, én auror szeretnék lenni, miután a családba amúgy is mindenki az volt, meg úgy maga az igazságtétel is kötődik hozzám. – Ha hallotta a pletykákat, akkor nagyon jól tudja, miért mondom ezt, ha nem akkor meg elmondom én, ha érdekli. Bár nem volt teljesen igaz, amit mondtam a fiúnak, mert a dédnagymamámról tudtam, hogy az volt, meg azzal is tisztában voltam, hogy a nagyapám is oda akart menni, amíg nem történt az a „baleset” apám meg, ha nem hagyott volna föl a varázslással, akkor az lenne. Mindegy én folytatom a családi hagyományt, ha törik, ha szakad. Érdekes, hogy nem kérdez vissza, a legtöbb ember, akik nem ismernek, ilyenkor meglepődik és kérdezgetni kezdenek, hogy talán ilyen rossz nekem a szüleimmel. Talán őt nem érdekli annyira ez a téma, mondjuk meg is értem, tényleg elég uncsi lenne végig hallgatni a monologizálásomat arról, hogy milyen rossz nekem otthon, és hogy amint lehet, elköltözöm. De most nem fogom firtatni a témát, ha nem érdekli, inkább csak halványan elmosolyodom és lépek is tovább, nem kell nekem, hogy még egy ember sajnáljon a családom miatt. - Vagy az is lehet, hogy a kíváncsiság átok és emiatt mindenkit felhúzok. – vonom meg a vállam, miközben mosolygok. Hát igen, már megkaptam jó párszor, hogy a kíváncsiság nem mindig kifizetődő, de én mit sem törődve ezekkel kérdezgettem tovább az embereket, bevallom valamikor már direkt csak azért, hogy bosszantsam őket, hisz ha már bánta nem bánthatom őket, akkor legalább az agyukra hadd menjek valamivel. - Ő… Hát nem tudom, hogy milyen a humorod, bevallom őszintén. – kezdem kicsit félénken, mert tényleg nem ismertem a srácot, bár eddig kedvesnek tűnt, azért nem szóltam el magamat, meg hát a humoráról mit se tudtam. - Carmen? – kérdezek vissza. - Ő valaki felsőbb éves Hollóhátas? Még nem hallottam a nevét az évfolyamból. – gondolkodok el, az évfolyamomat már egyre jobban ismerem, bár még mindig nem eléggé, de Carmen nevű ember végképp nem rémlett nekem.
C'est difficile de la comprendre. Maisbencore plus de la connaître.
Cerberus Szidorov
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szido & Sili 2016-01-19, 13:00
Sokszor szeretem, ha csend van körülöttem, még akkor is, hogy ha az emberek java része egészen másra számítana tőlem a személyiségem alapján, hisz nem ilyennek ismernek, és sokszor én is elég beszédes tudok lenni. De főleg átváltozások után, amikor amúgy is ezer meg egy felé akar szakadni a fejem, és körülbelül megpusztulni sincs energiám, és csak arra vágyom, hogy egész nap aludjak meg húzzam a lóbőrt. Nos olyankor elég pocsék tud lenni a hangulatom, és nem feltétlenül vagyok kíváncsi bárkinek is a gondjára, bajéra, siralmaira, mégse tehetem meg, hogy csak úgy elhajtom őket, mert még valakinek esetleg túl gyanús lenne a dolog, szóval muszáj továbbjátszanom a szerepet. Carmen dolga egyszerű, őt amúgy se meri rajtam kívül nagyon más megszólítani, amikor látszik, hogy zabos, és Ő nemes egyszerűséggel gyakorlatilag bárkit elküld melegebb éghajlatra, nem csinál problémát az ilyesmiből. Nekem ez sose ment igazából, és a fentebb említett alkalmakon kívül nagyon nem is érzek rá ingerenciát, hogy megtegyem. De hát ízlések és pofonok, hisz nem vagyunk egyformák. Elég nagy a csend, és már éppen azon gondolkozom, hogy udvariasan elköszönök, aztán pedig angolosan távozok. Már így is éppen elég nagy bajba kevertem magamat kis híján, amikor nem néztem eléggé körül mielőtt kiléptem, és hangosan szitkozódtam. Még szerencse, hogy nem mondtam ki hangosan, hogy kiknek szánom a jókívánságaimat. Akkor elég nehéz lenne kimagyaráznom magamat, és nem tudnám ilyen semmit mondó indokkal elütni a felém intézett kérdést, mint most tettem az előbb. Nem mintha Sil olyan pletykásnak tűnne, de mindenek előtt, fő az óvatosság szóval inkább vigyázok a számra, hogy mit mondok előtte. Mikor már éppen összeszedem magamat, hogy elinduljak, akkor szólít meg ismét. Elég hétköznapi kérdés szóval nem is kell sokat gondolkoznom, mielőtt válaszolok. Az LLG hallatán látom, hogy meglepődik egy kicsit, de számomra már annyira nem meglepetés a reakciója. Amennyire észrevettem viszonylag kevesen választják ezt a tárgyat, hogy továbbmenjenek vele hisz ezzel is sokat kell szerintem iskolán kívül foglalkozni, aki komolyan gondolja, ráadásul veszélyes is lehet. Arról nem is beszélve, hogy mindig vannak sztárszakmák, amikre a többség hajt. - Érdekelnek a veszélyes varázslények. Főleg az XXXXX kategóriába tartozók. - vonom fel a vállamat ~Főleg, hogy én is az vagyok a minisztérium besorolása szerint. - teszem hozzá magamban. - Ilyen lényekkel. Elsősorban sárkányokkal, de érdeklenek a Mantikórok, a Nundu, és a többi hasonló is. - felelek egy fél-mosollyal a kérdésére. - Na és te? - érdeklődöm tőle. Sok ember az alapján választ később foglalkozást, hogy korábban mivel foglalkoztak mások a családban, de nekem ilyesmi miatt nem nagyon kell aggódnom. A szüleim tudomást sem vesznek a létezésemről, és én sem az övékéről, de amúgy sem dolgoznék abban a szakmában, amit ők választottak anno azok után, ami történt. Ráadásul apám és a családjából mindenki a Durmstag-ba járt szóval amúgy sem tudom, hogy ott hogyan van az ilyesmi vagy hogy se. - Jól van akkor. - nyugtázom a válaszát egy mosollyal. - Értem. Azt jót tud tenni néha. - bólintok. 8 éves korom óta nem kell élveznem a szüleim társaságát így értem is, hogy miről beszél meg nem is. Mindenesetre a varázserőm, ami amúgy is alig mutatkozott még akkor még a szokásosnál is gyengébb volt, és úgy-ahogy jött rendbe azt követően, hogy idekerültem a Roxfortba. Mostanra már úgy érzem, hogy teljes egészében helyreállt, és csak a kiterjesztésére kell koncentrálnom...A nagyszüleim muglik, és kedves emberek ők inkább érdeklődve figyelik a varázslóvilágot, és mindent, amit onnan hozok, mint szigorúan. Bár nagyanyám elég sokszor hangot adott annak, hogy nem örül a foglalkozásnak, amit választani szeretnék, ennek ellenére eszében sincs visszatartania, ha tényleg ez az, amivel el tudom képzelni a jövőmet. A következő válaszára csak bólintok. Ezt a kérdést nem érdemes tovább boncolgatni. Örülök, hogy nem megy bele jobban. Az ilyen minisztériumba küldött levelek nem az a téma, amiről bárkivel is szeretek társalogni, mert úgyis csak az a vége, hogy rohadtul felhúzom magamat rajta. - Az csak az Ő szellemi szegénységüket jellemzi, hogy nem képeresek kulturáltan kezelni egy ilyen helyzetet. - tárom szét a karjaimat egy halovány mosoly kíséretében. Persze vannak emberek, akiknél egy kis józan paraszti ész se hiányozna, hogy ne tegyenek fel bizonyos kérdéseket, bizonyos embereket, de nem hinném, hogy Sil ebbe a kategóriába tartozna bármilyen szinten is azok alapján, amit eddig hallottam. - Az én sajátos humoromat is kevesen tudják értékelni. Nem mintha nagyon zavartatnám magamat ez ügyben. - mosolyodom el finoman. - Úgy tűnik, hogy Carmen tényleg kezd rossz hatással lenni rám. - Igen ez egy rég megállapított tény. És úgy néz ki, hogy sajnos én viszont nem tudok rá semmilyen jobbító hatással sem lenni.
Már kicsit kezdett zavarni a csönd, nem mindig szerettem, ha nem szólalt meg valaki, mert az olyan kínos. Igaz én sem segítek olyan sokat azzal, hogy csak állok itt egymagamban és közben az agyamon vagy egy milliónyi kérdés futott át, mikor megláttam a fiút, csak épp feltenni nem merem őket, mert abból már volt gond, nem is kevés. Mióta ismerem Aaront és Juliant azóta megválogatom a szavaimat, mert velük csak akkor lehet beszélgetni, ha semmi olyat nem találnak a mondandódban, amit kifogásolni lehetne. Bár így se mindig jön össze, hogy ne gúnyoljanak, de ha utána meg befogom a számat, akkor meg az a baj. Most nem akartam, hogy esetleg pont azért hagyjon faképnél a srác, mert körülbelül semmit se mondok, ezért nagyon erősen gondolkodok mit is mondhatnék, amiből nem lesz nagy baj. Nem ismertem olyan jól, de ha nem tévedek, akkor ő nem olyan típusú srác, mint a másik kettő, de azért jobb a békesség és semmi butaságot nem mondok. Már persze addig, amíg el nem merülünk a beszélgetésben, mert azután már úgyse tudok figyelni erre. Fel is teszem mindjárt az első kérdéseimet, amiknek a válasza nem túl meglepő, bár az LLG-s részre különösen felfigyeltem, hisz ilyet is ritkán hallok, hogy valaki azzal akar tovább menni. Én személy szerint nem igazán kedveltem azt a tantárgyat, mert nekem nem mozgatta meg a fantáziám annak idején és még most se nagyon, de ha ő ezt szereti, akkor én nem szólok érte. - Miért pont azzal? Te már tudod, mivel akarsz foglalkozni? – kérdezek rá érdeklődve, mert tényleg kíváncsi vagyok. Én személy szerint auror akarok majd lenni, mert a családomban eddig minden varázsló az volt, kivéve apát, de… Hát igen, ő teljesen más, hisz nem is varázsol jóformán, vagy csak akkor nem mikor otthon vagyok és szentül állította, hogy ő mugli, de nem vagyok én olyan könnyen megvezethető, rájöttem mi az igazság. Azonban rajta kívül mindenki ezzel a hivatással foglalkozott, így én is az szeretnék lenni, na meg persze azért is mert szeretek igazságot osztani. - Megvagyok köszönöm. – mosolygok a fiúra. - Hát igen már kezdek javulni azokból a tárgyakból, amikből eddig nem voltam valami jó. Sokat segített, hogy a nyáron nem kellett elviselnem a családom. – A Hollóhátban már egész sokan tudták milyen is az én családi helyzetem, lehet, hogy ő pont nem, de ha most rákérdez, akkor sem fogom azt mondani, hogy nem mondom el, hisz értelmetlen lenne, mert akkor megtudja mástól. Amúgy sem nagy titok, hogy nem vagyunk egy véleményen a szüleimmel a varázslást illetően. - Értem. – Végül is hihető volt, mert nekem is vannak olyan dolgaim, amik miatt hirtelen bedühödöm, de egy perccel később, már talán is emlékszem rá, hogy mi volt. Minden esetre, ha így konkrétan nem mondja, hogy mi az, akkor nem faggatom, lehet, hogy túlságosan is személyes, csak ő nem olyan, hogy egyből a torkomnak esik, hogy ilyet kérdezek tőle. - Gondolom csak… Tudod, mások ilyenkor már rég ordibálnak velem, hogy mégis kinek képzelem magam, hogy csak úgy rákérdezek erre. – Ezért is vagyok azokkal olyan kis csendes, akiket nem ismerek, mert félek, talán rosszat szólok. - De örülök, hogy így gondolod. Kevés ember van, aki el tud viselni, gondolom, ez látszik is rajtam. – mondom, majd kinézek az ablakon, mintha megláttam volna valamit, de valójában csak el akartam kerülni a fiú pillantását, nem is tudom pontosan miért, de most nem mertem a szemébe nézni.
C'est difficile de la comprendre. Maisbencore plus de la connaître.
Cerberus Szidorov
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szido & Sili 2015-12-29, 23:06
Ha az emberek rám néznek, akkor a legtöbbjüknek ez ugrik be. Áhhh persze ez csak Cerberus Szido, tudod az a hollóhátas, aki állandóan mosolyog, és viccelődik a legjobb barátja Mardekáros, de a másik jó barátja is a Hugrabugból van. Segítőkész srác, és nem is nagyon szokott kérni semmit, az alsóbb évesek ezért szeretik. Néhányan még azt is hozzáteszik, hogy azt pletykálják róla, hogy vérfarkas mindössze jól rejtegeti magát. Nézd csak meg - tódítanak olyankor, ha telihold után vagyunk - Nézd milyen sápadt, milyen karikás a szeme, látod, hogy alig tud még menni is!? Nos igen a legtöbb embernek valahogy ilyen első benyomása alakult rólam ki. Nem mintha nagyon zavartatnám magamat ez ügyben. Ami nem tetszik, azt úgyis lepöckölöm magamról, mintha nem is lenne igaz, ami pedig kedvemre való, és úgy érzem, jót tesz, arra úgyis ráerősítek. Félreértés ne essék...Tényleg egy jó kedélyű ember vagyok, és sok vigyor vagy mosoly szívből jön az én esetemben. De hát mindenkinek vannak olyan dolgok, amiken kényszerből is mosolyog, mint például én a pletykákon vagy, amikor legszívesebben elküldenék pár embert magam körül melegebb éghajlatra, de visszafogom magamat, és egy poénnal vagy enyhébb utalással adom a tudtukra a véleményemet. Nincs ebben semmi hazugság hisz tényleg ilyen vagyok, csak néha szükség van egy kicsit a dolgok ferdítésére, hogy mindenkinek jó legyen nemde? Nem mintha a varázslók világában ez annyira kirívó eset lenne...A varázslók amúgy is sokszor szeretnek ferdíteni a tényeken, vagy szemet hunyni dolgok felett, ha az kényelmetlen nekik...A Varázslény Felügyeleti Főosztály erről igencsak sokat tudna mesélni szerény emlékeim szerint... Nem spirázom túl a válaszomat. Valószínűleg hangosabb voltam a kelleténél, és meghallotta, amit mondtam. Fölösleges bonyolult, kitérő választ adnom, amivel csak még gyanúsabb lennék, ráadásul elvileg nincs is okom mentegetőzni előtte hisz se kutyám, se macskám nemde? Sokkal egyszerűbb csak szimplán mosolyogni, és egy egyszerű válasszal eltusolni az egész problémát, még ha elég hülyén is hangozhat, hisz elég nyilvánvaló, hogy, azért vagyok itt, mert el akartam küldeni egy levelet hisz másért nem járnak ide az emberek. Még mi sem inni, mert félő, hogy elcsúsznánk a bagolyköpetes szalmán részegen szóval a kérdés megválaszoltnak volt tekinthető már a feltétel pillanatában. Valószínűleg Szil is azon mosolyog, hogy elég egyértelmű volt a válaszom, és nem is igazán hibáztatom érte. Mondjuk én sem értem, hogy miért dadog most, hisz máskor sose hallottam, és tudtommal nem vagyok olyan félelmetes személy, hogy miattam lenne oka rá, talán csak zavarban van a hirtelen felbukkanásom miatt, de mindenesetre illetlenség lenne tőlem, hogy ha rákérdeznék erre nála, szóval úgy veszem mintha észre se vettem volna a dolgot, vagy csak szimplán nem zavarna. Elég halkan is beszél, de szerencsére értem, hogy mit mond. Mindenesetre a kérdése is kicsit furcsán hat, de nem teszem szóvá. Igazából tényleg nem figyeltem, hogy beszélt-e bármiről is vagy sem, hisz a saját bajommal voltam elfoglalva, de ha beszélt is, és hallottam is volna, akkor se mondanék senkinek semmit, mert nem rám tartozik, aztán nem tisztem beleártani magamat mások dolgába. Van éppen elég ember a Roxfortban, aki ezt helyettem is megteszi előszeretettel... - Megvagyok köszi. - válaszolok egy kedves mosollyal. - Az is megy. Csak a szokásos. Piton szívja a véremet, de 7 év alatt már megszoktam annyira, hogy lepereg rólam. A többi tárgyammal elvagyok. Igazából csak az LLG-re gyúrtam rá különösebben hisz úgyis azzal akarok továbbmenni. - teszem még hozzá kedélyes hangon egy fél-mosollyal. - Na és te? Jól vagy? Neked megy a suli? - viszonozom a szívességet, hogy érdeklődött felőlem. - Egy kis semmiség miatt. Csak egy kis apróság, ami miatt egy pillanatra felhúztam magamat, de már elmúlt. - Nos igen gondoltam, hogy rákérdez, de ez nem olyan téma, amit ki szoktam tárgyalni úgyhogy csak szimplán elpasszolom a kérdést ennyivel. Nem igazán szokásom a vérfarkas kérdést bárkivel is kitárgyalni néhány embert kivéve főleg, hogy én elvileg nem is vagyok az. A békés roxforti karrierem érdekében nem is nagyon fogok változtatni ezen a jó tulajdonságomon. - Ugyan nem vájkálsz benne. - mosolyodom el szelíden. - Ha valamiről ne akarok beszélni akkor úgysem fogok, szóval nincs miért aggódnod. - teszem még hozzá.
Nem vagyok az a pozitív gondolkodású, mint amilyennek hisznek. Mindig azt mondják, hogy olyan családi háttérrel, ami nekem van kész csoda, hogy még nem rokkantam idegileg össze, meg ugye ez az egész dolog a nagypapámmal is rémes, de én ebbe nőttem bele. Ettől függetlenül viszont nem mindig látom a dolgok jó oldalát és előbb jutnak eszembe a rémesebbnél rémesebb dolgok egy adott szituáció esetén, mint a jók. Most is egyből azt gondoltam, hogy ismételten egy dementor mint tavaly év végén, bár aztán a léptek miatt ezt az ötletet elvetettem, de még mindig ott volt, hogy egy gonosz varázsló vagy esetleg egy troll közeledik felém. Ezért is lélegeztem fel, mikor a háztársam jelent meg, bár a reakciója furcsa volt, az hogy nem vett észre már megszoktam, nem nagyon beszélgetnek velem. Részben azért, mert olyan kis csendes vagyok, bár ha megismerem az illetőt, akkor meg nem szabadul tőlem, azt nem tudtam, hogy a fiúval is ez lesz-e, mert eddig nem nagyon beszéltünk, nem is mertem volna, az évfolyamból mindössze Daniel volt az, akivel megtaláltam a közös hangot. A mondatomra egyszerűen válaszol, közben mosolyog, én viszont még mindig nem, pedig én is magamra erőltetnék egy kis boldogságot, ha tudnék, de még nem megy, majd talán, ha egy kicsit többet beszéltünk. Addig meg szerencsétlenkedve dadogok, persze nem félelemből, hisz ő nem ijesztő, láttam már nála kegyetlenebb embert, ráadásul a Hollóhátban, de most csak szimplán nem merem kinyitni a pici számat, de talán addig jobb, mert ha már merem, akkor lehet az lesz a baj, hogy túl sokat fecsegek, amit nem szeretek. Miután a baglyom már messze szállt a fiú felé fordulva én is kérdezek, mert úgy illik, na meg persze érdekel is. A válaszára halványan elmosolyodom, de tényleg csak egy kicsit, mert olyan egyértelmű választ adott. Gondoltam, hogy levelet küld, hiszen legtöbben azért jönnek ide, vagy, mert üzenetet kaptak, de nem teszem szóvá, hogy ez számomra egyértelmű volt. Két lépéssel közelebb megyek, hogy hallja a hangom, mert suttogva beszélek, ha akarnék, se tudnék hangosabban. A kérdésem meglehet, furcsán hangzik, csak remélem, hogy nem kérdezi meg mi volt az, de tudnom kellett, vajon hallotta-e amit mondtam, mert ezt jobb, ha nem híreszteli. Bár nem gondolnám, hogy neki is annyira érdekes, mint nekem, de azért jobb a békesség. - Persze. – kezdem el a hajamat tekergetni idegességemben és bízom benne, hogy nem pirulok el itt helyben, bár engem is merve, már rég rákvörös vagyok. - És mi újság? Hogy vagy? – kérdezem rá nézve, talán nem veszi tolakodásnak, hogy ilyet kérdezek. - Jól megy a suli? – Első kérdéseknek remélhetőleg jók lesznek, valahogy be kell indítani a beszélgetést. Meg aztán fel is kell valamivel vezetni azt a témát, hogy egyébként mire volt az a megszólalása, mert nem éppen vidámnak tűnt, de most meg mosolyog, ami megint csak furcsa és érthetetlen számomra. - Miért voltál ideges? – Teszem fel végül a kérdést, ami legjobban foglalkoztat, bár nem hiszem, hogy kapok rá választ, azért mégiscsak megpróbálom, hátha nem akkora nagy titok, bár amilyen szerencsés vagyok ezzel pont meg fogom bántani, akkor pedig megint bajba fogok kerülni. Talán hiba volt rákérdezni. - Ne haragudj, nem akartam a magán életedbe belekontárkodni, csak kíváncsi vagyok.
C'est difficile de la comprendre. Maisbencore plus de la connaître.
Cerberus Szidorov
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szido & Sili 2015-12-26, 23:34
Hogy érdekel-e, hogy valaki van fent a Bagolyházban? Jelenleg igazából egy cseppet sem. Ha a baglyok helyett kokatriszok csücsülnének a bagolyházban, jelenleg még az sem zavarna egyáltalán, valószínűleg a tudatomig sem jutna el. Tudom, hogy hiba ennyire felhúznom magamat, egy ilyen baromságon, de sajnos mindig sikerül. Úgy csörtetek felfelé a lépcsőn, hogy ha akárkivel találkoznék, azt hihetné, hogy éppen ebben a pillanatban csaptak ki vagy éppen indulok legyilkolni valakit különös kegyetlenséggel. Az ember ilyenkor szívesen közölné véleményét a bizottságról, a munkájuk minőségéről, az emberanyagról valamint arról, hogy miként is ehetne értelmesen elkölteni az itt dolgozó munkatársakra elpazarolt pénzt, de sajnálatos módon moderálnom kell magamat, ha nem szeretnék kellemetlen következményekkel szembesülni később. Nagyi mindig azt mondja, hogy egyszer ennek is vége lesz, majd és megszabadulok ettől a nyűgtől. Egy jó ideje már nem vitatkozom vele, és csak szimplán ráhagyom a dolgot. Tudom, hogy ennek úgyse lesz vége, legalábbis mostanában nem, hacsak valaki hirtelen nem talál teljes mértékű ellenszert a minket kínzó kórságra, ami nem túl valószínű...Addig pedig marad Damoklész farkasölőfű-főzete... Nem is veszem észre a másik személyt, amikor belépek a Bagolyházba dúlva-fúlva, magamban szitkozódva. Egyenesen az egyik madárhoz sétálok, majd miután ráhelyezem a levelet, és útnak indulok, csak azután tűnik fel, hogy az egyik háztársam is itt tartózkodik. Igazából különösebben nem kell zavartatnom magamat hisz semmi olyat nem mondtam, ami miatt aggódnom kéne. Mindenesetre a látványára fél perc alatt visszanyerem az önuralmamat, és a rám jellemző nyugodt, barátságos mosolyt erőltetem az arcomra. Az első két kérdés után könnyed, csevegő hangnemre váltok, mintha a világon minden a leges-legnagyobb rendben lenne körülöttem, és az előbbi "füstölgésem" meg se történt volna. Mondjuk az igazság az, hogy a háztársaim egy részének körében sem örvendek osztatlan népszerűségnek, hisz a legjobb barátom Carmen mardekáros, ráadásul nem épp a kedves fajtából, így aztán éppenséggel engem sem szeret mindenki, pedig én tényleg egy békés diák vagyok, és rendszerint megelégszem egy-két csípős megjegyzéssel, vagy szarkasztikus humor köntösébe bújtatott többnyire jogos sértéssel. - Értem. - mosolyodom el kedvesen. Nem értem, hogy miért dadog, amikor itt vagyok, hisz tudom, hogy annyira nem ismerjük egymást, de hát sose ártottam neki, de az is igaz, hogy két mondatnál többet eddig nem nagyon váltottunk az eltelt hét év alatt. Nem vagyok túl beszédes hangulatomban, de ha már itt vagyunk, akkor elég nagy illetlenség lenne itt hagynom főleg, hogy még a baglyát is elküldi miattam. Akkor jut eszembe, hogy akár én is felhozhattam volna egy kicsit levegőzni a macskámat, hisz szegény szinte mindig ott kuksol fent a toronyba. Na mindegy, majd ha itt végeztem akkor visszaszaladok érte, de az is lehet, hogy kicsit kiengedem a kastély előtt, hogy tegyen pár kört. Szeretnék vele eleget foglalkozni, de vannak napok, hogy egyszerűen nincs rá időm, főleg a telihold környékén. Olyankor sajnos van épp elég más bajom, szóval pár simításon kívül annyira sok időm nem jut rá. - Csak elküldtem egy levelet. - mosolygok rá félszegen. Na jó ez így elég suta volt. hisz az emberek többsége rendszerint azért jár fel ide, hogy elküldjön a levelet, én meg főleg hisz nekem baglyom sincsen. nem mintha a macsekkal nem lennék megelégedve. Az ugyan nem hozza-viszi a leveleket, de néhanapján jóérzés, amikor lekucorodik az ember ölében vagy a párnáján, amikor rossz napja van, ráadásul pont ugyanolyan független, mint a bagoly. - Nem. - felelem felvont szemöldökkel. - Mással foglalkoztam éppen, de amúgy sem szokásom hallgatózni. - teszem még hozzá egy fél-mosollyal. Nem is figyeltem, amikor bejöttem, de valószínűleg nem is érdekelt volna, hogy miről beszélt magában. Már régen megtanultam, hogy nem érdemes mások dolgába beleavatkozni, hisz ez nálam létfontosságú például, hogy az én esetemben senki se akarjon mélyebbre áskálódni, vagy kutakodni az életemben, és a múltamban. Legalább a roxforti éveimet szeretném békésen, és boldogan eltölteni, ha már később több mint valószínű, hogy úgyse nagyon lesz erre lehetőségem.
Megfagyott a vér az ereimben, ahogy meghallottam, hogy valaki jön föl. Bele se mertem gondolni ki vagy mi lehet az a legutóbbi eset után, bár kétlem, hogy a dementorok a lépcsőt használták volna, de ettől még lehet bármi más is, mondjuk egy Mardekáros, akinek úgy színt nem örültem volna. Igaz, talán akkor Julian szabályait felróva most kivételesen úgy szívattam volna, ahogy csak lehet, hisz a pálcám nálam van, mint mindig, most elő is vettem a biztonság kedvéért, de remélem, nem kell majd használnom. Az illető viszont csak a háztársam volt. Meg is könnyebbültem, azonban úgy festett észre sem vett. Egyszerűen elsétált mellettem és az egyik iskolai bagolyhoz ment. Ráköt a lábára valamit, gyanítom egy üzenetet, majd elejt egy mondatot mire én csak kérdő tekintettel nézek rá. Mitől lehet ilyen ideges? Már jó ideje vagyok az évfolyamtársa, de még nem láttam ilyennek, igaz nem is nagyon ismerem, lehet nála ez teljesen normális, mint az hogy én francia vagyok, de csak kevesen tudják. Mikor észrevesz, köszön és kérdéseket tesz fel, én pedig csak összerezzenek, mert az hittem nem is fog rólam tudomást venni. - Szi-szia. – kezdem bátortalanul, de nem, nem tőle félek, csak ez a hirtelen társaság megzavart, meg amúgy sem vagyok valami beszédes, pláne nem mikor egyedül akarok lenni, de erről nem tehet, hisz nem tud a gondolataimban olvasni. - Hát én semmit. Csak kaptam levelet aztán… aztán igen, itt kötöttem ki. – mondtam dadogva és szinte már suttogva, talán meg se hallotta, vagy ha igen, akkor sem biztos, hogy értette. Nem értem mi van velem, valamikor órákat tudok csacsogni, most meg egyszerűen a válaszadás is alig megy. Éreztem, ahogy a baglyom csipkedni kezdi a kezem, mert idő közben abbahagytam a simogatást, így felálltam, megvártam, míg a karomra száll majd az egyik ablakhoz vittem és hagytam, hogy elrepüljön. Nem tudtam volna szegénnyel mit csinálni, vagy vele foglalkozok, vagy a fiúval, és ha már volt emberi társaságom, akkor inkább azt választom, mert nem sokszor van ilyen, kivéve, ha a zöld ruhások bosszantásáról van szó, de az is már olyan régen volt. Így most a háztársam felé fordulva gondolkodok, kezdek a mondandómba. - És te? Mi járatban erre? – Kíváncsi voltam mire volt az a megszólalása, majd arra is rátérek, ha nem megy el amint válaszolt a kérdéseimre, mert ha már elküldtem szegény kis baglyomat, akkor a minimum, hogy egy kicsit beszélgetünk, aztán lehet, felkeresem a másik háztársam, hogy beszéljek vele, mert már kéne, de még nem volt rá alkalom. - Ugye nem hallottál semmit abból, amit még azelőtt mondtam, hogy felértél volna? – Talán nem is a jelenléte, hanem inkább az zavart, hogy hallott-e valamit, mert bár nem titok, hogy ezt mondják róla, azért mégiscsak rossz volna, ha a tudomására jut, nem szeretem, mikor valaki úgy gondolja, buta vagyok.
C'est difficile de la comprendre. Maisbencore plus de la connaître.
Cerberus Szidorov
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Szido & Sili 2015-12-23, 23:59
-Rohadt Varázslény Felügyeleti Főosztály, és nyomorult Vérfarkas Nyilvántartási Egység. - füstölgök magamban miközben az utolsó adatokat is kitöltöm a pergamenen, amit el kell küldenem ezeknek az anyaszomorítóknak. - Enyhített törvényi szigor mi? Hááát persze...Ahhoz képest úgy kezelnek még mindig mintha valami visszaeső köztörvényes bűnöző lennék. - morgok tovább magamban, ahogy egyedül gubbasztok a hálóban, és lassan befejezem a pergamen kitöltését. Tetszik vagy sem, de még most is bizonyos időközönként mivel én a szünidőben muglik között lakom távol bármely mágiát használó közösségtől ezért a Vérfarkas Nyilvántartó Egység bekér tőlem különféle papírokat, és igazolásokat még innen az iskolából is, hogy nincs-e velem semmi gond, hogy kezelem az átváltozásokat, milyen a viselkedésem a többi tanulóval meg a többi baromság. Ráadásul a jellemzés részt nem is nekem, hanem a házvezetőmnek kell megírni, amit hadd ne kelljen ecsetelnem, hogy milyen kellemetlen főleg, hogy van, amit még az igazgatóval is alá kell íratnom. Mindig megfogadom, hogy nem húzom fel magamat ezen, és nem idegeskedem, hanem megfogadom a nagyiék tanácsát, és elengedem a fülem mellett, de egyszerűen nem megy. Nagyi szerint egyszerűen úgy kéne felfognom a dolgot mintha csak egy orvosi igazolást akarnék aláíratni, de valami oknál fogva sajnos nem megy...Mindegy muszáj megcsinálnom különben nagyon megüthetem a bokámat. Most még a macskám dorombolása sem tud megnyugtatni, pedig az általában mindig hatásos gyógyszer az ilyen napokon... Még mindig közel állok a "tűzokádáshoz" ahogy felfelé caflatok a lépcsőkön a bagolyházba. A legtöbben, akik ha most látnának, biztosan csodálkoznak, mert rendszerint még a bosszúságnak a szikrája is elkerül nemhogy, az-az állapot, amikor síkideg vagyok. Jellemzően nem is hagyom magamat soha felidegesíteni, de a Vérfarkas Nyilvántartók, és a szüleim témája mindig képes elérni ezt a hatást. Nemigen van, akivel erről beszélhetnék, és ez talán csak még nehezebbé teszi ezt az egészet. Vérfarkasként élni, tudva, hogy a varázslók világa, hogy is vélekedik rólunk, miként viszonyul hozzánk már önmagában sem egyszerű vagy éppen kellemes, de ezek a taláros majmok még rá is tesznek egy lapáttal, hogy még kellemetlenebbé, és nehezebbé tegyék a dolgokat. Persze rosszabb is lehetne, hisz ha az Umbridge-féle bagázs útján járnak tovább, akkor úgy érzem nagyon könnyen, és nagyon rövid idő alatt eljutottunk volna odáig, hogy csak azért lettem volna kicsapva, mert vérfarkas vagyok. Arról tett, hogy ne nagyon kelljen, majd anno állást keresgélnem, hisz ha ugyan vissza is vonták a törvényeket, de a listában ugyanúgy ott díszeleg a nevem, mint bejegyzett vérfarkas. Mondjuk talán a "Bestiamesterek" között annyira nem néznek majd ki hisz valamilyen szinten én is egyfajta bestia vagyok. Nem mintha erre olyan rohadt büszke lennék... A nem túl bizalomgerjesztő ábrázatomtól még valószínűleg egy Kiméra is fülit-farkát behúzva menekülne, amikor végtelennek tűnő lépcsőzés után végül belépek a Bagolyház tornyának bejáratán keresztül. Körül se nézek, hanem egyből az egyik iskolai Uhu-hoz lépek, és annak a lábára kötöm a megcímzett levelet, majd útjára engedem a madarat. - Remélem, hogy gyógyszerre költitek, majd a fizetéseteket. - toldom meg még egy utolsó búcsúgondolattal a levélfeladást, majd hangosan kifújom a levegőt, sűrű párafelhőt képezve magam előtt. Ekkor veszem csak észre, hogy nem vagyok egyedül. - Szia Sil. - fordulok meg, amint ráismerek az illetőre az egyik évfolyam-és háztársamra. - Hát te? Mit csinálsz itt ilyenkor? - kérdezem tőle, miközben látom, hogy a baglyot cirógatja. ~ Biztos a saját madara, úgy emlékszem neki baglya van. - emlékeztetem magamat
Sose hittem volna, hogy az után, hogy az a dementor megtámadott minket Ebonyval még visszajövök ide. Bár nem is nagyon tudom, hogy most akkor örüljek annak, hogy itt járt az a lény, vagy sem. Mert halálra rémültünk mindketten és én speciel már biztos voltam benne, hogy meghalunk, de még szerencse, hogy az agyam időben kapcsolt és el tudtam kergetni a patrónusommal. Az után meg rosszul lettem és ezért a gyengélkedőre kerültem, de még ez sem érdekelt annyira, ha visszagondoltam arra a napra, hisz akkor találkoztam a legjobb barátnőmmel, aki bár Mardekáros mégis maximálisan meg tudok benne bízni és már szinte olyan nekem ő, mint a testvérem, aki sose volt. Bár nem is nagyon vágytam rá, őt elfogadtam volna. Most azonban csak egyedül üldögéltem a földön és a baglyomat simogattam. Kivételesen egy levelet hozott magával, ami nagyon meglepett, mert ilyenkor maximum is csak egy papír fecnit kapok, hogy legyen sikeres a következő évem is itt. A szüleim nem éppen a szavak emberei, de azért ennél kicsit többet várnék tőlük, miután a gyerekük vagyok. Most azonban mégis meglepett a levél érkezése, nem is értettem miért kaptam egészen addig, míg ki nem bontottam. Csupán az első két szót kellett elolvasnom ahhoz, hogy tudjam nem is a szüleim küldték a levelet, hanem a legjobb barátom. Ebony mellett ő volt a másik ember, aki megértett. Most azonban nem olvastam el az üzenetét, majd valamikor máskor, de most nem volt kedvem hozzá. Inkább foglalkoztam az én kis baglyommal. Nagyon szerettem őt, hisz én neveltem fel. Pontosan ezért is tudtam mennyire sértődékeny. Hogyha nem vele foglalkoznak, akkor egyszerűen fogja magát és elrepül, így most minden figyelmemet neki szenteltem, mert jelenleg ő volt az egyetlen társaságom. Voltak olyan napjaim, mikor csak azért jöttem fel ide, hogy beszélgetni tudjak vele, sokszor nem tudom, kinek mondhatnám el bajaimat, hiszen a barátaim sem érnek mindig rá, nekem viszont muszáj róluk beszélnem. Most is ez volt. - Két ismerősöm megint azt bizonygatja, hogy nem vagyok a Hollóhátba való. – mondtam miközben a fejét simogattam. - Pedig én egyre inkább úgy érzem, hogy mégiscsak jól döntött a süveg. Egyre okosabbnak érzem magam és értelmesnek. De ezt ők nem látják be. – Pedig sokszor egyértelmű, hogy nekem van igazam. Jó, talán az egyiküknél nem mindig, hisz ő a háztársam, idősebb és talán tapasztaltabb, de szerintem ő sem tévedhetetlen. A másikról meg inkább ne is beszéljünk. Ő nem hollós és még jó, hogy nem, mert ha hozzánk került volna, akkor hamar megtanulná, hogy nem lehet mindig igaza. Igaz mellette sem tűnök egy zseninek, de szerintem sokkal intelligensebbnek látszok, mint ő. - Mégis hogy érjem el, hogy belássák, igazam van? – Nem is igazán a baglyomtól kérdeztem, hisz az nevetséges lett volna, hogyha pont tőle kérnék tanácsot. Nem, inkább magamhoz szólt a mondandóm, bár nem értem, hogy megint minek gondolkodtam hangosan, mert eddig mindig csak baj olt belőle.
