2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Szó sincsen róla, hogy ünneprontó lennék. Fel sem merült, hogy az őrülttel találkozni bármiféle ünnep lenne. Számára viszont egyértelmű, úgy tesz, mintha kislány lenne, holott az egyik legfélelmetesebb bestia a Roxfort környékén. Az ártatlan bociszem és a kuncogás másokat talán megtévesztene, ám én már jól ismerem. Legalábbis vegyük úgy, hogy kezdem kiismerni, biztosan vannak még komoly titkai, hiszen egy manipulatív dög, akivel jobb, ha vigyáz az ember. A csodaszép külső csupán álca, legbelül olyan teretményről van szó, aki élve felfalna, és ezt nyugodtan vehetjük szó szerint is. Az iskola környékén csak azért lehet, mert ide járt, és a testvére még mindig itt tanul. Manapság az egyetem indításával kevésbé figyelnek az errefelé kószáló felnőttekre, ráadásul Octavia csak felmutatja a diákszövetséges jelvényt, és már engedik is be. Ha meg véletlenül nem, pontosan ismeri a kastély alatti járatokat, feltehetően sosem lesznek számára akadályok. - Dagibb? Micsoda összehasonlítás.. Neked kell a legszebbnek, legkívánatosabbnak lenned, mindig, mindenhol, ugye? – Csóválom a fejemet, nálam ezzel semmire sem megy. Az egy dolog, hogy a testem reagál, mert láthatóan komolyabban kezdem venni a levegőt, és nyilván az ágyékom is bevibrál egy pillanatra, Octavia incselkedésére, ám tudatosan legyintve fordulok el, nekem aztán nem kell játszani a luxusprostit, aki most könnyen adja magát. Még akkor sem kell, hogy ha véletlenül Reese alakjában teszi. – Nem sokat. Főleg, amit mondtatok. Amit mondtál róla. Azrael utasított, hogy szervezzem be, vagy ha ez nem lehetséges, akkor pusztuljon, hogy ne lehessen másé sem. Ezzel te mennyire értesz egyet? Elnéznéd, hogy kitépem az imádott húgod szívét? Vagy te magad is a halálát kívánod? – Nézek rá vissza, amikor a hirtelen támadt vágy végre lohadni kezd, remélhetőleg a gonosz teremtés nem kezdi előlről a tortúrát, hiszen annak úgysem lehet jó vége. Itt a pincefolyosókon viszonylag szűkös a hely, de nyíltan ellentmondani neki mégsem lehet, hiszen akkor rájöhet, hogy mit akarok, megkérdőjelezni a rendszer. Ha mégis rám találna mászni, valami hihető kibúvót kell találnom...
Szomorúan biggyesztem le ajkamat, majd pillanatokig ártatlan, bociszemekkel nézek Baline-re. Ünneprontó. Meg sem lepődött, pedig számítottam rá, hogy valami érdekes reakciót sikerül kiváltanom belőle. Erre csak azt tudja mondani, amit már magamtól is tudok. Kuncogás hagyja el a számat. - Oh, köszönöm a bókot. - Mindig is ezeken a dolgokon járt az eszem. Régebben azért, mert szerettem volna normális lenni. Aztán amikor sikerült végre találnom valami ideiglenes kiutat a betegségemből, akkor már több mindent megengedhettem magamnak és most csak az őrült fényt lehet látni a csillogó szemeimben. Ujjam köré tekerem a szőke hetyke kis tincsemet, keresztbe teszem lábaimat és szórakozottan valami dallamra kezdem el rázni azt, ami a fejembe jár. - A tárgy... a tárgy... - Másik kezem mutatóujját a számhoz emelem, gondolkodóan nézek fel a plafonra. Majd pillanatokkal később, mint akinek a feje tetején egy villanykörte villant volna fel, hirtelen rugaszkodom el a kanapéról és libbenek oda Blaine elé. - Tudod, egy ideje már nem láttam a drága kis húgocskámat. Körülbelül úgy néz ki mint én, szőke, csak kicsit... dagibb. Ja, de én szebb vagyok, nem? - Miközben magyaráztam, hogyan is néz ki Resee, közben váltottam át az alakomat, és vettem fel az övét. Valahogy az őrült vigyort nem éreztem annyira hatásosnak a húgocskám arcával, de még nem változtam vissza. - Mit tudsz róla? - Fordítom komolyabbra a szót. Nagyon meg kell találnom. És bár a Roxfortban nem járhatok szabadon, ahogy a kedvem megkívánja, az egyes klubhelyiségekbe sem mehetek be, így nem sokat tehetek... innen egyedül.
Pókerarcot kell erőltetnem, amikorra a nő megjön. Ő Reese nővére, de teljesen olyanok, mintha valami ellentétpár lennének. Octaviában nincsen semmi normális, tisztára olyanok Azraellel mint egy őrült királyi pár, akinek kénye kedve szerint kell lennie mindennek, és csak az érheti meg a pirkadatot, akinek ők megengedik. A sötétségbe burkolózva, elmélyülten hallgatom, várakozom, hogy megérkezzen a gonosz maga. Felpillantok, ahogyan a tanárt látom helyette, már éppen a nyelvem hegyén lenne valami felcsattanás, hogy bár hivatalosan a házvezetőm, de oda megyek ahova csak akarok, hiszen egyetemista vagyok. Sőt, a diákszövetség elnökeként ha az éjszaka közepén tartok gyűlést, akkor azt is megtehetem. Mégsem lesz rá szükség, mert a kampóorrú tanár gyorsan átváltozik. Elhúzoma számat. - Octavia.. úgy látom nem sikerült még felnőnöd, mindig a szórakozáson jár az eszed. – Pislogok sötéten. Van a lányban valami nem is titkolt érzékiség, és még azoktól is kizsarolja a csodálatot, akiknek véletlenül nem lenne az esete. Na igen, én azért tartom magamat, holott a lány gyönyörű. Csak velejéig romlott, mint egy csodaszép húsevő virág, amelynek megvan a maga csapdája. – Az. Térhetünk a tárgyra? Miért kerestél fel? – A falnak dőlve fonom karba a kezemet, tudni akarom, hogy mik a szándékai velem. Ha valami nyilvános dolog lenne, akkor Azrael is itt lenne. De nem, úgy fest Octavia ezúttal külön utakon jár. Nem lep meg, a szövetségben belülről is épülnek az intrikák, konfliktusok. Ügyesnek kell maradnom, ha Darla akaratát véghez akarom vinni. Csak szépen óvatosan, mint aki még tökéletesen hűséges az egész rendszerhez. Sötét szemeimet az ö kékjeibe fúrom, hiszen tudom, metamorfmágus, nem pedig legilimentor, nem tud az elmémben olvasni.
Ennél csodálatosabb estét el sem tudnék képzelni ahhoz, hogy a drága iskolánkba, a Roxfortba látogassak. Nem régiben rögeszmémmé kezdett válni a szövetség és a húgom utáni kutatás. Igazából mindig is arra vágytam, hogy majd eltűnik a szemem elől és megpróbálhatom levadászni őt, mint egy nyulat. Egy ideig nem is volt erőm foglalkozni az üggyel, mivel regenerálódnom kellett és kiélnem magam, ameddig csak tudtam. Most, pedig hogy már újra teljes vagyok, hatnak a bájitalok, nem török össze minden lépésemnél, belevághatok a közepébe, ismét. A mai napig nem tudom megszokni azt, hogy nem kell félnem semmitől és senkitől egyelőre, még a Roxfortba is egy jel felmutatásával könnyen bejuthatok. Most is hasonlóképp tettem. A férfi aki várt rám az ajtóban, mit sem változott az évek során. Miközben végignéztem rajta, először csak valamiféle undor járt át, majd halk, gúnyos kuncogás hagyta el a számat, ami bejárta az üresen kongó csarnokot. Csak egyszerűen, együtt érzően kinevettem, hogy örökre itt kell neki lenni és mit sem fog elérni majd az életében. Már amennyi megmaradt neki. Nem hinném, hogy túl sok. Egyedül indulok tovább, gondolataim megállás nélkül cikáznak. Egy-két emberrel találkozom csak lefelé menet, a folyosón, de mind hagynak tovább menni. Ez az egy szerencséjük. Még ha tanár is a illető. Bár ma nem vagyok olyan kínzó hangulatomban, mégis szemrebbenés nélkül megtenném, akármikor, ha szükségét látnám. Aztán már nem valószínű, hogy beengednének. Talán... Még két lépést teszek, aztán metamorfmágiámat kihasználva alakot váltok. Egy tanárét, egy ismert tanárét. Piton professzor számomra is jól ismert már, nem kell senkinek sem bemutatni ebben az átkozott intézményben sőt, majdnem hogy kívül sem. Mindig muszáj valamivel 'elkápráztatnom' az embereket, vagy éppen megviccelnem, ez most teljesen mindegy. Nekem ugyan az jelenti a kettő. Biztos léptekkel vágtatok végig a folyosókon, a megbeszélt találkahelyre érkezve. A sötétből bukkanok elő, a férfi fekete talárja és hasonló haja is elég jól beleolvad a környezetben, irigylem is ezért. A Mitchell fiú már vár rám, okos. Piton komoly tekintetével nézek rá. - Mr. Mitchell, maga meg mit csinál itt egyedül? - Azért természetesen nem hagyom ki a reakcióját, megvárom, mit fog mondani és nem sokáig habozva, vetem le magamról a férfi alakját, mégiscsak jobban érzem magamat a saját, csinos, nőcis pofikámmal. Kacsintok egyet a fiúra, aztán előre lépdelek, és helyet foglalok valahol, kényelmesen. Egyik kiálló szőke tincsemet kezdem birizgálni. Felkuncogok. - Ez a hely még mindig olyan ... lehangoló mint az előtt is. - Állapítom meg, teljesen normális hangnemben, mintha csak egyszerű témákról jöttem volna dumálni. Bocsánat, én nem rohanok sehová. Sosem. Időm mint a tenger.
Nem tudom, hogy Octavia mit akar tőlem. Az öregdiákokkal alig beszélünk, nem az a dolgunk, hogy a régmúlton merengjünk. Azrael az egyetlen, akivel tartjuk a kapcsolatot, legalábbis én személy szerint, mások aligha érdekelnek. A szövetségnek a mindenkori diákokból kell felállnia. Tudom, hogy a régi testületnek még mindig döntési, sőt, vétózási jogköre van, de nem szoktak élni vele. Olykor megvitatnak valami fontosabb döntést, aztán Azrael a szócsövük. Bár ki tudja, hogy a szadista született vámpír mennyire torzítja el, és aztán én legyek a villámhárító a társaink szemében, hogy mindenféle önkényes parancsnak feleljünk meg. Van egy olyan érzésem, hogy a nő kívánsága a húgával kapcsolatos. Most, hogy feladatul kaptam a beszervezését, vagy a likvidálását, egyértelműen személyesen érintett. De mégis, Azrael gonosz, egyértelműen, ám Octavia őrült. Az még rosszabb. Kiszámíthatatlan. Nem csupán vérszomjas, szadista, hanem minden kétséget kizáróan egy elmeháborodott őrült. Megjárta az Azkabant, és mégis oly nyugodtsággal szambázik be a roxfortba, mintha nem félne semmitől. És ez hátborzongató. Még nekem is, aki mindig a konzervatív szigorúságomról voltam híres. Talán Darla halála kijózanított, hogy tennem kell valamit. Ám még nem tudom, hogy mit fel kell kutatnom, hogy kik azok akik minden kétséget kizáróan hűségesek hozzám. Aztán majd lépni. Egyenlőre viszont marad a találkozó. Mardekáros vagyok, nem rémiszt meg a mély. Ám nem a tömlőcök mélyén találkozunk, hanem a Roxfort alatt húzódó kazamatarendszer egyik barlangjában. A szövetség egyik titkos főhadiszállásán. Én időben érkezem meg, este fél tíz van. A nő persze késik, hatásvadász belépővel készülhet. Hallgatásba burkolózva támasztom a barlang falát, és egykedvűen szemlélem a sötétet. Hamarosan e hely komoly tettek színhelye lehet.
