2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
Elképesztő, hogy mennyire magára tudja vonni a tekintemet. Nem is csupán az egzotikus külső az, amiről eddig úgy gondoltam, hogy nem a zsánerem, Hannah ugyanis szőke, és kék szemű volt, megismerkedésünk hajnalán gyakran szerepjátszottunk olyat, hogy én vagyok a benga fekete, aki letámadja a fehér szüzet. Ehhez képest Jasmine az én fajtám, s oly karizmatikus, vegyítve az erőt, s a törékenységet, hogy egyszerűen kispadra ültet. Ő irányít, én csak passzívan, szinte tétlenül tűrhetem, hogy mennyivel magával ragad, mint Dorothyt a forgószél. Nem véletlenül, hogy Talisha jut azonnal eszembe, hogy meg kell nála vizsgáltatnom, ez a Smoak kislány nem járatja-e velem a bolondját, nem is mugli, hanem méregkeverő boszorkány, aki máris szerelmi báj alá vont. – Ugyan, sosem lesz arra szükség, hogy itt hálálkodjon. – Horkantok fel, elszakítva végül tekintetemet az igéző pillantás elől. Bosszús vagyok, hogy így hat rám, pedig olyan szépen berendezkedtem erre a kényelmes, már-már szerzetesi életmódra, hogy ha bármiféle romantika merülhet fel, az csak pletyka szintjén, Tasha szájából. Bár ő aztán inkább használja a pasikat, majd mint a használt zsebkendőt, a kukába dobja őket. És ez így van jól, mintha féltékenyek is lennénk bárkire, aki nem a másik. Ez az hiszem amolyan iker-hatás, hiszen Abigail pasijai sosem érdeltek, Sidney pedig végképp kiesik a látókörömből. Fújtatok párat még kint a folyosón, hogy aztán a nő csatlakozzon hozzám. Ha az volt a tervem, hogy lenyugszom, s elpárolog a vágyam, most az újbóli feltűnésével ez úgy fest, csak illúzió volt. Egy hosszantartó jeges zuhanyra lesz szükségem, hogy kiverjem a fejemből a felvillanó combot, a csókra született ajkakat. A francba! – Az én elérhetőségeimet meg már úgyis tudja Miss. – Rázkodok meg alig érezhetően, ahogyan még végig is simít rajtam. Boszorkány! A legrosszabb hajta. Lehunyom a szememet egy pillanatra, hogy ne tegyem szóvá az ismételt közvetlenségét, holott eddig sem nagyon tette, el kell hinnen, hogy mindez valóban csak véletlenek furcsa láncolata volt. – Hogyne. Akkor hívom, amint lehet. – Vágom zsebre a névjegykártyát, és sarkon fordulva elindulok a folyosó túlvége felé.
Bólintok csak egyet utószóként. Kétlem, hogy az hatalmas nagy probléma volna, ha egyszer-kétszer magamra hagy. Sőt! Ami azt illeti sokkal könnyedebben mozoghatok a csiri-csáré kis festményei között, már ha akad neki egy helyisége, ahol a drága portékáit őrzi. Idővel, ha sikerül beédesgetnem magam a kegyeibe, talán még a pénzesebb réteggel is sikerülhet majd együtt buliznom. Persze hiába vagyok restaurátor, az még nem jelenti azt, hogy a gazdag, arisztokrata felsőbbségig is elér a kezem. Jóval előrébb lehetnék, ha egy-két nevesebb embert is ismerhetnék. A Kosmos főképp örülne, hisz' néhány tag pontosan ezt a réteget képviseli. Elég befolyásosak, s több hatalmuk van, ez egyértelmű. Ahogy felnyalábol a földről, egy kicsit azért elszáll az erőm, főképp az ingatagság miatt, hiába fog úgy, hogy ne tudjak leesni, azért van bennem egy kis félsz, hogy mi van ha mégis elejt. Bár meg kell hagyni, ezek az izmos karok mégiscsak nyújtanak egyfajta biztonságérzetet. Mielőtt jobban beleélhetném magam a hercegnősdibe, már le is pakol a kanapéra, ahol végül sor kerül a bokám ápolására is. - Nos, a balszerencsémet félretéve igazán szerencsés vagyok, hogy maga itt van.-hízelgően mosolyodok el és még hálásan meg is érinteném a vállát, csak hát ő úgy pattan fel, mintha legalább ágyúból lőtték volna ki. Az ázsiai pöttöm nő a maga fegyelmezett tartásával lép közelebb hozzám és ajánlgatja fel a három méret közül a nekem megfelelőt. Egész drága daraboknak tűnnek, így kell is pár másodperc mire felvakarom az államat a padlóról. Aztán kiválasztom végül a medium méretet, ha már a családi vonalam megáldott egy igen széles csípővel, mégis vékonyka alkattal. Nehéz pontra passzoló ruhákat találni, ám amint belebújok a nadrág kosztüm egyikébe, az úgy simul a testemre, mintha csak rám öntötték volna. Elégedetten bicegek párat a tengelyem körül, majd ha már jobbnak érzem a bokámra helyezett súly terhét, akkor szépen fel is kapom a táskámat, hogy csatlakozhassak egy búcsúra Mr. Smallwood-dal. - Hálás vagyok a segítségéért. Sokat tett értem pedig nem szerettem volna púp lenni a hátán. Mindenesetre... Várom, hogy együtt dolgozhassunk. A telefonszámomat és a címemet ezen a névjegykártyán megtalálhatja. Hívjon vagy keressen fel, ha készen áll az első óránkra.-simítok végig a felsőkarján, amint mellé érek a folyosón. Nem megy túl gyorsan a sétálás, de meg kell erőltetnem magam. Estig mégsem maradhatok itt, az túl...gyors lenne, s mégis mit gondolnék magamról másnap reggel? - Maga jól lesz?-mosolyodok el és nyújtom felé a kezemet egy utolsó kézrázásra, csak hogy biztos legyek így el mer majd engedni. Aztán ki tudja, lehet fel se fog hívni... Na akkor majd páros lábbal fogom rárúgni az ajtót.
- A közeljövőben rendkívül leterhelt leszek, de ha hajlamos az önálló munkára, vagy mozgásban tud maradni, akkor nem lesz gond. – Emelem fel hárítólag a kezeimet, semmit sem tudok ígérni, de a nő simulékony, ragaszkodó jellemét nem tudom hova tenni. Nekem aztán nem szoktak tanítványaim lenni. Jó, a nők többsége inkább az ágyába hívna, semmint a szakmát illetően akarna tőlem okulni, ez már megint egy olyan újdonság, amivel nehéz mit kezdeni. Észreveszem, hogy olykor mekkora szemeket mereszt rám, mint ahogyan nem tudom eldönteni, hogy a combját kiemelő szakadást sem biztos, hogy takargatná, mintha olykor felkínálná nekem. Furcsa, de nem rossz értelemben. Amilyen szinten monogám alkat vagyok, valahogy mindig úgy gondoltam, az én zsánerem Hannah a szőke, kék szemű nagyon is északi kinézetével, most pedig Jasmine inkább hasonlít Talishára, az ikremre, akit amolyan nőideálnak tartok, tökéletesnek a maga nemében. Csak míg Tasha mégicsak a saját vérem, akivel együtt osztoztam az anyaméhen, itt ez a nő, aki szinte mintha őzikét játszana vele, elérhető, de olykor elszökkenő prédát, akiért érdemes hajtani. A sötét bőrén is látni a pírt, ahogyan felnyalábolom, és segítőkészen a kinti pamlagra emelem. A bőre a cipelés közben összeér az enyémmel, én mégis kősziklaként, szigorúan meredve célzom be ahova leteszem majd, hogy még véletlenül se essek zavarba. Ha legalább el lenne ájulva, varázslattal helyrehozhatnám a bokáját, de mégsem üthetem el, hogy elaléljon. A saját csáberőm pedig azért mégsem elég ahhoz, hogy az izgalomtól veszítse el az eszméletét. Francba! – Sajnálom. Kegyed ma nem túl szerencsés csillagzatot fogott ki. – Morgom torokhangon, elveszítve a magabiztosságomat, a legillendőbb az lenne, ha felpattannék, és utánanéznék a ruhájának, ezzel nyernék némi időt is, hogy magamra találjak. – Véletlenül sem. Éppen a tettrekészségem hiánya szokta a végzetemet okozni. Talán most ez a kivétel, reméljük pont azért, mert nincs nagy baj. – Lassan hűtöm a lábát, s közben egy párnát is betolok alá, hogy kissé polcoljuk. És végre kopogtatnak, engedélyemre be is toppan egy ázsiai kinézetű lófarkas nő, meghozva a nadrágkosztümöt három méretben, hiszen így kértem. Fehérneműt nem vetettem, az csak nem szakadt el! – Ha megbocsájt! – Emelkedek fel, kéne egy jeges zuhany, de hagyom, hogy a recepcióról szalajtott személyzetis segítsen felöltöztetni, addig én kint a folyosón várakozom. Cigizni csak Tasha szokott olykor, de most úgy érzem, nekem sem ártana egy slukk. Remélhetőleg a nő tényleg az, akinek mondja magát, s nem valami ellen küldött csábító! Fel kéne hívnom Delgadot, hogy leinformáljam, de ha elutazott, akkor ez is zsákutca!
Természetemből adódóan nem szeretem a negatívumokat az életemben. Megküzdöttem már a maga démonjaival réges régen, épp azért, hogy többet ne kelljen elviselnem másokét. Erre tessék, az életem valószínűleg egyik legfontosabb alakja most épp sajnáltatja magát itt nekem. Nem vagyok jó vígasztalósdiban, főleg úgy, hogy nem tudom mi a valódi ok. Erre valószínűleg nem ma fogok rájönni. Ahogy a húgát említi egy pillanatra elgondolkozok, hiszen még nem hallottam a lányról. A család nevéről már igen, de annak tagjairól aligha sikerült bármit kideríteni. Látásból meg se tudnám mondani ki az illető, feltéve, ha dettó úgy néz ki, mint a mi emberünk, Troy. - Rendben van. Szóljon azért, ha ez változna.-billentem oldalra a fejemet egy szende mosoly keretében. Nem erőltetek én rá semmit, legalábbis most még nem. Nem ismerem őt annyira, hogy tudjam mik a határok nála. Majd egy-két hónap leforgása után már lesz egy kész kép előttem, amivel tudok dolgozni. Addig viszont örülök, ha a bájolgás működik. S érkezik a szomorú végzetem, vagy mondjuk úgy, hogy utolér a karmám? Ahogy majdnem összetöröm magam a fürdőben egy pillanatra elmerengek azon, hogy miért is választottam a mai napot, mert ahogy eddig a találkozó megy, az nem épp egy leányálom. Biztosan csak a rossz időzítés. Mielőtt kettőt nyekkennék, már be is nyit és egy pillanat alatt lepörgeti a fejében a tervet, amit nekem csak szakadozott részletekben motyog el. Hagyom hát, hogy felkaroljon, de azért rendesen ég az arcom nem csak a zavaromtól, de a szégyentől is. Nem tartom ezt az egészet egy túl jó kezdetnek. Mindezek mellett nem vagyok rest átkarolni a nyakát és úgy kapaszkodni némileg, mielőtt letenne. Minden diszkrétség nélkül bámulok rá, ahogy visszatér a jeges törölközővel. Annyira megváltoztak az arcvonásai, hogy még nekem is kell egy kis idő, mire rendezem a sajátomat és nem ülök itt tétlenül tátott szájjal.- Oh...-kapok észbe rögtön, majd pillantok le a bal bokámra. Kívülről nem sok látszik, maximum egy kis piros árnyalat húzódik végig a fájó pontokon. - A külső bokaszalagot húzhattam meg...-pislogok párat, miközben centikre vagyok attól, hogy kiboruljak. Minél tovább rágom magam a kínos helyzeteken, annál inkább le akarok lépni. Ugyan Jaz, pedig te nem erről vagy híres! - Ne haragudjon a kellemetlenségekért. A mai nap valóban nem volt a legalkalmasabb.-szökik ki belőlem egy halkabb kuncogás, már csak a mai nap fájdalmainak enyhítése érdekében.- Mindig ilyen gyorsan cselekszik, ha gond van?-érdeklődve nézek rá, na persze ha a jég eközben a bőrömhöz ér, egy kicsit azért felszisszenek, de nem túl látványosan.
- Milyen remekül el tudna diskurálni az ikerhugommal. Hasonló kaliber. – Csóválom a fejemet mosolyogva. Valóban hajlamos vagyok játszani a mártírt, sajnáltatni magamat a félresiklott életemmel. A nő nyers őszintesége viszont határozottan a kedvemre való, eddig mindenki anyáskodni akart felettem, ez a Smoak kislány viszont a nagyon is vonzó külső mellett – amiről nagyon igyekszem nem tudomást venni – úgy odavágja nekem, hogy nincsen értelme itatni az egereket, hogy most fogjuk rá józan állapotomban egészen képest vagyok azonosulni a mondandójával. – Akkor ezt megbeszéltük, az állandó felügyelet sajnos nem fér bele. Most nem. – Ha másfél-két évvel később keresett volna meg, akkor a Roxfortot is leadom már, azonban a diploma még előttem áll, ráadásul Tashára is oda kell figyelnem. Szinte kínszenvedés, hogy nem lakunk együtt, annyira égető a távolság, hogy fizikai fájdalmat okoz. Lehet, hogy csak mert ikertestvérek vagyunk, de nélküle nem is élet az élet. Még jó, hogy nem ő halt meg. igaz, akkor már én sem élnék, tehát nem kéne, hogy hiányozzon. Ám elképzelhető, hogy pont miatta vagyok ilyen érzelgős. Már régen letelt a gyász év, továbbléphetnék Hannah halálán, ami nem lenne nehéz, ha csak a külsőségeket nézném. Most vagyok a csúcson, a számos próbálkozó hölgy már el tudta volna terelni a figyelmemet, csak éppen érdemi kielégülést nem kaptam volna egyiküktől sem. Amíg a nő elindul, bólintok a hálálkodásra, és a vonalas telefonon leszólok a szálló recepciójára, hogy valamilyen szoknyát, blúzt hozzanak. Fogalmam sincsen a méretéről, ezért amikor a recepciós visszakérdez, azt mondom, hozzon többféle méretet, legalább hármat, a pénz most nem számít. Amolyan Pretty woman stílusban megvehetném a boltot is, a Smallwood ereklyevadász család, nem éppen szarral gurigázunk. Éppencsak leteszem a kagylót, amikor hallom a csattanást, meg is pördülök, oda is lépek az ajtóhoz, de nem nyitok be, még csak be sem lesek, hátha direkt hagyta nyitva, mintha minimum ő lenne a végzet asszonya. – Jól van? – Hallom a kiszólást, erre már be is nyitok, lábom, hogy a kád szélén ül, igyekszem nem bekukkolni a törölköző alól, de azok a bronz combok már megint.. Na jó, lejjebb a bokákra. – Jég.. – Miután tegnap este alaposan felöntöttem a garatra, elfogyott ugyan a skót whiskey, de a minibárban van jég. Fordulok is, hogy hozzak, de előbb inkább a hölgyet kéne máshova helyezni. – Inkább a kanapéra. Szabad? – Hajolok le hozzá, a formás combok alá nyúlva az egyik kezemmel, a másikkal pedig derekát támasztva meg, minden erőlködés nélkül felemelem. A lehelletünk szinte egymást süti, ám mielőtt még zavarba jönnék, átszállítom vissza a nappaliba, hogy a már említett heverőre tegyem le gyengéden. – Hozom a jeget. – És még mindig nem kopogtatnak. Kell azért erre legalább egy húsz perc, hogy megjőjjenek a ruhák. Egy üres törölközőt rongyként használva a minibárból megtöltöm jéggel, és leülök mellé, kissé tanácstalan, de cuki pofát vágva. – Hol fordult ki?
- Ugyan, ne áltassa magát. Mindenki lelkivilága fontos, főleg saját magunknak kellene azt előre helyezni.- csóválom meg a fejemet makacsul. Rossz fába vágta a fejszéjét, ha azt hiszi előttem leverheti a mini hisztit a saját pocsék életéről. Mindenkinek vannak nehézségek az életében, némelyikünknek csak annyi a dolga, hogy leküzdje ezeket a démonokat. A combom ebben a falatnyi ruhában alapból kritikus pontokat villantott, most meg aztán főleg ezzel a giga méretű szakadással, de kezdem nem zavartatni magamat miatta. Had lássa, ha kell, talán ezzel jobban be tudom magam édeskedni a kegyeibe. Egy férfi mégis hogyan tudna nemet mondani egy csinos női testnek? - Jobbat nem is adhatha.- hálásan mosolyodok rá, hiszen ugyan ez igen csekély kis ajánlat, de idővel biztosan többet is ki tudok belőle facsarni. Ami fontos, hogy most sikerrel jártam, így a Kosmos sem pattinthat le annyira hamar. El kell érnem azt a szintet, ahol nagyobb befolyásom lehet művészekre, s könnyedén csenhetem el értékes portékáikat. A nagyobb jó nevében... - Milyen nagylelkű, köszönöm.-varázslatos mosolyom sem lankad, de azért magamban elmormolok egy "KöszönömJézus"-t. El is sietek a fürdő irányába sebesen tipegve a magassarkúban, de hát valami nagyon nem akarja, hogy ez az én napom legyen, így még a fordulóban csusszanok meg a kövezett padlón és vágom hanyatt magam nem túl kellemes bokaficammal. A dirr-durr-csitt-csatt simán visszhangzik a nem túl zsúfolt luxuslakosztályban és még az én "jaj"-om is hallatszódhat utószóként. Azért itt még engem nem lehet megállítani és amúgy is emberünk elég elmélyülten bámulgatott ki az ablakon, lehet meg se hallott... Bár ne hallott volna... Gyorsan kibújok a magassarkúkból és csak behajítom őket a fürdőszobába. A feltápászkodás nem is annyira macerás, egyedül a bal bokám sajog egy kicsit. Az áruló... A fürdőbe sikeresen bevonszolom magam, s mire a tükörbe nézek szinte el is borzadok attól a szénakazaltól, amit hajnak merek nevezni. A szakadt ruha csak ráadás, amitől legszívesebben már most megválnék és leszaggatnám magamról. Nem volt olcsó darab, viszont annyira pipa vagyok most az életre, hogy az sem érdekel, ha darabokban végzi a földön. Szépen lecibálom magamról, majd egy törülközővel tekerem magam körbe, ameddig a személyzet nem hoz valami mást. Addig meg csak várok és helyet foglalok a kád szélén, mert állni még mindig nem kellemes. De azért csak kikívánkozik belőlem, hogy ez lehet nem a legjobb megoldás. - Mr. Smallwood?-szólítom hangosan a férfit, hátha meghall. - Van valamije bokaficamra?-magamban kínzóan fájdalmasan röhögök fel, mert alapjáraton nem vagyok ennyire mákos, hogy minden szétcsússzon körülöttem. Ha netán már korábban benyitna, akkor könnyűszerrel láthatja a magam kellemetlen állapotát.
- Oh, nem az én lelkivilágom a fontos. – Jegyzem meg meglepetten. Magyarázkodásnak indult, hogy miért vagyok most tropán, hihetetlenül rossz időpontot sikerült választania a nőnek, noha nem tudhatta, hogy a szerelmem halálának évfordulóján keres meg. A szelid ábrázat fura mód jobban megzavar, mint az előbbi combvillantás. Más dolog, ha a vágy átfut rajtam, hiszen a testemnek nem tudok parancsolni, kifejezetten érzéki, szexis nőt látok magam előtt. Az már sokkal inkább, hogy ennyire bizalmi kapcsolat kezd kialakulni köztünk, pedig a másnapos felvezetésen kívül még nem ismerjük egymást túlzottan. Azt hittem, hogy ez az egész holmi munkakapcsolat lesz csupán, ehhez képest mégis itt az az állandó vibrálás. – Állandó, szoros kapcsolattartást én sem tudok felajánlani, napközben sokszor egyéb elfoglaltságom van. Feladatot tudok adni, amiből tanul, és időnként ellenőrzöm. – A nő előtt nem fedem fel a varázsvilágot, hiszen nem ismerem, nem tudom felmérni, hogy mivel járna, viszont gyakran meglátogatom az ikerhugomat a Roxfortban, na meg még nekem is vannak beadandó munkáim, hiszen a diploma oly közel. Lepillantok egy utolsót, megmosolyogva, hogy gyűrkéli a szoknya maradékát, aztán felállva átveszem tőle a csészét, elfordítva a figyelmemet a combjáról, pedig Hannah ide vagy oda, azért ingerlő egy idomról beszélünk. – Khm. Ms Smoak. A továbbiakban javaslom, hogy oldjuk meg ezt a szoknya problémát. Fáradjon a fürdőbe, rögtön megkérem a szálló egy hölgy személyzeti tagját, hogy jőjjön, és gondoskodjon valami gyors utánpótlásról. – Magam sem értem, hogy miért vagyok ilyen előzékeny, talán rájöttem, hogy amúgy sem túl lovagias kínozni egy hölgyet, legalábbis egy bizonyos szintjén tovább. Így aztán nem is figyelek a további kérdéseire, hátat fordítva bámulok ki az ablakon, ha úgy döntene, hogy távozna a fürdőbe, így a drámai hatásnak annyi, holott igencsak olvadozni kezdtem a csokibarna szemek kereszttüzében. Nem kéne, hogy hasson rám mindez. Holott az utolsó mondat nagyon is kétértelmű volt a fenébe is!
- Ezen biztosan lehet változtatni. - mosolygom szelíd ábrázattal. Nem lep meg az őszintesége. A családom romokban hevert mindig is, tehát volt alkalmam sanyarú életeket látni és hallani olyanoktól, akik már nem tudták magukban tartani a borzalmas életüket. Persze nem a munkáltatómmal szeretném ezt megbeszélni, így nem is faggatom tovább. Lesz még alkalmam őt jobb kedvre deríteni a munkánk alatt, tehát jobb, ha már most elkezdi levetkőzni ezt a bús arcot. Senki sem kíváncsi rá.- Máris többet tud segíteni nekem, mint bárki más, Mr. Smallwood. Higgye el, hogy Delgado okkal választotta magát. Az ő véleménye pedig nekem is sokat számít. És ahogy elnézem, maga ismeri a történelmet is a művek és stílusok mögött.- a kávéscsészémet szorongatom, miközben a kezem néha meg-meg remeg. Nagyon bosszantó tud lenni, hogy ott az a fránya szakadás és a munkáltatóm egész önkiszolgálóan lesegeti a részleteket. Próbálok tovább bájosan mosolyogni, nehogy leadjak neki egy sallert, pedig legszívesebben a kávébe döngölném a fejét legyen akármilyen jóképű. Férfiból van... És mindannyian tudjuk jól, hogy milyenek a férfiak, ha többet látnak a kelletéből. Persze mindent a szemnek, semmit a kéznek, igaz? Attól még bosszantóan kényelmetlen állnom azt a bámuló, barna szempárt. - Más témával foglalkozik... - ismétlem el a szavait, aztán megmakacsolom magamat és lehajtom a kávém egy jelentős részét. - Akármiről legyen szó, Mr. Smallwood. Megteszem. De a szárnyai alá kell vennie cserébe. - lépek egyet közelebb hozzá és fúrom saját tekintetemet az övéibe, hátha sikerül drámaibb és határozottabb hatást keltenem. A kisebb csend szünet után lépek csak odébb és teszem vissza a csészét a pultra. - Döntsön, amikor szeretne, de gondolja át, amit mondtam. A tanításáért megfizetem az árat.
- Oh, nem akarom terhelni mindezzel. A negatív élmények hatására aligha hiszem, hogy érzelmileg bárkit boldoggá tudnék tenni. És fordítva sem. Akkor pedig kihasználás lenne bármelyik irányban. – Talán kicsit túl nyersen őszinte vagyok, de ez az igazság. Nem is tudom, hogy jött fel ez a téma, ráadásul ilyen korán, hiszen ha a nő afféle tanítvány akar lenni, inkább azt kéne megkonzultálnunk, ám már rögtön a közepébe vágunk, szinte bóknak vehetem, amit mond, de nagyjából beleőrültem Hannah hiányába, s hogy miattam halt meg, így gyorsan le is csapom a magas labdát, hogy nekem aztán hiába udvarolgat ilyen kedvesen. – Mindez világos Ms. Smoak csak éppen mást szakembernek lenni, vagy átadni a tudást. A tanári pálya külön szakma, én pedig a mai napig is tanulom a mesterséget. Igaz, elég régóta. – Tashával együtt még mindig a Roxfortba járunk, és macskajaj ide vagy oda, alaposan meg kell válogatnom a szavaimat, nehogy a varázsvilágról ejtsek néhány szót. Delgado méltat engem a nő által, ez komoly elismerés, tény, de egykori mentorom is mugli, s szeretem szétválasztani a két világot. Amióta Tashával egyre ritkábban járunk közös utakon, még inkább el vagyok veszve Hannah halála óta. Az ikertesvér az ember másik fele, mondhatni soha nem vagyunk egyedül, magányosan, az utóbbi időben amióta viszont neki kinyílt a szeme a világra, legalábbis a pasizára, nem csoda, ha pont egy ilyen évfordulón merevrészegre iszom magamat. Ha nem lett volna ez a mai, még gyógyszerrel is öblítem le. – Komoly mélységig. Nem elég holmi művészies vonalat belevinni, ismerni kell a korhű elemeket, a történelmet is. – Felelem, hogy aztán megakadjon a tekintem a szakadáson. Ha remete életet él az ember, vannak bizonyos szükségletek, amiket a szőnyeg alá söpörhetünk, de nem nyomhatunk el teljesen, a formás idomok pedig azt engedik sejtetni, hogy mégiscsak férfi volnék, Hannah nélkül viszont sosem szántam rá magamat, hogy tovább lépjek. Elkapom végül a pillantásomat, hogy átvegyem a kávét, de most, hogy áll, vissza-vissza téved a fókusz lefelé, pedig szemben áll velem. A francba! Miért pont engem talál meg a kísértés? – A csendre valóban nem, ám Párizson túl ott vannak a legnagyobb művészeti galériák, s az éjszakai élet, a megnyitók, a gálák.. Ennyi erővel kegyed le is költözhetne a Loire völgyébe, ha csak csendéletet kíván festeni.. – Csóválom a fejemet immár elmosolyodva, s kortyolgatom a kávémat. Kedves tőle, hogy megcsinálta, de az előbbi ingerlő kivillanás elgondolkoztat, ha napi szinten lenne a szemem előtt az érzéki nő, elvonná a figyelmemet. Ha afféle visszavonultságban élek, kell nekem a kísértés? – Sajnos aligha hiszem. Mint mondtam, nem rendelkezem asszisztenssel, sem tanítványokkal. Ne vegye sértésnek, Delgado döntése is logikus lehetne, csupán nem esetemben. Más témával foglalkozom, amitől nehéz elszakadnom. Most kell döntemem? – Húzom el a számat, nem igazán fogadhatom el a kezét, noha, ahogyan így előrelép, ismét lentebb csapódik a pillantásom. Remélem, hogy nem valami véla, aki ilyen hatással van rám..
- Miből gondolja így, ha szabad kérdeznem? - billentem oldalra fejemet és kíváncsi pillantásokkal pislogok rá. Nem lehet semmiféle problémája, ha csajozásról van szó, s ha munkán kívül ismerném, talán még be is próbálkoznék nála. Talán még Cece is. Apropó, a kedves kis barátosném nem igazán önmaga az utóbbi időben, remélhetőleg sikerül ezen csiszolnom egy kicsit és visszarántani őt a régi kerékvágásba. Már csak az hiányzik, hogy a csajszi is megváltozzon véglegesen. Épp elég változást sikerült az életembe csempésznem, nem hiányzik még egy extra…- Igen. - bólogatok helyeselve a szavait. Már magam sem tudom mi érdekel igazán. Felvettem egy szerepet, amit a Kosmos adott, de vajon tényleg ez volnék én? A fiatal hölgy, aki él-hal a művészetekért? Sokszor úgy érzem, hogy csak magamra erőltetem az egészet és nem is működhetne. Delgadonak természetesen más véleménye volt rólam és meg is volt velem elégedve az elmúlt években. Nem igazán volt oka a panaszra, én olyan voltam neki, akárcsak egy kezes bárány… Egyedül a művészi elvontságával nem tudtam mit kezdeni, sokszor került bele a fejében lévő zónába, ahol távoli vizekre evezgetett. Olyankor hozzá se lehetett szólni. Troy nem indít túl jól, így Delgadora emlékeztet a szétszórt, elvont életével. Remélhetőleg ez változni fog, ha magától nem is, akkor én veszem kezelésbe a férfit. - Valahogy úgy. Járatos ezen a területen? Élőben még nem volt alkalmam a technikát látni. - mosolyodok el ravaszul, mielőtt még visszakeverednék a kávéjával. Természetesen a helyem elfoglalása után imádkozok azért, hogy ne kelljen neki a kávéjába cukor és mi egy más, de úgy látszik ő neki más tervei vannak. Kelletlenül, kissé kényelmetlen arckifejezéssel álok fel és vetem át táskámat a vállamon, hogy valamelyest a felszakadt részt takarhassa. Nem egy feszes szoknya szerencsére, ám ülve nagyon is látszik mennyire szaladt fel a varrás. Mosolyom továbbra is ott csillog-villog arcomon, amint átveszem a kávés bögréjét és vissza sietek a konyhába, hogy a cukor és a tejszín keverékével visszaléphessek hozzá és a kezébe nyomjam a kávét. - A legsikeresebbek közé tartozhatnak, ha az egész család művészlélek. Gyönyörű. - őszinte elismeréssel állok meg továbbra is előtte. Nem tervezek leülni, mert akkor a szakadás is sokkal nagyobb látványossággal fogja leleplezni a csupasz combomat. - Amerikából költöztem ide úgy két-három éve. El akartam szakadni az ottani légkörtől, tudja, New York nem ideális a csendre. Itt megtaláltam a lelki békémet és szerettem volna tenni egy próbát a művészetek világában. Korábban nem is gondolkoztam ezen, de nem bánom egyetlen percét sem. - kortyolok párat a fekete kávéból, mely már az első ízlelés után ad egy jó nagy löketet éberségem szempontjából. - Mit gondol? Együtt tudunk majd dolgozni? - nyújtom neki kezemet, hogy megköttethessen az üzletünk és ismét tartozhassak valakihez.
- Oh, köszönöm, ha lenne is, én nem vagyok rá alkalmas. – Azt nem teszem hozzá, hogy itt kizárólag érzelmileg értem, mert a végén még impotensnek gondolna. Ám lényegében mindegy, hogy mit gondol rólam, a mártírt sem akarom játszani, de hát ez van. Tasha egészen gyakran hülyéskedik velem, húzza az agyamat, csak ő, na meg talán Sidney az, aki nőneműként elviselhető számomra, mivel mind a ketten vérrokokonok, ezért nem így gondolok rájuk. A többi nőt ellenben elég durván elhajtom, kerülöm őket, és nagyon idejekorán bedobom, hogy szó sem lehet semmiről. Az apró bók végülis jól is eshetne, ha nem hasogatna ennyire a fejem. Tudom, a pasik szűk látókörűek, egy dologra tudok csak koncentrálni, jelen esetben ez a macskajaj.. – Akkor tehát az alapokat tudja. Mi is.. megvan, Ms. Smoak. – Találom meg a nevét a korábbi említéseiben. A mászkálás, és a mozgás kezd már segíteni, jobb, mintha csak eldőltem volna. A kávé, és a hidegzuhany viszont sürgősen kéne, különben fel fog fordulni a gyomrom. Hagyom magamat bekísérni a szobába, ott az egyik díványra rádőlve nyitogatom a szememet, hogy ne aludjak be ismét. – Perzsa? Szereti a látványos akciókat? – Kérdezek vissza kissé élénkülten, ebben merő véletlenségből hasonlítunk. A nő mély hangja amolyan kedves, megnyugtató hatással van rám, ami valahol azért megdöbbent, nem szeretem, ha befolyásolva vannak az érzelmeim. Ráadásul tapintatos, nem kérdezi meg, hogy miért vagyok ilyen ramaty állapotban, ezért nem kell mentegetőznöm. Nem faggatom, hogy mi történhetett Delgadoval, ő tényleg művészlélek, biztosan megvolt rá az oka, hogy két évnyi tanítás után lepasszolta nekem a tanítványát. A fiatal nő a lakosztályban csupán a panzió értékeit találhatja, én nem vagyok még nagyon szétpakolva, alig pár napra jöttem ide, hogy találkozzunk. Ám mivel mégiscsak luxuslakosztályról van szó, simán találhat bármit, amit elemelhet. Van külön konyha, amíg ott tartózkodik, én pihengetek a díványon. Amiközelebb közelebb lép, de még nem nyújtja át a bögrét, rávágnám, hogy feketén, ám az említett baleset következtében nem csupán a szakadás hangja vonja oda a tekintemet. Férfiből vagyok, s saját magam vállalt cölibátus ellenére odapillantok, hogy a kivillanó comb látványán nyeljek egy nagyot. Túl hosszú már ez a visszavonultság, Hannah ide vagy oda, nem vagyok fából. – Cukor és tejszín is mehet bele. – Ülök fel, várva, hogy a nő feláll, s visszamegy a konyhába. Talán galád dolog ez a részemről, ám amilyen kedvemben vagyok, nem érdekel, ha esetleg ez bunkóság. – Nos igen, a testvérem és az unokatestvérem aktívabban, ám főleg az ereklyék felkutatása az, amiben jeleskedünk. Jómagam otthonülő típus vagyok, csak akkor megyek, ha hívnak. S kegyed? Hogy került kapcsolatba a művészettel?
Egyáltalán nincs kedvem itt lenni és egy részeges pasit támogatni, aki sületlenségeket hord össze. Viszont ha most kihátrálok, akkor soha többé nem leszek képes beférkőzni a restaurátor világba ismét. Delgado kifejezetten őt ajánlotta. Bizonyára okkal, s ha hagyom elszaladni a lehetőségemet, akár még a Kosmostól is elkezdhetek félni. Már csak az hiányozna, hogy a szektás létem rogyjon össze emiatt. - Pedig biztosan hatalmas a konkurencia a hölgyek között. -ejtek egy mosolyt felé. Még ha nem is randizós fajta, ha össze kapná magát, még nem is nézne ki rosszul... De én nem ezért vagyok most itt! Jas, koncentrálj! - Restaurátornak tanultam két évet Mr Delgado keze alatt. Ő megmutatta az alapokat, ám sosem jutottam el addig a pontig, hogy önerőmből építsek fel egy festményt. A technikákat és az eszközök használatát kellene megtanítania. Mr Delgado kifejezetten kedveli magát. Az egekig magasztalta a tehetségét és ő úgy tartja maga segíteni is tud nekem.-térek a lényegre rögtön, s váltok át a magam üzletasszonyos hangjára. Az igaz, hogy megvan a kellő kreativitásom és tehetségem a festészethez, viszont két év közel sem elég ahhoz, hogy valaki kiemelkedő festő lehessen más lepusztult festmények felépítése miatt. - Még nem igazán. Több minden érdekel. Főképp a római művészet korszakairól tanultam, ám az utóbbi hónapokban az ókori perzsa világa is megérintett. -válaszolom kellemes hanglejtéssel. Tetszik, hogy hat éve foglalkozik ilyenekkel, de vajon ez elég lesz az én sikeremhez? A Kosmos mindenféleképpen fel akar fedezni olyan őskori festményeket és leleteket, melyek aranyat érnek... Hacsak egyre is rá tudnám tenni a kezemet... Más lenne a világ. Legalábbis nekem... - Semmi gond, efelől ne aggódjon.-mosolygok ragyogó kisugárzással. Nem fogok kifaggatni a bajairól, azzal csak olyan területeket barangolnék be, ami számomra tiltottnak számít. Vagy ha nem is tiltott, akkor valószínűleg elvágnám magam előtte, amiért az életében vájkálok. Engedelmesen követem a szobájába, ahol rögtön körbe is pislogom a területet. Az fix, hogy van pénze. Másképp nem igazán lehet finanszírozni egy ilyen lakosztályt.- Elutazott. Azt mondta új lehetőség nyílt előtte.-vonom meg vállamat. Nem sokat mesélt róla, hogy hova megy pontosan és eléggé sietve is rohant el, mintha az élete múlna rajta. Biztos fontos volt, ha ennyire el akart innen tűnni. A lakosztályban először megpróbálom az értékeket felmérni, majd csak utána keresem meg a kávéfőzőt, hogy aztán két elegáns bögrében felszolgálhassam neki a frissen főzött kávébabok levét. A sajátomat a peremig töltöm, neki pedig hagyok egy kis rést, ha kellene tej bele. Én feketén iszom.- Cukor vagy tejszín? -kérdezem megpördülve az irányába. Válaszának eleget téve lépek vissza hozzá és nyújtom felé a józanító folyadékot. - Úgy hallottam az egész családja festészettel foglalkozik. -kezdeményezek egy újabb témát, hátha ezáltal is többet megtudhatok Smallwoodékról. Cece barátnőm ugyan utánuk járt, de inkább csak Troy oldaláról kérdeztem őt. A fotelek egyikéhez fordulok, egyedül azzal nem számolok, hogy az egyik szekrény sarka beleakad a ruhám aljába és egy egész szép szakadást indít el egészen a combom oldalától a csípőmig. Remélhetőleg Smallwood nem látott ebből semmit, mert ha nem veszi észre, akkor villám sebességgel foglalok helyet és vonom táskámat a szakadt területek elé. Magamban csak szitkozódok a helyzet súlyossága miatt...
Az lenne a legjobb, ha Tasha támogatna, ő mindig megértett, még ha mostanság külön utakon is járunk, de nem, most nincsen itt az ikertestvérem. A nő valami munkafronton lehet érdekes, ám a hangyák annyira zsizsegnek a fejemben a bekortyolt alkohol miatt, hogy fogalmam sincsen, hogy miben is állapodtunk meg. Nem vakrandi, még ha vicceskedve ezzel is próbál enyhíteni a kínján, mert látom én, hogy nagyon nincs ínyére, amibe most belekényszerítettem. Próbálok megmaradni a talpamon, végül a korlát helyettesíti a nő csípőjét. Inkább nem szuszogok nagyokat, ha ennyire bántja a lehelletem. – Áh, én úgysem randizok senkivel. Főnök pedig pláne nem vagyok. Milyen festményekről van szó? – Kérdezek vissza legyintve, fiatal vagyok még, így kezdem összekaparni magamat. Ha munka, akkor tényleg nem árt, ha tudatomnál vagyok, mert amúgy nem maradt nekem már semmi más, csak az, hogy a szenvedélyemnek éljek. A dolog szépséghibája, hogy pont Hannah halálának évfordulóján nem akartam semmi mással foglalkozni, csak az emlékeimmel. Ebbe alaposan belerondított a nőci, ám nem tudhatta, s nem büntethetem ezért. Nem kérek elnézést, nem sajnálkozom, ez végülis az én életem. Ha csatlakozni akar hozzá egy időre, neki is alkalmazkodnia kell. Viszont abban segíthetek, hogy gyorsan talpra állok. – Delgado. Aha. Jól van, tegyünk egy próbát. Közel hat éve. Specializálódott már kedves? Van külön korszak, amit a magáénak érez? – Kérdezem még a taxi előtt támolyogva, hogy aztán már ne is feltétlenül halljam a válaszát, elsötétül a világ, a tovaszaladó utcák is csupán fényplazmaként cikáznak körülüttünk. Amire meghallom a hangját, s a gyengéd érintést, motyogva ébredezek, a sofőr nem segít, csupán az ajtót nyitja ki, hogy a lány segítségével kimásszak. – Nem a legjobbkor sikerült találkoznom. Sajnálom? – Kérdezek vissza bizonytalanul, mert még a saját érzéseimet is felül kell vizsgálnom, mert Tasha a megmondhatója, Hannah halála óta nem érdekel senki, és semmi, csak a különös festményneknek élek, amitől talán egykori menyasszonyom feltámadását remélem. Ez valami halotti mágia, inkább a festményeket afféle tükörként kívánom használni, hogy átléphessen ide vissza, onnan, ahonnan egyébként nincsen visszaút. – A négyszázhetes lakosztály. Jó nagy kávé legyen. – Próbálok a fejem zugására kevésbé figyelni, lehet, hogy még egyszer le kéne zuhanyoznom. – Tehát Delgado.. És ő mivel foglalkozik manapság, hogy ennyire nem ér rá? – A recepciós már előzékenyen adja oda a kulcsot, bár azt hiszi, hogy a lenge öltözetem mellett egy nőcskét viszek fel magamhoz. Fent az emeleten, ahova a lifttel megyünk, már nagyjából ismerős a terep, azért a zárba még így másnaposan is betalálok. A lakosztály egyébként egész rendezett, a mai napot leszámítva nem szokásom kupit tartani. Festmények viszont nincsenek most itt, átutazóban vagyok, nem rendeztem be galériát.
A sors különös fintora, hogy egyszerre változik meg a legjobb barátnőm és lécel le az egykori mentorom. Aki pedig helyettesíti, az nincs éppen a toppon és ezzel kezd is elmenni egy kicsit a kedvem az egésztől, de mégse hátrálhatok ki belőle. Ha nem folytatom a restaurátorkodást és nem dugom bele az orromat oda, ahova nem kéne, akkor a Kosmosnak lesz egy kis elbeszélése velem. Inkább azt szeretném kihagyni... - Szívesen vakrandiznék magával, ha nem épp a leendő főnököm lenne. - terül szét arcomra egy sejtelmesebb, kissé vadócabb mosoly. Úgyse fog erre emlékezni, másfelől pedig, ha ezzel sikerül bevágódnom nála, akkor nem fog lepattintani olyan könnyen. Amúgy is egész helyes és jóvágású férfi lenne, ha nem lenne ilyen ramaty állapotban az alkoholtól, na meg az a papucs... Az a legrosszabb az egészben. Remélhetőleg józanul tudja hogyan kell felöltözni, mert most egy kicsit kiábrándító, ahogy kinéz és viselkedik. - Rendben. - bólintok egyet rá végül. Kávé... Hát persze, az könnyen segíthet rajta. Ritkán kerülök olyan részeg állapotba, hogy ennyire k.o.-zzam magam. Azt hiszem szerencsésnek mondhatom magam, amiért az alkoholtűrőképességem valahol az egekben van. - Két éve költöztem Londonba, azóta Mr Delgado tanított a festmények restaurálását illetően, viszont neki a napokban el kell utaznia, ezért magát ajánlotta be. Az alapok egész jól mennek, ám bízom benne, hogy maga többet tud majd mutatni és tanítani nekem. Mióta is van a bizniszben? - magyarázom, miután már elhelyezkedtem mellette a limuzin hátsó üléseinek egyikén. Szinte lehetetlen megállnom, hogy ne bámészkodjak körül. Pénzes emberről lehet szó, ha a hétköznapokban is egyszerű limuzinnal jár ide-oda. Megtaláltam volna a magam aranybányáját? Fel sem tűnik igazán, hogy alig figyelhet rám, csak akkor rezzenek össze, amikor a feje a vállamra hullik. Kellemetlen és kényelmetlen, de nem moccanhatok... Inkább ajkaimba harapva próbálom meg elviselni a történéseket ameddig a szállodába nem érünk. Egész jól megőrzöm a hidegvéremet az út folyamán, majd akkor kezdem el ébresztgetni őt, mire már leparkoltunk a bejáratnál. - Ébredjen fel, megérkeztünk. -rázom meg óvatosan a vállát, hátha sikerrel járok a felébresztésében. Ha pedig igen, akkor kiszállok a limuzinból a sofőr segítségével, majd a másik oldalról segítem ki én is a leendő mentoromat. Mintha kicsit felcserélődtek volna a szerepek most... - Melyik szoba az öné? Utána főzünk egy kávét és jobb lesz, mint újkorában. -biccentek neki bájos mosolyomat fenntartva. Akármennyire is kellemetlen ez az egész, muszáj sodródnom az árral. Szépen ki is kászálódunk az autóból, bár már az első pár lépcsőfoknál sikerül megbotlanom. Nem olyan egyszerű egy felnőtt férfit a vállaidon cipelni...
Nem szándékoztam letapizni, én azért nem Tasha vagyok, hogy mindent a kéznek. Különben is, a csípő azért nem éppen a leintimebb női testrész, az még nekem is van. Csupán kibillentem az egyensúlyomból, a korlát helyett őt kaptam el. A billegésből ő segít ki, itt most már ténylegesen a korlátot fogom meg ismét, s ködös tekintemben értelmet nyer, hogy miért is vagyunk itt. – Tehát nem vakrandi.. Remek.. Munkához viszont nincs kedvem. Ma nem. – És tényleg, bármikor máskor, de ez a nap Hannah-é, aki szintén megdöbbenne, ha így látna. Az ital ellenben most nem felejteni enged, inkább felerősíti a keserű emlékeket. A szerelmüket vele együtt eltemettem, de a magány, az elhagyatottság velem maradt. A festményekhez fogok visszamenekülni, ha elzavartam végül a nőt, aki háborgat. Nem is tudom, hogy miért bólintottam rá, hogy segítek neki. Lehet, hogy be voltam akkor is gyógyszerezve, tiszta hülye vagyok. Az államat dörzsölgetem, holott nincs is most szakállam, csupán egy pár napos borosta, na meg az apró bajusz. Mégis furcsa tévképzeteim vannak, mintha viszketnék. Talán a pia tesz, de lehet, hogy kezdek már neurotikus tüneteket is produkálni. – Ha már eddig eljött.. Lehet, hogy egy vödör kávé, meg egy aszpirin is elég lesz. Kibaszottul hasogat a fejem.. – És tényleg, miközben belékarolok az egyik kezemmel, a másikat a fülemre tapasztom, mert mintha légkalapács hatolna a tudatomig, holott csak a közelben galambok duruzsolnak. A piaszag ellenére a tusolás azért jót tett, fenyőillatú férfikölni illata belőlem. Ha sikerült volna felöltözni.. – Igen, elhoztak. Jackson ott parkol. – Mutatok a zöld terület melletti limóra. Odafelé bicegek a nővel, hogy a sofőr kipattanjon, és besegítsen hátra, Jasmine meg jöhet mellém. Csak intek, hogy menjünk vissza a szállodába. – Milyen munkáról van szó? Talán össze tudom kaparni magamat egy rövid időre.. – Próbálok nem visszaaludni, tényleg nem ártana az a kávé. Akaratlanul is a nő vállára bukik a fejem.
Nagyon fontosnak tartom a mai napot, mert ha nem sikerül bevágódnom a férfinél, akkor azt hiszem lőttek a Kosmos-os bulinak. Amikor viszont az említett fiatalember megjelenik, egy kissé elsápadok a látványon, tekintve, hogy egyáltalán nem egy hozzá hasonló valakire számítottam, aki már kora délután bűzlik az alkoholtól. Kezemet orrom elé tartom, mindaddig, amíg beszél, mert ha nem így teszem, valószínűleg meg is tudnék fulladni abban a szájszagban. Hogyan kell darabokra törni egy kellemesnek szánt találkozót? Hát így! Nem fakadok ki mégsem, inkább kezeimet leeresztem magam mellé és ismét előveszem a legbájosabb mosolyomat. Hiába van szó itt most egy alkoholista festőről, nekem kell a munka és ha tetszik nekem, ha nem, sajnos bele kell mennem, akármilyen áron is. Veszíteni valóm már úgysincs igazából, akkor meg miért is ne? - Munkáról van szó, Mr. Smallwood. Nem néz ki túl jól... Kérne egy pohár vi….- húzom el kezemet a bemutatkozó után és akadok is el a szavakban, mert a bűzlő fiatal naná, hogy rám óhajt zuhanni. A csintalan tapintásából kibontakozva állok meg tőle karnyújtásnyira, de inkább tovább tartom a karját. Ha itt összetöri magát, akkor ugrottak a munkámnak. Ezen az sem segít, hogy részeges állapota teljesen kezelhetetlen. - Kérem, had kísérjem legalább az otthonáig, aztán legfeljebb megbeszélünk egy másik időpontot. - mosolyom lankadatlanul virít arcomon. Természetesen lebelül sikítanék az undortól és a magatehetetlenségtől, ám ha el akarok jutni valameddig, akkor nem adhatom fel a partnerem felelőtlensége miatt. Ha nem sikerül folytatnom a restaurátorkodást, akkor a Kosmos fenyegetései be is következhetnek… - Jöjjön. Hívjak egy taxit vagy autóval jött? - pislogok rá és ösztönzöm arra, hogy tegyen pár lépést az autóút irányába. Kezemet a hátára simítom, hogy ezzel is támogathassam valamelyest, másrészt ki tudja, egy női érintés mennyit számít nála. A járda szélétől pár méterre állnék csak meg vele, nehogy a végén kizuhanjon és áthajtson rajta egy nem is tudom...kamion? Hagyom inkább, hogy belém karoljon, ha szüksége van rá, a piás üveget pedig legszívesebben a legközelebbi kukába hajítanám, ha tudnám jól fog végződni a cselekedetem. Nem ismerem sajnos őt annyira ahhoz, hogy tudjam a határait és talán a jelenlegi helyzetünkben jobb is lenne, ha helyre tudnám pofozni… Pechemre viszont most adnom kell a csinibabát… Csodálatos!
Éppen ma van három éve, hogy Hannah meghalt. Ez a nap örökké feketebetűs esemény lesz a naptáramban. Már hetek óta gyötrödöm rajta, s ahogyan közeledett, úgy lettem egyre letargikusabb, ingerültebb. Hiába próbált Tasha nyugtatgatni, és már legalább egy éve arra bátorítani, hogy szedjem össze magamat, találkozzak valakivel erre esély sem volt, csak jól elküldtem a francba, holott imádom, ő a másik felem. Ebben viszont nem tudok engedni neki, csak felbaszom az agyamat rajta, hogy nem akad le a témáról. Tudom, hogy jót akar, fáj neki, ha szenvedni lát. Mégis; ez van. Én nem tudok továbblépni, az estét is durva piálással töltöttem, esély sem volt rá, hogy mondjuk a festéssel próbálkozzak. Most csupán nézegettem a korábbi képeimet, semmi változás, Hannah alakja ugyanolyan hideg, vászonmű, megfoghatatlan, csupán vágyakozom rá. A szerelem viszont már elmúlt, helyét átvette az üresség. S a megszállottság, hogy valahogyan mégis megpróbálhatok visszamenni a képeken keresztül. Nem mondom, hogy őrült vagyok, de nem állok messze tőle. Valami másféle trauma kéne, hogy kiessek ebből a sztázisból. Pár nappal ezelőtt kaptam egy felkérést, ezért már tegnapelőtt Brigtonba utaztam, noha semmi kedvem valami zöldfülűnek segíteni. Szállodai szobát béreltem, méghozzá olyat, ahol ismernek már, tudják, hogy mennyire különc vagyok. Nem csoda, hogy ha hajnali tíz körül ébredve azt sem tudom hirtelen, hogy hol vagyok. Az biztos, hogy késésben, józanodni már semmi idő. Gyorsan meghánytatom magamat, mert így legalább túlesek rajta, tusolok, hogy ne legyen olyan szagom, mint egy vizihullának, de aztán túlságosan húz az ágy, visszahanyatlok az ágyra. Még csak tizenegy! Basszameg! Két órával később ébredek ismét, első mozdulatom a bourbon-ös üveg, amit meg is húzok. Ki is megy gyorsan a fejemből a találkozó. Kisgatyában, papuccsal, köntösben indulok a lift felé, ahol a szálloda portása már elém küldte a sofőrt, aki legnagyobb értetlenkedésemre jelzi, hogy kértem, hogy vigyen el valaki az említett találkára. A sofőr tapintatosan jelzi, hogy talán fel kéne öltöznöm, de villámló tekintetemből ítélve nem akadékoskodik. A címet már előzőleg leadtam, a limuzinból éppenhogy ki tudok tántorogni, s a sofőr megvár majd itt a közeli park mellett parkolva. Megtámaszkodom a lépcsősor korlátjában, jól meghúzva az üveget. Nagyjából úgy festhetek, mint egy idült alkoholista. – Mr? Troy? Mr. Troy, úgy van! – Rázom meg a kezét, talán egy kicsit nagyobb lendülettel, mint kéne, de csak nem rántom ki a karját. A nő hozzám hasonlóan sötétebb bőrű, bár ez nem jelent semmit, Hannah meg szőke kék szemű volt, de úgysem számít már. Lerázom inkább a csajt, és visszaájulok a piába, az lesz a legjobb. – Miért is? Nem vagyok képben. Talisha szervezte be valami vakrandira? Vagy munka? – Ráncolom a homlokomat, egyikben sem vagyok most túl kompetens, meg is fordul velem a világ, majdnem átesek a nőn, valahol csípőtájon sikerül megragadnom, el is nevetem magamat a dolgon. – Úristen, pardon..
A Royal Pavilion bejárati csarnoka előtt állok. Elgondolkodva meredek a kínai és indiai motívumok sokaságára, s főképp a kupolás tetőszerkezetet vizslatom. Különös efféle idegen dizájnt látni egy angol kis városban, bár arra már az első pár hónapban rájöttem, hogy az angolok meglehetősen szenilisek és különcök. Legalábbis egyikőjük sem hajaz túlzottan a számomra megszokott amerikai vonalra. Sokuk annyira karót nyelt, hogy még egy jól ellövött poént sem értenek meg. Mindenesetre remélem, hogy a "tanárom" legalább meg lesz áldva egy leheletnyi humorérzékkel, mert ha nem, akkor bizony unalmas hónapok elé nézünk ismét. Az előző fickó hamar lemondott rólam, meg aztán ott volt neki valami olasz lehetőség, amivel ő természetesen rögtön élt és amilyen gyorsan csak tudott lelécelt. Szerencsémre beajánlott valakihez, egy bizonyos Troy Smallwoodhoz, aki elvileg korombeli is, nem olyan vén satuja, mint Delgado volt. Annak az embernek az egész élete a munkájára megy rá. Hány éve is restaurál már? Krisztus előttről? A találka helyszínét én választottam. Kissé különcebb a megszokott British Múzeumnál vagy a Big Bennél, esetleg London Eye-nál, de azért bizakodok nem esik terhére ez a kis kiruccanás Brightonba. Nem épp a sarkon van, viszont még 2001-ben olvastam erről a helyről igen érdekes tényeket és szerintem lehet adni neki egy lehetőséget. Mélyen felsóhajtok és megpróbálom kirázni fejemből a felesleges gondolatok tengerét, amibe egyre inkább csak süllyedek bele. Nem azért vagyok itt, hogy a helybéli szépségekben gyönyörködjek, hanem komoly munkám van, amit ha elbaltázok, a Kosmos jár majd a nyakamra. Kellemetlen egy szitu, ha az ember lánya olyasmibe dugja az orrát, amibe az nem való. Elegáns öltözetem is arról árulkodik, hogy jó benyomást szeretnék kelteni, másrészt úgy vélem, ha már egy történelmi nevezetességet látogatunk, illő a káprázatos megjelenés. Mindeközben egy magas, fekete bőrű férfi alakja rajzolódik ki a lépcsősor alsó pontján. Ha nem kaptam volna róla személyleírást, valószínűleg fel sem ismerném vagy el se tudnám képzelni róla, hogy ő egy restaurátor. Egy olyan halál unalmas munkát egy ilyen fess férfi végezzen... Torkomat megköszörülöm, majd amikor már lépés távolságnyira esik tőlem, csupán akkor lépek elé és nyújtom kezemet felé. - Mr. Smallwood? Troy Smallwood?- veszem elő bájos mosolyomat, hogy üdvözölhessem és lenyűgözhessem az elragadó babaarcommal. Ez mindig beválik, még Delgado ostoba feje sem tudott elhajtani. - Jasmine Smoak, örvendek a találkozásnak, már nagyon vártam, hogy megismerhessem. Mr. Delgado már bizonyára informálta magát az áthelyezésemről. - rázok vele kezet határozottan, de épp elég finoman ahhoz, hogy megmaradjon a nőies érintés. - Mit gondol? Egy séta alatt megbeszélhetjük a részleteket?- engedem le kezemet testem mellé, s magam elé vonom kis fekete retikülömet.
Brighton város Sussex déli partján, Anglia egyik legnagyobb és leghíresebb tengerparti üdülőhelye, egy nagyobb agglomeráció része. Élénk élete kontrasztban áll a közeli Hove visszafogottságával és finomabb karakterével. Ebben a két településben megtalálható a IV. György herceg által létrehozott Royal Pavilion, melyet később 1982-ben restauráltak és a mai napig is bőszen dolgoznak rajta. A belső tér kínai és indiai motívumokkal van bővítve, ami a herceg ízlését szimbolizálja. Ezen felül rengeteg egyéb turistalátványosság fogadja az arra járókat, mint például a Béke Angyala Hove-ban, a Brighton Marina kikötő két szárnya és megannyi utca művész káprázatos alkotása a Prince Albert pub mellett.
