Eileen & Uther - Édes kettesben

Bátorító mosollyal csóválom meg a fejemet, engem aztán nem zavar a nyelvöltögetése. Szőke vélám még mindig alaposan benne van a kamaszkorban, formálódik a jelleme, egyszer bájos kislány, máskor felnőtt nő, és csak úgy csapong a kettő között, sosem tudom, hogy a következő pillanatban milyen szeszéllyel hozakodik elő. És hogy én más lennék? Aligha. Csupán én nem a női mivoltomra tudom fogni, sokkal inkább a berögződésre, a mindent uraló irányításmániámra, és még sok egyébre, amit Eileennel az oldalamon lassacskán kezdek elengedni. Miután nem voltam képes elpuszítani, lassacskán elmerültem abban a szenvedélyben, amit iránta érzek. Akkor ugyan még holmi vágynak gondoltam, amely nem a vélaságát veszi alapul, ám mégis rá kellett ébrednem, hogy ez szerelem, még ha néha fel is képelném, a valóságban egy vadabb szeretkezésen túl nem is bántanám.  Amilyen messziről indultunk, nem is gondoltam, hogy idáig eljuthatunk. A sötétség és a fény immár párt alkot, sőt, közös jövőt is tervez, nem pusztán szenvedélyes hempergezésekben éli ki magát. Mint most, amelyet ismét ő kezdeményez. Nem mintha nem érezném férfinek magamat, ám a szeszélyes lánykának állandóan olyan mélységei vannak, amelyből pusztán a következetességgel húzhatom fel, figyelemmel, gondoskodással, hogy az ő döntése legyen, mikor adja oda magát nekem. Ám itt leszögezném, bármennyire is nőiesnek tartom ezen kezdeményezéseit, többször nem hagyok alkalmat, hogy megelőzzön. Birtokolni akarom, bármennyire is rosszul hangzik ez, én vagyok a férfi, talán a leendő hitvese. Vágyom arra hogy azt érezze, magas hőfokon égek érte, vágyom rá, akarom azt, hogy elmerüljünk ebben a mindent elpuszító szenvedélyben. Szenvedély, hiszen most éppen a gyengéd puszilgatásról szó sem lehet, ez a lány úgy feszül a vágytól, hogy igazat szóltam, mikor egyedinek cimkéztem a harcosságát, amely nem pusztán a dacról szól, engem is megmozgat, ahogyan veszekszik, mégis magához húz. Nem tudok, immár nem is akarok ellenállni.
Miután ő már előttem jár a felhők között, engem is odáig noszogatna, ám én arra vágyom, hogy kéz a kézben jussunk el odáig, megtorpanásra késztetem, az érzéki mosolyt pedig hunyorgással fogadom, s belőlem is kibukik valami hasonló. Nem szólalunk meg, pedig most valóban a nyelvemen lenne, hogy született tehetség, ha már a rúnamágia nem megy neki annyira, mint nekem. Az ágyban mégsem sietek, behúzom a vészféket, hogy mellé ülve kezdjek egy lazító maszirozósba, amelyre reagál a teste, mégis további kéjért könyörög. Semmi szünet, máris?
- Csak vélákkal ne kezdjen az ember... Legalábbis rajtam kívül. – Felelem susogva, ahogyan oldalra tűröm a szőke tincseket, a combok már-már igéző kincset tárnak fel, amit én mint hős felfedező vehetek birtokba. Hogy a hős és a sötét varázsló hogy kerül egy kontextusba, azt magam sem tudom. Ezúttal nem a kezemmel kezdeményezem, mögé csúszom felemelve a lábaim az övé közé helyezkedve megtámaszkodom a vállai mellett amolyan fekvőtámaszban, majd egyetlen pontosan célzott kemény lökéssel veszem birtokba az édeni vájatot. Felnyögve dőlök rá, hiszen már ettől a mozdulattól is szinte a korábbi magaslatokban érzem magam, ám nem, vár még ránk egy utolsó, mindent eldöntő csata, csupán nem egymás ellen. Kitámasztom magam, és immár csakis a csípőm és a combjaim erejét használva kezdek ütemes ostromló mozdulatokba. Behunyom a szemem, mert a véla mindent elsöprő bája egyenként hántja le a rúnákat, felmorzsolva erejüket. Érzem, hogy a testem nem csupán az ágyékomnál, minden porcikámban felforrósodik, még a fekete rúnaszárnyak is kicsapódnak, a lány még hallhatja a vitorlavászon dagadását idéző hangot. Ahogyan egyesültünk, kőszikla erejével vetekszik az a keménység, amely belső pontját ingerli elkerülhetetlenül a gyönyör felé vonva mindkettőnket. Amint az első rúna nem elmosódik, az utolsó pillanatban egy védőburkot szólítok körénk, hogy ártalmatlanul vészelhessük át a kitöréseket. Egy kivételével. Az a robbanás értünk fog szólni. A szobát, s főleg az ágy környékét betölti a fény, ám ezúttal nem a vélából, belőlem árad, ahogyan átadom magam a földöntúli szerelemnek, és önként vállok meg a rúnáimtól, az összestől, még az is veszni hagyom, amely az elmémet védi. Nem pusztán mint férfi szerzem meg a testét, a lelkét imádom azzal, ahogyan lejebb ereszkedve csókolom a hátát, a tarkóját, majd... az ágy rúgói itt adják meg magukat a mágikus kitörések következtetében, és a nem vártan erős mozdulatoktól, és egyszerűen összeomlik alattunk, mégsem állok le a végső rohamig.

- Semmi köze a biológiához. Néha meg tudnálak fojtani a dacos kis hülyeségeid miatt, máskor pedig... Nem tudlak nem szeretni. – Nevetek vissza, tényleg hosszú út vezetett odáig, hogy mindezt nemcsak ki tudjam fejezni, még ki is mondjam, kezdve azzal, hogy hol őt akartam megölni, hol magamat, hogy aztán nem kevés nehézségek árán eljussunk odáig, hogy még némi házassági ajánlattal is megkínáljam. Nem pusztán a gyermek miatt, ő csak előrehozta az eseményeket. Amit kifejeztem a vélalány számára, egy életre szóló elköteleződés volt, hiszen inkább tépem őt, ha úgy alakul, mintsem édelegjek számomra nagyon is felszínes lányokkal, hiszen Ruth valóban tévedett, nem azért kell az öt angyal, hogy megtaláljam bennük a barátot, tanácsadót, és szerelmet. Eileenre mindegyik jellemző, ettől még lehetnek külön bizalmasaim a többi angyal személyében. De Eileen az, aki mellett fel fogok kelni, és remélni, hogy nem vágja át a torkom, miután ismeri a gyenge pontomat. A szívemre úgy volt képes hatni, hogy a maga természetességével nem használta ki a vélabájt, semmi direkt csábító nem volt a viselkedésében, adni akart, nem elvenni. Mint ahogyan örökösen bírkóztunk egymással, én sem voltam képes a végletekig bántani, mert rá kellett ébrednem, nem küzdhetek mindig a saját érzéseim ellen. Ha egy sötét varázsló életében elérkezik a szerelem pillanata, akkor bizony.. dönt, a vívódást meg kell hagyni a filozófusoknak. Nem is válaszolok hát a szavaira, elmerülök az íriszeiben, hogy együtt lélegezve fonódjunk össze, mint két tökéletes test, ahogyan széttárt combjai közé fúrjam magam, és mennyi kéj felé taszítsam. Második alkalmunk sokkal meghittebb, szerelmes tánc már, nem csak dacból eredő ismerkedés, ultimátumok lefektetése, ebből kifolyólag nincsenek oly titkok, amelyek közénk állhatnának. A csillagnász sötét rejtelmét is lassan elfelejthetem, kár már a vélát terhelni vele, mi lett volna ha. Ruth és Jessamine tudják, a szerelmemmel viszont előre kell néznünk. Mindketten változtunk, én kész voltam sötét terveimet átalakítani, hogy varázslataimat pusztán eszközként, nem sorsfordító megmozdulásként használjam, a lány pedig meg tudta tenni azt, hogy szűzies viselkedését feladva felvállalja azt, hogy aki öleli, az nem éppen egy makulátlan páncélos lovag. Félmosollyal hagyom magam megkóstolni, ám ez szó szerint ízelítő most csupán, a vélának minden ilyen tekintetben én vagyok az első, más pedig sosem fogja megkapni a testét, így ráérünk még arra hogy felfedezze, mire lehet még képes. Ahogyan hozzám ér az ajkával, máris tudom, mennyivel különböző, ahogyan ő teszi. Nem pusztán a szerelem miatt. Minden mozdulatából mégiscsak sugárzik a vélák adománya, amellyel földöntúli gyönyört tud adni. Szó szerint rá kell markolnom a hajára, hogy pár pillanat után leállítsam, különben kitörne a vulkán, és akkor mire mennénk egymással az ágyban? Igaz, még akkor is lennének tartalékaim, ám vad rohamra készülök, amíg még megtehetem a leendő anyukával. A víz már teljesen leapadt, lassan már magunktól is megszáradunk. Kicsúszok a kádból, hogy felálljak, és lehajolva a lány törékeny testéért a karomba kapjam. Nem tudom megállni, hogy rá ne mosolyogjak, és odacsókolva az ajkára elindulok vele befelé az ágyba. Nem sietek most annyira, hiszen tudom, mit adhatunk egymásnak, nem árt némi szünet. Így a hasára fordítom, mint valami babát, és gyengéden induló, mégis határozott masszázsba kezdek. Ebben most semmilyen erotikus felhang nincsen, nem az a cél, hogy tovább izgassam, egyszerű figyelmesség, hatásszünet, és ellazítás az utolsó harc előtt. Meggyúrom a vállait, a gerince vonalát, a lapockáit, és a derekát is.

- Nem felrúgtuk, te és a nagy szád mindent összekutyul, de állandóan, melletted már tervezni sem érdemes. – Válaszolom évődve, a korábbi ridegségnek, vasszigornak nyoma sincsen. Ha szeret, akkor a közelében én is elengedhetem magam, nincsen arra szükség, hogy mindig védjem a lelkem, és az elmém épségét. Bizonyos, hogy sötét órák várnak még ránk, ám ez most a boldogság, és a szórakozás pillanata, amikor elmerülhetünk egymás ölelésében, félretehetjük most a gondokat. Sosem hittem volna, hogy pont egy véla áldozatául fogok esni, holott alaposan rákészültem, hogy soha senki ne uralhassa az érzelmeimet. Nos igen... de a szív dolgainak nem lehet parancsolni, már azelőtt felfigyeltem rá, mielőtt beszéltünk volna. Egyszerűbb lett volna kihagyni a csillagnászból, és csendesen elveszejteni, túlterveztem magam, aminek utólag már kénytelen vagyok örülni. Nem pusztán a gyermek miatt. Nem azért vallottam meg végül szerelmemet, hogy megnyugtassam, majd a kicsit feláldozzam valami sötét oltáron.
- Nem a megkérdőjelezés a lényeg vélalány. Másnak ilyet sosem ígértem. Ettől vagy te más. – Húzom végig most gyengéden terenyemet az arcán, van az egészben valami sötéten romantikus, amely ránk nem jellemző, ellenben előhozza. Csak akkor válhat valaki fontossá, ha önmaga is érzi, mit képes adni. Eileen nem csak elvesz. Oly töményen sugározza magából azt, vágyik a társaságomra az első perctől kezdve, hiába is dacoltunk ezzel mind a ketten az eszünk alapján, rá kellett ébrednünk, a kölcsönös vonzódást nem lehet csak úgy paravánok mögé rejteni. Nem számít, hogy mennyire fiatal, amilyen ösztönösen megéli az összes érzelmeit, ezzel együtt ahogyan tudatos döntéseket hoz... Nem is kétséges, hogy ha úgy dönt, hogy felhúzzam az ujjára azt a bizonyos gyűrűt, meg fogom tenni. Amikor lemondtam arról, hogy másokban is örömöt találjak, végleges döntés volt, életre szóló. Bár tudnám, mivel kápráztattam el. A sötétséggel, amely belőlem áradt, és talán azt hitte, megváltoztathat? A határozottságomnak nem tudott ellenállni? Annyit veszekedett velem, ki akarta harcolni a saját döntéseket. Hogy aztán végül mindketten engedjünk, képes legyek önálló személyiségként kezelni, bár továbbra is lesznek dolgok, amelyből nem engedek. Talán jobb is így, hogy nem fog kihúnyni a varázs. Nem pusztán a testiségre megyek most rá. Bármilyen nehéz is volt beismerni, végül sikerült, a szerelem nagyon is mozgatórugója mindennek. Az elején meglepődött, hogy mi ez a belőlem áradó érzékiség, ami mögé rejtőztem, most képes vagyok rajongva rápillantani mindamellett, hogy árad belőlem a vágyakozó pulzálás, amely majd a fellegekbe repíti. Nem pusztán a testét kényeztetem, minden puha, finom csókom az ajkára, az arcára gondoskodásról is szól, amely a sötét varázsló hitvesét illeti. Felvállalta, akkor viselje. Most éppen ez a bizonyos fellegekbe repítés van soron. Elégedett mosollyal hallom elragadtatott sikolyát, hogy aztán hagyjam pihenni pár pillanatig. Felmerül bennem, hogy talán ideje kényelmesebb körülmények között folytatni mindezt, hiszen szinte halálos fegyverem harcra kész, finoman az ágyékához dörzsölöm, ám még nem felfedezési szándékkal, hanem a lányt a lábainál fogva visszahúzom a kádba, hogy gyengéden a kebleit illessem a kőkemény lándzsával. Ajkaimon szórakozott félmosoly.

Valahol ott dőlhetett el a dolog, hogy bármilyen sötétlelkű is vagyok, ha képes tudok lenni arra, hogy minden kétséget kizáróan elfogadjam őt társamul, nem számítanak a célok, tervek, amelyek a tarsolyomban szerepelnek. Így gondolhatja a szőke szépség is, aki talán nem akarja majd tudomásul venni, mi az, amely rajta kívül még kitölti az életemet, amíg nincsen szó egy másik nőről. Nem is lesz, ám a pentagrammát illetően óvatosan érdemes bánnom a titkaimmal vele kapcsolatban. A csillagnásznak annyi, azonban hatalmi terveimről egyenlőre nem mondtam le, még ha élhetnek is mind az öten, másféle varázslatokban fogunk együtt dolgozni. Egyből visszaüti a labdámat, erényének érzi, hogy ne tudja befogni a száját, talán ezért tapasztom oly sokszor rá a sajátomat, mégsem tudnék haraggal tekinteni eme tulajdonságára, hiszen mindkettőnket az éltet, hogy ne hagyjuk csillapodni a parázst, ha szükséges szenvedéllyel, máskor drámával, amelyből minden alkalommal győztessen kerüljön ki. Szeszélyes nem vagyok, csak nem egyszerű. Túl statikusra építettem szabályaimat, amelyektől ellenben akkor válok meg, ha úri kedvem úgy tartja, így mégiscsak igaza lehet, ha nem is mondom ki, csupán cinkos mosolyt vetek az istennőre, aki éppen uralkodni készül rajtam.
- Számos tervem van még Eileen, csak szépen sorban... – Jegyzem meg sokat sejtetően, elengedve a komoly témát, hogy most azzal foglalkozzam, milyen mocskos dolgokat szándékozom vele űzni. Ha képes volt felvállalni, hogy a magzatunk ellenére sem esik teljesen kétségbe, tudatosítani magában, hogy nem fog tönkremenni az élete, mellette állok, s már nem számít érintetlennek, akkor ezúttal is elengedheti magát a karjaimban, hogy elvegyük a másiktól azt, amely nem csupán egy fizikai szárnyalás a felhők fölött, a világot adjuk oda, amelynek nem részei lehetünk; meghatározó elemei. Legalábbis én úgy vélem, a szőkeség eltöltötte a gondolataimat, nehéz volt még a rúnaszavak megfelelő tagolására is fókuszálnom, annyira kívánom minden porcikáját a nap minden percében. Zsigereim is összerándulnak, azóta tudom, amióta megláttam, nem lehet másé. Amennyire halálosnak tűnt küzdeni a céljaimért, azok most oly könnyűnek, nevetségesnek tűnnek amellett, amit a vélalány állított fel. Mégis... magától értetődő volt, hogy az enyém lesz, és talán az a dac, amely körbelengi, ez nem kerülte el a figyelmét, amikor a saját érzéseit megvizsgálta velem kapcsolatban. Rájött, hogy nem küzdeni kell velem, sokkal inkább belesodrónia abba a táncba, amelybe csábítjuk újra és újra egymást.
- Ahogy mondtam, én is betartom a játékszabályaidat... – Bólintok oda. Nem kell tartania attól, hogy az angyalok mindegyike nőnemű, még az igen szoros kötődés ellenére sem lépem át azt a határt, amelyet nem is feltétlenül a véla húzott fel, sokkal inkább a saját szívem, amelyet ő képes volt megoldani, a többiek másféleképpen. Hiába a mégoly erotikusnak tűnő Ruth, mindez megmaradhat részéről a csipkelődés, pikáns odamondások szintjén, míg esetemben csakis a mosolygós fejcsóválásig terjed a dolog. A véla elsősorban lelkileg láncolt maga mellé, megölni vágytam őt, hogy ne kelljen feladnom magamat a kedvéért, így sokáig fel sem merülhetett, hogy elmerülhetünk végül egymás testében is. Ám amikor megadtam magamat az érzésnek, már nem volt kérdés, hogy csak az enyém lesz, teste minden apró részletéért megküzdök, ellenállni mindkettőnk esetében immár hasztalan. Amennyire a sötét teremtménye vagyok, rá kell ébrednem szépen lassan, hogy a dacot sem feltétlenül a fény táplálja, csupán a származása miatt oly fénylő az aurája, viszont képes az önzésre, a saját útját járni, akár a családja ellen fordulni. Nem mondom, hogy leváltom Ruthot ha térdig kell vérben gázolnunk, s a véla lenne a partner, de hogy nem kell vele minden tekintetben finomkodni, az már bizonyos. Ahogyan Jessamine is képes volt megérteni, nem feltétlenül a gonoszság az, amely sötét, olykor véres eszközöket kíván. Eileen esetében végre átléptük azt a határt, amikor a kétségek már nem számítanak. Tudattam vele, hogy kerülhetünk bármilyen kétségbeejtő helyzetbe, számomra is különös, de van kibe kapaszkodnunk. S most... a magzatunk követő boldogság perceiben végre jut idő egymásra is, hogy folytassuk egymás felfedezését. Kezeimmel finom határozottságot gyakorolva török be a combok közé, nem bírok az érzéssel, hogy újra a fellegekbe juttassam, egyszerűen erre szükségem van. Nem is feltétlenül a saját élvezetem ezúttal a cél, lelki beteljesülést jelent, ha látom a gyönyört a csinos arcon, erről most lehetetlenség lemondani. Mielőtt odahajolnék, elveszek a szemeiben, hogy utoljára harapjam meg az ajkát, a sajátoméról már le sem lehetne törölni az érzékein kaján mosolyt, amit odacsalt. Próbálok némi nedvességet csalni a szám szélére, mert lassan kiszárad az izgalomtól, és ha lent fogom kényeztetni, nem árt némi plusz segéderő. Falom a pillantásommal, nem is igyekszem már küzdeni a vélabáj ellen, teljesen átadom most magam, ha azt kérné, hogy szórjam fel műtrágyával Piton hálótermét, hát az sem lenne különösebben megfontolandó kívánsága. Itt most még az ő érdekei állnak fókuszban, már azzal is megszerzem magamnak, ha kéjes sóhajokat váltok ki belőle. Elégedetten mordulva szűröm ki ajkaimon a levegőt, ahogyan érzékelem a késztetést, amellyel újabb, és újabb szárnyalásra vágyik, ezt ki is fejezve némi szelíd erőszakkal. Ágaskodó fegyveremről ezúttal tudomást sem veszek, hallani akarom azt az elragadtatott sikolyt. Ujjaimmal nem pusztán ki és besiklok az érzéki járaton, annak sok értelme alig lenne, az egy másféle játék majd a későbbiekben. Pontosan felismerve azt, hogy mire rezzen jobban, bent a mélyben írok le körkörös, tapogatózóan kemény mozdulatokat, kívülről ingerelve a finom, falnivalóan édes virág szirmait.

- Jelen körülmények között ez is bőven több a semminél. – Értem meg, hogy mire akar kilyukadni. Kapcsolatunk mindig erre épült, a feltétel nélkül bizalomba, egyikünk sem az a típus, aki szereti magyarázni a döntéseit. Szabályokat hozunk, és betartatjuk a másikkal, csak mert... és itt nincsen indok. Nem mondom azt, hogy egymásra erőltetjük az akaratunkat, igenis van mögötte olyan racionális érvrendszer, amelyet pont a szív ügyeiből kifolyólag értelmetlen túlragozni, még ha a vélalány olykor dacosan megbeszélült, hogy milyen alapon rendelkezem az akaratával. Azért, mert így döntöttem, és ha egy kicsit is hasonlót érez, akkor alkalmazkodik. Végeredményben megtette, és azonos státuszt harcolt ki magának, így azon túl, hogy hunyorgok egy sort, és megsimítom a szőke tincseket, nem megyek bele mégjobban. Nem harcoltam a bizalmáért, egyszerűen következetes voltam. Nem voltam hajlandó lemondani róla, még a saját szabályaim mellett sem. Mindketten adtunk fel a másikért, így avanzsálódott ő, általa én is játékszerből kedvessé.
- Valóban? Szeszélyességért neked se a szomszédba menni vélám... – Ezúttal nem azt mondom személytelenül, hogy vélalány, talán érzem hogy ez a pillanat nem csupán a testiségről, sokkal inkább a lelki kitárulkozásról szól. Kimondta, jelezte, hogy bízik bennem, holott pontosan tudja, varázstalaim messze nem arról szólnak, amelyet az iskolában fehérmágiaként alkalmaznak. Képes felülemelkedni, elfogadni, hogy amíg őt szeretem, nem ártok neki, s a szeretteinek, addig bármi történjen is, egymáshoz tartozunk.
- Színészet... mesélhetnék Eileen. Igaz, annyira jó színész nem voltam, hogy tökéletes legyen az álca, ám... Azért még megy... – Nosztalgiázom el a múlton, hogy aztán kiváncsian mélyesszem zafír pillantásomat hasonló lélektükreibe. Hogy gyermekünk milyen szemet örököl majd, úgy vélem nem is lehet kétséges. Tökéletes lesz. Miután nekem minden kimaradt, ami a családdal kapcsolatos, nem is tudom, honnan ez az érzés, hogy lesz egy utódom, akire már most büszke vagyok. Sehol nem volt a véla által várt kitörés, tombolás. Egyszerre megnyugvás tört rám. Közel sem lesz egyszerű, és nem csupán a pici miatt, rengeteg akadályt kell majd leküzdenünk,
- Nem vagyok takarítószemélyzet... Felőlem annyian csorgatják a nyálukat, ahányan akarják, amíg Te mellettem döntesz. Neked kell felvállalnod, amit érzel, akkor lépek csupán, ha valaki fenyegetést jelent, vagy ha kéred. – Nincsenek illúzióim, a fél iskola belé van esve, és az a maradék is erőteljesen vonzódik, aki ellen tud állni. Nem számít. Csakis az az érdekes, hogy tudja rólam, nem adom már másnak a szívemet, s ő se tegye. Mindig ott leszek, hogy megvédjem, akár kisajátítási szinten is, hogy valóban jogot formáljak rá, ám képes voltam felismerni, hogy az álmait nem irányíthatom. Kell annyi szabad tér, hogy levegőt kapjon, ne fojtsam meg. Azzal, hogy nem vagyunk folyton együtt, még lehetünk szerves, sőt elsődleges tényezői a másik életének. Csupán azt kell megértenie, ő a másik felem, aki fényt hoz a sötétségbe. Bólintok, amikor beleegyezik a kérésembe, amely részemről is bizonyos, hogy komolytalan lépés. Ezzel azt vetíteném elő, hogy leszünk olyan erősek, hogy boldogan élünk, amíg meg nem... Ez nem így lesz. Talán rá is unnánk egymásra, ha innentől nem lennének akadályok. Most azonban  tudom, hogy a kviddicspálya szomorkodása után kész arra, hogy elengedje magát. Amikor először megpillantottam, tudtam,h ogy az enyém lesz. Így vagy úgy, meg kell szereznem magamnak. S most jóleső elégedettséggel mordulok fel, ahogyan magamhoz rántom, hogy kifejezzem, hozzám tartozik, és ebből nem engedek. Ahogyan elmerülünk pillantásában, tudom, hogy csak miatta vagyok képes változni annyira, hogy feloldvadjon a szívem, megkockáztassam, hogy ha érzek, elér az őrület. A többi angyal esetében kinek miért, jár a kötődés, ám szőke szerelmem az, akit nem tudnék lecserélnék bárki pótolhatóra. Ahogyan elmondtam Ruth-nak is, Eileen az aki szerető, tanítvány és barát is egyben. Nem kell ötük között mind felosztanom e három posztot. És most amit hallok, megerősít abban, hogy nem pusztán az erőm, vagy a külsőm, a lelkem is vonzza. Mellőzve az önelégült vigyort, szinte kisfiúsan mosolyodom el.
- Mertem remélni, hogy visszadobod a bombát. – Tapadok az ajkára, és ha ettől fájdalmasan összekoccan a fogunk, hát nem tud érdekelni. Mindaz, ahogyan az előbb gyengéden kezeltem a törékenynek tűnő leendő anyukát, olyannyira látom most benne a felnőtt, érett nőt. Hiszen a tizanhat éves vélát nem a kora teszi felnőtté. A saját magával, s velem kapcsolatban hozott döntései. Hogy felvállalja, kész a saját harmóniáját feladni az én kedvemért. Karjai alatt átsiklok a saját kezeimmel, hogy erőteljesen rántsam magamhoz, ujjaimmal mellkasomra szorítva őt, szinte magamhoz préselve a gyönyörű testet. Itt most nem a finomkodásé a főszerep. Egy pillanatra elmerülök a szétnyíló virágban kiváncsi ujjaimmal, hogy némi játékosan ingerlő mozdulat után emeljem ki a habokból a karcsú szirént, és a kád szélére ültetve szétnyissam a lábát. Érzékien csókolom végig a combja belső puha dombjait, hogy aztán ismét a számomra oly édes kagyló felé fordítsam a figyelmemet. Minden előzetes bejelentés nélkül ismét felfedezem az ujjaimmmal bebarangolva a feszesen rugalmas belső izmot, nyelvemmel becézgetve a legérzékenyebb pontját.

Összeszűkítem a szememet, most ismét titkot kér. Nem róhatom meg, mindaz, amit én nyújtok számára, az első perctől kezdve tiltott, sötét varázsló vagyok egy pillanatra sincsen biztonságban mellettem, vállalja a kockázatot, és ha megtud valamit, amit éles nyelve folytán megosztana a külvilággal, pontosan tudja, nem lennék irgalmas. Egymára vagyunk utalva, csak amíg én bőszen építem a hatalmi hálómat, valamiben megálljt kell paracsolnom.
- Világos vélalány, maradjon akkor egyenlőre titok, de egyedül nem mindig tudlak megvédeni. Bennem bízz, és azokban, akikben én bízom. – Ettől függetlenül nem erőltetem rá most a döntés súlyát, ám a későbbiekben nem tudnék túl nyugodtan aludni, ha csak azért kell magára hagynom, mert kifogást emel az angyalokkal szemben. Amiről nem tud, az nem fáj. Igaz, nem fogom kiadni a titkát, ám a fokozott védelmet rá fogom bízni Ruthra. Ebben meg sem akadályozhat, mint ahogyan a karácsonyi szünetben is ott volt vele Jasmine. Talán frusztráló lehet, hogy mindig a nyomában jár valaki, ezért intézem úgy, hogy észre se vegye az eselteges testőrt, akit rá állítottam. Ha én képes voltam változni az ötös irányába, akkor joggal várhatok el feltétel nélküli hűséget, odaadást. Tudják, hogy Eillen milyen szerepet tölt be az életemben, így nem kérdéses, hogy nem arra szánom a velük közösen eltöltendő időt, hogy tanítsam őket. Megeshet, hogy használni vágyom őket, most éppen egy ilyen feladatra.
- Nos igen, említetted már, az anyád nem éppen az a rugalmas típus. – Utalok karácsonyi táncunkra, ahol szóba került a család, ezen belül is a kedves anyuka, akiben még több vér is van a vélák vonalából, mint szőke kedvesemben. A nő nagyon úgy tűnik, kemény jellem, szeret irányítani, és csak a jószerencsémnek köszönhetem, hogy a karjaimban tartott gyönyörű kizárólag rám korlázza magát, ahogyan tőlem ugyanezt várta viszonzásként. Érdekes fordulat volt, számomra akkor magától értetődőnek tűnt, hogy így a logikus. Egykori harcos szeretőim sosem számítottak igazán, míg Eileen tényleg nem pusztán testi vágyat kelt, a lelkem táncol az övével, bármennyire is sötét, komor tánc ez. Ismét a karjaimban tartom, átölelem szorosan körbefonva, és amíg sokáig szigorú, s kemény voltam vele, a vérét vágytam venni, most minden rezdülésemből tudhatja, sosem bántanám. Ahogyan lepillantok rá, óceánszín szemeim elmerülnek az övében, hogy tudatosítsam, közös utódunk még inkább összefűz minket, bármilyen rémületes számára. Az én esetemben ugyan kissé meglepően korai, mégis logikus. Ha választok valakit, felé kitárom a szívem, igaz, sötét titkaimtól esetenként megkímélem, ám nincsen más, aki az utunkba állna. Bizonyos, hogy rengeteg buktató lesz még a kicsin túl is, ám amíg bizik bennem, nem lehet kérdéses, hogy összeillünk.
- Sose engedd, hogy más is így nézzen rád. Csak számomra legyél tökéletes. – Érzem, hogy ez valami mélyebb vallomás a részéről, még ha minden lépcsőfoktól, amelyre együtt felhágunk, egyszerre retteg, és bátorodik fel. Amennyire dacos, ma olyan félszeg oldalát mutatta meg. És mégis... ez is ő. Az én törékeny menyasszonyom. Ha tudná, hogy Ruth-nak már eleve úgy neveztem, hogy a hitvesem, még megtervezett, sötét akciónak vélné, talán elcsábítva érezné magát, akit csak magamhoz akarok láncolni. Pedig... számomra egyértelmű volt, hogy ez a tökéletes lény soha nem lehet másé. Ha így is tett volna, az már nem az én Eileenem lett volna, és akkor oly messze távozom, hogy még az emlékemet is elfelejtse mindenki.
- Soha többé ne kételkedj kettőnkben... kérlek. – Teszem hozzá azt a különös szót, amit a rendbenhez hasonlóan nem szoktam dobálni. Ő mindkettőt megkapta, viselje hát büszkén, hogy rám ilyen hatással tud lenni. Dacol a lehetetlennel, legyőzi a végtelent. Amennyire elutasító, elveszett lélek volt a pályán, most ismét erős, mert tudja, rám számíthat. Bizony el kell ismerni, hogy magától sosem lesz olyan, amilyen, én pusztán a családi háttér miatt folytattam sötét üzelmeimet, hogy ő legyen az, aki mindent megváltoztasson. Nem volt nagy ára. Csupán az az izzó szenvedély, amellyel képes volt odatalálni hozzá, visszafogottság nélkül tárta fel a mellkasomat, hogy magának követelje a szívem. Mondatára a magam kegyetlen sötét magabiztosságával mosolyodom el, szavak nélkül is egyet kell értenem. Viszonzom csókját, hogy aztán egyetlen mozdulattal markoljak rá a csípőjére, és törjem meg azt a két lépésnyi távolságot, amely még kádtól elválaszt minket. A víz immár kellemesen körbehullámzik minket, ahogyan mellette én is helyet foglalok. Nem a mosdatás ezúttal a lényeg. A múlt alkalommal úgy véltem, kedvezőbb feltételeket biztosíthat, ha elsőre el tud lazulni, itt viszont most szerelmünk kelléke a lágyan zsigongó víztükör, amely azonban lassan apadni kezd, amint nedvessé simította testünket. Ha kényelmesebb közegre vágyunk majd, vágyaink beteljesítése közben, hát belakjuk a lakosztályt, kívánsága szerint. Magamat győzködnöm sem kell, ugyanezt akarom.
- Szeretlek Eileen... – Lehelem most az ajkai közé, ahogyan végigsimogatom a kebleit, lágy eleganciával futtatva végig ujjaimat a rózsasín csodákon. Ellenben ahogyan a szája szegletét illetem egy játékosabb, férfiasabb harapással, némi fájdalmat is vegyítek bele. A romantika, a gyengeség nem a mi világunk. Pontosan tudjuk, hogy bármit is teszünk, kettős jelentősége van. Fájdalom, és gyönyör. Érzem felhevült ágyékát a sajátom közelében, váratlan, s kemény mozdulattal nyúlok fel, amíg még tehetem. Most még az a szűzies lány, az anyaszerep még odébb van. Látni akarom az arcán az elalélást, a finom kábulatot, hogy minden mozdulatommal taszítom a beteljesülés felé. Egyenlőre pusztán kiváncsi jelleggel, mint aki csak érdeklődő túrista ebben a roppant érdekes folyamatban.

Úgy gondolom, hogy a szőke angyal még mindig képes olykor a múltban élni. Nem feltétlenül számít, hogy mit mondok, a tényekre kéne figyelnie. Az, hogy a tulajdonomnak mondom, pusztán elvi szintű, sokszor képes vagyok azt játszani az egyszerűség kedvéért, hogy még mindig szigorú szabályok szerint kell élnie, hiszen mégiscsak férfi vagyok, nem egyszerű csak úgy megnyílni, könnyebb a saját magam által emelt konvenciókba kapaszkodni. Ha ismer, tudja, hogy mit adtam fel a kedvéért, kezelje hát a helyén mindezt. Vannak pillanatok, amikor már kész túllendülni. Mindkettőnk szerencséjére ez most egy ilyen eset.
- Bárki alatt a saját embereinket is érted? Az angyalok nem szószátyárok, de ahogy gondolod. – Ez pusztán egy kérdés, felajánlás, amivel nem kell élnie. Bár mindkettőnk magzatáról szó van, és nagyjából semmilyen tapasztalatom nincsen a kérdésben, ismét elvi szinten gondolkozom. Neki fognak megváltozni a hormonjai, a teste, lelkileg is bizonyos, hogy lesz hatása, így valóban igaz, hogy magamhoz mérten egy fokkal megértőbbnek kell lennem. Mindent úgysem fogunk tudni megbeszélni, mert már most látom, hogy lesznek még csörtéink a jövőnket illetően, s hogy magamba folytom e, netán éles szóváltásba keveredünk, vagy az örökké csípősnyelvű Ruth itéletét hallgatom, még a jövő zenéje.
Hagyom, hogy magának érezze a kettesben lét intimitását. Míg egy fertályórával ezelőtt még elküldött volna, magányra vágyna, most kész elfogadni, hogy nincsen egyedül ebben a sorsfordító kérdésben. Ahogyan átölelem, és lenézek rá, úgy vélem, hogy a Fenevad sem nyalogathatja már agyarait, képes vagyok uralni. Csupán legbelül mardos a kétség, hogy vajon nem csupán türelmes, hogy egy nagyobb cél, egy tisztább lélek érdekében lapul a mélyben, s immár célpontja nem is az angyalok, hanem az utódom, utódaink? Az őrület, amely a szüleinket elérte, évszázadosan felbukkanó rossz ómen. Vajon lehetek én a kivétel, vagy nem leszek képes megküzdeni az engem évek óta kisértő árnyakkal, amelyek közül a rúnaboszorkánnyal való nem várt szembetűzésem már a küszöbön álló bukás előjele?  
Kézen fogom, hogy elűzzem a sötét gondolatokat, lesz még időm, hogy kerülgessenek. A belsőbb szekciót tárom fel, amely már valóban jobban rám jellemző. Lassan kezdjük mélységeiben megismerni egymást, s mindaz, amely korábban még komoly átgondolást igényelt, szinte magától jön. Játékszerből hitves, sosem fogom tudni megmagyarázni ezt a különös folyamatot. Képes voltam úgy érzelmeket táplálni a véla iránt, hogy még nem is tudott rólam. Magamba mártottam volna a pengét, ahogyan egyszer meg is tettem, hogy ne kelljen őt szeretnem. Az elpuszítására törtem, hogy ne kelljen éreznem. A csendesség oly egyszerűnek tűnt, ám az a transzállapot nem kísérhet végig ha a halhatatlanságra török. Nem lehet, hogy csupán a magány jut osztályrészül. Inkább leszek több emberöltőn át a vélalány mellett, mint egyedül az örökkévalóságig. Ahogyan a karomba kapom, tudom, hogy mindez jó döntés volt, ő is kész elfogadni minden sötét hátteremmel egyetemben. Nem kértem sosem, hogy mindent értsen meg. Különbözőek vagyunk, mégis egyek, ezt így kell elfogadni. A vélát az érzelmei vezérlik, míg én a józan ész alapján vagyok kénytelen mérlegelni. Az más kérdés, hogy nem tudok elvonatkoztatni attól, amely közöttünk éled. El tudom őt képzelni valóban Lady Van Horne-ként, ám a rideg, szinte távoli kúria talán őt is nyomorba taszítaná, ahogyan tette velem. Mindazonáltal valóban az a vágyam, hogy legyen a hitvesem, ahogyan Ruth előtt is kezelem őt. Talán mindez félelmetes, én azonban nem a kor alapján ítélem meg a lányt. Határozottan kedvemre van, amikor jogot formál rám, kifejezi a vágyait. Ezúttal enyém volt a kezdeményés sora, mégis oly édes az a mód, ahogyan átveszi az irányítást. Félmosolyra ragadtatom magam, magamhoz mérten szinte gyengéd a mozzanat, ahogyan megsimogatom a szőke tincseit, hogy aztán a mozdulatára magam is halkan felmorduljak, kitörjön belőlem a szenvedélyes varázs, amelyet eddig gúzsba kötött a kompromisszumok lánca.
Segítségére rohanok ami a ruhákat illeti, és csakhamar pőrén találjuk magunkat. A dolgot nagyban nehezíti a látvány, amellyel meg kell küzdenem, s melyre elragadtatott sóhajjal tudok csak reagálni, így meg-meg akadok a folyamatban. Immár nem csupán az arcát és nyakát veszem kényeztetésem nagyítója alá, hozzá lépek, és...
- Ah, a víz, igen. – Bólintok, egy pillanatra sem esek ki a megkezdett folyamatból, csupán ujjaim fürge mozdulatával keltem életre a mágikus fürdőkádat, amely a háztartási bűbájoknak köszönhetően már szép ütemben is telik, és persze nem fog kifutni. Kellemes hab jelenik meg a tetején, hőfoka pedig több mint ideális, nem fogunk beleforrni, amolyan ideálisan meleg, amelytől azonban el sem bágyad az ember. A véla azonban most előbbrevaló.
Amint ő is, kedves simogatásba fogok, a vállán át a kebléig, nagy puha kezeimbe veszem, ajkaimon játékos mosoly játszik.

Ebből a szobából Ruth is csupán a dolgozószobát láthatta, holott a Vadkan legkomolyabb luxuslakosztályáról van szó, ám az avatatlan szemek irányában puritán, egyszerű szobácskának van berendezve, ám az egyetlen ajtó, amely innen nyílik, valójában nem a fürdővel egybekötött mellékhelységhez, hanem a tágas valódi lakosztályhoz vezet. Erre a vélalány is rá fog jönni. Mindaz, amit a Roxfortban nem engedhettem meg magamnak a feltűnés miatt, arra itt most lehetőség nyílik. Igaz, a kádat ott sem tudtam mellőzni, a baldachinos ágyról már nem is beszélve.
- Ez nem volt fenyegetés. Csak jogot formálok a tulajdonomra. – Szavaim szigorúak, ám mosolygok, amitől egyértelművé teszem, hogy mindezek pusztán szavak. Bármennyire is repülhetek én a nyomában, ha nem engem akar, megtehetek bármit, úgysem lesz az enyém. Titkaimat nem adja ki, ennyire tudom, hogy van gerinces. Hogy mit mesél rólam a barátainak... nos sejti, hogy itt neki érdemes meghúznia a határt, ha pedig érdekes dolgok merülnének fel, bizonyítani úgysem tudják, a szóbeszéd pedig a Roxfortban mindenit el szokott érni. Kapcsolatunk a kezdeti vagdalkozás után elmélyült, nem a játékszerem, azonos értékű párom, aki minden fenyegetésem ellenére szembeszáll, ha úgy tartja kedve, míg én fenntartom a jogot arra, hogy nem olyan érzésekkel bírok, mint  halandók többsége, ezt pedig neki kell elfogadnia. Ez a megtehetném, de nem teszem kategória.
- Csak annyira fogja megváltoztatni az életünket, amennyire hagyjuk. Bizonyos, hogy többek leszünk általa, kevesebbek semmiképpen sem. Ha kívánod, Jasmine egész idő alatt figyel majd rád, pontosan tudja, hogy mit csinál. – Ezt úgy értem, hogy akár a szülést is le tudja vezetni, meg hát elég érzelmes ahhoz, hogy a véla mellett maradjon jó sokáig a kicsi ápolását is illetően, ne minden ránk, bősz szülőkre háruljon. A végén még úgy tűnik, hogy az értelmetlenségbe fulladt csillagnásznak meglesz az a haszna, hogy a levadászott angyalokkal igazi csapatot kovácsolhatunk. Habár mindaz, amit Ruth sötét varázslatok címét tanulna, közel sem biztos, hogy ugyanaz, hogy olykor elrángatja a fiatal apukát sírrabolni. Hagyom, hogy a lány körülnézzen, addig mindössze várakozom, hogy felfedezze az ajtót, amely majd a tágas, valódi lakosztályba vezet. Már az is elegendő lehet, hogy megnyugszik, nem az vagyok, akinek elsőnek gondolt volna. Minden, amit mondok, annak súlya van. Ha akarom őt, ez nem változik. Gyermekkorom óta szinte aszkéta módon készítettem fel magam, szabályokat alkottam, mert tudtam, hogy csak így lehetek erős, következetes. Sötét varázslóktól tanultam, és megtanultam odafigyelni, hiszen ha az ember az életével játszik, gondosan kell eljárnia. És most itt van ez a lány, aki behálóz, szerelmet fakaszt, s meg sem próbálok küzdeni ellene. Sosem leszek az a romantikus hős, akire a legtöbben vágynak, megvannak a magam mélységei. Ám az hogy vele kívánok lenni, nem választható. Csakis akkor, ha elűzne.
Miután még nem lelt rá az ajtóra, halkan felnevetek.
- Ez csak amolyan fogadószoba. Minden van, ami a kényelmedhez kell. Főleg én. Csak éppen arébb. – Bökök a fejemmel az ajtó felé, benne lennék én is abban, hogy lemossuk magunkról nem csupán az út porát, a vélalány kétségbeesését. Lehetnék oly önzetlen, hogy hagyom, hogy megnyugodjon, ellazuljon, míg én csupán nézem, s türelmesen várok. Kezelhetném már most őt fiatal anyukaként, aki nem biztos magában, és ilyenkor aztán nem a lehengerlésre van szüksége. De nem vagyok. Ahogyan az első, egyetlen alkalmunk esetén is karjaimba vezette a sors, nem állok ellen. Akarom őt, hogy tudassam, valóban nem fog változni semmi. Bizonyítottam már, csakis ő érdekel, a többi angyal, vagy akár a többi leány a roxfortban, vagy máshol, érdektelen. El fog jönni az az idő, közös gyümölcsünk kapcsán, amikor ezek az édes együttlélek ritkábbak lesznek, na nem mintha eddig gyakran űztük volna egymás testének felfedezését. Ez még mindig nem jelent zöld utat, egy csók, amelyben összefonódunk, ám én zárópecsétként vágyom hitelesítetni, összetartozunk, immár a gyermek kapcsán is. Így a combja alá nyúlunk, miután elváltak az ajkaink, s a karomba kapom őt. Megindulok az ajtó felé, amely már érzékeli jelenlétemet, és feltárul a másik világ. A kád ugyan itt nem a szoba közepén foglal helyett, ám tágas előtérbe jutunk, ahonnan további helységek nyílnak. A luxus az, amely mindent fémjelez. Nem felvágás, hiszen csak azt mondhatja, hogy a pénz nem minden, akinek sok van. Számomra természetes ez a háttér, ám nem hivalkodom vele. Már az előtér is igen impozáns, nappalinak is beillik, kényelmes ülőgarnitúra, kandalló, körasztal, amelyen friss gyümölcsök, majd jobban körülnéz, ha lesz rá ideje. Figyelek a fejére, hogy ne kaszáljam el, miközben átlépjük a küszöböt, s lepillantok rá, nagyjából olyan ez a mozdulat, amivel valóban a feleségét viszi át az ember az esketés után. S megérkezünk, itt a fürdő. A kád is nagyobb, kényelmesebb, nem pusztán egyetlen elrugaszkodásra van lehetőség a másik partig, kissé még lubickolni is lehet. Hagyom, hogy visszanyerje az egyensúlyát, ahogyan talpra állítom. Nem titkolt pillantással mérem végig, töménykék szemeimben a vágy igérete csillog. Előrehajolok, hogy gyengéden harapjam meg az ajkát, majd letévedek az állán át a nyaka hajlatáig is. A fürdővizet sem ártana engednem, ez még nem tudatosult.

Félelmetes, hogy mennyire képes volt megváltoztatni, felrúgni mindent az elmúlt hetekben, közel hónapokban, s az én szinte elvesztette jelentőségét. A mi lépett helyébe. Azokban az időkben is, amikor vártam rá a szünetben, vagy éppen a szörnyű titok feltárását követően tudtam, hogy magányra van szüksége. Ez ilyen. El kell veszítenem az angyalokat, hogy ráébredhessek, szükségem van rájuk. Csupán a szimbólum más, amit képviselnek. Eileen a korábban sötétnek, halottnak hitt szívbe fészkelte be magát, ösztönösen áttörve akadályait, hogy aztán soha ne szándékozzon visszaadni a kulcsát. Tudom, hogy beavatott volna, hogy mit tettünk. Egymásra találásunknak gyümölcse szökkent szárba, egyetlen beteljesült alkalmunk máris sikerrel kecsegtet. Sikerrel? A lány éppen a karjaimban sír, fél a változástól. A dacos, erős teremtés most hirtelen ráébredt saját sebezhetőségére, s nem hitte, hogy mellette állhatok, ezért a vallomás, amely talán túl direkt, nem így kellett volna történnie. Ám vajon kimondom valaha, ha nem kerülünk ilyen helyzetbe? Magam sem tudom. Amit ő érez... talán közelében sem jár mindennek. Szenvedélyes vére folyamatosan a karomba taszítja, ám hogy a szívével teszi ezt, vagy a származása sarkalja ilyen cselekedtre, nem fog kiderülni egyhamar. Elmémben ezernyi gondolat cikázik most végig, ám egyik sem surolja a negatív töltetet, miszerint fájdalmas az igazság, kötődöm a lányhoz, és meg kell oldani a helyzetet. Sokkal inkább a megvilágosodás percei ezek. Ahogyan Jessamine is sugalta, szövetséget kell kovácsolnunk, ahol mindenki megtalálja a maga számítását. Eileen sem hiszem, hogy elborzad azon, hogy sötét mágiával élek, ha nem pusztán arra korlátozom energiáimat, ahogyan eddig sem tettem így. Ám ő mindig a sötét oldalamat látta, a magabiztos géniuszt, az erőteljes vezetőt, a sötét babérokra törő rúnamestert. És mégis, ezeket figyelmen kívül hagyva én kellettem neki, sallangok nélkül.
Még mindig kint állunk a kviddicspályán, holott olyannyira nem intim hely az. A karomba zárom, hogy rúnaszárnyaimmal felemeljem kettőnket. El kívántam hagyni a birtokot a lánnyal, hogy menedékbe vigyem, távol egykori mentoromtól, ám most ketten kell megvívnunk a csatáinkat. Nem éppen egymás ellen, de egymásért. Ehhez pedig egy meghittebb zugra van szükség. Birtokom oly távoli, s ridegnek hathatna, a Roxfort pedig ki tudja, mennyire van biztonságban Mirabella figyelő szemei előtt. A roxmortsi szobámat választom. Pár pillanatnyi repülés után, hogy kiérjünk a térmágikus blokkolás alól, már pukkanunk is, hogy a szobám padlóját érinti talpunk. Ott sem engedem el őt, csupán nem kell hogy a még csípős tavaszi szél az arcunkba csapjon.
- Alábecsülsz vélalány. A kilátóban nem adtam értésedre, hogy nem ártok neked? – Kérdezem gyengéden. Igaz, nem ártani, és sokkot kapni egy születendő kisdedtől két különböző dolog. Ám akkor és ott egyértelművé vált, hogy ura az érzelmeimnek a véla-bájt védő rúnáimnak. Mindaz, amit most ötletként elétárok, ismét félreértelmezhető.
- Nem egy otthonülős, és magába forduló feleséget akarok, aki elvész a kastély magányában. Téged akarlak Eileen, minden ösztönösségeddel. – Akkor sem hagynám magára, amikor nekem netán tanulmányaim lennének, vagy tervezgetném a jövőmet. Különös, de mindig is a komoly tettek híve voltam,e z is egy ilyen. Valami igazán nagy, sorsfordító.
- Arra nincsen szükség. Eljöttél hozzám, most ennyi számít, hagyjuk a nagy szavakat. – Vonom meg a vállamat. Talán túl egyszerűsítem a dolgokat, fel kéne bőszülnöm, hogy igazán érzelmeket lásson. Pedig vannak azok bőséggel, csak nem erre számított. Gondterhelt vagyok, igaz, ám a megoldandó feladaton jár az eszem, s emelett le sem tudom törölni a mosolyt. Ha eddig elveszett voltam, most vele együtt egészültem ki. Megfordítom, hogy hátulról öleljem át, nem titkolt módon a hasánál. Bár még sehol nem tart az édes folyamat, ezzel is jelzem, áhitattal fogom kezelni, istennőként. Sosem adom fel azon szigoromat, miszerint rendíthetetlen vagyok, ám ha az szükséges, hogy birtoklási vágyamat immár hivatalos formába is öntsem, kész vagyok rá.
- A szívem, a lelkem a tiéd. Gondold át, hogy mit lépjünk. Nem biztos, hogy mindenben egyet tudok érteni a döntéseiddel, de ő a miénk, és ezen semmi nem változtat. – Csókolom meg most az arcát előrehajolva. Nem több most ez egyszerű puszinál, mégis intimebb, mint eddig bármi. Sosem leszek az a típus, akit egy lány örömmel hazavinne bemutatni a családnak. Ám tudja, hogy ahogyan én jogot formáltam rá, visszafelé is működött, az elejétől fogva.

A sorsunk már összefonódik egy ideje, ha akarja, ha nem. Fenntartottam a lehetőséget, hogy kihátrálhat, ha nagyon akar. Talán még be sem váltottam volna a fenyegetésemet, miszerint nem lehet másé. Úgy vélem, láttam volna rá esélyt, hogy távozom, és sosem jövök vissza, hiszen azt végignézni, hogy valaki más karjaiba omlik, nehezen tudtam volna vérontás nélkül végignézni. Ő az enyém, nem volt még más, aki így megérintett volna, ha nem az enyém, legalább emlékeimben megőriztem volna annak. A csillagnász is ezt támasztotta volna alá, el kellett pusztítanom, hogy visszatérhessek józan önmagamhoz, és mégis, ahogy teltek a hetek, nem voltam képes lemondani róla. Ahogyan a sors ezen lépésével minden értelmet nyer.
- Elmondtad volna, ha nem kérdezek rá? – Ez nem szemrehányás. Egyszerűen elküldött. Tisztában vagyok vele, hogy az ő teste, az ő élete, ám ha ketten kellettünk hozzá, akkor a jövőben is ketten kellünk. Nem úgy működik, hogy kizár. Megteheti, hát hogyne tehetné meg, mint ahogyan tiszteletben tartottam többször a kérését, lemondani viszont nem tudtam kettőnkről. Ha képes volt arra, hogy felolvassza a szívemet, akkor az olyan jel, amelybe érdemes kapaszkodnom. Tűnődöm a jövőn, ezt nem lehet hirtelenjében átgondolni, mélyen tervezést kíván. Érthető, hogy ha a lány úgy érzi, minden a feje tetejére állt. Tőlem nem számíthatott eddig túl sok jóra, még a vallomásomat is kétkedve fogadja, ez alapjaiban nem számít. Saját magával nincsen tisztában. Ez a gyerek mindent megváltoztat, ő jelenleg még hátránynak, nyűgnek érzi. Nem lesz egyszerű, kétségkívül. Ám az hogy az egyetlen alkalomnak gyümölcse szökken szárba, hogy utódom szülessen, mégis különös borzongással tölt el. A fenevad ugyan összeszorítja a szívemet, hogy mi lesz, ha a szüleim sorsára jutok, ahogyan majd a gyermek is, ám nem hagyom, hogy a fenyegető veszély beárnyékolja most a gondolataimat. Kettőnk közül mindig is én voltam az erősebb, igaz, a vélalány hihetetlen akarattal van megáldva, ezért is különös most ennyire elesettnek, törékenynek. Annyira azért van még dacos, hogy továbbra is velem szájal. Úgy támad, hogy közben szinte rimánkodik, hogy szorítsam a karjaimba. Biztosan felborultak most a hormonjai is, míg rám testi szinten nem hat a dolog, s csupán az érzéseimet kel felülvizsgálnom. Még az sem egyszerű.
- Nem terveztük, igaz. Te engem akartál, én téged Eileen. Megtörtént. Ahogyan az is, hogy most végre kész vagyok kimondani, nem foglak magadra hagyni. Megoldjuk. – Kissé tényszerűek a szavaim, ám hangszínem ezúttal bársonyos vigasztaló. Amennyire akadoznak a kimondott gondolatai, olyannyira tiszták az enyémek. Igen, meg vagyok döbbenve, ám amennyire megfontolt voltam eddig a döntéseimben, olyan gyorsan hozok most. Felsóhajtok, hogy lássa, bizony nagyon is komolyan veszem a dolgot, életreszóló változásban van része. És hogy ő az első, és egyetlen, akivel ez megtörténik? Aligha. Mások is engednek a szenvedélynek, azt nem mondom, hogy mások is szerelmesek lesznek, hiszen részéről ez bizonyára nincs így, örül, ha tudja uralni véla vérét.
- Megértelek, de nincs olyan, hogy én. Lehet, hogy nem vagy készen, de együtt... készen leszünk. Nem szántam ilyen korainak a lánykérést, azt hittem, hogy pusztán a vágy vezérel minket. Feltételezem, a bombám után már nem vágysz többre, de el tudod magad képzelni Lady Van Horne-ként? – Ez még nem a lánykérés maga, tudom, hogy minden nőnemű egyed romantikus körülmények közé illesztené a dolgot, pusztán puhatolózás. Esély arra, hogy a saját döntéséből mondhassa, hogy kész a szülei áldását kérni egy frigyre, mintsem a születendő kisded miatt magyarázkodva esküdjünk meg. Talán értelmét nyerné az is, hogy Jasmine gyógyító, aki végig mellette lenne. Ettől még lehet nagy tudású boszorkány, nyomozó terveit sem kell feladnia. Szervezés kérdése mindez.

A vélalány egyre még mindig nem jött rá. Ha tudja is, nem fogadta el. Nem ismerek kudarcot. Hajlamos vagyok visszahátrálni, hogy újra át gondoljam a terveimet, ám sosem gyártok B megoldást, hiszen az azt jelentené, nem fókuszálok eléggé az A-ra. Amióta megismertem, nehéz elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy mennyire megfogott, gyakorlatilag az egész világképemet eltörölte, alapjaiban változtatta meg. Mindannak ellenére, hogy nem akartam törődni vele, azon kaptam magam, hogy rá gondolok, ahelyett, hogy a kódexeimet bújnám, vagy éppen a vérmágia magasiskoláját fejleszteném további magasságokba. Ezért kívántam hát elpusztítani. A testemet szinte teljesen elfedő rúnák ellenére nem a véla-báj áldozata lettem. Pusztán megtörtént az, hogy nem tudtam ne rá gondolni. A sors furcsa fricskája, hogy valahogy bejutott a szívembe, nekem, aki évek óta minden érzelmet kizártam, kikapcsoltam. Mondhatnám, hogy szándékosan tette, ám már azelőtt így volt, hogy hozzászóltam volna, talán a létemről sem tudott. Talán nem is véletlen volt, hogy Mirabella is rá figyelt fel. Észrevette, hogyan rezdülnek meg az érzelmeim, ahogyan a vélalány véletlenül látótávolságba kerül. S most itt vagyok, hogy éppen ettől a szörnytől mentsem meg a szőkét, hogy még különösebb helyzetbe kerüljünk. Ez... mindent megváltoztat. Képes vagyok szeretni őt, ahogyan még senkit. Ezzel párhuzamosan kezdtem felfedezni a többi angyalt, ám ez rányomja a pecsétet a végleges döntésre. A csillagnász értelmét veszti. Ha meg is próbáljuk valaha, élniük kell. Jessamine is érdekesen faggatott a terveimről, mikor őszintén beavattam, megértőnek bizonyult, ám ezzel egyidejűleg mintha már azon percben próbált volna terelni egy szebb világ felé. Talán nem az a sorsom, hogy őrült apám, és gyilkos anyám sorsára jussak. Tartogathat még mást is a végzet.
Most azonban nincsen más tennivalóm, mintsem a karjaimba zárjam. Ez most nem a csókok pillanata, csakis az ölelésé. Meglepett vagyok, ez kétségtelen. Nem volt tervezett, ami köztünk történt, egymásra figyeltünk, nem a következményekre. Oly módon érintettem meg, ahogyan még senki más. Ő a lelkemre gyakorolt ugyanilyen hatást. Az ultimátumot mindkettőnkre módosította, s ő volt az egyetlen, akire feltétel nélkül igent mondtam életemben először. Nem lehet kérdés, hogy eljön az az idő, amikor megvallom, az aranypor, amely ánizs-ízzel volt bevonva, nem a szex, és bujaság megnyilvánulása volt a részemről. A bájitalokhoz nem értek, ám a rúnákhoz úgy, ahogyan talán senki az iskolában, leszámítva azt a néhány zsenit, akinek tanulnia sem kell, ösztönös érzéke van hozzá, ám én évszázados könyvekből, s sötét mentoroktól szereztem a tudást. Amit a vállára, s az ajkára szórtam nem pusztán varázs volt. A lelkem megtestesülése, amit még egy sötét varázsló is csupán akkor képes adni, ha igazán szeret.
- Feltételezem volt pár napod, hogy mindezt átgondold, ne várj tőlem azonnali megoldásokat Eileen. – Simogatom meg a szőke tincseket, hogy benyúlva alájuk a nyaka is kapjon pár cirógató érintést. Hallgatok egy rövid ideig, hogy mérlegeljem, végülis érthető, hogy mindez számára váratlanul jön. Ahogyan nekem is, igaz, én vagyok a könnyebb helyzetben, ő még fiatal, mégis nyakába szakadt egy új élet sorsa. Komolyan figyelem az arcát hogy aztán ismét elmosolyodjak, nem tudok most a száraz tényekre koncentrálni.
- Lesz még időnk kitalálni, de most vélalány... legalább egy kicsit örülj velem. Engem boldoggá teszel vele.
– Rengeteg minden kavarog a fejemben, ezek azonban csupán futó gondolatok, tervszerűen kell majd mindent elhatározásokba önteni. Jövőre mindketten végzősek leszünk, lesz pár kemény hónap a kicsi érkezése környékén, de nem tartom lehetlennek, hogy Eileen ne csupán befejezze az iskolát, folytassa is az egyetemi részlegnél. Míg én végzek majd, s nem fogok eltávolodni, ahogyan eredetileg terveztem. Különben is, ha a fenevad nem nyeli le a másik négy lányt sem, a vélának annyi segítsége lesz, amennyit csak akar, a családját most nem sorolom ide. Magamban elnyomok egy kárörvendő mosolyt, amint elképzelem Ruth-ot bébiszitterként. Megérdemli!
Lioneah-val karöltve együtt tanítják sötét-varázsló rigmusokra a kis porontyot? Nem, ez a gyerek most áldást hoz ránk, és ez a boldogság pillanata. Bármi is történt a múltban, eltörölhető. Újraépíthető. Még számomra is van némi remény. Előrehajolok, és nem pusztán az érzékiség igéretével, szerelmesen csókolom meg a szőkeséget.

Amint felpillantok, és találkozik a tekintetünk, nem tudom, hogy mi változott volna az elmúlt pár napban. Akkor is feszült közöttünk ellentét, amelyet nem tudtunk lebontani. Ahogyan különös ívet járt be a kapcsolatunk, úgy voltam képes elfogadni bizonyos dolgokat, hogy újra, és újra megtorpedózzuk azt, amelyet felépítünk. Nem csupán rá, a vélalányra is éppoly jellemző a következetlenség, hiába kezelem oly szigorúan, amelyről szól ez az egész. Most is beszélni kívánok vele, kimenteni a rémség karmaiból, hogy ráeszméljek, valami sokkal szörnyűbb marcangolja a lelkét. Feltámad bennem a vágy, hogy már most azonnal ölelő karjaimba zárjam, ám különös módon visszatart az, hogy nem kért belőlem az elmúlt alkalommal. Pontosan közöltem a feltételeimet, nem vagyok hajlandó lemondani róla. Ám hogy mindig ráerőltessem magam? Bizonyos döntésekből nem engedek, viszont amikor a családjával töltötte az ünnepeket, akkor is hagytam elmenni. Ő az én rab madaram, de a kalicka ajtaja nyitva áll, hogy mindig visszatérhessen. A sötét hangvételből, amellyel ostorozzuk egymást, sok jó nem sülhet ki, s ahogyan ismét elküldene, érzem a rezdülést, nincsen minden rendben. Nem pusztán arról van szó, hogy az állandó veszély megrettenti, azt eddig is daccal viselte. Közelebb lépek, meg sem hallva indokát, miért nem kéne most ott lennem.
- Nem érdekel, akkor is hallani akarom. – Felelem csendesen, arrogancia nélkül. Felvállalom, ahogyan mások előtt is megtettem, hogy a véla képes volt felolvasztani a sötét szívet, amely most kezdett el igazán dobogni, amióta megismertem. Elsőre képes lettem volna megölni, hogy ne is kelljen mindezt éreznem. A mai napig kétségek démonai marcangolják összes érzékemet, a fenevad léte a lány angyali fényéhez képest halványulni látszik. Ha megtehetem volna, már meg kellett volna tennem, hogy elpusztítom, s az emlékét is száműzöm. Beleférkőzött az elmémben, mit sem foglalkozva a rúnákkal, amelyek billoga átfonja az egész testemet, s lelkemen feszülve véd a báj ellen. A lénye fogott meg, nem a vére. Mégsem taszít el, ahogyan megölelem, egymásra találunk úgy, mint az elején. Pontosan tudjuk, hogy nem egyszerű ez így. És hogy érdekel? Cseppet sem. Amióta ismerem, semmi sem ugyanaz már. A bánata... az enyém is. Tisztában volt vele, hogy ha egy sötét varázslóval lép kapcsolatra, akkor... ott bizony vannak következmények. A karjaimban tartom, ahogyan hallom a választ. Jól sejtette; meglep. Nem is éppenhogy. Mindez egy szívdobbanásnyi ideig tart.
- Ketten. – Bólintok, a tőlem megszokott határozott hangsúllyal ejtem ki ezt az egy szót, hogy végigfuttassam elmémen ami történt. Ez mindent megváltoztat. S lényegében semmit. A döntéseinket már meghoztuk. Én legalábbis csupán megerősítve érzem magam. Ahogyan Ruth-nak is kijelentettem, Eileen a hitvesem, ezen semmi sem mozdíthat. A véla nem tudja, hogyan viszonyulok hozzá, és bármennyire is erőltetett, hogy egy utód, egy gyermek közelgő léte kell, hogy kimondassa velem, amely talán riasztó lehet, hogy nem csupán az érzelmi vágy fűt vele kapcsolatban. Mindaz, hogy játékszerként kezelem a saját érdekemben is; immár a múlt. Nehéz szavakba önteni, hogy mit fogunk majd tenni, lesz még időnk mindent átgondolni.
- Nem tudom, hogy hányszor fogom még elmondani, úgyhogy jól figyelj. – Nyúlok az álla alá szigorúan, mint aki ismét a régi, gőgös Uther képében tetszeleg. Hogy aztán kedvesen elmosolyodjak, és megölelve őt suttogjam a fülébe. – Szeretlek.