2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Senki sem viseli jól, ha meghal valaki, akit szeretett, aki fontos volt neki és nálam most pont erről van szó és ezt elviselni... kezelni nem mondanám, hogy túlságosan egyszerű, főleg az én helyzetemben a memória gondokkal... finoman szólva is fájdalmas ez az egész helyzet. Azt főleg nem akartam, hogy ezzel neki okozzak rosszat és megbántsam, de képtelen voltam kezelni azt, ami történt és elmenni randizni és jól érezni magamat. Chris kedves... még a maga talán furcsa nyomulós módján is, de legalább igyekszik és próbálkozik és én elhiszem, hogy szeretne változni, csak épp olyan helyzetbe kerültem, amikor nem tudtam arra figyelni, hogy hogyan segítsek neki. Örültem, hogy nem estem szét teljesen, vagy is ennél is jobban, hiszen most is látszik még, hogy nem dolgoztam fel és azt sem tudom, hogyan kellene feldolgoznom egyáltalán. - Jó ideje minden áron csak emlékezni szeretnék most pedig... jó lenne felejteni, de közben... olyan bonyolult ez az egész. - az emlékezetproblémáim miatt minden sokkal-sokkal bonyolultabb, hiszen a mamám meghalt és én minden reggel ennek nem leszek tudatában. Az emberke idővel feldolgozzák a gyászt, de én hogyan fogom, ha emlékezni sem fogok rá, hogy mi történt? Nekem minden áldott reggel új lesz az információ, minden áldott reggel azt fogom hinni, hogy még életben van, hogy aztán kiderüljön, hogy nem, már soha sem találkozhatom vele többé, már soha sem beszélhetünk és soha semmi sem lesz olyan, mint amilyen régen volt, akármennyire is szeretném, ha a dolgok jóra fordulnának, nem fognak... soha sem és én nem tudom, hogyan változtassak. Ezért akarok most valami olyat csinálni, amit egyébként nem, ami kiránt a megszokott életritmusból, ami segít most nem gondolkodni. - Miért? - gyorsabban jön a kérdés, mint ahogyan átgondolnám a válasz lehetőséget, aztán le is esik, hogy miért is mondta ezt. Igaza van, ha olyasmiket csinál, amit gondolok, meg amiket eddig pedzegetett... hát igen akkor valószínűleg én nem erre gondoltam őrültség címszó alatt. Nem akarok összegabalyodni vele úgy, az is nagy dolog már a részemről, hogy én csókolom meg őt, hiszen annyit tudok, azt leírtam, hogy legutóbb mennyire rámenős volt. - Nekem nem mindegy, de... nem várom el, hogy elmondd. - halvány mosoly, ami legalább már valami, hogy meg tud jelenni az arcomon. Ez neki köszönhető, eddig nem ment, de tényleg nem várom el tőle, hogy elmondjon nekem mindent magától, főleg ha nem szeretné. Inkább csak vele tartok és kész, és ámulva látom meg, hogy hová is akart elvinni. Azért rendesen meglepődöm, hiszen tényleg nem illik a táj hozzá, meseszép és békés, ő pedig... Van egy olyan érzésem, hogy ide nem nagyon hozott még eddig senkit sem. - Ez... csodás! Tényleg csodás, nem sokszor jársz ideg igaz? - kicsit még körülnézek immár csillogó szemekkel. Pár pillanatra a nap felé tartom az arcomat, hogy élvezzem a meleg simogatást, csak aztán indulok el után és ülök le mellé a padra. - Nem utáltál amiért... nem mentem el a randira? - óvatosan teszem fel a kérdést, mert őszintén szóval nem lepett volna meg a dolog, és nem is haragudnék meg rá miatta. Megbeszéltük, én pedig nem voltam ott, ő még sem tűnt igazán haragosnak most sem, amikor találkoztunk. Megtehette volna, hogy mérges rám, vagy akár nem hisz nekem, de nem, megértő volt és most is az, segít nekem. Tényleg ennyire fontos lennék, miközben nem is ismer? Még mindig nem tudom, hogy ez nem csak valami fellángolás-e nála, hiszen ő nem tűnik annak a szerelmes típusnak. De vajon, ha fellángolás akkor most kell-e, hogy érdekeljen? Azt hiszem most nem, most csak élvezni akarom és nem gondolni semmi rosszra.
Most már minden annyira más, minden megváltozott és még egyelőre nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz irányba e, hisz nem voltam sose hűséges típus, most is meglep hogy egész nyár alatt nem voltam senkivel, tényleg senkivel. Lissy olyan érdekes, izgalom felkeltő és magával ragadó, sose hittem volna, hogy egyszer valaki képes megfékezni engem, mindig is azt gondoltam hogy egy örök mozgó vagyok, minden értelemben. De most itt csókolva ezt a lányt, minden olyan másnak és olyan jónak tűnik, de elméletileg holnap már el fog felejteni és azt se fogja tudni, hogy igazából ki vagyok, ha jól rémlik. Ez kicsit zavaró, hisz mondjuk nem jó dolog, ha elfelejt az a lány, aki fontos számodra… Bár ebben még nincs tapasztalatom, de mondjuk szar volt, mikor nem jött el a találkozóra, mert tényleg meg akartam változni miatta és végül a találkozó nélkül is megváltoztam, már csak az a kérdés, hogy tartós marad, vagy csak hirtelen felindulás az egész. Nem tudom, még jó magam sem tudom, hogy mit akarok, annyi biztos hogy jelenleg azt akarom, hogy ne menjen el, hogy maradjon mellettem, vagy mi fene… - Megértem Lissy, ne aggódj. - bátorító mosoly húzodik az arcomon és az igazat megvallva azt kell, hogy mondjam én nem tudom ezt megérteni. Én soha nem voltam közeli viszonyba a családommal, mi sose tartottunk össze, csakis a pénz volt az egyetlen dolog, ami miatt szóba álltunk. Vajon nagyon közel állhatott a mamájához? Nem, ez hülye kérdés, hisz persze hogy közel áltak, mert ha nem így lenne, akkor most nem gyászolná ennyire… nem tudom, hogy én hogyan éreznék, ha a szüleim vagy a nagyszüleim meghalnának. Biztos hogy nem tudnék sírni, annyira közel nem álltunk egymáshoz senkivel sem, hogy sírjak és ez nálam természetes, de nála nem, nála szinte minden máshogy van, lehet pont ezért ennyire érdekes, ennyire izgató számomra, szokás mondani, hogy az ellentétek vonzák egymást. - Nem, nem lehet megmagyarázni őket, nem megy. - na de tényleg változtam, eddig még nem is gondoltam a szexre, bár most hirtelen azért eszembe jutott, hogy szívesen hajolnék meztelen teste fölé, de inkább elhessegetem a gondolatot. Annyi minden azért nem történt velem nyáron, szinte semmi, rohadt unalmas nyár volt és inkább nem is emlékeztem volna vissza rá, sokkal jobb volt arra gondolni, hogy hamarosan suli és láthatom Lissyt, bár azért ez számomra még mindig undorítóan romantikus, annyira nem szeretem a romantikát, de most valamiért mégis helyesnek érzem annak ellenére, hogy nem kéne. Vajon mi fog ebből kisülni? Szegényem nagyon nincs jó állapotban és legalább már nem sír, de szemében még ott vannak a könnyek, bárcsak fel tudnám vidítani valamivel és sokkal jobb kedve lenne, mint most. Nem jó látni, hogy ennyire ki van szegényem, nem akartam sose hogy ennyire ki legyen, bárcsak tudnék valamit tenni, de csak a csókok vannak és talán… talán… meg kéne neki mutatnom a kedvenc helyemet, bár az nem vetne jó fényt a hírnevemre, de várjunk, hisz ő mindent elfeljt, szóval megmutathatom neki simán, no para. Szóval fel kéne neki vezetnem valahogy, de hogyan? - Hát nem hsizem, hogy te szeretnéd azt… - mert én nem csak beszélgetni szoktam a lányokkal, hanem szexelni. Ő az egyetlen egy, akivel nem úgy kezdtem mindent, akinél nem csak az a célom, hogy megdugom aztán mehet a picsába, vele teljesen komolyan gondolom, vagyis vele nem akarok szórakozni, mint a többivel, de igen, eldöntöttwm… elviszem a kedvenc helyemre, ode ahol gondolkodni szoktam. - Most csak a helyre koncentrálj, tök mindegy hogy miért voltam ott, rendben? - kérdezem tőle, majd megragadom a kezét, vagyis összekulcsolom a kezünket éd húzom magammal, mutattam hogy legyen csendes, hogy nehogy meghalljon minket valaki, majd pár perc séta után egy kis rétre érkeztünk, ahol sütött a nap, egy kis patak csordogált, volt egy nagy és öreg fűz, ami előtt egy pad volt, a réten még ilyen későn is virágtenger volt, ezernyi szinben pompázott a hely. Nagyon remélem, hogy tetszeni fog neki. - Itt volnánk, de ezt senkinek sem mondhatod el. - jelentem ki majd kiöltöm a nyelvem és elindulok a pad felé.
♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Liesel Freya Collins
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ian & Lissy - Átvágtál! 2015-10-25, 21:22
Úgy érzem, hogy most pont erre van szükségem, egy kis őrültségre, pedig ez most egyértelműen az. Tényleg jó eséllyel nem kéne ezt tennem, hiszen ő tipikusan az a szoknyapecér típus, aki kihasználja a lányokat, aztán eldobja őket. Miért ne lehetne ez is csak egy trükk? Eljátssza, hogy tetszem neki, hogy komolyan tetszem neki, de... vajon tényleg van értelme olyan sok energiát belefektetni valakibe csak egy alkalomért? Nem tudom, nem ismerem én ezt a rendszert, életemben nem volt dolgom még ilyen sráccal és túlságosan sok másfélével sem. Elég nehéz kapcsolatban lenni bármivel is úgy, hogy közben másnapra nem emlékszel rá, azt nem esélyes, hogy bármilyen ismeretség jól viselné, szóval én sem próbálkoztam. ez a pillanat viszont most más, úgy érzem, hogy szükségem van valamire, ami kimozdít ebből a rémes állapotból és ha az most valamiféle őrültség, akkor... akkor legyen az, nem érdekel! Az se érdekel, ha holnap nem is fog szóba állni velem, mert erre ment ki az egész, csak játék volt, akkor is megérte, hogy csak pár percre, de a csókja kiver a fejemből mindent, ami fáj. - Sajnálom én... nem igazán tudtam gondolkodni és... szólni bárkinek is. - lebiggyesztem a számat, hiszen érezni a hangjából, a szavaiból, hogy rosszul esett neki ez az egész, hogy nem lehetett velem, amit tényleg nem értek. Ő olyan srácnak tűnik, aki biztosan könnyedén megszerez magának bárkit, akkor miért van ez most, miért akar minden áron tőlem valamit, hiszen én nem tettem érte? Még most is negatívan cselekedtem, amivel nagyon úgy tűnik, hogy sikerült meg is bántanom, akkor vajon miért van most is itt és miért néz rám úgy... ahogyan legutóbb is? Határozottan zavarba ejtő az egész és nekem valahogy furcsa módon valahol mélyen rémlik ez a tekintet, pedig nem kellene, hiszen normál esetben nem emlékeznék rá. - Erősebb érzelmek és az érzelmeket nem lehet csak úgy megmagyarázni igaz? - halovány mosoly, de legalább ez is valami, legalább már nem sírok, csak a szemeim könnyesek, azt hiszem ez mindenképpen előrelépésnek nevezhető, főleg jelen állapotomban. Tényleg nem akarok most mást, csak elfelejteni mindent, ezúttal azt akarom, amit máskor annyira utálok. Nem szeretem, hogy minden kiesik a fejemből, de most mégis jó, hogy legalább pár pillanatra, amíg elveszek az ölelő karjai között megszűnik a világ és nem marad körülöttünk semmi sem. És már tudom, hogy ezt akarom már, hogy nem akarok agyalni azon, hogy mi lesz, hogyan kezelem ezt az egészet. Nem akarok gondolkodni rajta, mert úgy sincs megoldás, inkább nem akarok gondolni az ég világon semmire sem, csak olyasmit tenni, amit máskor sosem. Tartom magamat a szabályokhoz, az esetek nagy részében, de most azt akarom, hogy áthágjam a szabályokat, hogy olyat tegyek, amit máskor sosem, amit talán még meg is bánnék, de... ezt az egész állapotot jól is ki lehet használni nem? Hiszen, ha valami nem tetszik, amit tettem, hát nem írom le, olyan mintha meg se történt volna. - Igen, csináljunk valami olyasmit, amit te szoktál, ami... nekem nem megszokott. - vagy csak bármit, ami nem általános, ami tényleg őrültség, tudom is én. Már az is megfordult a fejemben, hogy beszaladjunk a vízbe itt helyben, de tudom, hogy ahhoz elég hűvös van és nem feltétlenül egy kiadós tüdőgyulladásra kellene a gyúrnom, attól jó eséllyel nem lenne jobb a közérzetem és a hangulatom sem, ha holnapra bekerülnék a gyengélkedőre. - Csodás ötlet, kíváncsi vagyok rá, mutasd meg a helyedet. De ugye nem... nem ott gondolkodtál azon, hogy én... - egy pillanatra elhúzom a számat, de aztán csak megrázom a fejemet. Nem, erre nem szabad gondolnom, de ha jól sejtem, akkor ott nem csak jó dolgokat gondolt rólam. Nem érdekes, az a fő, hogy most itt vagyunk és hogy most egyikünknek sem szabad semmi rosszra sem gondolni, mert nem és kész. Nézzük meg inkább azt a szép helyet és ne foglalkozzunk semmivel sem, ami akár csak kicsit is rossz.
Szóval most tartunk ott Lissy-vel, hogy engedi, hogy megcsókoljam és vissza is csókol.Sose hittem volna, hogy eljutunk ide, hogy majd egyszer csókolózunk, mert azt hittem, hogy nem akar megismerni, nem akar velem beszélni, mert... máshogy gondolkodtam egy kapcsolatról. nekem pusztán annyit jelent, hogy szexelek és utána keresem a következő csajt akit befűzhetek. De most nála megálltam... nem kéne gondolkodnom, inkább élvezem a csókot, és próbálom elnyújtani,de... be kell látnom, hogy eléggé ki lehet, ha megengedi, hogy megcsókoljam... Annyira édesek az ajkai, és annyira nem lehet velük betelni, csók közben szabadnak érzem magam, és ezt most nem tudatosan teszem, hanem csak ezt akarom és mindennél jobban... Sose gondoltam volna, hogy majd lesz még egy lány az életemben, akit megcsókolok és nem valami negatív célért, hanem mert ezt kívánom, mert erről álmodtam... olyan fura ezt magamnak belátni, hogy arról álmodtam, hogy egy lánnyal csókolózzak... nem tudom, még Rio-ban is csak rá gondoltam... - De legalább melletted lehettem volna... - na jó be kell látnom, hogy ez picit szarul esett, hogy egyszer akarok változni, egyszer akarok más lenni és megváltozni, de ő még ezt az apró lépést sem... Nem fogok rögtön valami rendes kis srác lenni, nem tudok ilyen gyorsan megváltozni... lehetetlen, sose leszek tökéletes, sose fogom csak őt megnézni, mindig meg fogom nézni a többi lányt is... Mindent megteszek, hogy ne csaljam meg, de nem ígérhetek majd neki semmit sem. Átöleltem, reméltem hogy ez neki legalább neki segít, bár ez nekem még új és nem tudom, hogy jól csinálom-e, csakis reménykedem benne, hogy segít neki valamennyit... Azonban mikor elkezdek hozzá őszintén beszélni, ő csak egy kérdést tesz fel... "miért?" - nem tudom Lissy... én sem értem, de annyi biztos, hogy sokkal erősebb érzelmeim vannak irántad, mint a többi lány iránt... - bárcsak tudnám, hogy miért enm kerestem mást, hogy miért nem maradtam azt a nyomorék faszfej, aki eddig is voltam. Helyette inkább vártam és álmodoztam arról, hogy majd egyszer Lissy-vel leszek, ígyis-úgyis, de... nem tudom, nem tudom elképzelni, hogy képes lesz valaha is velem úgy lenni, hisz olyan ártatlan és aranyos.... Bár be kell látnom, hogy Lissy tényleg más, mint a többi lány, csak még nem tudom, hogy hogyan... nem én vagyok a komoly érzelmek szakértője, hanem ő, mert ő tudott olyan jól lekoppintani, mikor megcsókoltam. De most egészen más a helyzet, mert most szinte mindent szabad, nincsenek korlátok.. vagyis nem fogunk itt szexelni, de csókolózni azt szabad, és ki is kéne használnom eme ritka lehetőséget. Szóval közelebb hajoltam a füléhez és súgtam neki valamit, de ő nem mondott semmit inkább hagyta hogy megcsókoljam, majd keze a vállamról a mellkasomra csúszott és odatapasztotta. Minden megszűnt, csak ketten voltunk ott a parton és csak csókolóztunk, nem érdekelt minket semmi sem... Tökéletes nap és egyben bizarr is, mert magamból sosem néztem ki volna, hogy a Fekete tó partkán fogok csókolózni egy lánnyal, aki nem csak szexre kell... Majd a pillanat megszakad és én csak pislogok... ez... nagyon jó... volt.. - Szeretek meglepetést okozni... - mondom neki, majd rákacsintok és elmosolyodom. Sokkal szebb és jobb látni a mosolyát, mint sírni látni. Remélem soha többé nem fog sírni és mindig ilyen mosolygós marad. Majd megtörli az arcát és hátrébb húzódik, sajnálom hogy arrébb húzódott, jó volt érezni, hogy itt van velem, de... most ő lepett meg. - De mit? Én találjak ki valamit? - állok itt tanácstalanul és nem tudom, hogy mit csináljunk... még azt sem tudom, hogy hogyan kerültem ide, csak kijöttem futni és rátaláltam, majd csókolóztunk, és ő erre megfogta a kezem és azt mondja csináljunk valamit, mert nem akar gondolkodni... Hát nekem perverz mosoly terül el az arcomon, mert lenne ötletem, hogy mivel tereljem el a figyelmét, de helyette inkább a kezemet az övébe csúsztatom és elindulok a tó környékén. - Képzeld el.. hát sokat gondoltam rád és suli kezdete óta elmentem egy helyre, egy szép helyre.. megmutatom, mit szólsz? - kérdezem tőle, de tudom hogy örülni fog neki, mert a hely szinte róla szól, bár én egy rossz fiú vagyok, szóval nem lágyulok el, csak kellően, hogy egy csodaszép lányt jó kedvre derítsek.
♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Liesel Freya Collins
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ian & Lissy - Átvágtál! 2015-10-17, 21:17
Ezúttal fel sem merül bennem, hogy leteremtsem, vagy akár csak rászóljak azért, hogy megint ilyen hirtelen cselekszik. Nem... most nem érdekel, hogy nem így kellene ezt. Én nem mentem el arra a randira, amit megbeszéltünk, én nem tudtam megtenni és én nem mentem oda hozzá azóta sem, hogy bocsánatot kérjek a miatt, hogy csak úgy eltűntem. Nekem kellett volna pedig, nekem kellett volna bocsánatot kérnem tőle, de egyszerűbb volt ezt most a szőnyeg alá söpörni és egyszerűen nem foglalkozni az egésszel, mert ha megteszem az már sok lett volna azzal együtt, ami most rám nehezedik. Most pedig még könnyebb simán csak visszacsókolni, elmerülni legalább pár pillanatig a gondtalanság állapotában, mintha csak hirtelen nem is itt lennék, hanem egy napfényes erdei ösvényen, ahol az árnyak között beszökkenő napsugarak lágyan simogatják az arcomat. De aztán kénytelen vagyok magamhoz térni és visszatérni a jelenbe, ahol nem süt a nap, ahol minden komor és ahol a nagymamám... meghalt és nekem valahogy kezelni kellene ezt az állapotot, de még mindig nem tudom. - Nem... nem hiszem, hogy segíthettél volna. Ez az egész... - akadozva beszélek és csak akkor kezd el kicsit szűnni a vállaim rázkódása, amikor megölel és magához húz. Ez jól esik, ez tényleg jól esik. Őszintén nem gondoltam volna aznap, amikor találkoztunk, hogy ilyesmire is képes, hiszen nagyon úgy tűnt, hogy simán csak nagyképű és minden lányt meg akar kapni, de mintha most még sem csak erről lenne szó, mert figyelmesen és gyengéden áll hozzám, amire nem számítottam, főleg nem az után, hogy nem mentem el arra a randira. Ezt pedig tényleg sajnálom, hiszen ő változni akart, én pedig úgy gondoltam, hogy azzal, hogy nem voltam ott ezt az egészet visszavetettem és eszem ágában sem lett volna megnehezíteni a dolgát. - Miért? - egyetlen szó, amire tudom jól, hogy nem mindig van megfelelő válasz, de tényleg nem értem. Még csak el se mentem, hát akkor miért gondol így rám? Nem tettem érte semmit sem, nem vagyok különleges és még csak olyan messzemenőkig szép sem. Nem vagyok csúnya, de vannak szebb lányok is nálam, akkor miért gondol rám így, miért ragaszkodik, amikor nem tettem érte semmit sem? Tényleg nem értem, pedig próbálom őt megérteni, vagy talán nem kell, mert nem mindenre van magyarázat? Az arcom bár még mindig könnyes, de az ölelése segített valamelyest azért, hogy egy fokkal jobban legyek. Mosoly még nem sikerül, vagy nem az igazi, csak egy fáradtabb szomorúbb fajta, ahogyan közelebb hajol. Szinte már várom a csókot, de mégis a fülemet célozza meg. Megdobban a szívem már csak ezektől a szavaktól is. Mégis mit lehetne erre mondani, főleg most? Végül nem teszem, csendben maradok és csak a csókot élvezem, ami ezúttal is kifejti a várt hatást. Elmerülök benne újra, mint az előbb és egyszerűen csak nem gondolok semmire sem és most ez a legfontosabb. Végre egy határozottabb mosoly suhan át az arcomon, a kezeimet a válláról lejjebb csúsztatom a mellkasára, oda tapasztom a tenyeremet, ahogyan a szemébe nézek és szinte egyszerre lélegzünk csak állva a tó partján, nem törődve most semmivel sem. - Nagyon megleptél. - jó értelemben persze, ezt a mosolyomból is láthatja. Pár pillanatot hagyok még magunknak csak aztán törlöm meg az arcomat és húzódom hátrébb, hogy ráfogjak a kezére. - Nem akarok most... gondolkodni. Csináljunk valamit... akármit! - még én sem tudom, hogy mi a cél. Elköthetnénk az egyik csónakot és kimehetnénk a tóra, vagy Roxmorts? Teljesen mindegy, de nem akarok most gondolkodni, semmire sem akarok gondolni, mert az most csak fájdalmat okozna. A nagyim... és ez az egész helyzet... rettenetes, holnap reggel pedig újra az lesz, de ha nem foglalkozom most vele az igenis segít. Legalább egy kicsit nem akarok aggódni azon, hogy mi lesz holnap, hogy mire nem fogok majd emlékezni.
Most meg lejöttem futni a tó köré, a futás mindig is segített nekem lenyugodni, most sincs másként... Olyan idióta vagyok, annyira elkúrtam mindent ezen a nyáron, pedig próbálkoztam, megpróbáltam megtenni mindent, hogy megváltozzak érte... De egyszer megláttam egy fiúval beszélgetni, hát akkor csak elkapott az ideg és megvártam, hogy a srác kicsit egyedül legyen... őt is megvertem, de nem vagyok rá büszke... futok, csak futok, mikor megpillantom az ismerős szőke hajzuhatagot, és én mit csinálok? Elmosolyodom és szívem gyorsabban kalapál, mert ezalatt a kibaszott nyár alatt rájöttem, hogy szeretem ezt a csajt... IDIÓTA vagyok, de nem érdekel, oda kocogok hozzá, és csak egyszerűen hátra húztam és megcsókoltam, magamhoz húztam és megöleltem, de nem voltam erőszakos, egy röpke csók volt, amibe minden egyes szar érzésemet beleadtam, majd nyújtottam felé az arcomat, hisz ezért pofont érdemlek, nem igaz? De nem kapok pofont, hisz nem is tudom... talán tovább kellett volna lépnem, de nem tudta, valamiért nem tudtam tovább jutni Lissy-n, mert ő más és nem csak egy lány a sok közül, talán Ő az a LÁNY, akit... nem tudom, inkább várok arra, hogy történjen valami, de nagyon is meglepett, hogy visszacsókolt, talán ő is akarja ezt a csókot most, és ez annyira jó érzés, hogy el sem tudom mondani, bár mikor kimondja azokat a szavakat, akkor meglepődöm... - Lissy... Annyira sajnálom, bárcsak melletted lehettem volna.. - igen, kicsit furcsa lehet ezt a számból hallani, de komolyan gondolom, mellette lettem volna, az életemben először valaki mellett kiálltam volna és... segítettem volna neki. Őt akarom támogatni és ápolni akarom a lelkét, valamiért sokkal több, mint a többi lány, mert ő különleges és nem érdekel, hogy őt szeretni bonyolult feladat... na jó a szeretni túl erős szó, egyelőre csak ő érdekel és ha meglátom, akkor minden megváltozik, sokkal szebb lesz a napom és mosoly jelenik meg az arcomon, más lányokat ugyan megnézek, de nem kezdek ki velük... nem érdekelnek, csak megszokás miatt felmérem, hogy 1-10-es skálán mennyire dögös pipik. De Lissy már más tészta, ő vele kikezdek és megvizsgálom, szeretném jobban megismerni és magamévá akarom tudni az összes porcikáját, mert... csak. De inkább cselekedem megint, és magamhoz húzom, átölelem és puszit nyomok a homlokára... tudnia kell pár dologról, és tudnia kell, hogy nem kerestem mást, csakis ő kellett... hiába gondoltam egy hazug ribancnak, már máshogy gondolom. - Tudnod kell, hogy nem kerestem mást... egész végig rád gondoltam és... Lissy fontos vagy nekem. - nem tudom mennyire helyes most megcsókolni, de nekem erre van szükségem, hogy biztosítsam magam, hogy igenis ő kell nekem... Szép lassan eltűrök egy tincset és letörlöm a könnyeit, állánál fogva felemelem a fejét és szemeibe nézek, rámosolygok és közelebb hajolok a füléhez... Nem tudom, hogy még mit fogok belesúgni, de valamit ki kéne találnom, talán... azt a bizonyos szócskát kéne kimondanom, amit eddig még soha sem mondtam ki? NEM! Talán fontos és érdekel, hogy hogy van, de azt a szót nem mondom ki... - Melletted leszek és nem eresztelek. - súgom fülébe, majd gyengéden az ajkaimat az ajkaira tapasztom és szorosabban húzom magamhoz, majd elnyújtom a csókot, amennyire csak engedi, hisz ha nem akarja akkor nem lehetek erőszakos, így sem helyes szerinte, hogy itt csókolgatom, de... máshogy nem tudom magam kifejezni. Majd megszakítom a csókot és homlokomat az övének tapasztom... undorító nyálas pöcs lettem, de nem érdekel... Lissy megérdemli, hogy ilyen legyek vele, mert... nehéz lehet elvesztenie valakit, aki számára fontos volt, de én annyira nem fogom fel, mert sose szerettem a családom... nem is fogom őket szeretni, csak egy embercsoport vagyunk, kiket a vér köt össze, semmi több. - Mindin rendben lesz!
♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
Liesel Freya Collins
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ian & Lissy - Átvágtál! 2015-10-14, 21:05
Kár lenne tagadni volt egy nagy adag lelkiismeretfurdalásom, ami miatt nem mentem el. Akartam, komolyan és írtam volna, de nem volt... lélekjelenlétem. Az után, hogy beszéltünk két nappal kaptam csak meg a rémes hírt arról, hogy meghalt a nagymamám. Sokkolt, több okból is. A betegségem miatt ez nem olyasmi, amit csak úgy tudok kezelni, mint bárki más, mert ott a gyász, amit fel kell dolgoznod, de hogyan dolgozod fel, ha minden újra és újra előröl kezdődik? Nincs rá lehetőséged, nem úgy működnek a dolgaid, mint mindenki másnak, mint az átlagos embereknek. Összeomlottam és az utolsó vizsgáimat már nehezen tettem le. Csak akkor jöttem vissza, amikor muszáj volt és egyszerűen egy idő után már végképp nem volt képem hozzá, hogy írjak neki, hogy sajnálom, mi volt az ok. Úgy éreztem könnyebb most nem foglalkozni semmi mással, a nyaram ezzel ment. Nem nyitottam ki a naplót, csak próbáltam kitalálni hogyan oldjam meg ezt az egészet. Nem jöttem rá, hogy mi a jó megoldás, pedig igazán akartam, de... van egyáltalán olyan, ami jó. Mégis eljött a szeptember és nekem vissza kellett jönnöm, el kellett kezdenem a sulit és maradt az a rettenetes állapot, hogy minden reggel újra mérlegelek. Úgy kelek fel, hogy a nagyi él, aztán elolvasom a naplómban, hogy nem, hogy meghalt. Meg van a gyász, de nincsenek fokozatai. Az nem az igazi, ha leírom, az nem fogja megoldani a helyzetet. Nem olvastam át mást egész nyáron, csak most reggel, miután már eltelt pár nap és alig mozdultam ki a szobámból. Valamelyest azért tájékozódtam, hogy kivel milyen viszonyban vagyok és persze így már a fejemben van Chris is, akivel elég szépen kiszúrtam, de hát igazi csajozós alkat biztosan továbblépett már és talált magának pár nap múlva valaki mást, aki lekötheti a figyelmét, nem lenne az olyan rettenetes és olyan nagyon meglepő sem. Ezért nem mentem őt megkeresni végül, felesleges magyarázkodás lett volna és vita... és a sebeim felszakítása. Maradt a röpke séta idekint a lassan hűlni készülő levegőben. Nem is nagyon figyelek a környezetemre egyszer csak előttem terem az ismerős arc a rajzom alapján, amit a naplómban hagytam róla és egy másodperc múlva már csókol. Nem csókolok vissza, nem azonnal. Emlékszem, reggel olvastam, hogy ez tőle nem meglepő. De csak egy pillanat mire beadom a derekamat és engedek a késztetésnek, hogy engedjem, hogy én is megtegyem, hogy a karjaiba temetkezzem és a csókja feledtessen el velem minden rosszat, ami a nyáron történt, minden terhes és fájdalmas gondolatot. Nem kap pofont, amikor elenged, csak meglepett pislogást, ami főképp arra vonatkozik, hogy nem lépett tovább valami másik csajjal, vagy... megtette, csak közben... nem tudom, nem tudhatom. - Sajnálom, hogy én... hogy nem mentem. Meghalt a nagyim és... olyan bonyolult az egész... és... - megerednek a könnyeim. Egész nyáron nem sírtam, de eddig se nagyon mondtam ki azt, amit igazából érzek. Leírtam, de az mégis csak más, ott voltam a temetésen, végigcsináltam az egészet, de nem mondtam ki. Most is csak részben, de mégis valahogy felszakad csak azzal, hogy közben talán őt is megbántottam, bár nem néz rám úgy, de... ki tudja, hogy mit gondolt.
Nem is tudom, hogy miért estem bele abba a csapdába, amibe elsőben... Én leengedtem a védelmemet és hagytam, hogy egy olcsó szuka az orromnál fogva vezessen, pedig össze-vissza kúrhattam volna helyette, erre depiztem, mert az a rittyó átbaszott, nem is tudom, hogy mit teszek, ha meglátom... Legszívesebben a szeme közé köpnék és megmondanám neki, hogy emberileg semmit sem ér... Soha többet nem fogok megbízni a nőkben és eddig sem bíztam bennük, de most még inkább nem fogok. Liesel-ről azt hittem, hogy sokkal másabb lesz, nem lesz olyan mint az a kurva, aki most koslat utánam. Nagyon szar nyaram volt, de legalább Derekkel sikerült kimozdulni kicsit itthonról, elmentünk Rio de Janeiro-ba, bár azokat az órákat, melyeket a Három Seprűben töltöttem egyedül, sose fogom elfelejteni... Emlékszel, hogy korán keltem, hogy mellkasomban a szívem hevesen kalapált, és izgultam. Eddig soha életemben nem éreztem ilyet, de most mégis, elkapott ez a kellemes érzés, és addig tartott, míg el ne készültem. Szépen felöltöztem és elindultam. Tök laza voltam, fekete farmer, zöld kockás ing, fekete mellény és egy sapi. Előbb odaértem, kb. -6 perccel, és ez rám nem volt jellemző... Egész este azokra a puha ajkakra gondoltam és eddig még nem tudtam, hogy miért, de... Szerelmes lettem abba a csajba, aki átbaszott, egy rossz fiú meg fog térülni vajon? Hát... nem épp úgy történt, mondjuk úgy hogy senkivel sem voltam úgy, mióta ismerem... Na de a lényeg, hogy ott vártam, lassan már harminc percet késett, mikor már tudtam, hogy nem fog bejönni azon az ajtón, hát akkor kértem whiskyt és leittam magam a sárga földig, belém kötöttek és szétvertem egy gyereket, aki intenzíven feküdt... Nem érdekelt, leszartam, mert azzal foglalkoztam, hogy Liesel miért baszott át ennyire... Na de ennyi elég... órákat vártam rá feleslegesen és verekedtem is... Most meg lejöttem futni a tó köré, a futás mindig is segített nekem lenyugodni, most sincs másként... Olyan idióta vagyok, annyira elkúrtam mindent ezen a nyáron, pedig próbálkoztam, megpróbáltam megtenni mindent, hogy megváltozzak érte... De egyszer megláttam egy fiúval beszélgetni, hát akkor csak elkapott az ideg és megvártam, hogy a srác kicsit egyedül legyen... őt is megvertem, de nem vagyok rá büszke... futok, csak futok, mikor megpillantom az ismerős szőke hajzuhatagot, és én mit csinálok? Elmosolyodom és szívem gyorsabban kalapál, mert ezalatt a kibaszott nyár alatt rájöttem, hogy szeretem ezt a csajt... IDIÓTA vagyok, de nem érdekel, oda kocogok hozzá, és csak egyszerűen hátra húztam és megcsókoltam, magamhoz húztam és megöleltem, de nem voltam erőszakos, egy röpke csók volt, amibe minden egyes szar érzésemet beleadtam, majd nyújtottam felé az arcomat, hisz ezért pofont érdemlek, nem igaz?
♫ Zene ♫ ◊ Aktuális viselet ◊ [You must be registered and logged in to see this link.]
