2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Eric... Eric... hát na, nem vagyok én az a típus, aki túlságosan könnyen kezeli az ilyen helyzeteket. Eric mondjuk, hogy egész rendes volt, de attól még nem fogok itt ujjongani, meg minden, mert amúgy minden áron megpróbált kihozni belőlem valami rendes kislány formát, és az nem én vagyok, ezért is reagálok kissé talán erősen erre az egészre. -Érző... szívű? - szökik fel hitetlenkedve a szemöldököm. Na igen ember nincs, aki duzzog azért, mert jót mondanak rá. Pedig én nagyon igyekeztem elvágni magam nála, erre... érző szívű vagyok? Két opció van, Sarah hazudik, vagy Eric akart nagyon bevágódni nála és azért mondott jót rólam. Egy opció se nagyon tetszik és simán látok bármelyikre esélyt, még ha Sarah esetleg azért is mondja, mert jót akar nekem és nem akar megbántani az igazsággal. De ettől még ugyanúgy nem tesz jót ezzel, én amúgy is tudom, hogy kinek mi általában a véleménye rólam és el is fogadom, főleg, hogy általában teszek is érte, hogy így legyen... igaz? Innentől már inkább csendben maradok, nem nagyon érdekel a lelkes üdvözlés, a húgunknak is csak intek egyet, nem szándékozom felállni és nagyon ömlengeni, az nem én vagyok. Legszívesebben a díszítésből is kimaradnék, de ha jól sejtem akkor erre nem sok esélyem van, pedig jobb lenne, ha felhúzhatnék a szobámba és gondolom ők is jobban éreznék magukat, ha nem zavarná ezt a nagy és boldog családi karácsonyt. Akkor tápászkodom csak fel, amikor az ajándékot kéne kinyitnom. Nekem is kellett volna nagy bevásárlást tartani mi? Nem lehetne ezt megoldani kuponokkal? És akkor mindenki azt vesz magának... amit akar. Totál praktikus nem? - Kösz Sarah... nagyon szép! - még próbálok egy mosolyt is az arcomra varázsolni. Nem az igazi, de végül is nem olyan vészese hozzám képest. De hát na nem hordok én ilyesmit, látványos ékszereket is elég ritkán, de majd valami különleges alkalomra... cöh... mintha gyakran vennék részt különleges eseményeken... Esetleg majd felveszem este, amikor elhúzok... valahova, mert kellene egy kis friss levegő, ha sikerült ezt a díszitgetést valahogy átvészelni. Kell nekem egy nagy adag friss levegő, már komolyan nem vágyom semmi másra. Ez a családi karácsony maszlag... a végén még totál kikészít.
//Én is köszönöm szépen a játékot kis család, egy élmény volt és mindenkitől elnézést a kellemetlen stílusért //
Tárgy: Re: A McCaine család karácsonya 2015-03-19, 18:50
Családi karácsony
[You must be registered and logged in to see this image.]Picit azért meglep, hogy Nicolas is csatlakozik majd hozzánk, de örülök neki, hogy ő is úgy dönt, hogy holnap reggel felkel velünk korál, hogy vegyünk valami kedves ajándékot Alfrednak. Na de most, hogy mindezt megbeszéltük, kis időre félrehívom és nem zavar, hogyha átlátszó a dolog, testvérek vagyunk, megengedhető ez, hiszen csak öt percről van szó, de úgy érzem, hogy megéri és szerintem ő neki is, ugyanis ránk fért már ez a beszélgetés, én pedig mosolyogva érdeklődöm aurortársáról is. - Sok sikert bátyus, remélem, hogy jól fognak majd alakulni a dolgok vele. – kacsintok rá bíztatóan, és tényleg örülnék, ha boldog lenne, annak pedig kifejezetten örülök, hogy engem senki se nyaggat a férfi ügyekkel, mert… nos, nehezen tudnék rá mit mondani. Ez után térünk vissza bátyámmal a húgikhoz, így kerül szóba Eric és bár a kérdést nem Lionak teszem fel, hanem nemrég Nic-nek, mégse számít, csak halkan kuncogok a tiltakozáson, és mint hallom, túl sok mindent nem sikerül most sajnos Sarah-ból se kiszedni. Kíváncsi leszek, hogy ki lesz az a srác, aki felkelti majd egyszer Lioneah érdeklődését, az biztos, hogy annak fel kell kötnie rendesen a gatyáját. Nemsokára Sasha is betoppan közénk, így mindannyian örömmel fogadjuk és bár láthatóan Lio inkább tartózkodó, tudom, hogy ő is örül neki. Gyorsan letisztítom legkisebb húgomat, majd jól megölelgetem, ez után pedig már hozok is neki minden finomat a konyhából, tehát ő se marad ki a jóból, még mielőtt nekikezdenénk a díszítgetésnek, az pedig majd kiderül, hogy velünk tart-e holnap reggel Sasha is vagy sem. A díszítés szerintem egész jó hangulatban telik, jól érzem magam, hogy velük lehetek, most minden olyan idilli és bár hiányzik anya és apa… tudom, hogy ők már nem térhetnek soha se vissza. Estefelé pedig az ajándékozás ideje is eljön, így amikor meglátom az édes kiscicát a dobozban, azon nyomban felkapom a vöröskét és szorongatni kezdem, méghozzá Sarah-val együtt. - Köszönöm! Annyira… annyira édes! Hogy eltaláltad, hogy szerettem volna egy cicát. – csak úgy ragyognak a szemeim, miközben a kis drága dorombol az ölemben, így nehezen eresztem el vöröske testvéremet, de azért csak elengedem, majd pedig jöhet a többi doboz is. Én is inkább átlagos dolgokkal készültem, házikedvencek nélkül, mint ékszer, ruha, könyvek, olyasmi, ami hasznos lehet és ami bizonyára tetszik a többieknek is, de azért mindenkinél akad kis dugi süti is, amit én magam sütöttem.
//Köszönöm szépen én is a játékot! //
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A McCaine család karácsonya 2015-03-15, 03:12
Közös karácsony
- Oké! Remek! – Bólintok Astrid szavaira. Nem akarnám Alfred szemét kiszúrni egy közös, félig személyes, félig személytelen ajándékkal, valami apróságot akarok neki adni, valamit, amiben én is benne vagyok, s ahogyan Nic megjegyzi, hogy ő is jön, láthatóan felragyog az arcom. - Úúúú, tényleg?! Tök jó! – szélesedik ki egyből mosolyom. Tényleg örülök, mert szinte már családi programmá válik ez a kis kiruccanás és vásárolgatás, még akkor is, ha Lio nem jön. Annyi baj legyen. Most talán nem jön, de egyszer el fog jönni velem úgyis, mert senki sem menekülhet hosszútávon. - Hát, például, hogy érző szíve van... – kezdem eztán, ahogyan szóba kerül Eric, bár Lio kitörése után, miszerint neki aztán nem tetszik, vannak kételyeim, hogy szegény srác vajon még mindig így gondolja-e, vagy csak a helyzetben nem mert mást mondani, mert mégiscsak a rokonom a delikvens. - Meg ilyeneket, de hát ha nem érdekel... – vonok vállat, s nem részletezem tovább. Ha nem, hát nem, nem erőszak, no! S ha tudnám, hogy a fél suli tud a múltkori összeroppanásomról, akkor azt hiszem, most mennék, és sírnék még egy kört. Bár idő kérdése, hogy rájöjjek, és akkor alighanem ez jön, de talán most már jobban megválasztom majd, hogy hol rendezzem meg a „sírjunk spontán, lehetőleg idegenek vállán” maratonomat. Lehet kihagyom az idegeneket, és a párnámat szorongatva sírok végig majd pár estét a szobámban, mondjuk. Aztán még párat, ha a szobatársaim észreveszik, és elmondják mindenkinek. S bár eztán még akadna miről beszélnünk, például a bálról is, többet már nem szednek ki belőlem, mert betoppan Sasha, aki a puszta jelenlétével felforgat mindent, kezdve az eddigi renddel és tisztasággal. De engem ez annyira nem hoz lázba, mert szinte vetődéssel lendülök felé, hogy a nyakába vessem magam, s ahogyan menekülőre fogja, nos, úgy sem torpanok meg, nem tudom, mi van a dobozokban, de nem is érdekel, Liót is megölelgettem, és Nicnek is a nyakába ugrottam, ahogyan Astridot is megszeretgettem, így nehogy azt higgye, hogy majd éppen ő fog menekülni! Így szinte eltarolom, épp pár pillanattal az után, hogy az ajándékokat biztonságba helyezte, és agyon... Na jó, agyon nem, de azért alaposan megölelgetem. S eztán hagyom, hogy a többiek is megölelgessék-tisztítsák, legalább ez idő alatt elsunnyogok, hogy az ő ajándékát is a fa alá csempésszem a többieké mellé. - Lió? Nem tudom, nem bírja elviselni, hogy egy srác kedvesnek tarja, azt hiszem. – felelem vigyorogva, mert ugye, hogy erről van szó? - Egyébként reggel elmegyünk majd venni Alfrednak valamit, jöhetnél majd te is! – jegyzem még meg, mert tök jó lenne, ha négyen mennénk. Még jobb, ha öten, szóval lehet, valahogy reggel betámadom Liót is. Eztán pedig én is nekiállok a díszítésnek, közben persze a rám jellemző módon csivitelek mindenféléről a többieknek, ami épp eszembe jut. S ha elfogynának a témák, sem kell megijedni, mert akkor pedig félhangosan dúdolgatok majd, valami alkalomhoz illő, karácsonyias dalt. S ha a nap végén az ajándékok felé terelődne végül a figyelem...? Nos, Nic egy szép, elegáns barna bőrcipőt kapott tőlem, mellé egy ritkább könyvet a defenzív és sötétmágiáról... Tudom, hogy ezek érdeklik, és ha nem is tudok neki igazán segíteni, de amit megtehetek azért, hogy életben tartsam, azt meg is fogom. Astrid ajándéka belül meglepően tágas, egy tértágító bűbáj hatására. S ha kinyitja tehát, odabent egy vörös cica lapul, 3-4 hónapos lehet - egyébként nem egyszerű macska ám, félig kneazle, úgyhogy meglepően értelmes jószággá fog cseperedni idővel -, egy kisebb, kibélelt kosárban lapul, mellette két tálkában víz és kaja, a sarokban egy kaparófa. Almot nem tettem neki be ennyi időre, szerencsére nem is kellett, de erről már Astridnak kell gondoskodnia. Azt hiszem, ezért nem remekelek én legendás lények gondozásából se... Lioneah ajándéka egy szett, fülbevaló, nyaklánc és karkötő alkotja. Fekete alapon smaragdzöld színű, szerintem ízléses és szép. Nem mellékesen mágikus, de nem én bűvöltem meg, sajnos olyan szinten még nem vagyok. De amíg rajta van bármelydarab is, addig szervezete ellenállóbb a fertőzésekkel, és egyéb megbetegedésekkel szemben. Szerintem praktikus, mert hasznos, bármikor jól jöhet, nem? Sasha... Nála nem erőltettem meg magam, jobban mondva csak módjával. Az ő dobozkája egy tincs unikornis-szőrt rejt, valamint egy egyberészes, kék ruhácskát, hozzá egy fekete bokacsizmával. Az egyikben pedig egy gömbölyű, vajszínű, puha bundájú kis szőrmók lapul, egy puffskein. Igénytelen, apró kis jószág, ráadásul szinte mindent jól tűr, szóval remek házi kedvenc. Azt hiszem, magamból indultam ki a kiválasztásakor, de Sasha szerintem így is örülni fog...
//Én is köszönöm a játékot! //
Nicolas McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A McCaine család karácsonya 2015-03-11, 19:08
Különös, de egészen jól sikerültnek érzem ezt a mostanit. Apáék évekkel ezelőtt mentek el, és valahogy sosem sikerült összehozni a lányokat, hogy minden rendben legyen. Igaz, Lio most is fancsali kissé, de ez legyen a legnagyobb gond. Sosem éreztem, hogy kisebbségben lennék a négy lány mellett, és ezért kirekesztenének. Sőt, nagyon is úgy tűnik, hogy biztonságot nyújt nekik, hogy én srác vagyok, nem egy ötös női csapat néz szembe az árvasággal. - Én megyek. – Bólintok Sarah-nak. Igen fontos személynek, szinte már családtagként kezelem az inasunkat, ám nem érdemes ráerőltetni a többiekre, így nekem teljesen rendben is lesz. Miután Astridtól is beleegyezést kapok, már hárman leszünk, a kicsik meg kitalálják. Kicsik... Lio idősebb Sarah-nál. Mindegy. A nagyhugival azonban nem titkolt konspriációt kezdek, azaz ő velem, a konyhába invitál, ez igen olcsó kifogás, bármelyik másik lánnyal jobban ügyeskedhetett volna, de sebaj, így is vállalható, hogy velem akar beszélni. Igaz, hogy ezalatt lemaradok némi beszélgetésről a többiek között, de most fontosabb, amit Astriddal beszélünk meg. - Ezt így még nem mondtam ki, de... aha. Jó vele együtt dolgozni, de olyan... szép. – A szép alatt külsőleg belsőleg értem, nem akarnék én felszínes lenni. Sokszor csak úgy fejjel rontok a falnak, mondván nincsen vesztenivalóm, ám Marienne mellett kezdem azt érezni, hogy nem feltéltenül akarok anyáék sorsára jutni, és a jelenléte felhívta a figyelmemet arra is, hogy többet kéne foglalkoznom a leányokkal. És itt az új meglepetés, a legkisebb is megérkezik. Titkon reménykedtem benne, hogy a lelkére beszélés megtette a hatását, és most itt van a kicsi. Amikor a többiek végre szétölelgetétték, én is odalépek, hogy medveszerűen zárjam karjaiba. - Boldog karácsonyt tökmag! – Engedem el, hogy visszatérjek Sarah mellé, akivel mindig is megtaláltuk a hangot. Úgy látom teljesen fel van lelkesedve a közös díszítéstől, addig talán fél füllel hallok a sztoriról, amelyben Lioneah a főszereplő. Nem mintha bele akarnék szólni az életébe, és nem is vagyok az a típus, aki csakazért is fenyeget mindenkit, aki a hugát bántani meri. Csak úgy érdekel, mégis a testvérem. Aztán nekilátunk a díszitéshez.
//Én köszönöm szépen a játékot, nagyon tetszett, elnézést a csigatempóért. Ha gondoljátok, mehet tovább nélkülem! *.*//
Tárgy: Re: A McCaine család karácsonya 2015-02-28, 11:38
- Ja... jaj Sarah, nöeeee....! Nagyra nyílnak rikító kék szemei, ahogy látja, hogy fiatalabbik nővére teljesen megvadul, és felé vetődik.. neki meg még ott van a kezében a doboz! Komikum a köbön, ám a kislány menekülőre fogja, a dobozt maga előtt tartva, hogy megmentse a nővére szeszélyes örömkitörésétől. Éppen csak sikerül ledobnia az asztalra, és már érzi is, ahogy egy egész Sarah szakad a nyakába. - Uh! Nyekken meg, de aztán már ő is nagyokat kacag, és addig vergődik, amíg a szoros ölelésben szembe fordulhat a nővérével, s így maga is megölelgetheti. Ám éppen hogy szabadul, valaki orvul tisztító bűbájt szór rá. Mindig kirázta a hideg, ahogy a hűvös varázslat minden kosztól megszabadítja. Mintha a muglik autómosóján tolná valaki keresztül, csak hipergyorsan. - Hé! Aaastrid ez... najó, najó! Mielőtt még méltatlankodhatna, kap tőle is egy ölelést, meg két nagy puszit... és mivel Lioneah valószínűleg nem fogja összetörni magát a hugi megölelgetéséért, eztán valószínűleg Nic üdvözli. Mire végeznek, Sasha arcán állandósul a fültől fülig érő vigyorgás. - Nem is igaz, sose voltál jó jóslástanból, tudod kivel etesd ezt meg! Nyújt nyelvet bátyja tudálékos nyugalmára. Kibújik a kabátjából, leveszi a sálat, sapkát... és az egészet a legközelebbi székre hajítja - ahogy esik, úgy puffan. A díszítésre lelkesen a kedvenc arany gömbjeit tartalmazó dobozhoz igyekszik, ám miközben kinyitja a doboz tetejét, és kivesz néhány gömböt, bizonytalan pillantásokat vet Mardekáros nővére felé. - Lio miért szomorú megint? A kérdést Sarahnak intézi, vagy annak, aki épp a legközelebb található hozzá, de mivel sose volt híres a halk beszédről, akár az is meghallhatja, akiről épp érdeklődött.
Lioneah McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A McCaine család karácsonya 2015-02-27, 21:43
Szóval... komolyan úgy gondolják, hogy keljek fel karácsony reggelén korán azért, hogy az inasnak vegyünk ajándékot... miért nem lehet adni neki valami ajándékutalványt, amiből azt vehet, amit akar? Tisztára kiborító. Én karácsony másnapján ki akarom pihenni azokat a fáradalmakat, amiket most kell elszenvednem. A kérdések, meg a családias jópofizás... nem akarok én vásárolgatni és korán kelni sem és kidugni a lábam a házból és... a takaró alatt akarok maradni! Szóval sikerült szemforgatnom a szavaik nagy részére, csak akkor kerekedik el a szemem, amikor Astrid kérdez. Az első pár pillanatban megmukanni se nagyon tudok. Szóval most tényleg oda jutottunk, hogy engem faggatnak... amikor pont én nem akartam semmiről se mesélni és csak át akartam ezt az egészet vészelni? - Nem tetszik! - elég nagy hirtelenséggel vágom rá természetesen, de mégis milyen kérdés ez? Nem tetszik nekem Eric és... senki sem! Nem is érdekelnek a fiúk. Én aztán tuti, hogy nem fogok pasik miatt bőgni, ahogyan azt Sarah teszi. Persze, hogy a fél suli tud róla, hogy a húgom épp kivel szakít és miért bömböl a suli melyik szegletében. Hát én nem leszek ilyen. Nem fognak pasik kikészíteni, inkább bőgjenek ők miattam, mert teszem azt rá találok lépni a lábacskájukra, vagy... valami! Akkor is csak lopva pillantok Sarahra, amikor azt mondja, hogy Eric szépeket mondott rólam. - Miket mondott? Vagyis... nem érdekel! - mégis... mi a fenét mondott rólam? Totál kiállhatatlan igyekeztem lenni vele, akkor meg minek mond ilyeneket? Biztosan csak a húgomnál akart vele bevágódni... a kis álszent... egy pillanatra még a kezem is ökölbe szorul. Tuti csak azért csinálta, hogy villogjon előtte, vagy valami. Mindenkinek vannak hátsószándékai, az a srác sem más, de ha hülyíteni meri Saraht általam, akkor majd én látom el a baját úgy istenesen, aztán csak próbálkozzon! Nem akarja azt, hogy igazán mérges legyek rá, ebben biztos vagyok, rosszul jönne ki abból... nagyon rosszul. És ezek után még Sasha is betoppan. Csak ez kellett mára... még egy kis örömbomba... jó ég! De legalább remélem, hogy elvonja a figyelmet erről az egész Eric dologról. Én persze a helyemen maradok és csak intek neki, jelezve, hogy még a fánk miatt koszos a kezem, szóval nem kell ám megölelni... isten ments! Az már elég, hogy a többiektől nem úszom meg a szokásos családias hangulatot, nem akarok még egy plusz érzelgős özönt. Nick kérdésér pillantok csak fel újra. - Muszáááj? Mi lenne, ha én csak nézném? - egy kis affektálós nyafogást is sikerül kihozni magamból. Szóval fát díszítsünk mi? Minő unalmas és rémes ötlet! Semmi kedvem hozzá. Nem lehetne üzletet kötni, ha most ebben részt veszek, akkor mondjuk hanyagolom a reggeli korán kelést? Valamit valamiért... mind a kettő már komolyan sok lenen a lelki békémnek.
Tárgy: Re: A McCaine család karácsonya 2015-02-25, 11:06
Családi karácsony
[You must be registered and logged in to see this image.]Bár kedves Nic-től, hogy előre gondolt Alfred-re is, mi Sarah-val mégse érezzük úgy, hogy igazán jó ajándék lenne. Persze, bizonyára baromira fog örülni egy ilyen útnak, de akkor is, nem személyes, egyáltalán nem az. Bár látom, hogy a többiek egy picit se lelkesednek az ötleteimért vöröske húgommal ellentétben, így hát nem erőltetek rájuk semmit, csak biccentek Sarah felé. - Persze. Majd felkeltelek reggel és nézünk valami jópofa ajándékot. – mosolygok rá, hiszen biztos vagyok benne, hogy találunk majd valami remek kis dolgot, aminek nem az értéke lesz a lényeg. Na de ideje, hogy elintézzek egy fontos beszélgetést bátyámmal, így mivel a vacsorát tervezzük, nincs más hátra, mint segítségül hívni pont őt. Nem érdekel, ha átlátszó, testvérek vagyunk, bármelyikükkel beszélgethetek négyszemközt, ha úgy tartja kedvem, azt hiszem ez egyértelmű, így amikor Nic is kijön velem a konyhába, elé is tárom hát azt, ami oly fontos lenne már évek óta, de végre úgy érzem, hogy felnőttem a feladathoz, és amikor meghallom a válaszát, édesen bújok bele ölelő, erős karjaiba. Jól esik, de még mennyire, hiszen régen ölelt már így magához, tehát eszem ágában sincs hamar menekülni, kihasználom a helyzetet, amíg tehetem és ez után érdeklődöm arról a bizonyos aurortársról. - Tetszik neked? –kérdezek rá kerek perec, mert nagyon úgy érzem, hogy akad ám itt valami. Viszont nem akar egyikünk se sokáig távol lenni a többiektől, így nemsokára kipakolunk az asztalra, majd megkezdődik a családi étkezés, miközben Lio is mesél egy bizonyos Ericről. Ismerem valamennyire a srácot és nekem is szimpatikus volt, az pedig nem kerülte el a figyelmemet, hogy Sarah vele táncolt. - Szerintem is jó fej. És miket mondott Lioról? – kíváncsiskodok vigyorogva, mert hát az ilyesmi még szép, hogy érdekel. Talán akad valami a háttérben, amiről még nem tudunk? Végül a bálról is próbálok érdeklődni, de ahogy érzem, ez most senkit se érdekel különösebben, így hagyom is a témát, annyira végülis nem fontos, bár örülnék, ha jobban alakulna ez a beszélgetés és persze Sarah se gondolna hülyeségeket, mint az előbb, amit ugye meg kellett magyaráznom. Az események viszont meglepő fordulatot vesznek, pár másodperc múlva jelenik meg meglepi testvérünk, Sasha, akinél azért engem is zavart, hogy kihagyta volna ezt az ünnepet, annyira, de annyira nem vallott rá. Mosolyogva figyelem érkezését, majd fejet csóválok piszkos ruházata láttán, a cicát pedig esélyem sincs most megsimogatni úgy hiszem. - Szia húgi! Jó, hogy itt vagy! – kelek fel én magam is, de nem támadom ám le annyira, mint ahogy azt Sarah tette, inkább megvárom, amíg szabadul, majd egy gyors tisztítóbűbájjal szedem rendbe legkisebb húgomat, majd ez után ölelem meg jó szorosan és kap két nagy cuppanos puszit is. - Reméltem, hogy eljössz! És nyugi, még nem késtél le sok mindenről. Hozok neked is egy kakaót. – és már itt se vagyok. Neki ugye nem készítettem még ki bögrét, de minden mást talál az asztalon, így egy perc múlva már a bögréje is ott van, és mint hallom, ideje hát díszíteni, az ajándékozás talán majd ráér utána. Én is elhoztam ám azért az ő ajándékát, de ahogy Sarah, úgy én se pakoltam ki, ráér még az, így miközben Nic a gyertyákkal van elfoglalva, addig én a lépcsőt díszítem és a falakat, de én némi mágiát is bevetek, így a magas helyeket intézem, a többit pedig úgyis eléri bárki más is.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A McCaine család karácsonya 2015-02-17, 02:57
Közös karácsony
Az az út olyan... Semmilyen, olyan személytelen, olyan nem is tudom. Én úgy hiszem, hogy akkor is venni kéne valamit Alfrednek, bár ahogyan Nic vállat von, Lio pedig nem is mond semmit, kezdem elveszíteni a reményt, hogy ebből még bármi is lesz. S már épp kezdenék beletörődni, mert időnként egyszerűbb, semmint hisztizni - igen, én is kezdek felnőni -, de Astrid szavaira azért felcsillannak szemeim. - Akkor reggel elmegyünk? - kérdem, mert ez azt jelenti, hogy megyünk, ugye? Még, ha csak kettesben is. A közös díszítést csak egy biccentéssel veszem tudomásul, előbb még a vacsi jön, és majd utána esünk ennek neki, bár Lio kicsit lehangol ezzel a mentalitással, de úgy hiszem, a karácsonyi hangulatban majd ő is feloldódik, és jobban fogja érezni magát. Eztán vonulnak félre Astridék, mert félrevonulnak, és beszélnek valamit, ebben biztos vagyok, és talán kezdek paranoiás lenni, de szerintem oka van annak, hogy kettesben akarnak beszélni, és ilyen látványosan mennek odébb, lehet, hülyeséget csináltunk az előbb, vagy...? Mert amúgy nem mennének, nem? Lenne lehetőségük erre feltűnésmentesen később még, szóval tuti, hogy rólunk beszélnek. Vagy pont ezért másról, hiszen nem sértenének meg minket szándékosan? Ó, azt hiszem, a női logika útvesztőiben kezdek eltévedni; Lió meg nem, hogy nem segít,de látszólag egyáltalán nem is érdekli a kérdés, így csak megrökönyödve révedek rá szavai nyomán, de nem felelek, mert hamarost visszatérnek Astridék is, így hát asztalhoz ülünk. Így pillantok tehát ismét Lióra, hogy gyerünk, meséljen valamit. Valami érdekeset, valamit, amitől kicsit személyesebb lesz ez az este, s kicsit közelebb kerülhetünk hozzá. Ahogy pedig belekezd, nem egy kérdés vetődik fel bennem, a válaszait hallva enyhén elnyílnak ajkaim. - Szerintem én vele táncoltam a bálon. Ezzel az ericcel. - jegyzem meg lassan, s csakúgy, ahogyan Lioneah, úgy én sem mondok el valamit, például, hogy első nekifutásra vérig sértettem szegény srácot. Hoztam a formám, utána magamat járattam le több felvonásban, és szerintem már most, ahogy csak az esetre gondolok, is teljesen elvörösödöm, pedig igazán nem akarnék... - Szerintem nincs vele semmi gond, és rólad is szépeket mondott. - jegyzem meg, bár az elvörösödésemmel együtt lehet, hogy ők ezt máshogyan fogják érteni, de nincs mit tenni. Azonban akármilyen kínosnak érzem is az előző jelenetet, sőt, méginkább a tánc elejét Ericcel, van itt valami, amit nem bírok megállni: tehát rá kell kérdeznem Astridnál és Nicnél, muszáj. A válasz némileg megnyugtat, szinte tapinthatóan, így hát veszek egy mély lélegzetet, miután kifújtam a bent tartott levegőt, s bár már épp felelnék, mert van ám kérdésem, mint mindig, de ekkor valami megzavar: füst, hang, korom, zöld lángok, majd Sasha. Első nekifutásra felsikkantok, mert én márpedig lány vagyok, úgyhogy megtehetem, hogy hirtelen megriadok, és ennek ilyen hangot adok, majd elnyílik szám, és meglepetten révedek a kandalló irányába, mintha fel se fognám, mit látok, eztán pedig, mint egy idióta, úgy visítok fel, miközben felpattanok az asztaltól. Korábbi kérdéseim el is feledem, talán majd holnap visszatérek rájuk, ha csakugyan elmegyünk vásárolgatni. - Sasha! - üvöltöm tehát, s már ugrok is feléje, ha valami utamba kerül, szlalomozva kikerülöm, vagy átugrom lendületből, hogy a nyakába vessem magam. Ó, mennyire haragudtam rá, amiért nem jött el, és tönkretette a közös, karácsonyi ünneplést a családdal! És mennyire, de mennyire örülök most, hogy mégiscsak itt van! Így aztán jól megölelgetem, s csak eztán felelek neki. - Még nem bontottunk ki semmit! - igaz, az ő ajándékát én ki se raktam, bár nálam van, lezsugorítva, majd előkotrom, ha időszerű lesz. - Igeeeen! – vágom rá hát lelkesen Nic kérdésére, nanáhogy, díszítsünk, most, hogy teljes a család, minden tök jó lesz. Igaz, Sasha még nem is evett, lehet, előbb akarna, nem...? - Bár nem vagy éhes? - kérdem tehát, mert figyelmes vagyok én amúgy, de tényleg.
Nicolas McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A McCaine család karácsonya 2015-02-12, 18:47
Miközben a testvéreim rendezkednek, és szép lassan belakják az amúgy szinte mindig csendes kastélyt, azon merengek, miért is gyűlűnk ilyen keveset össze. Talán mert nekem nincsen erőm ahhoz, hogy mindig szülőt játszak, pedig aztán a sok név- és születésnap bőven adna alkalmat. A saját keserűségem azonban minden ilyet taszít, és csakis arra tudok gondolni, hogy felderítsem szüleink gyilkosainak kilétét, hogy aztán amíg élek, a sarkukban legyek. Az egyikükkel nem is olyan régen találkoztam, Marienne tudta nélkül. Az illető rém kedélyes volt, és közölte, hogy ez a végállomás, már egyetlen lépést sem tehetek. Amikor rákérdeztem, hogy meg akar-e öletni, mindössze nevetett, hogy nem ott, nem nem így, és nem ő. Csupán a dolgok állása intézi úgy, hogy már sokaknak bököm a csőrét. Ezért kell Astrid-dal is beszélnem, a McCaine család sorsáért nem felelhetek tovább én. Sarah javaslatára megvonom a vállamat, részemről nincsen akadálya, hogy a thai út mellett Alfred még kapjon valami személyreszólót is, legidősebb hugom kérésére kiindulunk pakolászni, ahol úgy hozza a helyzet, hogy szerét ejthetjük a dolognak, legalább ebben szerencsém van, ő maga ajánlja fel a dolgot, amiért már nem egyszer szót emeltem. Astrid felé az ölelésem igazán őszinte, majdnem olyanok vagyunk, mint férj és feleség, a szerelmi szálat ügyesen helyettesítve a testvéri szerettel. - A társammal. Auror ő is, Marienne. Olyan kedvem támadt, hogy összekötném a pihenést az egyik távoli ügyünkkel. Kétlem, hogy nemet mondana. – Térünk vissza a többiekhez, ahol még éppen elkapom Lioneah szavait valami Ericről. Repülő motor... a háztársamnak van ilyesmi. Ha száguldozni mer a hugommal... akkor majd Lioneah megvédi magát, nagy kislány már. Nem foghatom örökké a kezüket, és a nevünk kötelez arra, hogy kiálljon a saját érdekeiért. Azért vetek egy olyan pillantást a lányra, hogy ha bármit is várna tőlem, mint segítség, hogy ellássam Eric baját, csak szólnia kell. Farkasfalkaként állnánk ki mellette. És lám, igazam lett, bejött a titkos vágyam, hogy a kicsi is megérkezhet még. Az más kérdés, hogy a többieknek nem említettem a hiú reményt, nem láttam sok értelmét, ha végül Sasha mégse jönne. De itt van, és most már teljes a család. Türelmesen végigvárom a sort, hogy mindenkit végigölelgessen, aztán zárom csak a saját karjaimba. - Én nem. Pontosan tudtam kisasszony, hogy befutsz majd. – Nyomok két puszit az arcára, és borzolom össze a haját, ahogyan apa tette annak idején. Valakinek át kellett vennie ezt a szokást. Végül körbesandítok, és felteszem az ezer galleonos kérdést. - Akkor díszítsünk lányok? – Hű inasunk már több körből kezdi is behurcolni a dobozokat, amiben az előző években felhalmozott karácsonyi díszek találhatóak. Van köztük falra aggatható, no meg csillárdísz is. Varázslat se ártana, de ezt olyan jó érzés mugli kézzel megoldani. Én magam ahhoz folyamadok, hogy elkezdem meggyújtani a gyertyákat, így a kastély földszintjét hamarosan kellemes, karácsonyi füstös illat lengi be.
Tárgy: Re: A McCaine család karácsonya 2015-02-07, 21:14
Nyugodtnak indult a karácsony a kastélyban. Az öt testvérből négy megjelent, az ebéd tálalásra jutott, a lángos finomnak bizonyult.. a fa alja színes csomagokkal gazdagodott, a nap pedig lassan alábukik a horizonton, helyet cserélvén a holddal, mely meghitt, ezüst ragyogással árasztja el a hóval borított kinti vidéket. Sasha ez utóbbiból nem sokat érzékelt, ugyanis nem kintről érkezik. Zöld lángok csapnak fel a nappali kandallójában, háttérbe utasítva a ropogó tűz forró nyalábjait, lecsitítva az alant izzó parázs hevét, hogy az érkező leány össze ne égesse lábait. A korommal azonban nem tud mit kezdeni. Ami azt illeti, neki nem adtak külön zsupszkulcsot, akárhogy követelőzött. A Kóbor Grimbusz nem tud eljönni idáig, a hagyományos mugli utazóeszközökből pedig már annyira, de annyira elege van! Szerencsére azonban Kitty szülei csodálatosan jófejek, és a hopp-port találták a legpraktikusabb módnak, amellyel hirtelen hazarobbanhat a családi fészekbe. Szinte szó szerint, mert talán egy kicsit sok port markolt, de a lánnyal együtt nem csak a zöld lángok, hanem tetemes korom is kipöffen abból a kandallóból. Pillanatokon belül fekete porréteg lepi be a kandalló közelében elhelyezkedő bútorokat, majd a kormos képű Sasha is kibukdácsol onnét köhögve. Felháborodott nyávogással ugrik le a karjai közül a már amúgy is fekete macskája, fekete mancsnyomokat hagyva maga után, ahogy berzenkedve elszalad, sértett önérzetét nyalogatni. Ennek hála kis híján elejti azt a nagy, téglalap alakú, lezárt dobozt, amivel egyensúlyozik, és aminek tetején valószínűleg eddig a macska trónolt, mert a közepén van egy ülepnyi tiszta folt. - Jujj! Na, sikerült. Meglepetés! Száz-egy karátos mosollyal pillant körbe, amikor végre megleli az egyensúlyát, és megtartja a kezében a nagy dobozt is. Piszkos arcából szinte rikítanak világoskék szemei, fehér fogai. Télies, nagy kabát van rajta, hátát pedig a zsúrhoz elcipelt hátizsák húzza. Ennek köszönhetően pillanatokon belül melege is lesz. - Ugye nem hittétek el, hogy van karácsony Sasha nélkül? Bevettétek? Helyes! Így sikerült a meglepi, ugye? Boldog Karácsonyt! Najó nem csak magamat hoztam, hoztam mást is, kíváncsiak vagytok? Ugye még nem bontottátok ki az ajándékokat?!
Lioneah McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A McCaine család karácsonya 2015-01-30, 17:01
Nem sok kedvem volt ehhez az egészhez és egyelőre még mindig nem érzem úgy, hogy változott volna a véleményem. Nick az esetlen, aki végül kap egy félmosolyt a miatt, hogy rájuk szól, hogy ne piszkáljanak, legalábbis valami hasonlót tesz. Nem arról van szó, hogy utálnám a testvéreimet, tényleg, csak... nem megy nekem ez a mézes-mázos stílus, meg ez a szépen élünk és minden rendben van. Nincs rendben és én nem tudom úgy elengedni magam, ahogy várják és baromira nem érdekel, hogy kinek milyen ajándékot veszünk és nincs kedvem felkelni azért reggel, hogy vásárolgassak. Ha már itthon vagyok, akkor elbújok a szobámban és mondjuk a takaró alatt eltöltöm ezt a pár napot, aztán amúgy is megyünk majd vissza a suliba, minek kell a dolgokat teljesen feleslegesen erőltetni és úgy tenni, mintha minden remek lenne? Igazából az sem érdekel különösebben, hogy az idősebbek elvonulnak, csak Sarah kérdését hallva fordulok oldalra felé. - Miért beszélnének ki minket? Szerintem csak intéznek valamit, vagy... Hát nem tök mindegy? - ha minket beszélnek ki amúgy se érdekel különösebben. Tisztában vagyok vele, hogy a testvéreim nagyrészt hogyan vélekednek rólam és biztos vagyok benne, hogy már nem egyszer beszéltek ki mondjuk a hátam mögött, hogy miért vagyok ilyen, vagy hogy segítsenek nekem - na nem mintha kéne segítség -, vagy bármi egyéb, én meg őszintén szólva nem vagyok kíváncsi ezekre a dolgokra, szóval jobb is, ha a hátam mögött teszik meg. Persze bármennyire is szeretném nem úszom meg azt a mesélés dolgot, pedig szívesebben foglalkoznék az evéssel. Kapnak azért pár info morzsát, de meg is lepne, ha ennyivel egyébként beérnék. - Hát... a srácnak repülő motorja van, szóval simán leléptünk egy kicsit. - rántom meg a vállam. Igen nálam ez számít részletes beszámolónak, a lelkesedésem még mindig nem száll különösebben az egekbe, de hát nem is hiszem, hogy komolyan ezt várták. - Asszem valami Eric, az a típus, aki marha jó fejnek gondolja magát, bár... egész elviselhető volt. - újabb vállrántás, miközben komótosan teszek be a számba egy újabb falatot. Oké, fogjuk rá, hogy egész értelmes volt, tényleg. Bár az a változtassunk meg engem dolog annyira nem tetszett, de szerencsére viszonylag hamar leakadt róla. Annyi tuti, hogy sokkal értelmesebb, mint mondjuk a kiállhatatlan Leo, vagy az a bunkó másik fele, szóval egy fokkal jobban éreztem magam vele, mint mondjuk a legtöbbekkel suliban, e csak egy fokkal! Sarah kérdésére azért alig láthatóan szemforgatok. Miért kell állandóan üldözési mániásnak lennie? Mintha folyton mindenki csak neki akarna rosszat. Komolyan többet sír, mint egy elhagyott menyasszony. Oké, meghaltak a szüleink, de nem kéne ennyire halálosan komolyan venni attól még mindent, totál túldramatizálja az egészet és már néhol komolyan idegesít vele. A bálos kérdésnél csatlakozom csak vissza, addig szépen eszegetek, bár hát igen mint tudjuk nem a bőbeszédűségemről vagyok híres. - Én nem mentem. Volt valami botrány? - mit tudom én... akármi, amit gond volt kihagyni? Mármint nem gond, csak mondjuk megnéztem volna, ha valami nagyobb balhét sikerül alakítaniuk, de gondolom mindenki tök nyugis volt és boldog és... na az ilyesmitől konkrétan hánynom kell, pont ezért meg se fordult a fejemben, hogy netán elmenjek. Amúgy is tiszta szánalmas, amikor a bál előtti hetekben minden lány epekedve várja, hogy valaki végre elhívja... rémes!
Tárgy: Re: A McCaine család karácsonya 2015-01-28, 21:48
Családi karácsony
[You must be registered and logged in to see this image.]Remélem, hogy jól fog telni majd számunkra ez a nap, hiszen én mindent meg fogok tenni érte, hogy ne legyen probléma. Most is próbálok kedves és bájos lenni, foglalkozni mindenkivel, szólni minden testvéremhez, hogy senki se érezze magát egyedül, de valamiért érződik a távolság. Mégis, próbálom kizárni, mintha nem érzékelném a dolgot, így nemsokára már Alfredről beszélgetünk, akinek tényleg jó lenne, ha együtt vennénk valami remek kis ajándékot, de mint hallom, Nic már intézkedett és hű, hát az biztos, hogy a pénzzel nem spórolt. - Ez elég komoly ajándék, de mégis, nem személyes egyáltalán. Szóval én továbbra is szívesen mennék el holnap venni valamit, de csak akkor gyertek, ha szeretnétek, semmi se erőszak. – nem akarom én kötni az ebet ahhoz a bizonyos karóhoz, de láttam Sarah szemében a lelkesedést, hogy ő jönni szeretne, én pedig tényleg szívesen eltöltenék velük több időt. Ha Lio inkább pihenne, akkor nem erőltetem, Nic pedig majd eldönti, hogy legyen, a holnap még messze van. De most még a mai napról kéne beszélnünk, és mint látom, a házra még ráfér némi díszítés, amit akár együtt is megejthetnénk. - Én benne vagyok! – jelentem is ki határozottan, de természetesen majd csak a vacsora és az azt követő emésztés után állnék neki itt díszeket pakolászni ide-oda, felakasztgatni és ragasztani a dolgokat, hiszen semmi se két perc és teli pocakkal se móka és kacagás az egész, bár tény, hogy én már varázsolhatok, ahogy Nic is, de húgaink sajnos még nem. Egyértelműnek érzem, hogy én tálaljam fel a vacsorát, amit sajnos nem én készítettem el, de ez most nem szegi kedvemet, viszont, ha már így alakult, akkor kihívnám magammal bátyámat is, mert van valami, amit szeretnék megbeszélni vele, így amint kiérünk, már neki is kezdek, miközben a kakaókhoz melegszik a tej és amikor meghallom Nicolas szavait, csak egy kedves mosoly fut végig az arcomon. Jól esik tudni, hogy nem haragudott rám, hiszen nekem ő nagyon fontos. - Köszönöm, hogy ilyen kedves vagy velem. És mindenben segítek, amiben csak tudok, esküszöm bátyus! – bújok bele eztán az ölelésébe, majd egy kedves puszit lehelek puha arcára. De még nem eresztem el, picit kíváncsian nézek fel szemeibe. - Elutazol? Valakivel? Ugye mesélsz róla bővebben is? – kérdezek rá kíváncsian mosolyogva, majd ez után térünk csak vissza a többiekhez, tehát a nagy asztalra lepakolok minden finomat, valószínűleg a testvérem segítségével, majd jöhet Lioneah is, akinek ideje mesélnie. Amikor viszont meghallom azt, amit mond, akkor én is meglepetten pislogok rá, de a kérdésekkel megelőz vörös hajú hugicám. - Ezek engem is érdekelnének. – teszem hozzá vigyorogva, majd jóízűen harapok az ételből és remélem, hogy Nic se kezdi megint, hogy ne faggassuk Liot. Ő kezdett el mesélni, még szép, hogy érdeklődünk. Ahogy viszont Sarah kérdését meghallom, csak aprókat pislogok felé. - Veletek? Már hogy lenne? Ne butáskodj… - csóválom meg fejem, majd Nic-re nézek. Jó, lehet, hogy tényleg hülye ötlet volt félrevonnom őt az előbb, talán itt kellett volna mondanom és… és nem akarom, hogy a húgaim úgy érezzék, kizárom őket bármiből is. - Csak azt mondtam Nic-nek, hogy szeretnék több dologban segíteni neki a családunkkal kapcsolatban, hiszen már én is nagykorú vagyok. – talán így a legegyszerűbb, elmondom, mert ez az igazság. Ez után viszont már a kakaóval foglalkozom tovább. - Na és hogy éreztétek magatokat a bálon? – teszek fel most én is egy körkérdést, hiszen ez mindenkinek szól, mindenki véleménye érdekelne.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A McCaine család karácsonya 2015-01-22, 23:43
Közös karácsony
Felpillantok Astridra, ahogyan a fa alá pakolgatjuk az ajándékokat. A megjegyzésre kicsit lesütöm a szemeim. - Nem akadt jobb ötletem. - bököm ki. Voltak még ötleteim, például, hogy mindenki olyan színben kapja, amely leginkább illik a mentalitásához, vagy a szemszínéhez, vagy ami a leginkább emlékeztet engem őrá, vagy... De nem is tudom, valami mindig elbizonytalanodott, így végül az egyszerű, kézenfekvő, és a legkevésbé sem kreatív megoldást választottam. Nyomi, tök rossz, tudom, meg ráadásul izé... Na, most már a gondolataim közt se tudok rendet tenni, ne fokozzuk. Eztán ölelgetjük meg a befutó Liót is, akimint mondja, igazából örül. Érzem a hangsúlyából, hogy ironizál, mégis képes vagyok elhinni neki, hogy így van. Hogy legbelül, lélekben azért örül, bármennyire is nyaggatásnak érzi ezt az egészet. Én is örülök rosszabb napjaimon, ha valaki van mellettem. Még akkor is, ha lehet, hogy az a valaki annyira nem örül. Eztán azonban bevillan, hogy valami mégiscsak hiáyzik. Valami, amire gonodlnom kellett volna, ami szégyen rám nézve. Alfred - neki nem vettem semmit, de ahogy sejtem, a többiek sem. Pedig karácsony van, ez úgy... Kijárna neki. Astrid ötletére, hogy menjünk, és vegyünk neki valamit, felcsillan a szemem, és már épp lelkesen a nyakába vetném magam, hogy jó, remekül hangzik - sőt -, amikor Nic is megszólal. - Héééé! - háborgok, ahogy rendesen összekócolja az amúgy szép, rendezett hajamat, és kritikus hozzáállással állok neki kézzel rendezni a hajzuhatagom - Hát... Jó. - kezdem lassan, ahogyan elgondolkozom, jó-e ez így. - De talán... Talán valami apróságot akkor is illett volna. - teszem hozzá, érezhetően ez engem bánt, ezt már eldöntöttem, kész. Arra nnem kérdezek rá, hogy így is elmegyünk-e esetleg reggel, de azért Astrid és Lio felé sandítok. Liót békénhagyom eztán magamtól is, nem kell külön utasítani: nem kérdezem szavakkal, csak tekintetemmel. Már csak azért is, mert azt várom, hogy esetleg ő maga lépjen felénk, nyisson, ha akar. Miért ne akarna? Egyszer biztosan az is megtörténik majd. De nem most. A válasza lelomboz, lemondóan sóhajtok, érezhetően némiképp csalódott vagyok emiatt. Astrid szavaira is csak lassan biccentek, örömmel hallom ígéretét, bár nem feledteti teljesen azt az elutasítást, amit Lio tanusít, főleg, hogy ezen kérdésemre már nem is igen felelt, mármint úgy érzem, ebből is ki akar bújni. - Igen - erőssítem azért meg, érezhetően boldoggá tudna tenni, ha beleegyezne. Ha mindenki benne lenne, akkor tényleg boldoggá tennének, és módszeresen végigölelgetnék mindenkit. - Gondoljuk. - közlöm eztán magabiztos elhatározással Nic felé szavaira, ami a fát illeti. Nem, nincs apelláta, mind együtt fogjuk csinálni, bár ettől még a jövőre vonatkozó kérdés áll. Eztán Astrid és Nic félrevonulnak, mert nem vagyok bolond, tudom, hogy valami titokról van szó. - Nem túl szép dolog titkolózni. Vajon... Minket beszélnek ki? - pislogok Lio felé, aki magától láthatóan nem szólna hozzám amúgy. Ez kicsit le is lomboz, még jobban. Miért ilyen velem? Ennyire a terhére vagyok? Ennyire nem szeret...? Talán utál? Nem is mondok hát mást, csak én is az asztalhoz lépdelek, leülök a helyemre, s jóétvágyat kívánok, majd Liora függesztem hát tekintetem, várva, vajh tényleg mesél-e valamit nekünk. Mesél, e közben a zene halk szavának ritmusától kissé elmerengve nyúlok az ételért, s kezdek el majszolni. - Kiszöktél? Hogy-hogy nem vették észre? És milyen volt? Milyen sráccal? - csapok le közben a témára, mert érdekesnek hangzik. Engem ilyenekre soha senki sem hív. Lehet, ez a nemtörődöm stílus kifizetődőbb lenne? Na tessék, de én már ilyen vagyok. Akárhogyan is, ha Lio felelt, Astridék felé pillantok, lopva, majd csak kibukik belőlem a kérdés, pedig tudom én is, hogy nem kéne... - Mit titkoltok? Mármint... Velünk van a baj?
Nicolas McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A McCaine család karácsonya 2015-01-17, 20:34
Valahogy érdekes ez a testvéreloszlás, én vagyok a legidősebb, és az egyetlen fiú, milyen varázsszert vettek be a szüleink, hogy utánam már csakis lányok jöttek össze? Legalább nem kell osztoznom azon a címen, hogy ki is a férfi a családban, még ha az utóbbi időben ez teherré is vált. Édes teherré, hiszen szeretem én a lányokat, csak már megpihennék egy keveset, ha arról van szó, hogy Marienne nem annyira munkamániás mint én, akár el is mehetnénk horgászni, és nem kéne állandóan azon aggódnom hogy ki tör az életünkre, a McCaine aurorok után talán majd a gyerekek jönnek, halálfaló ellenségből aztán szép kis listát lehetne írni. Érdeklődve nézegetem Sarah ajándékos dobozatait, majd én is lehozom a sajátjaimat a tornyokból, ennyire még nem szaladtam előre, pedig már a fa alatt lenne a helyük. Ám ahogyan jobban megnézem, Alfred már volt olyan előzékeny, hogy megtette helyettem. Névreszólóan, nem egyenajándék, kérdés, hogy ki mennyire fog örülni. Meg egyébként is a gesztus a lényeg. - Ne aggódj hugi. – Borzolom össze Sarah haját. – Ötünktől kap egy összevont Thaiföldi nyaralást. Januárban, három hét, all inclusive. – Foglalom össze, pénzt kár lett volna adni, az személytelen, a tárgyak meg csak tárgyak, ám hű inasunk odavan délkelet-ázsiáért, hát örömet szereztem neki a lányok nevében is, ezzel választ is adok Astrid javaslatára is, bár ez még nem zárja ki, hogy valami aprósággal is meglepjük. – Az még idén is összehozható, még csak a fa áll. Egyedül még nem volt kedvem nekilátni. Ha gondoljátok... miért is ne. Tessék békénhagyni Neah..t – Becézem a középsőt úgy, ahogyan rajtam kívül nagyjából senki, de hát ebben is egyedi szokásom lenni. Nem hagyom, hogy bántsák, őt hasonlóan hozzám nagyon megviselte ez az egész. Nem fogom megölelgetni, neki kell kinyílnia. Csak intek számára, pillantásommal azt tükrözöm, hogy én nem erőltetek semmit, elfogadom olyannak, amilyen, de a család tagjának tekintetem. Astrid kérdésére bólintok, sejtek valami hátsó szándékot. Ha már kint vagyunk, hagyom, hogy pakolásszon, és csak a mondandójára figyelek, pasi részén egy dologra tudok koncentrálni. – Nem harag volt ez Astrid. Egyszerűbb lett volna, ha ketten vagyunk. Nem kérem, hogy vedd át. Vegyél részt benne. Illetve... egy pár hétig valóban jó lenne, ha rajtad lenne minden, elutaznék egy kicsit... valakivel. -Aztán előrehajolok, és megölelem a komoly hugit. Átveszem tőle a tálcákat, hogy visszalépjünk a nappaliba, ahol a kedvenc fotelemet foglalom el. Alfred elindítja a mágikus módon szóló karácsonyi zenelejátszót. Kissé közhely, de hát nem minden karácsonyi hagyomány az? Ellenben a lángos isteni.
//Nagyon elnézést kérek, hogy ekkora szünetet hagytam, mindig volt valami "halaszthatatlan", de most már pöröghetünk, ha ráértek, mindenkit félredobok a kedvetekért!//
Nem igazán mondhatom, hogy szívesen vagyok itt. Ha rajtam múlt volna, akkor inkább maradok egyedül a birtokon, de akkor tuti, hogy még hetekig szekáltak volna e miatt, szóval... kénytelen voltam jönni. Nem vagyok a híve az efféle ünnepeknek, hogy úgy tegyünk, mintha minden rendben lenne, mintha az életünk tökéletes lenne, mintha a szüleink gyilkosai nem járkálnának csak úgy lazán az utcán, miközben a mi életünket fenekestül felforgatták... Hát nem, nem tudok mosolyogni és jó kedvű lenni, hiába szól meg e miatt Sarah és Astrid is. Meg is lepne, ha nem tennének megjegyzést. Akkor sem fogok itt most hirtelen változtatni... szerintem ők is tudják. Astrid megjegyzésére épp ezért csak a szememet forgatom. Az öleléseket, meg a puszit is kelletlenül viszonozom, mielőtt visszasüppednék a fotelbe. - Ti csak tudjátok, oda , meg vissza vagyok ettől az egész karácsonyi... mizériától. - csöpög az egész és annyira átlátszó és miért kéne már úgy tenni mintha minden oké lenne, én meg feneketlenül boldog lennék csak azért, mert karácsony van, esik a hó és fel van díszítve egy fa? Kinőttem én már abból, amikor reggel lelkesen várom, hogy mikor mehetek már kinyitni az ajándékokat. Nincs Mikulás, nincsenek mesék és nem jönnek vissza a szüleink és főleg nem lesz szép és klassz életünk soha az életben... Én meg mégis tegyek úgy, mintha egy napig minden remek lenne. - A diós lángos legalább tényleg jól hangzik. - igen, az tényleg nem lesz rossz, enni kéne aztán elhúzni szépen aludni. Ők tőlem még ünnepelhetnek, énekelhetnek karácsonyi dalokat, csak... engem ne kínozzanak már a dologgal feleslegesen, annak baromira örülnék. A ház együtt díszítésre is csak a számat húzom el. - Mind az... öten? - én nem igazán szeretnék, sőt baromira nincs kedvem hozzá, hogy díszíthessem a házat. Ha ők akarják, akkor tegyék, de nehogy már nekem is kötelező legyen. Maximum olyanra díszítek, ami tuti, hogy nem fog tetszeni majd nekik, aztán meg megint én leszek majd a rossz. - Én inkább aludnék, már így is rendesen megszenvedtem az ajándékvásárlással. - nem is vittem túlzásba, nem vagyok én egy nagy ajándékozós típus, meg amúgy se fogok órákat tölteni azzal, hogy kitaláljam, hogy a többiek imt szeretnek, főleg hogy nem vagyunk olyan viszonyban, hogy olyan jól ismerjem őket. Nem tudom, hogy mit szeretnek, vagy hogy mire van szükségük, nekem meg leginkább semmi sem kéne, szóval... eszem ágában sincs felkelni reggel és ajándékot venni Alfrédnak. Sarah felé sandítok, amikor Astrid és Nic távozna, de végül nem mondok semmit sem, mert... nem tudom, hogy mit mondhatnék neki. Kérdezzem meg hogy van? Nem szeretném, hogy visszakérdezzen, inkább felpattanok, amikor jönnek a többiek, hogy átüljek az ebédlő asztalhoz... annak több értelme lesz. Amikor viszont újra jön ez az én meséljek dolog csak felszökik a szemöldököm kissé. - Most komolyan azt várjátok, hogy...? - végül csak sóhajtok egyet és a számba tömök valami kósza diós lángos darabot. Hátha akkor túlélem majd a dolgot, bár így se vagyok benne teljesen biztos. - Nem tudom... meg vagyok, nem rég kiszöktem egy sráccal tanítási idő alatt a suliból Roxmortsba és... nem kaptak el. Egész értelmes nap volt. - rántom meg a vállamat. Nem teszem hozzá, hogy még a füves cigi miatt se köpött be... tuti, hogy a miatt Nic totál ki lenne akadva, meg Astrid is, meg Sarah is... és nekem most baromira semmi kedvem az atyáskodó kioktatáshoz.
Tárgy: Re: A McCaine család karácsonya 2015-01-05, 13:01
Családi karácsony
[You must be registered and logged in to see this image.]Ahogy meglátom a testvéreimet a nappaliban, hirtelen megrohamoznak az emlékek. Olyan jó volt régen, amikor még apa és anya élt, így kedvem támadna elhullajtani pár könnycseppet értük, de nem, erősnek kell lennem és megmutatnom a családomnak, hogy igenis vissza tudjuk hozni azt, ami régen volt. Én… egytől egyig imádom őket, akármennyire is haragudtam múltkor Liora, mégis, mindannyian iszonyatosan fontosak nekem, így nemsokára megérkezek, jöhet tehát az ölelés, amit Nic se fog megúszni, ez egyértelmű, majd pedig a puszik is. Ahogy látom, hogy Sarah kipakolja az ajándékokat, akkor csak egy kis ideig merengek el azokat figyelve, majd végül csatlakozom hozzá, így húgom mellé guggolva kezdem el a táskámból először kipakolni az ajándékokat, kissé távolabb az övéitől. - Látom figyeltél a házak színeire. Azért jó, hogy mi ketten egy házhoz tartozunk. – mosolygok rá, majd nagyjából akkor jelenik meg Lio is, amikor mi végzünk, így most már a táskám rákerülhet a kanapéra és ahogy a többiek is megrohamozzák a Mardekáros lányt, úgy én is így teszek, és talán furcsa lehet a számára, de a vöröske után az én ölelésemet is megérezheti, miközben gyengéden simítok végig buksiján. - Ne légy rossz kedvű, ez a nap csak a miénk. Jó lenne, ha ismét egy család lennénk, nem? – finoman oldalra billentem a fejem, miközben mosolyom is töretlen. Már nem félek, most, hogy itt vagyok, tudom a dolgom, ideje összefogni a családot. Eközben hallom meg Sarah szavait is, mire csak fejet csóválok. - Szerintem örül nekünk, csak nem akarja, hogy rájöjjünk. – és nagyon remélem, hogy nem tévedek. Na de akadnak kérdéseink ám a mai nappal kapcsolatban, így hát megtudjuk, hogy a házat és a fát ki díszítette fel, amikor pedig meghallom húgom problémázását, hogy nem vettünk ajándékot Alfrednek, hirtelen kapom el a karját, mely jelzés, hogy valami fontosat szeretnék mondani. - Holnap mindannyian korán felkelünk és elmegyünk venni neki valamit, együtt. Na, mit szóltok? – nézek a többiek felé is és bizonyára majd holnap dől el, hogy hányan is indulunk majd útnak. Nem lenne hosszú idő, egy óra alatt szerintem megvennénk a megfelelő ajándékot, a karácsony egyébként se egy napos és akkor mindenki örülhet. Kíváncsi vagyok, hogy benne lesznek-e. Kisebb húgom további ötletére, kérésére is szélesen vigyorgok, úgy figyelem, miközben Nic-hez beszél, majd amikor rám pillant, csak jókedvűen biccentek. - Tudod, hogy én benne vagyok, szeretek veletek lenni. És igen, ígérem! – tessék, kimondtam, így nem kell azon aggodalmaskodni, hogy esetleg meggondolnám magam, mert amit megígérek, az úgy is lesz. A továbbiaknál én is a szüleink fényképére nézek, hiszen ma is közösen emlékszünk rájuk, ebben biztos vagyok, bár az bánt, hogy Sasha nincs most itt, velünk. Talán holnap elugorhatnánk érte, hogy legalább pár órát töltsön velünk, igen, ez jó ötletnek hangzik. - Akkor én kimegyek az enni és innivalókért. – ajánlom fel, de hirtelen kapom el Nicolas tekintetét. – Segítenél, bátyus? – édes pislogás és remélem, hogy nem fog visszautasítani, hiszen sejtheti, hogy nem véletlenül hívom ki pont őt és nem mondjuk valamelyik lányt. Szeretnék pár szót váltani vele, de tényleg csak pár percig tart majd ez, nem óhajtom sokáig elrabolni a többiektől, ahogy magamat se, így ha velem tart, miközben összekészítem a kakaókat és a finom diós lángosokat, felé tekintek. - Tudom, hogy még mindig haragszol rám azért, mert anyánk halála után nem álltam készen arra, amire kellett volna, de… úgy érzem, hogy most már készen állok. – végül kis időre otthagyom a finomságokat és a testvérem elé lépek, hogy a szemeibe nézve mondhassam a következőket. – Szeretném átvenni a család vezetését és levenni ezzel minden más terhet a vállaidról. Képes vagyok rá! – sok erőt kaptam az utóbbi hónapokban, sokat változtam, de hogy miért, az maradjon csak az én dolgom. Tudom most már, hogy mit kell tennem, tudom, hogy mi a kötelességem és ezt akarom tenni, mindent megtenni a családunkért. Addig viszont nem fogunk visszatérni, amíg ő nem felel nekem, csak eztán megyünk ki a tálcákkal, amiket bizonyára utána az étkezőasztalra pakolunk le. Mindenki elé odateszem a bögréjét, majd egy-egy tányért is, a diós lángosokból pedig tudnak venni. Végül helyet foglalok és Lioneah felé sandítok. - Akkor hát te jössz, mesélj nekünk! – ahogy azt Nic is mondta. Magamhoz veszek eközben egy finom édességet és már majszolgatni is kezdem egy „jó étvágyat” kívánás után.
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A McCaine család karácsonya 2015-01-05, 02:43
Közös karácsony
Nic! - köszöntöm azért külön is, ahogyan alaposan megölelgetem őt. szeretem a bátyám, annyiban különösen, hogy talán rá voltam a legkevésbé féltékeny régen. Évekkel ez előtt... Volt egy mély pontom, amikor utáltam, hogy vannak testvéreim. Mármint a nagyok mindenben jobbak voltak, mint én, mehettek iskolába, ahol csomó klassz dolgot tanultak, én meg nem értettem semmihez se, ellenben ott volt a húgom, aki korából adódóan nagyobb figyelmet és törődést kapott, én meg csak az elvárást, hogy teljesítsek majd mindig mindenben megfelelően. De aztán... Ahogyan a szüleink elmentek, először csak apa, ez valahogy megváltozott. Nem értettem igazán, nem eléggé, de mégis, valahogy sokkalta másabb módon láttam a testvéreimet, már nem legyőzendő konkurencia volt egyikük sem, hanem egy darabka belőlem, amit soha, semmilyen körülmények között sem adnék ki a kezemből, vagy engednék veszélyeztetni. Ahogyan kibontakozom az ölelésből, amelyet persze Astrid is kap tőlem, egy hatalmas - Boldog karácsoooonyt! - felkiálltás és két puszi mellett, a fához tipegek, és kipakolgatom az ajándékokat. Egyesével csomagoltam be őket. Astridé kék színű, kocka alakú, és a tetején van pár apró kis lyuk, de kívülről nem látszik. Lioneahé zöld, szintén kocka alakú, Nicolasé pedig, ki gondolta volna, de piros, s kocka alakú. Az övékén nincsenek lyukak, igaz, nem véletlenül nincs: felesleges lenne. Ahogyan betoppan Lioneah is, nem menekül, mert kényszeresen meg akarom ölelni őt is, így muszáj lesz felállnia, vagyis nem visszaülnie, miután Nic felhúzza, ugyanis én egyből rá a nyakába vetem magam, megölelgetem. - Ne legyél ilyen, karácsony van, és együtt a család! Ma vidámnak kell lenni, és legalább úgy tenni, mintha te is örülnél nekünk! - tolom le játékosan, figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy Sasha... Sasha túl felnőttnek hiszi magát, vagy csak eltévesztette, mi is az, ami igazán fontos egy család életében. De a többiek itt vannak, és bizonyára nem azért jöttek, hogy megmérgezzék a hangulatot, az együttlétet, az összetartást. Nem fogom engedni. Ó - pislogok eztán Nicre, ahogyan a ház feldíszítéséről mesél, és láthatóan elkenődök. - Alfred...! - ismétlem a nevet, és láthatóan kezdek nagyon-nagyon elkenődni. - Én neki nem hoztam semm iajándékot, pedig... Ez nagyon szép, és... Meg is érdemelné... - hát tessék, megint nem voltam se figyelmes, se semmi. Még, hogy én kedves és aranyos? Szeretnék, igyekszem, de tessék, még azokra sem vagyok tekintettel, akik a lelküket is kidolgozzák, lényegében értem - is. Ezen a problémán pedig nem lendülök túl egykönnyen, agyam lázasan kattog azon, hogyan, miként pótolhatnám a hiányosságomat, s néha segélykérően nézek a két lány felé is: ők lányok, talán több ötletük van, vagy csak jobban átérzik a helyzetet; esetleg, ha mást nem, hasonlóan megfeledkeztek Afredról, mint én, így ötletelhetünk együtt eseteg. - És Nic... - szóalók meg azért lassan - Mit szólnál, ha jövőre együtt díszítenénk a házat? Mind az öten, együtt? - elnézek a két lány felé is - Mit szóltok? Lehet így? Megígéritek?! - az ígéreten fontos hangsúly van. Sejtem, hogy a bosszú vágya nem ült el olyan könnyedén. Nem vagyok én bolond vagy figyelmetlen: és elvárom, hogy jövőre is éljenek, és velem ünnepeljenek. - Annak... Annak talán lenne egy szép hangulata, és közösen emlékezhetnénk a szüleinkre, ahogy végigjárjuk a házat. - utána meg talán süthetnénk is közösen valamit. Ezt már mondani se merem inkább, de talán majd Astrid... Ő jobban tud, és szeret, mint én. Diós lángos... Azért az se lesz épp rossz.
Nicolas McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A McCaine család karácsonya 2015-01-03, 22:09
Nem helyénvaló, hogy van kedvencem, ám titkon mégiscsak van. Sasha túl picit, nem annyira kialakult jellemmel, Astrid nem nagyon veszi le a vállamról a nevelést, bizonytalannak érzem, míg Lioneah-t viselte meg legjobban szüleink halála, magába fordult, Sarah viszont sok szempontból a tükörképem. Amennyire én érzem, kiengyesúlyozott, teszi, amit helyesnek lát, még ha olykor nekem halálvágyam is van, vele kapcsolatban jut legtöbbször eszembe, hogy akár le is ülhetnénk, megbeszélni a dolgokat, mint hugi, és bátyó. Sasha ugyan hiányozni fog erről a mai kis ünneplésről, az ajándékát majd elküldöm Astriddal, ők pendülnek nagyon egy húron, remélem azért húsvétkor tudunk majd ennyire előreszervezni, hogy ne maradjon ki senki. Na nem mintha nagyon hagyománytisztelő lennék, csak hát Marienne is jelezte, hogy hazamegy a családjához, valahogy rámtört még november végefelé, hogy talán nem kéne egyedül iszogatnom a Vadkanban. Az olyan dícstelen, és lecsúszott megoldás lenne. Nem méltó egy McCaine-hez. Ha majd egyszer bosszút állunk szüleink gyilkosán, akkor visszatérhetünk valami kellemesebb kerékvágásba, addig viszont csak az ilyen alkalmak hozhatnak össze bennünket. - Sarah... – Mosolyodom el, neki még adok a kisfiús bájból, amely egyszer jellemzett, határtalanul örülök neki, hogy legalább pár pillanatot kettesben lehetünk, az iskola mégis mindenben más. Cseppet sem bánom, hogy vetődik, sután megveregetem a vállát, hogy érezze, ő bizony nagyon is hiányzott, talán jobban, mint a többiek, ám ezt senki előtt nem lenne tisztességes felvállalni. Elengedem, mielőtt jönnének a többiek, így az érkező Astrid is megkapja a pusziját. - Bár mondhatnám, hogy az enyém, ám Alfred igazi úriember, ő maga díszitette fel a lakást, egy házimanót tudtam a segítségére adni. – És már érkezik Lioneah is, akit nem hagyom, hogy puszta integetéssel köszönjön be. Odalépek hozzá, hogy felhúzzam a karosszékből, és két puszi a minimum. – Diós lángos. Anyáék kedvence, ha emlékeztek. – Egyfajta főétel, amely édességként is felfogható. Van persze még leves is gazdagon, különféle fűszerekből, a háztartási bűbájokban azonban nem jeleskedem, megkértem a szomszéd Biancát, hogy próbálja felügyelni a manóinkat, és káprázatos lett, amit végül műveltek. - ... aztán ajándékozás, és mesélsz nekünk valamit Lio... – Félmosollyal ülök vissza a kanapére, onnan méregetem cinkos pillantással a középső hugit.
Hát... nem mondom, hogy repestem az örömtől, amikor megtudtam, hogy mi vár rám... ránk... na jó, főleg rám. A többiek majd tuti élvezni fogják, már előre látom. Talán még Nicolas is megpróbálja, amúgy is ha jól tudom, akkor ő szervezte az egészet. Én meg... kénytelen leszek kibírni. Még persze ajándékot is kellett vadászni, mert úgy illik. Attól, hogy nem szeretem ezt az egészet még tudom, hogy hogyan illik viselkedni, azt viszont tényleg ne várja tőlem senki sem, hogy majd olyan baromira nagyon kicsípem magam. Így sincs kedvem az egészhez, mert hát... az a helyzet, hogy tudom, hogy majd elvárják, hogy én is mosolyogjak és jó kedvem legyen meg minden, de nekem nem lesz, mert sosincs, és előre látom, hogy ha meg akarom majd kóstolni az otthoni bort, akkor majd jól megkapom rá, hogy még kicsi vagyok hozzá... és a többi, és a többi. Miközben logikus, hogy a suliban úgy is azt csinálok, amit akarok, nem nagyon ér sokat, hogy megpróbálnak eltiltani attól, ami amúgy érdekel. Na mindegy... azt hiszem túlélem majd valahogy ezt is, remélem gyorsan vége lesz. Túlságosan érthető módon nem öltöztem ki, egyszerű fekete rövid szoknya, egy fekete harisnyával, szimpla alig magassarkú mondhatni ünneplős cipő, de szolid változat. Felül egy erdő zöld blúz, olyan lazább nőiesebb, rendesen begombolva, semmi dekoltázs, vagy ilyesmi. Azért nem nyakig, de nem vagyok az efféle nyitottságok híve. Tudom, hogy valamelyest muszáj rendesen kinézni, de azért túlzásba nem viszem, majd Sarah és Astrid megteszik helyettem úgyis. Az érkezés nekem is meg van oldva, Nic mindenről gondoskodik általában, az odajutáshoz direkt küldött zsupszkulcsot, mintha egyedül nem tudtam volna amúgy megoldani. Na mindegy, a lényeg, hogy nem olyan nehéz ez most, simán elérem a célt, de persze nem olyan nagy lelkesedéssel lépek be, mint ahogy a többiek. Csak simán belököm az ajtót, és csak akkor szólalok meg, amikor már levettem a cipőt, levettem a kabátot és beértem a többiekhez. - Sziasztok! Boldog... karácsonyt! - nem megy, nem tudom én ezt hatásosan előadni. Boldog karácsonyt? Nekünk? Az egész olyan rohadtul átlátszó. Mind tudjuk, hogy nem boldog, Astrid büntetőmunkát kapott, amit még előtte soha, Sarah eleget hallottam már róla, hogy nem egyszer van kiakadva, Nic pedig a nyakába vette a család ügyeit egyedül... ne mondják nekem, hogy elhiszik, hogy ez tényleg egy boldog karácsony, vagy hogy bármikor lehet még ilyen nekünk. Végül az ajándékokat lepakolom a fa alá, csak aztán igyekszem úgy lavírozni, hogy keressek egy fotelt magamnak, vagy valamit, mielőtt még netán valaki kitalálná, hogy ölelgetni akarna, talán már sikerült pont lemaradnom a nagy család ölelésről... nem kérek belőle. - Mi a terv? Kaja aztán...? - nem fejezem be a mondatot, mert félő, hogy valami nagyon kellemetlen cinikus, gúnytól csöpögő duma jönne ki a számon és arra csak egy nagy adag szájhúzást kapnák. A szüleinkkel együtt készült nagy családi fotón is csak egy pillanatra akad meg a tekintetem, aztán érdektelenséget mímelve siklik is tovább.
Tárgy: Re: A McCaine család karácsonya 2014-12-29, 13:35
Családi karácsony
[You must be registered and logged in to see this image.]Várom ezt a napot, bár kicsit félek tőle. Úgy terveztem, hogy majd én készítem el a családi ebédet, úgy, ahogy annak idején anyával tettem, csak én a lányokat fognám be, de mindez veszni látszik, hiszen Nicolas jelezte, hogy mindent elintézett, nekünk csak meg kell jelenni. Így… nem lesz az igazi, a közös karácsonyfa díszítés is bizonyára elmarad és valahol érzem, hogy nem lesz könnyű ez a nap. Mégis, nyugtatni próbálom magam, hogy nem lesz gond, hiszen együtt leszünk és talán… talán ideje lesz Nic-el is leülnöm, hogy megbeszéljük, hogyan tovább. Ideje átvennem a helyem, őt pedig engedni, hogy a saját életét élje, és úgy érzem, hogy kezdek készen állni rá. Nekem fontos a család, fontosak mindannyian! Természetesen én is készültem ajándékokkal, melyeket éppen most pakolászok bele sötétkék színű oldaltáskámba, majd amikor megvan minden, akkor már rá is nyúlok a kulcsra, mely egyébként egy zsupszkulcs. Nem kell sokat várnom, csak néhány másodperc telik el és már meg is érzem a köldökömnél a húzást, majd nemsokára lábaim az előtérben érnek földet. Nem öltöztem túl, de a hangulatot megalapoztam a csinos, kék színű pulcsimmal, mely alá fehér póló került, lábaimra pedig sötétkék farmert húztam, minek aljai fekete csizmámba vannak belegyűrve. Ékszer is van rajtam, kevéske smink is és hajam is kellemesen hullámos volt, szóval szerintem szép az összkép. Nem tudom, hogy hányadik vagyok az érkezők közül, így kíváncsian sétálok be a nappaliba, ahol már láthatom is a hatalmas, gyönyörű fát, alatta néhány ajándékot és a két testvéremet is, kik láthatóan beszélgetnek. - Sziasztok! – ajkam azonnal mosolyra húzódik, szemeim is felragyognak és akár csak Sarah nem is olyan régen, előttem, úgy most én vetődöm. Egyik karom húgomat, másik bátyámat kapja el, így egy hármas ölelésnek lesznek részesei, na meg egy-egy puszit is kapnak pofijukra. - Boldog karácsonyt! – eresztem el őket ez után, majd lazán a kanapéra teszem a táskámat, nincs kedvem azt fogdosni, és ez után nézek körbe. – Hű, szép lett a ház! Ki érdeme? És mi lesz az ebéd? – na ná, hogy a hasamra is gondolok, és bár én nem főzhettem, azért remélem, hogy jó minőségű étel kerül majd elénk. Ha pedig mégse, akkor még estére csinálhatok én is valamit, úgyse fogok ma visszatérni a Roxfortba, itt óhajtok maradni holnapig, utána pedig… talán irány London?
Vendég
Reveal your secrets
Tárgy: Re: A McCaine család karácsonya 2014-12-29, 01:36
Közös karácsony
Úúúúúgy vártam már. Sőt, nagyon, rettenetesen, leírhatatlanul. Már egy hete be vagyok zsongva, mert, hogy itt a karácsony, és karácsonykor együtt a család. Jó, nem a teljes, több okból sem. Emiatt nehesztelek Sashára, de nem fogom szóvá tenni, legalábbis neki nem, ez biztos. De mindegy is, mert... Karácsony van! Túl vagyuk a karácsonyi bálon, amivégül nem volt akkora katasztrófa, az iskolai ajándékozgatáson, ilyesmin, de most már... Most már jöhet a család! Annyira kíváncsi vagyok, milyen lesz, és alig várom, hogy mind együtt együnk, kellemes meleg, jó kaják , közös beszélgetések, főzőcskézés, sztorizgatás, meg a többi. Olyan lesz, mint egy igazi összetartó család. Még ajándékot is vettem mindenkinek, azok a táskámban vannak egyelőre. Ruhám szép piros, mert ez illik a naphoz, a hangulathoz, ráadásul csipkés, ami meg hozzám illik, már csak azért is, mert imádom az ilyen dolgokat; e felé pedig egy egyszerű, fekete, vékony kis szövetkabát került. Mindehhez fekete, lábszárközépig érő, fűzős, belül bélelt csizmát vetem fel, és alkarom feléig érő, ujjatlan végű fekete kötött esztyűt, valamint egy szintén kötött, fekete siltes sapkát, mely alól kikandikálnak hajfürtjeim, a hajammal nem kezdtem semmit. A körmeim sem festettem ki, és sminket sem viselek, hiszen haza megyünk. Nyakamban vékony, ezüstözött láncon fekete alapú, piros rózsát ábrázoló medál függ. Gyűrű, karkötő nincs rajtam: az egyetlen dolog, ami még nálam van, az a barna kis oldaltáskám, amelyben egy térnövelő bűbájnak hála például az ajándékok, vagy a pálcám is lapul. Zsupszkulccsal érkezem, amit már jó előre leszerveztem persze, így most izgatottan veszem elő, és simítok végig rajta ujjaimmal, persze nem eresztve, míg az "magába nem ránt". A következő pillanatban pedig az otthon jól smert illatai fogadna, s bár kell egy fél perc, hogy ne hányjam el magam, de amint összeszedtem magam, nincs is más hátra, mint... - Megjötteeeem! - rikoltom, és a nélkül, hogy levetném bármim is, már futok is, hogy felkutassam a többieket, és az első, akinek a nyomára akadok - aki sejthetően a bátyám lesz, minthogy ő vár minket, gondolom -, kénytelen elviselni a tényt, hogy lendületből a nyakába ugrok. - Boldog karácsoooonyt!
Nicolas McCaine
Reveal your secrets
Tárgy: A McCaine család karácsonya 2014-12-26, 19:54
Karácsony előtt öt héttel küldtem szét hugaimnak a baglyokat, miszerint várom őket szenteste másnap reggelén a családi kastélyban. Lassan tényleg elengedem őket, nem szorulnak rá, hogy apáskodjak felettük, és bár sokszor fejjel rohanok a falnak, valahol át kell éreznem azt, hogy ha engem is elveszítenének, az már nem lenne túl egészséges családmodell. Marienne mellett különben is sokszor már egészen óvatos vagyok, még az is elképzelhető, hogy megélem a harmincat. S hogy most hogyan készülök az ünnepre? Bár Sasha nem tud jönni, mert a vele egykorú kis barátnői elhívták, ám a többiek kivétel nélkül beleegyező választ küldtek. Mit is kéne tennem a kastéllyal, hogy ne legyen ilyen gyászos, Dracula-szerű. Inasunk, akit eleve úgy vettem fel, hogy a mugli szuperhős lakálya alapján szintén az Alfred nevet viseli, valójában egy fiatal, magas fickó, egészen szolgálatkésznek bizonyul, ahogyan díszitgetni próbálta a fenyőfát. Alatta az ajándékok. Úgy vélem amúgy is a gesztus a lényeg, nem az, hogy mekkora, vagy mennyibe került. Karácsonyi menüt is rendeltem, nem hinném, hogy a lányokat azért kellene meghívnom, hogy a konyhában sürögjenek. Igaz, én magam is konyítok a gasztronómiához, most a pihenésé legyen a főszerep. Nem tudom, hogy repülnek, vagy sem, esélyes inkább a zsupszkulcs, főleg, hogy ide csak az én engedélyemmel léphet be bárki is, a hely titokgazdája vagyok, s mikor a szüleink meghaltak, ismét fel kellett fednem a testvérek előtt a birtok hollétét, így ha nem tartózkodom itthon, akkor is bármikor jöhetnek, ugyanis maga az épület közös tulajdonunkban van. Nem vagyok túl érzelgős, ám a szüleink iránti tiszteletből meggyújtok két gyertyát, s a nappaliban várom a McCaine nővéreket.
//
//
