Hazel & Brady

- Igen. Legalábbis igyekszünk, de vannak pillanatok, amikor mi sem vagyunk azon a szinten, hogy képesek legyünk mások érzéseire odafigyelni.. Van, amikor igazából a sajátunkra sem tudunk odafigyelni. Persze ez nem mentesít az alól, ha valakinek a lelkébe gázolunk, de mégis.. - Emberek vagyunk és hibázunk nem mindig tudunk teljes mértékben odafigyelni a másik érzéseire, mert ha valami feltolja bennünk a pumpát, akkor egy köd önti el a tudatunkat és utána már nem igazán vagyunk képesek arra, hogy tisztán gondolkozzunk és észrevegyük mekkora kárt okozunk egy-két szavunkkal. Persze tiszta fejjel mindig rájövünk a hibánk mértékére és, akkor talán még nem késő javítani a helyzeten.
- Lehet, hogy eleinte nehéz lesz és fura nem mondom azt, hogy nem. Ez olyan, mint elköltözni otthonról, vagy valami teljesen újba kezdeni, mert szokatlan lesz a számodra, de idővel megtanulsz alkalmazkodni. Amiatt pedig, hogy egyedül leszel én egy percig sem aggódnék. Amint megtudják, hogy szabad vagy.. Minden egyes ujjadra jut minimum két nő. Észrevehetnéd már, hogy mennyire értékes ember vagy. - Szerintem titkon minden egyes lány olyan srácra vágyik, mint Brady. Kedves és törődik az emberrel na meg persze azt sem szabad elfelejteni, hogy iszonyatosan jóképű. Meg szerintem neki bárki jobb lenne, mint Terri. Mondjuk nem feltétlen. Mert lehet, hogy valaki nem értékelné őt igazán. Bár szerintem Terri sem értékeli egyszerűen csak kisajátítja. Megkeseríti az életét. Az, hogy eddig kitartott már az is figyelemre méltó. Nem sok férfi bírta volna elviselni ezt annak reményében, hogy egyszer talán jobbra fordulnak a dolgok. Én már díjat adnék neki. Tudom, hogy nem kellene beleszólnom a kapcsolatába, mert az ő élete és az ő döntései, de egyszerűen nem vagyok hajlandó végignézni, ahogy a barátom szenved. Jobbat érdemel. Ezerszer jobbat csak azt sajnálom, hogy ő ezt valamiért nem látja, vagy nem akarja látni.
- Most komolyan azt gondolod, hogy te vagy az a srác, aki a könnyebb utat választja? Nem erről van szó. Brady.. Te már nem tudom mennyi ideje szenvedsz mellette. Folyamatosan próbálkozol, mert reméled, hogy egyszer jobb lesz, de itt az ideje észrevenned, hogy nem lesz az. Ez már régen nem arról szól, hogy te a könnyebb utat választod. Hanem az egyetlen, egészségesen járható utat. Mert megfojt téged. Tönkretesz lelkileg már annyira, hogy a boldogság jelentéséről is talán eltorzítja a kialakított képedet. Nem hagyhatod, hogy ennyire befolyásoljon, hogy így uralkodjon feletted. Önmagad urának kell lenned. Csak meg kell kérdezned magadtól, hogy megéri ez neked? Hogy tényleg ezt akarod még? A válaszok pedig egyértelművé teszik a számodra, hogy mit kellene tenned. - Sosem fogom megérteni Terri-t. Nem igaz, hogy nem látja, hogy Brady nem az a srác, aki megcsalná és ez a képzeletbeli nyakörv nélkül is ott lenne mellette. De abban sem vagyok biztos, hogy szereti. Talán csak nem akar egyedül lenni és ehhez Brady a legjobb, mert ő sosem hagyná el. Legalábbis eddig nem tette, akkor miért most lépne ki az egészből? Kétlem, hogy bárki is képes lenne őt elviselni ennyi ideig. Én már attól a falra mászok, hogy hallok róla.
- Nem, mintha annyira figyelni kellene a nyilvánvalót. - Örülök, hogy egy kicsit jobb kedve van és az igazság az, hogy nekem is jobb kedvem van ettől. Mondhatni hatással van rám a hangulata, ami nem olyan meglepő, hiszen könnyedén egymásra hangolódunk szinte mindig.  
A tánc közben, mintha megváltozott volna a hangulata és mire kimondaná, hogy miért vagyis megmagyarázná a dolgokat addigra Terri, mint valami anyatigris szakítja le rólam és szinte reagálni sincs időm konkrétan elrángatja tőlem és a legrosszabb az egészben, hogy már előre félek, hogy mi fog történni. Csak remélni tudom, hogy képes lesz összeszedni magát és véget vetni ennek az uralomnak Terri részéről. Mert már egyáltalán nem egészséges az egész. Nem érzem magam megbántottnak, vagy ilyesmi.. Az egyetlen érzés, ami bennem kering azaz aggodalom. Mert féltem a barátom.. Olyan jól alakult ez a nap és most mégis félek, hogy miattam rajta fog csattani az ostor, hogy Terri valamit mondd neki, ami elbizonytalanítja, mert így sem túl biztos a dolgában.. Ez az egész helyzet rosszabb, mint gondoltam..

 

- Nem, elrepülni nem kell. Csak azt mondom, hogy ha valaki fontos nekünk, akkor odafigyelünk az érzéseire. – Még mindig mosolyogva, de sokkal komolyabban mondom. Lényegében felháborít, hogy Calebnek csak egy volt a sok közül, azt már elgondolni sem merem, hogy lefeküdtek-e, a lányoknál ez nagyobb jelentőséggel bír, ha igen, akkor még pocsékabb érzés lehet. Sejtésem szerint igen, hiszen nem ma jöttek össze. Nem tudom, hogyan vigasztalhatnám meg őt, neki kell elsősorban erősnek lenni. Jelenleg a társaságomat adhatom, csak éppen én is elég negatív hullámot kaptam el, már jó ideje szenvedek Terri zsarnokoskodása miatt, akkor érzem jól magam, ha Averyvel vagyok, vagy éppen tanítok.
- Igazad van, csak éppen... ha évek óta együtt vagyunk, akkor már az embernek fogalma sincs róla, hogy mi kell a nőknek. Megszoktam, hogy milyen választ kapok tőle, és ez legalább megnyugtató. De... jogos, amit mondasz, csak éppen... szóval érted, nehéz kilépnem egy olyan világba, ahol egyedül vagyok, és talán nem kellek senkinek. Viszont ez így valóban nem élet, és még egyedül lenni is jobb. Nincs értelme folytatni. – Adok végül igazat a barátomnak, el kell engednem a biztonsági hálómat, nem csak arra koncentrálni, hogy mi történik, ha kilépek a komfortzónámból. Végülis bár évek mentek el, most még nem vagyok annyira idős, hogy túl késő legyen valaki mást találni, akinek számítok. Mosolyognak rám olykor lányok, még azok is, akik tudják, hogy foglalt vagyok. Azt hiszem ez nem is függ attól, hogy az ember jár valakivel, vagy sem, ha egyszer úgy alakul, hogy váltana, megteheti. Mint ahogyan Caleb megtette Averyvel. Na jó, az úgy csúnya volt, nem így kellett volna rendeznie, meg is lehet beszélni, ha elfárad egy kapcsolat. Akkor korrektebb a továbblépés, vagy akár szünetet is lehet tartani. Attól félek én már nem szünetet fogok tartani Terrivel, hanem véglegesen ki fog akadni.
- Azt hiszem a jó emlékek tartanak mellette. Valamikor még mindez szép volt. Vagy csak nem vettem észre. Meg hát ha nem tudok kitartani mellette, más mellette miért tudnék? Akkor nem csak egy olyan pasi vagyok, aki a könnyebb utat választja, és lelép, mert nehézségek vannak? Meg fogom tenni, de hogy tükörbe nem fogok tudni nézni... úgy érzem az biztos. És... te jól teszed, hogy már óvatosabban állsz az új kapcsolatokhoz, meg tudlak érteni, az ember sérül, és már fenntartásai lesznek bárki újal szemben. – Azt már ki sem merem mondani, hogy ő mindig is tetszett nekem, csak éppen átfedésben voltak a kapcsolataink, és ha egyszer együtt próbálnánk meg, biztosan rettegés lenne a vége, nem is biztos, hogy el tudnánk magunkat engedni egymás társaságában, hiszen mindketten meg vagyunk bántva, az elvárások nem hogy csökkennének, inkább megnőttek, és ha így egymásban is csalatkozunk, a barátságunkat is megölné. Azt hiszem.
- Köszi. Próbáltam nem figyelni erre, ne az legyen, hogy a fejembe száll, hogy van is párom, meg másoknak is kellek. De most hogy mondod... – Nevetem el magamat, jól esik amit mond, végülis tudom, hogy az önbizalmamat akarja mindezzel erősíteni. Fordítva róla is így gondolom, hogy Caleb óriási öngólt lőtt, hogy csak úgy lepasszolta őt, hiszen Averyvel hosszútávra is tervezhetett volna, ráadásul nem csak gyönyörű, gondoskodó, és figyelmes lányról is beszélünk. Érthetetlen skalpvadászat. Átkarolom, hogy a védőszárnyaim alá vegyem, még biztosan túl sérülékenynek érzi magát az ismerkedéshez, hozzám bújik, amitől kissé megindul a szívdobogásom gyorsasága, ám elhesegetem a dolgot, a szeretethiány még nem indok arra, hogy meggondolatlan tettekre sarkaljam magam. A táncparketten ellenben továbbviszem ezt a fonalat, gyorsan elkapom a tekintetemet, hogy ne hozzam zavarba, hogy netán máshogyan nézek rá.
- Semmi, csak még mindig ott tartok, hogy Caleb... egy idióta, mert te.. – Rázom meg a fejemet, amikor észreveszem, hogy nem sokkal messzebb tőlünk Terri áldogál, pár sráccal körbevéve. Biztosan a barátai. Amikor ellenben meglát minket Averyvel lassúzni, már pattan is, mintha nem ő lenne számomra ismeretetlenekkel. Odalép hozzánk, és szó szerint kitép a lány karjaiból.
- Ezt meg... hogy képzelted? Beszélnünk kell! – Sajnálkozva meredek Averyre, majd egy szó nélkül távozunk, valamit még próbálok suttogni felé, de már nem lehet hallani, hogy mit.

- Tudom én jól, hogy imádsz, de a végén már annyira az egekig fogsz dicsérni, hogy szó szerint elrepülök magamtól. - Jól esik, hogy ő itt van mellettem főleg azok után, ami Caleb-be történt. Szükségem van arra a támaszra, amit ő tud nyújtani. Furcsa, hogy mindkettőnk kapcsolatában a legfőbb probléma a kommunikáció hiánya. Mert ők nem beszélik meg, hogy miért féltékenykedik teljesen feleslegesen, miért fojtja meg Brady-t az akaszkodásával, míg nálunk Caleb az, aki nem hajlandó elmondani, hogy végül is mi is ütött belé, hogy mi ez a hirtelen hangulat változás, amiért már úgy gondolja, hogy nem kíván a társaságomban lenni.
- Remek ember vagy még szép, hogy megérdemled azt, hogy boldog legyél és nem kellene másoktól megkérdezned, hogy megérdemled-e. Ezt tudnod kellene, hiszen így van. Az pedig, hogy ennyit elviselsz egy olyan nő mellett, mint Terri, aki finoman szólva is megfojt téged.. Hát határozottan azt mondhatom, hogy díjat érdemelnél a teljesítményedért. Ne engem kérdezz erről. Önmagadat. Én már rég feladtam volna, mert úgy érezném, hogy megfulladok és, ha már ilyen érzés keletkezik az emberben, akkor mégis mi értelme van folytatni? - Nem tudom ő, hogyan képes ezt az egészet elviselni én már biztosan beleőrültem volna az egészbe. Hogy valaki ennyire a nyakamban lihegjen és minden egyes lépésemről tudni akarjon, vagy már szinte beteges elvárásai legyenek velem szemben. Na, nem. Azért mindennek megvan a maga határa és nem szeretem, ha ezt valaki teljesen könnyedén átlépi annyit mondván, hogy mert én ezt megtehetem. Van egy egészséges kis kör, amit mindenkinek meg kellene látnia, de vannak, akiknek elfogult látásmódjuk ezt lehetetlenné teszi. Nem mondom, hogy nekem nincs meg a magam szűk látóköre, mert lehet ha Territ ismerném valamilyen szinten mellette állnék ki, de csak Brady-t látom szenvedni és már elegem van abból a nőből.
- Persze semmibe sem fektetünk bele kockázat nélkül, de jobb körbemérni a helyzetet először. Nem egyszer, hanem talán kétszer is, hogy biztos lehess a dolgodban. Nem azt mondom, hogy nem akarok fejest ugrani valamibe, de amikor már valami egy idő után az édesből ennyire keserűvé változik, akkor nem tudom, miért akarnék neki újra és újra esélyt adni. Neked is egyetlen egy kérdést kell feltenned magadnak. Boldog vagy vele? Ha pedig nem tudod rávágni már rögtön az igent, akkor az már régen rossz. Egyszerűen csak tovább kell lépni. Nem számít milyen jó volt elmúlt. Az ellen pedig nem tehetünk semmit. - Caleb számára teljesen elmúltak az érzései, amiket irántam táplált. Legalábbis gondolom én, mert ha nem így lenne, akkor nem viselkedne velem úgy, mint egy szemétláda és nem taposna a lelkembe bele, amikor nagyon jól tudja, hogy érzelmileg az utóbbi időszakban eléggé labilis vagyok.
- Nem szabadna ennyire negatívan állnod a dolgokhoz. Nem vagy öreg és lehet, hogy nem vagy az a tipikus pasi, aki azt lesi, hogy hol van esélye arra, hogy becsajozzon, vagy szerezzen magának egy kalandot a ma estére, de pontosan ezt tesz téged különlegessé. Mert hiszed vagy sem jól nézel ki. Hülye az, akinek nem akad meg a tekintete rajta. Szóval annyira ostobaság, amin gondolkozol.. Mert tényleg nem értem. Annyi lehetőséged lenne, ha megtudnák az emberek, hogy már nem vagy Terri ketrecében, hogy el kellene bújnod. Talán nem vetted észre, hogy a suliban mennyi lány csüng a szavaidon? Vagy mennyire vágynak arra, hogy a közeledben lehessenek? - Olyan érthetetlen a számomra, hogy nem látja ezeket a jeleket. Szinte rajongással tekintenek fel rá. Nem mondom, hogy megmagyarázhatatlan, mert egyértelművé válik, amint az ember rápillant és lehetősége nyílik elbeszélgetni vele.
Közelebb húzódom hozzá, mert nem érzem magam túlságosan jól a méregető pillantásoktól, mintha valami bolti árut nézegetne és kényelmetlenül érzem magam. Bár nem vagyunk együtt jobb, hogyha azt hiszi, hogy együtt vagyunk, mert így legalább nem fog bepróbálkozni. Legalábbis remélem. Mikor elfordítja végre a tekintetét megkönnyebbülten sóhajtok.
Magával húz a táncparkett felé én pedig nem ellenkezem. Mikor a tekintetünk egy apró pillanat erejéig találkozik szinte rögtön mást kezd vizslatni, mintha annyira nagy gond lett volna.. Oké. Ez határozottan furcsa volt. - Várj, amíg rálépek a lábadra. - Nem vagyok a táncosok gyöngye, valahogy sosem voltam. Ezen a téren rendkívül ügyetlen vagyok. - Minden rendben van? - Valahogy most olyan furcsának tűnik és nem tudom megmagyarázni, hogy pontosan miért. De, mintha egyik pillanatról a másikra változott volna meg.

 

- Okééé, akkor nem fogom vissza magam. Biztosan izgalmasabb lennék, ha nem hízlalnám állandóan a májadat, de Avery... hát imádlak, tudod jól. – kacsintok oda. Nem csak azért, mert ilyen egy jó barát, Terri jelenlétében is kimondanám mindezt, mert egyre nyomasztóbbnak érzem a hurkot, amit a nyakam köré pórázként csatol, és szépen a holdudvart szűkíti, lassan teljesen megfojt a jelentlével. Nem úgy, ahogyan a barátom tette Calebbel, Avery nagyon is kész odafigyelni a környezetére, csak jót akart a törődéssel. Az egész világ kezd valami anarhiára hasonlítani, mintha ketten lennénk, mindenki más ellen.
- Gondolod, hogy megérdemlem? Valahogy nem így tűnik. Lehet, hogy nekem sem ártana egy kis szünet, túl régóta vagyok Terrivel, megszoktam, hogy ilyen. Te mit tennél a helyemben? – Egyértelműen süt rólam, hogy jelenleg csak vegetálok, jól nem érzem magam a helyzetben, és igenis fontos a lány véleménye annyira, hogy adjak rá. Bár attól félek, sosem titkolt naivitása úgyis olyan válaszokat mondat vele, hogy küzdjek, próbáljam meg. Lassan ideje lenne tényleg továbblépnem, mert így csak gyötrődök. Mintha minden kapcsolat halálra lenne ítélve.
- Sosem tudhatod, hogy amikor befektetsz egy kapcsolatba, hogy megéri, vagy sem. Kockáztatni kell, és tudod a végén úgyis szakítás lesz. Vagy halál. Más út nincsen. Lényegében egy kivételével minden kapcsolatodnak annyi lesz. Ezt így kell felfogni. Én azt mondogatom magamnak, hogy nem volt időpocsékolás, mert azért mégiscsak volt benne jó, tanultunk egymástól, és a jóra kell emlékezni talán még egy szakításnál is. – Eh, én is naív vagyok, méltó párja Averynek, ugyanolyan naívan kezelem a helyzetet mint ő. Hinni akarok abban, hogy a világ nem olyan rossz, mint tűnik, és igenis van létjogosultságunk a boldogságra. Miért minden olyan bonyolult? Ha szeretünk valakit, nem egyszerűbb, csak odabújni? Terri viszont ilyenkor csak sápítozik, hogy összegyűröm a ruháját. Franc...
- Ki fogom. Még akkor is, ha rettegek attól, hogy többé nem lesz senkim. Terri előtt nem is volt. Nem tudom, hogy mire vágyik egy lány, nincsenek trükkjeim a csábításra, én csak... én vagyok. Szexi tanárbácsi tudod... de valódi pasis megfontolások nélkül. Nem tudok dögös lenni.. Ha egy velem egykorú lány erre rájön, kinevet azt hiszem. Akkor marad az egyedüllét. – Megrázom a fejemet, én tényleg nem vagyok Caleb, nem tudnék csak úgy csajozni, többeket kipróbálni, és az aktuális szeszélyem alapján választani. Csak arra vágytam volna, hogy legyen valakim, akivel kölcsönösen szeretjük egymást, és ha úgy alakul, hogy később valami igazán komoly virágzik belőle, hát miért ne? Na nem úgy, hogy Terri minden lépésemet beosztja. A buliban aztán egyrészt oly természetes, hogy fogjuk egymás kezét, szinte minden pillanatban arra vágyom, hogy ismét végigsimíthassak a kézfején, ahogyan az előbb megtettem. Másrészt van a dologban egy nagy adag izgalom, eddig is hihetetlenül közel álltunk egymáshoz, létezhet-e nő és férfi között csak barátság? Fiatalok vagyunk még, elveszve a szívek útvesztőjében, talán csak azért sodródunk egymáshoz annyira, mert mindetten pocsék kapcsolatnak voltunk kitéve az elmúlt időben, és nem feltétlenül kéne csak azért is mondjuk ráakaszkodnom, hogy adjon mentőövet. Az más kérdés, hogy most nem érzem úgy, hogy győzködnöm kéne magamat, hogy Hazel Avery miért, és miben jobb, mint Terri. Érzem a közelségét, a bőre illatát, a szívem hevesen kalapál, muszáj valahogy lecsillapítanom. Ez nem megy túl könnyen, hiszen a lány még hozzám is húzódik, hogy nálam leljen védelemre, amikor az egyik srác megnézi magának. A zene felcsendül, a banda elkezdi a koncertet. A többség már a bulizós számokra is ropja rendesen, még nem érzem úgy, hogy lenne értelme megmozdulnunk, csendbe temetkezünk, majd pár számmal később egy közeplassúnál mégiscsak megmoccanok, hogy felkeljek, és magammal húzzam. Kissé ki is ürül a parkett, átveszik azok a helyet, akik ténylegesen együtt kívánnak lenni. A derekára simítom a kezemet, és magamhoz húzom. Nem érdekel senki, és semmi, most csak vele akarok lenni.
- Szeretek veled táncolni. – Úgy mondom, mintha sokszor lett volna alkalmunk minderre. Találkozik a tekintetünk, mégis zavartan elkapom a sajátomat, s bennakasztom a sóhajt, hogy ne legyen feltűnő, bár azt hiszem ezzel már alaposan elkéstem. Mintha bármit is tennék, mindig rosszul sül el.

Néha őszintén elgondolkozom azon, hogy egy másik univerzumban más körülmények között a dolgok teljesen másképpen alakultak volna. Talán találkoztunk volna és amennyire egymásra vagyunk hangolódva most egymás boldogítanánk nem pedig keseregnénk a másiknak a vállán, hogy a dolgok mennyire félresikerültek, hogy őt mennyire kisajátítja Terri engem pedig mennyire semmibe vesz Caleb. Mind a ketten rosszul választottunk azt hiszem, ha szabad ilyet mondanom. Igazából nem tudom, hogy mit lenne szabad mondanom, vagy mit nem. Mondjuk a gondolataim a sajátjaim a kis buksimba pontosan az zajlik le, amit én csak akarok nem kell senkinek tudnia, hogy igazából mi rejtőzik idebenn. Lehet, hogy a szám igent mond, de a gondolataimban talán ezerszer is elhangzik az a bizonyos nem.
- Nem azt mondtam, hogy problémám lenne azzal, hogy érezteted velem, hogy fontos vagyok, mert az nagyon is tetszik.. Csináld csak. - Felkacagok, hiszen ténylegesen boldoggá tesz pusztán azzal, hogy itt van nekem és számíthatok rá. Nem sok emberről lehet elmondani, hogy ilyen őszinte barátságot tud nyújtani valakinek. Tudom, hogy rá mindig számíthatok. Nem is érzem szükségesnek, hogy azon görcsöljek, hogy mikor fog hátat fordítva a barátságunknak örökre megfeledkezni rólam, mintha soha nem is létezett volna.
- Tudod nekem is nagyon fontos, hogy te boldog legyél. Mert igazán megérdemled. - Nem hiszem, hogy nagy dolgot mondanék, ha hangot adnék a véleményemnek miszerint sokkal jobbat érdemel, mint Terri. Mégis mellette van. De az, hogy kötelességből, udvariasságból vagy csak mert az illem így követeli meg még egyik felet sem teszi boldoggá és sajnálom, hogy ilyen megkeseredett kapcsolatban kell élnie, ami szépen lassan feléget önmagában mindent. Nekem éppen elég ennyi volt a saját kis drámámból, hogy azt mondjam ebből én többet nem kérek.
- De talán pont ez a lényeg, Brady. Ha szeretne, ha szerelem lenne ez az egész én nem puszta megszokás, akkor talán nem is az fájna, hogy mit vág a fejemhez, hanem az, hogy nem ölel át többé, hogy nem mondja azt megszokásból, hogy szeret. De nem erről van szó. Fáj, hogy ennyire semmibe vesz, de nem a hiánya fáj, vagy a gondolata annak, hogy elveszítem. Hanem az, hogy én rá pazaroltam az időmet, miközben ő már ki tudja hány másik lányra.. - Nem akarok úgy ebbe az egészbe belemerülni, hogy valószínűleg pontosan ugyanott kötünk ki, ahol most vagyunk. Ha már nem szeret, akkor felesleges itt erőltetni az olyan dolgokat, amik nem működnek. Ha ő eldöntötte, ha magában is, hogy neki elég volt és a képembe nem bírja megmondani, akkor én már nem fogok harcolni, ha láthatóan nem érdemes.
- Mondd ki. Kiáltsd ki az éjszakába, hogy eleged van ebből az egészből. Aztán meg mondd meg visszafogott stílusban neki, hogy ez így nem mehet tovább. Hidd el jobb, ha őszintén elmondod, mintsem visszanyeled az egészet és vulkánként robban, vagy esetlegesen annyira mélyre süllyedsz ebben az egészben, hogy már Caleb megoldását választod, bár őszintén nem tudom elképzelni, hogy te valaha is így viselkedj. Ahhoz túl nagy szíved van. Mondjuk talán, ha ténylegesen a földbe döngöl Terri, akkor talán elő tudná ezt hozni belőled. - Én nem lennék egy olyan kapcsolatban, ami megfojt ezért sem voltam soha túlságosan akaszkodó Caleb-el, mert nem akartam azzal ellökni magamtól, hogy túlságosan rátapadtam és az igazság az, hogy kölcsönösen kerestük egymás társaságát most pedig ez annyira távolinak tűnik pedig nem is volt olyan régen, mikor a karjaiba zárt, hogy senki más ne tehesse meg. Ki gondolta volna, hogy ilyen rövid idő alatt ennyi minden meg tud változni.
Abban a pillanatban, amikor Caleb ott hagyott nem gondoltam volna, hogy ennyire felfelé fog ívelni a napom további része, de Brady még arra is képes volt, hogy ezt a rendkívül kellemetlen napot valami jobbá alakítsa át és ezért nem lehetek eléggé hálás a számára.
Megérkezünk a helyszínre és már akkor a torkomban dobog a szívem, hiszen izgatott vagyok, de őszintén nem tudom, hogy miért. Ahogy helyet foglalunk a padok egyikén a kezemet az ölébe húzza, de egyáltalán nem zavartatom magam. Olyan természetesnek tűnik az egész, mintha egy pár lennék pedig nem is állhatnánk messzebb ettől a feltételezéstől. Két külön pár vagyunk valahol a másik felünkkel. Vagyis én már nem is hívnám másik felemnek. Fél pár vagyunk. Neki valahol elveszve a másik fele, aki szerintem ha itt lenne levágna fél karomat, amiért meg mertem fogni Brady kezét.
Szinte érzem, ahogyan az egyik srácnak a tekintete rám tapad és lyukat éget a bőrömbe ezért inkább közelebb húzódom Brady-hez és a vállára hajtom a fejem. - Nem.. Valahogy most egyiket sem kérek. - Nem örülnék neki, ha elmozdulna mellőlem, mert akkor az a srác tuti rám mozdulna, amihez nekem semmi kedvem nem lenne. A barátom társaságát akarom élvezni.. Az ismerkedést kilőttem mára. Ilyen gyorsan nem akarok másik csónakba beleugrani.

 



Csak az a gond, hogy nem tudom, hogy mikor kerültünk egymáshoz ennyire közel. Talán mindig is egymára voltunk hangolva, nem csak mint legjobb barátok, nő és férfi, pusztán állandóan foglalt volt az egyikünk, így a dolog végül fel sem merült köztünk, kapcsolatunk a bizalomra és a barátságra épült. S ha Terri nem lenne ilyen féltékeny, azt hiszem még az öléléseink is bőven gyakoribbak lehettek volna. Mégis, jobb így, mert ha úgy történik, akkor talán már korábban rájövök, hogy mennyire egy édes lány, nem is csak barát, és még véletlenül olyanra ragadtatom magam, ami rosszul esne. Hiszen ha ő szerelmes volt Caleb-be, akkor semmi keresnivalóm nem lett volna a színen, és még barátként is elveszítem. Nehéz ügy ez, hiszen nem tudom elképzelni, hogy ő egy értéktelen, megunt valaki legyen, hiszen amióta ismerem, minden nap tudott újat mutatni, tüneményes személyisége állandóan elvarázsol.
- Bocsánat. Ez azért nem állt szándékomban. Csak... nagyon kedvellek, és azt akarom hogy boldog legyél. Majd igyekszem odafigyelni, hogy ne éreztessem mindig, hogy mennyire fontos vagy. – Mosoly bujkál a szám tövében, úgysem tudnám ezt sehogy előirányozni. Nem gondolom, hogy túlzottan nyálas lennék azzal, ha kifejezem, hogy mit jelent ő nekem. Nem kell mindenkinek amolyan rossz pasinak, szexi dögnek lennie, valahol az sem árt, ha olyanok vannak körülöttünk, akik csak úgy átölelnek, és megnyugtatnak, hogy nem velünk van a baj. Bár.. még kapcsolatunk hajnalán mintha Avery is mondott rólam valami ilyesmit, hogy szexi tanár bácsi leszek. Leszek... addig még van pár év. Szám szerint legalább kettő. És alaposan el tudok pirulni, ha véletlenül úgy érzem, hogy a lány időnként srácot is lát bennem, mint amikor gyémántnak, vagy tökéletesnek mond. Kétlem, hogy az lennék, pusztán közelebb áll hozzá annál, mint amit Caleb nyújtana. Sőt, igazából ezt megugrani nem nagy szám, és mondanám, hogy megindul bennem a vívódás, hogy mennyire tudnám elfogadni, ha Avery ismét valaki mással próbálkozna, kockáztatna.. hiszen előbb utóbb úgy összetörhet a szíve, hogy megkeseredik, hogy már nem akar senkit, soha többé. Most félmosollyal viszonzom a vigyorgását, hát ez van, imádjuk egymást, csak éppen nem mindig alakul úgy az élet, ahogyan elterveztük. Ott tartunk, hogy talán butaság, hogy ennyire közel állunk egymáshoz, legalábbis részemről, hiszen fene tudja, hogy ő mit lát az egészben, a saját részem meg talán kezelhető azzal hogy Terri úgyis komolyan gondolja velem, és kár lenne egy szuper barátságot felrúgni. A csillagom pedig majd valaki másnak fog ragyogni.
- Garancia? Milyen garanciát vársz a szerelemtől? Hogy azt mondja, hogy mindig veled lesz? És ha te szeretsz bele valaki másba közben? Akkor hogyan tudnál lépni, ha tőle meg ígéretet kérsz? Elég lett volna az is, ha azt mondja, hogy megpróbál tisztelni téged, és úgy viselkedni, ahogyan egy felnőtt kapcsolat megkívánná. – Rázom meg a fejemet, nem akarom én őt kioktatni, soha egy rossz szavunk nem volt egymáshoz, amely talán unalmas, de miért bántanánk egymást, ha ennyire hasonlítunk? Igaz, más a vágyunk, hiszen ő ragaszkodásra, míg én szabadságra vágyom, csak éppen az üt szíven, hogy egymásban mindkettőt meg tudnánk találni. Késő bánat sajnos.
- Csak azt mondhatom, hogy sajnálom, hogy így alakult. Valahol meg örülök neki. Most úgy érzed, hogy egyedül vagy, ez mégsincs így. Nem akarok nagy szavakkal dobálózni, de rohadtul nem érdekel, hogy Terri mit gondol erről. Hacsak nem áll azzal elő, hogy gyereket vár... már én is erőteljesen agyaltam rajta, hogy nem vagyok képes minden parancsára ugrani. Csak a gyávaság, megszokás, pedig én aztán bőven éreztetem vele, hogy nekem mindez... már nem a világom. – Ezzel azt próbálom sugalni, hogy ne érezze magát rosszul, hogy ha netán elszakít a páromtól, már így is csupán formai jellegű, alig van köztünk szex, egyikünk sem kezdemény, őszintén szólva nem is tudom beleélni magam, így arra sem lehet alapozni. Na de nem erről fogok Averynek beszélni, ez aztán úgyis zavarba ejtő lenne. Megvan most a saját bánata az édesapja és Caleb miatt.
- Na várj csak... – Nevetem el magam az arcára simítva a tenyeremet. – Én nem hozhatlak zavarva, míg te bármikor célzattal teheted? Ez akkor is... galád. – Adom ki a végszót, és kölcsönösen puszival búcsúzunk el egymástól hogy némi átöltözés után ismét siessünk vissza. Nem is tudom, hogy ez randi vagy sem. Talán mégsem, hiszen nem elémentem, és nem egy elsőre eltervezett találka, ráadásul hivatalosan még nem mondták ki Calebbel, hogy vége. Ki kell ezt egyátalán mondani? Ráadásul nekem meg ott van Terri, mert hát ott van. Mégis, kissé kivirulok, ahogyan fésülködöm. Az arcomba temetem az arcomat, miért csinálom ezt? A válasz egyértelmű; én meg tudnám adni azt, amire vágyik, csupán lehetetlennek tűnő szakadékot kéne megugranom úgy, hogy talán semmi értelme. Nem az zavar, hogy ha nemet mond, akkor már Terri sem lenne. Attól nem félek, hogy két szék között a pad alá esek. Az a bajom, hogy Avery soha többé nem bújna hozzám, még barátként sem, ha ennyire tisztességtelen dolgot művelnék, mint a megcsalás. Vagy az már nem megcsalás, ha nem vagyok szerelmes, és netán.. érte lángolok? Mindegy, hogy mi a helyzet, meg kéne mondanom Terrinek? Nem tudom, ez így... Idegőrlő. Mindent félreteszek, és csak jól fogom magam érezni vele, nem akarok most semmi másra gondolni, az tönkretenné a kedvünket. Igyekszem nem felsóhajtani, pusztán szelíden elmosolyodom, ahogyan végül a kezemet fogja meg. Akkor nem a pasizásról fog szólni az estéje, hanem rólam. Véggisimítok hüvelykujjammal ismét a kézfején, mintegy belenyugvásul, nekem így a legjobb. Betérünk végül buli színterére, amely egy kerthelységgel feldurvított bár, viszonylag nagy színpaddal, és még táncolni is lehet. Még az előzenekar ciripel, így kézen fogva Averymet lecsüccsenünk a padok egyikére, mert hát nem asztalok vannak, hanem félkörben rengeteg pad, mintha valami római küzdőtérre néznénk le.
- Kérsz valamit inni? Vagy rágcsálnivalót? Lehet majd táncolni is, most igyál, amíg még van szabad kezünk. – Kérdezem, az ölembe véve a kezét, valahogy nem is tudunk elszakadni egymástól, ami nagyon nem baj.

Nem is tudom, hogy mi lett volna velünk, hogyha esetlegesen azelőtt találkozunk, hogy én megismerem Caleb-t ő pedig Terri-t. Talán akkor is barátok lettünk volna, vagy valami más lett volna közöttünk? Őszintén nem tudhatom, mert nem tudok minden eshetőséget kitaktikázni. Bár azt hiszem, ha össze is jöttük volna, akkor jól meglettünk volna. Legalábbis, ha feleannyi harmónia lett volna a kapcsolatunkban, mint a barátságunkban, nem lett volna olyan akadály, amit ne tudtunk volna ketten úgy igazán áthidalni. Tökéletesen szót értünk egymással és őszintén imádok Brady közelében lenni. Annyira kedves és megértő, hogy nem is kívánhatnék magam mellé nála kedvesebb barátot. Az pedig már külön tiszteletreméltó, ahogyan elviseli Terri-t és a diktátor hajlamait.
- Vigyázz, mit mondasz, mert még a végén ténylegesen zavarba hozol. - Örülök, hogy ő ilyen pozitív véleménnyel van rólam és be kell vallanom őszintén, hogy nagyon is jól esik, hogy így gondolja. Tudom, hogy soha nem hazudna nekem és talán ez még szilárdabbá teszi a barátságunkat. Őszintén nem tudom, hogyha mindkettőnk kapcsolata tönkremenne teljes mértékben, hogy lenne-e a köztünk valami. Eljátszadozhatok a gondolattal, hiszen Brady tényleg olyan srác, akit minden lány szívesen fogadna, de ugyanakkor nem akarnám tönkretenni a kapcsolatunkat azzal, hogy megpróbáljuk és lehet az egész olyan irányt vesz, amit nem tudunk irányítani és, akkor elveszíteném őt. Azt nem biztos, hogy képes lennék feldolgozni. Túlságosan is hozzászoktam már a társaságához.
- Imádsz? Hát én is imádlak téged. - Mondom vigyorogva, mint valami őrült. Bárcsak ez az őrület előtt találkoztunk volna. Akkor lehet, hogy mindkettőnknek könnyebb lenne. Bár az is lehet, hogy akkor is csak egyszerűen barátok lennénk és nem mentünk volna tovább semmilyen irányba, de azért néha elkalandozom, hogy mi lett volna, ha mégis. De amíg kalandozok addig baj nem lehet ebből az egészből, hiszen a gondolataimat még azt hiszem valamilyen szinten megtarthatom előtte. Plusz. Amit az ember csak gondol nem vonhatják érte a felelősségre. Bár azt hiszem Terri határozottan megtenné. De nem tudja mi zajlik a fejemben és én magam sem tudom. Mert talán ez nem is igazán a fejemben kell, hogy történjen. Hanem egy kicsivel lejjebb a mellkasomban dübörögve.
- Garancia nélkül értelmetlen belevágni valamibe, ami úgy sem fog működni. Innentől kezdve én már lezártnak tekintem ezt az egészet, mert még ha akarnám sem tudnám megmondani neki azt, hogy vége még azért is elküldene a francba. Vagy jönne azzal, hogy én nem mondhatom ki ennek a kapcsolatnak a végét. - Megforgatom a szemeimet, hiszen ténylegesen el tudom képzelni azt, hogy ő így viselkedne velem. Mintha bármivel is különb lenne, amikor nem több egy patkánynál és csak azt sajnálom, hogy most nyitottam ki igazán a szememet meglátva azt, hogy ki is volt ő az egész idő alatt. Levedlette a bőrét és megmutatta a foga fehérjét.
- Lehet, hogy szeretet. Lehet, hogy nem. Az is lehet, hogy már egy jó ideje elmúlt csak most jutott el arra a pontra, hogy ezt határozottan ki is fejezze. Nem tudom, de nem is igazán érdekel. Az ő döntése volt és én nem fogok hisztizni. Csak ezután ne keressen már meg, hogy akar valamit. Lehet, hogy szerettem, de azok után, amit már leművelt ez az érzés kopni kezdett a lelkemből. - Hogyan szerethetnék valakit, aki ilyen kegyetlen módon bánik velem? Határozottan többet érdemlek, mint ez. Ő pedig nem érdemel tőlem semmit sem. Nem fogok utána futni, ha pedig ő jön utánam, hát visszakapja, amit nekem adott.
- Az volt a célom. - Tényleg úgy gondolom, hogy ő egy kincs az életemben és nem is tudnám elengedni olyan könnyedén, mint azt bárki gondolná. Egyszerűen lehetetlen a számomra azt mondani, hogy itt a vége fuss el véle. Azt hiszem ő utána megállás nélkül futnék, mert nem lennék képes arra, hogy olyan könnyedén hagyjam elveszni az életemből. Annál azért sokkal többet jelent a számomra. Belopta magát a szívembe egy olyan helyre, ahonnan már nincs menekvés.
Igyekeztem a lehető leggyorsabban elkészülni és azt hiszem ez még a helyzethez képes sikerült is. Ennél azért sokkal többet szoktam babrálni, de most nem akartam porcelán babát faragni magamból, hiszen estére úgy is eltűnik az a tökéletes külső, amit megpróbálok magamra varázsolni.
- Te is nekem. - A világom egyik fontos pontja lesz. Most is az és mindig is az lesz. Nem is tudom, hogy hol lennék most nélküle.
Mikor megérkezünk Londoba egy kicsit szédelgek, mert azért nem vagyok annyira hozzászokva ehhez az egészhez, hogy szinte állandóan ezt csináljuk, de idővel csak sikerül hozzászoknom. A karját nyújtja felém, de én nem akarom sokkal inkább újra összekulcsolom az ujjainkat. Nincs kedvem az idegenekhez. Vele akarom jól érezni magam csak vele.

 

Mindentől függetlenül úgy vagyok vele, hogy nem annyira halálos, hogy Terri ilyen zsarnoki, ki fogom magamnak harcolni, hogy minél több időt tölhessek Avery-vel. Az utóbbi időben akkor tudtam kiengedni a gőzt, ha a kicsiknek rendeztem a musicalt vagy ha vele voltam. Nyomasztó már állandóan megfelelni egy olyan lánynak, aki állandóan el akarja rendezni az életemet. Ez tényleg nem működik így, és változtatásokra van szükség. Már ha belemegy, mert ha nem, akkor nem ad annyi szabadságot, amely még tényleg elviselhető lenne. Azt pedig már nem tudnám elfogadni. Így csupán a tisztesség tart mellette. Nem lehet egy felnőtt kapcsolatból csak úgy kitáncolni, ám azt látom, hogy Avery mennyire korrekt még mindig Caleb-bel, bután érzem magam, hogy én meg mennyit tűrök. Legalább ez a pár óra nem Terriről szól, ha pedig jól sikerüla a program, még a következő egy-két napban is találkozhatunk.
- Akkor sem értem. Figyelmes voltál vele, nem tartottad rabláncon… és bámulatosan aranyos vagy. – Csóválom a fejemet, észre sem veszem, hogy olyan bókokkal illetem, amiket elvileg a saját páromnak kéne. Kéne, csak éppen nem érdemli meg. Nem is fogom fel, hogy egy ideje már elbeszélünk Terrivel egymás mellett, és az, amit benne kéne, hogy lássak a legjobb barátomban van meg, akit nem illene nőként kezelnem, hiszen másba szerelmes. Most azért mégis tudatosul, és bután érzem magam, hogy netán zavarba hozom.
- Cöh… az a baj, hogy túl jól ismersz már, és nem is olyan egyszerű még hülyéskedni se veled. Mindent komolyan veszel te lökött, nem is tudom, hogy miért imádlak ennyire… - Vigyorgok rá, és csupán bólintok, pontosan tudja, hogy szeretem, hogy ilyen fesztelenül tudunk egymással mit beszélni, ha nem lett volna mindig valaki az egyikünk életében, talán még másra is fordult volna ez köztünk, de hát ilyen a sors, nem kaphatunk meg csak azért valakit, csak mert tökéletes. Attól még az időzítés pocsék, ráadásul azért, mert én többet látok a dolgunkba, még korántsem biztos, hogy ez fordítva is így van. Bőven meglehet, hogy neki csak a lüke havarja vagyok, aki mindig ott van, hogy segítsen. Való igaz, barátként nagyon odavagyok érte, a többin meg egész egyszerűen eddig nem is volt értelme elgondolkozni. Már csak azért sem, mert még mindig azon filózik, hogy mit kezdjen Calebbel. Szerintem már nem sokat érdemes,hiszen egy álszent gazember, és Averynek meg tényleg olyan srác kéne, aki magabiztosabb nálam, és fel tudja vállalni, hogy a lány kell neki. Én egyenlőre sajnos úgy tűnik megmaradok Terri rabigájában.
- Valószínűleg semmi. Az emberek nem változnak. Ha képes volt egyszer megtenni, örökké ez lenne. Ahogyan... - Terri is ezt teszi velem, csak máshogyan. Rémisztő felismerés, mégis, mit tehetnék? Csak azért keressek valaki mást, mert nehéz, és nem érzem mellette teljesnek? Azt hittem eddig, hogy van értelme küzdeni a kapcsolatunkért, kompromisszumokat kötni, csak éppen úgy alakul, hogy egyedül én kötök. A párom nagyon nem. Avery se azt kapja amire vágyott, el vagyunk átkozva, de nagyon.
- Gondolod, hogy valaha szeretett? Úgy értem nem bántani akarlak, csak ha ilyen könnyedén kész túllépni, talán nem is számítottál neki annyira. – Igazat adok neki abban, hogy ha Caleb nem tudja megbeszélni se a dolgokat, akkor hogyan tudnának bármiben előrelépni. Most az a kérdés, hogy Averynek tereljem el a gondolatait, vagy vegyem rá, hogy hozzon végleges döntést?
-  Gyémántot? Tökéletes? Zavarba hozol... – Nem ráncolom a homlokomat, mosolyom viszont elfogódott, hiszen ez a lány annyira meghatóan törékeny, legalábbegy puszit megérdemel. Érdekes hogy pont egy másodperccel előzöm meg a pusziadásban, hiszen kezdeményezek egyet az arcára, míg ő vélheően búcsúzásként teszi mindezt, mielőtt elvállnánk. Aztán nem sokkal később találkozunk, a szolid smink bármennyire is visszafogott, azt hiszem immár hivatalos, tényleg gyönyörű. Megpróbálok csak barátként nézni rá, ám így is hüledezek. – Ha csak a külsőt néznénk, már akkor is ma tíz szuperebb srácot találhatnál, mint Caleb, és akkor még nem tudják hogy tündéri vagy. – Ismerem be, végülis én élvezhetem a társaságát, ám ha úgy alakul, hogy ma leszólítja valaki, aki tényleg rendes, akkor nem fogok az útjába állni. Addig szívesen fogom a kezét, ám majd ha ott leszünk a koncerten, jobb, ha nem érti félre senki, hiszen ő a barátom, hiába vagyunk ennyire bizalmas viszonyban, ezzel nem akarok elrettenteni próbálkozókat
- Megérte várni rád. – Fogom kézen, és odahúzva magamhoz megölelem. Finoman végigcirógatom a tarkóját, hogy aztán a fülébe súgjam. – Nekem mindig fontos leszel. Bárhogy is alakuljon. – Mielőtt elengedném, tenyeremet, az arcára simítom, majd ténylegesen a tenyerembe illesztem az ujjait, és megindulunk a roxforti birtok kijáratához, ahol már hoppanálok is vele. Igaz, hogy már hetedikes, de csak pár hete volt a vizsgájuk, ne kockáztasson. London egyik belső kerületében találjuk magunkat, egy mellékutcában, hogy a muglik ne lássák a varázst. Innen már inkább a karomat nyújtom neki, hátha össze tudunk hozni kérőket.

Mennyire elkeserítő, hogy egyikünknek sem alakul úgy a szerelmi élete, ahogyan azt szeretné. Ezért is könnyebb megértenünk a másikat. Még akkor is, ha mindkettőnk problémája teljesen más irányú. Úgy értem, hogy míg az én problémám azzal van, hogy le se szarja a fejemet Caleb, Terri addig szabályosan megfolytja Brady-t, aki nem is tudom, hogyan képes mindezt elviselni. Én komolyan adnék már neki valami díjat ez az egész miatt. Nem mindegyik pasi bírná ki azt, amit ő, de ezek szerint nagyon szereti Terri-t. Bárcsak engem is ennyire szeretne valaki.. Vagy lenne Caleb-ben egy csepp Brady-ből. Akkor lennék a legboldogabb.
- Lehet, hogy neki az volt. - Nem tudok már semmit. Egyetlen egy dologban sem vagyok biztos. Úgy érzem, hogy az életem teljesen a feje tetejére fordult, mintha már semmilyen szabály nem lenne érvényes és az életem egy hatalmas romhalmaz lenne, amit meg kell próbálnom valamilyen módon helyrehozni. Nem tudom, hogy képes leszek-e rá, de ha meg sem próbálom, akkor soha nem fogom megtudni, nem?
- Azt hiszem az lenne az utolsó piszok, amit beengednék a gépezetbe, mielőtt az egész felrobbanna és porrá változna. - Nem hiszem, hogy valaha is képes lennék elengedni Brady-t. Nem tudom miért, de olyan könnyedén ki tudja szippantani belőlem a negatív energiákat. Akárhányszor felbukkan jobb kedvem lesz és az, hogy nyíltan beszélhetek neki a problémáimról csak még könnyebbé teszi az egészet. Tényleg nem tudom, hogy mit mondhatnék. Egyszerűen csak hálás vagyok, hogy van egy olyan ember az életemben, mint ő. Persze nem azt mondom, hogy a többi barátom nem számít, mert soha nem fordítanék senkinek sem hátat, de Brady-vel ez másabb. Talán mert ő valamilyen szinten értheti, hogy miről van szó. Mert az ő kapcsolata sem tökéletes. Meg azt hiszem ő azért már megélt pár dolgot, amihez nekem még csak távolról sem volt szerencsém. Ezért pedig nem is kívánhatnék nála jobb barátot és örülök, hogy pont erre járt, mikor Caleb kis híján kitépte a szívemet a helyéről, mert nem hiszem, hogy valaki más képes lett volna, akár csak egy apró mosolyt is csalni az arcomra. Brady határozottan egy igazi tehetség. Aki ennek ellent akar mondani az hazudik.
- Nem hiszem, hogy ezek után én bármit is akarok. Úgy értem. Nem egyszer megbántott már és átgázolt rajtam, akkor mégis mi a garancia arra, hogy nem fogja még egyszer megtenni velem? Én nem akarok állandóan a padlón lenni miatta. Azt könnyedén megtehetem más miatt is. Szívesebben lennék egy olyan kapcsolatban, ahol úgy érzem, hogy biztonságban vagyok, hogy szeretnek. Nem pedig rettegni minden egyes pillanatban, hogy mégis mikor fog újra a lelkembe taposni. - Azt hiszem Caleb-el való kapcsolatomat most pontosan így tudnám leírni. Az egész csak fojtogat és nem visz előrébb. Abban sem vagyok biztos, hogy szeret-e még egyáltalán. Az is lehet, hogy csak nehéz időszakon megy keresztül, de néma gyereknek anyja sem érti a szavát és, ha nem mondja ki, hogy most nem megy neki ez az egész, vagy valami miatt szünetet akar, vagy szakítani, akkor akadjon fel az első ágra. De csak, hogy megkarcolja magát. Senkinek, soha nem kívánnám a halálát.
- Sajnálom, hogy így alakult, hiszen te tényleg megérdemelnél valakit, aki észreveszi, hogy mekkora gyémántot tartogat a kezei között és, hogy nem kell téged irányítani, hiszen önmagadként is tökéletes vagy. - Lehet, hogy elfogultan beszélek róla, mert a barátom, de akkor is. Mondhatnám, hogy olyan pasi, akiről mindenki álmodik. Helyes, kedves, aranyos és.. Sorolhatnám egy évezreden keresztül a jó tulajdonságait, de ahhoz élnem is kellene annyi ideig. Az pedig határozottan egyenlő a lehetetlennel, de legalább, amíg élek támogatni tudom őt és itt lehetek mellette mindenben.
Őszintén görcsöltem, hogy mit vehetnék fel. Az arcomat gyorsan megmostam és egy haloványabb sminket kentem fel az arcomra aztán jó ideig vacilláltam, hogy mégis mit kellene felvennem végül az egyik kis ruhám mellett döntöttem, ami nem túlságosan kihívó, de azért kiemeli egy kicsit az alakomat. Végül pedig a hajamon igazítottam egy picit és tudom, hogy már így is rendesen megvárattam szapora léptekkel indultam meg vissza a találkozó színhelyére. - Bocsi, hogy sokáig tartott. - Mondtam halovány mosollyal az arcomon, majd pedig megfogtam a kezét és már alig vártam, hogyan is fog alakulni a nap további része.

Kissé tehetetlennek érzem magam, amiért nem tudok mit tenni Averyért. Mintha úgy tűnne, nem érdemli meg a boldogságot, amit az önzetlen viselekdése nyomán illene megkapnia. Csak azért is segíteni akarnék neki, hogy találja meg akit neki szánt a sors, bár nem érzem magam kerítőnek. Azt kéne kitalálni, hogy milyen típusú srácok jönnek be neki, ám lehet, hogy mindez még túl friss. Ha azt mondja, hogy már nem is akarja féltékennyé tenni a srácot, viszont ragaszkodik is hozzá, akkor nehéz bármit is kitalálnom.
- Azt hiszem ebben nincs igazad. Én látom, hogy Terri mit tesz, és azt, hogy te is. Te nem tervezed meg Caleb jövőjét, csak szeretni akartad volna őt. Ez közel sem nyomasztó. - Ez sokkal közelebb áll a normálishoz, mint amit az én párom tesz velem. Caleb az, aki nem érdemli meg a kedvességedet, amit nagyon sajnálok. Megpróbáljak valami randit leszervezni neked valahogyan? Van pár kedves ismerősöm, akik talán nem olyan bunkók.
- Ebben igazad van, nekem is kár lenne ígérgetnem, hogy mindig itt leszek, de ha mi van, ha butaságot csinálsz, és megutállak ezért? – Félmosolyra húzódó ajkaim sugározzák csak azt felé, hogy viccelek, hiszen sosem veszekedtünk, pedig nem tegnap óta ismerjünk. Nem akarom én azzal bántani, hogy szegény édesapja még így lebetegedve is legalább él, időt lehet vele tölteni, de szeretnék én lenni az életében az a biztos pont, akire számíthat. Csak éppen rossz érzés, hogy Terri is folyamatosan meg akar kötni, és ezért Avery is állandóan lelkiismeretfurdalást érez, hogy nem akar zavarni. Azt már csak bónuszként mondom, egyik lánynak sem felfedve, hogy az utóbbi időben Terrivel igen pocsékul érzem magam, míg Averyvel mindennél jobban, csak éppen a barátság más, mint a szerelem. Neki most Calebbel, vagy a saját boldogságával kéne dűlőre jutni. Ebben amannyire csak lehet a segítségére próbálok lenni. Hiszen nagyon fontos ő nekem, és ha emiatt Terrivel csúnyán összeveszek, nem fog érdekelni. Határozottan tetszik, hogy nem problémázik az Averyn, sőt, kicsit még egyedibb is lesz így a kapcsolatunk, hogy becézhetem máshogyan, mint a nagyátlag.
- Tudom, hogy ez most nehéz Csakis azt tudom tanácsolni, hogy próbálj kitartani. Látod én itt vagyok, és a szívem csücske vagy. Ebből látod, hogy nem veled van a baj, hiszen egyátalán nincs veled baj. Talán bután kezelem, hogy ennyire vakon hiszek benned, de hát erről szól az, ha valakit fontosnak kezelünk. Barátság, szerelem, mindenképpen az a lényege, hogy tűzön vízen átmenni a másikért. Na nem annyira mint Terri, mert ő nem enged a saját dolgaival, de az más kérdés. Sajnos. – Sóhajtok itt fel, túl sokat beszéltünk most lelki dolgokról, nem akarom, hogy belőlem is kiszakadjon, hogy mennyire herórot kapok a dolgaitól. Most az a fontos, hogy Avery visszataláljon önmagához, netán Calebhez, esetleg tényleg boldog lehessen majd valakivel.
- A szerelme átalakult valami irányítássá. Szóval másképpen szeret. Uralkodik inkább. Nem is tudom, hogy mikor, azt hiszem egyre inkább. Észre sem vettem, csak aztán egyszercsak, hogy húzom a számat, hogy megint az ő döntései alapján cselekszünk. Valahogy mindennapossá vált, számomra pedig nyomasztóvá. – Vonom meg a vállamat, tényleg nem akartam belemenni, de igaza van, nem lehet csak úgy szőnyeg alá söpörni a problémákat. Nehéz ügy, mindketten valóban egy kicsit a másik cipőjében is járunk, meg nem is, irigyelünk valamit a barátunk tulajdonságaiban, szóval nem egyszerű ez így.
- Nem miattad megyünk szét, ha úgy alakul. Azt Terri megoldja magától. – Mosolyogva nézek utána, hogy önkéntelenül is megérintsem a pontot, ahol a puszit adta. Visszasietek a fiúrészlegre, hogy átöltözzek. Egy gyors kétperces zuhanyt is megeresztek. Hajat azért nem mosok, de gyorsan frissülök egyet. Egy sporzakót veszek fel, abban bulizni is lehet, meg egy farmert. Még így is előtte érkezem, és teljesen logikus, hogy amikor megjön, a korábbi hangulatot megőrizve ismét megfogom a kezét, és így indulunk vissza a birtokon kívülre, hogy hoppanáljunk. Ha csinosra öltözött át, azért mindenképpen kap tőlem elismerő pillantásokat. S miután nagyjából az egyik legszebb lány az iskolában, most is magától értetődik. Nem vagyok persze mustráló, mégiscsak a barátom.

Vannak dolgok, amik egyszerűen már menthetetlenné válnak bármennyire is szeretné az ember megmenteni őket, vagy éppenséggel helyrehozni. Nem lehet mindig minden jól csinálni. Semmi nem tökéletes a világban, mert ha az lenne valami, akkor mindenki meg akarná kaparintani és talán még ahhoz is vezetne, hogy az emberiség kipusztítaná saját magát azért, hogy elérhessen valamit, amire igazából nincsen is szüksége egyszerűen csak kényszernek érzi, hogy birtokoljon valamit. Brady egy ritka gyémánt a világban és lehet, hogy ezért akarja betegesen kisajátítani Terri, de olykor ez a kisajátítás az, ami megrémiszti az embert. Szeresse, ne irányítsa. Bár úgy néz ki ez sem a legjobb megoldás, mert szeretet adtam Caleb-nek ő pedig egyszerűen csak hátat fordított nekem, mintha soha semmit nem jelentett volna mindaz, ami közöttünk létrejött és ezzel megbélyegezte az életkedvem is. Ahogyan hozzám fordul, szól nem csak bántó, de visszataszító is és ezek után már nem tudom, hogy egyáltalán egy levegőt akarok-e szívni vele nem, hogy még bármit is rendbe hozni, ami közöttünk van. Fáj, hogy még ennyit sem jelentek neki, de nem engedem, hogy úgy tiporjon át rajtam, ahogyan neki tetszik. Mert én nem azaz ember vagyok, akit el lehet tiporni. Lehet, hogy kihasználhatják az emberek a jó szívemet, de.. Igyekszem vigyázni az utóbbi időben azzal, hogy mégis kinek a kezébe nyomom talán a legbecsesebb részemet.
- Nem akarom ezért sem ereszthetem el őt. Bármennyire is lenne számára jobb és kényelmesebb. Képtelen vagyok elengedni. Azt hiszem hozzá olyan erősen ragaszkodom, ahogyan Terri hozzád. - Egy biztos, hogy apa az egyetlen biztos támpont az életemben, mert lehet vannak barátaim az élet sosem garantálja azt, hogy ők a végsőkig velem lesznek bármennyire is szeretjük egymást és támogatjuk. A sors kegyetlen módon bármikor közbe szólhat megmásítva a saját elképzeléseinket a jövőről.
- Egyáltalán nem zavar. Sőt talán egy kicsit jól is esik. Anyum ötlete volt a Hazel. Apum meg ragaszkodott az Avery-hez. Bonyolult egy család vagyunk. De végül is így lett az egyik nevem anyutól a másik aputól, hogy talán soha ne veszítsem el őket, hogy mindig mellettem maradjanak és próbálok pozitívan gondolkozni, de néha egyszerűen csak nem megy. Van, hogy egy fájdalom felébreszti a többit is és akkor úgy érzem, hogy összezuhanok alattuk. - Van, hogy már nem bírom elviselni ezt az egészet és azt hiszem ez most is olyan volt. Az, hogy Caleb ilyen csúnyán belém rúgott csak felébresztett bennem régebbi, fájdalmas képeket, amikre nem akarok emlékezni.. De őt ezt hiszem ez a legkevésbé sem érdekelte. Miért is érdekelné, hogy milyen hatással vannak rám a tettei? Láthatóan nem szeret már.
- Szóval már nem érzed, hogy szeretne? Ezt pontosan honnan, vagy mikor és hogyan jött? - Nem tudom, hogy miért kérdezem, hiszen ez neki is kellemetlen téma, de próbálom őt megérteni, hogy hátha így rájöhetek arra, hogy engem Caleb mikor szűnt meg szeretni, mert hogy most már nem kíváncsi még csak a képemre sem az már több, mint nyilvánvaló. Elfogadom és lenyelem, de ha még egyszer a közelembe jön és esetleg megpróbál úgy felém közeledni, ahogy az nekem nem teszik, akkor nagyon nem leszünk mi ketten jóban.. Nem vagyok egy használati tárgy, amit akkor vesz igénybe, mikor neki tetszik. Egy érző emberi lélek vagyok és, ha ő úgy dönt más mellett boldog, akkor legyen más mellett boldog és engem felejtsen el egy életre.
- Tudod jól, ha bármi van.. Én itt vagyok. Nem akarom, hogy miattam menjetek szét. Ahogyan most én is panaszkodtam egy sort úgy te is bármikor fordulhatsz hozzám. - Mondom halovány mosollyal az arcomon, majd mielőtt még elindulnék átöltözni gyorsan egy puszit nyomok az arcára, hiszen rettenetesen hálás vagyok neki már pusztán azért, hogy meghallgatott, hogy átölelt, amikor szükségem volt rá.

 

Nem vagyok legilimentor, emberismeretem pedig csak az alap empátiára, normákra terjed ki, így most elképzelésem sincsen, hogy mi járhat a párja fejében. Már ha egyátalán még egy párnak tekinti magunkat, hiszen így bánni egy lánnyal... Enyhén szólva is gyomorforgató dolog. Nem is tudom hirtelen, hogy beleártsam magam, beszéljek vele, vagy fenyegessem meg igen csúnyán, hogy mit művel Averyvel. Magától értetődő hogy mellette állok, s egyben tehetetlennek is érzem magam, hogy nem tudom mit tegyek. Azt sem akarom, hogy úgy érezze, beleavatkozom, így külső szemlőként csak azt tehetem, hogy mellette állok, és reménykedek, hogy megoldódik. Méghozzá nem olyan álszent módon, hogy a szőnyeg alá söpörjük a dolgot, mert engem a rossz dolgok nem érdekelnek. Nem, igenis élje meg, ha valami pocsékba fordul, nem fogok elfordulni tőle. Lehet, hogy most fog ráébredni, hogy nem is illenek össze Caleb-bel, mint az elején a szenvedély hevében gondolta volna? Ha ezzel tudatosul, akkor elég pocsék érzés lesz majd, akkor pedig ott leszek mellette, bármit is mondjon Terri, ez a legjobb barát dolga. Sőt, nem is dolga, örömmel teszem mindezt. Egyelőre tehát marad az a lehetőség, hogy vele vagyok, jobb kedvre derítem, legalább egy elvonom a figyelmét. Nem tudom, hogyan mehetne, hiszen csupa szomorú témáról beszélünk, többek között az édesapja is szívsajdító sorsra jutott.
- Nem biztos, hogy ennyire le kéne írnod édesapádat. - A mágia hatalma végtelen, ráadásul a gyógyítók egyre többször kombinálják a mugli orvoslással, ki tudja, talán mégicsak van rá remény, hogy egyszer az édesapja felismerje, rámosolyogjon, és nem is tudom, mondjuk elmenjenek együtt horgászni, bár ki tudja, hogy Avery szokott-e egyátalán horgászni. Ismét az örök optimizmusom vezet, remélem nem kezeli úgy, mintha valami gyengeelméjű lennék, hogy mindenben a jót próbálom látni.
- Avery... ugye nem baj, hogy így hívlak? Talán nekem személyesebb, ha ezt mondom, legalább nekem szól, hogy tudom a középső nevedet. Ne feledd, azért, mert most sok minden összejött, még nem omlik össze a világ. Tudom, hogy közhely, de gondolnod kell arra is, hogy ezekről erősebb leszel. Mint ahogyan most sem vagy egyedül. – Nem akarom a saját vállamat veregetni azzal hogy felhívom rá a figyelmét, nem kell búslakodnia, és bár vannak barátnői, mégis ilyenkor az számít, hogy valaki tudassa vele, nem vele volt a baj. Az biztos, hogy Calebből minden hiányzik, ami egy komoly kapcsolathoz kell, de még azt is megkockáztatnám hogy barátnak sem kellene, ha ennyire nem gáláns.
- Lehet. Csak tudod máshogyan viselkedett, amikor úgy éreztem, hogy szeret. Nem gond olyan szinten, hogy számomra jó dolog a ragaszkodás, de az uralkodás, a kisajátítás már közel sem. Mindegy, ezt én még túlélem, most a te életedet kell valahogyan rendberakni. – Nem is merem mondani Averynek, hányszor volt, hogy összecsomagolom a cuccaimat, és visszaköltözök a griffendél toronyba, de Terri akkor mindig elkezdett rimánkodni, kitalálni, hogy megváltozik, csak maradjak. Mondanom sem kell, mindez ideig óráig tartott. Csak azért nincs értelme felhozni, mert akkor Avery amilyen nagy szíve van, még miattam is maga alatt érezné magát. Most nem én számítok. Különben meg Avery félreérti, én nem szabadságra, hanem elfogadásra vágyom, Caleb nem lazán kezeli mindezt, hanem egész egyszerűen mással kavar, ahogy sejtem. Remélem, hogy tévedek.
- Én sem tudom. Nyilván csak utólag fogod látni, hogy jó döntést hoztál, vagy sem. Gondold át, én melletted leszek, bárhogyan is legyen. – Mondom ki a végleges konklúziót. Valahogy a párjainkból két új párokat gyúrni, ebben igaza van Averynek. Egyik sem tökéletes, mindkettőnek vannak hibái. Vagy velünk lenne a baj, és még túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy minden úgy alakuljon, ahogyan szeretnénk? Attól félek, az én sorsom már eleve el van döntve, túl régóta vagyunk együtt Terrivel, ennek az lesz a vége, hogy fél éven belül elveteti magát velem, és onnan már egyenes út vezet a bölcsőig.
- Tudom hogy sosem tennéd. És azt is, hogy azt sem engedném, hogy ne engedje meg, hogy veled barátkozzak. Úgyhogy... most sipirc fel átöltözni, most meg az arcodat, én is átvedlek valami kényelesebbe. Mit szólsz ha mondjuk húsz perc múlva ugyanitt, és akkor elmegyünk arra a koncentre? – Mivel már eleve kifelé indultunk, kézenfogva hoppantáltunk vissza a birtok széléig, innen megyünk fel az épületekhez.

Bárcsak tudnám, hogy mi a baja Caleb-nek, hogy egyáltalán tudjak rajta javítani. Mondja meg, ha teret akar, de ne viselkedjen velem így, mert vannak határok, amiket ha átlép, akkor már nem vagyok hajlandó foglalkozni vele. Egyszerűen csak nem érdekel. Most is beletiport a lelkembe, mintha  ez nem fájna nekem egyáltalán. Lehet, hogy neki ez az egész nem számít és nem jár semmilyen negatívummal, de nekem annál rosszabb. Szeretem őt, vagyis már ebben sem vagyok biztos, de az biztos, hogy ragaszkodom hozzá és egy szóval sem mondhatja, hogy kegyetlen vagyok és ráakaszkodom a nap minden egyes percében, de ha ok nélkül kerülget, akkor mégis miért lepődik meg azon, hogy leszólítom, amikor esélyem adódik rá? Lehet, hogy szerinte ez totális tapadás szerintem csak a lehetőség megragadása arra, hogy megpróbáljunk beszélni egymással arról, hogy hol is vagyunk és pontosan merre is tartunk a kapcsolatunkkal, de kezdem azt hinni, hogy nem lesz lehetőségünk megbeszélni ezt az egészet. Úgy valószínűleg soha. Ha ő nem beszél nekem honnan kellene kiderítenem, hogy mégis mi a fene baja van velem? Nem vagyok gondolatolvasó. Mások pedig nem mondanak nekem semmit, amiből arra merek következtetni, hogy azért nem teregeti ki a gondolatait a nyilvánosság elé, ha már az én szemembe nem bírja megmondani.
- Igen, de sajnálom, hogy így alakult, mert tényleg jobbat érdemelt volna. Egy részem szerette volna, ha képes lesz tovább lépni, de ez a pillanat soha nem jött el és most már nem is fog. - Lehet, hogy nem úgy alakult a kapcsolatunk apuval, ahogyan szerettem volna, vagy ahogyan megálmodtuk, de az olyan eseményeket, mint a halál nem irányíthatjuk bármennyire is szeretnék. Anya halála éket vert közénk, ha elismerjük, ha nem. Ez egy olyan dolog volt, ami ott volt és mind a ketten tisztában voltunk azzal, hogy jelen van, de nem változtattunk rajta. Pedig, ha megtesszük, akkor talán most nem olyan állapotban lenne.
- Nem tudom, hogy egyáltalán bánkódni fog-e amiatt, hogy nem leszek már az övé. Talán fel sem tűnik neki. Egy idő után még az is lehet, hogy már fel sem fog ismerni a folyosón. - A jövőbeli kilátásaim eddig terjednek, hogy eljön majd az a pillanat, amikor már nem is érdekelhetném kevésbé. De akkor legalább pontosan tudnám, hogy hol állunk és nem magamtól kellene megpróbálnom összerakni a képet, hogy vajon egy tízes skálán mennyire van elege már belőlem. Azért szerintem annyit megérdemelnék, hogy valamit mondjon rólunk és ne a fejemhez vágjon valamit, ami éppen ott ücsörög a nyelve hegyén.
- Nem akarom védeni, de ezzel is azt akarja bizonyítani, hogy mennyire fontos vagy a számára. Szeret téged. Ez pedig valami. Még akkor is, ha úgy érzed, hogy megfojt vele. - Egyikünk sem szívleli azt amit birtokol. Talán egy kicsit mind a ketten a másik kapcsolatába kacsingatunk. Én örülnék olyan ragaszkodásnak egy kicsit, mint amit Terri mutat ő pedig a szabadságnak, amit Caleb ad nekem és ugyanúgy meg is kapja.
- Kezdem azt gondolni, hogy ebben az esetben nincs jó tanács. Mert most várhatok arra, hogy egyszer csak meggondolja magát, vagy minden visszatérjen a régi kerékvágásba, ami lehet soha nem fog megtörténni, vagy megpróbálhatom ezt az egészet magam mögött hagyni, mintha soha nem is számított volna. - Azt hiszem ez még menne is nekem. Mármint ténylegesen továbblépni. Nem mondom azt, hogy egy újabb kapcsolatba kezdeni egyszerűen csak élvezni a szabadságot és az aggodalommentességet. Mert lehet, hogy apa miatt mindig aggódni fogok, de ezen felül semminek nem kellene töltenie az aggodalomfaktoromat. Nem vagyok hajlandó azon görcsölni, hogy neki mi jó és mi nem. Egyszerűen kezdek teli lenni azzal, hogy mindig mindenkit magam elé helyezek. Bármennyire is próbálnék elszakadni ettől képtelen lennék rá.
- Nem akarok közétek állni.. Én tényleg nem. - Megrázom a fejemet, mert tényleg nem szeretnék keresztbe tenni nekik, vagy bármi ilyesmi végül azonban bólintok, hogy mehetünk, mert túlságosan is élvezem a társaságát, hogy elszakadjak tőle. Nem érdeklenek most a következmények és egy kicsit  önző vagyok, hogy ragaszkodom hozzá most én is egy kicsit.

 

Ki sem kell mondania, gondolatban én is arra jutok, hogy Caleb már valaki mással kavar. Amit egyszerűen nem értek. Lehet, hogy én vagyok az egyetlen pasi a földön, aki a hosszú kapcsolatokban hisz? Avery gyönyörű és bájos, miért kell lecserélni, ráunni? Én is próbálom elviselni Terri összes szeszélyét, hiszen ha van egy párunk, akkor igyekezni illik minden körülmények között ragaszkodni hozzá, csiszolódni, és ha szükséges, akkor egy kicsit meg is változtatni, ha nem jön be valami, de az magától értetődik, hogy a kedvéért nekünk is kell változnunk. Caleb egyszerűen egy makacs öszvér. Soha semmiért nem kért bocsánatot, soha nem ismerte el, ha hibázott valamiben. Inkább kitért a konfliktusok elől, mintha bármit is megoldana a szőnyeg alá söpréssel. Itt egy álombarátnő, aki még a szívét is odaadja, ő meg mással hetyeg? Ez annyira... iritáló. Nem is tudom, hogy milyen tanácsot mondhatnék, hiszen fogjuk rá, hogy kapcsolatban élek, neki pedig mintha éppen megszakadóban volna a sajátja. Terri engem addig tart pórázon, amíg van bennem szusz. Nem mondom, hogy nem gondoltam rá, hogy mégiscsak kisétálok az ajtón, de ahogyan Avery is mondta, összetörni az álmait...? Barbár dolog lenne.
- Sajnálom, hogy ennyire eltávolodtatok... Vélhetően a gyász vette el az eszét. – Harapom be az ajkamat. Bár mondhatnám, hogy megértem, nekem mindkét szülőm él, és többé-kevésbé zűrmentes életet élnek. Attól még a barátom búját könnyedén magamra veszem, s csak remélni merem, hogy a társaságomban legalább egy kicsit vigaszra talál. Bár ha feltépjük ezeket a sebeket nem biztos, hogy a legjobb módszer a vidámságra. Béna vagyok!
- Avery azt hiszem mintha vonzanád azokat, akik nem képesek kifejezni megfeleően az érzelmeiket, és úgy kezelni téged, ahogyan megérdemled. Egyet ne felejts. Nem veled van a gond. Jólelkű vagy, és figyelmes, hogyan is lehetnél te a hibás? Caleb túl későn fog rájönni, hogy mit veszített veled. – Nem akarok örökké bókolni neki, hiszen itt most nem is bókokról van szó, ám az sem célom, hogy felszínesnek érezzen, csak mert vakon kiállok érte. Nem, védeném én akkor is, ha nem lenne igaza, mégis könnyebb így a lelkemnek, hogy még ki is fejezhetem, ő gondolja jól. Caleb egy idióta, bár én is megmondhatnám neki, de attól félek Avery saját maga akarja megvívni a harcait. Na majd teljesen véletlenül hozom kellemetlen helyzetbe azt az eszementet, mert így nem lehet bánni senkivel.
- Ne érezd. Vagy meséljek arról, hogy Terri állandóan lakberendezni akar, amikor még házunk sincsen? Hagyjuk. – Horkantok fel bosszúsan, még legyintek is mellé, számomra nagyon is idegesítő téma, egyelőre még nem látom a megoldást, s engem most a barátom százszor jobban érdekel, mint egy csontig rágott veszekedés, amelyben úgysem az enyém az utolsó szó.
- Nehezen tudnék tanácsot adni, pedig próbálom mindkettőtök szemszögéből nézni, de az övé egyszerűen zsákutca. Ha küzdesz, és lekoptat, akkor boldogtalan leszel. Ha belemegy, de nem változik, akkor sem. Kis esélyét látom, hogy hirtelen elkezdene javulni. Sajnálom, rossz kimondani, de ha nem tudod eléggé motiválni, akkor nem is kell. – Lehet, hogy buta tanácsokat adok a féltékenység témával, nekem még nem volt ilyen gondom, bár lenne Terri kicsit kevésbé tapadós, akár flegma is lehetne. De nem, a nyakamra jár, ellenőriz, már Averyre is tett pár éles megjegyzést, hogy miért vagyunk annyit együtt. A saját italomat már a fogadóban iszogatom, én sem iszom túl gyakran, de ha már így alakult, belemelegítésnek tökéletes lehet, nem kell a barátomhoz szaladnom.
- És most milyen büntetést adna? Eltilt tőled? A legjobb, sőt, szinte az egyetlen barátom vagy. A kanapén meg szívesen alszom, jobb is úgy manapság, nincs kedvem felesleges köröket futni az értelmetlen vitáknál. Na jót sétáltunk, akkor vissza a suliba átöltözni? – Nevetem el magam, és ha bólint, felállok, és gyorsan fizetek.

Furcsa, hogy a sors minket egymás mellé rendezett. Nekem az a problémám, hogy Caleb tesz a fejemre és nem is igazán érdeklem már. Neki pedig a barátnője egyre szorosabbra húzza a hurkot a nyaka körül egészen addig a pillanatig, míg már nincs tovább és egyszerűen csak kiszökik az élet a testéből. Olyan lesz, akár egy zombi. A teste megmarad, de már csak Terri parancsaira fog reagálni. Ilyen jövőt nem kívánok neki, de azt sem mondhatom neki, hogy emberelje meg magát és álljon ki magáért. Lehet, hogy szegény Terri észre sem veszi, hogy mennyire kisajátítja. Vagy egyszerűen csak azért ragaszkodik annyira hozzá és félti a nők közelében, mert retteg attól, hogy egy nap rájön nála talán találna jobbat is. Én pedig azt hiszem, hogy kénytelen leszek rájönni erre, hogy talán Caleb már meg is találta magának az utódomat, vagy magam sem tudom. De, ha így van és nem képes ezt a szemembe mondani, hogy már nem érez úgy irántam, ahogyan a kezdetekkor, hogy nem jelentek neki közel sem annyit, mint az elején, akkor változzon patkánnyá és maradjon is úgy. Mert ez egyszerűen szemét lépés lenne tőle. Sőt, több, mint szemét. Mert, hogy semmit nem csináltam annak érdekében, hogy ilyen bánásmódot érdemeljek az egyszer száz. Ostorozhatom miatta magam ezerszer és végiggondoltam, hogy mit vétettem, de ha képes így viselkedni velem, mikor már megvan az új élete virága csak nem tudja mennyire biztos talajon áll a kapcsolata vele és addig még engem is valamilyen szinten maga mellett tart, hát akkor felejtsen el. Egyszerűen felejtsen el. Az, hogy így megalázott és szinte szavaival felpofozott. Ha egyáltalán vissza kíván térni hozzám, akkor nagyon sokat kell bizonyítani. Ebben biztos vagyok. Nem fogom olyan könnyedén engedni. Ha akar engem, hát küzdenie kell érte.  
- Nem tudom, hogy mit érez. Anya halála óta nem. Szinte mindig a kezében volt az üveg és.. - Nagyot nyelek, mert egyszerűen nem tudom, hogyan kezdjek bele ebbe az egészbe. Még soha nem említettem senkinek, mert nem akartam panaszkodni semmi ilyesmi, de vele úgy érzem, hogy nyugodtan őszinte lehetek. - Egyszer felidegesítettem, vagy már magam sem tudom, de felpofozott. Megrémültem és fel akartam szívódni, de láttam a fájdalmat a szemében, hogy átlépett egy határt és ezt ő is tudta. Nem is igazán fizikai fájdalom volt, amit éreztem, hanem olyan volt, mintha a lelkembe tiport volna vele és most Caleb is ugyanezt csinálta velem. Ha akarom, ha nem érzéseket hoz a felszínre.. De már megbocsájtottam neki, hiszen szeretem és tudom, hogy elkeseredett, mert anya volt mindene. Talán ebből kellett volna tanulnom, hogy nem szabad engedni másoknak, hogy túl nagy részt töltsenek be az életünkben, mert ha eltűnnek akkor.. Mondhatni mindent magunkkal visznek, amiért önmagunk vagyunk. - Hiányzik anya minden nap, de azt tudom a legjobban, hogy apának is és talán már titkon vágyik arra, hogy utána menjen egyszerűen csak én nem engedem el őt, mert mégis hogyan birkóznék meg az egyedülléttel, ami utána következne? Talán pontosan úgy roppannék bele, ahogyan ő is.
- Azért beszélünk rólad, mert már nyomasztónak érzem azt, hogy egyfolytában én vagyok a téma. - Egy keserű mosoly jelenik meg az arcomon, mert már tényleg nem szeretnénk folyamatosan én lenni a helyzet kellős közepe. Hiába én voltam az, aki könnyeket hullajtott nem nyavalyoghatok megállás nélkül. - Miért küzdjek valami miatt, ami már egyszerűen nem akar működni? Úgy értem én tényleg megadtam neki a teret, amire szüksége lehet és, ha ő egy pillanatig sem gondolt arra, hogy hiányzom neki, vagy esetleg vágyna a társaságomra, akkor én mégis miért hajtsam túl magam? Az egész annyira értelmetlen. - Nem akarok futni utána, mint valami bolond. Az pedig, hogy féltékenyé tegyem már egy kicsit gyerekes a számomra. Persze csak akkor értékeljük a dolgokat, ha elveszítjük, de nem akarom ilyen áron visszaédesgetni magamhoz. Ha kellek neki, akkor nem számít semmi. Nem csak akkor fogok kelleni, ha éppen meglátja, hogy valaki más fogja a kezem vagy tudjam is én.
- Ezt örömmel hallom. - Én meg az alkohol. Eddig távolról elkerültem már apa miatt is, de most nem hiszem, hogy különösebb bajom lehetne egy kicsiből. Nem mondhatjuk azt, hogy a véremben lenne, hogy utána nem tudnám elengedni a poharat, vagy éppenséggel üveget. Magamhoz húzom az első adagot, de már a szaga sem túl bizalomgerjesztő és végül inkább csak játszadozom a pohárral, mert félek, hogy milyen hatással lenne rám.. Bár egy még nem a világvége. Jobb esetben.
- Tényleg? - Csillannak fel a szemeim. - Terri nem fog kiakadni?

 

Nem túlzottan zavar jelen pillanatban, hogy milyen következményei lehetnek annak ha Terri hall rólunk. A kanapén alszom? Nagy ügy, legalább egy kicsit nyugtom lesz tőlem. Lényegében úgy szokott alakulni, hogy diktátorkodik, majd amikor úgy látja, hogy hamarosan feladom, akkor hirtelen engedményeket tesz, hogy mégse hagyjam. Csak éppen ez az egész már végtelenül fárasztó, mondanám még azt, hogy szeretem, holott már csak a gondolatba vagyok szerelmes, hogy valamikor egyszer majd családom lesz, hiszen ha ennyire agilis, akkor sosem hagyná magára a gyermekeinket sem, ami egy anyánál elég fontos tulajdonság. Vagy eleve rosszul gondolom? A kicsiknek sem lenne nyugta a parancsolgatásaitól? Nem tudnám most így megítélni. Bízom benne, hogy majd visszaszelidül egyszer azzá a lánnyá, akit egykor szerettem, türtelmesnek kell lennem. Most mégsem ő a fontos, hanem Avery, akinél Caleb közel sem olyan kapcsolatfüggő, mint én. Pedig ha Terri kicsit is olyan lenne, mint a barátom, sokkal boldogabbá tudna tenni. Némán hallgatom őt, ahogyan sétálunk kézenfogva lefelé Roxmortsba, oly nehéz lesz hirtelen a szívem, megint él a késztetés, hogy magamhoz öleljem őt, de nem fejezhetem ki mindig fizikálisan, hogy mennyire sajnálom, és hogy mellette vagy. A társalgóban megtettem, most is fogom a kezét, nem akarom zavarba hozni. Így csak oldalra fordítom a fejemet, s felsóhajtok, roppant érzékeny lelkem van, állandóan magamra veszek mindent, főleg ami azt érinti, akit nagyon kedvelek.
- Attól mert nem biztos, hogy ki tudja fejezni, tudnod kell, hogy mi érez. És azt is, hogy büszke rád. Azt akarja, hogy boldog legyél, mert őt azzá teszed. Ha pedig Caleb nem képes értékelni azt, hogy milyen gondoskodó, figyelmes vagy, akkor nem érdemel téged. Sajnálom, de nem tudom... úgy érezni, hogy harcolni kellene érte. Harcoljon ő, ha akar, de nála százszor jobbat érdemelsz. – Nem akarnám hozzátenni, hogy mindig fájdalmas egy ilyet meglépni, és kockáztatni, hogy egyedül marad, hiszen én könnyen beszélek, nekem van valakim, még ha nyomasztó is a társasága. Így a tanácsaim sajnos igen légből kapottak, viszont számít, hogy jóra forduljon a sorsa. Szegény a szülei nélkül csak a pasijára építhet, és mint kiderült, már rá sem nagyon.
- Akkor elmúlt. Csak ragaszkodást érzel. – Eléggé hasonló a helyzete mint nekem, csak nálunk nem léptem meg azt, amit Caleb pofátlanul tett. Egyrészt nem hinném, hogy ez csakis a pasik előjoga lenne, másrészt ha én nem lépek ki belőle, Terri aztán nem fog, neki jó hogy ha uralkodhat rajtam. Ennyire mellélövünk mindketten Averyvel, hogy nem tudjuk megtalálni azt, akivel boldogok lehetünk? Bár mondhatnák valamit, amivel felvidítom, de ez mindenkinél más, hiszen rám is átragad a rossz kedve.
- Ez nem ilyen egyszerű. Ha fele annyira ragaszkodna, akkor annak én is örülnék. Uralkodik, parancsolgat. Sokszor csapdában érzem magam, de miért rólam beszélünk? Ez most mindegy. Az a kérdés, hogyan tudnád ismét magadba bolondítani. Vagy már olyan szinten elmúlt a dolog, hogy nem is akarod? – Például féltékennyé tegye, vagy nem is tudom, sosem voltam a csábítás nagymestere, Terri szinte az első barátnőm, talán pont ez volt a baj, nem volt lehetőségem ismerkedni, összehasonlítani, és most már csak barátként tudom mondjuk Averyhez hasonlítani, aki jelen gondolataim szerint sokkal bájosabb, kedvesebb teremtés, mint a zsarnoki Terri, csak éppen az ő boldogságához Caleben keresztül vezet az út, vagy valaki jobbon. Segíthetnék rátalálni a nagy Ő-re, már ha létezik egyátalán. Lecsüccsenünk, immár egymás keze nélkül, a mondatán azért finoman felnevetek.
- Akkor igyunk. Nem sietek sehova. – Még ebben sem vagyok az a tipikus pasi, oly ritkán nyúlok a pohárhoz, hogy nem is nagyon bírom, de hát most miért is ne? Van rá okunk, hogy elengedjük magunkat. Ha nagyon kérdezné valaki, majd azt mondom, magamnak rendeltem az egészet. Elsőre négy Lángnyelv-whiskey jöhet. Gyorsan ki is hozzák, belenyalok a saját első poharamba, majd cinkosan Averyre meredek.
- Ha itt bemelegítettünk, elviszlek egy koncentre. Kissé csajosan rock, de tombolni lehet rá. Talán ismered, a Letters to Cleo. Ismerek valakit Londonban, aki szerez rá jegyeket, ha akarom.

Annyira furcsa, hogy Brady egyetlen egy szóval, egyetlen apró érintéssel is olyan intenzíven képes csökkenteni a fájdalmam, hogy az valamilyen szinten már egyenesen lenyűgöző. Őszintén nem találom a szavakat erre az egészre. Örülök, hogy a barátomnak tudhatom még akkor is, ha valószínűleg ezért elég sok mindent fog kapni a barátnőjétől, hiszen rendkívül paranoiás, ami Brady-t illeti, de nem csodálom, hiszen nagyon szerencsés, hogy mellette van. Bár nem szabadna ilyen erőteljesen ragaszkodni hozzá, mert lehet pont ezzel fogja elmarni maga mellől. De nem hiszem, hogy Brady valaha is képes lenne csak úgy egyszerűen hátat fordítani neki összetörni a lány álmait, aki most már eltervezte a közös életüket és minden egyes négyzetméterét a közös lakásuknak, a gyerekeik nevét is biztosan tudja már. Egy ilyen álomvilágot pedig sosem zúzna porrá Brady teljesen kegyetlenül. A barátom pontosan tudom, hogy mennyire jólelkű és ezért is szeretem annyira a társaságát élvezni. Bármennyire is éreztem bűntudatot, hogy a karjaiban voltam és tudtam ez konfliktust fog szülni közte és Terri között a pozitív érzéseim erősebbek voltak. Mert jól esett, megnyugtatott. Önző módon nem akartam arra gondolni, hogy ebből milyen következmények lehetnek egyszerűen csak jobban akartam érezni magam. Ilyen egyszerű.  
- Szoktam beszélni hozzá, de.. Olyan, mintha egy szoborhoz, vagy esetleg régi festményhez beszélnénk. Az arca meg sem rezdül egyszerűen szavakat nem képes formálni. Úgy ül, ahogyan éppen beleültetik a tolószékbe és rettenetesen fáj nekem, hogy így látom, de mégis hogyan mondhatnék le róla? Nekem már csak ő maradt és most, hogy Caleb is kezd hátat fordítani nekem én nem akarok lemondani apuról is.. Anyut már elveszítettem és azt hiszem, akkor abban a pillanatban aput is, de.. Még az üres, mondhatni fájdalmas tekintete is jobb, mint az, hogy ne halljam többé, ahogyan nehézkesen de levegőt vesz. Önző dolog ez az egész tőlem, hogy mesélek neki lelkesen azokról a dolgokról, amik boldoggá tesznek. Van, hogy anyuval kapcsolatban is mutatok neki dolgokat, de már azt sem tudom, hogy helyesen teszem-e, mert félek, hogy ezzel csak még inkább elszomorítóm és a testének a rabságát a jelenleginél is jobban megkeserítem. Nem tudom, hogy mi lenne a helyes. Elengedni őt, vagy reménykedni abban, hogy egyszer még jobbra fordul a helyzet? Hogy kitalálnak valamit, amivel segíthetnek rajta? Az a baj, hogy az elsőre képtelen vagyok. Nem hiszem, hogy menne.. - Szeretnék apunak az életén könnyíteni, hiszen nagyon szeretem, de azt hiszem túlságosan félek attól, hogy az üres lakásba kelljen hazamennem és elveszítenem az egyetlen embert, aki még magában hordoz egy kisebb darabot anyuból. Vagy már magam sem tudom, hogy mi okozza ezt az eszeveszett ragaszkodást a részemről.
- Ezt így pontosan nem tudom megmondani. Egyszerűen csak szerettem, de mostanra már olyan számomra, mint egy idegen. - Kicsit zavarban vagyok, hogy jó páran végignéznek rajtunk, de nem húzom el a kezemet az övétől. Ebből lesz aztán a szaftos pletyka. De nem azért fogom a kezét továbbra is, mert szét akarom szedni őket a barátnőjével egyszerűen csak attól félek, hogyha nem fogom a kezét, akkor könnyedén összerogyok és többet fel sem kelek. Szükségem van arra, hogy érezzem itt van mellettem és támogat.
- Valahogy örülni tudnék, ha Caleb csak fele annyira ragaszkodna hozzám, ahogyan Terri ragaszkodik hozzád. Akkor talán nem viselkedne velem így, vagy egyszerűen nem tudom. - Fogalmam nincs mi ez a hirtelen változás, de.. Most nem is ez a lényeg. Egyikünk kapcsolata sem maga a tökély, de legalább próbálunk rajta változtatni és csak remélni tudom, hogy az enyémnek még van lehetősége arra, hogy újra úgy virágozzon az elején. Bár biztos vagyok benne, hogy ezt akarom?
Ahogy leülünk az asztalhoz a kezeim közé temetem az arcomat és legszívesebben elbújnék az egész világ elől, mert félek, hogy valaki meglát és jól kiröhög a hátam mögött, hogy ez a szerencsétlen még mindig Caleb után koslat, amikor a srácot már régóta nem érdekli. - Legszívesebben kiütném magam a nap hátralevő részére. - Motyogom a tenyereim közé. Szabadulni akarok a keserves gondolatok terhétől. Egyszerűen csak szabad akarok lenni és nem ülni és keseregni.

 

El tudom képzelni, hogy azért vagyunk ennyire jóban Averyvel, mert különböző neműek vagyunk, a saját szemszögünkből is meg tudjuk vizsgálni, véleményezni a másik kapcsolatát. Ha mindketten fiúk lennénk, honnan találhatnánk ki, mit is gondolnak a lányok? Közel lehetetlen lenne. Így ki vannak zárva a tippek, még annak ellenére is, hogy mindenki más, azért a gének kódolása hasonló, könnyebb ketten rájönni a motivációkra. Sajnos még így sem tudjuk megkímélni a másikat attól hogy csalódjon, de legalább ott lehetünk, ez is számít valamit. Többek között hogy most elmondjam, éreztessem, nem vele van baj. Tudom, hogy baromira nem vagyok objektív, elfogultságomban akkor is neki adnék igazat, ha egy tökkelütött hülye lenne, de így, hogy a saját szememmel látom, mennyire szenved az igazságtalan lekoptatás, megalázás keserű szájizétől... Magától értetődik, nem érdekel, hogy Terri mit hall vissza, itt akarok lenni most a barátom karjaiban, s a későbbiekben is fogni a kezét.
- Azt sose bánd, az enyém fogjuk rá kezelhető. – Vetem közbe, úgy vélem ki kell várnom a soromat, hogy megnyíljon, ezt nem kell erőltetni. Elég szeretet, odafigyelést kaptam tőle az elmúlt hónapokban, igazi kis érzelembomba ez a lány, magától értetődő, hogy sosem fogom magára hagyni.
- Oh.. szegény. És szegény te. Hazel.. – Mondom most az igazi nevét, amit én inkább a középsőre szoktam használni, az valahogy nekem a számra jön, mégis most úgy vélem, fontosabb, hogy úgy érezze, mellette állok, teljes mellszélességgel. – Arról már beszéltél vele, hogy ő mit szeretne? Talán ha nem kéne bűntudatot éreznie, hogy mások gyászolják már előre, sokkal könnyebb lenne mindkettőtöknek. Élvezni kéne még a hátralévő időt, akár kihagyni az iskolából valamennyit, hogy együt lehessetek. Amolyan apja lánya bakancslista. Te is ezekre a szép hónapokra emlékeznél később, nem pedig a dilemmára, hogy mire számítsál, és hogy ő mit gondolhatott. – Nem igazán beszélt még az apja betegségéről, így nem tudom hogy mennyire van lebénulva. Ha tudnám is, nem változtatna a mondandómon, egy ágyhozkötöttettel is lehet még szép napokat tölteni, beszélni hozzá, valahogy leszűrni a jeleiből, hogy boldoggá teszi, hogy ott van a lánya. Most kissé negatív, komoly témákról beszélünk, mindezek ellenére hálával tölt el, hogy belém fekteti a bizalmát, barátságunk kőkemény alapokon nyugszik, amelyből nincs kiszállás. Részemről semmiképpen sem. Talán nem vagyok az a divatpasi, aki állandóan csak szédíti a lányokat, nem is baj. Fogjuk rá, hogy van egy nagyjából működő kapcsolatom, amelyből sokszor menekülnék, de a tisztesség még visszatart. Elindulunk kifelé, s bár nem nem jut eszembe, hogy igazán szépen festhetünk így együtt, a meglepett tekintetekre sem figyelek fel. Most csak ő létezik.
- Az úgy nehéz, egen. Mit szerettél benne, és most milyennek látod? – A múltidő téves, jó eséllyel még most is szerelmes, nem tudhatom, csak drukkolok nekik, szeretném, ha boldog lenne, viszont annak sincsen sok értelme, hogy csak küszködik, amikor olyat érdemelne, aki odafigyel rá. Talán unalmas, ha az ember biztonságban van. Vagy talán inkább szívderítő? Én mindenképpen az utóbbira voksolnék. Elnevetem magam a kérdésen, meg is rázom mellé a fejét.
- Territ kéne a kapcsolatunkról kérdezni, ő már mindent eltervezett, hány gyerek, mekkora ház, mi legyen a munkám, hol fogunk lakni.. – Nem mondom mindezt túl nagy beleééssel, Terri sokkal inkább nyomás alatt tart, mint ahogyan Avery teszi Calebbel, sőt, ez utóbbi esetben mintha a srácot egyátalán nem érdekelné a dolog, nem dolgozik a közös ügyükön, ami a szereem.
- Akkor? Csak akkor érzem magam jól, ha taníthatom a srácokat, vagy mondjuk ha veled hülyülök. Elnyom, vagy tudomisén. – Leérünk lassan a faluba, ahol végigsétálunk a főutcán, amely a fogadóba vezet. Ott előre megyek, úgy a fair, ha én kapom az esetleges söröskorsót a fejembe. Ezúttal nem történik ilyen, nincs vész, magam mögött húzom őt, és sikerül kiválasztani egy szabad asztalt. Elengedem a kezét, hogy tudjon egy kicsit agyalni, mit is kér, de viszonylag közelre húzom a székem, azért a szívügyeket inkább suttogva beszéljük meg.

Most, ha valaki képes volt arra, hogy vigaszt nyújtson az nem más, mint Brady. Persze beszélhettem volna Solanne-vel is, de szerintem neki megvannak a maga problémái és tényleg nem kellene neki kiönteni a lelkemet egy olyan problémáról, amit talán még távol sem ismer. Bár biztos vagyok benne, hogy már van valami kialakulóban azzal a sráccal, akivel mindig bajba kerül, vagy inkább kihúzza a bajból. De nem az én tisztem, hogy mások kapcsolatát véleményezem, bíráljam esetleg tanácsokkal segítsem. Hiszen még a saját kapcsolatomat sem tudom rendben tartani. Egy darabig minden rendben volt. Mondhatni tökéletes. Éppen annyira, hogy könnyedén szerelmes legyek, de aztán ilyen könnyedén hullott darabokra ez az egész és nem maradt más a lelkemben, mint fájdalom. Temérdek fájdalom, amit nem tudok hova tenni jelen pillanatban. Kezelni sem tudom, de az, hogy itt van mellettem Brady az megnyugtat. Ölelése is kellemes, de a könnyeim még továbbra is potyognak, bár már közel sem ugyanazzal a hevességgel, mint ezelőtt.
– Tudom, csak neked is megvan a magad baja én pedig itt ráduplázok. – Magam elé bambulok és pár pillanatig gondolkozom, hogy megszólaljak, vagy egyszerűen csak némán hallgassak és elfojtsam magamban az érzéseimet, gondolataimat, ahogyan eddig tettem. – Apu.. Szóval apunak csak pár hónapot jósoltak. Azt mondták, hogy csak akkor fog élni még egy évet, ha nagyon szerencsés. Egy részem nem akarja, hogy elmenjen, de a másik részem bűntudatot érez, amiért nem kímélem meg őt a szenvedésétől.. – Nehéz erről beszélnem. Talán azt remélem, hogy egyszer majd lesz valami csodaszer, vagy egy varázslat, amivel végre visszakaphatnám az apukámat. Azt, aki még anya halála előtt volt. Nem ivott és szinte állandóan ott ücsörgött az arcán a kedves mosolya, ami mindenkire boldogságot sugárzott. Hiányzik ez a férfi, mert nem maradt belőle más, mint egy kísértet. Csak ennyi maradt meg belőle számomra. Egy alak, akihez beszélhetek. Nem több. Én lennék a legboldogabb a világon, hogyha újra beszélne, vagy egyszerűen megsimítaná az arcomat, de nem mozdul és nem is szólal meg ezzel pedig egy hatalmas éket ver a szívembe.
– Ha reménykedek, akkor még fájhat. Nem tudom, hogy akarom-e ezt az egészet. Főleg azok után, hogy ilyen egyszerűen beletiport a lelkembe. – Jó érzéssel tölt el, hogy nem húzza el a kezét. Tudom, hogy ezt most nem tehetnénk meg, ha itt lenne a barátnője. Szerintem még a közelébe sem mehetnénk. Fel kell tartani a távolságot. Nem tudom, hogy miért ilyen, hiszen Brady nem az a típus, aki csak úgy más lányokkal is kavarna. Ennyire azért ismerhetné. Hiszen annyira jólelkű.. Aki pedig ezt nem fogja fel az egyszerűen nem normális és kész.
– Szóval mennyi gyereketek lesz? – Kicsit cukkolom, miközben sétálunk és kicsit zavarban vagyok, hogy továbbra is egymás kezét fogjuk, de valahogy nem érdekel senki véleménye. Barátok vagyunk és támogatjuk egymást, ahogyan ez természetes. – Nem mondom, hogy próbálj meg beszélni vele erről, mert lehet csak veszekedést generálna. – Nem vagyok jó tanácsadó. Nem akarok az lenni. Maximum akkor, ha erről a mélypontról sikerül visszahozni a kapcsolatom.

 

Nem tudom, hogy mivel űzhetném el a rossz kedvét. Ha beszéltetem Calebről, vagy ha inkább valami teljesen más irányba viszem el legalább ezt a mai beszélgetést. Tudom, hogy neki több barátja is van, én csakis rá korlátozom magam. Mások vagyunk picit, de ezt nem rovom fel, nekem arra van szükségem, hogy ha kicsit el tudok szabadulni Territől, akkor itt legyen a legjobb, a lelki társam, akivel tényleg mindent meg tudok beszélni, kölcsönösen vigasztalhatjuk egymást, bár nem kéne így gondolnom, mert elvileg Terri mellett illenem kitartani, ha már ennyire komolyan gondolja a dolgainkat, ezért is ha Avery időnként mással beszélget, hát tegye, igyekszem legyűrni azon féltékenységemet, hogy imádok vele lenni. Fogjuk a férfiegóra, de nincs is jogom kisajáítani őt, hiszen a legtöbb, amit egy kapcsolatban adhatunk az a szabadság. És éppen ezért nem értem, hogy Caleb miért kezd elhidegülni. Furcsa. Nem tudok rá jobb szót.
- Dehogy uszítod. Erre nincsen szükség, tudod, hogy bármikor. Nem ezért vagyunk egymásnak? Te hányszor voltál mellettem, hogy kihúzzaz érzelmi pöcegödörből? Akkor meg ne ezen izgulj. – Már meg sem merem kérdezni,h ogy mi a helyzet az édesapjával, lehet, hogy azt másnak mondta, nekem nem rémlik, faggatni sem akarom. Ha elmondja, akkor fogok tudni rá reagálni, így fedje még jótékony homály. Elképesztő, hogy ha Terrihez képest mennyire más. Terri teljesen elnyom, irányít, rámtelepszik, míg Avery ragaszkodása jókedvvel tölt el, és bár ritkán van lehetőségünk megölelni egymást, most mégis annyira boldogító érzés, amivel nehéz betelnem, furdal is alaposan a lelkiismeret, hogy miért teszem, hiszen meg kell oldania Calebbel a dolgokat, szeretik egymást, ennek kéne drukkolnom, nem pedig azt nézni, hogy a saját önzőségem milyen érzéseket kelt.
- Mi az, hogy nem reménykedsz? Hát anélkül mi értelme? Ne add fel. Sokáig elnyújtjuk a csokizást, még a mézesfalásból is kapsz valami meglepit, hogy legyen ideje rád készülnie. – Megfogja a kezemet, amit nem húzok el, hanem átfogom az ujjait, hüvelykujjammal szelíd gyengédséggel simítok végig a kézfején, majd el sem engedve felemelkedem, és elindulunk kifelé. Nem érdekel, hogy ki mit gondol, a barátok foghatják egymás kezét.
- Tulajdonképpen igen, csak az ő nagyratörő terveivel én alig tudok lépést tartani. Már a házasságot, és a gyerekeket tervezi, hogy hol fogunk lakni, milyen szakmát szán nekem... Kissé sok. Azt hittem, hogy a kapcsolatunknak a közös boldogság az alapja, ő kissé... sündisznódiktátor... – Halványan nevetek azért, nem akarok rosszat mondani a barátnőmről, de amilyen stílusban ki szokott osztani, valahogy... rémes. De tényleg. Végre kicsit fel tudtam lélegezni, hogy néhány napra elutazott. Mivel már elég jó idő van, jók vagyunk így felöltözve, spontán ötletként mehetünk le a faluba, hiszen most éppen Roxmortsos hétvége van.

Nagyon fáj, hogy így viselkedik velem Caleb és őszintén próbálom megérteni, hogy pontosan miért is ilyen velem, de bármennyire is keresek indokot egyszerűen nem tudom megmagyarázni. Nem tettem semmi rosszat és, ahogy viselkedik velem nem kellene, hogy fájjon ennyire. Mert tudnom kellene, hogy én egy percig sem ártottam neki mégis úgy csinál, mintha megcsaltam volna, vagy tudjam is én, hogy milyen gaztetteket követtem el ellene. Az egyetlen hibám talán az volt, hogy beleszerettem. Bár, akkor még minden rendben volt nem is értem, hogy mi változott meg és, miért ilyen hirtelen. Talán ő nem szeret már? Megértem, hogy a szerelem egyik pillanatról a másikra történik, de az, hogy ilyen könnyedén eltűnjön azt nem tartom valószínűnek, hiszen sokkal nehezebb elengedni egy számunkra fontos dolgot. Vagy számára közel sem lett volna olyan fontos a kettőnk szerelme, mint nekem? Egyszerűen nem tudom épp ésszel felfogni. Vagy lehet, hogy ez az egész érett már egy ideje benne. Ennyire vak lettem volna, hogy nem vettem észre, hogy azaz ember, akiért a szívem dobog már nem szeret engem többé?
– Már azzal is segítesz, hogy itt vagy nekem. Tényleg nagyon hálás vagyok ezért és sajnálom, hogy mindezt így rád uszítom. Tényleg nem akartam. Egyszerűen csak nem bírtam már magamban tartani, hiszen most nem csak apa miatt kell aggódnom, vagy éppen görcsölnöm, hanem amiatt is, hogy apuval minden rendben legyen. Nekem ez egyszerűen már nem fél bele a képbe. – Túl sok ez az egész nekem. Erre igazán nem volt szükségem az életemben azt hittem, hogy Caleb mindig ott lesz velem és támogatni fog teljesen mindegy, hogy mi történik. De most mégis ő az, aki kést szúr a szívembe és méghozzá jól meg is forgatja azt. De azt, hogy mivel érdemeltem ki ezt az egészet képtelen megfogalmazni.  
– Hát abban nem reménykedem, hogy így lesz, de nagyon szívesen elfogadom az ajánlatod. – Halovány mosoly ül ki az arcomra és megfogom a kezét, amit hálásan megszoríttok. – Ti, hogy vagytok? Minden rendben van veletek? – Kicsit önzőnek érzem magam, amiért eddig meg sem kérdeztem, hogy ők hogyan vannak, de azt hiszem most nem is tudtam volna erre koncentrálni. Bár a barátnője természetesen eszembe jutott és ez egy kicsit bűntudatot is ébresztett bennem, mert ha kiderül, hogy megölelt, ha visszajut a fülébe, akkor nekem annyi lesz. Vagyis, hát ha valami biztos az, akkor az, hogy nagyon védelmező a barátnője és egy pillanatra se engedné, hogy Brady más karmai közé kerüljön.. De én nem akarok senkit sem szétszakítani. Egyszerűen szükségem volt az egyik barátomra és szerencsémre ő pont ott felbukkant.  

 

Már csak azért sem értem, hogy mi történt köztük, mert igazi álompár voltak. Avery gyönyörű és aranyos, Caleb pedig menő, és jóképű. Vagy a srácnak ennyi lett volna az egész kapcsolatosdi, és máris hagyná, hogy a barátom csak egy legyen a sok közül? Elég felszínes hozzáállás, hiszen Avery oroszlánként küzd már megint érte, és a külső adottságai már csak hab a tortán, annyira jó barát, kedves mindenkivel, nem érdemli azt, hogy így bánjanak vele? Vagy pont ez lenne Caleb számára az unalmas? Attól Avery kevés dögös, hogy még kedves is? Milyennek kéne lennie? Kíméletlennek? Terri a legtöbbekkel az, és csak a birkatürelmem miatt nem fordulok ki az ajtón, mert hogy nézne már ki, hogy lassan négy év után csak úgy elhagyjam? Már annyira eltervezte az életünket, hát ki vagyok én, hogy minden álmát a földbe döngölve meglépjek? Maradok, és megpróbálok azonosulni a kéréseivel, bármennyire is zsarnokiak.
Avery a legjobb barátom, és talán az egyetlen, még ha mindenkivel barátságos, és segítőkész vagyok, azért bőven szoktunk nagyokat beszélgetni, amikor Terri nem akaszkodik rám, és külön programokat szervez, mert hogy ilyeneket is szokott. Talán a jövőben kissé a sarkamra kéne állnom, mert ha a barátomra rossz időszakok várnak, akkor pocsék lenne, ha nélkülem lenne kénytelen szembenézni vele. Nem tudom, hogy Terri mivel fog majd bűntetni ezért, de majd valahogy meogldom, hogy mindenkinek jó legyen. Megsimogatom a vállát, több puszit viszont már nem kap, még az egyikünk a függője lesz a dolognak. Abból pedig mennyi jó sülne ki?
- Igaz... Valahogy nem tudsz kijönni jól ebből az egészből. Bárcsak segíthetnék. Már csak azért nem értem a dolgot, mert mi lehet a baja? Nem egyszerűbb megbeszélni, és ha úgy van, akkor megoldást találni? Ez annyira... rideg.. – Mondom ki, pedig nem akarom a srácot szidni a barátom szemében, van elég baja éppen elég, de így nem tudok nem részrehajló lenni. Ő átveszi a zsepit, és még próbálja magyarázni, ez alapján már tényleg nem értem, hogy ennek aztán mi értelme van?
- Ha már felszabadult egy kis időd, akkor meghívhatlak egy forró csokira Roxmortsban? Hátha átmelegít, és mire visszajövünk, már éppen egy mosolygós Calebet találunk, aki oda van érted megint. – Mosolygok rá, és megsimogatom a sötét tincseket, hogy ennyivel is kedveskedjek, és éreztessem, valakinek azért még mindig fontos.

Erre az egészre most nagyon nem volt szükségem. Úgy értem kezelhetnénk ezt az egészet békésen és megbeszélhetnénk, hogy valami elromlott és már korán sem ugyanaz, mint a kezdetekkor volt, de az az egész, hogy nem tudok igazából semmit az őrületbe kerget és úgy érzem, hogy mindjárt megfulladok. Nem elég, hogy az apám miatt kell aggódnom, de most még ez a kapcsolat is rám hozza a gyomorideget, mert nem tudok másra gondolni, hogy én elronthattam valamit. Talán túlságosan is tapadtam, esetleg valami olyat mondtam, amit nem kellett volna. Az is lehet, hogy egyszerűen csak túlságosan sokat nyavalyogtam, de akkor rám szólhatott volna.. Nem kellene ilyen durván kezelnie a helyzetet, nem lenne szükséges összetörnie a lelkemet teljes mértékben. Mert lehet, hogy ő nem így látja, de pontosan ezt teszi. Az utolsó egész darabkámat is darabokra töri és még jól meg is tapossa.
Nem is tudom elmondani, hogy mennyire hálás vagyok azért, hogy itt van mellettem Brady, hogy rá támaszkodhatok. Még akkor is, ha egy ilyen ölelésért a legkevesebb, hogy a barátnője úgy méregetne, mint aki meg akar ölni, hacsak nem ráncigálna le róla egyenesen, de most nincs itt és nem is vagyok biztos abban, hogy jól tudnám kezelni a helyzetet, ha itt lenne. Egy baráti támaszra van szükségem és tudom, hogy benne megbízhatok. Sosem furakodnék be egy másik ember kapcsolatába nem tartom fairnek. Ha valaki elkötelezte magát a másik felé, akkor a legkevesebb, hogy betartja az ígéretét, vagy mielőtt bármit is tenne megmondaná, hogy köszönöm elég volt belőled egy életre nem kívánlak többet látni.
Az ölelésében biztonságban érzem magam, mintha senki nem tudna bántani az ég világon és, hogy a fájdalom nem más, mint a képzelet puszta szüleménye, hogy megakadályozza az ember boldogságát és csak akkor emészthet fel minket, ha mi azt hagyjuk neki.
- Nagyon kedves tőled már a gondolata is, de nem hiszem, hogy jót tenne ennek az egésznek. Akkor már végképp mondhatná azt, hogy megfojtom, vagy tudom is én, hogy mi a baja.. - Utálom, hogy még rákérdezni sem hagy arra, hogy miért ilyen velem. Egyszerűen csak belegázol a lelkembe, mintha nem is ismerne. Pedig nagyon jól tudja, hogy milyen érzékeny tudok lenni, de őt ez mit sem érdekli. Bárcsak tudnám, hogy mit vétettem ellene.. Annyival egyszerűbb lenne. Akkor talán helyre tudnám hozni az egészet. Helyre akarom egyáltalán hozni? Már magam sem tudom. Ez a fájdalom túl sok egyszerre és, ha egyszer megtette mi a garancia, hogy másodszor nem fogja?
Elveszem tőle a zsebkendőt és megtörlöm az arcomat, amit már a könnyek teljesen átáztattak és kifújom az orromat. - Megpróbáltam. Mármint nem kerestem állandóan és már napok óta nem láttam és egyszerűen csak odamentem hozzá, hogy megkérdezzem miért ilyen távolságtartó, hogy mi a baja és, akkor egyszerűen csak arra hivatkozott, hogy mennie kell, de most igazából.. Finoman fogalmazva elküldött a francba. - Mondom szipogva és inkább lehajtom a fejemet, mert fogalmam nincs, hogy milyen hatással voltak a könnyeim a sminkemre. Az egyszer biztos, hogy javítani nem javítottak rajta.

Amennyire nyomasztó a kapcsolatom Terrivel, addig Avery jól működhetne Calebbel, hiszen mindketten csinosak, illenek egymáshoz, a srác elég menő, ráadásul még sportos is, nem olyan sokak által unalmas szakra jár, mint én, és mégis, ez már nem az első alkalom, hogy ilyen helyzetben látom őket. Eddig ugyan direkt nem figyeltem, mert nem tartottam olyannak a szituációt, hogy beleártsam magam, de ahogyan a barátomnak felőrli az idegeit... az már egyre jobban kívánnivalót hagy maga után. Avery olyan bájos, édes teremtés, most tényleg azt érdemli, hogy így bánjanak vele? Bezzeg akkor jó volt, amikor fel lehetett vágni vele az elején? Máris ráunt? Nem számolom a hónapokat, de nem most kezdték... Kihült volna a dolog? Néha úgy érzem, hogy én is iszonyatosan lefáradok Terriről, aki inkább játsza vele a királynőt, annyit parancsolgat, de talán örülnöm kéne, hogy egy felelősségteljes lány a barátnőm, akinek máris komoly tervei vannak velem, hát nem lenne így egyszerű az élet? Csak az bánt, hogy még abba is beleszól, hogy jól érzem magam tanítás közben, merthogy a roxfortos tanárokat szerinte aligha fizetik meg jól. De vissza Averyhez, aki lassan tényleg darabokra szakad az érzelmi nyomás alól, s ezt már én sem tudom tétlenül nézni. Jelenleg kifejezetten tudok örülni neki, hogy Terri elutazott, mert máris elvárná, hogy az órám végeztével ne a kicsikkel foglalkozzak, hanem rohanjak hozzá. Pláne megölne, ha most látná, hogy próbálom megvigasztalni a lányt. Mintha ez olyan helyzet lenne, amit pár suta ölelgetés megold. Mégsem állok ellen, magától értetődik, hogy a fizikai kontaktus most létfontosságú, nekem pedig azért esik jól, mert bízom benne, hogy ezzel legalább egy kicsit jobb kedvre tudom deríteni, ha már a szavaim, amikkel eltérítették volna a gondolatait, valójában célt tévesztettek. Pár pillanatig az ölelésemben tartom, amely egyszerre gyengéd, és mégis erőteljesen biztonságot nyújtó. A sors iróniája, hogy nem nekem kéne így ölelnem, ő valaki mást szeret, csak az éppen úgy bánik vele mint egy lábtörlővel. Egyszerre átkozom, és áldom a pillanatot. Végül én sóhajtok fel, és megindulunk a társalgóba, ahol szintén nem tolom el, csak amikor már beszélni vágyna, akkor húzódom annyira hátra, hogy tudjuk egymás arcát figyelni, megfelelő legyen a fókusz.
- Én sem tudom. Gyáva dolog, ha nem is mondja ki, hogy mi a baja. Mondanám, hogy megkérdezem én, de kétlem, hogy nekem megnyilna. Nem értem... – Csóválom a fejemet, magam elé meredek, mert van egy olyan sanda gyanum, hogy Calebnek már valaki más van. Ennyire nem lehet önző... Megpróbálhatom esetleg figyelni, azzal nem ártok. A lány kérésére viszont majdnem elnevetem magam. Ő szörnyű? Fantasztikus! Avery fantasztikus, hiszen nála bájosabb, gondoskodóbb lányt nem ismerek, ami elég savanyú dolog, hiszen ebbe Terri is beletartozik. De illik ilyet mondani? -
- Dehogy vagy szörnyű. Egy pár vagytok, ő a tisztességtelen. – Nyúlok a zsebembe, hogy tiszta zsepit nyújtsak át, mert ezt tartom hirtelen a legcélravezetőbbnek, és leküzdöm a kényszert, hogy mindezzel együtt még a sötét tincseket is kisimítsam a szeme elől. – Talán taktikát kéne váltanod, hagyj pár nap szünetet. Ha hiányzol neki, és biztos vagyok benne, hogy így lesz, akkor a küszöb alatt fog bekúszni, mit gondolsz?

Nem mond nekem semmit és ezzel komolyan kikészít engem, mert nem értem, hogy mégis miért nem lehet megmondani, ha az embernek problémája van a másikkal. Nem tudom, hogy mégis mit tettem, amivel ennyire lekezelő stílust érdemlek meg. A legrosszabb az egészben, hogy egy részem azonban még így is szereti. De már nem tudom, hogy mennyire őszinte ez az egész. Vagy mennyire nevezhetem szerelemnek, mert egyáltalán nem egészséges, amit velem művel. Úgy érzem, hogy darabokra tőr engem és ez.. Túlságosan sok. Nem elég, hogy apum érzékeny pont a számomra és minden egyes hír vele kapcsolatban, de most még Caleb is tetézi a dolgokat, mert olyan távolságtartó és minden egyes szava, mint most is olyan számomra, mint egy erőteljes rúgás a mellkasomba. Bárcsak tudnám, hogy mégis mivel érdemeltem ki ezt az egészet. Annyival könnyebb lenne, ha tudnám mit hibáztam, akkor talán javíthatnék a dolgokon, de ez, hogy nem tudok az égvilágon semmit egyszerűen kiakaszt. Mégis, miért vagyok pióca? Egyszer sem lógtam rajta túlságosan, mert én sem szerettem, ha valaki már betegesen kifejezi azt, hogy az illető vele van. Szolid voltam és visszafogott.
Örültem annak, hogy Brady felbukkant. Bár nem szívesen potyogtatom a könnyeimet mások előtt, de ő talán egyike a kevés kivételeknek, akiket beavattam abba, hogy mégis mi is történik velem. Még akkor is, ha én a szerelmi életemről nem panaszkodtam neki sokat, hiszen eddig nem is volt lehetőségünk ezt annyira kivesézni, mert mindig volt más, ami miatt egyikünk sem ért rá. Neki leginkább a barátnője, aki egy lépés távolságot is túl soknak tart tőle. Mondjuk én most egy kicsit örülnék, ha Caleb így vélekedne rólam, de lehet, hogy abban a helyzetben én is ugyanúgy panaszkodnék, hogy megfojt. Talán én is ilyen vagyok és azért fordított nekem hátat? Csak remélni tudom, hogy szó sincs ilyesmiről.
Jó érzés, hogy ilyen könnyedén az ölelésébe fogad én pedig készséggel bújok oda hozzá. Ez az egész nem csak Caleb miatt van, hanem minden fájdalmat eszembe juttatott, amihez szerencsém volt az életemben.
Szipogva követem őt, majd leülök mellé a kanapéra és továbbra is hozzábújok, mert szükségem van rá. Erre a kis szeretet burokra, amit most nekem tart fenn. Vigaszra van szükségem és nem is tudom, hogy mihez kezdtem volna, ha ő nem bukkan fel. - Őszintén nem tudom. Egy idő után kerülni kezdett. Akárhányszor beszélni próbálok vele eltűnik. De most volt az első alkalom, hogy szavakkal is bántott nem csak azzal, hogy elrohant, amint megpillantott, mert fontosabb dolga lett volna. - Mondom szipogva, majd elhúzódom tőle és a tekintetét keresem. - Ennyire szörnyű lennék?