2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Ha jobban belegondolok, Noel egészen vicces figura, és ezt értékelem. Jobbára mások kárán szoktam mulatni, néha sikerül önmagamon is, habár ez a ritka. Nem tudom, hogy összehasonlítgat a múltkori önmagammal, mindkettő én vagyok, ám nem szokásom másoknak megfelelni, netán változtatni. Vagy elfogadnak ilyennek, vagy így jártak, nem érdekelnek a vélemények. Ha valakitől mégis jön egy nyílt kinyilatkoztatás, akkor azt lereagálom, mint a múltkor, amikor beskatulyázott mardekárosnak. Nem vagyok az, nem is akarnék. Anya oda járt, s bár nagyon hasonlítunk, már egészen megszoktam, hogy griffendéles vagyok. Legyintek, mert ha belesüppednék a betegségbe, akkor biztosan sajnálnám magamat, amiért még nem énekelhetek, nem beszélhetek napokig. Pocsék érzés, mert lássuk be, imádnivalóan aranyos a hangom, így a legtöbb, amit tehetek az érdekében, hogy kímélem, akkor gyorsabban lesz hangom. Ha minden jól megy, talán már holnapra. Legalább a beszédnek mennie kell, az énekkel még kibírom holnaputánig. A srác nem is tudom, nagyon magának való, a bálra sem ment el, most is egyedül van. Tűnődően játszadozom a hajammal, ahogyan pakolászik, lehet, hogy zavarom. Jószándékú, lehet, hogy meg sem mondaná, ha így van. Mindegy, még maradok egy kicsit, megnézem hogyan játszik, és talán beszéltetem is, addig sem unatkozom. Önző dolog ez a részemről, de hát kit érdekel? Charlene is megmondta már, hogy én ilyen vagyok, és ezért vagy imád valaki vagy utál. Noel talán még nem döntötte el, hogy melyik véglet, középúton lavírozik, mert nem küld el. Bólogatok a kérdésére, igen, énekelek, és táncolok is, habár a Roxfortban más táncos lányokat nem láttam, ez kifejezetten a Beauxbatons-osok védjegye volt. Fleur is odajárt hozzánk, most pedig többször láttam az iskola környékén, még az is rémlik, hogy Ron egyik bátyjához készül feleségül menni. Miből lesz a cserebogár. Ahogyan áll a szénám, Ronnal vége a dolognak, ami el sem kezdődött, valahogy a Weasley-k nem az én világom. Mivel már borzasztó nehéz lenne elmagyarázni az ikertémát, ezért odaintem magamhoz, mert nem akarok leugrálni a zongoráról. Nem kezdek olyan felesleges csábításba, hogy megfogom az arcát, vagy a füléhez érintem a számat, van egy olyan érzésem, hogy ha nem bálbajárós típus, úgysem érdekelné az ilyesmi. Gitáros művészlélek. Sikerül pár szót kierőltetni, már ez is csoda, így elégedetten bólogatok. Abban azért igaza van, hogy miből derülne ki az, hogy nem Charlene-nal találkozott? Oké, a tesómnak most lila a haja, na de a későbbikeben? Kérdezgetem még picit gesztikulálva, aztán látom, hogy már kezdené a zenét, így nem fogom tovább fűzni a dolgot, így úgysem tudunk jobban beszélgetni. Bólintok a válaszára, egy mosolyt is kap, majd immár hallgatom a játékát. Kicsit valóban szomorkás a stílusa, abban viszont igaza van, hogy nem kell mindenkinek átlagnak lenni, én is kikészültem, amikor megtudtam, hogy van belőlem még egy. Úgy tíz perc szemlélődés után viszont úgy döntök, hogy megyek a dolgomra, azaz aludni, hogy meginduljon a regenerálódás. Integetek neki, majd távozom.
//köszike, nagyon bejövős volt, jól megoldottad //
Nem akarom én megbántani, és úgy fest végül veszi is a lapot, hogy efféle fel sem merült. Inkább csak viccelek és láthatóan képes ezt most észrevenni. Azért tény egészen más a hozzáállása úgy, hogy nem tud beszélni, mintha tudna. Nem tud belekötni abba, amit mondok és megmondom őszintén legutóbb az a kissé fellengzős csárogás nem volt épp az ínyemre. Nem vagyok oda az olyan lányokért, akik azt hiszik, hogy körülöttük forog a világ. Körülöttem se forogjon, nem erről van szó, de ne használjunk ki másokat és ne is nézzük le őket. Épp elég nehéz nekem az, hogy a nővérem sem egy egyszerű lélek, nem kell mellé még olyan ismeretség is, ahol hasonló jellembe kell belefutnom. - Szóval két-három nap és talán már lesz hangod? Az nem is olyan rossz, aztán gondolom a jövőben meg óvatosabb leszel, hogy ne legyen megint ilyen. - biztos nem élvezi sem azt, hogy nem beszélhet, sem azt, hogy nem énekelhet. Aki szereti a zenét az sosem viseli jól, ha megvonják tőle. Én magam is szoktam időnként énekelni, bár nem viszem túlzásba a dolgot, a gitár jobban passzol hozzám. Egyébként is Zach így is kissé húzta a száját, amikor nem basszus gitározni akartam, hanem kötöttem az ebet a karóhoz, hogy én bizony a szóló gitárt választom és a lassú számokban az akusztikust is vinném. Ha bedobnám, hogy időnként még pár sort is hozzáénekelnék, lehet hogy kivágna csapatból, hogy el akarom itt happolni a dolgait. Bár lehet, hogy egyszerűen csak lehetőségként fogná fel, majd lehet hogy felvetem neki valamikor, ha már eléggé összeszokott a csapat persze. - Nem játszol hangszeren, hanem énekelsz és... táncolsz? - oké ez nem teljesen tiszta, de gondolom ez, amit most imitált azt akarta jelenteni. Nem mondom, hogy kicsit nem vonta el a figyelmemet a tény, hogy érzékelhetően nem vett semmit a pulcsi alá. Mondjuk annyira nem vészes a dolog, egyébként sem vagyok az a kanos pasi alkat, nem néztem meg magamnak Charity-t sem az első próbán. Nem szeretem azokat, akik így kidobják mindenüket. Közelebb hajolok, amikor közelebb int magához. Sejtem, hogy valószínűleg suttogni akar, pedig egyszerűbb lenne, ha leírná... bár persze ahhoz az kellene, hogy legyen bármelyikünknél toll, vagy papír és nálam mondjuk sajnos egyik sincs. Nem készültem effélével, nem számoltam vele, hogy találkozom egy néma lánnyal. - Így már világos, tehát ha találkozom valakivel a folyosón, aki úgy néz ki, mint te, akkor nem biztos, hogy te vagy. - levonom a megfelelő konzekvenciát. Na persze arról nem tudok, hogy jelenleg a testvére egészen másképp nézni ki, mint ő, hiszen látványosan eltérő pl. a hajszíne, de mondjuk biztosan ez is kiderül majd, ha már tud beszélni érdemben, addig nem húzok ki belőle újabb szavakat. Ha nagyon megerőlteti a hangját akkor az a 2-3 nap akár többre is nyúlhat, azt pedig gondolom nem szeretné. A gitár közben a kezembe kerül és helyet is foglalok, de még mindig nem tudok kezdeni, mert megint mutogatásba fog, én pedig ráncolom a homlokomat, hogy megértsem, hogy mit is akar. Így nehéz lesz gyakorolni, ha folyton eszébe jut valami, amire válaszolnom kell, főleg úgy, hogy a kérdést se minden esetben értem meg tökéletes. - Rólam szeretnél többet tudni? - azért visszakérdezek és megvárom, amíg bólint. Nem látványosan, de azért sóhajtok egyet, és csak a kezemet pihentetem a gitár oldalán, amíg elgondolkodom a válaszon. - Nem sokat lehet tudni rólam, mármint nem sok minden van, ami fontos. Szeretek gitározni, azt már tudod és a házamat is. Nem vagyok egy gúnyolódó, átlag Mardekáros, de nem bánom, inkább magamnak való. - röviden azt hiszem ennyi. Nem most fogom kifejteni a családi állapotomat, vagy hogy miért is lettem Mardekáros. Amúgy is lehet, hogy csak azért kérdez, mert szeret beszélgetni, de mivel most ő nem tud, ezért inkább tőlem akarja kicsikarni a szavakat maga helyett. Tudom is én.
Bonnie & Noel
Close your eyes | Ütközéspont |Clothes[You must be registered and logged in to see this link.]
Egyre nehezebben megy a mutogatás, amikor a kezdeti egyszerűbb kérdésekről rátérünk a mélyebbekre, kifejtősekre. Nem is gondoltam, hogy ma valakivel „beszélgetni” fogok, úgy indultam neki, hogy megnézem a próbát, aztán vissza a hálókörletembe meginni egy forró teát, és eldőlni, hátha a sok alvás kiöli belőlem a bacikat. Most mégis maradtam, és kérdezgetnek, ami izgalmasnak tűnik, csak nehéznek. Csúnyán nézek, ahogyan azt mondja, hogy azzal váltam szimpatikussá, hogy nem beszélek. Mekkora egy szemét! Mégis nevetek rajta, meglátja a helyzetben az iróniát, tipikus mardekáros. Karbafont kézzel láblógázok, és nézem, amint a gitárral machinál, lehet, hogy most énekelni is fog? Elég jól emlékszem rá, annyira nem voltam spicces. Beugrik, hogy valóban martuk egymást kissé én azonban nem vagyok annyira haragtartó, hogy ügyet csináljak belőle. Végtére is felkísért a griff toronyig, rendes pasi, noha kissé betojinak is ítéltem meg. Biztosan meg tudtuk volna oldani, hogy bejőjjön, de nagyon kibújt az invitálás alól. Most miért tart kedvesebbnek? Mutogatással is lehetnék bunkó. Az ital az oka? Nem tudom, passz. Megvonom a vállamat, nem tudom, hogy mennyi ideig tart, amíg úgy istenesen hat a gyógyszer, ezért felmutatok egy kettest, a másik kezemen meg egy hármast, talán még ennyi nap, remélem nem akkora dinka, hogy ötnek értelmezi, mert billegtetem hozzá a vállaimat, hogy talán ez, talán az. Megrázom a fejemet a hangszeres kérdésnél, ám végül rámutatok egy Triangulumra, azt végülis tudom szépen ütni az ütemnél, ha nagyon be kell kapcsolódni. A torkomra mutatok, hogy énekelek, és a fejem fölé emelve a karomat, riszálok egyet. Bármennyire is pulcsit vettem fel, kapkodtam az öltözködésnél, így a melltartó kimaradt, a vékony szövet így kiválóan követi a mellem vonalát, és eszembe sem jut mindez, hogy akár így hivogató lehet a dolog. Végül türeletlenül fújtatok, és odaintem magamhoz, nem tudok mindent elmutogatni, muszáj lesz beszélnem. Szóra nyitom szépen metszett ajkaimat, de csak akkor hallhatja, ha közel hajol. - A hugomé a sál. Ő a hugrás. Bonnie vagyok. Charlene az ikerhugim. – Mondom alig hallhatóan, ha sikerült annyira közel hajolnia, érezheti a finom, édes parfüm illatát, na meg a kókuszos samponét, hiszen még reggel hajat mostam. Mivel a lényeget tisztáztuk, csak a fontos dolgoknál fogok suttogni, mert nem akarom megerőltetni a hangomat. Hagyom, hogy nekiálljon a gitárjátéknak, nagyon kíváncsi vagyok. Mivel naciban vagyok, nem láthat be, így lerúgom a cipőimet, hogy felhúzzam a lábaimat a zongorára, és a térdemre könyökölve figyeljem őt. Mielőtt még belekezdene, eszembe jut valami. Nem nagyon értette, hogy neki van-e testvére, így azt elengedem, sokkal jobban érdekel, hogy ő miért ennyire magának való, magányos alkat. Próbálom elmutogatni, hogy mesélnie kéne magáról, mert csak rólam tud infókat.
Az már az elején kezd nyilvánvalóvá válni, hogy ez egy nehéz menet lesz. Úgy beszélgetni valakivel, hogy nem igen tud érdemben válaszolni, csak kézjelekkel kommunikál... hát nem erre készültem mára, az egyszer biztos. Úgy volt, hogy gyakorolni jövök le, erre sikerült szegényt a padlóra küldenem. Rövid idő alatt már másodszor segítem fel én onnan, de legalább első alkalommal nem én voltam az, aki ellöktem, ez azért piros pont nekem. - Azt hiszem most már világos és mivel most nem tudsz ellenkezni... így még szimpatikusabb is vagy. - jól van, azért egy széles mosolyt mellékelek, hogy érzékelje, hogy viccelek csak, nem akarom bántani a kellemetlen helyzete miatti végtelenségére való tekintettel. Egyszerűen tényleg szimpatikusabb most így csendes állapotban, mint legutóbb, amikor olyan nagy volt az arca, meg az egoja, hogy kész csoda, hogy egyben maradt körülöttünk az iskola. Persze az is benne van a pakliban, hogy akkor csak sokat ivott és mondjuk elég oldott volt, de azért ezt nem venném biztosra. Úgy gondolom, hogy az esetek nagyobb többségében pontosan ugyanolyan harsány és nagyszájú, mint amilyen a bál után volt. Már, ha egyáltalán ő áll most itt előttem és nem pedig valaki más, hiszen legutóbb tuti, hogy a Griffendél toronyba kísértem fel és nem pedig a Hugrabug klubhelyiségébe. Erre azért emlékszem, főleg hogy az egyik felfelé van, a másik meg az alagsorban. Nem kérem meg, hogy menjen, nem akarom én elzavarni, főleg hogy lelkesen jön velem és foglal helyet a zongorán, ahol tudja, hogy nem fog különösebben zavarni. - Aha, szóval már van valami és mikor éri el a kellő hatást? Hány nap? - kiegészítem a kérdést, hiszen mutogatni tud most csak és egy átlag kérdésre nehéz lenne érdemben válaszolnia, ezért maradok a tényszerűeknél, amire gond nélkül dobhat egy számot is és máris könnyebb dolga van a válaszadással. Látom azért rajta rendesen, hogy mennyire szenved, mármint a gitárt is nagyon nézegeti, meg hát ha valaki szereti a zenét és még énekel is, akkor főleg nehéz lehet csak nézni a többieket és neki meg hallgatni. - Hangszeren nem játszol? - bár ha jól sejtem, akkor inkább csak énekel, mert ha játszana hangszeren, akkor meg tudná oldani a hangja nélkül is, hogy ugyanúgy a zene közelében maradjon. A következő mutogatás adagra kissé értetlenül nézek rá. Hát na, ebben nem vagyok valami profi, az activity nem az én játékom, nem is tudom hirtelen, hogy mit kellene válaszolnom, vagy reagálnom rá azon kívül, hogy kissé értetlenkedve nézek rá. - Oké... ez most nem volt világos. Griffendéles vagy, de miért van Hugrabugos sálad? Kölcsön kaptad valakitől? - én tényleg igyekszem, de ennyiből nem sikerült megérteni, hogy mit is akar kihozni belőle és miért mutat mögém és... az sem világos ebből, hogy azt kérdezi van-e testvérem. Mondjuk amúgy is olyan a téma, amiről nem igen szeretek beszélni, főleg nem szinte ismeretleneknek. Vannak dolgok, amiket szívesebben tartok meg magamnak, a nővérem is egy ilyen dolog. A következő kérdést viszont sikerült felfogni, egyszerűbbnek hat, mint az előtte lévő magyarázat. - Oh hogy maradnál. Végül is... nem zavar, közbeszólni úgy se tudsz, nekem pedig szokni kell a közönséget. - elmosolyodom, halványan, a teli szájas vigyor nem épp az én asztalom. Szóval maradhat, miért is ne. Egyébként se nagyon játszom közönség előtt, szoknom kellene, ha egyszer zenekari tag lettem. Nem lehetek lámpalázas, bőven elég ha egy rendkívül félős tagunk van, a fiatal kis vörös leányzó személyében.
Bonnie & Noel
Close your eyes | Ütközéspont |Clothes[You must be registered and logged in to see this link.]
Felsóhajtva vigyorodom el, megszoktam, hogy a hangommal fejezzem ki magamat, erre most nincsen rá lehetőségem. Vállvonva legyinthetnék, faképnél hagyva őt, mégis maradok, mert nem szokásom feladni. Annak ellenére, hogy nem tudok beszélni, valahogy társalogni kezdünk, és bár igen sokat ittam a múltkor, vagyok annyira bulikirálynő, hogy így is emlékezzek rá, ha a nevére nem is pontosan, ám mivel most úgysem fogom becézgetni, nem is számít. Nekikezdek, hogy elmondjam, hogy mit is csinálok itt, aztán csípőre tett kézzel várom a válaszokat, s reakciót. Nem is olyan bonyolult, mosolyogva bólintok, és meg is tapsolom, még jó, hogy a többiek már kimentek, mert elég dinkának festhetek. Elgondolkozva próbálok agyalni, hogyan is mutogathatnám el a válaszomat. Felmutatom a mutatóujjamat, hogy figyeljen. Úgy csinálok, mint aki énekel, tátogok, és fázósan összehúzom magam, tüsszentek, és a torkomra mutatok, hogy megfáztam. Majd a hangszerek, és a szememre, hogy nézni azért mégiscsak szerettem volna, vállvonással kísérem mindezt, hogy még még így jobb is. Nem tudom, hogy ő maradna, vagy sem, végtére is ezért jött. Így visszaindulok vele, legalábbis amíg le nem tisztázzuk mindezt. Felülök az zongorára, ezúttal ugye fel vagyok öltözve, farmernaciban, így nem villan ki a lábam, ha csak nem a bokám, mert egy magasssarkú szandálban vagyok. Szóval onnan lógatom le a lábamat. Kortyogatást imitálva próbálom elmutogatni, hogy már voltam, kaptam szirupot, és lefekvést mímelve mutatom, hogy pihennem kell, s nem beszélhetek. Továbbra is nagy szemeket meresztve nézem a gitárját, odavagyok a zenéért, és a hangszerekért, pocsék érzés, hogy most nem énekelhetek. A sálamra nézve elnevetem magam hangtalanul, amitől muszáj vagyok köhögni egyet, de csak a kezembe, hogy ne fertőzzem meg. Lemutatok a sálamra, és megrázom a fejemet, hogy nem Hugrabug, hanem a hajamból kiveszem a gumit, és sörényszerűen illesztem az arcom köré a tincseimet, közben oroszlánüvöltést sugallok, hogy igen, griffendél. Aztán az ikreket kéne valahogyan megmagyarázni. Na de azt hogyan? A sálamra mutatok megint, és egy kettest mutatok az ujjaimmal, majd magamra, és egy képzeletbeli valaki alakját rajzolom körbe. Jézusom, milyen nehéz beszéd nélkül. Aztán rá mutatok, és kérdőn nézek, hátha leesik neki, hogy vannak e testvérei? Bólogatok a B láttán, nekem jó lesz így, majd bemutatkozom, ha még látjuk egymást, nem kell tippelgetnie, nem vagyok én kis hableány, habár a hangnélküliség, és az én még egészen stimmel. Na de vörös biztosan nem leszek, brrr...! A gitárt nézegetem, aztán az ajtóra mutatok kérdőn emelve fel a vállamat, hogy menjek-e el, hogy netán zavarom. Tekintetemben pajkos fény lobban.
Hát szó se róla próbálom kapkodni a fejemet, ahogyan próbál nekem mutogatni és megértetni velem valamit... Nem mondom, hogy jó vagyok activity-ben, soha sem volt a kedvenc játékom, de most mégis meg kéne értenem, hogy mit is akar ebből kihozni. Remélem nem azt mutogatja el, hogy már elege van abból, hogy a közelemben folyton elesik. Mondjuk megértem, ha fáj a hátsója a folytonos esésektől, nem lehet valami nagy élmény, de most nem sok lehetősége van, mint túllendülni a dolgon. Én amúgy sem fogok magyarázkodni, ő nem nézett előre, de amikor a torkára mutogat úgy fest, hogy nem erről van szó. Nem leszólni akar, hanem a torkára mutogat és éneket imitál... - Nem vagyok a legjobb mutogatásból, de... ha jól sejtem akkor elment a hangod? Akkor miért voltál próbán? Elég pocsék lehet csak nézni, vagy hangszeren játszol? - oké közben azért rájövök, hogy a kifejtős válaszok úgy se nagyon fognak menni neki és ha gyorsan beszélek, akkor még csak választ se tud adni nekem, hiszen össze is kell kötnöm a bólogatását, vagy a nem intést a kérdéssel. - Oké, szóval... elment a hangod? Tényleg bocs, hogy neked mentem. Elmehetnél a gyengélkedőre valami csodaszerért. - azt nem tudhatom, hogy kapott már eleve valamit, ami talán majd a segít a hangját helyre tenni. Mondjuk láthatóan még nem hatott a dolog, mert beszélni azt nem igen tud szegény. A mutogatás marad, amivel a gitáromat illeti. Azért az feltűnik nekem, hogy a sála sárga, ami azért meglepő, hiszen arra emlékszem, hogy a Griffendél klubhelyiségbe kísértem fel. - Öhm ez? Gitár... gitározom, játszom egy csapatban, de most csak egyedül akartam gyakorolni kicsit, de mi rajtad ez a sál? Nem Griffendéles vagy? - sajnos nem vagyok profi az iskolai infokban, nem tudhatom, hogy van egy ikre. Kósza híreket már hallottam, de a nevekkel nem vagyok tisztában és a legutóbbi alkalommal be se mutatkozott. Azért most elgondolkodom rendesen, hogy talán nem ő az, aki itt van, hanem a testvére? Hm... lehetséges, főleg mivel a nevét sem tudom, egyiküknek sem őszintén szólva. Chin-hae biztosan jobban tudná melyik-melyik, mert ő is Hugrabugos, vagy Zach, netán a két testvér... de én nem vagyok ilyen bennfentes. - B-vel kezdődik a neved, és találkoztunk már? - ez majd választ ad arra, hogy legutóbb ő volt-e akibe belefutottam. Kissé azért undok volt, vagy a fene tudja... számomra szokatlan jellem, most kicsit más, ki sincs úgy csípve, de könnyen lehet, hogy csak a hangtalanság van ilyen hatással rá. - Tippelgessek a nevedre, vagy maradsz B? Én Noel vagyok. - tudom legutóbb elmondtam a nevemet, de nem biztos, hogy megjegyezte, meg aztán az sem, hogy egyáltalán azzal beszélek most, akivel legutóbb. Mondjuk nem mondanám ezt beszélgetésnek, mert csak én beszélgetek, ő pedig próbál kósza jelzéseket leadni, ami azért nagyban megnehezíti az érdemi kommunikációt.
Bonnie & Noel
Close your eyes | Ütközéspont |Clothes[You must be registered and logged in to see this link.]
Annyira meglepődök, hogy sikerült felkenődnem a srácra, hogy csak nézek fel rá nagy szemekkel. Dereng már, hogy ki is ő, s észreveheti, hogy nem kiáltottam fel akaratlanul is az ütközéstől, vagy az eséstől, bár lehet, hogy pasiból van, és ez elkerüli a figyelmét, főleg hogy ő is alaposan el volt gondolkozva. Ahogy visszaemlékszem, nagyon húzta rám a száját, hogy a mardekárban a helyem, holott ő oda jár, és mégsem olyan. Mintha egy kicsit sznob lenne, beskatulyáz másokat, s emelett saját magát tekinti kivételnek. Most azonban szerencséje van velem, hogy a hangszálaim tropára mentek, mert így nem tudok neki mit mondani, bármit is beszél, neki lesz igaza, mert csak kézjelekkel tudom majd kiosztani. Ez meg nem éppen hatásos, főleg, hogy olykor még könny is gyűlik a szemembe, vagy ki kell fújnom az orromat. Végtére is felsegít, amire bólintok, vehetek köszönetnek is. A nyakamra mutogatok, és majd úgy teszek, mint aki fújja az orrát. Hát ez most így fog menni, köhögést immitálok, majd mintha énekelnék. Lényegében megpróbálom elmagyarázni, hogy megfáztam, és megerőltettem a hangomat. Látszik, hogy nagyon béna vagyok, és nem voltam még túlzottan ilyen helyzetben, mert csak kapkodok, úgy mutogatok, ami elsőre eszembe jut, tisztára activity party az egész. Bár megszoktam, hogy rám figyelnek, imádok parancsolgatni, itt most teljesen másról van szó. Aztán nézek egy nagyot a gitárja láttán, bakker, hát róla beszélt volna Charlene? Mert állítólag van valami cuki pasi a mardekárban, aki gitározni is tud, és állítólag nagyon jó fej. De nem... nem lehet ő, hiszen akkor így biztosan összetévesztene most a hugommal, hogy kissé hugrabugosra vettem a figurát. Nem, ez az alak vélhetően még nem találkozott a klónommal. Bizonytalankodva mutogatok a gitárra, és kérdő tekintettel illetem. Most akkor ő megy a zeneterembe, hogy gyakoroljon? Ciki, hogy így még a nevemet sem tudom megmondani, csak a levegőbe írok egy B betűt, elég, ha egyenlőre úgy hív. Már ha akar. Hova is akartam menni az előbb? Inni egy forró teát, mert így még élni sem nagyon van lelkierőm, nemhogy játszani a szexi dögöt... Lassan kiürül mögöttem a terem, és csak ketten maradunk az ajtó környékén. Alaposan kifújom az orromat megint.
Nincs megbeszélt próbánk, de még mindig úgy érzem, hogy a Zeneteremnek a legjobb az akusztikája. Érthető, végülis erre van kitalálva, az a célja, hogy minél többet zenéljenek ott, én pedig ezt ki is akarom használni. Reggel megnéztem, hogy mi a mai menetrend, tehát mikor lesz majd üres a terem, hogy belóghassak egy kicsit. Tudok gyakorolni máshol is, alapvetően nem jelent gondot, közben viszont benne van a pakliban az is, hogy néha jobb olyan hely, ahol nem botlom másokba. Azért ha csak keresek egy üres termet, netán a folyosón egy szakaszt, vagy a szobámat, ott mindig valaki végül belém botlik. Igazán jól akkor adhatom át magamat a zenének és az élvezetének, ha magam vagyok, ha viszont öt percenként valaki megszakít... az úgy általában elég istenesen ki tud borítani, nem vagyok oda az ilyen helyzetekért. Ezért választottam most a nyugisabb helyet, ahol majd nem lesz zavaró tényező. Időben jó vagyok, ha minden igaz mostanság van vége a kórus próbának és vagy két órát utána üres a terem. Flitwick-kel lebeszéltem, hogy a külön kulccsal bejuthatok és nem lesz gond belőle, ha ott töltöm a lyukas időszakot, amíg senki sem megy. Zach legutóbb kiválasztott dala... hát kissé távol áll az ízlésvilágomtól, azt hiszem a kis kalapos vágott szeműnek megy a legjobban, de ettől még nekem is bele kell jönnöm, ehhez viszont gyakorlás kell és persze átélés. A ruházatom az szokásos lezser és egyszerű, nincs rajtam most látványos Mardekáros jelzés sem, nem órák időszakában vagyunk, úgyhogy ezzel sincs gond. A hátamon tokban ott pihen a gitár is, ami elengedhetetlen kelléke a gyakorlásnak természetesen. A terem közelében alig nézek fel, az egyik festményen akad meg a tekintetem, ahonnan mintha integetne egy a Kövér Dámához hasonlatos méretes hölgy... hát nem integetek vissza, de azért megakad a tekintetem azon, ahogyan látványos húzogatja lejjebb a dekoltázsát. Hát... érdekes dolgok vannak itt, arra már eddig is rájöttem, de még ennyi év után is képes meglepni ez az iskola. Az elbambulásnak hála viszont arra kell feleszmélnem, hogy ütközöm, és bár kissé megrezzenek, de állva maradok, ellenben amikor előre nézek már látom az ismerős lányt a földön ülve, aki úgy fest nem maradt meg a talpán úgy, ahogyan én. Szegény. - Öhm... helo, úgy látom, hogy megint összefutottunk, szó szerint. Rendben vagy? - nyújtom neki automatikusan a kezemet, hogy felsegítsem. Hiába szabadkozik, nem látszom dühösnek, vagy bármi hasonló, szóval nem várom el tőle, hogy magyarázkodjon. Még a nevét sem tudom igazából, mert ennek az elrebegését elfelejtette legutóbb, inkább azzal foglalkozott, hogy menjek be a klubhelyisége, amit persze nem akartam. Nem tudom, hogy ő megjegyezte-e a nevemet, de igazság szerint nem is fontos ez annyira. Gyakorolni jöttem elsősorban, de azért megnézem, hogy tényleg jól van-e. Úgy fest, hogy elég gyakran sikerül közelebbi ismeretséget kötnie a padlóval, vagy ezt a mutatványt csak a közelemben viszi véghez ilyen gyakran?
Bonnie & Noel
Close your eyes | Ütközéspont |Clothes[You must be registered and logged in to see this link.]
A zeneteremből jövök ki, ahol Flitwick kóruspróbája zajlott, s magamban átkozódok, hogy sikerült így megfáznom. Annak, hogy a lenge kis báli ruhámba mentem ki a hideg levegőre, ahol sikerült is esnem egyet, alaposan megoldottam magamnak, hogy a következő két hétben ne tudjak énekelni. Ettől még eljöttem, hogy hallgassam a többieket. Mindig is imádtam énekelni, legalább memorizálom a szilveszteri dalt, talán hamarosan javul annyit a hangom, hogy beszélni is tudjak, hiszen a megfázásom másnapján sikerült úgy megerőltetnem, hogy rá is ment a hangszálaimra a gyulladás. Kaptam rá ugyan egy gyógyítalt Madam Pomprey-től, ennek köszönhetem, hogy nem köhögök, és tüsszögök állandóan, viszont pihennem kell, ami lássuk be; engem illetően a legnagyobb büntetés. Amíg mások lemennek Roxmortsba, vagy hógolyóznak, addig engem bent ehet a fene, olvashatok, de még beszélgetni sem tudok senkivel. Ennek fényében ma nem is láttam értelmét semmi sminknek, csak elmázolnám, ha könnyezni kezd a szemem a megerőltetéstől. Úgy gondolom, hogy nélküle is vagyok elég szép, és hát csak elmúlik hamarosan. Charlene a lelkemre kötötte, hogy az egyik vastag sálját vegyem a nyakamba, hogy mindenképpen melegben legyen a torkom, így sárga-fekete színben pompázom, nem csoda, hogy többen rámköszöntek, hogy szia Charlene. Kicsit morgok ugyan a dolgon, de aztán csak vállrántva intek vissza, nem csoda, ha így összekevernek, hiszen mint két tojás olyanok vagyunk, ráadásul most smink nélkül, pulcsiban nem vagyok éppen egy szexi dög, főleg a hugrabugos mintás sállal a nyakamban. Amint vége a próbának, lerúgom magamat az asztalról, ahol láblógázva csücsültem, legalább a kórustársaim tudják hogy én vagyok én. Integetve köszönök a többiektől el, még közülük is vicceskedve úgy köszönnek el, hogy Hello Charlene. Keserű mosollyal fenyegetem meg őket az ujjammat, aztán kilépek a teremből, éppen felkenődre valakire, és gyorsan a hátsómra is ülök. Ahogy felnézek, már egyből látom, hogy ki az, annyira nem sikerült spiccesnek lennem a legutóbb, hogy ne emlékezzek rá. A közelében valahogy mindig a hátsómon találom magamat. Feltápászkodom, és heves gesztikulációval kezdek szabadkozni, most valahogy nincs erőm hozzá, hogy csúnyán nézzek rá. A gitárt látva itt lesz valami zenekari próbája?
//
