2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
- Nos igen, nálunk a családi hagyományok igen fontosak, van levéltárunk is, abból kiderülhetnek a fontosabb felmenők. A tündér vér nyilván külön ki is van emelve. – Bár Kansasból származunk, mi is farmon éltünk, de lényegesen nagyobb birtokon, mint a McGregor család, hiszen velük ellentétben mi már a függetlenségi nyilatkozat után nem sokkal később földfoglalók voltunk, ők pedig lehet, hogy csak lényegesen később vándorolhattak ki Skóciából. Azon tűnődöm, hogy miért is pont őt kérték fel a szüleim. Abból a szempontból mindenképpen előnyös, hogy tudjam, hogy milyen balga voltam, hogy így elcsábultam a fivéreimhez hasonlóan, másfelőle tudhatja, hogy milyen lehet egy veszélyes nő fejével gondolkozni. Hiába is mentegetőzném, egyértelmű, hogy életem hibáját követtem el azzal, hogy ennyire nem figyeltem a jelekre. Jessabelle pedig lényegében vámpírként egy vadász családba épült be. Mintha a veszély közepén érezte volna legjobban magát. Mint amikor egy sötét varázsló aurornak áll. Csupa gyanakvó pillantás közepette úgy tesz, mintha egy lenne közülük. Még azt is el tudom képzelni, hogy pont mi tanítottuk ki, hogy is kell figyelni a jelekre, és amikor még elég fiatal volt, nem gondoltunk bele, hogy csak azért csapódik ide, mert célja van velünk. Eleve szörnyeteg lehetett, mi pedig még jobban kineveltük. Hurrá! Látszik is az arcomon, hogy mennyire tehetetlennek érzem magamat. - Az előéletéről nem sokat tudunk. Éveken át itt élt a közelben, gyakorta a házban is aludt, segített anyámnak a lekvár befőzésében, a temetések megszervezésében, a bálokon középpontban volt, mint jó zongorista, kiváló társalgó. Mesteri volt, ahogyan járkált köztünk. Hogy most hol lehet? Azt hiszem a közelben, de hogy csaljuk elő? – Más dolog egy olyan vámpírt levadászni, aki áldozatokat hagy maga után, de mi a helyzet, ha te magad, és a bátyáid vagytok az áldozatok? - Ismerős? Volt már dolga hasonlóval hölgyem? – Kapok a szón, vélhetően ez egy profil, egy sorozatgyilkos profilja. A vámpírok sem mind gyilkosok, de ha azok is, nem feltétlenül eszesek, inkább ösztönből ölnek, vadásznak. Ám egy hidegvérű mészáros démonikus erővel megáldva.. Nem tudok nála veszélyesebbet. Fel sem tűnik, hogy a nő kissé nagy szemeket mereszt a látványomra, olyannyira eltávolodtam Jessabelle árulása miatt a testi vágyaktól, hogy gépeisen végzem a gyakorlatokat, mintegy elgondolkozva az elméleti sírkra. – Kiszagolja.. Nos van egy igen régi fűző, amit még ő viselt, anyám talán nem dobta ki. Nekem magamnak is fel kell készülnöm, nem csupán fegyverekekkel, elmevédő varázslatokkal. Nem fogom hagyni, hogy ismét megbabonázzon. Egyáltalán hogyan csinálhatta? Nem véla, még részben sem.. – Megtörlöm kissé izzadt arcomat, átgondoltan próbálok válaszolni. – Mindez azért nehéz, mert bárhova beépül. Nálunk az udvari, nemesi körülményeket szokta, de amikor leégett a termés még Kansasban, nem kímélte a kezét, a szolgákkal együtt hordta be amit meg lehetett menteni. Igen, el tudta hitetni bárkivel, hogy a család barátja lehet. De azt hiszem valami nagyon vonzza.. A víz. Kansasban a világítótorony környékén roppantul szeretett fürdeni, illetve itt gyakorta kirándult egy régi, elhagyatott erdei táborba, az is egy tóparton van..
"Nem nagy baj, ha az ember ellenséget szerez magának, legalább otthon érzi tőle magát."
- Az első talán az, hogy a fenyegetés megszűnjön, aztán már ha épp ahhoz van kedve kutathat a családfáján, bár ha jól tudom a tündér vér akár több generációt is átugorhat, úgyhogy ehhez részletes családi feljegyzések kellenek. - ami persze lehet, hogy nekik van, mert azért az én családomhoz képest eléggé tehetősek és az ilyen emberek általában tartanak otthon mindenféle feljegyzéseket, albumokat, családfákat, maik alapján kutatást lehet végezni. Én gyakorlatilag a nagyszüleimről se tudok semmit, azt sem tudom, hogy az anyámnak vajon kik a felmenői, csak az biztos, hogy vérfarkasok, vagy legalábbis egyikük, mivel az anyám is született volt ugyanúgy, ahogyan Leslie is, velem ellentétben. - Igen, valószínűbb, hogy az a fő célja, hogy ne legyen gyengéje és nem az, hogy meggyógyuljon, már ha az lehetséges lenne. - mondom egyetértően, bár elég szkeptikusan. Nem igazán hiszek abban, hogy létezne gyógymód a vámpírságra, vagy akár a vérfarkas létre. Ha így lenne, akkor biztos, hogy sokkal többen kutatnák, főleg mert azért ritka, ha valaki önszántából válik azzá, ami, habár esetemben pont erről van szó. Az más kérdés, hogy végül megbántam-e, amibe belementem Dane által. Ha nemet mondok, ha nem akarom végülis ezzel is Petert bosszantani, a figyelmét felhívni magamra, akkor most minden egész más lenne. Példának okáért nem próbált volna megölni sem... De hát oly mindegy már. Most már ezzel élek együtt, nincs mit tenni és lehet, hogy jó is így, hiszen az formált azzá, aki most vagyok, ami történt velem. - Arról van bármi sejtése, hol lehet, vagy hogyan bukkanhatunk a nyomára a legkönnyebben? Ismer olyanokat, akik ismerik, vagy többet tudhatnak róla? - számomra még mindig nagyon kevés az információ, esetében pedig az idő, úgyhogy az a legjobb, ha minél többet tudok, hogy minél könnyebben a nő nyomára bukkanjunk. Ehhez nem árt tudni, hol szokott feltűnni, van-e valami búvóhelye, vagy sejtés róla, netán olyan ismerősei, barátai, akik által könnyebben eljuthatunk hozzá. - Ez... ismerős. - csúszik ki a számon elgondolkodva, hiszen a nővérem pont ilyen. Könnyen az ujjai köré csavar másokat, és nagyon nagy hatással tud lenni mindenkire. Bizonyára azt is ő sugallta anno Dane-nek, hogy javasolja a vérfarkas létet számomra, én balga pedig belementem, pedig biztosan ez is csak a gonosz kis terve volt, hogy aztán Peter fülébe suttoghasson, hogy vessen véget ennek, Dane-nek jobban mondva, csak aztán a dolgok félresiklottak. Habár az sem lepne meg, ha Leslie eleve így akarta volna, és az én halálomra vágyott valójában, hiszen sose kedvelt különösebben. Azért, amikor ledobja a ruhái egy részét kicsit meg kell köszörülnöm a torkomat. Én se vagyok fából, de végül keresek egy széket, hogy leüljek és csak szolidan figyeljem az edzést, igyekezve a szemébe nézni végig. - Mondhatni kiszagolom a célpontot. - mosolyodom el megvonva a vállamat. - Egyébként egyszerű. Minél több részletet megtudni, hogy könnyebben az illető közelébe kerüljek. Ismerni kell a szokásait, a helyeket, ahol megfordul. Ez mind idő sajnos és tudom, hogy Önnek abból van a legkevesebb. - magyarázom, bár arról nem beszélek, hogy mivel foglalkoztam eddig. Végülis ez most igazán nem fontos, meg egyébként is nem vagyok még túlságosan idős, hogy túl sokféle munkakörben megfordulhassak, főleg hogy hosszú hónapjaim mentek arra is, hogy egyáltalán Peter támadása után újra lábraálljak.
- Jessabelle rá a bizonyíték, hogy létezik. A tündér felmenőimről is kezdhetnék végezni egy családfa kutatást, ön mit szól ehhez? Vagy netán úgyis mindegy, hogy kitől örököltem? – Hangosan gondolkozom, eddig a düh marcangolta a lelkemet, hogy mind a hárman ilyen ostobák voltunk, hogy elcsábultunk sorban. Ám a szüleim józanabb alkatok, ők már megannyi sötét teremtményt küldtek pokolra, így nem véletlenül fogadták fel ezt a Lorelai-t, aki segíthet, másfelől összefoglalták, hogy nem biztos, hogy hibásak vagyunk. Ha az idegen, aki a másik világból származik, s egy gyönyörű nő alakjában veszejti el a tündérszármazékokat holmi bosszúként, valamilyen szinten pedig hatalomvágyból.. vajon mi esélyünk lett volna ellene, ha nem tudunk a csáberejéről? Most, hogy már nagyjából tudom a mibenlétét, így sem érzem magamat tökéletesen felkészülve, főleg a fizikai állapotomat átgondolva. – Én magam is arra jutottam, hogy túlságosan élvezi már a vérengzést. Ha a fényt is a magáénak akarja tudni, akkor elképzelésem sincsen, hogy mennyire erős lehet majd, ha onnantól kezdve még gyengéje sincsen.. – Mindez pusztán tipp, nem látok bele a sötét varázslók, bestiális teremtmények elméjébe, hogyan is lehetne vajon vámpírként felhasználni a tündérek adományát. Ha Jessabelle akar tőlünk valamit, és meg is szerzi.. Nos nem, erre gondolni sem merek. Kényszeredetten bólintok, pocsék érzés már eleve a házam népére is gyanakodni, ám a nőnek igaza van, ennyi haláleset után az ember csakis a hátát védje. Jessabelle esetében a torkát is. – Köszönöm kisasszony. A legdrágább kincsem most az idő. Minden pillanatot arra akarok szánni, hogy visszanyerjem az erőmet, utána pedig kitekerni a némber nyakát. – Indulunk el a földszintről az alagsori edzőtermekbe. Lorelai láthatja rajtam, hogy inkább bosszús vagyok, semmint megbántott, vagy éppen szerelmes. Ostobának tartom mindhármunkat, na de ez már késő bánat. Itt az ideje a tetteknek. – Az utóbbi. Attól félek, hogy a hölgy.. beférkőzött valami magasabb rangú auror bizalmába is. Akit lehet, a befolyása alá hajt. Csak a nyers erő lehet az ellenfele. – Vámpírvadász vagyok, pont profilba vágna, de félre kell tennem a félszeg stílust, viszont fejjel nem rohanhatok a falba. Éppen ezért nem árt, ha nálam egy most higgadtabb illető veszi kezébe az irányítást, és engem is felügyel. Szó szerint több mint testőr, de nem romantikus értelemben, noha így, amikor felsegített, igenis felmerült bennem, hogy lehet, hogy ő az a lány, a szőkeség még Kansasból. Ám nem édelegni vagyunk most itt, hanem bosszút állni, s eltakarítani a vámpírt a föld színéről. – Most hadd kérdezzek én. És mi a módszere hölgyem? Eddig mit dolgozott? – Azért érdekel a dolog, mert ő maga is jelezte, hogy eddig nem testőr volt. Leérünk az alagsorba, ahol minden szemérmesség nélkül dobom le magamról a felsőt. Kidolgozott felsőtestem opálsötéten buggyan elő, az ökleimre máris gyolcsot tekerek, hogy felhúzzam magamat az egyik gerendára. Nem egyszerű még a húzódzkodás, nagyjából két napig volt béna a testem nyaktól lefelé, de ezt most erőltetni kell.
"Nem nagy baj, ha az ember ellenséget szerez magának, legalább otthon érzi tőle magát."
Elég profi lehet az a nő, ha ilyen ügyesen beilleszkedett a családba, hogy aztán ilyen szépen leépítse. Egészen hasonlíthat a nővéremre, ő is profin manipulál másokat. Ez talán még inkább motivációt adhat arra, hogy segíteni próbáljak, azon túl, hogy egyébként érdekes is az ügy és van benne bőven kihívás. - Másik világ? Hallottam ilyesmiről mendemondákat, de gyerekmesének tűnt eddig. Ezek szerint még sem az? - végülis nem valami nyílt dolog, hogy léteznek másik világok is, inkább csak eddig azt hittem az egész kitaláció. Futólag hallottam effélét, de nem tűnt nagyobb esélyűnek, mint hogy léteznek sárkányok, akik emberi alakot képesek ölteni. Az is csak egy mese. Vannak dolgok, amik még a varázsvilágban sem általánosan elfogadottak, bármennyire is varázslatos körülöttünk minden, azért akármi itt se történhet meg. - Akkor nem lenne logikus, hogy megakarna gyógyulni, de ha a tündérek képesek machinálni a fénnyel érthető, ha nem szívleli őket... Önöket. - fejtegetem, bár a motivációit bizonyára úgyis csak ő tudja, mi maximum csak tippelgetni tudunk. Viszont, ha a nő szeret ölni, akkor tényleg nem sok esélyt látok rá, hogy megakarna gyógyulni, hiszen azzal lemondana a gyilkolás egy részéről is, legalábbis arról, amit vámpírként kénytelen megtenni mondhatni. Több esélyt látok rá, hogy inkább azokra vadászik, akik ellene fordulhatnak és ha egy tündér uralja a fényt, az nagyon is veszélyes lehet egy vámpírra. - Igaza van, a legjobb, ha senkiben sem bízik meg. - bólintok egyetértően és nem hallani egy csepp rosszallást se a hangomban. Én se teszem, úgyhogy tőle se várok el ilyesmit, csak azért, mert a szülei felbéreltek még nem kell bíznia bennem. Akárki lehetek, hiába jártak utánam, hiszen ez a Jesabelle is ügyesen kijátszott itt mindenkit. Mindenesetre, amikor elesik segítek neki feltápászkodni, mert biztos, hogy ennyi idő után ez egyedül nem fog olyan könnyen menni neki, hogy aztán oda ültessem, ahol most kényelmesebb lehet, mondjuk a kanapéra. Látom, hogy eléggé elmerengve bámul néhány pillanatig, de nem tulajdonítok a dolognak nagy jelentőséget, talán csak beállt a nyaka... - Hát persze, szívesen elkísérem, azaz hát tudja, hogy ezért vagyok itt. - azért mellé lépek, ha úgy látnám, hogy kell még segítség, netán a lépcsőn, vagy bármi, akkor ott legyek, de egyelőre nem fogom a karját. Férfiből van, bizonyára nem akarna a kelleténél gyengébbnek tűnni és végül is ezt meg is érteném. Közben figyelmesen hallgatom, ahogyan a történt eseményekről mesél. - Megvizsgálták az esetet szakemberek is, aurorok? Vagy balesetnek könyvelték el és kész? - visszamenőleg sajnos már nem nézhetem meg, hogy mi történt, bármennyire is érdekes lenne, hogy vajon akadt-e olyan nyom, ami másnak nem tűnt fel esetleg, de azért az elmondás alapján is lehetnek érdekes részletek. Azért sokat nem kérdezek bele, hagyom, hogy elmesélje mi történt a másik testvérével és persze, hogy vele. Fontosak a részletek, hiszen csak ez alapján állhat össze a kép és ez alapján tudok a legjobban felkészülni arra a nőre. Az eddigiek alapján elveszejteni akarja a családot, tehát biztosan nam hagyja annyiban, csak már nehezebb a dolga, ha komolyabban is védik a férfit.
A szüleink sosem szóltak bele a szerelmi életünkbe, ráadásul Jessabelle az elejétől kezdve terítéket kapott a családi asztalnál, lényegében elfogadta mindenki, hogy ennyire kötődik hozzánk. A család jóbarátja. Aztán az első fivérem halála után megszokottá vált, hogy a közös gyász miatt gyakran látjuk, a legfiatalabb bátyám támasza is lett egyben, de még akkor sem volt furcsa, amikor ő is meghalt. Lassan élhetnék a gyanuval, hogy bár a középsővel nem volt szerelmi viszonya, őt is Jessabelle veszejtette el. Mintha mindig is a családunkra pályázott volna. – Nem tudtuk, hogy vámpír. Nagyon jól álcázta. Azt hiszem ez abból fakadhat, hogy ő maga is egy másik világból származó ős leszármazottja.. – Ismerem el kelletlenül, de itt most kár is tagadni, hogy mindünket megvezetett az a nő. Miss McGregor egyébként is testőrként, nyomozóként van jelen, aki most olyan, mint valami ügyvéd, gyóntatópap, aki csak akkor tud érdemben segíteni, ha minden kellemetlen, és intim részlettel is tisztában van. Kár most tagadni, mellébeszélni, pironkodni.. – Igen, ezt sejtem. Talán.. a fényünk, ami átjár, valami módon a vámpír lét uralására szolgálhat neki. Nem tudom, talán meg akar gyógyulni? Úgy vettem észre, kifejezetten örömöt, kéjt okoz neki a gyilkolás. – Végre kicsit jobban belendülünk. Tudom, hogy mindezt nem lehet elhamarkodni, ám azt meg kétlem, hogy Jessabelle le akarna lépni, távolodni. Azzal, hogy megharapott, nem ölt meg, és a tündér varázs itt van bennem. Nem is tudom, hogyan lehetne ellopni.. De a nőnek igaza van, ezt valahogyan meg kell oldani, akár csapdával. - Mennyire lehet biztos az ember tökéletesen? Önben vajon megbízhatok? – Tárnám szét a karomat, de lehet, hogy pont ettől az erőltetéstől kattan valami, mert már lendülök is, hogy a földre essek, végre ismét tudok mozogni, noha ez inkább fájdalmas, zsibbadós érzés, nem túl kellemes, még mindenem sajog, ahogyan próbálok feltápászkodni. Hagyom, hogy a szőke nő segítsen, nincs mit ezen szégyelni, vagy büszke dacból úgy tenni, mintha meg tudnám oldani magam. Mert meg tudom, amikor éppen tudok mozogni, akkor a rövid átmeneten kívül nincsen gondom, hamarosan jobban is leszek majd. – Köszönöm.. – Itt azért elakad az én hangom is, mert ahogy segít, egy pillanatra rettentően közelről látom az arcát, még inkább ismerős.. Lehetséges volna, hogy pont ő az, aki után több évig nézelődtem? Ennyire kicsi lenne a világ? Aztán megrezzenek, nem illik senkit csak úgy bámulni.. Leülök inkább a kanapéra, hogy elengedjem őt, de mellette maradjak, ha netán mégis rosszul lennék. – Mielőbb formába kell lendülnöm, nem tudom, hogy meddig tudok mozogni. Van az alagsorban egy edzőterem, ha elkísér, megmozgatom magamat, hogy mielőbb induljunk. Ha most van esélyem, hogy elkapjuk, nem ülhetek tétlenül. – Még azért kifújom magamat, de csak egy-két percre, mert ezek az értékes pillanatok.. – Mindig balesetnek álcázta.. Ledobta a legidősebb fivéremet a ló, így a nyakát szegte.. – Kezdek bele, mert nem könnyű visszaemlékeznem. Ám már tudom, hogy semmi sem volt véletlen..
"Nem nagy baj, ha az ember ellenséget szerez magának, legalább otthon érzi tőle magát."
Végülis ki tudja, a gyerekek makacsok tudnak lenni. Az is lehet, hogy hiába akarták volna a szüleik tiltani őket attól a nőtől, akkor se mentek volna bele. A szerelem sok mindenre képes, én már csak tudom, sok mindent elnéztem Peternek, aztán mi lett a vége? Veszélyes dolog bízni az érzéseinkben, én már megtanultam és talán már Charles is. Szomorú, hogy ilyen könnyű az embereket átejteni, elhitetni velük, hogy fontos vagy, hogy aztán elbánj velük. - Ebben igaza van, nem mindegyikük veszélyes, de az is tény, hogy jobb ha az ember távol tartja magát tőlük, amíg ki nem ismeri őket. Bár gondolom ez van, hogy nem megy. - teszem még hozzá, hiszen egyértelmű, hogy az a nőszemély nagy hatással volt rá is. Vajon hogy érez most iránta? Azt hiszem, ha nem is azonnal, de erre rá kell majd kérdeznem. Nehogy a végén mégis megszánja, elbizonytalanodjon, vagy visszatérjenek régi érzések, amiknek nem kellene. Tudom én, hogy milyen ez. Talán butaság volt, hogy annyiban hagytam a dolgot Peter és Dane tekintetében. Talán hagynom kellett volna, hogy őrlődjenek a halálom miatt és nem felbukkanni, hogy kicsit megnehezítsem az életüket, aztán lelépni. Az ember, ha valakit szeretett, nehezen felejti el és én mindkettejük iránt tápláltam érzelmeket. Talán tényleg csak úgy tud az ember függetlenedni a múltbéli szerelmektől, ha kizárja az egész érzést az életéből. Akkor legalább biztos, hogy később nem esik majd hasonló csapdába. - És azt már tudja, hogy mi ez, amit akar az a nő? A tündér képesség miatt? - vetem fel, mert ezt még nem tisztáztuk egyelőre teljesen. Talán nem is számít, de ha e miatt nem tágít, akkor akár csapdát is állíthatunk neki vele. Na persze, ha belemegyek a vadászatba, bár tény, hogy sokkal érdekesebben hangzik, mint hogy itt üljek és őrizzem a fickót testőrként. - Nem hiszem, hogy szükség lenne rá. Ez a hely biztosan jól védett, persze ha mindenkiben megbízik a családja körül. - szökken fel a szemöldököm, hiszen bizonyára akad itt bőven személyzet. Egy ekkora házba nem biztos, hogy elég egyetlen házimanó, és hát odalent eleve egy komornyik fogadott. Lehet akár kertész, vagy más beosztott, netán emberek a konyhán. Érdemes lenne egy listát készíteni arról, hogy kiknek van bejárása a házba, netán kiknek volt már akkor is, amikor a testvérei meghaltak és persze érdekes kérdés, hogy mikor és milyen körülmények között került erre sor. Sok minden számít, sok a fontos és kérdéses információ még, mielőtt úgy kellene dönteni, hogy elmegyünk innen. - Pontosan miket kell még tudnom róla? Hol és mi módon végzett a testvéreivel? Tudom erről nem lehet könnyű... - elakadok, amikor kiesik a székből, de mintha úgy tűnne mozdulnak a testrészei. Jegyzetelni nem állok neki, megjegyzem én azt, ami kell, amúgy sem fogok éles helyzetben egy füzetben lapozgatni. Mindenesetre bár elkezdem a teámat ízesíteni, de felpattanok, amikor összeesik, hogy segítsek neki felállni. Na persze kivéve akkor, ha azt látom, hogy túl sok benne a büszkeség és nem akarná, hogy valaki ezt tegye. Akkor türelmesen megvárom, amíg ő maga feláll és bejáratja a zsibbadt végtagokat. Tudom én milyen az, amikor nehezen fogadsz el segítséget és ki tudja, hogy ő mennyire büszke. Jobb, ha az ember a munkáltatójával óvatos és megpróbálja az elvárásait figyelembe venni.
Jól látja, valamilyen szinten én vagyok a megbízója, a szüleim inkább kétségesetten próbálják helyrehozni, hogy nem figyeltek jobban arra, hogy mit is művelt velünk Jessabelle. Igaz, mi aligha vontuk be őket a szerelmi életünkbe, de apám mégiscsak vámpírvadász, nem volt neki cseppet sem gyanus, amikor már a második testvérem halt meg? Mindenesetre kár őket okolni, ez történt, és most kénytelen vagyok együtt élni ezzel a betegséggel, amikor pedig jobban vagyok, elkapni a vámpírt, aki az egész családunkat tönkre ttte. A nővel szemezek, amíg felvezetjük egymásnak a megbizatás mibenlétét, láthatja rajtam, hogy én sem akarnék itt ülni, ha nem lenne muszáj. – Nos igen, Ms McGregor, ám ez nem csupán öncélú bosszú. Másokat is akarnék tőle óvni. Nem állítom, hogy minden vámpír gyilkos, vagy veszélyes a társadalomra, ám ő különösképpen az. – Figyelek fel arra, hogy átérzi a helyzetet. Mintha saját tapasztalatból beszélni. Pusztán tapintatból nem kérdezek vissza, mert a magánélete nem rám tartozik. Az enyém messzemenőkig igen, hiszen abból tud következtetéseket levonni, a nyomába eredni annak, aki most veszélyes rám. Ez a kölcsönös megismerkedés csak annyiban lehet kölcsönös, hogy nem ismerem a profilját, nem tudom, hogy mit várhatok tőle. – Nos igen, jogos az aggodalma hölgyem. Nem távolodik, itt van, valamit akar a családunktól. Valamit, ami az őseinkkel lehet kapcsolatos. És most már tudom, hogy ki, vagy mi ő. Amikor nem vagyok béna, akkor arra készülök, hogy minél jobb erőben legyek, hogy ha lesz lehetőségem elkapni. – Itt sajnos valóban nagyon sok a ha, de nincs más megoldás, mint edzeni, rákészülni, hogy ha úgy hozza a helyzet, hogy szembe tudok szállni vele, meg tudjam emberelni magamat. Igen, valahol szomorú, hogy akibe így bele voltam esve, könyörtelen gyilkos, és tönkre akar tenni minket. Csak csábítás volt az egész, hogy megszerezzen valamit tőlünk. – Ellentmondásról szó sincsen. A saját döntéseimért viszont én vagyok a felelős. Nem azt várom, hogy a kapott információk alapján menjen, és hozza elém élve. Ha már az agyam működik, gondolkozzunk együtt, addig megköszönöm, ha vigyáz rám. Remélem ott tudok lenni, és harcolni, amikor a szükség hozza. Ha ehhez szükséges, hogy átszállítson egy Ön által megjelölt helyre, abban is benne vagyok. – Bólintok, elég esélyes, hogy valami a tündér vérrel kapcsolatos, hiszen vámpíként pluszban gyanus, hogy miért lennének vasfogai, ha nem azért, hogy még hatásosabb legyen ellenem. Amikor anyám behozza a teát, akkor egymást fürkésszük, noha nem tudom hova tenni, hogy ennyire ismerős. – Igyon nyugodtan. Attól félek igen. Az a nő valami furcsa kábulattal szórja be az áldozatait. A három fivéremből azt hiszem kettő is Jesabelle áldozata lett. Kár is tagadni, érti a módját, hogy elveszejtsen másokat. – Végül nem derül ki, hogy a nő honnan származik, pedig akkor már lehet, hogy be tudnám azonosítani, ám a sors fintora, hogy másra terelődik a szó, én nem is nagyon firtatom a dolgot, csupán azt várom, hogy előkapjon valami jegyzetfüzetet, ha ez szükséges. És valami roppan a vállamban, gyorsan össze is csuklok, a földre zuhanba jelzi a testem, hogy a merevség a korábbi erőltetéstől most végre időlegesen elmúlt, de a lábam rendesen el van zsibbadva, próbálok is feltápászkodni..
"Nem nagy baj, ha az ember ellenséget szerez magának, legalább otthon érzi tőle magát."
A fickó jóval vehemensebbnek tűnik, mint amit az állapota megenged neki. Sejtem, hogy azért ez elég kellemetlen állapot lehet. Én nem is tudom, hogy mit tennék, ha hasonló helyzetbe kerülnék, bár... mondhatni voltam már ennek a közelében. Amikor Peter kishíján átdöfte a szívemet az ezüst tőrrel hónapokba telt mire sikerült felépülnöm. Ha nincs segítségem, akkor jó eséllyel ott véreztem volna el az erdőben, a vérfarkas gyógyító képessége se mentett volna meg, főleg, hogy még túlságosan gyenge voltam, újonc mondhatni. De tudom, hogy milyen magatehetetlenül feküdni hónapokat, amikor még abban sem vagy teljesen biztos, hogy egyáltalán van miért élni. - Elhiszem és át is érzem a helyzetét. Tudom milyen, amikor csak az éltet, hogy visszadjuk a kölcsönt. Ez talán segít önnek is hamarabb felállni abból a székből, ha elég erősen akarja. - mondom és igen érezni a hangomból, hogy nem csak úgy légbőlkapottan beszélek, hanem tudom, hogy milyen ez. Azokban a végtelennek tűnő hónapokban nem éltetett más, mint hogy Peter képébe mondjam, hogy tévedett, hogy Dane folyton a háta mögé nézzen, mikor kerülök elő, hiszen a buta kis játszmáik miatt kerültem én végül bajba. Isten mentse azt a lányt, aki most újra kettejük közé keveredett. Még nem tudja, de ennek úgy se lehet jó vége, bármennyire is szeretné. - Ne haragudjon, de ha az az illető ezt tette önnel, akkor miért gondolja, hogy eltudná intézni? Jelenleg csak minden nappal távolabb kerül előttöl. Kiesik a gyakorlatból mondatni. - nem akarok én bántó lenni, de valójában őszinte embernek gondolom magamat, ezért igenis simán az arcába mondom a véleményemet akármennyire is rosszul eshet ez neki. - Tehát azt szeretné, ha a szüleinek ellentmondva megkeresném azt, aki miatt a székbe került igaz? - konkretizálom le mostmár a dolgot. Bevallom ez sokkal érdekesebben hangzik, mint hogy itt ücsörögjek mellette naphosszat. Nem igazán nekem való munka, de nem is szokásom együtt dolgozni másokkal, főleg olyasvalakivel, aki ilyen állapotban van. Ha nyomozást akar, akkor mi mást tehetnék, mint hogy itt hagyom? Akkor viszont nem védhetem meg, de még se vihetem magammal, hiszen csak hátráltatna jelen állapotában. - Emiatt akart ártani önnek az a valaki? - mert tündér. Hallottam már erről, de nem mondanám, hogy sokat tudok róluk, vagy szakértő lennék különlegességek és fajok tekinetében. A vérfarkasléthez értek, hiszen én ebben élek, de mást nem ismerek mélyrehatóan. Többet kérdezni viszont nem tudok egyelőre, mert megérkezik az anyja, amíg pedig a teával foglalatoskodik én a fickó arcát fürkészem, ahogyan ő az enyémet. Mintha csak egymás szeméből próbálnánk olvasni a kényszerűen beállt csend közepette. Akkor szólalok meg újra, amikor az anyja távozik, de nem nyúlok még a teához. Túlságosan lekötnek az információk, amikből minél több van, annál könnyebben értem meg a hátterét. - Mondja tovább, ha lehet minél több részletet, annál könnyebb dolgom lesz. A testvérei is e miatt haltak meg? - kérdezem aztán, hiszen azért amennyire lehetett utánanéztem a családnak és azt már tudom, hogy elég tragikus a családi hátterük. Valahol érthető, hogy a szülők inkább védeni próbálják egy szem megmaradt fiukat, a helyett, hogy azt várnák megpróbálja kideríteni mi történt a testvéreivel. Gondolom nem akarnak elveszíteni egy újabb gyermeket, főleg hogy több ha jól tudom nincs is.
Látom rajta, hogy nem szokott ilyen úri bánásmódhoz, mint ahogyan én sem vagyok magas rangu arisztokrata, végülis farmról származom, nem vetem meg a kétkezi munkát sem. Ám a maximális szintű udvariassággal viseltetek a hölgyek irányába. Nem tartom őket gyengébbik nemnek, hiszen gyermeket világra hozni a világ legnehezebb dolga, ráadásul a háború esetén ők viszik hátukon az ország sorsát otthon. Nem akarom még véletlenül sem azt éreztetni, hogy mégis kiemelt helyzetben van, bárki felé így teszek, legyen szó idősebbről, tekintélyesebbről. Mégis oly nehéz, hogy nem pattanhotok fel, bosszankodva engedem el a nyakizmaimat, hogy aztán anyám kimenjen, immár a szőke nőre bízva a sorsomat, aki elhúz az ablaktól, s befelé fordít. – Én viszont maximálisan ezt szeretném Miss. Ebben a székben fogolynak érzem magamat. Bíztam benne, hogy olyat választanak, aki nem csupán a sarokban ácsorogva várja a támadást, hanem elébe megy. – Kezdek bele morcosan, noha éreztetem, hogy mindez nem neki, hanem a helyzetnek, a saját ostobaságomnak szól. Még csak ökölbe sem tudom szorítani a kezeimet, egyedül a fogam csigorgatása mutatja mennyire feszült vagyok. A csúnya nézés jelen esetben inkább csak nevetségessé tenne. – Köszönöm hölgyem. Nem is társalkodónőre, sem pedig testőrre van szükségem. Inkább egy nyomozóra, felderítőre, akivel együtt tudok gondolkozni egészen addig, amíg lábra nem állok. Aztán majd elintézem én magamat, aki ezt tette velem. – Foglalom össze pár szóban, és emésztgetem amit hallok. A neve alapján skót, ám az akcentusa hasonló az enyémhez, lazább, amerikaibb. Lehet, hogy sokat utazgatott, viszont ha nem testőr volt eddig, elképzelésem sincsen, hogyan került a szüleim figyelmébe. Nem tudhatom, hogy a szüleim eleve ismerik őt, vagyis az ő szüleit, sőt, talán a tudtom nélkül még némi kapcsolatot is ápoltak. Az elmúlt tíz évem Jessabelle-ről és a vámpírvadászatról szólt, valahogy a szüleim ügyeibe sosem ártottam magamat. – Én sem vagyok éppen alkalmas rá, hogy csevegjünk. Ez nem egy állásinterjú, nincsenek bevett kérdéseim sem. Igen, jogos, talán nekem kéne mesélnem. A végén kezdjük, rögtön ugorjunk fejest. Nem tudom, hogy mennyit hallott a tündérekről, akik egyfajta ősi faj. Közülük tartozom én is, ez pár éve derült ki csupán. És talán ez is lett a vesztem. – Anyám lép be ismét, mielőtt apám kinyitná neki az ajtót. Szótlanul besétál, itt én el is hallgatok. Teát szolgál fel, tejjel, mézzel, Lorelai izlés szerint ízesítheti. A szöszmötölés alatt én a nő vonásait fürkészem, még mindig nem jöttem rá, honnan ismerős. Anyám végül kimegy, de már nem szólalok meg ismét. Noha kiváncsi lennék rá, hogy mivel is foglalkozott eddig. Mihez kellett annyira egyedül lennie.
"Nem nagy baj, ha az ember ellenséget szerez magának, legalább otthon érzi tőle magát."
Nem lehet könnyű helyzetben és igen látom a mozdulatban, hogy megpróbál felállni. Csak egy mosollyal nyugtázom az elnézést kérést, hogy ugyan ezt nem fogom zokon venni. Látom, hogy nem szándékos hogy nem pattan fel és egyébként sem mozgok olyan körökben, ahol ez elvárás lenne. Nem vagyok valamiféle kisasszony, sőt jelenleg én vagyok az ő beosztottja. Ha fel tudna állni, akkor se várnám el, hogy megtegye. - Persze, megértem, csak tudja a biztonság. A szülei nyilván aggódnak és megragadnak minden lehetőséget.- mondom az óvónős megjegyzésre, meg ha nem is nekem szánja. Az anyja vajon mennyire veszi zokon a megjegyzést? Nem látom az arcán és elég hamar el is köszön. Bizonyára akad dolga és meg akarja adni a lehetőséget, hogy nyugodtan merjem fel a terepet. Mindenesetre azért kicsit beljebb tolom az ablaktól és csak utána ülök le vele szemben a kanapéra. - Gondolom, ha eddig nem tette meg, akkor ez még sem lehet annyira egyszerű. Engem sem azért hívtak, hogy megkeressem az illetőt, pedig valójában ebben vagyok jobb.- jegyzem meg, bár ez a munka jobban fizet, de akkor is jobb vagyok terepen. Lehet hogy jóval élvezetesebb lenne megkeresni azt a valakit, de talán pont a miatt nem mondtak róla sokat. No meg nem vihetném magammal a fickót, aki bármikor ilyen állapotba kerülhet. Gondolom ezért nem kereste meg eddig se. Vagy ezért nem engedték neki. - Szívesebben venném, ha Ön mesélne, de legyen... Nem tudom, hogy mire kíváncsi pontosan. Lorelai McGregor vagyok és nem Angliában születtem, de már néhány éve itt élek és dolgozom, bár testőr még nem voltam.- rövid szünetet tartok. Ha nekem kell vigyáznom rá akkor mégis csak illene valamelyest ismernünk egymást ebben talán igaza van, de ettől még nem leszek jobb a magamról való mesélés témakörében. - Talán könnyebb lenne, ha kérdezne és tudnám mire kíváncsi. Nem vagyok éppenséggel óvónő vagy társalkodónő alapanyag. Eddig leginkább egyedül dolgoztam és bevallom ezt szoktam meg.- vallom be töredelmesen. Új nekem ez a helyzet és egyelőre nem tudom pontosan hogyan kell kezelni. Testőr vagyok. Védelmet kell adnom, ami úgy gondolom hogy menni is fog, de beszélgetés terén nem vagyok profi. Az utóbbi évek kiölték belőlem az ilyesmit és nem is igazán tudom, hogy ez hogyan tudná változni. Évek óta embereket keresek meg, ami lássuk be magányos feladat és nem épp beszélgetős munkakör. De abban is igaza van, hogy talán furcsa lenne csak csendben néznünk egymás. Kellhet valamiféle bizalom részéről felém, amihez nem árt ha megismer.
Bár a ház nagy, hallom innen fentről is a nyíló ajtót, s ahogyan átlépi a nő a küszöböt. Ahogyan közeledik fel a lépcsőn, érzékelhető finomság járja át, hangtalan, mint egy ragadozó. Már itt felmerül bennem, hogy a szüleim eleve valaki olyat bíztak meg, aki maga is az általam vadászottak közül való, hiszen így lehet képes megállítani Jessabelle-t, ám elhessegetem a gondolatot, most ez nem ide tartozik. Ha családilag megbízunk benne, akkor semmi értelme a kezdeti keresztre feszítésnek. Anyám üdvözli őt, ahogyan felkíséri, s hallom, hogy rólam beszélgetnek. Ezek alapján nem csoda, hogy kissé savanyú képet vágok, nem csoda, hogy rossz kedvem van, ha már eleve úgy mutatnak be, mint egy mogorva öregembert. Csak mert ez a helyzet, még nem keseredtem neki, inkább dühít mindaz, ami történt, amibe belekényszerültem. Már moccannék, hogy fel is pattanjak, de ez ugye nem lehetéséges, esélytelen, csupán a tarkómba hatol bele az idegeimig sugárzó fájdalom a tehetetlen izommozdulat hiánya miatt. – Ms McGregor.. Sajnálom kisasszony, megkövetem, de nem tudok felállni, kezet nyújtani, mint tudja. Foglaljon helyet. – Szólalok meg, miután anyám mögém lépett, és megfordít, de már Lorelai tud arébb tolni, miután bólitottam. – Hogyne. Csak ha tudná.. megöl az unalom. És már elnézését kérem, nem a személyének szól, de hogy óvónőt fogadnak mellém.. – Az anyám csupán a fejét ingatja, de nem szól most bele, sőt, ki is siet a szobából, vélhetően Lorelai-nak hoz valami frissítőt. Én a fejemmel intek az egyik fotel irányába. – Foglaljon csak helyet. Nem tudom, hogy meddig kell maradnia, bármelyik percben kiszakadhatok ebből az állapotból, és akkor megkeresem, aki ezt tette. Talán a halálával véget érhet mindez, de az is lehet, hogy semmi összefüggés. – Ha leült, akkor a sötét szemekbe pillantok, így, hogy közelebb van, még inkább ismerős. Vajon honnan? Nincsen sablon kinénezete, az biztos, de nem tudom hova tenni őt. Az első benyomás az, hogy bár udvarias, ami jól esik, de közben hihetetlenül feszült, mintha hozzám hasonlóan rágná valami belülről.. – Mesélne magáról pár mondatot? Bevallom teljesen kimaradtam ebből az ügyintézésből, mintha valami gyermek lennék, aki a születésnapi ajándékát várja, ezt ne vegye sértésnek. – Rázom a fejemet, egyetlen eszközöm arra, hogy kifejezzem az érzelmeimet. Kiváncsi vagyok rá, miért gondolják a szüleim azt, hogy együtt talán könnyebb dolgunk lehet. Ráadásul apám is vámpírvadász volt egykor, ő nem tudja biztonságossá tenni a házat? Vagy fél, hogy az ő felelőssége lesz, ha Jessabelle mégis elkap?
"Nem nagy baj, ha az ember ellenséget szerez magának, legalább otthon érzi tőle magát."
Őszintén szólva nem is tudom, hogy miért vállaltam el ezt. Egyáltalán nem nekem való, pátyolgatni valakit... még ha azt testőrségnek is nevezzük. Viszont a pénz elég jó és legalább az aktuális megbízásom sincs túlságosan messze. Tudom, hogy mi a hiba abban, amit csinálok, mármint ami az anyagi részét illeti. Elvállalok egy-egy ügyet, ami persze azért rendesen fizet,csak jóval tovább tart befejeznem, mert nem szokásom csak úgy utánamenni valakinek és tényleges nyomozás vagy utánajárás nélkül a fejét venni, netán átadni annak, aki keresi. Más persze, ha eleve eltűnt személyről van szó, akiért aggódnak, de ha valakit vádolnak valamivel, akkor azért jobban szeretem, ha utána tudok nézni a dolognak és nem csak úgy elkapni, miközben talán nem is igazak a vádak. Viszont ez a meló elég jól fizet ahhoz, hogy mellette azért a saját aktuális ügyemre is szánhassan időt és azért ne kopjon fel az állam, mert hát a végén odajutok majd, ha így folytatom. - Jó napot Mrs. Angelthorne! - nyújtom a kezemet a nő felé, amikor a kopogás után valami komornyik féle nyit ajtót, hogy beengedjenek. A nő kedvesnek tűnik, és úgy fest, hogy nem lesz még plusz felmérés, vagy interjú. Vajon voltak már itt mások is, de nem jártak sikerrel, netán nem tudták elviselni ezt a Charlest? Azért utána jártam és ha jól tudom nem kifejezetten kellemes a modora, bár valahol érthető, hogy harapós, ha egyszer ilyen helyzetbe került. A pontos hátteret nem tudom, biztosan kell egy fokú bizalom, hogy mindent elmondjanak, úgyhogy nem is várom. Nekem végül is az a dolgom, hogy megvédjem a pasast, azt lehet hogy még ráérek tudni, hogy van-e konkrét fenyegetés, vagy szimplán csak a háttere, a testvérei halála és a pénze az ok. - Erre tessék Miss McGregor! A fiam odafent van. Néhány napja megint... nem tud kikelni a székből, úgyhogy nem a legjobb a hangulata, kérem legyen elnéző vele. - finoman bólintok, amíg felkísér a lépcsőn, hogy aztán belökve az ajtót meglepetten vegyem észre, hogy a fickó egyébként egészhen ismerős. Nem tudom, hogy honnan, az is lehet, hogy csak az újságokban láttam esetleg az arcát, de határozottan láttam már valahol. A nő magyaráz pár mondatot a fiának arról, hogy ki vagyok, mi a nevem, aztán előzékenyen távozik is, én pedig hirtelen nem is tudom, hogy mit mondjak. Egészen más munka ez, mint üldözni valakit. - Jó napot Mr. Angelhorn! Az anyja már elmondta a lényeget, de lenne valami kérdése, vagy tehetek valamit Önért? - végül is ő a megbízóm, úgyhogy egyelőre azt sem tudom, hogy hogyan is beszéljek hozzá, de maradok a magázódásnál. - Javasolnám, hogy ne időzzön sokat az ablaknál, ha testőrt fogadtak Ön mellé. Ott bárkinek nyílt célpont lenne. - vetem fel és közelebb is lépek, de nem tolom arrébb, amíg nem mond rá áment. Mivel egyelőre még nem tudom, hogy pontosan mit is takar ez az ügy, addig jó, ha mindenféle veszélyre figyelek. Ki tudja, hogy mi lehet rá nézve fenyegető.
Marad hát ma is a karosszékben ücsörgés. Megkértem anyámat, hogy legalább toljon oda az emeleti ablakhoz, hogy kinézelődjek a kertet figyelve. Nyak felett tudok mozogni, bár ez is csupán egy korlátozott látószöget ad, ám legalább rálátok a kerti bejáróra, ahol a nő fog majd jönni. Lassan egy hete beállt ez az állapot, még az anyagcserém is nulla, nem vagyok éhes sem, de azért etetnek. Ilyen sokáig még egyszer sem tartott ez a szoborrá dermedt állapot, teljesen kiszolgáltatva érzem magamat, s lényegében terhére vagyok mindenkinek. A szüleim mégsem éreztetik ezt, sőt, én vagyok az egyetlen örökösük, hátha ezzel a testőrnővel, vagy kivel van esélyem túlélni a következő néhány napot. Mert ha nem változik semmi, mi van, ha Jessabelle visszatér, hogy bevégezze, amit elkezdett? Elég szánalmas lenne így meghalni, hogy még csak nem is védekezhetek. Mint ahogyan alárendeltnek érzem, hogy testőrt fogadnak mellém, ám abban meg igazuk van, hogy itt most nem a veszekedésnek, hanem a túlélésnek van helye. Kissé szúr a mellkasom az állandó üléstől, nem tudom normálisan kihúzni magamat. Lehet, hogy valami fűzőt kéne ilyenkor rám adni, mert csak összecsuklok, a gerincem önmagában nem bírja el a teljes terhelést. S látom, hogy nyílik is a kertkapu, a kastély felé szőke, fiatal teremtés igyekszik. Roppantmód ismerős, de nem tudom hová tenni. Talán valamilyen estélyen láthattam, ki tudja.. Miután az ablak nyitva van, szippantok egy nagyobbat a koranyári virágillatból, jó lenne ténylegesen ki is mozdulni, de marad az ücsörgés. Nem becsülöm le az illetőt csak mert nő, hiszen pontosan tudom Jessabelle példájából, hogy a gyengébbik nemnek titulált nők bizony milyen veszélyesek lehetnek. Ha majd felér, meg fogom kérni anyámat, hogy fordítson meg, hogy ne háttal legyek a tárgyalásunk közepette.
"Nem nagy baj, ha az ember ellenséget szerez magának, legalább otthon érzi tőle magát."
