2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Hm, ami azt illeti, jobb visszavágásra számítottam, Cross. - Jelentem ki mindentudóan. Igazság szerint ez a visszaszólás sem volt túl eredeti vagy frappáns, de azért biztos túltett az övén. Oké, ezt inkább a nézőközönségünktől kellene megkérdeznem. Azonban most nincs kedvem velük foglalkozni, inkább minden energiámat és figyelmemet Frankie-nek szentelem. Elvégre is, belém kötött, majdnem meg is alázott, itt a többiek előtt, szóval nem hagyhatom annyiban ezt az egészet. Meg kell tanulnia a leckét. Egy Mardekárosba nem lehet csak úgy belekötni. Még akkor sem, ha fiatalabb nálad az illető. Mert lehet, hogy fiatalabb, de okosabb. Jó, esetünkben ez nem éppen igaz, de ez már csak részletkérdés. Ami pedig szerencsétlen kis Bent illeti, azt hiszem, ő megkapta már a magáét. Ha nem jött volna ide, ez a Hollóhátas okos tojás, akkor már rég elengedtem volna szegénykét egy kicsit koszosabban és egy picit veszítve az önbizalmából. Nem mintha eddig olyan sok lett volna neki. De Frankie miatt meghosszabbodott a szenvedése. - Ha nem tudnád, nem mindenkit mentenek meg tőlem. Nekik nincs akkora „szerencséjük”- mutatok idézőjeleket a kezeimmel - mint a mi kis Beninknek, nem igaz? És én csak azt szerettem volna, ha bocsánatot kér. Olyan nagy baj ez? - Kérdezem teljes mértékben megjátszva magam. Természetesen hidegen hagy mind a kissrác, mind Frankie lelkivilága. Ez az egész arra megy ki, hogy meg jobban felidegesítsem a lányt, hogy ezzel akár plusz óra büntetéseket szerezzek neki. Arra nem számítok, hogy én is kapnék, mert talán ki tudnám dumálni magam valamivel. Néhány tanárnőnek elég pár szép szó és már el is felejtenek mindent. Meg amúgy is, én már hozzá vagyok szokva a büntetésekhez, túl sokat kaptam már mióta ide járok. Néhány óra körmölés vagy takarítás már tényleg nem oszt, nem szoroz. - Ha már itt tartunk, érdekelne, hogy vajon Te nem tartod magad többnek az átlagnál? Ide jössz, mint valami Hollóháti-messiás és megmentenéd a srácot. Pedig igazság szerint semmi közöd sincs ehhez a dologhoz. - Vázolom fel a helyzetet az én szemszögemből a lánynak. Kíváncsi vagyok mennyit fog fel belőle. Ő persze, biztosan máshogy látja a dolgokat. Már majdnem párbajozni is kezdünk, annyira elszabadulnak az indulataink. Most azonban a vakmerőségemet legyőzi a józan eszem. Nem akarok ennyi ember előtt beégni, hogy egy épkézláb varázsaltot nem tudok kinyögni. Nem vagyok béna Sötét Varázslatok Kivédéséből, de azért nem is remekelek, így inkább csak hivatalos párbajokra tartogatom a tudásom. - Mint mondtam, én nem vagyok olyan idegbeteg, mint egyesek, hogy egyből neki rontsak valakinek, aki feldühít. Ezt a stílust meghagyom neked. De most tényleg nincs kedvem csatározni, még valaki megsérülne a nézőközönségből. - Intek a többiek felé. Még jó, hogy sikerült kitalálnom valami jónak tűnő hazugságot. Talán most leszáll végre rólam a lány és mindenki mehet a maga dolgára. Kedvem lenne jól levarázsolni valamivel, de olyan ideges vagyok, hogy egy bűbáj sem jut az eszembe.
Éljenek a jó viccek, még hogy én a dühkitörésemre pszichiáter kell, most komolyan meg is sértődhetnék, ha nem attól hallottam volna ezt az egyértelmű sértést, akitől, még fel is venném, így viszont csak egy gúnyos nevetésre futja. Pont ő képes nekem ezt felhozni, mikor kettőnk közül nem én vezetem le másokon az indulataimat? Persze ez jelen pillanatban csak féligazság, tény, ma nagyon nincs jó kedvem és mikor idejöttem, egy enyhe hátsó szándékom is volt ezzel kapcsolatban, gondoltam oké, megszívatom ezt a mardekárost. Néha én sem vagyok jobb, mint ők, de ha soha nem megyek le az ő szintjükre, akkor nem tudok ellenük semmit sem tenni. Nem egy értelmes húzás, ha jobban belegondolunk, nem igaz? A saját fegyverükkel harcolni bizonyos csoportok ellen nem egy dicséretes dolog. - Örülök, hogy így aggódsz a mentális egészségemért, de ha lenne, sem ajánlanék be neki egy olyan romlott valakit, mint te. Még a végén szerencsétlen dilidoki is rámegy. – nem egy frappáns visszavágás, de kell valami, nem hagyhatom, hogy az övé legyen az utolsó szó. Látom a szemén, mennyire utál jelen pillanatban, eddig sem kedvelt jobban, mint egy cipőtalpra ragadt rágót, hát innentől kezdve meg pláne „imádni” fog. Végülis ha megnézzük, hányszor került már úgymond miattam büntetőmunkára, nem is csodálkozom azt, ahogyan hozzám viszonyul. Persze, mintha én nem szívtam volna Connor miatt az utóbbi években eleget, pontokat veszítettem és hallgathattam Flitwick véget nem érő történeteit a békés egymás mellett létezésről. De ha ez egyszer egyesekkel lehetetlen?! Maximálisan összeférhetetlenek vagyunk mind jellemileg, mind pedig a származásunk miatt. Ő aranyvérű, én mugliszármazású, már ez is mutatja a kapcsolatunk milyenségét, ezt már többször próbáltam bemagyarázni az öreg Flitwicknek, de mintha az egyik fülén be, majd a másikon ki. Én és Connor Grade soha nem leszünk legjobb pajtik, de még beszélő viszonyban sem leszünk soha. Nem mintha bármelyikünk törné magát érte, valljuk be, bokszzsáknak használjuk a másikat, méghozzá előszeretettel. - Nehogy már elvárd tőle a köszönetet, mert valaki megakadályozza a megalázását. – kiakaszt, teljes mértékben ki tud akasztani és ezt még élvezi is. Persze, egyértelmű, teljesen fel akar idegesíteni, hátha olyat teszek, amit amúgy nem tennék. – Tudod, alap emberi jogunk, hogy nyugodtan élhessünk. Persze vannak az olyanok, mint te, akik többnek hiszik magukat az átlagnál. Csak nem ússzuk meg párbaj nélkül. Őszintén? Éljen, már viszket a tenyerem, hogy megátkozzam, vagy esetleg felpofozzam. Szívesen megtenném, de komolyan. - Nem mintha nem örülnél egy kis akciónak, igaz? – most én mosolygok olyan gúnyosan, ahogyan ő azt megtette velem nem is olyan régen. Mikor rám szegezi a pálcáját, kissé megugrik a vérnyomásom, de még mindig nem mozdulok, csak én is ráemelem a sajátomat. Nem fogok kezdeményezni, ha ő megteszi, tegye, akkor ő lesz igencsak bajban. Aljas vagyok, tudom. Talán ezért is lep meg, mikor felém löki a kissrácot és pillanatokon belül Ben az én kezeim között van. Mi a fene? - Futi innen, Ben. – gyorsan az útjára bocsátom a kis alsóst, ha esetleg most próbálkozna Connor egy-egy alattomosabb rontással, na, akkor bajban lennék. Mivel nincs szabad kezem. Bennek nem is kell több, úgy iszkol el a színről, mint akit zavarnak, szóval koncentrálhatok az előttem álló mardekárosra. – Tudod, most megleptél. – aztán már kapom is a dolgokat a nyakamba. – Ne hidd, hogy engem meg tudsz félemlíteni, Grade. Hozzászoktam a magadfajta sunyi alakokhoz, nem újdonság, de rólad azt hittem, hogy szemtől szemben ki mersz állni, úgy látszik tévedtem.
Elegem van már abból, hogy mások mondják meg, mit tegyek. Otthon a szüleim csesztetnek ezzel-azzal, itt az iskolában pedig a felsősök. Már aki mer. Mert szerencsére kevés ilyen van, de azért akad. És már a hócipőm is tele van velük. Főleg az olyanokkal, akik még az ember hobbijába is belemerészelnek pofázni. Nagyon nincs kedvem foglalkozni az előttem álló Frankie-vel, pedig kénytelen leszek, mert az 100 százalék, hogy nem fogom elfutni előle csak azért, mert felsőbb éves. - Csak nem azt, amilyekhez a dühkitöréseiddel is jársz? - Vágok vissza a lány beszólására. Hát lehet, hogy ő is tud rólam egy-két nem szép dolgot, de az biztos, hogy én is tudok róla. Párszor már kerültünk a másik miatt bajba és akkor mindig megfogadtam, hogy egyszer elintézem, hogy csak őt vonják felelősségre. Nos, eddig még nem jártam sikerrel, de talán ez a nap jó is lesz még valamire. Természetesen próbálom elrejteni az érzelmeimet, így a dühömet inkább belegyűröm egy idegesítő mosolyba. Talán akkor elmegy a kedve attól, hogy velem packázzon. Közben persze a kis „áldozatomról” sem feledkezem meg, őt még mindig szorosan a kezeim között tartom. Eszem ágában sincs elengedni, épp a vitánk kellős közepén. Hiszen ő a főszereplője ennek az egésznek. És mi, Frankie-vel vagyunk a mellékszereplők ebben a kis előadásban, amit szinte már az egész udvar figyel. Elvégre is, nem láthatnak ilyet minden nap. Már csak a figyelő tekintetek miatt is, nekem kell győztesen kikeverednem ebből a helyzetből. Még a végén híre járja, hogy Connor Grade már nem a régi. - Ő nem a túszom. - Bökök lefelé a fejemmel, a fiú irányába. - Csupán azért tartom még mindig ilyen közel magamhoz, hogy meg tudja köszönni, hogy félbeszakítottad a megalázását. De úgy tűnik, szegénykének elvitte a cica a nyelvét. - Gúnyolódom továbbra is a srácon, majd kimért mosollyal szegezem vissza a tekintetem Frankie arcába. - Látom, nagyon nem akarod megúszni párbaj nélkül a ma délutánt. Hát, jó. Legyen. - Talán át sem gondolom igazán és egy lassú kézmozdulat után, amellyel a varázspálcámért nyúlok, egy hirtelen mozdulattal kapom elő az eszközt. Egyenesen Frankie felé emelem. Bizonyára már ő is előkapta az ő pálcáját. Biztos, hogy jó ötlet ez? Vajon, ha párbajozni kezdünk, ki fog győztesként kikeveredni? Sajnos, van egy sejtésem, hogy nem én. Éppen ezért, még időben visszavonulást fújok, méghozzá úgy, hogy a kis Bent erőteljesen a lánynak lököm. - Nesze. Elengedtem a kis haverodat. Legyetek boldogok egymással. - Gúnyosan ejtem ki a szavakat, majd gyorsan kitalálok valami indokot a hirtelen megváltozott döntésemre. - Amúgy sincs kedvem most párbajozni veled, Cross. Csak megint én kerülnék bajba miattad. De azért azt elárulom, hogy félj tőlem, ha meglátsz a folyosókon. - Fenyegetőzöm tovább. Hogy mire jó ez, azt még én magam sem tudom, de az biztos, hogy Frankie esetében teljesen komolyan gondolom. Eddig sem csíptem a csajt, de ezek után még nagyobbra nő az ellenszenvem iránta.
Kiégek, lejövök az életről és még jó pár hasonló dolog jut eszembe. Nagyon utálom azokat, akik mások terrorizálásában lelik kedvüket és akkor még finom voltam és nőies. Hol van az a jó öreg „Ne cseszegess és akkor én sem teszem” elv? Kihalt a gerinces aranyvérűekkel? Jó, ez rossz hasonlat, mert nem egy olyan aranyvérűt ismerek, aki nem egy barom. A Mardekár viszont melegágya az ilyen rasszistáknak akik gyanúm szerint szeretethiányosak. De komolyan, más ok mi lehet az ilyen agresszív, antiszociális viselkedésre? Véleményem szerint semmi, aztán ki tudja? Otthon gondolom én esti mese helyett azt mesélték nekik, hogyan kell muglikat gyilkolni, a kedvenc játéka egy plüssdementor volt, vagy egy inferus. Gáz gyerekkoruk lehetett, na. Alapjáraton nem vallom azt az elvet, hogy valaki már születésétől kezdve gonosz, kivéve talán Tudodki. Az ilyet tanulni kell, márpedig tippem szerint az ilyen Connor Grade féléket már gyerekként arra oktatják, hogyan keserítsék meg minden áron a társaik dolgát. Kicsit olyanok, mint egy dementor, mások félelméből és kétségbeeséséből táplálkoznak. Durva, hogy emberek lehetnek ennyire gonoszak, bár ez még mindig szimpla taplóság. - Nagyon elcseszett hobbid van, mondták már? Ajánlok egy jó pszichológust. – a francba a „nem akaszkodunk össze direkt egy mardekárossal” elvvel, utálom az ilyet. Felhúztam? Örvendek neki, mert ő is megtette velem, szóval rendezzük le. Nem ez lesz az első és nem is az utolsó ilyen eset, látom a szemén, mennyire el szeretne átkozni a gyengélkedőbe, illetve ha ilyet meg lehetne tenni szemmel, az már igencsak fájna nekem. A mosolyomnak nyoma sincs, minek, ha egyszer pipa vagyok és ezt az arckifejezésem is hűen tükrözi? – Áááá… kösz, de nem tetszik az ajánlat. Inkább maradok a mostaninál. – ebből balhé lesz, méghozzá jó nagy balhé. Rendben van, állok elébe, úgyis kell valaki, aki megneveli ezeket a túlkapásos terroristákat. Ezek szerint én leszek az. Egyébként csak én vagyok vak, vagy tényleg a fél udvar minket figyel? Nem hogy bármelyikben lenne annyi gerinc, hogy kiálljon a srác mellett, francokat, ezek itt moziznak, hát az eszem megáll. Emberek, gratulálok. Ennél mélyebbre már nem sűrűn lehetne süllyedni. - Nahát, éppen azt akartam tanácsolni, hogy keress magadnak olyat, aki nem retteg már attól is, hogy a 10 méteres körzetében tartózkodsz. – most már velem akar kötekedni? Hát rendben van, akkor én sem érzem szükségét, hogy visszafogjam magam. Megtartom az előbb használt gúnyos hangnememet és folytatom tovább. – Ezt nem gondoltam volna, de tényleg. Jó döntés. – általában nem szoktam provokálni senkit, de most azt hiszem kivételt teszek. – Mondd csak, úgy is mersz kötekedni, hogy nem használsz „túszt”, vagy azért ennyire már nem vagy bátor gyerek? – végignézek mindkettőjükön és azon gondolkodom, hogyha itt valóban kitör az a bizonyos őskáosz, szerencsétlen Bennel mi lesz. Nem szeretném bántani, sem azt, hogy véletlenül baja legyen. Nem hiányzik egyik alsósnak sem, hogy a gyengélkedőn kössön ki egy ilyen miatt. Volt már olyan, hogy valakit képen akartál törölni pusztán egy vigyor miatt? Mert én jelen pillanatban ezt érzem, viszket a tenyerem, annyira. Pofon ugyan nem lesz belőle, de párbaj az már szinte biztos, ha nem ő kezdi el, akkor majd én, nem érdekel a büntetés. Azt hiszi, hogy csak úgy szórakozhat másokkal? Hol él ez? Melyik univerzumban? Egyenesen várom, hogy kimondja azt a bizonyos szót és legyen okom pálcát lendíteni miatta. Csak adj okot, hogy rontást küldjek rád! - Mert ha igen, akkor mi lesz? – most rajtam a sor, hogy egy pajkos vigyorral figyeljem a reakcióját. Remélem érzi, hogy egy cseppet sem félek tőle. Szórakozni akart? Garantálom, hogy megkapja, csak aztán nehogy ő járjon rosszul. Fél kézzel ledobom a táskámat és kissé arrébb rúgom, hogy ne legyen útban, cinkes lenne átesni rajta adott esetben. – Kicsit sokat gondolsz magadról, nem gondolod? De legyen, intézzük durván a dolgokat. – villantok rá egy kihívó mosolyt, majd én is a pálcámért nyúlok. Kezdeményezzen csak ő, már ha mer.
Nem tudom, hogy egyeseknek miért lételeme az, hogy megzavarja a másikat a szórakozásában. Talán azért, mert ő nem szórakozik olyan jól. Hát nem baj, senki nem mondta, hogy tilos csatlakozni hozzám a kis játékaimban, amelyben alsóbb éves, sárvérűeket szekálok. Természetesen csak akkor van engedély csatlakozni, ha valaki szintén aranyvérű, akárcsak én. Más esetben, inkább messziről kerüljön el az, aki nem nézi jó szemmel a ténykedésemet. De semmi képen ne szakítson félbe, mert annál kevesebb dolgot utálok. Pedig most pont ez történik. Valami hetedikes csaj (na, jó, pontosan tudom, hogy ki ő), idejön és elrontja a bulit. Nyílván azért teszi, mert anno vele is gyakran megesett, hogy az áldozat szerepébe bújhatott. Sajnáltassa magát valahol máshol, de ne zavarjon meg engem. De mivel megtette, mérgesen nézek rá és próbálok rájönni, hogy mi lehetne pompás következménye ennek a tettnek. Sajnos azonban az, hogy Frankie idősebb nálam egy évvel megnehezíti a dolgomat. Elvből és tiszteletből nem szoktunk a bandámmal olyanokba belekötni, akik nálunk idősebbek. Azért valamiféle kivételekhez mi is tartjuk magunkat. De talán pont a mai nap lesz az, amikor megszegem eme, saját magam által előírt, szabályt. Egyébként is, Frankie Cross keresztezte már egy párszor az utamat, így… van egy elég érdekes kis közös múltunk, mondjuk úgy. - Ez nem terrorizálás, drágám. Ez puszta szórakozás. És azt ajánlom, inkább keress magadnak valami más elfoglaltságot, ami ilyen idegesítő mosoly csal az arcodra. - Javasolom neki dühösen. Főleg az az önelégült, ártatlan mosoly húz fel, jelen pillanatban. De persze már az is sokat nyomott a latba, hogy egyáltalán meg merészelt engem zavarni. Most már biztos, hogy vele szemben mindig meg fogom szegni a „tisztelet” szabályt, ha találkozunk a folyosón. Jobban teszi, ha messziről elkerül ezek után. - Inkább átvennéd a helyét? Hát rendben, nem bánom! Akkor mutasd meg kérlek, hogy mégis miképp mentenéd meg szegény, ártatlan… hogy is hívjákot a gonosz és kegyetlen Connor Grade karmai közül? - Kérdezem miközben lelépek a srác kezéről, de még mielőtt az gyorsan kereket oldhatna megragadom a karját és magam előtt állítom meg. Még korántsem végeztem vele. Azonban a kisfiú nem teszi azt, amit várok tőle és csupán némán, hallgatagon tűri, hogy megpaskoljam párszor az arcát. Kíváncsi vagyok, vajon mikor törik meg? - De hiszen én csak véletlenül vertem ki a könyvét a kezéből. Nem igaz, barátom? - Címzem a kérdésemet immár a sráchoz, de továbbra is Frankie arcát figyelem, egy pajkos vigyorral a képemen. Nem látszik az a lányon, hogy félne tőlem, azonban kíváncsi vagyok arra is, hogy mennyire lehet bátor, velem szemben. Van már némi hírnevem az iskolában, akkora, hogy egy hetedikes is simán megijedhetne tőlem. A fenyegetésére viszont először is, nagyon meglepődöm. - Ho-ho-hóó, csak nem fenyegetőzünk, kicsi lány? - Kérdezem immáron elengedve a srácot az egyik kezemmel, de továbbra is szorítva őt a karjánál a másik kezemmel. Szabad kezemet a lány felé emelem, de a levegőben, félúton meg is állítom. Mutatóujjamat fenyegetően emelem fel. - Hollóhátas létedre, eléggé bátor vagy. De kétlem, hogy esélyed lenne ellenem egy párbajban. Mit szólsz, próbára teszel? - Kérdezem nagyzolva, kihívóan felemelve a fejemet. Le is engedem a kezem és rögtön a pálcámért nyúlok érte, ami, mint mindig, most is a farzsebemben van.
Most ez komoly? Miért nem telhet el úgy egy nap, hogy senki nem köt bele direkt módon a másikba? Gondolom egyeseknek ez fizikai fájdalmat okoz, már ha nem teszik meg, mert ugye az elszenvedőknél ez jóformán egyértelmű, ha mondjuk párbajra kerül a sor. Tapasztalatból tudom, hogy az esetek egy jelentős részében arra kerül a sor, hét évet lehúztam már itt, naná, megedződtem. Engem is értek hasonló szekálások, aztán vagy volt valaki, aki megvédett, vagy mindenki csak szájtátva nézte a műsort. És miért? Mert mugliszületésű vagyok, egyesek pedig születésüktől fogva rosszindulatúak. Aztán megtanultam megvédeni magam és hirtelen visszanyalt a fagyi, ha valaki belém kötött. Ráadásul megvan az a rossz szokásom, hogy megpróbálom megvédeni a hasonló sorsra jutottakat, talán pont amiatt, amiket én is kaptam. Nem azt mondom, hogy terrorban éltem, de nehogy már egy-két elkényeztetett aranyvérű mondja meg, kinek van létjogosultsága bármihez. Színtiszta rasszizmus, csak mágiahasználó kivitelben, pazar. Amikor Connor felém fordult, egy pillanatra mintha dühöt látnék az arcán, mondjuk ezen nem csodálkozom. Kipécézett már magának egyszer-kétszer és annak általában büntetőmunka lett a vége, általában mindkettőnknek. Persze, mert pont akkor jár arra minden tanár, prefektus és még Friccs is, amikor éppen egymás szanaszét átkozásával vagyunk elfoglalva, bár a szócsaták egy kicsivel gyakoribbak. Tisztább megoldás, mint a pálcahasználat. - Gondolom azért, amiért te terrorizálsz másokat. – most húzzam fel direkt? Ennyire nem lehetek… de igen, az leszek és nem érdekel. Kissé oldalra billentett fejjel, arcomon pedig egy ártatlan mosollyal nézek rá, majd megvonom a vállam. – Mert jól esik. – jelen pillanatban túlzottan is. Nem okos dolog direkt kikezdeni a mardekárosokkal, főleg azokkal, akik direkt alátesznek másoknak, de most ez egy cseppet sem érdekel. Nem először csinálom már ezt, adott esetben egy bosszúra is fel vagyok készülve, nem fog váratlanul érni. – Ráadásul az egyik háztársamat próbálod szívatni a nagyközönség előtt, bennem meg van annyi gerinc, hogy ezt ne hagyjam. – az ártatlan mosoly fokozatosan olvad le az arcomról, helyét egy pókerarc veszi át, arról, hogy jelen pillanatban dühös vagyok, csak a szikrázó szemeim árulkodnak. Komolyan nem fér a fejembe, miért csinálják ezt a többiekkel, de ha valamelyikük áldozatul esik a mi vicceinknek, akkor aztán megy a szöveg. Biztos jó, csak nem tudom kinek. Connor végül leszáll a srác kezéről, én pedig halkan felsóhajtok. Ilyen is ritkán van, hogy ennyivel megússza mindenki a dolgot, bár a kellemetlen érzésem még mindig megvan. Sohasem ilyen egyszerű ez az egész. Nála még az sem mentség, hogy nincs vele az elmaradhatatlan bandája, Connor nélkülük is beleköt bárkibe, még az élő fába is. Tőlem meg biztosan nem tart, még nem adtam neki túlzottan okot erre. Nem is szeretnék, jobb a békesség mindenkinek. Meg is lepődöm, mikor elkapja a fiú kezét és jól hallom? Meg kellene köszönnie? Ez azért még nekem is sok egy kicsit, egy dühös fintor fut át az arcomon, majd ismét semmi. Ezzel csak engem akar bosszantani? - Vagy talán neked kéne elnézést kérned tőle, mert kiverted a kezéből a könyvet. – oké, akkor így játszunk. Az arcán levő félmosolyra csak megcsóválom a fejemet. – Komolyan nem értem, ezzel mit akarsz elérni. – ez igaz, bár amíg nem esik baja semminek és legfőképpen semminek, addig simán elfogadom. – Mindenesetre kerüld el a hollóhátas alsósokat… - hát ez egy pettyet fenyegetően hangzott, szép volt Frankie. Most valószínűleg megkapom emiatt a nekem kijáró jutalmat, ha másért nem is, a nagy számért tuti. Csak egyszer az életben sikerülne jókor befognom. Csak egyszer!
Hát mi lehetne jobb délutáni elfoglaltság a tavasz közepén, mint szívatni egy elsőst? Ezekkel a gondolatokkal léptem ma ki a kastélyból és találtam is meg az első áldozatomat. Bár ő nem elsős, hanem tudtommal harmadikas, de az is megteszi mára. Természetesen a könyvével kezdem az ugratást. Vagyis inkább szívatást, mert megzavarni valakit tanulás közben, szerintem már többnek számít az ugratásnál. De érdekel is ez engem… Éppen rajta állok a fiú kezén és vele együtt a könyvön is, amikor egy lány hangja zavarja meg a műsort. Ismerősen cseng már maga a hang is, de amikor ráncolt homlokkal a hang irányába fordulok, elönt a düh. Már megint ez a csaj? Ismerem már egy ideje, de a viszonyunk koránt sem felhőtlen. Kereszteztük már egy párszor egymás útját, fogalmazzunk így. - Miért ütöd bele az orrod más dolgába? - Kérdezem Frankie-től és közben karba fonom a kezeimet. Eljött játszani a megmentő szerepét. Fantasztikus. Egy harmadikos kissrácot könnyű megszívatni, mert valószínűleg nem mer nekem támadni varázslattal, de egy nálam idősebb csaj, már sokkal inkább lehet veszélyforrás. Ráadásul Hollóhátas, így nyílván több varázslatot is ismer. Nagyszerű. Látom rajta, hogy nem lenne jó, ha felidegesíteném, így inkább leszállok a srác kezéről. Ekkor ő gyorsan lehajol a könyvért és már szedné is a sátorfáját, ám én gyorsan megragadom a karját és visszarántom. - Mit illik mondani, amikor valaki segít rajtunk? - Kérdezem a sráctól olyan hangon, mintha a saját húgomat tanítanám jó modorra. Bal kezemmel még mindig a srác karját szorítom, a jobbommal pedig megpaskolom a srác arcát kétszer. Még mindig nagyon rémültnek tűnik, de legalább még nem fakadt sírva, ami plusz pont számára. Legalább nem egy kis beszarival van dolgom. Fél mosollyal az arcomon fordulok felfelé, hogy lássam Frankie arcát. Most már nem lehet mérges, hiszen ezt az egészet már miatta csinálom.
Igazából ki nem állhatom a tavaszt itt Angliában, mert az első dolgom megfázni. Én vagyok mindig az első, aki elkezd lengén öltözködni és ennek mindig meg is van a jutalma, most is egy hétig füstölt a fülem amiatt az idióta bájital miatt. Mostanra sikerült úgy nagyjából kigyógyulnom, de az ingerültségem továbbra is megvan, szóval mindenki vigyázhat. Többek között ezért léptem le a klubból, mert sokan vannak és mert zajosak. Aha, kezdődő dühroham gyanús közeg, szóval én inkább eljöttem és most mást sem csinálok, minthogy egy csendes zugot keresek. A könyvtárba pechemre nem mehetek, mert Cvikker még mindig fúj rám, amiért tüsszögtem az ő szent helyén, úgyhogy az kilőve. Mert ő ugye sohasem szokott betegeskedni, így mindenki más se tegye. Jó, az ingerültségemet tényleg kezeltetnem kellene lassan, vagy ezt a vizsgák közelsége okozza? Utálok vizsgázni, kevés szabad teret enged nekünk és ráadásul rohadt maximalista vagyok, ami egyenesen arányos a mazochizmussal. Mert ugye miért ne? Csináljuk ki magunkat minél előbb, mert ugye ki akar nyolcvan évet élni? A kutya sem, de éljünk veszélyesen. Ráadásul ami a legjobban zavar, hogy lassan két hete nem alakultam át és ez már tényleg probléma. Elvonási tüneteim vannak, mondjuk ki. Betegen nem szerencsés átalakulni ez tény, olvastam róla elég helyen, pláne, hogy macskaként elvileg durvább a megfázás. Mármint ki tudja, tüsszögnék össze-vissza, nem tenne jót. Elméletem szerint akár egy tüsszentésnél vissza is alakulhatok emberré, ami sehogy nem jó, mert végülis egy embert leszámítva nem tudják, hogy animágus vagyok. Ha megnézik a legális animágusok listáját, a Francesca Cross nevet nem fogja rajta megtalálni. Nem is fogom bejegyeztetni, erre már rájöttem, kell egy titok nekem is, tetszik az illegalitás. Ettől olyan rossznak érzem magam és ez tetszik. Végül az elülső udvarnál kötök ki, kell nekem is némi friss levegő, talán az általános lincs hangulatom is elmúlik valamelyest. Nagyot szippantok a friss levegőből és végignézek az udvaron, ahol csend és nyugalom van. Na ez kell nekem most, csend és némi nyugalom. Előveszem az átváltoztatástant a táskámból és olvasni kezdek, de a nyugalom nem tart sokáig. Valaki úgy gondolja, hogy okos dolog az éppen robbanni készülő Frankie Cross mellett balhézni. Ráadásul egy háztársamat találják meg, ami külön piszkálja az agyam. Mérgesen becsapom a könyvemet, elteszem a táskába és felállok arról a párkányról, ahol eddig ültem. Fel nem fogom, hogy miért kell állandóan egy kisebbet kipécézni, de mivel mardekáros az illető, ezen nem is csodálkozom. Amint közelebb érek, meglátom a nyugalmam megzavaróját és egy dühös fintor ül ki az orromra. Ha a sors mindenáron ki akar velem tolni, akkor persze, hogy egy aranyvérmániás tökfejet küld, most éppen Connor Gradet. Nem egyszer volt már dolgunk egymással, nagyon nem bírom a srácot, bár ez többek között köszönhető annak, hogy emberünk vérmániás. Én meg mugliszármazású vagyok. Szóval gondolom érthető, ha nem vagyunk éppen puszipajtik és még finom voltam. - Tudod, ha rajta állsz a kezén, akkor ez egy kicsit körülményes lesz. – maximum két lépésre megállok tőlük, karjaimat összefonom magam előtt és a szemeim szikrát szórnak. Igen, határozottan pipa vagyok. Szerencse, vagy nem, de Connornak nincsenek itt a szinte elmaradhatatlan haverjai, vagyis nem kell túlerővel szembenéznem. Ha adott esetben ez párbajig fajul, akkor ez nagyon is döntő tényező. – Szóval vedd le a patád a kezéről és húzz el. – amíg még jókedvemben vagyok. Ez utóbbit ugyan nem teszem hozzá, de le lehet olvasni az arcomról. Kíváncsi vagyok, mostani csörténk meddig fog fajulni.
A tavasz közepe van, bár itt a Roxfortban, Angliában nem igazán melegedik az idő. Ennek ellenére nem találtam magamnak jobb elfoglaltságot a délutánra, mint keresni valami szerencsétlen elsőst a főbejárat előtti udvaron és jól megszívatni. El is indultam hát a klubhelyiségből és mikor kiértem egyből láttam rengeteg jelöltet. Főleg elsősöket néztem ki magamnak és mivel szinte az összesen kék sál virított, egyértelmű volt, hogy mind Hollóhátasok. Imádok Hollóhátasokat szívatni, mert ők nehezen vágnak vissza. Vagy sehogy. Az a legjobb. Bár az nagy kár, hogy valamelyik haverom nincs a közelben, mert a tömeges szívatásnál nincs viccesebb. Egyedül pedig elég nehéz azt végrehajtani, így inkább csak egy egyedül ücsörgő, harmadikos fiút választok ki. Szemüveges és hosszú, fekete haja van. Épp egy vaskos könyvet olvasva ücsörög a párkányon. Közelebb megyek hozzá, eközben kiszúrok egy nagyszájú, aranyvérű Mardekáros fiút is, akinek biccentek is. Érdeklődve és nagy vigyorral az arcán figyeli a történéseket. Valószínűleg ismeri a srácot, akit épp meg akarok viccelni, és mivelhogy nem lép közbe, gondolom nincsenek túl jó viszonyban. - Csak nem tanulni próbálsz, Hollóhátaskám? - Kérdezem odaérve a fiúhoz, közben pedig kiverem a kezéből a könyvet.- Hoppá! - Jelentem ki és közben megbánó arcot vágok. De hát az mindegy is, hiszen a fiú nem mer felnézni rám. Szerencsétlen. Igazából egyáltalán nem sajnálom. Rosszkor volt rossz helyen. Most pedig egy nyilvános megaláztatásban lesz része. - Na mi van, nem veszed fel a könyvedet?- Kérdezem tőle és már majdnem elnevetem magam. Körbenézek az udvaron, hogy ki figyeli a műsorunkat. Sokan bámulnak ránk, de szerencsére mind alsósak, így nem mernek a srác védelmére kelni. Pedig a legtöbben nem Mardekárosok, így nem ismerem őket. Csupán Kevin az, aki még mindig vigyorogva figyel minket és biccent is nekem, amikor ránézek, bíztatva engem, hogy folytassam. A fiú leugrik a párkányról és lehajol a könyvéért. Azonban mielőtt felemelhetné, pont rálépek a kezére és mintha észre sem venném, kérdezem meg újra: - Most akkor nem veszed fel? Elég reménytelennek tűnik a srác helyzete. Most igazán szüksége lenne egy megmentőre.
