Jade & Hannah

Az emberek jönnek, mennek. Mindenki a saját dolgával foglalkozik. Én nem vagyok az a típus, aki leszólít valakit csak úgy az udvaron vagy akárhol. Nem elég annyi, hogy szembe jöjjenek. Én nem is különösebben értem azokat, akik így csinálják. Jó, lehet, hogy pár évvel ezelőtt még én is ilyen voltam... elsőbe? De az más. Mert akkor még mindenki nagyban ismerkedni akar mert nincs ismerőse itt, vagy van de csak kevés.
A parton üldögélek és rajzolgatok. Aztán meg jelenik a lány. Olyan típus vagyok, akik a pillanatot kapja el és azt fogja megörökíteni. Ez is pontosan az volt. Hiszen annyira jól beállt és annyira jól mutatott! Pár pillanat után már le is van vázlatolva és ekkor már tovább is halad. Ameddig közeledik felém, szép lassan elkezdem kirajzolgatni a vonalakat, kiemelni a részleteket, árnyékolni. Sokszor felkértek már rá, hogy fessek le valakit vagy rajzoljak le valakit. Nem igazán vállaltam még el, ismerősnek sem, mivel nem túlzottam vagyok oda a fitogtatásért, akármennyire is tudom, hogy jó vagyok abban amit csinálok. Talán a közeli ismerőseimnek megmutatom a füzetemet ha kérik, talán őket lerajzolom, ha kérik. De mást nem. Majd egyszer talán. Ha ez lesz a munkám. Viszont ezt megint csak kétlem. Mert valami komolyabb dologgal akarok foglalkozni. Ez pedig talán egy hobbi lehetne.  
Hosszas integetés után Jade végre észrevesz. Már régóta ismerem a lányt és nagyon kedvelem a személyiségét. Nem sok olyan ismerősöm van, akivel mondjuk nem vagyok jóba, általában barátságosan viszonyulok mindenkihez. Még ha rossz napom van, akkor is. Kicsit bohókásnak tartanak, de az is vagyok. Kicsit arrébb húzódtam, hogy le bírjon ülni mellém, majd amikor helyet foglalt, mosolyogva nyújtottam át a füzetet. Csak azért, mert ő van rajta.
-Rajzoltam, és akkor belesétáltál a képbe. - Böktem a részletre, amit mesélek neki. Figyeltem a reakciót. Még nem volt olyan ember, aki kiborult volna a miatt, hogy lerajzoltam. Egyszer olvastam erről egy cikket. Azt hiszem arról szólt, hogy a bűnözők és a hasonló beállítottságú emberek ilyenek. A kérdésekre felvonom a szemöldököm. El kell gondolkodjam. A nyár? Ahh. Megrázom a fejem. - Apám szokásosan végig próbált otthon tartani, de nem jött össze neki. Sokat voltam bulizni meg fesztiválozni is, képzeld! Meg volt egy szervezett kirándulás, megnéztük Párizst. Te mit csináltál? - Egy pillanatra elhallgatok, kicsit lankad is a lelkesedésem az iskola hallatán. Pletykák. Mindig van belőlük egy-kettő. De majd szerintem csak később... mert idén még valahogy a fülembe nem jutott egy sem. - Pletykát még nem hallottam, de jót nevettem amikor Pansy Parkinson -tudod az a Mardekáros csaj - a második bájitaltan órán leöltötte magát egy félkész löttyel és ahol érte, elszíneződött a bőre. Azt hiszem kékre. Vicces volt. - Legyintettem és kezemet a szám elé tettem, hogy csak egy apró kuncogás hangozzon el a számból. Nem vagyok nagyon kárörvendő... de némelyik mardekáros megérdemli.

Elkezdődött az új tanév. Már vártam, hogy visszajöjjek, hiszen otthon mindig történik valami, amitől aztán semmi kedvem nem lesz ott maradni. A nyaram... azzal telt el, hogy a legjobb barátomnál voltam több mint felét, mivel az otthoni gondok annyira zavartak. Már hányingerem volt tőlük. Jobb volt így nekem, kivártam még ezt a kevés időt sulikezdésig és most tádááá. Már el is jött. Vasárnap van, mindenki pihen vagy készülődik a holnapi, hétfői hajrára. Nos, én azok közé tartozom akik pihennek. Mivel úgy érzem, hogy túl hamar van még ahhoz, hogy leüljek és melegítsem a széket. Egyébként meg nem tudom miért van mindenki beparázva a végső vizsgán. Nem is hallottam még olyan emberről, aki ne ment volna át rajta. Laza leszek. Ezt eldöntöttem.
Ebéd utáni teendőim közé tartozik az, hogy egy táskába összeszedem az eldugott édességemet, valamint a rajzfüzetem. A szekrény aljából felmarkolok egy rakás ceruzát, színeseket és egyszerű szürkéket. Nincs itt fent senki, nem állítanak le, így hamar ki is vágtatok a folyosóra, és végigsietek rajta. Hétvégente olyan üresek ezek a folyosók. Sokan pihenésre szánják ezt a két napot, mások tanulnak vagy a szabadban vannak. Mindenki szétszóródik, olyan, mintha nem is lennének itt emberek. Unalmas lenne itt maradni nyáron. Akármennyire is szerettem volna minden évben. A jól megszokott útvonalamon indulok, gyorsan leszaladok a lépcsőkön, majd ki a főbejáraton az udvar felé. Keresem az ihletet. Csak ide oda forgatom a fejem, még meg nem fog valami, amit le tudnék rajzolni. Hát itt semmi. A lábam visz tovább előre, egészen a tóig. Ez lesz az! Előkotrom füzetemet a halom édesség közül, belelapozok. Még talán soha nem rajzoltam le a tavat. Hát ez meg hogy eshetett meg velem? Fel nem tudom fogni. Minden évben más volt az a bizonyos törzshely, ahol a szabad időmet töltöttem. Talán elsőben vagy másodikban jártam ide rengeteget. Nem is emlékszem már azokra az időkre! Ma kifejezetten kellemes az idő. Közelebb megyek a tóhoz, majd az egyik közeli padon foglalok helyet, lepakolom magam mellé a cuccaimat és egy üres lapot keresve a füzetbe már kezdem is a képet. Ilyenkor teljesen elmerülök a gondolataimba, néha, néha pillantok fel. Az első pillantásnál egy lányt látok meg, aki a tavat szemléli. A nap annyira tökéletesen árnyékolta őket, hogy kénytelen voltam gyorsan képzeletembe lefényképezni, majd elkezdeni rajzolni őt is a képembe. Amikor elkészült az alakja, akkor vettem csak észre, hogy már egy kicsit közeledett felém és az arcát is láthatom. Jé!
-Jade! Sziaa! - Heves integetésbe kezdtem a rajzfüzetemmel a kezemben. Remélem észrevesz, sokkal kellemesebb időtöltés lenne most ha valakivel meg tudnám osztani a szabadidőmet. A kreativitás várhat.