2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Komolyan mondom, a randira készülésnél nincs egyszerre felemelőbb és idegölőbb. Én személy szerint mindig nagyon rá szoktam feszülni, ezért is döntök úgy, hogy inkább futok egy kört előtte, hogy levezessem a feszültséget. Elképesztően jólesik az erőlködés, ahogy a hideg levegő szinte égeti a tüdőmet. Valamiért a szokásosnál is jobban akarom, hogy fájjon…legalább addig sem Jace körül járnak a gondolataim. Azonban úton a Három Seprű felé már nincs semmi, ami elvonná a figyelmemet. Csak arra tudok koncentrálni, hogy mi lesz ezután a randi után. Mármint… szerintem már hivatalosan is együtt vagyunk, de ezt eddig nem beszéltük meg. Mi van, ha igaziból nem is kellek neki? Persze valamilyen szinten biztos, mert akkor nem mondott volna igent a találkozókra, de ki tudja… lehet, hogy pont most akarja közölni, hogy szerinte nem illünk össze. De az biztos, hogy a falnak mennék, ha ilyennel állna elő. Túlságosan kedvelem már ahhoz, hogy ilyen egyszerűen hagyjam lelépni. Mikor Jace belép az ajtón már az egyik asztalnál ülök és a menüt nézegetem. Szívesen hallgattam volna zenét, de mivel ilyen opció nem volt, ezért inkább hetvenszer átlapoztam a kínálatot… idegölő volt a várakozás… úgy érzem, hogy legalább 10 perccel késéssel érkezett meg a srác. De az órámra már csak azért sem nézek rá, mert lesz@rom. A lényeg, hogy végre megérkezett, itt van és egyenesen felém tart. Láthatóan feszült vagyok, ezért veszek egy nagy levegőt és még mielőtt ideérne Jace, a kezeimet dörzsölgetem az asztal alatt. -Szia! Már hiányoztál –próbálom ezt anélkül elmondani, hogy kihallatszana a hangomból az idegesség, de… reménytelen. Szerintem látja rajtam, hogy nagyon kész vagyok. Mármint magamhoz képest, mert azért azt nem hiszem, hogy én is pirulnék, egyszerűen fel vagyok spanolva az egész miatt. Akkor meg főleg, mikor megfogja a kezemet. Ennek ellenére csak egy mosollyal reagálok a mozdulatra. –Ma én fizetek. Mit együnk? –na, eddig minden faszán megy, úgy tűnik sikerül normálisan viselkednem. Azonban amikor meglátom közeledni a dögös pincér csajt, felszalad a szemöldököm a homlokom közepére. Nagyon ismerős már messziről is… az a jellegzetes járása és a sötét bőre. A szép arca, a vonzó alkata. Ez nem lehet más csak… Carlee?! Köpni-nyelni nem tudok ettől a váratlan fordulattól. Ez a csaj biztos, hogy Camy, de akkor mégis mi ez az egész szerepjáték?! Legszívesebben lestoppolnám az időt és még azelőtt elolvasnám a levelet, mielőtt lelép… gondolom Camy. -Köszi! Ki küldte a levelet? –a tekintetemet egyenesen a lányéba fúrom… és ez az a pillanat, amikor már biztosan tudom, hogy Camy az. Nem csak a hangja és a külseje egyezik, de az a tekintet… rögtön Jace felé nézek zavartan. Isten ments, hogy kiszúrjon bármit is.
Mára van megbeszélve Felixxel egy találkozó, vagyis jobban mondva ő akaratoskodott.Nem mondtam nekem, mert jól esett, hogy tőrödött a problémámmal... Szóval vége a depinek és a szomorkodásnak anyám miatt. Nem fogok hozzá költözni és soha nem is fogok. Szeretek apával lakni és ez nem fog változni. Szekrényem elé mentem és kerestem valami dögös cuccot. Kiválasztottam egy dresszt. Fekete bőr szerű és a közepén Via egyik újabb büszkesége... Arany mintázat. Tükör elé mentem és szokás szerint nem csalódtam a kinézetemben. Dögös vagyok, de nem Felix miatt, mert ő nem érdeklődik a lányok terén. Pedig amikor először találkoztunk eléggé belé estem, de az már a múlt. Az idővel jó barátok lettünk és szinte mindent tud rólam... Szóval kivételes a srác. Na de lényegtelen és el is induktam a Háromseprűbe... Remélem nem fogok sokat késni, most olyan húsz percre saccolnám, de Felix ismer és várni fog rám. Mondtam már, hogy a szépség fájdalmas? Most legalábbis megfagyok. Sose gondolok bele, hogy nincs jó idő és nincs értelme szoknyában futkározni... Nem baj legalább útközben megállított egy srác és randira hívott. Ha nem Felixhez mentem volna, akkor igent mondtam volna nagy eséllyel... Szexi és jóképű volt és majd esetleg később szóba jöhet, de nem most. Eléggé akarta ezt a találkozót és én nem lehetek bunkó és nem utasítottam vissza, meg én is akartam volna neki mesélni egy-két pasiról. Igen fura, de vele is szoktam pletyizni pasikról. Volt, hogy stipi-stopiztuk őket. A sok szép régi emlék. Aztán meglátom az ismerős épületet. Mikor belépek magcsap a jó meleg levegő. Olyan jó volt a kinti hideg után és levettem a kabátom. Elkezdtem keresni Felixet és meg is találtam. Nem volt egyedül az asztalnál és kéz a kézben voltak... Ha jól látom akkor egy sráccal. Különösebben nem is zavart, de akkor miért könyörgött a mai találkozóért? Mert biztos, hogy nem egy randijukon akarta volna bemutatni az új pasiját. Lényegtelen nem fogom őket zavarni, persze normális esetben oda mennék, de most nem. Inkább választom a két öreg barátomat. Odamegyek a pulthoz és rendelek magamnak whiskyt. Épp panaszkodom a pultosnak és eszembe jut egy ötlet.. Mi lenne, ha meglepném és pincérként mennék oda? Nem is rossz ötlet. Gyorsan váltottam pár szót a tulajdonossal és beleegyezett. Kaptam egy kötényt, jobban mondva Felixét kaptam meg. Mielőtt odamentem kértem két pohár whiskyt és írtam egy levelet. "
Kedves Felix!
Látom mennyire akarod ezt a találkozót. Nem baj érezd magad jól, de ez most nem esett jól... Remélem ízlik majd a whisky, a mi kedvenc italunk.
Puszi Camy"
Nem is húztam tovább az időt és elindultam az asztalukhoz. Ráraktam egy tálcára a két poharat és a levelet és indultam is. -Szép napot önöknek! Carlee vagyok és ma én szolgálom ki önöket. Hozhatok valamit? - Kérdezem udvariasan és mosolygok. Nem eshetek ki a szerepből. A srác remélem nem ismer... Habár nem lepne meg, de nem lepne meg, ha mégis. be kell látni a suli egyik leghíresebb csaja vagyok és mellette az egyik legdögösebb is. De lényegtelen. Felix felé fordulok és átnyújtom a levelet és lerakom a poharakat eléjük. -Ezt a levelet magának küldik és ez pedig a ház ajándéka. Esetleg ezenkívül valamit? - Még mindig mosolygok és kíváncsi leszek, hogy milyen arcot vág, mikor a levelet olvassa. Csak nem leplezi le magát, hogy két találkozót szervezett. egy barátit és egy randit. Miközben majd kibontja levelet gonosz mosoly kúszik az arcomra. Igen néha ördögi tudok lenni... De mindig a maximumot hozom ki magamból.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Jace, Camy & Felix 2015-03-01, 10:31
Oké, ez már a negyedik, ez már a negyedik. - mondogatom magamnak reggel, az ébredés után csak pár pillanattal később, mivel amint eszembe jutott, hogy ma megint találkozom Felixszel, a gyomrom görcsbe rándult, és lázasan elkezdtem agyalni, hogy mit mondjak majd, mit tegyek majd.... Ezt persze minden randink előtt eljátszottam eddig, de sebaj, valahogyan mindig megoldottam a helyzetet, leginkább a viszonylag jó spontaneitásomnak köszönhetően. Most viszont teljesen úgy érzem magam, mintha megint az első randi előtt állnék pár órával. A fejemben nem kergetőznek más gondolatok, mint például az, hogy a sötétkék, vagy a világoskék farmeremet vegyem fel inggel vagy esetleg pólóval. Ezek az én apró kis hülyeségeim., gondolom magamban, majd el is vigyorodok. Ahogy napközben telnek-múlnak az órák, próbálok normálisan viselkedni, és levegőt venni, de mivel a nyolc óra vészesen közeledik, így délután, - magamhoz híven- elkezdek aggódni, és mindenféle hülye gondolat fészkeli be magát a fejembe. Igazából magammal kezdek beszélgetni, a saját fejemben. Félelmetes.Mi van, ha nem tetszem neki? Azért, hogy némileg lenyugodjak, megpróbálom racionalitással megválaszolni saját kérdéseimet. Azt már valószínűleg mondta volna, abban az esetben nem akarna velem újból és újból találkozni. A mosdóban nem két percet töltök, és el is tökölöm az időt, ezért hét negyvenkor viszonylag sietős léptekkel indulok neki Roxmortsnak, és közben élvezem a friss, kicsit csípős levegőt. Próbálom elkerülni azokat a lehetséges eseményeket, amelyek növelnék késésem perceit, de hát mégsem tudok láthatatlan lenni, így az egyik szélesebb és forgalmasabb utcában pár évfolyamtársam megállít, majd valami apró kis ügy miatt, mint egy vizsga, elkezdenek velem úgy társalogni, mintha már eddig is ott lettem volna velük, és nem csak most csöppentem be. Mielőtt belépek a kocsmába, belenézek egy kirakat üvegébe, hogy minden stimmel-e, majd összesen nagyjából hat és fél perc késéssel kezdem el keresni azt, akiért mostanság szívem repes. Meg is pillantom az egyik félreeső kis asztalnál, elmosolyodom, majd elindulok felé. Örülök, hogy maradtam a pólónál, mivel ő sem lépte túl ruhailag a határokat. Bár egyszer már szívesen látnám akár a pólója nélkül is. A mosoly, ami már akkor megjelent az arcomon, amikor megláttam a srácot, azóta is ott virít a képemen. Szia. - Köszönök, miután egy mélyet lélegeztem, majd lehuppanok mellé. Nem tudom, miért teszem, és pontosan mikor teszem, de úgy érzem abban a pillanatban, hogy nekem kell irányítanom, ezért nemes egyszerűséggel fogom, és rákulcsolom az ujjaimat az övére, abban reményedkve - immár piruló arccal, hogy nem húzza el, és nem szalad világgá előlem.
Egyre nehezebb lélegeznem ahogy kiérek a városból és felfelé futok a hegyekbe. Roxmorts hideg téli levegője égeti a tüdőmet, de nem baj, pont ezt akartam, hogy fájjon. Mert ha valamivel le lehet vezetni a feszültséget, akkor az a sport, a mozgás. Ráadásul már éppen itt volt az ideje kicsit megmozgatni Athost. Szinte egész nap be van zárva a lakásba, pedig ő az egyetlen hűséges társam, igazán megérdemelne nagyobb figyelmet is, csak éppen… nincs rá elég időm. Régebben még a főnökömtől is megpróbáltam kikönyörögni, hogy hadd legyen velem a munkahelyemen is kikötve, de… nem jött össze. Vagyis próbaképp bevihettem, csak aztán Athos nem tudott viselkedni és izgalmában egy hatalmas kutyagumit rakott a küszöbre...amibe a főnököm belelépett. Azóta hallani sem akar a kutyákról és ezt valahol még meg is értem. Szóval igen, azóta már csak akkor tudom jó alaposan átmozgatni Athost, ha elmegyek vele futni. Az időmből ez nem vesz el semennyit sem, mert amúgy is rendszeresen szoktam járni kocogni meg túrázni, így tartom magam formában. Néhanapján még vadászok is, bár azt csak „lapos kúszásban” tudom megtenni, mert az összes lehetséges vadász a fajtámat keresi. Már aki tud rólunk. A többség szerencsére még mindig abban a hitben él, hogy nem léteznek értelmes sárkányok. Tévednek, én vagyok az élő bizonyíték. A hegyoldalon, ahonnan már bőven gyönyörű a kilátás megállok és pár percig bámulom amint a Nap utolsó sugarai beterítik Roxmorts-ot. –Na, haver, igaz milyen szép? –nézek le Athosra, aki a hangom hallatán azonnal csóválja a farkát. –Egy verseny visszafelé?
Nyolcra kell odaérnem a Három Seprűbe, addig még van kemény fél órám, ami azért nem gond, mert már igaziból fel vagyok öltözve. Időben hazaértem a feszültségoldó futásból és volt rá nem kis időm, hogy összeszedjem magam. Mint lelkileg, mint testileg. A szerelésemet egyébként sem kellett túlbonyolítanom, a Három Seprűbe nem szoktak öltönyben menni, szóval majdnem hogy teljesen átlagos ruhát vettem fel. Egyébként sem gondolom, hogy a negyedik randin annyira ki kéne tennem magamért. Férfiként pedig nem is igazán van lehetőségem erre. Mert most miben menjek, őszintén? Miniszoknyába? Az szerintem amúgy sem kérdéses, hogy Jace-nek tetszek-e. Vagyis remélem, mert nekem az jött le, hogy igen. Részemről mindenképp meg van a vonzalom. Ahhoz képest, hogy van köztünk jó pár év, ölni tudnék érte, annyira bejön. Azok a rohadt sármos, fiatalos vonásai és a korai maszkulin jellege… valami nagyon megfogott benne. Pont időben érkezek a találkozó helyszínére, de mikor belépek az ajtón még nem látom Jacet. Mivel nem akarok az ajtónál szobrozni a hidegben, ezért keresek egy szabad helyet valahol a saroknál és oda pakolom le a kabátomat, aztán leteszem magamat a székre. Reménykedek benne, hogy Jace is nemsokára megérkezik. Elég régen találkoztunk, már hiányzott.
