2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Nem tudom mi ütött ebbe a férfiba hiszen óvatos voltam és csak véletlenül öntöttem le nem direkt volt. Nem is értem, hogy miért kellett így rámförmednie. Láttam, hogy kiment erre felvettem a kabátom és én is kiléptem egyenesen az ajtón. Sétáltam majd leültem, egy padra. Hideg volt, inkább maradtam volna bent a Száryas vadkanban, de most jól esik, egy kis egyedül lét. Talán most a legalkalmasabb időpont szeretem a nyűzsgést és a forgást, de... sehogy, sem tudom eldönteni rágyújtottam a bagóra és füstölni kezdtem. Ahogy néztem a füsőtöt rájöttem mit is szeretnék valójában. Nem szeretnék 12 éves kislány módjára viselkedni mivel az apám Jeremy Jones halálfaló talán eppen ez a pasas tud nekem segíteni, akivel az előbb találkoztam. Remélhetőleg tud nekem néhány tanácsot adni, hogyan is kezeljem ezt az egész dolgot ne legyenek folytonos düh kitöréseim és düh rohamom. Biztosra veszem, hogy ezzel apám kegyeit is elfogom fogadni és a saját lányaként fog engem szeretni és érezhetem azt, hogy végre igazi családom van tartozom valahova. Nos..nem csak azért is kell ennek a hapsinak a segítsége hanem még azért is mert megszeretném ismerni lefogadom nem, egy ilyen baltás gyilkos.
Zene: here || Megjegyzés: here || [You must be registered and logged in to see this link.]
Unott egykedvűséggel vezetnek lábaim Roxmorts utcáin, célirányosan a Vadkan felé. Mármint az italmérő, és nem valami elszabadult jószág felé, böllérkéssel, ámbár az is érdekes jelenet lenne, szó se róla. Fekete nadrág, bőrcipő, évszakhoz illő, vékony bőrkabát, mely alatt kék ing lapul - ez alkotja mai ruházatom. Keresek valakit, ámbár az illető nem tud róla - de jobb is így. Ahogy belépek eme borús, szeles szombat délelőtt, magam mögött hagyva a kinti, esőre álló időt, lassan pillantok körbe, miközben beljebb lépdelek. Tekintetem meg is akad az illetőn, kényelmesen, nyugodt léptekkel veszem tehát arra az irányt, nem különösebben nézem őt, tekintetem a pult felé kanyarul - talán vehetnék épp valamit előbb; ámbár a keresett személy kezd készülődni, talán van időm. Így lépek tehát a pulthoz, s rendelek egy pohár gint, melyet le is húzok, csak eztán fordulok, és indulok meg ismét, igazán fel se pillantva. Azonban nem érem el célom, mert valaki hirtelen pattan fel mellettem székéből, és borít rám egy pohárnyi whiskyt, ámbár igaz ami igaz, nem sok fröccsen célzottan rám, a nagyja a földre loccsan, hogy aztán ott gyűljék kisebb tócsába. Mérgesen szegezem rá tekintetem. – Nem tud vigyázni?! – dörrenek rá, ámbár jól láthatóan részeg - de ez engem nem hat meg, de még mennyire, hogy nem. Nem vagyok az a jótét lélek, aki bárkinek elnéz bármit, és cseppet sem mentség az ittas állapot, pláne nem nőknél. Apámtól nem épp a haladó szemléletű eszméket tanultam meg, én úgy hiszem, egy nő csak ne igyon, pláne ne annyit, ahol kiszámíthatatlanná válik mozgása, és ahol már kiszolgáltatottá válik mindenki kénye-kedvére. Ingerülten húzom elő pálcám, így nem mehetek oda senkihez, ez világos. Lealacsonyító lenne, végletesen, márpedig én adok a formaságra. Így tüntetem tehát el a foltot, majd csúsztatom helyére a pálcát, szavaira megvetően legyintek, türelmetlen. Azonban eztán felpillantva még nagyobb düh fog el: akit kerestem, lám, már nincs itt. Hirtelen lobban fel bennem a bosszúság újabb hulláma, de ezúttal arcomra ez egy bájos mosolyt fest, bár nem valós, örömben gyökerező mosoly ez, a részeg szemet megtéveszti, ebben biztos vagyok. – Köszönöm a meghívást, elfogadom a kárpótlást. – felelem negédesen, majd csak nyájasan előre engedem, s követem a pulthoz. Rá bízom, mit vesz, remélem, valami erőset. Akármit is, azt készséggel gurítom le, majd ha ez megvolt, és nem akar újabb itallal megörvendeztetni esetleg, akkor gonoszkás mosolyt villantok rá. – Engedelmével! – s ezzel faképnél is hagyom. Olyannyira, hogy hacsak meg nem gátolja valahogyan, hát nemes egyszerűséggel hátat fordítok neki, és kivonulok az ivóból, nincs itt semmi dolgom immáron. Na valami mégiscsak akad - rühellem az ilyen lányokat, és talán egy lecke ráférne. Lefoglalom magam az utcán, nem okoz gondot, fél szemem az ajtón: ha az ominózus lány kilép rajta, pláne, ha egyedül teszi, nyomába szegődök, na egyelőre kellemesen lemaradva, hogy ne vegyen észre, és másokban se keltsek gyanút.
Teljesen tökre vagyok téve. Simon hónapok óta nem jelentkezett nem tudok róla, semmit ilyenkor a nyári szüneteket mindig együtt szoktuk tölteni de most? Kicsi a valószínűsége és nem tudom, hogy hogyan kell az ilyeneket kezelni, mert még nem találkoztam a fájdalommal, de most? Tessék itt, van és ez most nagyon fáj, hogy rám sem néz, nem csinálunk semmit és ami a legjobb, hogy a suliban köszönni, se köszön nekem. Fogalmam sincs, hogy mi lehet velem a baj. Ezért elhatároztam, hogy sétálok. Csak, mentem a saját fejem után és betértem a szárnyas vadkanban. Levettem a fekete bőrkabátomat, amit a fogasra tettem kértem, egy üveg láng nyelv whiskyt, majd egy üres asztalhoz ültem és elmerengtem a gondolataimba. Kihozták a whiskyt majd ittam, majd még egy körre meghívtam magam. Szerintem, ez eltudja felejteni a bánatom és mindenki engem nézett, de nem foglalkozok a tömeggel. Egyszerűen csak kisajátítom az életemből. Összetört a szívem és ahelyett, hogy a barátaimmal lennék, de most nem vagyok hajlandó elviselni a lelkizős témákat, hiába az én barátaim és jóba vagyok velük. Tudom, hogy csak jót szeretnének és nem rosszat, mellesleg nem mondok le róla, mert érzem és tudom, hogy szeretem és megvédeném akár az életem árán, vagy pont fordítva.
A pultos csajtól kikértem az üveg whiskyt és kifizettem neki, az egészet de azért még ott maradtam. Ekkor jött, be egy srác majd részegen felálltam, mert leakartam ülni az asztalhoz, de meglöktem és véletlenül az üveg pia a ruhájára csöppent. Közel hajolva hozzá és nagyban mosolyogva kértem tőle elnézést. Mindössze, csak egy kis csepp ment a ruhájára biztos kihozza majd a folt vagy eltünteti. Igazán sajnálom!Nem csatlakozol hozzám?Fizetek!-Felajánlottam neki, igaz hogy nincs minden rendben velem, de akkor is tudom, hogy majd egy nap viszonozhatom neki a segítségét, már ha persze ő is segít nekem, de mondjuk nem számít. Ezért, így leültem az asztalra majd ittam tovább. Kit érdekel, hogy nem szabad inni? Akkor is csinálom, hisz élem az életem lassan, már olyan leszek mint a bátyám. Bevallom nagyon hiányzik és azt sem tudom, hogy mi van vele most hogy befejezte az iskolát.
