2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Mindössze 2 kilométer hosszú a Buttermere nevet viselő tó, ami Anglia középső részén, a gyönyörű Lake District Nemzeti Parkon belül található. A klasszikus hegyvidéki tájjal körbevett Buttermere sokak szerint a világ leggyönyörűbb helyeinek egyike. A tó legmélyebb pontja 23 méter, az állóvíz körül pedig egy 7,2 kilométer hosszú, szuper kis sétány is található azok számára, akik nem akarják elsietni az itt töltendő időt.
Elégedett félmosollyal fürkészem arcát, amikor egy apró bók csúszik ki a száján.- Öröm hallani, hogy így gondolod. -kacsintok is egyet felé. Nem is lesz olyan nehéz beédeskednem magamat a kegyeibe. Megteszi ő helyettem is a munka nehezét. - Két kezemen se tudnám megszámolni hány helyen jártam már. Apám szeretett utazni, egy igazi ereklyevadász figura volt, aki szerette felkutatni az ősi, egzotikus helyeket, én pedig mindenhová vele tartottam. Mellette sose lehetett unalmas az élet. Az utazás vált a lételememmé. Te szeretsz utazni? Biztos van egy olyan hely, ahová szívesen elmennél, Oraíos. - dobom neki a labdát ezúttal én, had hallgathassam az ő álmait is. Mindenkinek vannak tervei az életével kapcsolatban, legyen szó utazásról, kapcsolatokról és sikerről. Ha ez a három fontos szerepet játszik az életedben, akkor már te magad is sikeres ember lehetsz e világon. - Áh, a német nyelv. Elég katonás és merev. - vakargatom meg államat, miközben az égre pillantok és fejembe pattan pár durva, német szó, melyeknek a kiejtése úgy hangzik, mintha épp háborút indítanál Amerika felé. Mindegy is, lapozzunk! - Szóóóval... Mindent leírsz a naplódba, hogy emlékezz rá, Oraíos? Most már érthető...- kalandoznak el szemeim a távol narancsos fényeiben. Ez lehetett az oka annak, hogy minden áldott nap nehezebbé vált közeledni hozzá, mert ő szimplán csak elfelejtette az én vigyorgó arcomat. Azért annyit megérdemelhettem volna, hogy legalább a naplójába belefirkant egy-két szót rólam. Mondjuk az is tény, hogy nem igazán elegyedtünk bele komolyabb beszélgetésbe, mint most. - Akkor semmiféleképpen se hagyj ki a naplódból. Össze törnéd a szívem, ha nem ismersz fel.-biccentek neki a magam kissrácos mosolyával. Nem akarom rápakolni a terhet, de azért mindkettőnknek jobb, ha ő tudja ki vagyok. Legalábbis én mindent meg akarok tenni azért, hogy megkaphassam őt. Nem is igazán értem mi olyan különleges benne. Szavakkal le sem lehetne írni mit látok benne valójában. Csak rá kell nézni, hallani a hangját és máris elbűvölt. - Nem csak legenda. Több bizonyíték is van rá, hogy létezik... Csak épp még nem találta meg senki. Ez az életcélom. Fel kell tárjam az elsüllyedt birodalom hollétét.- hangom határozottabbra vált. Céltudatos vagyok ebben és még az sem riaszt vissza, ha van konkurenciám, mint például a nővérem, aki ugyanilyen hevességgel kutat Atlantisz után. Együtt dolgozni viszont sose tudtunk és szerintem ez valami olyan, amit soha nem is fogunk erőltetni. - Még szép, hogy szeretném! Most viszont élvezzük ki a nyarat jobban, kedves Oraíos.- erősítem meg az előbbieket, mert látszik rajta egy kevésnyi bizonytalanság. Ne most mondjon le rólam. Én szeretném még jobban megismerni és ha kell elérem, hogy ez kölcsönös érzés legyen, ne csak egy erőltetett baráti viszony. A kis műsorom befejeztével kérdéses sem volt, hogy az angol szépség segíteni fog nekem. Az érintése olyan bársonyos és puha, mint a selyem, mikor kezemet megérinti. Nem is igazán figyelem a lángokat és a mályvacukrot, hanem az ő lélektükreire meredek, melyek melegséget tükröznek magukból. Egy pillanatra el is felejtem a céljaimat az életben és minden el is csendesül körülöttem. Most vagy soha alapon szabadon lévő kezemmel végigsimítok az állától egészen az állkapcsáig, majd ujjaim megállapodnak a füle mögött. Félresimítom a hajtincseket, míg fejét óvatosan magam felé fordítom, hogy láthassam arcát. Nem hezitálok egy másodpercig sem, közelebb hajolok hozzá és egy csókot lopok bársonyos ajkairól.
Azért nem hiába mondják, hogy van abban valami szexi, ha valaki számodra ismeretlen egzotikus nyelven szólal meg. Valahogy ez a görög beszéd és néhol fellelhető akcentus határozottan érdekessé teszi a srácot. Biztos vagyok benne, ha nem a naplóm indítaná el a napokat mindig, hanem emlékeznék a dolgokra magamtól is, akkor nyomot hagyott volna bennem a jelenléte, mert most hogy beszélgetünk is határozottan leköti minden figyelmemet. - Jól áll neked a görög. - csúszik ki csak úgy önkéntelenül a számon, pedig igazán nem akarattal történik a dolog, mert nem szokásom bókolni. Pasizni se, hiszen mégis ki akarna olyasvalakivel járni, akinek ilyen bonyolult megjegyezni bármit is? Arról nem beszélve, hogy a bátyám elég sokat jár a nyomomban pusztán féltésből, hogy könnyű legyen bármiféle magánéletet kialakítani. - És ez igaz, jó kihasználni a lehetőségeket és akkor te meg is teszed. Gondolom sosem telik unalmasan a nyarad. Sokfelé jártál már? - irigylem kicsit, hiszen én azért nem mondhatom el magamról, hogy sokféle országot bejártam volna. Nem utaztunk sokat a szüleimmel, pedig biztosan jó lett volna. A balesetem óta pedig még annyira sem. Meg aztán az ember nem is akar annyira új élményeket gyűjteni, ha egyszer azokat csak papírra vetve tudja megjegyezi. Az úgy még sem ugyanaz. - Lehetséges, bár valójában nem is tanultam sokat idegen nyelveket. A nagyszüleim németek, de... nem a legjobb a viszony a családon belül, ezért nem is tanították meg a nyelvet. - bár azt hiszem nem is akarnám. Valahogy a német soha sem érdekelt annyira, talán a rossz tapasztalat miatt a nagyüleimmel kapcsolatban, a jó ég tudja. Nem is annyira fontos ez most. A görög érdekesebbnek tűnik, bár ki tudja talán csak azért, mert ez a srác is annak tűnik. A kérdésére azért elcsendesedek néhány pillanatra. Végülis megtudhatná akárkitől, úgyhogy nem olyan szörnyű, ha elmondom. Csak kár, hogy ilyen hamar elriasztom, tényleg szimpatikus srác. Igazából azóta nem lettek új barátaim, hiszen a baleset előttről mindenkire emlékszem, de utána... ez így sokkal bonyolultabb és a bonyodalmakat nem mindenki szereti. - Seprű. Nagyot estem pár éve egy kviddics edzésen. Bevertem a fejemt és azóta se jöttek rá, hogyan jöhetnék rendbe. Ez nem csak egy szimpla napló. Benne van az életem. - veszem elő az amúgy láthatóan vaskos könyvecskét, amit rongyosra van már lapozva és igen sok tartalom van benne már első ránézésre is. - A baleset előttről mindenre emlékszem és valahogy tanulni is tudok az óráimra, de minden más egyszerűen éjjel törlődik. - sóhajtok végül egyet, nagyjából számítva egy döbbenetre a részéről, és persze arra, hogy ő is, mint mindenki más nem tudja majd ezt kezelni. Végülis teljesen megértem. Bonyolult dolog egy olyan lánnyal ismerkedni, aki másnap nem fog emlékezni a beszélgetésetekből semmire csak arra, amit felír a naplójába, ami persze soha sem fogja visszaadni teljesen a történéseket. - Atlantisz? Hát persze, szerintem szinte mindenki hallott róla. Érdekes legenda. - bár úgy látom, mintha ő jóval komolyabban venné, mint egy legendát. Érdekelne, hát persze, de nem tudom, hogy az előbbiek alapján még mindig jó ötletnek gondolja-e a holnapi beszélgetést. - Ha tényleg szeretnéd. - bizonytalanodom el, ezzel gyakorlatilag felkínálva számára a menekülési utat. Izgalmas beszélgetés lenne ez nem is kérdés, de ki tudja, hogy mennyire akarja, ha ennyi zűr van velem. Mégis olyan szórakoztató, főleg hogy még a májvacukorral is eljátszik, amit sikerül rendesen meggyújtania, aminek hála persze olyan gyorsan olvad el, hogy a nagyrésze a lángok között köt ki leolvadva a botról. - Ne tartsd olyan közel a tűzhöz, mert akkor sosem fogod tudni megkóstolni. - nevetem el magamat és finoman megfogom a botot, hogy feltűzzek neki egy másikat, az enyémet pedig addig a lábaimmal tartom meg, hogy ne boruljon fel. Egy pillanatra a kezünk is összeér, ahogyan próbál megmutatni neki, hogy mi is a pontos kezelés, amikor kap is meleget az édesség, de még se tolja ennyire be a tűzbe.
- Hm… Nem igazán. Sokat utaztam paterrel és hamar megszoktam a környezetváltozást. Azért a saját szokásinkat jobban csípem, van is egy görög mondásunk, amire sokat alapozhattam: Η ζωή είναι σύντομη, η τέχνη είναι μεγάλη, μια ευκαιρία που περνά, ένα επικίνδυνο πείραμα. Ami annyit tesz, hogy: Az élet rövid, a művészet hosszú, az elmúló lehetőség, a veszélyes kísérlet. Más szavakkal, minden lehetőséget meg kell ragadnod és ha ez nálam az utazást és más szokásokhoz való alkalmazkodást jelenti, akkor legyen így. Az élet rövid, használd ki. Tanulj, utazz és élj. - kacsintok rá egyet és élem teljesen bele magamat az elszavalt bölcsességekbe. Szüleink jól tanítottak minket Kyra-val. Megértették velünk, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy csüggedjünk, s ezt anyánk halála utána valóban meg is értettük. - Szavad ne feledd, Oraíos.- rázok vele kezet sármos mosollyal. Ismét győzedelmeskedek és igazán kedvemrevaló, hogy ilyen egyszerűen megtörhettem a jeget az angol szépségnél. Ők pedig aztán tudnak ridegek és barátságtalanok is lenni, na de nem a gyönyörű Liesel. Ő maga a tökéletesség, én pedig tovább fogom puhítani a kettőnk kis kapcsolatát. - Na látod, megy neked a görög. - utalok itt arra, hogy milyen szépen asszociált az anyjára a mater szó után. Nem sok különbség van az angol megfelelőjétől, de azért had kövessek el mindent annak érdekében, hogy ő bátornak érezze magát. Hisz’ egy oroszlánnak annak kell lennie. - Lehetséges, hogy csak a tanáraid voltak rosszak… Említettél egy balesetet? Milyen baleset? - oldalra billentett fejjel komolyodik meg arcom. Nem szoktam lehervadt mosollyal meredni valakire, hiszen az életem mottója: fő a pozitív gondolkodás. Most mégis elgondolkozva nézek rá, s kíváncsian várom válaszát a balesetét illetően. Nem is annyira zavartatom magam, ha esetleg ez kényes téma. Amire válaszokat akarok, azt meg is szerzem. Ennyit a nagy szívemről. - Ami késik, nem múlik, Oraíos. Te is sokat fogsz majd tudni a csillagokról, főleg, ha jegyzetelsz. - kacsintok a kis napló irányába, miközben feltápászkodunk. - Ebben akár még segíteni is tudnék. Új fajok? Nem probléma, ha van benned egy kevés...hm, kalandvágy. Hallottál már Atlantiszról?- sejtelmes vigyorral kísérem őt vissza a stégről. Aranyosnak tartom a lelkesedését, amit a bestiamester szak iránya vált ki belőle. - Holnap újabb találkozó a stégnél és mesélhetek neked az elsüllyedt városról többet. Mit szólsz? - állok meg egy pillanatra, még a tábortűz megközelítése előtt. Ha meghallom válaszát -mely nem lehet nemleges-, akkor helyet is foglalok a tűz körül és két pálcát felkapva szúrom fel magunknak a mályvacukrokat. Adok egy sütésre készen álló pálcát is Lieselnek, aztán sajátomat a tűz fölé tartom. Jó vagyok ebben, de a show kedvéért simán odapörkölöm egy kicsit, hogy aztán egy lángcsóvával hadonászhassak színpadias játékommal.
- Tényleg nem egyszerű a neved, de nem rossz érzés alkalmazkodni? - pillantok rá, bár elég vidámnak tűnik és nem úgy látszik, mintha zavarná, hogy kénytelen a nevét kicsit megváltoztatn iazért, hogy könnyebben beilleszkedjen és könnyebben ejtsgék ki mások is a nevét. Végülis tény, hogy én is lehet hogy nehezebben boldogulnék a nevével, kapásból azt sem tudnám, hogy pontosan hogy is írjam le, ami esetemben azért elég nagy probléma, ha egyszer muszáj vagyok felvezetni a naplómba. Na nem mintha nem írhatnám le simán fonetikusan is akár. - Én is szeretem a májvacukrot. - felelek mosolyogva, nem is gondolva bele, hogy a szavai akár kétértelműek is lehetnek. Nem szoktak nekem ilyen módon bókolni, jó eséllyel az is benne lehet, hogy a bátyám nem nagyon enged a közelembe senkit, no meg az ismerőseim többsége tisztában van vele, hogy mi történt velem és hát... egyszerűen túl bonyolult. - Rendben, szívesen ülök melléd. - fogadom el a kezét, hogy megrázzam, amikor felém nyújtja. Rendes srác és különösen helyes is ezekkel a határozott vonásokkal és kemény arcéllel. Egészen bele is pirulok a pillantásába. - Mármint anya? Oh, nem még ő a legkevésbé szigorú igazából, de a balesetem óta sokkal többet aggódnak értem. - bököm ki lassan, mert hát nem a legjobb indítás, hogy egy ismeretlennek egyből arról számoljak be, hogy mi történt velem. Az ember nem a bajaival akarja terhelni a másikat, még akkor se ha az illető újra és újra bókol. - Gondolod? Pedig sose gondoltam, hogy jó a nyelvérzékem, még a németet se tudtam rendesen megtanulni, pedig apa próbálkozott eleget. - válaszolok szinte csuklóból, amikor végül csak leesik, hogy ő miért is nyomhatta meg az utolsó szót a mondatában, én meg még rá is teszek egy lapáttal ezzel a nyelvérzék dologgal, amit biztosan ki fog majd használni. Zavartan köszörülöm meg a torkomat és csak reménykedem, hogy nem használja ki, amit mondtam és csap le a magaslabdára, hanem elterelhető a beszélgetés a csillagok elemzésével, amibe épp belekezd. - Látom értesz a csillagokhoz, de ha ereklyevadásznak készülsz, akkor nem is olyan meglepő. - mosolyodom el felpillantva mégegyszer az égre, hogy aztán amikor feláll elfogadjam a kezét és én magam is felálljak. Az illatok már tényleg nagyon hívogatnak és egyébként is megígértem a barátnőmnek, hogy nem maradok el sokáig, bár nem tudtam befejezni, sőt igazából elkezdeni sem a napló írást, de majd este pótolom, hisz úgy fest lesz még mit beleírnom. - Én bestiamester szakra járok, szeretem az állatokat. Szeretnék felfedezni akár új fajokat is, vagy olyanokat kutatni, amikről még alig tudnak valamit és elérni, hogy az olyan elnyomott fajok, mint a sellők, vagy a kentaurok sokkal több megbecsülést kapjanak. - magyarázom, egészen belelkesülve a végén, hiszen ez tényleg olyan téma, ami foglalkoztat engem és amit tényleg komoly problémának is érzek a világban. Nem fair, hogy bizonyos varázslények egészen el vannak nyomva a világban, csak azért, mert nem átlagos emberek. Sokuknak már alig maradt rendes élőhelye.
Egyáltalán nem bánom, hogy szánok erre az angol szépségre némi percet. Amúgy is érdekesnek találtam őt már a Roxban is, csak épp nem úgy látszott, hogy őt érdekelném. Ez pedig eléggé sérti a büszkeségemet. Lesz mit bepótolni. Ki hitte volna, hogy erre pont egy tábor keretén kerül majd sor? Az élet fintora ennyire édes is lehet. - Le sem tagadhatnám. A teljes nevem Kephalos Xanthopoulos, de arra hamar rájöttem, hogy az ittenieknek a kiejtése nem fog működni, ezért lettem Keith. Elég érdekes amúgy, mert a görög ábécében csak huszonnégy betű van, a tiétekben meg...huszonhat? - sosem foglalkoztam a nyelvükkel eleget ahhoz, hogy minden részletet tudjak. Beszélni tudok és szerintem ez nekik is bőven elég. Az amerikai angol volt talán a legkönnyebb, mert ott annyi szlenget használnak, hogy felhőkarcolót lehetne építeni belőlük. Az viszont letagadhatatlan, hogy nagyon jó arcok az amcsik. Nyíltabbak, mint az angolok. De hát ki lennék én, ha Lieselnél sem próbálnám megtörni a jeget? - Az édességek a kedvenceim. - vigyorodok el kétértelmű gondolatfoszlányom megidézésekor, bár ha nem is érti, attól még én jót mosolygok rajta. - Visszamehetünk, ha megígéred, hogy mellettem fogsz ülni. - emelem fel államat és pillantok le rá sunyibb szemekkel. Nem rosszindulatból, hanem afféle kisfiús ragaszkodásból, aki az újonnan szerzett játékát nem akarja elereszteni. A kezemet is kinyújtom felé egyezségünk megköttetése érdekében. Ez is egy érdekes tény, például a kézfogást is Krisztus előtt 500-ban egy görögországi feljegyzésben került először szóba. Rengeteget tanultam a görögök múltjáról, főképp Atlantisz feltárása miatt. - Szigorú a mater? -vetem be a tipikus féltő anyák elleni kérdésemet, ha már azt mondta nagyon védelmezik őt. Általában az anyák veszik fel a tigris szerepét és rajzolják meg a határokat gyermekeik érdekében. Az én materem is ilyen volt. A széltől is óvott minket Kyra-val, ameddig tudta és végül ő nem vigyázott magára eléggé... - Oraíos, azt jelenti szép. - válaszolom neki határozott büszkeséggel és bókolási indítékkal. - A kiejtésed elég jó. Egy kevés tanulással el is sajátíthatnád a nyelvet. - nem kell ám rögtön a rosszra gondolni, ahogy az utolsó szóra szépen ráteszem a hangsúlyt. Talán menne neki, talán nem, ha esetleg magánórákat akarna venni, velem járna a legjobban. Had helyesbítsek: mindketten jól járnánk. - Hm, ez nem is annyira rossz ötlet. Beajánlom nekik ezt az ötletet, aztán jövőre már a görög partokon süttethetjük a hasunkat. -a terv tehát szóba esett és látna rá lehetőséget. Felőlem aztán az egész csapat jöhet velünk, amennyiben meghagyják nekem a lehetőséget arra, hogy Liesel személyi túravezetője lehessek. Ahogy tekintetem elkalandozik a sötétedő, narancsos égre, egy ideig el is csendesedek és hallgatom aranyos elemzését. Miután befejezi csak akkor nézek ismét le rá egy lágy, szerető mosollyal. Ez a lány roppant édes, akárcsak egy mályvacukor. - Ez valóban így van. Láttál már lencsevégre kapott csillagokat, ahogy az éj leple alatt mozognak? Egész furcsa látvány, mintha megzavarnád az állóvizet és az szépen fodrozódna maga körül tökéletes körökben. A csillagok is állandó mozgásban vannak. A jelenség oka, hogy a Föld forog a forgástengelye körül, nyugatról kelet felé. Minden álló égitest egy körpályát ír le, ami a Föld forgástengelyének döféspontja az égbolton. Ezért látható úgy a képeken, mintha valaki krétával rajzolt volna tökéletes köröket. - teszek hozzá én is valami tanulmányi megfigyelést vagy inkább érdekességet, ami esetleg őt is elgondolkoztathatja. - Ereklyevadász. Apám miatt kezdett el érdekelni az egész még kiskoromban, azóta nagy szenvedéllyel foglalkozok minden ehhez kapcsolódó varázstárggyal vagy sima mugli-, történelmitárgyakkal.- felelem mosolyogva, miután hirtelen váltott témát. Igazodni fogok hozzá, efelől nem kell aggódnia. - A szalonna és a mályvacukraid már várnak. A vissza vezető úton akár te is megoszthatnád velem a saját szakod érdekességeid. Nos? Drága Oraíos, mit szólsz?- állok fel a stégen és nyújtom kezemet Lieselnek a lehető legsármosabb és legbiztatóbb félmosollyal.
Remélem, hogy nem úgy kelek majd holnap reggel, hogy hasogat a nyakam, mert hát tényleg elég hirtelen sikerült hátrakapnom a fejemet, amikor rámköszönt. Nem számítottam rá, hogy valaki leül mellém, hiszen a legtöbbeket itt azért mégis csak a társaság vonz, hiszen azért jöttek, szórakozni, bulizni, kicsit elengedni magukat az egész éves hajtás és tanulás után. - Ezt nem tudtam, de ezek szerint te görög vagy? - vagy tud görögül, de az ember nem szokott más nyelven köszönni, ha csak nem eleve az az anyanyelve. Azt pedig én is tudom, hogy azóta, hogy megnyílt az iskola egyetemi része elég sok külföldi diák jött ide tanulni. Az én családom sem teljesen angol, de én itt kezdtem az iskolát, viszont vannak egyre többen, akik csak az egyetem miatt járnak ide azután, hogy befejezték a saját sulijukat. Bár hirtelen nem is tudom, hogy a görögöknél milyen iskola van, valahogy sose néztem után a külföldi iskoláknak, csak elvétve ismerek néhányat, ami híresebb. - Rendben Keith, szívesen megismerlek, már amennyi időnk van most, mert nem sokára visszacsalogatnak a kellemes illatok. Szereted a szalonnát, vagy a májvacukrot? - pillantok futólag hátra, ahol úgy látom már a távolban szállingózik a füst, tehát ez azt jelenti, hogy már meggyújtották a tábortüzet, tehát nemsokára valószínűleg ehetünk is. Persze nem kell elsőként a tűz köré ülni, de azt sem akarom, hogy Carrie aggódjon miattam. Ő már ismer, tisztában van a helyzetemmel, és tudja jól, hogy körülöttem minden mindig kicsit bonyolultabb, mint az átlagnál. - Tervezem igen, csak a családom nagyon óv mindentől, ezért nem volt egyszerű rábeszélnem őket. Mi az az oraíos? - próbálom ugyanúgy kiejteni a szót, ahogyan ő tette, bár nem biztos, hogy nem sikerül viccesebbre, hiszen még se ismerem a görögöt, lehet hogy vannak benne bonyolultabb hangok, mint mondjuk a franciában. A bók is igazán kedves tőle, amitől kicsit újra zavarba is jövök. Én nem igazán az vagyok, aki felszokta lendíteni a bulikat, főleg mert ritkán járok ilyen helyekre. - Biztosan nagyon szép hely lehet, bár elég messze van, de talán az egyik nyári hasonló kiruccanás akár ott is lehetne. - mármint persze a többiekkel együtt gondolom én így első körben. Bár biztos vagyok benne, hogy a családom nem örülne különösebben a dolognak. Ők már ettől a távolságtól is óvtak, pedig ez nem is olyan nagy, nem hogy attól, hogy gyakorlagilat egy tenger válasszon el tőlük. Ahogy újdonsült ismerősöm felpillant az égre akaratlanul is követem a tekintetét, hogy aztán visszapillantsak az arcára, ahogyan egészen elmerengve nézi a sötétedő eget. Milyen acélos vonások... Kell pár pillanat, hogy végül zavartan kapjam el a tekintetemet. - A csillagok végülis mindenhonnan másképp néznek ki, ha épp itt vagyunk, ha Görögországban, vagy akár a Föld más pontján. - magyarázom, mintha ez a tudományos duma bármennyire is érdekelné őt, aki valahogy sokkal inkább olyan, mintha kész művészi vénával rendelkezne. - És melyik szakon tanulsz? - evezek gyorsan más témára, mert lehet, hogy ez a csillagász duma nagyon ciki volt.
Akaratom ellenére is, de elvigyorodok az édes reakcióján. Nem számított rám és ezt a kis nyitott naplója is jelzi, ami jelen esetemben egyáltalán nem érdekel. Beszélni szeretnék vele és úgy tűnik ez össze is jön. Mégis csak stílusosra sikerült a belépőm, s bár tudom, hogy a kérdése nem épp a köszöntésemnek szólt, azért még szóvá teszem a görög jelentését. - Chaíre. Így üdvözlünk valakit görögül.- tanítok neki valami újat, hátha nagy híve a nyelveknek. Meg aztán ki ne szeretné, ha egy vérbeli görög tanítaná a saját nyelvére? Egyértelmű, hogy minden naiv szerencsecsomag belemenne. Nagy játékos vagyok, ha a nőkről van szó, mert tisztában vagyok az ellenállhatatlan külső és belső adottságaimmal. Nem verem nagydobra a nyilvánvalót, épp csak annyira, hogy elindíthassam bennük a Kephalos-lavinát. - Keith. Hívj csak Keithnek. - huppanok is le mellé a stégre, viszonylag közel hozzá, de még nem ér össze a bőrünk. - Nem ismerjük még annyira egymást, de bízom benne ez változni fog. Mit gondolsz? - pillantok igéző, zavarban lévő szemeibe a magam határozottságával. Rejtélyes lánynak tűnik, akit meg szeretnék fejteni. Megtalálni őt odabent, akárcsak Atlantiszt. Azóta se sok információval gazdagodtam az elsüllyedt várost illetően. Itt-ott akadtak nyomravezető részletek, aztán mind kiderült, hogy csak tündérmese. - Na és? Jönni fogsz még? Egy hozzád hasonló oraíosnak itt van a helye minden évben. Fellendítheted a bulit. - a távolba révedek. Ugyan a látvány nem teljesen olyan, mint odahaza, mégis egész elbűvölő, ahogy a narancsos napsugarak megcsillannak a tó felszínén. Azt hiszem a Nap mindig Nap marad akárhol is legyél. - Oh, kedves, a nyár ezerszer szebb ott, ahonnan én jövök. Görögország. Állandó napsütés és homokos tengerpart. Az angol levegőnek is megvan a maga bája. Mondjuk úgy, hogy a néhanapi eső nem a legrosszabb, ami történhet. - kacsintok egyet rá, immáron ignorálva a naplementét, mely szép fokozatosan el is tűnik a hegyek között. - Egyszer el kell látogatnod majd Görögországba. Rengeteg a látnivaló és szerintem kifejezetten tetszenének az ételek. - vigyorodok el sejtelmesen. Ha van némi fogalma a kultúránkról, akkor a baklava és gyros már adott. Kezeimet hátam mögé támasztom, majd kényelmesen hátradőlök, hogy arcomat a sötétedő ég felé fordíthassam. - Az itteni éjszakák is teljesen másak. Főleg a csillagok... - jegyzem meg lényegében csak úgy magamnak, de akár úgy is veheti, hogy neki szóltak.
Egy kis magányos gondolkodás még nem a világ, attól még visszatérek majd, amikor már kész a tűz is. Mintha fa ropogását hallanám nem sokkal később, de egyelőre még elmerülök a naplemente látványában, még ha itt korlátozott is a hegyek miatt, de a tó vizén olyan mesésen tükröződik így is vissza. Alig hallom meg a lépteket a merengés miatt. Még az is megfordul a fejemben, hogy kicsit közelebb húzódom a széléhez, lerúgom a cipőmet és belógatom a lábamat, de végül elvetem az ötletet, hiszen nem hoztam magammal se törölközőt, se mást. Nyár révén bőven benne van a pakliban, hogy valamikor meg is csobbanunk majd a vízben, de azt jobb nem estére időzíteni, meg egyébként is most más a program. Kezdek éhes lenni, úgyhogy nem is rossz ötlet az a szalonnasütés. - Hogy mi? - kapom hátra a fejemet olyan hirtelen, hogy kicsit fel kell szisszennem, mert a nyakam nem érzékeli ezt a gyors mozdulatot. Odanyúlok, hogy kicsit fintorogva megnyomogassam. Hogy fog ez holnap fájni! - Oh, szia! - javítom ki magamat a nem túl kedves visszakérdezés után. A görög nem az erősségem, sőt egyáltalán nem beszélek más nyelveket. Nem lenne rossz, de mindig is féltem tőle, hogy felesleges lenne, ha kiesne fejemből, mint sokminden más, pedig az iskolai tananyag valahogy megmarad, akkor talán ez is menne. - Igen, Liesel vagyok, te pedig... Ne haragudj, de nem emlékszem a nevedre. - zavarban vagyok, hiszen biztosan úgy lenne fair, ha én is tudnám az övét, de igazából nem tudok minden mellékes információt átismételni reggelente. Azokkal könnyebb, akiket már egyébként is régóta ismerek, barátok, szobatársak, akikről a baleset előtt is tudtam, hogy kicsodák, de új neveket akkor tanulok meg minden reggel, csak ha tényleg fontos. Ha ő tudja az enyémet, akkor biztosan nekem is ismernem kellene őt, ha más nem hát látásból, vagy a nevéről, de ciki, nem ciki, nekem gőzöm sincs róla, hogy kicsoda. - Pedig rengeteg csodás hely van Angliában, mi minden nyáron más helyet keresünk egy kis kiruccanásra, bár én most jöttem el először, de szoktam hallgatni beszámolókat. - és azt hiszem innentől nem lesz senki, aki lebeszélhetne, hogy minden nyáron én is eljöjjek. Bármennyire is igyekezett a bátyám most is meggyőzni, hogy nem jó ötlet, de akkor se volt igaza. Mi baj történhetne mégis? Azért akaratlanul is lepillantok a naplóra, ami most már mellettem pihen a fiúhoz képest a másik oldalon. Maximum majd a szalonnasütés után maradok kicsit tovább fenn, hogy leírjam, azt ami fontos. Igazán kellemetlen lenne, ha úgy ébrednék reggel, hogy halvány gőzöm sincs róla, hogy mégis hol vagyok és miért. - Akkor te valami meleg helyről jöttél? Honnan származol? Gondolom furcsa lehet az angol időjárás, ha a meleghez szoktál, bár a nyár itt is egészen kellemes tud lenni. Igaz én az esőt is szeretem, valószínű már meg szoktam. - vagy csak nem egyformák az emberek. Tényleg sose volt gondom az angol klímával, az esőt kifejezetten szeretem. Olyan tisztító ereje van, minden kellemetlenséget elmos, legyen az mondjuk egy rossz nap emléke, vagy csak egy kellemetlen szag, ami beitta magát az orrodba. Az eső kifejezetten jó illatú, az egyik kedvenc dolgom, még ha mások kellemetlenségként is élik meg.
Amondó vagyok, hogy az ilyen összeröffenések mindig jól végződnek. Pechemre nem sok figurát ismerek még ebből az iskolából, viszont azt már most meg tudom mondani, hogy némelyikük egy született maláka. Fogalmam sincs, hogy a nővérem miként szövött kompromisszumokat egyesekkel, mert akadnak olyanok abban az iskolában, akik nem százasok. Főleg azok a zöld alsósok. Hogy is hívják őket? Mordekájzer? Nem... Valami hasonló. Mardevalami. Nem igazán tulajdonítottam nagy figyelmet nekik, mert a legtöbbjük nem a kedvesebbik fajta, ha az újak eligazításáról van szó és akkor most tapasztalatból beszélek. Ez a táborosdi eddig egész kellemes az illegális holmikat leszámítva. Nincs pia, sajnos, pedig egy jó vörösbor mellett máris jobban telne a késő délutánom. A kabin ajtaját kivágva szökkenek le a pár fokos lépcsőről, hogy a kis kemping területnél megállva köszönthessem a többieket is egy sármos mosolyt villantva főképp a hölgyek felé, akik jelenleg is a tábortűzzel bajlódnak, mintha az valami nagy tudomány volna. Magamban elkönyvelem ezt a brigádot is az észlények társaságának, persze kívülről továbbra is azt az ártatlan, barátságos vigyort látják. - Kellene egy segítő kéz?- kerülöm meg az egyik asztalt, hogy a kezembe vehessem a dolgokat és feléleszthessem a szunnyadó lángokat. Leguggolok az összetákolt rakás mellé, majd egy-két legyezgetés a kartonpapírral és újabb adag száraz fadarabok után úgy látszik sikerül a művelet. Kezeimet leporolva egyenesedek fel, s eközben látom is, ahogy az egyik kabinból kilép egy roppant ismerős arc. Na persze itt mindenki ismerős lehet, hiszen egy iskolába járnak, de azért elég figyelemfelkeltő a maga sötét hajkoronájával és szende arcával. Kíváncsian nézek utána, ahogy valami könyvet szorongat magához és a tóparti stég felé iparkodik. Ideje lesz belevetnem magam a dolgok sűrűjébe. Egy év után sikerült megismernem pár diákot, akik jók is valamire és nem csak üres dumát nyomatnak a nap huszonnégy órájában, lehet ő is ezen kevesek közé tartozik. Követem hát a stéghez, előtte megadva neki a teret, ahogy a naplementében gyönyörködik. Ez tényleg elég szép látvány, még ha a hegyoldal többet kitakar a látványból, mint amennyit kellene. Sok helyen volt már alkalmam látni ehhez foghatód, de még mindig a jó öreg athéni naplemente a leggyönyörűbb. - Chaíre, kedves.- köszöntöm őt görögül édes, mély hangszínben, melyet Eros maga is megirigyelhetne. - Azt hiszem évfolyamtársak vagyunk. Liesel, igaz?- bökök rá és vágok olyan arcot, mintha csak találgatnám a nevét. Hallásból ismerem már a nevét, hiszen lehetetlen elkerülni, főleg így, hogy van pár óránk is, ami közös. Ha megengedi, le is ülök mellé a stég végére, hogy aztán lábaimat én is a vízfelszín felett lógathassam. - Most vagyok itt először. Sosem tudtam, hogy Angliában léteznek ilyen elképesztő helyek is. Tudod, az időjárás Londonban nem épp...kedvező. Ahonnan én jövök, ott hét ágra süt a nap, legyen szó télről vagy nyárról.- nézek bele a naplemente meleg sugaraiba, végül mondandóm végén fordítom fejemet a lány felé. Nem igazán bajlódok azzal, hogy megkérdezzem zavarom-e. Most velem fog beszélni és ennél jobbat nem is kívánhat.
Nem mondom, hogy nem volt igazán nagy küzdelem, amire végül elengedtek ide, de mégis csak nyár van és bármennyire is különleges a helyzetem igenis meg kell értenie a szüleimnek is, hogy nem lehetek folyton bezárva. Muszáj néha úgy tennem, mintha minden teljesen normális lenne, még ha az én esetemben a dolgok jóval bonyolultabbak is, mint ahogyan ez másoknál lenni szokott. Ez csak egy tábor, egy kemping, amit pár baráttal együtt béreltünk ki egy hétre és még azt is sikerült elérnem, hogy a bátyám ne legyen itt végig. Na ez volt a másik nagy kihívás! Gyakorlagilat muszáj volt hozzá alakítani az időpontot, hogy ne ütközzön a nyári gyakorlatával a Minisztériumban. Így is van más dolga, de igazából örülök neki, hogy nem végig van itt a nyakamon az egész nyaralás alatt. Ő csak félúton érkezik majd, holnapután. De így se lesz baj, hiszen itt van a szobatársam is, Carrie és még néhány barát és néhány barát barátja. Vagyunk páran no, de így olcsóbb és egyébként is a nyár a kikapcsolódás ideje, ismerkedésé és hogy az ember egy kicsit elszakadjon a kötelező tanulástól a suliban. Erre nekem is szükségem van akkor is, ha a dolgok esetemben jóval bonyolultabbak. A mai nap is remek volt, beköltöztünk, mindenki elfoglalta a szobáját. Több kis ház van, persze ez egy kemping, úgyhogy több ágyasok, én például Carrievel vagyok együtt és egy másik lánnyal, akit most ismertem meg, Bettyvel. Persze nincs minden házhoz külön mosdó, de van egy-egy közös a lányoknak és a fiúknak külön. Minden szépen rendben van tartva, úgyhogy nem lehet okunk a panaszra. A tó pedig csodálatos, ahogyan a táj is szinte mesébe illő! - Csak egy kicsit kiülök a partra, nem sokára jövök, a tábortüzes szalonnasütésre itt leszek, ígérem! - húzom be magam mögött az ajtót, hogy megcélozzam a stéget a naplómmal a kezemben. Ma még olyan sok minden ugyan nem történt, de azért akad, amiről írhatk és frissíthetem a jegyzeteimet. Végignézem a naplementét, ami biztos vagyok benne, hogy innen még csodásabb lesz majd, mint máshol, aztán majd a vacsit szalonnasütéses esti kis összeröffenéssel zárjuk. Pont azért írom le most az összefoglalót, hogy lefekvés előtt már csak egy kis kiegészítésre legyen szükség. Én azért nem tehetem meg, hogy csak úgy kidőlök, amikor elfáradtam.
Mindössze 2 kilométer hosszú a Buttermere nevet viselő tó, ami Anglia középső részén, a gyönyörű Lake District Nemzeti Parkon belül található. A klasszikus hegyvidéki tájjal körbevett Buttermere sokak szerint a világ leggyönyörűbb helyeinek egyike. A tó legmélyebb pontja 23 méter, az állóvíz körül pedig egy 7,2 kilométer hosszú, szuper kis sétány is található azok számára, akik nem akarják elsietni az itt töltendő időt.
