2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Azért lássuk be, az Amerikából való távozásom nem volt éppen az Év Legjobb Döntése részemről. A kapcsolataim ugyanis alaposan megcsappantak, amint betettem a lábam Angliába, szóval építkeznem kell. És erre mi a legjobb megoldás? Ha eleinte visszanyúlok a másik kontinensen szerzett ügyfeleimhez, ők pedig - talán - eljuttathatnak másokhoz is. Mivel pedig pénzre van szükségem, ezért nem sokat teketóriázom, hiszen a kétkezi munka - ha éppen nincs is annyira ellenemre - nem a kedvencem, de a régi ügyfelek döbbent képe, amint a küszöbükön áll valaki, aki kitálalhat róluk egy s mást az itteni hatóságoknak, mindent megér számomra. Valamiért azt hiszik magukról, hogy ha Amerikában üzletelnek illegális cuccokkal, Angliába visszatérve ismét érinthetetlenek, pedig ez nem igaz. A múlt utolér, angyalom, méghozzá Rick képét magára öltve. A legnagyobb munkát ebben az egészben számomra az jelenti, hogy kiderítsem a címüket... Szó, mi szó, akadt néhány idióta, aki a saját nevét adta meg, amikor üzletet kötöttünk, ráadásul úgy, hogy egy nagyobb család sarja, vagyis némi kérdezősködés után hamar a háza előtt találtam magam, de a körmönfontabb személyeknek még mindig nem akadtam a nyomára, azokról pedig inkább ne is beszéljünk, akik hozzám hasonló származással büszkélkedhetnek csupán. Mi aztán a kutyát nem érdekeljük, senki se kapja fel a fejét a nevünk hallatán és böki oda, hogy ismeri ám a családunkat, pont Kukutyinban lakunk, második Rámszesz szomszédságában. Sheree pedig... Nos, a szentem diák, él közösségi életet és mivel Amerikában is a családjával tartottam sakkban, muszáj volt kiderítenem, merre is lakik tulajdonképpen. Elvégre, mit ér a fenyegetés, ha nincs semmi alapja? Plusz munka, plusz idő, de megérte és elég volt annak idején csupán egy kósza címet kiböknöm a lánynak ahhoz, hogy tartsa a száját. Ő tud rólam dolgokat, ahogy én is róla, egálban vagyunk tehát, vagyis aligha fog feldobni bárkinél is. Magammal rántom, ezt már ezerszer elmondtam számára. Kell ez az elszántság, ha az ember illegális dolgokkal üzletel, különben hamar dugába dől minden, szóval - hogy ez ne történhessen meg - az ügyfelekkel is éreztetnem kell, hogy igenis van veszítenivalójuk. Ő tehát az elsők között van, akikkel felveszem a kapcsolatot, hiszen a vér az, amelyet a legkönnyebb beszereznem. Illegális ilyen formában kereskedni vele, hiszen a hivatalosan is bejegyzett vámpíroknak állhat rendelkezésére csupán ez, azonban a minisztériumban - mint oly sok minden mással - nem számoltak azzal, hogy igenis akadnak majd olyanok, akiknek esze ágában se áll majd világgá kürtölni azt, hogy mik is ők tulajdonképpen. És ilyenkor libbenek én a képbe... Készségesen állok annak a rendelkezésére, aki vérre szomjazik, jó pénzért cserébe. Kopogtatásra emelem tehát a kezem, miközben minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy magamba fojtsam azt a feltörni készülő vigyort, amely abban a pillanatban jelenne meg az arcomon legszívesebben, amikor a lány ajtót nyit és realizálja magában, hogy igen, ez Rick és igen, ó igen, itt áll az ajtómban, miközben anyu odafenn hímez, apu pedig olvassa a friss híreket és bármikor a feje tetejére állíthatja az életemet, csupán egyetlen szavával... Azt hiszem, ennél fenomenálisabb érzést aligha kívánhatnék magamnak.
Néha úgy érzem, hogy nem is tudom... túlzásba vittem ezt a nem növök fel dolgot. Tudjátok néha lehet egy kicsit komolyabbnak is lenni, legalábbis nekem ezt már sokszor mondták, de hát nem vagyok benne profi és az a baj, hogy még csak sok esetben nem is nagyon engedik, hogy fejlődjek rendesen... úgy általában a nagy felnőtt létben. Valahogy meg kéne találni az arany középutat, de azt nem mondják meg hogyan kéne és nekem fogalmam sincs egyelőre róla. Már vannak persze komoly gondolataim is bőven... tényleg sok akad, de attól még nem megy úgy, mint kéne, vagy mint ahogyan elvárják tőlem. Biztosan jobb lesz majd ez idővel, csak hagynom kell, hogy tisztázódjanak a fejemben a dolgok. Ez a tini lét, vagy felnőttség kapuja... valami hasonló. Tanácsot kellene kérnem olyan valakitől, aki már túl van ezen, a sok leleki izén, meg érzelmi hullámvasúton, meg a jó ég tudja, hogy mi vár még rám. Aztán ott a bibi, hogy lassan el kell döntenem mi lesz velem jövőre, milyen szakot választok majd és még mindig erősen hezitálok a bestiamester és az auror... no meg az ereklyevadász között. Ebben az évben pedig már tudnom kellene, hogy meg legyenek a tantárgyaim, hogy tudjam mit is akarok tanulni, de baromi nehéz kitalálni... mert mind érdekel. Miért nem tanulhatom mindegyiket mondjuk egyszerre? Az lenne az igazi! Aztán már a hangra figyelek fel. Letörlöm a számról az utolsó morzsákat is, csak aztán fordítom hátra a fejemet. A mosoly visszatér az arcomra, bár csak visszafogott mértékben, de azért valamelyest sikerül összehozni. Végülis mégis csak Nicolasról van szó és nem miatta történtek a rossz dolgok, úgyhogy nem kéne rajta levezetnem, amúgy se vagyok olyan. Csak... jó lenne még egy habos pite, na annak tényleg iszonyatosan örülnék! - Szia Nicki! - a köszönés sem maradhat el természetesen, csak aztán paskolom meg magam mellett a füvet. Nem hiszem, hogy olyan finnyás lenne, hogy nem ül le a földre, legalábbis nem úgy ismertem meg, bár aztán a fene tudja, hogy mennyit változott azóta, hogy fákról lógtunk le gyerekként. Ő már azért sokkal komolyabb és határozottabb, mint mondjuk amilyen én vagyok... vagy leszek valaha is. - Asszem igen, bár lehetne jobb is. Elfogyott a habos pitém, pedig anyu istenit készített, tudod azt a barackosat sok cukorral a tetején, de csak egyet hoztam. És te? - jó persze látszik rajtam, hogy nem csak ennyi. Az ember nem kenődik el egy pite miatt. Legalábbis az nem túl gyakori, szóval sejthető, hogy esetemben sem pont erről van szó. Inkább csak össze kéne kapnom magamat, én is tudom, de nehezebbnek tűnik ez most, mint gondolnám.
Végre egy fokkal jobb a kedvem, talán mert sikerült túlélni az utolsó küldetésünket, amelyből minden valószinűség szerint nem kellett volna élve kikecmeregni. A sebeim is szépen gyógyulgatnak, már csak a hegek látszanak. Marie is úgy döntött, hogy ideje egy nagyobb szünetet tartania az aurorlétet tekintve, ebben tökéletesen egyet kell értenem. Túlságosan sokáig jártuk ezt a sötét utat, amelyből aligha volt reális visszatérés, talán éppen ez a komor kastély kellett, amelyben a gyermekkisértetek voltak átkozott bilincsek rabigájában. Most, közel két héttel a rémségek után fogjuk rá már el tudok aludni forró, mézes tej nélkül, és nem álmodok hülyeségeket. Nem pusztán a látomások őröltek fel idegileg, a szellemgyerekek is igen riasztóak voltak. Végre mindennek vége, remélem ők is nyugalomra leltek. Viszont át tudtam gondolni, hogy a halálközeli élmény hatására nem szándékozom még itt hagyni a testvéreimet, nem kell mindig a sötét varázslók nyomában járnom, hogy hátha odaveszek, bőven elég többségében nyomozni is. A jóidőt már a családi birtokon várom a vizsgáim több mint varázslatos eredménnyel zárultak, a tanulással sosem volt gondom. A lányokat várom, nekik még többségében hátravannak, főleg Astridért kell szurkolnom, a Ravasz ki fogja venni az erejét. Szokásomtól eltérve nem feketében, „csak” sötétkékbe öltöztem, feltűrt ingemen feszítek, még így is kiemeli ritka génekkel megáldott pasis alkatomat, egy kora reggeli kávét iszogatok. Kora reggeli? Lassan délre hág a nap, sikerült sokáig aludni, és végre pihenni is. Leteszem a bögrét, hogy járjak egyet, főleg, amikor a patakparton egy rég nem látott szőke hajzuhatagot fedezek fel. Bianca! Ő is az iskolába jár, igaz, alaposan elhanyagoltam, megvolt a saját életemet, lassan két éve nem beszéltünk. Meggyorsítom a lépteimet, és a lány után eredek. Szokatlan, hogy sehol a jól ismert indiánszökdelés, a minden virághoz való lehajolás. Csak úgy lődörög, lehet, hogy nem éppen a legjobbkor zavarom. - Bianca? – Kérdezek rá, bár biztos vagyok benne, hogy ő az, elég furcsa lenne, ha a szomszédságban egy hozzá ennyire hasonlító szőkeséggel találkoznék. Közelebb lépek, és ha megfordult, akkor intésre emelem a kezemet. Na igen, borotválkozni még nem sikerült az elmúlt napokban, annyira nem voltam szociális állapotban, csoda, hogy a hajmosást nem hanyagoltam el, ebben a nagy melegben nem vágytam csatakos kócra. - Minden rendben? – Kérdezem magamhoz képest egészen barátságosan, biztosan nem ezt szokta meg. De hát változunk, úgy tűnik fordult a kocka. Ő korábban annyi depressziós monológomat hallgatta végig, itt az ideje, hogy törlesszek.
♫ I’ll stand by you ♫ ♠ Új fejezet hajnalán ♠ The blondie and the dark
- Jól van anya, nem maradok sokáig! - és amúgy se megyek messzire, de néha még mindig hajlamosak aggódni értem, amire igazán nincs indokuk. Még egy gyors intés, aztán már a kezemben lévő habos pitével lököm ki az ajtót - az üres kezemmel persze - és veszem is az irányt a házunk mögött nem is olyan messze húzódó patak felé. Szeretem ezt a helyet és most kifejezetten jót fog tenni hiszen ki merné feltételezni a mindig vidám és jó kedvű Biancáról, hogy épp nincs jó passzban? Az fura és szokatlan és egyébként sem akartam erről mesélni a szüleimnek. Anya könnyen kiszúrja, ha baj van, de szerencsére most sikerült előle gond nélkül eltitkolni a dolgot. Apa pedig még javában dolgozik, hogy ne legyen ebből gond, nem kell magyarázkodnom. A levelemet persze bagoly hozta... de könnyen ráfogtam, hogy egy barát küldte, ők pedig sose gondolnák azt, hogy esetleg valamiben ferdíteni akarok, mert hát mi okom lenne rá? Az utolsó falatokat is eltüntetem mire végre elérem a célt a kis patak partját. Mindig is megnyugtatott ez a hely és nincs is messze a szomszéd a mi házunéknál sokkal méretesebb kastélynál, vagy... sosem tudtam, hogy pontosan minek is nevezzem a McCain kúriát... birtokot. A mi kis házunkhoz képest elég ütős annyi biztos. Most viszont még sem ara pislogok, egyszerűen csak a vízben mosom meg a kezemet gyorsan, hogy aztán a nem rég a zsebembe gyűrt levelet halásszam elő. Nem hiszem, hogy bármi változna benne a miatt, hogy megint elolvasom sőt... tudom, hogy mi van benne, de ettől még ugyanúgy pocsék érzés, hogy valaki képes csak úgy levélben szakítani veled, miközben igazából még csak nem is jártatok. Amúgy is Danny az, aki ezt az egészet erőltette, én nem vagyok annyira a híve az effélének. Elhívott a karácsonyi bálba, aztán meg megpróbált lesmárolni még a szünet előtti utolsó hetekben. Annyira nem értékeltem, főleg mert olyan hülyén csinálta. Nem is vagyok benne biztos, hogy az egész csóknak minősült egyáltalán, mert túl sok volt benne a nyál, meg mintha inkább nyalogatott volna, mint valami kutya. Totál kellemetlen volt. Erre kapok tőle egy ilyen levelet, hogy találkozott egy lánnyal az utolsó héten, csak a suliban nem mondta és... Hát a fenébe is nem érdekelt úgy, de attól még ugyanúgy elég pocsék érzés a tény, hogy így átejtett valaki, miközben én nyílt és egyenes voltam vele végig. Szemét húzás és hogy ezek után nem leszünk barátok az is tuti biztos, bár... barátnak jó volt. Nem kéne naivnak lennem és megbocsátónak, én is tudom, csak hát... ajj miért kell a dolgokat így megbonyolítani egyáltalán? Kéne még egy habos pite... hozhattam volna magammal tartalékot.
