London külváros, hegyvidéki utak

Már most is elég sok mindennel találkoztam, ami nem illik bele a világképembe. Hiszen varázstalan családban nevelkedtem.. Aztán kiderült hogy egy olyan világ része vagyok amiről előtte nem hogy álmodni sem mertem, de feketén fehéren írás szól arról, hogy a boszorkányságról és úgy mindenről mit gondolnak nagyon sokan.. Kiderült, hogy még csak nem is ember vagyok, hanem kvázi egy humanoid varázslény.. A jelenlegi világformálódási helyzeteket elnézve pedig határozottan fogok, mindenki fog, nem jó vagy egyenesen rossz dolgokkal találkozni. De abban igaza van, most tudatosul bennem, hogy egy gyilkosság mozgatórugója, még akár a testiség alternatív vagy kifordult formája is lehet.. Ami végül sokkal rosszabbul végződött, mint amit a szó simán sejtetne.
A kutya meglehetősen barátságos. Egy egyszerű golden retriver. Bár nagytestű, de a legmulyább kutyafajták közé tartozik. Ha bármi miatt is acsarkodni kezdene.. Ott tutira van valami baj. Amikor egy kis füllentést Caevan elejt rezzenéstelenül villan egy barátságos mosoly tőlem és természetesen elfogadom a bácsi kezét, még ha nem is lenne rá szükségem. Aztán a néninek is kezet nyújtok üdvözlésképp. - Köszönjük. - Beljebb leszünk terelve, én viszont nem ülök le. Csak a pici csészével a kezemben, az alátéten egy apró süteménnyel állok meg, a tekintetünk össze találkozik. Caevan felvezetője után pedig a képek felé intek a szabad kezemmel a bácsinak. - Ha nem bánja… - mintegy célzásképp, hogy szívesen megnézném a fotóikat miután jóvá hagyta. Közben pedig hallgatom, hogy mit reagálnak vagy épp felelnek. A kutyus Caevan lába mellé cövekel és a keze alá dugja a fejét, párszor meg is bökdösve. Az idős hölgy halkan jajgatva sóhajt fel és az öreg felé néz szomorúan és gondterhelten. - Rhiannon.. - sóhajt egy újabbat a néni és a zongorán lévő gyógyítói egyenruhát viselő nő portréja felélénkül, mintha csak megszólították volna. - Az férjem öccsének első menyasszonya… Caser talált rá a csontokra.. Miközben én épp a begóniáimat ültettem újra.. Szörnyű volt.. Nagyon régen tűnt már el.. - valami elkapja a figyelmemet, mégpedig, hogy első feleségként van említve… De egyenlőre csak szemügyre veszem a képeket az öltönyös aurorról - Ő lenne az öccse? - fordulok a bácsihoz ezúttal mire az csak biccent. Én pedig megnézegetem a képeket, hogy látok-e rajtuk valami furcsát, esetleg dátumot, vagy valamilyen írást. A teát és a süteményt önkénytelenül is leteszem miközben nézelődöm.

Ami a visszafogottságomat illeti, ha szabad ilyesmi kifejezéssel élnem.. “Kisasszonynak” neveltek, vallásos értékrenddel. Ez pedig elég sokmindent vont maga után. Sosem lázadtam azzal kapcsolatban, hogy meddig maradhattam ki délutánonként, később esténként. Mindig pontosan otthon voltam és a fiúktól se kellett sosem tiltania senkinek mert.. Valahogy mindig volt egy jó könyv vagy valamilyen szakkör, ami jobban érdekelt volna. Az egész neveltetésemből fakadóan pedig ott van bennem, hogy hogyan kéne viselkednem egy férfival, főleg, ha az a mentorom és nem valamelyik pajtim, de még utóbbi esetben is meg vannak a határaim. Az Ilvermorny-ban volt az egyetlen, ahol megpróbáltam kikeveredni a szürke zónából valaki miatt, de a végeredményt tekintve inkább bár ne is kezdtem volna bele! Csokorba fogva nagyjából ez az, ami miatt visszafogott vagyok. Mert az lett belém nevelve, ha nem így viselkedem az félreérthető és egyenes út minden rosszba! Ami tudom, hogy hülyeség, de nem is igazán tudom, hogy lehetne ezt másképp. Hogy lehetne felszabadultnak lenni egy jóképű fiatal férfi társaságában anélkül, hogy ne anyám vészjósló intelmei károgjanak a fülembe.. Vagyis.. a nevelőanyámé.. Persze a csiki tökéletesen össze is dönti az egész “kártyavárat”.
Amit ő is kimond, azzal indítottam én is. A kviddicsben már számítanak rám, itt pedig láthatóan nem csak egy egyszerű mentort nyertem Caevan személyében, de a keze alá fogok tudni dolgozni, ha minden jól alakul. - Örülök, hogy egyet értünk. - nyugtázom csak egy elégedett mosollyal. És bár aludni szoktam és mindennel mindig időben kész vagyok, tény, hogy ha valami nagyon érdekel, akkor azért képes vagyok éjszakákat ébren tölteni, persze emberi erőhatárok keretein belül. Végül megérkezünk és máris a terepet vizslatom, pedig még csak nem is kopó sem a patrónusom, sem a familiárisom. És rögtön megsorozom egy újabb adag kérdéssel. Talán tényleg nem a mi feladatunk lenne mindennek utána menni, vagy lehet az aurori dossziék, lezárt részlegén kéne inkább az aktákat nyálazni a terepen szaglászás helyett. De már itt vagyunk és valamiért az az érzésem, mintha Caevan is arrafelé terelte volna a dolgot, hogy a helyszínen való körülnézés nélkül a rúnák nyitjára sem fogunk rájönni. - …Fétis..? - motyogom elismételve a szót, kissé értetlenül fennakadva rajta, kissé talán úgy, mintha még kimondanom is rosszul érintene. Mármint tudom mit jelent, szótári értelmezésben, illetve hogyan definiálja az orvosi irodalom, sőt még a Bibliának is van ide vonatkozó példabeszéde… de hogy ez a valós életben hogy néz ki és hogy ennek amúgy vannak ártalmatlan válfajai is, arról halvány fogalmam sincs. Furcsa, hogy az ismereteink, vagy épp az ismereteink hiánya alapján, hogyan tud “démonizálódni” egy egy szó..
Az utolsó három információ viszont elgondolkoztat és egy egész gondolat láncot indít meg bennem. Caevan végül bekopogtat, az almás pite illata az én gyomromat is megszólítja. Hiszen órák és edzés után találkoztunk délután, azóta pedig valószínűleg bőven lemaradtunk a Roxforti vacsoráról is. Vagy épp most maradunk le róla ki tudja… Bentről mindenesetre egy kutya öblös hangja hangzik fel, bár már a hangja is meglehetősen öregnek hat és nem is olyan torokra menős ugatása van. Aztán még tompán hallható egy idős néni ahogy csitítani próbálja.- Jól van Cesar, elég legyen. Jövök már! - szól ki a kutyus után nekünk is, aztán csoszogás hallatszik, egy bot időnkénti koppanása, rekedtes kis szűkölés végül egy néni csakugyan ajtót nyit. Meglepetten néz ránk a botjára támaszkodva, még a szemüvegét is megigazítja. - Oh.. segíthetek kedveskéim? - közben a néni lábánál egy öreg golden retriver dugja elő a pofáját és kíváncsian szimatol felénk.

Azért meglep a kérdése és ez ki is ül az arcomra. De igazából csak arra ösztönöz, hogy még kevésbé mutassak magamból bármit. - Valóban. Azzal se. - zárom rövidre egy udvarias mosollyal. Lényegében vissza véve a labda passzolgatásból, hiába esett eddig jól az a fel fel röppenő dinamika. Elég mélyen belém van égve, hogy mit szabad és mit nem, mit illik és mit nem. És egyenlőre belém van égve az is, hogy van olyan kérdés, amire illik válaszolni, de csak udvariasan. Kicsit úgy, hogy azzal el is vágjuk annak a témának a fonalát. Burkoltan, de direktbe. Persze nem arról van szó, hogy ne tudnék vidám lenni, vagy hangosan vihogni, viszont ha nincs rá okom, vagy nem taglóz le, vagy lep meg a humor, meglehetősen maradok a szürke zónámban.
Biccentek a részletek kérdésére. Voltaképp igaza van. Egy szimbolisztikusnak meg valószínűleg különösen fontos lesz a jó megfigyelőképesség a jövőben. Hallgatom amiről mesél - Ez határozottan ismerős. - bólintok rá egyetértően. Mint aki nagyon is tudja miről beszél a másik. Egy kicsit elveszve a gondolataimban. Bár nekem már nincs szükségem lényegében lázadni. Attól a pillanattól a magam ura vagyok, hogy leszerveztem a visszajövetelemet a Roxfortba és kiléptem a bőröndömmel a “családi ház” ajtaján, a szobámat teljesen sterilre kiürítve, a konyhaasztalon pedig egyetlen levelet hagyva, amit szent meggyőződésem, hogy azóta se nyitottak ki, csak a kukába söpörtek… - A kiszabadulás egy ilyen közegből mindig rendkívüli erőt képes adni. - toldom még hozzá. Ugyanakkor valahol furcsán kedves, vagy épp személyes képnek tudom be ezt Caevan-ről. Mármint, hogy a fülbevaló viselése már a lázadás önkifejezése. Tényleg elég csőlátásuak lehettek neki is a szülei…
Már épp kimondanám a válaszomat, ismét lecsapva a labdát amit feldobott de ekkor oldalba bök és mivel brutálisan csikis vagyok egy halk, nagyon rövid kis sikkantás kiszalad belőlem persze rögtön bent is reked a levegőm és bár nagyon próbálok úgy tenni, mintha mi sem történt volna, az egész fejem kigyullad. Torkot köszörülök, de nem tudom elleplezni a szám sarkában bujkáló jókedvet.
- A kihívást elfogadom! Bár szerintem menni fog az félidővel is bőven. - az végülis lefedi az egyetemi képzést. És ugyan miért ne lehetnék a szakmában magam is kiemelkedő ennyi idő alatt is már? Hiszen pont ez a célom! Az utolsóra azonban kissé lefittyed a jókedvem és színemet is kezdem vissza nyerni. - Más formában, de hallottam már. Sajnos közelebb áll hozzám ez a mondat, mint szeretném. - ismerem még el, de aztán csak megfogom a kezét, amikor már kiértünk a birtokon kívülre és hoppanálunk is.
Szerencsére engem nem visel meg annyira az utazásnak ez a formája mint mondjuk Corvust, így egészen stabilan, csak egy két pislogásnyi szédüléssel, de már helyben vagyok. Eleresztem Caevan kezét és egyből a terepet mérem fel ahova érkeztünk. Ha ez egy sikátor, akkor kisétálok és az utcaneveket keresem rögtön, hogy felírhassam. De ha valamilyen más terepre érkeztünk, arról is pár szót felfirkantok. Ha Caevan megindul valamerre, utána lépek, kezemben a noteszommal, hogy ha érdekeset pillantok meg, azonnal felírhassam. - Vajon miért pont gyógyítók?.. - az első gondolatom az egészhez egyszerűen annyi, hogy történhetett valami orvosi műhiba, amin esetleg többen dolgoztak, vagy mind olyan gyógyítók voltak, akik nem voltak elég körültekintőek a munkájuk során vagy a módszereiket tekintve… és a gyilkos valójában levadászta őket.. Vagy nem. Ez túl egyszerű lenne és klisés.. Ráadásul akkor a rúnákra se valószínű, hogy szükség lett volna..- Tud bármilyen információt arról, hogy mi lehet a közös, az eltűnt, meggyilkolt gyógyítókban? - teszem fel a kérdést kíváncsian. Hiszen ez egy kulcs információ lehet és ha voltak elődei a mostani áldozatnak, azoknak az aktájában tuti voltak erre vonatkozó részek.