2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Ah, egyszóval a Hugrabugosok ártatlan bárányok? Jó vicc. – Mosolyodom el immár magabiztosabban, kezd megjönni az életkedvem. Talán el kéne fogadnom, hogy ő valóban ilyen életvidám, és nem akar mindenkire rámászni. Ha én mégis megteszem, hogy háremet tartok, jogos egyátalán, hogy egy hasonló lánynál nyafogok, hogy ugyanezt teszi? Vélhetően az egó dübörgött bennem, miszerint velem aztán ne cicázzon. Most, hogy már váltunk pár szót, meglepő módon nem a csábos elemeit veszi előtérbe, hanem barátkozik, ismerkedik. Félreismertem volna csakis a külseje alapján, amibe olyan hülye módon képes voltam beleesni? Lehet, hogy ha jobban megismerem, nem is kell majd? Mindez szép teória lenne, ha egy idióta barom lenne, egy bunkó, aki mindenkit lekezel. Nincsen olyan szerencsém. A frenetikus külső mellé kaptam egy kezdeményező, szinte édes lányt, aki még meg is hív magához külföldre. Francba. Így hogy utáljam? - Ne akard, hogy megint utáljalak. Végletes vagyok, ha már kiharcoltad, hogy ne fordítsak hátat neked, akkor ne csodálkozz, ha most veled akarok lenni. – Utalok rá, hogy az előző bulin kifejezetten gyűlölködő pillantásokat vetettem rá. Azt viszont erőteljesen félreérti, hogy most a lemeztelenített külső hat rám. Valóban hatalmasakat nézek tökéletes alakján, és nem mondom, egy pillanat alatt átfutott rajtam az izgalom, amikor a vízben markolásztam a sikamlós testét, ám itt most a kedvessége fog meg, az a közvetlenség, hogy kész egy vadidegennel is bájos lenni, aki láthatóan még rühelli is. Kész, végem, imádom. Mindezt viszont kezelni... nem megy olyan könnyen. - Ha nem akarod mindkettőt, akkor a távozást választom. Nem tudnám csak úgy elnézni, hogy együtt megyünk, és valaki mással lépsz le. Azt hiszem átmennék vadállatba. – Felelem hasonlóan évődően, egyértelmű, hogy jogot formálok rá, ha végre el tudom magamban dönteni, lesz ami lesz, nem fog szabadulni tőlem. Ahogyan eddig is az övé voltam, csak nem tudott róla. Még az egy év távollét sem volt elég ahhoz, hogy mindezt kiöljem magamgból. Megpróbáltam, azt hittem sikerült, és amikor visszajöttem, akkor jöttem rá, semmi nem változott. Illetve de, csak a rossz irányba. - Kilenckor várni foglak a Hugrabug klubhelység bejáratánál. – Adom ki a végszót, és visszaindulunk a főépületbe. Szépitkezni ugyan nem fogok órákig, de emésztenem kell ezt a mostani. Meg hát egy tusolás, átöltözés azért tényleg nem árt.
..,
Ginette Rocher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gin & Stu - A visszatérés 2015-09-21, 10:39
Hufflepuff
To: Stuart/Words: 291/Song: Hot N Cold
- Tökéletes. Nem tudom, feltűnt-e, hogy Hugrabugos vagyok? Én tuti nem ölnék meg senkit. - vigyorgok rá, de akkor eszembe jut Odette macskájának az esete, aminek meg akartam változtatni a szőre színét kékre, de valami nem úgy sült el, ahogy annak lennie kellett volna, úgyhogy még hozzáteszem: - Szándékosan. A húgom amúgy is nyár elején meg végén lesz otthon pár napot, úgyhogy pont jó lesz, ha Stuart közben jön. Nem zavarna, ha mindketten együtt lennének velem, csak így nagyobb idő van lefedve, amikor nem leszek teljesen magányos. Igaz, akkor is feltalálom magam, de így, előre kidolgozott tervvel az egyedüllét ellen mégis csak kellemesebb. Egy kicsit meglepődöm azon, hogy akár együtt is menne velem, hisz azért a legutolsó bulin nem volt ennyire nyitott felém. Most viszont itt fekszem, két falat ruhában, szinte meztelenül, mindent megmutatva magamból. Annyira én sem vagyok hülye, hogy átlássam az összefüggést, de nem akarom magam ilyen könnyen adni, hiába jön be ő is nekem. Ameddig átgondolom a választ, ő visszaül mellém. Hagyom, hogy egy kicsit kigyönyörködje magát, bár lassan már teljesen megszáradok. - Nem gondolod, hogy az túl sok lenne elsőre? - emelem rá a tekintetem, miközben kezemmel leárnyékolom a szemem. Még egyszer meg kell néznem, hogy biztos legyek. Gondolok egyet, felpattanok és a ruháimért nyúlok, miközben befejezem a mondandómat. - Együtt érkezni és távozni is? - kérdezem flörtölő hangnemben. Nem várom meg, hogy leessen neki, a ruháimmal együtt indulok meg a kastély felé. Csak egyszer fordulok hátra, kacsintani. Majd valahol útközben felkapom a szoknyát és a blúzt, de most szükség volt a gyorsaságra a kilépőmhöz. Ha ez nem húzza fel, akkor semmi, viszont ha ilyen estét tervezek, akkor az átlagnál több idő kell a szépítkezésre. Ilyen szemszögből tekintve, még érdekesebb lehet ez az elkövetkező nyár, mint amire számítottam.
Nem is tudom, talán adhatok egy esélyt, hogy le tudom küzdeni a saját ellenérzésemet. Hiszen az van, egy örökös visszatartó erő, hogy nem vagyok képes uralni a saját érzéseimet, ami valljuk be rohadtul ijesztő. Ha ránézek nem csak egy átlagos dögös csajt látok, hanem az a különös gombóc a torkomban, kiszárad a szám, és szinte állandóan zavarban vagyok, ami arroganciával nyomok el. Hiszen jobb így, nem? Vele kapcsolatban pedig az állandó érzet, hogy ugyanazt csinálja, mint én csak a másik nemmel, pasikat halmoz, és imádja, ha behódolnak neki. Nagyon is hasonlóak vagyunk, csak éppen én nem akarom, hogy majd ugyanúgy eldobjon, ahogyan másokkal szokta. Én azt hiszem ezt tenném, ha nem éreznék ilyen hülye módon vele kapcsolatban. Ezt kell legyűrnöm, és elfogadnom, hogy talán kezelhetjük normálisan a másikat. Egy próbát talán megér, ám a legkisebb jelre ugrani fogok, és hagyom a fenébe. Nem illünk össze, az biztos, viszont nélküle meg kábé kalapszart sem ér az élet. A testvéremmel barátkozik, még nem néztem utána, hogy kavarnak-e, jobb nem is belegondolni. - Van némi dolgom otthon, de július második hetétől ráérek. Kísérleti jelleggel, ha nem öljük meg egymást. Köszönöm. – Egyelőre ez csak ötlet, majd szól, hogy milyen módon oldjuk meg az odautazást, mugli módon, vagy mágikusan, végeredményben ez most még nem számít. Már most a torkomban dobog a szívem, mint egy kis hülyének, hogy napokat tölthetek vele. Ha végül csak játszik majd velem, akkor még eldönthetem, hogy kitekerem a nyakát, vagy rájövök, hogy talán nem is szerelem ez, csak fellángolás. Lassacskán úgy látom, hogy ideje zárni sorainkat, amikor feldobja annak lehetőségét, hogy az esti bulin összefussunk. – Úgy érted ott találkozzunk, vagy eleve együtt menjünk? Utóbbiban... is benne vagyok. – Igen, már egy fokkal magabiztosabban tudom kijelenteni, hogy kész vagyok leküzdeni a gátakat vele kapcsolatban. Van még pár óra a naplementéig, mindenki majd a saját hálókörletében fog átöltözni, át kéne pár dolgot gondolnom, de... mintha némi bizonytalanságot fedeztem volna fel a tekintetében, mintha csalódott lenne. Unja magát egyedül, ezért keresi a társaságomat, vagy.. engem kedvel? Atyaég, többet dilemmázok mint egy bula. – Még maradjak egy kicsit? – Ülök vissza mellé, igazán nem kell elválnunk, elég lehet, hogy csak a buli előtt szaladunk fel mondjuk tusolni. Sötét pillantással méregetem, ám közel sem úgy, mintha utálnám. Sőt...
..,
Ginette Rocher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gin & Stu - A visszatérés 2015-09-03, 15:23
Hufflepuff
To: Stuart/Words: 311/Song: Rooftop
A vitatkozás, hogy kinek is a hibája volt, nem vezet sehova. Nem is lennék rá kiakadva, ha nem rajtam akarná levezetni az ijedtségét, vagy mit tudom én, mit, hisz nem sérültem meg komolyabban. A pici seb meg pikkpakk meggyógyul, miután kimegyünk a partra és odaadja a kék főzetét, szóval nem is értem, hogy min lehetne még veszekedni. Bár nem tudok a gondolataiban olvasni, de valami zavar vele kapcsolatban. Még nem tudom, hogy mi, de úgy sejtem, egyszer csak ki fog derülni. Csak újra mosolyra húzom a számat, amikor visszakérdez, hogy mindenre mondanom kell valamit. Ő is ezt csinálja, nemdebár? Ezt pedig csak azzal tudom megválaszolni, hogy most hallgatok, bár nehezemre esik. - Akkor ezt megbeszéltük. - bólintok. Ugyan ki utasítana vissza egy tengerparti nyaralást? - Majd küldj egy baglyot, hogy pontosan mikor jó neked. - odázom el a részletek megbeszélését. Az utazás a legkevesebb, rajta vagyunk a hop-hálózaton, de könnyen meg lehet minket hoppanálással és seprűvel is közelíteni. Legalább nem lesz unalmas a nyár, nem mintha az körülöttem bármikor bármi unalmas lenne. Úgy bólogatok, mintha érteném, közben fogalmam sincs, miért lenne egyszerűbb megutáltatni valakit valakivel. Talán Zivon miatt? Ennyire távol akarja tartani magát mindenkitől, akinek valamilyen kis köze van hozzá? Passz, nem vagyok jó abban tényleg, hogy a gondolataiban olvassak. - Ó, hát persze. - bólintok, de azért jól esik a kimondatlan bók, még ha én is csikartam ki. Hisz az előbb beszéltük meg, hogy nem vagyok tökéletes. - Értem. - harapok az ajkaimba. Nem akartam elüldözni, épp ezért nem is kezdek bele megint abba, hogy nem vagyok tökéletes, de azért kicsit sajnálnám, ha csak úgy itt hagyna. Az esti bulikig még bőven van idő, de magamat ismerve jó pár óra készülődésre számíthatok, úgyhogy én sem maradnék már túl sokáig. - Este találkozunk? - kérdeztem még laza stílusban, pedig belül - ki tudja miért - nagyon is a pozitív válaszra vártam.
Forgatom a szememet, már megint szándékosan érti félre. Vagy ennyire nem érdekelné, hogy kinek mi róla a véleménye? Nem akarom sokadszor letorkolni, végeredményben enyhén szólva is bele vagyok esve, akkor pedig nem érdemel ilyen bánásmódot. Akkor hát mit érdemel? Nyilván nem akarom, hogy a karjaimba vesse magát, hogy aztán még millió más pasival is megtegye, ezt nézem ki belőle. Meg magamból is. Na nem úgy értem, hogy én pasikra buknék, szó sincsen róla. Úgy értendő ez az egész, hogy én aztán hiába vagyok arrogáns, számos csaj megfordult már az ágyamban, nem is tudom, hogy mire verem a nyálamat, Ginette logikusan nem vesz komolyan, úgy vélem ugyanezt csinálja. Egyszerű flört lennék neki, vagy egy kósza numera. Csak furcsa módon voltam olyan barom, hogy beleszerettem, ami minden logikát felrúg, és nem akarok csak lefeküdni vele. Vagyis akarok, csak akkor életemben először mindennél jobban hülyén érezném magamat. Mert nem volnék képes csak a fizikai dolgokra koncentrálni, szeretni akarnám, amit biztosan kikacagna. Franc! - Nem így értettem. – Vonom meg a vállamat, nem fogok magyarázkodni. Hát persze, hogy kibukik belőlem, hogy felidegesít a viselkedésével, ő nagyjából semmit nem tud rólam, ami egyrészt pocsék érzés, hiszen elég sokan ismernek, másfelől meg ez is mutatja, hogy a saját dugámba dőltem azzal, hogy távolról epekedtem, és nem próbálkoztam legalább be nála, akkor egyenlő esélyekkel indulunk, így meg az ikrem seggét tudja nyalni, míg én egy ismeretlen vagyok. - Jó, tudom, te meg... mindenre mondasz valamit? – Tisztában vagyok vele, hogy sosem a logika vezetett, hanem az a fejjel a falnak mentalitás, amivel Zivont is meg szoktam alázni mások előtt, vagy ahogyan durcásan kezeltem, hogy Ginette szinte alig tudja, hogy ki vagyok, de hát ez mindegy is. A mosolyától úgyis bezsongok, ezért nem tudok rá csúnyán nézni tovább. - Valóban nem túl jó a viszonyunk, és nyugodtan kimondhatod, miattam. Ez van. Ha tényleg ennyire akarod... Nem, nem teszek úgy, mintha mártírkodásból fogadnám el. Én akarom. Szívesen. – Nem tudom, hogy végül miért fogadom el, hogy meghívjon a tengerentúlra, ahol lényegében család, és barátok dacára nem bújhatunk el egymás elől. Most nem túlzottan örülnék, ha csak valami hepaj közepén megintcsak egy lennék a sok közül, de ez most nem ide tartozik. Ha kaphatok belőle egy kis szeletet, amit ugyan merő udvariasságból, semmint vágyakozásból ajánlott fel, kénytelen leszek beérni az odadobott csonttal. - Azért... mert... így egyszerűbb. Szükségmegoldás. – Ha ebből nem érti, hogy mi a franc van velem, akkor teljesen felesleges magyarázkodnom. Majd elmúlik, legalábbis nagyon remélem, mert az átforgolódott éjszakák... Még akkor is, amikor több tízezer kilóméterre voltam tőle... És mire mentem vele? Bólintok, mert nehéz kinyögni bármit is, miközben dobálja le magáról a ruhákat. Ráadásul ez a kis bolond azt hiszi, hogy csak a külseje tud megfogni bárkit is. Nem tudom, hogy miért bírom ennyire, a viselkedése is közrejátszik, az egészet nem tudom megmagyarázni. Nem fekszek mellé, csupán leárnyékolom a kezemmel a szememet, úgy mérem végig. - Szerinted van, akinek nem? – Lassan inkább el kéne húznom, hogy magamban legyek, mert így a fizikai fájdalom kezd belülről feszíteni, meg azok a hosszú combok, s az átázott felső miatt olyan szűk lett hirtelen a gatyám, hogy nagyjából nettó nyolc másodperc, és itt erőszakakolom meg a parton. – Ööö... mennem kéne. – Dadogom, nagyjából itt veszítve el minden magabiztosságomat, és nagy szemeket meresztve bámulom, valahol átszakadt a gát, amely azt jelentette, hogy nem mutatom ki, hogy mi a helyzet.
..,
Ginette Rocher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gin & Stu - A visszatérés 2015-08-18, 18:34
Hufflepuff
To: Stuart/Words: 608/Song: I need your love
Bólintok, mert ez bizony így van, ahogy mondja. Sokszor nem figyelek mindenre, az apró részletek fölött elsiklok, de van, amikor meg olyat veszek észre, amit senki más. Látom, hogy kinek mi áll jól, hogy hol repül éppen a fogó a cikeszért a játékban, hogy a gurkó felém tart, és ha mégsem tudom százszázalékig sérülés nélkül megúszni, akkor sem kámpicsorodok el, hanem leporlom magam és újra próbálkozom. Épp az előbb mondtam, hogy nem vagyok tökéletes, kívülről vannak hibáim, de belülről meg pláne. - Valóban nem gondoltam bele, hogy épp ott lesz a kő, ahova hajítasz. - mondom halkan, már-már meghunyászkodva, miközben valahol tudom nagyon jól, hogy senki más nem számított volna erre. Ilyenek mindenkivel megtörténnek, csak velem gyakrabban, de ennyi. - Szokás szerint? - vontam fel a fél szemöldökömet, mintha nekünk már múltunk volna. Szerintem a mai napig közvetlenül nem is beszéltem hozzá. Na várjunk csak, lehet hogy azon a bulin mégis, amikor Zivon anyukájának a sütijét kiköpte. De nem, szerintem még csak akkor sem kifejezetten hozzá szóltam, hanem Zizihez. Lehet, hogy az bosszantotta fel ennyire? De hát arról nem tehetek, ő kezdte. Ahogy beforr a seb, kicsit jobb kedvre derülök, újra épp és egészséges vagyok és a nap még mindig forrón süt, így nem fog nagyon sokáig tartani a száradás. - De te is. - vigyorgok rá, amikor a hajam színével jön. Ó, mennyi szőkenős viccet kaptam én már életemben. És igen, van, ami még szerintem is megállja a helyét, mondjuk azok, amiket még a mai napig nem értettem volna meg, ha el nem magyarázzák. - Jaj, én nem tennék semmit! - nyugtattam meg, mielőtt azt gondolná, hogy extra fáradtságomba kerül bárkit is meghívni hozzánk. Szívesen teszem, hisz apu úgy is folyamatosan leköti magát a munkájával, meg amúgy sem túl szórakoztató a társasága majdnem három teljes hónapon át. - Csak egy lehetőségként ajánlom fel, ha van kedved, de nem erőszak a disznótor. - Meghívnám őt is, de jelen pillanat szerint úgy tudom, nem lenne jó titeket összezárni. - mosolygok, nem említve, hogy Zivon bármikor átjöhet, amikor csak akar. Hisz barátok vagyunk, a barátaim meg pont azért vannak, hogy szórakoztassanak. Egy ideje már forgatok egy olyan ötletet is a fejemben, hogy a sok barátomat egyszerre hívom meg, de ahhoz valószínűleg apát legalább egy hétre ki kéne iktatni a képből, hogy a buli után legyen idő összetakarítani a romokat. Idén már nem hiszem, hogy lenne alkalom lebeszélni egy ilyet, de talán jövő nyáron, addigra talán túl leszek a RAVASZokon is, ha minden jól megy. Az pedig igazán egy ok az ünneplésre. - Mondd, miért akarod ennyire, hogy utáljalak? - néztem rá zavartan és értetlenül, de közben enyhén csodálkozva is. Már mondtam neki egyszer, hogy sok kell ahhoz, hogy én valakit megutáljak és a Mardekárosoknak sem elég annyi, hogy rábökjenek a házukra, attól még a szememben nem vállnak gerinctelen rovarokká. Furcsa, hogy ha valakinek az a célja, hogy utálják, nem tudok azonosulni vele és így megérteni sem. Lehet, hogy épp ez a baj a tanulmányaimmal is, azokkal sem igazán tudok azonosulni... - Ez beleegyezést jelent? - kérdezek rá a biztonság kedvéért mosolyogva, mert a tétovázó, apró bólintást még nem kezelhetem százszázalékos válasznak. Amikor elfordul, kihámozom magam a vizes ruháimból, abban reménykedve, hogy Friccsnek nem éppen most támad kedve kis kört tenni a kastély körül. Amúgy sem állunk nyerésre a pontszámokban, de ha így meglát, akkor tutkó a tabella alján végezzük. Vagy mégis nyerünk, ki tudja, milyen vén kujon. A férfiak általában lebilincselhetőek két hosszú comb látványával. Mint most, ahogy nézem, Stuart tekintete sem a szemeimet keresi első sorban. - Na, mi az? - kérdezem flörtölve, miután lefeküdtem a fűbe napozni, de alkarjaimra támaszkodva kissé felnyomom magam. - Tetszik a látvány?
Azt hiszem kár is lenne a szájába rágnom, úgysem értheti. Zivonnal külön nőttünk fel, másféle értékeket kaptunk otthonról, és amikor az ember egy szinte teljesen hasonlóval találkozik, legalábbis külsőleg, magától értetődő, hogy ha nem tudtunk egymás mellett állni, akkor valahol nem is lesz jó a viszonyunk. Ő sem nagyon kezdeményezett felém, mintha tudta volna, hogy felesleges. Vagy csak magamnak akarom bemesélni, és valóban ő a jófiú? Vagy... ha azonos a génállományunk, ugyanolyan romlott mint én, dühkitörésekkel, vezetői hajlamokkal. Vezetői hajlamok? Ha belegondolok, hogy csak felszínes haverjaim voltak mindig, minden kikötőben más szerető, mint a matrózoknak, nem is biztos, hogy jó volnék arra, hogy bárkinek is én mondjam meg a frankót. Majdnem rávágom, hogy de igen, ő az, túlságosan is, pont ezért nem kell nekem, mert nem érzem azt, hogy illenénk egymáshoz, nem is tudnék megfelelni. Egyszerre törékeny, és magabiztos, mintha mindig ügyesen megtalálná a jó döntést, míg én saját magammal sem tudok együttélni. Lehetnék a testőre, csak éppen nem tudnám megvédeni, mert én lökném ki a torony ablakából, ha felbassza az agyamat. Hogy lehet valakit ennyire kettős érzésekkel illetni? Kész vagyok tőle, minden értelemben. - Mert állandóan a tűzzel játszol Gin. Mintha nem vennél észre semmit a külvilágból, aztán meg rácsodálkozol, hogy mi történik veled. Rohadtul nem vagy tudatos. – Mindenesetre azért mellette gázolok a vízben, olykor rápillantok, nehogy kifusson a vér az arcából, és eldőljön, mint egy zsák. Ha már hülyeséget csináltam, és túl komolyan vettem, hogy valami módon fájdalmat akarok okozni, akkor legalább ne tegyem még pocsékabbá a helyzetet, hogy még a vízből is ki kell vonszolnom az ájult testtét. - Nem is te voltál a béna, csak felidegesítettél, szokás szerint. A béna én voltam. Mindegy. Idd meg. – Rántom meg a vállamat. Ebben mégiscsak illünk egymáshoz, mert nem tudjuk megértetni magunkat egymással, és ahogyan ő, én is következetlen vagyok. Azért most hogy egy fokkal jobb színben van, már nem akarom tovább folytatni ezt a mostani csatát, csak várom, hogy normálisan visszaépüljön a bőre, addig a vízet nézem, s átkulcsolom a térdemet, valamibe muszáj kapaszkodni, és elfordulni a lánytól, akire állandóan csak furcsán néznék. - Én nem azért.. Ez olyan, mintha tenned kéne azért, hogy meggyógyítottalak csak mert bántottalak. Te tényeg szőke vagy... – Rázom a fejemet rezignáltan. Komolyabban mégsem tudnék rá haragudni. Csak ilyen se veled-se nélküled az érzés. A mindent elsöprő, érthetetlen szerelmen túl. Ekkor úgy ledöbbent, mint nagyjából még soha senki. A szokásos mogorva pókerarcom most semmivé lesz, és csodálkozó... álmélkodó fejre telik tőlem. – Én azt hittem, hogy Zivont hívnád meg ilyesmire. Nem szolgáltam rá, sőt... tettem róla, hogy kellőképpen utálj. Mégse utálsz? Még ez se sikerült? – Azért mindentől függetlenül, és magam sem értem, hogy miért, végül egy aprót bólintok, ez a lány teljesen megváltoztat, most éppen félszeg vagyok. Ellenben nem azért fordulok el, mert olyan tapintatos vagyok, hanem mert nem láttam értelmét tovább vitatkozni, amikor elkezd átöltözni, a full vizes tökéletes testével, akkor nem vagyok olyan hülye, hogy ne nézzem meg, még ha magamnak öngólt is lövök ezzel. Hogyan mondhatnék le róla, ha még erre sem vagyok képes? Ezúttal kivételt teszek, és megcsodálom.
..,
Ginette Rocher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gin & Stu - A visszatérés 2015-08-07, 09:25
Hufflepuff
To: Stuart/Words: 536/Song: Secret Valentine
Olyan arckifejezéssel néztem rá, mint általában átváltoztatástanon; a tökéletes zavarodottságéval. Nem értettem, hogy miért olyan fontos magát Zivonhoz hasonlítgatnia, ha eddig is két külön személyiségek voltak és ez után is. Nem hiszem, hogy nagyban befolyásolná a magamról kialakított képet, ha rájönnék, hogy van egy ikrem, de ki tudja. - Szerintem senki sem tökéletes. - mondom, mint egy ezer éves bölcs. - Én vagyok rá a legjobb példa.- jegyzem még meg. Persze, tudom, hogy bizonyos tekintetben hálás lehetek a sorsnak, amiért ilyen külsőt adott, de koránt sem tartom magamat a legszebbnek a világon. Nem is beszélve a belső adottságaimról, például a sok tanár által méltán szidott teljesítményemre a suliban, vagy a folyamatos bénázásaimról. Mint amilyen ez is volt. De legalább nem a lábamat csesztem szét, hogy aztán ne tudjak megint seprűre ülni egy ideig, vagy hogy egyszerűen ne tudjak a vízből kimenni. Szerencsére ez a seb sem volt olyan, mint a múltkori csuklótörésem, úgy tűnt, hogy mély, de nem olyan, amit napokig nem tudok használni. - Ugyan már, magamra nézve még mindig én vagyok a fő veszély. - mosolyodtam el. Ha Stuart nem hajított volna, akkor is sikerült volna valahogy felsértenem magam. Mondjuk egy éles kővel a talpam, vagy összeszedek véletlenül pár kákalagot. Örülök, hogy kimegyünk a vízből, mert már kezdtem teljesen átfagyni és miután többszörösen biztosít róla, hogy nyugodtan megihatom a bájitalt, felhajtom a fiola tartalmát. Nincs okom nem megbízni benne, nem igaz? Valószínűleg egyszer a naivitásom fog a sírba vinni, vagy csak simán kigáncsolom magam egy gödör mellett, ahova temetnek. A karomon lévő sebből pár pillanatal később már nem olyan intenzíven folyik a vér, sőt, elkezd alvadásnak indulni és látszik, hogy a hegesedés is megkezdődik. Pár perc és már csak egy rózsaszín folt fog emlékeztetni rá, hogy béna vagyok. - Már bocsánatot kértem, amiért béna voltam. - nézek rá, megint értetlenkedve. Nem tudom, hogy megint mi a baja. - És köszönöm a bájitalt! - jut eszembe, hogy nem ártana hálálkodnom, hisz megmentett egy Gyengélkedős látogatástól. Bár a nagyim mindig azt mondta, hogy orvosságot sosem köszönünk meg, mert nem fog hatni, de nem akartam, hogy ezért legyen ideges. Ráadásul ez most nyilvánvalóan hatott, mert a vérzés pikkpakk el is állt. - Nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg...- bizonytalanodom el, mert valamit csak fel kéne ajánlanom cserébe. Nem akarom, hogy nehezteljen rám, bár nem tudom, mi miatt teszi, de hát végső soron én vagyok minden bajnak a forrása. Így jobb dolog nem jut eszembe, mivel mindjárt itt a nyár, nem ígérhetem meg neki, hogy megírom valamelyik beadandóját, meg nagyon hasznára sem válna, de egész nyáron a fantasztikus és meleg tengerparton leszek, ami a briteknek sehol sem adódott meg. - Tudom már, eljöhetnél hozzánk nyáron! Bár dolgoznom kell, de bőven lesz szabadidőm. Tengerpart, szörf, bulik...- teszem hozzá ösztönzésképp. Nem számítok túl nagy lelkesedésre a részéről, főleg mivel Mardekáros, de pont az előítéletességet próbálom kiírtani magamból, úgyhogy adok neki egy esélyt. Mikor elfordult, úgy gondoltam, hogy leveszem a vizes blúzomat, hogy jobban száradhasson egy bokor ágain. Nem vagyok szégyenlős, a fehérnemű meg tök ugyanolyan, mint egy bikini, nem? Így legalább még egy kis színt is magamra szedhetek még a nyár előtt. Általában mindig hófehérkeként megyek apuhoz és az első adandó alkalommal le is pirít rendesen a forró mediterrán nap.
Egyátalán nem érzem azt, hogy Zivonnal össze kéne hasonlítanom magam. Ginette szemében egyértelmű, hogy az ikertestvérem a nyerőbb azzal a szende stílusával, én olyan sosem tudnék lenni. Túlságosan ösztönös vagyok, rögtön kimondom, amit gondolok, és mivel az emberek egyszerűen barmok, nem is lehet csodálni, hogy legtöbbjüknek nem veszi be a gyomra, ha úgy kezelem őket, ahogyan senki más. Ginette-et is lazán sértegetem, ha úgy látom, hogy következetlen, mert az. Ettől függetlenül mégsem tudom utálni, pont ez benne az idegesítő. - Talán nem vagyok jobb? Nyilván te a kis barátodat tartod a tökélynek. – Biggyesztem le az ajkamat, engem aztán nem érdekel, bár a szőkeséget egy fokkal érettebbnek gondoltam volna, hogy pesztrál egy visszafogott hollóhátast. Hát az ő baja, mivel nem szándékozom nyitni felé az életben sem, nyugodtan minősíthetem mindkettőjüket, amennyire csak szeretném. – Ezt örömmel meg tudom erősíteni. Nem is akarom, hogy ugyanolyanok legyünk. – Kétértelmű vagyok, hiszen kitanítani sem akarom az öcsémet a magam szintjére, másrészt sosem sülllyednék odáig. Vállalom, hogy egy arrogáns pöcs vagyok, akiből egy is elég, vannak lányok, akiknek ez jön be, és legalább nem kell az érzésekről beszélni. Úgy neveltek, mint egy kis herceget, megkaptam mindent, de mégis a szüleim gyenge akaratúak voltak, úgy igazi érzelmeket nem tudtak közvetíteni. Valahogy ez a rossz kiindulási alap mindent meghatározott, és a barátaim tekintetében is az örökös farkasharc határozott meg mindent, nők viszonylatában pedig soha senki nem tudott igazán lekötni. Mindezidáig. Ginette... fantasztikus, hogy rohadna meg.
- Béna, igen. Én meg egy idióta, hogy bajba sodorlak. – Kissé elment a kedvem, akartam, hogy rossz legyen neki, esetleg fájjon, de hogy kifejetten úgy is essen, hogy felszakad a karja, netán be is zsibbanjon tőle. Most nem nézek olyan gunyorosan, mint szoktam, igaz halálra sem aggódom magam, egy eséstől azért csak nem fog meggyűlölni. Vagy éppen azt kéne elérnem? Ráadásul ha nem mozog, akkor simán elkezd fázni, ez már most látszik, ezért gyorsan kifelé gázolunk a partra, hogy megitassam a bájitallal. [color=#669999]- Ahogy mondod. Sosem árthat. Helyet meg alig foglal. – Bólintok, és már túrom is fel a válltáskámat, hogy kihúzzam a palackot, amelyben a kéken gőzölgő gyógyítal van. Egyértelmű, hogy nem léphetünk innen tovább, amíg le nem erőltettem a torkán. Mármint a bájitalt, mielőtt a kedves olvasó másra gondol. - Én. Na gyerünk szivi. – Nyomom az ép kezébe, miután kihúztam a dugót, édeskés ánizs illat szál fel belőle. Lehet, hogy a lány egyik legjobbja az évfolyamának, én viszont arra születtem, hogy méregkeverő legyek. Izé, bájitalkeverő. Így kell elkészíteni, hogy valóban hasson, és villámgyors tempóban. Leülök mellé, és várakozóan mérem végig. Igyekszem nem alkalandozni a sikamlós gyönyörű dekoltázs irányába. Kevés sikerrel. De megerőltetem magam, és visszatekintek a szemére. - Csak egyet nem tudok. Téged nem is izgat, hogy ennyire idegesítesz? – Nem tudom, hogy mi a szándékom ezzel a kérdéssel, valahogy mintha ezt is kiprovokálta volna. Fújtatok egyet, és elfordulok tőle. Nem kellett volna megkérdeznem.
..,
Ginette Rocher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gin & Stu - A visszatérés 2015-07-27, 14:26
Hufflepuff
To: Stuart/Words: 378/Song: Comme un Homme
Már a bulin feltűnt, hogy Stuart nem örül túlzottan az ikre létezésének, de amiket mond, az egyenesen sértő. Ismerem Zivont, és biztosan tudom, hogy nem érdemli meg az ilyen bánásmódot, de nyilván nem én leszek az, aki rendezi a kettejük kapcsolatát. Maguk közt kell megoldaniuk, úgy lesz a legjobb, de mégis, amikor Zizit "elcseszettnek" hívja, akkor valami átkattan bennem. Ehhez egyszerűen nincs joga! - Mitől lennél te jobb? - fonom össze magam előtt a karjaimat még a fröcskölés előtt. Bár, ahogy ezt már neki is mondtam, róla csak hallomásból tudok egysmást, Zivon kedvességét személyesen tapasztaltam még elsősként. Eddig viszont határozottan nem bizonyította be Stu, hogy megérdemli a bizalmam élvezését. - Hát, határozottan nem vagytok ugyanolyanok. - állapítom meg. Emiatt nem kell, hogy fájjon a feje. Már nem is tudom, ki kezdte a fröcskölést, de az biztos, hogy azzal ér véget, hogy én megint kétballábas vagyok, illetve, most kezes. - ...ilyen kétbalkezesnek lennem. Tudom, tudom, béna vagyok, oké? - fejeztem be helyette. Na ez az, amit kviddics meccs előtt sosem ismernék el, de most megtehetem. De ne haragudjon már rám, ha ő dobott el. Ha nem lett volna itt, akkor talán be sem jöttem volna ilyen mélyre, az meg tutifix, hogy nem maradok ilyen sokáig a vízben. A szám már olyan színű, mint a seb körül lesz pár napon belül; sötétlila. - Mindenhova gyógyító bájitallal mész? - kérdezem kétkedve. Okos dolog lenne, de valahogy nem gondol rá soha senki. Mondjuk rámnézve extra veszélyforrás, ha üveg van a táskámban, még a tintát is szívesebben tartom műanyag fiolában. Ha kiborítom, leverem, beletenyerelek, megdobnak vele vagy kicsúszik a kezemből, akkor csak maszatos leszek, de nem törik össze és nem megy üvegszilánk a kacsómba. - Te csináltad? - nézek kétkedve a kékes löttyre, miután lenyomott a földre. Hé, nem fogok elájulni ennyi vérveszteségtől! Talán egy kicsit szédelgek, de nem! Az valószínűleg csak a magaslati levegő. Van egy kis ügyességem bájitaltanból, ha másból nincs, és mintha ennek egy árnyalattal sötétebbnek kéne lennie. Ha csak nem akar elkábítani és elcipelni innen a napfényes ég alól. Kötve hiszem, hogy ilyenben sántikálna, úgyhogy miután megszaglásztam, felhajtom, mert egyre inkább úgy érzem, hogy megint öt éves vagyok és addig nem lesz estimese, ameddig be nem veszem az orvosságot. Stuart most totál úgy néz rám, mint anya olyankor.
Azt hittem, hogy a visszatérős bulimon kellően magam ellen tudtam uszítani, nehogymár megint arról legyen szó, hogy Ginette ennyire kedves és barátságos, mert csak pocsékabbul érzem magam azáltal, hogy nem tudok benne rosszat találni. Találok, és kitalálok, mindent ellene fordítok, mindent bevetek, hogy el tudjam nyomni az érzést, hogy mennyire odavagyok érte, mert nem akarom őt, úgy tényleg nem, hogy nem én irányítom a saját érzéseimet, ösztöneimet, mert ha valóban engednék annak, amely belőlem árad, akkor a lábai elé omolnék, vagy éppen úgy szorítanám magamhoz csókolva a száját, hogy kiszakadjon belőle a szusz, vagy... úgy tépném le róla a ruhát le róla, hogy abban aztán semmi önzetlenség sem lenne, csak a saját örömömre figyelnék, akkor aztán tényleg megutálna, de nem, ennyire azért nem vagyok őrült, csak éppen... azt hittem, hogy a buli után eldöntöttem magamban, hogy ha meglátom, nem is reagálok rá. Le sem tudnám magamat kötni, túlzottan szeretem a lányokat, hogy egynek legyek a rabja. Az valahogy nem én lennék. - Végülis... csak így nem vagyok túl egyedi. Van egy második, elcseszett változat belőlem. – Nem vagyok túl jó véleménnyel Zivonról, amelyet tovább erősített, hogy Ginette viszont határozottan barátkozik vele. És az, hogy nincs köztük semmi, aláhúzza azt, hogy az ilyen külső nincs az ínyére. Vagy a belső is számít? Zivon olyan nyálas, nem túl pasis, viszont kedveskedő, ha nem járnak akkor velem aztán végképp nem lehetnek tervei, hiszen a sulin sem nyújtottam túl épületes stílust. A végére sikerült elég sokat inni, na nem mintha az indok lenne rá. Átmegyünk fröcskölős játékba, de még idejében eldobom bikából a vízbe, mielőtt valami hülyeségre ragadtatnám magamat. Egyszerűbb, ha durva vagyok vele, így talán nem is bánik senki őhercegnőségével, mert mintha úgy kezelné magát, hogy az iskola az udvartartása. Én aztán nem leszek az udvari bolond. De még a szexéhes lovászfiú sem. - A tiéd... ki másé? Nem tudom, hogy miért kell mindig... – Ilyen cukinak, aranyosnak lennie. Naná, hogy ekkor az ellenpólus az enyém. Ha egyszer végre bunkó lenne, akivel tudok mit kezdeni, mennyivel egyszerűbb lenne az életem. Most még szarul is érezhetem magam, hogy igaza van, az én erőfitogtatásomnak köszönheti, hogy ömlik az alkarjából a vér. Francba... Ráadásul nem is izgatja magát ezért... Hülye liba. - Nem fogunk odáig eljutni. Megmondtam, hogy adok gyógyítalt. Ennyire nem figyelsz? – Korholom a lányt, és rohadtul nem érdekel, hogy mivel akar foglalatoskodni. Lehúzom a ruháira, én pedig a válltáskám aljáról egy kékes lét tartalmazó folyadékot nyomok a kezébe, miután lehúztam róla a dugót. - Hajtsd fel. Ettől enyhül a fájdalom, és megáll a vérzés. Gyerünk. – Morgom oda, és figyelem, hogy valóban teljesíti a parancsomat. Ha ő tud dacoskodni, hát én is tudok. Ja nem, én már azt csinálom egy ideje. Jó, azért aggódom is érte.
..,
Ginette Rocher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gin & Stu - A visszatérés 2015-07-17, 15:11
Hufflepuff
To: Stuart/Words: 353/Song: Messed up world
Bólintottam, hogy megértettem, de tényleg nem feszegetem a témát, ha nem akarja. Zivonból úgy is kiszedem, amit akarok. De ez az ő bonyolult történetük, én meg jobban szeretek kimaradni a bonyolult dolgokból. Talán ezért nem tekintenek a suli "rongyának". Bár szeretek flörtölni, óh igen, a szexet is, de úgy sosem vállalom, ha tudom, hogy azzal bárkinek ártanék. Nem szeretem sem a gyertya tartást, sem a harmadik kerék szerepét, semmi olyat, amitől az élet bonyolultabbá és feszélyezettebbé válik. Itt és most van és én a jelenben élek, de úgy, hogy az a jövőmet se fenyegesse. - Hát, a van még mindig pozitívabb, mint a nincs. - jelentem ki optimistán, még a fröcskölés előtt. Ha most nem is lehet szinte jellemezni a kapcsolatukat, szerintem egy testvér jelenléte többször áldás, mint átok. Valószínűleg ezt csak azért mondom, mert én vagyok az idősebb, de ki tudja, szerintem azért fiatalabbnak lenni sem vészes. Sőt, azt mondják, hogy a kicsiket jobban elkényeztetik, bár nálunk szerintem remekül működött a fejenként egy szülős figyelemmegosztás. - Az enyém? - nézek rá meglepetten, miután újra levegőhöz jutok és még a nevetést is abbahagytam, de a szám még mindig mosolyra áll. - Nem tudom, ki akarta fitogtatni itt az erejét... - forgatom meg a szemeimet, miközben elindulok kifelé, karomat a víz felett tartva. Egy darabig még csöpög, több száz, vöröslően fodrozódó gyűrűt indítva útjára a felszínen, aztán már csak az amúgy is vizes ingemet áztatja. Amiket nekem mond, akár én is mondhatnám neki, de engem annyira nem zavar ez a kis karcolás. Gyakran megesik, és látom rajta, hogy komolyabban is veszi, mint én. Sokszor elfelejtem, hogy az emberek általában nem olyan kétballábasak, mint én. Mert igazából most se őt hibáztatom. Inkább a követ. Rosszkor volt rossz helyen. - Legalább törölközőt hozhattam volna, most Madam Pomfrey kétszeresen fog lecseszni. - sétálok ki a vízből, nagyot sóhajtva és közben összecsöpögtetve a füvet, amerre megyek. Próbálom kifacsarni az alját, de csak azt érem el, hogy méggyűröttebnek tűnök. Aztán a tekintetem a cipőm és a szoknyám kezdi el keresni. Jó lenne, ha még meglenne, mert szoknya nélkül még csak-csak, de cipő nélkül nem vagyok hajlandó visszamenni a kastélyba.
Direkt nem figyelem a pillantását, ahogyan esetleg végigmér, hiszen tisztában vagyok vele, hogy csak egyszer lépek rá arra az útra, hogy behódolok, rögtön nem én irányítok. Ha már voltam olyan hülye, hogy visszatértemmel azt kockáztattam, hogy őt is itt találom, a legtöbb, amit tehetek hogy kívül maradok a bűvkörén, amelynek bizonyára sokan áldozatul estek már. Érdekes módon mégsem attól zeng az iskola, hogy kik zuhannak a lába elé. Ez mégiscsak jó jel kell hogy legyen, ezek szerint hímtársaimnak is van elég esze, hogy a szőke hajzuhatag, és a kék szempár ne legyen máris indok arra, hogy fülig beleessenek, és ne ábrándozzanak el rajta, milyen puha, milyen finom falat lehet az ajkának íze, milyen fenséges lehet az illat, amikor az ember odahajolva magához rántja... és a jó francba... már megint itt tartunk? Egyszerűbb lenne felképelni a lányt, hogy állandóan ilyen gondolatokra sarkall. - Néha. Több mint tíz évig nem ismertem őt. Azóta sem lettünk jóban. Csak van. – Vonom meg a vállamat, Zivonnal több éve járunk már egy intézetbe, azon túl, hogy elmegyünk egymás mellett a folyosón, és váltunk időnként pár szót, nem sok közünk van egymáshoz. Teljesen más a világunk, ő az okos, cuki hollóhátas, míg én az erős, sokak által irigyelt mardekáros. És mégis, szinte hajszálra megegyezünk. Na igen, ennyit számít az előélet, hogy az ember hol nő fel. A család nyomot hagy. Érdekes, hogy én keményedtem meg jobban, holott ő élt a hideg keleten. Láthatóan nálunk jobban ki volt hangsúlyozva az arisztokrata gőg. A lány esetében viszont tökéletesen ostobaság lenne úgy tenni, mintha nem lennék tisztában a külseje adta adottságokkal. Káprázatos, az más kérdés, hogy kire ez ez milyen hatással van. Legalább ezt nem reagálja túl, én pedig kicsinyes bosszút állhatok már a létéért is azzal hogy gáncsot vetek, majd amikor revansot vesz, akkor egyszerűen belevágom a vízbe. Magamban meg kell jegyeznem, hogy a dereka valóban olyan selymesen rugalmas, mint hittem. Azzal ellenben nem számolok, hogy indulatomat nem kellett volna fizikai formába önteni, hiszen meg is sérülhet. Más kérdés az, ha adok néhány felszínes pofont, de a rohadt életbe is, nem lehet baja... pont miattam! Már gázolok is oda, a sötét vízfelszínen ugyan nem látok vért, ám az, hogy köhög, és a karját fogja, nem túl jel még a nevetése ellenére is. Kényszeredetten somolyogva emelem meg a vállamat, hogy aztán visszaejtsem. - Ez a te hibád.. – Lépek hozzá közelebb, hogy megvizsgáljam a karját. Miután bájitalokból egyszerűen zseni vagyok, már ránézésre is látom, hogy ez nem fog magától elállni. Gyógyital kell rá. – A picsába.. kellett játszanod az eszedet. Na húzás kifelé, megoldom. Nyomás. – Nem kezdem el rángatni, csak ha nagyon nem moccan. Semmi értelme, hogy hősködjön, és elfertőzödjön a most még felszínek ítélt seb. Véletlenül van is nálam egy apróbb fiolával az oldaltáskámban, mivel sokat utaztam, megtanultam mobilisnek lenni ebből a szempontból.
..,
Ginette Rocher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gin & Stu - A visszatérés 2015-07-05, 15:56
Hufflepuff
To: Stuart/Words: 530/Song: You Spin Me Round
Bár nem kérdeztem, mégis megtudom, hogy mi is történt. Jó, nem apróra lebontva, részletesen, de ez nagyjából passzol ahhoz, amit a fejemben már teóriaként felállítottam. Igaz, nem sokat tűnődtem ezen. Zivon a barátom egész fiatal korunk óta, de nem én vagyok a legfőbb bizalmasa, azon kívül nem tudtam sokat, hogy ők ikrek. De hát azt a vak is észreveszi. Viszont ahhoz is különleges képesség kell, hogy összetévessze valaki őket. Más a pillantásuk, az arcuk, a testtartásuk. És nem tudom miért, de Zizire sosem gondoltam igazán pasiként, mint ahogy a legtöbb olyan fiú ismerősömre, akikkel kiskorunktól barátságot ápolunk. Vagy azokra, akikről tudtam, hogy a barátnőim kiszemeltjei. Stuart viszont úgy ragyog itt a meztelen felsőtestével, hogy szinte azt kívánja, hogy hozzáérjek. Megrázom a fejem. Nem, Gin, nem mászhatsz rá minden pasira, csak mert megteheted. - Azért néha jó a tudat, hogy az embernek van testvére, nem? - kérdeztem kíváncsian. Van, amikor Odett az agyamra ment, de pokolian is tud hiányozni. Főleg azóta, hogy eltávolodtunk egymástól. De már lassan a prücsök is felnő, nem lesz olyan könnyű nyúzni, mint régen. Meglepődök, hogy Stuart képes nevetni, nem csak gúnyosan mosolyogni. Egyik ámulatból a másikba esem, amikor igazi bókot is hallok tőle. Semmi karcos élet sem hallok a hangjából, persze, lehet, hogy túl naiv vagyok, de a bókok nagyon jól esnek mindig. - Köszönöm. - simítok hátra egy nedves tincset kacéran. Nincs semmi értelme ellentmondani. Igaz, tiszta víz vagyok, de ha így is szépnek lát, hát ki vagyok én hogy ezt a hitét eloszlassam? Úgy érzem, hogy szép dolog lenne valahogy nekem is legyeznem a hiúságát, ha már ő megtette, de hiba volt közelebb kerülnöm hozzá, mert galád módon eléri hogy a víz alatt kössek ki. Ehhez visszont nekem is van hozzászólni valóm. Illetve ellentámadás, amivel reményeim szerint ő is a víz alá kényszerül. Meglepetésemre viszont két erős kar ragad meg és a rövid időt, amit a víz felett töltök, arra használok, hogy vegyek egy egy mély levegőt, mielőtt újra becsapódnék. A víz alján érzem, hogy az alkarom nekicsapódik valami élesnek, de figyelmet sem veszek róla, ameddig újra a felszínen nem vagyok. A felfelé út meglepően hosszú, de az erős kar újra megragad és azt veszem észre, hogy máris a felszínen köhögöm ki azt a pár korty vizet, ami valahogy belém szorult, és a szememet törölgetem. Ahogy meglátom Sutart citromba harapott, aggódó fejét, muszáj elnevetnem magam. Biztos vagyok benne, hogyha most látná magát, akkor ő is nevetne. - Egy kis víz még sosem ártott nekem. - nevettem még mindig, bár éreztem, hogy lassan le kéne állnom, mert még rosszul veszi ki magát. De nem tehetek róla, ha tényleg ilyen viccesnek tartom, hogy valaki azért aggódik, mert nyeltem egy kis vizet. Hahó, tengerben nőttem fel, előbb tudtam úszni, mint járni. - A kavicsokról viszont nem tudom ugyanezt elmondani. Elekzdtem vizsgálni az alkaromból két kis patakocskában csordogáló csordogáló vér forrását. Nem nagy, de elég mély sebet szedtem össze. Már látom magam előtt Madam Pomfrey rosszalló arckifejezését, hogy csak egy órája lett vége a vizsgámnak, de máris összetöröm magam. A fiú közelsége nem aggaszt annyira, mint az, hogy elég mélyen bent vagyunk, és ha jól tudom, él egy pár lény a tóban, akiket nem szeretném, hogy vérszagot fogjanak.
Ha azért jöttem le most a tópartre, hogy lehűtsem magam, bizony alaposan melléfogtam. Sürgősen találnom kell valami pótlékot, hogy ne gondoljak állandóan Ginette-re, mert amióta visszatértem, és sikerült belébotlanom az egyik folyosón, azon imádkoztam, hogy ne jőjjön el a bulimra. Megtette, ráadásul az ikremmel, ami azt jelenti, hogy fogom még többször is látni sajnos. Sajnos, hiszen szemetgyönyörködtető látvány, és pofátlanul aranyos is, csak éppen nem az én stílusom így beleesni valakibe, és nem is szándékozom ezen változtatni. Az viszont, hogy cseppet sem fél tőlem, és nem veszi észre, hogy utálni akarom, határozottan idegesít. Tényleg ennyire ostoba lenne, vagy pedig tudja... és mindig is tudta, hogy tetszik nekem? Vagy egyik sem, csak nem zavartatja magát a szemét stílusom hallatán? - Engem elhoztak ide, szinte felnőttként értesültem róla, hogy szét lettünk választva Zivonnal. Még a hivatalos születési dátumunk sem stimmel. Igazából azon az egy éven nem múlik, én már megtartom ezt. – Megvonom a vállamat, egyátalán nem kötődöm a testvéremhez, jobbnak látom csak elfogadni a létét. Csak az bosszantó, hogy Ginette-el ellenben jóban van. Nem tudom, hogy ez a külsőségekről szól, és a saját külsőmmel esélyem lenne-e a lánynál, vagy csak jól elvannak barátként. Bárhogyan legyen is, fura... Ennek a kis idiótának még a szemforgatása is bezsongató. Nem csoda, hogy képen fröcskölöm. Ebből is csak a játékot hozza ki, véletlenül sikerül elnevetnem magam, de hát sebaj, ez esetleg még beleférhet. Gyorsan arébb úszok, erre utánam jön, és folytatjuk a diskurzust. Azért nem kerülte el a figyelmemet, ahogyan már végigmért egyszer, amikor felálltam a vízben. - Na ja, mert te gyönyörű vagy. – Vonom meg a vállamat, pontosan tudom, hogy ezzel az elszólással magam alatt vágom a fát, de oly mindegy, egyrészt mert tudja magáról, hogy az, másrészt minden tekintetben felesleges lenne úgy tennem, mintha nem venném észre, az elég szánalmas, szinte óvodás megoldás lenne. Elég, ha csak magamat fogom vissza, az értékeit nyilván nem lehet a szőnyeg alá söpörni. Ráfogok a lábára, és kigáncsolom, magamban pedig megjegyzem, hogy a víztől milyen sikamlós a teste, amelynek minden érintése további lázrózsákat gyújt bennem. Hagyom, hogy a víz alá kerüljön, elégedetten nevetek fel, ezért legalább vállon veregethetem magamat. Úgy tűnik mégsem adja fel, mert közelebb úszva meg akar csikizni. Minimális ideig hagyom magamat, hogy legalább ő is kapjon valami... alamizsnát. Csikis vagyok, nagyon is, ráadásul nem szoktam meg, hogy lányokkal ilyesmit játszak, főleg nem azzal, akiért majd megveszek. Így keményen elkapom a derekát, és istenesen eldobom messze a vízbe. Aztán rájövök, hogy talán ezt mégsem kellett volna, erőteljes tempókkal úszom oda, hogy kihalásszam a vízből. - A francba Ginette... jól vagy? Ezt azért nem akartam... – Nyújtom a kezemet, hogy felhúzzam, netán a haját félresimítsam az arcából.
..,
Ginette Rocher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gin & Stu - A visszatérés 2015-07-02, 17:36
Hufflepuff
To: Stuart/Words: 404/Song: You Spin Me Round
Amikor a hűsítő vízre gondoltam, nem úgy terveztem, hogy azt érzem, hogy egy koktélban lubickolok a jégkockák között. Hirtelen elkezdtem megsajnálni a szívószálakat azokban az italokban, amiket én szolgáltam fel az elmúlt nyáron és várhatóan az idein sem vár rám jobb sors. Nem mintha bármi bajom lenne vele, imádtam azt a pénzt költeni, amit én kerestem meg. Igaz, azt is, amit nem... - Rátapintottál az életfilozófiámra. - nevettem fel csilingelő hangon. A beszélgetés jó eszköz volt a figyelmem elterelésére a hidegről. Lehet, hogy volt valami a hangjában, amit akár félelmetesnek is felfoghattam volna, ha máshol vagyunk, de most a szikrázó napon valahogy senkit nem tudok félelmetesnek tekinteni. Az is tény, hogy a kelleténél jóval több naivság szorult belém. - Muszáj mindent a saját bőrömön megtapasztalnom. - borzongtam meg, ahogy egy hideg vízcsepp szaladt le a gerincem mentén. Az emlegetett bőröm pedig libabőrös lett. Már annyira hozzászoktam, hogy észre sem vettem, hogy az utóbbi megszólalásom akár flörtnek is beillett volna. Zivon említésére széttártam a kezem. Tehetek én róla, hogy nem ő van itt? - Tudok róla. - mondtam kurtán, és épp ezért érdekelt Stuart verziója is. Bár ez nem egy olyan téma, amit fröcskölés közben akarnék megbeszélni, már ha egyáltalán elmondaná és nem rázna le annyival, hogy semmi közöm hozzá. A szememet forgattam. Tipikus pesszimista, aminek pont az ellentkezője vagyok. De valóban úgy gondoltam, hogy a nagy versengésben sokan épp a játék örömét vesztik el. A nyerést egy kis extrának gondoltam, ami jó, ha megtörténik, de ennyi, nem több. A célom az adrenalin, a játék maga volt, és tisztában vagyok vele, hogy ezt nehezen értik meg sokan. - Azt azért sosem mondanám, hogy a külső nem számít. - húztam mégis huncut mosolyra az ajkaim. Mi másom lenne, ha elvennék a külsőmet? Nem tartom azt se tökéletesnek, de azzal mindig tisztában voltam, hogy ha meghúzunk egy átlagos kinézet vonalat, akkor én inkább fölötte helyezkedek el valahol. Meglepődtem, amikor váratlanul nagy erővel estem a víz alá és pár pillanat kellett, hogy megküzdjek az azonnal fellépő oxigénhiánnyal. De nem hiába élvezem én úgy a lubickolást mindig, mintha sellők leszármazottjai lennék, miután észhez tértem, hasonló akcióval próbálkoztam, közelebb úszva a fiúhoz teljesen. Gondoltam, hogy számít az ellentámadásra, így csak egy alattomos lehetőségem maradt. Karjaim nyúltak, hogy megcsikizzék, miközben arcomon egy kis kárörvendő vigyor jelent meg, aminek a sarkából apró buborékokként szökött a felszínre a levegő. Csak reménykedni tudtam benne, hogy Stuart is csikis, mert ez már bizony háborút jelent!
A vacogását látva furcsa késztetés lesz rajtam urrá, hogy nekem kéne megölelgetnem, vagy átdörzsölnöm a testét, hogy felmelegedjen, ha már volt olyan tyúkeszű, hogy belegázolt a vízbe, ha nem bírja. Nevemet illetően ugyan britnek számítok, ám a szláv vér kiütközik rajtam, hiszen semmi gondom nincsen a hőfokkal. Ellenben ahogyan libabőrös lesz, ismét csak a nőiességét emeli ki, még jó, hogy a jegesség engem is lehűt kissé. Még mázli, hogy nem valami szaunában találkoztunk. Igaz, az sem lenne jó megoldás, mert akkor meg egymásra izzadnánk. Szerencsére a sors legalább velem van. - Amíg nem érezted a saját bőrödön, addig csak mese marad... – Rázom meg vadul a fejemet. Nehogy már ő akarja megmagyarázni, hogy minek kéne megfelelnie. Nem értem, hogy a francba lehet ennyire bájos, amikor már magától a szótól undorodom. A bulimon is szánt szándékkal kellett elvonnom róla a tekintemet, hiszen nem leszek a sokadik a glédában. Ellenben kénytelen vagyok a mosolya folytán enyhíteni a hideg pillantáson, egyértelmű, hogy rólam csakis a rövid időszak alapján lehet véleménye. Szándékosan fordítottam hátat mindennek, hogy ne kelljen őt elviselnem, ezzel tulajdonképpen a saját kultuszomat is eltemettem. Ha mardekáros lenne, esetleg emlékezne rám. Így viszont nyilvánvaló, hogy jól tettem, hogy nem éltem bele abba magamat, hogy lehet köztünk valami, mert eleve nem hagytam benne mély nyomot. Bezzeg ő, még most is minden pillantása megmártja bennem tövig a pengét. - Külön nőttünk fel, de gondolom ezt feleslegesen ecsetelem, a kis cimboráddal foglalkozz. – Jegyzem meg hidegen, és nem a víz miatt, itt ezen a ponton eldöntöm, hogy szarni fogok a fejére, nem fogok úgy tenni, mint aki beáll a kis udvartatásába. Megszokhatta már, hogy az áfolyakék szemei láttán mindenki elalél. Ráadásul amilyen botsáska hosszú combjai vannak, el tudom képzelni, hogy a tesztoszteronbombák már bejelentkeztek nála. Na ja, ezért is voltam olyan sokáig távol, kár lett volna néznem az enyelgését a többi hímmel, mert vagy őket ütöm szét, vagy a falat. Nem is vagyok féltékeny... Zivont meg fel fogom rúgni, mert csak. Belefröcskölök inkább a lány képébe egy nagy adag jeges vizet, mert engem meg az tesz boldoggá. Ha már ennyire tapad a formás testére a víz, akkor az arca miért maradjon ki. - Aha. Na ezt is a vesztesek találták ki. Sorolsz még olyanokat, hogy a külső nem számít, csak a belső értékek? Na ne szórakozz már. – Zordan állom a fröcskölését, de csak azért, hogy ha már közelebb úszott, akkor felállok, felé mozdulva a vádlija alá illesztem a bokámat, és egy erőteljes taszítással gáncsolom ki. Na erre mit lépsz kis hülye?
..,
Ginette Rocher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gin & Stu - A visszatérés 2015-06-18, 23:22
Hufflepuff
To: Stuart/Words: 496/Song: Say you like me
A meglepően jeges vízről szívesebben terelném el a figyelmemet valami másra, mondjuk a fiú társaságára, de úgy tűnik, ő nem akar csatlakozni hozzám. Vagy csak nagyon lassan teszi ezt meg, ami talán okosabb megoldásnak tűnhet, de nem kérheti rajtam senki számon az eszemet. Így gyorsan túlestem a nehezén. És nem csak a fél testemben vacogok. Remélhetőleg még egy kis ideig nem lilul be a szám... - Mi mást? - bólintok halvány mosollyal, a tulajdonképpen nem is kérdésként feltett, de általam úgy értelmezett válaszára. A mardekárosokról három ház zengi a gonosz történeteket, bevallom, elhiszem, hogy valamennyi igazságmagja biztos van. Hisz én is elszenvedtem annak idején két lány kibírhatatlan piszkálását. De egy csoport összevont hírét aligha alkalmazhatjuk az egyénre. Még akkor is, ha ez az egyén külön hírnévre tett szert. Minden Ha a beszélgetésre koncentrálok, akkor elviselhetőbb a hideg. Csak a vízben lévő részem fázik, a vizes ruha csak kellemesen hűsít a tűző napon. - De nem a pletykák alapján szoktam kialakítani a véleményemet. - jegyeztem még meg. Minden éremnek két oldala van, ha nem több. És saját magamon is megtapasztaltam, hogy azok, akik nem ismernek, simán elkönyvelnek ringyónak, csak az alapján, ahogy öltözködöm. - Elviselhetetlen lehet ez hőség neked. - jegyzem meg, mert tudom, hogy Zivon Oroszországból származik, bár Stuartról nem sokat, de nem hiszem, hogy egy déli országban nevelkedett fel. Én pedig még csak most kezdem élvezni az időjárást, milyen igazságtalan. Akaratlanul is, de muszáj végigmérnem, ahogy kiemelkedik a vízből, én inkább visszasüllyedek. Had gyönyörködjenek benne a parton sétáló Hollóhátas lányok, én nem veszem el senki elől a rivaldafényt, vagy nem szánt szándékkal. Azért azt megjegyzem, hogy jó lesz Stuartot választani legközelebb, ha kakasviadalra kerülne sor. Á, de jó is volt az a vizes buli! - Ha minden nem is, elég ahhoz, hogy pillanatnyilag boldog legyek.- válaszolom a víz felszínén lebegve, nagy mosollyal a fejemen. A félig vízben lévő fülemtől máshogy hallom a hangom és ettől kuncognom kell. Az, aki látott már lebegve kuncogó embert, az hazudik! Nekem sem sikerült megtartanom a figurát, kettőtt köhécselve emelkedtem fel újra. Még épp időben, hogy telibe kapjam a vizet, amit a fiú felém fröccsent. Hohó, ez felhívás keringőre! Vigyorogva fröccsentek vissza egy adagot, miután az előzőt próbálom kipréselni a tüdőmből. - A játék a fontos, nem a győzelem! - vágtam vissza ezzel a közhellyel, és tulajdonképpen így is gondoltam. Imádom a sportot, de szabályosan játszunk, így viszont könnyű minket legyőzni. De nem baj, így is nagyon büszke vagyok arra a második helyre, meg a csapatomra. - A bukástól elég messze álltunk. - ráadásul én idén sikeresen nem buktam fel. Ezt már nem teszem hozzá hangosan, de ha ismerne, akkor tudná, hogy ez mekkora személyes siker nekem. Attól függetlenül, hogy nem vesztem el a hitemet, ha nem nyerek, bennem van a versenyszellem, és imádom, ha mégis. Most például érzem, hogy a fröcsköléssel nekem kell fölé keverednem, hiszen ő tört rám galád módon. Így eszeveszett erőből vezetem az ellentámadást, ha nem hagyná abba. Mintha a beszólását el tudnák mosni a vízcseppek.
Alig pár nap telt el a rengetegben felállított buli óta, erre most itt van, úgy kezel, mintha Zivon lennék. Már ott is vettem észre, hogy ismerik egymást, még jóban is vannak. Féltékeny lennék? Mi értelme lenne? Én magam fordítottam hátat, hogy ne kelljen ezzel az egésszel foglalkoznom, sem időm, energiám meg pláne nincs, hogy ilyen szívbemarkoló hülyeséggel foglalkozzak, mint a gyönyörű szőke felé érzett indokolatlan gondolataim. Ráadásul felrúgnám hogy hozzámér, minden porcikám leteperni vágyik ebben a pillanatban, még jó, hogy már bevizeztem a fejemet, különben, elkapnám a derekát... annál nagyobb hülyeséget nem is csinálhatnék. Fogjuk rá a pírt arra, hogy tűz a nap, nem kell magyarázkodnom, ha netán úgy tűnne, hogy mocskosul zavarba jöttem. Ahogyan követem a vízsodor mélyére, és vizezem a karomat, löttyintek a kockáimra, azon tűnődök, hogy a szöszinek biztosan a lábai előtt hever a fél Roxfort, én aztán francokat fogok beállni a sorba, nekem van háremem, én válogatok a lányok között, de ez a kis hülye úgy elkápráztat, hogy minimum meg kéne fojtanom, hogy vége legyen ennek a hülye bűbájnak. Erről van szó, biztosan valami véla volt a nagyanyja, és nem is igazi, ami hat rám. Egyszerűbb így megmagyaráznom, mert akkor el tudok vonatkoztatni. Dehogy tudok, tiszta víz, még jobban feltüzel, csoda, hogy nem tépem le a maradék ruhaneműit is. Folyamatosan fröcskölöm a vizet az arcomba, hogy csökkenjen a tűz, és ne legyek pusztán a hosszúcombú látványától kőkemény, mint egy orosz tank. Valami lehet a dologban, mert ha Zivonnak igaza van, erőteljesen szláv vonal vagyunk, angolszász nevem csupán ragadvány anyám öntörvényű gyermekrablása nyomán.
- Remélem csupa rosszat Gin. – Ösztönösen a becézés jön a számra, végre el tudom szakítani a pillantásomat, és belemerülök a habokba, hogy tempózzak párat úgy előre, hogy aztán a hátamra fordulva vízezzem be teljesen a hajamat. Amikor kiemelkedem, a hideg víztől minden izmom kötegként tapad a testemre. Nincs rajtam sok hús, így még inkább kirajzolódik, hogy milyen szikár, erőteljes vagyok. - Aha, na persze, mindened megvan. – Rántom meg a vállamat, idegesít, hogy ennyire könnyen tudja venni az életet. Furcsa átmenet azok között, akik szégyenlősek, vagy éppen túljátszott prostik. Talán pont ezért jön be annyira, mert egyedi... A csókolnivalóan érzéki száját most hadd ne említsem, mert csak felbasznám vele az agyamat. Annyit azért megengedek magamnak, hogy odafröcskölök egy nagyobbat, ha már mardekáros vagyok, úgyis elvárt tőlem, hogy szemét köcsög legyek, legalább menjen az arcára is a víz, ha óvná a haját, akkor csak rontsam el. A mosolya még ez előtt van, remélem lefagy tőle. - Hallom sikerült elbukni a kviddicsbajnokságot is. Miért próbálkoztok még mindig? Eleve veszett ügy, akkor minek? – Kérdezem maró gúnnyal, számomra így könnyebben kezelhető az egész helyzet.
..,
Ginette Rocher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gin & Stu - A visszatérés 2015-06-12, 11:28
Hufflepuff
To: Stuart/Words: 453/Song: Jour 1
Bár alapból úgy terveztem, hogy egyedül jövök a tóhoz, mert mindenki másnak van jobb dolga, mégis megörülök, amikor meglátom az ismerősömnek hitt fiút a tóparton. Akiről kiderül, hogy mégsem az. De amikor visszahúzom a kezem és szabadkozom, mintha egy furcsa, felismerő pillantást kapnék el. Nem foglalkozom vele túlságosan, aktív társasági életet élek, sokan tudják, ki vagyok. Ameddig a pletykák nem ártó szándékúak, én nem bánom, hogy terjesztik a hírem. A tanulmányi eredményeim nem éppen azt mutatják, hogy egy sikeres boszorkány lesz belőlem, de még talán, ha minél többen ismerik a nevem. Akkor kialakíthatok egy kapcsolatrendszert, ahol a barátok azért vannak, hogy segítsék egymást. Nem egy átgondolt terv, de jobb nincs. Még amúgy is van egy évem, mielőtt befejezem a sulit. A fiúról elvont figyelmemet a vízre fordítom, mert azért az első heves belegázolás után rá kell jönnöm, hogy ez bizony hideg. Hűsítő, de közel sincs a francia riviérán megszokott tenger hőmérsékletéhez, mégis csak valahol Nagy Britanniában vagyunk, ahol nincs kitartóan jó idő ahhoz, hogy bármikor is fel tudjon kellően melegedni a víz. A legjobbnak azt látom, ha gyorsan túl esek rajta, úgyhogy a fejem búbjáig elmerülök a jeges habok közt, hogy egy pillanattal később remegve emelkedjek ki. A vizes, fehér blúzom természetesen a testemhez simul, de van alatta fehérnemű, így egyáltalán nem szégyenlősködöm, még többet is takar belőlem, mint egy átlagos bikini. Mondjuk annak örülök, hogy Friccs nem jön ki gyakran a kastélyból, mert tutkó, hogy tőle egy kis nyáladzás után még pontlevonást is kapnék. - Tudom!- fordulok mosolyogva a fiú felé, a víztől hullámosra kisimult tincseimet megcsavarva és hátradobva. - Vagyis, hallottam már rólad. - vonom meg a vállam. Azon egy csöppet sem csodálkozom, hogy ismeri a nevem. Inkább feldob, hogy egyel több ismerősöm van. - A napsütés nem elég? - tárom szét a két karom, majd elengedem magam, hogy ismét a vízbe essek, csak most hátrafelé. Már kevésbé érzem jegesnek a nedvességet. Érzem a testemben szétáramló szabadságot, ahogy a víz tetején lebegek. - Nincs több vizsga... Nyár... Szabaság.- mondom még összefüggetlenül, inkább csak magamnak, de elég hangosan, hogy hallja. Nagyon sokáig nem tudom tartani ezt a figurát, mindent hamar megunok, ez ráadásul túl statikus a bennem lévő energiákhoz képest. Így újra kiemelkedem a habok közül. - Alig várom, hogy hazamenjünk.- mosolygok a fiúra, miközben újra Franciaországra gondolok. Akármennyire jól esik ez a pancsi, érzem, hogy sokkal tovább nem fogom bírni, mert belilul a szám és elkezdek reszketni, ha nem mozgok. Viszont társaságban illetlen lenne egyedül ledobni magam a felszín alá és lubickolni. Otthon viszont órákat képes vagyok a vízben pihenni, napozni, de többnyire olyankor el is alszom. - Persze, még csak most jönnek a legjobb Roxfortos napok. - emlékeztetem magam, hogy most már mindenki szabad és estétől beindul az igazi diákélet.
Csak annyit érzékelek a vízen tükröződő árnyékból, hogy valaki jön, de megfordulni már aligha van időm, mert az érkező tündér felkacag, és a hajam felé nyúl. Mire meglepődnék hogy most milyen álmom vált valóra, ő maga vonul vissza, ám nem tudja letörölni arcomról a kétkedés jeleit. Pár pillanatig pislogok, majd megrázom a fejemet. Összetévesztett Zivonnal... Remek. Úgy tűnik puszipajtások. Féltékeny ugyan nem leszek, de pont az lett volna lényege ennek az egész vándorútnak, hogy elfeledjem őt, most pedig ismét itt van, ráadásul kapcsolatot ápol az ikremmel, akit még én is mellőzök, amióta itt kiderült, hogy van némi közünk egymáshoz, még a nyilvánvaló baki ellenére is, hogy hivatalosan nem ugyanakkor van a születésnapunk, sőt, még csak nem is egy évfolyamra járunk. Bármennyire is meglepő mindez, én nem emelek szót, nem is érdekel túlzottan a dolog, egyedi vagyok, s utánozhatatlan. Az viszont határozottan kibassza a biztosítékot, hogy a lányra nem csak hogy így reagálok, vélhetően észre is veszi, ám tovalibben, én meg úgy nézek utána, mint valami balga vadász a gímszarvasra meredve. Így az első kérdésre nem is válaszolok, főleg, hogy még a szoknyáját is letolta. Mire felfoghatnám, hogy fehérneműben van, vagy sem, már bele is gázolt a vízba. - Mi a... – Harapom el a káromlatot, ahogyan ocsódok a kábulatból. Ez a lány egyszerűen... fantasztikus. A picsába. A jó büdös picsába... Ezt már csak a magam kedvéért teszem hozzá, és ajkaim közé veszem a kis ezüstkeresztet, hogy valami fémes ízt érezzek. Semmiféle vallási célzata nincsen e tárgynak. Merőn bámulom a habok közé merülő szirént, s elfintorodok saját gyengeségemen. Szálkás izmaim ösztönösen ugranak feszületbe, nem a macsózás, sokkal inkább az ideg miatt, hogy aztán én is belegázoljak a vízbe, az talán lehűt, mielőtt itt küldöm el a francba. Kell neki egyátalán léteznie... Miért nem ment el innen? Teljesen feleslegesen jöttem vissza, ha nem vagyok képes nem beleesni... Hiszen most, hogy teljes pompájában látom, már kész nőként, nem csak olyan buta libaként, még inkább idegesít a tény, hogy közdenem kell ellene. Bárkit megkaphattam, minek kell nekem ilyesmit éreznem? Nem fogom csábítgatni, ledominálni, mert tudom, hogy csak azért tennem, hogy ne legyen ez a nyomasztó érzés, ami csak a vesztesek sajátja. Ha nagyon túlfeszíti a húrt, még a vízbe is belefojtom, akkor aztán nyugtom lesz. A hülye fejét neki, hogy még a szája is így csillog. Francba... Beljebb lépek, ám nem felé haladok, hanem a part mentén gázolva a sekélyesbe, hogy aztán leárnyékoljam tenyeremmel a szemeimet, és mégis felé nézzek. - Ginette... ugye? Stuart Crowfield. – Nyögöm ki végül megtalálva a hangomat. Nem akarok végletekig bunkó lenni. Végülis a név kötelez, meg akarom adni magamnak az esélyt, hogy úri módon állok hozzá, még ha a legjobb az lenne, hogy hátat fordítanék, mielőtt még jobban szenvedek, volt már benne részem elégszer. Még csak nem is tud róla, és ez így van jól. Megmagyarázhatatlan, akkor ne tudja be a saját sikerének... Szembenézek vele, hogy így tudjak harcolni ellene. - Mitől vagy ilyen lelkes? – Mormolom, ám a hideg hangsúlyt nem támasztja alá, hogy minden kétséget kizáróan valami mást gondolok legbelül.
..,
Ginette Rocher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Gin & Stu - A visszatérés 2015-06-08, 11:14
Hufflepuff
To: Stuart/Words: 441/Song: Messed up world
Az utolsó vizsga utolsó percei már nem álltak másból, mint az ablakon kifelé bámulásból és a vágyakozásból. Nem tartottam fairnek ilyen szép időben számonkérést tartani. Egész évben alkalmas rá az időjárás, de akkor a diákokat nem szivatják annyira. A legtöbb barátom már pár napja végzett, de azért ma este kezdődik az igazi ünneplés. Addig viszont nem akarok részt venni az előzetes ivásban, mert ahogy magamat ismerem, már este kilenckor kaparni lehetne a padlóról. Amúgy is, ilyen időben bűn egy pillanattal is többet a falak között tölteni. Alig vártam, hogy végre letehessük a pennánkat és kirepülhessek az épületből. Nem mondanám, hogy ma túlzásba vittem az egyenruhát, csak amennyire muszáj volt, de még nem értem ki a tölgyfaajtón, amikor a nyakkendő, a harisnya és a talár belekerült a táskámba. Első gondolatom az volt, hogy valahol letelepszem a fűbe, de a nap hamarabb meggyőzött róla, hogy ez túl száraz ötlet. A tónál még talán valami társaságot is találok, remélhetőleg olyat, akik nem az elmúlt két óra kérdéseire adott válaszaimat akarják megvitatni, mert már arra sem emlékszem, hogy milyen tantárgyból vizsgáztunk. Már messziről kiszúrok egy ismerősnek tűnő alakot a parton, közvetlen a víz mellett, úgyhogy úgy döntök, hogy csatlakozom hozzá. Ledobom a táskám és a cipőim a parton, meg a rövid szoknyámból is kilépek. A blúzom van olyan hosszú, mint a szoknyám volt és hátulról közelítem meg a fiút. - Neked sincs napolajad, mi? - nevetek, miközben összekuszálom a nedves tincseit, ahogy mindig, amikor meglátom Zivont a folyosókon. Csak hogy amikor mellé érek, veszem észre, hogy ez nem éppen ő. - Ó, bocsánat!Azt hittem... - húzom vissza a kezem, miközben az első meglepődés hatása alatt vagyok. Ahogy ez elmúlik, újra felnevetek és belegázolok a jéghideg vízbe. Úgy is tudja, mit hittem. Ezt a srácot nem ismerem személyesen, csak látásból, de nem neheztelhet rám, mert összetévesztettem valakivel, aki mellesleg ebben az évben ténylegesen ide is járt a suliba. Arról sem én tehetek, hogy úgy néznek ki, mint két tojás, de egy barátom arcát felismerem, ha látom, így semmi kétségem nincs benne, hogy ez nem Zivon. Tincseimet lóbálva fordulok vissza, amikor elhaladok mellette a vízben, szinte már hivogatóan nézve rá, hogy mire vár. Egy kicsit sajnálom, hogy nem az ismerősömbe botlottam, de a társaság az társaság. Már persze, ha nem akar lekoptatni, amit Mardekáros létére kinéznék belőle, de nem szeretem az előítéleteket, úgyhogy nem bocsátkozom feltételezésekbe. Inkább lelassítok, amikor combközépig ér a víz, az ingem alját még épp nem elkapva, mert bár erősen süt a nap, ez hidegebb, mint amire én számítottam. Mégis, elmondhatatlan öröm jár át, hiszen kész vagyok a vizsgákkal és nem egy kastélyon belüli medencében kell lubickolnom, hanem megtehetem a meglepően kék ég alatt.
Az utolsó pár hétre jöttem csak vissza, vizsgáznom már aligha kell, viszont nem akartam kihagyni a záróbulit, afféle beköszönésnek, hogy most már én is itt vagyok. Fogjuk rá, hogy sikerült elfelejtenem a kis szőkét, aki miatt elmentem. Hiszen bármennyire arra fogjuk, hogy világot akartam látni, a saját lábamra állni, idegesített, hogy indok nélkül fellángoltam egy vesztes hugrabugos iránt. Csúcskategóriás lányokat is simán megkapok, ha arról van szó, és bár úgy hallottam, hogy Ginette is eléggé szabados életet él, sosem szoktam ennyire komolyan venni senkit. Gyorsan leléptem hát, az anyagi hátterem megvolt hozzá, hogy utazgassak, magántanárokat fogadjak, és valóban hetyegjek egy keveset. Több mint egy év telt el, lenyugodtam, kész vagyok folytatni az iskolát, immár mint egyetemista, nagyon kiváncsi leszek, hogy mit tudnak majd mutatni a második évben, hiszen az elsőt lényegében nem a roxfortban töltöttem. Jól hangzik, hogy nincsenek szabályok. A tópartra tervezek kilépdelni, a tűző napsütést még engem megrögzött tömlőclakó mardekárost is kiűz a szabadba, sőt, még arról is lemondtam, hogy a számomra igen kedvelt sötét ruházatot is lecseréljem pasztel színekre, ha nem akarok meggyulladni. Félhosszú hajamat ezúttal nem tűztem fel. Az órámra pillantok, még csak koradélután van, az esti banzályokig még igen sok idő van, most mindenki a szobájában ejtőzik, vagy bemelegít valami hűs pia mellett. Nincs kedvem még másokra akaszkodni, a kialakult társaságokba elég később betörni. Odalépek a víztükörhöz, s legugolva mosom meg arcomat, s a nyakamat is, hogy átjárjon a hideg, mielőtt még halovány bőröm leégne. Piszkosszőke tincseim lasan átveszik a nedvességet, csinosan sportos alkatomat sem ártana megmártóztatni, csak aztán a fene tudja, hogy mennyire változtak meg erre vonatkozóan szabályok. Teszek rá. Ledobom a felsőmet, a halászgatya azért maradhat, és a szandálból is kibújok.
