2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Hát… nem tudom, végül is… barátságos vagyok, úgyhogy miért is ne? Legfeljebb max első benyomás, de… ha valakivel úgy akarok akkor…akkor végül is igen. – na, szép volt Kyle, így kell valamit úgy elmondani,hogy még te magad se értsd azt, amit igazából mondani akarsz. Nekem ehhez tényleg van tehetségem. Nem azt mondom, hogy minden lány legyen belém szerelmes, mert ne legyenek, az halálosan ijesztő lenne, de ha valakivel úgy akarok lenni, mint…mint mondjuk egy pár, akkor végül is igen, nem baj ha azt szeretném, hogy érezzen is valamit az irányomba, igaz? Csak ne hányingert, mert az rohadtul kínos tud lenni. – Jó, de… érezni lehet úgy is, mint mondjuk…barát vagy ilyesmi. – nem kell mindenkinek szerelmesnek lennie beléd, anyám is mondta már, hogy ne mindenkinek akarjak tetszeni, hanem csak egy valakinek és kész. Nem is akarok mindenkinek tetszeni, tudom, hogy az elégé..nos hát elégé lehetetlen vállalkozás ez a lényege a dolognak. – De… engem annyira azért nem érdekel a kedvenc viráguk. Amúgy is a virág elhervad, akkor már veszek nekik művirágot inkább. – anyám szerint az parasztság, de hát na, én nem értem meg azt, hogy miért jó a nőknek, ha kapnak egy virágot, amit amúgy sem locsolnak és így elhervad körülbelül pár nap alatt, vagy akármilyen gyorsan is hervadnak azok. – Nekem csak úgy… szóval csak úgy általánosságban nem tudok velük beszélni. – mert mekegek és makogok össze vissza nekik mindent, úgyhogy talán ahelyett még a virágokról is beszélhetnék velük, kitudja mekkora szerencsém lenne, gondolom semekkora, mert hát…akármit mondok, én én maradok - Jó, hát kivételek azok mindig vannak. – na igen, a kivétel ráadásul még erősíti a szabályt is, ahogy mondani szokás, de… mindegy, én azért nem vagyok akkora szoknyavadász, hogy csak úgy bepróbálkozzak mindenkinél, inkább csak van egy adott lány…. például Cho, de ő Cedric-kel jár, úgyhogy talán önvédelmi órákat kéne inkább vennem, lehet az megedzene egy kicsit legalább. – Hát… nem tudom, lehet, én nem szoktam olyan jól előadni magamat. – általában röhögnek rajtam az emberek, de gyakran a káromra inkább, mint a hasznomra, nem tudom,hogy egész pontosan mégis mit mond el rólam, talán azt, hogy elégé szerencsétlen vagyok, mert…igen, végül is az vagyok. – Na és mi van akkor ha… a lánynak van pasija? – aki történetesen még képes téged úgy meg is verni,hogy a nevedre sem emlékszel majd. Ilyenkor mi van? Menekülés? Mert azért mégsem vagyok egy harcos alkat, pálcával és anélkül is elég könnyedén lehet engem legyőzni… sőt, annál is könnyebben szerintem.
Hát...igazából nem rossz, rosszul fogalmaztam. Nem elvárható. Most képzeld el magadat lányként abba a helyzetbe, amit lefestettél. Te, lányként minden egyes szembejövő fiúval kapcsolatban érzel valamit? - gondolkodtam, és gondolkodtattam el a helyzeten. - Másrészt pedig, ha mindenki érezne valamit mindenki iránt, akkor nem lenne különleges a nagy ő. - mondtam, majd ezen én is elkezdtem egy pár pillanatra kattogni, de nem akartam Kyle ügyébe belevonni a saját hülyeségeimet, így ezt mostanra megpróbáltam kizárni. Látom rajta, hogy zavarba hoztam azzal, hogy kinevettem azt a "módszert", hogy köszön a lánynak, ezért is küldtem felé, egy megerősítő mosolyt, meg egy biccentést, szívesent jelképezve ezzel. Igazából én is szeretem a kviddicset, beszélgetni is szeretek róla, és abban lehet, hogy igaza van Kyle-nak, hogy vannak lányok, akik szeretnek róla beszélni, sőt, szeretnek játszani, de amennyire én eddig tapasztaltam, ez a kisebb rész. A nagyobb rész úgy áll hozzá, hogy kőbunkó fiúk vagyunk, és ezt tudtunkra is adják, meg hogy miért nem tudunk másról is beszélni, mint két labda kerülése, és másik kettő kergetése. Ezzel a nézőponttal is ismertetem Kyle-t, majd az arra járó pincértől rendelek még egy vajsört. Hogyan puhatolózz? Ha van valami kérdésed, amit mindenképp meg akarsz tudni....öhm...például, a kedven virágát, akkor ugye nem kérdezel rá, mert az evidens lenne, hanem elejtesz egy-két apró megjegyzést, hogy például neked a családodban mindenki imádja a májust, mert miden nőnemű rokonod odavan az orgonáért, és minden vázátok telis tele van a lila virággal. Na, várj csak, nem is kell nekik fél perc, hogy kinyögjék, mit szeretnek, és mi a véleményük az orgonáról. - mosolygok rá bátorítólag, majd megköszönöm a vajsörömet a felszolgálófiúnak. Miközben tovább beszélgetünk, önkéntelenül is felnevetek, amikor Kyle a saját lazaságáról beszél. Ehhez nem tudok mit hozzá fűzni, ezért még mindig nevetve, szimplán feltartom a hüvelykujjamat, jelezve, hogy ez azért elég jó poén volt. Ahogy megkérdezi, érzem, hogy ezt sokkal komolyabban kérdezi, mint ezelőtt bármit, ezért abba is hagyom gyorsan a nevetést - immár csak kuncogást -, majd nagy komolysággal válaszolok neki. Igen. Legtöbbször bejön, bár nem mondom, vannak kivételek, akik furák, és szerintem ők maguk sem tudják hogy pontosan mit akarnak. - Tudom, hogy ez neki a legfontosabb kérdés, mert a tanácsokat már nagyjából ismeri. - Figyi, ne aggódj, ha jól adod elő magad, akkor szerintem bármi bejön. Vagy szerinted nem így van? - Kérdezem, a fél szemöldökömet felhúzva, vigyorogva.
- Mi? Miért… már miért lenne az rossz? – hát pont, hogy arról szól az egész, hogy a másik érezzen valamit, nem? Nem vehetek el valakit feleségül, csak mert mondjuk nagyon tetszik, hogy zöld a haja. Ez hülyeség szerintem, fontosak az érzelmek, a szüleim is mindig ezt mondják nekem, ők pedig zsenik. Amúgy meg nem bukom a zöld hajra, csak úgy mondom. - Én…öhm… kösz. – mi az hogy a módszeremen? Nekem nincs módszerem, mi vagyok én, valami Cassanova? Ugyan már, nem vagyok az, én nem taktikázom csak odamegyek és…csinálok valamit, ami általában elijeszt mindenkit, de ott van Cho, őt nem ijesztettem el, igaz? – Miért? Egy csomó lányt ismerek, aki bírja a kviddcset. – én nem hinném, hogy csak olyan lányok vannak, akik tök jól eltudják lakkozgatni a körmüket, a sportokhoz meg sík hülyék. Nem, sok lányt ismerek, aki nagyon jól sportol, ráadásul még nálam is jobban, bár azt nem is olyan nehéz elérni, ha jobban belegondolok. – Ráadásul olyat is ismerek, aki világsztár lesz. – Cho, Cho simán az lesz, csak kell neki egy kis gyakorlás, meg hogy ne jöjjön folyton minden össze neki, mert szerintem ez az egész Cedric dolog annyira hiányzott neki, mint púp a hátára. Csak idő kell és gyakorlás, és sztár lesz. – Na és… hogy puhatolózzak? – na igen, mert hát játsszak velük activity-t, vagy mi? Nem tudom körbeírni azt a kérdést, hogy mi érdekli őket, az ilyenre rá kell kérdezni, nem? És hát végül is miért lenne baj, ha megkérdezném? Cho barátnőjét is megkérdeztem, hogy mit szeret Cho. Más dolog, hogy azt mondta, derítsem ki. – Laza vagyok, én… majd szétesek olyan laza vagyok. – nem, nem vagyok az, vagyis csak néha, de nem valami gyakran, például akkor nem voltam valami laza,mikor belefejeltem a griffszarba, de hát mégis ki várná el tőlem, hogy azok után laza legyek, igaz? A csajozást nem nekem találták ki. – Neked ez be is jött már? – mert azért nem mindegy, hogy most akkor elméleti dolgokról beszélünk, vagy ezek már át lettek ültetve a gyakorlatba is.
Amíg Kyle összeszedi a gondolatait, addig végiggondolom, hogy milyen tervek jöhetnek szóba. Kicsit parázok a helyzet miatt, mert teljesen magabiztosnak tűnök, de ilyen formában még nem játszottam kerítőt. Azok a helyzetek mások voltak. Ott beszéltem mind a két féllel, próbáltam azokat a dolgokat továbbadni, amiket nem szégyellnek elmondani, szimplán csak félnek a következményeiktől, és próbáltam őket egy helyre, egy időbe beszervezni. Ez most más, itt Kyle szemén keresztül kell látnom a dolgokat, azokból kell levonnom a következtetéseket, amiket ő kap reakcióként. Aztán Kyle-on látni, hogy kész, el is kezdi mondani azt, amit gondol, én meg figyelmesen hallgatom. - Figyu. Szerintem ha úgy gondolod, hogy minden lánynak kell valamit éreznie, mikor együtt töltötök valamennyi időt, az már régen rossz. - Végül is, nem várhatjuk el minden szembe jövőtől, hogy odáig meg vissza legyen értünk, miközben mi mondjuk közömbösnek találjuk, vagy bírjuk, mint egy havert. Mikor elkezdi ecsetelni, hogy mit mond a lányoknak, nem bírom ki, önkéntelenül felnevetek. - Ne haragudj, nem téged nevetlek ki, csak a módszereden virulok. Igen, az már egy jó pont, ha köszönsz. - mosolygok még mindig, majd valamennyire komoly fejet vágva tovább hallgatom a srácot. Oké, eddig jó, nem hagyja, hogy ellaposodjon a beszélgetés...- Kviddics?! - Kiáltok fel a kelleténél kissé hangosabban. - Nem, nem, nem, nem, és nem! Már ne is haragudj. Velem nagyon jól el tudnál dumálni órákig a kviddicsről, mert én bírom, figyelemmel követem, de egy lány..hát nem biztos. - Gyorsan végig futtattom az agyamban azokat a témákat, amiket én felhoznék, és ami a velem szemben ülő srácot is érdekelheti, majd folytatom. - Szerintem - hangsúlyozom, szubjektív vélemény - először kérdezd meg általánosan, hogy hogy van, aztán próbálj puhatolózni, hogy vajon mi az a téma, amiben otthon van. Ne kérdezd meg egyik barátnőjét, eszedbe se jusson! Az olyan, mintha nyomoznál utána. - Persze, ahogy Kyle-nak mutatom be a lehetőségeket, felrémlenek az én első, második sikertelen próbálkozásaim. - Aztán engedd el magad, lazíts, jöjjenek random a témák, ne agyald túl, ha kérdez, válaszolj. Egy a fontos, hogy ne lapsododjon el a beszélgetés. - Adom ki a terveket, majd hátradőlök, és elégedetten vigyorgok a fiúra. Van még valami kérdésed?
352 | Ajánlom az emtívít, ott is vannak ilyen témájú műsorok.
Ami azt illeti, ezt vehetném egy kicsit sértőnek is, nem? Mármint… miért látja mindenki egyből rajtam azt, hogy nem tudok csajozni? Oké, nem tudok, de… azért nem valami szép dolog, hogy ez még látszik is rajtam. Muszáj lesz beszélnem anyáékkal, tuti tettek valami bűbájt rám, vagy… tudom is én, de ennyire nem lehetek azért szerencsétlen. A szavai hallatán pedig csak hangosan kifújom a levegőt és inkább magamhoz veszem az italomat. Ez nem sikerült… de hát én nem is próbálkoztam! Cserkész becs’szó! Oké, soha nem voltam cserkész, úgyhogy ez most nem igazán jelent sokat, de attól még tényleg nem ismerkedni akartam a lánnyal. – Nem vagyok éppen szerencsés alkat. – de milyen vagyok? Semmilyen. Nem vagyok jóképű, nem én vagyok a tipikus férfi félisten mintapéldánya, ráadásul elég sokat bénázom, szerencsétlen is vagyok, és… egyelőre ennyi elég, mert semmi kedvem tovább sorolni magamban azt, hogy miért is vagyok kész katasztrófa. Eleget hallom azt másoktól. – És szerintem a lányok sem kifejezetten éreznek semmit, mikor rám néznek. – mégis mit kéne érezniük? Senkivel nem vagyok annyira jóban, talán Cho-val, de ő most szakított… azt hiszem, hogy szakított Cedric-kel, ráadásul nem hinném, hogy a suli egyik legnépszerűbb diákja után majd pont velem akarna kezdeni. Nem mintha róla gondolnék rosszat, inkább csak magamról. – Öhm, hát… köszönök neki, azt hiszem. – rántom meg a vállamat. Mégis mit csinálnék? Nem kezdenék úgy, hogy kőkóla, és nem is esnék neki egyből. Azt hiszem ez a jó válasz, köszönni kell. – Aztán… beszélgetek vele valamiről. Mondjuk a… kviddicsről. – a kviddics ugyanis mindenki szereti, igaz? – Aztán meg… - na itt abbahagyom. Mit tudom én mit csinálok még csak nem is volt soha kiszemeltem szerintem. Elég…szánalmas.
Első találkozásnál, ha így adnám elő magamat, én is kicsit tolakodónak gondolnám magamat, de ezt csak azután gondolom végig, miután helyet foglaltam a sráccal szemben. Ó, szóval Kyle-nak hívják. Ezt azért jó tudni, így előre, később ciki lenne megkérdezni. Hallgatom, ahogy próbál szabadkozni, de végtére is, látszik rajta, hogy nem nagyon szokott csajozni, abból, ahogyan megpróbálta kimagyarázni magát a helyzetből. Ne szabadkozz, megértelek, ez most nem sikerült. - vigasztalom, majd belekortyolok a vajsörömbe, ezzel is oldva egy kicsit a beállt, kínos csendet. - Szóval. - kezdem el kicsit ironikusan a dolgot. - Érdekel a dolog? Mert ha tényleg érdekel, beavathatlak. Hogy én értek-e ehhez? Ez így nem teljesen igaz. Inkább szerencsém volt, meg hát függ attól, hogy a lány mit érez. - És itt végiggondolom, azt amit kérdezett Kyle. Nem értek a dologhoz, csak úgy teszek. Úgy váltogatom a lányokat, mint más srác a boxer alsóját. De az is igaz, hogy elég megnyerően csinálom, mivel általában mindig van valakim. - Khm. - Térek vissza a valóságba. - Jó lenne azzal kezdeni, hogy elmeséled nekem, hogy hogyan is csinálod a dolgot, mikor szembekerülsz a kiszemelteddel. - vigyorgok, majd kortyolok egyet az italomból, és várom Kyle válaszát.
Ami azt illeti… gőzöm nincsen hogy sikerült ide keverednem. Láttam Cho-t lejönni a Roxmorts-ba, és mivel nem volt amúgy sem semmi dolgom, gondoltam én is lenézek, egy darabig követtem, várva a megfelelő pillanatot, hogy megszólítsam, de aztán persze valahol nyomát vesztettem félúton, mert sikeresen eltaknyoltam egy jó nagy kőben. Ezért tértem be végül ide. Nincs valami jó idő, szóval nem volt kedvem teljesen feleslegesen és reménytelenül keresgélni már, úgyhogy bejöttem a hozzám legközelebb eső fogadóba. Ha jól tudom, akkor Cho inkább Három Seprűbe jár, de most már mindegy, itt vagyok, szereztem magamnak mézsört is, és mivel alig van szabad hely, gyorsan le is ülök egy majdnem teli asztalhoz. Szerencsétlenségemre sikerül leülnöm ahhoz a társasághoz, akikkel nem rég egy héttel ezelőtt összerúgtam a port. Már éppen nyitnám a számat, hogy valami köszönést elmormoljak, de máris felpattan és elviharzik, a barátai meg követik, én pedig még már pillanatig tátom a számat, hátha visszajön és akkor befejezem majd a mondatot, de… nem jön, szóval azonnal a számhoz is emelem a mézsörömet, hogy ne nézzenek a kelleténél nagyobb idiótának. – Öhm, persze, hello, Kyle vagyok. – nem feltételezem én, hogy tudja a nevemet, nem valami sokan jegyzik meg, és nem azért mert olyan nehéz lenne, hanem mert… mindegy is. – De én nem is… - mondom a fejemet rázva, ahogy az elviharzó lány után mutogatok. Nem, nem akartam most még véletlenül sem csajozni, ami nem megy azt nem kell erőltetni, és az igazat megvallva nem is vagyok én olyan vérbeli csajozó gép, mint mondjuk a bátyám Adam. – Szóval ezek szerint… te értesz ehhez? – nem ismerem őt annyira, szóval gőzöm nincsen mennyire jön jól ki a csajokkal.
Magányosan üldögéltem a Három Seprű egy csendesebb sarkában, és ott, iszogatva a vajsörömet, nézelődtem, figyelgettem az embereket. Mindenki sürgött-forgott, jött s ment, de volt egy párocska, akik már akkor ott ültek, és beszélgettek, mikor én letelepedtem. Nem tudom, mi vezérelt, de őket kezdtem figyelni. Egy lány, és egy srác, körülbelül velem egyidősek lehetettek, tehát Roxfortosok. A fiú ismerősnek tűnik nekem, és ha jól emlékszem, bájitaltanon dolgozik velem szemben, tehát Hugrabugos, de a neve nem ugrik be. Valamit nagyon szeretne mondani, látszik rajta, de folyton belezavarodik, elpirul, csendben marad, a lányon pedig már látszik, hogy nem bír megmaradni.
A srác éppen belekezdene egy mondatba, de a lány hirtelen felpattan, és kiviharzik, annyit nem mondva, hogy kviddics. Ez azért fájhatott a srácnak, és ez látszik is rajta. Felhörpintem az utolsó kortyomat, majd fogom magam, és odamegyek a srác, immáron megüresedett asztalához. – Szia, Alex vagyok, leülhetnék? Együtt járunk bájitaltanra. – említem meg a kapcsolódási pontot, nehogy azt higgye, hogy valami pszichopata vagyok, és el akarom rabolni.
Nem akarlak zavarni, sem feltartani, vagy ilyesmi, eladni sem akarok neked semmit, csak láttam, hogy az indulatos hölgy eléggé…itt hagyott. – Kezdtem bele a mondókámba. – Arra gondoltam, esetleg segíthetnék neked. Láttalak már, és itt meg kell jegyeznem, nem követlek, csak évfolyamtársak vagyunk, gyakran van egy helyen óránk. Szóval, lényeg a lényeg, láttam már, hogy nem jössz ki annyira a lányokkal abban a bizonyos értelemben, látszik rajtad, hogy félénk vagy, izgulsz. – Majd ránéztem a srácra, levegőt vettem és feltettem a mindent eldöntő kérdést. – Szóval, kész vagy arra, hogy felkészítselek, arra, hogyanhódíts be egy lányt? – kérdeztem, és százwattos vigyorral a képemen ültem, és vártam, míg a srác gondolkodik.
