2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Végül nem kell kétségbe esnem, a meggyőző erőm még a szokásos formájában van, és biztos vagyok benne, hogy mulatságos lesz Ocatviát ennyire hullámos hajjal látni, mint az enyém. - Cserébe én meg megígérem, hogy kiegyenesítem a hajam! - zárom le ezzel ezt a témát, bár ez nem akkora ígéret, nyáron gyakran teszem, de a Roxfort falai közt ritkábban. Bólintok. Én, a pasifaló. Nekem nincs szükségem fiúkra ahhoz, hogy jól érezzem magam. Ez igazából igaz is. Jó móka velük, de vagyok annyira önálló és szórakoztató, hogy egymagam is megvagyok. Vagy a csajbuli. Annál kevés jobb dolog van, amikor igazán beindul a buli. De ahhoz persze olyan társaság is kell. Na jó, a csajbuli is akkor a legjobb, ha a végén fiúk megjelenésével zárul. Ó, azok a francia nyári emlékek, de szívesen lennék inkább ott, mint a suli padjait koptatni. És csöndre leszek intve. Ez a legrosszabb dolog, ami valaha történhet velem. Hisz még álmomban is dumálok! De így nagyobb figyelmet tudok fordítani arra, amit mond, no meg hogy az arcom rezzenéstelen maradjon. Mintha csak sóbálvány átkot szórtak volna rám. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól megy ez. Próbálom összerakni a szerelmi szálat, amibe Octavia beavat, de nem teljesen értem a részleteket, így amikor végre szabad beszélnem, rögtön kérdésekkel kezdem. - De miért vagytok együtt, ha nem vagy belé szerelmes, sőt, ha mást szeretsz? - kezdem az első leginkább zavaró kérdéssel. Bár elég sok fiúval kavartam, sosem volt még párkapcsolatom, nem nagyon értem a lényegét. Ilyen fiatalon nem szabad elköteleződni, vagy ha mégis, annak jó oka kell, hogy legyen. Amit a lány felvázolt nekem, az számomra nem lenne jó ok. - Ha teljesen reménytelen lenne azzal, akiért évek óta epekedsz, még akkor is csak a saját önbecsülésed és lelkedet rombolod, hogy ha a legjobb barátjával jársz. - mondom ki kerekperec, amit gondolok. Nem tetszik ez a felállás, utálom a válaszhelyzeteket, de annyiban biztos vagyok, hogy úgy a legnehezebb túltenni magam valamin, ha az a valami folyamatosan ott böki a csőröm. Nem lett volna ilyen gondtalan a nyaram, ha Cormac közelében kellett volna lennem, mint itt a suliban. Mondjuk ennyi idő elég volt hozzá, hogy itt se ő legyen az első gondolatom, amikor reggel felkelek. Történik elég dolog nélküle is velem. - Elég reménytelen helyzetbe sikerült keveredned. - sóhajtok egyet, miközben továbbra is mozdulatlanul próbálok maradni. Egy kis idő kell még, hogy jobban átgondoljam a szituációját, de az csak segít, ha további részleteket oszt meg.
Ginette csak nem hagy a göndör hajas kérdéssel, így beadom a derekam. Egyszer kipróbálhatja rajtam ezt a féle frizurát. Hiszen szoktam én hajsütővasat használni, mikor otthon vagyok, s néha itt is próbálok olyan hatást elérni, de azok lágy hullámok és nem göndör fürtök. Csaknem lehet annyira nagy a különbség a kettő között, ugye? Meg is említem, hogy ha annyira gáz lesz, akkor maximum egy jót röhögünk rajta, az is kell néha. A Hugrában úgyis gyakori a jókedv és kacagás, na meg persze a furcsaságok és a hülyeségek, meg a bénázások. Csoda hát, ha annyit nevetünk? Ha mást nem, a hajam is csatlakozik majd a jó kis csoportos nevetésekhez, ha nagyon béna lesz. Bár remélem, hogy ennyire csak nem lesz gáz, de ha mégis, akkor mondom, legalább egy jót fogunk mulatni. - Persze, tudom, nem kell ahhoz feltétlenül fiú, hogy jól érezzük magunkat. Elég egy jó társaság, vagy valami érdekes hobbi - mosolyodom el a tábla mögött, amit valószínűleg nem lát. Andrew... Igen, határozottan állíthatom, hogy ő sem a pasim, ezt a témát már megbeszéltük, inkább a legjobb barátom, akire mindig számíthatok. Furcsa hogy ez eredetileg egy kapcsolatnak indult, de már akkor is tudtam, hogy részemről semmi komoly sem várható, túlságosan is bele voltam habarodva Adambe... Én meg a hülyeségeim, igaz? Közben lassacskán elkészül a vázlat, így megemlítem, hogy talán inkább az arccal kezdeném. Legyünk túl azon mielőbb, mert tudom, hogy lányként mekkora feladat hosszabb ideig csendben ülni egy helyben. Néhány pillanatig kusban üldögélünk, aztán én töröm meg a csendet egy rám nem túlságosan jellemző ajánlattal. Mesélek neki egy kicsit magamról. Pontosabban egy bizonyos olyan dologról, ami velem történt meg, és hiába vagyok én az idősebb, hiába járok eggyel fölötte, van egy olyan érzésem, hogy ő e téren tapasztaltabb nálam. Az pedig, ahogy a ajánlatomra válaszol csak még inkább igazolja a feltételezésemet. Ahogy kipillantok rá a kép miatt, mintha a szemében egy kis kíváncsiságot is felfedeznék, de lehet, hogy csak képzelődöm. Na Via, már felvezetted a kis béna sztoridat, itt az ideje, hogy elmondd és esetleg tanácsot kérj! - Szóval... Nem is tudom, hol kezdjem... - nyelek egyet, miközben egy pillanatig a kezem is megáll a festésben a gondolattól, hogy én most erről beszélni fogok valakinek, majd elég gyatrán, de elkezdem. - Van egy srác... Milyen meglepő, igaz? - mosolyodom el a nyilvánvaló tényen. - Igazából ő az a fiú... Tudod, aki után évek óta epekedsz meg miegymás, azt hiszem, ezt az érzést nem kell jellemeznem... Meg azt sem, hogy ez a srác úgy tűnik, hogy észre sem vesz, pedig én próbálkozom már egy ideje. Aztán most meg ugye van barátom, aki az ő haverja és akibe meg a legjobb barátnőm zúgott bele... De ő, mármint a barátom... Ő tudja, hogy nem érzek iránta semmit és nekem ki tetszik, és olyan nekem mint egy legjobb barát - merengek el a papírt bámulva. Olyan önző vagyok... Kisajátítom Andrew-t, nem hagyok neki teret, hogy találjon valaki mást, mert nekem annyira reménytelen ez az egész Adam-ügy. És ott van a barátnőm is aki szintén szenved emiatt az egész miatt. Merlinre, miért ilyen komplikált ez az egész? Miért nem lehetne egyszerűbb dolog ez az egész szerelemféleség? - Ööö.. Bocsi, elbambultam kicsit... - térek vissza a gondolataimból, s folytatom Ginete arcát a képen, azaz a haját, mert miközben nyögvenyelősen ugyan, de kinyökögtem a furcsa szerelmi életemet, addig az arca elkészült. - Az arcod az azt hiszem megvan, de a fejedet ne mozgasd kérlek mert a hajadat festegetem - kérem csak úgy mellékesen, majd kibökök egy kérdésfélét, amivel tanácsot kérek. - Amúgy... Mit gondolsz erről az egészről? Van bármi ötleted arra, hogy mit tehetnék?
Akkor, ahogy Octavia jobbnak látta, feltűztem a hajam kontyba, pár hullámcsattal. Iskolába ritkán szoktam így feltornyozni a göndör fürtjeimet, jobb szeretem őket szabadon szálldosva látni. Így jobban vonzom a figyelmet, ami egyáltalán nem zavar, sőt. - Ugyan már!- próbáltam rávenni, hogy muri lenne kipróbálni, hogyan nézne ki göndör hajjal. Legalább nekem egy nevetés erejéig. Én a kísérletezéssel általában várni szoktam nyárig, ha valami balul sül el, akkor nem kell mindenki előtt égnem, de van egy hátoldala is, nem használhatok varázslatot. De már csak egy évig! Alig várom, hogy nagykorúnak legyek nyilvánítva. Azt hiszem, az egész családom a falra fog mászni tőlem, mert ezek után mindent varázslattal fogok megoldani! - Pontosan! - mosolygok és megpróbálom megálni, hogy felkacagjak. Az szétborzolná a hajam és azt egyikőnk sem akarja, ugye? - Nincs is jobb szórakozás annál! - jelentem ki. Legalábbis számomra. Máson nevetni, valljuk be, szórakoztató. De nem bántásból persze! Csak akkor jó a móka, ha ő is együtt nevet velem. Felhozza a fiú témát és be kell vallanom, hogy fogalmam sincs, hogy hányadán is állok vele. - Ugyan.- legyintek, remélve, hogy nem változtatok ezzel túlzottan a helyzetemen. Említettem már, hogy a szobor merevséget nem nekem találták ki? - Egy lány így is talál módot a szórakozásra. Akármi lesz vagy nem lesz Cormaccal, a fél suli a lábam előtt hever, ha akarom. Nem akarom én senki szívét összetörni, úgyhogy csak olyanokat használok ki, akik hasonlóképp gondolkodnak, így nem kerülök bele semmilyen idegtépő szerelmi háromszögbe. Akármi is lesz, akárkivel, Leó mindig ott lesz nekem a magányos napjaimon. Nem hiszem, hogy mostanában tervezné a megállapodást. A némaság puha leple telepedett rám, ahogy nekilátott a fejem, jobban mondva az arcom festésének. Szinte koncentrálnom kellett, hogy véletlenül ne szólaljak meg. Nocsak, ennyire lepcses lenne a szám? Ez eddig fel sem tűnt. Talán nem árt, ha néha ilyen kényszer némaságra vagyok ítélve. Legalább addig sem ráncosodom. - Persze, hogy érdekel! - szűröm a fogam között, miközben megpróbálok annyi energiát ölni a riadt arckifejezésbe, amennyit csak tudok. A szememben játszó kíváncsi szikrának viszont nem tudok parancsolni. Ha névtelen a sztori, akkor talán még szórakoztatóbb lesz találgatni, hogy kiről is van szó. Felteszem azért névtelen, mert olyanokról szól, akiket akár ismerhetek is. Imádom a pletykákat! Nem terjeszteni... csak tudni mindent. Egy igazi nő mindig jól informált minden téren. Na jó, a bűbájtan kivételével. Az a tantárgy egyszerűen nem köt le, meg még egy pár másik sem... de a suli az mégis csak más, ugye?
Figyelem, ahogy feltűzi a haját és még meg is jegyzem, hogy így jobb lesz az egész. Persze, milyen jól kitaláltam a képet, de a haja meg sem fordult a fejemben, pedig azért feltűnhetett volna, hogy eltakarja a ruha háti kivágását, aminek elvileg nagy hangsúlyt akartam adni. - Ez igaz, de azért ennél is vannak határok -mosolygok rá, de közben némileg eltűnődök azon, amit mondott. Igen, egyszer sem mertem odamenni Adamhez. Talán ezt is meg kéne próbálnom, mert így sosem tudhatom meg, hogy egyáltalán van-e nála esélyem. Mondjuk nem tudom,
hogy ez mennyire valószínű, mert hát... Ő megkaphat bárkit, miért pont engem akarna? - Oké, oké -vigyorodom el.- Egyszer, csak a te kedvedért kipróbáljuk, oké? Ha meg nagyon szörnyű, akkor legalább nevetünk egy jót, nem? -szerintem kicsit furán néznék ki a Ginetté-hez hasonló frizurával, de az egyszerűbb, lágyabb hullámok azok jól állnak. Maximum ha tényleg elcseszünk valamit, akkor majd megpróbáljuk kijavítani olyasmire, ha meg az sem sikerül, akkor addig fogok sapkában járni, amíg el nem múlik a bájital hatása. Csak nem tartana tovább mondjuk egy-két hétnél, igaz? - Oh, hát izé... Bocsi... Mármint... Lehet, rá sem kellett volna kérdeznem... - pillantok rá, ahogy újra kikukucskálok a kép mögül, melyre már nagyjából felvázoltam az alakot és a dekorációt. Ahogy visszabújok, még alakítgatok a formákon, hiszen a ceruza nyomai nem tudnak majd bezavarni, hiszen akvarell, akárcsak a festék, szóval vízzel simán leszedhetem majd. Azért valljuk be, Ginette jóval udvariasabb nálam. Én szinte be sem fogtam a pofám a előbb, mikor arról a srácról volt, szó, aki tetszik neki és talán van is köztük valami, ő meg az én eseteben nem firtatja inkább a témát. Mondjuk az feltűnik, hogy az arcára kiül a kíváncsiság, amit nem csodálok, mert magamat se nagyon tudtam meggyőzni az előbbi mondatommal. Viszont olyan komplikált ez az egész helyzet, hogy érthető, ha még én sem értem. Andrew-val járok, de Adam tetszik, akit meg leszólítani sem merek. Kész röhej, normális ez egyáltalán? - Hát, igyekszem hamar elkészülni az arcoddal, hogy tovább beszélhess - nevetem el magam. - Én sem bírnám ki sokáig szó nélkül - teszek hozzá egy megjegyzést, majd elkezdem az arcát kidolgozni. Van egy olyan érzésem, hogy ezt most rohadtul unhatja, amit igazából nem is csodálok, szóval valamivel el kéne ütnöm az időt, hiszen az tök gáz, hogy én itt festegetek, ő meg ott ül néma csöndben. De mégis mit meséljek neki? Mondjam el a csodálatos szerelmi sokszögemet? Az előbb örültem, hogy nem firtatta, de láttam, hogy kíváncsi lett, az felkeltette az érdeklődését. Hmm... Talán ha nevek nélkül mondom el az egészet... - Nem akarom, hogy unatkozz, szóval... Ha érdekel, akkor közben mesélhetek neked egy fura sztorit velem kapcsolatban. Mármint, ha érdekel és nem baj, hogy nem említek neveket benne. Meg aztán... talán tudsz hozzáfűzni valamit, ha meg leszek az arcoddal, amivel sietek, nyugi -teszem hozzá még az utolsó pár szót, mert azért az nem lenne szerencsés, ha nagyon mozogna az arca, miközben a kép készül. Mondjuk félprofilból van, tehát azért így valamivel könnyebb dolgom lesz, meg gyorsabban is végzek az arcával, mint mondjuk, ha szemből vagy oldalról nézném. Az orra és a szája hamar meg is van, a szemével és a hajával bíbelődök inkább többet, a szemek mindig is a gyengéim voltak, szóval arra most is több időt kell szánnom, mint a többi részletre.
[You must be registered and logged in to see this link.] komolyan... most ég a pofám, hogy ez eddig tartott nyugodtan harapd le a fülem... ₪ [You must be registered and logged in to see this link.] ₪ 446 ₪
Ginette Rocher
Reveal your secrets
Tárgy: Re: Ginette & Octavia 2015-01-04, 19:55
Hufflepuff
To: Octavia/Words: 493/Song: Fluffy's Harp
Jól esnek a szavai, amiket már sokat hallottam mástól is, más formában, de ettől függetlenül még nem hihetem el teljesen. Ha nem látnám magamon a hibákat, még rám süthetnék, hogy beképzelt vagyok. Isten ments, hogy az emberek rosszat gondoljanak rólam! Nem tudom, miért olyan fontos nekem, hogy mindenki jó véleménnyel legyen róla. Nem állítom, hogy önbizalomhiányom van, hogy szükségem lenne rá, de valahol mélyen ilyen vagyok. Szeretem a figyelmet, de tisztában vagyok vele, hogy a figyelem ára az irigység is olykor. - Köszönöm. - zártam rövidre a külsőmről való fecsegést, enyhe pírral az arcomon. Ha én kellek neki, akkor szívesen vállalom, de nem akarom, hogy azt higgye, csak azért vállaltam el, mert azt hiszem magamról, hogy én vagyok a világ közepe. Bólintok, majd a falon lógó tükörben figyelve tűzöm fel a hajam a kapott csatokkal, nagyjából úgy, ahogy az előbb mutattam neki. - Ugyan már, ha nem próbálod ki, sosem tudod meg, hogy mit mulasztasz. - avatom be tulajdonképpen az életfilozófiámba is. Nyilván, van egy pár dolog, amit nem tanácsos csak azért kipróbálni, mert még nem tettük. Például isten ments, hogy ártó átkokat kezdjek valakire lődözni, főleg nem a főbenjárókat. De ha néha nem lépjük meg, amitől egy kicsit tartunk, akkor sosem tudunk szembenézni magunkkal a végén és bátran állítani, hogy mindent megtettünk. Valahogy így vagyok én mindig a Mardekárral játszandó kviddics meccsek előtt is. - Ha másért nem, az én kedvemért tedd meg egyszer! - kérem, miközben mozdulatlanul ülök modellt.- Kíváncsi vagyok, hogyan festenél göndör hajjal! - és nem állom meg, hogy el ne nevessem magam a "festenél" szónál. Mintha csak ide találták volna ki. Elképzelem, hogy mit tenne Cormac, ha véletlenül erre tévedne és ránk nyitna. Hmm, lehet, hogy tetszene neki a látvány. Igen, azt hiszem nehezen tudna nekem ellenállni, hisz mégis csak pasiból van, de elbizonytalanít a tény, hogy tavasz óta egy bagolyváltás sem történt köztünk. - Nem tudom. - mondom tétován. - Lehet, hogy van másik lány, de nem hiszem. Már hónapok óta fogalmam sincs, hogy hányadán állunk. - fújok ki két hajszálat az arcomból, amik az orromat birizgálták. A válasza nem hangzott túl lelkesnek és meggyőzőnek, úgyhogy rögtön gyanítani kezdem, hogy nem az a rózsaszín fellegeken táncoló kupidós szerelmi kapcsolatuk lehet, de nem akarom faggatni, ha nem akar beszélni róla. Azért a kíváncsiságomat nehéz legyőzni, és nyilvánvalóan kiül az arcomra, amit felhúzott szemöldökkel megdöntök egy kicsit, hogy nagyobb szögben belássak a festőállvány mögé. A kérésre azonnal rendezem a vonásaimat. - És innentől hallgassak inkább, ugye? - mosolygok még egyet utoljára, aztán kiszúrom magamnak az egyik sarkot, ahova bámulhatok ijedten. Remélem, hogy mesél valamit közben, mert már előre érzem, hogy ezt szörnyen fogom unni. Máris azt tervezem, hogy ezután rögtön seprűre pattanok és teszek pár kört a kviddics pálya fölött. Úgy el lesznek gémberedve a tagjaim, de főleg az arcizmaim, hogy muszáj lesz egy kis testmozgás a vacsora előtt. Még az is előfordulhat, hogy épp a Griffendél tart ma csapatedzést és akkor kémkedhetek egy kicsit... egy bizonyos játékos után.
- Jaj ne hülyéskedj már -lököm meg viccelődve. Na persze, mintha annyi festék kéne ahhoz, hogy ő szép legyen.- Nem kértelek volna meg, hogy ülj modellt, ha nem lennél szép - teszem hozzá vigyorogva. Oké, igazából én is azt gondolom magamról, hogy azért van pár dolog, amin szívesen változtatnék magamon, de tudom, hogy szép vagyok. Csak éppen a
magabiztosságom röhejesen alacsony. Talán éppen ezért lett a nagy kavarás is, hogy Andrew-val jöttem össze és nem Adammel... - Hmm... -nézegetem Ginette ötleteit. A fonás az inkább aranyos lenne, a konty tetszik, és bár mondanám, hogy hagyja kiengedve a haját, de akkor nem érvényesül a ruha... - Legyen a konty, adjak csatot hozzá? - kérdezem és ha szüksége van néhányra, akkor előkotrok pár hullámcsatot a táskámból, majd átnyújtom őket neki.- Így tényleg jobb lesz -vigyorgok, ahogy meglátom a kész hajával. Még szerencse, hogy rákérdezett, nekem lehet, hogy eszembe sem jutott volna. Neki is kezdek a gyors vázlatnak, hogy meglegyenek az arányok és közben meg is említem Ginette-nek, hogy mennyire imádom a haját. - Aranyos tőled, de nem tudom, mennyire állna jól... Nem vagyok valami bevállalós típus, félek az újítástól, szóval... Érted... De azért tényleg köszi, ha mégis ki akarnám próbálni, akkor szólok - dugom ki a fejem az állvány mögül, hogy egy biztató mosollyal megnyugtassam arról, hogy hiszek neki és gyorsan inkább más irányba terelem a szót. - Jaj ne hülyéskedj már... Szerintem ha meglátna így... -mutatok kezemmel Ginette-re.- Biztos elfelejtené a másik lányt... Mert gondolom erről van szó -sóhajtok egyet a végén. Na igen, erről azt hiszem én is tudnék mit mondani, mármint a másik lány, másik srác szituációról. Közben persze elkezdem a képet jobban kidolgozni, hiszen eddig lényegében csak geometriai alakzatok voltak rajta. Megint skiccet csinálok, vagy mi van? Nem mondom, hogy baj lenne, mert ez akvarell ceruza, tehát a festés közben simán eltüntethetem egy kis vízzel és egy skiccből könnyebb is lesz elkészítenem majd a színes képet. Viszont, amikor Ginette rákérdez, hogy van-e barátom, hirtelen megáll a kezem és szerencsére ő nem láthatja, de azt hiszem kicsit meg is remeg. Andrew... Elméletileg ő a pasim, gyakorlatilag azt hiszem, hogy már csak barátok vagyunk, sőt ő az egyik legjobb barátom.- Öm... Igen... Van barátom - válaszolom, bár szerintem cseppet sem őszintén, hiszen Andrew-ra sosem tudtam igazán úgy tekinteni. Sosem éreztem iránta azt a bizsergést, amiről mindenki beszél, hogy érezni kéne. Erre pedig egyszerű a magyarázat. Már akkor is Adam volt az, akibe belezúgtam, mégsem mertem elhívni sehova, vagy leszólítani. Andrew persze cseppet sem érti, hogy mit esek a haverján, de attól még reméli, hogy valamikor sikerül végre boldognak lennem. Én is remélem... A válaszadás után egyből folytatom is a rajzot és ha úgy vesszük viszonylag hamar - nem, nem néztem az órát - elkészülök a vázlattal. - Kész a vázlat, szóval most jön az arcod, aztán a színek, de az szerintem érthető hogy lassabb lesz -vigyorgok ki a kép mögül, majd hozzáteszek gyorsan még egy kérést, hátha Ginette nem vette éppen a lapot. - Tehát most szükségem lenne arra az ijedt, kiszolgáltatott nézésre...
Kár, hogy nem tudok semmit kezdeni ezzel a ruhával, mert sajnálom a kárba veszését. De ugyanakkor, ha itt hagyjuk a szükség szobájában, akkor végül is itt marad és bármikor visszajöhetünk érte, nem? Ezen az alapon viszont a szoba egy kimeríthetetlen ruhatár... ezt nem árt észbe vésni. Egy lány sosem hagyhat ki egy ilyen lehetőséget. - Nincs az a festék mennyiség, amivel annyit lehetne szépíteni, mint amennyit kellene...- mosolygok, de félig-meddig komolyan gondolom, amit mondok. Nyilván nem nézek ki pocsékul összességében, de azért annyi apró hibám van, mint a nyavalya. - Huhh. - fújtam ki a levegőt. Akkor nem fogok annyira szenvedni, pedig ettől tartottam egy kicsit. Ha már egy helyben kell ülnöm, akkor a számat had járassam. - Köszönöm! Igazából felköthetném kontyba, vagy befonhatnám féloldalasan.- kezdek el játszani a tincseimmel, hogy nagyjából megmutassam, mire gondolok. - De hagyhatjuk így is, amit jobbnak látsz a képhez. - engedem el a hajam, hogy szabadon hulljon a meztelen hátamra, amit a ruha nem fed, annyira nagy a kivágása. Azt mondja, beszéljek, amiről csak akarok. Hát ez így elég tág, hirtelen nem is tudok mit mondani. Nem gondolom, hogy sokat fecsegnék a semmiről, de most mégis csak azt kellene tennem, vagy ki kell találnom valami értelmeset. Igazából semmi okos nem jut eszembe, úgyhogy örülök, hogy végül is ő szólal meg megint. - Én meg mindig egyenes hajat szerettem volna. - nézem az összeborzolódott tincseimet. - Hidd el, reggelente nem a legjobb madárfészekkel a fejeden ébredni. De ha gondolod, kikeverhetek neked egy bájitalt. Múltkor olvastam egy könyvben, hogy akár hat órán keresztül is hathat egyetlen egy korty. Persze még sosem próbáltam, de ha le vannak írva a hozzávalók, akkor szívesen megpróbálkozom vele. Legrosszabb esetben kihullik az összes haja, amit mondjuk nem szeretnék, de Madam Pomfrey-nak biztos van arra is gyógyszere. A kérdése zavarba hoz. Megint Cormac jut eszembe. Mióta visszajöttünk a suliba, úgy kezel, mintha levegő lennék. Azon tűnődöm, mennyire lenne okos így bevallanom, hogy ő az, akitől a gyomrom görcsbe ugrik, ha a folyosón elmegy mellettem. - Á, akinek megmutatnám, az valószínűleg nem engem nézegetne szívesen...- hanem önmagát. - fejezem be egy kicsit keserédesen magamban a mondatot. Nem is tudom, hogy mit eszek rajta, egy beképzelt ficsúr, sokkal jobb partik mászkálnak a Roxfort falain belül. Én pedig mégis neki "ajándékoztam" magam. Csak tudnám, hogy miért vagyok így ráfókuszálva. - De neked van barátod, nem? - terelem el magamról a témát. Hallok dolgokat a Hugrabug klubhelyiségében, de nem tudok mindenre teljesen odafigyelni. Mégis, úgy rémlik, mintha Octavianak lenne pasija. Persze tévedhetek. De ameddig nem az én rózsás szerelmi életemet vitatjuk meg, addig jó. Festés közben remélem nem zavarja, ha beszéltetem.
- Oké, akkor majd itt hagyjuk -rántom meg a vállam. Nekem aztán mindegy, hogy elviszi, vagy itt marad a ruha, mert én tuti nem viszem el. Nem szoktam ilyen ruhákat hordani, szóval teljesen fölöslegesen foglalná a helyet a ládámban... Mosolyra húzódik a szám, ahogy Ginette erősen elkezdi bizonygatni, hogy biztos jó rá a ruha. Efelől semmi kétségem,
hiszen jó alakja van, tuti nem lesz neki kicsi, talán nagy, de igyekeztem eltalálni a mértét. Míg ő a paraván mögött tevékenykedik, addig én is kiveszem a szükséges dolgokat. Papír, akvarell ceruza, ecsetek, akvarell festék és víz. - Szerintem nagyon jól áll - bizonygatom neki, miközben segítek felhúzni a ruhát, majd elnevetem magam a karácsonyos megjegyzésén.- Oh, hidd el, a képen ugyanígy állna rajtad... Nehogy azt hidd, hogy mindenki úgy nézhetett ki, minta festményeken... Simán meglehet, hogy mindenki szépíttetett magán itt-ott - kacsintok a lányra. Ezt is megtanultam a tanártól, hogy ha a modellünknek van valami külön kérése, akkor azt akár előnyösnek tartom, akár nem, csináljam meg, maximum később átalakíttatja velem a képet az illető. Míg Ginette elhelyezkedik a kanapén, én is elfoglalom a helyemet és a papírt felhelyezem az állványra.- Igazából én imádom a göndör tincseidet, nagyon tetszenek, de mutasd, mire gondoltál esetleg? És teljes mértékben az utóbbi. Viszont az arcod csak a végén jön, szóval azt nyugodtan hagyhatod addig, majd szólok előtte... -mosolygok a lányra és megvárom, hogy mégis milyen ötletekkel tud szolgálni a haját illetően. Ezzel a kérdéssel rendesen sarokba szorított mert semmi elképzelésem nem volt ezen a téren. Majd most kiderül, hogy mégis mivel mutatna jobban... - És persze, nyugodtan beszélj, amiről csak szeretnél -teszem hozzá majd nekilátok a vázlatkészítésnek. Először csak egy nagyon sablonos rajzot készítek, az arányok miatt, majd elkezdem jobban kidolgozni, hiszen erre nem igazán lesz lehetőségem a festékkel. - Oh, hát persze... Mindig is ilyen göndör hajról álmodoztam - nézek ki én is vigyorogva a festőállvány mögül.- Amúgy van valaki, akinek esetleg megmutatnád a képet? Mert akkor olyanra csinálom, hogy biztos tetsszen neki -húzogatom a szemöldökömet egy amolyan "tudod, mire gondolok" nézés kíséretében. Biztos van valaki, akinek szívesen megmutatná, hiszen... Mindegy lánynak tetszik valaki, nem?
To: Octavia/Words: 322/Song: Cette nuit restera éternelle
Nézegettem a ruhát egy kicsit majd megráztam a fejem. - Nem, köszönöm, de nem hiszem, hogy bármire fel tudnám ez után használni. - utasítottam vissza kedvesen. Az a helyzet, hogy szenvedélyes ruha gyűjtő vagyok és a hálótermünkben már így is halmokban áll az én cuccom, nem is beszélve arról, hogy valahogy a ládámba is be kell férnem hazafelé menet. Ennyit arról, hogy az egyenruha megold mindent... De nem szeretek mindig ugyanúgy kinézni, úgyhogy a roxforti kinézetemet is fel kell dobnom valahogy. - Jónak kell lennie!- vittem be magammal a paraván mögé felpróbáli. Azon tűnődtem, hogy vajon az előző megszólalásommal arra engedtem-e következtetni, hogy nincs senkim, akinek ezt a mélyen kivágott ruhát mutogathatnám. Mert ez tulajdonképpen nincs így... Akármelyik fiú fejét el tudnám csavarni, ha igazán akarnám. Nem értem, hogy miért éppen Cormac az, akire folyton gondolok. Mi fogott meg abban a önelégült figurában? Talán az, hogy én is olyan biztos akarok lenni magamban, mint ő? Nem tudom. Kimegyek és Octavia segítségével felhúzzuk a ruhámat. Az egyik sarokban megpillantok egy egész alakos tükröt és odalibbenek. Érzésre jónak tűnik, talán egy kicsit feszes, de a tükörben nem tűnik kicsinek. - Az biztos, hogy a karácsonyi lakoma után biztos nem állna így rajtam. - mosolygok a lányra nézve. - Szóval még jó, hogy most csináljuk. Pár hét alatt formába szoktam magam hozni a szünet után, csak négy-öt kviddics edzés kell és meg sem látszik az a sok töltött pulyka meg édesség. Ahogy kérte, leültem háttal a kanapéra és az egyik kezemmel felkönyökölve a karfára, a vállam fölött visszanéztem. - A hajammal csináljak valamit? Inkább kéjes, csalogató, vagy ijedt kiszolgáltatott nézés? - mutattam be mindkettőt egymás után. Közben feltettem a lábaim a kanapéra, úgyhogy az ülésből egy ilyen elfekvés lett. - És beszélhetek miközben festesz? Az kizárt, hogy ilyen hosszú időt kibírnék némán, egy helyben. Szóval én vagyok álmaid nője? - vigyorodtam el. Á, kizárt, hogy színész legyek, sosem tudnék a karakterben maradni elég ideig. Remélem nem húzom az idejét azzal, hogy összevissza izgek mozgok.
Ahogy látom Ginette lelkesedését az egész iránt az mondhatni megnyugtat. Kicsit féltem, hogy mit fog szólni az egészhez, de nagyon jól reagált. Aztán a nyugodtságom eltűnik egyből azután, hogy belépek a szobába és meglátom a falakat, és az egész szoba hangulatát. Ránézek Ginette-re és az, hogy ő sem talál szavakat az egészre, kissé megrémít. Aztán váratlanul ér, ahogy hirtelen a ruhát meglátva minden
bizalmatlanság eltűnik belőle. - Ha akarod, akkor akár meg is tarthatod utána - vigyorodom el, ahogy észreveszem, mennyire tetszik neki. Én meg még azon paráztam, hogy problémája lesz vele... Miért is aggódtam emiatt? Fölösleges volt, csak stresszeltem magam, hogy legyen még egy dolog, amin aggódhatok, mintha nem lenne elég... - Remélem jó lesz a méret, de ha nem, akkor egy egyszerű varázslattal ezt simán korrigálhatjuk - kacsintok a lányra, majd amint eltűnik a paraván mögött én is ledobom a a holmijaimat az asztalra, majd kikeresem a már előzőleg kartonra felragasztott lapot a képhez. - Ha kel segítség, akkor csak szólj... - alighogy ezt kibököm Ginette már ki is tipeg a paraván takarásából kérdésével. Ha odaért hozzám, akkor magam elé veszem a ruhát és megkeresem neki a tetejét, ahol belebújhat, majd odanyújtom neki és megvárom, hogy felvegye a ruhát. Szerintem méretre pont jó, de ezt inkább ő érzi, tehát ha bármi gebasz lenne vele, akkor remélem szól, hiszen ezért is mondtam neki nem rég, hogy simán helyrepofozhatjuk, ha gond van vele, akár bőségre, akár hosszra, bár szerintem így jó. - Hát, mint látod, ott van az a kanapé, meg az a rengeteg gyertya. Nyugi, nem fogsz tőlük lángra kapni, mert csak dekorációk, szóval az sem gond, ha véletlen ráülsz egyre - kuncogok, majd közelebb lépek az említett bútordarabhoz és kicsit mutogatok, hogy mégis mit képzeltem el. - Szóóóóval a képnek kicsit ilyen misztikus hatást akarok adni. Valami olyasmire gondoltam, hogy itt fekszem, térdelsz, ülsz vagy igazából ezt rád bízom, csak annyi, hogy háttal kéne lenned és hátrafordulni a közeledő támadódhoz egy ilyen "mire vársz?" nézéssel. És mielőtt azt hinnéd, hogy megőrültem, szimplán csak az van, hogy volt múltkor egy rémálmom és egy ilyesmi kép volt benne a falon... Szerintem érthető, hogy egyből meg akartam csinálni, miután felkeltem -teszem még gyorsan hozzá az utóbbi mondatokat, mielőtt Ginette valami beteges szociopatának nézne vagy esetleg bérgyilkosnak, vagy halálfalófélének... Mert ezek egyike sem vagyok, csak egy művészlélek lennék, akinek néha vannak betegebb ötletei is, mint a többi...
To: Octavia/Words: 325/Song: Cette nuit restera éternelle
Egyik nap a klubhelyiségben üldögéltem, tanulást mímelve, de leginkább csak a pennámmal játszottam, olyan pacákat ejtve a papíron, ami pedánsabb tanulókat elijesztené a beadástól. A mágiatörténet túl unalmas ahhoz, hogy koncentrálni tudjak, úgyhogy a vártnál nagyobb lelkesedéssel fogadtam a háztársam javaslatát. Octaviával nem voltunk soha nagyon közel, nekem olyan céltudatos lánynak tűnik, aki mindig tudja, mit akar magával kezdeni az életben, ami rólam kevésbé mondható el. Meglepett, hogy engem akar lefesteni, de cirógatta az önbecsülésem. Az apró hibákat a festmény talán úgy sem fogja tartalmazni. Tetszett az is, hogy be kell öltöznöm... legalábbis többnyire. Jó, talán még egy nagyjából pucér festménybe is belementem volna, bár ahhoz nem ártana jobban ismernem őt. Felkeltette a kíváncsiságom eléggé, hogy a hétvégi napom egyikét erre áldozzam. Az este szabadon marad nekem, nem? Belementem, mire megmondta, hogy hol és mikor találkozzunk. Hajamat szabadon hagytam, és csak egyszerű ruhákat vettem fel, gondolva, hogy majd ott úgy is átcserélem. Odafelé lépkedve azon tűnődtem, hogy mi fog ebből kisülni, ha meg is lesz a festmény, mi fog vele történni? Nem akarom beismerni, de rögtön az kúszott a fejembe, hogy Cormac valóban látja-e majd. Egyáltalán lesz olyan jó, hogy erre vággyak? - Szia! - köszöntem rá mosolyogva. - Nagyszerű! - léptem be az ajtón. Pislogva néztem körül, ameddig ő is bejött utánam, majd felé fordultam. A kandallóból jövő meleg miatt nem éreztem olyan hátborzongatónak a szobát, mint amilyennek tűnt. - Ez... elég...- kerestem a szavakat, aztán megláttam a ruhát a paravánra akasztva. - Beleszerettem! Odarohantam és rögtön magamhoz próbáltam. Elég szűknek tűnik, remélem beleférek! Máris elkezdtem kibújni a felsőmből, majd a nadrágomból a paraván takarásában. - Hogyan szeretnéd pontosan? - kérdeztem, miközben kerestem a ruha "bejáratát". Azt hiszem segítségre lesz szükségem ehhez a művelethez, ezért kitipegek. Jobb, ha mégegyszer elismétli pontosan, mit kell tennem, mert félek, hogy nem emlékszem minden részletre kristálytisztán. Egy picit még mindig izgulok, főleg, hogy most már tudom, milyen helyszínen kell modelt ülnöm. Így nem nehéz átlényegülnöm a szerepembe.
Néhány napja megjelent egy kép a fejemben és egyszerűen nem tudok lenyugodni, amíg nem vetem papírra. Azonban úgy éreztem, ehhez most kelleni fog egy modell, mert annyira komplikált az elképzelésem. Így történt az, hogy a diáktársaim között szemezgettem - ne értse félre senki, van pasim, nem szándékozom megcsalni... Egy női modell kell a képemhez, de lehetőleg valaki olyan, aki azért bevállalós és külsőre sem
olyan átlagos. Ezért esett választásom Ginette-re. A szőke, dús, göndör haja valahogy kiáltott nekem, hogy bizony őt kell nekem lerajzolnom. Némelyik ruhadarabját elnézve pedig nem hiszem, hogy zavarni fogja, ha az egész háta látszani fog a képemen. Tegnap mentem oda, hogy megkérdezzem, elvállalná-e a modellkedést a munkámhoz. Felvázoltam neki, hogy körülbelül milyen képet képzelek el, és meglepő, de még ezután is igent mondott. Úgy tűnik, hogy mostanában nagyon jól összejönnek nekem a dolgok minden téren, csak szerelmileg nem. Igaz is, most jön a karácsonyi bál, talán ott lesz alkalmam arra, hogy csiszoljam a kapcsolatomat Adammel. Vagy, hogy egyáltalán észre vegyen... Már csupán ez is hatalmas siker lehetne számomra. Ginette-el a Szükség szobáját beszéltük meg találkahelynek. Beleegyezett, hogy szombaton csináljuk a megbeszélteket mert tudtam, hogy ez nem lesz rövid meló, ugyanis A3-as méretben szeretném elkészíteni és csak azért, hogy még jobban kicsesszek magammal, ezért kitaláltam, hogy ezt most aquarell festékkel csinálom. Igen tudom, tudom, nem vagyok normális, de nem érdekel. A művészek amúgy sem százasok szerintem, vagyis a legtöbbjük... Pontban kettőkor megérkezem az üres falhoz és alaposan átgondolom, hogy milyen szobát szeretnék. Kell egy festőállvány, egy szék és egy asztal számomra. Valamint a képhez is kell egy pár kellék. Egy vörös drapéria omlik le egy paravánról és az előtte lévő kanapén folytatódik. Oldalt két lovagi páncél és még néhány régies gyertyatartó körben, valamint félig leolvadt gyertyák mindenfelé a drapérián. És egy fehér ruha, amit majd Ginette fog viselni. Igen, mostanában vannak ilyen kissé morbid pillanataim, de éppen az ilyen korszakomban vagyok. Mindenféle misztikus dolog érdekel és a képeimnek is ilyesmi hatást akarok adni. Ez éppen egy olyan tervnek indul, hogy a kép címe valami olyasmi lesz, hogy "Mielőtt a vámpír megérkezik". Ginette elég részletes beszámolót kapott tőlem a terveimet illetően és mivel kifogása nem volt ellene, így nyugodtan készítettem elő a szobát, majd fél három körül, ahogy azt megbeszéltük meg is érkezik. - Szia! Előkészítettem a szobát. Ha gondolod, akkor akár be is mehetünk -kacsintok rá, majd ha belépett, akkor én is követem őt. Oké, a szoba kissé máshogy néz ki, mint gondoltam... Cseppet sem látszik, hogy ez egy beállított terem, ez inkább egy kastélyszoba. Jól rászedett ez a hely engem... Nem mintha nem nézne ki jól az egész, de eléggé hátborzongató és valahogy félreérthető.- Na jó, esküszöm, hogy nem éppen így képzeltem el... - bököm ki zavarodottan. Most ebből hogy jöjjek ki jól?
Bocsi! :$ //
Δ 595
nyugodtan harapd le a fülem... 
₪ 
₪ 