Jonathan & Evan

ღ zene: Wicked ღ megjegyzés: - ღ

Az a szép az életben, hogy oly módon tönkretesz, hogy nincs más lehetőséged, csak az, ami kézenfekvően előtted hever, mint ama sötét, s csábító rossz oldal. Hogy hogyan is keveredtem el addig, ahová? Hát könnyedén, tekintve apám kis hóbortjait, szeszélyeit, és jellemvonásainak a többségét. Nem volt nehéz egy gyilkossá válnom, aki előszeretettel szórakozgat el az emberekkel, s majdan az életüket is elvéve vér tapad a kezeihez. A családom halála, apám brutális kegyetlensége, amit gyerekként rám mért. Nem sajnálom, hogy egy évvel ezelőtt nyoma veszett csak úgy, s tán mára már halott is. Én ugyan el nem temetném, ha elém hoznák azt a nem normális embert, aki jobban szerette a sötét kis ügyleteit, mint a saját gyerekeit. Mély harag, igen, ezt érzem iránta, amiért cserben hagyott oly annyiszor, amiért csak szórakozgatott velem, s bántalmazott, de hát egyszer a tanítvány is túl szárnyalja a mesterét, nem de? Így hát, elmúlt, ami elmúlt, s míg ő a földbe rohad valahol, addig én élek.
-Most mondtam volna azt önnek, hogy nem érek rá? Ugyan már, kérem, szívesen elbeszélgettek én bárkivel bármikor, aki óhajtja a társaságomat, így állok a rendelkezésére.-Jegyzem meg egy könnyed meghajlás keretén belül, ezzel is egyféle tiszteletet, és udvarias gesztust fejezve ki a számára. Nem célom kihúzni senkinél sem a gyufát, így az udvarias formát akkor is megtartom, ha már minden más porba hulló tényező.-Nem csodálnám, kérem, hisz rabul ejtőek, sőt szeretnek ragaszkodni ahhoz, ami az övék.-Gondolkozom el egy pillanatra a beszédem közben, ahogy végig a farkasokat szemlélem egy darabig, majd csak ezt követően emelem meg a tekintettemet az ismeretlen férfire, aki lehetne tényleg, s igazán vészjósló, de nem rémülök meg, nem félek, sőt nem is rettegek, mert hát minek? Elmondja mit szeretne, és túl vagyunk a dolgon, bár a 'mit szeretne dolgot' úgy érzem teljesítenem is kell. Nem sokára belekezdve a beszédbe közli is velem a tényt, tehát még egy volt, vagyis ex-halálfaló. Azaz gondolom én, hisz apám általában velük üzletelt, de lehet kivétel, hisz ezt sem tagadom meg. A végleg szó jelentős megnyomásánál elmosolyodom, és a szemeim egyetlen pillanatra megcsillannak, igen voltaképpen az ölés az én asztalom, de gondolom ezt nem kellene annyira nagy dobra vernem. Tehát hallgatom a folytatást, ahogy keresztbe fonom a karjaimat a mellkasom előtt. Eleinte csak bólintok a mondandója befejeztével, majd bátorkodom egyet előrébb lépni.
-Tehát meg kell fizetnem az apám adósságát?-Vonom fel a szemöldökömet, majd oda-vissza kezdek el sétálni a sikátor egyik falától, a másikig. Gondolkozóba esem eme rövid pillanatnyi idő alatt, majd végül megállva a férfi szemeibe nézek.-Rendben. Pontosan mit is szeretne?-Mosolyodom el hirtelen.-Tudja sok a lehetőség, hisz fizethettek pénzt, adhattok önnek egy céget is akár. Mindez nekem hasztalan, szóval bármelyiket igénybe veheti, ahogy önnek jól esik.-Hangom játékosan csendül fel, ahogy mélyen a szemeibe vésem a sajátjaimat.

ღ zene: Monster ღ megjegyzés: - ღ

Talán célszerűbb lett volna elkerülnöm eme helyszínt, és nem épp ide betérni, de a sorsot mindig kihívom magam ellen valamilyen úton-módon, így azon sem csodálkoznék, ha épp a vesztembe sétáltam volna bele, bár a 'vesztem' szó kissé túlzás, mert ha rajtam áll, akkor egykönnyen nem halok meg. Mindig is két dologhoz értettem leginkább; az öléshez, és hogy túléljem egymást követően a napjaimat, amelyek rémesek, ha már ironikusan akarok fogalmazni. Azzal, hogy egyféle képen senkim sincs nagyon könnyedén javuló tendenciát értem el, hisz nem tartanak vissza holmi felesleges érzelmek a céljaimtól, és senki miatt sem gondolom meg magam, így ha netán ölésre kerülne sor, én képes vagyok megtenni. Nincs bűntudatom, nincs semmilyen nyomasztó érzelem, mert egyszóval élve.. nos élvezem. Talán vannak nálam tapasztaltabbak eme téren, és brutálisabbak, de én magam beérem pont annyival, hogy elszórakozgatok, majdan az áldozat feladja a létét. A kihulló szikrafény a szemekből, elhalt szavak utolsó suttogása, és egy érdekes helyzet, amikor is a hulla a földre hull, és soha, de soha többé nem lesz immár elő. Egyszerre tragikus, de komikus, ahogy átélve a Te kezeidhez tapad a vérre, mely egykoron benne folyt. Gondolataimból az zökkent ki, hogy a hátamnál lépteket hallok. Nem egyet, hanem egyszerre többet, persze nem rendelkezem kifinomult hallással, csupán volt időm jobban dolgozni azon, hogy a körülöttem lévő hangokat kiszűrjem. Egy ideig tovább folytatom az utamat, jelét sem adva annak, hogy észrevettem mindezt, hisz mégis mit kezdjek én ama ténnyel, hogy valaki követ? Vicces lenne a helyzet, ha épp meggyilkolni szeretne. Végül meghallom a hangot a hátamtól, és ezzel egy időben meg is állok. Magam előtt nézem a sötét terepet egy ideig, majd finom, ám de annál könnyedebb mozdulattal megfordulva tekintettemet az ismeretlen férfire szegezem. Pontosan a szemeibe, bár nem mondom, hogy képes vagyok kiolvasni belőle bármit is.
-Ezer örömmel lenne egy percem, vagy akár több is.-Lépek közelebb, ahogy szemügyre veszem őt, és a mellette lévő farkasokat. Meg kellene ijednem, és futnom kéne jobbik esetben, de nem vagyok én gyáva nyúl, csak egy gyilkos, aki teljességgel elfogadta már a tényhelyzeteket, így sem a halál nem rémít meg, sem az, ha valaki fenyegetést jelent.-Gyönyörűek a farkasai.-Teszem ehhez az egészhez finoman, ahogy végig pillantok eme csodás állatokon. Kicsit sem félek attól, hogy vadállatoknak számítanak, vagy hogy erősek. Számomra nem okoz közvetlenül rettegést.-Ugyanakkor miről is lenne szó, ha egyáltalán szabad tudnom?-Teszem fel végül egyértelműen a kérdésemet, hisz még nem vagyok gondolatolvasó ahhoz, hogy kikövetkeztessem a gondolatait, avagy hogy mit is szeretne pontosan tőlem.

ღ zene: Hot Mess ღ megjegyzés:    ღ

Az emberek félretevése az útból, avagy a megölése néha már-már túlontúl is könnyű. Apám, avagy legyen Raul Wright, egy őrült volt.. a saját gyerekeit használta fel arra - többek közt engem - , hogy kiélje a kínzási vágyait, holott annyi másik ember lett volna erre alkalmas, de nem.. neki pont a sajátjain kellett kísérletezni. Nos igen azt vallom, hogy az ex-halálfalók egy bizonyos szempontból tekintve őrültek, és igen, éppenséggel pontosan emiatt sem szeretnék eggyel sem összefutni, bár nem mintha félnék, csupán apám betegessége elég példa volt arra, hogy az ilyen emberek hellyel közel milyenek, bár ha jobban átgondolom apámnak voltak ügyletei, cégei, és bizniszei.. ki tudja mikor áll elém valaki számot venni a tettekért, de persze megjegyezendő, hogy engem kicsit sem hatna meg. Apám, és én nem egyezzünk, míg másrészről tekintve nincs kedvem felesleges játszmát űzni.. azt se tudják ki vagyok. Végül veszek egy mély levegőt, és folytatom az utamat, így könnyedén járom be a már jól ismert területeket, amelyek koránt sem lepnek meg, avagy hoznak engem lázba. Tömegeken verődök át könnyedén, hisz rengeteg ember mozog az utcákon jelenleg, de engem nem hatnak meg, ahogy az sem zavar, ha egy-kettőnek neki megyek, csak hogy elmehessek. Bábok, naivak, könnyű áldozatok, akiket simán megölhettek bármelyik pillanatban. Egy kés szúrás a szívbe.. na jó, nos az túl gyors lenne, de mondjuk egy kis vízbe mártom a fejét módszer hatásos. Fulladozik egy sort, és ahogy elengedem épp annyira, hogy feleszmélhessen már kapkodja is a levegőt.. aztán újra belemártom a víz szépségeinek rejtelmébe, és ismét vehet levegőt, s ezt fokozhatom egész nap, vagy ha nem, akkor akadnak más módszerek is. Például műtétek, amikor is valakinek kivágjuk a belsőszerveit; a lépét, esetleg a veséjét, majd fokozatosan elvérzik a földön. De ennyi erővel megfoszthatom akár a tüdejétől is.. milyen érdekes is úgy lélegezni. Igazán vicces! Gyilkos vagyok, és épp ezért ragadom meg az alkalmat az újabbnál is újabb módszerekre, így elérem, hogy az áldozataim szenvedjenek, hisz a halál megváltás lenne számukra, viszont ha kínozzuk őket fokozatosan, akkor ők maguk könyörögnek majd a szánalmas életük végéért. Végig tekintek a jelölteken, de igazság szerint nem most fogom elkezdeni a gyilkolási hobbimat, mert egyrészt nem ezért érkeztem ide, másrészt meg dolgom van, bár mindkettő ugyanazt jelenti, de édes mindegy..
Finoman térek le végül egy sikátoros részlegű övezetbe, ahol egyre kevesebb az emberi lélekszám, s kezdem magányosan érezni magam, ami vicces, hisz nem vagyok magányos alkat, inkább élvezem.. élvezem, hogy ennyire vicces ez az egész. Mosollyal az ajkaimon egyre beljebb sétálok, és a sorssal húzok ujjat, hisz ki tudja, hogy az egyre sötétebb övezet mit is hozz nekem.. vajon mi fog történni? Oh, édes mindegy, mert én nem félek, s tudom, hogy soha nem is fogok. Csak a játék élvezete a lényeg, amely nem sokára biztosan meg is lesz.