2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Egészen jól el tudunk beszélgetni Alexis-szel pedig még nem nyílt eddig alkalmunk. Ő még tanul, én már egyetemista vagyok, és az iskolai folyosókon sem nagyon figyeltem fel eddig lányokra. Vagy a bátyám mellettem ücsörögtem, netán a kviddicsre koncentáltam még a visszavonulás után is, legtöbbször azzal foglalatoskodtam, hogy minél látványosabb előadásokat hozzak össze egy-egy rendezvényen, máguskonferencián. Fellépéseken, koncerteken voltam sokat jelen, hogy látványmágiámmal komolyabbá tegyem a hatásokat, s nem is nagyon fordult elő, hogy jobban belegondoljak, ismerkedni sem ártana. Egészen addig, amíg Giával össze nem akadtam. Jess-ről tudtam, hogy van ikertestvére, ám sosem beszéltünk személyesen, hogy aztán ne tudjak aludni onnantól kezdve, hogy szembesültem a ténnyel. A ténnyel, hogy ugyan külsőleg mint két tojás, belsőleg viszont a komoly kis mardekáros úgy szíven talált, mintha valami mesterlövész lenne szerelmi ügyekben. - Oh, nem, mi nem vagyunk együtt. És pórázt sem köthetek a nyakába. Úgyhogy... – Felelem kitérően, kétlem ugyanis, hogy bárki is a vakrandis részt találná fontosabbnak, hogy eljőjjön valakivel, hogy aztán itt kavarjon egy sorsolt párral. Az is lehet, hogy Gia pusztán a nővérét érintően mondott helyesnek, és nem vágyik kapcsolatra. Barátira esetleg. Mondanám, hogy nem sietünk sehova, ám ez oltári nagy hazugság volt. Nem küzdöttem még soha senkiért, semmiért, de róla nem tudok lemondani. Ha harcolni kell, meg fogom tenni. Kiméletlenül, előhúzva magamból a mélyen eltemetetett férfi őserőt. - Ahha. Akkor ez amolyan baráti jótétemény? Rendes tőled, hogy elhoztad. Mellesleg az életkor nem mindegy? Fiatalabb, de mi van, ha pont te lennél számára a tuti befutó? – Hajlamos vagyok a mai napra nem csak kiváncsiskodó, hanem belepofázó énemet is megmutatni, lehet hogy ezzel bőven zavarba hozom a Hollóhátast, ám ismerjük a mondást, bocsánatot kérünk, nem engedélyt. Igaz, ennyi erővel akár a szöszimnek is mondhatnám, hogy karoljon fel egy negyedikes lurkót. Én meg valami kádba folytanám magam az ötletért. Végzünk lassan a tortával, én még szelek magamnak még egy vékonyabbat, amíg a lány már ismét talpon, keresgélve. Házias. Én is felállok, kezemben a tányérral, hogy legalább függőleges helyzetből kisérjem szemmel a műveletet. Odakönyökölök mellé a pultra, hogy tovább villázhassam a finomságot, miközben a lány előpakol, én meg fokhagymagerezd hátsómat mutassam a nagyvilágnak. -Rendben van Alexis, akkor ne durvuljunk, csak valami vigyorogtatós bólét dobj össze, én meg hamarosan lekérem a csinimet. Nagyon örülök, hogy találkoztunk, remélem összefutunk még. – Még megvárom hogy elkészüljön az a bizonyos koktél, majd kettőt elragadva belőle indulok vissza Georgianához.
//Nem tudom, hogy ha írsz, akkor még nekem belefér egy kör 16-ig, így most zárnék, köszi a rám szánt időt!//
- Igen, azt hiszem úgy is mondhatjuk, hogy ő a Hollóhát bohóca. - mosolyodok el végül. Való igaz, annyira nem ismerem Danielt sem, de egy-két megnyilvánulásához már volt szerencsém, meg hát hallom is. Abban nem kételkedem hogy rendes srác. Sőt, biztos hogy az. Aki ennyire tud másokat szórakoztatni, az nem lehet kretén. A kérdésén elmosolyodok. Van aki jól álcázza a féltékenységét is. Van akin egyből kiütközik. Van aki nem is ismeri azt a szót, hogy féltékenység mert az egoja akkorára nőtt, hogy nem is feltételezi hogy bárki veszélyeztetné a státuszát. - Hé, csak nyugi. Szerintem csak egyszerűen meg volt lepődve, hogy most mi történik itt. De nem láttam rajta semmi féltékenységre utaló jelet. - kacsintok rá. - Szóval szerintem nem kell aggódnod. Te netán féltékeny lettél a randi partnerére? Elgondolkodom a kérdésén...valójában egyáltalán nem volt eszembe hogy eljöjjek. A Valentin napokhoz nem fűződnek túl pozitív emlékeim, vagy kb. egyáltalán semmilyenek. - Igazából...- kezdek bele - azért jöttünk, mert szegény Dan annyira összeomolva ült a klubhelységben mert valami csaj felültette, hogy kénytelen voltam elrángatni a saját érdekében. És ki tudja? Lehet, hogy most éppen egy olyan lánnyal vakrandizik, aki a későbbiekben még fontos lehet az életében. - az igazis dolgon elmosolyodom - Dan fiatalabb nálam. Ezzel magamnak mindent megmagyarázok azt hiszem. Valahogy sosem jutott eszembe, hogy fiatalabb sráccal kezdek. Az olyan...nem is tudom, furi lenne. És talán még túl sok különbséget jelent az az 1-2 év, ami már később lehet nem számítana. Elmajszolgatom a kis tortámat, és angyali arccal mosolygok. Ohh, ha tudná pedig micsoda szótáram van káromkodás címszó alatt...persze nem nyilvánosan, azért nem a gettóból szalajtottak. Válogatottan is el lehet valakit küldeni a fenébe..sőt, akkor még hatásosabb is, mert nincs meg a lesüllyedés érzése. - Azért nem valami hercegnő vagyok, de nem a káromkodásból áll az életem. - fejezem be a tortámat - Egyél bátran, rajtam viszont nem fog jól mutatni a ruha, ha teleeszem magam édességgel. Felállok és a konyhaszekrényekben kezdek keresgélni, valami nagy és mély tál után. Csak lennie kellene valahol egynek. Végül találok kettőt is, és kirakom őket a pultra. Elgondolkodva nézem mindkettőt. - A kérdés az, hogy miféle bulit szeretnénk kikerekíteni? Oldjuk fel az embereket, vagy maradjunk a kedves keretek között? - nézek rá kérdőn. Ha lenne nálam veritas szérum, lehet hogy pár csepp nem ártana meg. Bár akkor sokan nem túl jó emlékekkel távoznának innen, szóval még a kis csínytevés ötletét elfojtom csírájában. - Lehet, hogy utóbbinál kellene maradni. Nem venném a lelkemre, ha holnap reggel szívek törnének össze azért, ami esetleg ma este történik. Mit szólsz?
Lehet, hogy nem kéne túlgondolnom azt, hogy Giával eljöttünk a buliba, valentin nap ide vagy oda, nem csak olyan párok vannak jelen, akik egymásba vannak gabalyodva. Mi most ismerkedési fázisban vagyunk a szőkeséggel, akinek az ikre a legjobb barátaim egyike, ezt vehetnénk afféle beteges dolognak is, ám miért lenne egy ikerpár ugyanolyan? Amit baráti szinten láttam meg Jess-ben, az egy szimpatikus külső mögött rejlő bolondos, aranyos belső, és ezen túlmutat az, ahogyan Giát kezdem lassan kicsomagolni, jelen szinten még csupán lelkileg. A fintorai, szemöldökráncolása mind elszakítják az ikrétől, a jól megismer bohókás vonások helyett valami mást, valami többet kapok, ahogyan egyre jobban kezdek hozzá kötődni. Jess-szel a barátságunk nem kopott meg, talán beszélgetni is fogok vele ezekről a dolgokról, bizonyos határok között, hiszen ami a nővére és köztem van, valahol meg mégiscsak ránk tartozik. Itt elengedem válaszottam ujjait, ahogyan puszival búcsúzom, ez már a negyedik találkánk, ebből a második tervezett, hiszen a parton összekevertem őt, majd a –ál-rendezvény/randi esetében is csak a részemről volt tudatos. A bál ezek után szinte már magától jött karácsonykor, de amit úgy igazából kettesben tölthetünk majd, a buli ránk eső része lesz majd. Addig viszont itt az idő hogy ismerkedjek. Maga a csacsogás nem esik nehezemre, ami már bonyolultabbá teszi a dolgot, hogy ezt négyszemközt kell tennem, tényleg valami randiféleségnek álcázva a dolgot. Beállok hát a többi srác közé, és úgy mustrálnak minket a lányok, mintha holmi tenyészbikák lennénk. Van benne igazság, a föld alá süllyedhetnék többek között a sráctól, akit Gia húzott. Na mindegy, vannak a szépek, és vannak az okosok. Meg én! Fő az önbizalom! Elmélázásom közepette nézek fel mosolyogva, ahogyan a nevemet hallom, Gia meg már el is tűnt a szemem elől. Aki engem húzott, egy sötét hajú hollóhátas lányka, esélyes, hogy nem egyesmista, mert akkor már összefutottunk volna. Végül a bemutatkozásomat követően egyből a konyhába invitálom, azzal nem lőhetünk nagyon mellé, főleg, hogy valentin napon úgyis a gyomoré a főszerepe. - Áh, őt ismerem, nálatok ő a viccekért felelős, ugye? – Ahogyan a Hugrabugban engem tartanak afféle bohócnak, róla is hallottam mrá. Nem tudom, hogy végül nyújtsam e a kezemet, nem teszem, a tánc egyenlőre kimarad, más kontaktusra pedig nem lesz szükség egyenlőre. - Torta! Remélem tényleg van valami torta. Megőrülök a gumicukros dekorációért. – Ismétlem meg, majd csapok a hasamra, ha így folytatom egyszer baromira el fogok hízni, most még a sportmúltból kifolyólag megvan a külső-belső harmónia. Gia még élvezheti ezt néhány évig, ha komolyra fordulna a dolog. És éppen őt említi Alexis. - Őszintén szólva nem tudom... féltékenynek láttad? – Fordulok hátra kissé nyugtalankodva. Nem, mi még nem vagyunk azon a szinten a szöszimmel, hogy bármi is történt volna, sőt, én magam sem vagyok az az ágyból ágyba ugrálós típus, ha most mégis egymásra találnánk, az igencsak boldogító lenne. Végül miután már úgysem látom őket, visszafordulok a hollóhátas felé. – Szerintem nagylány már, és tudja, hogy mit hogyan kezeljen. – Vonom meg a vállamat, sokkal inkább érdekel az hogy Alexisnek mi a véleménye a ma estéről. – Ti azért jöttetek, hogy másokkal ismerkedjetek, vagy majd a második szakasz lesz az igazi... együtt? – Türelmesen megvárom, amíg a lány a hűtőben leselkedik, és lám, ott a kezében az áhított édesség. Gumicukor nélkül. Tejszínhabbal. Na neee... Amikor arébb áll, akkor én is szelek a diótortából, és keresgélek csöppet, amíg meg nem találom kis tálkában mellette a kikészített cukorkákat. Ez az igazi! Addig szórom a szeletemet, amíg már teljesen be nem lepi. - Addig jó, amíg csak eszel, és nem káromkodsz. – Rázom meg a fejem vigyorogva, szó se lehet róla, hogy én tejszínhabot nyomjak le a torkomon. – Előbb együnk Alexis, utána jöhet a bólé, oké?
Kicsit furcsán alakult ez a nap. A Valentin bulit egyáltalán nem terveztem be. Mostanában valahogy kimaradnak az ilyenek az életemből. Vagy nem is tudom...talán a legutolsó kapcsolatom az oka, hogy ferdén nézek a Valentin nap rózsás bonbonos áradatára. Hiszen aki rózsát ad, nem biztos hogy szeret...aki meg csak ezen a napon ad...az meg végképp nem. Húú, mi ez a romantikus ömlengés a részemről? Így aztán amikor megláttam szegény Danielt búslakodni a klubhelységben...valahogy kitört belőlem az empátia. Nem azért mintha valami Teréz anya lennék...csak éppen egy ilyen napon lekettyenve ül ott...egyértelműen valami csaj miatt lehetett. Persze némi noszogatás kellett neki, hogy bevallja mi történt. Felültette a randija. So sad..tehát fogtam magam, és miért ne alapon megmondtam neki, hogy fel a fejjel...csapunk egy jó estét közösen. Persze nem mintha randiznánk...csak amolyan haveri alapon. A spontán helyzeteket mindig is kedveltem. Az öltözékem illik a naphoz...magasított derekú fekete szoknya, fodrosan dekoltált fehér alapon fekete pöttyös ing, és egy fehér-fekete magassarkú. Szerencsémre Dan sem valami töpörtyű, így nyugodtan magasíthatom saját magamat is. Tudom, hogy sokan azt fogják hinni hogy randizunk...tuti... Kissé meglep, amikor odaérkezvén meghallom a vakrandi kifejezést. Nevet kell húzni...lám-lám, végre valami izgi is. Sosem zárkóztam el az új ismeretségektől. Csak abban reménykedem, hogy nem az egyik ostoba srácot húzom az ismerősök közül. Ééés...nem...Bizonyos...Chance. Határozottan mondom ki a nevét: - Chance! Kisvártatva meg is jelenik előttem egy mosolygós szőkésbarna srác. Annyi bizonyos, hogy felettem jár. Többet nemigen tudok róla. Hát igen...nagy ez az iskola, én sem ismerhetek mindenkit. - Szia! - villantok rá egy kedves mosolyt - Alexis vagyok. Eredetileg Daniel Mallory-val..de most téged dobott a kalap. Felnevetek, hogy egyből a konyhával kezdene. Mondjuk nem mintha rossz ötletnek tartanám..sosem tartoztam az önsanyargatós csajok táborába. És egy jó süteményre nehezen mondok nemet... - Támogatom! - bólintok mosolyogva - Biztosan készültek...legalább szivecske alakú muffinnal...vagy csokis sütikkel...az még jobb is lenne! - indulok meg a konyha felé. Hát igen...a Valentin nap egy részben..mégis csak az evésről szól. Belépve a konyhába, az fogad amire számítottam. Kaja nagy rakáson. És igen..a szív alakú sütemények tömkelege. Vagy épp rózsaszirmok. Oda is ugrom az egyik gyönyörűséges csokitortához. - Nem érintette rosszul a partneredet ez a vakrandi dolog? - ülök fel a konyhapulthoz, kezemben egy villával. Na szép..rögtön feltételezem, hogy barátnővel érkezett...bár nem is tudom, valahogy nem olyan srácnak tűnik aki magányosan tengeti napjait... Valami mintha hiányozna...igen, a tejszínhab...leszállok a székről, ami ilyen cipőben néha teljesen artista mutatvány nehézségű. A hűtőben kezdek kutakodni, mire végül meglelem amit keresek. Csinos kis adagot fújok a tortámra és csillogó szemekkel nézem. - Anyukám gyakran emlegette, hogy fiú módra eszem... - mosolygok az újonnan megismert Chance-re - illetve...legalább annyit. Tejszínhabot? - kérdezem végül. Egy valamit hiányolok. A furcsa rózsaszín..szerelmes italocskákat. - Keverhetnénk valami..bólét itt az emberkéknek. Hátha mosolygósabbá válnának tőle. Mit szólsz Chance? - kérdezem. Jaj már megint a nagy ötleteim...
A meglepetésrandink és a közös bálozás után egyértelműen azt érzem, hogy kicsit közelebb tudtunk kerülni Georginával, hiszen bármilyen komoly is, pont ezt kedvelem benne, és az értésére adtam, képes vagyok harcolni érte. A legtöbb dologban nagyon is komolytalanul állok az élethez, csakis a show éltet, hogy az embereknek adni tudjak, hogy aztán végül magányosan hunyjam le a szememet. Csak Cedric barát, mindenki más számára amolyan iskola bohóca vagyok, akit aztán mindenki elfelejt meghívni a saját bulijára, mondván úgyis megyek. Hát nem, sikeresen lemaradok minden ilyenről. De Giával... mégis minden más. Valahogy a komoly témák is előkerülnek, és értékeli a vicceimet is, ez azért nagy szó amellett, hogy ha a tükörbe néz, akkor egy gyönyörű lányt lát, még ha állandó burokkal is vette eddig magát körül, csak hogy ne kelljen még beszélgetnie sem a srácokkal. Rést találtam volna a pajzson, hogy velem kivételezik? Merem remélni. Nem sokat gondolkozott a valentin napi bulis meghíváson sem, a dologban csakis az a pikantéria, hogy az elején bizony nem egymással leszünk. Ismerkedünk. Mintha valami próba lenne, hogy mennyire hiányzik a másik. Féltékenységnek kéne megülnie a gyomromban? Nem is tudom, szerintem felnőtt, nagylány, és ha engem tűntet ki a figyelmével, akkor nem ezen az egy-két órán múlik, amíg mással van, az iskolában ezt bármikor megtehetné, lehetnének fiú barátai is. Felnőtt módon kell kezelnem, és így is fogom. Ami a külsőmet illeti, picit hagytam manapság megnőni a szakállamat, a hajam csinosra belőve, némi kis férfias illatfelhő is körbeleng, úgy, hogy nem vittem túlzásba. Giával azért kéz a kézben érkezem, hogy aztán mielőtt elmegy nevet húzni, nyomjak egy puszit az arcára. - Érezd jól magadat hercegnőm. – Nem is lenne illendő, hogy ott hirtelen az ajkára kapjon csókot, nem jutottunk odáig, hogy bármelyikünk is ilyen merész lépésre szánná el magát. Mindent összevetve az a célom, hogy megismerjem, ehhez a rohanás kizárva, még ha őrült módon is tetszik nekem. Sötét zakóm talán nem tulzás, ebben várakozom, ahogyan meghallom a saját nevemet, egy egyenlőre még ismeretlen, sötét hajú leányzótól. Nem kéne elrontani a mai estét indokolatlanul, hogy hülyét csinálok magamból a favicceimmel. Nem hinném, hogy hugrabugos, nagyjából a legtöbb háztársamat ismerem. Kutatok az emlékeimben, eddig kétlem, hogy találkoztunk volna. Így közelebb lépek, hogy bemutatkozzak. - Halihó, Chance vagyok. Te kivel jöttél? – Mosolyodom el, és nem is tudom, hogy hirtelen mihez kezdjek a kezeimmel. Nem tudom, hogy kell-e kezet ráznunk, mit kiván az illem. - Nem is tudom... kiraboljuk a konyhát? Ha már valentin nap, illene, hogy legyen valami... torta? – Bököm oldalba, ha igazi lányról van szó, akkor rajong az édességekért, de remélem nem vigyáz annyira az alakjára, hogy visszautasítson egy ilyen ajánlatot. Végülis fiatal, még nem árthat nagyon meg az ilyesmi.
