2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Olyan gyorsan és hirtelen változott meg minden, hogy képtelen vagyok kezelni. Megszoktam egy életritmust, megszoktam hogyan mennek a dolgok és most... vége. Az anyám lelép valami pasival, kiderül, hogy van egy ikertestvérem, akivel nem voltam hajlandó azóta sem beszélni, mintha csak így könnyebb lenne úgy tenni, mintha nem is így lenne. Nem tudom... valahogy most az alkohol segít abban, hogy elfelejtsek mindent, ami zavar, mindent ami összezavar és mindent, ami kiborít, mert az utóbbi napokban kb. minden erre játszott rá. Ha pedig elszúrom az életemet, akkor még a tetejében a vizsgáim is rosszak lesznek és ennyit az eddig felépített kis kártyaváramról. Rettenetes, hogy egyetlen hír, változás képes mindent egy szemvillanás alatt tönkre tenni. Én magam sem tudom, hogyan lehetne ebből egyáltalán jól kijönni. Valahogy... valahogy pedig muszáj lesz, mert én nem vagyok egy összeomlós fajta. Én ennél jobb vagyok, én ennél több vagyok! Túl kell lendülnöm rajta, de helyette csak panaszkodom egy szinte ismeretlennek. Miért csinálom egyáltalán? Miért nem vagyok képes normális átgondolni a dolgaimat és... a fene tudja... nem foglalkozni mással, az anyámmal, csak tenni úgy, ahogyan eddig. Engem nem szokott megtörni semmi, most még is úgy érzem, hogy nagyon jól sikerült a sokkoló híreknek. - Nem, a szabályok jók, azok... tartják össze az ember életét és rendszert adnak... - elharapom a mondatot. Anyám mondta ezt mindig, az aki fogta magát és felrúgta a rendszert, lelépett és a random utat választotta, akkor meg miről is van szó egyáltalán? Nem tudom... nem értem az egészet és nem tudok most tisztán gondolkodni, e miatt tapogatom rendesen össze szegényt. Az ital nem pont a legjobb tanácsadó tudom, a kontrollt is elveszíted, én pedig el is veszítettem már rendesen. Azt se nagyon tudom, hogy hol vagyok őszintén szólva, nem meglepő, hogy úgy próbálom felitatni az öléből a vodkát, mintha nem is fognám fel, hogy milyen kényes helyen nyomkodom. Ő vélhetően felfogja, mert viszonylag hamar leállítja a tevékenységet, nekem pedig még akkor sem esik le, hogy mit csinálok. - Szépnek találsz? - nem szoktak nekem bókolni, ezért kérdezek vissza meglepetten, hogy aztán egy fél pillanat múlva úgy ahogy vagyok elnevessem magamat. Na igen azt tudhatja, hogy nem vagyok épp a legjobb állapotban, kicsit sem. Sőt kifejezetten pocsékul lehetek, mert még belé is kell kapaszkodnom, amikor felállok és olyan közel sikerül kerülni hozzá, mint a fene. A szemeit egészen közelről nézem meg. Nem csoda, hogy pislognom kell párat, hogy aztán kibukjon belőlem az őszinte megjegyzés, amire megint rákontrázik, de nekem már nincs időm reagálni, mert a gyomrom tartalma a távozás mellett dönt. A maradék ital is kiesik a kezemből és kicsorog a földre, miközben én látványosan szenvedek. Jó eséllyel ő is, mert nem lehet kellemes se a látvány, sem pedig a szagok, amiket sikerül produkálni. Pár pillanat után jutok el oda, hogy már nem érzem az újból és újból jönni akaró késztetést és sikerül végre kiegyenesednem. Átveszem a zsepit, hogy megtöröljem a számat. - Azt hiszem... talán, de kéne egy kis víz... minimum. - nem vagyok jól, még mindig szédülök. Nem szoktam a piához az a legnagyobb baj. Nincs benne különösebben gyakorlatom, nem szoktam inni és ez most látszik is. Nem igen voltam még részeg sem, most viszont egyértelműen az vagyok, rendesen kiütöttem magamat és pocsékul is vagyok úgy istenesen, nem csoda, ha nem tudom, hogy mi ilyenkor a legjobb kezelési mód, nem volt még szükségem rá.
Hát én érdekes napnak eddig azt neveztem, mikor valaki letámadott, hogy befűztem a barátnőjét és megakar verni - az esetek 80%-ban igaz ez, szóval nem értem mi oly meglepő ezen-, de most már új értelmezést nyer az egész, hisz egy szép azonban kissé becsiccsentett lánnyal találkozni, hmmm az élet jobb esélyt nem is adhatot volna, de nem használhatom ki, akkor milyen "férfi lennék"? Nem valami jó, apám belehalna a szégyenbe ha kiderülne egy ilyen dolog a tökéletes kis örököséről, aki megfullad a teher alatt. Sose tudtam magam elképzelni sehol sem öltönyös majomként, nem ám egy nagy és unalmas munkát végző emberként. De az öreg mégis ezt várja el tőlem, teljesen a képére akar formálni, szóval teljesen felhúz néha. Gondolom ez a csaj sem azért ilyen, mert unatkozik, vagy letörött a körme, hanem tutira veszem, hogy neki is a szüleivel van gondja. Nem is hittem volna, hogy észrevesz, csak abban reménykedtem, hogy elküld a pics*ba, de ennek ellenére mégis elkezd velem beszélgetni, amit jó jelnek veszek. Talán nem is olyan tipikus kis szajha, aki leissza magát és így keres… mindegy, még a gondolat is gonosz, nem hogy a feltételezés. Szavain meg sem lepődöm, ismerős a helyzet, bár én személy szerint szeretek szabályokat szegni. - Hidd el ez nem mindig lesz így, amúgy is a megkötések nem unalmasak kicsit? - kérdezem őszintén,bár szerintem neki a megkötések jók lehetnek, ha ennyire ki van akadva azon, hogy nem szabályszerű lett az élete. Én utálom a szabályokat, apám is csak azért szegezi le őket, hogy arra csábitson, hogy megszegjem őket és büntethessen. Nem szerettem sose a monotén életet, a Roxfortban sosem monoton az életem és szeretem, de amikor hazautazom, akkor minden megváltozik, érzem, hogy egy bilincs szorul a kezemen, mely apám és a hivatása mellé akar zárni, de nem szeretem. Minden egyes tárgyaláson úgy érzem megfulladok az öltönyben, bár apámat sosem érdekli az ilyen, csak van és telibe szarja az érzéseimet, igen, még finoman fejeztem ki magam. De ő meg kifolyatja közben az értékes piát, ahogy a haverok szokták mondani: "Inkább a szemem folyna ki!". - Pontosan, szóval figyelj oda jobban szépség. - mondom neki mosolyogva, majd a végén rákacsintok. Végtére is nem hazudok, nagyon csinos és szép lánnyal van dolgom, aki emelkett kissé humoros. De jó lenne egy kis séta neki, hisz nem kicsit ütötte ki magát, szóval ideje lenne elindulni, fel is ajánlom neki, amire ő igent mond, az előbbi töröljük az intim és érzékeny pontot, mellyel teljesen felizgatjuk a srácot jelenet végekor pedig már tudok is koncentrálni teljesen. Természetesen mikor megbillen, azonnal elkapom bár a közeledése kicsit meglep, nem haladunk kcisit túl gyorsan, vagy az alkohol teszi? Bár ez buta kérdés, egyértelmű. - Köszönöm, te pdig csodaszép vagy. - mondom szelid és lágy hangon. Majd egyre közelebb ér, amikor csak elfordul és összeokádja magát, hát nem épp a legnőiesebb dolog, de hát nem hagyhatom itt egyedül, szóval ideje a hátsiminek és reménykedem benne, hogy nem kap el engem is a rosszul lét, mert a látvánnyal nincs bajom, de a szaggal már annál inkább. Előveszem neki a vászonzsepimet -melyet soha többet nem fogok visszakérni tőle-, hogy törölje meg a száját. Remélem hamar jobban lesz, de az üveget elveszem tőle, nem kéne többet innia. - Jobb már? -
A mosolyod szebb..
Derek & Marianne
credit My clothes || gyenge||
Marianne Beawer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Derek & Marianne - Bad days 2015-11-30, 21:48
Derek & Marianne
Bad day || Rossz hírek, rossz napok || Ruci || [You must be registered and logged in to see this link.]
Az életem pocsék és utálom is, úgy istenesen az utóbbi időben. Minden fenekestül felfordult és nem értem, hogy az anyám hogyan változhatott meg egyik pillanatról a másikra ennyire. Ő volt a komoly és határozott, én is olyan voltam, mint ő, olyan akartam lenni és most? Nem tudom, hogy ki vagyok, mert olyan, mintha az egész eddigi életem, a létem egy nagy hazugság lett volna. Van egy ikertestvérem, akiről nem tudtam, most sem tudok többet róla, mint hogy van, nem mesélt többet az anyám, mielőtt fogta magát és elhúzott új életet kezdeni, vidámat és boldogat, mert most épp arra vágyik. Nem is értem... nem értem, hogyan tehet ilyet, hogyan cáfolhat meg mindent, amiben eddig hittünk, hiszen ezzel ezt teszi. Mintha az életem egy nagy hazugság lett volna és most nem tudom hogyan kecmeregjek ki ebből az egészből, pedig én aztán soha sem szoktam inni. Nem olyan fajta vagyok és most mégis jól esik, kiütöttem magam rendesen, a srácot is alig ismerem fel, csak ködös tekintettel próbálom kb. belőni, hogy diák ő is, láttam már... de ennyi. Talán józanul tudnám a nevét, de nem vagyok benne teljesen biztos. - Az én életemben eddig minden... szabályszerű volt. - talán nem volt igazságos, de legalább meg voltak a szabályok, most pedig még Nicolas is kihullott a rostán. Teljesen szétzilálta magát. Állítólag nem régen újra jelentkezett az auror központba, de nem hiszem, hogy lenne értelme, úgyis megint szétcsúszik majd. Ja én beszélek, aki épp nagy erőkkel iszogatok és alkoholt lötykölök a mellettem ülőre, aki legalább megpróbál meghallgatni, bár talán csak nincs jobb dolga, vagy ha már ide keveredett nem akar pofátlan módon magamra hagyni. Teljesen mindegy, én rendesen leöntöm szegényt, aztán cseppet sem átgondolva kezdem el törölgetni mindenhol... szó szerint értve mindenhol, hiszen ott is gond nélkül nyomogatom és dörzsölgetem, fel sem fogva, hogy ezzel milyen hatást válthatok ki nála. Nincs meg az érdemi tudatom ennyi egyértelmű. - Oké, az alkohol fontos... nagyon fontos, hogy ne menjen kárba. - bólintok egyet, olyan vehemensen, hogy majdnem sikerül a saját mellkasomat lefejelni, ezért hullik előre a hajam is, ő pedig félresöpör egy tincset. Befagyok pár pillanatra, csak nézek nagy szemekkel, hogy aztán jöjjön a kiváló ittas reakció. A következő pillanatban már olyan törvénytelenül vihogok, mint egy tíz éves, akit először akartak megcsókolni, de még azon a szinten áll, hogy szerinte a csók nyálas és undorító dolog. Én ez utóbbit nem vélem így részegen sem, sokkal inkább beállt a vihogós fázis és nem tudom kontrollálni a dolgot. Pillanatok kellenek mire felfogom, hogy megszólalt és hogy mit mondott. Séta... végül is a séta nem is lenne olyan rossz. Az üveggel együtt pattanok fel, aminek persze újabb löttyintés a vége, de ezt már észre sem veszem. A hirtelen mozdulattól viszont rendesen megbillenek, ha csak nem kap el, akkor viszont újabb vihogás következik valószínűleg. Aztán szorítom csak össze a számat, hogy megpróbáljam leállítani a dolgot. - Bocs... nem tudom... abbahagyni. Milyen szép a szemed... - egészen közel hajolva vizsgálom meg magamnak, talán csak néhány milliméterre vagyok az arcától, amikor jön az első pocsék inger. Valószínűleg a hirtelen felpattanás az oka, attól keveredik fel a gyomrom, mert ezzel a lendülettel jön is a rosszullét. Annyi időm van még, hogy oldalra forduljak és ne őt kapjam telibe, hanem nagyjából az ebédem és a vacsorám kombinációját kiadjam magamból a fűre.
Mindenki azt hiszi, hogy a jó módú családokban élő gyerekek élete olyan jó és könnyű, bármit megkapnak, amit csak akarnak, ami lényegében igaz, de nem azért kapják mert szeretik őket, hanem azért, hogy a szülök megkaphassák azt, amit akarnak a gyerektől, vehetjük például az én szüleimet is.... Ők is csak azért adnak meg nekem mindent, mert azt hiszik, hogy ezzel rátudnak venni arra, hogy élvezettel folytassam azt a vállalatot, amit ők felépítettek. Nem szeretnék a szüleim nyomdokaiba lépni, nem akarom folytatni az, amit csinálnak, én csak magam akarok lenni, mindenfajta megkötés nélkül, hisz... nem is tudom, utálom, hogy minden egyes napom olyan szürke és megszokott, nincs mivel töltenem az időt, olyan mintha elvesztettem volna magam, de tudom hogy mélyen belül ott vagyok, csak még nem tudom pontosan, hogy ki is vagyok valójában. Majd mikor kimegyek sétálni, akkor sikerül összetalálkoznom egy elég csinos és vonzó lánnyal, aki látszólag részeg, bár nem tudtam megállni, hogy ne válaszoljak neki, olyan kézen fekvő volt, hogy mondjak neki valamit.. Nem csodálom, hogy meglepődött, hisz ha hirtelen én is hallanék valahonnan választ, meglepődnék, nemhogy kissé becsiccsentetett állapotban. Remélem, hogy nem bánja, hogy leültem mellé, de már itt vagyok, szóval nem tervezek elmenni innen. - Tudod az életben sosem igazságos semmi, mindig igazságtalan... - sóhajtok még egyet, majd belenézek a szemeibe és halványan elmosolyodom, tényleg valahonnan ismerős, csak még nem tudom hogy honnan, lehet hogy már beszélgettem vele, de az is lehetséges, hogy összekeverem valakivel, nagyon sok lánnyal találkozom, de hirtelen sokk ér, mikor hirtelen felém fordul és sikerül leborítania vodkával, pont az érzékeny pontomon, majd segítő készen próbálja letörölni zsepivel, de... hát... a testem ezt valahogy nem tudja jól viselni, a farmer feszül és kénytelen vagyok felemelni a kezét, majd kicsit arrébb csúszni, mert hát, na.. értitek, nem? De most legyen, a keze még mindig a kezemben van és próbálok másra koncentrálni, hogy testem megnyugodjon, vagyis a farmer ne szorítson azon a ponton. - Nincs semmi baj, de legközelebb figyelj az alkoholra, ne menjen pazarlóba. - mondom neki mosolyogva, majd az alkalmat kihasználva eltűrtem egy tincset, ez olyan megszokott s átlagos már, minden rendes pasi ez csinálja, így próbálkoznak, de én nem... na jó, de. Nagyon jó csaj, csak az egésznek egy szépséghibája van, hogy részeg. Talán el kéne mennem vele egy sétára, hogy kicsit kiszellőztesse a fejét. - Mit szólnál egy sétához? Talán kicsit ki tudnád szellőztetni a fejed. - ajánlom fel neki a lehetőséget, én is voltam már párszor részeg és a séta vagy a séta közbeni hányás segített azon, hogy elmúljon a szédülés, bár a holnapi felfájást tuti nem fogja megúszni, szóval.. mindegy, most egyszerre csak egy dologra koncentráljunk, mégpedig a sétára, séta közben meg gondolkodhatok, hogy mi legyen a folytatás.
A mosolyod szebb..
Derek & Marianne
credit My clothes || gyenge||
Marianne Beawer
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Derek & Marianne - Bad days 2015-11-01, 14:26
Derek & Marianne
Bad day || Rossz hírek, rossz napok || Ruci || [You must be registered and logged in to see this link.]
Finom megfogalmazás az, hogy nem vagyok épp a legjobb kedvemben. Pocsékul vagyok és a kedvem is ennek fényében állati pocsék. Nem vagyok egy nagy ivó, de most mégis sima vodkához nyúltam, pedig igazából az első pár korty is épp elég volt rá, hogy rendesen kiüssön, hiszen nem szoktam hozzá és nem is vagyok gyakorlott, no meg nem is tudom, hogy mikor ettem legutóbb. Az életem úgy érzem, hogy teljesen felborult, az amit megszoktam megváltozott, az ami formált, amibe születettem már nem is az, ami volt régen. Mégis hogyan kellene kezelnem ezt az egészet és hogyan kellene elfogadnom, hogy az anyám hirtelen nagyon szerelmes lett és csak úgy lelépett? Eddig az volt a kötelesség volt a lényeg, most viszont az már semmit sem számít? Akkor mi lesz most ez után egyáltalán? Hogyan alkalmazkodom az új helyzethez és... most mit kellene kezdenem magammal? Észre sem veszem, hogy valaki közeledik, még az sem tűnik fel, hogy elhalad mögöttem. Talán érthető, hiszen túlságosan leköt az önsajnálat és persze a kellő mennyiségű pia is elég rendesen tompította már az érzékeimet. Auror vagyok pedig, kiválóan hallok, remekek a reflexeim és most mégis olyan, mintha megszűnt volna a külvilág, még azt sem veszem észre, hogy leül mellém valaki, csak akkor amikor már megszólal. - Hogyan? - eléggé ködös tekintettel pillantok oldalra, ahogyan próbálom felfogni és értelmezni a szavait. Ez még a kisebb gond, az a nagyobb, hogy olyan hirtelen kapom oldalra a fejemet, hogy a kissé koordinálatlan mozgásomnak hátra a kezemben lévő üveget is ezzel a lendülettel rántom meg oldalra még hozzá épp az ő irányába, ahová leült. Nem lenne csoda, ha az üveg tartalmának egy része pont rajta kötne ki. Így már a kérdése is akkor jut el hozzám, amikor a löttyenés megtörténte után kissé elképedve próbálom azonnal javítani a helyzetet, hiszen Marianne Beawer mindig mindent megold még illuminált állapotban is. Szóval se perc alatt kótyagosan zsepit túrok elő a zsebemből és random megpróbálom felitatni róla az odalöttyent vodkát akárhová is sikerült érkeznie. Nincs most bennem annyi logika, vagy helyzetértelmezés, hogy ebből ne legyen enyhe letapizás is akár, amit most jó eséllyel fel se nagyon fogok. - Saj... sajnálom. Nem akartam, csak... gyorsan kérdeztél és... olyan nagyon megleptél azzal, hogy felbukkantál itt és... szédülök. - kissé tényleg úgy érzem, mintha mozogna alattam a talaj, ami nem csoda ebben az állapotban mondjuk, de igazából ezzel nem különösebben foglalkozom most, rendületlenül próbálom felitatni a ráömlött vodka adagot a mellkasáról, a nadrágjáról is naná, hiszen mégis csak mellém ült, így nem csoda, ha jó eséllyel ment belőle sok felé. Na nem mind, de a löttyintés már csak olyan, elég szép szórással tudja beteríteni az embert, főleg ha annak aki épp löttyint még csak túlságosan nagy mértékű koordinációja sincs az aktuális pillanatban.
Na nézzük is, hogy mit kéne ma tennem... Vagy várjunk, egyáltalán mennyi is az idő? Hajnali 5 van, akkor tudom mi jön... Gyorsan visszahúztam még a párnát a fejemre, és aludtam pár órát, hamarosan tanítás, áhhh... még csak most kezdődött ez a szar suli, de már most utálom, hogy tanulni kell, annyira jó lenne, ha nem kéne tanulnom, de sajnos én vagyok az első család, rám akarják hagyni a vállalkozást és nekem kell a legtöbbet tanulnom, az ikrek persze szórakozhatnak én meg nyomorgók... Utálom, hogy ilyen régimódi családom van, sokkal szívesebben dolgoznék egy bárban, vagy lennék bár igazgató de nem engednék, öltönyös majomnak képzeltek el, és addig nem nyugszanak, míg meg nem kapják azt, amit akarnak... szülők, az enyémek már csak ilyenek. Na de azt mondtam alvás, nem töprengés... Az alvás után hamar elment a nap, szerencsére nem volt semmi különösebb, olyan szürke hétköznap volt, mint a többi. hamar szabadultam, az utolsó óra elmaradt, bár nem figyelte miért, csak kisétáltam egyszerűen a teremből, ha nem kell ott lenni, akkor nem is fogok ott lenni. Szóval kiviharoztam onnan és indultam is a szobámba, ahova ledobtam a cuccaimat és lefeküdtem az ágyra... Unatkozom, de marára és nem is tudom, hogy mit csináljak. Talán lemegyek egyet sétálni a tóhoz és kiszellőztetem a fejem. Így is teszek... Felkeltem, felvettem egy kabátot és indultam is le a tóra. Annyira unom már ami megy, legszívesebben holnap hazamennék és lustálkodnék, egy igazi semmire kellő lennék, nem akarok hajtani és szorgos lenni, csajokat akarok, akarok egy barátnőt és nem egy ribancot, akinek bejövök és egy strigulát akar... Épp a parton sétálok a gondolataimban elmerülve, mikor megpillantok egy csodaszép lányt. Mi lenne, ha... Mi lenne, ha... Áh nem, most nem is tudom, nem hiszem hogy szóba állna velem, amúgy is olyan szar kedvem van most, bár az ott a kezében egy piás üveg?! mindegy, elsétálok mellette.. De nem, mert megszólal és nem tudom, hogy hozzám beszél-e. - Hát hidd el, általában semmi sem az... - sóhajtok egyet, majd leülök mellé, ismerem. Tudom, hogy ki ő és néha beszélgettünk is, azt hiszem, bár ki tudja... Szóval mikor leültem mellé, akkor rámosolyogtam, és megvakartam a tarkómat, lehet nem volt jó ötlet leülni, de ha már itt vagyok, akkor talán meghallgathatom... - Mi a baj?
A mosolyod szebb..
Derek & Marianne
credit My clothes || gyenge||
Marianne Beawer
Reveal your secrets
Tárgy: Derek & Marianne - Bad days 2015-10-28, 10:06
Derek & Marianne
Bad day || Rossz hírek, rossz napok || Ruci || [You must be registered and logged in to see this link.]
Hazudnék, ha azt mondanám, hogy jó napom van, nagyon-nagyot hazudnék. Pocsék napom van, miután tegnap megkaptam azt a remekbe szabott kis levelet az anyámtól. Én mindig azt tettem, amit kell, mindig követtem a szabályokat, mindig hajtottam és tettem, ami a kötelességem, hogy jó jegyeim legyenek és minden rendben menjen erre ő... ő mit tesz? Nem elég az, hogy a nyáron bejelentette a nagy hírt, amitől már eleve sikerült padlót fognom, erre még rá is tesz egy lapáttal ezzel a megváltoztatom az életemet dologgal? Nem mondanám, hogy túlságosan jól viselem a dolgot, hiszen mindig azt tanította, hogy menjek a kitűzött cél felé és most hol vannak azok a célok? Nem értem, hogy mi változott, hogy miért változott meg az anyám, sőt ezt az egészet nem értem és nem is tudom, hogyan kellene feldolgoznom. Van egy testvérem, sőt egy ikertestvérem, akivel eddig nem szántam rá magamat, hogy találkozzam is vele. Őszintén szóval azt sem tudom hogyan nem derült ez ki eddig, biztosan a más stílus, az öltözködésem miatt, meg aztán így az egyetemi időszakban amúgy is keveset vagyok a suliban a sok teendő és feladat miatt, a küldetések, amikre az aurorközpontba megyek, erre az anyám... Nem is értem, kitalálja, hogy ő bizony új életet kezd. Találkozott valami pasassal, valami spanyollal, aki olyan nagyon tüzes, hogy teljesen elvarázsolta. Fogta magát és elköltözött a tenger mellé, ott hagyta a munkáját, mintha nem is lett volna soha sem fontos az egész. Komolyan úgy érzem, mintha az egész életem egy baromi nagy kamu lett volna. Igazából az anyám még csak nem is az igazi anyám... elvileg, mert hogy nem volt hajlandó bővebben beszélni erről az egész ikertémáról, azt se mondta el, hogy a szüleim kik, hogy hogyan kerültem hozzá, én pedig egyszerűen próbáltam tagadni és figyelmen kívül hagyni az egészet. A másik még nem is tudja, a másik felem, akire úgy hasonlítok, még csak nem is sejti az egészet. Marha jó... komolyan. Legszívesebben a kezemben szorongatott üveget az egyik közeli sziklához vágnám, hogy szilánkosra törjön, de akkor annyi lenne a piának is. Vodka... soha nem szoktam inni, de most mégis már lassan az üveg felét kivégeztem. Csak üveges tekintettel egy kissé piszkos sziklán ülök és nézem a vizet. - Ez az egész nem fair... - motyogom csak úgy magam elé, ahogyan az elmúlt fél órában is időnként megtettem. Na igen a pia lassan teljesen kiüt, a nap pedig megy lefelé, és nem lenne hasznos ha itt aludnék el kint, pedig még annak is meg van az esélye. Abban sem vagyok biztos, hogy fel tudnék állni, hiszen így ülve is kissé forog a világ körülöttem, vagy nem is kissé, de igazából nem is akarok felállni, csak időnként lazán meghúzom az üveget, mert most az a cél, hogy kizárjak mindent, a külvilágot és egyszerűen nem gondoljak semmire. Nagyjából meg van, mert időnként hosszú percekig meredten bámulom csak a vizet, pedig mindig be van osztva az időm, mindig teszem, amit kell és most... az egész hidegen hagy, nem érdekel mit kell!
