2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Lelkesen és hálásan elmosolyodom a kijelentésére. Örülök neki, hogy van aki támogat még ebben, szeretném is a kviddicset csinálni de nem is. Aztán ha kiöregszem belőle akkor meg... mit fogok magammal kezdeni? Akárhogy is legyen, azt hiszem azt kell csinálnom amit szeretnék. Mert miért is csinálnék olyasmit, amiben nem lelem örömömet? Annak semmi értelme sem lenne. -Köszi, igazán kedves vagy. Mindenképp értesíteni foglak majd. - Kuncogtam el a végét, ő a legjobb barátnőm, persze, hogy szólni fogok neki. Sőt, még biztosan tudok majd jegyeket is szerezni egy-két emberkének olcsóbban vagy ingyen a meccsekre. De ez még a jövő, ne igyunk előre a medve bőrére. Aztán majd lesz nagy pofára esés. Végighallgatom barátnőm válaszát kérdésemre. Örülök neki, hogy minden gondolatát megosztja velem, hiszen ez jó érzéssel tölt el és teljesen osztom is a gondolatait. Így legalább tudok véleményt is hozzáfűzni egyes mondataihoz, mint ha nem lenne túl bőbeszédű. Nem szeretem ha az emberek szűkszavúak, de mindenkinél megesik néhanapján, velem is. -A tanárt talán még én is bevállalnám. De azt hiszem akkor is repüléstant tanítanék vagy valami ahhoz kapcsolódót. Vagy edző lennék. - Látszik, hogy csak e körül forognak a gondolataim. Mostanában tényleg elég sokat gondolok erre. Meg határozottan többet is gyakorolok. Ami szerintem nem hátrány. Többször volt már olyan is, hogy Demivel együtt voltam, de sokszor kijárok egyedül is. Harryt nem nagyon szoktam piszkálni azzal, hogy segítsen nekem, esetleg ha valami komolyan nem megy, de az ritka esetek egyike. Így is sok dolga van a fiúnak, nélkülem is. Egészen jól kigondoltuk ezt a bulis dolgot. Szöget ütött most a fejemben, a következő szünetben vagy majd az az utániban biztos vagyok benne, hogy valamit megpróbálunk kiagyalni. Tudom, sokaknak számít az, hogy a szünetbe hazamenjenek, de vannak akik maradnának. Abban biztos vagyok. Csak nagyokat vigyorgok és bólogatok még, de ehhez már nincs több hozzáfűznivalóm. A Liam dolog egészen megtetszik a végére. Kicsit még az elején bizonytalan voltam abban, hogy jó ötlet volt e ezt felajánlani, de végül is miért ne? Egy próbát megér. Erre (is) vannak a legjobb barátnők. Biztos vagyok benne, hogy ő is megtenné ezt értem, ha kellene. De nem kell, nekem most egyelőre jól áll a szénám. Vissza is ölelem a lányt. - Igazán nincs mit. Amint visszajöttünk a szünetről, be is dobom magam. - Apropó szünet. A toronyra pillantok, kicsit el is húzom a szám. Felkelek, elpakolom az apróságokat amik még az ölemben pihentek eddig, majd szomorú arccal fordulok barátnőm felé. - Mennem kell, nemsokára indulok haza. A szünet után okvetlen találkozunk! El kell mesélned mindent! - Mosolyodtam el szélesen, majd még egy ölelést adva a lánynak el is indultam lassan a kastélyba, fel a toronyba. -Kellemes ünnepeket! - Intettem még vissza egyet, majd gyorsan, szedve lábaimat el is tűntem az óriási ajtó mögött.
- Szerintem, ha másnak nem, neked mindenképpen sikerülne ezen a pályán elhelyezkedni. – Mondom neki biztatóan. Valóban hiszek ebben, hiszen remekül kviddicsezik, ezt mindenki elismerheti, aki látja a meccseinket. - Ez jó ötlet, majd ha úgy alakul mindenképpen értesíts arról, hogy sikerült-e. Ugyanis azt tervezem, hogy amikor csak tehetem, minden meccseden ott fogok ülni a lelátón és neked fogok szurkolni, akármelyik csapat is szerződtet le. – Mosolygok. Nem tudom, hogy miért vagyok ennyire biztos benne, hogy profi játékos lesz belőle, de valahogyan a zsigereimben érzem. Meg annyira könnyű elképzelni, ahogy ott röpköd a többi hivatásos kviddicses között.
- Hát… az aurort teljesen kizárnám, valahogy sosem vonzott az a szakma. Tanár, az még esetleg szóba jöhet. Eddig is szerettem segíteni a kis elsősöknek a házijukban, de egyik tantárgy sem annyira a kedvencem, hogy azzal akarjak egész életemben foglalkozni. Nincsen olyan, ami igazán megmozgatna. – Vallom be. - A gyógyító szaknál maga a gondolat tetszik, hogy segíthetnék az embereken, de mivel nem bírom a vért, ezért ez is kizárva. Szinte az összes többi is hasonló kategória. Van amelyik érdekel valamennyire, és van amihez tudom, hogy abszolút nincs tehetségem, csak a kíváncsiság hajtana előre. Talán a látványmágus szak, ami a legjobban tetszik, de abban sem vagyok biztos. – Mondom sóhajtva. - Ha tehetném, akkor legszívesebben idegen nyelveket tanulnék. Azt mindig is szerettem, és azt hiszem jó is a nyelvérzékem. Múltkor megismerkedtem a könyvtárban egy hollóhátas évfolyamtársammal, aki tanít oroszul. Nagyon élvezem. – Mosolyodok el újra.
- Hű, na az lenne csak a legjobb! Ha még évekig emlegetnék, hogy milyen jó buli is volt. – A lelkesedésem csak egyre nagyobb, és nagyobb lesz, ahogy erről beszélgetünk. - Semmit nem fogok elfelejteni, ami az eszembe jut, de azért majd később a biztonság kedvéért le is írom és akkor már semmi nem állíthat meg minket. – Vigyorgok, majd habozás nélkül csapok bele a tenyerébe. Említettem már, hogy imádok vele együtt dolgozni bármin is? Legyen az edzés, vagy valamiféle hasonló közös program, valahogy mindig jó csapatot alkotunk együtt, ha közös szervezésre adjuk a fejünket. Gyakrabban kellene ilyesmit csinálni, mindenesetre most ez a buli biztos, hogy jó ideig le fogja kötni a gondolataimat. Talán segít majd abban is, hogy addig se gondoljak Lianre.
Apropó Lian… nem is tudom, hogy hálálhatnám meg Ginnynek mindazt, amit most felajánlott. - Igen az. – Bólintok. Legszívesebben nekiállnék áradozni róla, hiszen annyi mindent el tudnék róla mondani, hogy miért is olyan csodálatos. De visszafogom magam. Ginnynek ez biztos nem annyira érdekes, mint nekem, meg hát azzal nem segítenék sokat magamon sem, ha csak még jobban elismerném mennyire is tetszik. Hiszen, ha elkezdeném sorolni a jó tulajdonságait, amiket ilyen rövid idő alatt képes voltam megfigyelni, csak még jobban meggyőzném magam, hogy jó ötlet vele lenni. Aztán lehet, hogy megint rossz vége lenne az egésznek. - Legyen igazad. Egyelőre nem érzem úgy, hogy ez elmúlna, bár valószínűleg már megint csak túlgondolom az egészet. – Mosolygok. - Igen, a te képességeiddel tudni fogom legalább, hogy mi a véleménye rólam. Köszönöm. – Lesz szélesebb a mosolyom, és köszönetképp meg is ölelem a lányt. - Hát, sajnos van ilyen. Én később már csak azért is szeretnék egy kislányt, hogy aranyos ruhákba öltöztethessem fel. Olyan szép ruhákat látni a boltokban, hogy csak olvadozni tudok. – Mondom ezt egy kicsit megint elálmodozva.
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Demelza & Ginny 2016-02-07, 12:02
to Demi
Az élet barátok nélkül olyan, mint a kert virágok nélkül.
Kérdésére bólintok egyet, majd mosolyogva folytatom. Igazából kicsit kellemetlen is erről beszélni, de azért jó is, mert imádom a kviddicset, de ha ezzel akarok foglalkozni, akkor felesleges tovább tanulnom, hiszen nem tudom már szakosítani magam erre jobban. -Igen, azt szeretném. Jövőre felveszem a kapcsolatot majd valamelyik csapat edzőjével és meglátjuk mit fog mondani. - Legalábbis jelenleg így tervezem, aztán meg majd még elválik, hogy mit fog hozni a jövő. Bólogatok Demi mondandójára, megértem, hogy mit érez, teljesen így vagyok én is vele egyébként, persze attól eltekintve, hogy nekem ott a kviddics. - Hát igen, nekem is az a helyzet, hogy más téren nem nagyon tudom elfoglalni magam. Ha tovább megyek, akkor szerintem Aurornak, de az sem annyira köt le, mint a kviddics... Nem tetszik egyik szak sem? - Pillantok barátnőmre, és tudom, hogy kviddicsből nagyon jó, de viszont biztosan van más is, amiből elég kiemelkedő. Nem járunk egy évfolyamra, ezért nem tudom megmondani, hogy pontosan miben is, de biztosan rá fog még idén találni magára. Aztán egy kicsit jobb irányba terelődik a szó, a bulira, amit majd meg kell rendeznünk egyszer. Elvigyorodom, kicsit feldobja a hangulatomat ez az egész. -Szerintem is! Képzeld, mennyi ideig emlegethetnék a suliban, még akkor is ha már mi nem járunk majd ide... király lenne. Ne feledd az elképzeléseid, hamarosan szükség lesz rájuk, biztos vagyok benne! Megszervezzük majd. - Kacsintok és kezemet is felemelem, ha a lány benne van akkor csapjon bele egy nagyot, ezzel jelezném, hogy tök jó csapat vagyunk együtt. Egyébként is szeretek emberekkel összedolgozni, összefogni, na de ha már egy ilyen partiról lenne szó... az izgalmas lenne. Főleg, hogy nem sokon voltam a hat évem alatt, amióta ide járok. Demi pasi ügyei eddig konkrétan soha nem kerültek nálam előtérbe, de most, úgy érzem segítenem kell neki. Elvégre jó barátnők vagyunk, miért ne lehetne, hogy egy kicsit ismerkedjek azzal a fiúval, kérdezősködjek... legalább nekem is lesz egy új ismerősöm az iskolában. Nagy érdeklődéssel hallgatom végig a lány meséjét róla, és egy apró vigyor terül ki az arcomra már akkor, amikor a nevét kiejti. -Rendben, megjegyeztem a nevét. Biztos klassz srác, ha már így megfogott téged! - Kuncogok picit, röviden és vissza a meséhez. Tetszik, ahogy a lány ilyen elszántsággal beszél a fiúról és örülök neki, hogy van valaki, akivel el is tudja foglalni magát. Remélem, hogy jót sikerül majd kiderítenem a srácról és hogy végre egy olyan pasit fog majd ki Demi, aki tényleg gondoskodik róla az elkövetkezőkben. - Persze, most még kínos meg minden, mert tetszik és kicsit furcsán érzed magad a társaságában de ha elkezdtek beszélgetni meg kicsit többet találkoztok tutira elmúlnak ezek a kínos dolgok! Majd én kiderítem, mi a véleménye a srácnak! Jók a képességeim... - Széles mosoly terül el arcomon, szerintem ismer annyira a lány, hogy tudja, hogy hatással tudok lenni az emberekre és remélem, hogy sikerül valamit kihoznom a fiúból is, valami jót, amivel fel tudom vidítani a lányt és egyben meg is tudom majd nyugtatni. A testvér téma kicsit jól esik, örülök, hogy egy csöppet el tudunk térni a pasi témától. Nem tudom, nem akarok beszámolni a saját élményeimről, például a bálról nincsenek, mert nem akartam idén menni, de egyébként... -Én örültem volna még egy lánytesónak! De hát látod, biztos anyuék is akartak még lányt, csak mindből fiú lett... - Biztos jól meg tudnánk érteni egymást a lány tesómmal, csak kár, hogy ez már késő. Majd ha lesz lány gyermekem, akkor vele tutira olyan kapcsolatot szeretnék, mint egy legjobb barátnő.
- Akkor végül is, mit tervezel? A kviddicset akarod tovább folytatni? – Kérdezem meg kíváncsian, mikor mondja, hogy valószínűleg nem marad nyolcadikra. Igazság szerint, nem tudom, hogy nekem bármelyik szakból mi hasznom lenne, így egyelőre azt sem tudom, hogy melyik szakon kellene tovább haladnom, de mindenképpen úgy vagyok vele, hogy még ha most nem is tudom, hogy mit szeretnék a jövőben dolgozni, addig is tanulok valamit, amíg eldöntöm. Aztán ki tudja, lehet, hogy annyira megszeretem azt a bizonyos szakot, hogy az már helyettem is el fogja dönteni a kérdést. Egyelőre a tanácstalanságom teljes, de még mindig bízom benne, hogy ez változni fog az idő múltával. Vagy akad valami, ami annyira felkelti az érdeklődésemet, hogy végre célként magam elé tűzhetem. - Nekem ezzel az egésszel csak az a bajom, hogy nincs úgy igazán kiemelkedő tehetségem semmiben. Abból, hogy kis mütyüröket készítek, az csak egyszerű hobbi, de abból nem is igen lehetne megélni. A kviddicset meg imádom, de kétlem, hogy tudnám űzni profi módon. – Vallom be.
- Biztos vagyok benne, hogy ha azt megszervezzük, akkor az lesz az évszázad legjobb bulija. – Vigyorodok el egyből a gondolatra, pedig fura, hogy alapvetően nem vagyok az a bulizós típus, ennek ellenére kifejezetten szeretem ezeket az alkalmakat. Főleg a szervezését. - Már a lelki szemeim előtt látom, hogy milyen dekorációk lehetnének jók, meg hogy miket kéne hozzá beszerezni. – Mondom álmodozva, hiszen persze már az egészet elképzeltem a fejemben. Azt is, hogy hogyan fog kinézni az egész, és hogy mindenki milyen jól fogja érezni magát. Ez pedig biztosan így lesz, mert ha sikerül összehozni, akkor olyan nincs, hogy ne szórakozzon mindenki jól. - Tuti, hogy ha már úgy alakulna, akkor sütnék pár finomságot. – Na igen, ezzel is biztos lefoglalnám magam jó ideig.
Látom, hogy meglepődik azon, hogy tetszeni fog nekem az ötlete, pedig tényleg tetszik. Végül is, eddig soha nem kértem ilyesmire, mert nem akartam belekeverni nagyon a drámáimba, annak ellenére sem, hogy végül mindig ő volt az, aki megvigasztalt, ha valami balul sült el. De soha nem voltam az a típus, aki másokkal végezteti el a nehéz munkát, mindig odaálltam az aktuális srác elé és megmondtam, hogy mit érzek iránta. Most viszont, egész más a helyzet. Nem csinálhatom ezt, mert egyrészt megfogadtam magamban, hogy soha többé nem leszek szerelmes, másrészt biztos vagyok abban, hogy ennek nem lenne jó vége, úgyhogy most kénytelen vagyok Ginnyre támaszkodni, ebben az ügyben is. Nagyon szerencsés vagyok, hogy van egy ilyen jó barátom. - Kylian Naviernek. – Ejtem ki Lian nevét úgy, mintha egy istenséget említenék. Mondjuk nekem jelenleg annak is számít. - Már a neve is csodásan hangzik. – Mondom egy apró sóhajjal és kicsit elábrándozó arcot vágok. - Nem lesz nehéz felismerni, eléggé egyedi stílusa van. – Lesz szélesebb a mosolyom. Igen, egyértelműen látszik, hogy mennyire tetszik nekem. Nem is tudnám letagadni.
- Jó lenne, ha összejönne. De már azt sem bánnám, ha egyszerűen csak barátok maradnánk, tényleg nagyon szeretek a társaságában lenni, annak ellenére, hogy tipikusan elkövetem az összes zavarba ejtő dolgot, amit csak el lehet követni. De ez idővel csak változni fog, nem? Lehet, hogy a végén, ha már jobban megismerem nem is fog már annyira tetszeni. – Oké, ez az egyetlen amibe jelenleg kapaszkodhatok, bár egyelőre számomra teljesen elképzelhetetlen, hogy ne tetsszen, vagy ne szeressek bele, ha több időt is sikerül vele eltölteni. - Igazából az a kérdés, hogy Lian, hogy tud engem elviselni. Mert én nem tudnám elviselni magamat, főleg jelen pillanatban. – Na igen, ettől az eshetőségtől egyenesen rettegek, ezért is nem akarok a szeme elé kerülni. Legalábbis ez az egyik fő oka.
- Áh… azt, hogy felnőjenek ne is várd el tőlük. – Nevetem el magam. Ha már csak a bátyámból indulok ki, ő is jó pár évvel idősebb nálam, de sokkal gyerekesebben tud viselkedni, mint például én. - De ez annyira jó, hogy így kijössz a testvéreiddel. Persze én is szeretem a bátyámat, de sokszor legszívesebben megfojtanám. Bár szerintem ez kölcsönös. – Mondom mosolyogva. - Örültem volna még azért pár testvérnek. – Gondolkozok el ezen egy kicsit. Főleg, ha kisebb testvérem született volna, őt biztos nagyon elkényeztettem volna. Aztán lehet, hogy inkább az agyamra megy. Ezt már sosem fogom megtudni.
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Demelza & Ginny 2016-01-16, 23:38
to Demi
Az élet barátok nélkül olyan, mint a kert virágok nélkül.
Elnevetem magam röviden, amikor meglátom, hogy a lány mennyire belelkesül ettől az ötlettől. Pedig csak hülyeségnek szántam, de hát... ha már így belemélyültünk a dologba akkor miért ne? Elvégre úgyis, több mint valószinű, hogy nekem az lesz az utolsó évem a Roxfortban. -Hát, ismerős ez a bizonytalanság. Én egyre jobban arra húzok, hogy nem maradok már nyolcadikra. - A kviddicshez húz erősen a szívem, de mást is szívesen kipróbálnék. Csak az a gond, ha túl későn megyek válogatásra kviddicsbe - és ha folytatom a sulit akkor azt be is kell fejezni - akkor már nem biztos, hogy kelleni fogok oda. Mert ilyenkor még könnyebben mozgok és miegymás, meg most sokkalta elhatározottabb is vagyok, mint szerintem amilyen pár év múlva leszek. - A bulit azt tuti megszervezzük! Majd piackutatást végzünk előtte, hogy ki melyik szünetét áldozná fel... - Mosolyodom el kicsit, feleszmélve a kviddics gondolatából. De máris az átváltoztatás kerül témába, aminek már annyira nem örülök. Szeretném ezt az egész rémes feladatot mihamarabb elfelejteni, főleg, hogy ugye nem figyeltem oda órán és pontosan e miatt szívtam meg a dolgot. Legyintek egyet a kezemmel, aztán pedig határozottan bólogatni kezdek arra, amit a lány felvet. - Ahha, tuti megtalálta őket. De mondjuk azóta nem voltam a földszintem az udvarban, úgyhogy... passz! - Vonok vállat, egyszerűen csak nem érdekelnek azok a békák már. Érdekesebb lett volna, ha pókokat sikerül varázsolnom, azok nyomban eltűntek volna, szőni kis hálójukat, és persze nem sokan félnek tőlük, hiszen aprócskák. Kivéve Ront. Mert Ron nagyon fél tőlük. Emlékszem, amikor egyszer gumipókkal ijesztettük meg. Halovány emlék, de még meg van a fejemben, ez sem most volt már. A szerelem téma soha nem állt tőlem távol, hiszen mint tudjuk, elég közkedvelt lettem ötödik körül a fiúk köreiben. Volt is pár barátom rövid idő alatt, aztán többször kisírt szemekkel rohantam át a klubhelyiségen, vigasztaló szavakra vágyva és pasimentes légkörre. Szóval teljesen meg tudom érteni Demi szavait. Mára én már kicsit tájékozottabb, jobban átgondolt lettem... vagy legalábbis azt hittem. Nem vagyok biztos benne, hogy a mostani döntésem annyira... átgondolt. De mindegy is. Nem hittem, hogy tetszeni fog neki a felvetett kérdés. Meglepődött arcot vágok először, de mikor látom, mennyire beleéli magát, lágyan elmosolyodom. A barátaimért mindent. Ez a mottóm, nem fogom meghazudtolni. -Hogy is hívják? Nem ismerem igazán a srácot, csak hogy tudjam, hogy mi a neve, akkor máris könnyebb lesz majd. - Amennyit említett róla Demi annyit tudok. Nem nagyon ismerem a hugrásokat és nem is nagyon barátkozom velük, de nem azért, mert bajom van azokkal a népekkel, csak... fene se tudja, más világ. - Örülök, hogy megpróbálod megfogadni a tanácsom. Szerintem tuti működni fog! Nálam legalábbis bevált... - Kacsintok egyet, majd áttérünk a szünetes témára. Kicsit bánom, hogy nem tudok valami érdekesebbet csinálni, szeretnék elmenni síelni vagy látni valami szebb, érdekesebb tájat! Sajnos ezt nem tehetem meg. De majd ha a saját lábamra állok... -Sokszor kellemetlen, de egy idő után már megszoktam. Szekálnak sokat, de végül is egész jól kijövünk. Ronnal kicsit sokat vitázunk, de még vele is... - Vonok vállat. Valóban, sokszor összetűzésbe kerülünk, de azért még szeretem őket. - Az ikrek azok általában, akik mindig próbálnak megviccelni. A többiek már idősebbek, ők kinőttek ebből. Szerencsére... de néha azt hiszem, soha nem fognak felnőni! - Kuncogok fel. A fiúk már csak ilyenek! Mindig nagy gyerekek lesznek, még ha a komoly felső réteg ott is lesz, amikor ismerős közegbe lépnek, egyből előtör belőlük a sok butaság.
Egyből felcsillannak a szemeim Ginny ötletére, ami határozottan tetszik. - Hát ez nagyon jó ötlet! – Kiáltok fel. - Ugyan ez az utolsó évem és még fogalmam sincs, hogy mit fogok kezdeni magammal jövőre, de az biztos, hogy itt fogok maradni valamelyik szakon. Csak még nem tudom melyiken. – A szüleim már megőrjítenek ezzel, hogy most már tényleg ideje lenne eldönteni, és én igyekszem is, tényleg, de valahogy eddig még nem jött a megvilágosodás arról, hogy mit is szeretnék csinálni. Hiszen nem vagyok semmiben sem kiemelkedően jó, igazából olyan nagy kedvencem sincs az órák közül, és egyedül a kviddics az, ami megmozgat, de karriert nem hiszem, hogy csinálnék is belőle. Úgyhogy egyelőre a jövő még mindig homályba burkolózik előttem, olyannyira, mint jóslástanon az a fránya üveggömb. Persze, ez engem is bosszant, de ha más nem, akkor az utolsó pillanatban csak eszembe jut valami. Legalábbis ebben reménykedem. - Szóval ezt a bulit mindenképpen meg kell szervezni. – Mondom lelkesen, nagy mosollyal. Nem mintha a buli alatt nem egész végig a sarokban ácsorognék, iszogatnék és figyelném, hogy mennyire jól érzik magukat a többiek. Kivétel csak akkor van, amikor éppen járok valakivel, de ez most jelen pillanatban ez szóba sem jöhet.
- Huh. – Sóhajtok megkönnyebbülten, mikor kiderül, hogy a békák biztos nem jöttek fel a klubhelyiségbe. - Az nagy mázli. – Mosolygok. - Lehet, hogy az óta a gondnok már megtalálta azokat a dögöket és kihajította őket. – Vetem fel reménykedve. Ebbe kapaszkodom, különben biztos, hogy akaratlanul is, folyton félve járkálnék a földszinten, nehogy belefussak egy ronda békába. Aztán szóba kerül a karkötő, és Ginny biztosít arról, hogy a karkötő bizony jobb ötlet volt, mint a hajba való. Igen, határozottan jó döntésnek bizonyult így utólag. Belegondolva, már régóta nem csináltam újabb csecsebecséket, pedig imádok ilyesmikkel foglalkozni, meg hordani is. Otthon biztos neki fogok állni, ha lesz egy kis szabadidőm.
Alaposan elgondolkozom a barátnőm szavain. Talán igaza van. Azzal csak nem kavarok problémát, ha egyszerűen csak vele vagyok, beszélgetünk és megpróbálok csak barátként tekinteni rá. Még ha ez most lehetetlennek is tűnik, lehet, hogy csak sikerül végül kiűznöm magamból a szerelem kezdeményeit, és ráadásul nem kezdenék el kombinálni, meg álmodozni, hogy milyen lehet, amivel megint csak azt érném el, hogy nagyot puffanok, mikor kiderül, hogy másmilyen. Igen, ez tényleg jó ötlet. A gondolataimból a kérdése hoz vissza, mire nagy szemekkel nézek rá. - Ginny, te zseniális vagy! – Kiáltok fel nagy lelkesedésemben, és egy röpke pillanatra át is ölelem. - Nagyon jó lenne, ha beszélnél vele, és ez az ötlet, hogy csak barátkozzak vele… szerintem azt is megfogadom. Aztán majd csak elmúlik az, hogy ennyire tetszik. – Na, ezek után le sem lehet törölni a mosolyt rólam.
- Már alig várom, hogy a kezembe foghassam. Én már egészen megszoktam, anyu testvérei nagyon belelendültek. – Mondom kuncogva. - Igen… ez a csupa fiútestvér dolog, elég kellemetlen lehet. Már csak abból kiindulva is, hogy nekem csak egy bátyám van, de ő is állandóan ott tesz keresztbe nekem, ahol csak tud. – Forgatom a szemeimet. - Ez a hobbija. Hogy engem bosszantson. Biztos nem lesz tőle nyugtom, mikor hazamegyek. – Biztos, hogy le fogom birkózni az egyik szerinte „jó vicc” dolog után. Már alig várom, hogy megmutassam neki, mennyit erősödtem azóta, hogy nem találkoztunk.
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Demelza & Ginny 2016-01-04, 20:22
to Demi
Az élet barátok nélkül olyan, mint a kert virágok nélkül.
Elvigyorodom én is, amikor Demi azt teszi. Persze elgondolkodtató, hogy milyen is lenne itt egy szünetben. Én is azon sokak közé tartozom, akik mindig hazajutnak az ünnepek alkalmával és még soha, a hat év alatt egyszer sem maradtam itt. Elégnek érzem azt a hosszú időt, még nem lehetek a családommal, de mondjuk most már kezdek abba a korba érni, amikor szívesen lennék a barátaimmal is. Bólintok egyet. -Biztos nem lehet olyan rossz... egyszer ki kellene próbálni. Csinálhatnánk valami nagy bulit, rávehetnénk több ismerőst, hogy maradjon itt. - Kuncogok fel halkan és röviden. Persze szeretem a családom és jó velük lenni, de sokszor látom majd még őket az életben és jövőre végzek itt, lehet, hogy többet nem is fogok találkozni sok ismerőssel. Remélem azért nem fognak megszakadni a komolyabb kapcsolataim, például Demit nem szeretném elveszíteni. Olyan jól összebarátkoztunk! Az átváltoztatástan témát végül is boldogan mesélem el, amennyire lehet a suliról boldogan mesélni, és vállat vonok a következő kérdésére. Jól megizzasztott ez a varázslat. Szegény Keelyn... - Igen, végül elmenekültem előlük. Szerintem nem kell, hogy félj ott, mert lenn voltam a földszinten amikor ezt csináltam. Szóval ha nem tűntek el akkor gondolom még ott leszek. Nem hinném, hogy annyira okosak, hogy feljönnek utánam a klubhelyiségbe vagy a szobába... - Kicsit elmerengek ezen. Vajon lehetséges lenne? Nem hinném, hogy ilyesmi előfordulhat. Biztosan azok a békák már rég eltűntek onnan, nem hinném, hogy ez a gyenge kis varázslat olyan túl sokáig tartana. Demi karkötője rezzent ki a gondolatból. Halványan mosolyogva szemlélem meg még egyszer. Mindig eszembe jut ilyenkor, hogy már hányszor megfogadtam, hogy majd hordani fogok én is ilyen csecsebecséket, aztán meg soha nem veszek. - Szerintem jó döntés volt ez. - Nyomatékosítom én is, hogy nekem ez még jobban is tetszik mint a hajba való. Csakis a hajgumi jöhet számításba nálam, semmi hajpánt vagy ilyesmi. A szerelemre és a bálra terelődik a szó. Kicsit elgondolkodom azon, amit a lány mondd. Van benne valami, de hát én soha nem tudok megálljt parancsolni magamnak. Most is, fülig belezúgtam Caradocba, aztán meg nehogy én is pofira essek... - Hát akkor csak ismerd meg! Beszélgessetek és próbálj meg barátként rágondolni. Addig még ő nem közeledik. Biztos nem kerül! Ugyan... szerintem beszélhetnétek, elvégre már eltelt egy kis idő és semmit sem veszítenél. Szerintem. - Nem kell, hogy megfogadja a véleményem, ez csak egy vélemény. Aztán nehogy az legyen, hogy miattam esett pofára ismét. Mert annak nem lenne jó vége. Rosszul érezném magam nagyon. Mondjuk nem ismerem a srácot, de megismerhetném... - Mi lenne ha beszélnék én vele? Puhatolózhatnék kicsit rólad... satöbbi... - Mosolyra húzódik a szám. Fogalmam sincs ki a fiú, de végül is miért ne lehetne. Persze csak akkor ha a lány is benne van, amúgy nem szeretek kerítőset játszani. A szünet témán Demi nagyon feldobódik. Már a hosszú szövegelése közben mosolyra húzódik a szám, szeretem amikor ennyit tud beszélni, mesélni. Mindig is ilyen akartam lenni, aki rengeteget tud fecsegni még a semmiről is. De nem vagyok ilyen sajnos. -Baba? Biztosan édi. Nálunk még nincs, de ki tudja, a bátyáméknál lehet, hogy nem sokára majd lesz. Jó rég nem volt már a családba kisbaba. - Vontam fel a szemöldököm. Nem is tudnám megfogni a kisgyereket. Mi lesz majd velem ha anya leszek?! - Hozzánk is jön a család majd és mivel én vagyok az egyetlen lány a tesóim között, el sem tudod képzelni mi vár rám! Szóval szerintem te még jobban jártál. - Nevetem el magam. Manapság már nem veszem olyan rosszul a piszkálódást és a cinkoskodásukat, kezdek felnőni hozzá azt hiszem.
- Ne is mond. Most csak képzelj bele, miket művelhetnek azok, akik végül itt maradnak az ünnepekre. – Mondom vigyorogva. - Mivel kevesen lesznek, az egész klubhelyiség az övék lehet, és a kastélyban sem kell folyton attól tartani, hogy belebotlanak valakibe. Végül is meg van a varázsa. – Belegondolva nem lenne rossz legalább egyszer itt tölteni az ünnepeket a kastélyban. Persze, a családom biztos hiányozna, de akkor is kipróbálnám. Bár talán akkor mégsem, ha nem lenne velem itt legalább egy olyan személy, akivel beszélgethetnék, különben biztos vagyok abban, hogy beleőrülnék a magányba. Nem segítene sem az olvasás, sem az, hogy bebarangolhatom a folyosókat, azt képzelve, hogy az egész kastély az enyém, én pedig egy magányos hercegnő vagyok. Igen, már megint kezdek álmodozni, így inkább ezt az egészet kiverem most a fejemből.
- Mindenkinek vannak ilyen varázslatai, amik nehezebben mennek. – Mondom bíztatóan. - Végül mi lett a békákkal? Szétszéledtek? Remélem, egyet sem fogok találni a klubhelyiségben. – Biztos vagyok benne, hogy sikítás lenne a vége. Elképzelem, hogy mi lenne, ha már éppen kényelmesen elhelyezkedtem volna valamelyik fotelben, hogy melegedjek kicsit a kandalló mellett, erre hirtelen az ölembe ugrana egy béka. Hát… Bahh. Jobb bele sem gondolni. Fúj. - Igen, ilyen szempontból szerencsés voltam. – Bólintok mosolyogva. - Gondolkoztam azon is, hogy valami hajba valót csinálok, de aztán rájöttem, hogy amennyit rohangálok, nem sokáig tartana ki, még bűbájjal sem. Így maradt a karkötő. – Különben is, a karkötőt kicsit nagyobb munka volt elkészíteni, mintha a hajamba csináltam volna díszt. Én pedig szeretek az ilyesmivel pepecselni. Nem mintha, ezt sokáig tartott volna megcsinálni.
- Azért kerülöm, mert nem akarok újra szerelmes lenni. – Vallom be. - Elegem van már abból, hogy mindig, ostoba módon első látásra beleszeretek valakibe, aztán persze kiderül, hogy megint olyannak képzeltem, amilyennek szerettem volna, de közben teljesen más. Aztán persze, mindig csalódás a vége. Nem, ezt nem fogom így folytatni tovább. – Mondom elszántan. - Azt pedig kétlem, hogy ő is szeretne velem találkozni újra. Tényleg, nagyon hülyén viselkedtem a bálon, szerintem azt hiszi, hogy valami őrült rajongója vagyok. Le merném fogadni, hogy ő is kerül engem. – Igen, sajnos ez is benne van a pakliban. Vagy megint csak beképzelem magamnak a dolgokat? Rosszul gondolnám? Fogalmam sincs.
- Szerintem én is pihenni fogok, bár tanulnom is kellene egy kicsit. De, ahogy ismerem, magam túl lusta leszek hozzá. Valószínűleg megint átjön majd pár rokon ünnepelni, a bátyám megint halálba fog bosszantani azzal, hogy mindenkinek kínos sztorikat fog mesélni rólam, én meg el leszek a kis rokonokkal. Gyanítom, majd kimegyünk az udvarra hóembert építeni, meg hóangyalt csinálni, azt nagyon szeretik. Meg, nem régen született egy távoli unokatesómnak gyereke, úgyhogy valószínűleg babázni is fogok. – Ragyog fel egyből az arcom. - Mást, nem igen tervezek. Nem tudom, hogy a szüleim el akarnak-e menni valahova, általában, ha terveznek is valamit, az meglepetés szokott lenni.
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Demelza & Ginny 2015-12-29, 10:50
to Demi
Az élet barátok nélkül olyan, mint a kert virágok nélkül.
A Roxfortos éveim elején a saját évfolyamomból nem volt sok barátom. Legtöbbször Harryékkel és Hermioneval mászkáltam, de utána ahogy nőttem és láttam, hogy ők hárman a testvéremmel mindig másfelé lépnek, akkor kezdtem el barátkozni másokkal is. Nem volt könnyű, de azért nehéz sem. Mindig is jó barátnak éreztem magam, megbízható vagyok és kedves, mindig mindenkit meghallgatok... néha úgy érzem, csak egy lelki szemetes vagyok egyes embereknek. De az igazi barátaim az én problémámat is meghallgatják. Ilyen például Keelyn és Demi is. Amikor elkezd mesélni én már a fejemet fogom. Te jó ég. Amikor eljöttem akkor még nem volt ilyen rumli ott fenn. -Úristen! Hát én már mindent el tudok képzelni. Az ünnepek megbolondítják a népet és mindenki el van szállva. - Forgatom szemeim, de viszont mosolygom közben, hiszen biztosan vicces lett volna látni, ahogy a csávó rohangál fejvesztve és keresi az alsóját. Ezzel jár, ha valaki túlságosan elengedi magát. Aztán meg az ilyenekről szoktak kiderülni a későbbiekben, hogy miket csinált mielőtt elhagyta azt... Megnézem Demi karkötőjét és kicsit meg is nyugszom, hogy akkor nem csak nekem nem ment ez az egész átváltoztatásos dolog. Pedig általában nem szoktam besülni a tantárgyból, de mostanság túlságosan el vagyok a saját kis gondolataimba, és persze nem figyeltem. -Hát elég nehéz, nem is nagyon szeretem. Mondjuk általában menni szokott a dolog, de most valahogy kifogott rajtam. Én sem nyúltam hozzájuk! Csak elég idegesítőek voltak, ugráltak körülöttem. El sem tudtam őket tüntetni. - Fintorodom el. Én sem vagyok oda a békákért túlzottan, tuti nem tartanék egyet sem soha. Nem értem, mi értelmük lenne... A karkötőre pillantok. - Ez szép lett! Legalább valami hasznosra fel tudtad használni a tollakat, nem úgy mint én a békákat. - Halkan és röviden felkuncogok, és visszakérdezek, hogy vele mi újság. Akkor egy pillanatig csend honol köztünk, én is kicsit a földet bámulom és lóbálni kezdem lábaim. Hideg van, de hát mit is vártam ilyenkor! Demi megszólal, vissza felnézek rá, és bólogatva hallgatom a mondandóját. Tudom, hogy mindig ilyen nagy gondban van a pasikkal, de hát ilyen idős korban ki nincs? -De hát miért kerülöd? Biztosan szeretne veled találkozni ő is, vagy az baj? Szerintem ne kerüld, aztán még bánni fogod, ha mondjuk összevesztek ez miatt... - Próbálok okos tanácsot adni, de hát az én jelenlegi helyzetemben nem is tudom mit mondjak. Nem vagyok én sem egy díszpinty, amikor egy bérgyilkossal kezdtem el járni... Keelyn is azt mondta, hogy nem vagyok normális, de végül is aztán belenyugodott. Deminek pedig el sem meséltem a teljes sztorit. Kicsit félek még ettől az egésztől. - Szerintem pihenek. Most még megtehetjük, de a következő szünetben már annyira nem. Lehet, hogy elnézek majd Londonba. Te? Van valami érdekes programod? - Éreztem, hogy terelni akarja a témát, de hagytam. Miért nyaggassam, ha ő nem akarja azt? És egyébként is érdekelt, hogy mit fog majd csinálni a szünetben. A családom nem fog semerre sem menni, pedig egyszer úgy elmennék telelni! Majd ha saját családom lesz... addig is, be kell érnem a londoni kiruccanással és a pihivel a karácsonyfa mellett.
Kifejezetten örülök, hogy pont Ginnyvel sikerült összefutnom. Elképzelésem sincs, hogy nélküle hogyan vészeltem volna át egy csomó mélypontot, hiszen amióta a kviddics miatt egyre több időt töltöttünk együtt, úgy lett pillanatok alatt szinte a bizalmasom, akinek mindent elmondhattam. Bár, jobban belegondolva, sok mindent elmondtam így is másoknak, hiszen olyan vagyok, mint egy nyitott könyv, de azért Ginnyvel beszélgetni mégis csak más. Ő mindig ott volt mellettem, mikor szükségem volt pár vigasztaló szóra, és persze én is ott vagyok neki, ha szükséges lenne. Milyen szép is a barátság. - Hát igen, ilyenkor a kastélyban mindenki túl izgatott, mindenki pakol, mindenki arról beszél, hogy miket fog csinálni a szünetben. A klubhelyiségben is fejetlenség volt, mielőtt eljöttem volna. Képzeld, az egyik srác valahol elhagyta az alsógatyáját. Ne is kérdezd, hogy hogyan sikerült ez neki, mert fogalmam sincs. Biztos valamelyik lánnyal volt. – Kuncogom el magam, mert még mindig látom magam előtt a jelenetet.
- Pfff. Az átváltoztatástan, mindig olyan nehéz. Az avis ige nekem sem ment sokáig, csak én békák helyett, tollakat produkáltam. Szóval szerintem a békák is egész jó eredménynek számítanak, és nem is annyira gáz. – Mondom széles mosollyal. - Bár a békákhoz tuti nem nyúltam volna hozzá, olyan… nyálkásak. – Vágok egy apró fintort. Nem vagyok túlságosan oda ezekért az állatokért. - A tollakat meg felhasználtam ehhez a karkötőhöz. – Mutatom meg neki a tollas karkötőt. - Csak színváltoztató varázsigét tettem rá, attól lettek ilyen szép színesek. Azóta az egyik kedvencem. – Mosolygok, és végigsimítok a tollakon, majd visszaejtem a kezemet az ölembe.
Mikor visszakérdez, hogy velem mi újság, igazából az eszemre akarnék hallgatni, és azt mondani, hogy: minden rendben van, és nem történt semmi. De hát, hiába. A gondolataim mindig, állandóan visszatérnek a bálra és az ott történtekre és nem tudok továbblépni, hiába is szeretném. - Hát… tudod, volt a bál. – Nyögöm ki végül pár perces csönd után. - Iszonyat hülyén viselkedtem végig. El sem tudom képzelni Lian mit gondolhat rólam ezek után. – Mondom kicsit sóhajtva. - Ami pedig a legrosszabb, hogy hiába próbálnám kerülni, de közben akarom, hogy a közelemben legyen. Bár egyelőre sikerül elkerülnöm, mert amikor megláttam valahol, egyből hátat fordítottam neki és szégyenszemre elmenekültem. – Vallom be. - Enyhén szólva szánalmas vagyok. – Mondom fanyar mosollyal. - De, hagyjuk is. Mit tervezel a szünetre? – Kérdezem érdeklődve.
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Demelza & Ginny 2015-12-28, 10:32
to Demi
Az élet barátok nélkül olyan, mint a kert virágok nélkül.
A karácsonyi készülődés mindig lefárasztja az embert. Nekem is sokszor kell segítenem még amikor hazaérünk az iskolából anyámnak, ami persze sokszor órákig is eltart, van amikor éjszakába nyúlóan. Nem tudom soha megérteni, miért csinálunk mindig hatféle ételt, amikor tudja nagyon jól, hogy mindenki szereti azt az egyet is. Anyák! Talán majd én is megértem ezt egyszer, ha anyuka leszek. Remélem, az még azért nem most lesz. Pár évre szükségem lenne még, nem érzem magam felnőttnek a gyerekvállalásra mondjuk 17 évesen. Sokan amikor kijárják a Roxfortot beleugranak. Csak nem értem, miért. Én várok szerintem legalább... húszig ha nem tovább. Demit látva teljesen felvidulok és el is tűnnek a gondolataim arról, hogy kinek az ajándékát hová tegyem, hová rejtsem el majd. Pár órám van csak, nem sok időm lesz körbejárni a szobákat és nagyon reménykedem abban, hogy a legtöbben már elmennek mire én odajutok. Persze azért végigkérdeztem őket, nem fogok csak úgy beállítani. Aztán meg ha azt nézzük, a testvéreimét úgyis hazaviszem, szóval ez már alapból hárommal kevesebb a suliban. Csúcs. Demivel akkor ismerkedtünk össze legjobban amikor mindketten elkezdtük a kviddicset. Egy poszton vagyunk és szerintem ez tök jó, örülök neki, hogy találtam egy ilyen barátnőt is magamnak mint ő. Meghallgatom kérdéseit, majd kicsit arrébb csusszanok a padon, jelezve, ha akar, akkor nyugodtan üljön le mellém. Aztán persze mosolyogva válaszolgatok mindenre. -Hát igen, egy kicsit gondoltam sétálok és kiszellőztetem a fejem, mielőtt indulunk haza. - Bólintok és el kell gondolkodnom a másik kérdésén. Történt valami érdekes? Na tényleg, nem mintha olyan rég beszéltünk volna legutóbb, szóval csak kicsit megrázom a fejem és megvonom a vállam. - Hát szerintem nem túlságosan. Pár napja szenvedtem az átváltoztatástannak, tudod azzal az Avis igével amit feladott házira gyakorlásnak. Pff, képzeld, a madarak helyett békákat varázsoltam! Tök gáz. - Legyintek és kicsit elfintorodom, de aztán fel is nevetek halkan, röviden hiszen végül is már elmúlt ez a dolog, megtanultam az igét és egész vicces így utólag belegondolni ebbe az egészbe. Szegény Keelyn, sajnálom hogy ő volt ott és látta ezt az egészet. - Na és veled? Mi újság? - Szeretek Demivel beszélgetni, hiszen neki is mindig el tudom mondani a bánatom ha van és jól megértjük egymást. Persze szerintem többször volt már olyan, hogy nekem kellett megvigasztalnom őt, de nem bántam soha, hiszen jó barátnak tartom magam.
Várom már a karácsonyt. Mindig is az egyik kedvenc ünnepeim közé tartozott, attól függetlenül, hogy a bátyám sokszor az agyamra megy. De nem csak az vonz benne, hogy a családommal lehetek, hanem maga a tél is. Imádom a havat, még akkor is, ha általában majd megfagyok, hála annak, hogy mindig szoknyába járok, még a legnagyobb télben is. A másik nagyon szerethető dolog az ünnepekben az a rengeteg sütés. Mindig is örömmel segítettem anyának a konyhában, ilyenkor meg aztán szinte ki sem lépek onnan. A kedvencem a mézeskalács készítés, főleg az a része, amikor díszíteni kell. Mondták már is a rokonok párszor, hogy szinte sajnálják megenni a süteményeket, olyan jól néznek ki, ami igenis büszkévé tesz. Aztán ott van még az is, hogy az ajándékokat is általában kézzel készítem el. Igaz, ez még karácsony előtt történik, de amikor látom, hogy mennyire tudnak örülni ezeknek az ajándékoknak, hát… az nagyon jó érzés. Meg persze az is, ha én kapok egy csomó mindent.
Ma úgy döntöttem, hogy kihasználom egy kicsit az alkalmat egy kis sétára. Főleg mivel jó sok dolog van, amit át kell gondolnom. Ott volt az a bizonyos bál, Liannel. Még most is beleborzongok, ha csak belegondolok abba, hogy hogyan is táncoltunk, és igen, kétségtelen: igazán tetszik. Kétlem, hogy ezt le tudnám tagadni, főleg magam előtt. De ez számos problémát vet fel. Nem akarok még egyszer csalódni, hiszen eleget csalódtam már a miatt a fránya szerelem miatt, vagy a kapcsolatok miatt, amikbe én ostoba, belementem. Nem, még egyszer egy ilyet kétlem, hogy el tudnék viselni, ezért is kell most józannak maradnom. Csak hát ez nem olyan egyszerű. Főleg, akkor, ha látom is őt. Séta közben önkéntelenül is sóhajtok, és szorosabban húzom össze magamon a kabátomat.
Annyira elmerülök a gondolataimban, hogy először meg sem hallom, hogy szólítanak, de aztán végül csak eljut a tudatomig a dolog, és hamar kiszúrom az egyik padon Ginnyt. Szélesen elmosolyodok és visszaintegetek neki, majd habozás nélkül már felé is veszem az irányt. Hamar odaérek és lehuppanok mellé, ezzel is jelezve, hogy nekem aztán most van időm. - Szia! – Köszöntöm boldogan. Határozottan örülök, hogy lesz valaki, aki egy kicsit is eltereli a gondolataimat Lianról. - Hogy-hogy itt kint? Te is friss levegőre vágytál? Történt veled valami érdekes mióta nem beszéltünk? – Halmozom el rögtön kérdésekkel, habár egyáltalán nem volt olyan régen az a beszélgetés, de hát, attól még rengeteg minden történhetett, amiről lemaradtam.
Ginny Weasley
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Demelza & Ginny 2015-12-24, 08:52
to Demi
Az élet barátok nélkül olyan, mint a kert virágok nélkül.
Hamarosan vége ennek a félévnek és utazunk haza karácsonyra, az ünnepekre. Még egy kicsit szerettem volna szétnézni, kiszellőztetni a fejemet mielőtt elutazom. Szerettem ezt a helyet, és volt mindig min aggodalmaskodni, mit tanulni. Ez az év egy kicsit sem volt unalmas számomra, rengeteg minden történt, volt jó és volt rossz is persze. Nem fogok olyan fogadalmat kötni, hogy 'új év új én' mert ezt még mindig nagyon hülyeségnek tartom. Nem fogok pár nap alatt megváltozni, és nem is akarok. Tudom, hogy a barátaim így szeretnek, ahogy vagyok, én pedig teljesen elfogadom magamat szóval ez elég nekem. Az elülső udvarba igyekszem, nem szerettem volna messzire menni. Már páran elmentek, kevesen maradtunk itt még erre a pár napra. Jó egy kicsit kifújni magam, lazítani. A családom nem hiányzik annyira, hiszen ez a hat év alatt már teljesen megszoktam, hogy külön vagyok tőlük -persze a tesóimon kívül-, de ilyenkor mindig jó újra látni az egész bagázst. A karácsony soha nem okozott még csalódást. A hangulat mindig tökéletes volt, igaz, gyerekként sokkal de sokkal jobban vártam mint most, de azért örülök. A múlt héten voltam Roxmortsban is, hiszen a szobatársaimat, barátaimat mindig meg szoktam lepni valami kis aprósággal ilyenkor, úgyhogy most a táskám tele van apróságokkal, amelyek arra várnak, hogy elrejtsem őket a többiek szobájában. Ezt még meg kell tennem mielőtt elmegyek. Persze jól át is kell gondolnom, úgyhogy most egy padot kerestem, helyet foglaltam rajta és körülnéztem. Ekkor láttam meg közeledő barátnőmet. -Demi! Szia! - Hevesen integetni kezdtem, elvégre kinek ne esne jól egy kis baráti csevej az utolsó napokban? Én pedig mindig nyitott vagyok az ilyesmire és igazából sokszor hiányzik is a napjaimból. Egyébként meg akkor már ha itt van, oda tudom adni a neki szánt ajándékomat is. Még nem lövöm le a meglepetést, megvárom, hogy idejöjjön és egyáltalán elmondja, hogy rá ér e most vagy siet. Remélem ráér.
