2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Egyrészt elhárult a közvetlen veszély, mert Winifred él, másfelől a gyilkos el lett ijesztve, és semmi bizonyítékunk nincs rá, hogy ki is lehet az. De hogy is gondoltam? Én közelebb állok a nyomozóhoz, hiszen a rúnákból vonok le következtetéseket, de Wini csupán tanuló, egy fiatal lány, akitől nem várható, hogy nyílt harcot kezdeményezzen. Különben nagyon is elgondolkoztató, hogy ez a válsághelyzet mennyi kötődést épít köztünk, de igyekszem inkább türelmesen szemlélni őt a tükörben, és a jelennel foglalkozni. Vagyis a múlttal. A szálaink párhuzamosan futnak, de amit ő tesz, hatással van mindenre, ami itt és most történik. Sissy bólogat, amint Winifred bemutatkozik neki, és megrázza az időutató lány kezét, és már éppen válaszolna, amikor egy patrónus jelenik meg előtte, vélhetően az ispotályból szólítják. - Oh, szívesen folytatnám még a csevejt, beszélhetnénk a jegyesedről is, de most sürgős dolgom van. - Ráfog Winifred kezére, amolyan elnézést kérő mosollyal, aztán együtt hoppanálnak ki, én pedig mérgesen csóválom a fejemet, mert így nem látom, hogy hova megy. A lényeg, hogy az ispotályban kötnek ki, ahol egy nyitott kórterembe látni be a folyosóról. Sissy már rohan is be, mert látja, hogy valami gyakorló medika üt össze egy bájitalt. Nyilván Sissy nem akarta erőltetni Winifred magával rángatását, de olyan jól kezdenek elbeszélgetni, hogy ennyi belefér, de feltételezi, hogy a másik lány legfeljebb visszahoppanál, ha mégsincs ínyére a dolog. - Egy pillanat Olivia. - Szól oda, hogy aztán odasiessen a medikához, gyorsan átnézze a hamarjában felírt kórlapot, aztán már vegye is ki a kezéből a gyógyitalt. - Ennél a sérülésnél ez a kombináció megöli, ne így! - Mutat rá egy másik fiolára, hogy inkább az kerüljön még az üstbe, aztán már el is fordul a bénázótól, így a betegre már nem is nagyon kell pillantást vetni, de elméletileg valami valami sürgősségi eset lehet. Ezalatt én nem sokra jutok, mert azt hittem, hogy fogunk tudni beszélni, de most elkanyarodott a dolog, úgyhogy maradok a helyemen, megvárva, míg tényleg el tud szabadulni, és össze tudjuk vetni, hogy mire jutottunk. Mindenesetre felsétálok az alagsorból, visszahoppanálok a londoni irodámba, amit olykor lakásként is használok. Eléggé esteledik már, nem tudom, hogy Wini hol fog megszállni. Letakarítom az asztalomat, és elkezdem leírkálni az összefüggéseket, magyarázó nyilacskákkal.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2024-09-07, 16:45
Színjáték a helyzet miatt, de magam előtt nem tudnám letagadni, hogy igazából jó érzés volt… Viszont arra szüntelen emlékeztetem magamat, hogy nem azért kerestem mentort, hogy elcsábítsam, ami ha magamra gondolok eleve egy nevetséges teóriának tűnik. Mármint ami engem meg a csábítást illeti. Most viszont szorult helyzetben vagyunk és Ő az egyetlen ember, aki látott, vagy beszélt velem az elmúlt órákban. Fogalmam sincs mikor sétáltam ki időből és térből és hogyan halhattam meg, vagy váltotta fel az élő állapotomat valami.. bizonytalan. Caevan segíteni akar, elkötelezett, még valami globálisat is hajlandó kockáztatni, hogy egy életet megmentsen. Fiatal, én is fiatal vagyok, jóképű.. És sokadszorra kapom rajta magam, hogy ez feltűnik, pedig általában konkrétan át szoktam nézni mások fizikai attitűdjén.. Még ha csak a regényeken keresztül gondoltam is valaha a szerelemre, vagy romantikára, tudom, hogy ez aligha olyasmi amiről dönthetek. Persze mindig szentül hittem, hogy mire eljön a pillanat, hogy valakibe bele szeressek, addigra már alaposan ismerni fogom az illetőt! És bár jól esett olvasnom róla, de valahogy ezek a történetek elidegenítettek attól, hogy ez a “szerelem első látásra” dolog létezhet egyáltalán. Mindig szörnyen kritikus voltam ezzel kapcsolatban. Így hát, akármi is mozdult meg bennem, igyekszem objektív maradni. Sissy határozottan meglep, nagyon közvetlen lány, és bár a kórusban is sokat szerepeltem, ha liturgiákat kellett felolvasni elsőként jelentkeztem, a pályán sem bújok el sőt!, az órákon is imádok szerepelni és pontokat bezsebelni, azért ezek egészen más helyzetek, mint egy élő interakció. De lenyelem a szociális szorongásomat és próbálok a helyzetben maradni. A fülem mögé tűrök egy tincset és a kezemet nyújtom - Olivia Cromwell. Még nem igazán sikerült befutnom.. Lehet álnevet kellene használnom vagy ilyesmi. - tréfálkozom egy kicsit, mint aki nagyon zavarban van. - Oh, sajnálom, gondolom eléggé le vagytok terhelve. - az utolsókra viszont csak egy mosollyal sokatmondóan nézek rá, mint aki persze hogy tudja miről van szó! A hattyúk halálát játszom közben és lám beválik! Az arcmosást hagyom, de aztán csak veszek pár mély lélegzetet és Caevan üzenete is elér hozzám, így lassan felegyenesedem. A jobbomat a hasfalamra/fűzőmre helyezem. - Máris jobb.. Köszönöm. Talán csak túl szoros ez a vacak, vagy csak a stressz az utazás miatt.. Most először vagyok ennyire távol a jegyesemtől. - sóhajtok egyet még aztán a kezemet a kezére teszem. Most legalább hasznát veszem annak a kazal romantikus kötetnek, amiket olvastam.. - Köszönök mindent, azt hiszem ideje tovább állnom és megkeresnem a szállásomat. -még rámosolygok - Arra van az Abszolút nevű sétány ugye? - mutatok el a megfelelő irányba - Vigyázz magadra! - köszönök el és ha csak nem tart vissza tényleg rátérnék az Abszol útra. Ahol újra elő kerülhet a kézitükör és végre nem kell a muglikkal is foglalkoznom, hogy ki lát meg ki nem! - Túlélte.. De az elkövető nem lett meg. Hogyan tovább? - teszem fel a kérdéseimet halkan és közben szüntelenül figyelek a körülöttem lévőkre, az utca plakátokra, mindenre. Azért ez a harminc évvel korábbi időszak elég kétes és veszélyes volt Tudjukki meg a körülötte forgó dolgok miatt.. Ha gyanús alakot látok, tuti, hogy benyitok egy üzletbe ami biztonságosnak tűnik és ahol lehetőleg sokan vannak! Persze kívülről igyekszem méltóságteljesnek, és nyugodtnak tűnni.
Elsőre nem is gondoltam volna, hogy a gyakornok, aki betoppan hozzám, valójában nem is él már. Ennél sokkal megdöbbentőbb mégis az, hogy mennyire erőteljes, kiegészítjük egymást, s bár kapkodtam a levegőt, hogy belerángat valami romantikus képzelgésbe, a szeme villanásából most érzem, hogy ez csak terelés, színjáték. Képzelődtem volna? Legutóbb, mielőtt az időmágia életre kelt volna, nagyon nézte a számat, talán csak kapaszkodott valami érzésbe, ami még ehhez a világhoz köti. Szerencsénkre jól okoskodik, mert a tükörvarázs, mint kapcsolattartás már harminc évvel ezelőtt is kiváló lehetőség volt, hogy összekössön olyanokat, akiket elválaszt a távolság. Magamban elégedetten felmordulok, hogy a doktornő milyen kiválóan alkalmazkodik ahhoz, hogy a múltban is érvényesüljön. Valahol legbelül dübörög a vágy, hogy legyünk már túl ezen az egészen, és élőben találkozzunk. Elbúcsúzunk, de én azért lefelemenet is nézem a tükröt, na meg, hogy ne essek le a lépcsőkön. Ezalatt Sisssy máris kezdeményezőn ismerkedik, amivel kissé meglepi Winifredet. - Író? Azt hittem jönnél a medimágusokhoz, állandó a létszámhiány. Kár! Pára? Hát igen, az idő változékony, szokj hozzá! - Neveti el magát a nővérke, hogy aztán megrázza a fejét. - Nem zártkörű, én sem ismerek mindenkit, sőt. Bár tény, hogy sokan azért jönnek be ismerkedni, hogy felcsípjenek egy dögös aurort. Tudod olyan ez, mint a mugliknál a tűzoltó. - Viszont látja, hogy Wininek kissé megroggyan a térde, máris pattan oda hozzá, hogy megkérdezze, hogy mi a baj, esetleg megmossa a lány arcát. Eközben én tehát leérek a patológiára, ahol a vöröshajú vénasszony értetlenkedve lapozgatja a könyvét, én pedig már nyúlok is bele a táskámba, hogy elővegyem az aktát, de az nincs ott, pedig tökéletesen biztos vagyok benne, hogy bepakoltam. - Ez az! - Mondom a tükörképnek, mert tudom, hogy engem csak Winifred lát és hall, Sissy nem. - Elijesztetted, ügyes vagy! Sissy túlélte, lépj le, és beszéljünk! - Én még maradok egy kicsit, kérdezősködöm a többi áldozatról, de nincsen különösebb profil, csak hogy medimágusok mellett szolgáló nővérek voltak, mint mondjuk Madame Pomfrey.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2024-06-04, 17:13
Az az igazság, hogy Caevan meglehetősen jóképű és nagyon élveztem azt a dinamikát amivel indítottunk. Viszont ahogy számára is, számomra is arról szólt a dolog, hogy mentort találjak magamnak, hogy megbizonyosodjak róla, a szimbolisztika valóban nekem való mágiaág-e. Alapvetően az igazságügyben szeretnék dolgozni, arra viszont álmomban sem gondoltam, hogy ilyesmibe keveredek, mint amiben most vagyok! Arról persze mit sem tudok, hogy ez az érdeklődési kör még egy egyenlőre ismeretlen rokonommal is össze köthet a jövőben. Csak éljem túl ezt az egészet! Az pedig, hogy a tükörben úgy beszélek vele ahogy… igazából csak improvizáltam. Próbáltam megoldást találni arra, hogyan beszélhetnék vele úgy, hogy ne legyen totálisan feltűnő mi a fenének vagyok itt és miért és kivel beszélek… Kétes ez az idősík, fogalmam sincs mire számítsak az emberektől, de úgy voltam vele, egy párjával fecsegő, idegen országból jött fiatal boszorkányt csak nem kérdeznek fel túlságosan… Persze az más kérdés, hogy a színjáték valamit bennem is megszólít. Sosem beszéltem így senkivel, sosem próbáltam meg senkinek sem tetszeni, mások előtt kirúzsozni magamat kifejezetten kihívó gesztusnak találtam volna néhány órával ezelőtt.. De azt hiszem szükség törvényt bont.. vagy mi.. Jahj ez az egész olyan zavarbaejtő! Próbálom magamat rajta tartani az ügyön és nagyon messzire hessegetni azt a képtelen apró romantikus szikrát, ami pillanatra felvillant bennem. Arra persze nem gondolok, hogy épp az ilyen pernyék, elég levegővel, bármit képesek lángokba borítani.. - Majd igyekszem hamar rátalálni és a szállásra is. Ott nem érhet utol a vihar. - ő is elköszön és a mosdóban alig telik el pár pillanat máris elő kerül Sissy. Meglepetten fordulok felé és igyekszem tartani az amerikai angolt - Áh, szia. Az az igazság, hogy nemrég érkeztem és még el vagyok tévedve. Író vagyok. - szusszantok egy nagyot kicsit úgy, mint akinek légszomja van és meg is legyezgetem magamat. - Mindig ilyen pára van Londonban? - fújtatok halkan pihegve, aztán észbe kapok. - Oh de neveletlen vagyok! Akkor ez amolyan klubb, törzsvendégeknek, nem is jöhettem volna be igaz? - kezdek szabadkozni kissé zavartan, de azért körülményekhez képest kedélyesen. Bár a tekintetem kezd tényleg kissé zavaros lenni, mint aki szédül kissé. Talán ha úgy teszek, mintha rosszul lennék.. talán ha elérem, hogy velem foglalkozzon és ne akarjon a sikátorba menni akkor lehet, hogy szem előtt tudom tartani és nem fog megtörténni a szörnyűség! Az más kérdés, hogy a gyilkost ha most elszalasztom… fogalmam sincs hol fog legközelebb felbukkanni.. Valami viszont megmozdul bennem, valami nagyon kellemetlen érzés. Mi van, ha azért öltek meg engem.. mert Sissy halálát meghiúsítottam? Vagy mert együtt láttak vele? Mi a fene történt? Vajon egy olyan merénylőről van szó aki udvarolva próbál a közelükbe kerülni? Netán ismeri őket? Mégis mi a fene történik? Telibe a mosdó tükre előtt állunk mindketten, de most Caevan-nek felbukkannia elég kockázatos lenne, mégis az van bennem, bárcsak többet tudnánk!
Wininek sikerül a tükör megszerzése, a mágiája tökéletesen működik ebben a világban is, úgyhogy most már értelmesebb a kapcsolattartás. Azért furcsának érzem, hogy amikor mellettem volt, nem vettem észre, hogy nem is valódik, csupán egy jelenés. Vélhetően túlságosan elméleti ember vagyok, csak a rúnák érdekelnek. Nyilván arról már régen leszoktam, hogy egy szép lányon megakadjon a tekintetem. Adelia volt az első, akivel amolyan előre elrendelt házasság lett volna, de a lány külseje ellenére inkább amolyan se veled, se nélküled dolog lett belőle, mert ritka bunkó tudott lenni. Frida aranyos lány volt, de túl sok trauma érte, úgyhogy amolyan terápiás jelleggel elhagyta az országot, esélyesen vissza sem jön többé. Az egy éjszakás kalandok pedig már régen sem jelentettek semmit, manapság már nem is űzöm ezt az ipart. Így hát meglepetten konstatálom, hogy az előző pillantás után, amellyel Winifred említ, most valahogy úgy állítja be, hogy van köztünk valami. Ezt még korai lenne így kijelenteni, ezért inkább annak tudom be, hogy kapaszkodik az életbe, amit én szakmailag jelentek neki. Ez nyilvánvalóan csak munkakapcsolat! Mégis, kénytelen vagyok megcáfolni magamat, mert akkor miért bűvöltük egymás ajkát? Francba! - A poggyász már ott lehet a közelben, csak meg kell találnod. - Közlöm a tükörbe pillantba, olykor azért előre figyelek, hogy ne essek le az alagsori lépcsőkön. Itt már enyhén félhomály van, esélyesen a patológia is ezen a környéken van. A holtaknak nem kell napfény. Azért sikerül majdnem lefejelnem egy szuterén szintben elhelyzett ablakot, enyhe káromlat szusszan ki belőlem. - Azért vigyázz, könnyen feltámadhat a vihar. - Látok egy ajtót a folyosó végén, arrafelé veszem az irányt, enyhén szólva is felborzolva a hajamat a szabad kezemmel, mert idegörlő, hogy nem vagyok ott, csak a tükrön keresztül látom. - Ez is több, mint a semmi. Próbáld meg nem megöletni magad, ismét. - Teszem hozzá cinikus felhanggal, hogy elűzzem a furcsa, torokszorító érzést, ami a vallomása kivált belőlem. Nem szabad kötődnöm! Nem nekem való! Ezalatt Winifred bejut a mosdóba, sikerül is felfrissülnie, mögötte pont nyílik az egyik fülke ajtaja, s Sissy lép be, kezet most mellette, s rávillant egy mosolyt. - Áh, helló. Nem láttalak még errefelé. Te is nővér vagy? Itt főleg medimágusok és aurorok isznak. - Törölgeti a kezét, én pedig belépek a lenti szobába, hogy megnyissam a táskámat, amiben a halott lányok aktái vannak. Bent egy idősebb, vöröshajú banya irogat valamit egy asztalnál, valami adminisztrátor lehet. - Öhm, jó napot. Egy harminc évvel ezelőtt halálesetről szeretnék érdeklődni, egy bizonyos Sissy Clarke. - Turkálok a táskában, de nem találom az aktát. Ilyen hülye lennék, hogy a fiókban hagytam? Az öreglány közben lassan felnéz rám, de elég értetlenül. - Hogy ki? - Csap fel egy nyilvántartást, lassan, rémesen lassan lapozgat.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2024-05-30, 21:38
Odafelé menet, már csak kipróbálásképpen, egy túrista ajándékbolt mellett elhaladva az alkarom alá a felsőm ujjába rejtve, a mutató ujjamig leeresztve a pálcámat elvégzek egy egyszerű begyűjtő varázslatot, ami egy kézitükröt hív oda hozzám, noha közben mozgásban maradok, így a suhanó tükörnek kicsit nehéz utol érnie, de amint a kezembe csusszan és kicsit takartabb helyre érek, hogy a ruhámat is megigazítsam, a tükör borítását is átbűvölöm, hogy igazodjon a szetthez és ne az díszelegjen rajta, hogy “Üdvözöljük Londonban” és a háttérben az óriáskerék szines-szagos képmása virítson. Már persze ha sikerült mindezt kiviteleznem. De valóban elsőre a pult vitrinjét veszem szemügyre és csak utána kapcsolok, hogy hoppá! Van ám egy szerzeményem is! Azt kitapogatom, hogy van-e nálam egyáltalán pénz és ha van a pultoshoz fordulva kérek egy csésze teát, feketén. Amerikai akcentust használok és próbálok nagyon úgy tenni, mint aki teljes magabiztossággal csak átutazóban lenne. Hátha az amcsi akcentus választ ad a bámészkodók kérdésére, hogy mégis miért vagyok új arc errefelé. Közben elő kerül a kézitükör is meg egy rúzs, az egyetlen smink-holmi amit használni szoktam. Próbálom minél esztétikusabban kihúzni a számat vele, főleg mert frontálisan Caevannel nézek szembe közben. - Én is kérdezhetném. Úgy volt, hogy a poggyászom időben ide ér és tovább mehetek a szállásomra! - halkan beszélek, de kellően szemforgatok közben meg játszom az elégedetlen kisasszonyt. Még jó, hogy eszembe jutott, hogy amúgy léteznek tükör párok és annyira nem is durván ritka holmik, amiken keresztül látják és akár beszélni is tudnak egymással a varázshasználók. Már amennyiben a tükör egyben van. - Egyébként eddig minden rendben. Az érkezés simán ment és a környék is csendesnek tűnik. - oldalt pillantok, nem bírom ki, hogy ne tegyem meg, borzasztóan ideges vagyok.. ha elkapom a tekintetét valakinek csak rámosolygok a vállamat hozzá billentve illedelmesen de aztán elszakítom a tekintetemet és Caevan-re nézve hozzá teszem kissé elcsendesedve, szinte suttogva - De azért hiányzol. Jó lett volna, ha velem tudsz jönni. - a három medimágus pedig lassan meg is érkezik én pedig a tükröt úgy fordítom, nagyon ügyelve, hogy ne legyen feltűnő, hogy Caevan az arcom mellett rájuk is rá lásson. Én is csak a tükörből veszem észre, hogy Sissy eltűnik. Egy pillanatra még össze találkozik a tekintetem a tükörben Caevannal, a szívem hatalmasat dobban - Később még jelentkezem. - ígérem, mintha csak valami szerelmes fruska lennék, össze csukom a kis holmit, elteszem és nagyjából egy perccel később indulok csak én is hátra. Első körön a mosdóba természetesen, de csak megnyitom a csapot, és úgy teszek mintha csak melegem lenne, vagy rosszul lennék és meg kéne vizeznem a nyakamat, kulcs csontom vonalát és kissé sóhajtozni is kezdek. Közben fülelek, hogy honnan hallok motoszkálást, és hányat.. Közben villan a körte a fejemben, hogy ha Sissy tényleg itt van, tényleg tehetnék úgy, mint aki rosszul van. Harminc éve nem voltak még mágikus adottságok és aki értett a kézrátételes gyógyításhoz, az ritka madár volt mint a fehér holló! Persze ha nincs szerencsém és nem találom itt akkor megpróbálok hátra kijutni.
Nem lehet tudni, hogy az időseknek a rokona lehet-e az, akit Wini látni vél, ha egyáltalán látja, de a lényeg, hogy végre ismét van kapcsolat, mert én látom őt az ispotály egyik utcára néző ablakában, a visszatükröződésben, ő pedig a kocsmában, a pultos mögötti vitrin szerencsére egész jól tükröződik, de így nehéz lesz beszélgetni, elsőre inkább csak apró körkörös mozdulatot végzek a tenyerem felett, hogy az isten szerelmére szerezzen már egy kézitükröt. Lányként senki nem róhatná fel neki, ha igazgatja a sminkjét, vagy ilyesmi. Eközben én felmegyek az ispotályba, és azon túnődöm, hogy vajon valami alagsori irattárba kéne indulnom, vagy az emeleti kórtermek felé. Mindenesetre én már útközben, amíg nem volt kapcsolat, szereztem egy kézitükröt az egyik kisebb boltban, hiszen én a jelenben könnyebben tájékozódom, mint ő a múltban, lényegében pénz és helyismeret nélkül. Azért felpattintom a tükröt, hogy legalább olykor lássam, hogy mit csinál. Mindenesetre úgy döntök, hogy lefelé indulok, tenyeremben az apró tárggyal, csak el ne törjem. A Foltozott üstben ezalatt belép vagy három medimágus lány, a leírtak alapján Winifred simán fel tudja ismerni Sissyt, a szőke, göndör hajú lányt, aki már törzsvendégnek tűnik, le is ül a barátnőivel az egyik körasztalhoz. A korabeli ruhája a leányzónak jól sikerült, senki nem szúrja ki, de mivel igen csinos, azért több szem is rá tapad, mert még újnak tűnik itt, de aztán mindenki visszafordul az italához. - Na mi a helyzet? - Kopogtatom meg a tükröt, hátha valahogy sikerül szereznie egy tükröt, és a csapos nem nézi bolondnak, hogy a háta mögötti vitrinhez beszél. Sissy viszont most felpattan, és elindul valamerre hátra, lehet, hogy csak a mosdóba. Vagy dohányozni a hátsó utcára?
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2024-05-23, 22:11
Caevan & Winifred
[You must be registered and logged in to see this image.]Kár, hogy ekkoriban még nem igazán léteztek a mobiltelefonoknak úgy bármilyen formái, pedig biztosan elő szedném és úgy tennék mintha csak telefonálnék. Még mindig zakatol a szívem és borzongás jár át, ha arra gondolok, hogy tényleg meghaltam valahogyan. Emlékszem, az egyik Hollóhátas terelő, még az elődömnek volt az a remek mondása, hogy ha nem tudsz valamit rettegés nélkül megcsinálni, akkor csináld végig félelemmel, de csináld! Fogalmam sincs mennyi értelme van, de most valahogy aktuálisnak érzem. Mivel ketten keveredtünk bele ebbe a helyzetbe és Caevan az egyetlen kapcsolódásom jelenleg a jelenemmel, és ezek szerint a múltammal is éppen, ő az utolsó aki élve látott, így nálam automatikusan jön, hogy kissé levetem a túl hivatalos formaságokat. Apropó, remélhetőleg nem keveredik bajba ha esetleg nem járunk sikerrel.. Tekintve, hogy tényleg ő az utolsó aki élve látott- vagy hát nem is tudom mikor történt és sétáltam át egyik állapotból a másikba. A délutáni meccsen még nagyon is fizikálisan jelen voltam!! Még mindig az utolsó pár elmúlt órám pörög bennem és próbálok belekapaszkodni abba is. Sajna nem látom Caevan környezetét, esetleg csak ha éppen időben érek oda és elcsípem az auror fazont, ha sikerül elcsípnem, valamiért elsőre az idős párnak az auror veje jut eszembe. Ha jól emlékszem az idős pár lánya volt a medimágus áldozat és az auror a férje.. De egyenlőre nekem is tovább siklik a tekintetem rajta és Caevan-ra figyelek. Azért arra amit elmond és hogy az első áldozat fejét durván szétverték fordul egyet a gyomrom. Mégis mi a fenét fogok tudni csinálni én egy ilyen helyzetben? Persze aztán emlékeztetem magamat, hogy egy elég kreatív és erős boszorkány vagyok, úgyhogy biztosan kitalálok majd valamit, bár jó lenne kipróbálni, hogy itt a testemben, a pálcámmal, tényleg működik-e minden úgy, ahogy annak kell…? Bólindok, már nem válaszolok szavakkal a fiatal férfinek, csak elindulok az üsthöz. Én is igyekszem ablakok mellett haladni, és figyelni, hegyezni az érzékeimet. Az üsthöz érve egy mellék utcába húzódok és a korabeli mugli öltözetemet, korabeli boszorkány szettre cserélem. Harminc évvel ezelőtt még vadul Voldemort toborozta a csatlósait meg ilyenek.. Ha jól emlékszem.. Jahj miért csak olyankor tudok Mágiatöriből villogni amikor Corvussal versenyzünk?!! Dohogok egy sort magamban és kissé belém áll a gyomorideg, hogy vajon… vajon milyen állapotok uralkodnak a varázsvilágban jelenleg? Vajon találkozom olyanokkal majd akik… Mint például tanárok, vagy ilyesmik?? A pálcámat a blúzom ujjába rejtem, a szívem egy pillanat alatt a torkomba ugrik, de ennek ellenére össze szedem magamat és belépek a fogadóba. Egyenes háttal, egészen arisztokratikusan. Corvustól tanultam természetesen.. Meg a saját konzervatív büszkeségem is persze hozzá tesz. Belépve, egy pillanatra nézek csak körbe, de próbálok minél több részletet magamba inni. Végül a pulthoz lépek, ha senki nem állja utamat. Főleg akkor célom a pultot elérni, ha a bárban az italos polcok “háttere” üvegezett és esetleg még van is valamennyi tükröződésük… Na meg persze imádkozom, hogy ha ez megvalósul, Caevannak is feltűnjön a túlvégen.
Inkább nem is akarok a pillangó hatásra gondolni, mert azt hiszem, ez egy olyan ördögi kör, hogy bármit is teszünk most, már lehet, hogy megtettük. Akkor hát marad a józan paraszti ész, és ez a remek varázslat, hogy visszazökkenteni a lelkét a testébe, valami korábbi időpontra. Hogy mi sül ki belőle, azt nem tudom, viszont óhatatlanul is felelősnek érzem magamat a fiatal nő sorsa miatt. Valahogy az életem utolsó néhány éve vakvágányon, csak a munkának éltem, bezárkózva a rúnajelek világába, s most itt az esély, hogy valakinek személyesen is segítsek. Eredetileg együtt dolgoztunk volna, végülis ez is egyfajta munka, még ha kezdem úgy érezni, hogy a nő valahogy érzelmileg is kapcsolódik hozzám. Nem is nagyon van választása, hiszen ebben a jelenben még az idősek sem látták, csakis én. De mi van, ha azért lett több gyilkosság, mert maga Winifred véletlenül visszakerült a múltba, s valami így megváltozott? A különleges misztikus sarki fények talán pont a tér és idő szakadásainak mellékhatásai, de az is lehet, hogy valami olyan mágneses együttállás van, ami még a nap fényeit is máshogyan szűri meg. Bárhogyan is legyen, különleges. Mindenesetre ahogyan vizsgálgatom a tükröződő felületet, hogy a lány megjelenjen, valaki elmegy mellettem, lényegében nekem is jön, szinte a semmiből. Ez ki is zökkent, valami morcos auror lehet. Bocsánatot se kér a paraszt, csak megy a dolgára az ispotály előtt. Felsóhajtok, mindegy. De végre itt van a doktornő. Nem ingetetek neki, inkább csak biccentek, hogy senki ne nézzen őrültnek. Elhoztam magammal az aktákat, hogy bele tudjak nézni, ha szükséges. - Akkor próbálj meg kevésbé feltűnően megjelenni. Sissy Clarke szőke, göndör-hullámos hajú medimágus. Közvetlenül a műszak után megy az üstbe, még az is lehet, hogy rajta lesz a nővér ruha. Háromnegyed hatkor az Üst mögötti sikátorban találták meg, a fejét valaki durván szétverte. Legyél óvatos. - Tegezem őt vissza, s én magam pedig úgy döntök, hogy elindulok az ispotály felé, hátha ott kideríthetek valamit a harminc évvel ezelőtti dolgokról. Végig úgy haladok, hogy szükség esetén tudjunk egymásnak jelezni a tükröződéseken. Ő pedig elindulhat a Foltozott üst felé. Délutánra jár már az idő, olyan öt óra lehet, tehát háromnegyed óra múlva esedékes a gyilkosság. Az üstben egyébként nincs nagy tömeg, egész jól át lehet látni, kérdés, hogy hol lehet Sissy.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2024-04-01, 13:43
Caevan & Winifred
[You must be registered and logged in to see this image.] Az időben párhuzamosan cselekedni valljuk be kifejezetten veszélyes, hiszen ha valamit csinálunk a múltban, arról nem tudhatjuk, hogy mit okoz a jelenünkben. Egy ember ha életben marad, egy új családfa indulhat meg és annyi új helyzetet generálhat, ki tudja, hogy az életben maradottaknak milyen szerepek jutnak a jelenben majd… És ki tudja, hogy Cavean és nekem mi dolgunk van itt. Bele keveredtünk annyi szent. Kicsit azért elkap az aggodalom, hogy mi van akkor, ha mindketten nyakig benne vagyunk, nem csak én és Cavean éppúgy veszélyben van? A gondolataim utólag vissza kanyarodnak a térszakadás felemlítésére és őszintén elgondolkozom, hogy és azzal úgy mégis mit fogunk csinálni? De tényleg mit? Mágiatudomány szempontjából abszolút egy olyan témakör amit legfeljebb a Minisztériumban a speciális szakosztályokon tanulmányoz bárki is. Próbálom ambíciózus oldalról is megközelíteni. Hogy ha ezt túlélem, túléljük és meg is sikerül oldani. Olyan tapasztalatot zsebelek be amivel azért már utána eléggé lehet majd asztalt csapkodni! Csak éljem túl… Mantrázom magamban Londont és a Foltozott Üstöt meg hogy Sissy Clarke-ról van szó. Mintha elfelejthetném miért is vagyok itt.
A saját testembe kerülök vissza ami szintén meglep.. Szóval.. tényleg átkerültem valahogyan ide. Vajon menekülhettem valami elől, hogy ennyire kikeveredtem? Vagy mégis mi a fene történhetett. Nézem az erdőt, nézem a főutatde végül a várost választom. Eleve a városban beszéltük meg, hogy “találkozunk”, nem akarok eltávolodni ennél jobban a tervtől. Az északi fényszerű villódzás azért kicsit meglep. Wales és Skócia környékén annyira nem ritka, na de Londonban! A számat rágom belülről, hogy ténylegesen ez amiatt történik, mert belepiszkálunk valamibe amibe nem kéne. Megérkezem végre ahova kell és meg is pillantom Caevant - A városon kívül voltam. De még élek. - suttogom és közeben azért nézem ki néz épp felém és megpróbálok minél kevésbé feltűnő lenni. - Akármi is történt az ez után történhetett. - tűnődöm - Azt mondtad Foltozott üst. Úgyhogy oda megyek. Ha valamit találok pedig megpróbálok jelezni, nyomot hagyni. Mondjuk a falon valahol - már ha lesz időm vagy ilyesmi.. akárhogy is, ha rábólint, vagy hozzá tesz, azt még természetesen megvárom, de utána elindulok a Foltozott Üsthöz. Van valami ki nem mondott romantikája annak, hogy a multban amit a falra vésünk az a jelenben is megjelenik majd… De azt hiszem nem vagyunk olyan helyzetben, hogy ilyesmi eszembe jusson jelenleg. Ennyire nem vagyok elveszetten romantikus alkat.
Talán csak én vagyok túlságosan tisztelettudó, hogy megtartsam a távolságot, s ne legyek közvetlenebb. Amit egyébként a helyzet is indokolna, hiszen az élettért küzdünk. Ráadásul nem csupán úgy, hogy meg van sebesülve, és medimágusok egy komoly csoportja próbálkozik, hogy minden funkciója, ami még működik, még erősebbé váljon. Jelen állás szerint halott, ugyanakkor a lelke még kétségbesetten kapaszkodik az idő csapdájába. Ezt a varázslatot még én sem próbáltam, de ha a lexikon nem téved, akkor megbolygatunk egy csomó fontos dolgot, mégis sikerülhet, ha jól okoskodom. Ha a fiatal nő feleszmél, akkor már fel is kapja a förgeteg, sikerül lábra érkeznie, nem kell nyekkennie, így koszos sem lesz a ruhája, és még pálca is van nála. Kérdés, hogy vajon mit kereshetett itt kint a városon kívül, hiszen most a saját testébe került vissza. A főút mellett egy kis erdő húzódik, de teljesen felesleges különösebb cél nélkül nem a várost választania. Ráadásul tükör sincs nála. Elindul hát London felé, úgy nagyjából háromnegyed óra lehet, amíg lekutyagolja, hogy az első házak feltűnjenek. Ezalatt én szintén Londonba utazom, hogy párhuzamosan ugyanott legyünk. Mindkettőnk számára újdonság tűnik fel. Mivel nagyon erős tér-idő varázslatot használtunk, aminek csak mi ketten vagyunk részesei, az égre nézve sarki fényre jellemző szivárványszínű villózdást tapasztalatunk, ami jelzi, hogy az idő szövedéke változik. Kérdés, hogy mennyire teszünk valami helyrehozhatatlant, főleg ugye Wini, hiszen minden lépése oda nem illő. Mivel én csak annyit tettem meg, hogy lementem a roxforti nagykapu elé, hogy onnan hoppanáljak, ezért már bőven előtte Londonban vagyok, s az egyik kávézó előtt elvitelre kérek egy jó erős, de cukros feketét, beállok a kirakat elé, remélve, hogy a múltbeli társam talál végre egy tükröt. Közben Winifred beérhet London külvárosába, hoppanálni nem tud, mert a térmágián belüli térmágia biztosan megbolygatná a dolgokat, taxira nincsen jelenlegi pénze, de buszra viszont fel tud szállni, ott mázlijára éppen nem kérnek jegyet, így már meg is láthatjuk egymást, én a kávézó kirakatában, ő pedig a busz üvegén át engem. – Na csakhogy. És most merre? – Nyilván mindketten suttogunk, hiszen ne nézzen bolondnak senki, az a biztos, de szükség lenne valami tervre, elképzelésre. Azért jót mosolygok a megváltozott külsején, ügyes volt, hogy átalakított ruhát varázsolt magának.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2024-01-03, 22:05
Még nem mentem egyetemre, Caevan pedig annnyival nem néz ki sokkal idősebbnek, hogy egy ilyen helyzetben a magázódásra figyeljek. Nyilván ha sikerül mindent helyre tennünk, majd visszatérek hozzá. De azért örülök, hogy nem hívja fel most rá a figyelmemet, vagy nem szól rám miatta. Lehet kissé kiakadnék és elküldeném a fenébe a pillanat hevében. Ahhoz, hogy cselekedni tudjak, ahhoz, hogy funkcionálni tudjak az agyamat most takarékra kell tennem. Szóval lehunyom a szemeimet miközben hallgatom és próbálok egyenletesen lélegezni. El kell fogadnom a felfoghatatlant, legalább ameddig próbáljuk vissza csinálni. Le kell csitítanom az érzelmeimet, át kell értelmeznem az időt. Az időmet. Össze szedem minden erőmet, hogy tudatosítsam, most nem segítenek az érzéseim. Most határozottan akadályoznak.. Az érzelmeket viszont nem lehet lekapcsolni legfeljebb elhatárolódni tőlük. Nem kellemes, de gyorsmegoldásnak most nem tudok mást tenni. Egyszerűen nem tanultam semmiféle védekezési mechanizmust, így csak ignorálni tudom… Vagyis… tévedek! Szinte valamiféle fejlövésként élem meg ahogy eszembe jut, hiszen nekem van egy nagyon erős fogódzkodóm! Mégpedig a hitem. Nem az Istenben akiről tanultam, akinek a tanításait követve neveltek. De a hitem a kapcsolatban a Nagy Egésszel mindig válaszolt. Mindig adott valami jelet. Szóval összességében sikerül megnyugodnom, az egész csak pár pillanat volt és amikor kinyitom a szemeimet határozott elszántság csillog benne. A Foltozott üst említésére és a megelőző adatokra bólintok egyet. - Rendben. Az első megakadályozásával, minden áldozatot megmenthetünk. - mondom ki az egyértelműt.
Aztán elköszönök és felkap a szél és átszippant valahova. Az az igazság, hogy a szél nagyon is az én elemem és a seprűn is elég jól boldogulok még amikor viharos időnk van is, így most is próbálok ráhangolódni, hogy ne csak dobáljon vagy kénye kedve szerint tépázzon egészen addig ameddig földet nem fogok egy nyekkenéssel. Ha sikerült talpra érkeznem akkor csak leporolgatom magamat, ha nem akkor majd kiderül. Azt mindenesetre felmérem, hogy hol vagyok, milyen messze a belvárostól, van-e olyan épület amit felismerhetek, utcatábla, irányító szám, buszmegálló bármi. Mennyire kerültem a külvárosba? És persze azt is végignézem, hogy nálam van-e mindenem, a táskám például, a pálcám, ilyesmi. Azt is körbe nézem van-e körülöttem bárki, ha pedig nincs a ruhámon megpróbálok egy kis módosítást eszközölni, hogy a harminc évvel ezelőtti vonásokat tükrözze. Nem túl nehéz ihletet merítenem, a nevelő anyám eléggé abban a korszakban ragadt, bár tény hogy a konzervatív formájában, de hát.. ám legyen! Szóval attól függően hogy mi vagy ki van körülöttem, megindulok a belváros felé, vagy gyalog, vagy busszal, vagy hoppanálva, de ha találok taxit, akkor lehet leintem azt. És persze közben keresem a felületeket. Nálam nincs kézitükör, de azt hiszem rá fogok szokni innentől ha ezt megúszom!
- Alig hiszem, sőt kétlem. Elég belenéznie Ms. Hill. – Én azért tartom magamat a magázódáshoz, mert bár ő letegezett, ezt úgy veszem, hogy a helyzet okozta sokk miatt lett ilyen közvetlen. Alap esetben ez egy munkakapcsolat, amelyben tartjuk a távolságot, ám ezúttal az élete a tét, ezért nem sértődöm meg, de nem is érzem magamat feljogosítva. Összefűzöm az ujjaimat pókszerűen, mert a szakállam simogatása egy idő után öregurassá tesz. Sóhajtok végül egy nagyot, hogy átgondoljam a mechanikát. – Nem sok választásunk van, én azt mondom, hogy majd kialakul. Abban bízom, hogy a varázslat kitart, de legalábbis lesz pár napunk, hogy a végére járjunk. Ráadásul ha a gyilkos a mai napig is él, amit Ön kiderít, azt a jelenben is el tudom varrni. Így növeljük az esélyét, hogy az egyik idősíkon elkapjuk. – Vonom meg a vállamat, tudom, hogy most egy hajszálon fog függeni Winifred létezése, de arra még én sem tudom a választ, hogy hogyan jut vissza. Ha sehogy, akkor ott él harminc évet, amíg találkozunk, s közel ötven lesz, amire legközelebb látom? Nem a legjobb kilátások. Valahogy meg kell oldanunk ezt is. – Ha.. valami térszakadást talált, akkor a gyilkoson kívül meg kell találni azt a kaput is. S mivel már egyesült a lélek meg a test.. – Biccentek, ez pusztán találgatás, de most nincs több esély a kezünkben. Sóhajtok, mert tudom, hogy ezzel cseppet sem nyugtattam meg. Fürkészem az arcát, hogy aztán rápillantsak az aktákra. – Át fogom nézni őket. Az első áldozat ahogy említettem, egy nővér az ispotályban. Sissy Clarke, a műszakja után az Abszol út felé indult, aztán holtan találták Tom bárja mögött a sikátorban. Tehát a gyilkos a Foltott üst környékén kezdhette követni.. – Nyitogatom a papírlapokat, és a dátumot is odamutatom a fiatal nőnek. Arra a napra érdemes a különös rúnamágiát aktiválni, mert ha ott sikerül megoldani a rejtélyt, akkor lehet, hogy eleve az egész folyamat el tudjuk vágni.. Lezárhatjuk az ügyet!
-Nem is tudom, talán amikor elindulsz, lemegyek Roxmorts-ba, hogy megkérdezzem a másik Dumbledore-t, de az is lehet, hogy vissza kéne mennem Londonba, hogy én is az ispotály környékén szaglásszak. A gyilkos még él, és hátha valami nyom felbukkan. – Köszörülöm meg a torkomat, a nemlétező empátiámat kéne most előhúznom, hiszen amilyen pocsék életem volt, nem vagyok egy bátorító alkat, pláne hogy így, hogy testetlen, még egy segítő érintés sem jöhet szóba. – Aha. – Hagyom végül helyben a dolgot, hogy aztán elkezdjem mormolni a könyvben lévő különleges szavakat. Winifred azt érzi, hogy felkapja valami szélvihar, forogni kezd vele a szoba, s beszippantja a nagytükör, ami az állvánnyal szemben van, én pedig azt érzékelem, hogy a szellem mintha valami vákumba került volna. Pár pillanat múlva már azt látom, hogy a másik oldalon a lány végre testet ölt. Valami mezőn lehet az országút mellett, s távolban magasodnak London épületei. Legalább nem kell találgatnia, hogy merre van. Viszont a kép elhalványul, mert ő nem tükörbe néz, és elsősorban az ő oldaláról kell meglennie a kapcsolatnak. Én előveszek egy apró zsebtükröt, hogy ne kelljen mindig direkt felületeket találni, s megindulok a falu helyett mégis a városba, párhuzamosan kell nyomoznunk!
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2023-11-29, 10:56
Egy pillanatra felmerül bennem a kíváncsiság, hogy mégis mire találta ki ezt az fajta kapcsolattartást Aberforth, de megállom, hogy a kíváncsiságom előre nyomakodjon és inkább a lényeges pontokra figyelek. És ahogy hallgatom egyre inkább gondolkozom el valamin - Egyre inkább úgy érzem, vajmi keveset tudok az időről. - de talán ami késik nem múlik-haha.. Biccentek a tükröződő felületek keresésére. - Ha jól értem, a varázslat nem a tükrökre, tükröződő dolgokra fog hatással lenni, hanem rám. Hozzá kell érjek ahhoz a felülethez, amit így.. használni akarok, vagy automatikusan minden lehetőséget látni fogok? - teszem fel a kérdéseimet elgondolkozva. Aztán amikor oda jut, hogy az időnyerőjét össze törje egy kicsit megijedek - Várj! És hogyan jutok vissza a jelenbe, ha.. Ha sikerül megoldanunk? Szereznem kell egy időnyerőt ott is.. vagy..? - nem fejezem be, de látszik azért rajtam, hogy ezzel kapcsolatban most tényleg tanácstalan vagyok. Nem szokásom utazgatni az időben. Az persze már más kérdés, hogy Caevannak ezek szerint van olyan bejárása a Minisztériumba, ami miatt rendelkezik saját időnyerővel. A gondolataim cikázni kezdenek és a szívem majd kiesik a helyéről. Sosem utaztam még időt. A hoppanálással ugyan jobb viszonyban vagyok mint a testvérem, na de az időutazás egy kicsit más. - Legalább a dokumentált gyilkosságok dátumai meg vannak.. - motyogom. Noha felmerül bennem, hogy és mi van akkor, ha az első gyilkossággal nem jutunk semmire.. Akkor a másodikkal kell folytatnunk és így tovább? Vagy meg kéne akadályozni a gyilkosságokat? Persze aztán rájövök, hogy felesleges most ilyeneken agyalnom, sokkal inkább akkor kell majd amikor helyben leszek! Nyilván tudja mit miért kell csinálni, hiszen ott van előtte a könyv. - Ugye nincs semmiféle apró betűs rész amire nagyon kéne figyelnünk? - teszem még fel az utolsó kérdésemet aztán - Ha nem jönnék vissza… - kezdek bele, de hirtelen elakadok, mert feltódul, hogy annyira nem gondoltam arra, hogy ilyen helyzetbe kerülök, hogy fogalmam sincs mit mondhatnék, de csak kibököm - Elmondod az Allstar-osoknak, hogy mi történt? És.. kiírsz a faliújságra egy találkára hívást azzal, hogy “Kedves Tekergők!”? Ők a barátaim.. Szeretném.. ha tudnák.. Persze remélhetőleg semmi ilyesmire nem fog sor kerülni! - rázom meg a fejemet és kicsit meg is paskolom az arcomat, mielőtt újra össze omlanék, vagy sírni kezdenék vagy ilyesmi és inkább csak Caevanra meredek várakozóan és feszülten - Rendben, mehet. Csináljuk! - bólintok rá végül. Nagyjából mintha érzéstelenítés nélkül akarná kihúzni a fogamat, de.. a bizalmat megadom.
Tudom, hogy nagyon nem egyszerű most ezt az egészet átélni, hogy halott is, meg nem is, de próbálom úgy felfogni, kommunikálni, hogy ez az egész egy rossz álom, amiből fel lehet ébredni. Igaz, hogy akkor én sem vagyok mellékes, de ez legyen most mindegy. Ha el is felejt, de közösen megmentjük az életét, már az is csudajó dolog, én meg hiszek a karmában, hogy egyszer még vissszaadja az élet, ha már ilyen pocsék sors jutott. Nincs ugyan rossz életem, de valahogy minden félresiklik, talán itt az idő a korrigálásra. Bólogatok, miközben nézegeti a hideg csontokat, s ha jobban megnézi, nem lát bizony kulcscsont törést, és ha igaz, hogy az ilyesmi maradandó, akkor beazonosíthatja, hogy nem a saját maradványait látja. Ettől még nincs meg a megoldás, hiszen csak a szelleme, kísértete van itt, a teste pedig a múltban ragadhatott. - A varázslat nem tökéletes, de működhet. Tudjuk tartani a kapcsolatot téren és időn keresztül. Dumbledore öccse találta ki, Aberforth. A lényege, hogy mivel nem vihetsz magaddal semmit a múltba, a tükrökben, tükröződő felületeken tudunk beszélni egymással. Ablaküveg, ha úgy esik rá a fény, víz, és hasonlók is jók lehetnek. A saját időnyerőmet beáldozom, a magjában ugyanis van némi tatuepe, azzal lehet módosítani az időt. Az első gyilkosság napjára időzítem, és ha jók a számításaink, még az is lehet, hogy megtalálod a tested! Rendben lesz így? - Kérdezek vissza, hiszen rémesen kockázatos ez az egész, de így párhuzamosan tudunk nyomozni, ő a múltban, én a jelenben, de hátha így dupla esélllyel találhatjuk ki, hogy mi történt. A saját időnyerőmet már elő is veszem, hogy összetörjem, ha úgy dönt, hogy igent mond. Közben lepillantok a könyvre, sosem csináltam még ilyet, de nem áll távol tőlem, hiszen a rúnák, rejtjelek mindig komoly misztikumot jelentenek. Aztán vissza a fiatal nőre, nagyon remélem, hogy még látom valaha az életben. Ha a varázslat nem sikerül.. Nos nem tudom, lehet, hogy egyszerűen elillan a semmibe. Erre persze ne is gondoljunk!
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2023-11-23, 23:21
Nem is tudom, hogy akarnék-e erre emlékezni vagy sem. Ha onnan nézem, hogy emlékként gondolhatnék vissza rá, az azt jelentené, hogy túléltem. Onnan már legfeljebb csak együtt kéne élnem a tudattal, hogy mi történt.. Vagy épp mi nem. Az emlékezés létezés. A létezés élet. Caevant pedig nem szívesen felejteném el. Főleg hogy épp az életemet segít megmenteni. Rettenetesen méltánytalan és igazságtalan lenne ilyesmit elfelejteni.. - Néha a muglik levéltáraiban is találni izgalmas dolgokat. - vonok vállat az angyalrúnákra. Hiszen azok amolyan legendák inkább. Hiába voltak ott a régészeti kutatások fényképei és a “dokumentált” anyag, az ilyesminél sosem lehet tudni mennyi az igazságtartalmuk ameddig saját szemünkkel nem láttuk. És hát.. nem sok mugli helyen látni kiállítva emberi csontokat amikbe jeleket véstek bármilyen célzattal is. Miután túl vagyok a familiárisom eltűnésének tényén inkább az asztalon heverő nő csontjaira figyelek. Csak most eszmélek és jutok oda, hogy eszembe jusson a sokk és minden közepette, hogy amikor kicsi voltam eltörtem a bal kulcscsontomat biciklizés közben és hát nem igazán sikerült tökéletesen össze forrnia. Tükörben már sokat láttam, nyilván a bőröm alatt, ismerem a tapintását is, így egyértelműen ezt keresem miután sikerül annyira lenyugodnom. Hiszen ez egyeneságú bizonyíték lehetne, hogy kizárjam, nem az enyém. Noha korban idősebbnek tűnik.. legalábbis remélem, hogy a csípő ízületem nem fog ennyire kikopni a közeljövőben! A szemem egyértelműen elkezd ráállni a különbségekre. Mintha ezzel csak vissza tudnám idézni, vagy rekonstruálni ki is lehetett az illető. Viszont amikor Caevan azt mondja talált valamit, mindent abba hagyok és várakozóan feszülten nézek fel rá. Nagyjából olyasmi áhítattal mint amikor anno hallgattam a templomi zsoltárokat. Végül csak kihúzom magamat és felszegem az államat. - Szóval szükségünk van egy tükörre! - bólintok rá, és hát a kérdésem is sokkal inkább volt felszólítás. Amolyan “oké, és akkor miért vagyunk még itt és nem egy tükör előtt?!” hangnemmel. Persze nem akarok bunkó lenni, csak hát eléggé kétségbeejtő és a türelmemet próbára tevő a helyzet. Azért veszek egy mély lélegzetet, hogy lenyugtassam magamat és oda lépek a fiatal férfi mellé. - Milyen tükörre lenne szükségünk? - ez már valóban kérdésnek cseng és türelem is akad benne. Természetesen mindent szeretnék megpróbálni!
Amit félre lehet érteni, azt jellemzően félre is szoktam, ahogyan most is. Ezúttal a segíteni akarásom a meghatározó, embertelen sors lehet, ha valaki csak úgy kiesik a saját idejéből, meggyilkolják, de nem lelhet békére, mert itt kísért, s nem tudja, hogy miért. Nem csoda, hogy minden létező alkalmat megragadnánk arra, hogy egymáshoz érjünk, noha ez most lehetetlen. A hoppanálás után sem szakad le tőlem, ami azért jó jel, mert így csapatban tudunk gondolkozni. Azt leszámítva, hogy nincs fizikai teste, egészen valóságosnak tűnik, tehát még van remény, hogy mindezt semmisé tegyük. Kérdés, hogy vajon emlékezne-e utána bármire? Az időt megváltoztatni sosem egyszerű. – Angyalrúnák? Milyen érdekes, erről még én sem hallottam. – A fiatal nő familiárisa természetesen nincsen sehol, én viszont a kötetet lapozgatva találok valami hasznosat, úgyhogy elgondolkozva fordulok hátra, hogy szembenézzünk. Viszont így, hogy Winifred nézegeti a csontokat, bár nőnek tűnik, de cseppet sem biztos, hogy az ő csontjairól van szó. Nő, az egyértelmű, de mintha kicsit idősebbnek tűnne, akár harmincnak is az illető. Az pedig nyilván kizárva, hogy a rúnamágus lány hosszú éveket töltött a múltba, mielőtt megölték volna. Ez talán bíztató lehet. – Szóval.. Találtam egy olyan tükörvarázst, amelynek a lényege, hogy olyan mentális összeköttetést ad, hogy két fél mintha csak a familiárisukon át beszélnének, tükrökön keresztül téren és időn át is tudnak beszélni. Ezt vélhetően olyanok találták ki, akik szerettek volna áldozatokat kihallgatni, és még a lélek ott volt a közelben. Aurormágia.. Mit szól doktornő, megpróbáljuk? Vissza a múltba? – Kapom az ölembe a könyvet, és már keresgélem is a pálcámat. Valahogy úgy érzem, hogy az idős pár, akit kifaggattunk, mert a kertjükben találták a csontokat, az ügy középpontjában állhatnak. Egyértelműen veszélyes, amivel próbálkozunk, hiszen a jelent is megváltoztathatjuk, de a segíteni vágyásom arra sarkal, hogy Winifred mellett álljak. Az ajkairól pedig most már nehezen, de el tudom szakítani a tekintemet, bármennyire is bizsergető. A manós felvetésére pedig csak megvonom a vállamat, simán elképzelhető, hogy annak a Winkynek a ténykedése nyitott időkapukat is, de azzal most nem vagyunk előrébb.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2023-10-29, 14:33
Valóban eléggé félre érthetőnek tűnik a megnyilvánulásom, ugyanakkor kellően össze zavarodottnak, elveszettnek és kétségbeesettnek tűnök, hogy ne feltétlen lehessen annyira romantikusan értelmezni mégse. Persze olyan értelemben van benne egy kissé tragikus romantika, hogy az embernél mi az a pont, amikor az ilyen gesztusokban keresi a kapaszkodót az élettel… Mint az illető ajkai, a hangja, vagy egyszerűen csak egy ártatlanabb érintés ami biztosíthatná a tudatot, hogy nem szakadt meg a fizikai valósággal a kapcsolata. Persze a kiábrándulás, hogy jelen helyzetben ezt képtelenség manifesztálni, kellően a szívembe markol. A hoppanálás megtörténik én pedig vonódok utána. A lábam a talajt éri, legalábbis egyenlőre nem érzem, hogy lebegnék és bizony ahogy megindul rohanva, én sem húzom az időt, rohanok utána. És próbálok ráakadni az emlékeimben valami hasznosra amiknek köze lehet ahhoz amit a rúnákról mond. - Akkor még azok is okozhatták a halálát a tulajdonosnak… Bár olvastam már olyanról, hogy emberek csontjaiban találtak jeleket, miután meghaltak boncolásnál, vagy a sírfeltárásoknál bukkantak rá ilyesmikre.. De ezeket angyalrúnáknak nevezték és pozitív jelenségeket társítottak hozzájuk. - osztom meg én is amikről már olvastam, de akkoriban azért kissé másképp gondolkoztam ezekről. Azért amikor beérünk valami hírtelen felismeréssel jut eszembe és a táskámhoz érek ami elvileg a vállamon van és amiben elvileg a familiárisom van. Most feltépem a táskám tetejét és fejjel lefelé fordítva rázok ki mindent belőle a szoba közepére. - Faust… Faust… - szólongatom miközben az iskolai tanszereim, a seprűm, és még sok más potyog a táskámból.. Nem éreztem, hogy elszakadt volna tőlem és ha nem bukkan fel, egyrészt nyílván abbahagyom a táskám kiürítését, másfelől azért ez egy újabb nagyon erős felismerésként nehezedik a vállamra. Akárhogy is, ameddig Caevan a vaskos kötetet lapozgatja addig próbálok valamit találni a cuccaim között. Valami olyasmit, amit akár fel tudunk használni most, de közben valamiért olyasmik után is kutat a tekintetem ami esetleg “idegen eredetű” is lehet számomra, mégis hozzám került. Aztán a csontokhoz lépek és újra megvizsgálom őket. Olyasmit keresek amit eddig nem láttam meg esetleg. Szegycsont, kulcscsont, koponya.. még a szájpadlását és a szemüregét is megnézem ezúttal. És ahogy hallgatom, egy gondolat motoszkálni kezd bennem.. - Hallottam ezt-az még régebben.. Még mielőtt Amerikába kimentem, harmadikos, negyedikes korom körül. Terjengett egy szóbeszéd egy házimanóról.. Állítólag ellopott egy időnyerőt. És neki köszönhető, hogy Voldemort sohasem tért vissza… És emlékszem, hogy volt egy időszak amikor többen betegnek érezték magukat egy bizonyos időpont körül, vagy rémálmaik voltak arról, hogy meghaltak… De annyi furcsaság történt azóta is, hogy ez teljesen elkallódott a többi között.. - osztom meg vele. És kíváncsian figyelek, hogy ő mit gondol erről az egészről. Hiszen lehet hogy az egész tényleg butaság.
Próbálok nem zavarba jönni, ahogyan az ajkaimat figyeli, más esetben ez valami furcsán romantikus, vágyakozó gesztus lenne, csak hát most éppen azt tárgyaljuk ki, hogy valahogy kiszakadt a testéből. Azt még nem bizonyítottuk, hogy az ő csontjait vizsgáltuk-e, de esélyesen igen. Viszont a pillantása ösztönösen hasonlót vált ki belőlem, ahogyan én is letekintek a szépen ívelt szájára, ami nyilván érthetetlen, hiszen valami szellemlényről van szó. – Tudom, tudom doktornő! Nem mondom, hogy megígérem, de megpróbáljuk. Mégis, azt gondolom, hogy nem itt lesz a megoldás, hanem ahol elkezdődött. – Indulok el végül felállva, s intek, hogy jőjjön csak velem, habár lehet, hogy mindez felesleges, mert valami módon most kapcsolódik hozzám, tehát a hoppanálást lekövette az ő lelke is. – Tegyük akkor azt, bízom az értékítélétében. Tényleg olyan, mintha azok a rúnák átégtek volna bőrön és húson, egyenesen a csontokban álltak meg. – Csóválom a fejemet, s a következő pillanatban már ott is állunk a nagykapu előtt, hogy aztán lendületes léptekkel vágjak neki a murvával felszórt feljárónak. Igyekszem hátra sem nézni, mert még az lenne a képzetem, hogy lebeg, csak suhan utánam. Próbálom egyértelműen élőként kezelni, ezért is volt oly zavarbaejtő a pillantása. Főleg mivel ő sem tudja elfogadni, hogy mi történt, ösztönösen hozzámérne, már többedszerre. Én azért nem vagyok ennyire érintésmániás, a múltban történt bármiféle kezdeményezésem sötét zsákutcába vezetett, amiből aligha van kiút, nem csoda, hogy ennyire magányos farkas lettem. Viszont ez a lány most segítségre szorul, s nem feltétlenül csupán mentorra, lelki támaszra is szükség van. Besietek a szobámba, de csak azután zárom be az ajtót, amikor már Winifred is bent van. Egy vaskos könyvet kapok le a polcról, s az olvasomálványomra emelem, közben pedig intek, hogy nézesse csak a csontokat, és jelezze, ha van ötlete. Lapozgatok bőszen, s bólogatok, mint aki talált valamit. – Igen, jól sejtettem, akkor szakadhat ki a lélek, ha valami olyan szörnyűség történik, ami két különböző idősíkra vezethető vissza.. Tehát az már bizonyos, hogy valahogy máshova került.. Már csak az a kérdés, hogy mi történt ott.. na és persze, hogy ki a gyilkos. Mert az nem lehet kérdés, hogy van valaki, aki az egész mögött áll.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2023-10-22, 21:51
Én próbálok koncentrálni, őszintén, szinte már gúvasztom a szememet az ajkaira függesztve, mintha azzal hogy látom is hogyan formálja a szavakat ebben a helyzetben jobban felfoghatnám. Kell is most ez kicsit, hogy minden szavát megemésszem amikor fejtegetni kezdi az időhurok gondolatát mert pár pillanatra úgy érzem, a körülöttem lévő világ képe monotonon zajjá válik és a perifériám elkezd szűkülni, besötétedni, mint ájulás előtt alacsony vérnyomásnál.. Az egyetlen amire képes vagyok fókuszálni azok az ajkai és az, hogy beszél hozzám. Másképp biztosan elveszíteném a kapcsolatomat a valósággal egy időre. Aztán csak kissé kétségbeesetten próbálom megragadni a karját, persze valószínűleg átsiklok rajta és kapom fel a fejemet, mint aki hírtelen magához tért - Ne! Nem akarok a múltba kerülni vagy ott ragadni! A saját jelenembe akarok vissza kerülni. Élve!! - zihálom még mindig kissé szédülést érezve, de már állok fel, hogy márpedig én akkor is utána megyek mi a fene történt és igenis a saját időmben, a saját életemben fogok kikötni! Mire pedig felveti azt, hogy menjünk vissza már talpon vagyok többnyire lehiggadva. Tettre készen. - Mit szólna, ha kipróbálnánk azt a konstrukciót amiről beszéltem a csontokon a rúnákkal kapcsolatban? A lemodellezését egyes szekcióknak térben. Hátha arra is választ kapunk hogy a halál után kerültek a rúnák a csontokra.. vagy előtte.. - nem vagyok hajlandó a csontokról úgy beszélni mintha az enyémek lennének, akkor sem, hogyha az enyémek!! Az úgy még bizarrabb. Főleg, hogy a csontváza az én értelmezésemben egy embernek a legintimebb fizikális megnyilvánulása. Olyan dolog.. amit jó esetben békén kellene hagyni! Már csak a vallásos és hozzá csapva a boszorkány hátterem miatt is ragaszkodom ahhoz, hogy a csontoknak brutális materiális és lelki erejük van. - Meg kell tudnunk, hogy mik azok a rúnák. Vagy hogy mire valóak! - mondom még ki vissza menetel előtt. És akár tudunk fizikálisan érintkezni, akár nem akkor is a keze után nyúlok önkénytelenül is.
Legugolok hozzá, és bár megérinteni nem tudom, meg amúgy sem vagyok egy tipikusan empatikus alkat, most mégis próbálkozom valahogyan. Láthatja rajtam az aggódást, a segíteni vágyást, ugyanakkor a tanácstalanságot is. Veszek egy nagy levegőt, ahogyan meg akarom fogalmazni, hogy pontosan mit is érzek a helyzettel kapcsolatban. Ám mégis bennakad a levegő, mert ha csak én látom, még bolondnak fog bárki hinni, hogy itt magamban diskurálok.. Bár.. más is lát szellemeket? Mindegy! – Cseppet sem lehetetlen. Ha az edzés után sétált bele valami időszakadásba, akkor a lelkének, amely a halál után visszatért a kiindulási pontra, az lehet az utolsó, amibe kapaszkodni tud. Mondhatni észre sem vette, hogy meghalt. – Most tényleg elhallgatok, hiszen a halált nem olyan egyszerű feldolgozni, és még csak nem is tudja, hogy pontosan mi történt. Ha úgy lett volna vége, hogy tisztában vele, hogy mit hibázott, akkor legalább.. le tudná szűrni, hogy hol rontotta el. Bár ha megölték, akkor nem is biztos, hogy volt esélye. Beletúrok a hajamba, olyan nehéz most bármit is mondani. – Én úgy vélem, hogy ha visszatért ide, s nem lépett tovább.. Lehet esély arra, hogy.. megoldjuk. Még nem tudom, hogy hogyan.. De ez nem lehet véletlen. Találni kéne egy hasonló időhasadást. Azt meg tudjuk állapítani, hogy akár napra pontosan mikor történt a halál. Tehát.. valahogy a lelkét kéne oda.. visszaküldeni, akár pár nappal korábbra. Csak éppen nem tudjuk, hogy mit tartózkodott a múltban. – Rázom meg a fejemet, elképzelésem sincsen róla, hogy miért lenne ő a nulladik alany, ha nem gyógyító. Talán véletlenül meglátta gyilkost, netán feltűnt neki valami, ami alapján elkezdett szaglászni – vesztésre. Így viszont az egész idővonal megváltozott. Korábban nem volt dolgom az üggyel, de az is lehet, hogy így teljesen felborult az áldozatok darabszáma. Mindenesetre a kezemet nyújtom, mintha meg tudná fogni, de azért a szándék megvan. – Menjünk vissza, valamit kitalálunk. Valami szimpatikus mágia kellene, ami alapján a lelke rátalál a még élő testére.. Aztán.. – Tárom szét a kezemet, de ha hajlandó felállni, visszahoppanálok a birtok elé, elvileg velem tart, hiszen mintha most hozzám lenne kötve. Ezt sem tudjuk, hogy miért lehet..
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2023-08-21, 23:30
Valahogy egy kissé nagyon furcsa kezd lenni minden. Ahogy nem igazán figyelnek rám az idősek, vagyis én így értelmezem. Így valahol megkönnyebbülök azon, hogy kimegyünk a házból, mintha az egész igazából sokkal jobban nyomasztott volna mint kellene és nem igazán tudtam eldönteni, hogy mi miatt. Amikor viszont Caevan megjegyzi, hogy van egy kis problémánk felé fordulok és abba hagyom a töprengést és nagyjából ez az a pillanat, amikor átsiklik rajtam a keze… Ettől pedig teljesen ledermedek. És kérdések kismilliói kezdenek cikázni a fejemben. Amikor pedig arra céloz, hogy a test.. aminek a csontjain a rúnák voltak lehet hogy az enyém.. Egyszerűen felháborodott tiltakozással bukik ki belőlem, de valójában igazából csak nagyon kétségbe estem. - Az lehetetlen! - csóválom meg a fejemet és teszek is pár lépést mintha megtántorodnék. - Hiszen délután még edzettem a többiekkel a pályán! Aztán, aztán csak bementem a szimbolisztika terembe, mert mentort kerestem a jövő évhez! - kezdem kapkodni a levegőt és csak még tovább hátrálok, míg nem az idős pár házának keritésének a tövébe nem kuporodom. Muszáj leülnöm a földre, bár minél több kérdés bukkan fel bennem annál kétségbeesettebb vagyok és próbálok vissza emlékezni, hogy mégis mi felett siklottam el?! És mikor?! - De hát a test amit találtak vagy harminc évvel ezelőtti! És ha innen került elő ennek a párnak a kertjéből… Nem! - tiltakozom tovább - Ennek semmi értelme! - fakadok ki immár úgy, mintha a tiltakozásommal mindent vissza tudnék csinálni, akármi is történt! Nagyon magamba roskadok egy pillanat alatt és nagyon hamar eltűnik a magabiztosságom és a karakán attitűdöm. - Ez nem lehet.. - motyogom teljes meggyőződéssel, hogy márpedig én egyáltalán nem készültem fel semmi ilyesmire, úgyhogy még nem is történhet meg!!! Ráadásul a vallásos neveltetésem miatt is egy kisebb káosz kerekedik bennem csak lehunyom a szemeimet és arra koncentrálok, hogy meg tudjak nyugodni. És ha számít, ha nem, nos a légzésemre, hogy rendezni tudjam. - Én nem is vagyok gyógyító! A távoli unokabátyám az, de nekem semmiféle gyógyító hajlamom sincs. Miért lennék én a nulladik halott?! - borzasztóan fusztrálttá tesz, hogy általában azonnal átlátom az összefüggéseket, most hirtelen minden nagyon távolinak és bizonytalannak tűnik. Az a nagy büdös igazság, hogy a halál témájával nem igazán foglalkoztam még mélyebben. Elég sok szomorúság történt velem az utóbbi időben. Közel sem akartam a Halállal vagy az ehhez kapcsolódó filozófiai és teológiai kérdésekkel foglalkozni. Hiába mondják azt, hogy ha képesek vagyunk ilyen oldalról megközelíteni, sokkal könnyebb a magunkévá tenni az elfogadását.. Hát baromira nem ültem le ezt gyakorolni! Minden erőmmel éltem a hétköznapi boszorkány életemet!
Már nem először veszem észre, hogy amikor a fiatal nő kérdez az idősektől, azok nem kifejezetten neki válaszolnak, hanem nekem. Még az is csak sokadszorra esik le, hogy Winifred nem kér sem a süteményből, sem a teából, de nincs is előtte tál, vagy csésze. De a legmegdöbbentőbb, hogy bár hallom a hangját, mintha az csak a fejemben létezne, de én mondom ki a szavait. Lényegében.. itt sincs? Mi a jó élet történik itt? Nem is nagyon figyelek az idős pár válaszaira, hanem amikor a nő indulni készül, elnézést kérve intek a mamikának, hogy már megyek, mert dolgom van. Amikor kiérünk a doktornővel a ház elé, és már a kutya sem lát, akkor felelek csak. – Van egy elég nagy.. problémánk.. – Nyúlok a válla felé, és már látom, hogy átsiklik rajta a kezem. Tehát ezért volt ilyen egyszerű a hoppanálás. Mintha csak valami jelenés lenne, aki itt is van, meg nem is. Esélyesen az idősek nem látták, hanem valahogy össze vagyunk kapcsolódva, s a kérdései bennem fogalmazódtak meg, az én hangomat hallották. – Az biztos, hogy a minisztérium átsiklott valamin, de mi van, ha azt mondom, hogy a test, amit itt találtak.. – Biccentek Hill felé, hogy végre megértse, hogy ő az, akit vizsgálok, vizsgálunk. Valahogy.. meghalhatott a múltban, de a lelke nem volt képes felfogni, ezért a jelenben nem is emlékszik semmire, csak itt bolyong a csontjai körül, hogy egyesüljön azzal, amivel már nem tud. Nagy levegőt veszek, így olyan, mintha csak magamban beszélnék. Ám ha Hill itt van, akkor hátha nem végleges a dolog, és még van megoldás. Végülis ha ő is a gyilkos áldozata, ami eddig nem létezett a mi idővonalunkon, akkor valami megváltozott, tehát még lehet esély arra, hogy visszacsináljuk. Várakozóan, kicsit megrettentve pillantok felé, hogy vajon mit szól ehhez az egészhez. Nem lehet egyszerű elfogadni, hogy meghalt, és vagy harminc éve..
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]
.
Winifred Hill
Reveal your secrets
Tárgy: Re: London külváros, hegyvidéki utak 2023-07-27, 14:33
Nem kell magyarázkodnia. Végzett, megszerezte a hivatalos elismerését hogy birtokában van a tudásnak, de ha össze találkozik a tekintetünk még elismerően biccentek neki. Biccentek, hogy akkor megyek is körbe nézni amit lehet. A képekről kisétáló alakok őszintén szólva elég furcsán hatnak. Nagyjából pont olyasmi összhatást sugallanak ezzel, hogy mindegyiküknek köze van a helyzethez, vagy mindegyikük tud még valami apróságot.. A rosszalló tekintetem állom, mintha csak bele láthatnék. Hiába csak egy fényképről van szó. Persze arra nem fogok rákérdezni, hogy a férfinak a fotón mindig ilyen rossz kedve van, vagy csak minket tisztel meg vele? Valahogy sejtem.. A dátumot megjegyzem, de még fel is írom. A bácsi szavai nyomán valami szöget üt a fejembe. - Bocsássák meg a kérdést, de ez a ház.. az “ifjú párnak” lett építve anno? - aztán beharapom a számat, egyenlőre azon a vonalon indulok el, hogy egy friss építkezés során eltűntetni egy testet lényegesen könnyebb, mint egy már meglévő házba valakit beépíteni.. Noha.. varázslattal persze minden kivitelezhető.. de talán válasz közben elkotyognak valami plusz infót.. - Az utolsó kérdésem még.. miért van külön a két kép, ha valaha egy pár voltak? - hiszen az egyik a zongora tetején van a másik pedig a nappali falán.. És ha csak az első feleség volt.. vajon ki volt a többi? Ezt követően ha kaptunk válaszokat ha nem, megköszönöm, hogy fogadtak minket és biccentek Caevan-nek hogy mehetünk. Miután kiértünk pedig halkan eltűnődve mondom ki - Ha már a Minisztérium küldött minket, igazán vissza is térhetnénk újra átnézni az aktákat. Csak úgy.. a biztonság kedvéért. Lehet átsiklottunk valami felett.
Mielőtt még bemennénk, a kapu előtt megjelenik egy holló patrónus, szépen csengő női hangon gratulál a doktorrá avatásomon, úgy fest, ezzel tényleg vége a roxforti diákéveknek. Biccentéssel elbocsájtom, Hill előtt nem fogok magyarázkodni, ha csak nem kérdezi. Neki is ez az útja, én mondhatni tényleg mentorként tudom segíteni. Igencsak felvágták a nyelvét, ám tetszik ez a provokatív kiváncsiság, amit áraszt. A szakmánkhoz kell is az ilyesmi. Mindketten inkább helyszínelők vagyunk, de most terepre kényszerülünk, afféle kihallgatás, érdeklődés ez a részünkről. Amíg a fiatal nő nézelődik, én iszom a teát, s bedobok a számba egy linzert is. A fiatal férfi képe már kissé meg van szürkülve, s a többi mágikus képpel ellentétben nem sétál ki a keretből, hanem minket méreget rosszallóan.– Oh, dehogy kedveseim. Nézelődjön csak nyugodtan. – A fiatal nő dátumot is lát, nagyjából harminc évvel ezelőtti lehet a kép. Illetve az idősek szavaiból árad a szomorúság, vélhetően az öccs, az auror már régen halott. Nem is tudom, hogy mit lehetne kérdezni, és inkább azzal foglalkozom, hogy beazonosítsam a rúnákat, nem vagyok egy túl empatikus alkat, sőt, nagyon is szeretem zseniként beállítani magamat, viszont a hollóhátas okos lánynak tűnik. – Nem is akartunk volna zavarni, csak furcsállottuk, hogy eddig nem tűnt fel, hogy egykor meg volt bolygatva a kert. – Az idős bácsi megrázza a fejét. – Mert nem is volt. Most kezdtünk átépítésbe, fel kellett bontani a betont, és alatta voltak a csontok, az alapzat alá ásva. – Ez egyértelműsíti, hogy a menyük nem véletlenül esett be valami gödörbe, hiszen utána még valaki tiszta munkát végzett, hogy mindent eltűntetett. – Áh, értem. Doktornő? Megyünk, vagy van még kérdés? – Tűnődöm el, részemről eszembe jutott hogy bemehetnénk a minisztériumba lekérni az aktákat, ami alapján bevizsgáltatták velünk a csontokat. Hátha látunk valami összefüggést.
♫ In love again ♫ ϟ Aktuális viselet ϟ Titkok hálójában ϟ [You must be registered and logged in to see this link.]