2004-et írunk, szeptemberben a Roxfort újra megnyitotta kapuit, hogy az 2003-2004-es tanévben is megállhassák a helyüket a diákok az iskolában. Voldemort már a múlté, új sötétség van újjászületőben. Grindelwald és hívei, a Testvériség már nem csak bosszúságot okoznak a Minisztériumnak, hanem minden erővel próbálják felfedni a varázsvilágot a muglik előtt. Vajon sikerrel járnak? És ha igen mit jelent ez a jövőre nézve? Egyetértenél velük, vagy a Minisztérium mellé állsz? Légy részese te is az új kalandoknak!
Az oldal alapítása: 2014. október 2.
Aktuális dátum
Az éves táblázatos bontást ITT nézheted meg. Részletesen pedig az időlassításról ITT olvashatsz
-Tudod, hogy nem hiszek a félmegoldásokban. Sem a próbákban. Rád gondoltam úgy, hogy akivel lett volna értelme, ha nincs az átok. – Azért bármennyire is visszafogott, vetett már olyan pillantásokat Sidneyre, ami lehet akár az elismerés jele, de az még főleg az edző-játékos kapcsolatuk idején volt, hiszen jó sokáig még a vonzalmát sem mutatta ki. Inkább a törődését, figyelmességét, amely valóban többnek bizonyult még látható, szabad szemmel is, mint amikor valaki kiemelkedő szinten kezel egy csapatkapitányt. Főleg a lelki dolgok, a beszélgetéseik válltak meghatározóvá, így Stanssonban is bizonyosságot nyert, hogy ez nem csak valami értelmetlen, plátói láng, amit egy ismeretlen iránt érez. Képes volt a sötét varázslat ellenére úgy dönteni, hogy bizony kell neki ez a lány, akár az átok legyőzésével is. És most, hogy itt vannak, csupán az fogja vissza a kezét a valódi döntéstől, hogy Sidney még tanul, a szülei pedig mit szólnának. És ha eddig várt, nem biztos, hogy múlik még pár hónapon. Van valami izgalmas a titkos találkáikban, noha a VMS játékosok tudnak a dologról, de attól még pikáns maradhat. Stansson idősebb náluk, de nem sokkal, pár évvel, ami még beleférhet, de azt is tudja, hogy ha valaki megtudná, hogy mióta vágyakozik, akkor felmerülhetne benne, hogy mit látott egy gyermeklányban. Vajon egészséges volt ez a vonzalom? Stansson Sidney-n kívül nem szokott senkinek magyarázkodni. Ha valaki elhiszi, hogy ez tiszta szerelem, sőt, szeretet volt a részéről, akkor úgysem kell túlmagyarázni. Ám ha nem, az rengeteg aggasztó kérdést vet fel. Sidneynek van igaza, valahogy jobbnak tűnik, ha úgy adják elő, mintha egy felnőtt udvarolna egy másik felnőttnek. – Kérlek ne állíts be hősnek. Talán ezzel magamat is védtem, mondván minek bonyolítsam az életemet. Tudod van olyan haldokló, aki bakancslistát ír, kitombolja magát. Én inkább beléd kapaszkodtam, és miattad éltem túl. Te mentettél meg akkor is, és a végén is. Aztán lehet, hogy irtózatosan béna vagyok, vagy leszek az ágyban, akkor pedig értelmetlen volt az önmegtartóztatás… - Neveti el magát, azért ez is benne van, hogy csak mert az ember nagyon rákészül, még nem jelenti azt, hogy csodás lesz, vagy hogy összepasszolnak. Ám Stanssonnak Sidney még mindig valami földöntúli, csodás, és imádnivaló teremtmény, aki bár vérfarkas, semmi rusnya nincsen benne. – Köszönöm, hogy elhoztál. Szeretek veled lenni. A sárkányokban is hasonlítunk. Tanulhatunk tőlük, és komolyan mondtam, hogy máskor is elkísérnélek a hosszabb útjaidra. Sőt, akár indok is lehet arra, hogy gabalyodtunk össze. – Fűzi hozzá a gondolatait. Úgyhogy ha Sidney előveszi az üvegcsét, akkor bólint, hogy a lány húzza fel, még emberi alakjukban nyom egy búcsúcsókot Sidney ajkára, aztán némi átváltozós füst-köd, és az alakja helyett az óriási fekete farkas liheg hamarosan, hogy csatlakozzon a kisebb nőstényhez. Okosan arébb vonulnak, hogy a sárkányok ne gerjedjenek be a szaguktól, de ha megvan a vadászösvény, akkor együtt kezdenek versenybe, hogy Stansson immár még erélyesebben teperje le végül a szukát, még ha ez továbbra is csupán játék, de már kezd nagyon hasonlítani valami párzási rítusra.
Azért ez érdekes megfogalmazás. Én lennék a nagy vad? Pedig sokáig úgy gondolta nincs is értelme a dolognak. Igazán megtehette volna, hogy legalább szórakozik kicsit és kiengedi a gőzt. Nem azt mondom, hogy nem hiszem el, hogy nem tette meg, de akkor is olyan nehéz lehetett, vagy csak jobban kellene hinnem a plátói szerelemben? Talán velem van a baj, hogy ezt így nehezen fogom fel. - Ez aztán a megfogalmazás! - nevetem el magamat végül enyhítve a magam feszültségét is, bár úgy fest benne nincs. Mégis olyan nehéz ezt megértenem, pedig isten bizony igyekszem! - Csak tudod, ha belegondolok, hogy készültél a végre és még csak nem is akartad... tudod kipróbálni, pedig biztosan lett volna rá lehetőség. Ez olyan zavarbaejtő. - talán egy kicsit teher is? Lehet, hogy ez lenne a jó szó rá, hogy ha nem vagyok akkor sokkal kötetetlenebb életet élt volna, mint egy átlag jó sportoló, akiért rajonganak a lányok. De Armand gondolom inkább kivonta magát a bulik és a szórakozás alól és így elkerülte a lehetőségeket, vagy ha előbukkant valami lány, akkor is rám gondolt. Igen azért ez tényleg kicsit teher, hiszen akaratlanul is bonyolultabbá tettem az életét, hiszen túl fiatal voltam ahhoz, hogy tehessen bármit, így nem maradt más csak az ábrándozás, főleg hogy elfogadta, hogy úgyis eljön érte a kaszás még fiatalon. - Azt hiszem értem, vagyis próbálom megérteni és ez igazán becsülendő. - teszem végül még hozzá, mert nem akarom, hogy csak azért, mert én esetleg ettől zavarban vagyok, úgy érezze, hogy valami rosszat tett, hogy elmondta. Tény, hogy nem túl gyakori az ilyesmi, de ettől még nagyon is szép és igen a zavarbaejtő része mellett jól is esik. Abban én is biztos vagyok, hogy senki se tudna úgy szeretni, mint ő, pedig még akkor nem is ismert igazán, de mégis valami van közöttünk, amit egyszerűen nem lehet elmagyarázni, vagy szavakba önteni. - Csodásak ugye? - pillantok én magam is oldalt, halkan suttogva, de csak figyelem a fennséges lényeket. Tudom, hogy Armand nagyon kedveli a sárkányokat, azért is hoztam el most ide. Jó kikapcsolódásnak gondoltam és legalább megtudtunk beszélni olyasmit is, amit más helyzetben nehéz, azokban a lopott órákban, amiket az iskolában tudunk összehozni. - Úgy tudom, hogy a rezervátumban egész nagy családok is vannak, az idősebb példányok is általában a fiatalokkal maradnak, pedig ez nem minden sárkányfajra jellemző. - magyarázom, mintegy kicsit kiegészítve a nézelődést. Bevallom nem terveztem a kiránduláson és a sárkánylesen kívül sok mást. Végtére is már tegnap óta gyalogoltunk eleget, és a téli szünet sem olyan őrült hosszú. Persze akár abban is benne lennék, hogy fussunk egy nagyot, hiába hogy a verseny óta nem használtam a farkasélesztőt, de talán egy kicsit hiányzik is az a szabadság, amit olyankor érezni. Furcsa dolog ez, hiszen a versenyen alakultam át először vérfarkassá és azt az alakot még mindig nem szeretem. A vérfarkasok rusnyák és a legtöbben írtóznak tőlük, de a farkas élesztő sokkal enyhébb és a farkas alak, amit ad valahogy egészen más. A táskámat magam elé veszem hát és szótlanul előkeresem az üvegcsét, kérdőn emelve a levegőbe, bár valójában kétlem, hogy Armand nemet mondana egy kis kergetőzésre. Azt hiszem akkor kerültünk először igazán közel egymáshoz, amikor együtt futottunk és aztán ez csak egyre fokozódott.
Teljes mértékben átlátja, hogy Sidney mennyire magányos, még ha vannak is társai, sosem találta meg a helyét. Nem egy viháncolós, sokkal inkább komoly, önálló lény, aki a céljait akarja megvalósítani. Már gyereknek is ilyen volt, így Stansson nem tudja a traumák számlájára írni azt, hogy a tizes ilyenné alakult. Talán azért is akadt meg rajta a szeme, mert választottja ennyire vezető jellem, nagyon hasonlítanak egymásra. – Én valahogy sosem azokat a lányokat néztem, akik csapatosan mászkálnak. Én a nagy vadra pályáztam. – Teszi hozzá a zavart érzékelve, amolyan viccesen-sármosan enyhítve az esetlegesen felmerülő lelki kérdést. Ő és Sidney sosem a komoly beszélgetésekben tudtak elmélyülni, náluk a tettek érvényesülnek, legyen szó a fizikai megmérettetésről, vagy farkasként kergetőzésről. Stansson sem kifejezetten a kommunikáció nagymestere, ha ki is tudja fejezni akaratát, az csak amolyan stratégiai döntéshozatal következménye lehet, de nem véletlen, hogy a külföldi sajtó mindig az egóján élcelődött, látványos lett volna a bukása, tekintve hogy előre bejelentette, hogy ez az angol válogatott bizony győzni fog. Aztán más kérdés, hogy élete szerelmével amolyan plátói kapcsolatot készített elő, aminek lejárati szavatossága van, most pedig itt bandukolnak immár együtt, összeölelkezve, csak éppen nem tudják, hogy mit mondjanak, hogyan tervezzenek. – Valahogy sosem került rá sor. Én eldöntöttem, hogy nincsen értelme, mert úgysem lenne boldogító, kielégítő. Na nem azt mondom, hogy semmi sem volt, csak éppen az nem. Van, amiben győztes vagyok, ebben úgy véltem, hogy mindenki más kudarcra van ítélve, aki nem te vagy. – Felmerülhetne, hogy visszakérdez, hogy a lány életében volt-e már valaki, akár komolyabb, de lehet, hogy nem is akarná tudni. És Sidney már megint oly zavarban van, még a torkát is köszörüli, de a férfi pillantása azért mégiscsak többet ígér. Kétségkívül lassan haladnak, mert nehéz feldolgozni az átkot, és hogy Stansson egy kislányba esett bele annak idején tiszta szívvel. Fel kell mindezt építeni, méghozzá úgy, hogy Sidney is érezze, a férfi nem pusztán azért fogja vissza magát, mert még mindig van benne feszültség, visszafogottság. A domináns, nyers erő mögött azért komoly érzelmek vannak, és tisztelet, nem csupán a lány, annak családja iránt is. Aztán lehet, hogy ha két felnőttről beszélünk, mindennek már aligha van jelentősége, és simán vissza kéne menni a sátorba szeretni egymást. Ahogyan figyelik a sárkányokat, megfogja Sidney kezét, hogy a bestiákhoz hasonlóan ők is egy párt, összetartozó egyedeket alkotnak már. Ezen aligha változtathat már más, külső tényező, remélhetőleg Sidney is átérzi, sosem fog olyat találni, aki jobban szereti őt. A férfit bizakodással tölti el, hogy ez sosem válik majd nyomasztóvá. Most elhalkul, nehogy megzavarja, elijessze a fenséges lényeket. Olykor azért oldalt pillant, a lány ismeri ki magát itt a környéken, vajon mi a következő terv, állomás?
A jó ég tudja azt hiszem én meg egyik korcsoporttal se találtam meg eléggé hangot sosem. Ebben persze lehet, hogy fejlődhetnék, de valahogy mindig úgy gondoltam az ereklyevadászat magányos feladat. A szüleim mégis megtalálták a párjukat, de valahogy sose kérdeztem, hogy náluk ez hogy alakult. - Én meg azt hiszem egyikkel sem. - nevetek fel kicsit ezúttal azért zavartan, hiszen Armand elég nyitott személyiség, én ellenben azért kevésbé. Magányos farkas, vagy mi, főleg hogy már évek óta farkas is vagyok. Lássuk be már előtte se voltam túlságosan nyílt, de utána még annyira sem. A csoporttársaimmal inkább mindig vetélkedtem, úgy meg nehéz barátkozni, a bennem lakozó farkas dühe pedig mindig is ott lapult bennem, arról nem beszélve, hogy mellette minden hónapban néhány napot elég pocsékult voltam az állandó farkasölő főzet iszogatása miatt. Mekkora szívás nőként vérfarkasnak lenni, hiszen nem elég az alap havibaj, mellette még a telihold is kínozza az embert. Ha pedig ez a kettő még esetleg egybe is esik, na az brutális. - Talán tényleg ezt éreztem. - bólintok lassan. Ez persze azt jelenti, hogy lehet, hogy a többiek is érezték, hogy Armand másképp kezelt, mint őket és ennek alapján ugye joggal érezhették így. Nem csoda, ha ez még nehezebbé tett bármiféle beilleszkedést, vagy kapcsolatépítést. De nem fogom rá, hiszen én magam sem igyekeztem különösebben, hogy ezen változtassak. Mindenesetre most minden jó így, bár a jövő azért jelentős nehézségeket rejt, de majd kitaláljuk és megoldjuk valahogy őket. A vallomás hatására viszont azért tényleg meglepettség ül ki az arcomra. Persze nem gondoltam, hogy vad és zabolálatlan életet élt, vagy csak tényleg nem gondoltam ezt át ennyire. Csak hát azért összességében akkor is meglepő, hiszen mégis csak erős és karizmatikus alak, kétlem, hogy ne legyeskedtek volna sosem körülötte. - Oh hát... nem is tudom, hogy mit mondjak. Nem volt ez így... kínzó? Biztosan voltak, akik azért tudod... próbálkoztak, mégis csak ismert sportoló vagy. - köszörülöm meg kicsit a torkomat. Azért sport berkekben nem gyakori, hogy a csajok nyomulnak a híres játékosokra. Csoda, ha Armandról nem születtek kellemetlen hangvételű cikkek, amikben esetleg bántóan írtak róla, csak mert nem voltak mindenféle szerelmi viszonyai. Bármennyire is talán kissé zavarbaejtő a téma a sárkányok nem várják meg, amíg megbeszéljük, hiszen már érzem őket és bizony tényleg ott vannak a szikla másik oldalán jónéhány méterre, de így is jól láthatóan. Látom Armandon, hogy úgy csillog a szeme, mintha csak egy öt éves elé tettek volna le egy akkora fagyikelyhet, mint a feje. Akaratlanul is, de csak pár pillanatot figyelem a fennséges lényeket, utána már azt nézem, ahogyan csillogó szemmel figyeli őket. Egyszerűen jó látni a lelkesedését, főleg hogy a verseny alatt bár volt benne motiváció, de mégis mindig ott csillogott a szemében valami kínzó szomorúság. Akkor még nem tudtam, hogy azért, mert gyakorlatilag várta a halált és mert biztosan nem lehetett neki kellemes csak a távolból figyelni engem. De ez a szomorúság mára teljesen eltűnt és jó látni, hogy mennyivel élettelibb lett így.
Azért tűnődik rajta rendesen, hogy hogy is mondja meg Sidney-nek, hogy neki aztán meg nulla tapasztalata van. Igen, a kemény, és magabiztos edző bizony már fiatal korában annyira belehabarodott Sidney-be, és az átok is ott volt, hogy ténylegesen semmi értelmét nem látta mással kísérletezgetni. Bezzeg ha tudná, hogy Dumbledore tekintetében nem ez volt az első nagyon hasonló helyzet, hogy az igazgató valami teljesen reménytelen szerelmet pártol, ugyanis a mai napig nem derült ki, hogy a bájitaltanár egykor a kiválasztott anyját szerette oly nagyon. Természetesen Stanssonnak arról sincsen tudomása, hogy esélyesen azért ily megengedő az idős igazgató, mert ő maga gyengéd érzelmeket érzett Grindelwald irányába. Egyszerűen csak úgy veszi, hogy segítőkész. De jaj, hát nem lehet, hogy Sidney teljesen el fog rettenni ettől a hátránytól? Hiszen már így is volt, hogy nyomasztónak érezte, hogy Stansson mennyire rá van függve, ha még ki is derül, hogy nem volt senkije.. Pedig muszáj lesz vallani. – Ebben akkor különbözünk. Valahogy én mindhárom korcsoporttal megtaláltam a hangot. – Tűnődik el, ő maga is csapatkapitány volt, mint Sidney, de őt a keménysége ellenére nagyon szerették, nem volt kívülálló. Lehet, hogy azért volt más a két életvonal, mert a lány vérfarkas, és érzékenyebb lélek? Stansson ezt nem tudja felmérni, de ha a lány emlékszik, Fokvárosban az edzőteremben összetalálkoztak néhány korábbi dél-afrikai játékossal, és nagy volt a vigyorgás, ölelkezés, mint egy igazi család. – Talán mert sosem úgy beszéltem veled, mint egy mentor, hanem mint a szerelmem, akit óvni akarok, bátorítani. Így az miért is változzon? – Ezen a ponton Sidney megcsókolja, Stansson pedig a karjai vonja a lányt, jó erősen átölelve, mint valami köszikla, amely mindig ott lesz, támasztékként, élő pajzsként. Most már talán nem kell attól tartani, hogy Elena valahogy visszaüt, s bár Stansson nem lesz fiatalabb, hogy ismét sportoljon, de elkezdhetik lassan a közös, békés életüket. Csak annyi izgalmat kell belecsempészni, hogy az még üdítő legyen. – Sidney.. Én még nem.. Nekem nem volt senki. Nem láttam értelmét, meg minek, ha téged szeretlek? - Na nem azt akarja most sugallni, hogy ez most itt és most változzon. Sőt, a kiállásából látszik, hogy attól még nem bizonytalankodik, nyilván van annyi logikája, és szenvedélye, hogy tudja, hogy hova és mit, csak éppen a szokásos nyers stílusával közli az igazságot. És kezdeményezne ő, csak valahogy tényleg furcsa a játékos-edző viszony, meg hogy titkolózni kell, és bár Sid felnőtt, nem lenne liliomtiprás, de ez egy újabb ok, ami belül emészthetné a lányt mondjuk a szülei előtt. Így hát marad a nézelődés, hogy a szikla mögött hasalva figyeljék a feltűnő sárkányokat. A férfi egészen olvadozni látszik, nagy kedvencei a bestiák, Sidney jó programot szervezett, az biztos. Ám nem tűnnek olyanoknak, amiket meg is lehet lovagolni, ezek vadon élő példányok.
Igen, ez igazából mindkettőnknek nagyon új még. Bár volt már kapcsolatom, de csak futó és felszínes. Ha az ember ennyit utazik, akkor egyszerűen nem tudja elengedni magát annyira, hogy bárkivel is komolyra forduljon. Ha nincs a VMS és a sok együtt töltött idő és valami plusz, akkor közöttünk is nehezen alakulhatott volna ki ilyesmi, mert én mindig távol tartottam magamat. Valahogy hiába van ott előttem a szüleim remek példája, mégse tudtam magamat elképzelni mint komoly kapcsolatban elé valaki. Mindig úgy gondoltam, hogy úgyis háttérbe helyeznék akárkit a hivatásommal szemben, de most úgy érzem, hogy nem így van. Armand nem akarom, hogy mindenben teljesen hozzám alkalmazkodjon. Nem várhatom el tőle, hiszen eddig is mondhatni ezt tette, csak jövőkép és kilátások nélkül. Viszont már van jövője és igenis számolnia kell vele, hogy mihez kezd vele, és nem csak úgy, mint mi, hanem mint ő is. - Talán, bár tudod, hogy sosem éreztem magamat igazán közéjükvalónak. - vonom meg egy félmosollyal a vállamat, hiszen igazából én mindig több időt töltöttem vele, néha Morticiával, mint a többiekkel. Az elején úgy éreztem, hogy Daniellel összebarátkozhatunk, de annyi időt töltött az irritáló szőkével, hogy erről hamar letettem, Chris pedig válogatás nélkül lepacsizott bárkivel, meg aztán érezhető volt az is, hogy voltak nála különös dolgok a háttérben sokszempontból is. Nekem pedig jó időtöltés volt időnként Armanddal lenni, kihozta belőlem azt, amiről nem is tudtam, hiszen előtte sejtelmem se volt a sebezhetetlenségemről. A vérfarkassággal együtt ezt is elnyomtam magamban. - Még mindig pont úgy beszélsz, mint egy komoly mentor, pedig már nem vagy az edzőm. Mert hát az ember nem csinálhat az edzőjével... ilyesmit. - lépek közelebb, hogy megcsókoljam, jó hosszan, megtorpanva kicsit. A végére egészen szaporán veszem a levegőt, de mégis hátrébb lépek. Egyelőre még magam sem tudom, hogy miért is nem léptünk tovább és mélyítettük el ezt teljesen. Talán mindkettőnkben van egy kis bizonytalanság? Néha hihetetlennek tűnik és hát persze az is benne lehet, hogy szabályokat szegünk meg, hiszen edzőként sem illett volna összejönnünk, ahogyan most hogy tanár, úgyszintén nem tudom mennyire szegünk iskolai szabályokat. - Talán engem nem a kedvesség vonz, hanem a kemény határozottság. - kitudja ezzel talán valahol azt is sejtetem, hogy ha ő kezdeményezne, akkor egyáltalán nem mondanék nemet. Hogy akarnék-e várni eskvőig? A jó ég tudja, de az biztos, hogy bánt, hogy a szüleimnek még rendesen nem mutathattam be, csak mint az edzőmet. Talán ez is egy gát, de valószínűleg már nem tart ki soká. Viszont a szikla mögött lehasalva bizony már láthatjuk is azokat, akik miatt jöttünk, legalábbis részben, ugyanigy egy család, két felnőtt és egy még egészen ifjonc sárkány sziesztáznak épp egy kis patak partján. A kicsi azzal szórakozik, hogy időnként beszalad a víz szélére és lefröcsköli a pihenni próbáló szülőket, akik egyelőre úgy fest ezt elég türelmesen tolerálják.
Stansson már a VMS alatt is látta, hogy a versenysorozat arra kiváló, hogy Sidney lelki gyötrelmeit kissé lekösse. Harcol a benne lapuló bestiával, s kell az a feszültség, izgalom, amit a győzni akarása kezel. Az edző arról is tudott, hogy a tizes igencsak kívülálló, alig tudott megbarátkozni a többiekkel, főleg, hogy csapatkapitányként még inkább magányos, elszigeltelt sorsot kapott. Ezzel együtt győzni tudtak, de a Smallwood-lány most ismételten küldetés nélkül maradt, rátörnek azok a megvívandó lelki csaták, amely mellett kell valami aktív tennivaló. Stansson ezért is ajánlkozott oly odaadóan, hogy kész behódolni, és elfogadni azt az életet, amit a lány szeretne, noha abban Sidneynek igaza van, hogy immár párként kell gondolkozniuk, a férfi is tervezhet, sőt, teljes értékű tagnak számít ebben a kapcsolatban, akihez a szeretett farkaslánynak is kell olykor alkalmazkodnia. – Ugyan, szó sem érdemes. Talán még én is kezdő vagyok az ilyesmiben, még tanulom ezt. – Mutat most mindkettőjükre. Ebben igenis lehet kissé következetlen, nem pedig vasakaratú. Nem érzi magát gyengének, ha Sidney kérésére olykor felül kell vizsgálnia a korábbi döntéseit. Hiszen így kell tennie. Ha a sportban tud tervezni, akkor a valós életükben is át kell értékelnie a rosszul meghozott lépéseket. Mert annak tűnik. Nem csak Sidneynek lehet élete, ezt most már Stansson is átlátja. Legalábbis kezdi.
- Bajnok bizony. A csapat nyert, de többek között egy olyan kapitánnyal, mint Te vagy. Sok múlik azon, hogy ki vezeti csatába a társait. – Bólogat azon, hogy amit felvetett Sidney kezdi már egészen a magáénak érezni. Nem is feltétlenül kell olyan sokat távol lenni egymástól. Ismerkednek persze, hiszen még nem számítanak összeszokott párnak, így nem is mennének egymás agyára, ha nem töltenék minden percüket együtt. Ezzel együtt szorosabbra fűzhetik az egymás iránt érzett lángoló vágyat, ha betekintést nyerhetnének abba, hogy telik a másik fél mindennapja. Az már csak hab a tortán, hogy még segíthetnek is. Sidney valóban győztes alkat, Stansson pedig igen gyakorlatias, szívesen elkísérné a lányt a kutatásokra. – Még fiatal vagy, és bármilyen döntést hozol, nem lesz késő változtatni rajta. Kezdj azzal, ami leginkább közel áll hozzád, ami leköt. Ha abban el tudsz mélyülni, akkor megtaláltad a hivatásodat. – Szűkíti össze a szemeit barátságos mosollyal. Sidney mellett egyre inkább lazább tud lenni, mintha feléledne valami egykori, játékos önmagából. Most, hogy nincs már akkor kötöttség, s az átok, fel tud szabadulni a szerelme mellett. Gyakorta egymáshoz érnek, így aztán nehéz lesz még évekig, netán egy esküvőig kibírni Stansson mindennemű türelme ellenére, valahogy mostanság kezdenek felgyorsulni a fizikai, vágyakozó nézések is. Sidney előbb érzi meg a különös szagot, mint vérfarkas, Stansson ugyanis hiába animágus, azért nincsen ténylegesen jobb szaglása, főleg emberi alakban. Vakon hisz a kedvesnek, meg is torpan, hogy azt nézze, hogy a lány hova tekint, de egy cuppantást érez az ajkán, amiről már csak azért sem marad le, mert a Sidney arcát a tenyerébe véve vissza is csókol. – Bár tudnám, hogy te mit láttál bennem.. Nem voltam éppen kedves.. – Mosolyodik el, hogy aztán kövesse a farkaslányt a sziklához, amilyen halkan, észrevétlenül csak lehet..
Azért akaratlanul is halkan sóhajtok egyet a szavaira, mert igaza van. Sosem a türelmemről voltam híres és a harapás óta ez csak rosszabb lett. Azóta is elmondhatatlanul hálás vagyok Morticiának, hogy nem borult ki, hanem segített és megtartotta a titkomat, pedig ezzel ő maga is bajba keveredett, mint mondhatni bűntárs. Végtére is meghalt valaki, még ha baleset is volt, hiszen csak meglöktem, a vérfarkas erő volt a hibás abban, hogy erősebben, mint ahogyan akartam és lezuhant. Valahogy úgy vagyok ezzel az egésszel, hogy a könnyebbség kedvéért egyszerűen megpróbálom elfelejtni, mintha nem is történt volna meg, pedig tudom, hogy ez nem feltétlenül jó megoldás. Attól nem válik semmissé, amit tettem, hogy úgy teszek, mintha nem tettem volna. - Köszönöm, én... tényleg hálás vagyok, hogy vállalod ezt. - még ha netán nem is fognak örülni, de tényleg úgy vélem, hogy nem lennék jó ebben. Armand talán, hiszen ahogyan mondta ő türelmesebb, higgadtabb nálam, de az én nyughatatlan természetemhez nem illene, hogy egy trónteremben üljek akár hosszan, akár csak időszakosan is. Egyszerűen nem érzem, hogy akarnék egy ország ügyivel foglalkozni és nem is hiszem, hogy menne nekem. De közben azt sem szeretném, ha mindig rólam szólna minden. Jó lenne, ha ő is érvényesülhetne a kapcsolatunkban. Nem csak rólam szól, nem csak neki kell hozzám alkalmazkodnia, még ha nehéz feladatnak is tűnik ez, mert eddig nem volt rá szükségem, hogy máshoz idomuljak. - Bajnok... pedig igazán a csapat nyert, de persze. Biztos beoszthatnánk úgy az időt, hogy ne legyünk túl sokat külön. Néha te jönnél el velem egy-egy kutatásra, máskor én kísérnélek el egy edzőtáborba. - morfondírozom. Azt hiszem ez tényleg megoldható lenne, hogy összehangoljuk az életünket és ne arról szóljon az egész, hogy ő próbál alkalmazkodni hozzám. Nehéz elképzelni, hogyan fog működni, de most egy kicsit valahogy közelebbinek érzem magamhoz ezt a megoldást. - Igen, lassan azt hiszem döntést kell hoznom, hogy mire befejezem az iskolát tudjam pontosan mit is akarok. - bólintok, hiszen ha Londonban élnék, mint Emma és Joyce, akkor távol lennék Armandtól, ha itt marad tanítani, akár időszakosan, és még az utazások is... Olyan képlékenynek tűnik most még a jövő és egy fél éve még nem gondoltam, hogy ezen kell majd gondolkodnom. Valahogy mindig csak tettem, amit ép szerettem volna és nem gondolkodtam túl sokat a jövőben. Ebben hasonlítunk, hiszen Armand sem, csak ő azért, mert nem volt jövője. Ezt azt hiszem együtt kell elsajátítanunk. Közben azért néha a térképre tekintek, de sokat utaztam már, így elég jól tájékozódom és amikor az érzékeny vérfarkas orrom megérzi az első szagot azonnal megtorpanok, kitéve oldalt a kezemet, hogy ezzel a férfit is megtorpanásra késztessem. - Azt hiszem közel vagyunk! - suttogom és kicsit beleszagolok a levegőbe, mert jó tudni, hogy merről jön a szél, hogy a sárkányok ne szúrjanak ki minket és megtudjuk őket figyelni természetes környezetükben. - Örülök, hogy eljöttünk! - lépek kicsit közelebb hozzá és odapuszilok a szájára, aztán fogom csak meg a kezét, hogy óvatosan megközelítsünk egy sziklát, ami mögött már úgy sejtem, hogy bizony egy kisebb sárkány család tanyázhat, mert elég erősen érzem a szagokat, tehát nem csak egy sárkányról lehet szó.
-Talán mert te sosem voltál olyan türelmes. Nem voltál rá szorulva. Nem vagyunk egyformák Tizes. – Ingatja sármos mosollyal a fejét. Pontosan tudja, hogy Sidney simán kivágta azt a francia vélát az ablakon, mert hát a vérfarkas ösztönök ellen nem olyan könnyű küzdeni. Stanssont is kemény akaratúnak tartják, akik ismerik, ám azt is tudni lehet, hogy nála ez inkább a vasfegyelemről, az álhatatosságról, semmint a türelmetlenségről szólna. Talán éppen ezért is egészítik ki egymást Siddel, mert mindketten olyanok, akik nem mondanak le az álmaikról. – Akkor ezt döntsük el végleg. Nem akarom, hogy folyamatosan a fejünk felett lebegjen. Mei jó uralkodó lesz, ebben biztos vagyok. Ha visszatértünk, akkor üzenek az udvarnak, hogy végleg herceg maradok, nem trónörökös. – Pusszant oda a farkaslány ajkára. Ha már úgy alakult, hogy túlélték Elana átkát, akkor ez egy új élet kezdete. Sidney jól mondja, nem kell ismét valami nyomasztó, kötelező terhet magukra róni. Stansson is mindig sportember, majd tanár volt, nem pedig az udvartartás tagja, és kár lenne ezen változtatni. Dumbledore ajánlatával, hogy tanár lehet, még Sidneyhez is közel tud élni, noha a tanítás eléggé helyhezkötött, míg Sidney inkább mászkálni szeret. Sebaj, ezt még mindig jobban össze lehet egyeztetni, mintha két kontinensen élnének, egymástól teljesen távol. - Ha már így belekérdezel, lehet, hogy a későbbiekben a VMS-hez hasonló versenyekre készítenék fel fiatalokat. Néha te is elkísérhetnél. Végülis bajnok vagy. Egy győztes. Te aztán könnyen osztasz tanácsokat. – Mosolyodik el ismét a pakolászás közepette, ő maga már közel harminc, mire csúcsra jutott, de nem játékosként, hanem edzőként. Sidney viszont minden várakozását felülmúlta, hogy megannyiszor felállt a sárból, a csapatával minden akadályt sikerrel vett, s ide nem csak a torna játékszámait kell érteni. A sötét boszorkány végig a nyomában volt, ott volt még az örökös ármány a többi csapat részéről, na és persze az éledő románc, amit a vérlények átkának árnyékában hoztak össze. Nem semmi év van mögöttük. – Majd kivennék hosszabb tanulmányi szabadságokat. Már megkérdeztem, igen gyakori a helyettesítés. Ha Dumbledore engedélyezte, hogy a közeledben legyek, furcsa is lenne, ha nem követnélek az útjaidon. – Ezt nem úgy kell érteni, hogy el sem lehetne őket választani, hiszen Sidney egy fiatal felnőtt nő, aki még keresi az útját, és Stansson sosem tapadna úgy rá, hogy ne legyenek önálló döntések. Különben is, ez majd kialakul. A férfi türelme az átok feloldásával sem ment a kukába. Sőt, most már tud tervezni hosszútávra! – Ezt neked kell eldöntened. Talán az utazgatás közelebb áll a lelkivilágodhoz, amennyire megismertelek. Ha ritkábban látjuk egymást, akkor én magam is megtervezem, hogyan kössem le a figyelmemet a sporttal. Aztán majd ha úgy látod, hogy kész vagy a családod elé állni, akkor szorosabbra fűzhetjük. – Igen, ebben benne van egy esetleges lánykérés, de ez még oly távoli, noha Stansson még nem fiatal, de Sidney bőven. Viszont a férfi már kezd kiváncsi lenni a sárkányokra, úgyhogy tekergeti rendesen a nyakát.
- Azt hiszem értem. Nekem nem hiszem, hogy menne. Azt mondják van egy különleges képesség is, ami segít megszelidíteni egy sárkányt, talán Szent Györgynek is az volt. - bár ezek szerint Stansson nyugalommal csinálta és türelemmel. Ez biztosan rettenetesen ritka, hiszen egy sárkányt megszelidíteni nagyon nehéz lehet, vagy hát a legtöbben azt mondják, hogy szinte lehetetlen. De tény, hogy a legtöbben nem tudják, hogy milyen a halál torkában állni és elfogadni, hogy az életednek akármit teszel úgyis idejekorán vége lesz. Nem is tudom, hogy én hogyan tudnék ilyesmivel együtt élni. - Azt én se akarnám, távol tőled. Nem hiszem, hogy nekünk való az uralkodás. Az eddigi helyzetedből most egy kötelezőbe esnél megint, amit nem te választasz, pedig most már dönthetsz a jövődről. - és hát szeretném is, ha döntene. Nem akarom, hogy teljesen tőlem függjön és mindent én döntsek el. Nem lenne fair, akármit is mond, hogy neki ez nem jelent gondot. Akkor is furcsán érezném magamat, ha tényleg úgy élnénk az életünket, hogy ő alkalmazkodik hozzám folyton. Úgy lenne az igazi, ha ő is gondolkodna a jövőjén és akkor valami tényleg közöset tudnánk kitalálni. Persze engem a családom által megalapozott út érdekel igazán, de nem várhatom el, hogy folyton velem jöjjön mindenhová, pedig az ereklyevadászat ritkán olyasmi, amivel le lehet telepedni. - Igen, ezt szeretném. Ne csak rólam szóljon a kapcsolatunk, azt hiszem idővel nyomasztana, hogy talán mást szeretnél, csak sosem gondolkodtál rajta. - persze bármi is lenne az elképzelése, biztos, hogy nem lenne könnyű összehangolni, de azért mégis csak megpróbálhatnánk. Most ott van neki az iskola, én viszont nem maradok ott sokáig már, hiszen ha befejezem az egyetemet, akkor tovább állok. Egyelőre még nem döntöttem el, hogy a szüleimmel indulnék el, vagy önállóan, mondjuk egy Múzeumhoz csatlakoznék. Azért a Smallwood név ereklyevadász berkekben jelentőséggel bír, úgyhogy biztosan megfelelő állást találnék magamnak és nem lenne nehéz dolgom elhelyezkedni. Talán, ha Londonban lenne a székhelyem akkor nem lennénk annyira távol egymástól, de biztosan kevesebbet találkoznánk, mint most. - Versenyek, igen azt hiszem ez jó közös pont lehet. De téged nem zavarna, ha befejezem az iskolát és ritkábban lennénk együtt? Én biztos, hogy sokat utaznék, de te nem tehetnéd meg, ha tanítanál az iskolában. - vetem fel, mert tény, hogy szeretném, ha ő is dönthetne, hogy mit szeretne, de az is, hogy ha nem jön velem mindenhová, akkor azért mégis csak kevesebb időt tudunk majd együtt tölteni. Én vetettem fel ezt, de most mégis gondterheltté válok, mert jobban belegondolva, elég bonyolultnak tűnik összehangolni a dolgokat. - Egyelőre nem tudom. Ha maradok még két évet az iskolában, akkor egyelőre úgyse tudnék odaköltözni, viszont többet lehetnék még veled, de addig nem vállalhatjuk fel a kapcsolatunkat. Ha viszont nem maradok, akkor Londonba költöznék, távol tőled, állást keresnék egy múzeumban és sokat utaznék. - sóhajtok egy aprót, már amikor elindulunk és közelebb húzódva Armandhoz finoman belékarolok. Az biztos, hogy nem egyszerű összehangolni az életünket, a jövőnket, bármennyire is szeretnénk. Az iskola, a tanítás és persze nekem az ereklyevadászat. Pedig lassan el kell döntenem, hogy maradok-e még két évet, vagy elegendő a három egyetemi év és inkább a gyakorlati fejlődésre helyezem a hangsúlyt. Azt hiszem, ha nem találkozunk, akkor nem is lenne ez kérdés, mennék a dolgomra, hogy minél előbb belevessem magamat az igazi ereklyevadászatba. De így most azért minden más.
- Ahogyan hozzád álltam. Tudod Sidney, hosszú évek óta el kell rejtenem az érzéseimet, és eleve a halálra készültem. Egy sárkánnyal nyugodtnak kell lenni, hagyni, hogy összekapcsolódjon a lelkünk, s közben békésnek, passzívnak lenni. – Foglalja össze, azt pedig a lány is láthatta már, hogy bár Stansson igen paprikás hangulatú tud lenni, amikor gyors, precíz döntéseket kell hozni, maga a megelevenedett nyugalom szobra. Mindezen változtatnia kell, hiszen azzal, hogy túlélte az átkot, és hogy Sidney elkezdte viszonozni az érzelmeit, minden más lett. Hiába igyekezett az elején kemény lenni a vérfarkassal, túlságosan hasonlítanak, küzdő szellemek. Igaz, hogy Sidney-t nem a sport szeretete hajtotta, de biztosan nehezen viselte, hogy az elején nagyon bukdácsolt a csapat, ráadásul Stansson még az egyik csapatkapitánynak is választotta őt. – Ezen minden újabb nappal gondolkoznom. Való igaz, hogy sosem láttam értelmét a trónban gondolkozni, hiszen minek egy olyan király, aki bármikor meghalhat, ráadásul örökös nélkül? – Ingatja a fejét, de ha abból indul ki, hogy most már van előtte jövő, akkor felvállhatná, hogy nem csupán edző, hanem maga a király, akinek végre el kéne fogadnia a sorsát. – Csakhogy nekem nem az a fontos, hogy egy népért éljek. Ha már élek, és boldog lehetek, akkor azt ne távol tőled, mert tudom, hogy téged nem vonz az udvari élet. – Ahogyan őt sem, még ha valamennyire meg is lehetne reformálni a szabályokat. Sóhajt egy nagyot, hogy magához vonja a pakolászó lányt, és csókot nyomjon az ajkára. – Egyelőségre vágysz, hogy mindkettőnk vágyai teljesüljenek? Nyilván túl nyálasnak érzed, ha azt mondom, hogy nekem te lettél az álmom. Hiszen így nyomasztó lehetne élni. Akkor gondoljuk át, hogy milyen hétköznapi céljaink legyenek. – Áll most meg a pakolásban, és reméli, hogy Sidney is együtt tud vele gondolkozni. Talán valóban korai a Smallwood családot is bevonni a kapcsolatukba, de olyan tömény volt az elmúlt pár hónap, hogy többet tapasztaltak együtt, mintha több éve házasok lennének. – Dumbledore mindig is próbált a pótapám lenni, nem csoda, hogy ha szívesen tanítnék a Roxfortban. Így hozzád is közel leszek, amíg határozol. Hogy mit szeretnék? Tanítani, átadni a tapasztalataimat, és ha arról van szó, időnként újabb versenyeken indulni. Ez jobban kitöltené az életemet, mint az uralkodás. Olykor téged is bevonnálak, ha engeded. – Na nem mint játékos, tudja hogy Sidney nehezen tudna megülni a fenekén, de mint tapasztalt győztes, esetleg segéd ezdő, vagy akár amolyan cameo jelleggel betoppanni, tanácsokat adni a gyerekeknek, hogyan kezeljék Stansson stílusát. – Annyira azért nem titkos, ha én is láttam. És az felmerült, hogy te is odaköltözz? Egyébként jó dolog, ha van valami közös érdeklődésre épülő csapat, mindig híve voltam az ilyesminek.
Na igen, talán lassan haladunk, de ebben az is benne van, hogy kicsit faramuci a helyzet azáltal, hogy még a szüleimnek se mutathatom be úgy, mint a páromat. Ismerik, találkoztak vele a versenyen, hiszen természetesen eljöttek megnézni, még ha nem is volt módjuk rá, hogy minden alkalommal ott legyenek, de az még sem ugyanaz, mint ténylegesen felvállalni a kapcsolatot előttük. Így viszont nehezebb a helyzet, hiszen úgy már tényleg igazán komolyyá válik valami, ha lefeküdtetek és kicsit talán tényleg azért odázom, mert nem akarom a szüleimet kellemetlen helyzetbe hozni azáltal, hogy már igen komolyan évek óta együtt vagyunk, ők pedig erről semmit se tudtak. Ez attól félek eléggé hazavágná a bizalmat közöttünk. - Tényleg őt hogyan szelidítetted meg? Azt mondják szinte lehtetetlen, maximum talán ha fiatal kortól sikerül folyamatosan foglalkozni velük. - pillantok rá kíváncsian, hiszen sose kérdeztem még. Nem épp a legendás állatok a szakterületem. Chris erről biztosan jóval többet tudna, de lássuk be egy sárkányt kordában tartani a legtöbbek szerint szinte lehetetlen, ha valakinek nincs erre külön módja, ahogyan azt pletykálják, hogy egy bizonyos képességgel ez is lehetséges. Persze lehet, hogy Armand már egészen tojás korától nevelte azt a sárkányt és ezért van olyan komoly bizalom közöttük, netán valamilyen szélsőséges helyzetbe kerültek együtt. - Igen, de engem nem ismernek. Nem is tudom... olyan idegennek érzem ezt az egészet. - még ha ki is derült, hogy egyébként benne vagyok az öröklési sorban, de attól még nem igazán tudnám magamat elképzelni semmiféle trónon sem. A politikához se értek. A szüleim egész életükben utazgattak. Sosem vallottak komoly elveleket, ami a politikát illeti. A munka az elsődleges nekik és igazából én is így vagyok ezzel, ebben nőttem fel végülis. Nem hiszem, hogy menne, hogy komoly döntéseket hozzak, ami egy ország gazdaságát, vagy egészéletét érintheti. Csak elszúrnám az egészet. Annak meg végképp nem lenne értelme, hogy csak valami díszként ücsörögjek ott. Biztos, hogy hamar megutálnám az egészet. - De ez így olyan egyoldalú. Nem csak az számít, hogy nekem mi a jó. Én is... tudok alkalmazkodni. - nézek rá ezúttal egészen komolyan, hiszen a szavai alapján, még ha nem is szánja bántónak, mégis csak az jön le, hogy ő folyton alkalmazkodott hozzám. Nem akarom, hogy a kapcsoltunk arról szóljon, hogy ő tesz értem és én nem teszek érte semmit. Mindig is meg volt az elképzelésem az életemről és tudom, hogy Armand sem az az egyhelyben ülő típus, de... - Tudom, hogy eddig nem volt értelme ezen gondolkodnod, de te hogyan képzeled el a jövőd? Most már van lehetőséged dönteni, hogy mit szeretnél. - pillantok oldalra, miközben a sátor utolsó részeit is lassan összepakoljuk és akár indulhatunk is a térkép nyomán tovább. De ettől még érdekel, figyelek rá is, hiszen úgy volt, hogy nem él soká, érthető, ha nem igazán merengett a jövőn, de már van rá lehetősége. Nem akarom, hogy csak arról szóljon minden, hogy én mit szeretnék és hogyan képzelem el a jövőmet. Ha együtt akarunk lenni, akkor közös jövőképet kell kialakítani nem? Egy komoly kapcsolat így működik és lássuk be nekem eddig komoly kapcsolatom csak az ereklyevadászattal volt. - Héj az egy titkos lovagrend! - nevetem el magamat, bár tény, hogy miután Joyce kiiírta az üzenőfalra, már koránt sem annyira titkos, maximum a tagjai, amennyire lehetséges egy Roxfort méretű helyen titkot tartani. - Valójában vérfarkasok a tagjai mind... a hárman. Nem nagy a tömeg, bár kicsit azt hiszem kívülállónak érzem magamat. Tudod a másik két lány régóta ismeri egymást és együtt is laknak Londonban. Befejezték már az iskolát is. - sóhajtok egyet, hiszen talán tényleg jó dolog tartozni valahová. Eddig mindig csak a saját dolgaimat intéztem és azokra figyeltem, de valahogy itt sem érzem úgy, hogy tényleg hozzájuk tartozné. Emma és Joyce már jó ideje jóban vannak és valami fura vibrálás is húzódik közöttük, gondolom igen jó barátok. Én, aki még a Roxfortba járok és egyébként is sokat utazom, nem tudom mennyire passzolok közéjük.
Az lehet, hogy Sidney már nem kislány, viszont közöttük még a csókokon, és öleléseken túl nem történt testiség, ami nyilván nem sürgős, de mivel Stansson maximális tisztelettel viseltetik a lány lelkivilága iránt, a marcona alfahím stílus mögött azért egy érzékeny, romantikus herceg rejlik. Aki tisztában van azzal, hogy a lány már inkább egy fiatal nő, nyilván volt is már egy-két fiú az életében, ezt Stansson elfogadta, Sidney boldogsága mindig is elsődleges volt. Így hát amikor esetleg valami pikáns téma merül fel, eddig mindig el tudta viccelni a dolgot, vagy a maguk farkasos módján vezették le a feszültséget, az adrenalint, esetleg egy kergetőzés, vagy együtt vadászás esetében. Így együtt aludni viszont nem szoktak, ez most tényleg új, Sidney pedig szinte cica mód búj az ölébe, már hajnalban. – Na nem mondom, hogy tényleg így van, én magam is hiszek abban, hogy a sárkányokat le lehet győzni, vagy éppen uralni. Nekem is van egy, mint emlékszel. Járjunk utána a legendának! – Vonja magához a kedvesét, végre maguk vannak, ezt bármikor megteheti. Nem kell kényeletlennek éreznie csak mert a többi játékos fürkésző pillantásának kereszttüzében vannak. Már akkor is csodálta Sidney belemenős stílusát, amikor vasakarattal vállalta a különböző posztokat a játékokban. Nem fogadta el azt, ha valami nem sikerül, ebben Stansonnal nagyon hasonlítanak egymásra. A férfi talán azért is akarta, hogy a lány a csapattal nyerjen, mert ha már neki nem sikerült, talán Sidney győztesként élhet tovább. – Mindent lehet. A britekkel ellentétben itt nincsen Felsőház, aki felülbírálja az uralkodó döntéseit. A nép ugyan lázonghatna, ha valami nagyon ellentéteset tesz a király, vagy királynő, de csak kommunikáció kérdése. A nagyanyám mindig ismert és szeretett uralkodó volt, az egész családunk nagyon emberközeli. – Foglalja össze, de csupán formalitásból, sosem várná el, hogy Sidney Afrikába költözzön, ő maga jött inkább a Roxfortba tanítani. Ráadásul lehet benne bízni, hogy az anyakirálynő még akár tizenöt évig is él, addig aligha foglalná el Mei is a trónt. Aztán lehet, hogy egyszer majd Sidney is átgondolja a korábbi döntéséit. – Nem, hogy is akarnám. Az egész életemet úgy éltem le, hogy utánad mászkáltam. Na jó, ez kicsit betegen hangzik. Érted hogy értem. Te és a sport léteztetek, fel sem merült, hogy az ülepemet a trónra teszem. Szeretek másoknak segíteni, ez tény, de látod, csapatkapitány majd edző voltam, nekem ebben merül ki. Milliókért még nem tudnék felelni. – Talán majd benne is megváltozik mindez, főleg ha esetleg a családalapításig is eljutnak, de az átok miatt ha az embernek bármikor összeroppanhat a szíve, minek is gondoljon magára trónörökösként? A sátor kérdés, hogy maradhat, ha Sidney jelzi, hogy azt is pakolják el, akkor Stansson lebontja, ha maradjon, akkor némi védővarázslattal látja el. Mivel a lány rakott el élelmet, ő csupán a tértágított táskát pakolja be, egy kötelet hoz, mászófelszerelést, egy lándzsát, és nagyjából ennyi. Ha kész, akkor kérdőn pillant a farkaslányra. – Hallottam, hogy az iskolában is egészen jó barátokat szereztél a csapattól függetlenül. Valami szervezkedés kiírását is láttam. Lovagrend?
Azért már nem vagyok kislány, hogy annyira belepiruljak az ilyesmibe, még ha én magam nem is vagyok gyakorlott a témában. Viszont azért meglep az összefüggés, mert nekem aztán ilyesmi eszembe se jutott volna arról, hogy Szent György úgy tett, mintha. Végtére is nem a sárkányokat verte át, hanem az embereket, akik így nagyobb becsben tartották, mint ami valójában megillette. - Talán igen valami hasonló, de azért Szent György nagyobb hírnévre tett szert ez által, talán szimplán csalással. Érdekes lenne megtalálni és bebizonyítani, hogy a legenda mennyire átverés volt. - mosolyodom el egy vállvonással. Jó persze, ha Szegény Szent György élne akkor bizonyára nem értékelné, hogy kivégezzük a köré szűtt misztiku aurát, de végülis mivel már nem él, nem sok beleszólása van. Meg aztán lehet, hogy tévedek és valójában szó sincs ilyesmiről, ez is csak mendemonda és tényleg sok-sok sárkánnyal végzett a maga idejében. Ki tudja! Viszont egy kicsit most mégis elnapolom ezt a témát. Jó lenne tudni, hogy gondolkodott-e már azon, hogy mit szeretne a jövőben kezdeni ezzel a trónvárományosa dologgal. Nem mondom, hogy most azonnal döntsön, de jó lenne tudni, hogy mire készüljek, ha eetleg mégis úgy hozná a sors, hogy valakinek át kell venni a királynő helyét. - Kétlem, hogy annyira meglehetne reformálni. - morfondírozom el, mert azért lehet hogy ez is egy lehetőség, de akkor is maga a felelősség... Meg aztán az uralkodóknak elég sok teendőjük van nem? Országot irányítani, gazdaságot vezetni, még ha sok esetben az uralkodó egy vezető szerv bábja szinte, akkor is ott kell lenni, megmutatnia magát, integetni meg ilyenek. Kétlem, hogy ez nekem menne, vagy egyáltalán jól állna. Sosem szerettem a kintűntetett figyelmet. Szeretek kiemelkedni, győzni, de nem kiállni mindenki elé és magamra vonni a figyelmüket. Nem hiszem, hogy jó lennék mondjuk beszédek mondásában, vagy ilyesmi. - Nem is tudom. Nem hiszem, hogy nekem ez menne, vagy akarnám. Akkor is meg lenne kötve a kezünk, kötelezettségeink lennének és nem hiszem, hogy azt tehetnénk, amit mi akarunk. Te akarnád ezt? - tudom még nem aktuális és lehet, hogy nem lesz még sokáig, vagy Mei meggondolja magát, megunja a divat világát és elfoglalná a trónt szívesen, de akkor is jobb beszélni már most is róla szépen fokozatosan, mint hogy hirtelen a képünkbe tolják a döntést és akkor próbáluk kitalálni, hogy mi is legyen. Egyelőre kétlem, hogy Fokvárosba akarnék költözni és uralkodni, mint egy királyné. Nem illene hozzám és nem hiszem, hogy lenne annyira rugalmas napirend, amibe beleférne az az életvitel, amit megszoktam. A szüleimmel folyton mozgásban voltunk, ahogyan most is már automatikusan beszélgetés közben is pakolok, hogy indulhassan. Reggelizni ráérünk majd útközben, van még pár szendvics, amit megehetünk. Nehezen ülök sokáig egy helyben, ezért nem menne nekem az sem, hogy egy trónteremben porosodjam és megpróbáljam megérteni egy ország működését és politikai rendszerét.
Stansson csupán Dumbledore javaslatának köszönhetően tartja ennyire a távolságot, és nyilván az is szerepet játszik, hogy az életét tette fel Sidney-re, ezért nem siet sehova, lévén úgy volt, hogy meg fog halni, nincs is miért élnie, ezért ha két év, hát két év. Legyen szó testiségről, házasságról, vagy a kapcsolatuk felvállalásán. Egyébként is megtörtént már az idők során, hogy mester és tanítványa egymásba szerettek. Hát hány medimágusból és medikából lett végül házaspár? – Na látod Tizes, tudtam én, hogy van még itt valami. – Igazán hálás érte, hogy most a lány viszi a prímet, programot szervez, így Stansson átveheti azt a helyet, aki csak rácsodálkozó szemlélő. Végülis a VMS több hónapig tartott a szünetekkel, felkészüléssel együtt. Volt benne rengeteg dráma, családi viszály, de a békés sportot is igyekezett az edző úgy fűszerezni, hogy a játékosok sose unatkozzanak. Sidney azért bájos, hogy még plusz adalékot is szolgáltat, noha az andalgós sárkánynézegetés önmagában is tökéletes. Mindketten a természet gyermekei, akik nem tudnak úgy megülni a fenekükön, éppen ezért nehéz kérdés a királyság sorsa, hiszen az a döntés életreszóló sorsot jelent. – Na, ilyesmikről én is hallottam, csak nem a lovag kapcsán, csak aztán bele ne pirulj. Vannak egyes kurtizánok, akik pont ilyen mágikus tárgyakkal teszik. Senkivel sem fekszenek le, csak a pénzt fogadják el, a kuncsaft pedig azt hiszi, hogy megtörtént. – Neveti el magát, de aztán int a lánynak, hogy folytassa bátran, mert érdekes, hogy akkor hova fog kifutni a dolog. Egy olyan titkos helyre mennek, ahol pont a sárkányölő által kimekített bestiák élnek békében? – Néha eszembe jut, de.. Sidney, ezt én tőled tettem függővé. Nem gondolom magamat ettől még kevésbé faszagyereknek, viszont tekintve, hogy az átok miatt nem terveztem be semmit, egyszerűbb volt szabadon élni. Az első számú trónörökös én vagyok, és ha azt mondod, hogy tegyük meg, akkor a királyném leszel. Legfeljebb megreformáljuk az uralkodást, hogy ne egy trónteremben kelljen ücsörögni. – Kacsint amolyan játékos sármossággal, hiszen ő maga is úgy gondolja, hogy amolyan vadászós, kincskeresős király is lehetne, Afrikában erre van lehetőség, ugyanis kétli, hogy Mei szívesen mondana le a divat világáról. - A kérdés csak az, hogy te hogyan képzeled el az életed? Nyilván nem kell most döntened. Végülis te is királyi vér vagy, szerepelsz az öröklési rendben. Ettől még nem kell kötelezően megtenned.
No igen, különös lehetne a kapcsolatunk azok számára, akik jóval hevesebben élik meg a szerelmüket, de esetünkben olyan sok az előzmény, hiszen ő lássuk be jóval hosszabb ideig szeretett, mint én őt, hiszen nem is ismertem, amikor már kialakult részéről valami, amiről nem is tudhattam sokáig. És még mindig kicsit talán ott van a hivatalos része is közöttünk, az edző és tanítványa, no meg a korkülönbség és a tény, hogy még be sem mutattam a szüleimnek, nem hogy akárki más tudjon rólunk. Ez a közös kis kaland is talán arra jó, hogy még jobban összecsiszolódjunk, kitaláljuk mi és hogyan működhet, hisze az iskolának is vége lesz egyszer és igazából nem biztos, hogy maradnék még plusz két évet, akkor pedig már nem leszek a diákja. Kérdés persze, hogy ha kiderül a kapcsolatunk nem hozzák-e összefüggésbe az itt töltött időbe és nem kerül-e e miatt kellemetlen helyzetbe, bár szó se róla tisztában van vele, hogy nehezen ülnék meg a hátsómon, ő viszont a Roxforti tanítással elégg röghöz kötött munkát választott, de lehet, hogy csak egy időre. - Nem elég megnézni a sárkányokat? - pöccintek oda játékosan az orrára, de azért nagyon is láthatja a szememben azt a jellegzetes fényt, ami minden igazi ereklyevadászéban ott van, ha valami kincset szagol ki. - Azt beszélik Sárkányölő Szent György kiváló varázsló volt, de akadnak olyan tézisek, amik szerint igazából egyetlen sárkánnyal sem végzett. Ellenben volt egy különleges karperece, amivel irányítani tudta őket valami módon. - magyarázom, hiszen miből is áll az ereklyevadászok élete mint sem tézisek felkutatásából és a válaszok kereséséből, hogy vajon melyik igaz és melyik nem. Ha már itt vagyunk, hát miért is ne próbálhatnánk megkeresni azt a karperecet, ami néhány forrás szerint valahogy Bulgáriában kötött ki sok-sok évvel ezelőtt. - Azért voltak necces helyzetek, nem is kevés. - mosolyodom el, hiszen nem sokon múlt, hogy végül tényleg elhozzuk a kupát. A csapatban akadtak az elején széthúzások és magam sem tudom mennyire kovácsolódtunk össze igazából. Morticiával azóta nem sokat beszéltem, visszahúzódott a Mardekáros csigaházába, bájitalokat keverget az alagsorban, én pedig csak annyi időt töltök az iskolai falai között, amit feltétlenül muszáj. Talán egyszer kirángatom majd onnan és megmutatom neki, hogy mennyivel érdekesebb a világ idekint. - Mint a tény, hogy lényegében herceg vagy, csak sárkányon és nem fehér lovon. Azért ezt még mindig nehéz feldolgozni. Gondolkodtál rajta, hogy mi lenne, ha... - elakadok, most már kicsit elkönyökölve és kicsit komolyabbra véve a szót. Mégis csak muszáj lenne erről is beszélni és most vannak olyan nyugodt napjaink, amibe minden belefér. Lehet, hogy őt is kellemetlenül érinti, hogy még nem mutattam be a szüleimnek azon túl, mint az edzőm, de biztosan ez esetben majd felhozza a témát és ezt is megbeszéljük, de örökke nem halogathatjuk azt a tényt sem, hogy ő bizony mégis csak egy trón várományosa és ha Mei nem akarja elfogadni és valami történik a királynővel... Vajon akkor hogyan döntene?
Az együtt alvás ellenére, és hogy sok idő eltelt, a kapcsolatuk megmaradni az ölelkezés meg a csókok szintjén. Valahogy Stansson mindig annyira istenítette a lányt, hogy ha ő meghalna, legalább a tizes élje túl, és legyen boldog. A VMS után pedig az edző-sportoló viszony alig változott, hiszen Stansson tanár lett Sidney iskolájában, és egy híres brit család sarját még Dumbledore áldásával lenne ildomos hírbe hozni. Voltak ugyan titkos találkák, de azok mindig a bújásról, vagy együtt vadászatról szóltak. A férfi pedig miután mérlegre tette az életét Elena ellenében már nem a mának él, hosszútárvra tervez, mintha valami ki nem mondott várakozással teli felkészülés lenne ez. Mintha maga a kapcsolat, miután kiállta a próbát, és a férfi is belátta, hogy ha nem hal meg, mindez működhet, de csak nagyon hivatalos keretek között, ami akár egy lánykérés is lenne, akkor meg minek annyira sietni. Viszont ha azt vesszük, hogy Sidney sem az a gyerek már, akibe Stansson beleszeretett, lehetne kezdeményezni. A férfi nem tartja magát trónörökösnek, mint ahogyan Sidney sem valószinű, hogy Dél-Afrika királynőjeként akarja leélni az életét, de amolyan hercegnői poszt felmerülhetne, végülis a Smallwoodok szegről-végről rokonok, hiszen szintén Elena leszármazottai. Az idő majd mindent eldönt, most azonban a némi cirógatás közepette fontos témák is felmerülnek. - Tudom Smallwood. – Becézi még olykor mindig a lányt a családnevén, ezzel is megtartva az edzői vicceskedést. Ő már gyerekora óta figyeli Sidney-t, na persze tisztes távolból. Vele együtt szenvedett, amikor a lányt megharapták, átnyűszítette az éjszakákat, hogy tehetetlen. Miatta tanulta meg az animágiát, s a farkaszélesztő készítésének magasiskoláját. – Én is ezt szeretem, ebben nőttem fel. És mihez vezet a térkép? A sárkányon kívül valami ősi ereklyéhez is? – Ő maga is a vadon gyermeke, hosszú évekig csak sportolni járt vissza Fokvárosba, de a trónt félretette, úgy volt vele, hogy majd Mei vállalja. Aki viszont a divat világa felé fordult. Szegény nagyanyjuk még érdemi örökös nélkül marad! Ahogyan a lány belesimul az ölelésébe, beletúr a sötét tincsekbe, és férfiasan megcsókolja, de vajon több időt is adhatnak maguknak? Stansson is szeretné kiélvezni minden együtt töltött percüket, de talán lesz még erre esély. – Nem csoda, hogy az úszáson kívül minden számban remekeltél, született túlélő vagy. Mások annyira egoistának tartottak, hogy előre bejelentettem a győzelmeteket. Miattad ez nem is volt annyira nagyratörő álom…
Gondolkodtam már rajta, hogy mi lenne, ha végül mégis csak kénytelen lenne valamelyikük elfoglalni azt a trónt. Én azt hiszem képtelen lennék csak úgy ücsörögni egy trónteremben és embereknek dirigálni, de azt hiszem ez Armandra is tökéletesen igaz. Nem tudom, hogy mit tenne, a az anyakirálynő netán meghalna és kár lenne tagadni, hogy időnként azért mégis csak elgondolkodom rajta. Főleg, hogy én még a szüleimnek se beszéltem a kapcsolatomról, közben mégis csak nem ártana beszélni róla, hogy hogyan alakulna a jövőnk, ha mégis ilyen döntés kerülne a kezébe. Még ha nem is akar uralkodni, de gondolom azért a népe fontos számára, akkor pedig mégis csak dilemma lenne lemondani a trónról, ha netán Mei is ezt tenné. De most még frissen ébredve nem ezen jár az eszem szerencsére, csak nyújtózóm egyet, ahogyan felülök, de majd a kint hűvös levegő úgyis felébreszt. - Tudod, hogy a versenyen változtam át először. Nem az én világom ez az egész. Vadászat... - rázom meg a fejemet. Nekem sosem volt olyan mértékben a részem a vérfarkasság, mint mondjuk Joycenak, de hát ő úgy született, vagy Emma, aki eleve farkasok között nőtt fel. Én harapás által váltam vérfarkassá és igen sokáig korlátozta a bájital, így még csak átváltozásra sem került sor a nagy vesenyig. Azóta is iszom a bájitalt, még ha az a főzet is meg van, amit Armand adott, a farkas élesztő. Sosem akarnám kockáztatni, hogy mégis elszabadul a bestia és valakit megtámadok úgy, hogy nem fogom fel, mit teszek. Főleg az én erőmmel... - Egy Smallwood valójában sehol sincs otthon. - vonom meg a vállam egy félmosollyal, hiszen a családom mindig is annyit utazott, hogy még csak állandó otthonunk se volt sosem. A roxforti levelemet is csak azért kaptam meg, mert hivatalosan angol állampolgár vagyok, de néhány hónapnál, egy fél évnél tovább valójában sosem éltünk sehol. - A térkép szerint... - hajolnék el kicsit, hogy előkeressem a papírt a táskámból, de megakad a mozdulat, amikor magához húz. Halkan sóhajtok egyet, hogy aztán visszahengeredjek és hosszan megcsókoljam. Kell ez a néhány pillanat, amíg aztán csak meg nem moccanok újra, hogy tényleg előkeressem a papírost a táskámból. - Még elég messze, viszont cserébe igen szép lesz a táj, amin átvágunk majd. - persze ha kikászálódtunk a sátorból és összepakoltunk, ami varázslóként azért annyira nem nagy munka, de ehhez persze előbb ki kell gabalyodni egymás öleléséből és ez nem mindig olyan egyszerű, hiszen most nem kell rejtőzködni és titkolózni és őszintén szólva érdemes kihasználni ezt a néhány napot. Az iskolában úgyis csak a lopott pillanatok maradnak majd, amíg le nem teszem majd az utolsó vizsgáimat is, de hát az még azért jóval odébb van.
Elena halála után még hónapokig nem tudott feloldódni. Hiába, az ember úgy éli az életét, hogy bármikor meghalhat, és egy vérszomjas sötét boszorkány figyeli minden léptét, nehéz csak úgy továbblépni, hogy már nincs a fenyegető árnyék. Stansson még sokáig érezte a fantomfájdalmat a mellkasában, mintha még mindig fájna a szíve a szorító vasmaroktól. Minden folyosó fordulóban Elenát látta, rémeseket álmodott. Ám azzal, hogy Sidney mégis szereti őt, hogy elismert, és megbecsült tanára lett a brit varázslótársadalomnak, nem pedig csupán egy sportoló, aki három döntőt is bukott, nos mindezek átértékelték a férfi lelkivilágát ahhoz, hogy a fájdalom és a szorongás megszűnjön. A trón ugyan fel lett ajánlva neki, és Mei-nek is, de mivel még egyik sem fogadta el, továbbra is az idős anyakirálynő uralkodik Fokvárosban. Sidney meghívását örömmel fogadta el, hiszen legalább időlegesen kettesben lehetnek. Van egy titokzatos éle a viszonyuknak, mert bár a lány felnőtt, kimondatlan szabály, hogy a tanárok nem kerülhetnek kapcsolatba diákokkal. Stansson sosem volt egy bulizós alkat, még a királyi pompát is kerülte, a vadon az otthona, vagy másodlagosan a sportpályák. Amikor Sidney megmoccan a karjában, már fent vagy egy ideje, az előttük álló kalandos napot gondolja át, ezért amikor a lány kihengeredik az öleléséből, felsóhajt egy mélyet. A verseny véget ért, és talán új kihívások után kell nézniük, hiszen az nem is élet, ha nincs miért küzdeni. Nem véletlenül vágyakozott éppen Sidney után, választotta pont nem az az alkat, aki meg tudna ülni a fenekén. – Kiváncsi vagyok, hogy egy vérfarkas hogyan vadászik. Ezt animágusként nehezebben képzelem el. – Simogatja meg a lány rakoncátlan tincseit, aki már igazgatja magát. Simán mehetnek tovább abban a ruhában, amiben aludtak, mindketten eléggé kalandor természetűek, hogy a megszokás nagy úr legyen. – Inkább a román sárkányokat ismerem ezen a vidéken. Itt te vagy otthon tizes. – Emlékeztetje rá, hogy Afrikában ő maga is sárkánylovas volt, de azért fajtája válogatja, hogy milyen a kulturájuk. Egy azonban közös bennük: veszélyesek! Stansson továbbra is tar, a fésülködéssel nem kell időt húznia, tettrekészen emelkedik fel, hogy felőle indulhatnak. – Még elég messze vagyunk? A bestiák kivételes távolságból is megérzik a préda illatát. – Húzza magához közelebb Sidney-t, eljátssza azt, hogy ő maga is afféle ragadozó, hogy belecsókoljon a lány nyakába. Végre az övé, hát miért ne tegye meg, hogy nem mindig visszafogott?
Nem vagyok olyan kényes fajta, hogy ragaszkodjam hozzá, hogy komolyabb hotelben aludjunk. A szüleimmel rengetegszer táboroztunk le az aktuális kutatási hely mellett simán sátorban is, úgyhogy bár most nincs nagy meleg, de mégis úgy gondoltam sokkal érdekesebben tölthetném a téli szünetet, mint hogy időnként lopott perceket töltünk együtt az iskolában. A Karácsonyi bál csillogása úgyse vonzott sosem különösebben, és amúgy se lett volna értelme egyedül elmennem. Amíg nem fejezem be a sulit addig nem sok értelme lenne kockáztatni, hogy Armand bajba kerüljön miattam. A szüleimnek se meséltem róla még mindig, pedig tudom, hogy aktuális lenne lassacskán, hiszen már jó ideje együtt vagyunk. Csak hát gőzöm sincs, hogyan adagoljam nekik. Bár elég lazán kezelnek mindent, de épp eléggé fő a fejük az eltűnt napló miatt ahhoz, hogy ne kelljen még e miatt is aggódniuk. Lehet, hogy nem értenék meg és nem akarnám kockáztatni, hogy esetleg kirúgassák Armandot, vagy bajba keverjék. Majd, ha úgy érzem, hogy minden rendben lesz, vagy már befejeztem a sulit? Nem, addig talán nem kellene húzni a dolgot, de hát akkor meg mikor fogom úgy érezni, hogy nem akadnak majd ki? Persze Karácsonyra megígértem, hogy hazamegyek, mármint az aktuális kutatási területre, ami szerencsére itt van Bulgáriában, azért is döntöttem úgy, hogy ez kiváló kiránduló hely lehet. Kis kaland, csak nekünk. Sárkány les. Azért ez nem mindennapi dolog és sok melóba került, hogy elérjem, hogy beengedjenek minket. - Szép jó reggelt! - pillantok fel, amikor érzem, hogy mocorogni kezd. Tegnap vertük le a sátrat, de már késő este volt, úgyhogy épp csak arra volt idő, hogy együnk egyet és ki is dőltünk. Azért elég hosszú volt az út, hiszen a rezervátumban nem lehet hoppanálni, csak gyalogosan közelíthettük meg a tisztást, amit a térkép alapján kinéztem. A sátrunk természetesen azért mágikus vonulatú, kellemesen meleg van, hiába hogy odakint már bőven mínuszok röpködnek a téli időnek hála. Bulgária nem a legmelegebb ország, főleg a rezervátum területén, ami direkt a hegyek között van, hogy kevésbé legyen gond a muglikkal, akik esetleg megpróbálnák megközelíteni. Lassan feltápászkodom és kicsit megigazítom a hajamat, mert hát a fele a számban kötött ki az éjszakai forgolódásnak hála. Nem volt már időm és kedvem sem este, hogy fonogassam és hát a hosszú haj átka, hogy alvásnál mindenhová is betolakodnak a hajszálak. Remélhetőleg Armand nem küzdött velük sokat éjszaka, vagy nyelte le a fél hajkoronámat. Halkan megkorran a gyomrom is, jelezve, hogy már épp ideje volt felkelni. A sátor anyagán át halványan látszik, hogy bizony már felkelt a nap, bár még reggel van, de lassan délelőttbe fordul az idő. Ez van, ha csak késő este versz tábort. Kell azért a pihenés annyi gyaloglás után, amit mi megtettünk. - Együnk, aztán nézzük meg a térképet. Úgy tudom, hogy kicsit keletre van a legnagyobb esélyünk, hogy komplett családokat is megnézzünk, persze ha óvatosak és csendesek vagyunk. - mosolyodom el, bár a szavaim azt mondják fel kellene kelni, de egyelőre még nem sikerült rávennem magamat, hogy ténylegesen megmozduljak, pedig a reggeli nem jön ide magától és egy kiadós fésülködés is rámférne.
Nem zavartatom magam a klisé említésén, inkább élvezem, ahogy felnevet és én is vele nevetek, ugyan nem olyan nagy hangon, lehet, hogy kuncogásnak jobban beillik. - Ki tudja, ha jól emlékszem azt mondtad legutóbb, hogy nem kell neked a szerelem nyelve hogy hódíts, de azt nem említetted, hogy miből áll a repertoárod helyette. - válaszolom kíváncsira nyílt nagy szemekkel, még a kezemet is az alsóajkamhoz és az államhoz érintem, mintha teljesen áhítattal figyelném a válaszát és a titkait. Mintha tényleg fontos lenne akármi, ami itt elhangzik. Persze a feltűnőbb gesztusokat levedlem, ahogy többen pillantanak felénk és csak nyugodtan követem őt. - Egy francia sógornő, szép. Friss családtag? Legutóbb azt mondtad munkatársaddal tanultad a nyelvet, pedig lehet a sógornőddel egyszerűbb lett volna. Csak le ne csapd a testvéred kezéről azokkal a csodálatos hódító képességeiddel. - mosolyodom el újra, piszkálgatva, pedig úgy amúgy nem éppen egy jóképű fickó a közmegítélés alapján. Cserébe vicces és bevállalós, már ami a beszélgetéseinket illeti, még mindig nem küldött el és ez elég. - Meglátjuk, hogy ez elég lesz-e nekünk. - válaszolom, ezúttal felvéve a kissé fennköltebb, nemesebb orcámat, és még kisasszonyosan fel is kapom az orromat, mint akinek semmi sem elég és elvárja a minőséget és a szervezést. Csak egy pillanatig tart és tova is suhan ez a stílus. - Mert a kocsmában egy ital az nem klisé. - szúrok oda, mielőtt fellőné a fénycsóvát és lépek kettőt hátra, hogy a kettősünkben a kísérő tanár és a kiránduláson a társaim se találjanak kivetni valót. Majd menet közben mellé kerülök, ha nem figyelnek, vagy nem, lesz elég érdekes dolog, amit nézhetek, például több tonnás sárkányok.
Romantikus vacsora, és az a mosoly. Tényleg nem semmi ez a lány, nem zavartatja magát, könnyedén incselkedik. - Mint például egy romantikus vacsora, ki nézed belőlem az ilyen kliséket? - nevetek fel, összefonva kezeimet a mellkasom előtt, s közben elindulok a park úgymond bejárata felé, ami két hatalmas tölgyfa között van kijelölve. - Kevés dologtól rettenek meg kedves, és hidd el a francia hölgyek nem taroznak közéjük, halkan hozzátenném itt, hogy voltaképpen a sógornőm is egy ilyen finom hölgy. - szólok vissza vállam fölött, feltételezve, hogy jön utánam. Végülis ő jött ide hozzám... - Hm, mozgalmas útiterv. - jegyzem meg megvonva a vállam, még mindig háttal neki, majd mikor elérek az egyik fához, megfordulok, s háttal nekidőlök, közben figyelve ahogy a többi lány el kezd felénk csámborogni. - Mások szervezőképességéről nem tudok véleményt mondani, de azt tudom, hogy én elég spontán vagyok. Ki tudja? Lehet este egy francia hölgyet fogok meghívni egy italra a közeli kocsmában. - jegyzem meg incselkedve, átvéve teljesen az ő stílusát. Közben lendítek egyet a pálcámon, mely piros fénycsóvát küld az ég felé, jelezve a többi lánynak: a túra kezdődik.
Ha választanom kellene, hogy a nők vagy a sárkányok, azt felelném: egy nőt sárkányháton.
Ha ezzel meglepem, akkor még nem is tudja, hogy mire vállalkozott azzal, hogy nem hessegetett már el magától az első pillanatban. A memóriám párját ritkítja, talán ezért is lehet, hogy olyan fürgén sajátítok el nyelveket és sikerül észben tartanom a sok-sok nevet és háttéranyagot, amikkel mindig új életet kezdünk. Csak néhány rövid év alatt olyan magabiztosan beszélem a franciát, mintha mindig is a második nyelvem lett volna. Nem vagyok beképzelt, nem mondanám tökéletes anyanyelvi szintnek, de már egyik osztálytársam se húzza fel a kis pisze orrát az akcentusomra. Azzal igazán ki tudtak idegelni, hiszen a Drumstrangban vagy ötféle nyelv keveredett mindennel és mindenki úgy fejezte ki magát, ahogy tudta, itt meg ha valaki megmukkan akármilyen más nyelven, már rondán néznek. De azért van szépsége is a helynek… Valahol. - És már rohantál is volna egy romantikus találkozóra, nem? - jön a gyors repríz a kis alamuszi mosollyal az ajkaimon. Tizenhat éves vagyok, ő meg már majdnem harminc lehet, mégsem vagyok a legkevésbé se megszeppenve, mintha ennek az egésznek nem lenne semmi jelentősége. Nincs is nagyon, csak egy kaland, egy újabb kaland, mielőtt továbbállunk. Mert mindig továbbállunk. - A Rezervátumban konkrétan csak ezt a napot, szóval ne rettegj olyan nagyon. - válaszolom, a finom hölgyes megjegyzés úgy suhan el a fülem mellett, mintha meg se hallottam volna. Hát most mit mondjak? Tényleg azok. De én nem. - Viszont Szófiában is eltöltünk egy napot, aztán Várna és végül a Kaliakra-foktól fogunk hazautazni, ha minden igaz. - sorolom fel az ütemtervet. - Nem is szóltak, hogy jövünk? Nem az erősségetek a szervezés, mi? - szúrok oda, de kicsit nevetve. Azért egy csapat francia igen is elvárja, hogy számoljanak velük, meg legyen szervezve a kirándulás és ha most Charlie rögtönözve fogja letolni a napot és ezt más is kiszúrja, tuti megy majd a parádézás.
Kissé meglep a lány közvetlensége, abban sem voltam biztos, hogy még emlékszik rám, de hát ez ilyen: a nők nem tudnak kiverni a fejükből. Zavaromban összeráncolom homlokom, majd gyorsan visszarázom magam a magabiztos énembe. Felvonom az egyik szemöldököm, s kacér vigyorra húzom a számat. - Oh, elég lett volna egy bagoly! - jegyzem meg csípősen, majd vetek egy pillantást a többi lányra, akik még mindig cuccaikat pakolták le. Felsóhajtok, majd visszafordulok Ninon-hoz. - Egyébként, meddig marad itt a francia osztag, ezen a kevésbé sem, finom hölgyeknek fenntartott helyen? - kérdezem, gúnyosan kihangsúlyozva a finom hölgyek részt.
Ha választanom kellene, hogy a nők vagy a sárkányok, azt felelném: egy nőt sárkányháton.
Azért olyan sok durvaság nincsen a társaim között a sminket tekintve, legalább is nekem nem tűnt fel, lehet csak azért, mert évek óta közöttük élek. De mindenki inkább azt tolja, hogy "természetesen vagyunk ám ilyen szépek", szóval az arcbőrükön van vakolat, hogy sima legyen és gyönyörű, a szemükön és az ajkaikon viszont visszafogott smink. Pont én vagyok az, aki nem tartozok a visszafogott eleganciához és a szememen vastagon ül a fekete szemceruza, nem csak a szempillaspirál és egy pici natúr vagy csillámló színű púder, mint a cicababáknak. Persze, akkor lennék igazán ribancos, ha a számon meg valami vörös rúzs lenne, de ez nem szokott nagyon előfordulni, csak a szememet sminkelem erősen, semmi mást. Besétálunk a kapuhoz, Charlie elkezd beszélni, franciául, én meg kicsit forgatom a szememet a viccein, már egy kis mosoly kúszik a számra, a többiekkel ellentétben. A többiek inkább ráncolják a homlokukat, mintha le se esne nekik, hogy viccelni akart. Bedobom a cuccomat a faházba, csak a pálcám tartom meg, hiszen elméletben ez egy biztonságos Rezervátum, aztán ahogy mellém kerül oldalra pillantok és félrebiccentem a fejemet. - Nem tudtam nélküled létezni, muszáj volt rávennem egy egész iskolát, hogy jöjjünk el látogatóba... - élcelődök vidáman, miközben észrevétlenul végigsimítok a karján. Ahogy a csoport közelébe érünk vége a flörtnek, hiszen a tanárok árgus szemmel figyelik a diákokat, hogy senkit se egyen meg egy sárkány, de most még talán van egy-két lopott pillanat, hogy jól zavarba hozhassam a fickót a túra előtt.
️