Nem szabad kihagyni!

Az új küldetés
hamarosan kezdetét veszi
Kalandra jelentkezők
⊰ 1 - Játékos neve
⊰ 2 - Játékos neve
⊰ 3 - Játékos neve
⊰ 4 - Játékos neve
⊰ 5 - Játékos neve


ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ
 
HomeHome  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Üdvözlet!


1999-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy a '98-99-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, lassan négy éve végleg megszűnt létezni. Megmaradt hívei bujkálnak, és az auroroknak hála egyre ritkábbak az ex-halálfalókról szóló hírek is. Úgy tűnik, hogy a varázslóvilágot jelenleg béke és nyugalom övezi, de vajon meddig? Légy részese te is az új kalandoknak!

Az oldal alapítása:
2014. október 2.
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox


Promóink




Kukkants be az általunk fenntartott két másik oldalra is, ha egy másik világra is kíváncsi vagy, amit szintén mi igazgatunk. :)

Legfrissebb




ϟ Hermione&Cormac
  Today at 20:24
Cormac McLaggen





ϟ Megan & Tommy
  Today at 12:53
Megan Smith
A hónap posztolói
Elijah Crowfield
 
Megan Smith
 
Quessena Melchys
 
Calista Merrick
 
Dane Seoras
 
Nox Djarum
 
Sheree Parks
 
Cody Armstrong
 
Draco Malfoy
 
Luna Lovegood
 
Statisztika

Összesen 578 regisztrált felhasználónk van.

Legújabb felhasználó: Aviana Holbrook

Jelenleg összesen 33631 hozzászólás olvasható. in 3126 subjects
Ki van itt?

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég :: 2 Bots



A legtöbb felhasználó (77 fő) 2014-10-02, 18:29-kor volt itt.

Share|

Raziel & Camrise

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down
SzerzőÜzenet
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Camrise 2015-08-08, 18:24



Camrise & Raziel








Ha tudnám, hogy aktuális ivótársam máris a közös esküvőnket tervezgeti, azt hiszem, magamban azért átértékelném a dolgokat legalább egyszer, de ezen információ hiányában nem érzem különösnek, vagy furcsának a helyzetet. Őt magát a jelenete miatt igen, de nem eléggé ahhoz, hogy magára hagyjam. Mázlija.
Bizonyos harmincasokra? – kérdezek vissza finoman érdeklődve, meséljen csak, ha szeretne. Szavaiból ugyan úgy érzem, olyan két-három jelöltből kellene választania, de nem sikerül. Igaz, nem teljesen értem a problémát; gazdag, vagy épp aranyvérű sarj akad épp az ő korában is, az idősebbek közt talán több van, aki már elkélt, s aki pedig nem... Nos, az talán nem véletlenül nem. De ebbe nem akarok igazán beleszólni, nem az én ügyem. Szerencsére.
Vajon az én apám hogy viszonyulna hozzá, ha el akarnék venni valakit? Hm... Attól függ, melyik apám. Az igazi... Ó, bár tudnám. Vajon érdekelné egy kicsit is? Akkor talán kész lennék elvenni valakit, már csak emiatt is. Vagy pont, hogy csak azért sem...? Alighanem ez sose fog kiderülni.
Voltam... Vagyok – felelem szórakozottan, de aztán csak vállat rántok – Kinek mi a vicces – jegyzem meg lassan. Nekem például vicces, hogy mikor először kezdtem embereket öldökölni, mennyire nem számítottam rá, hogy egy-két dologban másak, mint az állatok. De ez afféle információ, amit nem teregetek ki. – De ha csak az érdekel, persze, mi is csináltunk hülyét magunkból enyhén ittas pillanatainkban... – jó, jó, ki nem? Például ott volt az az eset, amikor egy fogadás lezárásaképp félrészegen szerelmet vallottam egy Marina nevű lánynak. Nem lett volna gond, ha nem azt válaszolja, hogy titkon ő is belém volt zúgva már mióta...
Á, értem. A lovagiasság álarca, torz maszk, szinte bűn a viselete, de úgy érzik, tartást ad... – lesajnáló hangsúly, így is érzek. Ha az ember csinál valamit, csinálja legalább jól. Igaz ami igaz, megütni és megátkozni egy lányt két külön dolog. Alice-nél például nem szokták zavartatni magukat, ha jól hallottam... Olyankor talán ez a hősnő mégse lép közbe.
Ugyan – legyintek következő szavaira. Nem sajnálja, de nem is kell. – Nem hinném, hogy unalmas lennél – jegyzem meg azért, de nem ragozom tovább a dolgot.
Mert egyedi munkaköröm van, amit mások úgyse értenek, így lényegében olyan, mintha magammal társalognék... Másokat nem érdekel, és nem is értik, minél többet beszélek róla, annál kevésbé vannak képben; néha nem is mondhatok el mindent... Ez csak azt érezteti, mennyire nem ismernek, mennyire távol állnak tőlem; nem szeretek ezzel szembesülni. Jobb kedvelem az olyan témákat, amikhez a másik fél is hozzá tud szólni. – magyarázom. Afféle igazi féligazság ez, vannak benne részletek, amik az igazság momentumait jelentik, és egy halom olyan, ami nos... Hát nem. S ó, ha ismerném a gondolatait, most igencsak helytelenítően húznám ajkaim - micsoda alpáriság! Az efféle vulgaritás meglepően taszító egy finom nőtől.
A stílusa kellemes, a téma meglepő... Bár meg lehetett volna írni jobban is, összességében érdekes olvasmány. – biccentek eztán – De ezek szerint te egészen másféléket olvasol? – nézek rá kérdőn, most rajta a sor, ajánljon valamit. – Á igen... Megvallom, nemigen olvasok olyanokat, amikben a központi szálat a szerelmi sokszög jelenti. – jegyzem meg, bár úgy hiszem, ez számára is egyértelmű kellett volna, hogy legyen. Az afféle tinilánykáknak címzett irodalom tőlem messze áll, soroljuk akár fantasy, akár más kategóriák alá is. Ponyva, én azt mondanám, és abból is az igénytelenebb fajta. Ihlettelenségre utal, ha az ember nem tud más eseményt beemelni, ami lekötné az olvasót, csak a szerelmet. Sekélyes. Következő szavaira nem felelek, minthogy nem úgy tűnik, hogy érdekelné a téma.
Magam sem tudom – felelem szórakozottan, leheletfinom gunyorossággal. Nincs barátnőm, legfeljebb olyan, aki néha eszembe jut, egy-egy pásztoróra erejéig, mit tudom én, hogy van. Nem is érdekel. Persze van olyan is, akivel alkalomadtán együtt vagyok, hosszabb-rövidebb ideig (inkább rövidebb), csak azért, hogy végül érzelmileg teljesen megnyomoríthassam... Olykor fizikailag is... De ilyen jelen pillanatban nincs.
Viszont ha most megbocsájtasz... – veszem észre, mennyi az idő. Apró, bocsánatkérő félmosolyt villantok rá, miközben felállok. Megszorítom kezét, ha kezet nyújtana - majd távozom.


//köszönöm a játékot, így 3 hónap távlatából utólagos engedelmeddel zárok.//
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Camrise 2015-07-29, 17:07




Camirse & Raziel

An amazing meet...

Hát nem így terveztem a napomat, nagyon nem így. Azt hittem kapok ingyen piát, és kavarhatok egy viszonylag "normális" pasival, de nagyon nem úgy alakultak a dolgok, helyette egy még sokkal szexybb pasival keveredtem össze, és nagyon is élvezem a társaságát. Nem tudom, hogy miért... De szerintem, ha apám azt kérné, hogy legyen ő a férjem, akkor nem mondanék nemet, mert... awww... Nagyon is szexy pasi.
- Élő példa az apám... Még mindig reménykedik, hogy talál nekem valakit, de nem érti meg, hogy nem bukom bizonyos harmincas pasikra - Az öreg tényleg nem érti a célzást, és nem akarja felfogni, hogy nem fogok hozzámenni semmilyen harmincas pasihoz, aki nem úgy néz ki, mint ő, de nem nyomulhatok rá egy harmincas pasira, nem igaz? Meg mindig bizonnyal van barátnője, vagy mi fene... Szóval teljesen reménytelen a dolog. Bár az igaz, hogy a remény valamikor kiölhető, ezzel tisztában vagyok, de mindenki reménykedik valamiben, hisz a srácok is szoktak abban, hogy egyszer ilyen nőjük lesz, mint én.
Ideje azon elgondolkodni, hogy vajon mit fogok csinálni holnap, talán neki kéne esnem az új rucim készítésének, de vajon milyen legyen? Talán egy fehéret, vagy feketét, netalán színeset? Lehet olyan színűt kéne csinálnom, mint amilyen a szeme… Majd szavaira figyelek fel a nagy elgondolkodásban.
- Te is voltál egyszer fiatal… Nincs valami vicces sztorid? - gondolom akkor most egyet ért velem abban, hogy aki nem bírja az alkoholt, az ne igya, mert nem épp a legkellemesebb dolog, egy részeg ember társaságát élvezni. Én se kifejezetten élvezem az ilyeneket, és pont ezért nem tetszett annak a majomnak a műsora, amit az előbb lejátszottunk.
- Különösebb gondot nem okoz… azért még annyi van bennünk, hogy nem ütnek meg egy lányt. - Természetesen nem okoz különösebb gondot az, hogy egy csoportos letámadásba beleszóljak. Merész vagyok és bátor, nem érdekel, hogy milyen menő kis Mardis pancsereknek okozok gondot, eddig még volt bennük annyi gerinc, hogy egy nőt nem ütöttek meg, bár ki tudja, hogy mire nem képesem azok a kis dögök.
- Sajnálom?… Értem, hát annyira azért nem vagyok érdekes. - Indiszkrét lettem volna? És a kérdésemre kapok választ, ezek szerint valami biztos, hogy van közöttük valami, ami nekem jelen pillanatban nem jó, hisz... na jó, még magam sem tudom, hogy esetleg akarok-e tőle valamit. Majd mikor nosztalgikus hangulatba hozom csak elmosolyodom, ezek szerint ők is öten voltak, bár ez rohadtul egyértelmű, mindig öten vagyunk egy szobába... Majd mikor kijelenti, hogy ne egyszerre tegyem fel a sok kérdésem, akkor csak biccentek, és várom a válaszát.
- Miért nem szeretsz róla beszélni? - Kérdezem tőle, miközben felhúzom a szemöldököm kérdőn, és nem értem, hogy miért nem szeret a munkájáról beszélni... Ha valamit szeretek, akkor én beszélni is szeretek róla, szóval... Lehet, hogy ez csak nekem ilyen, nála máshogy lehet, de ha nem akar róla beszélni, akkor nem erőltetem. Majd mikor a feletteseiről beszél, akkor elmosolyodom. Nekem egyből az a fasszopó Piton jut eszembe, még mindig azt kívánom, hogy rohadjon meg az a buzi feje, annak a nyomorék szatír vén fasznak!
- Még nem olvastam azt a könyvet, de biztos jó lehet, majd meglesem.- Mondom neki kacsintva, majd elmosolyodom és megcserélem a lábaimat az asztal alatt... Még tényleg nem olvastam azt a könyvet,vár ha ő ajánlja, akkor csakis jó lehet. Nem hiszem, hogy rossz ízlése lenne. Egy ilyen pasinak biztos, hogy nincs rossz ízlése , hisz awww...
- Fantasy-t én is szeretem, bár egy-kettő könyvben már kezd unalmas lenni a csöpögős szerelmi háromszög... - Jelentem ki sóhajtva, mert tényleg kezd unalmas lenni a tipikus szerelmi sokszög románc. a jó kis alap világot elrontják egy olyan "érzelemmel", ami nem is létezik... Mert szerelem nincs, csakis kölcsönös vonzalom és vágy, amely jelen esetben lehet, hogy meglenne.
- Az jó. - Felelem neki mosolyogva és... Tényleg jó, ha az állatok megteszik azt, amit akar anélkül, hogy törnie kéne magát. Bár néha azért unalmas is lehet, és pont ezért keres kihívást.
- És a barátnőd hogy van? - mosolygok kérdezem tőle, egyszóval kiakarom deríteni, hogy van-e valakije, de remélem, hogy nincs... szinglinek kell lennie, hogy hamar megoldhassam azt, hogy ne legyen.




Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Camrise 2015-07-23, 02:06



Camrise & Raziel








Szerencsére a vagyoni helyzetem eleddig nem került szóba, és házassági ajánlatot sem tettem a lány felé, ahogyan az apja sem akarta kiházasítani a leányt a családomba - igaz, engem az efféle gondolatok elkerülnek egyelőre. Szerencsére azt a kort már kinőttem, mikor... Hagyjuk.
Mindenkiből ki lehet ölni a reményt így vagy úgy... Ha erős az akarata, akkor legfeljebb nehezebben, vagy lassabban. – vonok vállat – Habár tény, hogy aki igazán elszánt, azt nagyon lehetetlen és szélsőséges helyzetbe hozva, hatalmas nyomás alá kell helyezni. – teszem hozzá, de többet nem mondok. Ez nem meglátás vagy filozófia - ez tudás és tapasztalat, nagylelkűen adom át most neki, használja, ha tudja. Eltéríteni szándékától mindenesetre nem akarom, nincs rá okom.
Szinte – felelem mulatva. Következő szavaira csak egy felemás mosoly a válasz. Az ember az effélét, főleg az ő korában, saját kárán, tapasztalatból tanulja. Mégiscsak gyakorlott alkoholfogyasztó, bár ezt eddig is sejtettem. – Fiatalság, bolondság. – vonok vállat azért, mintegy válaszképp a költői kérdésre. Ettől függetlenül sem kedvelem, ha valaki nem bírja, mégis vedel - ebben egyetértek vele. Habár igaz az is, a másnaposság engem nem riaszt - nem eléggé.
Eztán viszont túl magas labdát ad, nem tudom megállni, hogy ne csapjam le, és elégedetten veszem tudomásul zavarát. Szórakozott mosoly ül ki ajkaimra, tapintható, hogy remekül szórakozom a helyzeten. Szavaira biccentek, más választ nem kap, csak a sokat sejtető félmosolyt.
Csoportos letámadás... Merész dolog egy affélébe beavatkozni, nemde? – merő érdeklődés. Vajon bátor vagy ostoba? Vagy csak az alsósok csoportos támadásaiba avatkozna bele, amit úgyis le tud rendezni? Vagy talán gyakorlott "látogató" a gyengélkedőn is?
Nem, nem, legfeljebb indiszkrét, de semmiképpen sem szemtelen – felelem eztán szórakozottan – Kegyed felől érdeklődöm, a szokások, habitus, mentalitás... S kevésbé Alice. – fűzöm hozzá, de arra a kérdésre, hogy van-e bárminemű kapcsolatom a lánnyal, nem adok világos választ. Talán fel se tűnik neki.
Vállat vonok, kissé hanyagul, régi rossz szokás, időszerű lenne leszokni róla – Csupán érdeklődtem... Azt hiszem, a nosztalgia teszi – felelem szórakozottan. Mi is öten voltunk annak idején, de ezt nem említem, alighanem kitalálta magától úgyis. Eztán félrebillentem fejem.
Ó jajj, sok a kérdés, ne egyszerre – ingatom fejem mosolyogva – Szeretem a munkám, beszélni róla már kevésbé – mert akkor mindenki egy pszichopata, beteg állatnak gondolna. Mondjuk joggal. – Közvetlen munkatársam nincs, felettesem akad pár... – folytatom azért, de mivel nem rájuk vonatkozott a kérdés, így az elsikkad, hogy szeretem-e őket, és kiállnék-e mellettük. Változó. A bőrömet a legtöbbért biztosan nem vinném vásárra épp. A pontos munkám nem nevezem meg viszont, hagyom, hogy újra tippeljen ez alapján - ha szeretne.
Ezt-azt – felelem tűnődve – Kedvenc íróm nincs, bár akadnak kedvelt könyveim, íróim. – biccentek lassan, s eltűnődöm a kérdésen – Például A nekrofil egészen jól sikerült alkotás – fűzöm hozzá, csak, hogy olyat mondjak, amit bizonyosan nem olvasott még - érthető módon, nem való épp érzékeny lelkűeknek. Na nem csak az efféle beteges dolgok érdekelnek persze... – Bár őszintén szólva kedvelem a krimit, a fantasyt, vagy a történelmi regényeket is épp... – teszem hozzá.
Ó, mondhatni bármilyet, amilyenhez épp kedvem támad, vagy ahogy az időm engedi... – felelem derűsen – Igazság szerint a legtöbb állat idomítás nélkül is megteszi, amit akarok, úgyhogy ha kihívásra vágyom, akkor nem az egyszerűbbekkel próbálkozom – teszem hozzá még nagy szerényen. Bár igaz ami igaz - ez afféle képesség, amit kamatoztatni lehetne, és ha nem lennék ennyire eltorzult belül, alighanem ez lenne a nekem szánt valós irány.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Camrise 2015-06-30, 01:45




Camirse & Raziel

An amazing meet...

Ahhoz képest, hogy egy konkrét személlyel jöttem ide inni, eléggé máshogy alakult az estém, és nem is bánom annyira. Zane nagyon jó társaságnak tűnik,é s ha netán apám tudomást szerez a beszélgetésünkről, akkor csak örülne neki,hogy végre szóba álltam egy olyan férfival, akinek lehet, hogy van vagyona, és mindezt a nélkül, hogy kényszerített volna... Mikre gondolok, atyám... Kezdek rosszul lenni, vagy elmegy az eszem. mindegy is... Inkább hallgassuk a szavait. "Csakugyan. Ámbár a remény is kiölhető... De esetedben ezek talán nem puszta kósza remények, nem igaz?" Talán egy burkolt célzás arra, hogy ne kezdjek bele ebbe az egészbe, amit elmondtam neki?
- Ha valaki kellőképp elhatározza magát, akkor nem lehet kiölni a reményt, ha mégis akkor nem volt elég erős az akarta... De számomra ezek nem csak kósza remények. Én igenis elhatároztam magam, hogy megfogom csinálni, és igaz nehéz lesz az út, de... Menni fog. - Elmosolyodom, hisz... nem fog más belátásra bírni, az én reményeim nem csak kósza álmok, hanem igenis komolyak. nem fogok meghátrálni annak ellenére sem, hogy nehéz pályát választottam, minden nappal csak egyre biztosabb vagyok magamban, hogy igenis ezt akarom csinálni, nem padig azt, amit apám mond vagy akar. Én ezt akarom csinálni, és ezt is fogom. Ha pedig nem jönne össze, akkor apámnak van elég pénze ahhoz, hogy valami másba kezdjek bele...
Majd szóba kerül apu, és elmondom neki a nevét... Szóval hallott már róla, de vajon hol? Esetleg hallotta a pletykákat, hogy jó kapcsolatot ápol apu a halálfalókkal, ami... Szerintem nem igaz, de ki tudja... Lehet, hogy igazak a pletykák. Nem tudhatom, erre a választ csakis az érintett személy tudja, de tőle meg nem kérdezhetem meg csak úgy, hisz... Az nagyon csúnya dolog lenne, de várjunk csak... Az is ép elég csúnya dolog, hogy férjet próbál nekem keresni az akaratom ellenére... Miért ne hihetném róla, hogy piszkos kis üzletei is vannak? No mindegy... Inkább lerendezem a srácot, aki... Aki próbál...megcsókolni? A kisebb jelenet után visszaülök a helyemre, és próbálom folytatni a beszélgetést. Remélem hirtelen nem lett rossz véleménye rólam. " Ezek szerint sok barátod van? Igencsak szerencsés lehetsz akkor, már, ha nem mind olyanok, mint az előző... Úriember." Ő a barátom lenne? Ezen elmosolyodom.
- igen szerencsés vagyok, és... nem, szinte egyetlen ilyen sincs köztük. Bár sose értettem, hogy aki nem bírja az alkoholt, az miért iszik? Én pontosan tudom, hogy hol van az a pont, ahol le kell állni... - Kezdem el neki magyarázni és tényleg így van, ahogy mondom... Én tudom, hogy hol kell abbahagyni az ívást, és még pont teljesen tudom, hogy mit cselekszem. Sose szerettem részeg lenni, és igen... Pont azért, mert másnap szétrobbant az agyam, vagy megjelennek a másnaposságra jellemző dolgok... Fúú, de utálok másnapos lenni!
Na és most  egy olyan pillanat, mai kicsit kellemetlen, mert... Mondani a maga nyugodt módján kiakadt, de z igaza megvallva, nem nagyon tudom, hogy min... Szerintem nem csináltam semmi olyat, amivel rossz fát tettem volna a tűzre, de mindegy... azért meghallgatom a szavait figyelmesen, nehogy abba is belekössön, hogy nem figyelek rá. Majd válaszol a fel nem tett kérdésre, és... Hát mi mást tehettem volna, mint elpirultam. Atya-gatya... Most komolyan elmondta, hogy... Vajon fecskét hord vagy boxert? És mennyire feszülhet a far... Ok! Stop! Elég lesz az agyalásból Camrise Arogone! "Csupán felhívtam a figyelmed, hogy a nem akarok válaszolni, és a nem értenéd nem ugyanazt jelenti. Azt nem tudom, mennyire lenne kínos... De nem kell válaszolnod" Hát... öm... ok?
- Értettem... Rendben. - Csupán ennyit tudok mondani, mert még dinig el vagyok pirulva... A fenébe kellett neki válaszolnia, most akaratlanul és elpróbálom képzelni, hogy milyen lehet egy szál fehérneműben, főleg, ha vizes is lenne... mikor lettem ennyire perverz? És miért is agyalok ilyeneken? Teljesen mindegy, hogy hogyan néz ki egy szál fehérneműben... Miért kell vizuális típusnak lennem?... Atyám, mi van ha legilimentor? És mi van ha hallotta az egészet? Majd mikor ráteszem az kezemet az övére nem kapja el, inkább elmosolyodik és én viszonozom a mosolyát. Majd jönnek a további kérdései..
- Elég nagy baj? Csoportos letámadás... ha Mardis mocskok próbálják megszívatni, esetleg egy olyan nyomulás, amit ő maga nem szeretne... Akkor beavatkozom.- Jelentem ki egyszerűen, és tényleg igaz is.... sose szerettem, ha valakit csoportosan letámadnak, és nem is tűröm... Akkor mindig azt érzem, hogy segítenem kell szerencsétlennek, és segítek is neki... A másik, ha a mardekáros kis cukiságok próbálnak szemétkedni valakivel, azt se nagyon csípem... Attól még, hogy nagyképűek nem feltétlenül tehetnek meg mindent, mindenkivel... És végül nőként tudom, hogy milyen rossz, ha valaki nyomul ránk akaratunk ellenére, nem rég megint meg tapasztaltam. - Mire fel ez a sok kérdés... Csak nincsen valamilyen kapcsolatban Alice-el? Remélem nem túl szemtelen a kérdés...  - Bár nem is érdekel, ha az... Akkor is nagyon feltűnően kíváncsi, és meglepetésemre, megint érkeznek kérdések... Miért érdekli őt, hogy csak hárman vagyunk-e a szobában, már kezd kicsit átmenni faggatózásba a kérdéseivel... - Öten vagyunk a  szobában, de miért? - húzom fel kérdőn a szemöldököm, mert... mit érdekli őt, hogy hányan vagyunk a szobában? Majd következő részre csak a szememet forgatom és elmosolyodom. Tényleg borzalmas vagyok, mikor kiakadok, és nem sokan akarnak ott lenni, főleg ha elkezdek tombolni, de mindegy... Majd mosolyogva bólintok, mikor megismétli a jól nevelt fiús részt.
- Áhhh... szóval nem találtam el, mi? De akkor mivel foglalkozol te? Szereted a munkád? Szenvedélyed? Szeretsz a munkádról mesélni? Hány munkatársad van? Ki jössz velük? Megvéded őket, ha úgy alakul? - Öltöm rá ki kicsit a nyelvem, mert ha ő is bombáz engem kérdésekkel, akkor én őt miért kíméljem? Majd végül elmondja, hogy mi ő, és az én számon az a felismerős áhh csúszott ki és elmosolyodtam. Aztán rátérünk a hobbikra, és elkezdi sorolni az övéit... "Szeretek olvasni, vagy csak úgy sétálni erre-arra... Szeretem a nyomozást, fényt deríteni titkokra, hazugságokra... De meg kell valljam, nem vagyok az a harcos típus." ezek nem is rosszak... Valami másra számítottam...
- Milyen könyveket olvasol? van kedvenc írod? Mi a kedvenc könyved? - Kérdezek tovább, hát most már tényleg kíváncsi vagyok, majd folytatja: "Ha nagyon nem tudok mit kezdeni a szabadidőmmel, általában idomítok, mikor mit... Az állatokkal azt hiszem, ösztönösen tudok bánni" Ez is inkább a furcsa kategória nem az érdekes, de mindegy...
- Értem, az jó... És milyen állatokat? - Kérdezem tőle érdeklődve... De most elég lesz csak egy kérdés, nem akarok az agyára menni azért...




Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Camrise 2015-05-31, 23:26



Camrise & Raziel








Szavaira biccentek. Szinte tapintani lehet, hogy gondolatban nem itt jár, így nem is fűzök hozzá más egyebet, de egyébként se lenne értelme, túlbeszéltük a témát. Az őszinteség szép dolog, és fontos is, ettől függetlenül én szemrebbenés nélkül hazudozok össze-vissza bárki képébe, ez sajnos - "sajnos" - tény. Ahogyan az is, hogy másokból ezért mélyen gyökerező elhivatottság tudattól hajtva verem ki az őszinteséget, ha épp úgy adódik. Ó nem, nem, igazság szerint nincs küldetéstudatom, ez csak amolyan jó apropó.
Az ominózus naplóról én magam nem hallottam, szomorú, nem jut el hozzám minden pletyka már az iskolából, de érthető, hogy miért is nem. Pedig bizonyosan remekül szórakoznék a dolgon.
Csakugyan. Ámbár a remény is kiölhető... De esetedben ezek talán nem puszta kósza remények, nem igaz? – merő érdeklődés a részemről, de úgy érzem, mintha mégse hinne ebben annyira, pedig nem látom okát, miért ne. Bár azt meg kell hagyni, hogy ez a ruha számomra leginkább ízlésficamosnak tűnik, de az viszont tény, hogy a divattervezés világában egyáltalán nem ritka az egyenesen undorító, gusztustalan vagy közönséges ruhadarabok felbukkanása sem időnként, úgyhogy ez nem kizáró tényező. Ámbár a varázslódivat eléggé egysíkú tud lenni, de azért nem lehetetlenség betörni a piacra, ha valakinek mindene adott hozzá - pénz, idő, kapcsoltok... Esetleg kreativitás, valahol a sor végén.
Hallottam már róla – felelem, ahogyan meghallom az apja nevét. Igen, ez a megfogalmazás így korrekt, mivel nem árulja el, hogy tőle magától hallottam-e esetleg, vagy csak a szóbeszéd kósza pletykái, esetleg egy újság hasábjain feltűnő utalás, említés... Hogy ápol-e kapcsolatot halálfalókkal? Sok pénze van, aranyvérű, nem lepne meg, ha vérbeli aranyvérűként nem lenne vér a pucájában, hogy bármit is kockáztasson, de pusztán azért, mert megteheti, két kézzel tolja a pénzt a halálfalók alá. Persze most, a pillanatnyi csendben, a békeidőben talán kicsit ő is megfontoltabb, de megeshet, hogy még így is költekezik, és támogat efféle akciókat is, míg kifelé a dicső és példamutató állampolgár maszkját villogtatja. Valahol talán hasonló hozzám ebben az esetben. Ettől még rohadék. Afféle, akit nem kímélnék, ha egyszer véletlenül lekerülne hozzám... Bár persze lehetséges, hogy van az a pénz, amiért mégiscsak tapintatos lennék.
Ahogy gondolod. – hagyom rá, nem firtatom a kérdést. Mázlija, annyira nem érdekel, hogy egyfajta szakmai ártalomból fakadó csak-azért-is-megtudom hozzáállást tanúsítva addig noszogassam, míg ki nem szedem belőle a dolgot. Talán elvárható lenne ugyan, hogy ennél nagyobb érdeklődéssel forduljak az emberek felé, de jelen esetben pillanatnyilag megmutatkozó érdektelenségem alighanem értékelni fogja. A legyintésre csak egy apró ragadozómosolyt villantok felé. Már hogyne tudnám zavarba hozni - ha kicsit is akarnám.
Ezek szerint sok barátod van? Igencsak szerencsés lehetsz akkor, már, ha nem mind olyanok, mint az előző... Úriember. – szóval mégiscsak kezdő alkoholista, összegzem magamban. Ez valahol megnyugtat, az első pillanatnyi benyomásom mégsem csalt meg olyannyira, mint hirtelenjében gondoltam. Bár min is vagyok meglepve? Az egyetemisták nagy része gyakorló alkoholista, végső soron.
De eztán nem akadok ki igazán, egyszerűen csak felhívom a figyelmét a hibára, amit vétett. Én elnézem, más talán nem fogja - márpedig a divatszakmában, élesben egy efféle baki a karrier végét is jelentheti. Le lehet hülyézni bárkit, az nem gond, de tegye úgy, hogy az látszólag mégis makulátlan modorról tanúskodjon. Vagy, hogy a másik félnek fel se tűnjék a dolog. De azért bájos, ahogy zavarba jön... Magától, rajtad... Nem teszem szóvá.
Fehér – felelem finoman, lassan, már-már lágyan ejtve a választ, mindennemű zavar nélkül, habár világos, hogy nem érdekli a válsz, pontosan ezért is kapja meg – Csupán felhívtam a figyelmed, hogy a nem akarok válaszolni, és a nem értenéd nem ugyanazt jelenti. Azt nem tudom, mennyire lenne kínos... De nem kell válaszolnod – hagyom rá azért megnyugtatóan. Ahogy kezem felé nyúl, tekintetem odakapom, de kezem nem rezzen, nem húzom el, még azzal együtt se, hogy nem tudom, mire akar kilyukadni. Flörtölne? Végül is nem néz ki rosszul, így egy bájos mosolyt is kap tőlem válaszul: ó igen, egy körre elvinném épp.
Mi számít elég nagy bajnak? – érdeklődöm. Az tiszta sor, hogy minden kis apró vacaksággal nem törődik, én se tenném. Az felőrli az embert, leköt minden időt, és nem hagy teret élni. – És akadnak még rajta kívül, akik nem tudnak? Vagy miért pont ő? – érdeklődöm tovább finoman – Ó, értem. Ezek szerint jó kapcsolatot ápolsz a szobatársaiddal, bár érthető... Csak hárman vagytok a szobában? – vagy csak akad mondjuk még kettő, akikről hallgat? Bár mindegy is, de így nem tűnik olyan túlzónak az érdeklődésem Alice felé, hiszen láthatóan a másik kettő is érdekel. Minden, ami ezzel a segítségnyújtással, vagy a barátaival kapcsolatos: egyszerűen csak próbálom őt megismerni. A korábbi érdektelenség ellenpólusa, nehogy azt higgye, hogy semmi sem érdekel, amit mesél!
Ó, ezt nem is kétlem. A végén még megijednék. – értek egyet vele ártatlan mosollyal ajkaimon. Na azt azért nagyon is kétlem, neki nem kell tudnia. Pedig micsoda szégyen lenne, beijedni egy nőtől... Na jó, egy mérges nőtől.
Jól nevelt fiú vagyok, végre egy megerősítő szó – dramatizálok egy leheletnyit, de aztán újfent elmosolyodom, ahogy meghallom válaszát. – Ó, nem, nem, bár bizonyára remek szakma lehet az is, számomra túlontúl unalmasnak tűnt annak idején, hogy egyáltalán megpróbálkozzak vele. Most már azt mondanám, hogy bizonyosan megvan a varázsa annak is, de... De nem. – felelem, egy fél pillanatig még kivárva, van-e esetleg újabb tippje, s ha nincs, hát akkor folytatom. Bár ha van, akkor is. – Auror vagyok – árulom el tehát, bár ezzel némileg csúsztatok. Voltam auror, végső soron most is elmehetek akár annak, ha úgy nézzük, de... Mindegy is. Mást nem fogok mondani.
Ó, nos igen, mindenkinek van valamilyen hobbija – felelem szórakozottan, ámbár nem ez volt a kérdés. Szeretek embereket kínozni, vallatni... Ó, nem, nem, mégse. Ezt nem mondhatom, mily' fájó. – Szeretek olvasni, vagy csak úgy sétálni erre-arra... Szeretem a nyomozást, fényt deríteni titkokra, hazugságokra... De meg kell valljam, nem vagyok az a harcos típus. – kezdem tűnődve – Ha nagyon nem tudok mit kezdeni a szabadidőmmel, általában idomítok, mikor mit... Az állatokkal azt hiszem, ösztönösen tudok bánni – bár ők lehet, máshogy vélekednek, miután kivégzem őket. Bár mostanában nem mindegyik jut erre a sorsra azért, ezt meg kell hagyni.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Camrise 2015-05-25, 22:15




Camirse & Raziel

An amazing meet...

Ideje lenne lassan elgondolkodnom azon, hogy mit is fogok csinálni a jövőhéten, hisz most nincs senkim, akivel el tudnám magam foglalni, és kell valaki, aki eltereli a gondolataimat Evan-ről... De végül is minek gondolkodjak ezen most, ha itt van az orrom ellőtt a válasz. Viszonylag jól szórakozom vele, bár kicsit fura ez a helyzet... De mindegy...
- Ahogy mondod. - Csak helyeselni tudok, hisz tényleg nagyon fontos  az őszinteség, hisz ha valaki valakivel nem őszint, akkor az nem korrekt dolog... Mondjuk beszélek én, aki nem tudja megmondani Evan-nek, hogy fogadjon cölibátust, ha nem járunk, mert nem akarom más csajjal látni... Nem illik össze rajtam kívül senkivel sem, és soha nem is fog. Ha például rámászna a suli r*banca... Várjunk, most belegondolva hallottam pletykákat, hogy az egyik csajról kiderültek olyan dolgok, amiknek nem szabadott volna... Egy naplót vezetett, amibe felírta a srácok nevét, és az együttlét élményét. Nekem is ajánlották aktuális olvasmánynak, de elég hevesen visszautasítottam, és nem is érdekelt, hogy ki hogyan csinálja... Engem csak egy férfival való élmény érdekel... Na de nem szabad ennyire elkalandozni a gondolataim tengerében.
- Azt szokták mondani, hogy a remény hal meg utoljára... Én is így vélekedem erről. - Jelentem ki egyszerűen, hisz tényleg így szokott lenni. Mindenkinek vannak álmaik, és reményeik. Az álmokból remények fakadnak, és a remény mindig ott él bennünk, hiába próbálják megölni az álmainkat, a remény sosem hal meg, még ha azt állítjuk, akkor sincs úgy... Mindenki reménykedik valamiben, mint én is, bár én egyszerre több dologban is.
Vehetjük példának a ruhatervezést... Szerintem ez a legnagyobb álmom, és ennek a teljesülésében van a legkevesebb remény, hisz itt a varázsvilágban az embereket nem nagyon érdekli a divat, sőt nagyon kevesen vannak akiket igen, és nekem arra kell törekednem, hogy ennek a kevés embernek megragadjam a figyelmét, ami minden bizonnyal elég nehéz lesz, de nem adhatom fel, hisz még csak meg sem próbáltam, és ráadásul apunak sok pénze van, ha esetleg nem jönne be a dolog, akkor nem fogok éhezni és az utcára kerülni...
- Jonathan Bernard Arogonte, így hívják aput, de lehet, hogy számodra eme név nem mond semmit sem... - Hát mondjuk, ha nem mondana semmit sem, az meglepne, hisz nagyon sokan ismerik, csak nem tudnak róla, mert a legtöbb ember a másikat az arcáról ismeri fel, apu meg nagyon sokat jár utazni, és tanácskozni az üzletei miatt... Egy időben szóltak olyan pletykák is róla, hogy azért megy neki ilyen jól a sora, mert Ex-Halálfalókkal is kapcsolatokat ápol, amiről be kell vallanom nem tudok semmit sem, nem nagyon érdekel engem, hogy kivel, mikor, mit csinál... Felnőtt férfi, és míg ő sem követett engem megszállottan, addig nem is érdekel annyira... Most lehet, hogy kicsit rosszul hangzik,de számomra az a lényeg, hogy adjon pénzt, és ne kelljen lemondanom az eddigi színvonalról, mert azt nem bírnám ki. Ki kéne találni valamit, hogy ne készpénzt kelljen hordani, mert vásárolni majdnem egy táska pénzzel megyek, és mindig félek, hogy majd egyszer kirabolnak, és nem tudok ruhákat venni... Szóval igen, a lényeg, hogy: legyen pénzünk, addig amíg a pénzszerzési módszerével nem sodor nagy bjba, nem érdekel, hogy honnan állítja elő, csak legyen, és kész....
- Ha nem bánod, akkor ezt megtartom magamnak...  - Rákacsintok, amit minden bizonnyal nem fog viszonozni, de nem is zavar... egyelőre megtartom magamnak az ilyen dolgokat. Aztán következő szavaira csak legyintek és elmosolyodom. Engem zavarba hozni ennyivel? Megkockáztatom, hogy még azzal sem tudna, ha letolná a nadrágját, nem zavarna, és tudjátok, hogy miért nem? Mert csak egy ember tudna azzal zavarba hozni... Tudjuk, hogy ki... Evan White.
- Nem esik nehezemre, könnyen megy... Sokat szoktam ide eljönni, és beszélgetni a barátaimmal. - Mosolyodom el, és hát így is volt... Sokat jártam ide a barátaimmal, és Evan-nel is. Szerettem ide jönni, hisz hangulatos a hely, és sokan járnak erre, akiket ismerek. Aztán minden bizonnyal kiakad, mert mi másért mondaná ezt: "Hogy nem akarsz róla beszélni, azt természetesen megértem, de felettébb rossz modorra vall burkoltan leostobázni a másikat. Biztosíthatlak, remekértelmi képességeim vannak,bizonyosan megérteném, ha megpróbálnád felvázolni. De ha ne így lenne, akkor is ezt mondanám, senki se szereti bolondnak érezni magát, akkor sem, ha történetesen az." Hát most erre mit mondjak?
- Ez a téma számomra olyan, mintha magától azt kérdezném, hogy milyen fehérnemű van most rajtad... Szerintem neked is kínos lenne ilyenről beszélni, nem? Elnézést, ha azt hiszed bolondak néztelek, nem volt szándékomba. - Nem akartam bolondnak nézni, és nem is nézem annak... Az igazat megvallva, csak én vagyok bolond, bizonyos dolgok miatt.. Majd bocsánat kép a kezemet az övére teszem, megszorítom, majd újra poharam köré helyezem, és bátorítóan rámosolyogtam.
- Igen olyanokat is, de csak akkor ha nagyon nagy baj van, azért én sem segítek minden kis pici ügyben... Például egy pasin való veszekedésbe nem avatkoznék bele... Azt élvezettel nézném végig. Alice nem tud... A másik kettő a szobatársam, őket mindig megvédem.- Válaszolok minden kérdésére, és nem tudom hova tenni ezt a nagy kíváncsiságot.
- Borzalmas, és hidd el tényleg nem akarsz olyan pillanatomban elcsípni egy beszélgetésre. - Jelentem ki egyszerűen és felnevetek. Jó kedvem van és jól érzem magam.
- Nem hízelgek, csak azt mondom amit gondolok, tudod őszinteség. - Mondom neki, majd kortyolok egyet a poharam tartalmából. - Nem is tudom... Talán diplomácia? Jól beszélsz, és kellemes a beszélgetés, ezt tippelném be. - Mosolyodom el, és tényleg így gondolom... Mikor kijelenti, hogy "Ahogy kívánod", csak biccentek egyet, és ügyelek, hogy véletlenül se kövessem el az előbbi hibámat. Mikor visszakérdez, csak bólintok, és figyelek, hogy mit fog mondani.
- Értem, de ha nem olyan látványos a hobbid, akkor milyen hobbid van? Mert biztos, hogy van...-
credit by lena


Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Camrise 2015-05-02, 01:56



Camrise & Raziel








Látom, hogy fejben talán nincs teljesen itt, de nem teszem szóvá, nem rám tartozik, ahogyan az sem, hogy mennyit is iszik, avagy mennyit nem, így ezt se teszem épp szóvá. Ámbár az est folyamán talán magam is átváltok majd valami alkoholtartamúra, ha úgy adódik... Szavaira elmosolyodom, haloványan, finoman, de még így is megszépül amúgy is bájos, koromhoz képest gyermeki arcom.
- Á igen... Az őszinteség nagy erény. - felelem derűsen, ámbár számomra eme mondat mást jelent, mint számára. Én ezt gyakorta hangoztatom a kamrában... De nem ragozom tovább szavait, és bár ezzel is bókolni akarhatott eredetileg, szavainak azon értelmét figyelmen kívül hagyom, úgymond. Így is érezheti, hogy az őszinteségről nem hazudtam, tényleg fontosnak tartom.
- Örömmel hallom. Ebben az esetben nincs oka, hogy ne fűzzön reményeket a ruhatervezéshez. - jegyzem meg finoman, éreztetve, mire is akartam ezzel célozni. Ha hisz benne, miért is ne sikerülhetne? Jó, persze, sok oka lehet a bukásnak, például az, ha minden ruhája ilyen, mint ez, de erre nem hívom fel a figyelmét. A divatszakma elvetemült dolog, olyan ruhákat is bemutat, és istenít, amit épeszű ember soha nem húzna magára. Szerintem ez is ilyen, magam részéről ízléstelennek tartom, de nem említem ezt neki, arcomról se olvashatja le, makulátlanul udvarias vagyok, és tapintatos: gondos nevelés eredménye...
- Csakugyan? Ki is az apja? - érdeklődöm szerényen, ha már így szóba hozta. Nem tromfolok rá, hogy na és, az én apám se szarral gurít, sőt, egyáltalán szóba se hozom apám, de még a vezetéknevemről is hallgatok inkább. Ő se mondta a sajátját, én se. - Egy üzlethelység... Értem. Csakugyan? Milyen jellegű intézkedéseket tett? - érdeklődöm tovább udvariasan, holott ehhez már nem feltétlenül van közöm, de eddig is közlékenynek bizonyult. Talán most sem lesz ez másképp. Ha ismerném gondolatait, akkor mondjuk megeshet, már röhögnék - ó, a varázslódivat! Kevés elborultabb dolog van, mint az... Némi meglepettséggel veszem tudomásul szavait eztán.
- Ó, a világért sem szeretnélek zavarba hozni - kérek szinte elnézést a semmiért, tökéletes modorral - Egyetem mellett persze, már máshogyan alakulhatnak az óráid is - bólintok azért lassan - Gondolom, így sem esik nehezedre kitölteni a sok szabadidőd valahogyan, nem igaz? - kétlem, hogy egyedül unatkozna a szobájában ideje túlnyomó részében, ahhoz túl közvetlen volt eddig, de aztán ki tudja. Következő válaszát hallva azonban rosszallóan megingatom fejem.
- Hogy nem akarsz róla beszélni, azt természetesen megértem, de felettébb rossz modorra vall burkoltan leostobázni a másikat. Biztosíthatlak, remekértelmi képességeim vannak,bizonyosan megérteném, ha megpróbálnád felvázolni. De ha ne így lenne, akkor is ezt mondanám, senki se szereti bolondnak érezni magát, akkor sem, ha történetesen az. - felelem, nem kifejezetten kioktató jelleggel tolom le, inkább nevelő szándékkal, egyértelművé téve, én szemet hunyok a hiba felett, de legyen tekintettel rá, hogy másokkal szemben ez talán már komoly hiba lehet. Hiszen csak most ismertük meg egymást: évek óta jóban lévő barátok esetében ez nem gond... Eztán egy darabig még merengek a dolgon, logikátlan a választása, hiszen a látványmágus adhat igazán fantáziát és kreativitást a látvány, az érzékek gyönyörködtetéséhez, a dolgok megtervezéséhez, én pedig nem szeretem, ha a motivációk nem tiszták, de szerencsére most megengedhetem magamnak, hogy nem feszegetem a dolgot - és jólesően meg is engedem, a kellemetlen kudarcélmény most elmarad.
- Tehát olyanokat is segítesz, akiket csak látásból ismersz? - kérdezem, csak, hogy jól értem-e - Tehát ebben az esetben ez az Alice... Nem is tud róla? És a másik kettő? - érdeklődöm finoman, ez a kérdés nagyon is érdekel. A lány nem is sejti, de hirtelen mégiscsak fontossá vált számomra, mert lehet a szemem és a fülem az iskolán belül, Alice őrangyalának megtestesítője... Mintegy helytartó.
Azonban a kialakulófélben lévő, róla alkotott kép, mely épp kezdene pozitívvá válni, hirtelen meginog a következő intermezzo alatt, mely kapcsán láthatóan eszemben sincs közbelépni, ellenben a kocsmárossal. Szomorú, megnéztem volna valami komolyabb balhét azért, bár lehet, utólag rám pirítottak volna, amiért elnéztem az egészet... De itt és most senki se tudhatja, ki is vagyok én. Ahogy leül, feláll, majd újfent leül, némileg bizonytalannak hat, nem marasztalom, de nem is küldöm el, rábírt, hogy valahol szívesen vegyem társaságát. Halkan felkuncogok.
- Azt mondod? Miért, milyen vagy hangulatingadozásos pillanataidban? - kérdem ártatlanul. Ó jajj, a tinik, de gyakran mondják, hogy óvakodjunk tőlük, ha épp dühösek, és társai. Jó, néhányan tényleg törnek-zúznak, esetleg még meg is vernek, ha hagyod, de ugyan már... Nekem akarnak mesélni kegyetlenségről? Bájos, ahogy veszélyesnek hiszik magukat szélsőségesebb pillanataikban, szórakoztat. Ámbár tény, hogy ha tényleg olyanok lennének, mint én, nem kedvelném őket. Azonban ahogyan folytatja, most már muszáj felnevetnem.
- Jól szituált úriember? Kegyed hízeleg. - felelem bájosan, de aztán kicsit komolyabbra fordítva a szót ráemelem tekintetem - És, mit gondolsz, mit dolgozhat egy ilyen úriember ott? - kérdezem tűnődve. Hiszen lehetek sok minden, ó, de még milyen sok, tükörbe nézve azt hiszem, az auror az egyik utolsó tippem lenne (a vallató pedig még hátrébb lenne a sorban). Talán diplomáciai területet mondanék? Vagy hírszerzés? Azt hiszem, ilyesmi, de ki tudja, hagyom, had tippelgessen. Eztán azonban az apákra kerül a sor, amely témát én se szívesen feszegetek, ha sajátomról van szó, de amíg az övéről...
- Ahogy kívánod - felelem finoman, tapintatosan. No lám, milyen tanulékony, most már nem fűzte hozzá, hogy pusztán azért ne, mert hülye vagyok én ehhez. Okos kislány. - Magamról? - kérdem derűsen, majd csak lassan biccentek mégiscsak - Nem sok érdekesség jut hirtelen eszembe, attól tartok. Már jó pár éve végeztem a Roxfortban, akkoriban még nem voltak szakirányok, így pusztán az alapképzésen mentem át. - kezdem, következetesen azon információk mentén haladva, amelyeket az ő kapcsán már érintettünk - De nekem sajnos nincsen ilyen látványos hobbim például, mint neked, attól tartok. - fűzöm hozzá, utalva itt a ruhák tervezésére. Hogy akkor mi a hobbim, vagy úgy egyáltalán mit csinálok, az nem derül ki. Hovatovább, sok egyéb se - nem mesélek a családomról, és arról se, hogy mikor születtem, vagy hova valósi vagyok, mit dolgozom - dolgozom-e egyáltalán bármit is?
Nem, egyelőre marad a titokzatosság, ha valami érdekli, dolgozzon meg érte, hogy beszédre bírjon.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Camrise 2015-04-29, 20:05




Camirse & Raziel

An amazing meet...

Nem is tudom, hogy mikor volt utoljára ilyen... Persze, most nem arról beszélek, hogy egy férfit megajándékozok a társaságommal, hanem arról, hogy nem jött el az az ember, aki elhívott. Ilyen még ezelőtt nem volt, de az igazat megvallva nem is igazán bánom a dolgot. Nem nagyon volt szimpatikus Josh, de nem szeretek érzéketlen és bunkó lenni, ezért mentem bele ebbe a kis esti iszogatásba... Na jó, az igazat megvallva senki más nem akart eljönni velem és egyedül meg nem is olyan jó az dolog egész. Egyedül inni szívás és lehet, hogy inkább Evan-t kellett volna elhívnom nekem, nem pedig arra várni, hogy valaki elhívjon! Bár mondhatni a mostani eset sem rendhagyó. Én mentem oda valakihez pusztán csak azért, hogy beszélgessek, bár nem tudom, hogy késztetett erre, de kit érdekel, hisz az számít, hogy én jól szórakozzak.
Na jó... Remélem, ha valaki bejön azon az ajtón, az Evan lesz. Nincs semmi bajom Zane-nel... Sőt eléggé jó társaság! Megint bekavart az, hogy Mr. Szemétláda Nőcsábászra gondoltam... Relax Camy most épp nem egy másik lányt visz ágyba, hogy bosszantson téged... De kit érdekel?! Átlapozok egy másik témára az agyamban, tudom... Talán azon kéne gondolkodnom, hogy milyen véleménnyel lehet rólam, hogy csak így letámadtam egy italra, de nem érdekel, hogy mit gondol!
- Ugyan, csak őszinte vagyok. - Mosolyodom el. Bár lehet, hogy félre értettem, hogy mire célzott, de sokkal rosszabbul is kijöhettem volna a helyzetből. Bár be kel látnom, hogy nem rossz pasi, de kicsit öreg, vagyis jobban mondva nem tudom, hogy hány éves lehet... Ránézésre húszas évei végén járhat. Van az a pillanat, mikor egy nő észre veszi, hogy egy pasi túl mézes-mázasan félre érti, hogy mire célzott is az ember... Aztán feltesz egy kérdést, amit nem tudok hova tenni... Én önbizalom hiányban szenvednék? Meglep eme feltételezés, de elmosolyodom és a válaszon töröm a fejem.
- Én? Én nem szenvedek önbizalom hiányban. - Mondom minden szavamat komolyan gondolva! Jó persze egy kicsit félek, hogy mi lesz, ha nem sikerül... De ott van apu vállalata. Ha Nincs más akkor haladok azzal tovább, de férj nélkül! Nincs szükségem egy olyan férfira, aki már lassan negyven éve, és amúgy sem vagyok oda a hosszú és komoly kapcsolatokért. Szóval ebből még súlyos háborúk lesznek köztünk, de egy idő után csak elfogadja a dolgot, nem? Bár gondolom azon járhat a feje, hogy hogyan tervezhettem ilyen borzalmas ruhát... Nem használok legilimenciát, mert nem is tudok, csak túl sok ember kérdezett már rá nyíltan. Szerintem meg egyáltalán nem borzalmas, csak extrém ízlésem van...
- Higgye el, hogy megvannak a megfelelő kapcsolataim, hisz apám keze elég messze elér. Ráadásul, amint végzek az iskolával lesz egy üzlethelyiségem... Már most elkezdtem intézkedni az ügy érdekében. Örülök, hogy gondol rám. - Mosolyodom el bájosan, mint mindig, amikor szükséges. Bár persze tudom, hogy a nem magán célra tervezett ruháknak kicsit visszafogottabbnak és egyszerűbbnek kell lennie, hisz a varázsvilág nem a divatról híres. Sok ízléstelen ruhát láttam már számtalan gazdag emberen. Minden bizonnyal a nyári álarcos party-n mindenki valamilyen normálisnak titulált ruhában jelenik meg. Bár igazából nm is zavarna, ha én lennék... minden bizonnyal én leszek a legcsinosabb és legszebb, efelől nincsenek kétségeim...
- A végén még elpirulok! Nem sajnos nem vagyok betáblázva... Elég sok a szabad időm mostanában. - jelentem ki és az elejét kicsit viccesre vettem, bár kuncogtam is egy kicsit. Bájos és ifjú hölgy, mint én? Nem, sajnos mostanában elég üres az a bizonyos "táblázat", amit nem értek. Régebben, szinte mindennap elhívtak randizni, vagy iszogatni, de mára alig... Talán ennyire reménytelen esetnek tűnnék? Most eszembe juttatta azt az embert, aki elhívott, de késik... ennyit késni és megvárakoztatni, már törvénysértés! Amint megjelenik a srác elküldöm melegebb éghajlatra. Találtam kellemes társaságot Zane személyében.
Aztán újra visszatérünk a szakomhoz, amint nem iagzán szeretek boncolgatni, de szavai meglepnek: "Úgy véltem, a tervezéshez, a kinézethez sokkalta közelebb állnak az illúziók, a látvány. Hiszen ha ilyen szakmában kívánsz elhelyezkedni, ez lesz az elsődleges fontosságú, így talán jóval inkább a kívánt cél szolgálatába állítható." Van benne valami, amit mond, de nem szerettem volna semmiképp látványmágus lenni, hisz számomra semmi haszna nincs az illúzióknak! Nem azzal akarom elnyerni majd a vásárló figyelmét...
- Ha nem bánná, akkor ezt az információt megtartom magamnak. Tényleg sajátos célok vezettek erre a szakra, amik magának bonyolultak lehetnek, és érthetetlen. - Jelentem ki neki egyszerűen, hisz nem fogok arról terelgetni, hogy milyen kis gyerekes célok miatt választottam a szakomat, bár akkor jónak tűnt. Aztán a Mardekárba sorolnám magam kijelentésre visszakérdez, de van egy olyan női megérzésem, hogy nem is érdekli annyira... Nem fogom megmagyarázni, inkább válaszolok a másik kérdésére, hogy kit ismerek a Hugrás bandából.
- Sok embert ismerek, de vannak akiket, csak látásból... Abigail, Octavia, és Alice, de őt csak látásból nem igazán beszélünk... - Szerintem három név elég lesz, bár mintha valóban kíváncsi lenne, de vajon miért? Rokon lehet a dologban, vagy egy kedves barát, esetleg barátnő? Bár kétlem, hogy pont egy Hugrabugos lenne a párja....
Aztán lezajlik az a jelenet, amit nem igazán vártam, a srác megérkezett, de enyhén illuminált állapotban, amire kicsit felbátorodott és elkezdett tapogatni, majd meg is akart csókolni, erre mi mást tudtam volna csinálni, mint megvédeni magam, bár nem nagyon akart senki sem közbe lépni, amit kicsit sajnáltam... De a tulaj oda jött és segített eltakarítani, ezt a szemetet. Annyira utálom, hogy ha valaki ilyen lesz hirtelen. Minek iszik, ha nem bírja... vagyis nem tudja kontrollálni a tetteit. Visszaballagok Zane-hez és leülök vele szemben, majd szavaira szúrós pillantást vetek rá...
- Hidd el határozott vagyok és nem akarsz hangulatingadozásos pillanatomban ott lenni... - Jelentem ki elmosolyodva. Hiába mosolygok, hisz komolyan mondom, mert volt rá eset... Egyszerűen ráhibáztam, hogy ott dolgozik, nem tudtam, bár ez tűnt a legésszerűbb munkahelynek, egy ilyen kifinomult úriemberhez... mondanám ezt, de tényleg csak tippeltem.
- Mondjuk úgy, hogy jól tippelek... De eltaláltam, igaz? Egy ilyen jó-szituált úriember biztos, hogy ott dolgozik. - Mondom majd szemeibe pillantok... Most eszembe jut, hogy a szem a lélek "tükre"... Nem igazán szoktam mások szeméből olvasni, de az enyémből lehetetlen... Nem igazán tükröződnek ki az érzelmeim. Bár következő szavaira felhúzom a szemöldököm... Az apák jót akarnak? Ezt nem igazán gondolom így, hisz az az apa, aki karácsonyra a lányának egy kérőkkel teli listát ír, nem igazán végzi jól, az apai kötelességét.
- Ebbe a témába ha lehetne ne menjünk jobba bele... Inkább mesélj magadról valamit. - Egy bájos vigyort villantok és reménykedem benne, hogy az apás témát hanyagoljuk, bár biztos voltak neki is keserű élményei az apjával, hisz nem így viszonyulna a dolgokhoz, ha nem lenne, vagy csak lehet, hogy én gondolom félre...


credit by lena


Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Camrise 2015-04-28, 21:43



Camrise & Raziel








Az én értékrendem torz, nevelőapám nem épp haladó szemlélete ha csak darabjaiban is, de mindenképp átöröklődött énrám is. Egy férfi az más, de pláne egy fiatal lány, egy egyszerű kocsmában ne menjen oda vadidegen férfiakhoz vedelni. Nem, az efféle magatartás lecsúszott prostikra utal, söpredékre. Lehetne mondani, hogy egyenjogúság így, meg úgy, a legszörnyűbb, hogy ha valaki nekem kedves lenne, akkor egyet is értenék ezzel, de mivel ismeretlen lány... Így inkább helytelenítő véleménnyel vagyok.
Persze ha tudnám, hogy épp egy csapodár, léha sráchoz fűződő, talán soha sem volt kapcsolatát próbálja melengetni, rámozdulnék, hogy magamat szórakoztassam, ezen információ hiányában látszólag érdektelen maradok. Nem csúnya lány, azt ugyan meg kell hagyni, kellemesen fiatal is, de nem - nem ezért jöttem ma. Bár persze, lassan talán én is kezdek kifelé indulni abból a korból, amikor még tetszés szerint összeszedhetem ezeket a lányokat, de jól nézek ki, és fiatalosnak tűnök, talán húszas éveim közepe, vége felé lehetne saccolni - és egyébként sem említettem konkrétumot -, ő a húszas évei elején lehet... Nem olyan vészes különbség, egy röpke kalandhoz semmiképpen sem. Szavaira kis híján felnevetek, de sikerül elnyomni, marad egy derűs mosoly.
- A ruha felől érdeklődtem, de örömmel hallom, hogy elbűvölőnek tart. - felelem a tőlem telhető legelbűvölőbb, kedvesebb hangon, leheletnyit hagyva, hogy kiérződjön, milyen remekül szórakozom azon, ahogy próbál már-már udvarolni. De nem hagyom, hogy sokáig e körül forogjon a téma, tehát ami a ruhákat illeti... - Értem. Mindig ilyen önbizalomhiányban szenved? - kérdem először is, még a hangsúlyát, hanghordozását is lemásolva. Nem fűz hozzá sok reményt, nos... Ezt a darabot látva én sem, de felettébb taplóság lenne ezt hangsúlyozni, én pedig finom, modoros úr vagyok, ha úgy tarja épp kedvem. Nos, most épp úgy tartja. - Ha kellően elszánt, akkor nem látom akadályát, hogy idővel befusson a kollekcióival. Ámbár talán az csakugyan tény, hogy ehhez szükségszerű a megfelelő körökben otthonosan mozogni. - leheletfinom utalás: ha nincs megfelelő kapcsolati tőkéje, kezdje el kiépíteni már most, vagy tényleg felejtse is el az egészet a fenébe. Ámbár ami azt illeti, én úgy hiszem, és ezzel talán nem vagyok egyedül, hogy amíg nem a varázslódivatot próbálja meghatározni, hanem az egyszerűbb, átlagos ruhákat, addig nagyobb esélye van betörni a piacra; a varázsvilág elitje, legyen bármely tekintetben is elit, elég zárt közösség. De ki tudja...
- Semmi? Meglepve hallom, úgy hittem, egy ilyen bájos, ifjú hölgy, mint te, már hetekre előre be van táblázva. - felelem ártatlanul, de egy tompa biccentéssel tudomásul veszem szavait. Baráti találkozó, iszogatás... És egy el nem jött úriember, érdekes mérleg. Én nem hagynék egy efféle lányt csak úgy magára, ámbár igaz, nem minden hátsó szándék nélkül hívtam volna inni se, ha korombéli ismerősöm lett volna... De nem volt az, itt és most pedig a tisztelettudó polgár álarcát meghagyom magamnak egyelőre. Szavaira hangyányi meglepettséget engedek kiülni arcomra. Nem teljesen valós, hiszen már említette, milyen szakra jár, ezen a ponton értelmetlen lenne rácsodálkozni, bár a logikáját egyelőre valóban nem értem teljesen, így ez a téma talán méltó rá, hogy kicsit tovább boncolgassuk.
- Úgy véltem, a tervezéshez, a kinézethez sokkalta közelebb állnak az illúziók, a látvány. - jegyzem meg - Hiszen ha ilyen szakmában kívánsz elhelyezkedni, ez lesz az elsődleges fontosságú, így talán jóval inkább a kívánt cél szolgálatába állítható. - jegyzem meg finoman, mintegy visszautalva egyúttal arra is, hogy talán tényleg nem alaptalan így a félelme, mely szerint neki itt nem sok keresnivalója van - mármint, eben az emlegetett szakmában. - Avagy attól tartok, nem értem, milyen célokról beszélsz. - fűzöm még hozzá, esélyt adva neki rá, hogy megmagyarázza, mégis mire gondol akkor. Eztán csak érdeklődve szemlélem őt, s enyhén felvonom szemöldököm. Ritkán hallani, hogy valaki inkább sorolná magát a Mardekárba, holott nem oda került.
- Csakugyan? - merő érdeklődés, nem érdekel mélyebben, ha nem akarja megindokolni, miért is gondolja így, hát nem teszi. - Csakugyan? Mint például kiket? - kérdezem, és most először egy pillanatra valódi érdeklődés villan tekintetemben. Vajon ismeri Alicet? Bizonyára, hiszen háztársak, de nem kérdezek rá nyíltan. Többet nem kérdezek, majd később sor kerül arra is. De nem most rögtön, eztán ugyanis egy olyan intermezzo következik, amely még engem is meglep. Noha meglenne a jogom, hogy közbelépjek, még, ha a tényleges jogköröm talán nem is, láthatóan eszembe sem jut, az efféle hősködést meghagyom inkább azoknak, akik kellőképp lelkesen viszonyulnak az ilyen jellegű dolgokhoz - velem ellentétben. Így én csak csendesen hátradőlve kivárom, mi lesz, valahol titkon talán reménykedve valami szaftos, látványos akcióban, de végül ez elmarad. Nem tűnök csalódottnak ennek ellenére sem, ahogy italom kortyolgatva felpillantok a leányra, amint visszatér hozzám, hanyag lazasággal fogadom,mintha minden természetes és megszokott lenne - ezzel a ránk szegeződő tekinteteknek üzenek hadat: nincs itt abszolút semmi érdekes. Szavaira kicsit ironikus félmosolyra görbülnek ajkaim.
- Ennyire határozott vagy mindig, vagy csak a hangulatod ilyen ingadozó? - kérdem ártatlanul, de aztán biccentek, jelezve, üljön csak le, elfogadom társaságát továbbra is. Jelét se adom, hogy zavarna jelenléte, ámbár nem is zavar. Egyelőre, rajta múlik, ez így is marad-e. Azonban eztán felszalad szemöldököm, hosszú pillanatig méregetem, mielőtt feltenném a kérdést.
- Fogalmam sincs, miből gondolod, hogy tudom, milyen lehet a Minisztériumban dolgozni. - közlöm tehát. Nem explicit kérdés, de benne van: tud rólam valamit? Valamit, amit eleddig nem említettem? Gyanakvóan méricskélem arcát, vonásait, de nem firtatom jobban a dolgot - egyelőre. Talán csak blöffölt. Ámbár némi legilimenciát használok, nem próbálok elméjébe férkőzni: de ha hazudni próbálna nekem, az fel fog tűnni. - Az apák már csak ilyenek. Próbálják a biztosabb jövőt megadni gyermekeiknek. - biccentek - Ámbár a kettő nem feltétlenül zárja ki egymást. - jegyzem meg. Nem bíztatom, hogy menjen az apjával szembe. Jó pár éve még erre buzdítottam volna, és én is így jártam el, ma már... Más az életszemléletem.
//Aztán ne kelljen megint két hónapot várnom Razz //
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Camrise 2015-04-25, 22:56



Camrise & Raziel


Vannak olyan tettek, amelyek nem voltak éppen a  legjobb döntéseim. Ilyenek közé sorolnám a vadidegenekhez való odamenés. Jó persze nekem nincs problémám ezzel, de mások már rögtön ítélkeznek, ha valaki szeret ismerkedni és beszélgetni. Mások rögtön ráaggatnak bizonyos jelzőket, de én ezekkel nem is törődöm, hisz a  lényeg, hogy jól érezzem magam. Persze az nem segít, hogy Evan-nel a legújabb komoly kapcsolat "próbálkozás" fuccsba ment megint, bár szerencsére most nem én tettem valamit, hanem ő csókolózott mással, ami kicsit zavar, hisz ő nem csalhat meg engem. Nem tehet ilyet, hisz ez az én szokásom. Bár várható volt, hogy nem lesz hosszú életű ez a próbálkozás sem. Most megint jöhet az az időszak, amikor féltékeny leszek a sok csitrire, akikkel szórakozik kicsit. Aztán újra megpróbáljuk és megint nem sikerül, mondhatni ez egy ilyen állandó körforgás, aminek csak két végkifejlete lehet: Egyszer valahára sikerül a komoly kapcsolat, vagy soha többet nem állunk szóba egymással.
Persze nem lep meg, mikor a "bókomra" semmit sem felel. Mintha hagyná elmenni a füle mellett, ami nem is igazán zavart... Azért mégis harmincas pasi és apám az olyan férfiakat próbálja rám kényszeríteni, mint ő. Meg az igazat megvallva nem is azért vagyok itt, hogy szerezek magamnak valakit, hisz én jól elszórakozom Evan-nel, sőt az biztos hogy vele sokáig eltart majd ez a macska-egér játszma. Nem is tudok olyanra gondolni, hogy elküld, hisz engem egyetlen épeszű férfi sem küldene el... na de most nem gondolhatok Evan-re.
- Mindig ilyen önbizalom hiányban szenved? Én soha nem mondok olyat, amit nem gondolnék komolyan. - Mondom, majd kacsintok egyet. Tényleg nem szokásom hazudni és ő tényleg jól tartja magát ahhoz képest, hogy már harmincon felüli. Persze apám is hasonló cipőben jár. Ő sem néz ki többnek húszon pár évesnél. Büszke vagyok apura! Nem hagyta el magát azután, hogy anyám otthagyott minket egy mugli miatt. Bár az eléggé kárpótol, hogy a "húgaim" nem lettek varázslók. Az igazat megvallva nagyon is égnék az iskolában, ha kiderülne, hogy rokonok vagyunk. Szóval hálát adok az égnek, hogy nem ismerem őket...
Aztán jön egy számomra kedvező kérdés: "Gyakran tervez ruhákat?" Erre nem tudnék rövid választ adni, hisz a ruhatervezés az életem célja. Imádok ruhákat terezni és mindennél jobban szeretnék ezzel foglalkozni az iskolai tanulmányaim után. Persze néha érdekes vagy extrém ruhákat is tervezek, de nem igazán érdekel az, hogy másoknak nem tetszik. Nekem tetszik és kész... Talán mások véleményének is kellene számítania, hisz a jövőben ha ezzel akarok foglalkozni, akkor nem magamnak hanem a vevőknek kellene elnyernie  tetszését egy adott ruhadarabnak.
- Igen elég gyakran... Mondhatni minden napra tervezek egy újat, hisz én szeretnék a későbbiekben ezzel foglalkozni az iskolai tanulmányaim után, bár nem fűzök hozzá túl sok reményt. - Sóhajtok egyet, majd felpillantok a poharam tartalmáról és szemeibe nézek és elgondolkodom azon, hogy a varázsvilágban nem épp számít nagyon fontosnak a divat, így nincs sok esély arra, hogy híres és elismert ruhatervező leszek... Szóval megrázom a fejem és figyelek szavaira...
- Hát hidd el, hogy nem volt semmi tervem mára, csak egy baráti taliról volt szó, de legalább téged megismerhettelek. - Mondom, majd elmosolyodom a bájos mosolyommal. Bár egy dolog biztos, hogy az előttem ülő férfi tisztelettudó és visszahúzódó. Nem igazán értem, hogy valaki miért szerény és miért ennyire "félénk". Persze lehet, hogy azzal van a baj, hogy én meg túl nyílt és közvetlen vagyok. Nekem nem okoz problémát odamenni egy idegenhez és meghívni egy egyszerű italra, vagy csak szimplán beszélgetni... nagyon sokan félre értik az ilyesfajta ismerkedési szokásaimat, de nem érdekel. Mindenki azt gondol amit akar, hisz én tudom magamról az igazat és ez bőven elég.
- Látványmágus? Hm... Szerintem az elemista varászlatokat sokkalta jobban a célomra tudom fordítani. Nem igazán fogott meg az a szak. - Mondom ki egyszerűen. Hisz nem szerettem volna látványmágus lenni. Az elemista szak sokkal jobb és érdekesebb. Sok mindenre fel tudom használni. Pl.: a nálam csinosabbnak titulált lányok haját tönkre tenni és így egy kicsit kompenzálom a helyzetet. Persze lehet ezt gyerekesnek nevezni, de nem az... Csak úgy használom a képességeimet, hogy nekem legyen jó, hisz ebben a világban nem számít más csak az, hogy nekem jó legyen.
- Nem is tudom, hogy hol kezdjem... Talán az a leglényegesebb, hogy nem igazán az a Hugrabug-os karakter vagyok, sokkal inkább illenék a Mardekár-ba, de én inkább kitartok a házam mellett és segítek a tagjainak. Megvédem a kisebbeket, stb. - Mondom neki egyszerűen. Mert ezek a szavak tényleg igazak. nem vagyok az az igazán törődök másokkal típus, de a házam tagjaiért harapok és nem is az aranyos módon... Nem szeretem, ha kisebbekkel szórakoznak és kötelességemnek érzem, hogy megvédjem őket, történjen bármi is. Bár visszatérve az előző gondolathoz, hogy nálam szebb lány... Olyan nem is létezik! Véla vagyok és bolondulnak értem a férfiak, szóval mindenképpen szépnek tartanak.
Aztán bejön a nem kívánt személy és jelenetet rendezek, ami tőlem megszokott dolog. Egyszerűen nem szeretem, ha valaki ennyire nyomul és nekem ott van... ott van Evan. Elszórakozom vele és nem kell más! Szóval már várom, hogy a tulaj kidobjon, de gondolom egyet ért velem, mert oda jött mellém és kitessékelte azt a szemétládát a fogadóból. Hálásan rámosolyogtam. Persze gondolom még mindig azt hiszi, hogy az adósom a múltkori buta vicce miatt, amit kicsit túlreagáltam. Most már utólag átgondolva nem is tudom, hogy miért kellett olyan durvának lennem...
Aztán visszasétálok Zane-hez. Bár gondolom most már teljesen elment a kedve a beszélgetéstől, de mikor meghallom a szavait elmosolyodom. Ezek szerint nincs akkora gáz, szóval folytathatnánk a beszélgetést, amit elkezdtünk.
- Tudod mit? Nem megyek, mert nem hagyom, hogy egy ilyen eset elrontsa a kedvem! szóval maradok. - Jelentem ki neki mosolyogva. Bár nem tudom, hogy mennyire örül neki, hogy maradok, de nem is számít, mint oly sokszor mondtam a lényeg az, hogy én jól érezzem magam. Szóval ledobtam a kabátom és visszahuppantam a székre, bár az italos poharat eltoltam magam elől és rendeltem a pincértől egy pohár vizet.
- Amúgy milyen a minisztériumban dolgozni? Apám szeretné, h a ruhatervezés helyett ott dolgoznék, de nekem a szívem inkább egy ruha szalon felé húz... -

Words: XXX ✗ Ruha: Itt van ^^Note: Remélem tetszik ✗
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Camrise 2015-02-22, 05:14



Camrise & Raziel








Ahogy idejött, már az is furcsa volt. Nem szeretem a hozzá hasonló, masszív alkoholistákat, kiváltképpen nem, ha lányok. Nem illik az efféle tett a nőkhöz, őértük például pont nem kár - az ilyeneket szoktam én megölni, ki tudja, épp milyen módszerrel, vagy hol, de a miért adott. Lehetne mondani, hogy nincs jogom bíráskodni, de engem az efféle dolgok nem érdekelnek, auror vagyok, ha akarok, hát bíráskodom, nem?
Ezt teszem lényegében a kamráimban is, épp csak ott meg van kötve a kezem, míg a kinti világban nincs. Na jó, rejtőzködnöm kell, soha nem tudhatják meg, ki tette, de az efféle hírnévre nem is vágyom. Egyáltalán a hírnév maga sem vonz. Így is akad, aki ismeri a nevem, és többnyire féli is... Nos akárhogy is, elővigyázatos vagyok, és óvatos, épp úgy, mint most, ezért is mutatkoztam be Zane-ként. Nem hazudtam képen, mindjárt a nyitásban, szóval egy szava sem lehet szerintem. Sőt, próbálok előzékeny és udvarias lenni, még, ha távolságtartóan udvarias vagyok is, és kissé kimért, hogy érezze azért, nem vagyunk puszi pajtások épp, de nem zárkózom el végletesen. Bár lehet, jobb lenne neki, ha úgy tennék.
Magamban egy dal megy a fejemben, ahogy őt nézem; egy dal, melyben Lill Babs énekel, a Leva livet című számot. A rá jellemző mozgással, persze... Régi szám ez már, nagyon is, talán még a születésem előtt is lehetett már hallani, úgy '64 körül, én magam is még gyermekként hallottam. A gondolattól, hasonlattól akaratlanul is elmosolyodom, haloványan, miközben finoman végigmérem őt, mert bár az első nézésre már kialakult a véleményem, miszerint alkoholista kurva, de azért nem árthat jobban is tanulmányoznom őt, vonásait, ruháját. Végső soron, ha már kurva amúgy is, talán még játszhatnék is vele majd, ha már kiütötte magát, úgyis mindegy lesz neki. Ámbár mintha talán sejtené, miként vélekedem róla, pedig jelét sem adtam, igyekszem udvarias lenni, főleg így, nyilvános helyen, mások előtt. Így hangzik el tehát az a bizonyos bók is. Ajkaimon halovány, bájos mosoly suhan át, ahogyan fogadja a bókot, s udvariasan viszonozza is.
- Csakugyan? - kérdem, egyelőre hagyva az ő megjegyzését, melyet kinézetemre tett, nem kívánom most udvariasan hárítani ugyanis. Így inkább a ruhájáról csevegek vele, ami szerintem rémesen fura, én legalábbis biztos, hogy nem venném fel, bár rajtam azt hiszem, még furábban állna, úgy vélem, ez vitán felül álló tény. - Gyakran tervez ruhákat? - kérdem, s inkább nem dicsérem meg az ízlését, majd a válasza után, talán. Igen, azt hiszem, utána megdicsérem az ízlését, függetlenül attól, hogy ez a ruha nem az én ízlésvilágomat tükrözi, de én tapintatos és kedves, finom úr vagyok, mondhatni, néha régimódi talán, de ez tesz veszélyessé, és ez segít elfedni valódi jellemem, kilétem, emiatt nem keveredek soha gyanúba sem.
- Csakugyan szerencsésnek mondhatom magam emiatt, de felettébb modortalanság lenne részemről, ha az úr sanyarúságának örvendeznék. - felelem szavaira szerényen, s ártatlanul, mintha csakugyan visszahúzódó, óvatos lennék. Na jó - az igazság az, hogy többnyire az is vagyok, ez nem annyira álca a részemről, mint amennyire máskor egy-egy megnyilvánulásom miatt egyesek annak hihetnék. Kacsintását nem viszonzom, ahogyan a tegeződést sem ajánlom fel, igaz, már csak amiatt sem, mert ő máris tegez engem, én viszont úriember maradok. Talán egy kocsma nem az a helyszín, ahol ez elvárható lenne tőlem, de én adok a külsőségekre, így erre is. De beszéljünk egy kicsit még róla. Szóval nyolcadikos, ebből a korát máris megtudtam.
- Elemista? Azt hittem, a látványmágus szak sokkalta jobban passzolna egy ifjú divattervezőhöz. - jegyzem meg finoman, leheletnyi meglepettséggel hangomban, ami persze mű, igazából nem tudtam, mire jár, de nem is gondolkodtam rajta eleddig. Nem ismerem annyira, hogy tippelni akarjak, vagy tudjak, így hát igazán meglepetést sem okozhatott ez ügyben, nem volt mihez képest meglepnie. Ahogy azonban a házáról beszél, úgy érzem, van itt még valami, amit mindenképp meg kíván osztani velem, és én nem állok útjába, beszéljen csak, ha szeretne. Legalább addig se nekem kell, ugyebár - Szeretem az érdekes történeteket. - jegyzem tehát meg - Van kedve mesélni róla, Camrise? - kérdem végül, nyomatékosítva, hogy ne fogja vissza magát, ossza meg velem nyugodtan, s ehhez igyekszem is érdeklődőnek tűnni. A nőknek amúgy is jól esik tudni, kivel fekszenek össze, de sokuknak az se tűnik fel, ha kettőnk közül csak ők mesélnek... A figyelmes hallgatás miatt idealizálnak, és nem is igénylik, hogy megszólaljak, mert maguknak elképzelik, milyen lehetek. Egy idilli, elképzelt alak. Ami pedig az érdeklődő hallgatást illeti, na az amúgy is remekül megy, ez a szakmám. Bár ezt azért bizonyosan nem tudhatja, igaz, még aurorságról sem ejtettem szót, de az bizalmat ébreszt, így ha szóba kerül, persze ennyit meg fogok osztani vele - legalábbis azt hiszem, de majd elválik ez még. Ami az életkorom illeti, arról diszkréten hallgatok.
Azonban hamarost nyílik a kocsma ajtaja, s látom, hogy ő is az érkező felé fordítja tekintetét, de míg nekem érdektelen a beállító, enyhén illuminált fazon, neki láthatólag jelent valamit. Na tessék. Gondolom, most odamegy, és szépen elnavigálja az illetőt valamerre, engem meg itt hagy egyedül, mert persze, mire visszakíséri a srácot a Roxfortba, az elég sok időbe telik, eszemben sem lenne megvárni, hogy visszaérjen. Az arcán látható dühből is csak arra tudok következtetni, hogy van köztük valami, de, hogy pontosan mi, azt nem tippelném meg inkább.
- Ha feltétlenül szükséges... - felelem lassan, éreztetve, szerintem nem muszáj ám mennie. Annak ígérete, hogy még visszajön, csupán egy biccentést vált ki belőlem, s inkább poharam felé fordulok, és csak a felett lesek el feléjük, követve az eseményeket. A kibontakozó jelenet persze elég nagy feltűnést kelt, így bizony nem csak az én tekintetem irányul feléjük, de természetesen eszemben sincs megmozdulni, hogy közbelépjek. Na tessék, egy igazi balhés csaj, a srác valami csóró kuncsaft lehet; engem is zavarna, ha csak piára tellene, engem meg nem fizetne ki. Vagy csak megbeszéltek amolyan közös italozást előtte...? Mindegy is, az, ahogy odamegy jelenetet rendezni, egy kicsit talán riasztó is, én sose tenném, azt hiszem. Igaz, én rengeteg mindent nem tennék, így ez nem újdonság. Csendesen várom ki így hát, hogy mi lesz, igaz, magamban megvan a sejtésem: ki fogják hajintani innen mindkettejüket. Én ezt tenném a tulaj helyében.
De nem ez történik, így ahogyan visszatér hozzám, s levágódik a székre, már épp szólnék, de nem teszem, hagyom, had igyon, ha akar - na tessék, mondtam én, hogy alkesz, itt az igazi énje! -, majd ahogy feláll és kabátjáért nyúl, már meg se próbálom feltartani, hiszen világos, menni készül. Meg is értem, s az, ahogyan felállt, világossá is tette, hogy most ő bizony megy. E jelenet után pedig nem fogom marasztalni. Apropó jelenet, ehhez is eszembe jut épp egy szám, az sokkalta frissebb: Ironic a címe, tavaly jött ki, és Alanis Morissette énekli. Igaz, e szám nem hangzik fel fejemben, csupán a helyzetet jellemzi, de azt remekül.
- Nem látom okát, amiért menne. - jegyzem meg, kissé mellébeszélve, hiszen nem marasztalom, de nem is menesztem. De eztán csak finoman fejet hajtok felé.
- Természetesen elfogadom, hogy elmegy, talán magam sem maradnék eztán túl sokáig. További kellemes napot kívánok kegyednek, Camrise - értek végül mégiscsak egyet vele, de nem ajánlom fel, hogy vele tartok, vagy efféle. De talán követni fogom, észrevétlenül majd - még meg kell gondolnom, mit lépjek, először is kivárom, ő maga mit tesz: csakugyan távozik-e?
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Camrise 2015-02-13, 19:17



Camrise & Raziel


Talán nem ez volt életem legmegfontoltabb döntése és tette, de már itt vagyok és rendesnek tűnik… Lehet alkoholistának néz, de nem vagyok az. Más társaságában csak két-három pohárkával engedek meg magamnak… Többet sosem iszok, ha egy férfival vagyok, szóval a következő egy korsó vajsör lesz. Aztán üdvözöl és bemutatkozik. Zane… hm tetszik ez a név. Nincs is Zane nevű ismerősöm, de most már van. Aztán kimondja amire vártam, egyedül érkezett és nem várt senkit sem. Eddig minden jól megy egy jó beszélgetéshez. Mikor leülök jobban meg tudom vizsgálni és be kell látnom, hogy van ízlése és jól öltözködik, szóval pénzes pasas…
Mikor ledobom a kabátom felpillantok rá… engem néz. Az arcáról meglepettséget olvasok le, talán nem tetszik neki a ruhám?! Talán egyedi és kicsit fura, de szerintem nagyon is dögös vagyok benne. Kihúzom magam lábaimat keresztbe rakom a jobb kezemmel megfogom a whiskys poharam és másik kezemet az ölembe ejtem. Minden lassan és kecsesen. A pohár tartalmát lassan kell meginnom, nem szabad magam egy alkoholistának feltűntetnem. Szóval nem húzhatom le egyszerre a poharam tartalmát.
Aztán érkezik egy bók is. Elbüvölőnek tart? Hát ez a minimum és hamarosan elbájolom a csodálatos társaságommal. Bókjára egy hatalmas mosoly és kacsintok egyet, aztán én is megszólalok.
- Magam sem panaszkodhat Mr. Zane és köszönöm, ráadásul ezt a ruhát én terveztem. - Tettem hozzá a köszönethez. Nem vártam már tovább kortyoltam egyet a whiskymből. Imádom, amikor a nyelvemet bizsergeti és a torkomat végig marja ez az erős szesz. Nem tudom, hogy miért panaszkodnak olyan sokan a whiskyre… szerintem a világon ez a legjobb pia, de nem leszek telhetetlen egyelőre egy pici kortyocska. Aztán rápillantok a férfira. Olyan titokzatos és tényleg nagyon jól áll neki a hosszú haj… Nehezen hiszi el, hogy nem jöttek el?! Hát ebben maximálisan egyetértek vele… Én sem értem, hogy miért nem jött el a srác, de nem is érdekel. Rápillantok az órára, már túllépte a harminc perces késést, ha eddig nem jött, akkor már ne is jelenjen meg! Szerencsémre akadt jó társaság a srác nélkül is, szóval feleslegesen érkezne meg…
- Hát én sem tudom elhinni. Ráadásul ő hívott el egy pohárkára, de nem jött el… Hát nézzük a jó oldalát, ha ő most itt lenni, mi nem tudnánk beszélgetni. - Újból rákacsintok. De ez tényleg így is van… már jobban örülök annak, hogy nem jött el. Nem is volt rá szükség. Zane ezerszer jobb társaságnak tűnik, sőt extra kedves velem és ideje lenne elgondolkodnom azon, hogy lehetnek hátsó szándékai… Már megszokádból nézik ki ilyeneket minden pasiból… Sose lehet tudni, hogy valójában mit akarnak… Aztán tovább érdeklődik és én sose tudom megállni, hogy jóval nagyobb választ adjak a kelleténél.
- Igen egyelőre a Roxfortba járok. Jelenleg a nyolcadik évfolyamon tanulok elemista szakon és egyszerűen imádom csinálni. Nem vaciláltam, hogy melyik szakot válasszam. Elemistaként tudom kihozni amgamból a legtöbbet. Hugrabug ház tagja vagyok és ehhez tartozik egy érdekes történet. - Válaszolok neki. Aztán még időbe abba hagyom a monologot, mielőtt szófosás lenne belőle. Aztán így jobban megnézve az arcát kezdek bizonytalan lenni benne, hogy 25 év körüli… talán már a harmincat is túllépte?! Végülis mit parázok, csak nem gondolja, hogy akarok tőle valamit… vicces lenne, de ebbe még belegondolni id rossz ötlet.
Aztán megzörren újra a csengő az ajton… a legrosszabb időzítéssel megérkezett az eredeti ivos pajti… hát ez egy ciki helyzet lesz, de meg kell oldanom… Természetesen Zane társaságát fogom tovább élvezni, nem pedig a késő érkezőét. Majdnem egy teljes órát késet… Aztán felálltam az asztaltól - Ne haragudj egy pillanat és itt is vagyok, csak ezt el kell intéznem… - Válaszát meg sem várva elindultam Bob felé. Kiderült, hogy Bobnak hívják. Miközben közeledtem felé valami nem volt rendben vele… Mintha dülöngélt volna, talán részeg?! Hát ez egyre jobb… Mikor oda értem hozzá már üdvözölni akartam, de megfogta a két csípőmet és magához rántott… meglepetésemre még mozdulni sem tudtam, hisz nagyon erősen szorított… aztán meg akart csókolni… még mit nem! Időben lekevertem neki két hatalmas pofont. Az biztos, hogy ezzel a patkánnyal többet nem találkozom… Eltaszítottam hatalmasat löktem a mrllkasára. Alíg mozdult, de az öleléséből ki tudtam mászni. - Soha többet nem akarlak látni! Ne merj hozzám nyúlni mégegyszer, mert nagyon rosszul jársz! Itt mindenki előtt ígérem, hogy ha mégegyszer a közelembe jössz kitépema. gólyo… Szóval most takarodj… - Még időben móderáltam magam és el is indultam vissza Zane felé. De nem… megfogja s csúklomat és visszaránt, bocsánatot akar kérni… előkaptam a pálcám az ablakok kivágodtak és hatalmas szelet kelltettem… - Azt mondtam takarodj! Nem akarom mégegyszer megismételni magam! - Csillapodott a szél és én is vissza felé tartottam Zanehez. Remélem nem riasztottam el, de szerintem jobb lesz, ha megyek… Nem tudom mennyire akarja még társaságomat élvezni.
Mikor visszaértem az asztalhoz ledobtam magam a székre és lehúztam egybe a whiskyt. Aztán felálltam és a kabátomért nyúltam…
- Szerintem jobb, ha megyek… ezek után nem tudom, hogy mennxire van kedved a társaságomhoz… - Megálltam, hisz megadom nrki a lehetőséget, hogy dönthessen… Nem hozom meg helyette a döntést, ha akar velem tovább beszélni, akkor tudtomra adja…
Az előbbi kiborulásom nem volt túlzás… Nem tudom, hogy mit képzelt Bob. Idejön részegen és meg akar csókolni?! Talán az a két pofon kevesebb volt és inkább eltávolítom a hön szeretett részét… ez lenne a minimum! Jelenleg annyira ideges vagyok és örülnék, ha Zane szeretne velem tovább beszélgetni…


Words: 874 ✗ Ruha: Itt van ^^Note: Remélem tetszik ✗
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Camrise 2015-02-13, 18:00



Camrise & Raziel








Roxmmorts. Mostanában meglepően gyakran járok erre, legalábbis ahhoz viszonyítva, hogy eddig szinte sose tettem, mióta végeztem itt. Ez nem teljesen igaz, elvétve erre-erre vetett a sors, de nem túl sűrűn, és nem is törtem magam különösebben, hogy ezen változtassak. Amióta ismerem Alice-t, ez változott, részben miatta voltam ma is itt, igaz, erről ő nem tud...
Könnyed, laza léptekkel haladok, egyre távolodván a Roxfort birtoktól, amit ma felkerestem.
Megvallom, talán mostanában túlságosan gyakran időzöm kocsmákban, de nem tehetek róla, valahogy lépteim most is a Három Seprű felé húznak. Igaz ami igaz, kicsit talán szomjas is vagyok, és régi emlékek is kötnek e helyhez - régiek és kevésbé régiek egyaránt, így végül engedek a nosztalgikus húzásnak, s arra veszem hát az irányt. Talán jobb is így, mintha más szórakozást keresnék, mondjuk egy sikátorban, nem igaz? Na meg, így talán módomban áll még alaposabban szemügyre venni az idejáró diákokat, s némileg alaposabb megfigyelések alapján átgondolni, mi legyen - tegyek-e egyáltalán valamit, avagy várjak. Azt hiszem, ez utóbbi lenne a bölcs döntés, pedig érzem a késztetést, hogy ha mást nem, legalább megfenyegessek egy-két delikvenst. De nem, egyelőre jobb, ha a hátsómon maradok. Főleg, hogy a fenyegetőzés nem az én stílusom: én nem csak beszélek róla...
Így lépek hát be a vendéglátóipari egységbe, szinte észrevétlenül pillantok körbe, s mérem fel a jelenlévőket, bizonyára akad nem is egy, hiszen hétvége van: szombat. Eztán bentebb lépdelek. Megjelenésemet tekintve barna nadrág, s barna bőr cipő van rajtam, melyhez egy sötétebb árnyalatú, de még nem sötétkék, csíkos ing társul, felette fekete kabát. Hajam szokás szerint kiengedve. Egyébként jól ápolt, kellemes megjelenésű úriember látszatát keltem, és végső soron az is vagyok - most épp.
Lépteim átlagos tempóban, könnyeden és ruganyosan vezetnek a pulthoz, szinte észrevétlenül, de pontos precizitással kerülve mindenkit meg, aki az utamba keveredik, hogy még véletlenül se érintsek senkit, nem, hogy esetleg fellökni. Ahogy elhaladok mellette, már kiszúrom azt a lányt, látom rajta, hogy engem néz, de nem szentelek neki túl nagy figyelmet: a pulthoz érkezvén kikérem az italomat - vajsört, mert egyelőre nem áll szándékomban komolyabb italozásba fogni -, melyet megkapván, természetesen a fizetést követően az egyik üres, kicsit eldugottabb asztalhoz suhanok, ahonnan jó rálátás nyílhat majd a többiekre. Ide telepszem hát le, az egyik székre, mely támlájára fektetem kabátomat. Diszkréten fordulok italom felé, de tekintetemmel azért a környezetem pásztázom, néma megfigyelőként véve részt a kocsma életében. Legalábbis pár percig, mert aztán hamar kiszúrom a mozgást a szemem sarkából. Nem a mozgáson van persze a hangsúly, sokkalta inkább azon, hogy az illető felém tart, két pohárral a kezében. Na tessék, megint felkeltettem valaki figyelmét az ártatlan arcommal. Talán mégiscsak szórakozok még ma este - így, vagy úgy. Ajkaimra illedelmes, visszafogott, de barátságos mosolyt varázsolok, ahogyan közelebb ér, s felpillantok rá, némi meglepettséget mímelve, mintha nem is számítottam volna rá, hogy csakugyan az én asztalom lesz, amely előtt végül megállapodik.
- Üdvözletem, Camrise. - kezdem, bár szavai valahol meglepnek, igazából nem tudom, milyen pajtija nem jött el, bár ahogy utal rá, nagyjából azt veszem le, hogy masszív alkoholista, és egy fix, rendszeres társa van, akivel le szokta inni magát. Nekem mindegy persze, ő mit csinál. Biccentek feléje tehát. - Foglaljon csak helyet. A nevem Zane. - mutatkozom be, elővigyázatossági okokból a második nevem használva: így bár nem hazudok, de teszek róla, hogy bármi történne is, ne kössék össze azt velem egykönnyen: ő maga se fog rám akadni, ha keresne, legalábbis nem olyan simán, mintha egyből kitálalnék róla, ki vagyok. Elég ennyit tudnia rólam, egyelőre. Ahogy kezét nyújtja, engedelmesen elfogadom azt, s kezet fogok vele, bár az efféle mugli szokásokat nem szeretem: nem kedvelem, ha idegenek érintenek, azt kell, hogy mondjam, de sajnos neveltetésem nem engedi, hogy kibújjak ez alól. De talán jobb is így, kezem átnyúlik a két pohár felett, így észrevétlen végzek el egy gyors tesztet az italokon karkötőmmel: nem mérgezett. Eztán csak tekintetemmel követem, ahogyan leül egy székre velem szemben, s nem is szólok addig semmit, míg helyet nem foglalt. S bár eztán már lenne mit mondanom, de látom, szólni kíván, így inkább hagyom, had mondja, amit akar, el is feledem, én magam mit akartam mondani. Nem, mintha fontos lett volna. - Ma egyedül érkeztem, s nem is vártam eleddig senkire. - értek egyet, sejtetve, hogy ezek szerint bár egymagam jöttem, de meglehet, hogy távozni már nem áll szándékomban egyedül: de ezt nem mondom ki ilyen nyíltan, még a végén rossz néven venné. Csak lassan, óvatosan. - Megtisztel, Camrise. - biccentek tehát, egyértelműsítve, hogy maradhat, és igen, van kedvem beszélgetni. Végighordozom rajta tekintetem, miután megszabadult a kabáttól, s meg kell valljam, iszonyatosan furcsának találom a ruhát, ami rajta van. De ettől függetlenül is látok benne némi merészséget, nehéz lenne nem látni, így akarva-akaratlanul is megállapítom magamban, hogy ez a lány maga is azért jött most ide hozzám, mert arra vágyik, hogy az alkoholmámortól kicsit kótyagosan, közösen távozzunk, és az első kapualjban úgy döntsünk, elég lesz a társalgásból. Legalábbis én erre asszociálok, és nincs ellenemre a dolog, így barátságos, jámbor mosoly költözik ajkaimra. - Kegyed igencsak elbűvölő ma. - jegyzem meg tehát kedvesen, aranyosan, s ha felém nyújtja az egyik poharat, azt engedelmesen magamhoz húzom jobbommal, s megemelve nyújtom felé koccintásra - Egészség! - mondom hát, s kortyolok bele az italba, ami végigmarja torkom, ahogy az efféle erős, tömény szesz szokta, nem is küldök utána rögtön újabb adagot, egyelelőre diszkréten az asztalra rakom a poharat, s ráemelem tekintetem. - Nehéz elképzelni, hogy valaki cserben hagyta volna ma magácskát, Camrise. - jegyzem meg óvatosan, tapintatosan, azt a témát felhozva elsőként, amelyet már ő maga említett. Meséljen erről, hiszen ezt már úgyis szóba hozta, így bizonyára nem titok, mi történt, sőt, alighanem azért említette meg, mert arra vágyik, kérdezzek róla - másképpen szerintem szóba se hozza, csak helyet kér mellettem: hát, tessék. Azonban ha felelt, felteszek egy újabb kérdést is, ezúttal már olyat, ami csakugyan érdekel, bár a választ sejtem, de mégsem lehetek azért teljességgel biztos, amíg el nem hangzik a válasz is.
- A Roxfort tanulója, igaz? - bár ez egy egyszerű, eldöntendő kérdés, remélem érti, hogy több van benne. Melyik ház, hányadik évfolyam, stb. Amit fontosnak tart magáról, most elmondhatja.


A hozzászólást Raziel Z. Arkell összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb 2015-04-28, 21:52-kor.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Raziel & Camrise 2015-02-09, 16:21



Camrise & Raziel


Halálra unom magamat és ma semmi kedvem sincs a szobatársaimhoz. Szeretem őket, de ilyenkor nincs kedvem velük lenni a szobába. Szívesebben mennék akárhova, de egyedül unalmas… Szóval gondoltam felkeresem Emy-ot és elmehetnénk Roxmortsba egy kicsit iszogatni. Persze ehhez előbb meg kell találnom és a ruhámat is ki kell választanom hozzá. Nem is húzom az időt a szekrényemhez megyek és elkezdek turkálni benne. Sokáig gondolkodtam, de a választás egy érdekes darabra esik. Nem is tudom, hogy hogyan tudnám leírni a ruhát. Hát olyan egybe ruha és az allja, olyan nadrág fajta, de fent pont kilátszik a lényeg… Hát ez furcsán hangzik a fejemben, de ezt veszem fel. A tükör előtt forogtam és hát a ruha tökéletesen áll. Szóval indulásra készen vagyok, már csak Emy-t kéne megtalálnom és indulhatunk is…
Nagyon sokáig kerestem az én kis barátosnémat, de csak nem akart elő kerülni, aztán nagy nehezen megtaláltam. Valami sráccal dumálgatott, gondoltam Hollóhátas és annyira nem is érdekelt a dolog, de oda mentem és hát rátértem a lényegre… Sajnos nemet mondott, mert neki nincs kedve a dologhoz, hát ez nem hiszem el… Miért nem tud egyszer ő eljönni velem valahova?! Most komolyan menjek egyedül a Három seprűben? Csak fintorogni tudtam, de elfogadtam a döntését… Akkor megyek egyedül.
Épp sétálgatom a gondolataimban elmerülve, amikor megállít egy egyetemista srác, hogy nem lenne-e kedvem elmenni vele whiskyzni a Három seprűben… Talán legilimentor a srác vagy ő az én lehetőségem az ivászatra? Különösebben nem is érdekelt, hogy hogyan néz ki, csak egy baráti iszogatásról van szó… Szóval megbeszéltünk egy későbbi indőpontot a találkára a Három seprű előtt. Gyorsan vissza szaladtam a szobámba, hisz addig még volt egy kis időm… Közben egy kis trécselést is beiktatok és elmesélem a szerencsémet Viáéknek. Aztán indulás előtt megnézem magam mégegyszer a tükörben… Talán még sem ebben kéne elmennem, de már marad, ha egyszer felrángattam magamra. Felhúztam egy kabátot is, hisz kint biztos nincs jó iső… szóval még egy sapit is a fejemre húztam…
Elindultam fel az alagsorból és az írányt a Három seprű felé vettem. Útközben Roxmortsba beugrottam az egyik ruha boltba. A tulaj hatalmas mosollyal várt és csak mosolyogni tudtam én is. Nagyon hálás mióta megterveztem neki azt a kabátot és állandó megrendelőmmé vált. Néha leszoktam járni ide és a vevők elképzelésének megfelelő ruhát tervezek… Sose csalodtak bennem itt, szóval van egy kis plusz pénzem ebből is. Most belegondolva már ideje lenne magamnak is tervezni valami új ruhát. Magam örömére már egy hónapja nem csináltam semmit és ennek most jött el az ideje. Majd, ha visszaértem innen, neki látok. De aztán felpillantok az órára a falon és azon kapom magam, hogy késésben vagyok… Futni biztos, hogy nem fogok, szóval illően kések kicsit.
Amikor kiértem az üzletből jó hasznát vettem a kabátnak. Nagyon erősen fújt a szél. Szerencsémre nem volt messze a cél álomás és hamar oda is értem. Az igazat megvallva a szelet szeretem, csak a vele járó hideget nem kedvelem annyira… De hát ez van. Aztán mire észbe kapok már a jól ismert épületet látom magam előtt. Mikor belépek az ajton megszólal a csengő, ami az új vevőt jelzi. Aztán ránézek az órára, hisz még sem voltam késésben, pontosan érkeztem. Ilyen sem történik gyakran velem… Körülnéztem, de nem talátam a srácot sehol. Talán ő fog késni kicsit…
Aztán megzörrent az ajtón a csengő és mozdult a  kilincs, de nem az a srác volt, akire vártam. Ő egy kb. 24 év körüli pasas volt és hosszabb volt a haja… sosem értettem, hogy a férfiaknak minek a hosszabb haj, de be kellett látnom neki nem állt rosszul. Aztán a pulthoz jött és rendelt egy vajsört, és leült az egyik asztalhoz. Én meg darabig vártam a srácra, de nem akart megérkezni. Mi a francért hív el, ha nem jön el?! Most itt ülök egyedül és várok talán a sose meg nem jelenő emberkére. Amíg várok el kéne ütnöm az időt valakivel… Körbe néztem és hát senki nem tűnt érdekesnek, csak az előbb érkezett idegen pasas. Szerencsére Istenke engem nem szégyenlős leánykának teremtett és elég bátor vagyok, ezért rendeltem két pohár whiskyt dupla jéggel. Remélem lesz kedve egy kis társalgáshoz és nem utasítja vissza a lehetőséget.
Aztán felálltam az asztaltól és elindultam az idegen felé. Útközben elgondolkodtam, hogy lehet nem ez életem legjobb ötlete… múltkor is ráfáztam, habár akkor nem láthattam Piton arcát, de most látom az idegenét és még kicsit sem hasonlít rá. Remélem rendes lesz és nem küld el egyből. Lassan oda értem az asztalhoz és elé raktam az egyik poharat és bemutatkoztam neki.
- Hello Camrise vagyok. Remélem van kedved egy kis iszogatáshoz, a whiskyző pajti nem jött el... - Mosolygok rá és nyújtom felé a kezemet… Aztán a bemutatkozás után leültem a vele szemközti székre… még csak meg sem kérdeztem, hogy szabad-e a hely. Talán várhat valakit, de akkor tudatja velem és lesz elég időm lekopni. Most kicsit közelebről is meg tudtam nézni a pasast. A véleményem még mindig nem változott, olyan 25 év körüli lehet.
- Úgye nem vársz senkire és van kedved egy kicsit beszélgetéshez. Mondjuk remélem szereted a whiskyt. - Folytatom tovább… Aztán leveszem a kabátot és a szék támblájára terítettem. Most mindenki megcsodálhatta az újabb érdekes ruhámat, de ez olyan egyszerű és nagyszrű… Nem szoktam megijedni idegenektől és egy kis beszélgetésbe nem hallhat bele senki. Csak nem egy sorozat gyilkossal próbálok beszélgetést kezdeményezni… milyen vicces lenne. Szóval csak reménykedem, hogy jó társaságom lesz.


Words: 884 ✗ Ruha: Itt van ^^Note: Remélem tetszik ✗
Vissza az elejére Go down
Sponsored content
Reveal your secrets


TémanyitásTárgy: Re: Raziel & Camrise

Vissza az elejére Go down

Raziel & Camrise

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
ϟ Harry Potter - Days of future past ϟ :: Varázsvilág :: Roxmorts :: Három Seprû-